ZeBlog archívum, 2003. december

Maestro, 2003. 12. 31., szerda # éjjel

Az év utolsó napja célszerűen a nagy vissza- és előretekintések ideje is:

Céltalan pesti tespedésünket feladva, hirtelen elhatározással telket vettünk Zebegényben. A nyár vége óta már itt is lakunk a faluban, egyelőre bérelt házakban, és elkezdtük tervezni a saját házunkat. Nem ment egykönnyen, de végül kikristályosodott egy pici, otthonos házikó, amit ráadásul meg is tudunk építeni. Anyagilag tekintve a lakásunk árából és rokoni kölcsönökből, jogilag pedig mert belefér a 3% külterületi beépíthetőségbe. Ha a rendezési tervre várnánk, hát még várhatnánk... A telken - némi harc után - áram már van. Kutat fúrunk, szennyvizet tárolunk, gázra várunk.

Kezdünk tisztában lenni önmagunkkal, az igényeinkkel, és - mint a keleti tanításokban - ahogy kezdünk lemondani a vágyainkról és a külső dolgokról, úgy lesz egyre inkább a miénk a házunk. Hat vázlat után, úgy tűnik, célhoz értünk - 'A hetedik te magad légy!' jelszóval.

Profi kivitelezőket találtunk minden egyes munkarészre, és ha minden jól megy, jövő ilyenkor már a házunkban ülünk. Talán nem lesz meg minden bútor, talán nem lesz készen a kert, de benne lakhatunk. A többi már csak idő kérdése.

A jó levegőn többet tudunk dolgozni és kevesebbet betegeskedünk. A munkáink sem fogytak a kiköltözésünk óta. Amit nem is hittünk volna: a legtöbb megbízónk szívesen kiutazik ide tárgyalni. De nem kis örömünkre, van már tervezési munkánk a környéken is.

Néha elámulok, hányan olvassák a ZeBlogot, és nagyon jól esik, milyen sokan írnak tippeket, ötleteket, ha egyszer-egyszer gondban vagyunk.

Örök optimizmusommal próbálok úgy nézni a következő év elébe, hogy minden rendben fog menni, és elérjük, amit akarunk. Olyan kevés, végül is, bár minden embernek járna: minőségi, emberhez méltó otthont szeretnénk teremteni magunknak. Arra iszom most, hogy ez sikerüljön.


Maestro, 2003. 12. 31., szerda #

Év vége alkalmából leolvastam a gázórákat és elszámoltuk Márti nénivel a fogyasztásunkat. Érdekeseket mesélt: a Duna-kanyarban terjed a ZeBlog olvasása, egyre több ismerőse követi nyomon a történetünket. Kérdeztem tőle, nem fest-e túl kedvezőtlen képet rólam, ahogy néha Ágiról írok. Mert én megírom, amit gondolok, míg Ágicza nagy szerényen elhallgatja a maga szerepét a tervezési villongásainkban. Szerencsére ő ismer személyesen is, és tudja, hogy milyen szelíd lelkű vagyok. (Amíg nem próbálnak meg ellenkezni velem - teszem hozzá magamban :-)

Eltűnődtem, hogy érdemes-e egyáltalán bevinni a gázt a házba, ha ennyit késik. Márti néni ugyanis arról mesélt, hogy napi két kisebb begyújtással egész nap nagyjából egyenletes meleget ad a cserépkályhájuk, és a kandallónk végül is hasonló szerkezet. Mindegy, az biztos, hogy a központi fűtést a kandalló is képes lesz táplálni, nem csak a cirkó. És újra felmerült, hogy készítsünk napkollektort a melegvíz előállításához. Nem, mintha annyira megérné, de a függetlenség csábító. Abban a házban mindig meleg lesz, amíg van fa az erdőben és néha süt a nap, történjen bármi a gázárakkal. Persze, azért az nem baj, ha bent lesz a gáz, de így nem akkora tragédia, ha késik a kihozatala az erdészet miatt.

Egész este a ZeBlogot írogattam, jó volt így visszanézni a dolgokra. Holnaptól úgyis már csak előre tekintünk!


Maestro, 2003. 12. 30., kedd #

A mai nap is csak arra jutottunk, hogy Ágicza túl összeférhetetlen :-) Mert ha nem lenne az, lehetne egy szép kis irodánk a tetőtérben, és a háló megmaradhatna hálónak, a nappali meg nappalinak. Hiszen itt a fele akkora tetőtérben már hónapok óta együtt dolgozunk (bár tény, hogy Ági sokszor fejhallgatóba menekül a zenéim elől). Persze, akkor miért ígérte azt annak idején, hogy jóban-rosszban...? :-)

Végül támadt egy jó ötletem, illetve kettő is. Az egyik, hogy a szünetmentes tápok miatt nem kell 6-8 konnektor egy számítógépnek, és a drót nélküli hálózati kártyák korában nem kell becsövezett hálózati kábel. Vagyis, akárhol lehet egy számítógép, ahol van egy konnektor, nem kell előre bebetonoznunk a helyét. És Ágié lehetne pl. a földszinten, a nappaliban vagy a télikertben. Ennek sok előnye lenne: közel lenne a konyhához, tőlem meg távol, de mégsem ajtó mögé zárva (nem kellene házitelefon, hogy szót válthassunk munka közben), de a zenéink már nem nagyon szűrődnének át a másikhoz. Ez jó ötletnek tűnik, és még egy dolgot megold: ha egyszer lesz egy notebookom, a kert végéig is elér a rádiós kapcsolat, vagyis bármikor tudok a patak partján is dolgozni!

Elkezdtem pontosítani a házunk szerkezeteit. A dolog a legtöbb helyen egyértelmű: vasalt beton alapok és aljzat, Ytong falak. Ez utóbbiak előtt 10-15 cm kő fal, a két fal közötti 5-10 centis hézagot hőszigetelő polisztirolbetonnal öntjük ki. A tervezett falszerkezet 'k' értéke 0,25-0,3 W/m2K között lesz. A tetőben 20 cm üveggyapot (k=0,19), az ablakok fából lesznek, 1,1-es üvegezéssel. Lehetne 0,9-est is berakni, de az ötven év alatt sem térül meg fűtési költségben, talán ez is meg fog felelni... A födém masszív fagerendákból fog állni, rajta pallókkal és majd ha lesz rá pénzünk, parkettával. A térdfalon tűnődöm még, hogy falazott legyen-e, vagy csak szerelt jellegű. Tetőfedésnek mindenképpen hódfarkú koronafedést szeretnék, az éppen a kellő mértékben markáns és hagyományos egyszerre. A mediterrán stílust nem akarjuk túlzásba vinni - azt azért nem felejthetjük el, hogy nem a Földközi-tenger partján építünk. Éppen elég lesz belőle annyi, amennyit a belső terek burkolata és a külső kőfal sugall. A mediterrán népek úgyis biztos meredek tetős, alpesi házakról álmodoznak...

Este nosztalgiából megnéztem egy régi South Park részt. Annak idején még időben sikerült majdnem mindet letöltenem a netről, mielőtt az HBO leszedette mindenhonnan, csak az utolsó magyar szinkronos rész hiányzik a gyűjteményemből. Meglepő, hogy a gügye rajzfilm kinézet ellenére mennyire filozofikus és mélyen igaz ez a sorozat, a szabad szájú szövegekről nem is beszélve. Ha egyszer nagyon ráérek, ilyen formában fogom megfilmesíteni a ZeBlogot! :-)


Ágicza, 2003. 12. 30., kedd #

Ma a dolgozó került terítékre, mármint az én dolgozóm, mert Andrásé viszonylag tökéletes helyen, a tetőtér kellős közepében tartózkodik majd. Ami pont jó is, már nem éri közvetlen napfény, de mindkét kerek ablakon full panoráma tárul elé. Ez az alkotómunkához kell is neki és elvégre a nap tizen-egynéhány óráját ott tölti, tehát nem mindegy az elhelyezése. Az én dolgozósarkom meg még keresi a helyét. Arra ugye nincs helyünk, hogy külön szobát kapjon, ami később gyerekszobává avanzsálhatna, vagy megmaradna hobbiszobának, és talán ez a legkomolyabb hiányossága a házikónknak, amit eddig elő tudtam hozni. Tehát marad a többi szabad "zug", ami kevésbé napfényes és mégis nem vagyunk a nap java részében egymás orra előtt, mert így oda az újdonság varázsa, ha egyfolytában összezárva vagyunk!

Szóval, mivel András szerint egyébként is összeférhetetlen vagyok, így jobb is, ha külön dolgozunk. A kis dolgozóasztalkám kerülhet a hálószobába, de ott az értékes tárolóhelyből venne el, mehet ki a galériára, ahol állandóan szem előtt lennék, meg a fülem sem lenne biztonságban holmi neopunk-agresszív zenének nevezett szörnyedvényektől, azon kívül elbitorolhatom a lenti nappali virágos-sarkát, valamint a leendő télikert egyik szabad falát. Legutóbbi megoldás lenne szerintem az ideális, mert a tolóajtókat behúzom magam után, és nem hallom a fülsértő akkordokoat, azon kívül növénydzsungel vesz körül és nem utolsó sorban a kert és a konyha is közel lenne ...

Ez lehet, hogy apróság, de igen fontos tényező, és részben attól is függ, mennyi munkám lesz a jövőben, amit megjósolni szinte lehetetlen. Mert ha elönt a tennivaló, akkor egy fullextrás, kényelmes, minden igényt kielégítő munkaterületre lesz szükség, ha pedig "hobbiszinten", azaz évi néhány munkán kell dolgoznom, akkor elegendő egy kis asztalka is az egyik sarokban...


Maestro, 2003. 12. 29., hétfő #

Majdnem egy hónapja halogattam már két átutalást, de csak ma jutottam OTP közelébe. Próbáltam azt is elintézni, hogy a jövőben utalhassak az interneten át, de nem volt türelmem kivárni, így is fél órát álltam sorban. Ezért csak elkértem a nyomtatványt, majd egyszer leadom. Nagymaroson talán van OTP fiók, de ott mindig csak átrohanunk, még nem tudtam megkeresni. Gyógyszertár viszont biztosan van itt is, meg Szobon is. Elgondolkodtam, hogy érdemes lenne feltérképezni a környékbeli éttermeket is, ha már egyszer itt lakunk.

Egyébként, jeles nap volt a mai: Gödről hazafelé jövet a 2/A feletti felüljárón átszaladt előttünk egy mezei egér! Mint a villám, cikázott át a kocsi előtt, aztán kicsit megállt az út szélén, hogy jól szemügyre vehessük. Pici volt és csillogtak a szemei a reflektorok fényében. Ezen fellelkesülve megnéztük a kóspallagi utat, de mára csak a hegyi vezetés öröme jutott, vadat nem láttunk egy szálat sem. Az rendben, hogy a pelénk egész télen lazsál, de az őzek is?!?

Eddig nem akartam elkiabálni, de az új szünetmentes táp szépen működik, azóta sem volt vele baj. A régi (ami eddig jó volt) egyszer kezdett el kattogni, de Ágit leküldtem kicsit a földszintre, és ettől elmúlt. Régi megfigyelésem, hogy ha Ágicza idegeskedik valamin, akkor rejtélyes jelenségek közepette lefagy a gépe, vagy csak az egere akad ki, meg ilyesmik. A legaranyosabbak a reprodukálhatatlan hibák, amiket a puszta jelenlétem elmulaszt. Ennek tipikus menete a következő: - B+B+ a JQA B+! stb. - Mi baj, cicám? - Baszakszik velem! Nem akarja megnyitni/elmenteni/átszínezni stb. - Hadd lám. (Odamegyek, újra próbálja. Gép megnyitja, elmenti, átszínezi stb.) - Persze, mert veled nem mer szemétkedni! - :-)))

Az úton legalább beszélgettünk a házról, és kezd véglegessé válni a legtöbb apró részlet is. Erősen bízunk most mindenben és mindenkiben. Például a kőművesben, hogy nagyon gondosan fogja építeni a házat, hogy V. úr gond nélkül engedélyezi, hogy el tudjuk adni időben a lakásunkat, stb.

Jövő héten elkészülök a házikónk engedélyezési terveivel, és mellé megcsinálom a külső látványterveket is, ez utóbbiakat főleg a website-unk és a ZeBlog számára. Aztán hamarosan jönnek a belsőépítészeti látványtervek is, és a kivitelezési terv. Ha minden jól megy, két hónap múlva már az alapokat ássák...


Ágicza, 2003. 12. 29., hétfő #

Reggel a marosi élelmiszerboltban való balhézással kezdtem a napot. Na nem ordítozós-hisztissel, hanem csak szépen, finoman elősoroltam, mi fáj. Elkértem a vadiúj vásárlók könyvét, úgy látszik, itt nem divat panaszkodni. Nem is nagyon ellenkeztek, megírtam kisregény formájában a hypós ruhám történetét, majd Pest felé vettük utunkat.

Januártól a lakásunk eladására is rágyúrunk, ehhez az Expresszben adtam fel hirdetést, meglátjuk, újév után mekkora a kereslet a lakásra. Ha annyira nem megy a dolog, még mindig szólhatunk egy-két ingatlanos ismerősünknek, ugyan segítsenek már be, hogy az építkezés elejére simán elkeljen a kéró.

A két ünnep közötti város hideg, szürke, unott és fázós, két üveges is zárva volt, pedig szerettem volna készülő képeimhez alapanyagot vágatni. Sebaj, majd 5-e után. Addig is van mit csinálnom: nekiállok végre a szekrények gatyába rázásához, és egy kis varrogatás is hátra van még. Hajrá, pihenőnapok!


Maestro, 2003. 12. 28., vasárnap #

Reggel kimentem sétálni a patakpartra a macskákkal. Mint a kiskutyák, úgy követtek, ott játszottak és rohangáltak körülöttem. Csak Krampuszka szeretett volna bemenni, de nem mert jobban eltávolodni tőlem. Ezért csak nézett rám végig reménykedve, nem megyek-e végre a jó meleg ház felé. Néztem a túlparton a manzárdtetős házat, most egészen jól látszik, nem takarják a lombok. Nagyon picike, de van stílusa. De egy új, saját ház azért jobb lesz.

Még a múltkor lefotóztam egy csomó kerámiát a Novabell termékei közül. Ezeket a PTGui-val kikorrigáltam olyanra, mintha pontosan merőlegesen nézve fényképeztem volna, és Ági most feldolgozta úgy, hogy rendereléshez is alkalmas, folyamatosan ismétlődő mintát adjanak. Hamarosan készül pár kép a házról, különféle burkolatvariációkkal.

Aztán újév után még egy egyeztetés V. úrral, ügyintézés a földhivatalnál, és készülhet az engedélyezési terv.

Azt hiszem, amíg külterületen építünk, nem erőltetem a télikert -> üvegház konverziót, ennél fontosabb az, hogy egyáltalán építhessünk. Eljátszottunk a gondolattal, hogy mégis felveszünk hozzá hitelt, de annyi szívással járna, és annyi a kötöttség utána, na meg az örökös bizonytalanság, hogy inkább megpróbáljuk anélkül. Ha nagyon kell, még mindig felvehetjük, amint belterületté minősítik a telket (és a házunkat lakóházzá), de ez tényleg csak elméleti lehetőség.

Úgy-ahogy kialudtam magam, holnaptól kezdjük megint a munkát, bár csak megfontoltan, most hétfőtől kreatív hetet tartunk :-), aztán újra belevágunk a tárgyalások sűrűjébe.


Maestro, 2003. 12. 27., szombat #

Volt egy komolyabb beszélgetésünk Ágiczával. A téma a szokásos: tervezés és tervezők kapcsolata. Azt hiszem, ideje lenne nem személyes támadásként kezelni az ellenvéleményt. Persze, mint minden tervező, én is gyakran érzem, hogy az általam kitalált megoldás a legjobb, de ha szakmai érvek vagy a megbízó kérése másfelé terelik a témát, nem omlik össze bennem egy világ. Ezt kellene még átérezni kis asszonykámnak, mert ennél a munkánál 'sajnos' tervezőtársként is jelen vagyok, és egy kicsit megbízóként is. Nem könnyű, elismerem, de azért fel lehet nőni a feladathoz.

Eltöprengtem, hogy ha netán egyszer másik feleséget kellene választanom, nem nézném én sem szőkeségét, sem keblei formáját, viszont megmutatnám neki az egyetlen lényeges dolgot, amit bölcs férfiú ilyen döntés előtt megmutat. Csak, ha az megfelel neki, akkor kötjük össze az életünket: megnézi a házamat, és ha nemtetszésnek csak a szikráját is látom a szemében, már rúgom is ki páros lábbal, ki én...

A másik gondolatmenetem a padlóburkolat kapcsán indult el. Van egy olyan érzésem, hogy Ági görcsösen meg akarja mutatni, hogy mennyi mindent tud. Ezért nem jó az egyszerűbben rakott csempe, annak diagonálni kell, váltakozni és színt váltani is kell annak, nehogy 'snassz' legyen. Megkérdeztem tőle: mit gondol, én nem tudnék ennél sokkal dizájnosabb házat tervezni? Ki-beugró tetősíkokkal, íves falakkal, speciális egyedi anyagokkal? Talán majd egyszer azt is, de ez a ház nem az építészettörténet-könyvekbe kíván bekerülni, nem egy extravagáns művészé lesz, és nem 600 m2 alapterületű. Sokkal fontosabb, hogy mire a tervezés végére érünk, igazán megismerjük a saját igényeinket, és annak legjobban megfelelő, otthonos házikót tervezzek. És mindegy, mit szól hozzá a falu, az ismerősök vagy a szakma - csak nekünk legyen optimális.

Itt is, például, hamar világossá vált, hogy a simán hálóba rakott burkolat 30x30 centis lapokkal nem tölti ki a teret, mondhatni snassz. Javasoltam egy olyan rakási módot, ami elég mozgalmas, és mégis egyszerű, egy nagy és egy kis lap párosát ismétli:

Kedvenc burkolási mintám

De egy ennél is sokkal mozgalmasabb minta talán már túlzás lenne, egy ekkora térben nem is lehetne áttekinteni. Szóval, elképzelhető, hogy hosszas gondolkodás eredményeképpen nem egy meghökkentő és újszerű burkolatot választunk, hanem egy olyat, ami egyszerűen csak oda való.

Ebben talán megállapodtunk. Az viszont biztos, hogy széles fugákkal fogjuk lerakni, 8-10 mm körüliekre gondolok. A lapok széle amúgy is, már gyárilag kicsit szabálytalan, nagyon jól fog mutatni széles fugával. A fürdőben szabályosabb és kisebb a lap, ott 5-6 mm lesz a fuga.


Maestro, 2003. 12. 26., péntek #

Úgy látszik, Ági feltette magában, hogy ha talán nem is utáltatja meg velem teljesen a házunkat, de legalább is emlékezetessé teszi a tervezés minden percét. Ma ültünk volna le közösen átbeszélni az eddigi belsőépítészetet, de pár mondatnyi veszekedés után feladtam. Talán majd holnap...


Ágicza, 2003. 12. 26., péntek #

Ez is hamisíthatatlan pihenőnap volt, de nem is bánom. Még a gép előtt sem nagyon akaródzott megmaradni, inkább elszöszmötöltem a lakásban. Odakint tombol a hideg ezerrel, úgyhogy a macskák is igen szűkre szabják a kint tartózkodásukat. Tappancs egy fele akkora macskát terrorizált az udvarban, az meg visított, mintha nyúznák, pedig a nagymacska csak a kocsi alól próbálta kikanalazni a betolakodót, de szerencsére - mármint az idegen macska szerencséjére - nem érte el... Lehet, hogy az én kis bújós-szeretetéhes szürke kandúrkám - akin egy karcolás sincs soha - a környék rettegett réme?


Ágicza, 2003. 12. 25., csütörtök #

Végre a mai napot a pihenésnek szentelhettük! Reggel főzés, mostanában igen ritka elfoglaltság erre felénk, annyira nagy volt a rohanás... Teljesen vasárnap-érzésem volt tőle, ami már nagyon régen nem történt meg velem. Az otthoni munkának az az egyetlen nagy hátránya, hogy összefolynak a munka- és a szabadnapok, mivel mindegyik átminősül munkanappá...

Délután átmentünk Márti nénihez beszélgetni, és karácsonyra bejegyeztettük neki a www.martineni.hu -t és a www.martaneni.hu -t, hogy a neten is elérhető legyen ezek után. A weboldalát valószínűleg egy profi céggel fogja majd elkészíttetni, de azt minél előbb, mert a nyári szezonra ennek már egy bejáratott, keresők által is elérhető oldalnak kell lennie. Igaz, Márti néni eddig sem panaszkodott pangásra, visszajáró vendégei is szép számban vannak, de azért egy weboldallal jobb kihasználtságot is el lehet majd érni.

Este átgyúrtam kicsit a fürdőt. Már csak azért is hasznos volt ez az ujjgyakorlat, mert most már egészen biztosak lehetünk benne, hogy ennek pont ilyennek kell lennie! Megpróbáltam ugyanis egy kicsit maira hangolni a berendezést, a mosdópult helyett egy épített mosdót a mostanában oly' divatos tállal beletenni, de reménytelenül bénán nézett ki, ráadásul elveszítettünk volna értékes tárolóhelyet, mert sokkal kevesebb bútor fért volna be ebbe a helyiségbe.

Íme a tűnődés végeredménye:

A pepita-minta kék része 15x15-ös díszcsempe

A kéket ellensúlyozandó a fürdőkád felett nyersfehér-bézs csempe lesz, amire az elkészült képet látva András úgy döbbent rá, mintha először szembesülne a ténnyel, hiába mondtam már el neki néhányszor... Amit még nem csináltam meg, az a padló mintája: egy kis díszcsempe és egy nagy padlólap. Ezt így pluszban tessék mindenkinek ráképzelni! 8-P

A mosdópult teljes szépségében

És ami ugyan ezeken a képeken most nem látszik, de ha már tudni fogok Tiffanyzni, akkor saját kezűleg készíthetek egy ablakra való mintát igazi ólomüvegből. A hőszigetelő ablakba való illesztése igen egyszerű: szendvicsként fogja közre a két síküveg a tiffanyt, csak asztalossal kell csináltatni a szerkezetét, ebben viszont nem lesz hiány.


Maestro, 2003. 12. 24., szerda #

Reggel úgy aludtam volna még, de fel kellett kelnünk, hogy még nyitva találjuk a boltokat. Bevásároltunk, és benéztünk Márti nénihez is az ajándékboltba. Holnap délutánra meghívott látogatóba. Ez nem csak arra lesz jó alkalom, hogy átadhassuk az ajándékát (időközben elkészült a meglepetés), hanem találkozhatunk a vejével, aki profi díszműkovács. Sajnos, nagyon elfoglalt, pedig éppen készíthetne egy-két szép kovácsoltvas-dolgot, tartószerkezeti elemektől egészen a kis dísztárgyakig. Talán egy kis protekcióval sikerülne elérni, hogy velünk kivételt tegyen...

Délután elkezdtük átnézni Ágicza 'Art & Décoration' újságjait. Találtam bennük pár olyan dolgot, amit egy az egyben megcsinálhatnánk a házunkban is, annyira eltalálták, hogy mi tetszik nekünk. Ez az újság áll a legközelebb hozzánk szín- és gondolatvilágában, képeiben. Ha minden a tervek szerint készül el, talán érdemes lenne először ennek a lapnak felkínálni leközlésre a házat, persze ha egyáltalán érdekli őket. Összességében lesz a ház berendezésének egy kis mediterrán hangulata, de a rengeteg csetresz és kis edényke nélkül. A legfontosabb, hogy otthonos legyen, és hogy megmutathassuk vele: egy közepes budapesti lakás árából bárkinek lehet ilyen.

Apropó, lakás: elég rosszul választhattuk meg az időpontot a hirdetésre, mert egy szál érdeklődő nem volt még eddig... Januárban újra meghirdetjük, aztán majd meglátjuk, mit teszünk. Szomorú dolog egyébként most eladni, mikor pár év múlva az egész környék sokkal kulturáltabb kinézetű lesz, és az a lakás is jóval többet érne.

Azzal vigasztalom Ágit, hogy mindenképpen be tudunk költözni még a jövő év folyamán. Ha már benne lakunk, igazán nem lesz más dolgunk, mint törlesztgetni a rokonságnak a hiteleket, és a maradékból a berendezésre és a kertre gyűjtögetni. Ezért igazából mindegy is, mennyiért adjuk el a lakást: legfeljebb kicsit később veszünk új bútorokat vagy ilyesmit.

Kisebbik öcsém felhívott a telefonon a Sínai-félszigetről, és még éppen időben, mert utána az utolsó, még működő mobiltelefonunkat is kikapcsoltuk, az e-maileket sem nagyon nézegetjük: egy hétig most ne zavarjon senki.

A karácsonyt azzal ünnepeltük, hogy ma csak a saját házunkkal foglalkoztunk, senki máséval, azokat majd a következő egy hétben csinálom meg szép nyugodtan. Azt csak tréfából mondogatom, hogy mi karácsonyra szünetmentes tápot vettünk egymásnak, mert ez állítólag iszonyú romantikusan hangzik. Pedig van benne valami, pl. az egész tervezési folyamatnak is jellemzője az általuk szolgáltatott állandó feszültség :-)

Voltak más kellemes meglepetések is: már írtam korábban arról a bizonyos jégmadaras NG-címlapfotóról, ami gyaníthatóan kitömött madárral készült. Erről most maga a szerző szolgáltatott bizonyítékot. Megjelent ugyanis egy könyve, ahol szerepel ugyanez a kép, illetve csak majdnem ugyanez... A madár nem mozdult el, de a kérész körül változott a háttér :-) Pedig olyan profin csinálta végig, még Farkasházyt is bepalizta, és erre elbukik egy ilyen apróságon. De a lényeg, hogy a jó azért győzedelmeskedik a csalás és rosszarcúság felett, ami így karácsonykor különösen helyén valónak tűnik.


Ágicza, 2003. 12. 23., kedd #

Ma voltunk bent az ünnepek előtt utoljára a városban! Végre átadtam a hajós képet, ami már nagyon nyomta a lelkiismeretemet. Természetesen a fotómasinát itthon hagytuk, úgyhogy majd csak később tudok róla képet mutatni. Meglepő módon sikerült dugómentes időben bent lenni, csak az Europarkban volt kicsit macerás parkolóhelyet találni. Elszámítottam magam egy nappal, azt hittem, még egy nap van karácsonyig! Sebaj, Clióka ismét csillog-villog, elintéztük az épp aktuális tárgyalásokat, kaptunk két új tintapatront a rosszak helyett, vettem norvég fenyőgallyakat, amit majd a koszorúkhoz használok, és 24-én már csak főzni és díszíteni fogok, na meg egy kicsit takarítani. Igazi háziasszonyi teendők!

Andráson viszont látom a kimerülés jeleit. Ez a kegyetlen hajtás kissé megviselte, nekem tavaly volt részem egy ugyanilyen feszített tempójú időszakban, és nem kívánom vissza. Most tehát csak a minimális mennyiségű munkát engedek majd neki - mert a házunk engedélyezési tervét mostanában tervezi elkészíteni - és minél több pihenést, hogy feltöltődjön és legyen ereje a jövő évhez, mert azt hiszem, szüksége lesz rá.


Ágicza, 2003. 12. 22., hétfő #

Karácsony alkalmával megírtunk jó néhány képeslapot, feladtuk őket és kibaktattunk a telekre. A hó már elolvadt, de az erdészet kocsijai telehordták sárral az utat, úgyhogy szegény Clióka egy harci terepjárót megszégyenítő újabb koszréteget halmozott magára. Alighanem holnap első dolgunk lesz elvinni mosatni, mert már a rendszáma sem látszik... ~:-O Viszont ahogy elnéztem a napjárást, télen a nyugati domb egyáltalán nem fog beárnyékolni, annál inkább a szomszéd ház, szinte amögött fog lemenni a nap. András megígérte, hogy ha már tanult bio-szolár építészetet, a kedvemért feleleveníti a tudását és rajzol nekem nappályákat a házra.

András beszélt az épületasztalossal, aki szerint a harmonikaajtókat jobban járunk, ha a rendszeres használat miatt átcseréljük tolóajtókra, mert masszívabb a szerkezet és kevésbé lesz hajlamos vetemedésre, ráadásul sokkal olcsóbb is. A kész engtervvel kezünkben vele is össze kell ülni ismét, hogy a végleges méretek tudatában, 2004-es árakon számolja újra a nyílászáró-költségvetést.

V. úrral is szerettünk volna egyeztetni ház-ügyben, de ő sajnos szabadságon van, majd csak újév után tudjuk elérni.


Ágicza, 2003. 12. 21., vasárnap #

Eh, ez se az én napom! Reggel három-négy óra alvás után kicsit nehezemre esett kikászálódni az ágyból, buli ide vagy oda. Az az igazság, hogy szinte soha nem járunk társaságba, emberek közé, úgyhogy jól is esett volna egy kis kikapcsolódás. Befelé menet Maroson beugrottam a főút melletti boltba péksütiért, és kilométerekkel később veszem csak észre, hogy az ölemben levő zacskó sikeresen összefogta valami hypófélével a gyönyörű, bokáig érő, élénk narancs plüss-ruhámat! Azt hittem, ott üt meg a guta, de visszafordulni már nem volt idő, hiába szerettem volna ott azon nyomban rájuk borítani az egész kócerájt! Gallyra vágták a kedvenc ruhámat!!! És csak nem mindegy, hogy esetleg azon a qrv@ papírzacskón esetleg átüt a kosárba kilöttyent sav, de ha jobban átáztatja, az a pogácsákat is megfűszerezte volna, csupán emberi gondatlanság miatt akár mérgezés is lehet a vége, úgyhogy egy reklamáció, néhány keresetlen szóval kinéz nekik, ha legközelebb arrafelé járunk!

Ilyen indítással kicsit borongós kedvvel néztem elébe a napnak, de hát átöltözni már nem tudtam, de azt hiszem, jobb is: kiszálláskor egy elegáns mozdulattal végigsöpörtem a szoknya aljával a kocsi oldalán-szélén összegyűlt sarat-hólét-trutyit... Ekkor érett meg bennem az elhatározás, hogy mára elegem volt. Meg hogy mosatni visszük a kocsit havonta, akár esik, akár fúj.

A bowlingpálya és a társaság viszont meglepően jó volt, remekül éreztük magunkat. Megkaparintottam András fényképezőgépét, és egy csomó életképet elcsattintgattam, nem kis örömömre. Így, outsiderként nem is rossz, ha biztos lehetek, hogy nem engem fényképeznek! :-) A végére azért én is edzőcipőt húztam, igaz, kissé disszonáns volt a viharvert ünneplő ruhámmal, de sebaj! Gurítottam, taroltam a csigalassúsággal vánszorgó, extrakönnyű golyóval, de inkább a technikára mentem rá, mint a nyers erőre...

A nap koronája a mogyoróval megszórt, roston sült pisztráng volt, a standard kaja évente kétszer, ha netán tisztességes étteremben eszünk. Ezután már csak kínomban röhögtem, amikor hazafelé a Thököly macskakövein az autóhoz igyekezve beleléptem egy vízzel kitöltött foghíjba, amibe bokáig süllyedve kis híján nekem is teljes alváz-mosás lett, a változatosság kedvéért a szoknyát is kívül-belül eláztatva a lucskos-benzines-saras trutyival...


Maestro, 2003. 12. 21., vasárnap #

Két tárgyalás közé beékelve, mint egy szendvicsben a finom falat a közepén, úgy húzódott meg egy kis céges buli. Na nem a mi kis cégünkben, ott ez túl belterjes lett volna, hanem a tárgyalónknak otthont adó webstúdiónál.

Az irodában gyülekeztünk. Mi ugye már ott voltunk a tárgyalás miatt, a többiek csak később érkeztek. Akadtak, akik nem tudták, hogy mi ott vagyunk, ráadásul mi az alsó bejáraton mentünk be, a felső meg zárva volt. Ők szépen kinyitották a felső ajtót, bepötyögték a riasztóba a kódot - és ezzel beélesítették a rendszert. Fél perc, és már ordított is a sziréna. Szerencsére még időben sikerült lemondaniuk a kommandósokat...

Az első program a bowling volt, amit életemben először műveltem. Eleinte inkább a vályúban kötött ki a golyó, de a vége felé már egyszer-kétszer taroltam is, majd ahogy fáradtam, újra jöttek az üres gurítások. Viszont sebességben jó voltam, 28 km/h feletti eredménnyel a leggyorsabb a csapatból :-). Ágicza inkább fotózott, bár párat gurított ő is (addig a nevében játszottam). Én is megpróbáltam megörökíteni a hangulatot, illetve próbálgattam különféle fotózási technikákat:

Szellem-bowling

A játék után megcéloztuk a Kanizsa Éttermet. Ezelőtt jó pár évvel jártunk ide a Mensával, de hamar kinéztek minket onnan. A pincérek elég ráérős tempóban szolgáltak fel, meglehetősen sokat vártunk a kajára, aztán alig maradt időnk megenni, mert kilencre vártak az irodában.

Nem tudom, lesz-e olyan nap valamikor, hogy kialhatom magam... Viszont holnap próbálok beszélni V. úrral, hogy lehet-e üvegház az a télikert, ahogy azt szerdán megálmodtam.


Ágicza, 2003. 12. 20., szombat #

Most döbbentem rá, milyen közel is a karácsony! Ami nálunk soha nem volt valami nagy ünnep, inkább csak bosszúságot okozott eddig a nagy tömeg az utcákon és az utakon. Kedden beszerzek néhány fenyőágat és csinálok két asztali koszorút: nekünk bőven elég ennyi az ünnepből. Sosem értettem, minek egy egész fenyőfát kivágni csak azért, hogy max. két hétig álljon egy fűtött szobában, aztán kitegyék az utcára. Tudom, hogy nagy részüket pont erre az alkalomra termesztik, de akkor is. Talán gyerekkoromban túlságosan is megfogott Andersen meséje a fenyőfáról, amelyik ugyanígy járt. Egyébként is, Andersent nem is lenne szabad gyerekek kezébe adni, annyira depressziós némelyik története. Néha egy-egy még most is kísért, ha olyan hangulatom van.

Készítettem két újabb képet is a házról:

A kandalló fala

Az ürömi laposkőből és az eddig preferált várfalból egy hibrid fog nálunk megvalósulni: a szokolyai sárga kőből lesz szárazon rakva egy jóval szabályosabb, négyszögletesebb burkolat: hiába, csak építészből van az uram...

A télikert

Maestro, 2003. 12. 19., péntek #

Reggel úgy-ahogy sikerült felkeltenem Ágiczát, bár így is alig értünk oda a komphoz. Mint két hónapja, most megint Császárnak fordítottuk a Clióka orrát, ahol a most épülő házátalakításunk mellé újabb megbízást kaptunk a család egy másik tagjától. Szeretek ezen a dimbes-dombos terepen vezetni, már csak ezért is érdemes száz km-t autózni, de az igazi élmény a ház (és a háziak) látása volt. Még kell pár hónap, hogy teljesen elkészüljön, de már most is látványosak egyes részletei. Volt olyan kőműves, aki meghátrált a terveket látva, de aki végül elvállalta, az profin megcsinálta.

Körlépcső a nappaliban

Még útközben felhívtak a Canon Hungáriától, és azt mondták, több napig tartana bevizsgálni a hibás patronokat, de most jön a karácsony, nem lesznek nyitva, úgyhogy vigyem be és adnak helyette két újat azonnal. Nem tudom, hogy az ünnepek közeledtétől van-e, vagy javul az általános kereskedői morál, de sorra érnek a kellemes meglepetések, amikor reklamálok. Ennyien nem olvashatják mind a ZeBlogot, hogy a pellengérre tételtől tartanának... Vagy csak én vagyok egyre lényegre törőbb és elszántabb kinézetű?

Megnéztük a telket és a régi házat, majdnem szemben a fenti házzal, ahol új családi házat fogok tervezni. Az önkormányzattal még sikerült beszélnem, de negyed órával 12 előtt már nem tudtam rábírni a hölgyet, hogy terítse ki maga elé a helyszínrajzot, majd hétfőn.

Aztán még leültünk kicsit beszélgetni a háziakkal. Nem sok embertől tűröm el, hogy dohányozzon a jelenlétemben, de velük beszélgetve még ez sem zavart annyira, annál jobban érdekelt a társaságuk. Észre sem vettük és már hajnali fél egy volt... Csak a kocsiban éreztem, hogy ég a szemem a cigifüsttől.

Örömmel hallottuk, hogy sikerült asztalost találniuk Ágicza íves konyhabútorához, így mégis meg fog valósulni. Nem mindennapi konyha lesz az. Még a berendezés színén töprengtünk (mert nagyon sokat számít egy-egy textil is), ezért Ágicza otthon készített pár színvariációt a nappali berendezésére:

Színváltozatok
Színváltozatok
Színváltozatok

Más érdekeset is meséltek: hogy itt mikrohullámon megy az internet, elfogadható árért korlátlan letöltés, ADSL-hez hasonló sebességgel. Nem tudom, Zebegényben miért a kábeles netet erőltetik, amit (mondanom sem kell) nem hoznak ki csak úgy a telkünkre. Utána fogok nézni, a mi völgyünkből nem fogható-e valamilyen környékbeli mikrós szolgáltató. A műholdas interneten is gondolkodtam korábban, de hamar világossá vált, hogy az nagyon nem éri meg: mellette éppúgy kellene a GPRS, és hiába gyors, ha havi 1 GB a korlát. Akkor inkább előfizetek még egy mobilon a Pannon GPRS-re, és feleannyiból leszedem ugyanazt az adatot, legfeljebb kicsit lassabban.

A hajnali komphoz még túl korán volt, ezért Budapesten át jöttünk haza. Az átkelés így megtakarított díjából bőven kitelt egyébként a plusz út költsége. Hazafelé olyan tejszerű köd volt, hogy az orromig sem láttam. Egy kereszteződésen úgy mentem át, hogy nem is láttam, mikor hagytam el, mert a padkán túl nem láttam. Végül beálltam szépen egy teherautó mögé, és így mentünk 40-50-nel, én pedig reméltem, hogy ő is Budapestre megy...

Kárpótlásul az undok ködért, Budapesten viszont már-már paranormális élményünk volt: az M1-től az M3-ig úgy mentem át az egész városon, hogy egyetlen lámpánál sem kellett megállnom! Azért ez talán még hajnali kettő felé sem mindennapos dolog. Az összes vagy zöld volt, vagy csak villogott, és volt egy-két bátor sárga is, de pirosat egyszer sem kaptam.

Megint csak meg kellett állapítanom, hogy a 2/A-n igen jó tempóban és gazdaságos fogyasztással lehet menni, de rém unalmas az út. Verőce felé már kezdett leragadni a szemem, de azért hazaértünk valahogy.


Maestro, 2003. 12. 18., csütörtök #

Nem tudtuk tovább halogatni, be kellett mennünk a bankba, eleget tenni ennek az újabb őrületnek. Mintha eddig nem tudták volna azt is, hogy hányas zoknit hordunk, most mindent újra be kellett jelentenünk nekik. De az igazolványainkat, azokat meg sem nézték...

Amíg Ágicza a városban vezetett, én végig az Europarkban tartózkodtam (de nem rongy életemet féltve, mint azt a rosszmájúak gondolhatnák). Hanem egy kedves eladólány segítségével felforgattam az egész játékboltot, olyan játékautó után kutatva, amelynek kormányozhatóak az első kerekei, de mégsem tizenezer forintos rádiótávirányítású szerkezet. Végül egy traktort találtunk, aminek ha leszedem a vezetőfülkéjét, a kormánykereket elforgatva lehet kormányozni. Ezen fogom Áginak demonstrálni, milyen úton mennek a kerekek kanyarodáskor, meg hogy miért kell pl. merőleges beparkoláskor a kocsi orrát arra vinni, amerre. Én már szerencsére túl vagyok az ilyesmiken: még harmadéves koromban, egy autóbusz-pályaudvar tervezésekor kis papírbuszokkal megmodelleztem magamnak és kielemeztem a kanyarodás trükkjeit.

Az APC-nek még tegnap a weboldalukon jelentettem be a hibát, de azt állította: ilyen gyári számú táp nem lehet nálam, mert szervizben van. Most vagy hibás a rendszerük, vagy a jövőbe lát... Így eggyel nagyobb gyári számmal jelentettem be, és csak a leírásban utaltam rá, hogy miért kellett ezt tennem. Reméltem, hogy nem okoz fennakadást a rendszerben ez a kis trükk (dehogynem reméltem :-)

Éppen a játékboltban keresgéltem, mikor felhívtak, hogy lehet vinni a tápot cserére, és ha az sem megy, adnak helyette egy másik modellt, ami újabb és talán stabilabb. Bevittem nekik, és sikerült átjutnom a 'mentális kihívásokkal küzdő', exrendőr-kinézetű, zord cerberus kontrollján. Bent a srác (már régi ismerősként üdvözölt) azt mondta, ha fejét veszik is, ő ad most nekem egy 500 VA-s példányt a 350-es helyett. Mondtam, jól van :-) Remélem, többet nem kell már oda mennem, mert lassan már többet foglalkozom tápokkal, mint egy gazdabolt...

Délután tárgyaltam, Ági közben otthon festette a legendás hajós képét. Attól legendás, hogy még a nyáron kezdett bele, csak soha nem volt ideje foglalkozni vele. Utána kiautóztunk az Üllői úton a világ végére és még két megállónyit, lefotózni egy korábbi munkánkat.

Nagyon jó érzés látni egy ilyen elkészült lakást, ahol minden a mi terveink szerint alakult ki, és lakója szintén elégedett vele. De a legelégedettebb persze Ágicza volt, aki csak ült a szoba közepén és nézte az alkotását, míg én fotóztam. Dacára a kis helyiségszámnak, több órán át tartott, míg elkészültem a fotókkal. A nagyja persze még hátra van, a digitális utómunkálatok, színegyensúly- és perspektívakorrekciók, stb. Azt végképp nem tudom, mikor lesz időm frissíteni a weboldalunkat. Előzetesként egy kép, a nappali dobogóról (alóla húzható ki az ágy):

A nappali a dobogóval

Még az éjjel lendületből átgurultunk Szobra megnézni, mikor indul komp a túlsó partra.

Este némi anyázással állapítottam meg, hogy a két újonnan vett Canon tintapatronból az egyik egyáltalán nem nyomtat, a másik meg csak csíkosan. Órákat eltököltem velük, de nem indultak be. Írtam egy barátságos hangú levelet a Canon Hungáriának. Irományom központi kérdése az volt, hogy minek kell originál hologramos csomagolású patront vennem drágáért, ha épp olyan silány, mint a noname utángyártott. Megkértem őket, hogy cseréljék ki. Van már némi rutinom ebben, másfél éve ugyanezt játszottuk végig velük.


Maestro, 2003. 12. 17., szerda #

Reggel végre nem az óra csörgésére ébredtem, ez is élmény volt. Elugrottam a kőbányába macskaalomért, és a bürokrácia-ellenes harc jegyében kidumáltam, hogy ne kelljen ráállnom a hídmérlegre, hiszen ha zsákba csomagolt árut vettem, úgyis nyilvánvaló, mennyit viszek ki.

Nagyon szép, napfényes idő volt, és mivel még világosban végeztünk a mai tárgyalásunkkal, utána Ágival kinéztünk a telekre. A bőrdzsekim még mindig nem tudtam elhozni Veresegyházról, de Ági kötött nekem még a görkorcsolyázásokhoz egy szürkemedve-hatású nagy gyapjúpulóvert, azt húztam most fel és nem is fáztam benne. Most nagyjából olyan a telek, mint amilyen tavasszal volt, csak most a patak is be volt félig fagyva. Sokáig álldogáltunk a telek végében, a patak melletti kis földnyelven. Most már biztos, hogy építek itt valami kis ücsörgő helyet, annyira nyugis itt lenni és hallgatni a víz csobogását. Csak tudjuk eladni a lakást, hogy tényleg el is kezdhessük az építkezést! Nevetséges lenne, ha minden hivatalos dolog meglenne februárra, és csak az eladás miatt állna a munka...

Visszafelé benéztünk egy kicsit beszélgetni Márti nénihez az ajándékboltba, mert még itt volt a legnagyobb esélye, hogy találkozhatunk vele, annyit járunk mostanában Pestre és mindig éjjel érünk vissza...

A szünetmentes tápokkal ugyanaz a helyzet: az enyém jó, Ágié viszont bőszen kattog, ha rájön a napi roham. Most próbaképpen felcseréltem őket, hátha a helyi vezetékhálózat a gyenge láncszem, de most is ugyanazzal van a gond. Visszaviszem ezt is, amint tehetem, hátha most sikerül jót adniuk helyette.

Már eddig is pedzegettem a témát, de most egyik munkámnál olyan megoldásként merült fel, amit talán az önkormányzat is elfogad: a fóliasátor és üvegház nem számít bele a telek beépítésébe, ha 4,5 méternél kisebb gerincmagasságú. Ennek alapján esetleg elsüthetnénk a télikertet üvegházként, és nem kellene megvárni a belterületbe vonást (aminek továbbra sincs semmi híre). Persze, kicsit átlátszó a dolog, de a ház sem lakóház lesz, hanem gazdasági épület. Annak igazán lehet egy része üvegház :-) Csak egy kis jóindulat kellene hozzá, és ennyi talán meg is lesz...


Ágicza, 2003. 12. 17., szerda #

Végre itthon is lehettünk egy napot! Azt figyeltem meg, ha hetente kétszer megyünk csak be a városba, az nem olyan vészes, de ha már három alkalommal kell bekocsikázni és a szinte állandósuló dugóban (t)anyázni, az már kicsit sok(k) a jóból! Még szerencse, hogy jövő héten már csak egyszer kell tiszteletünket tenni a belvárosi káoszban, utána feléje se nézünk Budapestnek az újévig.

Kilátogattunk megnézni a telket is, mielőtt elfelejtjük, miért is küzdünk... Amíg a faluban jórészt elolvadt már az az egy-két centi hó, a völgyben keményen tartja magát, sőt, a patak is már kezd befagyni, amit pedig itt, az Újvölgyben nem láttam még. Azt hiszem, tényleg igaz a szomszédunk tömör jellemzése a helyről: jégverem. Amit azért az augusztusi kánikulában nagyon is tudtunk értékelni...

A téli patakpart, egyszerűen imádom ezt a helyet!

Ha majd kint lakunk, rendszeres reggeli program lehet például egy kis kocogás az erdőben, edzési célzattal, na és részemről a fotózás is, mert a téma szó szerint a saját kertünkben hever!

eljegesedés

Maestro, 2003. 12. 16., kedd #

Azt hiszem, éppen jókor rendeltük meg a téli gumikat, mert reggelre friss hó esett. Próbaképpen még az utcánkban fékeztem egyet: az ABS folyamatos berregéssel rugdosta vissza a fékpedált, lassulás meg csak annyi, amennyit a gáz elvétele okozott. Végre megértettem, miért vannak kitéve a különböző sebességkorlátozó táblák: erre a alkalomra készültek, csak túl korán tették ki őket... Most először éreztem ugyanis azt, hogy pont annyival, vagy még annyival sem kell menni, mint ami ki van írva. Verőce felé jobban le volt taposva a hó, ott már kicsit fogott a fék. Szembe jött egy sószóró kocsi (be is terített minket is sóval), utána és a 2/A-n már csak nedves volt az út.

A szervizben felrakták a gumikat, a régiek pedig - nagy fehér zsákokba csomagolva - megtöltötték a hátsó üléseket. Tartottam is tőle egész nap, hogy nem törik-e fel a kocsit a nagy csomagokért, de ezek szerint mégsem voltak annyira sokat ígérőek.

Ágiczát beledobták jól a mélyvízbe: a parkolóból egyből az Üllői útra kanyarodtunk ki. Az első ijedtség után rájött, hogy igaza volt az oktatónak: dugóban a legkönnyebb vezetni, mert a sebesség adott, az irány adott, sávot váltani úgysem nagyon lehet és mindenre van idő. Aztán mentünk pörgősebb forgalomba, és nem is volt olyan rossz. Még az elején óvatosan bekötöttem magam, de nem kerültünk olyan helyzetbe, hogy ez mentse meg az életemet. Azt hiszem, ha Áginak lesz jogsija, az életünket nem kell féltenem, legfeljebb a kocsi épségét... Még nem érzi eléggé, hogy mekkora is az autó. Talán még nem késő egy Smart miniautóra átváltani, az testre szabottabb lenne :-)

Az irodában felszereltem két újabb könyvespolcot, és így az összes katalógusunkat el tudtam helyezni végre. Lassan meglesznek a képek is, és akkor tényleg-tényleg lefotózhatom végre...

Furcsa, hogy az elmúlt két napban meg sem néztük a lakást, már annyira elszakadtunk tőle. Legfeljebb a kádban fürdés élményéért látogatunk el még néha oda, meg persze mutogatni az érdeklődőknek.

Még a csúcsforgalom tetőzése előtt kimenekültünk a városból, és siettünk haza. A macskák úgy rohantak ki az ajtón az egész napos bezártság után, majdnem elsodortak minket is. Érdekes, hogy éjszaka Krampuszka is milyen bátran mászkál, nappal bezzeg alig lehet kicsalogatni.

Hetek óta ez volt az első este, hogy nem kellett valami sürgős munkával hajnalig fennmaradnom. Szokatlan érzés volt, hogy este csak olvasgattam, meg ilyesmik. Még kell egy kis idő, míg vissza tudok lassulni egy normális tempóra. Bár talán nem is akarok még, mert máris itt vannak az újabb munkák, hamarosan jön még az építkezés is. Ráadásul csak abban lehetek biztos, amit én csinálok meg, Ágicza nem nagyon bírja azt a tempót, amit magamnak diktálok és amit tőle is elvárnék.


Maestro, 2003. 12. 15., hétfő #

Ez a nap a bürokrácián aratott győzelmeink sorozata volt. Kiderült, hogy a hivatalokban is emberek dolgoznak, jó és rossz értelemben egyaránt, de főként jóban. A karácsony teszi? Vagy csak híre ment, hogy a rosszarcúakat megírom a ZeBlogban? ;-)

Reggel benéztünk Vácra a kedvenc Renault kereskedőnkhöz, ezúttal a csomagtartóba kerestünk olyan műanyag betétet, ami lefedi a hátsó pakolórészt és az előre hajtott hátsó üléseket is (átalakítás haszongépjármű formátumra, tekintettel a közelgő építkezésre). Ilyen sajnos a személykocsi változathoz nem kapható, csak a hátsó csomagtartóba vehettünk egy műanyag tálcát. Ha már ott voltunk, mégis úgy döntöttünk: nem állunk ellen a kísértésnek, és téli gumikat veszünk. Meg is rendeltük, holnap hajnalban kell bejönni megint, akkor szerelik fel.

A Földhivatalban ma nem volt félfogadás, de a múltkori telefonos segítségünk személyesen lejött elénk és beengedett a kapun. Beprotezsált a mezőgazdaságis kollégánál, hogy foglalkozzon az ügyünkkel. A telek egyesítése már befejezett tény, most írtam egy kérelmet és 15-20 napon belül várható a művelésből kivonás. Aztán már tényleg az engedélyezési terv jön!

Éppen egy felhőt fotóztam Vác mellett az út szélén, mikor felhívott az a srác, aki még a nyáron érdeklődött a mellettünk lévő telek iránt. Ennél frissebb infókkal nem is szolgálhattam volna neki, de a tanácsom végkicsengése az volt, hogy koncentráljon a 3%-ra, az a biztos.

Budapesten csak átvágtunk, kimentünk Ürömre a Flintstone-hoz. Itt minden kerámiából több négyzetméteres minták vannak kirakva, lefotóztam a Novabellnek minden normálisabb lapját, és párat más gyártóktól is. Minden kerámia mellé fotóztam fehér lapot is, így reményeim szerint színhűre ki tudom majd korrigálni itthon a fotókat. Egy elkerített részen is voltak kitéve kőfal minták, amikhez nem lehetett volna odamenni fotózni, mert az már üzemi terület. De szépen kértem, és beengedtek. Nézegettük a kőfalakat, és kezdem azt érezni, hogy mégsem azt a várfal jellegű követ kellene választanunk. Jobban tetszene egy száraz fugával rakott, szabályosabb kőfal, csak persze nem abból a fakó, élettelen színű ürömi kőből, hanem a meleg sárgás bajdázóiból, és talán nem kell annyira szögletesre faragni. Ettől persze drágább lesz a kőfal (többszöröse!), de sokkal inkább olyan lesz, mint amit szeretnék, és ráadásul ilyen követ lehet kapni 'raktárról', nem kell fél éven át kijárni válogatni és a szerencsére bízni, hogy lesz-e megfelelő. Azért még beszélek a kőfaragóval, hogy ő mit szól mindehhez.

Visszaindulva fantasztikus látványban volt részünk: hó esett, és a szél a legkülönfélébb örvényekben kavarta az úttest felett (mint egy homokvihar, csak kicsiben), és mindeközben hét ágra sütött a nap!

Most kicsit több időnk volt a La Meridiana átnézésére is, és ott is fotóztam burkolatokat. Még most, egy csomó kerámiát látva is egyértelmű, hogy azok a lapok kellenek nekünk, amiket először kinéztünk. Annyira eltalálták azt, ami nekünk kell. Más gyáraknál egy-egy elfogadható lapot találtunk, itt meg a kínálat legnagyobb része tetszik. De azért megnyugtatóbb így, hogy jól körbejártuk a témát.

Mivel mindkettőnk telefonja kezdett már haldokolni, az Europarkban vettünk Ágiczának egy normális telefont. Nekem már nem sikerült, mert az utolsó darabot vittük el. Átmentünk a Pannon képviselethez, ott lett is volna, de nem akartak adni, mert egy rohadt Praktikumhoz is egy hónapnál nem régebbi cégkivonat meg még ki tudja, mi kellett volna. Az ünnepek közeledte olyan emelkedett hangulatba ringatott, hogy nem küldtem el rögtön az anyjába, csak sajnálkozásomat fejeztem ki. Mert hogy ott állok, telefont vennék, lobogtatom a kezemben a pénzt, és ők mégsem akarnak eladni. Nem ebből élnek? De ha nem, hát nem, majd keresek olyat, aki nem él szereptévesztésben. Ez cég szintű policy, máshol is ugyanez lesz, felelte a srác. Én meg csak magamban dünnyögtem neki Lőwy Árpád kedvenc költészeti szakszavát.

Átmentünk tehát a WC-Centerbe, bár Ágicza próbált eltéríteni a szándékomtól, mindenféle alternatívákat felkínálva, meg hogy jó lesz neki az én régi telefonom is, ne balhézzak, stb. Ismét csak Lőwyt kellett idéznem, és egy viszonteladónál szépen megvettük a telefont. Mondjuk, ő is pár percig cöcögve forgatta a céges papírokat, de én a telefonokról csevegtem Ágiczával, és még véletlenül sem kérdeztem meg, hogy tán van-e valami probléma. Ő unta meg hamarabb, meg talán ez az eladó érdekelt is volt az eladásban, és megvehettük a telefont. De a lényeg, hogy ismét feltehettem Ágiczának a szokott kérdésemet: 'Na, kinek volt igaza?'

Örömömben vettem a macskáknak egy kis rádiótávirányítású egeret (3600 kemény forintért). Hát, én többet játszottam vele, mint ők, mert bár érdeklődve nézték, nem nagyon rohantak rá levadászási célzattal. Az is kiderült, hogy ha nem seprünk fel előtte, akkor a hajszálak és szöszök rátekerednek a tengelyére, szóval nagy macera lenne használni ezt az egérkét, kicsit már le is mondtam róla. De legalább megpróbáltuk.


Maestro, 2003. 12. 14., vasárnap #

Ma csodálatos módon előkerült a net bugyraiból a vendégkönyvünk. Hónapokkal ezelőtt tűnt el nyom nélkül, egyszerűen azt mondta, hogy ilyen vendégkönyv nem létezik. A szolgáltatónak a megadott e-mail címe nem működött. Már le is mondtam róla, de havonta azért megnéztem, mi van vele. És most ott volt megint, csak az utolsó pár bejegyzés tűnt el. Ezeket a mentésemből bekopiztam, és most újra lehet nekünk írni, ha valaki szeretne...


Ágicza, 2003. 12. 14., vasárnap #

Csöndesen elmúlt a mai esős-borongós nap, hasonló kedvvel. Végre megvarrtam a bejárati ajtó elé a függönyt, mert már nagyon érezni lehetett, hogy a szél átfúj a tömítetlen szerkezet résein és egyrétegű üvege sem a szigetelés csúcsa. A hét azzal fog eltelni, hogy végre gatyába rázom a lakást, és aztán lehet is fotózni! Jövő hét után már vezetési gyakorlatom sem lesz, szerintem majdnem mindenki a karácsonyi őrületre való tekintettel minket is el fog kerülni, tehát a városba sem kell majd betenni a lábunkat, talán jobb is. Ha holnap rendben sikerül végezni a hivatalos ügyintézéssel, talán ki tudunk menni Ürömre is, kerámiát nézni, és azt hiszem, a Toscana is megér még egy utat, hogy lencsevégre kapjuk a bútoraikat, mert hogy weboldaluk, az nincs!

Még tegnap elszöszölgettem a házikó terveivel, a nyugati terasz elé beszúrtam egy tizen-egynéhány négyzetméteres kis télikertet és a házhoz szabtam a kert csontvázát is a tavacskával. Ami nem is olyan kis vízfelület, hiszen a déli és a nyugati ablakból egyaránt látszani fog. A lényeg, hogy nagyon kell oda az a télikert, szinte kétszeresére növeli a lenti teret. A tolóajtót meghagyjuk a helyén, hogy igazán telelhessenek a növények. Az építésére viszont csak abban a ködös és távoli jövőben kerülhet sor, amikor majd belterületté nyilvánítják a telkünket... András nevetve megjegyezte, hogy most már három, nappali funkciót ellátó tér is lesz ebben a csöpp házban, ami azért akárhogy is nézem, elég nagy szám! :-))) (Meg az én szám is elég nagy mostanában, hogy ennyire bizonytalannak érzem a lakásunk eladását és a házunkra kiadandó engedélyt, ezért aztán a szokásos év végi depis hangulat nem maradt el idén sem, sajnos. =8-()


Maestro, 2003. 12. 13., szombat #

Dél körül nagyon mehetnékem lett volna, például csempét nézni a házhoz, vagy mobilt venni Ágiczának, de már semmi nem volt nyitva, és én is túl fáradt voltam bármihez. Az idő is elég bús volt - ahogy annak idején a kislippói címerezőtáborban a méltán híres Demizson együttes lírai alliterációkkal megfogalmazta: 'szürke égből szar szemerkél' - így hát inkább visszafeküdtem aludni.


Ágicza, 2003. 12. 12., péntek #

Mozgalmas napot tudhatunk magunk mögött. Reggel főépítész - szerencsénk volt, hogy e korai órán bent találtuk a hivatalban - aztán vezetés, majd miután keserűen megállapítottam, hogy az elmúlt nyolc évben tökéletesen elfelejtettem vezetni, elcaplattunk a tömény csúcsforgalomban az egyik kolléganőm frissen elkészült, minimalista lakásába. András unszolt, hogy ezt nekem is látnom kell, és igaza volt. Teljesen más miliő, mint amit mi elképzeltünk magunknak, de nagyon megnyugtató, sőt, tiszta, átlátható rendszerével egyenesen inspiráló környezet. Kezdem megérteni a keleti vallások ürességre, megtisztulásra való törekvését: minél üresebb, egyszerűbb a tér, annál jobban lehet figyelni a belső énre. Csupasz, fehér falak, a legegyszerűbb vonalú, funkcionalista bútorok, hatalmas üvegfelületek, egy-két nagyméretű növény és két szín: nyers fehér és barna a berendezésben. Ennyi. És mégis, valami azt sugallja, hogy ennél itt sokkal többről van szó: egész életvitel és életstílus-váltás jár egy ilyen otthonnal.

Ezt körülbelül ahhoz tudom hasonlítani, hogy vannak angolkertek mindenféle fűvel-fával bokorral és virággal, ahol általában mindenki jól érzi magát és egyszerűen, közérthetően szép, és vannak zen-kőkertek, ami végtelenül egyszerű, tulajdonképpen a kert absztrakt megfogalmazása, de teret ad a gondolatoknak és megnyitja az elmét, mégis nagyon kevesek fogadják el ezt a fajta formai minimalizmust.

Eltűnődtem azon, hogy milyen lenne nekünk egy ilyen tér, azonban attól félek, ehhez még nem érzem magam eléggé magabiztosnak és "felnőttnek". Furcsán hangzik, de ehhez még érni kell. András ismételten megkért, ne pakoljam tele csetreszekkel a házat és hogy a rendszer maradjon tiszta és átlátható, de a tömörfa bútorok és a stílus maradhat. Az biztos, mindkettőnknek maradandó élményt jelentett ez a látogatás. Olyan, mintha friss oxigénnel töltöttek volna fel... hogy télikertünk mindenképpen lesz, amint belterületté válik a telkünk, azt most vált bizonyossággá bennem.

Este egy korábbi munkánál megismert ingatlanost fogadtunk a lakásban, és komolyan átbeszéltük, milyen esélyünk van eladni a lakást most, hogy pártunk és kormányunk sikeresen kihúzta sokak lába alól a kissámlit a kamat-csökkentéssel. Mit bánom én, hogy így az EU-ba stabilabb forinttal trappolhatunk be jövőre, ha egyszer ezzel a rendelettel most több pénzt húztak ki az átlagemberek zsebéből és több lehetőségtől fosztották meg őket, mint amennyi előnnyel ez járni fog hosszú távon.... Mindegy, szereztek maguknak egy-két millió ellendrukkert.

Ettől aztán kénytelen voltam elgondolkodni a legrosszabb eshetőségeken: Elkezdenek kekeckedni az építési engedéllyel, nem tudjuk időben eladni a lakást, kifutunk a pénzből, nem tudjuk befejezni az építkezést jövő őszre, rámennek az idegeink meg a házasságunk a projectre. Elsőrangú negatív forgatókönyv, azt meg kell hagyni, amit András egyszerűen "hülye pará"-nak minősít, és amivel szörnyen tudom dühíteni.

Azért hogy ma is lehessen valaminek örülni, kaptunk egy parkoló-mikuláscsomagot, meg a váci földhivatal műszakisától egy ígéretet, hogy jövő hét elején meglesz a telekegyesítés. Így a mai nap mérlege: egy-egy.


Maestro, 2003. 12. 12., péntek #

Hajnali 8-kor már bent voltunk a községházán, és V. úr irodájában a főépítész éppen a CD-met nézegette a számítógépen. Kérdeztem tőle, mit szól hozzá. Nem sokat mondott róla, csak hogy teljesen korrekt kis ház, illetve hogy a manzárdtetős forma ennél sokkal nagyobb épületen lett volna jó, itt nem annyira. Egyszóval, részéről minden O.K., már csak a telekegyesítést és művelésből kivonást kell megvárnunk, hogy beadhassuk az engedélyezési tervet. Jó lenne még az idén engedélyeztetni a házat, akkor kicsit nyugodtabban néznék a jövő elé.

Lassan kezdem kiismerni a hivatalok működését. Lényegében olyan, mint a fészek a madárfiókákkal: annak adnak legelébb, aki a legnagyobbra nyitja a csőrét. Ennek jegyében nem vártuk tovább türelmesen a telekegyesítési határozatot, hanem útban Pest felé átmenetileg kineveztük Cliókát mobil irodának, és felhívtam a Földhivatalt. Egy segítőkész úrhoz kapcsoltak, aki utánanézett a dolognak, nem sokkal később vissza is hívott, és megtudtuk tőle, hogy valószínűleg hétfőre meglesz az egyesítés, legfeljebb keddre, majd még betelefonálunk hozzájuk. Nagyon örültem, hogy ismét egy Emberre akadtam egy Hivatalban... És inkább személyesen megyünk érte, mert egyrészt nem bolyong újabb napokat a postán, másrészt akkor azonnal leadhatjuk a kérelmet a művelésből kivonásra.

Házi népszerűtlenségi listánkon ('JQA-index') a kormány, a sznobok és a budapesti forgalmi dugók mögé felzárkózott a parkolási díj intézménye is. Kiszámoltam, egy havi parkolási díjból (120 Ft/óra=86400 Ft/hó) már egy bútorozott, fűtött lakást lehetne bérelni Budapesten, nem egy nyavalyás aszfaltdarabot. Mi biznic lehet ebben... Ma is órákat töltöttünk el mindenféle dugókban. Áginak mesélte még régebben egy közlekedési szakember tanítványa, hogy pár lámpa átállításával, megszüntetésével illetve létesítésével sokkal jobb is lehetne a közlekedés, de szándékosan nem akarják, mert akkor több autó menne a városba. Hogy ez micsoda ostobaság! Ha 15%-kal több autó lenne a városban, de egyesben araszolgatás helyett rendes tempóban mehetne, sokkal kisebb szennyezést és terhelést jelentene a városnak, a rengeteg ember rengeteg elcseszett idejéről nem is beszélve...

Megbíztunk egy ingatlanost is a lakásunk eladásával, hogy kicsit jobban pörögjenek az események. Szomorkodott ugyan, hogy éppen most tettek keresztbe az egész építőiparnak és az ingatanszakmának, de azért talán el lehet adni rendes áron pár hónap alatt. Remélem, rendes áron el tudjuk adni, mert a házunk építését főként ebből kell finanszíroznunk.


Maestro, 2003. 12. 11., csütörtök #

Ma reggel arra ébredtünk, hogy a macskák kollektíven a hasunkon mászkálnak, mintegy demonstrálva: milyen pillekönnyűek ők így, üres gyomorral... Felkeltünk hát és adtunk nekik enni.

Felhívtam pár váci Pannon-viszonteladót, de csak megrendelésre van náluk 6310-es, szerviz meg egyikben sincs. Nyomozunk tovább, mert Budapesten nem elég, hogy a hányinger kerülget a karácsonyi őrülettől, de egyre katasztrofálisabb a közlekedés is - ha csak lehet, most nem megyünk arrafelé.

A kicserélt tápok furcsán működnek: az enyém valószínűleg megértette, hogy nem tréfálok és könnyen kitehetem a szűrét, mert semmi gond nincs vele. Ágiczáé viszont ugyanúgy kattog, mint annak előtte, Ági meg velem pöröl emiatt. Pedig hát mit tehetek én arról, hogy nem tudja megnevelni a szünetmentes tápját? Ha így folytatja, hamarosan újabb csere válik szükségessé (hogy UPS vagy asszony tárgykörben, az még nyitott kérdés :-)


Maestro, 2003. 12. 10., szerda #

Reggel visszavittük a szünetmentes tápokat a gyártó képviseletéhez, és szó nélkül kicserélték újakra. Nagyon remélem, hogy ezekkel volt gond és nem a hálózat ilyen gyatra errefelé.

Ágiczának megvolt az első rutin órája, és egész jól ment neki - még szép, hiszen egyszer már végigcsinálta ezt az egészet. Ráadásul, ugyanolyan dízeles Clión tanul, mint a miénk, így talán nem lesz olyan nehéz a saját kocsinkat vezetnie. Nekem kicsit izgalmasabb volt, mikor jó tíz év kihagyás után, kétütemű Wartburgról váltottam át a Cliókára. Ha minden jól megy, egy hónap múlva meglesz Ági jogsija, és akkor nem kell többet álmosan vezetnem.

A születésnapom minden különösebb atrocitás nélkül eltelt (utálom a felköszöntő frázisokat), egyedül pártunk és kormányunk ajándékozott meg azzal, hogy csak 5 millió hitelt adnak eztán használt lakás vásárlására. Ez eléggé érint minket is, mert éppen most adnánk el a lakásunkat, és most csökken a fizetőképes kereslet. A jó kurva anyjukat, épp az ellenkezőjét ígérték! A kamatokat is emelték a nyomorultak. Még jó, hogy az építést talán meg tudjuk úszni hitel nélkül, nem lenne egy nyugodt percem tíz éven át, hogy mikor lesz még kedvezőtlenebb a visszafizetés.

Hallgató koromtól kezdve tanítok egyetemi tárgyakat, mint ábrázoló, statika, szilárdságtan, vasbeton- és acélszerkezetek. Jó tíz éven át rendszeresen tanítottam, már a tanszékek is engem ajánlottak a gyengébb diákoknak. Az építész munkák sűrűsödésével abbahagytam a tanítást, bár még évek múltán is meg-megkerestek a tanulni vágyó diákok. Most nagy nehezen rádumált egy anyuka, hogy nézzem meg a kislányát, mit lehet vele kezdeni. Délután elbeszélgettem vele, aztán még az is lehet, hogy kikapcsolódásként újra bevállalok pár órát.

A Corában telepakoltam a bevásárlókocsit mindenféle finomsággal, amit csak megkívántam - ennél sokkal többre akkor sem vágynék, ha millióim lennének. Csak akkor soha nem kelnék fel korán és nem mennék be többet az életben Budapestre.

Este mobilos fórumokra írogattam, mert égen-földön keresek Ágiczának a lassan elhalálozó telefonja helyett egy Nokia 6310-est. Az 'i' nélküli, régi fajtát, aminek még rendes gumi gombjai vannak, de nem találtam. 6310i-t lehetne venni újonnan, előfizetéssel, de ezt csak végső esetben fogom. Nekem viszont - nevetséges módon - még mindig megfelelne a régi 6110-esem, csak a kijelzőjét kellene megjavítani (a közismert típushiba: néha eltűnik a képe).

A macskák egyre jobban fáznak kint. Éppúgy vágynak kifelé, mint eddig, de már 10-15 perc után sorra jönnek vissza, nem tűnnek el órákra. Ez annyiból jó, hogy Ágicza kevesebbet aggódik miattuk (utálom a felesleges aggódást).


Maestro, 2003. 12. 09., kedd #

Felhívtam V. urat, hogy ne írjak-e neki egy CD-t a házikónk képeivel. Ugyanis pénteken, mikor a főépítész legközelebb bent lesz, nekem egész nap Budapesten kell lennem, legfeljebb reggel 8 körül találkozhatnánk, amit megpróbálhatok ugyan, de elég reménytelennek tűnik.

Mesélte, hogy érdeklődött már a főépítésznél a terveinkről, de csak annyit tudott meg tőle, hogy megkapta az e-mailt és majd válaszol, de elfoglalt és sok a dolga. Megírtam a CD-t, és bevittem V. úrnak. Sajnos, nem volt ideje megnézni, sietett valahova. Nagyon remélem, nem vagyunk terhére a házunkkal. Én biztos unnám már, ha valaki ennyit nyaggatna, ráadásul mindig félfogadási időn kívül. De ne az én toleranciaszintem legyen a mérce...

Pénteken kora délelőtt orvoshoz kell mennem, de még előtte megpróbálunk találkozni a főépítésszel a községházán, talán bent lesz 8-tól. Két hete várjuk a véleményét a házikónkról...


Ágicza, 2003. 12. 09., kedd #

Megfogadtuk, hogy háromszor is meggondoljuk, mielőtt egyetlenegy kivitelezőt, "szakembert" is ajánlunk a megbízóinknak annál az egyszerű oknál fogva, hogy egymás után érkeznek a panaszok rájuk. Úgy látszik, már senkinek a munkájában nem lehet megbízni, ha nem személyesen állunk a hátuk mögött és b@sztatjuk őket, hogy tisztességes, minőségi munkát adjanak ki a kezük közül... Ez azért nagyon kellemetlen, mert mi hiába dolgozunk akkor elég körültekintően, (azért egy-egy ziccer sajnos nálunk is be szokott csúszni nagy néha), ha az asztalos vagy a burkoló meg alaposan elbaltázza az addig kedélyes hangulatot a csapnivaló kivitelezéssel...

Lassan fotózásra érnek a rég elkészült munkáink, január első felében András kampányszerűen fényképezni fog, legalább is, jó néhány helyre megyünk majd megszemlélni, mit műveltek a terveinkkel!


Maestro, 2003. 12. 08., hétfő #

Egyértelműen megtaláltuk az igazi színeket a házunk padlójára. Tudom, hogy színeket nehéz leírni, de azért megpróbálom (addig is, amíg le nem tudom fényképezni). A Novabell weboldaláról leszedett fotók alig hasonlítanak az eredetire, még intenzív digitális utómunkálataim ellenére sem, ezért csak illusztrációnak használhatóak.

A nappali padlóját a laikus egyszerűen csak barnásvörösnek nevezné. Minden lap egyedi színű, és több féle méret van belőlük: 30x30, 15x30 és 15x15 cm. A vörös szín igen meleg, téglavörös, nem az az undok hússzín, amit néhol látni a padlókon. A barnás árnyalat is kell bele, mert különben nem lenne elég masszív kinézete a padlónak a mennyezet nagy fagerendái mellett:

Novabell Monterrey Bruciato

A fürdőbe a színtan csodája kerül majd, a meleg kék szín. Alapja ugyanaz a barnásvörös, mint a nappaliban, csak van egy határozott kékes árnyalata. Láttunk még egyszínű kékeszöldet is, de az hideg és nyomába sem ért ennek. A csodaszín egyébként csodát tett: Ágicza is elfogadta, hogy a fürdőben kék burkolat lesz:

Novabell Yucatan Blu

A nagyváros undorító, mocskos közlekedési káosza után igazi felüdülés volt éjfél körül a kihalt országúton vezetni. Újfent a kóspallagi utat választottam, hátha látunk még állatot, közben az őszi estéken nosztalgiáztunk, mikor úgy kellett áttörnünk magunkat az őzek tömegén. Egyetlen egy vadat azért ma is láttunk kicsit messzebbről, csak nem tudni, mit: én inkább rókának néztem, míg Ági szerint őz volt. Kicsit meg is sértődött, hogy lerókáztam az őzét.


Ágicza, 2003. 12. 08., hétfő #

Alig-alvás után édes az utazás... =8-O Hajnali nyolckor ébresztő, aztán hajrá, be a városba! Mert hogy rutinozni kéne menni, aztán könyvelő, és a szombati elmaradt La Meridiana, levezető gyakorlatként pedig két tárgyalás a nap végére. Ebből a következő lett: rutin helyett másfél óra műszaki ismeretek, amire András is beült, régvolt-tudást felfrissítendő. Egy fiatal oktatóm van, meglepően jó pedagógus-vénával megáldva, hála az égnek, mert hogy tanár létemre én is csak a szabályt erősítem, és mint majd' mindegyik diák, főként a tanárnak tanulok, nem saját magamnak...

Kellőképpen leamortizálódva a könyvelőnknél próbáltam értelmesen kinézni a fejemből, ami még zsongott a sok hidegindítástól és biztosítéktáblától. Szerencsére megszántak és egy dupla kávé megmentett az elalvástól, de a napnak a felén még mindig nem voltunk túl! Szusszanás után irány az Ürömi u., 350 m2 élvezet, amin maradéktalanul osztozhattam a drága jó urammal. Mert hogy neki is ugyanannyira tetszik, amit lát, mint nekem, igaz, ő célirányosan nézelődik és kérdezget. Szinkronban bökünk a padlólapokra, egyre inkább biztos, hogy ebben sem fogunk összeveszni! Egyértelmű a választás: a NovaBell cég a befutó, tavasszal szemeztem velük először, egy munkám kapcsán, aztán méltatlanul a feledés homályába borultak, mivel akkor egy másik cég kerámiáira esett a választása a megbízóimnak. Mi viszont nem hagyjuk ki! Találtunk egy meleg(!) kék alapszínt, amiben vannak földszínek, arányosan kopott és rusztikus felület, gyönyörű szép, csak éppen többen megijednek tőle, nem merik bevállalni, mert elég karakteres, viszonylag sötét árnyalata van. De mi nem félünk tőle!

A másik ugyanebből a családból egy olyan föld-barnás-vöröses csempe, amiben tökéletes arányban keverednek az általunk olyannyira kedvelt árnyalatok. Számunkra pont az ideális csempe, ez megy a padlóra a nappaliban és kifuttatva a teraszokon. Az egyetlen sirámom, hogy a weboldalukon látható képek meg sem közelítik az eredeti fílinget, nem hogy a színeket! Így aztán hazafelé menet össze is állítottam a csempe-vásárlás öt aranyszabályát:

  1. Soha ne a nyomtatott katalógusból válassz burkolólapot. És ne is weboldalról, mert köszönő viszonyban sincsenek az eredetivel.
  2. Minimum egy négyzetmétert láss egyben kiterítve az áhított kövekből, hogy legalább sejtésed legyen, hogy fog mutatni ötvenen.
  3. A padlón, vízszintesen nézd a járólapot és függőleges táblán a csempét. Nem kevés a különbség.
  4. Természetes fényben is mindig szemléld meg a portékát, és ha lehet, más fajta megvilágításban is, mert nem biztos, hogy otthon is halogénlámpáid vannak, mint a bemutatótermek túlnyomó többségében.
  5. Az első benyomás a legfontosabb, de legalább két alkalommal nézd meg a kiválasztottat, mielőtt elmélyülne (pénztárcailag) a kapcsolat annyira, hogy meg is rendeled.

Abban maradtunk, hogy a következő alkalommal ott jártunkban le is fotózzuk a két befutót. Volt egy harmadik, kellemes-pasztell-kopottas kis vidám halszálka-mintás csempe is a Novabelltől, ami szívünknek kedves volt ugyan, de könnyedségével nem passzolt volna a súlyos gerendák alá, így azzal vigasztaltam magam, hogy ha egyszer lesz egy kinti szöszmötölős üvegházam, oda bevállalom!

Kerek egy óra késéssel érkeztünk tárgyalni, ami miatt leégett a képünkről a bőr, de rémálmunkban sem hittük, hogy négy és öt között a Kolosy térről a Sas-hegyre ennyi időbe telik autóval végigaraszolni a budai oldalon. Katasztrófa. Állítom, hogy gyalog hamarabb odaértünk volna! Nem elég, hogy egyesben vánszorogtunk, de még elkavarodni is sikerült, megjártuk a pesti oldalt egy eltévesztett kanyar után, és csöndben kárhoztatva mindenféle dugába dőlt dugó-elhárítási kísérletét a város vezetésének, megpróbáltuk inkább derűs oldaláról szemlélni az eseményeket. Például azt, hogy volt időnk elbeszélgetni a látottakról. Meg arról, hogy kies hazánkban is idő kérdése, hogy bevezessék a páros-páratlan rendszám-rendszert a belvárosban, hogy egyáltalán a csúcsidőben haladni is lehessen, és ne a közlekedési lekvárban főjön a kipufogógázokban füstölt gépkocsis gárda, mennyiségétől fogva kedélyes mozdulatlanságba dermedve a belváros utcáin.

A mai nap tanulságát McVacsora előtt, éhgyomorra a szinte üres Kerepesi úton tempósan kifelé kocsikázva szűrtem le: Ismételten igaza lett az én jó uramnak, hogy a berendezés már menni fog, mint a karikacsapás. Tényleg nem fogok vele sokat szöszölni, mert az igények szinte azonosak és ízlés kérdésében közel 100% a találati arány. Ami a furcsa, hogy abban a pillanatban kezdett el a ház külseje is végső, mindkettőnknek tetsző formát ölteni, elérhető közelségbe kerülni, amikor lemondtam az összes dologról, amit mindig is látni vágytam álmaim otthonában, és már nem érdekelt az sem, hogy egyáltalán elkészül-e valaha is, mert volt idő, amikor enyhén szólva kilátástalannak éreztem az egész háztervezés-projectet a sok-sok kínlódás és vívódás miatt... Most már a hivatalokon múlik csak a dolog, hogy minél előbb megkapjuk a telek-egyesítési papírt, a főépítész ne kössön bele a tervekbe, legyen gázunk, kutunk, és hogy V. úr minél előbb ráüsse a papírokra az engedélyt!


Maestro, 2003. 12. 07., vasárnap #

Tegnap kértem a bútoros hölgytől, hogy segítsen nekem valamilyen számítógépes modellt szerezni a bútoraikról, amiket berakhatunk a házunk tervébe. Egyelőre Ágicza forgástestekből és egyebekből összerakott párat, de egyszerűbb lenne készen megkapni. Nem nagyon akaródzott neki közvetlen kontaktot kiadni valami illetékeshez, de ma Ági pakolás közben megtalálta a tervezőmérnökük telefonszámát, amit még fél éve egy munkánk kapcsán sikerült megszereznie. Hétfőn beszélek is vele.

Délután csak egy tárgyalásunk volt, de jó jelnek tekintettem, hogy egyre több olyan megbízónk van, aki minden további nélkül kijön hozzánk Zebegénybe, már az első ismerkedő tárgyalásra is. Ettől függetlenül még egy darabig kell, hogy legyen irodánk Budapesten is, de ha elég híresek leszünk, talán többet feléje sem kell néznünk a nagyvárosnak...

A szünetmentes tápok néha nagyokat kattannak, másodpercekre átállnak akkus üzemre - nem tudom, ez normális-e. De ettől függetlenül szépen mennek velük a gépek. Tiszta megdöbbentő nézni, hogy kihúzom a dugót a konnektorból, és ennek semmi káros következménye nincsen.


Maestro, 2003. 12. 06., szombat #

Újabb alig átaludt éjszaka után dél felé benéztünk a Toscana Bútorházba. Tömör keményfából készült bútoraik vannak, sötét pácolással és selyemfényű lakkal. Egyszerű formák, az az időtlen design, ami jól mutatott húsz éve és jól fog mutatni húsz év múlva is. A felületük selymes tapintású, mintha nem is lenne lelakkozva, egyszerűen jó érzés végigsimítani rajta. És mivel igazi fából van, ha megsérül vagy idővel megkopik, akkor sem a pozdorja lap bele fog kilógni, hanem csak látszik rajta, hogy régi bútordarab.

Statikai okokból van persze pozdorja betét az asztallapokban, viszont centi vastag keményfa réteg van a tetején, nem csak egy milliméter furnér. Árban drágábbak talán, mint mondjuk az IKEA dolgok, de nem annyival. És ezek legalább teljesen készen vannak... A várható élettartamukról nem is szólva. Beszélgettem az eladóhölggyel, és nem okoz gondot nekik pár apróbb változtatást megcsinálni, mint pl. fiókkiosztás módosítása, vagy az ágy átalakítása a Demko ágybetéteinkhez. Ha majd vásárlásra kerül a sor, az komoly tárgyalási alap lesz, hogy egy egész házat rendezünk be velük, nem beszélve annak funkciójáról (építész-lakberendező iroda). Ki fogom próbálni, lehet-e a listaár alá menni, ha pár egyedi dolgot is kérünk a bútorokra :-)

Nagyon tetszettek ezek a bútorok. Ágicza aggódva figyelte, hogy elégedett leszek-e velük, de nem is igazán értem az aggódását, hiszen előre megmondtam neki, hogy szívemnek kedves ez a stílus. Ezek a bútorok arra a korra emlékeztetnek, mikor még igazi asztalosok készítettek bútort, igazi fából. Az még nem a lapszabászat és a csavarbehajtógép korszaka volt. Reménytelenül múlt századbelinek érzem magam... Egyetlen vigaszom, hogy életem párjának is ennyire tetszenek, így nem lesz olyan rossz ilyen bútorok közt leélni az elkövetkező pár évet.

Ezután kiautóztunk a Bécsi útra az EuroCenter nevű miniplázához. Hasonló pici, mint a Mammut 1, valahogy ez még próbált emberközeli léptékű maradni. Na jó, nem a sarki szatócsbolt kategóriája, de nem is olyan dromedár állat, mint a WC-center vagy a Cora. Sajnos, akivel találkoznunk kellett volna, nem jött el. Ha már arrafelé jártunk, megnéztük a La Meridiánát is - az meg zárva volt.

Délután ismét csak bebizonyosodott, hogy a legszebb ajándékokat saját magától kapja ez ember: vettem két profi szünetmentes tápot a gépeinknek (mivel errefelé olykor megfogyatkozik a delej a drótokban), meg a Harry Potter legújabb részét.

De a koronát mai napunk eseményeire - nevéhez méltóan - a Napkirály tette fel, ahol láttunk néhány igen szép kovácsolt vas dolgot. Úgy láttam, a masszív, rusztikus kovácsolt vas tárgyak tetszenek csak nekem, amiken még látni a kalapács nyomát. A túl finom, légies gyertyatartókat már nem érzem anyagszerűnek. Azt hamar el is döntöttük(tem), hogy ebből az anyagból is lesz a házunkban, de csak kis kiegészítők formájában, asztalt-széket nem szeretnék belőle. Nem bírtunk viszont ott hagyni egy ilyen dugóhúzót:

cicás dugóhúzó

A Harry Pottert hajnalra ki is olvastam. Fél éve angolul elolvastam már, de messze nem volt akkora élmény, mint magyarul. A következő résszel már inkább megvárom a fordítás megjelenését.


Maestro, 2003. 12. 05., péntek #

Elmúlt éjjel sem aludtam, így hát kicsit már kezdtem fáradt lenni a nap végére. Otthon elláttuk a macskákat minden földi jóval, és beutaztunk Pestre. Este leadtam az elkészült tervet, és a statikus is megerősítette azt a gondolatomat, amit már régen mondtam Ágiczának, csak nem akarta tudomásul venni: a nyeregtető jóval egyszerűbb szerkezetet és áttekinthetőbb belső teret eredményez a házunkban. Szerencsére, most már Ági is kezdi ezt elfogadni. De ha eleve azt mondtam volna, hogy nem lesz manzárdtető, hát nem is tudom, mit hallgathattam volna végig ezért...

Hónapok óta először, újra fürdőkádban fürödtem! Azt hiszem, kicsit el is szundítottam a vízben, de ezt igen jól tettem, mert a padlóra fektetett takarókon nem lehetett jól aludni, az igazi pihenést az a negyed óra jelentette a meleg vízben, habfürdő-hegyek közepette.


Ágicza, 2003. 12. 05., péntek #

Bent éjszakáztunk a szinte teljesen üres lakásban, mert szombatra is szerveztünk magunknak programot. András most túljutott egy nagyon feszített időszakon, végre egy kicsit fellélegezhet. Nem is tudom, ha kialudta magát, ekkora pörgés után hogy tud majd "normál" sebességre visszakapcsolni. A minimalista lakberendezés koncepciója úgy látszik, szöget ütött a fejébe: az alapelgondolás, hogy ne zsúfoljuk tele a tereket, nekem is nagyon tetszik, de a színvilág és az ezzel járó, teljesen egyszerű formavilágú, szinte színtelen terek annál kevésbé. Így aztán eldöntöttem, hogy az első adandó alkalommal elcipelem az uramat a Toscana Bútorházba, a La Meridianába, és talán megmutatom neki a Mahagóni Design-t is.

Egy biztos: most, hogy beköszöntött a tél, igazán jól esne egy nagyméretű fürdőkád itt, Zebegényben. Pesten a statikussal is végigbeszélte András, hogy miért lenne jobb a nyeregtető a manzárdosnál és hogy homlokzatmagasságban még emelhetünk a házon, hogy kellemesebb belmagasság legyen a tetőtérben - nos, mindezek után belecsobbantunk egy nagy kád forró vízbe! Augusztus óta nem volt hozzá érkezésünk, úgyhogy amíg a lakást el nem adjuk, lehet, hogy vissza fogunk járni, csak a pancsolás kedvéért! És bárki bármit mond is, egy fürdőkádat nem lehet zuhannyal helyettesíteni!


Ágicza, 2003. 12. 04., csütörtök #

Nyugis napom van, és így, túl a KRESZ-vizsgán, végre egy kicsit felszusszanhatok. Az biztos, hogy nem tanultam halálra magam, de ez nem is volt soha jellemző... ;-) Jövő hétfőtől kezdem a rutin-órákat, de csak január közepén van legkorábban vizsga-időpont. Azért csak nem felejtem el addigra, mit hogyan kell csinálni!

Tegnap egy tiffanyüveg-tanfolyamra is beiratkoztam a változatosság kedvéért, ami csak január első hetétől indul, viszont heti két délután járhatok hat hétig kezet szabdalni és munkadarabokat összeállítani. Már régóta szerettem volna kitanulni a szakmát, mert - ha ez eddig nem lett volna nyilvánvaló - vonz a színes üveg, főként, ha világít! És így módomban áll majd igazi lámpákat is készíteni. Jövőre sem fogok unatkozni, annyi bizonyos... Na és, abszolút megéri a dolog, mert a tanfolyam kb. annyiba kerül, mint egy nagyobbfajta, díszesen megmunkált lámpa, és ezt a saját kezemmel készíthetem el, és meg is tarthatom! :-)

*********************

Egyetlen dolgot gyűlölök nagyon a közös dolgozóban: ha mindketten dolgozunk, csak egyféle zene szólhat: amit az uram hallgat. Az viszont olyan hangerővel, amit egykönnyen nem tudok kiiktatni a hallásomból. Mert ha még Cranberries vagy Patti Smith van éppen repertoáron, az istenes, még akkor is, ha éppen nem olyan a hangulatom, nade amikor a Punk Panthers vagy egyéb, számomra kevésbé "értékelhető" (na most finom voltam és nőies) szól, és én meg olyan gyöngyszemeket hallgatnék a fejhallgatón keresztül (mert máshol nem lehet), mint Heather Nova-nak a Straight to Hell (Boys...) Clash-átdolgozása vagy Bregovic & Ofra Haza Elo Hi-ja, és ebbe folyamatosan belecsörömpöl/üvölt valami oda nem illő, na az zene-gyilkosság! És még én vagyok az összeférhetetlen. Az is igaz, hogy már 24 órája szinte megszakítás nélkül dolgozik. Csodálom a kitartását és a munkabírását, de néha nagyon nehéz türelmesnek lenni...


Maestro, 2003. 12. 03., szerda #

Megint csak hajnalban vittem ki Ágiczát Szobra a vonathoz. Olyan korán volt, még alig láttam ki a fejemből - még szerencse, hogy ez az utolsó alkalom, amikor ilyen reggelre kell mennie. Egész délelőtt telefonálgattam, és szinte mindenkivel szót váltottam, aki számít, egyedül csak a főépítésszel nem. Talán meg kellene kérdezni V. urat, mi ilyenkor a helyes eljárás: udvarias e-mailben emlékeztetni a megígért válaszra? Vagy inkább nem csesztetni oktalan módon? Vagy inkább ő kérdezze meg tőle - mintegy mellékesen - ha más ügyben felhívja? Megannyi rejtély.

Ágicza dél körül hívott - miközben én Óbuda csordultig teli parkolói között bolyongtam anyázva a városvezetést, akik haszontalan gyaloghidakat építenének ingyenes parkolók helyett - hogy sikerült neki a KRESZ vizsga. A következő ez után az lesz, hogy időpontokat kell egyeztetni az oktatóval és rábírni, hogy gyorsan zavarja le a gyakorlati órákat, mert jó lenne elcsípni a január közepén tartott vizsgát.

Átnéztük az irodába korábban áthozott katalógusainkat, rengeteg régi és/vagy nem használt darabot dobtunk ki (csak tudnám, minek cipeltük őket akkor ide). Úgy látszik, hogy a régi, megszokott helyéről nehéz egyenesen a kukába dobni az ilyesmit. Viszont semleges környezetben már mi is objektívebben ítélünk felettük. Kezembe került pár kőkatalógus, és Ágicza szomorúan állapította meg, hogy az építészeknek betegesen tetszik a száraz fugákkal rakott ürömi laposkő. Ezen már én is keseregtem párszor, hogy lassan már elcsépeltté válik, boldog-boldogtalan ilyet rak a házára. Mi már csak azért sem.

Megkaptuk faxon a kútfúró árajánlatát, és mivel elfogadható volt, el is fogadtuk. Csak az zavaró, hogy február-március folyamán tudná csak megfúrni, ezt előbbre kell hozatnom vele.

Megint sűrű köd volt éjjel a visszaúton, de azért kerültünk egyet Kóspallag felé. A tél beálltával a vadak lehúzódni látszanak a Börzsönyből, mégpedig a Kóspallag-Márianosztra-Szob útvonalon. Ősszel szinte egész úton láttunk állatokat, aztán már csak Márianosztra után, ma éjjel - szégyenszemre - egyetlen vadunk egy ijedt macska volt, az is Szob belterületén. Téli álmot alszanak ezek az őzek, vagy mi?


Maestro, 2003. 12. 02., kedd #

Beszéltem ma a kőművessel, hogy mi a helyzet felvonulási építmény ügyben. Abban maradtunk, hogy az értékesebb szerszámokat inkább a saját udvarában tárolja, így nem érdemes építenünk semmit e célból. Amint meglesznek a falak és az ajtók-ablakok legalább lent, úgyis tárolhatunk már a házban. Amit lehet, eleve próbálok majd úgy beszerezni, hogy csak közvetlenül a beépítés előtt szállítsák ki. Lehet, hogy még hasznát vesszük a szomszédban lebzselő kutyaállatnak is? Mert riasztani riaszt a mi telkünkön mászkáláskor is.

El sem hiszem: a kútfúró is jelentkezett, hogy elkészült az árajánlatával. Át is faxolta, de persze csak a lakásba tudta, holnap első dolgunk lesz megnézni. Lassan talán megjön a telekegyesítési határozat is a váci földhivataltól. Most már tényleg csak a főépítész véleménye érdekelne...

Készítettem weboldalakat a mindenféle eladó dolgainknak. A lakás mellett van már Bútor, Fotóscucc és Számítógép szekció is.


Ágicza, 2003. 12. 02., kedd #

A tanulásba beleunva játszadoztam egy kicsit a nappalival, tényleg nem a teljesség igényével, de a konyha meg az étkező valahogy ilyen hangulatú lesz:

konyha

Lehet, hogy most csak a tanulásra illene koncentrálnom, de ez még vizsga előtti este is valahogy jobban le tud kötni, mint a száraz szabályok...

nappali a kandalló felől

András szerint a fürdőszoba kicsit élettelenre sikerült és szeretne valamilyen kékes beütésű csempét a padlóra. Szerencsére ez ma már nem azt jelenti, hogy a bilikék és a sötétkék között lehet választani, hanem vannak olyan rusztikus csempék, amik barnás-kékes-antikolt felületűek, és így nincs az a hideg érzése az embernek, ha ránéz. Az igazat megvallva, nem rajongok a kékért a lakberendezésben, mert nagyon rideg tud lenni.


Maestro, 2003. 12. 01., hétfő #

Hajnalban kivittem Ágiczát a vonathoz, ma volt az utolsó KRESZ-oktatása, illetve már csak tesztkitöltési gyakorlat. Rá pár órával én is útnak indultam, bár még akkor nem is sejtettem, hogy milyen feszített tempójú tárgyalássorozatnak leszek részese.

Kezdtem Veresegyházon, egy építési telket néztem meg. Ha minden jól megy, családi házat tervezek oda. Pontos mérésekkel igazoltam, hogy amekkora tereplejtést a laikus szemre tippel, annak a kétszerese van igazából. Csak nehéz elhinni, mert a ferde terep megvezeti az ember szemét.

Rohantam tovább, pár utcával arrébb egy családi házhoz, ahol maradt az építkezés után egy favázas felvonulási épület, amit esetleg megvennénk az építkezésünkhöz. Kb. 3x4 méter alapterületű, gerenda vázzal és hullámpala borítással. Nem túl szép szegény, de végül is a célnak megfelel.

Rohantam tovább, Fóton és Dunakeszin át Pestre, működő bankautomatát keresve útközben (sikertelenül). Végül a volt könyvelőnknél pihentem meg egy kicsit. Végre átadta a cég eddigi könyvelését, majdnem egy év elteltével!

Rohantam tovább, egy ismerős lakásában penészedési és párásodási gondokat szakértettem meg, de nem is ez volt az érdekes, hanem a szomszéd lakás, amit a lakberendező tulajdonos rendezett be magának. Hamarosan leközlik a Stílus c. lapban is (barna padlólap, télikertbe nyúló nappali, fehér bútorok piros párnákkal - ennyiből talán felismerhető). Ami megfogott benne, az a teljesen minimalista stílus, egészen kevés dísztárggyal, kontrasztos színekkel. Valami ilyesmit szeretnénk mi is, de csak részben: letisztult, szinte puritán bútorozást, csak éppen vidékiesebb, rusztikusabb hangulatban. De a nemes anyagok és a minőség lesz az egyetlen luxus, nem a drága és felesleges berendezési tárgyak. Ha Ágicza túl lesz a vizsgáján, még egyszer ellátogatunk ide, egy kis szakmai eszmecserére.

Rohantam tovább, az irodánkban ez egyszer a házigazdával folytattam tárgyalásokat. Ugyanis e barátunknak webdesign cége van, és ajánlatot kértem Márti néni weboldalának az elkészítésére. Anyagilag sajnos nem tudom menedzselni a dolgot, csak ötletekkel, de a kivitelezést jobb is profikra bízni. Legfeljebb a domain nevet regisztráltatom be nekik már most, hogy az biztosan meglegyen.

Rohantam tovább, Ági már előre rendelt egy pizzát, amit gyorsan befaltam a lakásban, miközben az asszony egy barátnőjével pletykálkodott (én azt hittem, KRESZ-t tanulni jött vagy ilyesmi... :-). Ági - merő aggódásból - inkább kihagyta a keddi tesztkitöltést, hogy eljöjjön velem haza.

Rohantunk tovább (amint végeztem a pizzával), leadtunk egy engedélyezési tervet, amin eddig dolgoztam. Már éjszakába hajlott az idő, ezért hamarosan...

...Rohantunk tovább, még egy helyre leadva egy kisebb tervet. Még szerencse, hogy csak pár utcával arrébb volt (a figyelmes megbízók sajátja többek között az is, hogy az egymáshoz közel lakók közel egy időben kérnek fel tervezésre ;-).

Ezután szép nyugodtan, lassan, kényelmes tempóban hazafelé fordítottuk a Clio orrát. Ez egyszer nem a kóspallagi úton mentünk, de azért így sem maradtunk éji vad nélkül: Nagymaros előtt egy macska rohant át az úton, Zebegény határában pedig egy borz húzott el előttünk, a földhöz lapulva! Sajnos, közelebb érve kiderült, hogy csak egy üdítős palackot görgetett a szél, és a címkét láttuk úgy mozogni, mint egy kis állatkát. Egy fél borznak azért beszámítottam a mai listába, a hiteles mozgása miatt :-)

Felhívtam a főépítészt, még nem nézte meg az e-mailemet. Azt mondta, majd ír rá választ. Várunk.