| ZeBlog archívum, 2003. október |
|
Amilyen zivataros volt tegnap este, nem hittem volna, hogy reggelre ragyogó napsütésre ébredek. András kijelentette, hogy nyár van - mindig ilyen kijelentésre ragadtatja magát, amint meglátja előbújni a napot, legyen akár mínusz tíz fok is - rendíthetetlen optimizmusa sokat segít az ilyen bizonytalan időkben. Átnézte, mit is lehetne kezdeni a házzal a jelenlegi formájában, hogy a 3% beépítettséggel is engedélyeztethető legyen. Megdöbbenésemre nemcsak a nappalit kellene teljes egészében lehagyni a tervről, de még a garázs-műhely részt is egy árkádos fedett terasszá kellene átalakítani, hogy a ház beleférjen a mostani telken a 60 m2-be. Na persze mindig felmerül ilyenkor, félig viccesen, félig egymást ugratva, hogy ha a mellettünk levő telket megvehetnénk, már most építhetnénk, nem kellene arra a nyamvadt belterületbe vonásra várni, na de akkor meg pénzünk nem maradna az építkezésre, banki hitelt meg végképp nem adnának almatárolóra és szerszámos kamrára... Egy dolog viszont biztos: még egy évet nem akarunk várni a házzal. |
|
Délelőtt bemegyünk a faluba, ügyeket intézni. A községháza előtt éppen összefutunk a polgármesterrel, és meginterjúvoljuk az internetszolgáltatásról. Sajnos tényleg kábeles net lesz, és arra felénk vagy földkábelen kell kihozni, vagy oszlopokat kell állítani... Azt hiszem, erről még egy időre lemondhatunk. Talán majd ha már sokan laknak ott. Addig marad a GPRS, a maga vánszorgó tempójával. Még szerencse, hogy az irodában van gyorsabb kapcsolat is, ott letölthetünk mindenfélét, innen inkább csak levelezünk. Bent van a főépítész is, így érdeklődhetünk a házról. A jó hír, hogy nem ragaszkodnak az 5 méteres előkerthez. Nagy hülyeség is lenne, ilyen hosszú telkeken. Viszont nem lehet oldalhatáros a beépítés, csak szabadon álló. Ez két méter elvesztegetett területet jelent a ház mögött. Annyi előnye viszont van, hogy így nagyobb ablakok is lehetnek az északi oldal mellékhelyiségein és a gázcsöveket is be lehet hátul vinni a házba. A rendezési terv még legalább fél év... Ez kicsit sok lenne. De kezd felvázolódni egy lehetséges megoldás: átminősíttetjük a telkünket, kivonjuk a művelés alól. Erre engedélyeztetünk egy 60 m2-es bruttó alapterületű miniházat, ami a tervezett háznak a nappali és garázs nélküli része lenne. Ezt elkezdenénk építeni, persze az alapozást a végleges ház teljes területén megcsinálva. Aztán vagy megállunk ennél a háznál és lakunk benne egy ideig, vagy ha még időben lehet, engedélyeztetjük a teljes változatot és megépítjük azt. |
|
Már látom, hogy anyagi biztonságunkat a következő kombináció veszélyezteti: 1. fáradtan vezetni 2. sietve 3. az Üllői út külső szakaszán 4. egy idegesítően magyarázó asszonnyal... Mert most is mi van? Megyünk Ági orvosához a Határ út irányába. Miután a Népligetnél elvétettem a sávot, visszamegyünk a Nagyvárad tér felé. Balra kanyarodni, megfordulni sehol nem lehet. Egyre csak múlik az idő. Az Orczy úton (tiszta, belátható szakaszon, autó és villamos sehol) megfordulok. S minő szívás: nem lehet balra kikanyarodni az Üllőire. De ez nem elég, már int is le a rendőr, hogy álljak félre a jobbra kanyarodó sávba. Zártpályás villamos, miegyéb veszélyeztetése miatt feljelent. - Ezt szeretné megtartani? - kérdi a jogosítványomra mutatva. Hát, ha lehetne... Szakmámról és keresetemről érdeklődik. Mesélem, hogy egy építészirodában dolgozom alkalmazottként, albérletben lakom, az autót is hitelből vettük, és hogy éppen a feleségemet viszem orvoshoz, de nem hatja meg. Közben autók tülkölnek, mert feltartjuk a forgalmat (sokkal több veszélyt jelent a világra az, hogy minket csesztetnek, mint az én megfordulásom). - Ne dudálj B+, mert téged is leállítalak! - kiáltja utána a zsandár, apró közjátékként. Aztán újra engem nevel: - Látja, majdnem egy havi fizetése megy rá, meg két pont, nézze itt a szabályzatot - ütött-kopott könyvecskét szed elő, különféle büntetési tételekkel. Kiválaszt nekem is két kisebb tételt a katalógusból. Közben tovább érdeklődik anyagi helyzetem, gyermekeink száma iránt (fizetőképesség-felmérés vagy mi?) De nem mondom ki a varázsszót, mármint hogy elintézhetnénk-e máshogy... Hát majd 3-4 hét múlva a szabálysértési hatóságon magyarázom meg a dolgot, ha egyáltalán továbbítják a feljelentést. Egész délután Pest és Buda között ingázok a kocsival. Egy tele autónyi katalógust és forgószéket viszünk át az irodánkba, Ágit ott is hagyom festeni, én pedig megyek vissza egy újabb fordulóra. A városon át kétségbeejtően lassú a forgalom, de érdekes módon ez mintha a lámpáktól lenne, egy hektikusabb csomópontot elhagyva hirtelen újra lehet menni... Ági közben felragasztotta a védőcsíkokat, este megbeszéljük a színeket. Hétfő estig el kell készülnünk vele, mert kedden már használatba vennék a tárgyalót. Este még egyszer telepakoljuk az autót, és indulunk Zebegénybe. Ekkora esőt régen nem láttam, egész úton hazafelé ömlik az égből. Ki sem pakolunk a kocsiból, majd holnap... |
|
Elbaltázott napot már néhányat láttam, de ez a mai túltett mindegyiken... Először is, a múltkori őzes fotókaland folyományaképpen András jó alaposan megfázott, és így betegen, kialvatlanul, gyaníthatóan lázasan és fölöttébb ingerülten indult a mai nap. Időre kellett megint beérnünk a városba, direkt jól rá is hagytunk, hogy még véletlenül se kelljen rohanni, idegeskedni. Naná, hogy mire beértünk, ki volt számolva az időnk és András amúgy is ramaty állapotán nem segített, hogy segítek navigálni, úgyhogy két, egymást követő rossz kanyarodásnak köszönhetően belefutottunk egy pár gumibotos közegbe, akik sajna meglátták a szabálytalan villamospályát keresztező megfordulást az Üllőin. És még nem elég, hogy egy csomót kell majd fizetni ezért, de még a forgalmi rend változásnak köszönhetően el sem tudtunk volna menni arra, amerre eredetileg szerettünk volna! Úgyhogy jó alapos elkésés lett a vége a kalandnak, meg egy még pocsékabb állapotban levő férj, nekem meg a délutáni átcuccolás közben sikerült a lakásban hagynom azokat a terveket, amiért hozzám jöttek a frissen birtokba vett irodában! ~:-O Még szerencse, hogy a szakadó eső nem rontotta tovább a hangulatot: a kisebb-nagyobb patakokban zuhogó vízben remekül lehet fröcskölni az autóval, akár másfél méteres magasságba is tudtuk a vizet szórni, ahogy hasítottunk a csillogó, szinte minden fényt visszatükröző, lakkfekete aszfalton hazafelé! Még szerencse, hogy gyalogossal nem találkoztunk bent a városban... Ma megfogadtam több mindent: 1. ha Pesten tanulok vezetni, nagyobb rutinnal fogok a dzsumbujban mozogni, mint András, úgyhogy ha fáradt/beteg/ideges, nem engedem vezetni. 2. Nem fogom hagyni, hogy egy nyavalyás esti őzes fotó kedvéért nyitott ablakkal vezessen fél órát a fagyban, akár tüdőgyuszit is kockáztatva, még akkor sem, ha sikerül előbányásznom neki a kapucnis kardigánomat az ezernyi csomag közül! Legalább az asszonynak lehetne egy kis realitásérzéke... És hogy stílusos legyen a befejezés is: a blogot sikerül a saját gépem könyvtárába megírni és elmenteni, ami már csak a másik gépen való hiábavaló kereséssel válik nyilvánvalóvá. Gépem már kikapcsolva, nosza, káromkodás, újra bekapcs, átmásol, elment, bezár, feltölt. Most már csak áramszünet ne legyen vagy ne dobjon le a hálóról a telefon... na és kerüljek épségben ágyba, mert innen a tetőtéri dolgozóból egy meredek lépcsőn át le is kell jutni a hálószobáig... |
|
Felhívott az a fiatalember, aki még a nyáron érdeklődött a mi telkünk melletti üres telek iránt. Elmeséltem neki, mire számítson például áram ügyben. Nem tudom, hogy sikerül-e megvennie, a telek ára ugyanis egyfolytában emelkedik. Ági felvetette, hogy esetleg társulhatnánk velük oly módon, hogy ha megveszik a szomszéd telket - az úgyis meglehetősen nagy, 3000 m2 és 24 méter széles -, akkor mi átvennénk tőlük egy 3-4 méteres sávot. Ezen kicsit kiakadtam, így is 4-5 méterrel szélesebb a telkünk, mint a szokásos építési telkek. Ha nem elég neki, miért nem vettünk egy lapályt kint a világ végén, 11 ezer m2-t 4 millióért? Legfeljebb akkumulátorról menne a notebook és elemlámpával világítanánk. Majd, ha milliomos leszek, felvásárlok minden telket, ameddig csak a szem ellát. De addig legyen elég ez is. Abból a másfél millió többletből bebútorozhatjuk az egész házat... |
|
Alig három hónapja, hogy Ágiczával megbeszéltük: beiratkozik autóvezetői tanfolyamra. És ma már be is iratkozott! Ügyeltünk rá, hogy ugyanolyan dízelmotoros Clión gyakoroljon, mint amilyen nekünk van. Két hét múlva kezdi is a tanfolyamot. A bejárás nem lesz gond, mert hetente kétszer úgyis bemegyünk Pestre, hét végén pedig bemegy vonattal. A helyszínek ilyen szempontból ideálisak: az elméleti oktatás az Oktogonnál lesz, a kocsival pedig a Népligettől indulnak és ide is érkeznek. Kétszer is ellátogatunk az irodába: először átviszünk egy halom katalógust a lakásból, majd feljelöljük a bordűrök helyét a falra. A festést majd csütörtökön csinálja meg Ágicza, én meg összeszerelem a bútorokat, és jövő héttől már használhatjuk is az új irodát. A két irodai akció között a Mammutban készítünk panorámaképet. Szokatlan érzés, hogy a biztonsági emberek nem zaklatnak és nem kergetnek, mert engedéllyel fotózom. Szokatlan érzés... Egy takarítónő tűnik fel a képen, akinek kimondottan sztárallűrjei lehetnek, mert hiába hajtja el a Mammut embere, csak annyira áll félre, hogy a kamera következő, 60 fokos fordulatánál már újra a kép közepén legyen. Most csak egy panorámát készítek állványról, de a szóba jöhető helyszínekről csinálok pár tanulmányt kézből is. A parkolóházban a biztonsági őrrel együtt hiába keressük a kocsinkat. Határozottan emlékszem, hogy a -2 parkolószinten volt, de - engedve a rábeszélésének - végignézzük a -1 szintet is. Esküszik rá, hogy innen nem lopnak kocsit. Jó-jó, de akkor hol lehet? Aztán eszembe jut, hogy hiszen két Mammut van... És meglehet, hogy... Igen! Az 1. alatt parkoltam le, ez meg a 2-es. Már itt sem vagyok. Ágicza közben valami művészboltot nézett meg a közelben, és negyedórája vár rám a sarkon (máris nem bánom a kocsikeresgélést: ez egyszer végre nem én vártam őrá... :-) Újabb kocsirakomány ruhát és dísztárgyat hozunk el a lakásból. A lakást hamarosan meg is hirdetjük. Akármi is lesz a telekkel, a pesti életünket felszámoljuk. Még pár költözés, és kiszórunk minden felesleges kacatot is. Éjjel a kóspallagi úton újabb őzfotózási kísérlet. Nyakamban a gép a vakuval, az ablakom letekerve, fejemen kapucni a szél ellen, a fűtés megy ezerrel. Őz feltűnésekor lassítok, Ági átveszi a kormányt, én meg fényképezek. A fényerő már jó, de a sötétben nem tudok pontosan célozni, az út szélét sikerül csak lekapnom. Az őznek még a lábai sem látszanak a képen. Lassan megnyithatom a 'Hogyan fotóztam majdnem őzet' c. virtuális fotókiállításomat. A tartalomból: életlen, mellélőtt, bemozdult, alul- ill. túlexponált felvételek, stb. Szédítő változatosság, csak egy közös vonásuk van: őzet nem látni rajtuk. Pedig kettővel találkoztunk ma is, de valószínűleg akkor lesznek majd csak jó fotóink, ha Ági vezet és én csak a képpel törődhetek. |
|
Itthon Ágit sokkolom a hírrel. Az anyázás elmúltával azonban eszébe jut, hogy hiszen a főépítész legutóbb éppen arról beszélt nekünk, hogy elege van már a zsebkendőnyi telkekből, arrafelé inkább kisebb birtokok legyenek, igényes házakkal. Akkor tényleg nem kellene annyira aggódnunk ezen. Abban maradunk, hogy ezek szerint jó eséllyel nem szedik szét a telkeket, és akkor nincs is miről beszélni. Ha pedig mégis szétosztanák (de persze a 2000 m2-ünk marad), akkor vagy egyesítjük újra és építünk, vagy eladjuk darabját annyiért, mint amennyiért ezt vettük, és elköltözünk például Kóspallagra. De azért szomorú, hogy az ember csak békében akar élni valahol, és mennyi módon gátolhatják ezt. Mit is olvastam valahol? 'A pokol a többi ember'. Így, kicsit már megnyugodva, telefonálgatni kezdek. Aki a legolcsóbb ajánlatot adta a nyílászárókra, arról éppen ma hallottam a második negatív visszajelzést, így inkább nem bízok rá semmit. Nincs szükségem késésre, kifogásokra, utólagos áremelkedésekre... Helyette felhívom azt a másik asztalost, hogy bár nem ő volt a legolcsóbb, de mindent egybevetve mégis vele szeretném legyártatni az ablakainkat. Ha nem is elérzékenyülten, de némi megilletődöttséggel a hangjában köszönte meg a bizalmat. Azt hiszem, erre rászolgált, abszolút korrektnek tűnt végig, másoktól is csak jót hallottam róla - benne megbízom. Hasonló telefon az ács felé is: vele még leülünk a pontos tervek ismeretében pontos árat mondani. Neki is megmondom, hogy persze az árakat még meg kell beszélnünk, de rokonszenves mivolta és főképp a referenciái miatt őt választjuk az ácsmunkákra. Jövő hét elején átnézzük a terveket. A gázműveknél megkapták az igénylésünket, de még egyezkednek az erdőgazdasággal, mert a telkek előtti út állami tulajdon, és ők a kezelői. Reméljük, ez nem jelent majd felárat... Beszélek a kútfúróval is, szombaton a telken találkozunk, ott beszéljük meg a továbbiakat. Egy életünk, egy halálunk: megfúrjuk azt a kutat. Most kell, mert ha mégsem lenne ott ivóvíz, akkor időben meg kellene rendelnünk a Vízművektől a vezetékest. Persze, jobb lenne az ingyenes, tiszta kútvíz, mint a drága, klóros lónyál. Valószínűbb egyébként, hogy iható lesz a vize, és akkor egy gond megoldódott. De a kút semmiképpen sem fog ártani, már az építkezés idején is kell víz. Majd lelógatunk a kútba egy gagyi búvárszivattyút, a végleges profi darabot csak beköltözés előtt építjük be, a régi meg marad tartaléknak. |
|
Akciódús nap ez a mai! Az első állomás az önkormányzat, V. úrral beszélgetek órákon át. Megint beigazolódik, hogy ami fontos, azt keményen menedzselni kell. A kérvényeinkkel ugyanis semmi sem történt az elmúlt 5 hét alatt, de most azt ígérte, hogy péntekre meglesznek. Azt mondta, a kutat már kezdhetem is fúrni, ne várjak a papírra. A telekegyesítés csak 15 nappal a határozat után lesz jogerős, csak aztán mehetek vele a földhivatalba. Kérdezem a szélessávú internetről. Nem mikrohullámú lesz, hanem kábeles, és a villanyoszlopokon viszik végig a falun. A polgármestertől lehetne megkérdezni, hogy a mi telkünkig is kiviszik-e, de őt nem találom bent. Mondjuk, annyira nem is érdekes a dolog, mert GPRS biztosan lesz, az levelezni elég, az irodában meg ott a szélessáv, ha éppen MP3-at kellene letöltenem... Rákérdezek a csatornára, szerinte ettől nem állhat meg évekre az élet azon a területen, mert az önkormányzatnak nincs pénze közművesíteni. A házi szennyvíztisztítót nem javasolja, inkább zárt tárolót támogatna a ház előtt, amit megkerülve később rá lehet kötni a csatornára is. Ezek szerint a múltkori akadály elhárult az útból, ezzel már nem lesz gond. Van viszont helyette másik (csak, hogy legyen miről írni a ZeBlogba :-). Megemlíti V. úr, hogy a legutóbbi, 1988-as rendezési terv szerint azt a területet 15 éven belül belterületbe kell vonni. Ez az idén jár le. Az új rendezési tervről semmit sem tud, még az is lehet, hogy felosztja a nagy telkeket kisebbekre, utakkal, egyebekkel. Ne már, mondom, hiszen arrafelé mindenki azért vesz telket, mert nagy telket akar, patakparttal, távol az utcától és a szomszédoktól. Ha most lesz helyette három nyamvadt kis telkünk patak nélkül, akkor inkább eladjuk a picsába az egészet és megyünk máshova! Nyugtatgat, hogy ez korántsem olyan biztos, ő csak mintegy baráti beszélgetés keretében mesélt arról, milyen lehetőségeket ad a jogszabály. A falunak úgysem lenne pénze utakat kisajátítani, kiépíteni meg végképp nem. De a lehetőség fennáll. Felvet egy lehetőséget, hogy érdemes lenne egy 60 m2-es házat (a jelenleg beépíthető 3%-ot) engedélyeztetni, mert jogerős építési engedéllyel rendelkező telket nem lehet csak úgy szétcincálni. Rákérdezek, hogy ez tehát mintegy lestoppolná nekünk a telek jelenlegi formáját? Ő nem mondott semmi ilyet, visszakozik, de persze ártani nem árt... A gyakorlatban ez azt jelentené, hogy megtervezném egy az egyben a mostani házunkat, csak a nappali helyén egy óriási terasz lenne, a garázs helyén pedig az étkező. És ha ezt elkezdtem építeni (=alapozás), akkor már csak egy módosítást kell leadnom, de folytathatom az építkezést ugyanott... Kérdés, hogy ki lehet-e vonni a területet a művelésből, és hogy mennyiért és mikor. Nem hiszem, hogy ezt csinálnánk, de egy ötletnek jó. Azért megkérem, hogy pénteken, mikor itt lesz a főépítész úr, érdeklődjön már egy kicsit nála, mit terveznek azon a területen. Persze, nem említené ezt a lehetőséget, nehogy éppen ő adja az ötletet, de azt teljes joggal mondhatja, hogy itt ostromolják a hivatalt az izgatott építtetők... Abban maradunk, hogy pénteken dél körül megyek be az engedélyekért, addigra talán már tud is mondani valamit. |
|
Ágicza feltett egy ideiglenes függönyt a lépcső melletti ablakra, így talán több meleg jön fel a tetőtérbe. Láttam egy PB-gázos hősugárzót a sufniban, majd megkérdem Márti nénit, használhatnánk-e azt, ha egyáltalán működőképes. Elektromos fűtőtesteket is nézegettem már, de elég kevés itt az amper, a mosógép és a mikró is képes levágni a biztosítékot, ha egyszerre megy. Nem hiányzik innen újabb két kilowatt... |
|
Ma bombabiztosan felszereltem a renitenskedő szárítónkat. A gázbeton falban eredetileg 6-os luk volt, de abból kijött a tipli. Most 8-asra utánafúrtam, és egy 10-es Fischer dübelt kalapáltam bele. Belehajtottam egy akkora csavart, amitől a behajtógép majdnem kikattant. Már láttam lelki szemeim előtt, hogy egy esetleges földcsuszamlás után, mikor a fél ház a közeli patakba omlik, csak egy valami marad szilárdan és diadalmasan a helyén: a szárítókötelünk. Délután kaptam magam, és kihámoztam a kocsit a ráhullott levelek alól. Kiálltam fotózni a Zebegény-Nagymaros út szélére. Ennek elsődleges eredménye az volt, hogy amíg fotóztam (állványról, ahogy azt kell), minden autós példásan betartotta a kötelező sebességet. Csak tudnám, miért... A napnyugtát kicsit elcsépeltnek éreztem volna direktben, szemtől szembe fotózni, inkább a fákra koncentráltam, amik egy szakaszon szemet gyönyörködtető szabályossággal sorakoztak a part mentén, és tükröződtek a vízben. 
Fotóztam Nagymaroson és Szobon is, de ott nem sikerült említésre méltó képeket készítenem, bár a táj ott is szép volt. Még valamikor jövő héten elmegyünk egy reggeli fotózásra, a Visegrádi-hegység nagyon szép és plasztikus olyankor. A dolog egyetlen komoly akadályon bukik meg, hogy reggel 8-9 felé fel kellene kelni hozzá. Valószínűbb, hogy egy átrajzolt éjszaka után, lefekvés előtt megyünk ki lefotózni. Az elmúlt 8-10 évben hajnalt is csak ily módon sikerült eddig látnom. Ági befejezte az üvegfestményét. Nem igazán elégedett vele, mert mindig tökéleteset akar (ezt tőlem tanulta, és emiatt fest egyre szebbeket). De azért örült ennek a festménynek is: 
(A kép jobb alsó sarkában az Öreg Kövér bajusza látható, még éppen sikerült elcsattintanom a felvételt, mielőtt teljesen belegyalogolt volna a képbe...) |
|
Reggel csodálkozva láttam, hogy eltűnt a vendégkönyvünk (PGS az Extránál, ingyenes és eddig jól működött). Asszongya, ilyen azonosítóval nincs vendégkönyv! Tegnap még volt... Írtam a weboldalukon megadott címre, a cím nem létezik. A központi címük - az sem. Próbáltam újat készíteni ugyanott, de az sem sikerült. Most vagy meggyógyul magától, vagy máshová kell áttelepíteni a vendégkönyvünket. Kitettem Krampuszkát kicsit levegőzni, Nyafival együtt. Nem sokkal később Márti néni kopogtatott be azzal, hogy szegény macskánk olyan keservesen nyivákolt az ajtó előtt, ezért ő behozta. Krampusz be is rohant azonnal, Nyafika azonban sértett képpel ült kint, nekünk háttal. Nem is jött be. Ágicza a falak után most üveget kezdett festeni, egy nőt főnixmadárral. Pár hónap kihagyás után először nem ment neki könnyen, de aztán belerázódott. Holnap talán már berakhatom a kész kép fotóját is. |
|
Ma este beszéltünk a kivitelezővel. Mindenekelőtt megerősítettem, hogy szeretnénk vele építtetni a házat és hogy nem csak ő számíthat erre a munkára, de mi is számítunk őreá. Említettem neki, hogy az ajánlat alapvetően elfogadható, csak a kőburkolat irreálisan drága, és erre találtunk is megfelelő embert. Ijedten kérdezte, hogy mennyiért vállalták el, mert lehet, hogy neki is megérné még annyiért. Azt hiszem, ő valami sokkal több munkával készülő, aprólékosan farigcsált kőfalat képzelt el magának (errefelé az a divat), nem az általunk áhított durva, várfal jellegű rakást. Abban maradtunk, hogy ha ugyanannyiért elvállalja és megoldja a kő beszerzését is, akkor lehet az övé ez a munka, már csak azért is, hogy egy kézben legyen. A minőségtől nem félek, elég gondos munkát fog végezni. Inkább az lehet a gond, hogy képes lesz-e eléggé elengedni magát, és kellőképpen szabálytalanul falazni. Ági először nem is akart velem eljönni a tárgyalásra, de közöltem vele, hogy maximum egy óra lesz, és különben is: egy ilyen szép és aranyos, csodálatos hosszú ruhás hölgyet egyszerűen nem hagyhatok itthon. Mondanom se kell, végül eljött. Több, mint két órát tárgyaltunk, de Ági is részt vett benne. A kivitelező kezdeti zárkózottsága szép lassan talán a múlté lesz, ma is többször mosolygott és nevetett, aminek őszintén örültem. 
Ez a kép egy olyan belsőépítészeti megoldás, ami bár apróság, de büszke vagyok rá. A hálószoba és a konyha között ugyanis maradt egy luk a falon, az egykori cserépkályha helyén. Elé toltuk ugyan a szekrényt, de a lépcső felől annak a farostlemez háta látszott a lyukon át. Legutóbbi pesti utunk során azonban hoztam két ív akvarellpapírt, és Ági leantikolta őket ugyanúgy, mint a falakat. A bordűrből is ragasztott rá, és ezt beszorítottuk a szekrény és a fal közé. Nem téveszthető össze egy igazi falfülkével, de mégis jobb, mint ami eddig volt. |
|
Felhívtam a zebegényi polgármesteri hivatalt, hogy mi a helyzet az egy hónapja kérvényezett engedélyeinkkel (kútfúrás ill. telekegyesítés), de nem volt bent V. úr, majd jövő hét elején legközelebb. Délután megint bementünk Pestre, egy korábbi munkámmal kapcsolatban kellett tervezői nyilatkozatot tennem. Bár már erősen esteledett, állványról sikerült lefotóznom a házat, és nem lettek rosszabbak a képek, mintha nappal készültek volna, ugyanilyen borús időben. A kivitelezővel való tárgyalásunkat a pesti út miatt áttettük holnap ugyanilyenkorra. Végül is nem annyira sürgős, csak szeretnék tisztán látni, illetve a felesleges költségeket kicsit lefaragni. Mert az oké például, hogy az igényes mintájú, kockánként megtervezett burkolat lerakásának megkéri az árát, azt nem is sajnálom tőle. De a háztartási helyiség primitív, hálósan rakott padlójára szeretnék kedvezőbb árat kapni... Visszafelé is a fotózásé volt a főszerep. Megint Kóspallag felé mentünk (csak 10 km-rel hosszabb az út, azt a 95 forint többletet igazán megéri a kalandosabb út élménye). Kezemben volt a beélesített fényképezőgép, fénynek a reflektorok fénye. Ez 1/2-1 másodperces expókat eredményezett, ennyit megtámasztott kézzel még sikerül néha nagyobb bemozdulások nélkül exponálni. Az első vadunk egy róka volt, de mire megcéloztam volna a géppel, már el is tűnt. Utána a kihalt úton kicsit gyakoroltam a gyors megállást és utána az azonnali fényképezést. A következő egy őz volt, de ez nem ballagott olyan ráérősen, mint a múltkoriak. Azért sikerült lefényképeznem, de nem sok látszik belőle... 
Legközelebb vakuval fogjuk megpróbálni, akkor meg se kell állnunk az úton, talán úgy jobban fog sikerülni. Nálam lesz a gép, Ági meg oldalt kitartja a vakut az ablakon, hogy ne csillanjon be a fénye az szélvédőn. Hogy örülnék ilyenkor egy cabriónak... :-) |
|
Hajnalban fejeztem be a munkát, és lefekvés előtt még kisétáltam a kertbe, megnézni a hajnalt. Korábban sokat néztük utazás közben a Pilist a Duna túlpartján, ahogy az egyre távolabbi hegyek egyre jobban elvesznek a ködben. Na, itt ugyanezt láttam, csak fákkal: a pár méterrel távolabbiak már jóval halványabbak, a még távolabbiak már alig látszanak. Ekkora élmény után alig három órával nem volt könnyű felkelni, de azért megpróbáltuk. Ági - mint hű társam jóban-rosszban - fennmaradt velem, csak a végére már kicsit lelassult. Így aztán, mikor végre felkeltünk, és Pesten jártunk... Már éppen odaértünk volna a belvárosba, lefotózni egy korábbi munkánkat, mikor felhívtak a háziak, hogy eddig tudtak várni, most akkor mennek. Drága asszonykám egy órával elnézte a naptárban az időpontot :-) Itt Budapesten teljes erővel építkeznek az utcánkban, csak több utcával arrébb tudtam leparkolni. A szobáink ablakából alig látszik az ég, helyette egy ronda betonfal látható. Azt hiszem, éppen idejében hagytuk ott ezt a környéket. Ági tömegközlekedéssel volt bevásárló körúton, és maga is megdöbbent rajta, mennyire nem bírja elviselni a tömeget, a zsúfoltságot, a szagokat. Én nem tudom, hogy bírnám - inkább meg sem próbálom... Végre sikerült elkapni azt a barátomat, aki mellesleg a statikus társtervezőm is évek óta, hogy beszéljünk a házunk tartószerkezeteiről. Kellemes meglepetés: még könnyedebb lesz, mint először képzeltem. Még az is lehet, hogy csak azért rakunk be torokgerendákat, hogy kuckósabb legyen a tér, de tartószerkezeti szempontból nem feltétlenül szükségesek. A nappali tere akár üres fedélszékkel is megoldható, de persze lesz némi látványos faszerkezet ott is. Rögtön megadta a főbb méreteket is, ettől már nem fog jelentősen eltérni a részletes számítások után sem. Kedvező áron megcsinálja a számításokat, és csinál pár verőszondás talajvizsgálatot is a telken, hogy biztosabbat tudjunk a talaj teherbírásáról és az esetleges későbbi mozgásokról. Este az új irodánk házigazdája eljött egy furgonnal és átvittük a tárgyalóbútorokat az új helyre. Ági még tegnap felvázolta a berendezést és a színeket is, jövő héten kifesti: 
|
|
Csöndesen múlt el a mai nap, egy-két apróságot leszámítva. Az eső sem igen tudta eldönteni, hogy most szemerkéljen vagy zuhogjon, de a macskák annál inkább el tudták dönteni, hogy ők inkább a benti lustulást választják, és csak napszállta után szellőztették ki a bundájukat. András egész nap dolgozott és úgy tűnik, az éjszaka is munkával fog telni. Csúnyán megcsípte őt is egy darázs, úgyhogy most ádáz, ámde egyenlőtlen harc dúl közte és a darazsak között: rendszertelen időközökben lecsap rájuk Chemotoxszal, így állva bosszút a bedagadt lábfejéért, és a darazsak hullanak, mint a falevelek! A vegyvédelmi egység bevetése sajnos elkerülhetetlen volt: akkor fogyott el a türelmünk, amikor az ebédünket zuhanórepülésben akarta bevenni néhány, a lámpaburánál köröző elszánt (vagy talán kimerülőfélben levő) darázs. És még mindig nem tudtunk rájönni a darázs-invázió nyitjára - lehet az a padlásfeljáró rése, a fafödémben ütött keskeny nyílás, vagy a megrepedt ablaküvegen át diffundálnak be a konyhába? Rejtély... Határozottan jobb így a lelkemnek, hogy színesek a falak! Lehet, hogy még ahhoz is lesz erőm, hogy a padlót felsúroljam, mert az még magán viseli a festés nyomait. A maradék festéket áttöltöttem a kiürült színezős fiolákba, és meglepődve láttam, hogy a sárga festékből még kb. egy szobányira való maradt. Lehet, hogy Márti néninél még az egyik vendégszoba is áldozatul esik a színesítésnek? ;-) Nyafika egyre merészebb! Múlt héten már megjárta a nagy ház tetejét, és nekünk kellett leszedni az ereszről, mert felfelé nagyon ment neki a dolog, nade lefelé... Ma meg kikezdett a kedvenc sípoló játékvarjúnkkal! Lehet, hogy először csak véletlenül lökte le az ágy széléről, de ha már a varnyú megnyikkant, hogy rálépett, a kismacska se volt rest, nagy bátran lenyomta a szagtalan, ám ricsajozó szőrcsomót! A minap meg kinézek az ablakon és mit látok: a két szürke a terasz nagy szilvafájának törzsén lóg, egymással szemben a földtől mintegy másfél méterre és bőszen pofozzák egymást, száz körömmel kapaszkodva közben a kéregbe! Mire András leért a fényképezőgéppel, már árkon-bokron túl jártak, mint egy nagy szürke porfelleg vágtattak az udvaron át... |
|
Végre elkészültem az előszobával is! Ez már csak a levezető gyakorlat volt a többihez képest: alig 4 m2, szóval gyorsan megvoltam vele. Ugyanolyan lett, mint a konyha, mert még korábban levettük a két helyiséget elválasztó ajtót, így állandóan egybe van nyitva a tér, tágasabbnak hat így mindkettő. Ezek után gyorsan rendet raktam, mert már az agyamra ment a felfordulás, bár nem vagyok az a pedáns háziasszony-típus. Végre majdnem minden megtalálta a helyét, felpróbáltam a textileket a helyükre, már csak meg kell varrni őket. Ehhez persze először be kell szerezni az előszobába egy karnist, hogy az egy rétegű üvegajtón átfütyülő széltől télen ne fagyjunk meg, na és kell még szigetelő az ablakokba, meg olajfesték a nyílászárókra, mivel most a rendbe hozott falak mellett nagyon kiábrándítóan fest a kopott-lepattogzott régi mázolás... Előbb-utóbb a saját házunk terveinek is neki fogunk ülni: András már egy hete halogatja, lehet, hogy már előre tart tőle? Az biztos, hogy nekem már csak apróbb nyűgjeim vannak az alaprajzot illetően: nagyobb ablak kívánkozik a hálóra, a garázs és a háztartási helyiség ajtaját kell szorosan a fal mellől eltolni - ez egyik mániám, nagyon csúnyának és diszharmonikusnak tartom, ha a szoba sarkából nyílik egy ajtó. Mindezek azért is kellenek, mert szeretnék a közlekedő elejére és végére egy-egy kővel kirakott 20 cm vastag szegmensíves ajtónyílást, ennek pedig hely kell. A ház külseje még mindig ködös, de nem akarom siettetni a dolgot, majd kialakul ez is. András szerdára tette át a kőművessel lefolytatandó beszélgetést. A másik kivitelező gárdáról azóta sem hallottunk, úgyhogy nekik ennyi volt a részvétel. |
|
Ma reggel sem akart menni az internet. A tegnapival ellentétben, már majdnem felcsatlakozott a hálózatra, de aztán mégsem engedett be. Csak a második telefonálásomkor jutott eszébe az ügyintézőnek, hogy hétköznap csak este 9 után van hozzáférésünk, és ma ugye pénteki nap van a 23-a körüli kavarás miatt... Még 10 perc, és kis kompjúterem diadalmasan egyesül a világhálóval :-) Estefelé felmentünk a hegyre, napnyugtát fotózni. Készítettem pár panorámafelvételt is, a legszebb itt látható. Eltűnődtem, milyen lenne egy olyan telek, ahonnan esténként ezt mindig láthatnám, de gyorsan megvigasztalódtam: így, hogy az átlagos rábámulásnál tovább is maradtunk, az is feltűnt, hogy a szép kilátás mellett az országút zaja is állandóan jelen van. A völgyben viszont, a mi telkünkön tényleg csak a természet hangjai hallhatóak, az átmenő forgalom nélkül. Lehet, hogy a panorámán látható házat is a zaj ellen védekezve süllyesztették be annyira a domboldalba? 
A tájból legjobban a pasztell színű ég egy részlete ragadott meg: 
Valamint ugyanez a táj kicsit később, de már széles látószögű objektívvel, az éppen lemenő Nappal és felhőkkel együtt: 
A fotózás után beugrottunk a faluba, kisebb vásárlás céljából. Közben felhívtam a kőművest, hogy eldöntöttük: ő fogja építeni a házunkat, és hamarosan le kellene ülnünk, tisztázni a részleteket, és kötni valami keretmegállapodást. Hangsúlyoztam neki, hogy nem azért választottuk őt, mert a legolcsóbb volt, hanem mert hónapok alatt is csak jót hallottunk róla. Bár nem is tartom drágának, talán csak helyi viszonylatban számít annak. Szívet melengető (valamint biztonságos és száraz :-) érzés, hogy a környék egyik legjobb kivitelezőjét sikerült megfogadnunk a házunkhoz. Ez nagy-nagy nyugalommal tölt el. Ma este már nem volt neki alkalmas a megbeszélés, de holnap valamikor benézünk hozzá. |
|
Nem is hittem már benne igazán, de a villanyszerelőtől is megkaptam az árajánlatot a házunkra. Igaz, hogy múlt vasárnapra ígérte, igaz, hogy nekem kellett most is felhívnom, de a lényeg, hogy meglett vele. Gyorsan elhessegettem magamtól azt a rosszindulatú feltételezést, hogy a délelőtti telefonom után állt csak neki kiszámolni, és így lett készen estére... Az ár korrektnek tűnik, és - bár egy ajánlatot még begyűjtök - esélyes a megbízásra. Lassan kezd összeállni, mennyibe is fog kerülni a házunk: érdekes módon, 140 EFt/m2 körül lesz négyzetmétere, ami nem számít drágának. Különös tekintettel arra, hogy ez az eddig szóba került kivitelezők körül a legjobbak ajánlatai alapján jött ki, és nem 1400 forintos csempékkel számoltam. Ha mindenből a legolcsóbbat kerestem volna, talán 120-130 körül is lehetett volna - de persze milyen áron... Nézegettem a házunk alaprajzát. Feltűnő a tendencia, hogy észak felől módszeresen puffer terekkel védem a lakóteret a hidegtől, mindkét szinten. Elnézve az itteni fal felületét, ez a rusztikus, antikolt festés egyenesen kívánja a durva alapot. Ezért úgy határoztunk, hogy nem gletteltetjük le a falakat a házunkban sem. A festést eleve mi csináltuk volna, az ablakok gyárilag lakkozottak lesznek, tapétázni sem akarunk sehol, úgyhogy festőt nem is kell keresnünk. Ági kifestette a konyhát, ütős sárga-zöld kombináció lett, széles bordűrökkel. Ezt már csak akkor fotózom le, ha teljesen elpakoltunk, de akkor az egész házikót végigfényképezem, és egy az egyben megy ki a weboldalainkra is. Egész este működésképtelen volt a Pannon GPRS kapcsolatunk, egyszerűen nem lehetett belépni. Valami misztikus rendszer-újraindítást végeztek, mert 10 perccel későbbi telefon ki-be kapcsolás az ügyfélszolgálat szerint megoldaná a problémát. Hát, eddig nem oldotta meg. Talán majd holnap fel tudom tölteni a ZeBlogot. |
|
Hajnalban, mikor lefeküdtünk végre aludni, az Öreg Kövér egyszer csak előkerült. Feltehetőleg akkor mászott elő a szekrény mélyéről, ahol addig édesdeden aludt... Délután sorsdöntő jelentőségű tárgyalásunk volt: van budai irodánk! Pontosabban tárgyalónk és hely az egyik számítógépünknek egy barátunk irodájában. Arra a heti pár tárgyalásra nem is kell több, és mivel Ágicza dekoratívan kifesti és a saját bútorainkkal rendezzük be a tárgyalót, nem is kell fizetnünk érte. Azért nem semmi, a IX. kerület után a Sas-hegyen fogunk tárgyalni, csendes és nyugodt helyen, remek kilátással! Ugyan egyre több megbízónk jön ki hozzánk Zebegénybe, de azért nem mondhatunk le teljesen a budapesti irodáról. Éppen lomtalanítás volt a kerületben, így gyorsan felhoztuk az összes kidobni való vackot a pincéből. Ugyan csak holnap este kellett volna kirakni, de mivel ma voltunk itt, nem késlekedtünk. Más házak előtt is raktak már ki öreg kacatokat, amiből szervezett osztagok kisteherautókkal nyomban ki is csemegézték a használható dolgokat, az FKFV-seknek jószerével csak a sitt maradt. Éjfél után indultunk haza, és próbaképpen benéztünk a Tescóba (a Cora 9-kor bezár, ezért nem mindig tudtunk ott bevásárolni). Nyertünk, éjjel-nappal nyitva tart. A választék kisebb ugyan, mint a Corában, de árban jó, és éjfél után nincs túl sok vetélytársa. Hazafelé menet, Kismaros után újra a kóspallagi úton mentünk végig, a hegyek között kanyarogva. Így éjjel egy szál autóval nem találkoztunk, élmény volt vezetni. Egy enyhe emelkedőn menve két őzet pillantottunk meg az út szélén, csak álltak és néztek ránk. Lassítottam, miközben megfogadtam, hogy mindig lesz fényképezőgép a kocsiban. Egyre csak néztek, majd elindultak, át az úttesten, és beballagtak a környező fák közé, miközben lépésben mentem el mellettük. Nem sokkal később egy rókát láttunk. Az út szélén állt, majd kiügetett a reflektor fényéből. Több macskával is találkoztunk, falu szélén, de még az M3 elején is, bár olyat itthon is láthatunk, négyet is. De a vadállatok ilyen tömeges felbukkanása tényleg meglepő volt (mármint itt az erdőben, mert Pesten látni eleget...). Hazaérkezve bizonyítottnak láttuk azt a feltételezésemet, hogy a két nagy teljesítményű számítógépünk fűti be a tetőteret. Az alsó szint normál meleg volt, míg a tetőtérben egy pléd van a vállamra terítve, egy a térdemen, és Krampuszka is itt fekszik rajta, mert hogy ő is fázik. Ezek szerint vagy egész nap terveznünk kell, vagy már nem is szabad leülnünk a gépek elé, ha későn érünk haza. |
|
Szokásos rövid helyi körutunk (Szobon sóskifli, Zebegényben posta) után újra kimentünk a telkünkre, ezúttal Ágiczával együtt. Vittem fényképezőgépet is, hogy még lekapjam a telket őszi színekben is, mielőtt jön a tél. Nézelődtünk a patakparton újra körüljártuk a leendő ház helyét, közben persze ott ugatott az a vadállat is. Lefotóztam, és ezzel le is merült az akku a gépben, így a telket majd máskor fényképezem le. A szomszédunk említette, hogy eladó egy kis, 500 m2-es erdő a telkünk mögött, nem érdekel-e. Keleti domboldalon van, napsütés nem nagyon éri, az egyetlen előnye a kitermelhető fa lenne, illetve, hogy közműves utcára néz. Nem hiszem, hogy éppen erdőt akarnánk most venni, de mindennek adok egy esélyt, jövő héten valamikor beszélünk az eladóval és megnézzük a telket. Ha nagyon olcsó, már csak poénból is megérné megvenni, hogy legyen egy igazi erdőnk! Itthon megnéztem a környék földhivatali térképén, de nem találtam olyan telket a miénk szomszédságában, amire ráillett volna a leírás. Majd jövő héten kiderül... A biztonság kedvéért megérdeklődöm A.-nál is, hallott-e arrafelé eladó telekről. Délután és este Noszvajon voltam, Eger mellett. Egy leendő családi ház helyét néztem meg és mértem fel, miközben Ágicza sikeresen kifestette fehérrel a konyhát és az előszobát. Holnapután már az antikolás jön! Az Öreg Kövér este nem jött vissza, és azután is hiába szólongattuk. Ágicza komolyan aggódik, mert elég hideg van kint, talán már fagy is. Én tudom, hogy jó meleg bundája van a macskának, és reggelig sem éhen, sem szomjan nem hal, de magyarázd ezt meg egy Aggódó Anyának... |
|
Beszóltam a postára, hogy ott is tudjanak a postaládánkról, mert a ház oldalán van ugyan, de a mammutfenyő kicsit takarja az utca felől. Ha már a faluban jártam, kinéztem a telekre is (mivel nagyon szép idő volt). A szomszédunkat éppen ott találtam, beszélgettünk kicsit. Arról mesélt, hogy milyen településszerkezetet látott nemrég az Őrségben, a házak elszórva itt-ott, nem úgy glédában, pici telkeken, ahogy általában szokás. Az sem lenne rossz, de azért így is elférünk valahogy a telken. Az a rohadt dög persze megint ott sertepertélt körülöttünk, de most szemmel tartottam és így nem támadt. Nem tudom, mikor szeretne a szomszédunk kerítést csinálni, de szerintem hamarabb meglesz, ha én is keresek hozzá anyagot és kivitelezőt. A mellettünk lévő telket 7 millió körül árulják, ha ránk szakadna az OTP, meg is venném rögtön! Ági szép megfontoltan halad a festéssel, bár ma csak az előszobát kente le alapozóval, holnap jön majd a fehér, és a hétvégén az antikolás és a bordűr. Hamarosan készíthetem a fotókat.... Felhívtam ma a Gázműveket, hogy mi lesz már a megrendelőlapunkkal. Az ügyintézővel nem sikerült beszélni, de azt mondták, időbe telik, míg elvégzik a papírmunkát. Így hát várunk tovább, türelemmel. Kezdünk beletalálni a vidéki életbe, nem idegeskedünk semmin, szép nyugodtan csinálunk mindent. Nem csak Budapestet hagytuk magunk mögött, de a legtöbb olyan dolgot is, ami eddig rossz hatással volt az életünkre. Még egy jól beállított e-mail filter kell, és tökéletes lesz a nyugalmunk. Ilyen helyen és így talán tényleg érdemes sokáig élni. |
|
Azt hiszem, eldőlt, hol lesz ezután a pesti irodánk. A lakásunkban kezdem felszámolni az infrastruktúrát, lemondtam az ADSL-t, bútorok már alig vannak, így egy barátunknál fogunk ezentúl tárgyalni, a Sas-hegyen, jó levegőn. Csütörtökön beszéljük meg véglegesen a dolgot. Lehet, hogy ezután inkább a hosszabb úton megyünk Budapestre, a hegyek között, mert a 2/A-n jó gyorsan lehet ugyan menni, de a sebváltót ki sem veszem az ötös fokozatból, én meg elalszom közben, annyira egyhangú az út. Bezzeg a hegyek között! Törvénytisztelő állampolgárként, mint mindenütt, itt is csak 90-nel megyek. Csak éppen az itt nem cammogásnak tűnik, hanem már az autó képességeinek határait feszegeti egynémely kanyarban... De ez élmény, és Ági is szereti. Érdekes, ilyenkor nem aggódik... A kanyarokban csak az öv tartja a helyén, de csendben az ülése szélébe kapaszkodik és vidáman nézegeti az utat és a tájat, én pedig a költőt idézem néki: |
|
Hűha, hol is kezdjem, jó sűrű volt az elmúlt 24 óra! Még korábban kaptunk egy meghívást egyik kedves megbízóinktól, hogy nézzük meg a már félig elkészült ház-átalakítást. Nosza, András kapta magát tegnap délután, és telefonált, hogy mennénk, ha lehet. Lehetett... Mivel sikerült egy zsák ültetőfölddel egy darazsat is megmarkolni aznap délelőtt, ezért sikeresen kilőttem magam festésileg, úgyhogy munka nem lévén oly sürgető, nekiindultunk az útnak. Tatabányát céloztuk meg, így át kellett kelni a Dunán: először Szobon próbálkoztunk, de ott az éppen kikötő komp nem biztatott túl sok jóval, és negyven percet nem nagyon akartunk egy helyben eltölteni. Nosza, átautókáztunk Nagymarosra, ahol egyébként van egy nagyszerű parti sütöde a komp mellett, remekül értik a dolgukat, a sült kolbászuk verhetetlen. Amíg én kaja-utánpótlásról gondoskodtam, András készített egy panoráma-felvételt a túlpartról, még mielőtt a visegrádi oldal árnyékba borult volna. Ahogy elnéztem, még egy-két hét és teljes őszi lombruhában fog ragyogni a Duna-kanyar. Az biztos, hogy a legszebb fények délelőtt vannak, tehát egy ugyanilyen időt kell majd kiszúrnunk, hogy meg is tudjuk örökíteni ezt az ezerszínű pompát. Átjutva a túlpartra Esztergomnak vettük az irányt, még mindig lüktető tenyérrel felváltva böngésztem a térképet és kenegettem Fenystillel a még sajgó, duzzadt és vörös darázscsípés helyét. András nagyon elemében van a kacskaringós hegyi utakon: látható élvezettel vezet, száguld a hegyi terepen: hazai pálya! Az sem nagyon zavarta, hogy közben este lett, mert bár a másik oldalról nem olyan megkapó a Dunakanyar, de Esztergom után remek, félig üres kis utakon mentünk tovább. Mondjuk, nem bánnánk, ha Zebegénybe is ugyanilyen vadregényes utacskák vinnének! Már jócskán este volt, amikor megérkeztünk úticélunkhoz. A házikó, amit januárban, csikorgó fagyban láttunk utoljára, most csonttá szedve állt, de már láttuk az új falakat, az íves acél-perforált lemez galériát, a körlépcsőt és az új ablakokat. Amennyire jól mutatott a terveken, annyira ütős élőben is, bár ezt még fel kell öltöztetni vakolattal, gipszkartonnal, burkolattal, színekkel, de a lényeg már látszik! :-) És nagyon tetszik a körablak, lehet, hogy kisírom mégis, hogy nálunk is legyen egy! Mindig jóleső érzéssel tölt el, amikor látom, hogy amit megálmodtunk, úgy valósul meg, ahogy szerettük volna, és hogy mindenkinek teljes megelégedésére szolgál a dolog. Azon is elmerengtem, hogy bár szívesen tervezünk ultramodern tereket, magunknak mégsem ezt választottuk, talán azért is, mert a lakásunkban anno "kitomboltuk" magunkat. Nálunk most már inkább egy kicsit higgadtabb, rusztikusabb, emberléptékűbb stílus felé billen a mérleg nyelve. (Jó, az öt méteres belmagasság a nappalinkban így első megközelítésben nem annak tűnik a hatalmas ablaktáblákkal, de az is emberléptékű lesz, csak belső dizájn kérdése az egész...) A fotózással végezvén megnéztük az üvegházakat is (házigazdáink egy hatalmas kertészetet visznek), életemben először éreztem, hogy a nagy virágú árvácskáknak illata is van: az is igaz, hogy legalább tízezer tő virágot szagoltam egyszerre... Erősen hajnalodott, amikor hazafelé indultunk, olyan jól elbeszélgettünk. Az ajtón kilépve ledermedve láttam, hogy deres a szélvédő, és legalább talaj menti fagy van. Ennyire hidegre nem is számítottam! Hazafelé úgy döntöttünk, mivel éjszaka nincsen komp, inkább Pesten töltjük az éjszakát, és csak délután jövünk vissza Zebegénybe. A hazafelé út eseménytelenül telt, csak Tatabányán a kihalt városban igazoltattak a rendőrjárőrök, de ettől eltekintve csak kamionok és egy-két autós lézengett ezen a hajnali órán. Reggel ismételten megállapítottuk, hogy az ágyunk nélkül soha egy tapodtat sem megyünk sehova! Minden alkalommal agyongyötörten, fáradtabban ébredünk, mint ahogy álomra hajtottuk a fejünket, bárhol másutt alszunk el. Nesze nekünk bioágy, most aztán jól el lettünk kényeztetve! Ám mivel még haza is kellett érni, csak sikerült összetákolni magam. (András szerint egy kedélyes zombi néz rá ilyenkor, de ő erős és nem sajnál meg...:-) Elintézve a városban egy-két dolgot, Vác felé Andrásnak hirtelen eszébe jutott, hogy hátha beengednek minket a Dunai Cementművek felszíni kőfejtőjébe egy panorámaképet készíteni, így fogtuk magunkat és a félig kimart hegyoldal felé kanyarodtunk a parti út helyett. Ez az a hegyoldal, ami az út felében a tájat uralja a vöröses-sárgás szikláival, nem csoda, hogy András fantáziáját is beindította. A kőfejtőbe ugyan nem sikerült bejutni, de meredek kis földutakon elértük a szomszédos dombtetőt, ahol két kutyás őr vigyázta a kőfejtő fedettpályás szállítószalagját. Ők minden teketória nélkül beleegyeztek, hogy a Kedves fotózzon, így készült el ez a panoráma: 
És ha már vitt minket a lendület, Verőcére egy kerülő hegyi úton csorogtunk le, legalább annyira vadregényes tájon, mint amilyet tegnap délután láttunk. No persze ezután nem volt megállás: András megkérdezte, hogy megnézzük-e Kóspallagot, naná, hogy igent mondtam (mint két évvel ezelőtt is, egy ugyanilyen verőfényes napon, de ez szokás szerint nem jutott eszébe...). Kóspallag egy eldugott kis hegyi falucska, kb. mint Szokolya, van egy kis világvége-érzése az embernek arrafelé. Visszafelé Márianosztrán keresztül jöttünk Szobon át, a völgyekben már gyülekezett a sötétség, de csodálatos naplementét láttunk ismét. Azt hiszem, egy pillanatra sem bántam meg, hogy kiszakadtunk a városból és magunk mögött hagytuk a hajtást és a tülekedést. Valahogy itt minden lassabban és nyugodtabban megy. Kivéve a macskákat, persze, akik ott tomboltak az ajtóban, amikor hazaértünk, és mint a puskagolyó, röpültek ki a nyíló ajtón. Aztán persze a vészesen hűlő levegő meg az üres gyomruk rövid időn belül hazacsalta mindegyiket. Így visszanézve azon csodálkozom, hogy mindez egy nap alatt történt velünk, és hogy még mindig ébren bírom! |
|
Ma sem jelentkezett a másik kivitelező gárda, úgyhogy a továbbiakban lemondunk róluk. Hónapokon át csak tolták egyre az árajánlat elkészítését, és mivel ma sem hallottam róluk - pedig mára aztán tényleg biztosra ígérték - most már nem is szeretnék róluk hallani. A villanyszerelő sem hozta el az ajánlatát, mi a bánat van vele, nem érdekli a munka? |
|
Reggel kicsaptam a macskákat legelni, és kicsit kinn is maradtam velük, mert Krampuszka csak akkor mer kint maradni, ha én is ott vagyok valahol a közelben. Közben a darazsakat szemléltem, ahogy mászkáltak az ajtó üvegén. Az egyik szinte vigyorogva nézett kifelé, muszáj volt lefotóznom: 
Lefényképeztem azt az omladozó, romos téglafalat is, amiről Ágicza még a múlt héten írt: 
A mai nap a fotózás jegyében telt el, mert lefényképeztem Ági legújabb dekupázsait is, és az elmúlt hetekben készített munkákkal együtt kiraktam a weboldalunkra. Ági elkezdte végre a konyha festését, ma az alapozó került fel, holnap jön az antikolás, talán estére kész is lesz. Végre felrakhatom a maradék polcokat is, és megszűnik a rendetlenség a lakásban. Márti néni frissen kifestett szobája szintén megérdemelt egy fotót: 
Ha már képek: volt a National Geographicnak egy címlapja, ami különböző szakértők állítása szerint egyértelműen hamisított természetfotó (kitömött jégmadár, döglött kérésszel). A fotós kolléga sikerén fellelkesülve megalkottam saját "természetfotó"-sorozatomat, a Thomson-gazellát zsákmányoló vízilóról. Egy ilyen fotó elkészítésének csak elméleti lehetősége vetődött fel eddig a fenti témával foglalkozó szaktopikban, de nekem - hallatlan szerencsével - sikerült a lehetetlen... |
|
Az elmúlt héten egymást érték a sürgős munkáim, de a mai napot már legalább részben pihenéssel tölthettem (azért volt ma is egy éjszakába nyúló tárgyalásunk). Délutánig fel sem keltem - egész héten összesen nem aludtam annyit, mint most. Hamarosan frissítem a website-unkat, akkor kirakom ezeket a munkákat is. Itt járt a víz-, gáz- és fűtésszerelő, és végre elhozta az árajánlatát. Még nem volt mivel összehasonlítanom, de korrektnek tűnik, és a végösszeg sem túl elrettentő. Majdnem mondtam neki, hogy én a helyében nem használnék tizenöt fajta betűkészletet három oldalon, de hát nem is a kiadványszerkesztésben kell szakértőek lennie, hanem a szerelésben... Most akkor lassan jelentkezhetne a villanyszerelő is, arra is kíváncsi lennék. A másik kivitelező csapat vasárnapra ígérte az ajánlatát, de ha addigra sem készülnek el vele, hát sajnálattal de lemondunk róluk. Ami azt illeti, már most sem hiányzik sok ehhez. Ági elkészült a festéssel Márti néni szobájában, felragasztották a bordűröket is. Nagyon jól sikerült, holnap majd le is fotózom. Feltettük a bordűrt a mi hálószobánkba is, így már majdnem teljesen kész van az is. A konyhánk viszont azóta sem haladt semmit, de most talán majd sorra kerül a is. Eltűnődtem, hogy mit csinált Ági egész héten, persze az alváson kívül. Lehet, hogy helyettem aludt, mert nekem dolgoznom kellett? :-) Itt, közel a természethez, az állatokkal is többet találkozunk. Most éppen a darazsaink vannak soron: sorra jönnek be a hátsó eresz alatti fészkükből, jönnek be meghalni. Naponta fél maréknyi döglött darazsat söprök össze az ablak alatt. A pele lassan már megkezdhetné a téli álmát, ma este szokatlanul hangosan rágcsált és motoszkált a tetőszerkezetben. Hosszas telefonbeszélgetéseket folytattam a CLB biztosítási alkusz céggel. Érdeklődtem, hogy lehet az, hogy az általuk megajánlott biztosítási díjnál 30 ezerrel többet számol a biztosító éves szinten. Talány azért, mert amatőr és nem naprakész ügynökeik vannak? E hipotézisemet a kiscsaj sem cáfolni, sem megerősíteni nem tudta. Nem csesztettem túl sokat, nem ő tehet róla. Amint zebegényi lakos leszek, úgyis újra kötöm a biztosítást, immár sokkal kedvezőbb díjakkal (vidéki polgár az kisebb kockázat, még ha ugyanúgy Pestre is jár be), és akkor személyesen járok utána. De akkor mi a bánatnak működnek az ilyen alkuszok, ha nem lehet megbízni a munkájukban? Ha egyszer netán kiadom könyv alakban a ZeBlogot, extra bevételt fogok kasszírozni abból, hogy megírom a szereplők elérhetőségét és rövid értékelését az általam tapasztaltak alapján, amennyiben... A normális cégek azért fognak fizetni, hogy megírjam az elérhetőségüket is, az ilyenek meg azért, hogy ne is említsem meg őket :-) Ha minden igaz, V. úr ma beszélt a főépítésszel a csatornázásról. De most inkább nem zaklatom, a telekegyesítés kapcsán hamarosan úgyis találkozom vele hamarosan. Még a múlt héten sikerült az, amit nem hittem volna: Windows 2000 alatt futtatni kedvenc játékomat, a DESCENT-öt. Korábban rengeteget játszottam vele, de a W2K-nem akart működni a telepítője, így egy éve már nélkülöztem. Most viszont megoldottam a problémát, és megy a játék, nem is akárhogyan: a lesötétített tetőtérben, 21"-os képernyőn, a hifire kivezetve a hangot, jól feltekerve (Ágicza a takarót a fejére húzva a hálóban, macskák a patak túlpartján, pele rémülten lapít valahol). Seggbe is lőttem az összes gonoszokat jól.Szeretem, ha a végén a jó győzedelmeskedik! |
|
Rémes, mennyire nem haladok a festéssel! Ha éjszaka dolgozom, dél előtt tuti, hogy nem bírok felkelni! Ez már szvsz. kóros, vagy a korral jár? Ebből az következik, hogy ma sem festettem, viszont bementünk Pestre. Hazafelé Zebegényt elérve meglepő dolgot tapasztaltam: az autó kinti hőmérséklet-mérője egyetlen perc alatt két fokot zuhant, amíg a Duna-parton autóztunk, és elérve a völgyet csak azon csodálkoztam, hogy nem esett még egy fokot a hőmérséklet. Kint egyébként majdnem telehold világított, de olyan erővel, amit a városi lámpák fényénél észre sem veszünk, itt viszont cseppet sem elhanyagolható a fényereje. Így aztán lámpa sem kellett a kocsiból való kipakoláshoz, azt viszont igencsak bántam, hogy a kapucnis télikabátom Pesten maradt... |
|
Reggel telefon ébresztett minket: az egyik kivitelező csapat már másodszorra mondja le a megbeszélt találkozót, és ez engem egyre jobban dühít, hiszen számítottunk rájuk, és nem jöttek. Igaz, dolgoznak, de ez nem mentség: akkor ne ígérjék meg, hanem mondjanak egy olyan időpontot, amikor biztosan el tudnak jönni! Mert hogy esetleg éppen emiatt a hozzáállás miatt csúsznak le a munkáról... Mivel a nap további része szabad volt és tegnap este az orvosozás olyan hosszúra nyúlt, hogy nem jutottunk el nagybevásárolni, ezért ma erre is sort kerítettünk. Beszereztük a festékeket és a bordűröket, mert hiába mutogattam Andrásnak, hogy találtam öntapadós stencilt, ő kategorikusan elutasította, hogy ennél több időt pepecseljek vele, úgyhogy marad a gyári bordűr, tapétaragasztóval felragasztva. Nem pont olyan, amire gondoltam, de nem rossz, májusig valahogy csak kibírom! Márti néninek is találtunk olyat, ami ugyanolyan minta, bordó és sárga színben, és learattam a dicséretet is a félig elkészült szobáért: szerinte még jobban is sikerült, mint a mienk, mert mozgalmasabb rajta az antikolás! :-) András unszolt, hogy ha este úgyis végzek a munkával és csak délután megyünk be a városba, ugyan ugorjak már neki reggel a bordó lábazatnak. Igaz, hogy egész este dolgoztam, de ez őt cseppet sem zavarja, mivel az ő munkabírásához méri az enyémet is. Márti néni azért csöndben megjegyezte, hogy kedves ember, szép finoman adja be, hogy még mennyi meló vár rám... Hja, tökéletes főnök és nem kíméli a beosztottakat... |
|
Tappancsot elvittük az orvoshoz, természetesen jó szokása szerint végigcirkuszolta az utat. Annyira nem bírja az autózást, hogy szabályosan hisztizik tőle. Azt csodálom csak, hogy estére nem reked be, mert ennyit nyávogni egy év alatt nem szokott, amekkora cirkuszt a kocsiban rendez! És miután kieresztjük a hordozóból, szó nélkül fekszik vissza, mintha mi sem történt volna! Lökött nagymacska... Valószínűleg a csalánkiütések nem akarnak elmúlni rendesen és ettől alakulnak ki a fülén ezek a kisebb-nagyobb göbök, legalább is, a doki erre gyanakszik. Most három-négy nap szobafogságot írt elő neki, meg a Nagymacska kapott egy gyulladáscsökkentő szurit, amit úgy adtak be, hogy meg sem érezte a drága, ami pedig nagy szó! Hátha elmúlik ez a kis szépséghiba, mert engem nagyon zavar, főleg azért, mert nem lehet rendesen simogatni, mindig megérzem a selymes fülén a csomócskákat. Ha nem múlnak el, kénytelenek leszünk bőrgyógyászati szakrendelésre vinni Mancsoskát, mert megtiltani nem tudjuk, hogy a tökéletlen állatja ne gázoljon keresztül a patakparti csalánoson... még szerencse, hogy nálunk nem lesz ekkora gaztenger és elhagyatott porták se nagyon, ha végre megveszik a szomszédos telkeket... Este elég súlyos volt a visszafele út: András előző éjjel egy határidős munkán dolgozott, nem is aludt semmit, úgyhogy hazaúton én is nyitva tartottam a szememet, hogy valamennyit tudjak neki segíteni. Azt fontolgattuk, hogy alszunk inkább Pesten, de azt hamar elvetettük, mert egy kényelmetlen ágyon végigforgolódott éjszaka minden, csak nem pihentető. Tehát nekiindultunk, és megfogadtam, hogy ideje lesz beiratkozni egy autósiskolába, hogy ilyen esetekben felválthassam a vezetésben. Becsületére legyen mondva, egy ziccerünk sem volt, csöndben hazaértünk. Azt vettük észre, hogy amint elhagyjuk Nagymarost, az első kanyarral beérünk a Börzsöny túloldalára, és az eső is rázendít, amúgy istenesen. Valószínű egy időjárási választóvonal lehet az a rész, mert ez már nem az első eset, hogy így járunk. |
|
Márti néninél elkészültem a festés nagy részével: újrafestettem a mennyezetet, mert elkeserítően nézett ki: ez a mindenes srác nagyon hanyagul dolgozott. Aztán kikevertem egy szép mélysárgát, és felszivacsoltam a fal felső részére. Az alsó 90 centi bordó lesz, két bordűrt gondoltam a szobába: egy a mennyezet alatt, és egy a két szín találkozásánál. Amint teljesen elkészül, jól le is fotózzuk majd. Márti néni nagyon vállalkozó kedvű, fiatalos, lendületes, legalább ez a festés mindig lendületben fogja tartani, az biztos! Arra rájöttem, hogy az antikolásnál nem árt, ha a fal valahogy le van zárva, a nedvszívó képességét csökkenteni kell annyira, hogy ha felviszem a felső, antikolt színt, azt még egy kicsit tudjam alakítani, árnyalni. Vagy lehet, hogy mégis át kell térni a diszperzites festékről az oldószeresre, az sokkal lassabban szárad, így könnyebb vele dolgozni. Minden külhoni szakkönyv ezt említi, csak engem még nem vitt rá a lélek, hogy ezt a festéket szagolgassam néhány centiről, sok négyzetméteren elterítve. András előállt egy újabb tervvel, mivel kifakadtam a zenéi miatt, hogy mindig csak az megy, amit ő szeretne hallgatni!! Eszerint lenne két különálló kis ház/dolgozó a ház nyugati és déli oldalán, egy-egy keskeny üvegfolyosóval hozzácsatolva a nagy házhoz. Nem is lenne rossz! Végre én is nyugton hallgathatnám a saját zenéimet... viszont az ötlet, bármilyen légből kapott,elgondolkodtatott, hogy talán még sem lenne tanácsos a két dolgozót egymás mellé tenni a tetőtérben. Bármennyire is ódzkodom tőle, lehet, hogy mégis a háló felmegy a tetőtérbe a fürdővel együtt, és a földszintre átkerül egyikünk dolgozója. Ahogy elnézem Nyafikát, napról napra kerekebb a kislány. Most már olyannyira meghízott, hogy Krampuszkánál is nehezebb! András már meggyanúsított, hogy direkt hizlalom a macskákat... |
|
Nekifogtam a konyha előkészítő munkálatainak, jobban mondva leragasztgattam az ajtók-ablakok keretét, hogy azokat ne festékezzem-szivacsozzam össze. Nagyon lassan haladok, részben a rendetlenség-zsúfoltság miatt, mert egyre több holminak kell helyet találni az egyre fogyó szabad helyen és ez egyre jobban frusztrál, részben mert az időváltozás egyre érzékenyebben érint: túlnyomórészt egy álmos zombinak érzem magam, lehet, hogy öregszem? Márti nénivel megbeszéltük, hogy a következő néhány napban nála fogok festeni, tényleg kedvet kapott a színes falakhoz és nagyon várja már, hogy nekilássak! Nála sárga felső és bordó alsó rész lesz a dizájn, kíváncsi vagyok, hogy fog neki tetszeni a végeredmény! Tappancs már megint alakított: kiszedtünk belőle egy kullancsot, és a füle körül meg a ritkás szőrű pocakján 2-3 mm átmérőjű rózsaszín-pirosas dudorok vannak, mintha a csaláncsípések nem múlnának el neki, vagy valamire igencsak érzékeny lenne. Kedden lehet, hogy az orvosnál fog emiatt landolni, ha addigra nem húzódnak vissza ezek a gumók... |
|
Nincs időm mostanában írni, éjjel-nappal házakat tervezek, ma is késő estig tárgyaltam. Sajnos, most egy darabig nem a sajátunkat, az ügyben csak Ágiczának tartok lelki tréninget a konstruktív együttműködésről. Igazán nevetséges, hogy más munkánknál együtt dolgozunk, tervezünk, véleményt mondunk a másik munkájáról, a saját házunkkal kapcsolatban pedig mindezt elölről kell elmondanom. De elhatároztam, hogy egyszer leülünk, végignézünk minden eddig felmerült komolyabb verziót (hálószoba lent/fent, szimpla/dupla garázs, stb.), és megnézzük a 60 m2 bruttó alapterületű kis ház verziót is, amit ugye már most leadhatnánk engedélyeztetni. A mostani kis házunk szinte pont ekkora, egy ilyenben már el lehetne éldegélni egy ideig, és később bővíthetnénk. A bővítés alaptestjeit persze már most megcsinálnánk, és meg is lehetne úgy tervezni, hogy a meglévő részen már ne kelljen sokat alakítani. Persze, ennek csak akkor lenne értelme, ha még sokáig nem lehetne ott lakóházat építeni, de azért én szeretném végiggondolni ezt a lehetőséget is. Ági felajánlotta Márti néninek, hogy segít kifesteni a szobáját (éppen megy a felújítás a nagy házban is). Márti néni lánya annak idején nagy lelkesedéssel figyelte Ági antikolási technikáját és ki is festette volna, de most elutazott, így Ági fogja megcsinálni (persze szívességből, bár már lobbiztam, hogy valami finom ebéd azért készülhetne közben :-). Lehet, hogy még felkapott lesz a környéken, mint dekorációs festő? |
|
Tegnap megérkezett a várva várt nyílászáró-árajánlat. Kedvezőnek tűnik, de még meg kell tárgyalni. Az ablakosok árajánlatait ugyanis előbb át kell konvertálni egy közös formátumra, vagyis a megadott mindenféle alap- és felárakból kiszámolni, hogy mennyi lenne 1,1-es üveggel, normál vasalatokkal, lazúrozva, szállítással-szereléssel. A szerelést egyre kevésbé tartom komolynak az ablakár százalékában számolni, barátibb - és sokkal reálisabb - az órabér alapú számítás. Hamarosan személyesen is megtárgyaljuk az ajánlatot. A másik kivitelező társaság végül nem ma jött az ajánlatával, hanem majd jövő szerdán látogatnak meg. Lelkesen mondták, hogy 7 körül már tudnának jönni, de hamar tisztáztam velük, hogy 10-re még talán bevállalom, de előbb nincs az az isten. Nem azért nőttem fel, hogy éppúgy hajnalban keljek, mint iskolás koromban... A bordűr festése nem úgy halad, ahogy Ágicza tervezte, mert túl egyenetlen a fal, és aláfolyik. Sikerült rábeszélnem, hogy hagyja a fenébe, okosabb lesz venni készen egy alkalmas bordűrt és felragasztani. Helyette lehetne inkább a konyhát festeni. Én ki sem látszom a munkából, nem sokat aludtam az elmúlt napokban, de Ági most kicsit jobban ráér, és jó lenne már túl lenni az egészen, és lakni meg dolgozni. Az már biztos, hogy ha mindent megcsináltunk, amit terveztünk, akkor ezt a házikót is érdemes lesz lefotózni, végül is teljes értékű stylist munkát végez benne Ági. Még pénteken felfúrtam a falra a híres 'sokbirkás' képet, és felszereltem a postaládát is. Átnéztem egy nagy halom régi papíromat, és kegyetlenül kidobáltam minden feleslegeset. Még pár költözés, és kisebb ház is elég lesz... |
|
Végre elkészült az autó! Igaz, a három napból igencsak öt lett, de ugyanolyan, mint újkorában! András rögtön el is ment vele Pestre, és jól meg is pakolta ennek örömére! Most már csak a prospektusok, a nem használt bútorok és egyéb apróságok maradtak a lakásban, amire nincs is nagyon szükségünk, és így is még mindig félig tele van! Komolyan, miért is nem szeretem a minimalista stílust??! Legalább nem fájna a szívem, amikor szortírozásra kerül a sor... Macskák most már késő estig kint időznek a patakparton: nincs szívem őket betessékelni, annyira enyhe az idő. Öröm nézni, ahogy a szürkék kergetőznek a gyér világításban, fel-és eltűnve a növények között. Időnként az Öreg Kövér is csatlakozik hozzájuk, ti. a két szürke néha jól megkergeti... Úgy látszik, az idei ősz is szép lesz, csak el ne kiabáljam. A tavalyi csapnivaló után azt hiszem, ennyi jár is! |
|
Nyaggatom egy ismerősünket, aki ablakokkal foglalkozik, hogy most mutassa meg, milyen a nyerő árajánlat :-) Nem nagyon halad a dolog, de egy ideje már naponta felhívom, péntekre adtam naki végső határidőt. Hasonlóan lapul a víz- és a villanyszerelő is, de azért kihajtom belőlük is, amit megígértek. A szervizből még mindig nem hívtak, végül már én csörögtem rájuk. Ahhoz képest, hogy szerdára ígérték, talán holnap lesz meg a kocsi. Ági elkezdte festeni a bordűrt, de elég lassan halad, ráadásul székről fel sem éri igazán, létra kellene ide. Talán jövő héten, ha végzek a munkáimmal (most ki sem látszom belőle), leülhetünk a saját házunkkal is foglalkozni. Addig próbálok lélekben felkészülni a megpróbáltatásokra... Tappancs nagyon aranyos: ma is hozta a szerelmes leveleit Ágiczának :-) |
|
Tegnap este, amíg András tárgyalt, előhalásztam a szekrény mélyéről azt a jó néhány méter olajbogyós textilt, amit hirtelen felindulásból még két évvel ezelőtt vettem. Élénksárga és bordó anyag, és bónuszként van még egy csíkos verziója is. Felpróbáltam őket a függönyök helyére, meg ágytakarónak, mintha ide terveztem volna őket! Pont annyi van belőle, amennyi kell, most már csak függönybehúzót és ugyanennyi bélést kell hozzá venni, hogy télen szigeteljen is, mert az ablakok csapnivalóak. Apropó, nyílászárók: ahogy elnéztem, nem csak falat fogok én itt festeni, hanem egy alapos mázolás is kinéz az ajtóknak és az ablakoknak... Tappancs teljesen kinti macska lett: csak akkor van bent a lakásban, ha hűvösebbre fordul az idő vagy ha kifejezetten esik. Még az sem igazán zavarja, ha szemerkél az eső, kicsit ázott a bundája, de láthatóan élvezi a dolgot. Újabban csüdig sárosan jön haza, és majdnem mindig hoz nekem egy lehullott, teljesen vizes falevelet, mint egy zsákmányt teszi elém, és néz rám csillogó szemmel, hogy mit fogott! Az biztos, hogy a patakból halássza, de hogy honnan, el nem tudom képzelni, mert mindig szivarfa-levelet hoz és én közel s távol egyetlenegy példányt sem láttam belőle! Néha nagyon szeretném tudni, merre járhat ez a macska, ha kint van... Fel is vetettem, hogy kaphatna egy nyakörvet, amire szerelünk egy mini-kamerát, hogy nyomon tudjam követni a portyázásain. :-) Ahogy az ősz miatt ritkul az aljnövényzet, úgy kezdenek előtünedezni a patak túlpartján levő romos kis házikók. Az egyik hátsó kertjében van egy repkénnyel és iszalaggal befutott, félig omladozó téglafal, egy boltíves átjáróval és két hasonló kis ablakkal. Van valami fura hangulata, alkalomadtán megkérem az uramat, fényképezze le. |
Ágicza, 2003. 10. 31., péntek