ZeBlog archívum, 2004. június

Maestro, 2004. 06. 30., szerda #

Még nem dőlt el teljesen, legyen-e fehér lazúros a deszka a födém és a tető gerendái között. Annak idején így indultunk, de aztán valamiért egyszínűre vettük mindkettőt. Most viszont megnéztem mindkét variációt, és kezd egyértelmű lenni a helyzet. A nappali sokkal világosabb, és a gerendák mintája is jobban érvényesül a fehér deszkázattal. A tetőtéri dolgozóban is látványosabb így, bár ez nem rossz végig barnával sem. A hálószoba viszont éppen azt a kuckós jellegét vesztené el, úgyhogy az semmiképpen sem lesz fehér.

Nappali, tölgy-tölgy Nappali, tölgy-fehér
Dolgozó, tölgy-tölgy Dolgozó, tölgy-fehér
Hálószoba, tölgy-tölgy Hálószoba, tölgy-fehér

A telken tovább falazták a térdfalakat. most már értve is egymás szavát. Tegnap fél órával hamarabb levonultak, mert a markológépek zajában nem ment a munka koordinálása, de ma folyt a munka rendben. Az utánfutón ugyan még délben is ott állt fél tonna szigetelőlemez (biztosan azt sem hallották meg a nagy zajban, mikor mondtam, hogy le kellene rakodni :-), de most végre tényleg nekiálltak lepakolni.

Szokatlan módon, alig tíz percet töltöttünk a telken, aztán mentünk tovább Budapestre. Út közben benéztünk az asztalosokhoz, elkészültek a színminták. Az ablakokra szánt szín pontosan olyan volt, mint amit a színmintán kinéztünk, de - nem kis megkönnyebbülésemre - a felület struktúrája, fényessége és egyéb paraméterei is megfeleltek Áginak. Két gerendadarabon kipróbálták az ablakok színét, illetve egy ehhez hasonló beltéri pácot. A Bricóban vettünk pár kis dobozzal néhány megfelelő színű lazúrból, ezeket kipróbáljuk és utána döntjük el, milyen színű is legyen a födém és a fedélszék.

Ez lesz a barnánk

Az Astoria környékén Ágicza kiugrott megvenni a legfrissebb Art & Décorationt, én meg addig mentem egy kört, hogy ne kelljen leparkolnom. Hamarosan le is intett egy rendőr, mert abba az utcába csak engedéllyel lehet behajtani... Sokáig magyarázta nekem, hogy mennyi büntetés és pontlevonás jár az ilyesmiért. Én csak néztem szomorúan, de bűnhődni akartam, nem pedig vesztegetni. Hát most mit csináljak magával, András? - kérdezte atyai hangon. Javasoltam, hogy engedjen utamra, úgyis csak tévedésből hajtottam be ide és annál kevesebbet tartózkodnék a tiltott övezetben. És végül el is engedett! Tegnap, Nagymaroson járva sem voltak nálam iratok, és persze az út szélén éppen akkor igazoltattak, de próbáltam bizalomgerjesztően nézni és nem is intettek le. Az idegbaj nélküli építkezés kézikönyve után a következő bestsellerem témája ez lesz: Hogyan ússzuk meg a rendőri intézkedéseket? :-)

Délután Ági újabb hosszas tárgyalást folytatott a kerttervezőnkkel, akitől egyébként kaptunk két vízinövényt és egy csigát is a tóba. Én közben felkerestem az irodánk alsó szintjén működő árnyékolástechnikai céget, és egyeztettem velük a majdani napellenzőnk felszerelésének technikai részleteiről. Éppen akadt náluk egy kedvezményes napellenző, ami helyett nagyobbat rendelt valaki, és a régit olcsón eladná. Nem tudom, elég nagy lenne-e a házhoz, de esetleg megvehetjük ezt is - bár ezt a beruházást szívesebben hagynám jövő tavaszra, addig úgysem nagyon fog kelleni.


Építési napló, 2004. 06. 30., szerda #

31 fok, napos idő. Térdfalak falazásának befejezése.

Falazás

Maestro, 2004. 06. 29., kedd #

Ma reggel most már tényleg kitűztük a gödröket. A hengeres zsalunak is négyzet alakú gödör kell, mert a négy darabot össze is kell erősíteni, na meg kiásni is könnyebb. Szinte egész nap kint voltam, és délutánra már ott volt a két, 3 méter mély gödör a telken. A nagyobbik markoló ásott egész nap, egy kis Bobcat pedig tologatta odébb a földet. Aztán ez elment valahova, és a halom csak nőtt egyre. A markolós megunta, átgázolt rajta, és felülről kezdve kitolta az egészet az út mellé. A végére a telek előtt pedig 50-60 m3 föld áll hegyekben (mert ugye kiszedve sokkal lazább...). A talajra jellemző, hogy a három méteres falak mindenféle dúcolás nélkül szilárdan állnak, és a két gödör közti 4 méteres sávon úgy mászkált az a több tonnás gép, hogy egyik fal sem moccant meg (miközben a letaposott talaj szemmel láthatóan centiket süllyedt a kerekei alatt). Néha persze lebegett is a markoló:

Lebegő markológép

Ági még rendezkedett kicsit a sziklakertben. Most jött rá ugyanis, hogy a házból nézve, és egyáltalán, messzebbről kellene jól kinézni a köveknek. Ezért a markolót odébb terelte, ami így csak lábujjhegyen, a kanala végével taszigálhatta a sziklákat, mert nem lóghatott be a képbe :-)

A vízakna gödre nem sikerült teljesen szabályosra, egy helyen belekapott a kanál az oldalfalba. Ez azért gond, mert csak egyoldali zsaluzatot terveztem ide. Most vagy betonnal töltöm ki az üreget, vagy ezen a szakaszon lesz valami pozdorja lap a külső oldalon is, bent maradó zsaluzatként. Gondolkodtam, nem érné-e meg zsalukőből falazni a vízakna falait, de nem sajnos nem.

A kút acél köpenycsöve stabilan áll a helyén, 3 métert kiáll, de a másik fele még mindig a föld alatt van. Majd az akna betonozásakor vágjuk le a végleges méretére. A cső melletti földet kézzel kell kiásni, szerencsére a nagyját azért a gép kiemelte.

A válaszfalakkal én nem tudom, mi van. Vagy mégis elszámoltam valamit, vagy a kőművesek falaztak a szokásosnál kevesebb hulladékkal, mert végül is 19 válaszfallapot vittem vissza Nagymarosra (20-at hoztam pluszban múlt héten...) Az ilyen visszárut a névérték 90%-án veszik át, de inkább, mint hogy ott rohadjon a telken vagy nekem kelljen vevőt találni rá. Elhoztam a bitumenes lemezeinket és az alátétfóliát a tetőhöz. Szomorú tény, hogy nem nagyon segítenek pakolni a tüzépes alkalmazottak, így megint meghúztam a jobb csuklómat, lassan már állandó viseletem lesz a fásli :-( Viszont, ami aggasztóbb: a 30-as Ytongból még 4 bontatlan raklap van, és az oromfalak nem tudom, felvesznek-e ennyit, vagy megint mehetünk vele vissza.

Említettem a tüzépes eladóhölgynek, hogy esetleg a bitumenes lemezből is hoznánk vissza, mert a teraszt most nem szigeteljük le a télikert alatt. Ettől óva intett, mert ilyen (Villas) lemezt csak az én kedvemért rendeltek, egyébként nincs is ilyen a kínálatukban. Hát, most majd lesz - mondtam vigasztalóan, amire csak annyit felelt, hogy úgy látja, kezdek én is igazi zebegényi lenni.


Építési napló, 2004. 06. 29., kedd #

27 fok, változó idő esővel. Térdfalak falazása, szennyvíztároló és vízakna földkiemelése, tereprendezés.

Térdfalak falazása

Maestro, 2004. 06. 28., hétfő #

Reggel azzal mentünk ki a telekre Ágival, hogy kitűzzük a szennyvíztároló és a vízakna helyét. De kaptunk egy kis haladékot, mert csak kedden tud jönni a markológép, addig ráérünk kijelölni mindent. Ágiczát visszavittem rajzolni, én meg a válaszfalak falazását néztem még egy darabig.

Válaszfalak vasalása

A szokásos lágyvas huzalozás helyett hirtelenjében 6-os betonvasat talált a kivitelezőnk a hét végén, aminek külön hornyot martak az elemek tetejébe és habarccsal is megfogva kicsit a vasbeton falra emlékeztet már a válaszfalunk. Azt már korábban is megfigyeltem, hogy a kőművesünknek semmi sem drága, ha erős és biztonságos szerkezet építésének lehetősége csillan meg a láthatáron. De ezzel csak őt cukkolom néha, igazából nagyon is örülök annak, hogy szívén viseli a ház sorsát. Az áthidalókat úgy falazta, ahogy kértem, két szál vassal az alján, de egyébként a régi kőboltozatok mintájára.

Kint voltak az ácsok is. Átrakták a déli teraszra a faanyagot, és lepermetezték gombaölővel. Megnéztük a pácokat, és arra jutottunk, hogy a faszerkezetre nem érdemes olyan három rétegű precíziós lakkot tenni, mint a Milesi. Jobb egy egyszerű, kommersz lakk, amit nem gond megcsiszolni, javítani ha sérülne. Megnéztük a múlt héten készített festésmintákat, és Áginak mégis tetszik a tölgy szín! El sem hiszem, de akkor most veszünk egy-egy dobozzal a nevesebb gyártók tölgy lazúrjaiból, és aszerint vesszük majd a végleges lazúrt. Az ács hoz majd fát, és le is keni a pácokkal, mint a múltkor. Érdekes, hogy első benyomás alapján valami nemtörődömséget várna tőle az ember, de közben mégis észben tart mindent és kiderül, hogy ő is gondolkodik a tetőn, a színeken, megoldásokon.

Délután volt egy kis dilemmánk a fürdőben. Az ablaknál ugyanis a legszélső födémgerenda éppen elsuhan a főfal mellett, míg a szemközti falon a fal túloldalán megy. Ha előbb gondolok erre, a fürdőszobánál felrúgom a szabályos kiosztást a látvány kedvéért, de most már mindegy... Végül úgy döntöttünk, hogy berakunk még egy gerendát a fürdő felőli oldalon is, és ugyan a közök nem fognak mind egyezni, de legalább gerenda lesz a falsarkokban, és a közé rakott gipszkarton fától fáig mehet majd. A fürdőt ugyanis szeretném kicsit elhangszigetelni a felette lévő hálószobától, hogy ne hallatsszon fel a vízcsobogás. A gipszkarton annyiban is jó lesz ott, hogy meg tud kötni egy kis párát, és alkalmasabb időben kilehelni magából. Az ácsok azt mondták, nem gond berakni még egy gerendát, ennyi éppen maradt is a múltkor.

A statikusommal pedig feltaláltuk a spanyolviaszt... Régóta tudtam, hogy van egy zsaluzata hengeres medencék zsaluzásához, és ő is tudta, hogy szennyvíztárolót építek, hiszen ő számolta ki a vasalását. És mégis, csak most jutott eszünkbe mindkettőnknek, hogy ezt kellene alkalmazni a mi szennyvíztárolónknál is!

Ez a zsaluzat fémből készült, két oldalas, 90 cm magas és egy 360 centi átmérőjű hengert lehet vele kibetonozni. Aztán megemelve akár siló is készíthető vele... A hengeres fal egész más statikai elven működik, mint a szögletes tárolók, inkább a boltívekre emlékeztet az erőjátéka, csak húzóerőkkel. Emiatt fele annyi vas kell bele, kétharmad annyi beton, és nem kell fával zsaluzni. A szennyvíztárolót nagyjából kétharmad áron, 140 ezerrel olcsóbban meg lehet így csinálni! Egyetlen szépséghibája, hogy Székesfehérvárra kell érte menni, viszont utánfutón egy fordulóval el tudom hozni. A bérleti díja viszont jelképes, 5000 forint :-)

A zsaluzat köríve négy cikkelyre van osztva, így felmerült bennem a gondolat, hogy a vízaknát is ezzel csináljuk, egy domború oldalú háromszöget mintázva belőle (mint a Wankel-motor dugattyúja). Sajnos, ez a megoldás sokkal drágább lenne, mert nem lehet elég kicsi aknát gyártani belőle, ezért itt maradunk a hagyományos megoldásnál. Nagyobb tárolóhoz viszont alkalmas lenne, 5-6-7 levelű lóhere alakzatban, de itt most bőven elég a kör alak is.

Már a vége felé közeledik a kerítés előtti árok kiásása, ezért pár órán keresztül vizet töltöttem bele, hogy lássam, mennyire megy neki a vízelvezetés. Először igen lassan folyt benne, mert 10-15 centi laza földet is át kellett áztatnia, de igazítani alig kellett a szinteken. A tó lefolyója is jól működik (a képen a túlfolyó tavat szimulálom a locsolócsővel).

Az árok próbaterhelése

Este nagyon szép napnyugtát láttam: először csak a gomolyfelhőkre figyeltem fel, amiknek az egyik oldala vörös fényben úszott. Felszaladtam a dombon a temető sarkába, onnan már egész jól láttam. Sajnos, a fotó nem adja vissza, milyen volt igazából, amit nagyon sajnálok.

Napnyugta

Építési napló, 2004. 06. 28., hétfő #

24 fok, napos idő. Földszinti válaszfalak felfalazása, áthidalók készítése egyenes boltöv falazásával, tető és födém faanyagainak gombamentesítő kezelése, vízelvezető árkok ásása, igazítása, szennyvíztároló és vízakna helyének kitűzése.

Falazott áthidaló

Ágicza, 2004. 06. 27., vasárnap #

A reggelit a teraszon ülve költöttük el, készülve a zebegényi lét ezen áldására. Mit mondjak, már el is felejtettem, milyen érzés így indítani a napot! :-) Közben persze a házunkon agyaltunk, a hamarosan elkészülő nyílászárókon, és hogy egy nap legalább annyi időt fogunk a szabad levegőn tölteni jó időben, amennyi az étkezések ideje. Sőt...

Mivel ezek a villák szép korrektül meg vannak építve, csak éppen az átlag magyar ízlésnek felelnek meg, ezért aztán jól kiveséztük, mi mindennel lehetett volna őket személyre szabni és egyéni karaktert adni mind a száz-egynéhány háznak. Kívülről például ha a házak színével variálnak vagy más színű tető kerül a különböző házakra, máris sokat javított volna az összképen. Belülről a komfortos házak Ikeából lettek felszerelve az utolsó képakasztóig, míg az ún. luxusvillákban bőrkanapé, pezsgőfürdő, szauna áll a lakók rendelkezésére. Ez elsőre nagyon jól hangzik, csak ne lenne olyan igénytelen a körítés: snassz egyen-burkolat, a fehér laminált tárolóbútorok, olyan átlagos az egész berendezés, ami ráadásul nélkülöz minden fantáziát. A legolcsóbb, nagyker anyagokkal dolgoztak, és még egy tisztességes belsőépítészre is sajnáltak költeni, pedig mi mindent lehetett volna művelni ezzel a rengeteg épülettel! És talán a visszajáró lelkek és az igényesebb nyaralókör be is hozta volna azt a minimális szépészeti beruházást.

Egy egész kis falu nőtt itt ki a puszta közepén és mivel a házakat kerítés sem választja el egymástól, nagyobb fokú szabadságérzetet ad a zöldellő gyepbe, cserjecsoportok közé elszórt épületekkel, mint egy kertváros, ahol ugyanilyen sűrűn állnak a házak, csak az egységes, kerítésektől mentes, rendezett terep hiányzik közülük... Na igen, egyfajta gondolkodásbeli váltás és némi szabályérzék szükségeltetne a kulturált egymás mellett éléshez, ahol a szomszéd kutyája nem zavarja a másik gyerekeit és a magnót sem bömbölteti a harmadik szomszéd. Maximum az úszómedencéből hallatszik ki a gyerekzsivaj és a nagy csobbanások... De ezt a fajta életszemléletet talán a következő generáció elsajátíthatja, és lehet, hogy ezzel kerülünk közelebb európához, ha megtanulunk nem balkáni módon és körülmények között egymás mellett élni -nem csak egy villaparkban. És ez nem csak pénzkérdés, bár egy ilyen villaparkos murit csak a tehetősebbek engedhetnek meg maguknak, tehát a társadalom egy viszonylag válogatott szegmense kerül szomszédságba erre a néhány napra, így a súrlódások is kevésbé vannak jelen.

Tíz óra után próbáltunk bejutni az élményfürdőbe, de a bejáratnál elrettentő hír fogadott minket: kilencven ember tapossa egymást bent, így aztán ki is fordultunk az ajtón rögvest. Irány helyette a kinti medence, ami a húsz fokos, inkább felhős időben egy északi sarki pihenőhelyen is lehetett volna, mert húsz fokosnak sem éreztem a vizét. Azért nagy hősiesen beleereszkedtem - negyed óra alatt, és úszkáltam jó fél órát. András addig csúszdázott, mint egy vásott kölyök, hol a kicsin csusszant, hol az óriásin és folyton kapacitált, hogy jöjjek én is. Egy óra elteltével aztán ki is fáradtunk, mentünk vissza a házba, az élményfürdőt sajnos ki kellett hagynunk, pedig úúúgy szerettem volna még egyet pancsolni bent!

Délután három felé kellett indulni, meglátogattuk Majkpusztán a kamalduli remeteséget, akikről még nem is hallottam soha. A rend tagjai hallgatást fogadtak és számukra használatra bocsátott apró házacskákban egyedül tengették életüket és a hozzájuk tartozó kert művelésével múlatták az időt. A körülöttük tevékenykedő kolostorban már "normális" élet folyt - amíg II. József fel nem oszlatta őket.

A szerzetesek házikói

Most már csak az Olaszországból származó rend néhány háza áll és egy félig megmaradt templom, meg az Esterházyak csöppet sem dekoratív kastélya, de azért végignéztük a tárlatot és András fotózott is a harangtoronyban. Különösebben nem hatott meg a doh-és pusztulás-szagú remetelak a poros vitrinjeivel és a kályhagyűjtemény sem volt egy hajde-élmény, de végigmentünk rajta. Utána vettünk egy nagy levegőt és beültünk a helyi étterembe, ahol elképesztően sok idő után hozták a meglepően finom kaját. András némi habozás után az epéjére való tekintettel megmaradt három adag gyümölcssalátánál, helyette is jóllaktam - azért lehántottam a roston sült (illetve fritőzben) halacska bőrét, és odaadtam neki a husi felét, hogy egyen valami tartalmasabbat is, így aztán abszolút nem jellemző módon én szöszmötöltem a legtovább a kajával. Majd reszketve vártam, hogy András gyomra hogy bírja az idegen főztöt... és szerencsére nem lett semmi baj.

Panorámafotó, új ablakban nyílik meg: Panorámafotó, új ablakban nyílik meg_1
Panorámafotó, új ablakban nyílik meg: Panorámafotó, új ablakban nyílik meg_1
Panorámafotó, új ablakban nyílik meg: Panorámafotó, új ablakban nyílik meg_1

A többiektől a remek estebéd után elbúcsúzva Császár felé kanyarodtunk, mert alig harminc kilométer választott el egy már finisbe ért munkánktól. Nem először látogattuk meg a háziakat, a következő alkalommal már a teljesen elkészült otthonukban gyönyörködhetünk! :-) Hazafelé mégis a biztosabb, Pesten át vezető utat választottuk a bizonytalan vasárnap éjjeli szlovákiai bolyongás helyett, így már hajnali kettőkor a gép előtt ültünk és bepótoltuk a kimaradt három napot, legalább is, levelezésileg! =:-O


Építési napló, 2004. 06. 27., vasárnap #

24 fok, napos idő. Munkavégzés nem történt.


Ágicza, 2004. 06. 26., szombat #

Ezt a napot a masszív pihenésre szántuk: kettő felé keltünk, és egy késői reggeli után elmentünk élményfürdeni a Villapark területén található csobogó-komplexumba. El nem tudtam eddig képzelni, mit esznek az emberek egy ilyen élményfürdőn, de most már tudom: az élményt! :-) Mivel viszonylag üres volt a legalább háromszáz négyzetméteres, zárt télikert-rendszerű medence-együttes, ezért az összes fajta bugyborékoló-zuhogó-örvénylő részéhez oda tudtunk jutni. A legjobban a 15 centi átmérőjű fém oszlopból előtörő, a medencébe zuhogó víz tetszett, amit jól ki is találtam, hogy kell használni, ugyanis a víz felett engem ledöntött volna a lábamról: alá kell úszni, és a víznek akkora ereje van még a felszín felett fél méterre is, hogy az örvénylés tovaúsztat, míg tetőtől talpig egyenletesen átmasszíroz.

A másik fantasztikus dolog a sodróörvény volt, ami egy fix pályára tereli a pancsolókat, és egy határozott áramlat a hátára veszi a gyanútlan úszkálót és viszi magával: ezt a medence oldalába épített, igen erős fúvókákkal érik el, elképesztően jó dolog, amikor célirányosan visz a víz! Ami még említésre méltó, az a masszázsplató: itt húsz-harminc centi mély a víz és a medence úgy van kiképezve, hogy fekve kényelmesen lehessen élvezni a duplasoros finom fúvókák által gerjesztett csobogást-masszírozást. Jobb, mint egy Jacuzzi így, összességében: mert hogy egy hasonló rendszerű körmedence is volt a fürdő közepén, ami nemigen hatott meg a többi csodához képest: "csak" bugyborékolt, de olyan erővel, hogy majdnem fenntartott a felszínen!

A víznek és a másfél órás pancsolásnak köszönhetően az elgyötört-elgémberedett nyakam és a fájós gerincem mintha sosem lett volna, szó szoros értelmében, mintha az összes porcikámat kicserélték volna! :-) András még hajtott, hogy a szabadtéri úszómedencét és az óriáscsúszdát is próbáljuk ki, ő rettentően élvezte, én már nem annyira: az élményfürdőtől alaposan kifáradtam, a víz itt hideg volt és a meredek csúszdán a fejemet is alaposan bevágtam a majdnem szabadesésben. Nem baj, mert így is elég tökkelütött vagyok, de ez még hazafelé is fájt...

Panorámafotó, új ablakban nyílik meg: Panorámafotó, új ablakban nyílik meg_1

Estére főztem egy keveset, mert a péntek este készített, össznépi giga-mega méretű, csokiöntettel és tejszínhabbal opcionálisan felturbózott gyümölcssalátám oly népszerűnek bizonyult, az uramnak egy falat nem maradt belőle másnapra. Így hát kénytelen voltam hozott anyagokból az uramnak egy személyre szabott minimál-adagot összeütni, ami azonmód el is fogyott. Hajnali egyig beszélgettünk a többiekkel, András még fotózott egy igen szép félholdat, átúszó csipke-felhőkkel, majd nyugovóra tért a csapat.

Csipke-felhők

Építési napló, 2004. 06. 26., szombat #

25 fok, napos idő. Földszinti válaszfalak falazása. A falazatot két soronként lágyvas huzal helyett 6 mm-es betonacéllal erősítettük, horonyban vezetve.

Válaszfalbekötés

Maestro, 2004. 06. 25., péntek #

Úgy látom, a délutáni 2-3 óra alvás nekem elég egész napra, mert megint átrajzoltam az éjszakát, csak most a válaszfalak rajzait csináltam, hogy holnapra kint legyen ez is a telken. A ZeBlog írása már a pihenés kategória volt, amíg a tüzép 7 órai nyitására vártam... :-)

Hoztam 20 darab Ytong válaszfallapot, mert valahogy sikerült elszámolnom, és több kell a válaszfalakhoz. Szerencsére a fel nem használt, ép példányokat visszaveszik, legfeljebb majd arra kell vigyázni itt is és a 30-as blokkoknál is, hogy a legszebb darabokat hagyjuk a végére. A kőművesek elkezdték (volna) a válaszfalakat, de az eső miatt nem végezhettek érdemi munkát. Az aljzatból kiálló szennyvízcsöveket levágták a vízszerelővel egyeztetett magasságra, de mikor elkezdték lerakni a fal alatti szigetelést, végképp elmosta őket az eső. A kisebbik fényképezőgépet otthagytam a kivitelezőnknek, hogy fotózzon helyettem is. Egyben rábeszéltem, hogy ne vegyünk előregyártott áthidalót a válaszfalakba, hanem falazza ki Ytongból, mint régen a boltíveket szokták. Ugyan le lesz vakolva, de azért büszke lennék rá, ha a házamban ilyesmi is lenne, és egy csomó fotó is marad róla. Azt hiszem, neki sem volt ellenére a gondolat, mert megcsinálja így.

Ágicza már reggel bement Pestre vonattal, mert egy tárgyalása volt. Én délután fogtam az összepakolt holmikat, és kicsit álmosan beautóztam utána az irodába. Ekkor már kicsit bóbiskoltam, a Shell kút előtt egyszer csak látom ám, hogy a sok őrült mind a menetiránnyal szemben megy. Hoppá, vagy csak én mentem át kicsit? Félreálltam pihenni, és felhívtam Ágiczát, hogy elém jöjjön valahova, de addig szervezkedett (busszal, taxival, Coráig, M3-ig, stb.), hogy inkább vállaltam a továbbutazást és annak minden kockázatát, mintsem hogy tovább hallgassam... Pesten már az M3-on is végig dugó volt, úgyhogy szerencsére lépésben haladhattam végig, és szépen be is értem az irodába.

Innen indultunk tovább Várgesztesre (Tata közelében), ahol egy kis üdülőfalut építettek fel több, mint 100 családi házból. Az irodánknak otthont adó Dr-Web Internetstúdió meghívott minket is a cég hétvégi nyaralására, és mi örömmel mentünk, hogy végre kicsit mással is foglalkozhassunk a háztervezésen és -építésen kívül. Este már egy négy szobás családi ház egyik szobájában laktunk, ahol a számítógépeket és a macskákat csak igen kis mértékben pótolta a medence és a pezsgőfürdő. Az viszont valamelyest felidézte az otthon hangulatát, hogy Ágicza két hatalmas tálnyi gyümölcssalátát készített, amiből aztán én is kivettem a részem.

Gyümölcs-hegyek

Nagyon szép helyen van egyébként ez a villapark, és ha minden házban laknának, egy egész kis falu kitelne a lakókból. Este hamar el is dőltem aludni - ez a legszebb az ilyen nyaralásban, hogy ha már egyszer távol van minden kötöttség és tennivaló, akár alhatunk is! Most legalább látjuk, megy-e nélkülünk is a munka...


Építési napló, 2004. 06. 25., péntek #

22 fok, borús esős idő. Munkavégzés nem történt.


Maestro, 2004. 06. 24., csütörtök #

Még tegnap este kezdtem el összeszámolni, mennyit költöttünk a házra és még mennyit fogunk. Hajnal felé eszembe jutott, hogy talán le kellene feküdni, de fél órára már nem volt érdemes. Kimentem volna a telekre, de undok módon szemerkélt az eső. Mikor hét óra után mégis kinéztem, csak az egyik munkás volt ott, ásta tovább az árkot a kerítés előtt.

A reggeli vonattal érkezett a kerttervezőnk, megszemlélni az eddigi ténykedése eredményét. Ági pár növényt kért változtatni, mert pl. nem bírja látni a tujákat (még ha japán kertbe való gömbtuják is), stb. A tó különösen tetszett neki. Kapunk majd pár halat is tőle, békából pedig már így is van elég. Még egy utolsó gyomirtás, és tényleg lehet ültetni a sövényt.

Közben én intézkedtem, hogy hozzák ki még a héten a válaszfallapokat, mert még a héten talán felfalazzák ezt is, hogy haladjon a munka. Szerették volna kiszállítani a tetőtéri előfalazó lapokat is, de ezt elhárítottam, hadd ne kerülgessük még heteken át a telken. Azt mondta, talán meg tudja oldani így is. A kivitelezőnkkel is találkoztam (mert hiába próbál máshol is dolgozni, csak ide húzza a szíve :-), kértem hogy legyen itt valaki, akivel le tudják rakodni az anyagot. Még mindig nem tudom, mitől idegbaj másoknak az építkezés - holott csak mindenkinek időben kell szólni és finoman, de állandóan tudatosítani bennük, hogy ez az építkezés a legfontosabb. Miként a kismadarak a fészekben: az kap legelőbb és legtöbbet, amelyik legnagyobbra nyitja a csőrét...

Kész a födém szerkezete

Az ácsok ma nem voltak kint, holnap pakolják el a faanyagot a szennyvíztároló helyéről. Ez pedig sürgős lenne, mert a markolós jövő héten elutazik. De éppen találkoztunk vele, és szerencsére azt mondta, hogy meg tudja csinálni hétfőn is.

Az asztalos egyik embere beugrott hozzánk és elvitte a festékmintákat meg pár gerendavéget is, amit az ácsok szintén lekentek az alapozóval, és csinálnak pár próbafestést.

Este még gyorsan kiszórtam fél tartály gyomirtót a csicsókákra, és zord elégtétellel szemléltem a sárgán kornyadozó, haldokló társaikat. Néhány utolsó példány próbálkozik még, de csak annyi esélyük van kihajtani, mint alárendelt útról érkezőnek Pesten egy lámpa nélküli kereszteződésben.

Éjjel egy hatalmas, világosbarna éjjeli lepke repült be az ablakon - de akkora volt, mint egy madár! Nyafika fél perc alatt lecsapta, majd még fél órán át szórakoztak vele Tappanccsal együtt (illetve Tappancs csak szeretett volna, mert Nyafi morogva védte a zsákmányát). A sikeren fellelkesülve még pár kisebb lepkét is elkapott a kicsi lány, majd hajnalig mozdulatlanul elnyúlva aludt... E harci cselekményeitől eltekintve Nyafika tökéletes TV-maci: ha nagy néha van időm megnézni egy filmet, azonnal odatelepszik hozzám, és hatalmas dorombolással alszik, elnyúlva a vállamon.


Építési napló, 2004. 06. 24., csütörtök #

28 fok, napos idő, helyenként esővel. Munkavégzés nem történt.


Maestro, 2004. 06. 23., szerda #

Az ácsok tovább dolgoztak, és ma a statikus barátunk is kijött megszemlélni az eddigi munkájukat. Megbeszéltük, hogy a sarkokon kilógó gerendákat megmagasítjuk néhány maradék gerendadarabbal, hogy a vápaszaruk ne lógjanak be annyira a koszorúba ill. a tetőtér légterébe. Remekül értették egymást az áccsal, egymás szájából vették ki a szót. A végleges megoldás egy kis beeresztés lesz, keményfa csappal - profi megoldás, és látványos is. Az külön tetszett a statikusnak, hogy egyetlen szeg nélkül, csak a precíz csapolásokkal csatlakoztatták a gerendákat. Nekem ez természetes volt, valahogy ezt is vártam el (főként ennyi pénzért...), de ő mesélte, hogy igénytelen 'ácsok' gyakran csak néhány 200-as szöggel összeütik a két fát oszt' jóvan, nem vacakolnak a sík felületű vágásnál bonyolultabb megoldásokkal... Nem csak, mert drága az idejük, hanem mert nem is ismerik pl. a fogas horgolást és társait.

Hazaérve kirángattam Ágiczát is az ágyból, és megrajzoltuk a bejárati ajtónkat. Hasonló lesz, mint amit annak idején megálmodtunk, csak elegánsabb lesz a macskaajtó elhelyezése: nem 30-40 centi magas vastagított alsó rész lesz rajta, hanem a kerek Tiffany-ablak egyik fele köszön vissza tömör formában. Elvittük a rajzot az asztalosnak, megbeszéltük a tennivalókat. Az ablakainknak egy része már készül, de leginkább a kerek ablakokra lennék kíváncsi, azokat viszont még nem láttam egyben.

Személy- és macskabejárat

Felhívtam a villanyszerelőt és megmondtam neki, hogy ő fogja csinálni a házunkat. Mástól végül nem is kértünk ajánlatot, gondolatban már úgyis neki adtam ezt a munkát.

Végre kimentünk Szigetszentmikósra, a Milesi telephelyére. Viszonteladók talán lettek volna közelebb is, itt azonban választék volt: mozivászonnyi fal, tele színmintákkal, és egy-egy pácot 5-6 féle fára is felkentek. Ez nagyon tanulságos volt, mert ugyanaz a szín egészen másként mutatott cseresznyén, tölgyön, fenyőn vagy bükkön... Érdekes módon, most különösebb vita nélkül sikerült mindkettőnknek tetsző színt választani. Kerestünk beltéri pácot is, de megpróbáljuk ugyanazt is, amit a nyílászárókhoz választottunk. 1-2 decis adagokat mértek ki a különböző alapozó és fedő lakkrétegekből, és ha a szín megfelelő, az asztalos annak alapján már be tudja szerezni nagy tételben.

Újra fontolgatjuk azt, hogy a gerendák közti deszkákat valamilyen fehéres lazúrral színezzük, a középbarna gerendákat így még jobban kiemelnénk, és ugyanakkor az egész tér világos lenne. A szomszéd házában pont az a probléma, hogy túl sötét a nappali, és a sötét gerendák ezen csak rontanak. Nálunk viszont lesz elég fény, úgyhogy nem tudom... Egyelőre elhalasztottuk a döntést, ha egyszer lesz időm lerenderelni a házunk látványterveit (soha sem lesz), akkor talán majd könnyebb lesz. Vagy pedig, amikor már szólnak, hogy festenék már a deszkákat, akkor gyorsan és hatékonyan döntünk, mint eddig is mindig.

Hazafelé menet pihenésül a kóspallagi úton mentünk, és két őzet is láttunk. Az egyiket majdnem elütöttem, egy méterre a kocsi orrától ugrott végül is le az útról, úgyhogy egész közelről szemlélhettük meg, de a tűzdelt őzgerinc vacsoráról lemaradtunk :-) A másik egy gida volt, ezt messzebbről megláttuk, és ott állt türelmesen az út mellett. Legközelebb Ági vezet, és én csak a fényképezésre koncentrálok majd, hiszen erre várok már mióta...


Építési napló, 2004. 06. 23., szerda #

27 fok, napos idő. Födém fagerendáinak elhelyezése, összecsapolása, védelme a későbbi munkák idejére fóliával és lécezéssel.

X-alakú mestergerendák

Műszaki vezetői bejegyzés: A koszorúk elkészültek, minőségük megfelelő. A fa födém építése van folyamatban. A födém csomópontjainak kialakítása megfelelő. A tető magasítását a mestergerendák rátétes magasításával oldjuk meg. Az elemek kötésére ragasztott keményfa csapok alkalmazhatók. A beeresztések fixálására állványcsavarok is alkalmazhatók.


Maestro, 2004. 06. 22., kedd #

Ezt a napot jól megérdemelt pihenéssel töltöttük, természetesen a telken. Megérkeztek az ácsok, és felküzdötték a mestergerendákat a koszorú tetejére. A legnagyobb gerenda 10 és fél méteres volt, fél tonna súllyal. Hatan is alig bírták beemelni, és még átlósan letéve is kilóg a házból, olyan hosszú (vagy olyan kicsi a ház?)

10,5 méter, fél tonna

A két mestergerenda nem egyenrangú szerkezet, az egyik közepére egy acél saru került, és ebbe ül bele két oldalról a másik átlós gerenda két fele. A fotón - Főleg hosszirányból nézve - jól látszik, hogy az élek lecsapása is milyen profin sikerült. Nem szabályosan, mintha egy gyaluval mentek volna végig rajta, hanem némileg követve a fa erezetét, a csomókat kikerülve, néhol akár beszakadt szálakkal is. De látszik rajta az a lendület, ahogyan pár mozdulattal végighúzták rajta a vonókést.

Rusztikus élképzés

A csapolás már macerásabbnak tűnt. Bár együtt néztük át anno a rajzokat, az ács így hirtelen soknak találta a csapok és tőcsavarok számát, és lázadni kezdett: hogy ő ezt nem tudta előre, hogy mennyivel többet kellene érte kérnie, hogy a gerendák legyalulását sem számolta bele, stb. Mivel Ágicza türelemre intett, nem küldtem el azonnal a picsába, bár rezgett a léc. Mert hogy mi megállapodtunk, és ezért az a minimum, hogy becsapol minden gerendát úgy, ahogy kell. Délutánra már lenyugodott, és mikor kérdeztem, hogy ugye nem felejtette el, miben állapodtunk meg két hónappal ezelőtt, akkor nézett rám ártatlan képpel, hogy hát persze. A jelek szerint egyszerűen csak morgolódott, de amint elpárolgott a gőz az agyából, újra a régi, megbízható ácsunk állt előttem. Azért mostantól jobban figyelek rá, mert jó dolog a bizalom, de az enyémet egy stiklivel el lehet játszani.

Közben Ágicza az egyik segédmunkással a lapos köveket rakodta a tó szegélyére. Polifoamból arasznyi csíkokat vágtam, ezeket tették a szegély élére, nehogy a beton és a kő között felőrlődjön a tófólia. A terep ezekkel a kövekkel lesz egy szintben, és egészen a szélére is biztonságosan rá lehet állni. Néhol a kövek 'belefolynak' a tóba, nagyon jól sikerült. Lehet, hogy még hoznunk kell köveket, de arra talán elég lesz az utánfutóval egy-két forduló.

Egész nap a telken ténferegtem, hol az ácsokat fotóztam, hol a kőrakodást néztem. A tóban egy igen ritka, zebegényi sellőfaj egyedét is alkalmam nyílott lencsevégre kapni: e sellő - a képen is jól láthatóan - félig gyönyörű nő, félig pedig gumicsizmás parasztlányka :-)

Zebegényi sellő

Ágicza, 2004. 06. 22., kedd #

Hajnali fél nyolckor már kint voltunk a telken, mert tervekkel a kézben vártuk az ácsokat. Meg is érkeztek fél órás késéssel, de ez betudható a marosi tüzépen töltött időnek. Nem sokat teketóriáztak, egykettőre kisöpörték a felgyülemlett vizet a betonról, felállították a bakokat és nekiláttak megmunkálni a mestergerendákat. A főács úgy dirigálja az embereit, hogy csak nézek, mindenki sürög-forog, itt pörög a munka, méghozzá jó nagy alaphangerővel... teljesen más mentalitás, mint a hallgatag kivitelezőnk, aki hasonszőrű emberekkel is dolgoztat, tehát csak akkor folyik a szó, ha valami közlendőjük van.

Egy vonókéssel girbegurbára igazítják az éleket, a csomóknál többet meghagyva a gerendákból. Ennek eredményeképpen lesz igazi rusztikus kinézete a fafödémnek, tehát minél szabálytalanabb, annál jobb! A legnagyobb mestergerendával kezdték a darabok beemelését: a 20x30-as több, mint tíz méter hosszú és mind a hatan kellettek hozzá, hogy felkerüljön egy emelet magasságba, nem kis erőfeszítés árán. A másik keresztgerenda hosszra ennek éppen a fele, egy acélsaru fogja össze őket kereszt alakban, ezt már könnyedén feldobták a tetőre.

Andrásnak volt egy kis nézeteltérése az áccsal: amint az rájött, hogy itt nálunk csapolni is kell a gerendákat és nem olyan egyszerű az élete a túlméretes anyagoktól és ráadásul az acélsaru miatt a gerendákat a helyükön kell vésni, elfogyott a türelme. Amúgy is szangvinikus ember, szöges ellentéte a kivitelezőnknek, és jó alaposan ki is puffogta magát első mérgében Andrásnak, hogy a sok pepecselés-vacakolás miatt majd jól meg fogja kérni az árát a munkának. Azonban azt nem teheti, hiszem már megállapodtak, méghozzá a tervek teljes ismeretében. És ezt nem tanácsos felrúgnia, mert esetleg ő jár rosszabbul, ha Andrással, mint helybeli építésszel ujjat akar húzni. Így aztán azt javasoltam az uramnak, hagyja lenyugodni a kedélyeket, mert ha a nehezén túl lesznek és a mérge is elpárolog, teljesen más hangon lehet újrakezdeni a beszélgetést, ha ez egyáltalán szükséges. Így is lett, délután ő volt az utolsó, aki lejött a tetőről, annyira nem akarta félbehagyni a munkát. No igen, jó szakember, aki élvezi, amit csinál, csak kicsit hirtelen haragú - és mint ilyen, hamar meg is nyugszik! Nem is hozta szóba a délelőtti szóváltást.

A födém egyébként már így, alig-csontvázként megmutatja, mekkora tereink lesznek, bár alig egyharmada van még csak készen. Holnap, ha minden jól megy, végeznek is a gerendázat megépítésével, és látni fogjuk teljes pompájában a szerkezetet! Annyi már kiderült, hogy az emeletről pazar a kilátás, akár a kertre, akár a szomszédos dombokra pillantunk.

Kilátás északra

Estefelé újra kint voltunk a telken, úgy látszik, ingajáratban közlekedünk a Szőnyi u. és az Almás kert között. Kint találtuk a kivitelezőnket, éppen koszorút locsolt, és András kapott is az alkalmon: alaposan kifaggatta, hogy mikorra is tervezi a házunk befejezését, mert most is egy kis munka bejött neki, ami újabb néhány napra elszólítja a telekről. Azt nagyon nem szeretnénk, hogy a vakolás és a belső munkálatok késő őszre maradjanak, mert a csempézésnek nem tesz jót a 20 fok alatti hőmérséklet, és a falaknak is tartós, meleg napsütés kell, hogy teljesen kiszáradjanak, mert csuromvizes, nyirkos falú házba novemberi zimankóban nem vagyunk hajlandók beköltözni. Így aztán Andrással kieszeltek egy kicsit fejre állított építési menetrendet, amitől már júliusban kész vannak a közfalak (mind a kettő :-), vakolnak és szeptemberben már a padlófűtésre is lehet burkolni, míg ráérő idejükben rakhatják a kőfalat!

A mai nap számomra a tószegélyhez való kövek válogatását és helyreigazgatását is jelentette, igaz, ebben segítségül kaptam a kivitelezőnk egyik emberét, hogy ne nekem kelljen emelgetni a tizen-harminc kilós köveket. Még reggel egy kis markológéppel áthozták a kapu elől a köveket a tó mellé, hogy ne talicskán kelljen a helyszínre fuvarozni, így nagyban megkönnyítette a dolgunkat. Aztán folyt tovább a terep rendezése, és délre már egy viszonylag sima placcot láthattunk, már ahol nincs építőanyag. A kert végre teljes méretében előtűnt így, csicsóka-gyökeres domb nélkül és egyre nagyobbnak érzem! Az összes kiásott földet elnyelte a terep, amit kiszedtünk a tóból és már-már úgy tűnik, a szennyvízaknából kikerülő földre is szükségünk lesz. Ez a munás, aki ma úgy látszik, terepmunkássá avanzsált, elkezdte a vízelvezető árok rézsűzését is, miután én kikészültem a tűző naptól és András kilátásba helyezett egy mihamarabb beszerzendő, nagyméretű szalmakalapot. A hat órás terepmunka megtette a magáét: András egész délután és este is aludt, én meg úgy leégtem, hogy nem tudom, hogy fogok tudni pihenni...


Építési napló, 2004. 06. 22., kedd #

28 fok, napos idő. Födém fagerendáinak elhelyezése és összecsapolása.

Csapolások

Ágicza, 2004. 06. 21., hétfő #

Igazán nem az eseménydús napok egyike volt a mai: mivel a telken nem dolgoztak, csak reggel ugrottunk ki rápillantani, és láthattuk, hogy a szomszédék áttelepítettek hozzánk egy tő gyönyörűen virágzó tavirózsát. A kiritkított darab háromszor akkora, mint a mi aprócska baba-tavirózsáink, és a szomszédunk megnyugtatott, ez csak a töredéke annak, amekkorára ezek képesek elburjánzani, tehát két év múlva örülhetek, ha vízfelületet látok... Kilátásba helyeztem, hogy jó tett helyében csak jót várjon és amint nálunk is ritkításra kerül a sor, megszórom az ő 30 m2-es tavukat mindenféle színű tavirózsával jól! :-)

Egész délután bent ügyintéztünk a városban és közvetlen környékén, bejárva a Budai hegységet. Pattogtunk Ürömről Vörösvárra, onnan Tinnyére, aztán Budaörsre, a Családi Ház szerkesztőségébe, majd végül kifulladva, ám a hegyi terepen való vezetésbe végre belerázódva az irodába, ahol megpihentünk kicsit. Egy esti tárgyalást még végigbeszélgettünk, és szokás szerint jóval éjfél után értünk haza.


Építési napló, 2004. 06. 21., hétfő #

21 fok, napos idő. Munkavégzés nem történt.


Ágicza, 2004. 06. 20., vasárnap #

A reggeli visegrádi kirándulást úgy döntöttem, kihagyom. András viszont a két kőművesünkkel kapta magát és átkeltek a Dunán, követ nézni. A fiúknak agytágításra és a falazóköveinkkel való ismerkedésre szolgált a nap, az uram pedig megrendelte legott a házravalót. Egy tonnát, amint összegyűlt a kőbányában, rögtön le is szállítanak, hogy lássuk, milyen tempóban fogy az anyag és milyen gyorsan tudnak vele dolgozni a mesterek. Kivitelezőnk minősítése a köves bácsiról: nagyon érti a dolgát és látszik, hogy szereti az anyagot... :-) A látogatás emlékére kapott mindenki egy szép darab, gyertyatartónak kivájt követ, András egy sárgás-drapp-vöröseset választott, mintegy összegezve házunk leendő színösszetételét. Ez egy útközben fotózott kő-lábazat andezitből, de valamilyen hasonló megmunkáltságú felületet képzeltünk el, csak vékonyabb fugákkal:

Kőfal

Amíg Andrásék köveztek és kompoztak, én elkezdtem a mozaikot rakni a fürdőben, de ezúttal más technikával. Kedves csak úgy mellékesen megkérdezte, nem lenne-e egyszerűbb, ha először állítanám össze a mozaikot és csak utána ragasztanám fel a falra. Így talán sokkal gyorsabban haladnék és nem kellene naphosszat a falat nézve ácsorognom. Igaza lett, jóval haladósabb így a munka: a dolgozóasztalon, nappali fényárban irdatlan tempóban sakkozom össze a csíkokat alkotó darabokat egymáshoz. Na jó, némi tiffanyzás-jellege is van a dolognak, tehát nem ismeretlen az érzés, csak itt lehet pontatlanabbul is dolgozni. Néha fogóval igazítok egy kicsit egy-egy darabon, de általában passzolnak mindenhova a szilánkok. Mellékesen jól fejleszti a szemmértéket és az arányérzéket ez a munka! Egy papíron leveszem a méretet, erre rakosgatom ki a darabokat, majd miután összeállt egy-egy csík, leragasztom őket festőszalaggal, ami összefogja az egészet. Ezt felvagdalom húsz-harminc centi hosszú darabokra, hogy könnyebb legyen kezelni felrakáskor. Ilyen tempóban, feltéve, hogy lesz még egy egész szabad napom, be is tudom fejezni a fürdő csempézését!

Aprólékos meló, de ezzel a technikával jól halad!

Építési napló, 2004. 06. 20., vasárnap #

22 fok, változó idő, esővel. Munkavégzés nem történt.


Ágicza, 2004. 06. 19., szombat #

Ha már hétvége, legalább egyszer pihenhessünk egy napot! Az izomláztól sajgó tagjaim is ugyanezt mondatták velem, hogy a tegnapi festési kampány ne maradjon következmények nélkül. Mivel másra használhatatlan voltam, és András is kellőképpen kimerült így, a hétvégére, hát kimentünk piknikezni a telekre, magunkkal cipelve egy nagy szatyor lámpakatalógust. A tószegélyhez szükséges polifoamnak most nagy hasznát láttuk: összehajtva és a tó mellé terítve ideális ülőhelyként szolgált. Azt hiszem, ez a hely lesz majd a láblógatás helye, ha elkészül a kert: közel a víz és ez mágnesként vonz mindkettőnket. Néha elgondolkodom azon, hogy vízikertet kellett volna csinálnunk, úgyis a tó mellett lyukadunk ki mindig. Végül is a békakoncert miatt nem mertem bevállalni egy, rögtön a terasz szélétől induló tó-rendszert, bár a legoptimálisabb az lett volna...

Visszatérve a lámpákra, a sok száz oldal szebbnél szebb olasz design-lámpákat végigböngészve egyértelműnek tűnik, hogy a lehető legegyszerűbb vonalú lápákat fogjuk telepíteni a háló és a fürdő kivételével mindenhova. Van olyan lámpacsalád, amelyik burája inkább hasonlít megtermett, ám karcsú pohárhoz, amit félig töltöttek tejjel, ez mindkettőnknek nagyon bejön! A másik választott egy avocado-alakú függeszték, amit acélhuzallal kombináltak, ez inkább András favoritja, de nekem sincs komolyabb ellenvetésem ellene. Míg András a nagy hirtelen összeállított bakon állva a betont locsolgatta, azon gondolkodtam, hogy ez sem két fillér lesz, mire a lámpákat is mind beszerezzük, de abban igaza van, hogy ebből is csak azt szabad megvenni, ami maradéktalanul tetszik és funkcionálisan is a maximumot nyújtja. Nálunk az is igen behatárolja a választást, hogy mindegyik lámpának kompakt fénycsövesnek kell lennie a nagy áramfogyasztás miatt, ugyanis a 32 amper igencsak véges két számítógép, egy komplett háztartás és estétől hajnalig tartó, állandó világítás mellett...

A telken a szomszéd fűnyíróját nem számítva csönd van, a brigád is pihen most, hogy elkészültek a koszorúval, csak a vadvilág aktív. Így az uram úgy döntött, hogy majd a telken fog természetfotózni. Megnyugtattam, hogy ha így halad, lehet, hogy egy hajnalon még vadlibákat is lencsevégre kaphat a tavon! :-)

Betonlocsolás

A telken a sóderdombot szemelték ki a lepkék állandó tartózkodási helyül:

Lepkék

Már tavaly tavaszal felfigyeltem rájuk, de ennyire közel még nem merészkedtek a sasok: kb. húsz méterre a fejünk fölött körözött ez a pár:

Sasok

A szemerkélő eső terelt minket haza, különben kint töltöttük volna az egész napot. Itthon Andrásnak eszébe jutott egy igencsak kézenfekvő megoldás a lámpa-kérdésre: ha már úgyis tudok tiffanyzni, miért ne használnánk ki? Egyszerű, letisztult vonalú lámpacsalád, garantáltan egyedi darab mind, és a fém alkatrészekre is tudunk gyártót! Az, hogy mikor készülnék el velük, már csak rajtam múlik, de az áramkiállásokat mihamarabb el kell tudnunk dönteni, hogy becsövezhessék a házat...

Délután végre a polcok is helyükre kerültek a konyhában, az előszobafogasnak használt akasztók szintúgy, nekem már csak a fúrásból visszamaradt port kellett eltakarítanom, és tényleg kezd lakhatóan kinézni a kis ház!


Építési napló, 2004. 06. 19., szombat #

24 fok, napos idő. Munkavégzés nem történt.


Ágicza, 2004. 06. 18., péntek #

A rohamosan közelgő hétvégére való tekintettel itthon maradtam, hogy végre megcsináljam a régóta húzódó festést a konyhában és a fürdőszobában. A hétvégére ígérte ugyanis a főbérlőnk, hogy ellátogat hozzánk megnézni, mi mindent csinosítottunk a házon. A félkész állapotot pedig nem akartuk megmutatni, így rohammunkával elkezdtem pakolni és pemzlizni. Az undok falfixezést egyszerűen rühellem csinálni, pedig e nélkül nincs rendes alapja egy meszes falnak, amin rendesen megtapadna a diszperzit. Így is lemezesen vált le a régi festék néhol, amikor rámentem a hengerrel. Az egész napot ezzel kínlódtam végig, míg András Tinnyén nézett meg egy méretes építési telket, kiadós piknikezéssel egybekötve az építtetőkkel, egy kedves fiatal párral. Nagyon sajnáltam, hogy nem lehetek velük, de ez a munka sajnos nem várhatott tovább, így is éppen eleget húztam eddig, és még a kert ásása-füvesítése is hátravan!

Estére, mire az uram már a Corából hívott, általa is ehető fajtájú halak iránt érdeklődve, a konyha falának szivacsolásánál tartottam. Élénk mustársárga, koptatott felületet kapott az a kevés fal, amit a konyhában nem lambéria takar. Amikor felkentem, ellenállhatatlanul az az érzésem támadt, hogy most kint vagyok, mert hogy a ház kívülről majdnem ugyanilyen árnyalatú, bár azt az idő koptatta ilyenre... András kilenc felé hazaérve sikeresen lebeszélt a fürdő színre festéséről, mondván, előbb a mozaikkal készüljek el, mert a csemperagasztóval úgyis még simán összekenem a falat, bármilyen óvatos is vagyok. Ebben maradtunk és nem nagyon erőlködtem, így is több, mint elégnek éreztem az egész napos ki-bepakolást, létrázást-hengerezést-faldörgölést.

András benézett Ürömre is a Flintstone-hoz, kellett már egy beszerelési útmutató és valami rajz a zuhanykabin kiállásainak elhelyezéséhez. Nem kis felháborodással látja ám, hogy ezek a jóemberek nem csomagolták el egy hónapja a zuhanykabinunkat, hanem azóta is ott van kiállítva. Jól lecseszte az egyik eladó csajt, és hétfőn - mivel megint arra lesz dolgunk - rájuk borítja az asztalt, ha még mindig ott lesz kiállítva!


Építési napló, 2004. 06. 18., péntek #

26 fok, napos idő. Munkavégzés nem történt.


Ágicza, 2004. 06. 17., csütörtök #

A reggel menetrendszerűen már a hajnali 8-9 órás ébredést jelenti, amióta építkezünk. Ma sem történt másként: a vízelvezető árok nyomvonalát kellett reggel kijelölnünk, mert jött a markolós. Türelmesen hallgatta, amint elmagyarázom neki, hova és hogyan kellene a köveket elpakolni, hogy hozzáférjen az árok kiásandó helyéhez. Szerencsére akkora nagy a gépe, hogy a tonnás kövecskéket is meg tudja mozgatni, és segítőkészségből sincsen híján: bár lehet, hogy csak az óradíj inspirálja...

Melyik felét is szeressem?

Malíciától mentesen, tényleg segítőkész volt, és miután megforgattuk a köveket, hogy minden oldaláról szemügyre tudjam venni őket, az állókövet és az árok és a kerítés közé menő darabot helyére is tettük hamar. Az állókőnek még egy kis földet is kiszedett, hogy stabilan maradjon a helyén. Az egyik kisebbfajta sziklával nagyon megjártam: a bányában úgy láttam, hogy kitűnő kiegészítő kövecske lesz az állókő mellett, de most, hogy a megfelelő oldalára forgatva is aránytalan és ormótlan nagy lett, nem tudtam vele mit kezdeni. Tanácstalanságomat látva azt mondta, hogy szívesen besüllyeszti nekem a földbe, így mindjárt csak a fele fog látszani! Így is lett, ez a probléma is megoldódott. Az árkot már viszonylag gyorsan kimarkolta, megrökönyödésemre legalább fél méter mélyen. Azonban kézi ásás is marad jócskán: a két oldalát rézsűbe kell ásni, így a onnan kijövő földet már nem kell az árokból kilapátolni, csak az alján tömöríteni. Néhol egészen közel kerültünk a kerítéshez, ez majd a sövényültetésnél lesz érdekes... A tereprendezés is biztatóan halad, a hátsó kert lejtése már megvan, most az árokból kijött földet és a tóból kitermelt felső réteg maradékát kell elrendezni és jöhet a trágya meg a termőföld, na meg a növények!

A házikónk is csöndben halad, és érdekes módon idegbaj nélkül szemlélem a munkálatait. Ma a kémény felfalazása volt soron és a koszorú zsaluzatának lebontása. A koszorúban kihagyták a mestergerenda helyét, úgyhogy végre be tudtam tájolni, körülbelül milyen belmagasság lesz a nappaliban. Azt hiszem, nem kell tartanom a klausztrofóbiától! :-)

Panorámafotó, új ablakban nyílik meg: Panorámafotó, új ablakban nyílik meg_1

Jövő hétfőn kezdenek az ácsok, és egykettőre lesz födémünk is. Most az égbolt helyettesíti, ami Andrást igen elgondolkodtatta: úgy látom, komoly harcok árán fogom csak tudni a télikertet megtartani az én dolgozómnak!

Égbolt

András hozott Marosról polifoamot a tószegély fóliájának megóvására, mert attól félünk, a kövek felülről és a beton szegély alulról egy idő után elnyírná a tófóliát. Így a köveket egy rugalmas felületre fektetve nem lehet ilyen gubanc. A macskák is kaptak gyógyszer-utánpótlást, most már csak a két szürke tüsszög, azt is csak ébredés után. Ezen felbuzdulva ki is engedtem a bandát délután és este is legelészni a tíz napos szobafogság után. Mit mondjak, már nagyon szükségük volt rá. Végigporszívózták az egész kiskertet, ahol már derékig ér a gaz, mert arra még nem jutott idő, hogy lekaszáljam. Igen egyszerűen be lehet őket csábítani a házba: egy nyíló konzerv vagy a friss csirkehusi szaga bőven elég ahhoz, hogy fél perc alatt az összes macska a konyhában tömörüljön.

Még délelőtt felhívta az uramat a Családi Ház szerkesztősége, mert az egyik kiadványukban szeretnék megjelentetni egy-két munkáját. Általában egy tervezőtől egy házat szoktak leközölni, de annyira megtetszett nekik András kóspallagi és a nagykovácsi családi háza is, hogy egyiket sincs szívük kihagyni! :-)


Építési napló, 2004. 06. 17., csütörtök #

25 fok, napos idő. Koszorúk és gerendák oldalsó zsaluzatának elbontása, Schiedel kémény földszinti szakaszának felfalazása.

Kizsaluzás

Ágicza, 2004. 06. 16., szerda #

A telekre reggel és este mindig kinézünk, ha esik, ha fúj, András legalább is mindig. Ma is ez a menetrend: a koszorú betonozása van soron, ami reggeltől estig, pontosabban befejezésig fog tartani. Ennek a mozzanatnak azért is nagy a jelentősége, mert lehetőség szerint egyben kell az egészet kiönteni, akkor a legstabilabb a szerkezet, és ugye ez fogja össze a házat. Nálunk a két nagy mestergerenda belelóg a koszorúba és túlnyúlik a falakon, ezért néz ki így:

Mestergerendák fészke, háttérben a körablakokhoz való falazóformák

Elkészül a kis híd alapja is, hiszen bármilyen kis apróság és abszolút ráérő dolog, egyszerűbb akkor kiönteni, amikor úgyis betonoznak valamit: egy-két vödör plusz már nem sokat számít ilyen mennyiségnél.

Hídpillérünk eredeti, szignózott műalkotás! :-D

Délelőtt Vácott szervizeltetjük a kocsit, mivel a pesti szerviz hiába mondta, hogy a légszűrő otthon is kicserélhető, mégse lehet jól hozzáférni egyéb más alkatrészektől... Szegény Clióka tüdejét kicsit megviselte a kőbányai finom por, ezért is megérett a cserére, és jócskán túl vagyunk a 20e km-en is. A kipufogó-rendszert is kitisztították, ami nagyon ráfért. Tény, hogy azóta újra rendesen húz az autó, kivéve ha emelkedőn 60-nal ötösben próbálok gyorsulni! Ami azt illeti, hetekkel ezelőtt ünnepélyesen levettük a tanuló emblémát, mivel már nem éreztem szükségét a kinti forgalomban. Parkolni persze még mindig nem tanultam meg, de gyanítom, nem is fogok, de legalább már nem vagyok életveszélyes a többi autósra :-P

Törökbálintra szólít egy régi ígéretünk, egy lámpás céghez, akiket már ismertem, csak másik néven. Nem is bánjuk meg, hogy kimegyünk hozzájuk, mert feladják a leckét: mind modern, mind klasszikus vonalú lámpákból olyan a választék, hogy nem lesz könnyű dolgunk, ha oda kerül a sor. Kicsit meghasonlott állapotban vagyunk a világítást illetően, mert mindkettőnknek tetszenek a minimalista fényforrások, viszont ugyanennyire vonzódunk a rusztikus spanyol csillárokhoz is: azért az alabástromból kifaragott lámpaburáknak megvan a maguk varázsa - na meg az ára is, sajnos. Még szerencse, hogy nem kristálycsillárt szeretnénk! Viszont ezzel igazodnánk a berendezés stílusához, de a gerendákhoz kellenek majd süllyesztett halogének és spotvilágítás szintúgy, az meg ugye nincs múlt századi külsővel...

Átutazunk a városon, András az irodában rendbe teszi a gépet, mert rejtélyes módon tűnnek el levelek a rendszerből, aztán a Bricoban hosszas vita után veszünk két, egymáshoz nagyon hasonló árnyalatú pácot és igyekszünk vele Marosra, az ácshoz. Választottunk tölgyet és teaket, ami az üzletben kint lógó próbadarabokon egyforma sötétségű, ám itt felkenve a nyers fenyőre olyan távol van egymástól a két szín, mint ide Kuvait! Esti fejtörőnek ez bőven elég is, megyünk haza, és a kimerültségtől úgy zuhanunk az ágyra ruhástul, mint két liszteszsák: a számítógépek elé oda se ültünk, úgy maradtak bekapcsolva.


Építési napló, 2004. 06. 16., szerda #

26 fok, napos idő. Földszinti koszorú betonozása.

Koszorú betonozása

Ágicza, 2004. 06. 15., kedd #

Két benti nap közé úgy ékelődik be a kedd, mint egy szilvamag. Ahhoz nem elég, hogy bármilyen, nagyobb lélegzetű munkához kezdjünk, ahhoz viszont sok, hogy egész nap pihenjünk. Így aztán marad a gép előtt ülés ahelyett, hogy végre belekezdenék a festésbe vagy felásnám a kertet, ami amúgy sem menne, mivel megérkezett a meleg és kint fél óra alatt felforr az agyam. Vagy én lettem érzékenyebb a napsütésre, vagy ez a nap már nem olyan, mint régen... Gyanítom, az utóbbi van közelebb az igazsághoz és lassan már nem tanácsos kalap nélkül nyáron kint tartózkodni, nem beszélve a napozásról.

András egész nap dolgozott, a telken is megfordult, de különösebb esemény nélkül múlt el ez a nap is. Este ellátogatott hozzánk a Schiedel területi képviselője, akivel végigtárgyalták a kéményünk kérdéseit. És holnap már tényleg betonozzák a koszorút!


Építési napló, 2004. 06. 15., kedd #

29 fok, napos idő. Térdfal oszlopainak vasszerelése, koszorú hőszigetelés elhelyezése.

Egy kis acélbetét

Maestro, 2004. 06. 14., hétfő #

Kifizettem a tüzépen a faanyagot. Egyben új alapokra helyeztem az üzleti kapcsolatunkat: tekintettel az eddigi milliós nagyságrendű vásárlásainkra, ez a mostani egymillió feletti tétel és a további vásárlásaink is jelentősebb kedvezménnyel mennek, és ha nagyjából tele tudunk pakolni egy nagyobb teherkocsit, akkor ingyen lesz a szállítás.

Pesten a Bocskai úton néztem meg egy lakást, utána már majdnem beültem a kocsiba, mikor eszembe jutott: hiszen itt van két háznyira a CWG bemutatóterme is! Vittem nekik egy példányt a vízminta vizsgálati eredményéből, és ajánlatot kértem vízlágyító és csírátlanító berendezésekre. A cég elég profinak tűnik, azt viszont nagyon utálom, ha valami feleslegeset akarnak rám dumálni. Például azt, hogy a WC-t is lágyított vízzel húzzuk le - holott a saját prospektusuk is azt mondja, hogy ez nyugodtan mehet a nyersvíz-ágról... A gépészünk javasolt még egy céget, akik talán olcsóbbak lesznek, de őket ma nem volt már időm megnézni.

Egyre kevésbé van kedvünk cégeknek tervezni, és ennek főként a fizetési fegyelem lazasága az oka. Amíg egy magánember tisztességgel fizet egyszerűen csak azért, mert azt ígérte, addig az arctalan cégek egy hónapos késés után is csak a pénzügyes kollégákra mutogatnak, mi meg indíthatjuk a fizetési meghagyási eljárást. Utálok ilyesmikkel foglalkozni tervezés helyett.

De nem csak rosszarcúakkal tárgyaltam mostanában. A Mensa-tagság mindig hasznos, most például egy vízműnél dolgozó tagtársamtól kaptam kimerítő infókat arról, milyen határértékekhez képest felel meg a vizünk. Az ő víztechnológusuk szerint a víz nyugodtan iható, az a kis baktériumtöbblet a gyakorlatban nem veszélyes. Máris sokkal nyugodtabb vagyok.


Építési napló, 2004. 06. 14., hétfő #

25 fok, napos idő. Térdfal oszlopainak vasszerelése, koszorú hőszigetelés elhelyezése, födémgerendák gyalulása.

Vasszerelés

Maestro, 2004. 06. 13., vasárnap #

A tegnapi nap után délig aludtunk, majd elindultunk, hogy éljünk állampolgári jogainkkal. Az önkormányzaton I.-vel beszélgettünk, hogy mi a helyzet a belterületbe vonással. Már áprilisra el kellett volna készülnie a rendezési tervnek, de még nincs sehol. Aztán még véleményezik a falubeliek, a szakhatóságok (ezt tartott Kóspallagon majdnem egy évig...), és aztán lesz belterület. Nem tudom, mekkora telkeket terveztek kialakítani, mert I. szerint a 800 m2-es már elég nagy lenne, a falubeli 100-120 m2-esekhez képest. Nagyon remélem, hogy nem egy egész lakópark lesz mögöttünk, hanem egyvalaki épít egy szép házat, tőlünk minél távolabb. És azt lehetőleg én tervezzem :-)

A telken nem volt senki, ma nem dolgoztak. Ahogy nézelődtünk, eleredt az eső is, úgyhogy hamar hazasiettünk. A napló szép idő bejegyzései eddig is azt jelentették, hogy egész nap napsütés és meleg van, de azért egy kis reggeli szemerkélés ebben benne volt. A faanyag le van takarva, ami nem csak az eső miatt érdekes, hanem hogy nem szárad ki olyan gyorsan a fa a napsütésben. Ha már be van építve és csavarokkal a koszorúhoz fogva, akkor sokkal kevésbé tud vetemedni, mint így szabadon.

Holnap lehet folytatni a tereprendezést és ha az embereink ráérnek betonozni, csinálhatnánk a szennyvíztárolót és a vízaknát is. A csicsóka már sárgul, ezek a fiatal egyedek hamarabb megérezték a gyomirtót. És aztán jöhet a kertépítő, végre elkészíti a sövényt. A kerttervezőnk átküldött egy rajzot a tó környéki növényekről, de ezt majd újra el kell készítenie, mert a tó kicsit másként él az ő emlékeiben, mint a valóságban. Egy hét múlva jön ki ide Zebegénybe, megnézni a kertet és a tavat.


Építési napló, 2004. 06. 13., vasárnap #

18 fok, borús idő. Munkavégzés nem történt.


Maestro, 2004. 06. 12., szombat #

Ez a nap gyorsan elrepült... Reggel a telken kezdtem, az egyik munkásra várva a többiekkel beszélgettünk az élet dolgairól. Mint kiderült, kivitelezőnk látszólag ugyan leteszi a lantot délután öt órakor, de a ház nem megy ki a fejéből: tovább gondolkodik rajta, utánaszámol, aggódik. Olykor visszajön a telekre (erről a szomszéd is mesélt), és megnéz ezt-azt, minden stimmel-e. Este már a másnapi munkát tervezi. Csak akkor nyugszik meg végre, amikor kész a ház és áll a helyén - erre meg jön a következő munka... Nem hittem volna, hogy ez a látszatra nyugodt, magabiztos munka ennyi stresszel jár. Engem viszont csak a békesség és a nyugi idegesít. Sehol egy stikli, sehol egy szakmai hiba. A legkeményebb hangú számonkérésem eddig az volt, amikor szóltam neki, hogy most már tényleg készítse el az árajánlatát, mert két napja várok rá.

Statikusi szemle

Délután jött a statikus, és megszemlélte a vasszerelést. A zsaluzatot a legegyszerűbb módon tesztelte: a vasakat nézegetve a zsaluzat élén gyalogolt végig. Hiszen ha a betont elbírja, ennyit mindenképpen ki kell bírnia. Mindent rendben talált, lehet betonozni. Amit csak szerdán fognak, mert még nincs a helyén a hőszigetelés, a térdfal oszlopainak egy része és a tőcsavarok. Ez utóbbiak 16-os menetes szárból készülnének, de végül is technológiai okokból nem kampózzuk a végüket (hatalmas erő kellene hozzá és el is törhet hajlításkor a menetek bevágásai miatt), hanem egy kis keresztvasat hegesztenek a végükre.

Egy családi házról tárgyaltunk délután, de a szokásosnál jóval hosszabb ideig. Fél háromtól este fél tízig, hét órát beszélgettünk át úgy, hogy szinte észre sem vettem az idő múlását. Mindig öröm olyanokkal tárgyalni, akik már beszélgettek, netán terveztettek más építésszel is - ők tudnak csak igazán értékelni minket és a munkánkat...

A tárgyalásokat végigkísérte egy spániel is, a macskák eleinte fújtak rá, de később egyenként ideóvakodtak, megszemlélni a betolakodót. A kutya épp úgy hevert a lábaimnál, mint ahogy Krampuszka szokott, és éppen olyan éhenhalni készülő tekintettel nézte ki a számból a kaját, mint ahogyan Tappancs szokta. A macskák egyébként még mindig tüsszentgetnek, most már a lányok is rákezdték. Nyomjuk beléjük a gyógyszereket reggel-este, előtte persze vadászattal összekötve. Krampuszka ugyanis ösztönösen megérzi, hogy el akarjuk kapni, és az ágy alá menekül vagy a gardrób mélyére.


Építési napló, 2004. 06. 12., szombat #

27 fok, napos idő. Koszorúk, gerendák és a térdfal oszlopainak vasszerelése

Koszorúvasalás

Műszaki vezetői bejegyzés: A koszorú és áthidaló vasalatok a tervek szerint készültek. Az acél oszlopok bekötései megfelelőek. A zsaluzat és állványzat merevsége megfelelő, a gerendák betonozhatók.


Maestro, 2004. 06. 11., péntek #

Hajnali hétkor már ott voltam a tüzépen, éppen rakodták a két nagy kocsijukra a faanyagunkat. Beszereztem még menetes szárakat tőcsavarnak, fóliát a fa megóvására, és indultam vissza. Közben ért Ágicza telefonja, hogy otthon felejtettem a tárcámat. Zebegényhez érve villognak a szembe jövők, a falu szélén rendőrök állnak. Igyekeztem egy rendes, minden iratát magánál hordó állampolgár arckifejezést magamra ölteni, és nem is intettek le :-)

A fa késett pár órát, mert a kocsikat ugyan megrakodták, de a sofőrök más, kisebb fuvarokra mentek még más, kisebb kocsikkal. A lerakodás sem ment könnyen, az összes Ytong törmeléket a sárba kellett dobálni, hogy be tudjanak hajtani a telekre a nagy kocsikkal.

Az ács csapatának érkezése felpezsdítette a telken zajló életet. 'Vége a csendnek' - sóhajtott fel az egyik munkásunk. Amíg a kőművesünk halk szavú, magának való ember, addig az ács alaphangon is túlkiabál egy gyalugépet, jön-megy, intézkedik. Alig talál a telken alkalmas helyet a fák lerakására, és egyelőre félig elveszi a betonozás elől a helyet a fával. Ezen kivitelezőnk kicsit meg is sértődik. Mondom neki, hogy hát zárják rövidre, beszéljék meg egymással, kinek hol kell hely. De feltehetően belegondol a kettejük közti hangerőkülönbségbe, mert inkább legyint: majd átrakják máshová a betonkeverőt...

A nagyobb gerendákat a helyszínen kezdték el megmunkálni, gyalugéppel illetve a legnagyobbakat kézi csiszolóval, mert a fél tonna feletti mestergerendát valamiért nem nagyon volt kedvük emelgetni. A deszkákat kisebb tételekben elszállítják a műhelyükbe, és platolva, gyalulva hozza majd vissza. Sajnos, az ideális megoldást, hogy a tüzépről szállítgatja el az anyagot, nem választhatta, most egyszerre kellett elvinni mindent.

Közben átbeszéltük azt is, milyen csapolással legyenek a födémgerendák a mestergerendákba eresztve, hogy lehet majd rátenni a tőcsavarokra, stb. Én eleve olyan kötésekben gondolkodtam, amiket felülről, függőleges vonalú mozgatással lehet összerakni, nem kell bújtatni, forgatni semmit Ezt elsőre nem értették, ráadásul nem is voltam túl meggyőző, mert az alapelveket ugyan átlátom, de részletekben nem sokat értek a fakötésekhez. Azonban, amit ösztönös statikai érzékemmel sejtek, az végül is jónak bizonyul, és ha kisebb módosításokkal is, de az én verziómra szavaztak a szakemberek.

Az aljzatba betonozott kis acél tappancsok meglepően pontosan lettek elhelyezve. Az aljzat széléhez képest mérték ki a helyüket annak idején, azt meg a majdani falak széléhez igazították. Azóta el is készült a falazat, azon a koszorú zsaluzata, ebbe téve az acél tartóoszlopok - és amikor ezeket fentről lelógatva függőbe állították, a 10x10 centis oszlop nem lógott le a 12,5 centis lapról. Az sem lett volna egyébként tragédia, de azért jóval elégedettebb voltam így. Kivitelezőnk is valami csendes büszkeséggel mutatta, hogy ennyi ide-oda mérés után is fél-egy centin belül volt az eltérés. Nagy szó ez egy olyan iparágban, ahol eleve a centi a mértékegység, és ebből is ha egy-kettő hibádzik, nem izgat senkit...

Fél centin belül

Délután határozottan felpörgették a vasszerelés tempóját, de nem készültek el vele. Hátra van még a hőszigetelés berakása, a zsaluzat felső összekötése, erre rámegy a szombat. Lehet, hogy vasárnap fognak betonozni, mert jövő hét elején nem mindenki lesz itt, akkor már a betonnak kellene kötni, míg a maradék pár ember az elmaradt kisebb munkákat csinálgatja. Még egy hét, és már a tetőgerendákon mászkálva készítek panorámafotót a házunk belsejéről...

Megérkezett a kút vizének vizsgálati eredménye is: kémiailag minden rendben van vele, bár elég kemény a víz. Bakteriológiailag sincs komoly gond, de a víz 'kifogásolható' minősítést kapott, mert az egyik érték 20%-kal túllépi a megengedettet. De ez is jobb, mint a 'nem megfelelő', és talán még változhat a dolog. Majd ha vége lesz az építkezésnek, fertőtleníteni kell és újra bevizsgáltatni. Ha akkor sem javul, be kell építeni valamilyen UV-fényes csírátlanítót is. A vízlágyítás valószínűleg szintén kelleni fog, de az inkább kényelmi okokból. Már nézegettem egy komolynak látszó cég weboldalát, alkalmas készüléket keresve. Most fel is hívtam őket, de szerintük a hetenkénti ellenőrzés miatt a házban kellene lenni a szerkentyűjüknek. Ha a házba menő víz még kezeletlen lesz, akkor az aljzatba betonozott egyik ágat le kell zárni, mert csak a WC kap azonnal a bejövő vízből, a többi a lágyított, kezelt vizet kapja majd, de ezt már a padlóban vezetjük oda.

Este még egyszer kimentünk a telekre. Múlt nyáron ilyenkor nem sokat voltunk kint, így meglepetés volt, hogy a Nap mennyire nyugatra elmegy. Azt hiszem, nem lesz sötét ez a ház. A felhalmozott gerendákon Ágicza rögtönzött szertorna-bemutatót is tartott :-)


Építési napló, 2004. 06. 11., péntek #

29 fok, napos idő. Koszorúk és gerendák vasszerelése, acél tartóoszlopok beállítása, fafödém tartógerendáinak gyalulása, csiszolása

A mestergerendák

Ágicza, 2004. 06. 10., csütörtök #

András hajnalban nem hagyta magát lerázni a "tudjuk, hogy Zebegényben sincs áram" szöveggel, hanem bejelentést tett utcanévvel, mindennel. Amint mondta, Hivatalról van szó: amiről akta született, azzal muszáj valamit intézniük... Délelőtt jött is az ELMŰ furgonja és helyreállította az áramszolgáltatást. Az az érdekes, hogy a faluból a mienkkel együtt összesen két bejelentés érkezett, hogy nincs áramellátás. Amint helyrejött a 220, András visszakapcsolta a tápokat, hogy végre dolgozni is tudjunk.

Addig is, amíg a szünetmentesek töltődtek egy kicsit, elugrottunk Marosra, és mától nekem is van gumicsizmám! Boldogan caplattam is ki a telekre, kipróbálni a nagy dagonyázást, igazi, újsütetű tanyasi lyányként :-D Kint elnéztem, hogy a csicsóka már gyönyörűen szárad le és az új hajtások is előtörtek, tehát megérett a terep egy újabb permetezésre! Nosza, rohanunk Szobra, a gazdaboltba, gyomirtó megvesz, kocsiba bevág, hazafuvaroz. Olyan meleg van, hogy úgy döntünk, inkább estefelé kellene kimenni dolgozni, okulva az előző napok napszúrásos élményéből.

A Nagy Csicsókairtás II.

Délután benézett hozzánk a villanyszerelő, elvitte a kapcsolók és konnektorok rajzait. Öt körül, munkaidő végére időzítettük a telekre való látogatást, a zsaluzat elöl is elkészült, talán holnap már öntik is a betont. Miután az utolsó munkás is elment és a csicsókának is megadtuk a végső lökést az enyészet útján, Andrásnak az az ötlete támadt, hogy úgyis jól kimelegedett a munkában, belecsobban a tóba. Elugrottam törölközőért és papucsért (fürdőnadrág nem kellett neki, 'a békák előtt szemérmeskedne?'), és vittem nagy boldogan, hadd tesztelje az uram a víz mélységét és hőmérsékletét.

Mint hal a vízben!

A tó egyre tisztább, de a fürdőzés megint jól felkavarta a már leülepedett termőföldet az alján. Jó tíz méter 140 centi mély víz áll rendelkezésre az úszáshoz és bár sem alakját, sem rendeltetését nem erre terveztem, medencének is kiválóan funkcionál a tó! Én nem mertem megmártózni, talán majd az igazi nagy melegek idején lesz csak merszem belemenni. Most igaz, hogy csak a békákkal kell osztozni a vízen, de lehet, hogy előbb-utóbb lesznek halak és vízisikló is, utóbbi magától jön sajnos, nem mi telepítjük... De a lényeg, hogy telken belül úszhatunk majd, ha elgémberedtek a tagjaink a sok üléstől!

Estére újabb macskánk robbant le: Krampuszka pici, tömpe orrocskája alig szelel a náthától és a Kövér állapota sem javult, sőt, már amit eszik, az sem marad meg benne negyed óránál tovább. Tappancs is tüsszög, úgyhogy kértem időpontot az itteni állatorvostól: lehet, hogy kénytelenek leszünk szurikúrára vinni a bandát, ha már a gyógyszerek nem használnak nekik? :-( Holnap reggel már többet fogunk tudni, nyolcra viszem őket szervizbe, András meg megy a faanyagért a Tüzépre: elkezdik gyártani a födémünket.


Építési napló, 2004. 06. 10., csütörtök #

24 fok, napos idő. Vasbeton gerendák zsaluzása, vasszerelés.

Gerendazsaluzás

Ágicza, 2004. 06. 09., szerda #

Azzal a hátsó szándékkal mentem Szobra már hajnali kilenc felé, hogy számlát nyissak az OTP-nél, hogy szeptemberben legyen honnan felvenni kölcsönt. Majd' egy órát vacakoltak a dologgal, és olyan lassan köpte ki a gépük a papírokat, hogy kezdett az is megfordulni a fejemben, hogy szegény számítógépek érzik: ott vagyok... Szabadkozott a hölgy, hogy nem szokott ennyire lelassulni a rendszer, én meg csendben somolyogtam, és nem mondtam meg neki, hogy talán túl közel vagyok hozzá. :-)

Este a vihar a Corában ért minket. Ki-kihagyott a világítás az egész hipermarketben és a tetőn úgy dobolt az eső, mintha golyózáporba kerültünk volna. Épp sikerült elkapnunk egy kevésbé vizes néhány percet, kirohantunk és berámoltunk. Az úton olyan gyönyörű égbolt szakadt ránk, mintha a napnyugtát és a napkeltét összegyúrták volna, az egyik oldalon lilás, az ellentétes oldalon narancs-vörös, a hátunk mögött pedig kékesfekete volt az ég. Ezt egy fél szivárvány fejelte meg és egy olyan naplemente a hegyek között, amit nem felejtek el egyhamar. András megállt és próbált a szakadó esőben fotózni, de sajnos megörökíthetetlen maradt az élmény, ugyanis a fotón ebből a színorgiából semmi nem maradt.

Épp sötétedés előtt értünk haza, hát vetettünk egy pillantást a telekre is. A békakoncert annyira hangos volt, hogy komolyan azt hittem, a szomszédtól elhódítottuk az övéit is! Ilyen üvöltözést már rég nem hallottam, de ez csak júliusig tart majd, aztán elcsöndesednek. András fotózott a sűrűsödő sötétségben és video módban felvette a géppel a kórust is, miután néhány perc csönd után rázendítettek megint. A gond csak annyi, hogy ez megmarad házi használatra, hacsak nem tudjuk valahogy a QuickTime felvételből kivarázsolni a hangsávot*.

Békakoncert

Hazaérve aztán jött a meglepi: az egész falu sötét, de ez itt megszokott, hogy kilenc után ébren rajtunk kívül egy lélek sincs, nade hogy közvilágítás is alig? Így maradt a gyertya, mert hogy áram az sehol a házban! =8-O

*: utólag sikerült, itt vannak a szóban forgó videók a csendes és a hangos tóról:

DivX videó, új ablakban nyílik meg
DivX videó, új ablakban nyílik meg

Építési napló, 2004. 06. 09., szerda #

30 fok, napos idő. Vasbeton gerendák zsaluzása.

Gerendazsaluzás

Ágicza, 2004. 06. 08., kedd #

A hajnali ébresztő kellemetlenségét András inkább egy átrajzolt éjszakával kerülte el, így csak nekem volt nehéz az ébredés. Hat óra alig múlt, mikor az uram már kint tett-vett a telken, statikus barátunkat várva. Aki, amatőr geológus lévén, vetett egy gyógypillantást a köveinkre is, miután szemre vételezte a házat (és kicsinek találta azt): a fekete kövek tömör andezitből vannak. Megvizsgálta Schmidt-kalapáccsal is, és eszerint hatszor keményebb a betonnál, és egyenletes szilárdságú. Maximum a víz és a fagyok fogják kikezdeni néhány száz év elteltével... Szóval, tartósság kipipálva. Statikusunk hajnali telefonébresztője után elkezdtem agyalni azon, hogy a mai kő-fuvart hogy is bonyolítsuk le. Addig ok, hogy elhozzák a telekig a tíztonnás teherautóval, nade azt a négy-öt követ hogy fogjuk beemelni-beforgatni a helyére? Már az is eszembe jutott, hogy valamilyen hevederrel vagy drótkötéllel kellene őket húzni-vonni, ha egyáltalán egy Bobcat erre képes, vagy utánakötni a teherautónak és azzal a helyére húzatni a sziklákat.

Arra emlékeztem, hogy a kivitelezőnk mintha említette volna egy ismerősét, aki daruzást is vállal. Lehet, hogy ő lesz a mi emberünk, hacsak olyan szerencsésen nem tudjuk lebillenteni a köveket a teherautó platójáról, hogy épp a megfelelő felével a megfelelő irányba esik, ám emiatt kissé szkeptikus vagyok.

Parázs hangulatban telt a mai nap, mert András kialvatlan, viszont jó lenne, ha ő is látná a sziklákat, segítsen legalább egy kicsit válogatni, elvégre ő is ezt fogja nézni nap mint nap, és a lerakásnál is szükség van rá, úgyhogy cipelem magammal a bányába. Ám nélküle kell mazsoláznom a kőkoloncok között, mert ő inkább az autóban szunyókál, s negyven-ötven méternyire az eddig átnézett területektől meg is találom a nekünk kellő darabokat, amik majdnem szénfeketék, elég mozgalmas felületük van, és jó termetesek is: másfél-két tonnára saccolom darabját. A kőbánya udvarában kerítek egy nagy munkagépet, a tegnapi fickó vezeti ezt is, öt centis pontossággal dolgozik a három méteres kanállal, pont őrá van szükség a feladathoz. Andrást annyira érdekli az óriásmarkoló, hogy felmászik a vezetőfülkébe és ott is marad, amíg felérünk a hegyoldalba, a felszíni fejtéshez. Amint ötösünk lesz a lottón, esküszöm, meglepem egy ilyen 'aprósággal'!

Több tonnás kövecsék

Fél órás késéssel befut a teherautónk, de jobb is, mert sokkal lassabban halad a kövek kupacba gyűjtése, mint gondoltam, pedig idejében kiértünk. Amint összegyűlt a négy-öt nagyméretű szikladarab, eszembe jut, hogy most már van apróbb is meg egészen nagy is, de féltonnásakból meg nem vittünk, és a teherautó már így is annyira meg van pakolva, hogy nem fér rá több. Nem merem mondani, mert éppen elég volt ezeket is felrakni a teherautóra...

Azon csodálkoztam, hogy milyen jó rugózása van ennek az irdatlan nagy és nehéz masinának: a rápuffanó kövek mindannyiszor megijesztettek, hogy most fog az egész oldalra billenni. Egy kis markolós tologatás-rendezgetés után a kövek is összerázódnak annyira, hogy szállíthatóan, biztonságosan ülnek a platón, mehetünk méredzkedni és fizetni.

Hamarabb odaérünk a tett színhelyére, mint a fuvar, így a kéményünk alkatrészeit András sürgősen elpakoltatja az emberekkel, mert drága mulatság lenne, ha egy-két darabja a kövek alatt kötne ki... Dühösen szemlélem a terepet, ugyanis kifejezett kérésem ellenére sincs teljesen letakarítva a telek bal szélső sarka, a lehántott akáckéreg ott áll halomban még mindig, ahova az egyik állókövet szántam. De nincs időm reklamálni, megérkezik a fuvaros, beáll a telekre és míg a néhány órával ezelőtti vasszállító kis híján beragadt a most már száradó dagonyába, a majd' nyolc tonnás gép (a kövekkel már tizenhét) vidáman átgázol rajta. Azt már látom az első darab lerakása után, hogy nem törnek el, de hogy igazítani-tologatni és forgatni kell rajtuk, az biztos, mert ahogy éppen lecsusszan a platóról, az a legritkább esetben jó. Úgyhogy teljesen mindegy, hova rakják, mert kell majd valaki, aki segít a végleges helyére beállítani őket, az állóköveket még ráadásul harminc-negyven centire be is kell ásni a földbe, hogy biztonságosan megálljanak a lábukon. Lent van az összes kő végre, kellett is ennyi az előkertbe, állapítom meg magamban. Amíg András fizeti a fuvarost, elnézem a kőkertünk alapanyagát: lesz még vele munka elég, de lelki szemeim előtt már látom a végeredményt. A visegrádi kőbányában talán van apróra őrölt fehér murva, amiből ezek az antracitszürke darabok kiemelkednek majd, amikor megyünk a köves bácsihoz, okvetlenül rá kell kérdezni.

Rögtönzött elrendezés, ahogy esik, úgy puffan alapon

Amint hazaérünk, András zuhan be az ágyba, aludni: a legjobb, amit tehet most. Belenézek a tükörbe, és látom, hogy pecsenyére égett az arcom: alighanem András is kapott egy enyhe napszúrást, mert majd' három órát voltunk kint a déli perzselő hőségben! Estére még össze kell állítani a villanykapcsolók tervét, mert megyünk a szerelőhöz, úgyhogy egész délután rajzolok. Ha éjfélig nem esik, akkor Medárd napját ennyivel megúsztuk!


Maestro, 2004. 06. 08., kedd #

Ma reggel olyasmit fotóztam, amit évente csak egy-két alkalommal láthatunk! Erről a természeti jelenségről azt kell tudni, hogy a Nap ilyenkor egészen szokatlan helyen, a keleti oldalon jelenik meg az égen, és pályája sem a jól ismert, horizont felé süllyedő ív, hanem határozottan emelkedik az égbolton:

Napfelkelte

Jó egy órát bóklásztam a telken. A keleti hegyek miatt már jóval azelőtt világos van, mint ahogy a Napot meglátnánk. A patakparton már minden napfényes, és szabad szemmel is látható, ahogy közeledik a napfényes sáv a házhoz. A tó egész felülete gőzölög, és a távoli hegyek is ködpárából kandikálnak csak elő. Teli torokból füttyögnek a fákon madarak, nem kis konkurenciát jelentve alant a békáknak. Már csak a terasz hiányzik, ahová kiülve mindezt szemlélhetném.

Panorámafotó, új ablakban nyílik meg: Panorámafotó, új ablakban nyílik meg_1

A zsaluzás ácsolata szépen készül. Még vasárnap történt, hogy felhívott a kivitelezőnk és azonnal találkozni akart velem. Mint kiderült, az álatala előzetesen becsült költség többszöröséből jött volna ki az anyag a zsaluzathoz. Felhívtuk a statikust, és kiderült, hogy a 10x10 centis alátámasztó oszlopok helyett elég 5x10-es is, csak pár tetőlécből andráskereszt merevítéseket kell csinálni hozzá. Gyakorlatilag ugyanazt tudja, csak feleannyi faanyagból. Mivel nem ő szerzi be az anyagokat, inkább hajlik a biztonságos megoldásokra, kerül amibe kerül... De még mindig jobb, mintha fix összegért vállalta volna a zsaluzást anyagostul, és aztán költséghatékony, nádszálkarcsú léceken düledezne az egész. A kivitelezőnket amúgy is áthatja bizonyos mértékű aggódás a házunk iránt. Talán pont azért, mert annyi mindent rábízok, pénztől kezdve a részletek technikai megoldásáig, és ő az a fajta ember, aki minél kevésbé ellenőrzöm, annál tisztességesebb. Néha persze már túlságosan is: a szomszédunk mesélte, hogy egyszer délután négytől még egy órát álltak az esőben a telken, hogy hátha eláll és lesz még fél órájuk falazni, mielőtt lejár az emberek munkaideje.

Panorámafotó, új ablakban nyílik meg: Panorámafotó, új ablakban nyílik meg_1

Építési napló, 2004. 06. 08., kedd #

26 fok, napos idő. Áthidalógerendák zsaluzása.

Gerendazsaluzás

Maestro, 2004. 06. 07., hétfő #

Reggel kimentünk a szobi kőbányába, és elhoztuk a köveket. A rakodás kicsit tovább tartott, mert sok kő félig a hegyoldalban volt, előbb le kellett taszigálnunk onnan, hogy a kis Bobcat fel tudja venni. Persze, megint meghúztam a csuklómat, ez már soha nem fog meggyógyulni... Ágicza még menet közben is talált újabb szép köveket, szépen telepakoltuk a teherautót. Most nyolc tonnányi követ hoztunk el a szegélynek valókból és a pár száz kilós kategóriából, az elefántbébi a következő fuvarra maradt. Tegnap még büszkén mondta a fuvaros, hogy az ő kocsijának nem gond a sár, terepre termett, stb. Mindenesetre most óvatosan a telek előtt borította le a rakományt, és holnap délután hozzuk a nagy követ, amikorra talán szárad egy kicsit a sár.

Meghozták a sziklakert köveit

Nagyon jópofák a kövek, csak Ágicza megint aggódik: a bányában azt mondták neki, hogy ez a fajta kő pár év alatt megrepedezik és szétfagy a szabadban. Most előre siratja már a sziklakertjét...

Egyre impozánsabb

Az építkezés közben halad rendületlenül. Kihozták a zsaluanyagot, megrendeltem a vasat is. Ahogy egyre rutinosabban tárgyalok, szinte észrevétlenül fogadtatom el a kereskedőkkel azt a tényt, hogy a fuvart ők állják :-) Beszéltünk az áccsal, csütörtökön jönne ki ő is, el kell kezdenie gyalulni és gombaölőzni a faanyagot. A fa már ott van Nagymaroson, és a napokban le is szállítják. A tóban már nem csak a part mellett sunnyognak a békák, mint eddig, hanem már bátran kuruttyolgatnak a víz közepén lebegve.

Saját békánk is van már

Benéztem Szobon az OTP-be, felvettem egy kis pénzt és érdeklődtem a hitellehetőségekről. Tényleg úgy néz ki, hogy fejenként kb. fél-fél milliót kaphatunk személyi kölcsönként. Most gyorsan intézkedem, hogy a fizetésünket eztán a számlánkra kapjuk, így őszre már hitelképesek leszünk. A megjelenésem sem az a kimondott öltöny-nyakkendő volt: egy hetes borostával, sáros nadrágban és gumicsizmában, épp csak a kombájnkulcs nem lógott ki a zsebemből...

Éjjel a házunk terveit rajzoltam, most a koszorú vasalását és a tőcsavarok elhelyezési terveit. Iszonyú precíz terveket készítek minden apróságról, néha talán feleslegesen. Viszont meg is van az eredménye: minden számon kérhető, ellenőrizhető. Csak sietni kell a rajzokkal, különben megépítik nélkülük :-)


Ágicza, 2004. 06. 07., hétfő # reggel

Tegnap éjjeli műszakban rohantam a macskákkal Pestre, az ügyeletre: Ronda Kövér tüsszögött és köhögött, viszont úgy tűnt, reggelig talán ha alszik, akkor elég az itteni orvoshoz vinnünk, de Tappancs estére már kóválygott, öklendezett és keresztbe álltak a szemei, mintha elgázolták vagy megmérgezték volna és percről percre ramatyabbul nézett ki. Nem volt teketória: betereltük a két fiút a szállítóba, ahol gyors ütésváltás után elhelyezkedtek, majd kaptam a kicsike csomagot és ültem be velük az autóba. András határidős munkán dolgozott, így egyedül vágtam neki az útnak.

Ilyen még nem fordult elő: egy nyikkanás nélkül tettük meg a Pestre vezető utat, már-már azon voltam, hogy leállok az úton valahol, megnézni, hogy él-e még mindkettő. Éjfél előtt értem be velük az István utcába, ahol várni is kellett egy fél órát, de addig megállapíthattam, hogy mindkettő a körülményekhez képest jól van, egymás hegyén-hátán fekszenek csendben. Végre sorra kerültünk, és határtalan megkönnyebbülésemre kiderült, hogy mindkettő csak valami felső légúti fertőzést kapott, bizonyára az itteni oltatlan és kezeletlen macskáktól, csakhogy az ő gyengébb immunrendszerük sokkal érzékenyebben reagál a fertőzésre. Beléjük nyomtak láz- és fájdalomcsillapítót, antibiotikumokat, az Öregnek még köptetőt is felírtak. A csoda az lesz, ha beléje bírjuk diktálni, mert mindenfajta gyógyszert notóriusan kihány...

Most a két beteg felváltva alszik a szállítókosárban, de úgy tűnik, használt nekik a szuri és az éjszakai kocsikázás. Kövér macskánk csodák csodájára szó nélkül benyeli a gyógyszert és a fecskendőben adagolt szirupot is, pedig egyik sem szokása. Tappancs meg már ki is kéredzkedett és igencsak reklamált, hogy korlátozzuk a szabad mozgásában, de amíg gyógyszerezzük a fiúkat, szobafogságban van az egész banda.


Építési napló, 2004. 06. 07., hétfő #

25 fok, napos idő. Koszorú és gerendák zsaluzatának készítése.

A zsaluzat tartóváza

Maestro, 2004. 06. 06., vasárnap #

Egy lépcső anatómiája...

Lépcsők 1.

Kezdetben vala egy teljesen hétköznapi csigalépcső (1), a környező terek itt láthatóak: földszint és tetőtér. Egyáltalán nem volt ez rossz megoldás, egyszerű és olcsó, de közben kicsit nőtt a szintmagasság, ezért már túl meredek lett volna, ha csak 270 fokos ívben megy. Viszont a nagy tér minden esetben a rajzon felfelé eső oldalon van, tehát egy 360 fokos lépcsőn (2) már nem a tér felé fordulva indulnék/érkeznék, ez nem volt annyira jó megoldás. Elegáns lett volna egy másfél fordulatos spirál (3), csak ehhez nem volt elég magas a ház, ugyanis a lépcsőn haladva legalább 220 cm szabad belmagasságot kellene produkálni. Felmerült Ágicza kedvence is, a kettős csigalépcső (4), erre a nappaliban a közepén kell fellépni, és egy S-kanyar után, keresztezve saját magát, ér fel a tetőtérbe.

Lépcsők 2.

A fentieket megelégelve, felvetettem a padláslépcső jellegű megoldást (5), vajmi kevés tetszést aratva családi körben. Azért nem adtam fel, csak egy kényelmesebb változat túl hosszú lett volna, ezért a végét be kellett csigásítani (6). Ezt megnéztem több csigával és kevesebb egyenes karral (7), itt az érkezés már nagyon jó volt, de indulásnál egy derékszögű fordulattal kezdtük volna, nem lett volna kényelmes. Kis változtatással U-alakú lett (8), ami már egész jó volt, csak nekem nem tetszett az egyenesbe hajló csigalépcsős rész. Ágicza részéről is a 'talán még elmegy valahogy' kategória volt, érezhetően nem az igazi.

Lépcsők 3.

Próbálkoztunk egy aszimmetrikus változattal (9), de ez túlságosan belógott a nappali terébe. Aztán visszatértem a (6)-hoz, csak a másik végét is begörbítve (10), két oszlopra támasztva. Majd, a szimmetrikusabb változat jött (11). Ez sem volt rossz, de megint a régi probléma: sokat kell tekeregni, amíg felérek: éles jobbkanyar, balra csiga, egyenes, balra csiga, újra jobbkanyar... Azért megnéztem még úgy is, hogy kicsit ívesebbre vettem az egyenes részt (12), de persze a fő gondon ez nem segített.

Lépcsők 4.

Mivel hely volt elég, megnéztem ugyanezt kerekebb formában is (13). Aztán kicsit messzebbről nézve megállapítottam, hogy ennyi erővel akár már szabályos körlépcső is lehetne (14): egyszerűbb forma, 270 fokos szög, mint az (1)-nél, csak a nagyobb átmérő miatt már nem olyan meredek. Ezt Ágicza a helyszínen nézegetve túl nagynak találta, hát elvetettük. Megnéztük újra a csigalépcsőt, és újra majdnem olyan lett, mint a (7), csak másként helyeztem el a térben (15) - ettől egészen más lett az összkép. Majdnem jó volt már ez is, az X alakban húzódó mestergerendákhoz is illett volna, de egy kicsit szimplának éreztem, és zavart, hogy nem szimmetrikusan érkezik fel a tetőtérbe. Ekkor 'megszállt az ihlet', Ágiczát csendre intettem és egy lágy ívvel átvágtam a gordiuszi csomót (16).

Ezzel minden megoldódott: az indulás helye és iránya az alsó térben optimális, a lépcső tartóoszlopa is maradt ott, ahol már megerősítettük az aljzatlemezt, és a felső térbe is szépen érkezik. Emellett a formája egyedi, de nem túl mesterkélt. A Construmán megismert lépcsőgyártó öregúrnak igazi csemege lesz, mert ehhez pont az ő hozzáállása és tudása kell. Hamarosan megkeresem a látványtervekkel és pontosítjuk a részleteket.

Talán tanulságos látni, hogy a lépcsőnk fejlődése végül is alig változtatott a kiindulási formán, de ez a kis különbség mégis mennyit számít. Menet közben többször is közel kerültünk ehhez a megoldáshoz, a (7) és lényegét tekintve a (4) is, de a végső lökést a (15) adta meg - megmutatva, hogy elég egy ekkora egyenes toldat a 270 fokos csigához. Látható az is, hogy sokkal több lehetőséget végigvizsgáltam és elvetettem, mert csak így lehettem biztos abban, hogy a végső megoldás a legjobb.

Már csak egy probléma maradhatna, a bútorszállítás. De annak idején a Patak utcai kisház 65 centi széles, falakkal és mennyezettel szorosan körülvett lépcsőjén is felvittem minden bútorunkat. Ennek a lépcsőnek a karja 90 cm széles, és mellette-felette szabad tér van. És a lépcső mellett is felemelhetjük, vagy beadhatjuk a hálószoba ablakán át is a teherautó platójáról. Igazi gondot egyet látok csak a lépcsővel kapcsolatban, hogy ki tudjuk-e majd fizetni... Valószínű, hogy átmenetileg egy egyszerű alumíniumlétra lesz a lépcsőnk, az meg úgyis fog kelleni a ház körül.


Ágicza, 2004. 06. 06., vasárnap #

Végre megszületett a lépcsőnk! Jellemző, hogy a tervezés egyetlen pillanata nem tud eltelni úgy, hogy teljes egyetértésben, veszekedés nélkül bólintanék rá egy-egy megoldásra. Az eredetileg betervezett csigalépcső a megnövekedett belmagasság miatt már járhatatlanul meredek lett volna, így ki kellett agyalni egy más fajta, több lépcsőfokból álló formát, mielőtt az ácsok hozzákezdenek a födémhez. A csigalépcső, mint spirális szerkezet mindkettőnk szíve csücske, a probléma a megvalósításával van: ha háromnegyed fordulattal akarunk a felső szintre eljutni, túl kevés a lépcsőfok, ha egy egésszel, akkor meg nem ott érkezünk meg az emeletre, ahol kellene. Ezt az ellentmondást akartuk valahogy feloldani.

Stonehenge kicsiben, avagy a körlépcső...

Sok más változat után András rajzolt egy körlépcsőt, ami gyönyörű, nade aránytalanul sok helyet elfoglalt a térből: ez ötven négyzetméter fölötti, nagyszabású terekbe való, reprezentatív lépcső, nem a mi kis nappalinkba, maga alá rendelve az összes többi bútordarabot. Mivel úgyis kényszeres mehetnékem volt, kaptuk magunkat, és kimentünk a helyszínen is megmodellezni a körlépcsőt. Esett, mint mindig, közben meg hétágra sütött a nap: a bolond időjárás csak nem tudja eltalálni, mit is akar, nem úgy, mint én! Biztos voltam abban, még az ytong-darabokkal való kirakás után is, hogy egy ekkora méretű lépcső nem ide való. Aztán az eső is elállt, megszámoltuk a tavunkban egyre gyűlő és már erősen kuruttyoló békákat, még egy kicsit nézegettük a lépcsőnek való helyet és hogy a konyhapultra mennyire lógna rá a felső néhány lépcsőfok, kisepertük a felgyülemlett víz nagy részét a betonról, majd hazaballagtunk.

Karcsú és kecses, mint egy tornászlány, szalaggyakorlat közben :-)

Itthon a tizen-egynéhányadik verzióként megint előkerült, ami már délelőtt felmerült egyszer, csak tisztességesen elmagyarázni nem tudtam Andrásnak, mit szeretnék. Csak az volt számára nyilvánvaló, mennyire ragaszkodom a csigalépcső-formához. Egyből sikerült egy olyan ívesen tekeredő, csigalépcsőből kiinduló formát álmodnia, amire maradéktalanul illik mind funkcióban, mind esztétikailag a tökéletes jelző. Úgy simul bele a térbe, hogy nem telepszik rá, és formailag pont olyan, mint a szertornászok szalagjai, ahogy a versenyszám közben kecses spirálokba csavarodva repkednek a levegőben. És még szerkezetileg sem megvalósíthatatlan, kellemes elosztású a be-és fellépése is, kell ennél több? Szegény András, rettentően frusztrálom tervezés közben, mert látszik, hogy maximálisan próbálja figyelembe venni a rigolyáimat, de néha egyszerűen leblokkol attól a feszültségtől, hogy számomra is tetszőt alkosson... Megvigasztaltam azzal, hogy a következő házunkat már ebből okulva egyedül fogja tervezni, úgyis jobban tudja, mi kell mindkettőnknek, mintha állandóan beleszövegelek és ezzel korlátozom a szabad alkotásban.

Alaprajzilag is kisebb, kompaktabb, csigább!

Építési napló, 2004. 06. 06., vasárnap #

20 fok, változékony idő esővel. Az elkészült kerti tó átadása. Munkavégzés nem történt.


Ágicza, 2004. 06. 05., szombat #

Reggelre kelve úgy döntöttem, adunk egy esélyt a nosztrai kőbányának: András kapta a telefont, és megtudta, délután kettőig műszak van, mehetünk követ válogatni. Egy tíztonnás teherautó fog kelleni legalább, a bányában még ajánlani is tudtak embert a feladatra. Azonban a hétvégi kamionstop miatt a fuvaros csak hétfőn tudja elhozni a köveket, de ettől mi még kaptuk magunkat és kivágtattunk a telekre, felkapni két markos legényt, kőválogatásra. Andrásnak még mindig ki van készülve a csuklója a költözködéstől és a tó köveinek emelgetésétől, és az egerezés sem javít ezen. Nekem meg a derekam miatt még mindig nem tanácsos tonnákat emelgetni. Irány hát a bánya, ahol legnagyobb elkeseredésemre a kedvenc kövem testvérkéjét már nem találtam a hegyoldalban: vagy bedarálták, vagy valaki elvitte! :-(( Ettől aztán fancsali képpel és elszorult szívvel róttam a köröket a sziklafal tövében, majd elkeseredésemben úgy döntöttem, megnézem, mi újság a hegy túloldalán, a kaptatón túl, hátha ott megvigasztal a látvány.

Panorámafotó, új ablakban nyílik meg: Panorámafotó, új ablakban nyílik meg_1

Nem is csalódtam: a kanyar után egy hatalmas katlan fogadott, egy egész elhordott hegy, majdnem teljes körben kivájva, telis-teli szebbnél szebb kövekkel! Az út mentén lilásfekete sziklákat is láttam, és rögtön fel is címkéztem őket fehér szigszalaggal, hogy akár száz méterről is rájuk ismerjek, amikor halomba kell őket gyűjteni. Andrásnak is sikerült füstjelekkel a tudomására hozni, hogy errefelé kell keresni a boldogulás útját, mert az átható sikolyaim sem tudták túlharsogni a szállítószalagok ricsaját...

Jó három órát válogattunk a kőfejtésen, a tószegélyhez pont olyan lapos köveket gyűjtve, amilyet akartunk. A kőkert egy részéhez is találtam meggyőző méretű és kinézetű kőkoloncokat, a legnagyobb egy bébielefánt méretű, talán két tonnás is megvan.

Címkézem a kicsikét

Azt hiszem, aki nem járt még felszíni fejtésen, az talán el sem tudja képzelni az itteni méreteket: András váltig rá akart beszélni néhány példány ember magas és legalább kétszer olyan széles szikladarabra, de aztán beláttuk, hogy ez otthon egy fészer méretű tömeget alkotna, ne ezekhez mérje a kőkertünket...

Ijesztő és egyben elgondolkodtató egy ilyen hely: az ember hirtelen jelentéktelenül apróra zsugorodik egy feléje tornyosuló hegyoldal közvetlen közelében, rádöbbenve, hogy ezek a sziklák hány százezer évet érhettek meg, mire rájuk találtak itt, a hegy egykori gyomrában. A kietlennek tűnő kősivatagban csak első pillantásra van az embernek apokalipszis-érzése: a következő pillanatban már a köveket szemléli, a különleges formákat, a néhol még a vulkáni tevékenység lenyomatát viselő, szivárványszínű változatokat, a könnyező hegyoldal szénfekete erecskéit: itt a felszín alatti vizek kicsorduló cseppjei állandóan nedvesen tartják a sziklafal egy-egy darabkáját.

Tószegély-darabok

Takaros halmokba rendeztük a tó pereméhez való, kisebb darabokat, és a fehér címkék már ott virítottak a kiválasztott nagy köveken, épp zárás körül sikerült végeznünk. A markolós, aki ezeket egybegyűjtötte volna, már hazament, de hétfőn ugyanitt meg fogjuk találni a kiválasztott darabokat, legalább is, ezt ígérték. Ami azt illeti, a hétfő reggeli munkakezdésre sajnos nem tudunk itt lenni, mert az hajnali hatkor(!) van, de kilenc felé a fuvarossal már a bányánál tudunk találkozni, hogy személyesen is felügyeljük a teherautóra való pakolást.

Amint kijöttünk az elbontott katlanból, máris vágytam vissza: szabályosan megbabonáztak a sziklák, szinte fájt, hogy ott kell hagynom azt a helyet. Hatalmas sziklák, kortalanok és gyönyörűszépek, még így porosan-koszosan is, ezerféle formában, alakban, színnel és felszínnel és a legtöbbjét pillantásra sem méltatva be fogják darálni útalapnak vagy zúzaléknak valami randa beton alá... Hazafelé, amint az lenni szokott, az eső is eleredt. Kezd szabályos Skócia-érzésem lenni, és ez nem csak a ködpárás hegyektől és a nedves alig-nyártól van: a Highlanden legalább biztosan lehet tudni, hogy ha délután fél három van, napi rendszerességgel esik este hatig...


Építési napló, 2004. 06. 05., szombat #

15 fok, borús idő, helyenként esővel. Földszinti főfalak felfalazásának befejezése, koszorú zsaluzat rögzítésének előkészítése.

Állnak a falak!

Ágicza, 2004. 06. 04., péntek #

Most, hogy a legyomirtózott csicsóka már igazán sárgul és az esős-hűvös időszak a naptárnak fittyet hányva még mindig tart, ideje elrendezni a terepet a sövénynek. Már csak azért is, mert jó lenne, ha nem 30 fokban kellene őket naponta kétszer öntözni azon rágva a körmünket, nehogy kiégjen az egész állomány. A tó munkái is befejeződnek a hétvégéig, tehát semmi nem fogja akadályozni a kertépítőket. A tóépító úgy ítélte, hogy a nagy kövek már bekerülhetnek, a víz eléggé meghúzta a fóliát és tovább nem kell várni, hogy a hatalmas víztömeg elrendezze az aljzatot. Így aztán markolós segítséggel be is tettük a tópartra a bányából hozott kisebb-nagyobb köveket. A kedvencemet, egy lapos, szurokfekete darabot a kis tó partjára tettük. Az "apróságot" két ember nem bírta el: most láttam csak, mennyire erős lehetett a kőfejtésen dolgozó fickó, aki egymaga elgörgette azt a darabot. Azt nagyon sajnáltam, látva mennyire a tóba illik ez a fajta kő, hogy a testvérkéjét nem hoztuk el a bányából, de sajnos azt emberi erővel megmozdítani nem lehetett, én meg nyuszi voltam ahhoz, hogy megkérjem őket, egy nagyobb markolóval talán emeljék ki a hegyoldalból...

Kőrakás

Amint a helyére került a kövecském, már másnak is derengeni kezdett, miért kötöm az ebet a karóhoz, hogy nekem csakis ilyen színű-formájú sziklák kellenek a vízpartra. A növények még egy kis igazgatásra szorulnak és a coulé-kavicsot is még töltögetni kell az ültetőcserepek közé-fölé, de már most fantasztikusan néz ki ez a hatalmas vízfelület még így, mocskos-sárosan, sárgán, mini-mocsárvilággal is. Azt hiszem, András is beleszeretett a tóba! :-) A többi kő elhelyezése már macerásabbnak bizonyult, mert jóval apróbb, laposabb vagy kevésbé karakteres darabok voltak, így legalább még másfél órát szöszmötöltem azzal, hogy tökéletesen elrendezzük őket, mindenkinek sikeresen az idegeire menve. Andrásnak is lett kedvenc köve: egy kis teknőc-forma barnásfekete a szíve választottja, amit a túlpartra kívánt telepíteni, hogy azon pihenhessen a tekintete, ha egy kis nyugalomra vágyva átmegy a hídon a kis félszigetre...

Most látszik, mekkora a tó

Sajnos az összkép még nem az igazi, mert elszámítottam magam a kövek méretét illetően: a tó akkora, hogy megköveteli a jó másfél mázsás köveket, amiből összesen kettőt hoztunk. Azt hiszem, záros határidőn belül meglátogatjuk újra a kőbányát már csak azért is, mert ha a tereprendezést is megcsináltatjuk, a tó szegélyéhez kell majd beállítani a ház és a tópart közötti terep lejtését, és ehhez a tószegély kövei is kellenek. A munka közben annyira belelendültem a kő-áthelyezésekbe, és András néha olyan idegesítően elvágólag akarta egyiket-másikat elhelyezni, hogy dühömben gumicsizma nélkül is belegázoltam a mocsárba, bokáig süllyedve, hogy megmutassam, hogyan is kellene kinéznie az adott darabnak a teraszról vagy a vízpartról.

Dagonyázás

A házikónk is alakul ám, nem csak a körülötte levő kert: a főfalak már a helyükön vannak, az áthidalók helyét most vágták be az ablakok fölé. Így elnézve még nagyobb is a nappali, mint gondoltam, na és az ablakai! Itt aztán nem lesz fényhiány! :-) Ráadásul a fürdőszoba ablaka mindkettőnknél tetszést aratott: hogy a megszokottnál harminc centivel lejjebb lesz a parapetje, a szabad kilátást sem akadályozza. András már azzal nyüstöl, hogy tervezzem meg a belekerülő tiffany-mintát, stílszerűen egy dunai hegyekkel övezett tájképet szeretnénk rá, aminek a felső fele már az ég lenne maga, sima átlátszó üveggel, hogy elegendő fény jöjjön ebbe a helyiségbe is. Most a leendő padlószinttől körülbelül tíz centivel van lejjebb az aljzatbeton szintje, de lábujjhegyen egyensúlyozva megnéztem, milyen is lesz a végleges magasság az ablakból.

Arányok

Este a kivitelezőnk látogatott el hozzánk az árajánlattal, Andrással gatyába rázták az építkezés financiális oldalát is. Végre megkaptuk a tételes árkalkulációt, hogy az egyes munkafázisok mibe is kerülnek-kerültek. Mivel már egy hete látatlanban elfogadott árakkal dolgoznak, nem mondhatja, hogy nem bízunk meg benne! Felmerül pár újabb tétel, az uram viszont egy-két kiugróan magas tételt normalizált, így összességében körülbelül akkora összegre rúgnak az építőmesteri munkák, mint amennyivel kalkuláltunk. A kalkuláció alapját egyébként a tavaly adott árajánlatának egységárai képezik... Tárgyalásukat hallgatni egyébként igen érdekes volt, mert bár a kivitelezőnk elvileg nem hajlandó alkudni, ha egy munkát túl drágának tartunk és András már lemondani látszik róla, valahogy mégis megéri neki olcsóbban is. A kőburkolatról is esett néhány szó, amíg az ácsok dolgoznak a házon és a kőműves brigád csak a lábát lógatná, vagy esetleg valahol másutt dolgozna, helyette akár burkolhatják is a házunkat. Van ugyan egy-két apróbb munkája máshol erre az időre, de ez - mint ígérte - nem fogja akadályozni abban, hogy nálunk is haladjon a kőfal rakása.

András beszélt telefonon a mostani szállásunk tulajdonosával, hogy mivel a megbeszéltnél sokkal többet beleinvesztáltunk a házba, nem lehetne-e a rezsit is betudni az itt lakás mellett. Pár hét múlva kilátogat hozzánk, megnézni a házat, de így előzetesen is hajlott a dologra.

Este végre András újra telepítette a gépemet, így mostantól újra állandó káromkodás nélkül tudok dolgozni. Már éppen ideje volt, mert egy-két program elkezdett rakoncátlankodni: úgy látszik, a számítógép tartós Ágicza-hatás alatt megszűnik normálisan működni... :-P


Építési napló, 2004. 06. 04., péntek #

21 fok, borús idő. Főfalak falazása, kerti tó díszköveinek elhelyezése.

Az utolsó sorokat falazzák

Ágicza, 2004. 06. 03., csütörtök #

Megint esős reggelre ébredtünk, és a telekre kiérve látnunk kellett, hogy ez nem tréfadolog: az úton kis patakocskába rendeződve hömpölyög lefelé a sáros víz, és legnagyobb ijedelmünkre a telkünk is kezd megtelni a jóféle, hegyoldalból lejövő vízzel. Igaz, hogy nem az útról csorog be, hanem a szomszéd üres telek elől, de akkor is a tó előtt már egy második kis vízgyűjtőt alkot, amire most egyáltalán nem lenne szükség: vízből a meglevő 90 m2 felület bőven elég!

Kezdem úgy érezni, hogy muszáj lesz mégis megépítenünk a vízelvezető árkot, és a földet is úgy kell elrendezni, hogy arrafelé lejtsen végig, ha nem akarunk úgy járni, mint Malacka, árvíz idején. Most még jó is a tónak, hogy ez a sáros trutyi belefolyik, mert ebből lesz az iszap a kavicsok közé, ami majd a tó élővilágának kelleni fog. A növények is végre belekerültek a vízbe, a tavirózsák - szegények - ki sem látszanak most még, annyira picik. Viszont a megadott egy méter széles mocsárszint helyett nálunk jóval kevesebb maradt a betonszegély miatt, így a növények soknak bizonyultak. Mindenhova jutott belőlük, bár most még csak árva gazszálakként lengedeznek a bokáig érő vízben, nade majd jövőre... A betonszegély viszont lehet, hogy a megmentője az egész tónak: enélkül talán már bemosta volna a partszegélyt a körülötte gyűlő esővíz! Még két nagyobbacska sziklát is beemeltek a fiúk, ahol a partot száraz lábbal meg lehetett közelíteni: gyönyörű színe van az ázott, feketén csillogó andezitnek. További földmunkáról viszont az elkövetkező néhány napban szó sem lehet, ha egyáltalán el is állna az eső, mert hagyni kell a talajt szikkadni, míg megbír egy munkagépet.

Szegény leendő otthonunkra csak egy fél pillantást vetettem, mivel az újdonsült, nem betervezett mocsári körülmények annyira letaglóztak, és a folyamatosan zuhogó esőtől még az ernyő sem védett meg. András próbált kihúzni, mikor itt-ott bokáig süllyedtem a sárba, de annyi már látszik, hogy hiába a sok-sok köbméter, tóból és alapból kikerült föld, még hozatnunk kell majd egy-két teherautónyit a tetejére, és most nem csak a növények miatt.

Mocsári körülmények

Hazatérve András lepakolt, hogy facsarjam ki magamat, majd hirtelen ötlettől vezérelve azon sárosan-csatakosan visszapattant a kocsiba és elhúzott a nagymarosi gazdaboltba két pár jó gumicsizmáért és strapabíró esőkabátért... Délután már az új gumicsizmájában tapicskolva nézegette a kivitelezőnkkel együtt, mit lehet tenni az építkezésen a következő napokban.

András már a házról készülő sztárfotók beállítását teszteli...

Délután beugrott hozzánk látogatóba egy ismerősünk, és hosszasan bámészkodott nálunk, a mozaikot, üvegfestéseket, és egyéb apróságokat megcsodálva, majd elmélázva a színes falak térarány- és kedélyjavító erején. Végre a polcok is bekerültek az ideiglenes konyhánkba, sőt, elunva a szerelőre való várást, András három könyökből és egy íves öblítőcsőből gyönyörű szifont gyógyított bele a mosogató kifolyójába, így már nem kell vödörrel mosogatnom! A felemelő élményt aztán teszteltem, teljesen kitakarítva a konyhát, ahogy azt egy normális háztartásban illik. Most már csak a festés van hátra, és ezt a helyiséget is ki lehet pipálni...


Építési napló, 2004. 06. 03., csütörtök #

14 fok, szakadó eső. Kerti tó teljes feltöltése, vízinövények elhelyezése

Előbb-utóbb megtelik...

Ágicza, 2004. 06. 02., szerda #

Hajnalban András megnézte a műszaki vezetővel az építkezést. Azt mondta, nagyon pontos és szép a falazat, bár egyszer látott már ennél is precízebbet (de azt látszó téglás falazatnak készítették, vakolat nélkül). Nem sok újat tudott mondani, mert még szerinte is minden rendben megy az építkezésen, viszont a betonozások árát még mindig sokallja, mert ennél olcsóbban is meg lehetett volna oldani.

Reggel még egy kis vizet kifolyattunk a kútból. Utána öngyújtóval kellett sterilizálni a cső végét, és csak ezután megtölteni a két mintavételi üveget. Igaz, hogy még egy kicsit klórszagú, de remélem, ettől még be fogják tudni bakteriológiailag vizsgálni. Ezeket délután Pesten adtuk le elemzésre, előreláthatólag egy hét múlva kapjuk meg az eredményt.

Áthajóztunk Visegrádra, ahol végre találkoztunk személyesen is a köveket forgalmazó geológussal. Mondanom sem kell, hogy profi ő is, mint mindenki, akinek munkát adunk a házunk építésénél. Látszik rajta, hogy nem az első alkalom, hogy a kezében van a véső és kalapács... Amint tudjuk, a kivitelezőnket is elvisszük hozzá, hogy még időben szembesüljön a rá váró feladattal: kemény mészkővel kell majd dolgoznia, ami úgy pattan, ha ráütnek, mintha szikrák szóródnának a felületéről, csak lestünk, amikor a bácsi megmutatta, hogyan kell ezeket a köveket faragni. És a megérzéseim most sem csaltak, amikor a méregdrága majdnem-mozaikcsempét nem akartam megrendelni Ürömön: itt a feléért lehet kapni eredeti travertinből ugyanolyat, csak hát ezen látszik, hogy igazi kő és mindegyik kis kocka egyedi és utánozhatatlan, mivel darabonként faragják...

Ahogy elnéztük, túlnyomórészt sárgás köveket fogunk rendelni, megspékelve néhány tonna vörös és törtfehér-drappos színűvel. Ezek százalékos arányát is pontosítani fogjuk csakúgy, mint a kövek minimum és maximum méretét, mivel a bácsi nem bíz semmit a véletlenre. És hát a köveket válogatni kell, beletelik néhány hónapba, míg összejön a kívánt mennyiség. Még jó, hogy nem szeptemberben kezdünk kapkodni, hogy két hét múlva falaznánk, de nincs még meg hozzá az anyag.

Pattintott kőkorszak

Visegrádról átautóztunk Kisorosziba, egy hétvégi házikót néztünk meg, ősfás telek, Dunapart, minden, mi szem-szájnak ingere, csak a komp van túlságosan is közel. Kezd kínossá válni, hogy annyira hozzászoktam a csöndhöz, hogy minden civilizációs zaj egy idő után kifejezetten zavar. Hogy milyen rigolyás leszek én húsz év múlva, hajjaj! =8-O

Pesten végre összeültünk megtárgyalni a gépésszel, András egy régi ismerősével, mit is kellene tenni fűtés-ügyben. Hát, főhet a fejünk, hogy melyik ujjunkat harapjuk, ha nem lesz vezetékes gáz záros határidőn belül. Az már most biztos, hogy az első telet kemping-jelleggel fogjuk otthon tölteni, mert vagy lesz egy fatüzelésű látványkandallónk és egy hősugárzó a fürdőben, vagy ezek helyett lesz gázunk és tisztességes cirkónk, de utóbbira a dolgok jelenlegi állása szerint nem sok esélyt látok...


Építési napló, 2004. 06. 02., szerda #

19 fok, délelőtt napos, délután borús esős idő. Főfalak falazása.

Falaznak tovább

Műszaki vezetői bejegyzés: Az alépítményi munkák megfelelő minőségben elkészültek. A falazási munkák vannak folyamatban. A falak alá vízszigetelés lett leégetve. A falazatok P2-es szilárdságú elemekből készülnek.


Maestro, 2004. 06. 01., kedd #

A kőbányában kezdtük a napot, ahol Ágicza egészen a szíve szerint való köveket talált. Tele is pakoltuk az utánfutót és Clióka hátsó üléseit is. Közben azt nézegettem, hogy milyen jó panorámafotókat lehetne itt készíteni, valamelyik szállítószalag tetejéről, de egyszerűen egy nagy sziklafal is érdekes lehet a nagy kőkoloncokkal a tövében, ha megfelelő szögből fotózom.

A hídmérleg 500 kilót mutatott, de volt az 600 is, mert az üres kocsi mérésekor - hogy, hogy nem - én is benne ültem, a telit viszont már - hogy, hogy nem - nélkülem mérték. Nem hencegésből mondom, de Ágicza ezzel a trükkel csak feleannyit nyert volna :-)

Ilyen áron tényleg 20-30 ezer forintból olyan kőkertet építünk, hogy csak. Nemrég hallottam a rádióban egy cégről, akik fél-egy tonnás köveket importálnak Olaszországból, százezres-milliós áron. Biztos nagyon szépek, de ha nekem lenne erre félmillióm, kibérelném egy hétre a soktonnás markológépet a kőbányától, és összeválogatnék egy egész kertre való díszsziklát.

Este még egyszer kinéztünk a telekre, újabban ez a hobbink :-) És még egy aranyos életkép: délelőtt, miután megnéztem a tófóliázókat, a kivitelezőnk félrevont és aggódó hangon kérdezte tőlem, elégedettek-e a szakemberek a tó betonszegélyével. Megkérdeztem tőlük, persze teljesen megfelelt nekik, egy átlagos tónál még ennyi sincs, de az ilyen betonszegély az igazi korrekt megoldás, ezt pedig különösen gondosan készítették. Vittem is rögvest vissza az örömhírt. Egyben biztosítottam arról, hogy én is nagyon pontosnak találtam mindent, amit eddig láttam tőlük. Az egyetlen dolog, amit hiányolok, az a falazás és a kapcsolódó munkák árajánlata. Lassan már a koszorú jön, talán ideje lenne már tudni, mennyiért is épül a fal... Ezt a módszert egyébként nem ajánlom laikusoknak. A kivitelezőket természetesen mindig pályáztatni kell, aztán szerződni, pénzt csak elismervényre adni, meg ilyesmik... De nekem sokkal jobban bevált eddig a 'tit for tat' stratégia.


Ágicza, 2004. 06. 01., kedd #

A nosztrai kőbányában kezdtünk, ami tulajdonképpen Szob és Márianosztra között van félúton, és még nappali fényben nem volt szerencsénk látni. Ami azt illeti, zajosabb, mint az éjszakai, kóspallagi kitérőnk alkalmával szokott lenni. Négy-öt nagyobb követ szerettem volna válogatni a tóba, szürkés-fekete andezitet legfőképp, de a kőbánya szokatlanul változatos összetevőjű és felületű köveket termel ki: vannak közöttük sárgás-vöröses, apró szemcsés szürke és majdnem fekete is, így volt miből válogatni.

A robbantott hegyoldal aljából választottunk ki néhány igazán tóba való darabot. Némelyik az egy mázsát is meghaladja, de szükség van ekkora darabokra, mert legalább 10 cm belőlük víz alatt lesz. Ketten segítettek felrakodni az utánfutóba és a hátsó ülésekre, egy kisebbfajta markoló is kellett a legnagyobb kőtömbhöz. Ahogy elnéztem, a kőkerthez is innen fogunk hozatni sziklákat, de azokhoz már több tonnás teherautóra lesz szükségünk. Igaz, hogy nem az évszázadok koptatta sziklatömbök ezek, de a formájuk éppolyan rusztikus, így nem fog zavarni, hogy viszonylag frissen kerültek a felszínre, így a moha és az időjárás vájta barázdák hiányoznak róluk.

Tóravalók

A telekre kiérve már a fóliás brigád tett-vett a tóban. Minimum harminc fokos, tikkasztó hőségben dolgoztak, a kivitelezőnk emberei is azon élcelődtek, hogy a fürdőnadrágot otthon hagyták, pedig milyen jót lehet majd úszni, ha elkészül a tó! :-) Ma még csak a geotextília lerakásával, a fóliázással és talán a legalsó szint egy részének feltöltésével készülnek el, inkább péntekre lesz befejezve a nagy mű. A tavasokat igazán sajnáltam, mert ebben a hőségben még a fóliát is olvasztgatniuk kellett egy hőlégfúvós célszerszámmal, formára vagdosták a meglepően vastag és rugalmas fóliát, majd összegyógyították őket a forró levegővel. Közben kiderült, hogy a kövek ráértek volna a jövő hét utánig, mert először a vízfeltöltés jön, majd meg kell várni, míg a fólia a víz súlyától felveszi a végleges alakját.

Terülj-terülj fólia!

Amilyen hőség volt, olyan hirtelen kerekedett egy kiadós nyári zápor délutánra, mire hazaértünk. Ez mondjuk az embereket lehűteni biztosan segített, és napszúrás ellen is kiváló védelmet nyújt, de hogy a félig elkészült tóbélésen mennyit segít, nem tudom...


Építési napló, 2004. 06. 01., kedd #

24 fok, délelőtt napos, délután borús esős idő. Főfalak falazása, tó fóliázása és vízzel feltöltése.

Ez biztosan vízszintes...