Maestro, 2004. 01. 31., szombat #

Számítgattam az épület hőveszteségét. Nagyon remélem, hogy nem tévedtem sehol, mert igen kedvező eredmény jött ki: a téli hőszükséglet 5-6 kW körül van... Egy átlagos kandalló 6 kW. Egy izmosabb, központifűtés-jellegű kandalló 10-13 kW is lehet. Éppen azt ecseteltem Ágiczának, hogy kell-e nekünk egyáltalán gáz. Kandalló és esetleg egy napkollektor, aztán már meleg van. Megfontolandó!

Azt hiszem, tényleg lezártnak tekinthetjük a házikó építészeti tervezését. Akárhogy próbálkozunk, nem lehet ennél optimálisabbat kihozni ennyi alapterületből és ezekből az igényekből (óh, azok a nagyralátó asszonyi igények!). Megadtuk még egy szoba lehetőségét, ez az egyetlen igazán komoly változás. Az a szoba nem fog ártani, akár külön dolgozónak, akár gyerekszobának - bár ez utóbbinak nincs túl sok esélye. Talán, ha biztos lehetnék abban, hogy kislányom lesz - de csak akkor. Félek ugyanis, hogy egy fiúban túlságosan is a saját gyerekkori önmagamat látnám viszont.

Meg - érdekes módon - azt látom, hogy a kapcsolat hajnalán inkább a nők ábrándoznak a gyerekről , a férfiak meg legfeljebb tudomásul veszik ezt. Aztán a férfinak egyre jobban kezd tetszeni az apaság gondolata, a nők pedig időközben eltűnődnek, mekkora is egy újszülött feje, meg hogy kinek kell majd mosni a pelust, és valahogy csökken a lelkesedés...

Ágicza, 2004. 01. 31., szombat #

Reggelve kelve az a hír fogad, András megtalálta az ideális tetőtéri elrendezést! Szegény, amint nem vagyok a közelében, megint szabadon meri engedni a fantáziáját, néha már sajnálom, hogy állandóan a paráimmal nyaggatom, és ettől néha kissé feszült a hangulat tervezés közben (na ezt most finoman fogalmaztam). Kapom magam, szaladok a tetőtérbe, a gép elé, és láss csudát, tényleg igaza van!

Igen egyszerű, ám zseniális húzással a tetőtér közepébe tette a saját munkaasztalát, északi falra vágott egy körablakot, ahol közvetlenül szórt fényt kap a dolgozója, (lám, mire jó, hogy kötelező volt szabadon állóra tervezni a házat!), a nyugati fronton pedig egy félig fix, félig nyitható üvegajtókkal, könnyűszerkezetes fallal akár leválasztva egy dolgozó/társalgó. Nőtt a hálószoba is, végre van hely gardróbnak is, ha munka van, magamra csukhatom az ajtót, és marad hely tiffanyzni is, amíg nem készül el a télikert, mert akkor vagy oda fogom költöztetni a hozzávalókat, vagy a lenti nappali tér délnyugati csücskébe. Most már abszolút szimmetrikus a fenti alaprajz, nyilván íves, hogy el is férjen minden, de nagyon stílusos, izgalmas tér jött ki belőle. Így néz ki a két szint, és azt hiszem, ha rajtam múlik, már nem is változik tovább:

Az északra (a terveken felfelé) néző kerek ablak miatt lehetett valamennyire leválasztani a felső beszélgető-nappali sarkot, egyelőre csak a galéria felől kap falat, és a pontvonalas 1,90 m-es magasságig az északi oldalon. Később, ha szükséges, egy fallal még szeparálható a két tér. Ahol most a dolgozóasztalom van, és a kanapé mögött derékmagasságtól felfelé két hatalmas tiffany-panelt tervezek, a déli ablak teljes pompájában át fogja világítani, nem semmi látvány lesz, csak győzzem elkészíteni! Amit mindig is szerettem volna, a hálószoba végre rendes méretű, nem csak egy hálófülke, ahol meg akar fulladni az ember lánya. Az ágyvég mögött egy kis mindenes tároló lesz, eléggé alacsony, de a régi kartondobozoknak és a mégis megőrzött relikviáknak éppen elegendő. A gardróbszekrényekre valami izgalmasat fogok kitalálni, talán festek-antikolok rá valamit, vagy akár textil-panelokkal szelídítem a sok fát. Egy világos-szellős vajszínű lazúros felületre gondoltam, majd még gondolkodnom kell ezen is. Inkább, mint hogy azon izguljak, hogy a kutat még mindig nem fúrták meg!

A földszinten azon kívül, hogy a télikertet és a pergolát megcseréltük, annyi még az érdemi változás, hogy a kéményt ki kellett billenteni eddigi központi elhelyezkedéséből, mert egy szinttel feljebb pont a kerek ablak kellős közepén ment volna át. Mégis a kandallót magát középre fogjuk tenni, mert ebbe a térbe csak az illik, viszont egy huszárvágással a füstcsövét ferdén elvezetjük a kéménybe! Ettől még lehet amőba-alakú az egész, ezt András szeretné megtervezni, hát ráhagyom. Az biztos, hogy ez fogja legalább egy télen át fűteni a házat, tehát nemcsak hogy be lesz kötve a fűtési rendszerbe, de a felhúzható üvegajtós modell, amiket néztünk arra is jó, hogy egy begyújtással kifűtse az egész házat, hála a fafödémnek.

A délnyugati lépcsős fal mellett lesz a tiffanys műhelyem, ennyi hely szerencsére bőven elég is neki, így az a sarok sem maradt kihasználatlanul. Eddig csak a növényeknek volt fenntartva ez a szeglet, de őket átköltöztettem a télikertbe. Még egy lényeges, pénztárca-kímélő változtatás történt a szerkezetben: a harmonikaajtók helyett két ugyanolyan méretű tolóajtót fogunk beépíteni, ennek a vasalata jóval kevesebbe kerül és a huzat sem vágja be olyan könnyen, ráadásul a szárnyak súlya sem a vasalaton nyugszik, így kevesebb a deformálódás veszélye. Emellett a macskáknak is bátran nyitva hagyhatjuk az ajtót, nem csukódik rá a farkincájukra. Csak a kutya meg ne kergesse őket! Tavasszal amint lehet, elkezdjük telepíteni a szúrós/kutyataszító tüske-sövényt a szomszéd felé, mert amint mondták a kerttervező hölgyek, azt 40-50 cm-nél nagyobbakban sajnos nem lehet kapni, és ez édeskevés egy eb távol tartására. Talán majd a saját kutyánk móresre tanítja, kicsit nagyobb termetűt szeretnénk, mint egy méregzsák, hisztis mudi...

Maestro, 2004. 01. 30., péntek #

Reggel kinyomtattam a legfrissebb változatot, és bevittük a házikónk terveit a főépítészhez. Csak úgy mellékesen megkérdeztem tőle, mikor lesz meg a rendezési terv. Április tájára (hát ez nem tavaly október) kellene (azaz nem is biztos, hogy meglesz) elkészülni vele, és még aztán jönnek a szakhatóságok (Kóspallagon egy kb. még egy év volt). Áldom az eszemet, hogy hallgattam V. úr tanácsára, és megelégedtünk a 3%-kal.

Sajnos, a főépítész nem volt hajlandó növényháznak elismerni a télikertet, így ezt csak később építhetjük meg. Annyira nem sajnálom, igazán ráér. Kérdeztem V. urat, mikorra adják meg az engedélyt. Azt felelte, hogy mire el lehet kezdeni alapozni, meglesz.

Benézett hozzánk a kivitelező is. Talált profi vadhálót a kerítéshez, egész elfogadható áron. Az oszlopok leásásához valami gépet kellene bérelni, ami nem túl drága, csak a kaució több százezres összege aggasztó egy kicsit. Kérdezte, hogy gondolom a kőburkolat dolgát. Elmeséltem neki, hogy egyfelől kézenfekvő lenne a profi kőfaragóra bíznunk, másrészt viszont nála úgy érezném, hogy jobb kezekben lenne a dolog, hiszen az egész házat is ő építi.

Nagyon szép napos, szinte nyári idő volt, kimentünk hát a telekre. Nézegettük, hol állna a ház és hogy merre látunk majd ki a külvilágból. Eltűnődtem, hogy nem érné-e meg a tetőtérben északra is ablakot nyitni, mert igen szép arra a kilátás, ráadásul az a táj végig napsütötte oldalát mutatja mifelénk. Másik ötletem volt az, hogy ne lógjon ki a tetőtér nyugaton a télikert fölé. Ezt viszont végig sem mondhattam, Ágicza máris bevágta a durcát.

Hosszasan fejtegettem neki, hogy a tervezésben nem elképzelhetetlen dolog, hogy valaki felvet valami ötletet, végiggondolja meg ilyesmik. És ha az eredmény jobb, akkor úgy hagyja, ha meg nem jobb a korábbiaknál, akkor legalább megnyugodhat, hogy nem is lehet jobbat kihozni belőle.

Miután végre sikerült ezt úgy-ahogy megértetnem kis asszonykámmal, nekiállhattunk megnézni a tervezett változtatásokat. Nem volt könnyű, mert végig csak a kifogásokat kereste, ennek ellenére - amint azt mondta, hogy na akkor bútorozzam be én - ez meglepő könnyedséggel sikerült is. De csak akkor, amikor ő már dacosan hátradőlt, hogy akkor csináljak, amit akarok. És lőn, egyesek nagy szomorúságára igen hamar kiderült, hogy így is elfér minden. De azért Ágicza szerint kell az a nappali tér. Mert kell. Mert csak.

Aztán végül abban maradtunk, hogy ha engedik így megépíteni, marad a tetőtér kinyúlása az épület két végén, mert bár elférnénk benne így is, a nagyobb verzióból le lehet választani még egy szobát a nyugati oldalon. A télikert viszont átkerült szépen a déli oldalra, két okból is: egyrészt így a szomszéd felőli oldalt zárja le, míg a kertünk felé szabad a kilátás. Másrészt a nappalit is dél felől árnyékolja le egy kicsit, míg a nyugati, gyengébb napsütés így jobban bejuthat. Emlékeztetőül, ilyen volt a legutolsó verzió. Ez gyakorlatilag változatlan maradt, csak a télikert és a pergola cseréltek helyet a nyugati ill. a déli oldalon:

Éjjel, mikor az asszony már nyugodtan aludt (hiszen megmenekült a tetőtéri nappali!), én még nekiálltam kicsit rajzolgatni. Ugyanis nem éreztem valami harmonikusnak, hogy miközben nagyon be kell osztanunk a helyet, a hálószoba előtt ott van 5-6 négyzetméter kihasználatlanul. Behúztam hát két ívelt falat a tetőtérbe, három részre osztva azt: nagyobb hálószoba, egy külön dolgozószoba a nyugati oldalon, és középütt az én dolgozó-tárgyaló helyiségem. Lehet, hogy lesz belőle valami, ha csak az asszony szét nem dúlja ezt is...

Ágicza, 2004. 01. 30., péntek #

Késhegyig menő viták árán sikerült elérni, hogy András mégsem rövidíti meg amúgy is tenyérnyi méretű házunk alapterületét. A vita még délelőtt robbant ki, mikor az önkormányzatnál tett látogatásunk után kinéztünk a telekre is. Verőfényes napsütés, a faluban még a kabátot is soknak éreztem, de a telken nem bántam, hogy puszta előrelátásból még egy gyapjúpulóvert beraktam a kocsiba: szükség volt rá.

Itt ugyanis Andrásnak általában világmegváltó ötletei szoktak támadni a házzal kapcsolatban, és ez most sem történt másként, bár eredetileg nem ettől fáztam, hanem a metsző északi széltől. Felvetette, mi lenne, ha a tetőtéri, amúgy szerinte túlzottan nagy dolgozórészt összenyomnánk másfél méterrel, így a földszinten nem lenne a fedett terasz, és egy csomó szigetelési problémát is helyből megúszhatnánk. Amint az sejthető, kétségbeesetten tiltakozni kezdtem.

Amint hazaértünk, gép elé ült és megrajzolta, milyen is lenne az összenyomott házikó. Hát, finoman fogalmazva is eléggé nyomott és az amúgy is icipici alapterületet tovább zsugorítani egyszerűen értelmetlennek tűnt számomra. Vitánkat is ugyanilyen értelmetlennek láttam: már-már azon voltam, hogy az építkezés és a tervezés megpróbáltatásaiból mostanáig ennyi bőven elég volt és én köszönöm, de nem kérek belőle többet, sem a házból, sem a tervezőjéből. Mikor kicsit lehiggadtam, végre azt kezdtük végigvenni pontról pontra, mi ketten hogyan is fogjuk azt a házat használni, kinek milyen terek kellenek, végül is kiderült, mi nem klappolt eddig: András szemét szúrta a télikert a nyugati oldalon, mivel ő inkább a nyitott teraszra voksol, míg én szeretnék egy nappali-télikertet, de az a déli oldalon is ugyanolyan jól érzi majd magát, különálló szerkezetként hozzátoldva a teljesen kész házhoz.

Úgyhogy ebben megállapodtunk, a másfél méter pedig két okból maradt meg a tetőtérben: a fedett teraszt ha egy külső árnyékolóval+pergolával megtoldjuk, tökéletes nyári kiülőt nyertünk, a fedett részen elfér az északi falnál egy ültetős-szöszölős kis konzolasztalka, bent/fent a tetőtérben pedig, ha majd valaha úgy alakul, le tudunk választani egy külön szobát is, ha szükséges úgy, hogy egy tisztességes dolgozónak is marad hely a maradék négyzetmétereken.

Így megmentve a ház(asság)unkat, nyugodtabban nézek a kiviteli terv elébe, még akkor is, ha a télikertet csak a belterületbe vonás után tudjuk csak megépíteni, mert sajnos a főépítész nem értékelte a télikert=növényház meghatározást. Mentségére legyen szólva, a régi OÉSZ-es rendezési terv szerint ez ugyanúgy beleszámít a beépítettségbe, mint bármi más.

Maestro, 2004. 01. 29., csütörtök #

Hosszú idő óta először aludtunk addig, amíg kedvünk tartotta.

Megkaptam a kis zebegényi házikó tulajdonosának külhoni telefonszámát, most gyűjtöm a lelkierőt, hogy felhívjam és beszéljek vele. Jó lenne rábeszélni, hogy adja bérbe a házat. És végre beszélnem kellene a környékbeli ingatlanosokkal is, csak sajnos mindig késő este jut az eszembe...

Az archívumban írtam pár sor összefoglalót minden 20 bejegyzéshez, így könnyebb navigálni közöttük.

Lefényképeztem Ágicza Tiffany-tükrét, immár nappali fényben, kicsit élethűbben (mert ugyan ki a fene nézi majd átvilágítva? Bár, fürdőszobatükör lehetne éppen belőle, kis háttérvilágítással kombinálva. Mindegy, hóban-napsütésben így mutat:

Azt hiszem, megfejtettem a rejtélyt, hogy miért nem elég egy metszet egyes önkormányzati előadó hölgyeknek. Rosszindulatú feltételezésem - miszerint nem olvasták el a vonatkozó jogszabály minden pontját - megdőlni látszik. Ugyanis van egy olyan kitétel is, hogy a metszeteket a 'megértéshez szükséges számban' kell felvenni. Számukra egyszerűen több rajz szükséges a megértéshez, ennyi az egész... :-)

Maestro, 2004. 01. 28., szerda #

Reggelre kelve látom ám a tavasz első hírnökét: kibukkant a hótakaró alól Clióka antennája!!! :-)

És láttam a hókotrós IFA helyi változatát, egy kis traktorra szerelt hóekével végigmentek a mi utcánkon is. Egész éjjel esett a hó, és reggel sem hagyta abba. Kiástam kis autónkat a nagy fehér kupac alól, és bementünk V. úrhoz egyeztetni. Megosztottam vele növényház-elméletemet, amit jó szándékkal, de némi szkepticizmussal fogadott. Abban maradtunk, hogy ő is utánanéz, és pénteken a főépítésszel leegyeztetjük, és ha felőle mehet a dolog, akkor megy. Kérdeztem, mit mondott neki a főépítész a múltkori látványterveimről. Sokat nem beszéltek róla, éppen valami nagyobb beruházásokkal kellett foglalkozniuk, de nincs semmi gond a házzal, illik a környezetbe meg ilyesmik, építészetileg is megfelelőnek tartják. Hát hajrá!

A telken állt a hó, nagyon szép volt most. Széles látószögű felvétel egy mini Duna-kanyarról:

Felhívtam az ácsot, hogy hamarosan egyeztetnünk kellene tetőszerkezet ügyben, és hogy számítson a munkára. Számít is - mondta (tetszik, hogy itt minden vállalkozó ilyen optimista :-)

Én nem tudom, mi van az építési osztályon dolgozó hölgyekkel, de egy héten belül ma beszéltem a másodikkal, aki nem volt teljesen tisztában az engedélyezési tervek tartalmáról szóló rendelet tartalmával. Mindeközben undok hangon a szememre hányva, hogy 'kolléga, ezt magának tudnia illene'. Elmeséltem neki, hogy két külön pont szól az új ill. meglévő ház átépítéséről, és az utóbbi esetben elég egy metszet felvétele is. A reakció a tipikus női válasz: jó, de akkor is, neki kell még egy metszet. Szerencsére, ez a jelenséget csak Budapesten és közvetlen környékén tapasztaltam eddig. A kisebb falvak önkormányzatain valószínűleg még végigolvassák és értelmezni is tudják a jogszabályokat (és ez nem csak itt Zebegényben van ez így, hanem bárhol máshol is, ahol mostanában tárgyaltam).

Újra érdeklődtem ismerőseinknél azzal a kis házzal kapcsolatban, amit még hónapokkal ezelőtt néztünk meg Zebegényben, de ott sincsenek túl jó hírek, nem tudja a tulajdonos, kiadja-e vagy ne. Jelenleg ő fizet másoknak azért, hogy néha kiszellőztessenek. Ennél nem lenne jobb, ha laknának benne? Még nem zárult le a dolog, de érdeklődünk ingatlanosoknál is, hogy bárhol a környékbeli falvakban nem lehet-e egy kis házikót bérelni.

Ágiczát végül is csak félig sikerült elvinnem vacsorázni a születésnapja alkalmából. Ugyanis olyan éhesek és fáradtak voltunk, hogy nem bírtuk volna kivárni a hagyományos éttermek egy-másfél órás várakozási idejét, inkább beültünk a McDonald'sba, ott azonnal megkaptuk a kaját... Este 10 felé értünk haza Budapestről, és még kinéztünk a telekre. Ott már nincs közvilágítás, lekapcsoltuk a motort és a fényszórókat, és csak néztük a holdfényben felsejlő, havas tájat. Jó lesz itt lakni.

Ágicza, 2004. 01. 28., szerda #

Reggel alig bírtunk felkelni, azt hiszem, kezdünk kicsit elfáradni. Egy-két pihenőnap nagyon jól jönne, ám erre mostanában sajnos nincs kilátás. Hat éve szeretnék elmenni Velencébe, a karneválra, de szokás szerint ez idén újfent érdeklődés(?) vagy még inkább idő hiányában elmarad.

Cserébe kimentünk a telekre friss havat fotózni, előtte viszont az önkormányzatnál tettünk egy kis látogatást, ház-egyeztetésre. Pénteken, ha majd a főépítész is bent lesz, megint arrafelé fog vinni az utunk, mert a télikertet, ami tulajdonképpen üvegház, még jóvá kellene hagyatni.

Vezetni öröm, különösen friss hóban! Egy telket mentünk ki napközben egy Pest környéki faluba felmérni. Gyönyörű, havas erdőkön át vezetett az utunk. Az biztos, havas fákat lencsevégre kapni élmény! Ha feltalálnák a fűtőszálas, melegen tartó téli túrabakancsot, még arra is rá lehetne bírni, hogy túrázni menjünk egy tiszta, napsütéses, de még havas napon.

Vezetni öröm, főleg, ha egy hét kimaradás után rá kell döbbenni, hogy a kanyarodás egyáltalán nem megy, pedig a forgalmi vizsga ideje is egyre közeleg! De legalább ezen a megállapításon túlesve az órát csúszkálással fejeztük be: a vészhelyzeteket szimulálandó a tükörjég úton ellenkormányzást gyakoroltam, azzal legalább nem volt gond!

Óra előtt még benéztem az Aranyfotel nevű kárpitos-boltba, az Izabella utcába. Ennél kellemesebb csalódás sose érjen: hatalmas választékkal gyönyörűséges (bútor)szövetek garmada, kellemes kis hely, minden benne, mi szem-szájnak ingere...

A szerda este tiffanyzással telt, mint az elmúlt hetekben mindig: végre befejeztem a tükröt, és ezzel szinte teljesen elégedett vagyok, ami elég ritka jelenség. Elkezdtem a kislámpát is, fehér és vörös lesz, icipici, de hangulatvilágításnak megfelel. Most már csak arra vagyok kíváncsi, ezzel vajon mennyi időt fogok szöszölni? :-D

Ha átvilágítom, ilyen:

Maestro, 2004. 01. 27., kedd #

Mostanában kezdik megtalálni a postaládánkat a különféle reklámkiadványok, szórólapok. Eddig azt hittem, ez urbánus kórság, de ezek szerint a vidéki létnek is része :-(

Viszont volt köztük egy érdekes ajánlat is, mikrohullámú internet-szolgáltatás. Hasonló műszaki és árbeli paraméterekkel, mint az ADSL, a kérdés csak az, hogy lesz-e megfelelő térerő a házunk tetején. Érdeklődtem náluk, és persze ki is mennek mérni a megrendelés előtt, de erre a pár hónapra ide már nem lenne érdemes antennát telepíteni, utána azt sem tudom még, hol fogunk lakni- és az áttelepítés is alkalmanként 25 ezer forint. Azt hiszem, inkább megvárjuk a beköltözést, most annyira nem sürgős. De ha jobban belegondolok, amíg valahol hozzáférek szélessávú nethez, itthon megfelel a GPRS is.

Ágicza, 2004. 01. 27., kedd #

Ez a nap sem pihenőnapként vonul be a történelmembe: egész délelőtt a városban rohangáltam, délután vonatra pattantam, amit a MÁV nem működő jegyautomatái miatt kis híján lekéstem, valamint András Nagymaroson várt rám az éppen rázendítő hóesésben azt gondolván, elakadt a vonat út közben, mert késtünk is, nem keveset, ráadásul egy szál (mentesítőnek látszó) mozdony is elindult visszafelé... Úgyhogy egy kedélyes negyed órát ácsorogtam a főtér hatalmas fenyőfái alatt, lefagyott lábakkal.

Márti nénihez átugrottunk egy kis beszélgetésre, ahogy András ígérte: sajnos nincsenek jó hírek a nyári szállásunkkal kapcsolatban. Az édesanyjának sajnos egyre rosszabb az egészsége, előbb-utóbb kell majd valaki, aki állandóan a közelében marad és ápolja, így egyre kevésbé biztos, hogy oda tudunk költözni arra a néhány hónapra.

Estére már semmihez sem volt erőm, kedvem, energiám, pedig munka még várt rám és ilyenkor jobb, ha menekül, kinek kedves az élete!

Maestro, 2004. 01. 26., hétfő #

Hozzánk dobták be Márti néni egy levelét, átvittem neki. Azt mondta, majd szeretne beszélni velünk, holnap ha ráérünk. Remélem, nem rossz hír... Önkéntes munkaként mindig ellapátolom a havat mindkét ház előtt, ennyi testmozgás éppen jól esik. Most télen különösen tisztának és frissnek érzem a levegőt, szeretek kint lenni. A macskák viszont 3-4 perc után húznak vissza a házba, és dörgölőznek a konvektorhoz meg fekszenek körülötte egy fél méteres körön belül.

Délután új szakterületre merészkedtem: ékszereket fotóztam. Egyelőre csak teszt jelleggel, de lehet, hogy megbízás is lesz belőle. Kiderült, hogy az épületfotókhoz beszerzett felszerelés és világítástechnika egész jól használható tárgyfotózáshoz is, de azért belső tereket fotózni érdekesebb dolog.

Kellemes meglepetésként sikerült végre letöltenem a South Park utolsó magyar szinkronos részét, ez már nagyon régóta hiányzott a gyűjteményemből! :-)

Késő éjjel még egy tervet vittem el leadni. Ágicza megint Pesten maradt ügyeket intézni, egyedül jöttem haza. Meglehetősen álmos voltam már, de feltettem magamban, hogy látok ma este is vadállatot. Láttam is: a Verőce környéki erdőben egy nagy róka szaladt át az úton előttem, majd két őzet láttam, végül egy cirmos-fehér foltos házimacska (na az mit keresett az erdő közepén?). Ezen fellelkesülve tettem egy kört Kóspallag felé. Sokáig nem láttam semmit, de Márianosztra előtt és után is feltűnt előttem egy-egy hatalmas nyúl. Tényleg már csak a vaddisznók maradtak ki a sorból.

Ágicza, 2004. 01. 25., vasárnap #

Olyannyira hideg van kint, hogy a szürkék is csak az orrukat dugják ki az ajtón, kimenni csak néhány perces gyors terepfelmérés céljából szoktak. Alighanem tél van a javából, hiába mondja András, hogy ez nyár, csak mert süt a nap!

Kezdem összeállítani a kerttervezőknek az anyagot, hogy milyen növényeket és stílusú kertet szeretnék viszontlátni a saját telkünkön. Rájuk zúdítom a sok-sok képet és kiírt növényt, aztán igazodjanak ki rajta, és rendezzék el őket ízlés és fény/víz/hő és tápanyagigény szerint!

Ágicza, 2004. 01. 24., szombat #

Egész nap bent tárgyaltunk a városban, reggel indultunk és éjfél után értünk haza. Kicsit sok volt a jóból...

Maestro, 2004. 01. 23., péntek #

Végre sikerült kicsikarni a kútfúróból egy bizonytalan igent arra nézve, hogy jövő hét végén fúrhatjuk a kutat. Állítólag még javítják a gépet, de aztán tényleg neki tudnak állni.

A kertünk már jó kezekben van. Nekem úgy sincs sok beleszólásom, csak annyi fontos, hogy jó sok zöld legyen benne. Ha ez megvan, akkor már jól érzem magam abban a kertben. Most derült ki viszont számomra, hogy nem feltétlenül kell minden nap locsolni, az csak a kényes/éghajlatidegen fajtáknál szükséges, meg ha nagyon nagy szárazság van. De simán lehet olyan fajtákat telepíteni, amiket hetente egyszer kell pátyolgatni, de különben elvannak magukban is. Hiszen, ha belegondolok, a mező virágai is csak úgy ott vannak, és akkor kapnak vizet, amikor esik az eső. És annyi elég nekik...

Azt néztem, milyen nyugodt a környék így, hóval borítva. És most végre pontosan látni a patakon túli domb formáját is:

A patak még mindig be van fagyva:

Ágicza, 2004. 01. 23., péntek #

Háromnegyed tízre be is ért a vonat, rajta a kerttervezőkkel és velem. Azonmód András ki is jött elénk, és indultunk ki a telekre. Amit mi hajlamosak vagyunk elfelejteni, mert már megszokott a látvány, azt más nem állja meg szó nélkül: most a szakértők ugyanúgy áradoztak róla, milyen gyönyörű fekvésű a telek, meg milyen szép a környék. Erre csak buzgón bólogattunk... :-)

Mondtak pár jó ötletet, milyen növényekkel érdemes próbálkozni errefelé, de az alap-elrendezés, amit mi kigondoltunk úgy tűnik, megállja a helyét. Alapvetően szeretnénk egy könnyen gondozható, szinte önfenntartó kertet, az itt honos fafajtákkal, és kerti tavat, hogy a macskák halászhassanak valahol. Megtudtuk, egy ilyen önfenntartó tó nagy áldás: a békák miatt száműzhetjük a szúnyogirtó szereket, a csigák meg tisztán tartják a vizet....

Annak sem látták akadályát, hogy japánkert stílusú zöld legyen nálunk. Nem az időnként elhatalmasodó távolkelet-mániám miatt, hanem a filozófiája az, ami megfog. Az az átlátható rendszerű, letisztult formavilág, amit itthon sajnos nem lehet látni. Hogy minden a megfelelő helyen van, nincs egy kusza dzsungel kert helyett, hanem mindennek oka és helye van. Kíváncsi vagyok, mi sül ki belőle: a jövő hét végén bele is vágunk a tervezésre, mert ott helyben megállapodtunk, hogy a munkát ők kapják. Igaz, szakmabeliek ajánlották a két hölgyet, bizalmat szavaztunk nekik, de mást meg sem kerestünk. Úgy látszik, ez nálunk tendenciózus hozzáállás az egész építkezésnél...

Ágicza, 2004. 01. 22., csütörtök #

Nesze nekünk város, amint emberek között vagyunk, rögtön beleesünk a nyavalyás influenzába. Először én kaptam telibe, aztán szükségszerűen Andrást is leterítette. Szerencsére ő kialussza magát, egy-két nap, és meggyógyul, sajnos nekem kicsit tovább tart. De megfogadtam, hogy ha nem nagyon muszáj, nem fogom teletömni magam mindenféle antibiotikumokkal, hogy meggyógyuljak. És ehhez a hideg időnek semmi köze, ahogy elnézem. Most már annyira sikerült akklimatizálódni, hogy azzal van gondom, ha fűtött-fűtetlen helyiségek között kell ingáznom (aluljáró-metró-utca-bolt-megint szabad levegő). A melegben szinte tűrhetetlenül melegem van, a hidegben meg nem érzem, hogy megfagynék, mint eddig. Kezdem megérteni a skandináv népeket, hogy tudnak 5 fokban egy pulóverben kint lenni: egyszerűen ehhez szoktak hozzá. Hogy hogy fogjuk bírni a nyarat, rejtély... Majd csobbanunk a kerti tóban, ha nem megy másként!

Tegnap a Vezetéstechnikai Centrumban töltöttem a délutánt, gyakoroltuk a jeges-havas-csúszós terepen való vezetést. Nagy tanulsága az egésznek, hogy a normál tapadású úthoz képest öt-hatszoros a fékút, ha jeges az út, és harmincnál még csak-csak irányítható az autó, negyven fölött viszont esélytelen a hirtelen felbukkanó akadályok kikerülése, nem hogy száz méternél hamarabb megállni! Ijesztő. Az ABS az egyik legjobb dolog, amit a kocsiba tehettünk: szinte nem lehet kipördíteni, bár vészfékezésben sem kell pumpálni a féket, kiválóan irányítható marad a kocsi. Csak a sebességre, a finom fékezésre és pici ellenkormányzásra kell vigyázni. Megpróbáltuk ABS nélkül is, gyönyörű jégtánc-piruetteket produkáltunk. Megtanultam értékelni a mi kis kocsinkat, mert bármilyen alapjármű egy nagy batárhoz képest, mégis benne van az elemi védelem fejreállás ellen. Most már csak az emberi tényezővel kell az ilyen eseteknél kalkulálni.

Bent aludtam a városban, annyira kimerült voltam a délutáni vezetés és az influenza együttesétől, és igaz, kedvem sem volt egy paprikás hangulatú, beteg/veszekedős/ingerült férjjel vesződni, ilyenkor jobb tartani tőle az ajánlatos távolságot... Hagytam, hogy kialudja inkább magát, és csak reggel keltem útra. Hogy a kerttervezőkkel még én is tudjak beszélni, a reggeli vonatot kellett elcsípnem: hát, nem volt könnyű korán kelni. És nem csak a hajnali ébredés jutott aznapra: Váctól bliccelnem kellett a vonaton, mert a lakáshirdetés feladására elment szinte az utolsó fillérem is!

Maestro, 2004. 01. 22., csütörtök #

Nagyon bánatosan éreztem magam. Azt hiszem, elkapott valami influenza. Kikapcsoltam a mobilt és egész nap aludtam, de valószínűleg sikerült is kihevernem - nincs most időm betegeskedni.

Este volt egy tárgyalásom, aztán hajnalig egy renderelést készítettem elő, töménytelen mennyiségű South Parkot hallgatva végig közben. Azt hiszem, ezt hívják módosult tudatállapotnak :-)

Maestro, 2004. 01. 21., szerda #

Ma délután tanulságos tárgyalásom volt. Egy családi ház tervezésében arra jutottunk, hogy pár hét szünetet kell tartanunk, mert nem dőlt még el, hány gyerekszobát is kell terveznünk. Ugyanis a megálmodott ház túl nagynak bizonyult, és ebben az esetben két dolgot tehetünk: vagy mindent kisebbre veszünk (de akkor minek építünk, jó lenne egy panellakás is), vagy az igényekből kell leadni (mi a saját házunknál ezt az utat választottuk). Más esetekben is látom, hogy csak akkor haladunk gyorsan egy tervezéssel, ha az építtető pontosan tisztában van azzal, mit is akar és hogyan tervezi az életét a következő 10-20 évben. Ez így persze logikusnak hangzik, de sok részletkérdés csak a tervezés közben kerül elő. És nem is megoldások szintjén kell mindent tudni - arra ott vagyunk mi - hanem az igényeket kell nagyon pontosan megfogalmazni.

Vonatkozik ez a mi házunkra is, amire már csak két hetünk van, aztán már lehetne leadni az engedélyezési tervet. Az elmúlt hetekben nem nagyon volt rá időm, és igazán kedvem sem, de ez hosszú történet. Talán majd most hét végén...

Ágicza bent maradt Pesten, holnap egy vezetéstechnikai centrumban lesz órája,megtanul mindenféle csúszós pályán közlekedni. Én szép óvatosan hazahajtottam. A kóspallagi út viszontagságaihoz túl álmos voltam, de a 12-esen kicsit tovább mentem és pár kilométerrel később egy kis úton fordultam vissza Verőce felé. Itt még a hó sem volt teljesen eltakarítva, úgyhogy volt vezetési élmény. Őzet is láttam, pedig itt nem is olyan sűrű az erdő. Tényleg ez az egyetlen fájdalmam, hogy nem végig ilyen dimbes-dombos út vezet Zebegénybe.

Maestro, 2004. 01. 20., kedd #

Újra esett a hó, alig bírtam kihámozni alóla a kocsit. Ha nem törlöm le előtte, az ajtó kinyitásakor egy-egy maréknyi hó behullik az ülésekre. De a jégvakaró meg bent van a kocsiban... Még a csomagtartó felől a legjobb megközelíteni. Az utcácskánkban jókat csúszkáltunk, de most már rutinosan hozom ki a pördülésekből Cliókát, miközben próbálom nem elbízni magam.

Kinéztünk a telekre, ott is áll a hó. Most sokkal szebb a telek, mint egy hete, amikor szimplán csak kopár volt. Készítettem róla egy panorámafotót. Sajnos, csak a kis gép volt nálam, nem olyan nagy a látószög, de azért látszik valami így is:

Panorámafotó, új ablakban nyílik meg:

Egyúttal kipróbáltam, milyen önarcképet lehet elcsattintani csak úgy kézből. Ilyenek voltunk az építkezés megkezdése előtt. Persze, nem az az érdekes. Arra vagyok inkább kíváncsi, utána hogy fogunk kinézni... ;-)

Feltűnt az is, hogy mióta itt élünk, sokkal kevésbé vagyunk érzékenyek az időjárásra. Mivel a kabátomat még mindig nem volt alkalmunk elhozni Veresegyházról, csak pulóverben járok, és a sapkám fel- ill. levételével jelzem a külvilágnak, hogy kintre vagy bentre vagyok éppen öltözve. De már Ágicza sem húzza mániákusan fel-le a kabátját, mint Pesten. Persze lehet, hogy csak elfogadta az elméletem igazságát: ha mindig azonnal kabátol és gombolkozik, éppúgy hol kicsit melege lesz, hol kicsit fázik, mintha mindig ugyanaz lenne rajta. Legfeljebb egy kis fáziseltolódást tud okozni. Vegyük például a macskaféléket, rajtuk is mindig ugyanaz a bunda van, és milyen jól elvannak kint is, bent is. Vagy mint én a pulóveremben... Remélem, hogy úgy általában az ellenállóképességünk nőtt meg és nem egyszerűen csak a hidegre szoktunk rá. Majd a nyáron kiderül!

Ágicza, 2004. 01. 19., hétfő #

Megvan a rutinom! :-) Kicsit (?) ugyan rezgett a léc, de átengedtek! A sikeres vizsga hozzávalói: 1db jó fej oktató, 1db vajszívű vizsgabiztos, és 1db csicsergő, nőnemű vizsgázó, akinek be nem áll a szája, mert annyira ideges, de legalább a vidám, oldott légkörről gondoskodik... Az sem baj, ha lefullad vagy tragikus módon tolat a kapubejáróba, mert annyira fél, de a biztonsági övet még a vizsgabiztos többszöri unszolására sem hajlandó kicsatolni... ;-)

Oktatóm tömör jellemzése a mai teljesítményemről: tragikus! Na ja, amióta vezetek, talán a legelbaltázott rutinomat produkáltam, amit ő valaha is látott, de gondolom, a vizsgabiztos csak rájött, hogy elgázolni senkit nem akarok, a jó szándék megvan, a dinamizmus szintúgy, a stressz még inkább, aztán a forgalomban úgyis kénytelen-kelletlen a gyakorlat majd megtanítja, hogy kell parkolni szabályosan. A satufékes megállás és közvetlen csatlakozással a lefulladás már csak hab volt a tortán, mert a tolatás meg a szlalom nagyon ment, a járdaszegélyhez való parkolás szintúgy. Szóval, nem mindegyik vizsgabiztos szőrösszívű és léteznek köztük kedves, segítőkész emberek is. Akik nem nagyon faggatják az ember lányát arról, milyen típusú gumival gurul a járgány és azt sem veszik zokon, hogy a kedves vizsgázó hamarabb vételezi szemre a dísztárcsa sérüléseit, mint azt, milyen a gumik bordázatának állapota!

Mellékesen összeállítottam a galambot is, András sajnos visszadobta újraforrasztásra, mert túl laposnak ítélte rajta a cint, szerinte így anyagszerűtlen. Na, majd szerdán kap rá még egy réteget.

Maestro, 2004. 01. 19., hétfő #

Reggel közöltem Ágiczával, hogy lesz telefonunk. Ügyfeleink kedvéért, meg hogy tudjunk faxolni, megrendelünk egy telefonvonalat. Errefelé az Invitel a Matáv, technikailag pedig a DECT rendszer dívik, azaz még madzagokkal sem kell bajlódni, a rádiós készüléket pár ezer forintért áttelepítik a soron következő szálláshelyeinkre is. Internetezni nem nagyon lehet azon sem, még a GPRS is gyorsabb és olcsóbb nála, viszont a cég imidzsének jót tesz a böcsületes drótos telefonszám a sok mobil mellett.

Ágicza sikeresen letette a rutin vizsgáját (én a pálya sarkából néztem), bár volt pár nehezen értékelhető mozzanat is. A kerekekről például minden lényegtelen, mellékes infót elmondott, csak éppen a legfontosabbakat nem. Nekem ez - ennyi év után - nem okozott meglepetést, na de a vizsgabiztosnak... Bölcs és tapasztalt ember lévén a motorháztetőt már nem is nyittatta ki, hanem csak a tompított fény bekapcsolását meg ilyesmiket kérdezett tőle. Pedig tegnap este mindent végigmutogattam Ágiczának a műszerfalon és a motorházban, és poénból becsomagoltattam vele egy zseblámpát is, hogy mutathassa a felkészültségét az alkonyati vizsgaidőpontra.

A beállásokat nem láttam, hogy csinálta, de a gyorsítás az ment 40 helyett legalább ötvenig is, a megállás viszont padlófékkel, és kuplung híján agresszív motorfékkel rásegítve, végkifulladásig. Persze, amíg a más kocsiját gyilkolja, addig nem probléma, de már a mi Cliókánkon ne tegyen ily rút erőszakot... De a lényeg, hogy megvan a rutin, most már csak pár óra vezetés és a forgalmi vizsga van hátra, aztán fusson, akinek az élete kedves!

Éjjel természetesen Kóspallag felé mentünk haza, és két őzikét is láttunk! Az egyik annyira sokáig állt az út szélén, hogy lefékeztem és egészen közel mehettünk hozzá. Már csak pár méterre voltunk tőle, mikor beugrott a fák közé és elügetett a sűrűben. Oké, ezek szerint mégsem haltak ki az őzek a Börzsönyből.De akkor mi a fenét csináltak az elmúlt hónapokban?

Ágicza, 2004. 01. 18., vasárnap #

Ma volt nálunk pici baba, egy vigyorgó tündérmanó, és csak úgy elgondolkodtatott, hogy egy normális nőnek életcélja az utódok nevelése, a családalapítás, nekem meg meg sem fordul a fejemben, hogy gyerekünk legyen. Persze, a mi munkánk mellett olykor még a macskákkal sincs elég időnk foglalkozni, hát még egy gyerekkel. Még szerencse, hogy András csak cukkolásból veti fel a baba-projektet: nem tudom, miért szereti látni az őszinte rémületet a szememben, ha előkerül a téma...

Holnap megyek rutinvizsgára. Az azért szemétség, hogy a műszaki és a rutin között mostanában "árukapcsolás" van: addig nem is ülhetek autóba, amíg a műszaki kérdésekre nem válaszoltam. Gáz... Vagyis, addig nem, amíg nem kérdeznek olyat, amiről gőzöm sincs. Valahogy hiányzik most belőlem a vizsgadrukk, és ez zavar. Vagy mert nem nagyon vágyom sötétedés után rutinvizsgázni, mivel egy órát sem vezettem még sötétben, vagy mert azt remélem, csak olyat húzok, amire tudom is a választ. Vagy pedig most érzem úgy, hogy kezdek magabiztosan ülni a kormány mögött. Na, majd holnap estére kiderül.

Elkötöttem Cliókát, hogy gyakoroljak a sötétben, itt az újvölgyi lankákon (kb. kétszer meredekebb, mint az oktatópályán az emelkedő) Próbálgattam a kézifékes elindulást, hideg motorral. Jól le is fulladtam persze... Na meg itt sár is van, tehát az sem egy leányálom, amikor ki kell belőle rángatni a kocsit, és közben neki ne tolassak a kerítésnek, ha már egyszer kapubeállót kell gyakorolni! Ennél meredekebb útviszonyokkal nem hiszem, hogy találkozni fogok, mint az itteni hó/jég/sár/köd, ebben a sorrendben, hogy csak az utóbbi egy-két hét időjárását említsem!

Ágicza, 2004. 01. 17., szombat #

Befóliáztam a galambomat, csupán két órát szöszmötöltem vele... Legalább ezt sem hétfőn kell, a tanfolyamon, amikor már vágnánk ki a tükörnek valót. Azt néztem, hogy mécsestartónak vétek volt egy ilyen macerás mintát csinálnom, mert ez, ha eladásra készülne, órabérben kicsit sokk lenne, másképp meg nem érné meg, úgyhogy nem venné meg senki. Ám amíg csak gyakorlok, addig lehet azt is tanulni, hogy mennyit "érdemes" piszmogni egy mécsestartóval, hogy hány darabból éri meg összeállítani, szóval optimalizálni a munka volumenét és a minta bonyolultságát.

Már fenem a fogam a fürdőszobánk nagy ablakára, meg a hálóajtóra az emeleten. Ha minden igaz, az is kerek nyílás lesz, mint fent az összes ablak, azért azt tele-tiffanyzni nem kis teljesítmény lesz! Főként, ha egyáltalán felépül a ház, mert egy tapodtat sem halad a tervezés... :-( A kivitelezőnk is csinálná, "az asszony" is itt topog, hogy haladjunkmár, de még van majd' két hetünk, amíg tényleg muszáj lesz leadni a terveket.

Újra és újra ott motoszkál a fejemben, vajon sikerül-e majd a tipikus buktatókat kikerülnünk az építkezés alatt és idegbaj nélkül vészeljük át ezt a több, mint fél évet... Kell majd a nyugalom és a munkákat is úgy kell ütemezni, hogy minél többet le tudjak vennni az uram válláról, amíg épül a ház. Mert hogy nem fogja kibírni, hogy naponta ne menjen ki, az biztos, az pedig idő és sok törődés. Hogy majd a megépült mű igazi otthonná legyen, ahhoz nekem is hozzá kell tennem a magamét, és most nem szakmai értelemben gondolom. Bár, az is fontos lesz, amikor már megengedhetjük magunknak, hogy kedvünkre berendezkedhessünk. A tapasztalat azt mutatja, hogy az asszony feladata az otthonteremtés, de ez nálunk nem olyan egyértelmű. Az otthon melegét inkább a nő szokta biztosítani, de azért nálunk az is fontos, amit András mond. Ha már házi tűzhelyről van szó, azon például még mindig nem sikerült megegyeznünk, milyen kandalló legyen és mi legyen a sorsa az északi oldalon a nappali falának. Szóval, még nálunk sem tökéletes az összhang, sőt, néha többet civódunk egy-egy részleten, mint a megbízóink, akik bölcsen ráhagyják az asszonyra a döntést, elvégre ő felel az otthon harmóniájáért... Mennyivel egyszerűbb így!

A telken még így télen, hidegben, sárban is szeretek kint lenni. A hideg itt még metszőbb, mint máshol, a szél még durvábban fúj, de azt néztem, ha már lesz arrafelé néhány nagyobb fa minden telken, egy kedvezőbb mikroklíma is kialakulhat ott. Jó, persze, egy fecske nem csinál nyarat ha csak mi veszünk rögtön nagyméretű fákat, a szomszéd kis suhángjait ha egyáltalán nem rágják le a nyulak és nem tapossák el a vaddisznók télen, még így is évek, amíg normális méretűre nőnek. Egyedül a jegenyefái, amik a déli teraszunkkal szemben ültetett, azok kezdenek fa formájúnak kinézni.

Úgy látszik, a jegenyefák mindig megmaradnak, bárhol is lesz a nappalink: bent a városban is két hatalmas példány nézett velünk farkasszemet, amíg az építkezés miatt ki nem vágták őket... Pedig azok voltak ott előbb! :-/ Kevés vigasz, hogy még azon frissiben, dühtől tajtékozva felhívtam a polgármesteri hivatalt, hogy ezt hogy is képzelték, mire jött a válasz, hogy kötelezték az építtetőket néhány új fa ültetésére ahelyett, amit kivágtak. De könyörgök, mikorra fognak azok a kis vackok megnőni? Tíz-tizenöt év? Ez ugye a hivatalt nem nagyon érdekli, pedig egy generáció felnő, amíg ott használható, vö. árnyékot adó méretű fák lesznek a már ott levő, több évtizedes kivágott darabok helyén. Ezzel nem törődik senki??!

Maestro, 2004. 01. 16., péntek #

Azért nem váratott magára túl sokat a földhivatal, ma reggel két értesítést is kaptunk, egyet Ágicza, egyet én. Ez már nem nagyon lehetett más. Megvan a határozat a művelésből kivonásra, mellékeltek egy csekket is 42 ezer forintról. Ezt nagy lelkesen azonnal be is fizettem, aztán csak itthon láttam, hogy ráértünk volna a jogerőre emelkedés utáni 30 napon belül :-( De legalább látják, milyen bizakodóak vagyunk :-)

A szomszédok nem kaptak a határozatból, csak az önkormányzat meg valami pesti földügyi izé, egyikről sem hihető, hogy fellebbezne. Most már csak két hét, és leadhatjuk az engedélyezési tervet!!! Remélem, elkészülök vele addigra...

Még Ágiczával kell megbeszélnem, hogy biztosan építsünk-e, mert a következő egy évhez minden energiámra szükségem lesz, nem tudom végigcsinálni aggódás, nyavalygás (a 'rinyálás' szót Ágicza kérésére töröltem :-) és veszekedés mellett. Nem csak, hogy biztos hátországot kell teremtenie számomra az építés levezényléséhez, hanem az én munkám egy részét is át kell vállalnia majd tőlem. Szóval igazi otthonteremtő női szerep vár rá, mint a régi szép időkben.

Most már kimondottan azt nézegettük a telken, hogy milyen lesz a kilátás a nappaliból (ld. a fotót) és egyéb helyiségekből. Jó lett volna egy nagy létrára felmászni a telek közepén, mert a hálószoba és a dolgozó panorámáját másként nem lehet visszaadni. De még emlékeztünk a nyárról, mikor a szomszéd házban laktunk, hogy mekkora változást jelent a látképben az a 3 méter szintkülönbség.

Arra gondoltam, hogy csinálhatnánk egy abszolút szimmetrikus kerítést, aminek a közepén hajtanánk be a telekre, és az Y fordulónk is változna: nem egyenes út vezetne a házig és abból nyúlna ki merőlegesen egy farkinca, hanem nagy íven kanyarodnánk be a ház elé, és onnan 120 fokban ágazna el az Y.

Maestro, 2004. 01. 15., csütörtök #

Úgy megörültem reggel, mert találtam egy értesítést a postaládánkban, tértivevényes levélről. Végre megvan hát a művelésből kivonás, és engedélyeztethetnénk a házunkat.

A postán - ezt szeretem a vidéki életben - nem kell sokat magyarázkodnom, pláne igazolnom magamat: ahogy beléptem, még elő sem vettem az értesítést, már keresték elő és nyújtották át a levelemet. Sajnos, nem a váci földhivatalból jött. Pedig most már éppen ideje lenne. Holnap felhívom őket, hogy hol tartanak.

Az persze oké, hogy most már mi is vidékiek vagyunk, de a Cora már-már arcátlanul túlzásba viszi a dolgot:

Megint csak a Kentuckynál ettünk csirkét. Nem mintha nem kedvelném, de nem adom fel a reményt, hogy rendszeresen otthon is ehetek valami meleget. Elképzeltem, hogy majd a házunkban Ágicza minden nap főzni fog, és néha még én is segítek neki.

Vettünk egy narancsprést, és kemény munkával elértem, hogy három narancsból ki tudok préselni egy pohárnyi levet. Én nem tudom, hogy mi van a 100%-os narancslevekben, de erre csak emlékeztetnek. Azért annyira nem rentábilis a dolog, kisebb narancsokat kellene beletenni, mert azokat teljesen ki tudja facsarni, és persze nagyker áron kellene beszerezni.

Délután egy átalakításra váró házat néztünk meg, és a garázs tetején a töredezett, hámló bitumenes szigetelésen ilyen csodálatos mohaszőnyeget találtam:

Clióka túlesett a 12 ezredik kilométeren! Ez azért nagy szó, mert amikor vettük, kb. egy év alatt terveztem ennyit menni, és még úgy is gazdaságosnak tűnt a dízelmotor. Az elmúlt fél év alapján az átlagfogyasztása 4,69 liter százon, ami kereken 10 Ft/km-t jelent. Ha ennyi használat mellett beleszámolok 6 évre előre minden költséget és a várható eladási árát is, akkor mintegy 40 Ft körül jön ki egy kilométer. De ennek legnagyobb része mind állandó költség, úgyhogy ha autókázni támad kedvünk a szokásos pesti útjainkon kívül, az már csak tíz forint egy km-re, igazán nem sok.

Nagyon bevált ez a kis kocsi, csak azt sajnálom, hogy nem a haszongépjármű verziót vettük meg belőle, mert a hátsó ülések csak akadályoznak, néha meg jól jönne egy még nagyobb rakodótér. Bár, így is rengeteg minden belefér, és ha mégsem, legfeljebb veszünk hozzá egy utánfutót.

Ágicza, 2004. 01. 15., csütörtök #

Bent éjszakáztam, mert csütörtök reggelre kaptam csak időpontot vezetésre. Szerdán este fél tízig kaszaboltam az ujjaimat, de végre kivágtam és lecsiszoltam a madaramat! A fóliázás házi feladatnak maradt, mert a többiek már többé-kevésbé elkészültek a mécsestartóikkal, csak én vagyok ilyen piszmogós, őket viszont nem akarom hátráltatni. Ja, olyan apró darabokat farigcsáltam, amik egy forintosnál is kisebbek... az vigasztal csak, hogy teljesen egyedi, amit alkotok, saját dizájn, saját megvalósítás. Nem is a csigatempóm dühít most, hanem az, hogy ismét rojtosak-fájósak az ujjaim, remélem, ez a megszerzett gyakorlattal előbb-utóbb elmúlik.

Már a következő munkadarabot, egy kerek tükröt is megterveztem, szerencsére ez kevesebb, de egyforma vágni valót tartalmaz, és 24 üvegkavicsot, amit még jó, hogy nem kell egyenként kivagdosnom, viszont rendkívül dekoratívak. Ez már haladósabb munka lesz! :-)

Kipróbáltuk azt a hullámos anatómiai párnát, amit nyak- és gerincfájósoknak ajánlgatnak. Nemes egyszerűséggel egymás feje alól húztuk ki idáig, vagyis aki hamarabb ment aludni, az lenyúlta a másiktól, tehát az idő nagy részében én alhattam rajta! :-P Most vettük meg a másodikat, látva, hogy ez nekünk jó. Így aztán helyből két párnahuzatot varrhatok hozzá!

Maestro, 2004. 01. 14., szerda #

Ma is egész nap Budapesten tárgyaltunk, csak most nem az irodában, hanem különféle építési helyszíneken. Ha minden jól megy, tervezek hamarosan egy kis nyárikonyha-terasz együttest, ami nem nagy volumenű munka, de sok mindenben rokon lesz a házunk anyag- és formavilágával, és igazán közel állna a szívemhez. Kis ujjgyakorlat a Nagy Mű előtt...

Ágicza most egy galambos mécsestartón dolgozik, és még arra is ügyelt, hogy a cirmos mintázatú üvegben a cirmosság pont úgy görbüljön, ahogy a szárny alakja megkívánja - ezzel mintegy kirajzolva a tollakat is a különben egy-egy üvegdarabból álló szárnyakra. Eltűnődtem, hogy ha ilyen könnyen és ennyi érzékkel tervez meg tiffany-mintákat (csinált vagy tíz tervet a mécsestartóra is), akkor az üvegfestéseinél miért csak mások üvegképeit vagy festményeit másolja. Állítólag nem szereti a geometrikus formákat... Én inkább magam tervezném az üvegfestéseimet, legfeljebb csak olyan stílusú képeket készítenék, amik jól mennek, de akkor is eredeti lenne mindegyik. Ezért örülök most nagyon a tiffanynak, az már igazi kreatív munka. Persze, azért lehet, hogy én is tervezek majd neki egyedi lámpákat. Vagy meg is tanulok tiffanyzni...

Ágicza a lakásban maradt, mert holnap vezet. Én pedig rég nem tapasztalt nyugalomban hazahajtottam. A macskák úgy néznek rám, mint egy istenre, mióta én adok nekik enni. Milyen érdekes, hogy válogatás nélkül megesznek mindent, amit eléjük teszek. A recept egyszerű: amíg van a régiből, nem frissítem a választékot. Még a másnapos szalámit is megették, amit a kiszáradt fél szendvicsemből selejteztem ki. Fogyni még nem fogytak szemmel láthatóan, a mérlegünkben meg nem lehet megbízni (hogy mást ne mondjak, pl. engem 90 kiló felettinek mutat, holott annyi egyszerűen nem lehetek :-)

Elhoztam a lakásból az utolsó két kispolcot, meg a tévét is. Annyira nem érdekel senkit egy lakás vételénél, akkor már inkább legyen nálunk. Aztán vagy veszünk hozzá egy videót vagy DVD-lejátszót, vagy még inkább eladjuk, hogy nyoma se maradjon. Persze, a reklámok hiánya miatt egészen aszociális leszek: legutóbb a Corában csak olyasmiket pakoltam be a kosárba, amik tényleg kellettek. Hová jutna a fogyasztói társadalom, ha mindenki ilyen lenne? Nem mondom, párszor élmény volt telepakolni a kocsit mindennel, ami csak megtetszett, de ez sokba is kerül és hamar meg is lehet unni. Okosabb lenne inkább a zebegényi ABC-ben bevásárolni, azzal legalább a helybelieket támogatom.

Ja, és felhívott a kivitelező, még nem vágták ki a kerítésnek való akácokat, de rajta van az ügyön. Keresett hálót is, de csak elég drágát talált, még folytatja a kutatást. Örülnék, ha már az építésnél tartanánk... Most valahogy lelassult a dolog, megint csak a papírmunka megy. Ha ilyen enyhe idő marad, tényleg lehetne február végén alapozni. Továbbra sem akadt még egy szabad délutánom a házunkra.

Maestro, 2004. 01. 13., kedd #

Ágicza felhívta az oktatóját, aki megerősítette, hogy elsőkerekes kocsinál a finom gázadás segít ilyenkor. Csütörtökön majd még kifaggatja részletesebben is, most valamiért élénken érdeklődöm a téma iránt. De a lényeg, hogy megúsztuk, és hogy egy percig sem féltem a kocsiban. Emlékszem, annak idején a Wartburg úgy imbolygott, hogy nyáron is bátorság kellett egy-egy merészebb kanyarhoz.

Felhívtam a kútfúrót, hogy mikor tudna kezdeni. Kiderült, hogy nem eszik azért olyan forrón a kását, mert még nem üzemkészek a gépeik, másrészt nem egy napos munka lesz, mert elég sok idő a felvonulás. Valószínűleg pénteken megmutatom neki, hova kellene fúrni, és a hét végén vagy jövő hét elején készül el a kút. Kerestem a kivitelezőnket is, hogy mi van a kerítésoszlopokkal, meg hogy ne aggódjon az építkezés miatt, de nem tudtam elérni.

Végre elkészültem a weboldalunk frissítésével, lassan három hónapja, hogy utoljára volt rá időm. Érdekes módon, nem került ki most olyan sok terv, mert pár fotózás és látványterv, amin az elmúlt hónapokban dolgoztam, csak a következő frissítésre lesz esedékes.

Ágicza, 2004. 01. 12., hétfő #

Azt tudtam, hogy eseménydús nap lesz a mai, de hogy ennyire, arra legmerészebb álmaimban sem gondoltam volna. Tiffany-tanfolyamon elkezdtünk egy mécsestartót, terveztem hozzá egy kiterjesztett szárnyú galambot, amihez fekete-fehér cirmos üveget és vörös-átlátszót fogok használni. Találtam még gyöngyházfényű-rózsaszínes irizáló üvegből is apró darabkákat, és bár a rózsaszín nem tartozik a kedvenceim közé, ennek nem tudtam ellenállni, úgyhogy a madár farktollai és begye ebből lesz. Remélem, nem lesz belőle túlságosan vásári, rikító színösszeállítás. Az tény, hogy több, mint egy órát szöszöltem a megfelelően cirmosodó üvegdarabok egymáshoz való válogatásával, de legalább azzal a tudattal fogom összeállítani, hogy amit lehetett, kihoztam belőle. Érdekes, hogy ezek a színes üvegek mennyivel sérülékenyebbek, mint a rendes ablaküveg. Szegény galambom majdnem szárnyaszegett lett, mert hajszál híja, hogy nem törtem derékba a karrierjét az alig fél tenyérnyi üvegdarabkának.

András nyolcra beugrott értem, és erőteljes "menjünkmármertelkésünk" noszogatásokkal kitessékelt a műhelyből. Igen, tényleg át kellett még érnünk egy tárgyalásra a város másik végébe, és tizenegy is elmúlt, mire azzal végezve hazafelé vehettük az utunkat. És a kaland csak innen indult!

Pesten szakadt az eső, mintha dézsából öntenék, ám amint kiértünk a városból, átváltott hatalmas pelyhekben szállingózó, sűrű hóesésre. Nosza, előkaptam a fényképezőgépet, mert a látvány fantasztikus volt: a szélvédőnek végeláthatatlan folyamként csapódó pelyhek tömege, ami kavarog az úton, forgalom a minimálisnál is kisebb, tíz percenként egy-egy eltévedt autó, néha egy kamion. Sajnos, itt igazán jól elkapott képet nem sikerült készíteni. Nem tudom, ki vetette fel először a kóspallagi utat, mert az garantáltan kihalt hajnali egy óra tájban, és fotózni sem lenne semmi arrafelé ilyen hóesésben...

Szóval, lekanyarodtunk. És bár a hó egyre apróbb szemekben, ám annál sűrűbben potyogott az égből, nekivágtunk a hegyi terepnek, gondolván, épelméjű ember ilyenkor nem tartózkodik arrafelé, nyugodtan fényképezhetünk. Volt is mit! Nyitásként hatalmas fenyőfák a régi porták előtt, majd beljebb haladva az erdőben az összeboruló havas ágak alatt olyan volt, mintha egy elvarázsolt erdőben járnánk. Most éreztem igazi karácsony-hangulatot, nem decemberben a nagy rohanás közepette. Meg-megálltunk majdnem minden egyes kanyar után, András fotózott, néha kiszálltunk megcsodálni az érintetlen természetet. Felemelő élmény, fantasztikusan nyugodt, békés, mesebeli ez az éjszakai kihalt, mozdulatlan táj.

Amikor a Kóspallag-Márianosztra közötti úton megpillantottunk egy négy loncsos-borzas vaddisznóból álló csapatot, szemünk-szánk tátva maradt a csodálkozástól. Ilyet még nem pipáltunk! Ők sem nagyon, ezek szerint, mert szépen, komótosan sétáltak be az erdőbe, a feltúrt havat hátrahagyva az út szélén. És más a nem létező autónyomokból ítélve nem nagyon járhatott az úton az elmúlt 2-3 órában, elég nyugodtan grasszáltak arra. András megfordult, hátha még a reflektorral be tudunk világítani a fák közé és látjuk őket, de amire visszaértünk, már elcsörtettek. És ha arra gondoltunk, hogy a mai élménynek a reflektorok fényében kergetőző hatalmas hópelyhek az úton és a rengeteg fotó az elvarázsolt erdőről, no meg a vaddisznó-csapat bőven elegendő egy napra, hát, alaposan tévedtünk.

Egy-két kilométerre Márianosztra előtt lett ám nemulass! Egy lankás buckáról lefelé gurulva úgy kifarolt az autó, hogy csak néztem, ahogy elkezdett csárdásozni a felfagyott tükörjégen, András alig győzte az úton tartani. Úgy pörgött-forgott, mint a piros arcú menyecske a szüreti bálon, de szerencsére az árkot kihagytuk. Öt-hat komoly kilengés után sikerült Andrásnak végre irányba állítani és lefékezni. Érdekes, hogy sem pánik, sem sikoltozás nem volt, meggondolatlan mozdulat pedig végképp nem. Csak utána, amikor már simán gurultunk a szakadó esőben, akkor kezdett egy kicsit kiugrani a szívem a torkomon... Sebaj, így az adrenalin-szintemet is egy füst alatt letesztelhettem, ha már erre jártunk! :-)

Maestro, 2004. 01. 12., hétfő #

Ágicza már délelőtt bevonatozott Pestre, én csak este mentem utána kocsival. Olyan nyugis volt így egyedül. Azt hiszem, valahogy mégis csak meg kell oldanunk, hogy külön szobákban legyünk, túl sokat vagyunk együtt. A legjobb lenne, ha két külön kis házat építhetnénk a telken... De lehet, hogy hosszú távon lesz egy kis budai lakásunk, ami egyben iroda is lesz, de lakni is lehet ott, mondjuk egy galérián.

Beugrottam az irodába is, aztán a szombaton fotózott lakásba, ahol megcsináltam az Ági által anyira hiányolt fotót. Aztán mentem Ágiczáért a tiffany-műhelybe. Nem nagy helyigényű a tevékenység és a csiszológép sem túlságosan zajos, úgyhogy szerintem nyugodtan berendezhetünk egy kis műhelyt a nappali vagy a télikert sarkában (közvetlenül az én esztergapadom mellett ;-) Elképzeltem, hogy milyen lenne a nappalit teljesen felvinni a tetőtérbe a számítógépek mellé, és lent egy nagy lakótér lenne, ahol egyszerre készül az étel, fúrunk-faragunk, üvegeket ragasztgatunk. Csak Ágicza még mindig abban a tévhitben él, hogy nincsen ház nappali nélkül. Néha próbálom felhívni rá a figyelmét, hogy lassan 7 éve nincs nappalink és mégis életben vagyunk. Erre persze lehet mondani, hogy attól még most lehet, sőt, most annál inkább kellene már. De pl. platinaszőke plázacica kedvesem sem volt még, most akkor csak azért keressek egyet? ;-)

Késő éjjelig tárgyaltunk, hazafelé indulva még inkább autómosás jellegű volt a csapadék, de a 2/A-n már nagy pelyhekben hullt a hó. Olyan volt, mint amikor a sci-fikben átmennek az űrhajóval egy másik dimenzióba, minden forgott és kavargott előttünk a reflektorok fényében. Az úton alig voltak autók, és mindenki ugyanazon a nyomon ment, az út közepén, csak ha nagy ritkán szembe jött valaki, akkor óvakodtunk vissza a magunk sávjába. Néha éreztem, hogy nem csak arra megy Clióka, amerre szeretném, hanem akár fél métert is önhatalmúlag hozzátesz egy kormánymozdulat eredményéhez - bár összességében stabilan tartja az utat.

Ágicza próbálta a fényképezőgéppel filmre venni a hópelyhek rohamát, de nem volt hozzá elég fény, és küzdött a beállításokkal is. Pedig néha meg is álltunk egy-egy különösen szépen kavargó résznél. Már régóta próbálom beavatni Ágiczát a nagyobbik Nikonunk kezelésének titkaiba, de sajnos ő még ott tart, hogy az 'A' és 'M' betűk a gépen nem automatát és manuálist jelentenek, hanem - valami eleve elrendeltetésnek megfelelően - Ágicza és Maestro használati módokról van szó. Eddig ez úgy-ahogy működött is, de éjszaka, egy kocsi belsejéből nem lehet foolproof automata módban fotózni.

Bár a hó csak egyre esett - vagy tán éppen ezért? - azt mondtam, hogy menjünk Kóspallag felé a hegyek között, most talán nem lesz más autó arrafelé. Ágicza óvatoskodott, hogy elég lesz csak egy kicsit bemenni arra az útra, pár fotó, aztán nyomás haza. De a hó éppúgy állt a 12-es úton is, szerintem tehát mindegy volt, és úgyis csak egyszer élünk.

Szakadt a hó, bár itt kisebb pelyhekben, mint korábban, ezért nem a hulló hó volt a fő látványosság, hanem a fák ágain és az úton megülő, érintetlen fehér tömeg. 1-2 kilométerenként megálltunk és készítettem pár felvételt az útról. Csak a reflektorok világítottak, és kézből fotóztam, de sikerült pár bemozdulásmentes képet készítenem.

Az egyik alkalommal ki is szálltunk a kocsiból az út közepén, és csak néztük a tájat. Egészen kellemes idő volt, a hó csendesen szállingózott - a filmeken ilyenkor csendül fel a zene és kezd keringőzni a két főszereplő. Már csak ezért is megérte vidékre költözni, egy ilyen éjjeli utat a hóesésben nem cserélnék el egy egész multiplex mozival sem!

Aztán kezdtek állatnyomok feltűnni a hóban, és - vadállat-megfigyelő útjaink során először - vaddisznókat is láttunk!

Az úton a nagy hó ellenére viszonylag jó tempóban lehetett haladni (bár aggódó asszonykám lassítást javasolt), aztán egy dombtetőn jött a meglepetés: Clióka a majdnem egyenes úton, szép tempósan elkezdett kilinccsel előre fordulni. Kurva élet, mondok magamban, nagyon közeledik az úttest széle... Még soha nem csúsztam meg így autóval, de azt azonnal tapasztaltam, hogy az ellenkormányzás ilyenkor az ösztönös reakció, és szépen sikerült is visszaterelnem egyenesbe a kocsit. Az viszont nem jutott eszembe hirtelen, hogy elsőkerék-meghajtásnál enyhe gázzal kell kihozni vagy éppen hogy gázelvétellel, ezért próbáltam tartani a tempót és inkább a kormányra figyeltem. Mert hogy a kocsi az egyenes után rögtön fordult át a másik oldalra. Immár rutinosan újabb ellenkormány, majd néhány további ilyen akció után végre egyenesben maradt (valószínűleg addigra tapasztaltam ki, mennyit kell korrigálni rajta, hogy ne lendüljön át újra). Ezután már kicsit óvatosabban mentem tovább, másfelől viszont már nem féltem annyira a kicsúszástól.

Nagyon elégedett voltam, mert végig tudtam, mit csinálok, mintha kívülről látnám az egészet, a látnivalók és élmények folytatásaként. Valahogy nincs veszélyérzetem... A legnegatívabb gondolatom is csak az volt az akció közben, hogy majd vonszolhatjuk ki a Cliókát az árokból vagy várhatunk az Assistance-ra. És Ági sem ájult el vagy ilyesmi, hanem egymást nyugtatgattuk szépen a szambázás közben :-)

Az út végén már újra csak eső esett, elmosva az eddigi napok alatt leesett havat is. Belegondoltam, micsoda szerencse, hogy nem maradtunk le az éjjeli 'snow-show' egyetlen percéről sem (és hogy éppen volt nálunk fényképezőgép). Legfeljebb azt sajnálom, hogy nem mentem vissza megnézni, milyen pályát írt le a kocsi, amikor a domboldalon szánkóztunk vele lefelé.

Ágicza, 2004. 01. 11., vasárnap #

A tetőtérben mégis tölgypadló lesz. András szerint ez nem tájidegen, mint a trópusi fafajták, mégis hasonlóan tartós, idő-, és kopásálló. Megint pipálhat egyet a "már megint kinek volt igaza?"-rovatban. Ez csak azért érdekes, mert egyre inkább közeledünk a hagyományos anyagokhoz, amik hazánkban is beváltak, és nem csak a bútorok formája, de a felhasznált anyagok is inkább klasszikus/rusztikusnak nevezhetők, mint formabontónak és szokatlannak, újszerűnek. Lehet, hogy túlságosan is ómódi vagyok? Ez a tölgypadló is a tegnap látott lakásban fogott meg, és nagyon is éreztem rajta, hogy nekünk szintén valami ilyesmi tónusú padló kellene a sok mahagóni-dió bútor mellé, csak széles deszkázatú hajópadlóból, amúgy régiesen.

Holnap egész nap pattogni fogok egyik helyről a másikra, mint a mérgezett egér: reggel tárgyalás, utána vezetés, egy óra városban rohangálás, Tiffany-tanfolyam, az lesz csoda, ha ezek után estére egyáltalán még használható állapotban leszek. Pedig nem ártana, mert a tanfolyam után még vár rám egy tárgyalás és ahhoz nem hajnali ötkor kellene lefeküdni...

Ágicza, 2004. 01. 10., szombat #

Végre lefotózhattuk egy régebben elkészült munkánkat! Igaz, hogy csak ezért kellett bemennünk a városba, de megérte! Még egy-két apróság nem került a helyére, de lényeg azért így is látszik: megint sikerült kihoznunk egy látványos, galériás nappali + konyha + étkezőt egy belvárosi, nagy belmagasságú lakásból. Mindig elámulok, hogy mennyire új dimenziókat nyit egy galéria: amit addig csak a földön állva lehetett megszemlélni, egy galériával rálátás nyílik a terekre, átláthatóbb, nagyvonalúbb térformálást enged meg, hogy 3D-ben mozoghat az ember a lakásban.

A második meglepetés itthon ért, amikor átnéztem az András által fotózottakat: mivel én beszélgettem a háziasszonnyal, míg az uram csattogtatta a gépét, nem is figyeltem, milyen beállításokkal, képkivágásokkal örökíti meg a látványt. Koppantam is nagyot: teljesen mást kapott el a térből, mint amit én szívem szerint láttam volna, olyan dolgokat nem tartott érdemesnek lekapni, amiket pedig biztosra vettem, hogy le fog fotózni. Teljesen más szemszög, teljesen más gondolkodást tükröz, más a szemléletmód is.

Ma is tanultam valamit: ne higgyem azt, hogy ami számomra fontos, azt a másik is ugyanolyan fontosnak értékeli, és főként, hogy amit képen is viszont akarok látni, ahhoz nekem is oda kell mennem a gép mögé és beállítani úgy, ahogy én is szeretném. És egyáltalán nem arról van szó, hogy ne lennének nagyon jól megcsinálva azok a képek, egyszerűen csak mások, mint amire én gondoltam.

Ágicza, 2004. 01. 09., péntek # este

Azért a házról is esett szó ma. András felvetette, hogy ha komolyan elkezdek tiffanyzni, akkor nem ártana, hogy legyen egy saját dolgozóm, szóval osszuk fel a felső teret három kisebb szobára, és akkor meg van oldva a külön szoba kérdése is, és egymást sem zavarjuk zaj-ügyileg. Lehet, hogy magam ellen beszélek, de nem hagytam elrontani a fenti nagy dolgozó teret, ami így szép, egybenyitva. Mit kezdenék három kis lukkal a helyén? Persze, a célnak jobban megfelelne, de akkor is, ha nem muszáj, nem akarom azt a nagy egyben látszó teret kis lyukakra bontani. Még akkor sem, ha ezért arra ítéltettem, hogy fejhallgatóval dolgozzak mellette... Hihihi, ha üvegezek, a csiszológép hangja úgyis túlharsogja, egy-egy! ;-P Vagy magamra csukom a télikert ajtaját, és minden meg van oldva!

Így abban maradtunk, hogy egy-két négyzetmétert a galéria légterének rovására mégis lecsípünk: a lépcső mellett kétoldalt egy-egy gerenda mégsem fog szabadon "lógni" a térben, bedeszkázzuk azt is, így egy tisztességes dolgozórész elfér a konyha felett, ahova most csak egy kisebbfajta komódot pakolhattam volna, és az ablakhoz is jobban hozzá fogunk tudni férni. Sajnos, ennyit áldoznunk kell az átlátható terekből, csupán a célszerűség miatt. Azt már látjuk, hogy beépített bútor csak oda kerül, ahova nagyon muszáj, pl. az előszobába, de inkább tologatható, mobil bútorokkal fogjuk körülvenni magunkat. Ismerve magamat, úgyis fél évente tologatni-rendezgetni fogom őket!

Azt el nem tudom képzelni, mikor fog András sort keríteni a saját házunkra, mert minden nappal egyre közelebb kerülünk az építkezéshez, de pontos kiviteli tervek még mindig nincsenek, mert mindig mások házán dolgozik... Afenébe, mér' nem értek én is hozzá? Most pedig segíthetnék neki.

Tappancsot gyógykezeljük: 12 óránként, mint az Öreg Kövért nyáron, seb kitisztít, lefertőtlenít, gyógypaszta ráken, belemasszíroz, macska megvigasztal. Holnaptól bónuszként gyógyszer is jár mindehhez. Rutin, az már van benne, bár ne kéne...

Maestro, 2004. 01. 09., péntek #

A macskákat most én etetem, bár Ágicza reggel megpróbált lobbyzni az érdekükben ('szegények, üres a tálkájuk...'). Most csak ropit kaptak, konzervet majd később, de akkor csak azt kapnak. Szerintem nem lesz nehéz végigcsinálni, csak Ágicza bírja idegekkel.

Beszéltem a kútfúróval, jövő héten valamikor megcsináljuk a kutat. Addigra remélem, hogy együtt lesz rá a pénz, és minden rendben fog menni.

A tetőtérben felmerült, hogy picit szűkítjük a lépcső melletti légteret, viszont kialakul egy munkaasztalnyi hely a hálószoba előtt. Eddig nagyon bántotta a szemem, hogy egy ennyire pici házban 3-4 m² holt tér van a hálószoba ajtajánál, miközben minden négyzetcentit ki szeretnénk használni. Most egy műhelyasztalka lesz ott, vagy a szerver gépnek a helye, de nem vész el a tér. A házi számítógép-hálózatot rádiós hálókártyákkal tervezem megoldani, így csak sok konnektort kell tenni mindenhova, és bárhol lehetnek a számítógépeink - például egy notebook akár a patak partján is!

Maestro, 2004. 01. 08., csütörtök #

Belegondoltam, hogy már majdnem egy éve fotózgatom a telket, a márciusi kopár állapotától kezdve nyári képek során át a mostani téli tájig. Csak úgy játékból csináltam egy képet, ahol mindez egyben látszik, pár évszakon keresztül. Ezt látjuk majd a bejárati ajtóból ill. a hálószoba ablakából:

Tappancs hátán nem gyógyul a seb, amit még év elején szerzett. Ezért délután felpakoltuk és átmentünk Nagymarosra az orvoshoz. Mint kiderült, egy tüske szúrta meg, de meglehetősen mélyen, fertőtlenítővel kell kezelni, antibiotikumot kap meg ilyesmik.

Elbeszélgettünk az orvossal arról is, hogy hogyan lehetne lefogyasztani a macskáinkat. Ágicza végre elhitte, hogy Tappancs a normális méretű és a többiek kövérek (nem pedig kórosan sovány, akit akkor is hizlalni kell, ha a többiek kicsit ducibbak lesznek mellette). Azt hiszem, eleve reménytelen a fogyókúrájuk, ha olyasvalaki eteti őket, aki az első nyikkanásra teleönti a tálkájukat kajával. Egyszer etettem őket én egy hétig, fogytak is rendesen... Mostantól megint így lesz.

Érdekeset mesélt a kutyákról is. Tapasztalatai szerint a leggyakrabban akkor sérülnek meg a macskák, amikor nem tudnak elég gyorsan átsurranni a kerítésen, és a kutya utoléri őket. De a megoldás teljesen egyszerű: olyan távolságra kell tenni a léceket a kerítésen, amin a macskáink kényelmesen átférnek, egy kutya meg már nem. Valamint úgy telepíteni a fákat - vagy fák híján virágtartó oszlopokat, bármit - hogy 10-20 méteren belül mindig legyen valami, amire felmenekülhetnek támadás esetén. Meg tavasszal beszerezni egy megfelelő kutyát nekünk is.

Még beugrottunk Szobra péksütiért, miközben a Klub Rádióban egy betelefonáló hölgy éppen az abortuszról mondta el a véleményét, rendkívül értelmesen és logikusan. Szerintünk is leginkább csak egyetlen emberre tartozik az ilyesmi, legfeljebb kettőre, ezért őszinte örömmel hallgattam. Mivel a völgyünkben nem jön be ez az adó, gyorsan kiraktuk a macskát, és elmentünk még egy kicsit autókázni, hogy tovább hallgathassuk. Nagymarost már elhagytuk mikor felvetettem, hogy menjünk be Vácra, és egyúttal ehetnénk is valamit. Ági rendkívül szeret étterembe járni, mert ott nem neki kell készíteni a kaját, hanem elé rakják készen. Nekem ilyen szempontból mondjuk mindegy, de a kedvéért elmentünk. Egyébként nem járunk túl sűrűn étterembe, mert szerintem nem buli éhesen beülni valahova és aztán fél-egy órát várni az ételre.

A Halászkert Étterembe mentünk a Duna-parton. Kongott az ürességtől, ilyenkor nincs túl nagy forgalom. Alig, hogy leültünk, a Juventus Rádió helyett betettek valami lírai zenét, világslágerek pánsípon jellegűt. Nem akartam kiábrándítani őket, hogy feleséggel jövök, ezért fogtuk egymás kezét és elpirultunk, ha a pincér közelített :-), de főként a házunkról és annak megépítéséről beszélgettünk.

Tetszett az étterem, és az különösen, hogy a pincér nem lihegett állandóan a nyakunkban, de azért sűrűn feltűnt a távolban és jött azonnal, ha kellett valami. Nem volt raktáron sem hortobágyi palacsintájuk, sem gesztenyepüréjük - szégyenkeztek is eléggé emiatt -, viszont a kedvenc ételemet, bár nem szerepelt az étlapon, megcsinálták nekem.

Hazafelé tartva Verőce előtt, az országút mellett láttunk két őzet! Illetve, én amennyit láttam belőlük, attól nyugodtan lehettek volna kutyák is, de Ágicza jobban meg tudta figyelni, szerinte őzek voltak azok. Mivel ezzel megvolt az aznapi vadállat-adagunk, biztonsági megfontolásokból nem a kóspallagi utat választottuk.

Maestro, 2004. 01. 07., szerda #

Végül is nem mentünk be V. úrhoz egyeztetni, mert egyrészt úgysem lesz pénzünk most megépíteni a télikertet, másrészt nem szeretnék változtatni azon a terven, amit félhivatalosan már elfogadtak. Majd ha egyszer belterület lesz (azóta sincs róla semmi hír), akkor majd télikerttel engedélyeztetem újra. Aztán arra gondoltam, hogy megszerezhetném a felelős építésvezetői jogosultságot is. Akkor tényleg 'one man show' lenne az építkezés, ahol az építtető, a tervező és a műszaki vezető is én vagyok. Általában ennek a három embernek a részvételét kell a legjobban összehangolni az építés során, így talán kicsit könnyebb lesz, mint általában szokott lenni...

Pest felé menet a 2/A-n szemem-szám elállt a csodálkozástól: egy rendőrautó ment előttünk, és nem rohant tova 150-nel, nem fordult meg a záróvonalon, hanem szép szabályosan 90-nel ment. Szinte biztos, hogy álrendőrök voltak. Életszerűtlen viselkedésük azonnal lebuktatta őket :-)

Hazafelé menet azt fejtegettem Áginak, hogy mennyire fontos lenne ezt a házat mintaszerűen felépíteni. Hogy megfelelő minőségűt venni, jó szakemberekkel dolgoztatni és a végén jobban járni, mintha mindenből a legolcsóbbat kerestük volna. Azt hiszem, csak azt a csapdát kell elkerülnünk, hogy nem tudunk megállni a minőség hajhászásában. Szóval, amíg egy másfélszer drágább ajtó háromszor jobb a legolcsóbbnál, addig nem szabad sajnálni rá a pénzt. De ami ennél tízszer drágább, és csak kétszer jobb, azt kihagyjuk. Megkockáztatom, nem lesz mindig időm mindennek alaposan utána járni, de a legfontosabb, hogy profik kezében tudjam az építkezést. Nagyon bízom a kivitelezőinkben. Persze, nem is ok nélkül, a vakvilágba, mert csak a legjobbakat hallottam róluk. De komolyan hiszek is abban, hogy jobban járok így, mintha örökké gyanakodnék és idegeskednék. Na, majd meglátjuk. Ha jól sikerül, bestsellert írok az elméletemből, 'Pozitív Építkezés Idegbaj Nélkül' címmel, és nagyon büszke leszek magamra. Csak bírjam ki addig idegbaj nélkül...

Ágicza, 2004. 01. 07., szerda #

Újabb havas reggelre ébredtünk. Gyönyörű, hatalmas pelyhekben szállingózott a hó, egyszerűen nem tudtam megunni, csak néztem, ahogy a pihék kergetőznek az ablak előtt. A városban sajnos kevésbé idilli ez az idő, egy randa szürke trutyi lesz belőle, elvész a télnek a varázsa, csak a vacogás meg a csúszkálás marad belőle. Az aluljárók lépcsői életveszélyesek, úgyhogy aközött, hogy a szoknyámmal seprem fel a latyakot és hogy háttal zúgok le a lépcsőn inkább az előbbit választottam, és kapaszkodtam a fagyos korlátba... Grrr! Nem csoda, ha a városban annyira nem örülnek a télnek.

A délutáni üveges tanfolyamon most már nem szabdaltam el az ujjamat, kezdek ráérezni a dologra. És most már tudok úgy is üveget vágni, hogy nem fröccsen szanaszét minden szilánk. Sikerült befejezni az első munkadarabot, nem egy remekmű, de az első saját kezű munkám! Nagyszerű érzés, hogy ilyet is tudni fogok majd csinálni! És abszolút nem megerőltető, csak aprólékos-pepecselős munka, vagyis számomra ideális.

Hazafelé az éjszakában beszélgettünk egy kicsit a házról is. Újra körbejártuk a dolgozó kérdését, mert ha én belelendülök ebbe a Tiffanyzásba, szükségem lesz egy külön munkahelyre is. Azt hiszem, a házacskánk meglehetősen multifunkcionális jószág lesz, mint egy loft, csak a sok felesleges négyzetméter nélkül. Kezdek megbarátkozni a méreteivel is. Inkább otthonos, meghitt lesz, mint reprezentatív, és inkább a beépített szerkezetek, szaniterek és bútorok minőségével fogunk domborítani. Azt néztem az egyik lapban, hogy ha egy megfelelően rusztikus falhoz rendeljük hozzá az apróbb méretű kerámiákat, az abszolút helyénvalónak tűnik, és csak a tükörsimára glettelt, egyszínűre festett fal kívánja inkább a nagyméretű járólapokat.

Ágicza, 2004. 01. 06., kedd #

Voltunk kint a telken, éppen elkaptuk az utolsó napsütéses órát. Már a patak is be van fagyva, minden kopár, havas, csak a szomszéd kutyája üvöltött egyfolytában. Át is jött a telkünkre, pedig a szomszédunk azt mondta, megneveli, hogy náluk portán belül maradjon. Egyre jobban aggaszt ez az állat, mert ugyan én át tudom zavarni a helyére (érzi rajtam, hogy ott fojtanám meg, ha most nem takarodik vissza), de a macskákkal mi lesz, ha ezt a dögöt nem kerítik be???! Márpedig nagyon úgy néz ki a dolog, hogy nem fogják. Most csak húzódik a bekerítés, szerintem ebből úgysem lesz semmi. Egyébként az egész falu fél attól az állattól, nem egyszer harapott már meg embert is.

A szürkéket nem fogjuk tudni a ház közvetlen közelében tartani, pedig ott még biztonságban lennének, mert nálunk ugyan készül kerítés és egy nagy, tüskés bozót a szomszéd felé, de b@szhatom az egészet, ha a macskák elmennek otthonról, mert ettől a dögtől kint már nincsenek biztonságban. Azt a perzsákkal még csak-csak meg lehet csinálni, hogy ott maradnak, ahol mi vagyunk, nem kóborolnak el, vagy talán sétáltassam a macskákat nap mint nap, hogy baj ne történjen velük? Mert ezeket bezárni már nem lehet... A rohadt életbe!

Maestro, 2004. 01. 06., kedd #

Cliókán egyre csak ámulok: a nagy ládánkat tegnap sikerült úgy belepakolnom, hogy a csomagtartó ajtaját is rendesen becsukhattam utána. Ági ülése ugyan teljesen előre volt tolva, de végül is befért. Azért egy kis utánfutót veszek majd az építkezésre, de elég sok minden belefér így is.

Tegnap beszéltem a statikusunkkal is, lassan már várná a ház terveit. Mondtam neki, hogy készül az is, de közben ugyebár másoknak is tervezek. Néha tényleg félek, hogy lesz-e elég időm megtervezni annyira alaposan, mint ahogy szeretném. De azért talán majd lesz rá időm.

Kimentünk a telkünkre. Elnéztem a szemközti dombot, ami már nemzeti park, hogy azt egész estig süti a nap, és hogy csak ilyen szempontból érdemes lenne a keleti oldalra tenni a dolgozószobámat. Nem lenne rossz végig ezt a napsütötte domboldalt látnom munka közben, az ellenfényben alig kivehető nyugati helyett. A javaslatom sajnos nem talált igazi visszhangra... A patak viszont időközben már teljesen befagyott:

Ági már megint kiakadt ezen a hülye kutyán, ezt hallgattam egész este. Nagy nehezen megnyugtattam, hogy csinálunk olyan tüskesövényt a szomszéd felé, ami felér két kerítéssel. Erre most azon aggódik, hogy akkor mi lesz, ha a macskáink mennek ki a telekről... Mi lesz, mi lesz, majd vigyáznak magukra. Futóláncra csak nem köthetjük őket.

Ágicza, 2004. 01. 05., hétfő #

András érdeklődött a Földhivatalnál, mikor lesz meg a művelésből való kivonás. Rajtuk úgy látszik, nem múlik, a Nemzeti Földalap ül a papírokon még kb. egy hétig. Aztán újabb két hét, amíg jogerőre emelkedik a határozat, és ez, ha jól számolom, lassan már február eleje. Kicsit lassan őrölnek ezek a hivatali malmok, de ezt most nem tudjuk sem sürgetni, sem megkerülni. Az engedélyezési terv is úgy készül, mint a luca széke, még jó, hogy nem hajt minket a tatár annyira, mint gondoltuk. Ez persze azt feltételezi, hogy a házunkat tényleg fennakadás nélkül kéne engedélyeztetni, ha idejében el akarunk kezdeni alapokat ásni, és ez megint rajtunk kívül álló tényező. És ma jelent meg idén először a lakáshirdetés is, de egy árva érdeklődő sem volt, sem telefonon, sem a weboldalon... Egyáltalán, leközölték vagy csak a pénzt vették fel érte? Hogy fogjuk így eladni a lakásunkat???!

Benti napunk volt, frissen esett hóval és néhol tükörjéggel az úton. Ez azért lényeges, mert ma vezettem is, és csak egyetlen kereszteződésben volt problémám ezzel. Úgy látszik, nem ártott anno ugyanilyen időben megtanulni vezetni... Még mindig azt hiszem, hogy tanulni most jobb, mint nyáron, kánikulában, kiváló útviszonyokkal, ott nem lehet ilyen helyzetekre felkészülni. És élesben kísérletezni a jégen való autós-korcsolyázással nem nagyon szeretne az ember. Szóval, január végére ha kapok vizsgaidőpontot, akkor február közepére talán a jogosítványt is meg tudom szerezni. Olyan furcsa, hogy inkább megnyugtat a vezetés, mint dühít és frusztrál. Nem bosszant a sok szabálytalankodó autós, nincs görcsben a gyomrom és nem érzem, hogy ez most vérre menne. Jobbára apróbb figyelmetlenségeim vannak csak, nem szarvashibák. Igaz, ez is éppen elegendő lenne, hogy a forgalmi vizsgán meghúzzanak. De inkább optimista vagyok. És nyugodt. Most még... ;-)

Tegnap elkészültem egy régóta várólistás képpel, de nem vagyok 100%-osan megelégedve vele. Túl apró méretben készült és ez sajnos meglátszik a minőségén: az árnyékolás nem a szívem szerint való lett, de a lényeg, hogy Andrásnak tetszik. És az fontosabb, hogy egy pártatlan szemlélő mit lát benne, mint az, hogy én, aki pingáltam, mit képzelek bele.

Az üvegfestés is olyan dolog, ami maximálisan leköt, élvezem csinálni és ha belelendülnék, akár eladásra is mehetne a festés, de ez valahogy mindig elmarad. Egy-egy kép után nagy lelkesedéssel bizonygatom, hogy most jön majd a következő, aztán valahogy sosem jut rá idő vagy mert dolgoznom kell, vagy mert van más, fontosabb és sürgősebb elintézni való. Aztán hónapokig megint állnak az ecsetek a sarokban. Majd amikor már oldószer-elvonási tüneteim vannak és viszketnek az ujjaim, hogy végre alkothassak megint valamit, akkor készül az újabb mű.

Majd' elfelejtettem, ma délután volt az első Tiffany-foglalkozás, ahol megtanulunk "rendes", színes üvegdarabokból összeragasztgatott :-) dísztárgyakat készíteni. Ma az ujjaimat kaszaboltam össze és gyakorlásként kivagdaltam egy rózsának való szirom-halmot. A következő foglalkozáson állítjuk össze magát a pohár-alátétet, ez ugyan még elég bénácska lesz, de valahol el kell kezdeni! Furcsa, de sokkal lassabban halad, mint a festés és kicsit ijesztő, amikor a fogó alatt roppan szét az üveg és fröccsennek a mikro-szilánkok szanaszéjjel... Nem tudom, hogy ez külön szoba nélkül egyáltalán otthon űzhető fogalatosság lesz-e nekem, de erre még ki kell találnunk valamit!

A kocsiban szomjan halás ellen tartott ásványvizünk befagyott:

Ágicza, 2004. 01. 04., vasárnap #

Csöndes hétvége volt ez: András nagyjából felváltva dolgozott és South Parkot nézett. Eltűnődtem azon, milyen is lehet egy igazi pihenőnap, amikor csak lustálkodik az ember, és maximum hobbiból megcsinál ezt-azt, de a munka eszébe sem jut... Na, ilyenben sem volt részünk augusztus óta. Akkor az is megesett, hogy napokig nem is mentem a számítógép közelébe!

És mivel most tél van és hideg, erdőben kirándulni (vagyis jégcsappá dermedni) valahogy nincs kedvem, patakparton ugyanezen oknál fogva nem lehet üldögélni, így marad a szobában szöszmötölés és a macskák pásztorolása, na meg a festés.

Lelakkoztam a dekupázsos wc papír-tartót selyemfényű parkettalakkal, ami se nem selyemfényű, se nem szagtalan. Sőt, olyannyira büdös, hogy nem átallottam nyitott ajtó mellett lakkozni, de még így is tele volt oldószeres gőzzel a lakás. Szegény szürkék inkább kimenekültek a vacogós kinti mínuszokba, mintsem ezt kelljen szagolniuk. Tappancs amikor már nagyon fázott, megpróbált beóvakodni, de az ajtó előtt egy méterrel orrba vágta a szag, így inkább újra eliramodott és csak órák múlva került elő... Igaz, jégcsapok akkor sem lógtak róla, de nem bánta, hogy végre bejöhet. :-)

Maestro, 2004. 01. 03., szombat #

Tappancs már sokkal jobban van, nem is vittük sehova orvoshoz, a jelek szerint csak megszurkálta a bozót, mikor gyáván átrohant rajta. Mit mondjak, azért büszkébb voltam rá eddig, amíg ő kergetett más macskákat...

A kis karácsonyi pihenőnk után újra beindult a munka, ma is tárgyaltunk, holnap hajnalban is jönnek, hétfőn Pestre megyünk, szóval zajlanak az események ismét. A számítógépek napok óta egyfolytában mennek, mikor nem dolgozunk rajtuk, akkor a rendereléseket csinálják. Remélem, hétfőre elkészülnek.

Este átmentünk Szobra, megnézni azt a házat, ahol egy külön lakrészben lakhatnánk, Márti néni édesanyja mellett. Kb. olyan méretű a lakrész, mint a mostani kis házunk, csak nincsen tetőtere. Két nagy szoba, ezen kívül konyha, pici fürdő, kamra. A konyhát még fel kell szerelni tűzhellyel, a fürdőben csak a radiátor elé fér a mosógép, de végül is pár hónapra kellene. Nagy kertje van, csak mivel közel az út, Ágicza szerintem nem fogja kiengedni a macskákat, legfeljebb pórázon :-) Talán csak Krampuszkát engedhetnénk ki, mert ő nem merne messzebb menni, na de a szürkék...

Vannak azért kétségeim, hogy nem zavarnánk-e egymást a nénivel a házban. A macskákat nagyon szereti, neki is van kettő, de mi éjszakáig (néha hajnalig) fenn vagyunk, zenét hallgatunk, kiabálunk egymással meg a macskákkal... De ha Zebegényben nem sikerül szállást találnunk, azért ez a lehetőség még mindig itt van. Még megfizethető árú, szemben van a pékséggel(!), és ha bármiért csúszna az építkezés, tovább is maradhatnánk itt. Azért ez megnyugtató érzés, bár igazán akkor lesz majd ez fontos, amikor már eladtuk a lakásunkat, és ezzel tényleg visszafordíthatatlanul az új ház építése mellett kötelezzük el magunkat.

Márti néni azt mondta, hogy bárhova is költözünk, ami holminkat nem használjuk minden nap, azt lerakhatjuk itt a pincéjébe, és akkor nem kell annyi cuccal költöznünk. Mert ugye két költözködés még biztosan vár ránk. Belegondoltunk, hogy a nyáron, a telekszomszédaink házába két kocsirakomány holmival kiköltöztünk, és ennek is a legnagyobb részét a monitorok tették ki. Már sok felesleges holmit kidobáltunk, de azt hiszem, még átnézzük a régi újságokat is, és minden vackot szórunk kegyetlenül.

Ma este egy egész csomó South Parkot megnéztem, de még nem bírtam ráunni.

Ágicza, 2004. 01. 02., péntek #

Fogadalmak helyett csak annyi jelzi az új év kezdetét, hogy azt tudatosítom magamban, hogy ezt az évet az építkezésnek, a saját otthonunk megteremtésének szenteljük teljes mértékben. És ehhez most kell minden ötletet, minden hasznosítható információt összegyűjteni, az építkezés alatt szükség lesz sok-sok türelemre és a lehető legkevesebb idegeskedésre. Talán az újra megtalált nyugalom és harmónia lenne most a legfontosabb, hogy ezt a projektet nagyobb megrázkódtatások nélkül be is tudjuk fejezni. Kezdem érezni, hogy kicsit nagy most a felelősség, na de ahogy az uram mondja, majd felnövök hozzá! :-)

Mutogattam neki egy-két prospektust újabb csempegyártóktól, azt hiszem, egy röpke kitérőt teszünk a Burkolandba és a Pontiplasthoz, csak hogy teljes legyen a kép. Az egyetlen komoly gond, amit az eddig kinézett nappali burkolattal kapcsolatban fel tudok hozni, hogy a 30-as lap a legnagyobb, de ebben a térben ijesztően kicsinek tűnik így. A színe és a textúrája tökéletes, azt nem tudom, valaha látni fogok-e olyan lapot, ami ezt űbereli, de azért megpróbáljuk. Nagyon fontos számomra ugyanis az a tudat, hogy a számunkra lehető legideálisabbat válasszuk az itthon is kapható burkolatok közül és abban a biztos tudatban nézzek majd rájuk nap mint nap, hogy mindent megtettem azért, hogy a számunkra legjobban tetszőt tehessük be. És ez nem csak a burkolatra érvényes, hanem a ház minden szegletére és bútorára. Ebben, ha úgy tetszik, maximalista akarok lenni.

Mostanában csöndes derűvel szemlélem, ahogy András ugyanazzal a beleéléssel lapozgatja a kedvenc újságjaimat és változatlan lelkesedéssel mutatja nekem az általa kiválasztott újabb és újabb ötletes megoldásokat, mint ahogy hosszú hónapokon át én mutogattam neki ugyanígy, ugyanezekből az újságokból... Úgy látszik, őt is megfogta ez a miliő, és ettől nagyon boldog vagyok.

Egyszer szeretném megérni, hogy a hazai lakáskultúra is ilyen, minden ízében harmonikus, stílusos otthonokat tekint követendő példának, és az itthoni szaklapok is ennyire profin fotózott belső tereket közölnek le, amikre egyszerűen jól esik ránézni, mert ízlésesek. Ehhez szeretnék majd én is valamennyire hozzájárulni. Talán hitvallás? Talán csak szeretném jobbá tenni ezt a hazánkban nagyon gyerekcipőben járó, hagyományokkal még nem rendelkező szakmát. És ehhez egy apró kis lépés egy saját ízlésünk szerint megálmodott és kivitelezett, kompromisszumoktól mentes otthon. Nem akarok túl fellengzős lenni, de valószínűleg még mindig nem nőtt be annyira a fejem lágya, hogy néha ne akarnám egy kicsit megváltani a világot... ;-) Ráférne, nem?

Maestro, 2004. 01. 01., csütörtök #

Olyan rút idő volt, délig meg sem fordult a fejünkben, hogy esetleg felkelhetnénk. Meglehetősen elnyűttnek éreztük magunkat, pedig csak jelképes mennyiséget ittunk - ezek szerint az egész elmúlt évtől voltunk másnaposak.

Átnéztem Ági francia újságjait, hátha találok még bennük követendő példát, vagy ötletet a házunkhoz. Ami azt illeti, nem találtam sokkal több említésre méltót, mint amiket Ági már eddig is megmutatott nekem belőlük. Megint az derült ki, hogy nincsen antagonisztikus ellentét köztünk, csak Ágicza halála az, hogy nem képes szabatosan fogalmazni. Például, ma derült ki, hogy az én drága feleségem nem csak azt a megoldást érti 'látszó gerendák' alatt, hogy minden szarufa látható a tetőtérben (ld. a képet)

, hanem elég neki, ha csak a fő teherhordó székállások látszanak (a lényeg, hogy valami faszerkezet legyen a képben:

Azt hittem, eldobom a hajam! És ezt csak most bírta kinyögni, az nem zavarta, hogy hónapokon át szemmel láthatóan csak a másik verzióban merek gondolkodni...

Jelentős dolog ez pedig, mert a födémnél a legegyszerűbb és a legtermészetesebb megoldás, hogy alul látszanak a tartógerendák, ezen nem volt köztünk vita egy percig sem. A tetőbe viszont kétszer annyi faanyagot kellene beépítenünk, hogy látsszon minden szarufa alulról, és közben tartsa valami a cserepet és a hőszigetelést is. Amint lesz egy kis időm, megnézem, mit lehet kihozni belőle ilyen módon. A nappali tér felett mindenképpen lesz keresztben egy-egy nagy főállás, esetleg lehet az oromfalak előtt is, meg egy a hálószoba válaszfalánál.

Este hangos vernyogásra rohant ki Ágicza: Tappancsot megkergette egy másik macska! Szokatlan lehetett ezt látni, mert eddig általában Tappancs terrorizálta a környék macskáit, de most emberére akadt. Valószínűleg nem harapták meg, csak átrohanhatott egy tüskebozóton. Pár nagy tüskét kiszedtem ugyanis a hátából, de nem nagyon engedte tovább vizsgálgatni magát. Ágicza persze rögtön bevadult, hogy holnap reggel azonnal vigyük Pestre, röntgenezni, szakorvoshoz, stb. Próbáltam érvelni, hogy feltehetőleg nincs átharapva a gerince, ha itt szaladgál, úgyhogy majd meglátjuk, jobban lesz-e holnap.