ZeBlog archívum, 2004. február

Maestro, 2004. 02. 29., vasárnap #

Éjjel megint esett a hó, ezért reggel vettem a grizzlymedve szabású pulóveremet és kimentem fotózni a patak partjára és a kertbe. Nem volt túl hideg, nagyon jólesett kint lenni egy kicsit a rám váró egész napos rajzolás előtt. Kihallatszott a nagy házból, ahogy Márti néni lánya zongorázik, a madarak csiviteltek, én fotózgattam és a szürke macskák ott sertepertéltek körülöttem - nem cseréltem volna senkivel!

Egy hóval fedett bokorhoz közel menve fedeztem fel pár piros bogyót, ezután már csak a színes témákat kerestem. Rájöttem, hogy tulajdonképpen ilyenkor is nyár van, legfeljebb félig eltakarja valami fehér izé. Íme: A tél színei.

A tél színei A tél színei
A tél színei A tél színei
A tél színei A tél színei

Márti néni megérdeklődte az önkormányzatnál: nem érinti hátrányosan a vállalkozását, ha mi be vagyunk ide jelentve, úgyhogy jövő héttől bejelentkezhetünk állandó lakosnak, és mi is igazi zebegényiek leszünk!

Ma végeztem a metszetekkel, meg a kerítéssel, a szennyvíztárolóval. A kerítés picit szabálytalanabb lett, ahogy követi a terepet, de még mindig nagyon tetszik mindkettőnknek:

A kerítésünk

Ágicza, 2004. 02. 28., szombat #

Végre három egymást követő napon is megesett az a csoda, hogy nem kellett bemenni a városba, ezért aztán a lehetőségekhez képest kipihenten nekiugrottam kis házunkat kicsutakolni, mert már szégyelltem ránézni is. Szerencsétlen alig látszott ki a takarítani-mosni-mosogatnivalóktól... Hiába, az ember lánya vagy teljes értékű, reggeltől estig dolgozó nő vagy 24 órában háziasszony, és aki tudja, egyeztesse ezt össze, nekem eddig nem sikerült! Ma kipróbáltam az utóbbit, még pizzát is sütöttem, legalább fél éve nem használtam a sütőt meg a dagasztógépet, pedig még ez az öreg gáztűzhely sem tudja elrontani a pizzát, mindig jól sikerül. :-)

Délután felváltva rohangáltam a takarítás és a házunk engterve között, mert András rendszertelen időközökben mutogatta, mit hova akar rakni. Átvette a hatalmat a fürdő felett is, mert szerinte kényszeresen az ajtóba pakolok mindent és szűkös a helyiség elrendezése. Az sem mindegy, hogy a csatornába hogyan tudunk bekötni, meg az, hogy a kút vízhozama bizony nem biztos, hogy elegendő az állandó fürdőzéshez, nem beszélve a szennyvíztároló véges kapacitásáról. András kidobálta hát a sarokkádat, miután kifaggatott, miért is ragaszkodom annyira a kádhoz. Mintha nem ő akarta volna annyira a love story-t, nekem egy mezei, bugyborékolós sarokkád is bőven megtette volna. Végül egy komplett zuhanykabinban kiegyeztünk, mert helyileg sokkal jobban járunk vele, ezekben a csoda-kütyükben meg már le is lehet ülni és így relaxálva a gőzben csorgatni a vizet a fejemre, és ha vannak benne még irányítható fúvókák is, akkor az állandó üléstől fájós hát és derék sem marad jótékony vízsugár nélkül. Igaz, a közös fürdőzés öröméről le kell mondani, de az tényleg igaz, hogy körülbelül ötven az egyhez arányban zuhanyozunk és fürdünk kádban.

Újdonságként jutott hely egy kis karosszéknek, ahol lehet hajat szárítani, manikűrözni és ruhákat ledobni, nem hátrány ennyi kis fényűzés, a helyiség szoba jellegét ezzel is jobban erősítjük. Így visszanézve nagyon elkiabáltam néhány nappal ezelőtt, hogy a szerencsétlen fürdőszoba valószínűleg nem fog tovább változni, így is annyi verziót ért már meg... Na jó, jósnak nem fogok elmenni! ;-P

Este tetőszerkezeti megbeszélést tartottunk, nagyon dekoratív, nagydarab, látszó gerendaszerkezet fogja tartani a tetőt, jól esik ránézni. A mai tervezés alatt viszont sikerült megint jól összekaptunk egy-két apróságon. Úgy látszik, még mindig úgy érint minden apró változás a házon, mintha érzéstelenítés nélkül akarnák egyenként kirángatni az összes fogamat... Lehet, hogy csak egy kicsit, de autista vagyok? ~:-O

Ma éjjelre is hosszú program van: András még mindig rajzol, a tető után a terep is a helyére került. A hátsó terasz a minimális lejtés ellenére is 60-70 cm-rel feljebb került a terepszinttől, ami elsőre ijesztően hangzik, de az alapásásból és a tó helyéről kikerülő mintegy 30 m3 földdel pont fel lehet tölteni, így egy mikro-domborzatot fogunk kialakítani, amitől a ház nem úgy néz ki, mintha egy földkupac tetejére biggyesztették volna, hanem a feltöltés szelíden hullámozva méterekkel arrébb beleolvad az eredeti "domborzatba".


Maestro, 2004. 02. 28., szombat #

A végleges alaprajz:

Földszinti alaprajz

Ha egyszer majd lesz időm, csinálok renderelt külső képeket is a házról. Készítettem egy virtuális panorámát a fürdőszobáról is:

VR-panoráma, új ablakban nyílik meg: VR-panoráma, új ablakban nyílik meg

Ma este végignéztem az egyik új videokazettánkat, amin a No, megállj csak! c. szovjet filmsorozat van (aki nem tudná, ez tematikájában a Kengyelfutó Gyalogkakukkra emlékeztető, farkas és nyúl főszereplőjű, amúgy igen profin megrajzolt rajzfilm). Már majdnem feladtam a reményt, de a legutolsó rész azonos volt azzal, amit kicsi koromban még igazi vetítőgépen néztünk, és amit annyira szerettem! Meg is néztem kétszer egymás után, és aztán is csak ennek a résznek az elejéig tekertem vissza a kazettát.


Maestro, 2004. 02. 27., péntek #

Hajnali 8 felé be kellett látnom: ma sem tudjuk beadni a ház terveit. Ez a rossz abban, hogy saját magamnak tervezem: maximálisan megértem a tervező lelkiállapotát, és mindig tudok adni haladékot a munkára, ha kell. Utálom, hogy még mindig nincsen készen, mert azért idő az engedélyeztetés is, csak mindig van valaki más is, akinek tervezni kell és a miénk így halasztódik. De most hét végén tényleg befejezem...

Bevittem Cliókát Vácra, felvették az adatokat, hamarosan megnézi a biztosítási kárszakértő is. Most tudtam meg, hogy a motorháztetőt nem színre fújva szállítják ide, hanem itt helyben fényezik, azért kell majd napokat várni a javításra.

Ennyiből talán még jó is, hogy áll a hó a telken és hogy még a lakást sem adtuk el: a guta ütne meg, ha minden feltétel meglenne hozzá, és csak az engedélyeztetés miatt kellene várakoznunk.

Érkezett egy érdekes levelünk is, az Inviteltől. Valami olyat írtak, hogy az akciós feltételeknek nem felel meg az igényünk, ezért a kérelmünket a nyilvántartásukból törölték. Felhívtam rögtön a levelet író ügyintéző kiscsajt, és elmondtam neki: nem kértem semmiféle akciót csak két normál telefonvonalat, és hogy még külön utána is néztek, műszakilag megoldható-e a dolog. A sokadik rákérdezésemre végre ki bírta nyögni, hogy az akciós szöveg csak süketelés, igazából nincs elég kapacitásuk a kért területen, talán majd érdeklődjek fél év múlva. Hát B+, miféle szolgáltatók ezek, a pénzt beszedni persze jó lenne, de a beruházás már büdös nekik? Mindegy, ha nem akarják, én nem fogom erőltetni... De ugye nem csodálkoznak túlságosan azon a vezetékes szolgáltatók, hogy mindenki áttér a mobilra? (Az állatok telefont akarnak maguknak. Mennek is a Mindig Változó Nevű Szolgáltatóhoz, csak a ló heverészik a mezőn. Odamegy hozzá a nyuszika: - Te nem jössz telefont igényelni? - Mire a ló: - Á, amit ti ott kaptok, az nekem már van!)

Pár héttel korábban levelet kaptunk egy lelkes olvasónktól: fogta magát, és kicsit átrendezte nekünk a fürdőszobánk itt megjelent tervét. Olyasfajta rend szerint, amit korábban mi is megpróbáltunk, de Ágicza hamar elvetette, mert neki mindennél fontosabb volt, hogy kilásson az ablakon. Most viszont újra a kezembe került ez az átdolgozott változat, és elkezdtem gondolkodni: nem megint csak egy Ágicza-féle 'hülye parának' engedelmeskedtem-e akkor, amikor nem a kézenfekvő, még egy laikusnak is nyilvánvaló elrendezést hagytam meg? Mert oké, hogy nagyon jól mutat egy újságban, amint a kádból kilátni a kertre, de könyörgök, itt az ablakon tiffany-üveg lesz... Ebből kiindulva, meg abból, hogy a Love Story kád hatalmas és nincs hozzá rendes üvegfal a zuhanyozáshoz, egy normális sarokkád került az ablak melletti sarokba, és rögtön tágasabb lett az egész tér:

A keleti szárny új elrendezése

Még ez sem az igazi, mert Ágicza a jelek szerint nem lehet igazán boldog, ha nem esünk hasra rögtön belépéskor egy szaniterben. Holnap tehát még alakítunk rajta egy kicsit...


Ágicza, 2004. 02. 26., csütörtök #

Reggelre kelve megszületett az ideális megoldás a vízelvezető árok problémájára: András arra a megállapításra jutott, hogy azért egy-két métert nem fogunk elvesztegetni a telkünk szélességéből, hogy az időszakos vizeket a patakba csorgassuk, menjen inkább a kerti tavunkba, onnan az esetleges fölösleget a földbe ásott pvc-cső is leviszi túlfolyóként. Erre rögtön rávágtam, hogy ha már árok, legyen az egy dekoratív, kiszáradt patakmederre emlékeztető valami, ami dísze a kertnek, ne egy szükséges rossz. Ráadásul egy japánkertben nem is szokatlan elem, márpedig a kert első része ilyen lesz! Megint beválni látszik az a lakberendezési alapvetés, hogy ha már nem tudjuk elrejteni, hangsúlyos elemmé kell tenni...

Száraz patak a Zen-kertek c. könyvből

András egész délután aludt, rendkívül kimerült, nagyon nem fogom bánni, ha jövő héttől kormány mellé ülhetek, legalább lesz egy-két óra pihenője az autóban, ha már máskor szinte soha nincsen szusszanásnyi ideje. Este aztán belefogott végre a házunk engedélyezési tervébe, holnap viszi leadni az önkormányzatra, aztán Vácra az autót a szervizbe, majd valószínűleg bezuhan az ágyba és alszik két napot. Igencsak ráférne!


Maestro, 2004. 02. 25., szerda #

Talán én reagáltam túl lassan, vagy csak a Mitsubishi pick-up tapad jobban az útra a böszme nagy kerekeivel, mindenesetre Clióka betolta egy ilyen alá az orrát jól. Még jó, hogy van benne ABS, mert a vizes úton anélkül jóval nagyobb lett volna a kár. Jellemző, hogy megint Clióka szorul komolyabb ápolásra, a terepjáróról csak a hátsó ködlámpa esett le és a rendszámtábla. Rövid megfontolás után inkább némi készpénzzel simítottam el a dolgot, az elcseszett bonus-malus rendszer még nagyobb dicsőségére. Azt hiszem, meg fogom kérdezni a váci Renault szervizt, nincs-e tözsvásárlói kártyájuk, vagy valami nagyker kedvezmény. De azzal vigasztaltam magam, hogy mostanában majdnem mindenki lecseréli 3-4 éven belül az autóját, csak ők nem így, részletekben...

Ágiczának viszont jót tett a kaland: egyből rájött, hogy nem a forgalmi vizsga a mai legnagyobb veszély, és ettől meg is nyugodott. Ott vártam rá a pálya mellett, és hatalmas megkönnyebbüléssel láttam, hogy visszafelé is ő vezet. Mentem volna oda, de még türelemre intett. A vizsgabiztos rövid utánképzést tartott még neki, hibaelemzéssel és jótanácsokkal megspékelve, de végül is átengedte!

Közben újabb cég hívott fel, hogy visszajött a pesti címükről a levelük. Tudnám, mi a jó anyjuknak fizetünk a postának az utánküldésért, ha nem képesek rendesen csinálni? Mert ha egyszer pl. az APEH vagy a Renault Crédit levelét sinkófálják el, akkor rohanhatunk megmenteni a céget vagy a kocsit. De mára nekem is elég volt egy agresszió, így egészen szelíden kérdeztem meg az ügyintézőt, hogy rendet tesz végre a kézbesítők között, vagy tegyek írásban is panaszt az igazgatóságon? De ő is a szép szó barátja volt, így inkább még egyszer megígérte, hogy beszél a postásunkkal.

Szegény szomszéd, elég csalódottnak tűnt, hogy mégis lesz kerítés a mi oldalunkon. Pedig már mondtam neki, hogy csakis a neveletlen kutyája miatt lesz rá szükség. Már csak az árok kérdését kellene rendbe tenni. Szerinte ugyanis a két telek közti árok közepe a telekhatár. Ez az utcánál még így is van, de aztán 15 m-rel beljebb teljesen átjön az árok a mi telkünkre, a telek végén pedig már el is távolodik a széle a határtól, a mi irányunkban. A földmérő karói ugyanott vannak, mint a pár évvel korábbiak, úgyhogy mérési hiba sem nagyon lehet. Talán az meggyőzi majd, ha kihúzok egy zsinórt a két karó között, és látja a saját szemével. Csak persze senki sem mond le szívesen arról, amit - még ha tévesen is - a magáénak hitt.

Persze, mondhatnám azt is, hogy árok ide vagy oda, a telekhatárra teszem a kerítést és kész, ásson magának másikat a saját telkén, ha annyira kell. De a mostani árok szélét már végig teleültette növényekkel, amiket mi is locsoltunk egy hónapon át, nem várhatom el, hogy azokat mind kiszedje onnan. Így hát le kell mondanunk arról a területről, mert papíron hiába a miénk, ha a kerítést beljebb kell tenni. De majd március végén, ha hazajön, megbeszéljük még ezt.


Ágicza, 2004. 02. 25., szerda #

Gyönyörű, havas reggelre ébredtünk, szikrázó napsütés, az éjszaka leesett 6-7 cm-es hó még érintetlenül állt az úton, a fák mind hófehér ruhába öltözve. Az első perc az ablakon kibámulás és a gyönyörködés jegyében telt el, majd elgondoltam, vajon a városban ebből mi vár ránk: trutyis, szürke latyak és félig kaotikus közlekedési állapotok a néhány nagyobb hókupactól. Ráadásul így, az újabb forgalmi vizsga reggelén még az a tudat sem nyugtatott, hogy a felfestett sávok sem nagyon fognak kikandikálni, pedig nem ártana tudni, amikor vezetek, hogy merre is kellene menni...

Beugrottunk az épületasztaloshoz az elkészült árajánlatért, első látásra kicsit elrettentőnek tűnt. Mivel kevesebb ajtó-ablakunk lesz, mint a legelső árajánlatban feltüntettek, az ár viszont nem olyan sokkal mérséklődött, András nem tudta mire vélni, és azonmód fel is hívta az illetékest. Kiderült, annyira azért nem életveszélyes a helyzet, és este már le is egyeztette telefonom az uram.

Következő lépés Vácott a földhivatal volt, újra szerencsét próbáltam, és lám, egy óra alatt megvolt a tulajdoni lap és a térképmásolat is, mosolygós, kedves hivatalnokokkal, alig kellett rájuk várnom! Amíg én ügyintéztem, András bevitte Cliókát a szervizbe, lámpacserére, mire végeztem, értem jött a Földhivatalba, és lesétáltunk a szervizig. Az a jó a kisvárosokban, hogy minden - pesti viszonylatban nézve - karnyújtásnyira van, így az a tíz perces napfürdőzés a friss levegőn kifejezetten jól esett.

Irány a főváros, mivel az autókánk kicsit hamarabb készen is lett, úgy véltem, beugorhatnánk a Ravak mintaboltjába, megnézni azt a bizonyos Love Story-kádat élőben. Titkon arra gondoltam, hátha rá tudom venni Andrást a pezsgőfürdős verzióra, úúúúgy szeretnék én is ilyet, ha már egy csomó embernek beterveztünk az otthonába, legalább nekünk is legyen ilyen! Aztán jött a hideg zuhany, ugyanis kábé kétszer annyiba kerül, mint számítottam rá. És az uram kerek perec kijelentette, ne is álmodjak egy ilyenről, szerinte pénzkidobás. Erről ennyit... :-( Viszont egy tisztességes üveg zuhanyfalat sem lehet hozzá kapni, ami nálunk pedig létfontosságú lenne, mivel külön zuhanyzó nem fért be a fürdőbe, és naponta felmosni itt sem akarok. Még szétnézünk a kád-piacon, hátha találunk egy ugyanilyen dizájnos, de nekünk megfelelőbb példányt. Ami jelenleg biztos, hogy az elektromos csatlakozásokat ki szeretném építtetni a kád tájékára, hátha egyszer majd az uram hajlik a jó szóra...

Indultunk ki Pesterzsébetre, a tanpályára, és mint derült égből a villámcsapás, beleszaladtunk egy terepjáró alá a nagykörúti fél-dugóban: egy barom állat bevágott elé, és a négy kerék meghajtású járgány fékje a vizes úton jobban fogott, mint Cliókáé... Egy behorpadt és nyithatatlan motorház-tetővel és tíz perc késéssel megúsztuk, de hogy mit éltem át ott, az út szélén, nem kívánom senkinek: húsz perc múlva forgalmi vizsgáznék, az uram most törte össze az autónkat, ha nem érek oda, azért húznak meg. Ha odaérek, azért, mert képtelen vagyok az előttem levő útra koncentrálni, annyira ideges leszek!

És ennek pont az ellenkezője történt: mire odaértünk, olyan halálos nyugalom szállt meg, amit végképp nem tudtam mire vélni. Talán a tudat, hogy ennél rosszabb ma már nem jöhet? És lőn: átmentem a vizsgán, lehet, annak is köszönhetően, hogy Andrást, mint szerencsemalacot cipeltem magammal, csak magán a vizsgán nem lehetett jelen. Ott várt reménykedve, mikor visszaértünk, de a papírmunkák miatt kellett még néhány perc, mire végre rávigyoroghattam. :-)

Ahogy tapasztaltam, egy sikeres vizsgához alapvető tartozék a jóindulatú vizsgabiztos, a türelmes oktató, és az egy-két bakit is elnéző ejnye-bejnyénél nem több észrevétel vezetés közben. Mindjárt könnyebb az ember lányának a lelke, mintha stresszelik az amúgy is feszült helyzetben, amikor minden pillanatban pengeélen táncol az átcsúszás és a hasra esés között...

Délután levezető gyakorlatként tárgyaltunk egyet külön-külön, András egy önkormányzaton, én az irodában. Este a kivitelezőnk telefonált, hogy lassan meglesznek a karók, és lehetne csinálni a kerítést. András beszélt az éppen külföldön tartózkodó szomszédunkkal, de ő utálja a bezártságot, ezért valószínűleg nem fog egy fillért sem beleölni az egyébként ajánlatos munkába. Így magunkra maradva arra az elhatározásra jutottunk, hogy ha már ennyit áldozunk a telkünk kertté varázsolására, amit meg is szeretnénk óvni a vadaktól, és a macskáink életét is kellőképpen féltem a szomszéd kutyától, tanácsosabb nekünk felhúzni azt a kerítést. Az egyetlen probléma a telkünk déli határán húzódó vízelvezető árok, ami amúgy majd' egy méter széles, és java része a mi telkünkön húzódik, bár a szomszéd eddig úgy tudta, hogy fele-fele arányban oszlik meg a két telektulajdonos közt.

Hosszas vita után abban állapodtunk meg, hogy a vízelvezető árok marad - a szomszéd szerint nagy tavaszi esőzések alkalmával tényleg nem árt, hogy ott van az az árok, és ő rendszeresen karban is tartotta eddig. Ez akár így is maradhat, mármint az ő felén, mert mi az árok oldalába beleállítjuk a kerítést, a tetejére pedig jön a jó tüskés, kuyaorr-szaggató bozót, így is elvesz majd' 80 cm-t az amúgy is keskeny telkünkből, de még ez a legésszerűbb, amit tehetünk. Ez az elvesztegetett, kerítésen túli terület a teljes hosszon egyébként 75 m2-re rúg... :-( A vízelvezetés viszont kisebb árok-keresztmetszeten is működik, és mi is alhatunk nyugodtan, nem fognak mindenféle fél- és teljesen vad jószágok keresztülcsörtetni a telken, ha teljesen le van kerítve. Különösen azért nem, mert a hátsó, ligetes részre még egy kisebbfajta bolthajtásos kőfal + fakerítést bevállalunk, a patakparti üldögélőt elválasztandó a telek nyitottabb, jobban gyepesített-beültetett részétől. Ez az ötlet könnyed fakerítés és apácarácsos, rózsával befuttatott lugas formájában már az én agyamban is megfordult, de eddig komolyabban nem méláztam el rajta.


Maestro, 2004. 02. 24., kedd #

Délelőtt kimentünk az állomásra a varázspálcás bácsi elé, és kivittük a telekre. Mielőtt kiszálltunk volna, hosszasan mesélt arról, mit is csinál és miért. A magyarázat egy része nekem kissé misztikusnak tűnt, de én azt sem bánom, ha az egész csak mese a bizalom megszerzésére és igazából a domborzatot és talajt nézve, rutinból tudja, hol lehet víz - csak legyen. Másfél méter kútfúrás áráért igazán adhatunk ennek is egy esélyt.

Mutatta az általa írott könyvet is, vízkeresés mellett az egészségileg veszélyes helyekről, sugárzásokról és egyebekről is szólt, és meg is vehettük volna. Ezt a könyvet - nem kis rutinról téve tanúbizonyságot - az asszonynak adta a kezébe, hogy nézegesse, amíg mi kint mérünk. De Ágicza emancipált nő is tud lenni, inkább kijött, hogy ne a bácsi muzeális vászon mérőszalagjával mérjünk, hanem a mi lézeres távmérőnkkel. Egy-egy függőónt akasztottam a műszerre és a céltáblára, így a növényzet felett is meg tudtuk mérni a bácsi által kijelölt pontok helyét. Utólag belegondolva, érdekes látvány lehettünk: egy alak a telken pálcával, a másik kettő ingával... :-)

Föld alatti vizeink

A telek elején talált nekünk egy kútnak alkalmas helyet (a rajzon piros pötty), és a házat teljesen elkerülik ezek a vízerek, ha 20 méter helyett előre hozzuk 18-ra. Ha másért nem, Ágiczának már ezért megérte a dolog. A patak partján tervezett kerti építményünk is jó helyen van, el sem hiszem. Én azért megvárom a kútfúrást, mielőtt igazán örülnék, és csak remélem, hogy nem feleslegesen költöttünk erre.

Reményre okot adó volt azért, hogy előbb mondta meg a házhoz közeli vízerek helyét, mint ahogy mi kijelöltük a ház sarkait. Meg amikor megkérdeztem tőle, hogyan lehet védekezni akkor, ha vízér fölé kerülne a ház. Azt felelte, csak a ház arrébb helyezésével :-), vagy alaprajzi áttervezéssel. Mindenesetre tetszett, hogy ezt mondta és nem csodavédőszigetelő lemezt kínált eladásra, mint megoldást (ilyenről hallunk gyakrabban).

Maradt még egy csomó homokunk, úgyhogy most ezzel újra kirajzoltuk a hóba a ház alaprajzát. Ez sokkal láthatóbb lett, mint a múltkori hóba taposás, és még mindig megfelelő méretűnek tartjuk a házat.

Föld feletti falaink

Lemértük és egy helyszínrajzra berajzoltam a vízerek helyét, aztán jöttünk haza, mert egyre jobban esett a hó. Alig, hogy elkezdtem felszerkeszteni, máris kiderült, hogy elfelejtettem lemérni a ház melletti egyik ér helyét. Visszamentünk, de a kiszórt homokot szép lassan belepte a hó, nem láttuk már. Talán majd olvadás után! Addig emlékezetből rajzoltam be, mert arra emlékeztünk, hogy 15 méteres előkert esetén sem lógott volna bele a házba.

Ajánlott kútfúrót, akit fel is hívtam, de a zebegényi köves talajra hivatkozva megfutamodott. Ajánlott viszont egy kollégát, de ott csak a feleségével tudtam beszélni. A vízkutató ténykedésünkről hallva majdnem kiröhögött, szerinte nem megbízható dolog, és szinte mindenütt van víz, ahol lefúrnak, igazítsuk a kút helyét a kocsibehajtóhoz és a kertépítészethez. Kiderült az is, hogy az árak első hallásra olcsóbbak, mint a mi helyi emberünké, de ha kőben kell fúrni, akkor duplázódik. Akkor inkább várunk még egy kicsit, hátha megjavul az a gép.

Megkaptam a gépésztől is a számításokat és a leírást, de én még nem készültem el a tervekkel, talán majd péntekre... A könyvtárban lefénymásoltam a statikai tervrészeket. Szomorúan tudtam meg, hogy már nem kölcsönöznek videót. De persze minek is, úgysem tudnám mikor nézni. Este viszont, amíg Ági tárgyalt, leültem olvasni. Én, aki mindig faltam a könyveket, idén most először találtam erre egy kis időt. Egy viszonylag érthető és érdekes tankönyv volt formális logikáról, Ágiczának azonnal a figyelmébe is ajánlottam :-)

Az épületasztalos elkészült a nyílászáróink árajánlatával, holnap megyünk be érte.


Ágicza, 2004. 02. 24., kedd #

Ismét mozgalmas napot tudhatunk magunk mögött! Délelőtt kijött hozzánk az a geológus bácsi, aki a talajrétegek között keres vizet. András, mint az örök szkeptikus, most is meglepett, hogy egyáltalán foglalkozik azzal, hogy a házunk vajon vízér felett lesz-e... vagy hogy kiméressük a kutunk helyét. Mivel a bácsi világ életében ezzel foglalkozott, megbízható helyről ajánlották, és ráadásul szakirányú végzettsége van, kissé kevesebb kétkedéssel fogadtam, mint egyébként tettem volna. A kútfúrás költségéhez képest viszonylag jutányos az ára egy ilyen vizsgálatnak, úgyhogy bevállaltuk, elvégre, ha beletrafálunk rögtön egy vízérbe és nem ötven méterre kell lefúratni ezért, hanem mondjuk tízre, máris megérte a dolog.

Mintegy két órát töltöttünk kint a telken, az egyre szemerkélő hóban. A vízerek úgy látszik, tiszteletben tartják a tervünket, mert egyik sem vág bele a házba, látszólag előtte és utána futnak, a kutunk viszont majdnem a telekhatáron lesz, mert két ér ott metsződik, és ott nagy valószínűséggel gyorsabban és biztosabban lesz víz. Reméljük, minél előbb meglátjuk, mennyit ért a pálcás keresés, mert a kútfúró sajnos még mindig vár a fúrójához szükséges alkatrészre...

Amíg a bácsi dolgozott, homokkal kiszórtuk az erek és a házunk helyét, András jegyzetelte a méreteket. Sajnos amikor már hazaértünk, és András bevitte a gépbe az adatokat, akkor derült ki, hogy egy méret kimaradt, vagy legalább is, nem tudta hova tenni az adatot, amit felírt. Nosza, kaptuk magunkat és kimentünk újra a telekre. A ház előtt még felkaptam az éppen hazafelé tartó, félig havas Tappancsot, és beraktam a kocsiba, elvégre ha már kutyánk nincs, legalább őt vigyük magunkkal a telekre. :-) Viszonylag nem is tiltakozott az ölemben - egy ideig. Aztán elkeseredetten rázendített, amíg ki nem értünk, láthatóan egyszerre volt kíváncsi és rémült... Természetesen bent hagytuk a kocsiban, míg keresgéltük a hóval már teljesen belepett telken a homokkal kiszórt mérési pontokat, több-kevesebb sikerrel. Azt hiszem, Mancsoska nagyon örült annak, amikor hazaértünk és nem raktuk ki útközben, mert veszettül dorombolt, mikor kiugrott az autóból és a régi, megszokott helyen találta magát. Egy méterre ügetett a nyomomban, alig várta, hogy kinyissam az ajtót, és végre otthon legyen. Az egykori kitett kölyökmacska még mindig attól fél, hogy egyszer mi is bevágjuk a kocsiba és kitesszük valahol...


Maestro, 2004. 02. 23., hétfő #

Amíg a szervizben Clióka javítódott, sorra nézegettük a kiállított nagyobb autókat. Nekem a Laguna tetszik a legjobban, Áginak meg a Mégane (persze a 'classic' változat, ízlése azért neki is van). Belső térben valóban az a legjobban megtervezett, bár az Espace sem volt rossz, minden fel- vagy lehajtható fedél mögött tárolórekeszek voltak benne. Komolyan, mint egy guruló gardróbszekrény... Az új dizájnos Mégane viszont iszonyat ronda, a furcsa szögű hátsó ablaka mögé odabiggyesztettek még 30 centi segget, amitől a csomagtartó nem lett semmivel sem nagyobb, de mindenféle formatervezési díjakat nyert vele.

Földhivatal majd csak szerdán lesz, ma délutánosak voltak. Az ELMŰ-höz viszont be tudtam ugrani, és pár perc alatt kiállítottak nekem egy közműnyilatkozatot az engedélyezéshez. Kár, hogy a kéményseprők nem lesznek ilyen gyorsak!

Délután elmondtuk az elképzeléseinket a kerttervezőnek. Én gyorsan a lényeget, Ágicza órákon át a részleteket :-) Végül is négy fő része lesz a kertünknek:

- Előkert + kocsibehajtó
Reprezentatív, a cég 'kirakata', segít a meseház-érzés megteremtésében. Parkolóhely két kocsinak, 120 fokos Y fordulóval.
- Az igazi kert a ház mögött
Gyep, tó, bokrok, padocska, ahogy azt kell. Ez kb. akkora, mint egy átlagos családi házas telek teljes kertje. És úgy is tűnik, hogy ott véget ér a telek, pedig...
- Erdős-bozótos sáv
A ház és a patak közti távolság második felében, csak egy ösvény vezet át rajta. És még itt sincs vége a teleknek...
- Patakparti rész
Itt építünk egy kis fedett tetős részt (szerencsére 20 m2-ig erre lehetőségünk van), szerintem én nyáron itt fogok lakni.

Ez a legfontosabb, meg hogy tele legyen könnyen kezelhető, szép növényekkel. Nekem ennyi infó elég is lenne róluk, de Ágicza persze lelkesen tervezgeti már őket. Észak felől végig masszív növényzettel védeném a telket, dél felé viszont több helyen is nyitnánk, ahol el lehet látni messzebb is, a falu felé.

Éjjel arra értünk haza, hogy teljesen kihalt a falu, nem ég egy lámpa sem. A reflektorok fényénél valahogy megtaláltuk a házat, és azon tűnődtem, lehet-e gyertyafénynél blogot írni... :-) Aztán visszajött az áram, tudtam megint rajzolni és 3D-képeket készíteni, majd végül pihenésként hajnalig írtam az elmúlt napok eseményeit.

Ez olykor energiapazarlásnak is tűnhet, pedig nem az. Éppen az tartja bennem a lelket, hogy amíg van még erőm és kedvem tovább írni a történetünket, addig nem olyan vészes a helyzet.


Ágicza, 2004. 02. 23., hétfő #

Vácott, a Földhivatal kapujában derült ki, ma biztosan nem tudjuk kiváltani a tulajdoni lapot és a térképmásolatot, ugyanis csak délután vannak nyitva... Így spórolván magunknak két-három órát, amit egyébként sorban állással töltöttünk volna, Clióka szervizbe vitele lett a következő menüpont. A 15e km utáni első komolyabb, kötelező átvizsgálást is megúsztuk: a hátsó lámpaburát kellett csak cserélni, amit András mérgében tört össze, amikor a Kövért megkergette a kutya. Ezen kívül csak a hátsó rendszámtábla-világítás rakoncátlankodott az autón, amit a szerviz természetesen garanciálisan cserél.

Beérve a városba újra kocsiba pattantam, ezúttal mazsola-szerepben, majd mentünk az irodába, a kertünkről beszélgetni a tervező hölgyekkel. Meglepetésemre csak az egyikük fog foglalkozni a kertünkkel, kábé úgy működhet náluk a dolog, mint nálunk: egy-egy munka vagy Andrásé vagy az enyém, néha viszont együtt csináljuk, de terepet felmérni és először tárgyalni szinte mindig együtt szoktunk.

Még az előző egy-két napban összegyűjtöttem az összes sirámomat a telekkel kapcsolatban, hogy minél több igényt és kérdést a szakemberre tudjak zúdítani: fura volt, hogy most nem én kérdezgetek, hanem a szemben ülő, hogy mi mit szeretnénk, ez ugye eddig mindig fordítva volt... András tömören és célratörően elmesélte, ő mit vár a kerttől, és a többi apróságot rám hagyta, úgyis szeretek ezzel szöszölni. Szerencsére valamennyit konyítok a növényekhez, mert boldogult tizenéves koromban kertészmérnöknek (is) készültem, meg még mindig vágom a latin neveket, és ez a tudás éppen arra elég, hogy tisztában legyek, egy egész kert berendezésével nem boldogulnék, túlságosan is összetett feladat. Nem csak a növények igényeit kell ismerni, hanem össze is kell tudni hangolni őket egymással, hogy a különböző víz+fény+termőtalaj-igényűek ne üssék egymást és haljon ki a fél kert az első évben a tudatlanságomnak köszönhetően...

Az alapelgondolás szerencsére működőképes: még szép, mert ha a kert alapvető formáját sem tudnám kitalálni, az nagy égés lenne... mivel ez "csak" a térbeli dizájn, ezt kell majd felöltöztetni megfelelő növényekkel. Ami már biztos, hogy ez egy zsúfoltságtól mentes, félig-meddig japánkert lesz, ahol a forma dominál és nem az ezerféle "zöldség", amit beültetünk. A ház előtt egy Y alakú, zúzott köves (később termésköves) kocsibeállóra gondoltunk, mellé egy murvás-sziklás szárazkert, ehhez viszont nem árt a 20 méter. Ezt maximum a geológus bácsi bírálhatja felül holnap, ha mégis a kút vagy a vízerek miatt tologatni kell majd a házikót. Milyen jó, hogy még az első kapavágást sem tettük meg!

A kert hátsó traktusát egy méretes kerti tóval indítjuk, ami mind a hátsó teraszról, mind a télikertből kiválóan látszik majd, egy kis félszigettel a szomszéd felé, ahova keskeny, vízszintes pallókon visz át az út. Ezt a tavat és a gyepet, no meg a házat majd egy kerti padról lehet nézegetni, aminek majd egy nagyméretű fa ad árnyékot. Ide kerül majd a kerti csap is, de ez még korántsem biztos. A hátsó kert mintegy 40 méteres része lesz a gyep, majd ahol a kidőlt fa van és a patak is kanyarogni kezd, már egy erdős-ligetes rész fog következni. És a patakparti kiülők ettől még 15-20 méterre vannak, tehát legalább három, homlokegyenest különböző stílusú/adottságú részre lehet felosztani a kertünket. Alig várom már, hogy ezek a tervek is végső formát öltsenek, bár az még legalább két-három év, amíg a kert valamennyire beáll, előnevelt növények ide vagy oda, és mindegyik intenzív fejlődésnek indul. Viszont határtalan örömömre a kerttervező hölgy is egy méretes drótkerítést javasolt a vadak ellen, amit majd idővel átsző a tüskés bozót, és eltűnik a szemünk elől, de addig a frissen ültetett kertet csak így lehet megóvni a vadállatoktól, beleértve a szomszéd kutyáját is...

Tavasszal, amint lehet, elsimíttatjuk a terepet, húzzuk fel a kerítést és ültetjük a sövényt, hogy a - nagy sajnálatunkra max. 50-60 cm-es csemeteként kapható - szúrós növénykék mielőbb végleges helyükre kerülhessenek. Ha szerencsénk van, őszre, mire beköltözhetünk, már talán méteresre is megnőnek! :-)

Azért is jó volt ez az első, ismerkedő beszélgetés, mert kiderült, olyan, főként Angliában megkedvelt növények is megélnek a mi hűvösebb völgyünkben, amiről nem is gondoltam volna, hogy valaha is viszontláthatom itthon, a saját kertünkben. Például a télikert és a fürdőszoba közötti védett, napos zugban be lehet vállalni egy déli magnóliát, hogy nem kell lemondanom a tiszafáról, mert a macskák annyira nem lököttek, hogy megegyék a bogyóit, és hogy az atlaszcédrus megél itthon is, bár sajnos nem a növekedési sebességéről híres fafajta... vagy hogy a szívem csücske rododendronok között van olyan is, ami nem csak savanyú talajon marad meg, tehát a pompás májusi virágzuhatagról sem kell lemondani!


Maestro, 2004. 02. 22., vasárnap #

Olyan ónos eső esett, hogy Cliókát alig tudtam kivakarni alóla. Mivel egy kis hó is lehullott reggel, elhatároztam, hogy újból kirajzoljuk a házat a hóba, csak most homokkal. Ezért hát elkértem Márti nénitől a medencéből kimaradt dilatációs flakonokat (ezek a homokkal félig töltött műanyag palackok a víz közepén úsznak sorban egymáshoz kötve, és így a jég nem tudja szétfeszíteni a kerti medence szerkezetét). Arra gondoltam, hogy a hóba kiszórt homok sokkal jobban látszana, mint a múltkori letaposás.

Mesélte, hogy éppen megtelt a szennyvíztároló, és hogy sajnos csak egyetlen szippantós vállalkozó van Szobon, akit ráadásul nagyon elszemtelenített a monopolhelyzet. Persze, azt már a régi rómaiak is tudták, hogy a pénznek nincs szaga...

Megkérdeztem azt is, hogy ha hamarosan eladjuk a lakásunkat, és formálisan hajléktalanok leszünk, nem jelentkezhetnénk-e be ide addig, amíg megépül a házunk. Kicsit félve tettem fel a kérdést, mert sokan egyszerűen rettegnek attól, hogy valakit bejelentsenek a lakásukba. Ez talán még azokból a időkből származhat, amikor a bejelentett kikövetelhette az ott lakást és nem lehetett csak úgy kirakni onnan (ezért is csak most vetettem fel, amikor már megvan a következő lakásunk, a látszatát is szerettem volna elkerülni annak, hogy így próbálnánk meg ide 'bebetonozni' magunkat). Szerencsére Márti néni nem aggódós fajta, és bízik bennünk. Ha minden jól megy, hamarosan zebegényi lakosok leszünk! (És harmadával csökken pl. Clióka Casco-díja, mert a vidéki lakosok ennyivel kisebb kockázatot jelentenek :-)

Ágicza már türelmetlenül átjött értem, mentem hát homokot öntögetni, összeöntöttem a félig telt üvegek tartalmát és beraktam a kocsiba. Sajnos, időközben a havat elmosta az eső, úgyhogy a házrajzolást el kellett halasztanunk. Helyette jót vitatkoztunk azon, hogy 15 vagy 20 méterre legyen a ház az utcai kerítéstől. Szerintem a hátsó 50 méteres telekrésznek nem számít annyit 5 méter, mint az első 15 méteresnek, és inkább a nagyobb méretű előkertre voksoltam. Hű asszonykám, életem párja természetesen ellenem szavazott, és csak félig-meddig győzték meg az érveim. Végül azt mondtam, beszéljünk előbb a kerttervezőnkkel, hogy ő mit mond.

Úgy tervezem, hogy szerdán le is tudnám adni az engedélyezési tervünket, addigra a ház helyét véglegesen el kellene dönteni... És soha jobbkor: egy ismerősünk arról írt nekünk, hogy náluk egy olyan vízkutató geológus keresett helyet a kútnak, aki több évtizedes tapasztalattal és pálcával talál vizeket a föld alatt. Nem tudom, melyik számít többet e kettőből, de akármelyik is, csak jobb lehet, mint ha én találomra rábökök a földre, hogy ide kérem fúrni a kutat. Este már beszéltem is vele telefonon, kedden dél körül kijön a telekre vizsgálódni. Azt hiszem, egyáltalán nem baj, hogy nem szórtuk el délelőtt a homokot, mert a megtalált vízereket legalább lesz mivel kijelölnünk, és a távmérővel viszonylag pontosan be is tudom mérni, hogy merre mennek.

Még kollégista koromban hozott egyszer valaki ilyen pálcákat. Egyenként végigpásztáztuk vele a konyhát, de nem nagyon egyeztek a tapasztalataink. Viszont amikor valaki csukott szemmel fogta a pálcákat és arra koncentráltam, hogy közelítsenek vagy távolodjanak, a vártnál többször engedelmeskedett az akaratomnak. De ezt a sikeremet nem akartam újabb tesztekkel esetleg csökkenteni, inkább úgy döntöttem: a csúcson kell abbahagyni :-)

Remélem, hogy ő jobban érzi a vízereket, meg talán azért a geológusi tapasztalata is segít azért neki valamit, úgyhogy teszünk egy próbát vele. Mióta a Feng Shuiban is megláttam a lényeget a sok misztikus máz alatt, kevesebb szkepticizmussal szemlélem az ilyen ismeretlen dolgokat. Persze, azért nem árt némi referencia ill. ajánlás, mert vakon hinni minden ilyesmiben még nagyobb ostobaság, mint mindenben kételkedni.

Az ónos eső csak esett, gyönyörű volt az ágakon a jégréteg, csak éppen nem volt időm nekiállni fotózni... :-( Viszont estére annyira meghízott a vezetékeken, hogy háromszor is volt áramszünet, a pár percestől a fél-egy órásig mindenféle. A szünetmentes tápok remekül beváltak, volt időnk mindent elmenteni, bezárni és rendesen lekapcsolni a gépeket. A tervezést átmenetileg gyertyafénynél, múlt századi technikával folytattam:

Gyertyafényes tervezés

Maestro, 2004. 02. 21., szombat #

A statikus már kiszámolta a faszerkezeteket, és - hála a jó szerkezeti rendszernek - meglepően kis méretek adódnak. Ezt csodálom benne, látszólag csak pár apróságon változtat, és mégis, az 50 cm magas gerenda helyett 30-as is elég lesz. Szinte minden fontosabb gerenda 12/20 cm-es lesz, bár lehet, hogy esztétikai okokból 15/20 cm lesz belőle.

Délutánra kiderült, hogy Ágicza is szeretne a Börzsönyben körülnézni, ezért késő délutáni programnak megszavaztunk egy autós kirándulást Nagybörzsönybe. Érdekes volt, hogy az Ipoly melletti falvak mind egyforma laposak és unalmasak voltak, míg ez a hegyi zsákfalu sokkal többet megőrzött az eredeti jellegéből. Már csak a 3D elhelyezkedés miatt is érdekesebb volt minden, de ennek egyszerűen volt hangulata. Ágicza fel is jegyezte a lehetséges alternatív lakóhelyek listájába, Kóspallag mellé.

Mire odaértünk, a vízimalom már fél órája bezárt, de ott volt még a néni és beengedett. Egy áhítatos tekintetű, sánta kutya is mellénk szegődött, amíg a régi szerszámokat és gépeket néztük.

A nagybörzsönyi malomban

A molnár mesterség kellékei mellett legalább annyira megnéztük a régi épületszerkezeteket. Persze, mi nem pontosan ilyeneket szeretnénk építeni - oktalanság is lenne egy másik évszázadban -, de érdekes volt látni pl. egy pórfödémet.

Pórfödém

Sétáltunk még egy kicsit a faluban, és egy helyen igen hangulatos kőfalat láttunk. Azt hiszem, ez az arany középút a mediterrán kövek szögletessége és kissé már elcsépelt textúrája és a várfalak szabálytalansága között:

Egy szép kőfal

Este arról beszélgettünk, hogy mit és mennyit fogunk majd tervezni, ha meglesz a házunk, a bútoraink és a kertünk, az új kocsink és az új számítógépeink is. Első reakcióm az volt, hogy először is nagyon meggondoljuk a régi házak átalakításában való részvételt, mert rengeteg vele a vesződség és nem mindig igazi sikersztori, a sok kötöttség miatt. Ha a belső tereket, bútorozást is megterveznénk hozzá, akkor már sokkal többet ki lehet hozni belőle, de az igazi azért az új családi ház tervezése, illetve a lakberendezés vonalon a teljes épületbelső megtervezése-átalakítása, ellentétben az egy konyhabútorra szorítkozó kis munkákkal. Egyre inkább úgy látjuk, hogy az otthonteremtésben nincs értelme fél munkát végezni.

De nem is a munka fajtája a legfontosabb, hanem az, hogy a megfelelő embereknek tervezzük. Mert a látszat ellenére nem az épületekkel, terekkel és bútorokkal foglalkozunk, hanem az bennük-köztük lakó emberekkel. Elképzeltük hát magunknak az az ideális megbízót, és próbáljuk őt felismerni már az első, ismerkedő beszélgetések alkalmával. Ha egyszer sztártervező leszek, az lesz az egyetlen sztárallűröm, hogy csak ilyen embereknek leszek hajlandó tervezni...


Maestro, 2004. 02. 20., péntek #

Délután ékszereket fotóztam, mintegy kikapcsolódásként a sok tervezés után. Csak sima fekete szöveten, ezért még vár rájuk némi digitális utómunka, de azt szerencsére már nem én csinálom. Érdekes, hogy majdnem több időmbe tellett előpakolni a felszerelést, beállítani a vakukat és a derítőlapokat, mint aztán elkészíteni a képeket. A beltéri fotóknál minden beállításnál külön kell megoldani a világítást is, emiatt változatosabb a munka. Szóval, a stúdiófotózás precízebb és megismételhetőbb dolog, de az épületek ill. a természet fotózása sokkal nagyobb élmény.

Munka közben felhívott egy hölgy valami építési magazintól, és hirdetési felületet kínált jó pénzért. Mondtam neki, hogy sehol sem reklámozzuk magunkat, de nem tette le rögtön a telefont, hanem érdeklődött, hogy mi ennek az oka. Elmeséltem neki, hogy jobban kedveljük azokat, akik tényleg minket akarnak az otthonukhoz. Akik úgy keresnek meg, hogy egy megépült házat-lakást láttak tőlünk, vagy legalább a weboldalainkról ismerik a munkáinkat és azok tetszenek nekik. Egy építőanyag-kereskedő persze hirdessen, de egy tervező minek? Régen rossz, ha a referenciái nem jelentenek elég reklámot...

Ágicza még egyszer, utoljára bement a tiffany-műhelybe, befejezte a lámpáját és javítgatta a korábbi munkáit is: vastagabb forrasztást vitt fel a mécsestartóra és akasztófület tett a tükörre. A lámpához még nem kapták meg a talpat, ezért fotó is majd csak akkor lesz róla.

Mivel még egész emberi időben végeztünk, benéztem a Corába is (Ágicza az autóban szunyókált). Találtam egy kis DVD-lejátszót, ami a videónknak a méltó párja: épp olyan ezüstös és széles, persze azonos gyártótól, és hasonlóan olcsó és primitív (de lejátszani azért tud). Jellemző, hogy az első eladó szerint nem lehetett ott LG DVD-t kapni. De ez még nem riasztott el engem, aki a Pannon ügyfélszolgálatánál edződtem. Az Invitelnél is azt tapasztaltam, hogy ahány embert kérdezek meg, annyifélét mondanak. Most sem volt ez másképp: körülnéztem, kiállítva találtam egy megfelelőnek látszó példányt, és egy másik eladó bedobozolva is talált nekem egyet.

Ugyanis időközben rájöttem, mire jó a DVD. A képminőség ezen a kis tévén ugyanaz, viszont ha egy filmet igazán szeretek, érdekes lehet megnézni különböző variációkban: szinkronnal, eredeti nyelven felirattal, rendezői kommentárokkal, stb. A másik hasznos dolog az extrák, mint pl. a filmből kimaradt jelenetek. De a párszor megnézendő filmeket továbbra is inkább csak videón veszem meg.


Maestro, 2004. 02. 19., csütörtök #

Újra beszéltem a kútfúróval, hát még mindig várnak arra a nyomorult alkatrészre. Már az is felmerült, hogy legyártatják valahol, mert egyre kínosabb nekik a helyzet, és az én megjegyzéseim sem könnyítettek e lelki terhen.

Viszont azért haladás is van: összeállítottam és elküldtem a gépész társtervezőmnek a házunk anyagait. A statikus gőzerővel dolgozik, holnapra már ígért adatokat és végleges szerkezeti méreteket.

Este Krampuszka olyan aranyos volt, hogy muszáj volt megörökítenem:

Krampuszka extra aranyos

Az Öreg Kövér tappancsait még mindig mártogatom a hyperolba, de gyógyszert már nem kell neki adni. Egyébként olyan békésen tűrte, hogy beadjam neki, egy nyikkanás nélkül viseli a napi kétszeri kezelést. Nem tudom, mennyire fájhat neki, de óvatosan már mászkál, felugrik az ágyra. Amúgy egész nap alszik, ki sem nagyon megy. Még nagyon csúnyák a karmai, de láthatóan gyógyulnak. A jó édes anyját annak a bunkó parasztnak, aki póráz nélkül sétáltatta a kutyáját!


Ágicza, 2004. 02. 19., csütörtök #

Első nap, hogy végre pihenni is tudunk, és nem csak a gép előtt ülni és dolgozni, vagy rohangálni a városban és tárgyalni késő éjszakáig. Délelőtt kimentünk a kis házhoz, András aprólékosan lefotózta és felmértük az egészet. Nem szakadtunk meg a melóban: fél óra alatt végeztünk vele, annyira aprócska leendő szálláshelyünk. Egyre jobban fojtogat a tudat, hogy egy szép napon, amikor semmi dolgom (lesz egyáltalán ilyen valaha?), le kell ülnöm és kiszórnom mindent, ami még a papírszatyrokban pihen a tetőtéri mini-raktárban. Az is igaz, hogy ez egy szükséges, ám cseppet sem könnyű feladat, mert csupa olyan holmi lapul bennük, ami nélkül remekül megvagyunk, főként apró kacatok, amit mostanában már elő sem veszünk, de mégis valahogy az első, módszeres szelektálást megúszták.

Délután eljött hozzánk az asztalos, ajtó-ablak ügyben. Áprilisban tudja majd kezdeni a munkát, de szerencsére addig nem is lesz szükségünk a nyílászárókra. Átnézték Andrással a terveket, meglepetésemre az uram szinte mindenhol tiffany-üvegeket akar látni ajtóbetétként, úgyhogy nekem is ad munkát bőven! :-) Nem mintha nem volna elegendő... Az északi, tetőtéri ablak komoly fejtörést okozott, mert az uralkodó szélirány a völgyben is észak-déli, tehát azt a kerek ablakot, ami előtt András dolgozni fog, igencsak jó hőszigeteléssel kell ellátni. Mivel már így is argongázas, extra jó tulajdonságú ablakokkal számolt az egész házban, úgy döntött, inkább az oda kerülő radiátor méretét növeljük majd, mint a tripla üvegezéssel az ablak bekerülési költségét.

Amikor a felületkezelésre került a szó, előhúztam a végre megtalált katalógusaimat, hogy megmutassam, körülbelül milyen formájú és megmunkáltságú beltéri ajtókra gondoltam. Kiderült, nagyban megdobja az árat, ha én az ablakok anyagát is szeretném olyan csiszoltságúnak, mint az ajtókat, ami szinte bútorminőség, úgyhogy András, utólag jól rám is pirított, hogy nem fog kétszeres felárat fizetni az agyrémeimért... De legalább tudom, hogy ezt normális áron nem lehet kihozni, majd megvárom, mi sül ki a végén, vagyis mennyire elrettentő lesz az árajánlat.

Úgy látszik, sokkal nehezebben megy a minapi tanulságos élmény átültetése a gyakorlatba, mint gondoltam, mert még mindig nem tudom rendesen megfogalmazni a saját elgondolásaimat... és mivel nem a megfelelő formában teszem, nem is értik meg. Ezért van ennyi konfliktus a házunk tervezésével kapcsolatban. Ezt is tanulni kell, mikor és hogyan mondjak véleményt. Hja, ha csak egy kicsi női ösztön szorult volna belém, és néha be tudnám fogni a számat (néha meg kinyitni), most fele ennyi problémám lenne! :-(

Alkalomadtán a macska ki-becsukogatás is járhat előnyökkel: Tappancs, ha nem mehet ki, olyan hisztisen nyervékol néha, hogy még én is úgy érzem, el van kényeztetve... Viszont a minap megdühödtem rá, és kizártam a mínusz fokokba elmélkedni a világ dolgain, amikor tíz percenként kéretőzött ki és be. Fél délután a friss hóban kisit észhez térítette: kutyákat megszégyenítő fegyelmezettséggel vigyázzban ült(!) az ajtóban, és várta, hogy beengedjem. Aztán követett, mint az árnyék egész este, és moccanni sem bírtam tőle a számítógép előtt

Ezer szerencséje, hogy ennyire tökéletlen a macska, mert eszembe jutott, hogy ha már Tappancs kutyatípus, miért ne vihetném el sétálni, akár futni is az erdőbe, ha már kint lakunk? Neki úgyis hatalmas a mozgásigénye, így levezethetné, a többieknek meg elég a telek, amikor mi is kint szöszmötölünk, nem nagyon szoktak elkóborolni. Kivéve persze néha Nyafikát, ami azt jelenti, hogy a terv még nem 100%-ig bomba(kutya)biztos...


Maestro, 2004. 02. 18., szerda #

Ágicza már reggel beutazott Pestre, én csak délután mentem be. Lett volna egy érdeklődő a lakásra, de nem jött el, és még csak ide sem bírt telefonálni a nyomorult.

Azt hiszem, most utoljára üldögéltem hosszabb ideig a lakásban. Az egyik nagy rajzasztalunk még ott van felállítva, pár összecsukható IKEA-székkel. A statikussal valamikor délutánra beszéltünk meg találkozót. Én 1-2 óránként már reggel óta hívogattam, hogy megtartson jó emlékezetében, és ide akkor is eljöjjön, ha netán torlódnának máshol a tennivalói. Amíg vártam rá, a házunk épületszerkezeti csomópontjait rajzolgattam, és kikapcsolódásképpen felvázoltam az utcai kerítést is.

Ez kőből készülne, egy kis vasbeton maggal, abszolút szimmetrikus és organikus formában, és a szélei felé a kő elfogyna, mert a telek oldalain úgyis csak sövény meg vadhálós cölöpkerítés lesz. Fent egy ragasztott fa ív köti össze a két pillért, ez utólag is leszerelhető lesz, ha pl. teherautóval kellene behajtani később. Ezzel a 'földből kinövő' formával talán el tudom érni azt, hogy nem falként terem ott a telkek sorában a mi kerítésünk, hanem a deszka kerítés alatt heverő kövek szépen összeállnak, lesz rajtuk egy kapu, majd dolguk végeztével újra elenyésznek a föld közelében. A deszkák távolságát tudományos alapokon úgy fogom megtervezni, hogy egy menekülő macska kényelmesen átférjen rajta, egy kicsit is nagyobb testű kutya viszont már nem.

A statikussal végignéztük a házikónkat. Marad a fa födém és a látszó gerendák, minden. Annyi változás történt, hogy a nappali terén keresztben húzódó két hatalmas gerendát kilógatjuk a falakon túlra, így ezekből és a vápaszarukból (a tető hajlatában futó ferde gerendákból) egy hatalmas, piramis alakú vázat építünk. Ez a váz adja meg az egész tető merevségét, ehhez csatlakoznak a négy irányban keresztboltozatként induló tetőfelületek és erre meg az oromfalakra támaszkodik fel a taréjszelemen, ami a szokásostól eltérően itt teherhordó elem lesz. Ezzel a megoldással elértük azt, hogy nem kell minden födémgerendát kilógatnunk oldalt. A szomszéd házon láttuk, hogy azzal aránytalanul nagynak tűnne a tető, ilyet semmiképpen sem szeretnék.

Az alapozás egyértelmű, hagyományos szerkezetű, csak éppen a kavicsterítés helyett lesz szerelőbeton. Már hallgatóként sem értettem, hogy minek kell ez a 'kapilláris felszívódást gátló' réteg egy olyan vízszigetelés alá, ami talajvíznyomást is kibír, de mindenütt ezt hallottam... Hát nem is azért kell, hanem a terepmunka egyenetlenségeit kitölteni, illetve hogy ne legyenek sárosak a betonvasak az aljzatban. Nálunk tehát inkább C8-as beton lesz ott, vagy esetleg murva leszórva (ha az olcsóbb).

Éjszakáig bent neteztünk az irodában, aztán indultunk haza. Sajnos, Ágicza Verőce felé már mindig elalszik, így megint nem tudtuk végigbeszélgetni az utat. Talán, ha majd ő vezet, akkor nem alszik el - csak akkor meg én fogok... :-)


Ágicza, 2004. 02. 18., szerda #

Bár hajnalig tartott, amíg egy rohammunkával elkészültem, reggel mégis korán kellett kelni, mert délelőtt megint vezetni mentem. Jövő szerdán újra nekifutok a vizsgának és most már jó lenne át is menni, mert kész anyagi csőd lenne egy újabb 8 pótóra plusz a pótvizsga-díj! András tegnap annyira rosszul volt, hogy átaludta szinte az egész délutánt és a fél éjszakát is. A másik felében nekem segített gatyába rázni a tervet, amin tökölődtem. Sosem fogom megtanulni, hogy amikor feltűnően kötekedő és ingerült, akkor ne az első gondolatom az legyen, hogy ennyire kiállhatatlan azért csak nem lehet, hanem hogy valami baja van, mert inkább kínlódik magában, mint hogy szólna, hogy nem érzi jól magát. Pedig nagyban megkönnyítené a helyzetemet - de hát sajnos nem szokta.

Délutánra úgy látszik, úgy-ahogy rendbe jött, és mivel nem voltam a közelében, egy olyan gyönyörűséges kerítést tervezett a telekre, hogy szemem-szám tátva maradt a csodálkozástól. Igazi hobbit-stílusú az építmény, és pont olyan, amilyet szerettem volna, bár sose jutott volna magamtól eszembe, hogy nekünk tulajdonképpen ilyenre van szükségünk!! :-) Ilyen a jó múzsa: jó távol van, amíg folyik az alkotás, mindkettőnknek idilli állapot... Ebből kiindulva most már megvárom, amíg egy nyugisabb napon a kandallónak is nekiáll, aztán majd a szakemberek törhetik a fejüket, hogy lehet majd a dizájnt összehozni a funkcionalitással.

A hobbit-kapu, pedig nem is olvas Tolkien-t!

Ez az a kapu Nagybörzsönyben, amit pár napja fotózott le és ami az első inspirációt adta neki a tervezéshez, bár nem sokban hasonlít rá.

Az ihlető kapu Nagybörzsönyben

Este az irodában rászabadultam a netre és letöltöttem a többi kiállító által a megnyitón készült képeket. Andrást nem győzöm csodálni: csak egyetlen fintorgós képet csinált rólam, a többi egészen jól sikerült! Ehhez azt kell tudni, hogy rémesen nem vagyok fotogén alkat, de most már úgy tűnik, megtanulta kilesni a megfelelő pillanatokat...


Ágicza, 2004. 02. 17., kedd #

A mai nap egyetlen pozitívuma, hogy a váci földhivatal szerint is már régen jogerős a művelésből való kivonás, így elvileg lehetne engedélyeztetni a házunkat. Azért csak elvileg, mert még mindig nem készül a terv. Érdeklődtem Andrásnál, lesz-e valaha házunk, mert ebben a tervrajzolási tempóban nem látom, hogy ő is igazán akarná. Hát, nem is akarja, mégpedig miattam...

Hogy miért, arra most jöttem csak rá, és ez tényleg tanulságos. Tegnap volt nálunk egy új megbízónk, akinek a tervezéshez való hozzáállása meglepően hasonlított az enyémhez: Nem hagyta, hogy egy összefüggő gondolatsort végigvigyek, amiből valami értelmes, ám az ő elgondolásával nem egyező dolgot szerettem volna kihozni. Kábé fél óráig bírtam az értelmetlennek tűnő huzavonát, majd ráhagytam Andrásra, csináljon az illető tervével, amit akar, nekem elvette az egésztől a kedvemet, hogy nem engednek alkotni. Ő aztán, mivel hihetetlen rutinra tett már szert ebben, csinált is: gyorsan, ám lényegre törően lebeszélte emberünket a nem megvalósítható vagy béna ötletekről, és végre kikerekedett valami használható a tervből. Nekem nem lett volna türelmem hozzá, és ha belegondolok, hogy én fél éven keresztül ugyanígy, ugyanezt csináltam vele... brrrrr :-( Szegény uram, most igazán sajnáltam. Nem lehet könnyű velem... Érdekes, bármilyen más munkánál gyönyörűen együtt tudunk alkotni, és pont a saját házunk az, amivel a legtöbb civódás és küzdelem van - miattam. Talán túlságosan is belülről nézem a dolgokat, pedig néha nem ártana kívülről is látni, hogy mit nem csinálok jól. Azt hiszem, ha el tudnék attól vonatkozni, hogy ez a mi otthonunk lesz, mindjárt könnyebben és gördülékenyebben menne minden. De ezt még meg kellene tanulnom, nem könnyű dolog kilépni önmagunkból, valamilyen pozitív vagy negatív sokkhatás kell hozzá, akkor megy. Nekem utoljára az esküvőnk előtt-utáni hetekben sikerült csak ez a mutatvány...

Jobb később, mint soha - alapon elraktározom magamban a meglehetősen kellemetlen tapasztalatot, mert bár mi a tervezést tiszta lappal újra kezdeni már nem tudjuk, de most is tanultam valamit, és újfent a saját káromon, mint mindig. És én még csak el sem tudtam képzelni eddig, amíg nem szembesültem vele, mennyire kiábrándító, ha az ember minden ötletét azonnal megtorpedózzák, de most okultam belőle. Az illető is csak a saját ötleteit akarta megvalósulni látni, és nem a lehetőséget, amit az otthonából ki lehet hozni...


Maestro, 2004. 02. 16., hétfő #

Ágicza ugyan még aludt volna délig is, de azért felkeltünk valahogy. Egyfolytában csörgött reggel a telefonom, például hívott a kerttervező, hogy akkor nekiállunk-e valamikor a tervezésnek. Érdeklődők a lakásra, hirdetésszervező ügynökök, mindenki megtalált. Lazításképpen a sok tervezési munka mellett, szerdán ékszereket fogok fotózni (mert eldöntötték végre, hogy szükség van a képeimre). Ez jó hír, csak még nem volt időm arra sem, hogy örüljek neki. Az egyetlen kikapcsolódásom mostanában a ZeBlog írása.

Beszéltem az ügyvédünkkel is, szerencsére a lakáseladásnál nem a lakás értéke szerint méri a tudománya árát, hanem órabérben. (Nem egészen értem egyébként, hogy mi köze az ingatlan árának az ügyvédek munkadíjához. Mert egy egy ingatlannál mi múlik a vételáron? Sokkal többet számít a jogi helyzet, problémák, stb.)

Ennyit viszont szerintem mindenképpen megér, hogy egy minden esetre felkészült és minden oldalról bebiztosított szerződést kössünk. Főleg, ha az egyik esélyes vevőnk ügyvéd. Inkább beszéljék meg egymás közt a szakemberek, amit kell. De arra azért büszke voltam, hogy az általam felvázolt megoldások nagyjából helyesek szerinte is, inkább csak azért viszem magammal a szerződéskötésre, hogy minden apróságot, jogi csűrcsavart szemmel tartson. Na meg a váratlan helyzetekre, új ötletekre is tudjunk mit mondani.

Vácott bementünk az Invitelhez, előfizetni a telefont. Sajnos, a múltkori ügyintézőnk éppen nem ért rá, viszont így gazdagabbak lettünk egy tapasztalattal. Kiderült, hogy nem is lehetne számot választani és félrerakatni magunknak, csak az a mosolygós kislány komolyan gondolta az 'ügyfélszolgálat' szót, és megcsinálta a kedvemért. De szerencsére most már nem vonják vissza, lesz olyan két szép számunk, aminél jobbat kívánni sem lehetne. Most 1-2 héten, de legfeljebb 30 napon belül felszerelik a készülékeket, és lesz igazi vonalas telefonunk! Azt a tanulságot viszont leszűrtem magamnak, hogy a legrokonszenvesebb ügyintézőt kell választani, mert a egy kis jóindulattal sokat lendíthetnek az ember ügyén.

Ha már arra jártunk, benéztem a Tamás Autóhoz is, Clióka ügyében. Hátsó lámpát csak egészben cserélnek, de hétfőre - amikor amúgy is megyek - már itt lesz és be is szerelik. Kérdeztem tőlük, hogy a fényezést mennyiért javítják, mire kicsit nézegette és azt mondta, hogy ilyen kis sérülést nem is kell drágáért fényeztetni, hanem van pár ezer forintért valami javító paszta a kocsi színében, amivel az ilyen pár mm2-es karcok javíthatóak. Utólag belegondolva, imponált nekem, hogy nem a több tízezres fényezésre akart rádumálni, hanem megoldotta a gondomat sokkal olcsóbban és gyorsabban. Nem tudom, mitől van, de egyre több tisztességes embert ismerek meg, amióta Zebegényben és környékén intézem az ügyeimet.

Pár perccel kettő után értünk csak oda a lakáshoz, az ingatlanos hölgyet sehol sem találtuk, és csak az irodáját tudtam felhívni, mert neki nincs mobiltelefonja. Ezen kicsit kiakadtam, és amikor végre felhívott valahonnan, jogos felháborodásomban alaposan le is toltam érte. Nem igaz, hogy egy ilyen szakmában nem tud megengedni magának tízezerért egy gagyi mobilt meg egy Praktikum kártyát, és máris egy éven át elérhető lenne... Mindegy, az ügyfél úgysem jött el, szerintem mire újabb érdeklődőt hoznak, talán már el is adom a lakást. Mert kezdenek jönni a komolyabb érdeklődők, este is jött egy. Nem akarom elkiabálni, de akár még a héten is összejöhet a dolog...

Most néztem, lassan már egy hónapos a határozat a telkünk egy részének művelés alól való kivonása ügyében. Akkor már le kellett járnia a 15 napos fellebbezési időnek is, holnap megkérdem tőlük, nem küldenek-e már valami jogerős határozatot vagy valami ilyesmit.


Ágicza, 2004. 02. 15., vasárnap #

Három nap masszív alkotás utána végre dél körül felsóhajthattam: az utolsó vonalat is újrakontúroztam az új Muchámon. Éppen időben: délután kettőre értünk be vele az Aranytízbe, és három óra volt, mire András felaggatta az öt képet. A két "nagylánnyal" volt a legtöbb probléma: a szabad falfelület pont akkora volt, hogy éppen becsúszott a két kép az alsó és felső falburkolat közé.

Ezt a megfeszített tempót azért nem sokáig bírtam volna amúgy sem: napi négy óra alvással összesen három nap alatt kész lenni egy 60x160-as képpel, nos, nem tudnám újra csinálni. Ám ennek muszáj volt elkészülnie a kiállításra, és nem bánom, hogy belehúztam, majdnem teljesen meg vagyok elégedve a végeredménnyel. Csak most aztán egy hónapig nem fogom viszontlátni!

Van képe hozzá

Maga a kiállítás megnyitója egy tömegrendezvény és egy mini-topictali keveréke volt. Az indexes üvegfestő fórumból nagyon sokan voltak kiváncsiak ránk, no és a tárlatra. Egy csomó új embert személyesen megismerhettem, akit eddig csak a beírásaiból ismertem. Személyesen sokkal jobb, könnyebben és gyorsabban szót lehet érteni, mint emailben vagy egy-egy hozzászólással.

Nyitóbeszédet Schäffer Erzsébet, a Nők Lapja szerkesztője tartott, hát, nem ájultam el a mondanivalójától. Túl felszínesnek éreztem, és általánosnak ahhoz, hogy rólunk, a nyolc kiállítóról, a munkáinkról, az alkotásról szóljon. Helyette annyit beszélt a nők és a férfiak viszonyáról, hogy András már kezdte azt hinni, hogy egy legényvásár megnyitóján van... Közben kisebb-nagyobb rohamokban rám tört a tömegiszony, annyian gyűltek össze a nagyteremben.

A tömeg

Színpompás tárlatot sikerült viszont összehozni, bár a képeim nem csak a méretükkel lógnak ki a sorból: a kidolgozottságuk is inkább emlékeztet olajfestményre, mint az aprólékos üvegfestő-technikára. Néha attól félek, egy üvegre vitt képnek nem így kellene kinéznie, amin meglátszik az ecsetnyom és a lendület, amivel pingálták... A többiek jóval kisebb képeket megdöbbentő aprólékossággal tudnak kidolgozni, én azt hiszem, ehhez sajnos türelmetlen vagyok.

Megszavazok magamnak egy pihenőnapot: mivel holnap tárgyalunk, kedden megpróbálom kipihenni a múlt hetet. András még mindig elég kimerült: úgy látom, nem tudja kipihenni vagy kialudni magát és azt a rengeteg óra mínuszt, ami sok-sok hónapja egyfolytában csak gyűlt, elég nehéz is behozni.

Mai nap levezetéseként még megmutattuk a lakást egy komolyabb érdeklődőnek, majd hazafelé vettük utunkat.

Panorámafotó, új ablakban nyílik meg: Panorámafotó, új ablakban nyílik meg_1

Maestro, 2004. 02. 14., szombat #

Reggel Ágicza kétségbeesetten kiabált, hogy itt van egy farkaskutya a kertben, a macskák meg a fákon. Kiszaladtam a seprűnyéllel a kezemben, de addigra már elhúzott. Aztán rá nem sokkal bejött megint, de akkor már az ablak alatt ugatott az Öreg Kövérre. Feltűnt a gazdája is, aki nem akarta érteni, hogy miért baj, ha idejön a kutyája. Ágicza elhajtotta kutyástul, én meg rohantam nézni a Kövért. Szerencsétlent az ablakmélyedésben érte a támadás, és a kínjában a falon próbált meg felmászni. Az eredmény: a hátsó lábain minden körmét tövig, véresre koptatta, és az első lábain is párat!

Az állatorvos csak déltől tudott fogadni, addig is kocsiba vágtam magam, hogy hátha még utolérem azt a majmot, hiszen nyilván itt lakik ő is valahol. Sajnos, nem találtam, viszont egy kicentizett megfordulásnál sikerült betörnöm a bal hátsó lámpa búráját, mert egy fa éppen beugrott a felette lévő holt térbe. Lassan meg kellene már szoknom, hogy ne a kocsit törjem, ha felb.sszák az agyamat, hanem azt a bunkót, aki felidegesít.

Délre már Nagymaroson voltam az állatorvosnál. Szerencsére nem annyira komoly a baj. Lefertőtlenítette, kapott gyulladáscsökkentő injekciót, még pár hétik nekünk is kezelnünk kell majd. Most még nem fáj neki, egyelőre tart a stressz okozta érzéketlenség, de majd lesznek rosszabb napjai is.

Mire visszaértem, Ágicza megtudta Márti nénitől, hogy ki volt ez az illető. Pár házzal arrébb lakik valahol, hát fel is kerestem. Kijött egy szvetteres öreg kripli. Kérdeztem, ő volt-e a kutyájával egy órája az udvarunkon, mert hoztam az állatorvosi számlát. Erre egyből elkezdett ugatni az oktalan állat (a kutyája közben békésen pihent), hogy ő nem fizet semmit, miért nincs kerítésünk. Bocsánatot kérni még annyira sem jutott az eszébe. Emlékeztettem az ebtartást szabályozó rendeletekre, amik pl. pórázt írnak elő közterületen meg ilyenek. Hát jelentsem csak fel, őt nem érdekli, és ment volna befelé. - Bunkó barom vagy, öreg - állapítottam meg és elindultam én is. Egyből piros lett a feje, pedig ez csak objektív ténymegállapítás volt. Ott kiabált, hogy az ilyen kijelentésekkel csak vigyázzak ám, mert... - Miért, tán nincs igazam? - kérdeztem vissza. Erre inkább elkezdte fejtegetni, hogy a kutya és macska ősi ellenségek, és hogy csak kiszaladt a kutya a garázskapun. Már nem is néztem vissza rá, úgy küldtem el újfent az anyjába.

Szegénynek szörnyű lehet, hogy elmúltak azok a régi szép idők, mikor még volt valaki (lefogadom, hogy párttitkár volt vagy valami ilyesmi). A feljelentgetés nem az én stílusom, meg azzal csak a saját fontosságát érezné megerősítve. Az viszont nagy tanulság volt, hogy a bunkókon nem szabad bosszankodni, hanem azonnal el kell küldeni őket a búsba. Ami a szívemen, az a számon! Ne én kapjak miatta gyomorfekélyt, hanem inkább fordítva.

Átmentem Márti nénihez elmesélni, hogy megoldódott a lakásgondunk, és hogy hogy jártunk az öreggel. A házikónak nagyon örült, mert az édesanyjánál most úgy alakultak a dolgok, hogy valószínűleg szükség lesz arra a lakrészre, nehéz lett volna oda költöznünk. Mindenestre sokat segített, hogy elbeszélgettem Márti nénivel, már nem bosszankodtam a miatt az idióta miatt.

Ágicza egész nap festette a festményét, én a farost lemez lapokra vágtam szögletes lukakat az üvegrögzítő klipszeknek. Éjjelig fent maradtam vele, mert mindenképpen el akart készülni az Esti pihenő cíművel is, és így legalább volt mellette valaki. Sajnos, az idő múlásával egyre nyűgösebb lett, úgyhogy inkább behúztam fülem-farkam, csendben rajzoltam inkább. Az Éjtündért és a Nagyseggű Csajt még utoljára lefotóztam, mert esetleg akad rájuk vevő a kiállításon, és akkor már nem kerülnek többet vissza ide.


Maestro, 2004. 02. 13., péntek #

Hajnalban kivittem Ágiczát a vonathoz, ment be forgalmi vizsgára és ügyeket intézni. Délután, ahogy felébredtem, felhívtam.

Nem hiába volt péntek 13., a vizsgán kirúgták. Azt mondja, a vége felé túl bizonytalan volt és ezt nem tudták tolerálni. Kérdeztem, nem céloztak-e némi 'hálapénzre' a jobb eredmény érdekében, de nem. Ez is valami, de elég bosszantó a dolog, mert most újra lehet vizsgaidőpontot kérni, és annyival később lesz jogosítványa. Pedig néha nagyon jól jönne, amikor én fáradt vagyok vezetni, vagy ha éppen nincs is dolgom Pesten...

Felhívott a hölgy az Inviteltől, voltak kint mérni és szerintük lesz vétel a telken is. Úgyhogy jövő héten meg is rendelem a két vonalat, és onnantól megint komoly cég leszünk, amit nem csak mobilon lehet elérni. Talán még az alközpontot is áthozom a lakásból, és akkor nem kell többet kiabálnom a tetőtérből, ha Ágicza a konyhában van :-)

Délután találkoztunk a kis házikó tulajdonosával, gyorsan megbeszéltük a dolgot, és aláírtunk egy szerződést is, hogy áprilistól év végéig ott lakhatunk, cserébe meg kicsit helyrepofozzuk, hogy aztán könnyebb legyen eladni. Megismerkedtünk azzal a szomszéddal is, aki eddig átjárt néha szellőztetni. Most tudatosult bennem, hogy egy házzal feljebb laknak, mint ahogy emlékeztem. Akkor ezért nézett hát úgy rám kedden az alattuk lakó hölgy, mikor kinézett az erkélyen és én harsány hellóval köszöntöttem :-)

Csak úgy mellékesen említette a tulajdonos, hogy az ELMŰ-nél dolgozik, és bátran forduljunk hozzá, ha valami gondunk lenne. Hogy miért nem tudtunk egy évvel korábban találkozni! Mennyit szívtunk, hónapokon át, mire megkaptuk az áramot...

Megkaptuk a kulcsokat, felírtuk az óraállásokat, mostantól mi fizetjük a rezsit, és amint kicsit melegebb lesz, felmérjük a házat és elkezdjük a festést, vízszerelést, más apróbb javításokat. Ezen a képen jól látszik a ház, és az előtte lévő minikertecske (igen, az egész látható a fotón!)

Következő házikónk itt Zebegényben

Este hatalmas pelyhekben kezdett hullani a hó, hát muszáj volt elmennünk Nagymarosra tankolni, majd be az erdőbe a kóspallagi úton. A múltkori fotók folytatásában reménykedtem, csak most vittem állványt is, ami nagyon hiányzott akkor éjjel. Sajnos, mire kiértünk, már csak valami bús eső hulldogált az égből, és mosta le a havat a fákról és az útról is. Félúton visszafordultunk hát, és hazajöttünk.

Szegény Ágicza, azt hittem, azért jobban fog örülni annak, hogy megoldódott a szállásunk. Egyelőre még az autóvezetés vizsgán búsul, és közben gőzerővel fest a kiállításra, nem is lehet hozzá szólni. Hát nem is nagyon próbálom.


Maestro, 2004. 02. 12., csütörtök #

Vágattam farost lemezeket a festményekhez. Amíg vártam rájuk, a komp mellett a Dunát és a visegrádi várat nézegettem. Olyan szél fújt, hogy csak a kocsiból.

Kiugrottam az ablakgyártóhoz is, de éppen nem volt bent, így csak telefonon beszélhettem vele. Azt mondta, üljünk össze egyszer átbeszélni a ház nyílászáróit. Én is éppen ezt akartam javasolni, úgyhogy jövő héten meg is ejtjük ezt valamikor.

Most tudtam meg, hogy aki ezt az egész üvegfestő kiállítást szervezi, az maga nem is állít ki. Talán ennek tudható be, hogy részletekbe menően foglalkozik a pezsgővel és minden egyéb villogási lehetőséggel, az viszont nem zavarja, hogy nincs elég akasztó szerkentyű a képekhez... Mondtam is Ágiczának, hogy ez a töketlenkedés pont olyan, mint a demokrácia, csak kicsiben. A hatékony megoldás egy okos és céltudatos diktátor lenne. Ennek a politikában persze túl nagy a kockázata, de egy kiállítás szervezésénél tényleg nem ártana az erős kéz és némi határozott fellépés.

Este Ágicza igen ígéretes napnyugtát sejtett, kiküldött fotózni. A Duna-parton kezdtem, hát majdnem odafagytam! Egy félig partra vonszolt hajóhídszerű izének a végére álltam ki. Úgy fújt a szél, hogy szélesebb terpeszben mertem csak felállítani az állványt, és pár követ beraktam a rászerelt háromszög-táskába. Csináltam pár képet, és menekültem vissza a kocsiba.

Panorámakép a Dunáról

Azért még felmentem a hegyre is, csak most magasabbra, mint ahonnan a legutóbb fotóztuk a napnyugtát. Nagyon jó kilátást találtam, csak a fények fogytak el kicsit addigra. Ezt a helyet elrakom hát későbbre, most már tudom, hova kell mennem.


Maestro, 2004. 02. 11., szerda #

Ez egy tökéletes ügyintézős nap volt. Ágicza már reggel bevonatozott Pestre, mert egyebek mellett a tárgyalónkba szánt kanapéra is huzatot kell varrnia, ezt tűzdelte-szabta egész délelőtt.

Vácott kezdtem a napot az Invitelnél, egy mosolygós ügyintéző hölggyel beszéltem. Kiderült, hogy itt Újvölgyben és a Szőnyi utcában is biztosan lesz vétel - tudni kell hozzá, hogy itt nem dróton jön a vezetékes telefon, hanem DECT rendszerű rádiós ketyerék vannak. A telekre nem tudtak mit mondani, én viszont nem vezetek be és nyomtatok a névjegyemre olyan telefonszámot, amit nem biztos, hogy véglegesen megtarthatok. Beszélt egy műszakis kollégájával és abban maradtunk, hogy kimennek térerőt mérni a telekre, és az eredménytől függően rendelem meg a telefonokat. Mindenesetre kinéztünk két jópofa számot, amiket le is foglalt nekünk.

Az utóbbi időben már kezdek ráérezni arra, hogy mennyit kell bedobni a parkolóautomatákba. Most 2 perccel a lejárta előtt értem vissza a kocsihoz, tegnap is 5 percen belül voltam :-)

A kéményseprőknél egy barátságos úrral beszéltem, aki nem igazán értette ugyan, mit problémázok annyit a kéményeinken, de az uzsonnája elfogyasztása közben előadhattam neki, mit szeretnék. Sajnos, kell csinálni egy tetőkibúvó ablakot a kémény felett, de ezt legfeljebb belülről álcázom egy hőszigetelt fa ajtóval. A turbós gázkazánra ő is azt mondta, hogy a falon lecsapódik a pára, de a kőburkolat talán nem lesz erre annyira érzékeny. De a lényeg, hogy részükről mehet a dolog. Azt tanácsolta még, hogy már most tüntessem fel a terven a gázkazánt, mert akkor meg lesz oldva a tartalékfűtés is a kandallóval, és senki nem köthet bele.

Benéztem a Renault szervizbe is - inkább személyesen, mert telefonon kínszenvedés elérni őket -, és előjegyeztettem Cliókát a 15 ezer km-es felülvizsgálatra.

Pesten tárgyaltam még a könyvelőnkkel is, majd az Európa Biztosítónál bejelentettem az új postacímünket. Ugyanezt tettem az Europarkban, az összevont ELMŰ és Gázművek ügyfélszolgálaton is. Érdekes, hogy egyiknél sem kértek tőlem személyit, elhitték szóra, hogy én vagyok az. Hová lett a zord hivatali attitűd? Nem tudom, mi van ezekkel... Az Invitelt még megértem, hogy olyan segítőkészek, hiszen a mobiltelefon komoly konkurencia nekik. Én sem telefonálni akarok az új vonalakról (mert a helyi hívásokat kivéve olcsóbb a mobil), hanem csak felírni a névjegyemre. De hogy a két közműóriás is... Vagy már ennyire küszöbön áll az alternatív energiahordozók bevezetése? :-)

Este, amíg Ágicza tárgyalt, feltettem a weben pár hirdetési oldalra a lakásunkat. Azt hiszem, célszerűbb lesz úgy eladni, hogy az érdeklődők nézzék meg a weben, és csak annak kelljen megmutatnunk, aki tényleg komolyan érdeklődik.

Úgy volt, hogy Ágicza ma készül el a Tiffany lámpájával, de még van vele egy jó órai munka, amit csak jövő héten tud befejezni. Aztán mehet vizsgázni, és lesz egy újabb szakma a kezében!

Volt egy öreg ajtólapunk a lakásban, azt most bevarázsoltuk Cliókába, ahhoz kötözve fogjuk szállítani a két nagy üvegfestményt. Elcsodálkoztam rajta, hogy ekkora képek is beleférnek ebbe a kis kocsiba (akkor idefelé miért az utánfutón hoztuk?) Bár a láda ideszállítása óta tudom, hogy ha kicsit szorosan is, de elfér benne szinte minden.

Éjjel kóspallagi út, de minek: vadállatok alszanak vagy mi :-(


Maestro, 2004. 02. 10., kedd #

Ágiczán kezd kitörni az idegbaj. Délelőtt már olyan hisztis volt, hogy azt mondtam magamnak: nagy tévedés lenne tovább tűrni. Úgyis jóval rövidebb a várható élettartamom, például éppen az ilyen stresszhelyzetek miatt. Ezért inkább autóba vágtam magam, és valóra váltottam régóta dédelgetett tervemet, egy utazást a Börzsöny körül.

Először Zebegényben mászkáltam egy kicsit, elmentem a kis házikóhoz, ahol tavasztól lakunk majd. Aztán Szob irányában elindultam az Ipoly mentén.

Tájkép az Ipoly partján

Szép módszeresen végigjártam a falvakat, a kocsit letettem valahol a szélén és mászkáltam kicsit mindenfelé. Túrának ez persze igen puhány dolog volt, azért inkább úgy tekintettem, mint előzetes terepfelmérést egy komolyabb Börzsöny-túrához.

Az országút is nagyon szép volt végig, bár nem annyira hegyes-völgyes, mint amit igazán szeretek - de hiszen inkább csak körbejártam a Börzsönyt, míg egy túrát a hegységen át tennék inkább.

Tájkép Ipolytölgyes környékén

Hont után már a 2-es úton jöttem, és itt is ugyanazt éreztem, hogy a túl jól kiépített út elveszi az embertől a zötykölődés élményét.

Tájkép Rétság környékén

Mindent egybevetve, a legjobban Nagybörzsöny tetszett. Talán nem véletlenül: ez a falu már félig-meddig a hegyek között van. A közelében van egy horgásztó, aminek a partján ugyan több kilós sárcsizmát gyűjtöttem a cipőmre, de ilyet láttam:

Horgásztó Nagybörzsönynél

Levezetésképpen a kóspallagi úton mentem. Egészen szokatlan volt nappali fényben végigmenni rajta. Most végre be tudtam lőni magamnak, hogy melyik kanyart hányas fokozatban lehet bevenni, este nem látom be őket annyira, akkor eddig muszáj volt óvatosabbnak lennem.

Mire hazaértem, már az asszony is megnyugodott. Eltűnődtem, hogy a hosszú házasság titka lehetne talán egy nyaraló valahol a Börzsöny túlfelén, ahol menedéket lelhetnék az ehhez hasonló nehéz napokban.


Ágicza, 2004. 02. 10., kedd #

Kezdek bepánikolni. Szegény uramat elüldöztem otthonról, hamarosan összecsapnak a fejem fölött a hullámok. Mára terveztem kikontúrozni a kiállításra szánt üveget, még a fóliázás sincs sehol, szalad a lakás, próbálom összeírni a holnapi teendőimet: kezdem kilátástalannak érezni az időhiányt. Egész nap gép előtt ültem és a kiállítótermet rendezgettem a képekkel. A végeredmény itt látható, ez legalább készen van...:

VR-panoráma, új ablakban nyílik meg: VR-panoráma, új ablakban nyílik meg_1

Maestro, 2004. 02. 09., hétfő #

Megnéztük és felmértük a termet az Aranytízben. Jelenleg így néz ki a terem:

A kiállítóterem most

Egyébként elég nehézkesen halad a szervezés, Ági rengeteget idegeskedik vele. Szerintem rengeteg idegeskedéstől megkímélt volna mindenkit egy profi rendezvényszervező cég megbízása.

Megnéztem egy nagy videotékát a Bazilikával szemben, hát senkinek nem ajánlom: minden másfél-kétszer olyan drága, mint máshol. Elmentem a Duna Plazába, de az ottani nagy zene/video boltot éppen leltárazták (nem január elején lenne annak az ideje?) De két kisebb könyvesboltban találtam még pár normális filmet, úgyhogy nem volt azért sikertelen a vadászat.


Ágicza, 2004. 02. 09., hétfő #

Kicsit durvára sikeredett az előttem álló hét: Szerdán befejezem a tiffany-lámpát, pénteken hajnali fél kilenckor vizsgázom forgalomban, vasárnap üvegfestő kiállítás - megnyitóra megyek... Mármint néhány indexes üvegfestővel közös kiállításra! Ami azt is jelenti, hogy rohammunkával el kell készülnöm egy nagyméretű képpel, Mucha Esti pihenőjét dolgozom át, csak legyen rá időm! Ezen kívül rohangálok ezen a héten, mint a mérgezett egér, minden erre a néhány napra látszik sűrűsödni!

A kiállítás az Aranytíz Ifjúsági Központban lesz, vasárnap este ötkor van a megnyitó. Egy hónapig fognak kint lógni a művek, kiváncsi vagyok, megkeresnek-e majd a képeimmel kapcsolatban :-) Ma délután Andrással felmértük a helyszínt, a pakolást segítendő és a fejetlenséget elkerülendő megcsinálom virtuálisan a kiállítótermet és elrendezem az összes képet, hogy lássuk, hogy férünk el. Majd' hatvan kisebb-nagyobb képnek kell helyet találnom, a legtöbbje 30x40-es. A legnagyobb előnye tán az lesz az egésznek, hogy a szombati és a vasárnap délelőtti képfelrakó akció idejét remélem, jelentősen sikerül lerövidíteni, ha tudjuk, mit és hova teszünk.

Kicsiszoltam a lámpa maradék két oldalát, holnap ráérő időmben (lesz olyan egyáltalán?) befóliázom, hogy szerda délutánra már csak a forrasztás maradjon. Így is örülök, ha elkészülök vele, viszont ez lesz az utolsó alkalom a tanfolyamból, tanulságos kis kurzus volt, csak nagyon rövid ideig tartott. Hiányozni fognak ezek a délutánok... és most kezek rádöbbenni, mennyire csak az alapokat tudom Tiffanyzásból.


Maestro, 2004. 02. 08., vasárnap #

Ha már pihenős hétvége, délután háromig aludtam. De ezen a héten most először keltem fel úgy, hogy nyugodtan autóba mertem volna ülni...

De ma csak itthon tárgyaltunk, este pedig megnéztem az Abigélt, ez jó négy órás program volt. Alig, hogy leültem, Nyafika már jelentkezett és felváltva dorombolt és aludt a nyakamban.

Hajnalig válaszoltam az egész héten felgyülemlett e-mailekre. Rászoktam arra, hogy nem rohanok rögtön választ írni, akinek sürgős, az úgyis felhív, gyorsabb és személyesebb, mint levélben.


Maestro, 2004. 02. 07., szombat #

Jó pattogós programmal délutánig tárgyaltunk Pesten, felmértünk, fotóztunk, meg mutogattuk a lakást az érdeklődőknek.

Bár tegnap jól megadtam itt a hipermarketeknek, egy napra mégis globálpatriótává lettem: benéztünk a Corába és én rájöttem, hogy lehet feloldani az ellentmondást a csapnivaló tévéműsorok és a vizuális szórakozási igényeink között. Ezért megajándékoztam magunkat egy videomagnóval és egy halom műsoros kazettával. A magnó egy olcsó LG, de lejátszani azért tud, tekerésnél kíméli a szalagot, mást meg nem is nagyon várok tőle. Kezdek rájönni, hogy vásárlásnál túl sokat soha nem éri meg válogatni. Ha sokat fogok használni valamit, akkor a legprofibbat kell megvenni, ha meg csak néha kell, akkor a legolcsóbbat, ennyi az egész. De egy boltnál többet nem érdemes a vásárláshoz felkeresni, mert esetleg többet vesztek időben, mint amit nyerhetek az árak eltérésein.

A DVD-k világáról egyelőre lemondtam, ha pár éve mindekinek megfelelt a VHS, akkot egy darabig még talán mi is kibírjuk, és a videókazetták ára töredéke a DVD-nek. Kb. annyiba kerül egy, amennyi két mozijegy és a járulékos költségek. Vettem is hát egy csomót, a kedvenceimet, csupa kipróbált, régi nagy filmet, külföldieket és magyarokat vegyesen, és a kedvenc gyerekfilmeimet is. Párat még keresek, de azok feltehetőleg csak valami speciálisan nagy választékú boltban lesznek meg, ahol nem csak a legnépszerűbb filmek kaphatóak (de van-e egyáltalán ilyen bolt?).

Nem is néztük, hogy a zebegényi könyvtárban lehet-e videót kölcsönözni, pedig ha igen, akkor azért leteszteljük az újabb filmeket is. Mindenestre ma pihenőnapot tartottunk, és zsinórban négy filmet néztünk meg egymás után (Man in Black II, Taxi 1-2-3). Hosszú távon nem tudom, mennyit lesz időnk videózni, ezért most jócskán előre is dolgoztunk :-) Nyafika újra tévénéző-ölbecica lett, mint a régi szép HBO-s időkben: befészkelte magát a karjaimba és a leghülyébb alakzatokba tekeredve mutogatta a kis selymes pocakját. Annyira aranyos volt, egyszerűen nem lehetett letenni!


Maestro, 2004. 02. 06., péntek #

Ma felhívtam a kis házikó tulajdonosának Magyarországon élő testvérét, aki az itteni ügyeket intézi. Egy hét múlva találkozunk, ide is adja a kulcsokat, hogy mi elkezdhessünk foglalkozni a lakhatóvá tétellel.

Arra gondoltam, hogy ha ingyen is lakhatunk ott, azért valami keretszerződést írunk, ami nekünk garantálja, hogy év végéig ott lakhassunk, nekik meg azt, hogy mi ezért mennyi mindent csinálunk, meg mikért vállaljuk a felelősséget. Remélem, nem lesz ellene kifogásuk. Nem valószínű, mert őket inkább védi, mint minket. És bár eleve csak a közös ismerős kedvéért, bizalmi alapon engednek oda, azt nem szeretném, ha nyár közepén hirtelen mégis ki kellene költöznünk onnan akármilyen családi probléma miatt.

Ma egy igen jó hangulatú kis ház tervei kezdtek el összeállni. Csak az a kár, hogy még mindig nem a miénké... A jövő hetet próbálom szabaddá tenni a saját házunkra, mert különben soha nem készül el :-( Az alvásról már kezdek leszokni, de talán majd a hét végén pihenhetünk egy kicsit.


Ágicza, 2004. 02. 06., péntek #

Elvittünk hat nagy szatyornyi könyvet ajándékba a helyi könyvtárnak, és megint megkíséreltünk a tegnapihoz hasonló naplementét fotózni. Az égiek sajnos nem kegyeskedtek ugyanazt produkálni, mint tegnap, úgyhogy kókadt fényképezőgéppel hazakullogtunk.

Otthon a házunk alaprajzával vigasztalódtam: átböngésztem az alaprajzot bágua-térképestül, és arra a megállapításra jutottam, hogy alapvetően szerencsésnek mondható a helyiség-kiosztásunk. Az első, víz+utazás házában található a fürdő (kék, vizes) nagy része, a mennydörgés+idősek házában (hogy hogy jön ez a kettő össze... na, mindegy:-) aminek lényege, hogy zaj legyen benne, ott duruzsol majd a sütő, a mikró, a kávéfőzőgép és a mosogatógép. Ez asszem, elegendő is! A szerencse és áldás háza a földszinti tiffany-asztalkámnak szánt hely, lehet, hogy ez a jövő útja? A tó+alkotókészség házában trónol András dolgozóasztala, egyedül a tűz háza nincs a helyén: azon viszont segíthetünk egy-egy gyertyafényes vacsorával, mert pont az étkező területére került... Azért tök jó ez a feng shui, mert minden megoldható (szerintük), csak az elemeket kell okosan csoportosítani, kihangsúlyozni. Van, amire alapvető megoldási sémákat kínál, de minden nagyon általános és néhol ködös, merő filozófia. Inkább hiszek a megérzéseimnek és az egyre gyűlő tapasztalataimnak, ami néha azért pontosan stimmel a feng shui alapvetéseinek. Inkább harmónia-keresés ez, a teljes, kerek egyész megteremtésének művészete, mint szimpla bútortologatás.

Hogy a házunk belső látványterveire mikor lesz időm, rejtély. Pedig most már nagyon csinálnom kéne, meg szeretném is, de hát más, még ennél is sürgősebb tennivaló is van a világon! :-O


Maestro, 2004. 02. 05., csütörtök #

Kissé idegesen telefonáltam rá a kútfúróra, hogy tán még mindig szerelik azt a rohadt fúrógépet? A jelek szerint sajnos tényleg. Pedig most már tényleg jó lenne, ha megfúrnák azt a kutat, jó lenne minél több dolgot biztosnak tudni a telken.

Délután beautóztam Pestre, megmutatni a hölgynek a lakást. Ahogy végeztünk, jöttem is vissza. Most láttam, milyen bölcsen tettük eddig, hogy dél körül jövünk be a városba és éjjel megyünk haza. Mert négy óra tájban nem embernek való a dugóban araszolgatni. Ráadásul hirtelen igazi nyár lett, délután 18 fok volt. A 2/B-n haladva tűnődtem, hogy menjek-e be a Corába, de jobban csábított az a lehetőség, hogy több hónap állandó éjszakai visszaútjai után újra láthatnám nappali fényben is a váci cementbánya hegyoldalát.

Eltűnődtem, hogy amióta megvan a narancsfacsaró gépezetünk, nem cukrozott gyümölcsléket iszom, hanem csak ásványvizet, és néha egy-egy pohár igazi narancslét. Mit mondjak, nem téveszthető össze a bolti '100%-os' narancslékkel... Árban nagyjából ugyanott vagyunk így, de sokkal egészségesebb. Nincs már miért a Corába mennem. Amúgy is, egyre kevesebb kedvem van hipermarketekben vásárolni, inkább a zebegényi CBA-t támogatom.

Rögtön fel is lendítettem a forgalmukat némi tej és kenyér vásárlásával. Utána beugrottam a könyvtárba és megkérdeztem a könyvtárosnőt, hogy örülne-e, ha vinnék nekik egy csomó könyvet ajándékba (ami nálunk itt felesleges, antikváriumba vinni nincs időnk, kidobni meg sajnálnánk). Persze, örülne. Ahogy kihajtottam a Duna mellett futó 12-es útra, valami hihetetlen szép vörös fényben úszott az egész táj. Felhívtam Ágiczát, hogy azonnal hozza a fényképezőgépeket és jöjjön ki a ház elé.

Csikorgó gumikkal álltam meg a ház előtt (mint a filmeken!), felvettem és már startoltunk is a domboldal felé, 'csak a fénycsíkot látták utánunk és a kiégett bitumént'. Ágicza most bánhatta, hogy azóta sem tanulta meg teljesen kezelni a gépeket, mert ha nem érek vissza, nem tudta volna lefotózni ezt a látványt. Talán majd most végre szükségét érzi egy kis továbbképzésnek! Azért jó, hogy elhoztuk mindkét gépet, mert az enyémben éppen lemerült az akku, a másikból viszont át tudtam rakni és nem kellett félbeszakítanom egy ilyen nagyszerű fotózást.

Nyafika este bosszantóan együgyű volt: ott ült a konyha hátsó, patak felé néző ablakában, és be akart jönni. Kinyitottuk az ajtót, kiszóltunk neki, de erre nem jött, csak még kétségbeesettebben kaparta az ablakot. Alig sikerült megértetni vele, hogy bár az ablakon át lát minket, bejönni csak az ajtón tud, a ház másik oldalán. Hát, nem az eszéért szeretjük, az már egyszer biztos...

Este éppen eldőltem pár órára aludni az éjjeli munka előtt, közben hívta fel Ágit az az ismerősünk, aki eddig is egyengette az utunkat a Szőnyi utcai házikóba költözés felé. Sikerült eldönteni a családnak, ránk bízzák a házat áprilistól év végéig, mehet a dolog!


Ágicza, 2004. 02. 05., csütörtök #

András bement a városba lakást mutogatni egy érdeklődőnek, öt előtt csörren a telefon, most gurul át a falun, rohanjak a kapuba a fényképezővel, de izibe', mert ott vár rám, és irány a hegyre fotózni!

Ehhez tudni kell, hogy már vagy egy hete csodálatos lilás-vöröses az ég még innen, a völgyből is minden naplementekor. Eddig sajnos nem tudtuk elkapni, mert vagy sürgős munkán dolgoztunk, vagy a hegyre nem lehetett felmenni a tükörjeges, majd tengelyig sáros úton, gyalog meg eleve esélytelennek tűnt. Ma megpróbáltuk, egy ilyet nem lehet kihagyni!

Ha Szob felé nézünk, ilyen az alkonyati panoráma a hegyoldalból:

zebegényi naplemente

Miközben András csattogtatott a masinájával, én csak félhangosan motyogtam, hogy ilyen nem is létezik, majd csak egy világégés után, talán...

a három, szinte öszeolvadó hegy már Szlovákia

Egyetlen vigaszom volt, amikor az egyre sötétedő domboldalon csorogtunk lefelé: télen járhatatlanok a felfelé vezető utak, tehát állandó ott lakásra sajnos szinte alkalmatlan a hegyoldal. Arra pedig még az ilyen panoráma kedvéért sem vállalkozom, hogy hólánccal is életveszélyes, felfagyott és havas, hajtűkanyaros, egy autónyi széles utakon érjünk éjjelente haza, ha egyáltalán... és ami minden hegyoldal átka, tisztán hallatszik mind a 12-es út forgalma, mind az alant elszáguldó vonat, és a csöndes erdőhöz és madárfüttyhöz szokott fülünket már sérti a panorámával együtt járó civilizációs zaj.

Tavasz van, itt, Újvölgyben is már csak apró hókupacok emlékeztetnek a tovatűnt csikorgó hidegre és jégre. A böjti szelek még sosem voltak ennyire cirógatóan kellemesek: nem az a csontig ható, fagyos lehelet, hanem a tavasz hírnöke. És minden ilyen enyhe napon csak egy dolog jár a fejemben: még legalább három-négy hét, amíg hozzákezdhetünk az építkezéshez, ha egyáltalán! A kútfúró még mindig a fúrógépéhez szükséges anyagra vár, mi őrá, én Andrásra, hogy megrajzolja végre az engedélyezési tervet, ő a művelésből való kivonás jogerőre emelkedésére, a kivitelezőnk meg ránk... és én minden ölbe tett kézzel elmúló nappal egyre türelmetlenebb és nyűgösebb vagyok. 8-[


Ágicza, 2004. 02. 04., szerda #

Volt két zavartalan pihenőnapom, amit nagyon nem bántam. Végre kialudtam magam és bár festeni nem tudtam, mégis néhány apróságot sikerült a városban elintéznem, ami a feszített tempójú benti napokon nem megy.

Szép csöndben a végéhez közeledik a tiffany-tanfolyam is, tehát készül a kislámpa. Lassan, de biztosan halad a dolog, talán jövő szerdára már egyben, teljes pompájában meg tudom mutatni. A forgalmi vizsga időpontja is vészesen közeleg és én egyre kevésbé érzem, hogy átmegyek. Elsőre mondjuk szerencse is kell hozzá, de akkor is!

Azon őszintén meglepődtem, amikor András elújságolta nagy lelkesen a telefonba, hogy elővette a feng shui könyvemet, és összevetette a házunkkal. Ő, ilyet? Azt sem tudtam, hogy emlékszik arra, hogy nekem van ilyen könyvem! ;-) Ezek szerint már komoly a dolog, és ahogy itthon én is elnéztem az alapvetéseket, nagyot nem tévedtünk a házzal. Leendő otthonunk kompakt formája szerencsére azért is jó, mert nincsenek benne hiányos vagy túlzottan kiugró, domináns "házak", vagyis harmonikus egészet alkot. Nade majd a télikerttel borul a bili! Még szerencse, hogy nagyon pozitív irányba... :-)

Tűnődéseim során arra jutottam, hogy ez a feng shui - dolog dióhéjban a harmónia-teremtésről szól, arról, hogy mindenből arányosan legyen jelen egy kevés, és hogy jusson mindenkinek megfelelő élettér, amiben nem fojtanak meg saját használati tárgyaink.


Maestro, 2004. 02. 04., szerda #

Egész éjjel rajzoltam, alig volt lelkierőm felkelni. De kellett, mert ma vittem be V. úrhoz a házunkat egy utolsó egyeztetésre. Nagy megkönnyebbülésemre minden kérdésünkre pozitív választ adott: minden megoldható, nem kicsinyeskednek apróságokon és ígéri, hogy nagyon hamar meglesz az engedély. Végül is, a főépítésszel együtt már olyan jól ismerik a tervet, mint a rossz pénzt... Legalább egy órát beszélgettem vele, minden apróságot megtárgyaltunk, Vácra már nem is tudtam bemenni a telefont elintézni. Érdekes, a kandallóról és a gázfűtésről azt mondta, hogy eddig azt tapasztalta, hogy amint működik a gáz, az emberek már lusták befűteni a kandallóba. De mi talán majd erősek leszünk, az igazi fahasábok tüze annyival látványosabb, mint a kazánba zárt gázláng.

Ma délután két ingatlanközvetítővel is beszéltem, akik ajánlkoztak a lakásunk eladására. Az egyik teljesen korrekt volt, a másiknak azonban a fél szerződésébe bele kellett javítanunk, mert pl. már akkor fizetni kellett volna nekik, ha én elfogadok egy általuk hozott vételi ajánlatot. Javasoltam, hogy inkább csak akkor fizetek, ha már szerződést kötöttünk, és nekem is fizettek. Hiszen így elég, ha egy barátjuk tesz egy kedvező ajánlatot, én elfogadom, aztán ő visszalép, én meg fizethetek a semmiért... És állítólag egy alkotmányjogász fogalmazta a szerződésüket. Hát vagy nagyon amatőr volt, vagy nagyon ügyes, de akkor talán nem egészen tisztességes... Tíz emberből vajon hány veszi észre ezt a kelepcét? És aki nem, annak visszaélnek-e a figyelmetlenségével?

Jobban szeretném én magam eladni a lakásunkat, a közvetítők csak egy halvány lehetőséget jelentenek. De mivel végül is a vevő fizeti őket, nekem mindegy. Éppen azért viszont nálam olcsóbb a lakás. A tipródó, döntésképtelen vevők ösztökélésre lényegre törő árképzést alakítottam ki: a lakás ára készpénzes fizetés esetén ugye 11 millió, de aki a megtekintés után egy héten belül megköti velem az adásvételi szerződést, annak elengedek 300 ezret. Így talán könnyebb lesz dönteni, és nem lesz annyira ráérős a nézegetés. Egyben megoldottam az alku kérdését is: nem a két szép szeméért engedek senkinek, hanem kapok is érte valamit. Jelen esetben azt, hogy nem kell tovább vesződnöm az eladással és mutogatással, és kezdhetjük venni az építőanyagokat meg ilyesmik.

Éppen indultam a lakásból az irodába, amikor felhívott egy hölgy. Vidékről jönne megnézni a lakást, az interneten már látta és nagyon tetszett neki. Megnézné, de csak csütörtökön délután tud jönni. Kérdeztem tőle, mennyire komoly az érdeklődése, mert akkor legfeljebb itt alszom vagy holnap bejövök a kedvéért. Azt mondja, komoly.

Délután volt még két jó hangulatú ismerkedő tárgyalásunk, és bár későig tartott, egészen feldobott. Eltűnődöm néha, hogy mekkorát tévedett az a marketing-szakember, aki még régebben felháborodva kérte ki magának, hogy összeírtuk az ideális megbízó ismérveit. Pedig ha nem fogalmazom meg, amit szeretnék, akkor esetleg jönnek másfélék is, az meg kinek jó? Ugyanis, akire ráillik a leírás, az nem sértődik meg rajta. Akire meg nem illik rá, azon én nem sértődöm meg, ha nem keres meg. De az összes sikerkalauz is azt javasolja, hogy fogalmazzuk meg világosan a céljainkat. Na, hát mi rokonszenves emberekkel szeretünk együtt dolgozni, családi házakat és lakásokat - azaz otthonokat - tervezni, és a jelek szerint működik is a dolog. Ebből is látszik, hogy a professzionális marketing mennyire idegen az emberi szimpátián és bizalmon alapuló dolgoktól...


Maestro, 2004. 02. 03., kedd #

Újra beszéltem a gázművekkel, jelenleg fél siker a helyzet. A nemzeti parknak nincs kifogása az akciójuk ellen (jóllehet, tőlük tartottak jobban), az erdészet viszont még nem válaszolt, pedig már a második megkeresést küldték nekik. Megígérte, hogy felhívja őket és megsürgeti a dolgot. Ha minden jól megy, talán még elképzelhető, hogy lesz gáz, mire beköltözünk. Bár, ha nem lesz, akkor még mindig ott van a kandalló...

Kértem időpontot V. úrtól holnapra, megbeszélni a házunk utolsó nyitott kérdéseit. Még egyeztetek a kéményseprőkkel, aztán már csak a tetőszerkezetet kell véglegesítenem, és rajzolom a terveket.

Egész szép idő volt, egy szál pólóban mentem ki macskákat legeltetni. Tiszta aranyosak voltak, Krampuszka jött mellettem mint egy kiskutya, Nyafika meg elhevert a betonon a napsütésben. Én is ott üldögéltem velük egy ideig. A faluban meg akkora tömeg volt, nem is találtam parkolóhelyet a bolt előtt. Itt a nyár! :-)

Este egy Feng Shuit népszerűsítő könyvet olvasgattam, és próbaképpen megnéztem, mit mond a mi házunkról. Kiderült, hogy ösztönösen is egészen jól osztottam be a tereket, pl. a dolgozóm az alkotást serkentő zónában van, a nappalinak az emberi kapcsolatok és a segítőkész barátok zónájában pont egy-egy fotel üldögél, középütt szabadon áramlik a chi, és legfeljebb a mennydörgés zónájába eső WC-kagyló kapcsán tűnődtem el, hogy nem néztem-e túl sok Terrance & Philip tárgyú South Park részt az utóbbi hetekben... :-)

Azt hiszem, korai lenne most hosszasabb véleményt kifejtenem a Feng Shuiról úgy általában, de az első benyomásaim: bár akad sok kókler, gyorstalpalón végzett 'szakértő' is, ennek ellenére van benne egy igen fontos dolog, az egésznek a lényege, és ez a harmóniára törekvés. Nevezzük a chi áramlásának avagy az igényekkel és a környezet adottságaival összhangban álló tervezésnek, mindegy. Hiszen csak szimbólumok nyelvén pontokba szedi az alapvető lakberendezési és térformálási elveket. A különböző iskolák és az ebből eredő ellentmondásos variációk viszont nekem már soknak tűnnek. Mert odáig O.K., hogy legyen harmónia mindennel, és ennek legyenek összefüggései. De ha erre csak ráérezni lehet, mert az objektív szabályok túl szubjektíven értelmezhetőek... akkor marad a tervező egyénisége és empátiája, és hívhatjuk egyszerűen csak lakberendezésnek is. Aztán persze lehet, hogy kínaiul azt is jelenti :-)


Maestro, 2004. 02. 02., hétfő #

Ma is megmutattam a lakást pár érdeklődőnek, de persze mindegyik 'még gondolkodik rajta'. Hát csak tűnődjenek, amíg el nem viszi valaki előlük... Miért nem bírnak az emberek gyorsan, határozottan dönteni? Mi sem tököltünk sokat a telekkel: az ötlet felmerülésétől a megállapodásig alig két hét telt el. Autót egy hét alatt sikerült vennünk. Na mindegy... Hívott viszont egy ingatlaniroda is, hogy ők is foglalkoznának a lakással. Végül is nekem nincs ezzel sem plusz költségem, sem kockázatom nincs, úgyhogy mehet a dolog.

Meglepetésként fogadott a lakásban, hogy két számlalevelünket oda kézbesítették, pedig még él az utánküldésünk. Mivel volt még egy kis időm, a posta felé vettem az utamat, hogy ennek a végére járjak. Út közben hívtak fel az építész kamarától, hogy címzett elköltözött jelzéssel visszajött egy levelük. Mi a fene van annál a nyomorult postánál?!? Szerencsére azzal a hölggyel beszélhettem, aki már egyszer segített, mikor itt Zebegényben bizonytalankodtak egy kicsit. Utánanéz majd, és egyben megerősítette, hogy családtagok mehetnek egy megrendeléssel és egy díjjal. De mivel ezt Zebegényben nem hiszik el, inkább itt fogom meghosszabbítani az utánküldést.

Még múlt év végén felmerült egy lehetséges szállásként egy pici házikó a zebegényi domboldalban. Nevezetes ház az, mert azt látva és azon elgondolkodva váltottunk koncepciót és terveztük át fele akkorára a saját házunkat. Egy kedves ismerősünk révén sikerült megkapnom a tulajdonos franciaországi telefonszámát, és beszélhettem vele. Elmeséltem neki, milyen helyzetben vagyunk, és hogy mit tudnánk kínálni a házért. Hét végéig még gondolkodik a dolgon, de ha minden jól megy, megkapjuk a házat ingyen (vagyis csak rezsiért) az év végéig. Persze, egy kis felújítást, helyrepofozást ott is csinálunk, és segítünk majd eladni is utána. Szerintem ők is jól járnának vele, meg mi is. Remélem, igen mond rá!

Késő éjjelig tárgyaltunk, Ági megint Pesten maradt szerdáig (hová lesznek ezek a nyugodt, csendes zebegényi esték, ha eladjuk a lakást? :-). Most éppen üvegfestő kiállításra készül, fest ezerrel, meg közben vezetni tanul, meg tiffanyzik is. A forgalmi vizsgájára is kapott időpontot, de milyet... Péntek 13-án lesz! ;-)

Éjjel végigjártam becsülettel mindkét kerülő utat az erdőn át, de szomorú eredménnyel: egyetlen állatot láttam, egy elütött macskakölyköt, az is Verőcén. Viszont néhol masszív ködfal zuhant az útra, ami hol eltűnt, hol hirtelen visszatért. A durvább részeken csak 2-3 csík látszott a terelővonalból. A legpoénosabb köd viszont Márianosztra után volt, ami tejfel jelleggel terült el, de csak egy méter magasan. Láttam körben a tájat, a távoli fákat, de az útból csak a fehér csík derengett át a ködön.


Ágicza, 2004. 02. 01., vasárnap #

A február beköszöntével úgy látszik, az idő is kezd kiengedni: plusz hat fok volt napközben, a hó is olvadni kezdett a napsütésben. Kinéztünk a telekre, ilyen jó időt vétek lett volna elmulasztani. A faluban is úgy látszik, beindult az élet: itt-ott már turisták is felbukkantak, javarészt fiatalok, bakancsban, hátizsákkal, de így is a szokottnál többen sétálgattak a friss levegőn és a jólesően melengető kora délutáni napfényben.

A telken még persze áll a hó éppúgy, mint a falu többi részén, de ez momentán kapóra jött: Andrással kimértük és beletapostuk a ház majdani körvonalát, csak hogy lássuk, milyen icipici is az egész, majd lefotózta (és a fotóra számítógéppel rávarázsolta a színes alaprajzot is). Aki járt már építkezésen, az ismeri a jellemző rémült reakciót, hogy itt nem is lehet elférni! Nálunk ez szerencsére elmaradt: ennél sokkal durvábbra számítottam. Azt hiszem, ki lehet majd vinni az épülő házhoz, nem fogok jajveszékelni, hogy az egész akkora, mint egy nagyobbfajta fürdőszoba! :-D

Alaprajz-montázs a hóban

Most tizenöt méterre mértük az úttól a házat, ezen lehet, hogy változni fogunk és megcélozzuk a húsz méteres előkertet, mert ahogy András mondja, itt tavasztól őszig szinte állandó a turistaforgalom. Ezért mondjuk én nem húznám hátra a házat, de az már nyomósabb indok, hogy ha majd az északi szomszédunk is építkezik, a hátsó terasza ne lógjon rá a mienkre, mert hogy bárki is épít oda, az a ház nagyobb lesz, mint a miénk, arra mérget mernék venni...

Este, a szobi pékségben szinte még forró volt a fahéjas kalács, amit vettünk, és addig sem hűlt ki, amíg egy kis zebegényi kitérő-kocsikázás után hazaértünk. Mondtam már, hogy szeretünk itt lakni? :-)


Maestro, 2004. 02. 01., vasárnap #

Beletapostuk a hóba a ház alaprajzát, és egész nagynak tűnt. Pedig milyen pici ház lesz! Eszembe jutott az a házikó, amit még hallgató koromban terveztem egyszer, poénból. Ez egy 10 m2-es minimál ház, nagyon csóró ifjú házasoknak. Kis mérete ellenére minden lényeges dolog benne van :-)))

Minimális méretű családi ház

Szerencsére azért ennyire nem kellett spórolnunk a hellyel :-) Lefotóztam azt is, hogy milyen lesz a kilátás az egyes helyiségekből. Sajnos a tetőtér magasságát nem tudtam hogyan elérni, bár a létránkat éppen kihozhattuk volna a telekre :-) Például a télikertből, dél felé ilyen panoráma tárul majd elénk:

Kilátás dél felé

Azon tűnődtem, nem lenne-e érdemes mégis csinálni a zárt szennyvíztároló mellé egy házi szennyvíztisztítót is. Az építési osztály ugyan nem nagyon támogatja, de nagyon sajnálnék rendszeresen fizetni a szippantásért. Hogy mekkora balekok leszünk mi a valóban zárt, szigetelt tárolónkkal! De persze inkább fizetek a szippantásért, mintsem hogy a saját kutamból jöjjön vissza...

Aztán pár év, és talán elér ide is a csatorna (most a falu határán van, tőlünk 100 m-re), és akkor rákötünk arra. Ha 3-4 éven belül meglesz, akkor olcsóbb most tárolót építeni és szippantani addig, mint küzdeni a házi szennyvíztisztítóval. Nem tudom egyébként, miért attól féltik a patakot, ami tisztított vizet enged ki gyökérzónás öntözésre, miközben az ország tele van átütött falú szennyvíztárolókkal...