ZeBlog archívum, 2003. november

Ágicza, 2003. 11. 30., vasárnap # éjjel

Életkép éjfél után: Tappancs, mivel késő este már nem engedtük ki, extra rosszcsont volt, és felváltva molesztálta a többieket és minket, majd szabályosan kikövetelte magának, hogy foglalkozzunk vele. Így aztán előkerült az öreg madzag, megmozgatva minket is, majd miután szundított egy fél órácskát, betelepedett az asztalom közepére, rá az egérpadra meg az egér madzagjára, félretolva egy nyújtózással a klaviatúrát. Eme elegáns mozdulatával tétlenségre ítélt, pontosabban, cica-pocakolásra. Igaz, hogy nem tudok tőle dolgozni, igaz, hogy a billentyűk is veszélyben vannak, mert háromszor akkora, mint kiskorában, és régen nem fér el a monitorok előtt, de a helyzet ugyanaz: egyszerűen imádnivaló! :-D

Tappancs egerezik

Ágicza, 2003. 11. 30., vasárnap #

Hétvége ellenére eseménydús napunk volt: úgy döntöttem, nem megyek be hajnalban a városba, hanem csak hétfő reggel, addig is ülhetek a gép előtt és játszogathatok a házikó berendezésével. Dél körül beugrott hozzánk a kivitelezőnk és átadott egy árajánlatot a szennyvíztároló megépítésére. Alighanem érdemesebb megcsináltatni, mint várni a csatornázásra... Kezdem azt hinni, hogy errefelé az a biztos, amit az ember maga megcsinál és nem vár mindenféle hivatalokra/hatóságra.

Délután ismét kopognak az ajtón, Márti néni jött át egy üveg finom borral, András-napot köszönteni. És ha már itt volt, megmutattuk neki, mire jutottunk a házzal. Cserébe elmesélte, hogy beszélt az anyukájával, és nem lesz akadálya a tavaszi költözésünknek, még a macskákat is szereti a néni! :-).

Ma a konyhát ráztam gatyába, és mivel csütörtökig hozzá sem jutok, hogy csiszoljak még rajta, szerintem elvonási tüneteim lesznek a KRESZ-vizsgáig! Sebaj, majd pucolok helyette ablakot, és addig is nem kell rágnom a körmömet, hogy milyen véleménnyel lesz a főépítész a tervről.


Ágicza, 2003. 11. 29., szombat #

Annyira fúrta már az oldalamat a kiváncsiság, hogy fogok boldogulni a berendezéssel, hogy nekiültem egy-két órát "játszadozni". Ebből tizen-egynéhány óra lett, de a fürdőszoba összeállt:

a LaMeridiana fürdőbútoraiból mazsoláztam

Még korántsem a végleges állapot, de ahhoz közelít. Még a színekkel nem vagyok teljesen megelégedve, de a lényeg így is látszik: a ház egyetlen, klasszikus ízléssel berendezett helyiségének szánom, és félig szoba jellegét erősítendő, csak ott csempézzük, ahol nagyon muszáj. De lehet, hogy ott sem, mert csempe nélkül is van ám élet a fürdőben, legalább is, a kedvenc francia újságjaim szerint! ;-)

a szaniterek a Roca Veranda szériájából valók

Viszont az is igaz, hogy az Isla Tiles Ayers Rock szériáját szívesen látnám viszont a falon: talán az egyetlen olyan kiállított csempe volt a tavaszi Construmán, ami odavonzott az egyik kiállító standjára. Na és a Leonardo Ceramica a másik, amiből el tudnám képzelni a fürdőt. Mindkettő olasz cég és olyan minőséget produkálnak, ami időtlenül szép:

Isla Tiles, Topazio Gold

És (sajnos?) nem mi nyertük meg az ötöst a lottón, így szinte biztos, hogy Taginára nem fog telni, pedig ez a cég kerámiában a non plus ultra...

Aztán mivel az "átmulatott" este után hajnali négy felé már a kimerültségtől nem tudtam aludni, nekiálltam tesztelgetni. Haladtam, mint a szél: már a tesztkönyv felén túl vagyok és rájöttem, hogy a nem rontható tesztkérdések mindegyike (is) benne van a könyvben, nem kell azért külön bejárnom pótórákra, gyakorolni! :-)))

András még mindig reggeltől hajnalig dolgozik, szinte megállás nélkül, néhány óra alvással, hogy legyűrje azt a hegynyi munkát, ami összeszaladt az utóbbi időben. Amit segíteni tudok neki, sajnos csak apróságok, de ezzel is leveszek a válláról némi munkát. Hétfőn nagyon remélem, hogy már kapunk visszajelzést a főépítésztől kis házunk ügyében. Egyszerűen nem tudom elképzelni, hogy egy ilyen kis ékszerdobozt visszadobjon átdolgozásra. Ugye, kicsit sem vagyok elfogult? ;-)


Ágicza, 2003. 11. 28., péntek #

Pont most kell nekem tanulni a KRESZ-vizsgára, %@#§&$ߣ!!! Csak mert lenne jobb dolgom is: például bútorozni és dizájnolni a saját házunkat... Fél éve erre várok, erre magolhatom a kanyarodási szabályokat meg a megállási tilalmakat! De csakazértis ki fogok egy kis időt szorítani a teszt-kitöltések között, hogy a házikó is alakuljon.

Tényleg furcsa, hogy most már, hogy elnyerte végleges, mindkettőnknek tetsző formáját, mindegy is, hogy sima 45 fokos tető lesz-e vagy engedik a manzárdtetőt, mert mindkettővel gyönyörű és arányos a ház. Ez volt, ami hiányzott az eddigi verziókból: hogy összefogott, kompakt formája legyen úgy, hogy a homlokzat kellően tagolt, hogy kevésbé látszanak a méretek a házon, és ezzel együtt a tető formája is meg legyen mozgatva. Itt viszont pont elegendő ennyi ki-beugrás, hogy ne legyen unalmas egyik homlokzat sem.

És amint levizsgáztam, nekiugrom a berendezésnek, remélem, nem vágnak meg, mert az további két hét csúszást jelentene és addig nem bírom ki! ~8-O)


Maestro, 2003. 11. 28., péntek #

Már korán reggel felkeltünk, és remegő gyomorral magunkhoz szorítva a kinyomtatott terveket, elindultunk a községházára. Éppen láttuk V. urat kilépni a kapun és elballagni a távolban. Jobb szerettünk volna az ő jelenlétében egyeztetni a főépítésszel, ezért jártunk egyet a faluban, a Duna melletti részt úgyis még alig ismerjük. Nézegettem, hogy ha a 6 méteres tűztávolságot itt egyszer komolyan vennék, a fél falut le kellene bontani. Persze, a kialakult beépítésen emiatt már nem változtatnak. A rekord háztávolság 30 centi körül volt, ott valószínűleg a legsoványabb kisinas vakolta a falakat.

Bent szomorú hír fogadott: a főépítész tegnap volt itt, mert ma más dolga akadt, majd két hét múlva lesz legközelebb. Az egyik itt dolgozó hölgy segített, felhívtuk a főépítészt és abban maradtunk, hogy elküldöm neki e-mailben az anyagot, véleményt így is mondhat róla. Szívesebben tárgyalok ugyan személyesen, de a lényeget így is megbeszélhetjük, és két hét múlva még csak a művelésből kivonást intézzük, akkor sem lesz késő egy utolsó, végleges egyeztetésre.

Megnéztük Szobot olyan szemmel is, hogy milyen lenne ott lakni, és nem tűnt vészesnek. Különösen, ha szemben lesz a pékség, talán még kevesebbet is autózunk, mint most, mikor minden nap átjárunk friss sóskifliért...

Készítettem pár renderelést a házunkról, ezeket küldtem el a főépítésznek is. Megmutattam mindkét tetőváltozatot is, hogy legyenek alternatívák:

Manzárdtetős változat

Érdekes, hogy Ágicza is kezd megbarátkozni a sima nyeregtetős változattal, mióta látja igazi színekkel. Én a tetőtér belső képein láttam, hogy sokkal letisztultabb a tér, ha nem törik meg a tető. Azt hiszem, nem bánjuk, ha csak ezt a változatot engedik. Talán még akkor is ezt választjuk, ha a főépítésznek mindkettő megfelelne.

Nyeregtetős változat

Szintén most látta be Ági, amit már fél éve mondogatok, hogy egyáltalán nem lesz kicsi a nappali a földszinten ekkora méretben sem:

Földszint beltéri kép

A tetőtéri dolgozó-nappali képe. Persze, még lesz némi faszerkezet a képben, és látszanak a szarufák is a faburkolat síkja alatt, de a hangulat valami ilyesmi lesz.

Tetőtér beltéri kép

Még mindig semmi hír a kútfúróról, bár talán már ott vár a fax a lakásban. Legalább is, ezzel áltatom magam... A gázművekről viszont jó lenne már hallani, mert lassan előbb lesz meg a ház, mint a gáz a telken. Nem tudom, akkor mit csinálunk. Végül is, fűteni a kandallóval is tudunk, a forróvíztárolóba pedig a kazán fűtőköre mellett berakhatunk egy elektromos fűtőpatront is. Legalább addig használhatjuk másra a gázra félretett pénzt, így év vége felé jól is jön. Nem is tudom, mit csinálnánk, ha most hirtelen be kellene fizetni...

Este beszélgettem a gépész tervezőmmel, aki megerősítette V. úr véleményét: a turbós kazánt nem célszerű falon kivezetni, felváltva csapódik el a pára és fagy meg a felette lévő faszerkezeteken. Inkább egy normál kémény belsejében vezetjük el a két egymásba dugott csövet. Mert a turbós rendszer azért marad. Nagy előnye ugyanis, hogy nem kell azzal törődni, mennyi levegőt vesz el a kazán a helyiségekből, mert a külső csövön szívja be az égési levegőt. A kéménynek az előszoba sarkában ill. fent a hálószobai gardróbban szorítottunk helyet, pedig nem hittem volna, hogy elfér bárhol is.


Maestro, 2003. 11. 27., csütörtök #

Reggel beszéltem telefonon az Üllői úti postával, és némi kalandozás után egyenesen ahhoz kapcsoltak, aki írt ide a zebegényieknek, hogy nem mehet a cég is egy papíron velünk. Megmagyaráztam neki a helyzet, ez rendben van hát végre. Azt is mondta, hogy a családtagoknak elég egy megrendelő, ezt Zebegényben nem így mondták...

Olyan szép idő volt, hogy reggeli után magammal rángattam Ágiczát egy kis túrára. Kocsival mentünk ki a kóspallagi úton (őzet most nem láttunk), és a Hangyás-völgyben andalogtunk pár órát. A házunk tetőtéri ablakait tervezgettük, de nem tudtunk jobbat kitalálni, mint a kerek ablak. Közben nézegettünk kis erdei házikókat is, csak tudnám, hogyan lehet ide építeni... Lehet, hogy idővel én is megpróbálnám. Bár, érdekes módon idehallatszott az út forgalma, szóval nem voltunk még elég mélyen az erdőben.

Erdőszéli hangulat

Este beugrott hozzánk Márti néni. Meséltem neki, hogy nem bír dönteni a tulajdonos, ezért nem túl valószínű a kis ház bérlete. Ő is kérdezősködött mindenfelé, de nem nagyon adnak ki nyaralókat, mert jobb üzlet éjszakánként kiadni mindenféle vendégeknek még akkor is, ha csak fele-harmada időben van lakója. Erre mondtam, hogy azért csak találunk valahol egy házat a környéken, Nagymaroson vagy Szobon, bár Kóspallag vagy Márianosztra sem lenne rossz. Erre mondja, hogy Szobon, az édesanyja házában van egy két szobás lakrész, amit szinte biztos, hogy kiadna. Csak azt hitte, nekünk mindenképpen Zebegény kell. Persze, végleges lakóhelynek igen, de akárhol lakunk, a telekre úgyis autóval megyünk ki az építkezés idején, pár kilométer nem sokat számít. Hiszen Újvölgy, ahol most lakunk, az is majdnem félúton van Szob és Zebegény között. Meg aztán, ahogy a lényeget megfogalmaztam Márti néninek: legalább családban maradunk :-)

Jövő héten valamikor elmegyünk megnézni a házat. Amit eddig tudok róla: külön lakrész, nagy kert, kocsival is be lehet állni. A macskákat imádja a néni, és a ház stratégiai fontosságú helyen van: majdnem szemben azzal a pékséggel, ahová rendszeresen járunk, mióta itt lakunk!

Hajnalig a házat alakítgattam, Ágicza többé-kevésbé éber asszisztálásával. Alaposan körbejártam a témát, de a kerek ablak egyértelműen a legjobb megoldás: kővel szépen körbefalazható, egyedi és markáns elem, és jól kitölti az oromfalat. A földszinti nagy ablakok fölé fagerenda áthidalást terveztem, és a bejárati részen változtattam egy kicsit. Két változatban is elkészítettem, van egy nekünk jobban tetsző manzárdtetős verzió,

A házikó manzárdtetővel

illetve egy egyszerűbb, de talán könnyebben is engedélyeztethető, normál nyeregtetős. Itt picit nagyobb a kerek ablak, de más különbség ezen kívül nincs.

A házikó normál nyeregtetővel

Holnap reggel visszük be a polgármesteri hivatalba, megmutatni a főépítésznek. Ági izgul is rendesen, mi lesz az eredmény.


Maestro, 2003. 11. 26., szerda #

Útban Pest felé benéztünk a váci földhivatalba. Nem tudom, hová tűnt az eddig megszokott tömeg, de egészen gyorsan leadhattuk a telekegyesítési kérelmet. Kétezer forintért leírhattam mellé, hogy építkezés miatt sürgős a dolog, így akár egy héten belül meglehet az eredmény.

Amíg Ági elugrott illetékbélyegért, én benéztem a földhivatal mezőgazdász osztályára. Kellemes meglepetésként megtudtam, hogy csak a ház és udvar helyét kell kivonni a művelésből, nem az egész területet. Legalább 400 m2-t mindenképpen kell, de ez mégis csak egyötöde a 2000-nek, és nem 150 ezer lesz a földmegváltás, hanem csak 30. Azért nem mindegy. Amint elkészül az egyesítés, leadhatjuk a kérelmet erre is.

Megvannak már a szalagfüggönyök is az irodánkban, már csak néhány kép hiányzik a falról, és le tudom fotózni.

Felhívtak a Digitális Fotó Magazintól, hogy a posta visszaküldte az előfizetési csekkjüket, a címzett ismeretlen jelszóval. Ez az elfuserált utánküldés utóhatása lehet, amíg nem rendeltük meg újra a cég nevére is, a pesti hivatalból visszaküldték a leveleimet a feladónak... És ha csak nyaralni mentem volna? Így kell megtudnom, hogy egy ilyen akcióval lemondok a további leveleimről? :-(


Ágicza, 2003. 11. 25., kedd #

Délután kiugrottunk a telekre, megnézni, milyen állapotban van. Az első dolog, ami szemet szúrt a völgyben, hogy míg bent a városban és a falu többi részén még nagyban tartják magukat az elsárgult levelek, addig nálunk egy-két nyírfa kivételével mindegyik fa fázós, téli és ruhátlan. Ennek ellenére gyönyörű a patakpart: friss avar takarja be a partmenti rézsűt és a víz is kristálytiszta, és végre van a mederben elegendő ahhoz, hogy vígan csordogáljon.

Pont ilyen volt a telek, amikor március elején először megláttam, és őszintén szólva, jobban is tetszik így, mint nyáron. Most teljesen átlátható a táj, előtűnik a fák ágszerkezete, ezt jobban szeretem, mint a nagy, egybefüggő lombkoronát. Meglepve tapasztaltam, hogy a szemközti domboldal milyen aprócska, nem lehet több 20-30 m magasnál, míg nyáron ugye a fák tetejéig számít egyben, most csak a legfelső fák törzséig, ahol már átlátni rajtuk! :-)

András mondta is, hogy akár meg is osztozhatunk a telken, mert hogy neki nyáron tetszik igazán, így az év egyik felében nekem tetszik jobban, a másik felében meg neki! Bár ez így igazságtalanság, mert ő jár jobban, hiszen a melegebb időszakban az ember többet lehet kint, mint télen. Bár, az ablakból így is szemmel lehet tartani kicsinyke birtokunkat egész éven át...


Maestro, 2003. 11. 25., kedd #

Ma délelőtt a szokott rutinnal azért megeresztettem egy telefont V. úrnak. Megint nem volt bent, mert éppen bokrokat ültettek a templom előtti térre, de beugrott a hivatalba a kedvünkért, hogy átadhassa a jogerős telekegyesítési határozatot. Ugyan már kinyomtattam a ház legújabb terveit, de most nem volt ideje megnézni, majd holnap délelőtt.

Az alaprajzon pár apróság változott, főként a bejárat körül: lett még egy kis tároló, és az íves falakkal nem tűnik olyan szűknek a bejárati rész:

Alaprajz

A tetőtéri ablakokat egy merész ötlettel majdnem teljesen kerekre vettük. Így máris nem gond felettük az áthidalás, mert kőből falazunk köré egy ívet. A másik, hogy nem kerül sehol sem túl közel a tetőhöz, és tovább erősíti a ház gombóc jellegét:

Utcai homlokzat
Udvari homlokzat

Be kellett menünk a postára, mert az utánküldés mégsem működik olyan egyszerűen. Hiába adtuk le egyszer már, újra kellett kötni a cégnek és Ági nevére is. Korábban a közeli hozzátartozók belefértek egy szerződésbe, de bizonyára rájöttek az okosok, hogy több ember többször is fizethet... Szegény postás hölgy csak mentegetőzött, de feleslegesen: ilyen hülyeséget csak központilag találhatnak ki. Még szerencse, hogy vittem minden papírt, mert az aláírási címpéldánytól a meghatalmazáson át a cégbírósági végzésig minden kellett, pár nyomorult levél továbbküldéséért.

Megbeszéltem a kivitelezővel a kerítésoszlopokat, rendeltünk az akciós akácból. Egyben kértem árajánlatot a teljes kerítésre. A szennyvíztároló árával már elkészült, csak még nem volt érkezése átadni.


Maestro, 2003. 11. 24., hétfő #

Mindenesetre azért előbb felhívtam V. urat, mehetek-e a mára ígért határozatért. Kétszeresen is feleslegesen mentem volna: vonaton ült éppen, és csak délutánra készül el teljesen az irat. Majd holnap!

Ágicza különös dolgot vett észre a lakásunkon: most, hogy alig van benne bútor, sokkal látványosabb a tér, és valahogy szívesebben áll neki takarítani (és könnyebb is). Megpróbáljuk a lehető legkevesebb bútort berakni a házba, annyival is nagyobbnak látszik a tér :-)

A kis házikó kibérlése mégsem tűnik olyan biztosnak: a tulajdonos ugyan évek óta nem törődött vele, de most inkább eladná, illetve igazán nem is tudja, hogy mit tegyen.("Doktor úr, olyan bizonytalan vagyok... Vagy mégsem?") Úgyhogy tovább keresünk kiadó nyaralót a nyári hónapokra. Lehet, hogy be kell érnünk Zebegény környékével, de még az is sokkal jobb, mint havi 150-ért bérelni szobát a fogadóban.

Felhívott a kivitelező, hogy most vágnak akácot az erdőben, és olcsón lehetne szerezni kerítésoszlopnak való fát. Holnapra el kellene döntenünk. A kútfúró még mindig nem faxolta el az ajánlatát, pedig most már lassan aktuális lenne a művelet.

Hazafelé igen szórakoztató volt az út: a reflektor fényében minduntalan kis ködpamacsok úsztak be állandóan a képbe, harmadosztályú horrorfilmekben lehet néha hasonlót látni. Az út néha teljesen tiszta volt, de időnként olyan ködbe huppantunk bele, hogy alig láttunk tovább a kocsi orránál. De ez legalább tiszta köd volt, nem úgy mint Pesten, ahol határozottan szmog szagúnak tűnt...


Maestro, 2003. 11. 23., vasárnap #

Az éjjelt megint átrajzoltam, csak addig volt egy kis pihenőnk, amíg áramszünet volt. De nem ám akármilyen, az egész falu sötétbe borult (és, ahogy később megtudtam, Szob is). Lassan ideje lesz beszerezni valami szünetmentes tápokat. A tetőtérben nem akartak működni a konnektorok, elsősegélyként a hűtő mellől hoztam fel áramot a gépeknek. Már majdnem hívtuk Márti nénivel a villanyszerelőt, mikor felfedeztem, hogy a tetőtérben is vannak eldugott kismegszakítók, és ott is levágta az egyiket a bekapcsolás sokkja, nem csak a villanyóraszekrényben.

Ágit hajnalban átvittem Szobra a gyorshoz, éppen beér vele a tanfolyamra. Majd hétfő este megyek érte, aztán lassan vége is az elméleti tanfolyamnak, és a vizsga után kezdődik az autós gyakorlás. Hűséges ZeBlog olvasóink számára tervezem már egy Életmentő Információs Weboldal Szekció létrehozását, ahol a gyakorlati vezetések időpontját és helyét tenném közzé jó előre ;-)

Azért érdekes, hogy annak idején a lakásunk bútorait a hatalmas rajzasztalokhoz kellett méretezni. A számítógépes tervezéssel az asztalok mérete nem változott sokat, mert a nagy képernyős monitoroknak ugyanannyi hely kellett. Most, az LCD-korszakkal érzem csak azt, hogy egy munkaasztalnak nem kell szükségszerűen 95 centi mélynek lenni... Ezen kívül, az elmúlt napokban elég alapos és folyamatos tesztnek vetettem alá az új TFT monitorokat, és kiderült, hogy hatalmas megnyugvás a szememnek ezekkel dolgozni.

Ágicza persze megint nem mosogatott el az elutazása előtt, nekem meg most nincs hozzá lelkierőm. Így, mivel ételt nem tudok melegíteni, másnapos zsemlén, maradék csokin és aszalt sárgabarackon élek.

A házikónk tetejére lehet, hogy találtam egy megoldást. Ugyanis jelenleg még OÉSZ szerinti rendezési terv érvényes a területen, nem OTÉK alapú. Ami azt jelenti, hogy nem számít bele minden 45 foknál meredekebb tető felülete a homlokzatmagasságba. Vagyis, talán lehet csinálni egy klasszikus manzárdtetőt, 60-70 fokos alsó és 30-35 fokos felső résszel. Az majdnem ugyanaz már, mintha emeletes lenne a ház, csak sokkal látványosabb a fedélszék szerkezetei miatt (amiket természetesen nem burkolnánk el semmivel). Hétfőn tesztelem az elméletemet, úgyis találkozom V. úrral a telekegyesítés kapcsán.


Ágicza, 2003. 11. 22., szombat #

Ha nem a hagyományos szerkezettel építjük, azaz tömör téglából az összes tartófalat, hanem a statikus által kitalált és gyakorlatban is működő vázas+téglás rendszerrel, több, mint 4 m2-t nyernénk a nappali terében! Azért ez elgondolkodtató, hogy mégis esetleg bevállaljuk a kevésbé konzervatív megoldást... Azt hiszem, erre még alszunk egyet.

Andrásnak mutogattam a gondosan erre a célra válogatott prospektusaimat, hogy lássa, kb. milyen stílusra szeretném hangolni a belső tereket: elsősorban időtállóra, megállapodottságot sugárzóra és otthonosra. Ami nem megy ki a divatból, mert időtlen formavilágú, amiről nem válik le a furnér és nem ázik el a pozdorjalap, mert tömörfa, és még a macskák is nyugodtan mászkálhatnak rajta. Ami biztos, hogy nagyon szeretném kívülről ezt a manzárdtetős dizájnt megőrizni, bár az uram már riogatott, hogy esetleg a homlokzatmagasság keresztbe tesz nekünk, vagy nem lesz elegendő belmagasság fent a tetőtérben. Remélem, csak kitalál valamit, mert a "rendes" 45 fokos tető nekem égig nyúló és nagyon nem szeretnék beletörődni, ha csak olyan lehet.

Most már jó lenne tanulni is egy egészen kicsit, mert december 3-án vizsgázom KRESZ-ből és ha csak az órán figyelek, az nem elég...


Maestro, 2003. 11. 22., szombat #

Újra telefonált a földmérő barátunk, ezúttal autentikus infókkal, a váci földhivatalból. Mindenekelőtt be kell jegyeztetni a telekegyesítést, mert utána tulajdoni lappal és térképmásolattal felszerelkezve engedélyt kell kérni pár szakhatóságtól. Ilyen kis telekre is kell mindenféle talaj- és növényvédők hozzájárulása, nemzeti park, erdőgazdaság meg minden. De ilyen esetekben ez rutin jellegű, postafordultával megadják ill. van, ahol meg is várható. Amúgy is, amit lehet, inkább személyesen intéznék, gyorsabban megy minden, és elutasítani sem tudnak olyan könnyen.

Ágicza más munkái mellett szorított egy kis időt a házunkra is, alakítgatta a bútorozást. Nagyon fontos most meggyőződnünk arról, hogy minden jó lesz így, mert utólag már késő bánat. Nem lesz sok minden abban a térben, de nagyon otthonosra szeretném megcsinálni. És jó lenne abban is példát statuálni, hogy elsősorban nem pénz kell egy jó otthonhoz, hanem

  1. 1. saját magunk és az igényeink megismerése,
  2. 2. azokkal harmonziáló tervek globális szinten,
  3. 3. ötletek és ízlés a részletek megoldásában.

'Csak' ennyi. És szeretnék olyan házat összehozni, amit büszkén mutogathatunk nem csak mi, hanem az azt építő mesterek is. De ugyanilyen fontos, hogy mi is jól érezzük magunkat benne. És talán jellemző is lesz ránk mindenben. Azt hiszem, az gesztus értékű, hogy az utca felé csak a bejárat nyílik és pár tároló helyiség, az életünket a kert felé fordulva képzeljük el. Na meg aztán, a mi felkelési időpontjainkkal nem érdemes lakóhelyiséget keletre tájolni...


Maestro, 2003. 11. 21., péntek #

Egész éjjel nem aludtam, mert határidős munkával kellett elkészülnöm, így aztán igen óvatosan vezettem és kerültem a gyors reagálást igénylő helyzeteket. De végül sikeresen beértünk, mert a jelek szerint nem az a veszélyes, ha álmos vagyok vagy fáradt, hanem amikor valaki felidegesít. Olyankor nem nézek sem istent, sem embert, nem hogy holmi vacak táblákat...

Jelentős szervezési nehézségek árán, de össze tudtunk egyeztetni negyed óra konzultációt a statikussal. Elkészült a talajmechanikai szakvéleménnyel, és nem kis büszkeségemre számításokkal igazolta, hogy az általam csak megsaccolt méretű, építészeti szemmel oda illő mestergerenda éppen megfelelő teherbírású. Biztató jel, mert szerintem akkor szép igazán egy szerkezet, ha összhangban van a tartószerkezeti szerepével. Még az egyetemen hallgattam a 'Tartószerkezetek esztétikája' kurzust (nemrég jelent meg könyv is e tárgyban), ahol egyszer egy kép kapcsán az építészettörténész előadó lelkesen mesélt az arányok és építészeti gondolatok megtestesüléséről, míg a szerkezettervező társa csak annyit mondott: ezt máshogy nem is lehetett volna megcsinálni :-)

Az én elképzelésem szerint az egyik átlós irányú gerenda tartaná a terheket, a másikat muszáj lenne félbevágni, és az erre támaszkodna fel középütt, két oldalról. De nem azért profi statikus a barátunk, hogy ne mondjon jobb ötleteket is. Kis túlzással perverznek is nevezhetnénk, persze szigorúan tartószerkezeti szempontból. Mondjuk, hogy legyen igen erős koszorú, és a mestergerendák legyenek enyhén emelkedő formában közéjük behelyezve, hogy befeszüljenek és így egyformán tarthassák a terheket. Vagy egy rácsos, térbeli Vierendel-tartó (derékszögű létra-szerű rácsok, igen kevés faanyagból). Vagy valami még egyedibb? De én azt sem bánom, ha hagyományosabb szerkezet lesz, a rusztikus dolgok is közel állnak hozzánk.

Közben mutogatjuk a lakást az érdeklődőknek. Azon tűnődtem, hogy ugyanennyiért legfeljebb egy lakótelepen (hívják mostanában lakóparknak is) vehetne egy legolcsóbb anyagokból épített, rossz beosztású izét. Szerintem lakást két módon érdemes csak venni: vagy nagyon lepusztultat és teljesen felújítani kedvünk szerint,vagy olyat, ami úgy tetszik, ahogy van (ilyennek szánnám a miénket :-)

Tappancs is velünk jött (Ági elhozta magával a hétvégére, unaloműzőnek). Este leültem vele az egyetlen megmaradt székbe, tévét nézni. A látottak megerősítettek abban, hogy a házunkban nem lesz tévé.

Ági tűnődött, hogy Pesten maradjon-e, mert csak vasárnap lesz a következő KRESZ oktatása. De aggódott, nem esik-e valami bajom a visszaúton, ezért inkább velem jött. Szép és romantikus, de semmi értelme, mert ha együtt megyünk neki valaminek, akkor ki ad aztán enni a macskáknak?


Maestro, 2003. 11. 20., csütörtök #

Beszéltem ma a földmérővel, aki a telek egyesítését is intézte, hogy mi a helyzet a művelés alól kivonással. A lényege, hogy csak egy kérvény kell hozzá, és pár szakhatóság véleménye, de az talán csak az egy hektár felettiekhez kell (remélem). Fizetni sajnos kell, 30-50 EFt között aranykoronánként, ami 100-170 ezret jelentene számunkra. Ennyi talán még vállalható, bár nem lelkesedem érte. A legnagyobb szívás az lenne, ha mindent megcsinálnánk, és márciusra meglenne a belterületbe vonás (ahol ezt ingyen megtették volna...). Bár, ami azt illeti, ettől nem kell olyan nagyon tartanunk.

Felhívtam még pár érintettet, noszogatás céljából. A kútfúró hamarosan most már tényleg átfaxolja az ajánlatát. Az ács kíváncsian várja az új terveket, és közben talált 34 EFt/m3 áron fát Szlovákiában, amiért érdemes lenne átugrani. Csapatostul kell menni, mint a régi szép időkben Ausztriába, mert fejenként egy köbméter fát lehet vámmentesen behozni.

A statikus szerint elhagyható a középső oszlop a nappaliból, ez rögtön sokkal tágasabbá teszi a teret. Felvetette, hogy épülhetne a ház a vele közösen kidolgozott, 'Házikó' fantzianevű, félig könnyűszerkezetes tartószerkezeti rendszerrel, de Ági valamiért nem szeretné. A rendszer egyébként nem valami gagyi farostlemez megoldás, hanem acél váz, közte 15-20 cm tégla/Ytong kitöltő fal, és kívül vastag hőszigetelés. Sokkal olcsóbb, mint a hagyományos építés, és nagyobb a hasznos alapterület a vékonyabb falak miatt. Csak ebben az esetben a csupasz belső fal nem működik a kőburkolat és a hőszigetelés nélkül, tehát nehezebb lenne engedélyeztetni. Most ugyanis simán lehagyhatnám a kőburkolatot, ha ezen múlna, hogy túllépjük-e a megengedett beépítést. Holnap találkozunk, akkor még átbeszéljük a témát. Jövő héten ilyenkor már teljesen kidolgozott elképzeléseket szeretnék a főépítész elé vinni.


Ágicza, 2003. 11. 20., csütörtök #

Érzem, hogy ez már tényleg a mi házunk! :-) Hiába próbálkoztunk különböző variációkkal a nappali térre, elrendezésre, egyszerűen ennél optimálisabb helykihasználást nem tudtunk produkálni! És elrontani sem sikerült... :-P Legújabb alakítás az, hogy a bejárati fedett rész mindkét oldalon ívesen kiszélesedő lesz, így balról a nagyobb tároló mellé a jobb oldalon is nyertünk egy 1 m2-es szerszámoskamrát. Oda elférnek a kerti szerszámok és a slag, a másikba meg az összecsukható kerti bútorok. Bent az előszobában újra teljes hosszában van hely a 60 cm mély beépített mosógép-kombicirkó-takarítószeres-tárolószekrénynek plusz kamraszekrénnyel. Úúúgy szeretnék valami időjárás-álló szép fabútort a teraszra, olyan igazi angolszász park-fílinget, de hát ez most még csak álom...

És, valljuk be, egyre jobban tetszik a kis aranyos! Mindkettőnknek volna mit csinálnia, de fél délutánt házaztunk megint. András átalakította a tetőt is, kicsit manzárdos, levette róla a kackiás vízcsöndesítőt, változtatott kicsit az arányain, így még gombócabb lett! Mondtam neki, hogy a tároló ablakait vonjuk össze egy hármasba és töltsük ki fával, és láss csodát, így is tett! ;-) De félretéve az iróniát, tényleg jól néz ki. A belső teret is annyival bővítettük, hogy hátrébb húztuk a lépcsőt majdnem a déli ablakok elé, ami 20-30 cm pluszt jelent a kandalló felől. Igaz, hogy így a galéria légtere szűkült le egy kicsit és a déli ablakoknál a középső két elem fix lesz, de egye kánya! Így lehet áttört a csigalépcső, ugyanis most már nem lóg be a munkapultom fölé!

Macskáknál gyógyszerezős reggel volt, Frontline-nal a nyakukban indítottunk, majd a féreghajtó következett. Hihetetlen rutinunk van már gyógyszer-beadásban, három macskát gond nélkül elintéztünk - na jó, Nyafika tanúsított némi ellenállást, és újra tazmán ördög lett, még szerencse, hogy viszonylag kevés karmolással megúsztuk. Életveszélyes a kislány ilyenkor, hogy előjönnek nála az állatorvosos rossz emlékek, amikor lefogjuk. Néha a szememet is féltem, nehogy belemászon, annyira rúgja ki magát a kezünkből, inkább három, mint két emberes feladat lenne ilyenkor megfékezni. Viszont egy kis krémsajt még mindig gyorsan megvigasztalja...

Öreg Kövér mai alakítása: a Frontline még hagyján, nade a gyógyszer - hajjaj! Simán benyeli az elsőt, pislogni sincs ideje, de a második fél tablettánál már résen van: irigylésre méltóan precíz mozdulattal fordítja ki a szájából, és amikor már végre bent van, és felsóhajtunk, elkezd öklendezni, kijön minden, habzik a szája, amúgy gyógyszeresen, úgyhogy kezdhetjük elölről. Azaz kezdenénk, ha lenne gyógyszer, úgyhogy rövid, ám velős átkozódás után úgy döntünk, kínlódjon vele a doki.... Délután felpakoltuk a "fiatalurat" és irány vele Nagymaros. Azt hittem, Tappancs egy hisztis vénkisasszony, amikor utazik, de az Öreg több körrel ráver: zengett tőle az autó egész úton! Odafelé. Mert hogy vissza szavát se hallottuk, lehet, hogy a megaláztatástól szóhoz se jutott, hogy paszta alakban mégis letuszkolták a torkán a gyógyszert egy pillanat alatt! ;-)


Maestro, 2003. 11. 19., szerda #

Pest felé oda-vissza egész úton a házikóról beszélgettünk. Szegény Ágicza, hiába keres fogást rajta, nem indokolja semmi a terek megnövelését, és így lassan kezdi ő is elfogadni, hogy akkor talán igazam van.

Ma egy olyan lakást mértem fel, ahol a nappali egyik ablakának mind a négy szárnya eltolható és kiforgatható úgy, hogy teljesen szabad a falnyílás! Elképzeltem a mi harmonika teraszajtóinkat, amik majdnem kétszer akkora felületet nyitnak ki teljesen. Azt hiszem, megérik azt a többletet, amit a speciális vasalat jelent. Bár lehetséges lenne egy nagy tolóablak is, aminek az egyik fele fix, a másik pedig elé tolható. Ennek ugyan csak a fele nyitható, de olcsóbb és gyorsabban működtethető lenne. Na meg jóval egyszerűbb szerkezet, bár a harmonika vasalata is jó minőségű lenne. Ezen még gondolkodunk.

A pince építéséről hamar lemondtam, mert - mint kiderült - árban vetekszik a normál lakóterekkel. Ha csak vasbeton és belső oldali, vakolható, kent szigetelés készül, akkor is 80-90 EFt/m2 lenne. Ennyi pénznek a töredékéből fél évente rendelhetek egy konténert a felesleges lomoknak... :-)

Kóspallag felé kétségbeejtő volt a helyzet, egy fia őzet nem láttunk, pedig éjfél felé szoktak lenni arra. Kihaltak az őzek, vagy mi? Elkeseredésemben már azon tűnődtem, hogy tulajdonképpen az éjjeli lepkék is 'aznap éjjel látott vadállatok', ha úgy vesszük. De titkon azért éreztem, hogy ez nem ugyanaz. Aztán, már Márianosztra után két őzgidát is láttunk, és egészen sokáig a közelben maradtak, szép lassan tűntek el az erdőben.

A kis házról, amit nemrég megnéztünk, még semmi hír, bár nem is annyira sürgős: még majdnem fél évet lakhatunk itt, akuttá csak utána válik a probléma. Lehet, hogy a hegyen is találnánk kiadó nyaralót, vagy ha máshol nem, talán a szomszéd falvak valamelyikében, azok nem ilyen felkapottak idegenforgalmilag. Kóspallag nem is lenne rossz például...


Maestro, 2003. 11. 18., kedd #

Földszinti alaprajz

Segítségül a főbb méretek: a falak közti távolság a kereszt ágaiban 4,82 m, a központi térben 6,02 m. Amint a rajzokon is látható, nincs sok helyiség, viszont nagyon sokfunkciósak:
- kis előszoba, cirkóval és mosógéppel, ruhás- és takarítószeres szekrényekkel,
- viszonylag tágas fürdőszoba, minden fontosabb dologgal (beleértve a piszoárt is),
- étkező-konyha, dél felé télikert sarokkal, északon a személyes használatú mininappalinkkal a kandalló előtt.

A nappali feletti födémet két, átlósan lerakott mestergerenda fogja tartani, egy középső letámasztással. A belmagasság ezek alatt csak 2,54 méter lesz, de a deszkaburkolat alsó síkja már 2,94 m. Mivel fent nem lesz vizes helyiség, a padló összesen 6 centi lesz, és látszó fagerendák lógnak le belőle.

Tetőtéri alaprajz

- a tetőtérben a nagy nappali/iroda, ami mindenki saját kedve szerint értelmezhet: számomra egy elegáns iroda tárgyalóval, Ágiczának tágas nappali, a sarkában számítógéppel :-)
- hálószoba, Ági gépével és sok gardróbszekrénnyel,
- a nappali feletti légtér egy negyedét nyitva hagytam (kékkel pöttyögetve az alaprajzon), hogy több fény jöjjön be az alsó szintre.

Látható, hogy a korábbi tervek minden lényeges eleme, és az alapvető épülettömeg megmaradt, csak minden egy picit kisebb. De az nem mindegy, hogy 22 millió lesz a ház, vagy csak 14... Vagy hogy szeptemberre lesz készen, vagy talán a télen. Ezt biztosan be tudjuk fejezni, és marad pénzünk a kertépítésre is, meg a bútorokra. Sokkal nyugodtabb vagyok így.

Homlokzat a kert felől

A tető formája valószínűleg változik, ezt Ági finom pressziójára csináltam így. Pedig az elmúlt pár nap végig arról szólt, hogy nem helyes hagyni, hogy eltérítsenek az eredeti iránytól. Így hát visszatérek a gombócforma házhoz, enyhén manzárdos jellegű tetővel, ami lent 45 fokos, a felső felében pedig 30. De csak azért, hogy abból az öreg házból is legyen benne valami, amit kinéztünk korábban a patak túlpartján :-)

Dél és nyugat felé két hatalmas harmonika-erkélyajtó néz, úgyhogy az év felében az egész alsó szint fedett teraszként működhet, közvetlen kertkapcsolattal. Belső ajtó az egész házban összesen két darab van, ebből is csak egyet fogunk csukva tartani, a fürdőszobáét. Minimalista design.

Távlati kép

Ha minden jól megy, márciusban akár már kezdhetjük is az építkezést, és ősz elején beköltözhetünk. Szerintem elég lesz nekünk ez a ház, de ha mégsem, akármikor eladhatjuk, és építhetünk nagyobbat. Pár költözés ide vagy oda már nem sokat számít... De valószínűbb, hogy a gyakorlat engem igazol (mint az esetek 99%-ában). És, az biztos, hogy nem fogunk felesleges dolgokat felhalmozni benne, mert nem lesz hol!


Maestro, 2003. 11. 18., kedd #

Érdekes, hogy reggel úgy tudtam felkelni, mintha nem is csak három órát aludtam volna. Mintha nem is én terveztem volna egész éjjel. De a terv ott volt a gépben.

Kinyomtattam hát, és felhívtam V. urat, hogy bár ma nincs félfogadás, nem tudna-e velem mégis kivételt tenni. Tudott. Mégsem találtam bent, mert ki kellett ugrania Nagymarosra valamiért. Addig benéztem Márti nénihez az ajándékboltba, megmutattam neki is a terveket. Elbeszélgettünk, és alig hogy kiléptem az ajtón, V. úrba botlottam, aki 'már mindenütt keresett', biztos mondták neki, hogy vártam reá. Azt hittem, pár perc lesz, de legalább egy órát beszélgettünk a házról. Egyetlen lehetséges problémának a falon kivezetett kazánt jelezte, hogy lecsapódik a pára az ereszdeszkákon. De ahogy utóbb néztem, nem tudnék hova tenni még egy kéményt, inkább vállaljuk az eresz sűrűbb karbantartását.

Az a lényeg, hogy talán a tetőformán még változtatást kér a főépítész, de egyébként megépíthetjük. Felvetettem, hogy csak a kőburkolat nélkül lenne bruttó 60 m2 alatt, de azt mondta, pár négyzetméteren nem kicsinyeskednek, engedélyezni fogják így is. Persze, a városképnek is jobb egy befejezett, leburkolt ház, mint egy vakolatlan torzó. Jövő hét pénteken lesz bent a főépítész, akkor vele le tudom egyeztetni. Hétfőn megkapom a jogerős határozatot a telekegyesítésről is, és akkor utánajárok a földhivatalnál a művelésből való kivonás mikéntjének is. Erősen remélem, hogy egy formális, olcsó és gyors eljárásról van szó...

Ági elmélyülten bútorozgatta a házat, és lassan kezd megbarátkozni vele. Az külön örömet okozott, hogy kiszámoltam a meglévő árajánlatok alapján, mennyibe kerülne. Persze, nem minden csökkenés jelentkezik négyzetméter-arányosan: a nagyjából fele akkora hasznos alapterületű ház ára alaptestben és padlóburkolatokban 50%-kal, tetőben (az ereszkinyúlás miatt) már csak 40%-kal, falfelületben csak 15%-kal kevesebb! A kazán, kandalló, ilyesmik persze ugyanannyiba kerülnek. Az egész ház 160-ról 98 m2-re csökkent le, a tervezett építési költség 22 millióról 14-re.

Garázsnak persze nyoma sincs, és kevés a tárolóhely is. De kifejtettem Áginak, hogy miként a Föld túlnépesedésére is csak az egészen fantáziátlan sci-fi írók találták ki a más bolygókra települést a fogamzásgátlás helyett, úgy a sok lim-lomnak sem tárolóhely kell, hanem egy sittes konténer, oszt' no problem.

Felmerült még, hogy esetleg építenénk pincét is, garázs-műhely-tároló funkciókkal, de nem érné meg, ráadásul mégis csak közel a patak... Esetleg egy részleges alápincézés? Vagy egy később építendő, terepszint alá süllyesztett és gyeppel fedett külön garázs? Egyelőre ennyiben hagytam.

Csak a befizetés után vettem észre, hogy a telekre is kaptam már villanyszámlát, még hozzá havi 200 kWh becsült fogyasztással. Telefonon bejelentettem az ELMŰ-nek, hogy most még semmi nincs a telken, csak egy konnektor áll ki a földből, és az óránk állása meg hónapok óta 2, azaz kettő kWh. Most, amíg nem szólok nekik, átírták a havi fogyasztást nullára. Kedvesen és azonnal elintézték (csak néztem).


Maestro, 2003. 11. 17., hétfő #

A kis ház, amit megnéztünk, a vasút feletti domboldalban van, kilátással pár fenyőfára, távoli dombokra és picit a Dunára is (lassan már mindenfelé lakunk Zebegényben). A földszintje hasonló, mint a mostani házunk, csak nincs tetőtere, viszont külön konyha és étkező van a két szoba mellett. Van előtte vagy 30 m2 kert, a másik oldalon 40 centire van a szomszéd ház. Kicsit szegényesnek nevezhetném, de valószínűleg jelképes áron ki lehetne bérelni. Eddig a szomszédnak fizettek valamit, hogy néha szellőztessen, meg nézzen rá. Mi megtennénk ingyen is, minden nap :-)

De akármilyen, fél évet kibírnánk benne - állapítottuk meg. De másfelet már nem annyira szívesen - tettem hozzá. Ez volt az első meghatározó élményem a későbbiek szempontjából. A másik, hogy nemrég fotóztam le egy régi munkámat, ahol a tulajdonos arról mesélt: hiába tetszik neki nagyon a lakás, ha az életvitele miatt alig ér rá benne lakni. Mi lett volna, ha inkább csak minimális szinten újítja fel, szinte csak kifesti és inkább megtanul repülőgépet vezetni a megspórolt pénzből? A harmadik egy éppen készülő családiház-tervem, ahol a pontosan definiált nappali helyett több helyen is van egy kicsit-nappali funkció, mindkét szinten. Végül, épp most kezdtem egy ház tervezésébe a szomszédos Kóspallagon, ahol már tavaly elkészült a rendezési terv, de még mindig nem engedélyezte minden szakhatóság. Zebegényben ez a terv még el sem készült...

Már a kezdetek kezdetén magyaráztam az én - máskülönben értelmes - asszonykámnak, mutogatva a lakásunk tereit, hogy talán el lehet férni kisebb helyen is. Hogy minek nappali, ha úgysem használjuk soha? Meg ilyenek. Most megérett bennem az elhatározás: megnézem, milyen lenne 3% beépítés, azaz 60/45 m2 (bruttó/nettó). Annyi előnye lenne, hogy ha nem az életünket igazítanánk a házhoz, hanem a házat az életvitelünkhöz, talán jobban a miénk lenne az a házikó. Amint látható, a tervezés önmagunk megismerésével kezdődik. És az asszony meggyőzésével folytatódik, hogy nem kell nekünk csak azért 50 m2 nappali, mert az szép nagy. Mikor még ezt a kis házat is épp elég meló kitakarítani. Elképzeltem, amint keresgéljük egymást egy nagy és félig berendezett házban, de beszélgetni már nincs időnk, mert keresni kell a pénzt a hiteltörlesztésekre. Hát nem!

Azt hamar beláttam, hogy nem lesz kedvem bővíteni a házunkat, ezért nem a 6-os változat könnyített kiadását kell megterveznem, hanem újra kell gondolni az egészet. Előre éreztem, hogy ezúttal jó úton haladok, ez lesz az én házam, a hetedik. Mint a mesében! Egy kis táblázattal optimalizáltam a külső méreteket és ezek arányait a 60 m2-es maximumra, és elkezdtem megrajzolni a házat. Ági ezúttal bölcsen hallgatott, és ezt igen jól tette, mert nem viseltem volna el, hogy ezt a tervezést is olyan rossz emlékűvé tegye, mint az eddigi változatokat. Hajnal felé már persze nem bírta ki, hogy bele ne aggódjon, de próbáltam nem odafigyelni rá. Hajnalig terveztem, és bár csak ültem a gép előtt, túl melegnek éreztem a pulóvert a hideg tetőtérben, szó szerint lázas alkotás folyt. Ági hősiesen kitartott mellettem, a kialakított tereket a segítségével rögtön be is bútoroztuk legalább nagyjából, hogy lássuk, tényleg minden fal optimális helyen van-e.

9 óra elteltével, hajnalban azzal fekhettem le, hogy összeállt a házunk. Ágicza zombikat megszégyenítő arckifejezéssel nézett már maga elé, ledőltünk hát aludni.


Ágicza, 2003. 11. 17., hétfő #

Végre sikerült megnéznünk azt a pici eladó/kiadó házikót, amit a minap az az ismerősünk említett. A falu régi felén megszokott zsebkendőnyi telek félig a domboldalba vájt placcon egy ódon házzal, ami korához és nem lakottságához képest meglepően jó állapotban van. A szomszéd, aki most gondját viseli a házikónak készségesen be is engedett minket szétnézni. A célra tökéletesen megfelelne, fűtés is van, bár alapterületre kisebb, mint a mostani albérletünk, és még tetőtere sincsen. Végül is ennek a háznak is csak ki kellene pofozni a kétségbeejtően fehér falait, talán még egy bojlert is cserélni kellene meg egy tisztességes konyhapultot beszerezni, aztán tökéletesen használható lenne arra a fél évre. Megvenni biztosan nem vennénk, de lakni benne egy kicsit, miközben folyik az építkezés, az megint más.

Otthon aztán András azon kezdett agyalni, hogy ha most elférünk egy kb. 70 m2 alapterületű házban tokkal-vonóval és az előző lakásunkban sem az alapterület volt a gond, hanem a plusz szoba hiánya és ha minden jól megy, akkor egy hasonló nagyságú házikó lesz a következő szállásunk is, akkor vajon mi a bánatnak (nem pontosan ezt a kifejezést használta ;-) építünk egy háromszor ekkorát?!? A bútoroknak? Aligha, mert abból csak a legszükségesebbek lesznek: nem akarok bútorraktárat a házból. Azért, mert annyira szeretek takarítani? Hehe... Vagy annyira felvet minket a pénz? Arról azért szó sincs (sajnos).

Úgyhogy András nekiugrott 60 m2-es házikót tervezni, "a hetedik te magad légy!" felkiáltással, ugyanis elértük a 7.0-ás verziót. Nem mintha nem lenne elég munkája, de ezt most nagyon muszáj végigsakkozni. Azért is, mert ha tényleg elegendő a nettó 46 m2 + tetőtér nekünk, akkor nyertünk: lesz egy pici ékszerdoboz kis házikónk és nem kell azon görcsölni, hogy csúszik esetleg egy egész évet a belterületbe vonás - mint pl. Kóspallagon - vagy hogy hiába vesszük föl a sok millió hitelt, ami tíz évere röghöz kötne minket és esetleg így sem elég a házra, nem hogy kertre meg berendezésre. A kis házikó hitel nélkül, csak a lakás árából megépíthető lesz, ideiglenes, félkész megoldások és szétzilált idegek, tönkrement kapcsolat és embertelen hajtás nélkül.

Andrást nagyon lelkesíti a gondolat, úgyhogy most itt harsog a háttérben a Clash, ő meg nekiült először számolni, aztán falat rajzolni. Az alapkoncepció maradt, csak a négyzetméterek változnak, és egy fél mondatot sem merek közbeszólni, nehogy frusztráljam... ;-)


Ágicza, 2003. 11. 16., vasárnap #

Nem is olyan rossz, ha az ember lányának kimenőt adnak! ;-) És egyszerre három teljes napot! Különösen, hogy ez oly' rég nem tapasztalt élmény... Mondtam is Andrásnak, hogy ha nem vigyáz, jövő hét végére szintén szabadságolni fogom magam: na persze nem csak a nyugalom miatt, hanem azért is, mert nem végeznék a lakás takarításával. Valaha volt csöndes kis utcánkban a múlt hónapban elkezdték a harmadik monstrum társasház felhúzását egy régi parkoló helyén, úgyhogy telt ház lesz arrafelé jövő tavaszra. Ami persze nagyszerű, mert fejlődik a környék, csak elüldözik a zajjal/kosszal a már ott lakókat... A lakás is tele volt építési porral, az ablakokat kétszer kellett lecsutakolni, mert a szomszéd ház bevakolásából rá is jutott egy kevés, szombaton és vasárnap is napszálltáig csikorgott a lapát a beton és a homokszemcsék alatt és még sorolhatnám.

Tappancs szegény jött velem, hogy ne unatkozzam, így aztán ő unta nagyon az újra bezártságot, mert az még hagyján, amikor órán vagyok, addig biztosan aludt, de amikor hazaérve sem vele foglalkoztam, hanem a takarítással, arra besokallt... Szerencsére találtam neki egy játékra alkalmas madzagot kapucni-összefogó bigyóval együtt, amiért nagyon hálás volt: egész nap azt kergette, pofozta, ugrabugrált vele létrára, asztalra, szóval, megint jáccica lett belőle! Hazahozva néztem csak, hogy a gömbforma lányokhoz képest mennyire karcsú a Nagymacska, asszem, nincs miért halogatni a féreghajtó tablettákat, és nagyon remélem, ez majd rendbe hozza a kondícióját.

Kresz-tanfolyam meglepően simán megy, annyira azért nem felejtettem sokat... Még a rettegett műszaki kérdések sem tűnnek most annyira rémisztőnek, ami pedig nagy szó! :-) December elején vizsgázom, addig persze tanulás ezerrel, mert igencsak megszigorították a vizsga ponthatárait. Aztán reszkessenek a közlekedők, mert talán januártól kiszabadulok a forgalomba is. Azért azt mindig megírom, hogy mikor mazsolázok majd "odakint", hogy jó messzire el tudjon kerülni minden kedves Blog-olvasó... ~8-P


Maestro, 2003. 11. 15., szombat #

A macskák hamar felismerték, hogy most én adom a kaját, a reggeli aranyossági bemutató ez egyszer teljes mértékben nekem szólt. Krampuszka a hasamon aludt, Nyafika a kezem és a nyakam közé fészkelte be magát, az Öreg Kövér a lábaimnál hevert. Azt már megtanulták, hogy nem eredményes reggel nyervékolni kajáért, mert akkor csak este kapnak. De azt csak nem tilthatom meg nekik, hogy aranyosan ide-oda mászkáljanak a hasamon! Hát mászkáltak is, amíg fel nem ébredtem, és végre megetettem őket.

Még tegnap vettem egy könyvet, amiben Hofiról gyűjtöttek össze cikekket, visszaemlékezéseket és interjúkat. Az internetes fórumokon már megszoktam, hogy sok, akár egymásnak is ellentmondó véleményből hogy lehet kiszűrni a legvalószínűbb igazságot. A könyv amúgy a nyomdai előkészítés szégyene, szó közepén található elválasztásoktól kezdve a karakterfelismerő ki nem javított tévedéseiig ('ó' helyett '6', 'n' helyett 'ri', stb.). Megértem, hogy drágállottak egy profi korrektort. De hogy még egy általános iskolai tanítónőt is! Mert hogy egy rutin jellegű, piros ceruzás aláhúzgálás is sokat emelt volna a színvonalon...


Maestro, 2003. 11. 14., péntek #

Rájöttem, mi a rendeltetése az életben az ilyen seggfejeknek, mint a tegnapi vállalkozó 'úr'. Az, hogy megtanulok örülni az élet legapróbb dolgainak is. Örömmel tölt el, ha normális, becsületes emberekkel társalgok vagy tárgyalok, mint ma is. De még ha vitatkozom, az is. Örülök az értelmes, őszinte embereknek és türelemmel elviselem apróbb hibáikat is, mert minden viszonylagos, és ezt most nagyon át tudom érezni. Az illetőre sem haragszom, hiszen csak bepróbálkozott, és még csak be sem jött be neki. Az ő köreiben ezt talán így is kell csinálni. Azonban tudom, mivel tartozom neki azért, hogy ilyen filozófiai magasságú gondolatokkal ajándékozott meg: szeretettel küldöm neki David Allan Coe dalát, az Asshole Song-ot.

Áginak péntek-szombat-vasárnap maratoni tanfolyama van, ezért felpakolta Tappancsot meg a fogkeféjét (meg még öt papírszatyornyi holmit), és a hét végére visszaköltözött a lakásba. Közben rendet rak, és befejezi végre a hajós üvegfestményét is. Vasárnap megyek majd érte, addig itthon tengődöm bús magányomban.

Egyébként egész nap Budapesten autóztam fel-alá. Az ingajárat egyik végpontja mindig a lakásunk volt, ahol hol a macskát raktuk ki, hol az üvegfestményt, hol képeket hoztam el (mindezt egyszerre is megtehettük volna, csak valami mindig elmaradt). Az irodába feltettem a képeket, egyre otthonosabb így. Amint meglesznek a szalagfüggönyök, készítek róla publikálható fotókat is.

Elvittem a nagy monitort szervizbe, mert életlen és furcsák a színei. Meg kell hagyni, nem az adminisztráció megszállottjai! Ceruzával ráírták, hogy kié és mi baja, és várták, hogy menjek már el onnan. Alig sikerült kicsikarnom tőlük valami elismervényt a monitorról. Persze, vonogattam a vállam, hogy nekem nem kellene, csak hát a cég műszaki menedzsere... Remélem, nem gázoltam a lelkükbe rút bizalmatlanságommal.

Este, hazaérve olyan döbbenetes látvány fogadott, hogy alig volt lelkierőm belépni a konyhába: Ági indulás előtt - szándékosan-e vagy csak gondatlanságból, már mindegy is - nem mosogatott el! Próbáltam felidézni az 5-6 évvel korábbi emlékeimet, hogy is megy az ilyesmi, majd belevágtam. Közben feltettem egy levest is a tűzhelyre. Krampuszka végig mellettem téblábolt és szívet tépően nyávogott. Ez a kicsiny, hűséges állatka, aki átérzi lelkem rezdüléseit, velem együtt szenvedett... Végre végeztem a mosogatással és megállapítottam, hogy kétszer főzhetek még levest és négy joghurtot ehetek meg, mielőtt kimerül a meglévő tisztaedény-készlet. Azután megnéztem, miért nem forr még mindig a leves: elfelejtettem alágyújtani.


Maestro, 2003. 11. 13., csütörtök #

Ma egész nap rajzoltunk, de azért így sem maradt esemény nélkül a nap. Ma azt tanultam meg, hogy nem árt, ha az embernek sok jó ismerőse van.

Felhívott egy hölgy, akinek még korábban terveztük a lakásátalakítását. Csak a vízszerelő telefonszámát kérte el, de ha már szóba került, meséltem neki a zebegényi kiköltözésünkről is, meg hogy kiadó nyaralót keresünk a nyárra. És - micsoda véletlen - az egyik ismerősének a háza itt áll üresen évek óta, és még ők fizetnek a szomszédnak, hogy néha ránéz a házra! Mondtam rögtön, hogy mi feleannyiért, sőt ingyen is vigyáznánk rá egész nap. Beszél velük, és amint lehet, megnézzük a házat. Amilyen lassan halad a belterületbe vonás, akár még a megvételen is elgondolkodhatnánk, akkor rögtön ráérnénk mindennel. Közben Márti néni is keres nekünk kiadó nyaralót, most éppen a postásoktól gyűjt be információt, hogy hol van olyan ház, amiben nem laknak és talán kibérelhetnénk. Persze, van még fél évünk, de inkább minél előbb biztosítom a jövőnket.

De nem is lenne igazi negatív élmény nélkül... Még korábban volt egy tervezési munkánk, amit megcsináltunk, kifizették, minden rendben lezárult. Erre most a vállalkozó férj utólag kitalálta, hogy adjunk nekik vissza pénzt, mert nekik nem is tetszett annyira a terv és hogy ÁFÁ-t sem tudják visszaigényelni, ezért azt fizessem ki nekik én. Mondtam, hogy ne nézzen már hülyének. Erre megfenyegetett, hogy ránk uszítja az APEH-et valami osztályvezető ismerősén keresztül, és lecsapta a telefont. Hamarosan megint hívott, de akkor már a fél ÁFÁ-val is megelégedett volna...

Azt hiszem, nem kis szerencse, hogy a Mensa HungarIQában tagtársam az APEH elnöke. Eddig nem zaklattam apró-cseprő adóügyi gondjaimmal, de most felhívtam és segítségét kértem. Nem is csalódtam benne: vagy húsz percen át tárgyaltuk a témát, és adott pár jó tanácsot. Őt is felháborította, hogy egyesek zsarolásra használnák az APEH-et. Megnyugtatott, hogy ha mostanában netán ellenőriznének minket, személyesen néz utána, hogy milyen indokkal és mennyire korrektül végzik azt. Ez nagyban segített eloszlatni az aggodalmamat, és már alig várom, hogy közölhessem a jó hírt a zsarolóval is.

A legjobban az fájt a dologban, hogy a munkánkat kezdte fikázni csak azért, hogy ezzel tegye indokoltabbá az utólagos igényeit. Amióta tervezünk, eddig kétszer volt csak hasonló esetünk, és érdekes módon ott is a cégtulajdonos nagyvállalkozó szülő, illetve milliomos üzletember volt a háttérben. Ez a legfőbb ok, amiért szinte csak családi házakkal és lakásokkal foglalkozunk. Ott még emberekkel állunk kapcsolatban, és van értéke az adott szónak. Kedves embereknek ugyanis öröm tervezni, míg egy ilyen girnyó alakkal tárgyalva a hányinger kerülget. Inkább sose legyek gazdag, ha ahhoz ilyennek kell lenni, vagy akár csak ilyenek közt forgolódni...

Ágicza megint nem bírt magával, most is dekupált egy ládikót. A tetején - bár ez alig látható - négy darab maradék szalvétából illesztette össze a nagy mintát, megtunkolta egy kicsit arannyal és íme:

Marokkói hangulatú ládikó

El sem hiszem: a statikusom nekiállt kiszámolni a házunk szerkezetét. Este hívott a részeredményekkel. Az alapozással nem lesz különösebb gond, a múltkori talajvizsgálat eredménye egy kis többlet vasalást tesz indokolttá. A fafödém gerendáit viszont 15 helyett 18 centi magasra kell venni, ha nem akarjuk sűríteni őket (és nem akarjuk), a fedélszék viszont megáll üresen is, legfeljebb dekorációnak és a biztonság kedvéért tehetünk bele fogópárokat. Amint meglesznek a számítások, végre tudok tárgyalni az áccsal is. Közben drukkolok a rendezési tervnek is, hogy készüljön el hamar.


Maestro, 2003. 11. 12., szerda #

Meglehetős késéssel indultunk (lehet találgatni, hogy ki nem bírt elkészülni időre), de még beugrottunk azért Vácra, a Renaultnak leadni a pótlólagos önrészt. A következő autónk egy páncélozott harcjármű lesz, az talán nem horpad olyan könnyen.

Meglepetéssel tapasztaltam, hogy egész jól lehet mozogni Budapesten autóval, csak megfelelően kell időzíteni: dél felé kell bemenni, és éjjel hazajönni. De még belegondolni is rossz, hogy milyen lenne 8-9 felé bemenni és 4-5 körül vissza... Megint csak az jár jól, aki nem követi a tömegeket.

Az új irodánkban ma két tárgyalást is lefolytattam, és szemlátomást sikert arat a design. Már csak a képek hiányoznak a falról, átmeneti megoldásként pénteken átviszek két képet a lakásunkból. Az egyik saját olajfestményem (igazából egy csomagolópapír, amit a földre terítettem, mikor olajfestékkel festettem az IKEÁ-s irattartóinkat), a másik a Dead Kennedys lemezborítója (Coca-Colás lobogót felvonó távol-keleti katonák). Viszünk egy-két üvegfestményt is, és utána lefotózom végre a helyiséget.

Ágiczának ma volt az első KRESZ órája, hét végén péntek-szombat vasárnap végig lesz. Kitaláltuk, hogy erre a három napra Pesten is marad a lakásban, és üres óráiban kitakarít és rendet rak. Meggyőződésem, hogy addig úgysem jelentkezik komoly vevő a lakásra, amíg nincs eladásra kész állapotban. Én pedig - a dolog hasznos mellékhatásaként - rég nem tapasztalt békében és nyugalomban élhetek, legfeljebb fogyok egy kicsit.

Most írt a Gázművek, hogy még egyezkedniük kell az utat kezelő erdészettel (ugyanis az ő területükön menne át a cső), és addig várjunk türelemmel. Még jó, hogy elkezdtük intézni ezt is. Nem tudom, mikor lesz ott a gáz a telken... De ezek legalább csinálják, még ha időbe telik is.


Maestro, 2003. 11. 11., kedd #

Kóspallagon kezdtem a napot, egy leendő munkám építési telkét mérte fel a geodéta, mi pedig közben érdeklődtünk az önkormányzatnál. Kiderül, hogy a más rétje sem zöldebb, Kóspallag egy második Zebegény, csak itt már tavaly meg kellett volna lenni a rendezési tervnek. Ami készül is, csak a különféle hatóságok egyre visszadobják. A helyi építési hatóság jóindulatú, de a 3% őket is köti.

Miért nem építhetnek az emberek ott, ahol kedvük tartja? Aki emberhez méltó módon akar lakni ma Magyarországon, csak egyet tehet: legalább 5-6000 m2 telket vesz külterületen, mert ott a 3% beépítés is elég már egy házhoz...

Ági most megszállottan szalvétát ragasztgat. Legutóbb egy kis dobozkát dekupázsolt, Márti néni születésnapjára:

Decoupage

Azon tűnődtem, hogy nem is akkora hülyeség a hálószobában szárítani a ruhákat. Most ugyan ez kényszermegoldás, de a levegő jó párás, és kéznél van zokni-gatya. Lehet, hogy a hálónkba tervezek egy olyan ágas-bogas szoborszerű bútort, ami mellékesen egy fix szárító, és ráfér 2-3 mosás is egyszerre. Ez egyszerre lesz dekoráció, szárító, párásító és gardróbszekrény is! Azt hiszem, az ilyen apró ötletek, amik szakítanak a konvenciókkal és tényleg a mi életünkhöz alkalmazkodnak, teszik majd a lakberendezésünket egyedivé és igazán otthonossá. A másik ötletem egy 50-60 centi magas, körbefutó széles polc lesz, amire pakolhatunk. Megmondtam az asszonynak is, hogy kár áltatni magunkat: úgyis mindenütt a holmijaink fognak heverni, akkor legalább legyen elég helyük!


Maestro, 2003. 11. 10., hétfő #

Ma hajnalban keltem, de a tegnapi fotót nem tudtam szebben megismételni. Szomorúan visszadőltem az ágyba.

Délelőtt ellátogattam V. úrhoz, és átvettem a határozatot a telekegyesítésről. Megnyugodva szemléltem, hogy csak a szomszédok fellebbezhetnének ellene, de nekik semmi okuk, azon kívül 20 000 Ft illeték kellene hozzá. Egyiket sem úgy ismerem, mint aki belerondítana a 15 napi várakozás idilljébe. Ha ez meglesz, még egy csatát kell vívni a földhivatallal, és végül tényleg egy telek lesz a sok kis telkünkből.

Mostanában unalmas rajzfeldolgozással telnek a napjaim, az engedélyezési tervek végső megrajzolása nem annyira kreatív munka, mint inkább műszaki rajzolás, egyeztetés meg ilyesmik. Esélyem sincs arra, hogy leüljek a saját házunk fedélszékét megrajzolni az ácsnak. Mondjuk, rá is ér... még mindig semmi hír a rendezési tervről.

Már az is eszembe jutott, hogy tényleg okosabb lenne megvenni még a mellettünk fekvő telket is, és onnantól nem kellene várnunk semmilyen rendezési tervre, hanem akkor építenénk, amikor akarnánk - meg amikor pénzünk lenne, de az már csak rajtunk múlik, nem mindenféle hivatalon.

Utálom a hivatalokat. Egyes, jól megválogatott emberekkel szeretek foglalkozni, de az intézményeiket ki nem állhatom. Ha nagy leszek, anarchista leszek!


Maestro, 2003. 11. 09., vasárnap #

Nem viselnek meg nagyon a rossz álmok, mert ha túl kínossá válik a helyzet, inkább felébredek belőle. Ma hajnalban azonban felriadtam, mintha Márti nénivel történt volna valami... Felkeltem, kinéztem a nagy házra, hogy minden rendben van-e, de semmi különöset nem láttam. Viszont valami mesebeli tájjá változott a kert: a ködön átszűrődött a hold fénye, és körben a fák sziluettje keretezte a képet. Az ajtó elé vonszoltam a fotóállványt és lefényképeztem a hajnali kertet a teliholddal:

Hajnal a kertben

Délután kimentünk a kóspallagi út melletti tóhoz. Valószínűleg a hétvége miatt, de egymást érték az autók az úton. Egy világ omlott össze bennem. A tó mellett leparkoltunk, és sétáltunk egyet körben. Fotóztam párat, de nem lettek valami nagy képek - úgy látszik, a mára rendeltetett sztárfotó már megvolt. Egy erdésszel találkoztunk útközben, és megint elcsodálkoztam, hogy a természettel, növényekkel-állatokkal szorosabb kapcsolatban élő emberek mennyire kedvesek és derűsek (utoljára a virágtermesztők kiállításán éreztem ezt). Akik csak emberek között élnek (és még macskájuk sincs), azok valahogy kiábrándultabbnak tűnnek...

Azért két őzet még így is láttunk az út mellett, ezekből az első olyan pici volt, hogy először rókának néztem, bár leginkább egy zsemlyeszín Nyafikára hajazott. Azt hiszem, ha az építész szakma befuccsolna, azonnal jelentkeznék éjszakai sofőrnek a Vác-Szob autóbuszjáratra.

Este Ági visszavitte Márti néninek a süteményes tálat, tíz perc után átmentem érte. Aztán én is ott maradtam beszélgetni, késő estig társalogtunk. Közben megtudtuk, hogy azt az igen finom köménymagos-sajtos tallért, amit éppen ropogtatunk, a faluban süti valaki. El fogjuk kérni a telefonszámát, és rendelünk egy zsákkal mi is!


Maestro, 2003. 11. 08., szombat #

Tegnap éjjel direkt bekapcsolva hagytam a telefonomat, hogy ha reggel hív a statikus, majd legalább lesz miért felkelnem. Nem tehetek róla, hogy csak dél felé hívott...

A falu szélén találkozunk, kimegyünk a telekre. El is kezdik rögtön a szondázást. A verőszondás talajvizsgálat lényege, hogy egy súly ismételt leejtésével egy kúpos végű verőfejet hajtanak le a földbe, és közben felírják, hogy adott úthoz hány ütés kellett. Ennél a szondánál 8 kg-os a súly, a verőfej 2-3 centi körüli átmérőjű, és 20 centiméterenként számolták az ütéseket. Az ütésszámból lehet következtetni a talaj szilárdságára.

Verőszondás talajvizsgálat

A szomszéd is feltűnik és kérdi, hogy tán olajat fúrunk-e :-) Kérdem, mi a helyzet azzal az erdős telekkel, ami a patak túlsó partján van. Kiderült, hogy nincs közvetlen kapcsolata közterülettel, csak közelebb lennének a közművek. De nekem már minek, hiszen a fele itt van, a fele meg meglesz időre. Ennyiben is maradunk.

A statikus említi, hogy tud igen kedvező díjszabású kútfúrót, de korántsem biztos, hogy az andezitbe is bele tud fúrni, ha úgy adódna. Azért elkérem a telefonszámát.

A telken a talaj a jelek szerint közepes teherbírású agyag, talajvíz nélkül, és megfelelő a szilárdsága, csak egy kis vasalással meg kell erősíteni az alaptesteket. Épp ez az ilyen előzetes vizsgálatok lényege: ha időben tudok róla, tíz-százezres többletköltséggel szilárd épületet készíthetek. Ha viszont megsüllyedne a kész ház, az már nagyságrenddel több lenne. Bár, egy minimális mennyiségű vasat amúgy is tettünk volna az alapba, óvatosságból.

Persze, ez még csak szóbeli, közelítő eredmény. A végleges szakvéleményt jövő hét elején kapom meg. A szondázás után odaadtam a statikusunknak a házunk rajzait, lassan elkezd azzal foglalkozni.

Ma le is fotóztam az új állvánnyal a házikónk előtti teret, de nem lett annyira szép, hogy kirakjam ide.

Vendégség lehetett körülöttünk mindenhol, máskor egy héten nem látok annyi autót, mint amennyi ma itt állt az utcában. Este, míg én még tárgyaltam, bekopogott Márti néni és hozott egy tál házi süteményt és tortát. Ma este tortát vacsoráztunk. Arany élet ez itt!


Maestro, 2003. 11. 07., péntek #

Mindig megfogadom, hogy nem hagyom bekapcsolva éjszakára a mobilomat, mert vannak, akik már délelőtt képesek felhívni rajta... A váci Renault szalon ügyintézője jelentkezik, hogy a biztosító nem fogadta el az alkusz 25 ezres önrészű ajánlatát, hanem 50 ezer lett, ők viszont csak 25-öt kaptak tőlem, mert akkor még mindannyian azt hittük megfelelőnek. Reménykedve kérdezik, lenne-e időm valamikor bemenni és rendezni. Megnyugtatom őket: ha legközelebb arra járok, beviszem nekik. Látható megkönnyebbülés a túlvégen, felteszem, más esélyük nemigen lett volna a pénzükhöz jutásra. De kedvelem ezt a kereskedést, és róluk még azt is el tudom képzelni, hogy a kocsi megvétele után is ugyanolyan segítőkészek maradnak, ha valami problémám akad - pedig az már nagy szó!

Na mindegy, ha már ébren vagyok, felhívom a jóságos Tibi bácsit és megindítjuk a lakásunk eladását. Először az internetes oldalakon, aztán majd az Expresszben, stb., ha addig nem kelne el. Csináltam neki egy weboldalt is, ha valakinek (vagy barátjának, rokonának, üzletfelének) éppen a IX. kerületben kellene egy dizájnos kétszobás lakás...

Ahogy autózunk a falu felé, látjuk ám, hogy a felhők egészen ráültek a hegyekre, miközben a Duna-parton mindenféle színűek a fák:

Őszi színpompa

Még 12 előtt beérünk a postára, és végre átveszik az utánküldési megbízásunkat. Ezt szeretem Zebegényben, hogy csak annyit tartanak be a szabályokból, amennyinek értelme van, és nem viszik túlzásba a bürokratizmust. Simán felveszik a lapra nem csak a feleségem, de a két kis cégünk nevét is, és persze igazolnom sem kell magam, úgyis ismernek már, mint a rossz pénzt...

A telekvásárlási szerződéseket még tegnap leadtuk a községházán. Mondanom sem kell, hogy csütörtök délután nincs félfogadás, de ennek dacára nem hajtottak el, hanem lemásolták, hitelesítették és odatették V. úr asztalára. Felmerül emlékeimben, hogy honnan jutottam el ide: a vén banya a dékáni hivatalban, aki bevágta az elkésett hallgatók orra előtt a kisablakot, és reszelte tovább a körmeit. Csak egyszer tudtam emberi érzéseket kiváltani belőle (akkor is dühöngést), mikor egyszer feledékenységből pár héttel később adtam le az indexemet, és az egész évfolyamot nem tudták addig lezárni :-)

Sziget, fákkal

Lesétálunk a partra, és akad is fotótéma, álló- és panorámakép is:

Panorámafotó, új ablakban nyílik meg: Panorámafotó, új ablakban nyílik meg_1

Kinézünk a telekre is. Már egészen elszáradt a csicsóka, a távoli dombok barna, zöld, vörös és sárga színben pompáznak. A patak melletti fák már egészen lehullatták a lombjukat, csak két bokor dacol az elmúlással:

Renitens bokrok

Rájöttem, miért más Zebegény, mint a többi kis falu, ahol eddig megfordultam. Itt a sok kitelepült pesti miatt nem akkora újdonság, hogy valaki ide költözik. Hörcsögtosznádon mi lennénk a pestiek, míg itt egyáltalán nem vagyunk valami nagy szám, ahol akadémikusok, színészek és üzletemberek laknak...

Régi tervemet valósítottam meg: készítettem egy állványt, amivel a föld felé néző képet lehet elkészíteni a 360 fokos panorámáknál. Eddig ezt két képből kellett összeraknom, hogy ki tudjam takarni az állvány helyét. Ezzel az új technikával stabilan fel tudom függeszteni a gépet úgy, hogy egyetlen fotó is elég. Ráadásul sokkal gyorsabban és finomabban pozícionálható a fényképezőgép, mint a korábbi technikámmal. Amire külön büszke vagyok, hogy nem szigszalag+fenyőléc jellegű megoldást találtam, hanem egy már nem használt Manfrotto vakutartót alakítottam át úgy, mintha eleve erre tervezték volna. Teljesen profi szerkezetet alkottam. Büszkén mesélem az eredményt Áginak, de tartok tőle, hogy őt nem lelkesíti annyira.

A hiányzó képkocka

Ági egyébként egy ideje téli álmot alszik.


Ágicza, 2003. 11. 06., csütörtök #

Egy-két adalék a tegnapi naphoz: komolyan elgondolkodtatott és mélyen elkeserített, hogy András mennyire antiszociális lett... Nem elég, hogy egyre kevésbé tűri, ha nem úgy történik minden, amit ő előre kitalál, de még a szerencsétlen pult mögött ülő hivatalnokokat - akik aztán tényleg nem tehetnek semmiről - sem átallja b@sztatni, amiért nem tud egy ügyet akkor és ott elintézni. És az ő udvariatlansága és modortalansága miatt még én szégyellem magam... Egy biztos: az lenne az első és utolsó alkalom, hogy rajtam vezeti le a dühét!

Az abszolút társadalomképtelen drága uram bezzeg ma nem pörölt a helyi postán, amikor - szokás szerint - fél órával lekéstük az ügyintézést, mert ma éppen jó hangulatban volt... és persze az itteniekről tudja, hogy ok nélkül nem kekeckednek senkivel, ha egyszer lezárták a számítógépet, akkor tényleg nem lehet már csekket leadni.

Viszont építkezés-ügyben nem eszik olyan forrón a kását errefelé, mint megtudtuk: kicsit rugalmasabb az ügyintézés, mint a városban, mert csak úgy nem akarnak kibaltázni senkivel, tehát elképzelhető, hogy rendezési terv jóváhagyásakor a hivatali malmokat sem kell kivárni és tavasszal tényleg lehet kezdeni építkezni, nehogy kifussunk az időből.


Maestro, 2003. 11. 05., szerda #

Reggel, amíg Ági vásárol, benézek V. úrhoz a polgármesteri hivatalba. Még nem készült el teljesen a telekegyesítési határozat... Illetve, már ki is van nyomtatva, csak a jegyző még nem írta alá. És kiderül, hogy kellene még tulajdoni lap is. Megkérdem, nem lenne-e elég egy adásvételi szerződés? Dehogynem (ld. a medve halállistája!), csak hozzam be. Azért így barátibb, mint Vácra utazni, sorban állni és fizetni 15 ezret az 5 telek után...

(Pest felé menet többször is különös jelenet villan be a perifériális látómezőmbe. Mintha kukások próbálnának meg felkéredzkedni teherautókra, de egyik sem veszi fel őket...)

Egy sikeres tárgyalással és lakásfelméréssel indítunk, de aztán felállítjuk a legeredménytelenebb ügyintézés helyi rekordját. A Matávnál nem hajlandók átírni Ági nevére a céges telefonunkat, hiába van ott minden papír, mert nekik bélyegző is kell rá. Vennék új egeret a számítógépemnek, de a Media Markt még nem nyitott ki az átépítés után, a pincegarázsban üzemeltetett átmeneti üzletük viszont már bezárt. A postán bejelenteném a leveleink utánküldését, de fél négykor elhúzott az egyetlen hölgy, aki képes lett volna ezt a megrendelést felvenni.

Keresetlen, ám mégis lényegre törő szavakkal fejeztem ki a véleményemet a jó édesanyjukról és úgy általában az egész életről, különös tekintettel a rohadt bürokratákra. Ági próbál csitítani - csak tudnám, minek... Most kapjak gyomorfekélyt a magamba fojtott méregtől, vagy töltsem ki a dühömet valaki ártatlanon (esetleg verjem meg az asszonyt? :-) Akkor már inkább azok érezzék magukat kínosan, akik felbosszantottak.De a nénik és bácsik néznek! Feleletem erre sejthető.

Jövő héttől rendszeresen szerdán és pénteken járunk be Pestre, mert Áginak kezdődik az elméleti oktatása. Egyelőre én vagyok a sofőrje, és persze ugratom is kicsit: "Látod, ha lenne jogsid, egyedül is be tudnál menni a tanfolyamra..."

Hazafelé kifosztjuk a Corát, és a Börzsöny lábánál immár rutinosan fordulok a Kóspallagi útra. Nagy csalódás: két szembejövő kocsival is találkozunk, és csak egyetlen, távoli őzzel. Még jó, hogy a kanyargás a hegyek között kárpótol a csekély őzmennyiségért.

A nap fénypontja viszont az, amikor kicsomagolom az új LCD monitoromat. Csak 19"-os, de alig kisebb a képe, mint a korábbi 21-es CRT-nek. A színeit még állítgatom, de annyit máris látok, hogy nem fárasztja a szememet és tökéletesen sík. Ezt egyelőre még homorúnak láttam, évek alatt megtanultam kompenzálni a képernyő görbületét. Ági megkapta a nagy 21-est, az ő 19-esét pedig bevittem az irodába, mert ami eddig ott volt, az egy vicc: egy béna pótmonitor, aminek néha összeugrik a képe egy csíkká (optikai adattömörítés :-) Ezt most jól megérdemelt nyugdíjba küldjük.


Ágicza, 2003. 11. 04., kedd #

Végre lazíthatunk egy kicsit! Tegnap egy kicsit sűrű volt és a holnapi nap sem bíztat ennél lazább programmal. De a lényeg, hogy végre elkészültem az iroda festésével, most már bátran fogadhatunk ott bárkit. Az elmúlt néhány napos hajtást azért a macskák is megérezték: a lányokat le sem tudtam magamról vakarni tegnap este, Krampuszka minden áron a takaróm alatt akart aludni, és Nyafika traktor-szerű dorombolása sem akart egy jó ideig abbamaradni. Még a rendkívül tartózkodó Kövér is bekéredzkedett az ölembe ma délután, ami már nagy szó!

Ehhez azt kell tudni, hogy évekig elég feszült viszony volt kettőnk között, mivel az Öreg Kövér orrolt rám, hogy "befurakodtam" András és ő közé. Ezért aztán nagyon sokáig meglehetős bizalmatlansággal viseltetett irányomban és az sem volt ritka, hogy fújt rám, ha olyan hangulatban volt. Az utóbbi egy-két évben kezdett normalizálódni a helyzet, talán beletörődött a megváltoztathatatlanba, vagy a gyomra jobb belátásra bírta, mondván, aki a kaját adja, annyira rossz ember mégsem lehet...

Nekiláttam a ház bútorozásának, és mivel egy alapelgondolás már a kertre is született, a külső és a belső képet egyben lehet komponálni. A nappali hatalmas ablakai szinte össze fogják olvasztani a kinti és benti világot, asszem, nem is olyan rossz, ha az ember családi házban lakhat! :-)

Úgy döntöttünk, hogy a víz-gáz-fűtés szerelését egy régebbről ismert pesti mesterre bízzuk, aki már néhány munkánknál bevált. Valószínűleg ő lesz az egyetlen nem helyi szakember, aki a ház építésénel elő fog fordulni, a többiek mind környékbeliek.


Maestro, 2003. 11. 03., hétfő #

Nem is tudom, minek jöttünk haza, ha már hajnalban fel kell kelnünk és menni vissza az irodába. Alig fél órát késünk, mert az M3 egy részén csak egyesben lehet menni. Egyre jobban utálom a nappali közlekedést. Ráadásul, a rádióban már karácsonyi hirdetést is hallunk. November 3-án, majdnem két hónappal a vásárlás nemzetközi ünnepe előtt. Undorító. Nemsokára ellepi a zöld pestis az üzletek kirakatát is. Megfogadtuk egymásnak, hogy karácsonyra együtt megyünk el valamerre világgá, és próbálunk kívül maradni ezen az egész kommersz őrületen.

A délelőttöt és a kora délutánt Sülysápon töltjük, utána egyenesen vissza az irodába, befejezni a festést.

Én a számítógépet rakom rendbe. Három nap spam-termése szakadt ránk, több száz kéretlen reklámlevél. Még tart a K9 beüzemelése, de egyre jobb hatásfokkal szűr (ez egy tanítható spam-szűrő program, profi és mégis ingyenes). Egyfolytában csöng a telefonom, Ágicza közben nagy anyázások közepette ragasztja fel a bordűröket, mert túl gyorsan felszívják a tapétaragasztót. Felfúrok pár csavart a képeknek és elrendezzük a bútorokat is.

A végeredmény csak a szokásos: egy kis festéktől egészen otthonos lett egy azelőtt rideg helyiség. Amint meglesznek a függönyök és a képek is a falon, lefotózom és kirakom a weboldalunkra.

De az igazi kaland a hazaúton vár ránk. Bár elég fáradtak vagyunk, Kismaros után egy szóba sűrítem a lényeget: Kóspallag? Ágicza nevet, hát menjünk arra. Alig, hogy befordultunk, még a beépített részen, máris elénk ugrik egy nagy puli. Aztán jó darabig élőlénynek nyoma sincs, pedig már jócskán bent járunk az erdőben. Szomorkodom, tán egy nyomorult eb lesz ma az egyetlen őzünk? Aztán meglátunk egy igazi őzet. Meg még egyet. Aztán kettőt, de ezeket majdnem el is ütöm, ott dilemmáznak előttem az úton, hogy merre induljanak. Ha nem is teljes erőből, de keményen kell a fékre lépnem. Az autótól 2-3 méterre ügetnek el a reflektorok fényében.

Ahogy kiérünk az erdős részből, felvetem Ágiczának: forduljunk vissza, még részt vennék egy retúr-őznézésen is. Részéről oké, és az út nagyon tanulságos. Annak semmi hatása, hogy azelőtt 5-10 perccel ott mentünk el, az őzek éppen olyan nyugodtan szambáznak az út mellett. Főleg gidák, összesen öten. Az út egy részén megy előttünk egy autó is, de - jól látjuk - utána sem rohannak el világgá, hanem az út mellett baktatnak tovább. Összesen kilenc őzet láttunk ma. A fényképezőgép a csomagtartó mélyén, de kit érdekel. A lényeg, hogy láttuk! Hazafelé már a Duna melletti úton megyünk, bár felvetettem, hogy mehetnénk éppen az erdőn át is...

A macskákat kiengedjük az udvarra. Ágicza már nem várja meg, míg visszaeresztem őket, bedől az ágyba. Én még leülök leveleket írni és megírom az elmúlt pár nap ZeBlogját, mielőtt lefekszem.

Megérkezett az ajánlat attól a baráti víz-gázszerelőtől, akire legszívesebben bíznám a munkát. A másik jelöltről sem hallottam túl sok rosszat, de... ott van egy de is, és ilyen eddig egyik mesternél sem merült fel a kiválasztottak közül: apróságok, kis hanyagságok, az ördög a részletekben. Nem komoly egyik sem, de én jobban szeretnék feltételek nélkül megbízni mindenkiben, aki a házamat építi. Mivel a pesti kolléga ajánlata nem sokkal drágább, a bizalmamat pedig tökéletesen bírja, így ő az esélyesebb.


Maestro, 2003. 11. 02., vasárnap #

A munkánk Pesterzsébetre szólít, hát megyünk. A belvárosban megyek szépen jólnevelten ötvennel, mikor másfél-kétszer annyival elhúz mellettem egy rendőrautó. És még ezek oktatnak közlekedési morálra...

Délután Ági elkezdi lefesteni a tárgyalót. Sikerült olyan sajátságos színt kikevernie, ami a falon gyorsan halványul, így háromszor kell végigmenni a felületen. Hosszas egyeztetések után kialakul a lábazati rész színe is, együttes erővel sikerül egy kis narancsos árnyalatot adni a kétségbeejtően barnának induló falnak. Az egyik falon nagy, fehér keretet hagyunk, ide lehet majd vetíteni.

Átmenetileg egy LCD monitort kötünk a számítógépünkre, és meglepődéssel tapasztalom, hogy nem fárasztja annyira a szememet, mint az otthoni hagyományosak. Lehetőségünk is lenne kedvező áron vásárolni, ráadásul kiderült hogy a 19"-os LCD képernyő pont olyan magas, mint a 21"-os monitorom látható képe, széltében keskenyebb csak egy kicsit, az 5:4 oldalarány miatt. Azt hiszem, akármennyire is kellenek a közművek, egy ilyenre beruházunk, napi 12-16 óránál már nem mindegy, hogy mit bámulok egész nap. Aztán, ha beválik, lecseréljük a többi monitort is.

Öreg este lesz, mire végzünk. A visszaúton mindenki alszik a kocsiban, csak én nem (vezetni is kell valakinek...). Otthon már csak annyi telik tőlem, hogy írjak pár sort a ZeBlogba: "...nem vesztünk el, fának sem mentünk, csak idő kell leírni a történéseket, annyi volt az elmúlt napokban...". Tényleg, ha velünk történne valami, mi lenne a macskákkal?


Maestro, 2003. 11. 01., szombat #

Szokatlan módon, most nem csak az út szépségéért megyünk a hegyek között, hanem Kóspallag az úticélunk. Egy külterületi telket nézünk meg, ahová házat fogok tervezni. A telken hatalmas fák állnak, a közművek az utcában előtte. Elmerengünk, nem lenne-e jobb itt telket venni... De előbb levonjuk a tanulságot a szomszéd telek tulajdonosának történetéből: amikor megvette a telkét a falu szélén, álmában sem gondolta volna, hogy más is építhet a közelébe. Pesze, miért nem vett 2-3 telket, amikor még olcsó volt?

Út az erdőn át

Most már nincs sok eladó telek arrafelé, bár azért egy érdeklődést talán megérdemel a dolog. Csak azért, hogy nyugodtak lehessünk, ennek is a végére jártunk. Milyen kicsi a világ: az itteni építési előadó nem más, mint az egyik vízszerelő-jelöltünk!

Közben kikristályosodik a hosszú távú stratégiánk is. A legjobb most arra a telekre koncentrálni, ami a miénk és amit most közművesítünk. Aztán 10 évig úgyis ott lakunk, amíg le nem jár a hitel. De közben megismerjük a környéket, és ott leszünk időben, mikor parcelláznak valamelyik kis hegyi faluban (természetesen csak patak melletti telkek érdekelnek :-). És ott veszünk telket, de legalább ötöt, hogy közel s távol ne legyen senki, aki megzavarhatná a nyugalmunkat. Négy és fél telekre erdőt ültetünk, ha netán nem lenne rajta, és a maradék helyre felépítjük a házunkat. De ezt könnyebb úgy megcsinálni, ha addig is van hol laknunk és van időnk kivárni a megfelelő alkalmat (na meg összegyűjteni a pénzt a projektre).

Már sötétedik, mikor a saját telkünkön találkozunk a kútfúróval. Rokonszenves fickó, A kútfúrás rákfenéje az, hogy nem tudni, milyen mélyen van az a nyomorult víz a föld alatt. Ezért nehéz előre megalkudni. A kutatófúrás ötletét elméletileg helyesli, a Vízműveknél bevett gyakorlat is, de itt anyagi okokból nem javasolja... Érdekes módon, ez a kútfúró támogatja az elméletemet, miszerint ne folyóméter-árral bohóckodjunk itt, hanem mondjon egy alapárat (kiszállás, egyszeri költségek), és egy másik, visszafogottabb árat a mélységgel arányosan. Ez számomra is előnyösebb, ha esetleg túl mélyen találunk csak iható vizet. Ha meg nem kell mélyre fúrni, akkor az egész nem lesz túl drága, és azért lesz jó nekünk :-).

Felhívom a statikust, hogy jöhetne hamar szondázni a talajt. A verőszondával ugyan inkább szilárdsági adatokat gyűjt be a talajról, de - amatőr geológus lévén - azért a vízről is tud talán mondani valamit. A jövő héten valamikor megcsinálja a vizsgálatot, és a kútfúró az eredmény ismeretében ad árajánlatot. Fúrni úgyis csak egy hónap múlva tudna, nem kell annyira sietnünk. Addig szorgosan gyűjtjük a pénzt, hogy nehogy mélyebbre nyúljon a fúrás, mint ahogyan mi a tárcánkba nyúlhatnánk...

A statikus még egy dolgot javasol: a profin kivitelezett, ivóvizet adó, ám kis hozamú kút után lehetne csinálni egy másikat is. Addigra pontosan tudjuk majd, hol van a víz, és ezt a kutat ásatnánk (és persze ez ráérne később is). Ennek sokkal nagyobb az átmérője és így a vízhozama is, locsolni alkalmasabb lenne. A másik megoldás egy 150-200 literes hidrofor lenne a szokásos 20-30 liter helyett. Az nem csak pár kézmosás vizét tudná tárolni, de egy komolyabb locsolásra is lenne benne tartalék, a kút meg 10-15 l/min hozammal is szépen feltöltené utána.

De ez most mindegy is, először legyen kutunk, abban víz, és az legyen iható! A többi részletkérdés.