Maestro, 2004. 31., péntek #

Petárdadurrogás az egész faluban, a macskákat ki sem mertük engedni, és szerintem az összes kutya és más állat sokkot kapott ("hát kérem, ezt kéne végiggondolni, mielőtt valaki eldurrant egy petárdát. Amit nagyon szívesen az illető seggébe dugnék robbanás előtt." - kell ehelyt egyetértenünk Brünnhilde kartársnővel). Pár telekkel arrébb viszont igazi tüzijáték volt, az már sokkal jobban tetszett. Azért ez csak látványosabb, még ha nem is sikerült igazi telivér fotót készítenem róla:

Nohát a lényeg: ahogy elterveztük, idén felépült a házunk. És viszonylag gyorsan, jó minőségben, idegbaj nélkül (kivéve az asszonnyal folytatott egyeztetéseket :-). Mégsem fontolgatjuk a válást, hanem - ahogy elterveztük - együtt lakunk majd benne (+ a négy cicamacska!). És nem akarom elkiabálni, de az a két családi ház, aminek a vázlatait már itt üldögélve öntöttem formába, igencsak jól sikerült és tetszett az építettetőinknek is. Legyen ez ezután is így!

Ja, és boldog új évet! Engem nem nagyon hatnak meg az ünnepek, az újév aztán végképp nem, de annak azért örülök, hogy 33 évesen már a saját házamban töltöttem, szerető családom körében.

Ágicza, 2004. 12. 31., péntek #

Bent éjszakáztam az irodában, hogy a kétszer egy órás ki- és beutazást megspóroljam. Egyébként is, hajnali kettőkor, amikorra elkészültem a bordűrök ragasztgatásával, már nem vitt rá a lélek, hogy autóba üljek, amikor tudtam, hogy a munka másik fele még hátra van. Reggel nem semmi élmény volt arra iszogatni a kávét, hogy a panorámaablakokon át a hegytetőről letekintve az egész város a lábaimnál hever, és az egybefüggő szmog- és párafelhőből éppen bukkan elő a nap.

Még reggel telefonon félretetettem kilenc hiányzó tekercs bordűrt a fogadóterek zöld- sárga falához, mivel a fóti Bricóban tegnap nem volt annyi bordűr, amennyi kellett volna, így el kellett mennem a soroksáriba még délelőtt. Meglepetésemre hiába üzletlánc, nem szabott árakkal dolgoznak, így az árak között jó 10%-os eltérés volt, méghozzá a mi törzshelyünk kárára! Ha nagyobb szabású vásárlóakciót tartunk máskor, alighanem célszerűbb a soroksárit megcélozni, és ha nagyon gyorsan kell egy-két dolog, csak akkor menni a fóti egységbe. Az előkészített szatyor már várt rám, csak fel kellett rakodni, még akasztókat néztem a gardróbba, hogy ha hazaértek, a ruhákat is el tudjuk végre pakolni, mert az otthoni rendetlenség már nagyon az agyamra meg. Hiába vagyunk túl a harmadik költözésen, egyszerűen nem bírom elviselni azt a fajta rumlit, hogy tudom, egyszerűen nincs hova elpakolni az egyre csak halmozódó papírszatyrokból és kartondobozokból, hiába is akarnám rendbe tenni a házat, ezek elözönlötték a hajdan tágas, levegős terinket...

Az irodában legalább úrrá lettem a káoszon és sikerült befejezni a festést. A nagy földszinti munkatér vörös-barack lett, a közlekedő terek zöld-sárgák. A klasszikus - lent sötét szín, bordűr, fent világosabb, megint bordűr - elosztásban. Annyit variáltam, hogy tanulva egy régebbi munkánk festőitől, a testes boltíveknek, amik a dolgozótérben dominálnak, a belsejükön felfuttattam a lábazati vöröset, így az iroda hangulata minden másnak nevezhető most, mint munkahelyinek. Inkább egy családi ház nappalijára hajaz, vagy egy bárra, amit tévedésből teleraktak munkaasztalokkal... Kíváncsi vagyok, mennyire fogják szeretni az ott dolgozók ezt a miliőt!

Ma is gazdagabb lettem egy tapasztalattal: ha valaki saját készítésű antikolt falra adná a fejét, az gondosan válasszon először bordűrt és csak utána lásson neki a hozzá való színek keverésének, különben jó alaposan megszívja: egy-két árnyalat eltérés már azt jelenti, hogy lehet újra keverni a falra szánt színeket... emiatt is tartott ennyi ideig az iroda dekorációja, és amikor szilveszter este végre két petárdázás között kicsúsztam az ajtón és loholtam az autóhoz, még mindig az járt a fejemben, hogy András nélkül a mennyezeti díszcsíkokat sem tudtam felrakni, és hiába dolgoztam ezzel az egésszel három napot, még mindig nem vagyok vele készen...

Hazaérve megszemléltem az uram egész két napos lámpaszerelési hadműveletének eredményeit, és komolyan elgondolkodtam azon, hogy abbahagyom a lakberendezést, mert én, szégyen-gyalázat, nem láttam előre, hogy a tetőtérbe felaggatott hat kocka rizslámpa ennyire baromi jól fog kinézni. Igaz, mindig is egy központi világításban és sok kicsi spotlámpában gondolkodtam ebben a térben. Azon viszont vigyorogtam, hogy a 'kockafejű építész' azért kiütközött belőle - de a látottak alapján azt is kijelenthetem, hogy András bátran megállná a helyét belsőépítésznek is - mondjuk, középületekben, ahol nagy léptékben kell nagyvonalúan gondolkodni.

Maestro, 2004. 12. 30., csütörtök #

Ágicza ma is Pesten volt, festette tovább az irodát. Még pár napja itthon keverte ki a színeket, és csak azon szomorkodott közben, hogy nem a mi házunkat festi. De mivel még a fehér festés sincsen még készen a házban, az antikolás tényleg irreális lett volna. Azt hiszem, idén már nem is lesz meg, maradunk egyelőre fehérek.

Nekiálltam és majdnem teljesen megcsináltam a tetőtéri világítást. Mivel a lámpáinkon úgysincs lehetőség a védőföldelés bekötésére, háromeres kábellel szereltem ugyan, de még a legelején kikötöttem belőle a védőföldet (rohadt fí-relé megint levágott, soha nem fogom megszokni). Csak fehér kábelem volt itthon, de a korábbi két lámpához volt annyi fekete gumibevonatú kábel, hogy a taréjszelemen felett megy csak a fehér gerincvezeték, a lelógó kábelek mind kijöttek a feketékből. Szép egyenletesen osztottam el őket, kb. két méterenként, kereszt alakban helyezkedik el a hat darab lámpa. Az olcsó noname kompakt izzókat valószínűleg vágom ki a francba és veszek helyettük jó öreg Tungsramot, mert ahány izzó, annyiféle színhőmérséklettel világít - én meg, amióta digitális géppel fotózom, erre különösen kényes vagyok.

A hálószobai világításhoz viszont nem mertem nyúlni, mert a fázisceruza akkor is jelez valami életet benne, ha le van kapcsolva. Nem lehet nagy feszültség, mert az izzó nem ég tőle, de inkább megkérdem a villanyszerelőket, hogy ez normális-e. Egyébként nagyon óvatosan szerelek villanyt, egy ideje már a védőföldet is megnézem a fáziskeresővel, mielőtt hozzá nyúlok...

Ágicza annyira belelendült a festésbe, hogy késő este fejezte csak be. És mivel holnap ugyanott folytatná, inkább nem autózott haza, hanem ledőlt ott a heverőre, én meg maradtam egyedül a macskákkal. Néha egész jó ez a kis nyugalom... Gyakrabban fogok valami pesti elfoglaltságot találni Ágiczának :-) Vagy pedig megpróbálkozhatna azzal, amit már lassan két éve mondogatok neki, megkérdezni a helyi általános iskolát, hogy nincs-e náluk részmunkaidős angoltanári állás.

Elkészült a weboldalunk frissítése, bár hajnalig kellett dolgoznom rajta. Van pár új munkánk az elmúlt hónapokból, de a másik nagy változás, hogy a házakat és lakásokat alapterület szerint csoportosítottam. Még tervezek pár apróbb változtatást, pl. részletesebb adatok megadását az egyes munkákról (alapterületek, szerkezetek, stb.) is.

Építési napló, 2004. 12. 30., csütörtök #

4 fok, napos idő. Világítótestek felszerelése a tetőtérben.

Maestro, 2004. 12. 29., szerda #

Az egész napunk rohanással telt, pedig csak egy kicsit szunyókáltunk tovább a kelleténél :-) Először is felcsatoltam az utánfutót és átugrottunk N.-hez, elhozni azt a jukkát, amit még korábban ígért nekünk. Ágicza kapott még pár kisebb növényt is, de ez a jukka komoly méretű, embermagas jószág. Ketten valahogy fel bírtuk emelni a növényt az utánfutóra. Nem kötöztük le, a súlya a helyén tartotta, és a szél sem fújta le. Ágicza még ott maradt beszélgetni, én meg nagy óvatosan hazahajtottam a virággal. Lerakodás előtt még egy kicsit gyakorolgattam rajta, hogy lehet minél nagyobbnak mutatni a fotón:

Ahogy becipeltük a házba, máris újra felpakoltam az utánfutót. Ezúttal a szennyvíztárolónál használt íves zsaluhéjakat raktuk fel. Ágiczára rátelefonáltam, mert még mindig ott beszélgetett, mindenről elfeledkezve.

Nem tudom, mi volt ma Ágiczával, de a Bricóban kerek egy órán át válogatta a színeket és a bordűröket az iroda kidekorálásához, pedig már eleve késésben voltunk... Út közben felhívtam még azt az ismerősünket, akinél egy kisebb halom bontott tégla várja az elvitelt, hogy visszaúton gyönyörű fuvarszervezéssel felraknám azokat és elhoznám. Erre kiderült, hogy időközben egyre inkább útban voltak, és már odaadta valakinek. Éppen szólhatott volna előtte, hogy menjünk már érte hamarabb, talán meg tudtuk volna oldani... :-(

Ágiczát csak kitettem az irodánál, és mentem tovább Székesfehérvár felé. Egyből ismét tudatosult bennem Clióka robbanékonyságának a titka: a másfél literes motorjához nincs egy tonna sem a tömege. Most 50% plusz súllyal már sokkal inkább úgy gyorsult, mint valaha a Wartburgunk, amolyan részlegesen: azaz én nyomtam a gázt, de a kocsi nem ment tőle gyorsabban.

Ágicza addig vacakolt a készülődéssel, hogy már sötétben értem ki Úrhidára, a statikusomhoz (tőle kaptuk ugyanis kölcsön a zsalukat). Az ő házát is én terveztem valamikor, de a sötétben csak igen elmosódott képeket tudtam készíteni róla. Majd ha teljesen készen lesz, visszamegyek egyszer fényes nappal is.

Hazafelé már könnyű volt az utánfutó és a lelkem is, mert megint elkerült valami építési jellegű dolog a telekről, megint egy lépéssel közelebb jutottunk a rendezett kert ideális állapotához.

Ágicza közben kikeverte a színeket az iroda kifestéséhez, felrajzolta a falra a bordűrök helyét meg ilyesmik. Még gyorsan feltöltöttem a weboldalunk képeit és a QuickTime movie-kat, a szöveges oldalakat majd itthonról, ha készen lesznek.

A hálószobába már nem volt erőnk méretre vágni és leragasztani a szőnyegpadlót. Azzal vigasztaltuk magunkat, hogy úgyis kell még neki pár nap, hogy kisimuljanak az összetekertségben szerzett ráncai...

Maestro, 2004. 12. 28., kedd #

Reggel átugrottam Szobra, egy kis orvosi felülvizsgálatra, és hazafelé jövet megint telepakoltam az autót a Szőnyi utcában. Szerintem még egyszer kell odamennünk, elhozni a maradék holmikat és kitakarítani, aztán visszaadhatjuk a házat.

A markolós végre ráért megcsinálni azt a pár munkát, ami még az út készítésekor maradt ki. Most viszont megcsinált mindent: eltolta a szomszéd bejárat elől a sóderhalmot, feltöltötte az utolsó gödröt a kerítés előtt, kiszórt egy kis zúzottkövet az aknák elé és leszedte a legfelső, betontörmelékes földet a déli terasz környékén. Az aknák elé nagyon kellett már ez a kőterítés, mert éppen a legsárosabb, esős időben kell sűrűbben lenéznem a vízaknába, és így nem viszek le több kiló sarat a csizmámon.

A macskák is kióvakodtak a szép időben, de azért az autóhoz húzódva érezték magukat a legnagyobb biztonságban. A kutya csendben nézte őket, meg sem nyikkant. Ennek ellenére a macskák a szemük sarkából csak őt nézték, nem tévesztette meg őket az az ártatlan képe... Tappancs persze nem bírt magával, szépen odasomfordált a kerítéshez. Másfél méternél a kutya nem bírta tovább, hangos csaholással rárohant. Tappancs egyből másfélszer akkorára borzolta magát, a farka üvegmosó kefe, és rohant vissza a házhoz. Ha minden jól megy, éppen a szomszéd kutyájának lesz köszönhető, hogy a macskák meg sem próbálják elhagyni a kertünket, és hosszú öregkort érnek meg jó egészségben (mert azért a rendszeres testmozgásukról így kerítésen át is gondoskodik a kutyaállat :-)

Nem éreztem magam túl jól, inkább lefeküdtem és próbáltam kialudni a betegséget, hátha még időben teszem és sikerül elkerülni a komolyabb ágynak esést, mert arra nem lenne most időm. Várom már, hogy visszaköltözzünk a hálószobánkba, az a gipszkarton fal miatt pár fokkal hűvösebb, mint a tetőtér, vagyis jobban tudnánk ott aludni a nagy pehelypaplan alatt. Illetve az új fal csak az egyik ok, a maga légáramlás-csökkentő hatásával, a másik az lehet, hogy most süt a nap, és a déli és nyugati oldal jobban melegszik, míg a keleti marad hűvösebb. Eddig a borús időben nem jött ki annyira ez a különbség, de most érezhető.

Este felszereltem a két falilámpát, és szerelés közben megint sikerült összeérintenem a nullát a védőfölddel. Egyre jobban utálom ezt a fí-relét. Tudom, hogy rám vigyáz, de pont a két legártatlanabb vezeték végén ül lesben, és ha levágja az egész házat, akkor lehet kiballagni a villanyoszlophoz. Amint kimentem, Ágicza érdekes csoportosulást figyelt meg az előszobában: az összes macska ott ült és bámulta az ajtót, hogy mikor jövök vissza. Ezt máskor is eljátsszák, és érdekes módon valahogy megérzik ha hazafelé tartok, akkor is már 5-10 perccel korábban kisereglenek elém.

Ágicza kifestette a hálószobát, én visszaraktam a válaszfal két oldalára a kakasülőket, aztán majd vissza is pakolunk a hálóba és újra lesz nappalink. Az új lámpák már most is jól néznek ki, hát még ha mind a helyén lesz és teljes fényével világít. Mindben kompakt izzó van, így 120 W fogyasztással 600 W normál izzólámpa fényét produkáljuk, és az egyszerűség jegyében égetjük egész este. De ez nem csak kényelemből történik így, hanem többet megtakarítunk így az izzók élettartamán, mintha fel-le kapcsolgatnánk.

Ágicza számítógépét is felszereltem a ventilátorokat szabályzó előlappal, nagyon csendes és komoly kinézetű lett tőle. Alapjáraton alig döngicsél a két processzor hűtése, persze egy-egy éjszakán átívelő renderelés előtt fel kell őket tekerni és bekapcsolni a ház szellőztetését is.

Most értem utol magam a ZeBlog írásával, megyek aludni...

Építési napló, 2004. 12. 28., kedd #

6 fok, napos idő. Tereprendezés munkagéppel, belső festés.

Maestro, 2004. 12. 27., hétfő #

Délelőtt a weboldalunk frissítését folytattam, hogy legalább a nagyját fel tudjam tölteni az irodából és itthonról csak a kisebb html-eket kelljen felraknom.

Pesten vettem Ágicza számítógépéhez is 'űrhajós vezérlőpultot', meg pár ventilátort hozzá. Ezzel mindkét számítógépünk elérte a csodálatosan halk állapotot, szinte hihetetlen csendesek is tudnak lenni, és nem is túl nagy összegért, ennyit akármikor megér ez a nyugalom.

Budaörsön a Mapei-nél végre átvettük a fugaszín-korrigálót, amit majd a fürdőszobában fogunk használni, a túl világos fuga elviselhetővé tételére. És Ágicza kért és kapott igazi fugaszín-mintát is! Nem csak amolyan nyomtatottat, hanem fél centi széles kis fém sínekbe öntött, igazi fugázóból való minták, igazi színekkel. Ha időben lett volna ilyenünk, most nem kellett volna korrigálót vennünk...

Benéztünk az IKEÁ-ba is, és - szokott határozottságunkkal - egyszerre sok kérdést is megoldottunk. Elsősorban lámpákat vettünk. A földszintre a legegyszerűbb gömb rizslámpákat, ott úgyis van elég látnivaló a teraszajtókon át és a födémen, megfelelnek ezek a teljesen funkcionális lámpatestek is. A tetőtérbe szintén papírlámpákat vettünk, de egy igényesebb fajtát, szögletes formájúak és sárgás, gyűrt papírból van az ernyőjük. Ebből lesz hat mennyezeti lámpa, két fali a lépcső mellett, és vettem három állólámpa változatot is.

Megoldottuk a gardróbot is, polcok helyett csak három rudat kell valahogy felapplikálnom a gipszkarton fal és a tető közé, és ezekre a rudakra akasztjuk fel az apróbb ruhákat tároló függőpolcokat (vagy miket). Ez elég egyszerű megoldás, és ami lényeges: igen rugalmasan átrendezhető. És ha bővíteni kell, csak veszünk még pár elemet és a többi mellé akasztjuk a rudakra.

Az irodából nem sikerült a feltöltés, mert nem mindent hoztam magammal a szükséges fájlok közül :-( Viszont megnéztünk még egy kilincses boltot, mert a múlt héten látott kilincsek ára kicsit húzós volt. Itt egy másik gyártól, de gyakorlatilag ugyanolyanokat találtunk, kétharmad áron. Csak egy hevenyészett fotót készíthettem a katalógusról, de valami ilyesmik lesznek a kilincseink. A bejárati ajtón a díszesebb Antwerpen, a belső ajtókon a visszafogottabb Köln, míg a Genf nevűről egyből a kamraajtók jutottak az eszembe:

Nem találtunk viszont olcsó főzőlapot, így aztán bedühödtünk és vettünk pár ezerért egy két főzőlapos villanyrezsót. Hasonlót ahhoz, mint amilyenen kollégista koromban melegítettem a konzervet és sütöttem a fagyasztott fasírozottat. Ezt legalább nem sajnáljuk majd kidobni, ha meglesz a végleges tűzhely. Vagy kivisszük a patakparti építményünkbe, kávét főzni :-)

Beszereztünk még egy garnitúra melegítőt mindkettőnknek, mert az építkezés kicsit megviselte a fotókon is gyakran látható zöld mackómat: betonvasak és szögek szaggatták egyre topisabbá... A Bricóban megint mi voltunk az utolsó vásárlók (miért zárnak be este nyolckor?), de hoztam egy halom foglalatot és kompakt izzót a rengeteg lámpánkhoz. Az olvadás és az esők miatt újra csordogál be a víz a vízellátó aknánkba, ezért vettem egy igazi szennyvízszivattyút, ami nem akad el néhány porszemtől. Mert, mint kiderült, annak idején engem átvert az eladó, és tiszta vízhez való szivattyút adott el szennyvízszivattyúként. Az a csoda, hogy eddig bírta a strapát a vízaknában és a tavak iszaptalanításánál!

Ahogy hazaértünk, összeszereltem és beüzemeltem a lámpáinkat. Teljes siker: nagyon meleg, otthonos fényeket adnak, és igen kiegyensúlyozottan. A lámatest alig világosabb, mint az általa megvilágított fehér deszkák, vagyis nem egy-egy fénypont vakít el a monitorok felett átnézve, hanem homogén világos hátteret látok. Összességében pedig éppen elég szögletesek és részleteiben rusztikusak, illenek a házhoz. Azt hiszem, ez a legfontosabb a lakberendezési dolgokban, hogy csak olyat szabad betenni a lakásba, ami igazán tetszik. Ami csak 'nem rossz', az nem is jó! De ezek tényleg tetszenek, és olcsó ikeás voltuk ellenére sem gagyik, úgyhogy szerintem hosszú távon is maradhatnak majd.

Beraktam a szivattyút is az aknába, az úszókapcsolóját pedig megkötöttem úgy egy madzaggal, hogy 5 centis vízállásnál már bekapcsol, és majdnem kiüríti a zsompot is, amíg leáll. Remélem, ez a szivattyú nem akad majd el minden harmadik indításra, hanem tényleg bírja a szennyvizet.

Ahogy raktam össze a lámpákat, a dobozokat sorban hullattam le a földszintre, ahol egyébként is halomban állt már a holmink, a növények, és minden egyéb. Ágicza pedig csendesen sírdogált, hogy itt már soha nem lesz rend, és nem bír ilyen rendetlenségben élni. Biztattam, hogy nézzen meg engem, milyen férfiasan viselem el a rendetlenség szörnyű látványát. És hogy inkább örülne, hiszen minden nappal csak közelebb kerülünk a végső, rendezett és harmonikus állapothoz. Azért is hever most például fél köbméter IKEA papírdoboz a padlón, még ha elsőre talán nem is nyilvánvaló az összefüggés...

Maestro, 2004. 12. 26., vasárnap #

Ez is csendes, nyugodt nap volt, igazából csak pihentünk még mindig, még a házzal sem foglalkoztunk. Csak hevertünk szanaszét, természetesen a macskákkal az élen :-)

Délután megint megpróbáltuk kiengedni őket, és persze Ágicza aggodalmasan tekintgetett körbe, amint valamelyik kikerült a látóteréből. Ami érdekes fejlemény, hogy azóta nem ugat a szomszéd kutya! Úgy látszik, nem akarja elriasztani a zsákmányt, mert hozzám is farkát csóválva közeledik, és meg sem nyikkan, hanem csak ül ártatlan képpel és nézi a macskákat. Azok meg mászkálnak összevissza, de fél szemük azért mindig a kutyán van.

A kerítésen szépen át tudnak menni, a föld feletti 15 centis rész még túl szűk nekik, de felette - egy macskaajtó magasságában - már egész jól átférnek. Nagyon remélem, hogy lesz elég eszük vigyázni magukra. Ágiczának is azt magyaráztam, hogy a túlzott aggódással csak az életüket keseríti meg (na meg az enyémet), és csak annyit ér el vele, hogy védtelenek lesznek, ha egyszer éppen nem néz oda. A legtöbbet azzal tehet értük, ha megpróbálja ránevelni arra, hogy maguktól is figyeljenek oda a kutyára. Most tehát mi hívjuk oda a fenevadat, ha kint vannak a macskák, hadd szokják meg, hogy ott van. Azért persze mi is figyelünk, de alapvetően mégis csak saját magukra kell vigyázniuk, akkor maradnak meg nekünk.

Behordtunk egy csomó fát a házba a nyugati terasz mellől, a helyükre pedig áttalicskáztam ugyanannyit a tárolóból. Most már több, mint egyharmada üres a nagyobbik tárolónak, már érdemes volt rendet rakni benne. Itt lesznek a szerszámok és egyebek, és télen ezt használjuk hűtőszekrényként is. A fürdőszobából kap annyi meleget, hogy nem fagy bent, és éppen jó az ételeknek. A hűtőt majd csak tavasszal kapcsoljuk be :-) A kisebbik tárolót teleraktam a maradék építőanyagokkal, és egy utánfutóra valót átvittünk Nagymarosra kidobni. Csodálatos, de még mindig rengeteg hulladék tud összegyűlni a telken, pedig már mennyit elvittünk, és úgy szemre is rend van már...

Elhoztunk egy nagy halom holmit a Szőnyi utcából, teleraktuk az autót és az utánfutót is. Már alig maradt ott valami, de még az is megtölti párszor Cliókát. És végre kiragasztottam a cégtáblánkra a nevünket, ez került a régi pesti cím két sora helyére. Sajnos, annak idején valamiért 94%-ra lekicsinyítve vágták ki a matricából a táblánk feliratait, így a mostani szöveg ocsmányul kilóg belőle. A semminél jobb, de ezt újra kell csináltatnunk, mert ki bízna ránk egy egész házat, ha még egy harmonikus cégtáblát sem vagyunk képesek összehozni? :-(

Olyan szép idő volt, hogy elhatároztam, kiengedjük a macskákat is. Örömmel rohantak ki (főleg a szürkék), és kíváncsian szaglásztak mindent a ház körül. A szomszéd is éppen kint tett-vett a házuk körül. Megkértem, hívja a kerítéshez a kutyáját, hadd lássák a macskák is a veszélyt. Rohant is a kutya ezerrel, a macskák meg be a házba a befagyott tavakon át, nem kellett nekik kétszer mondani... Hanem a kutya is tudta a dolgát, elrohant az út felé, és bebújt a kerítésünk alatti egyetlen lyukon, ahol az elektromos vezeték jön be és még mindig nem sikerült betemetni. Gyorsan kihajtottuk a telkünkről, és két nagy műanyag edénnyel betömtem a lyukat.

A kutya legközelebb persze pofára esett, és búsan szemlélte a betömött lyukat. Aztán körbejárta a telkünket minden oldalról, de nem talált más bejárást. Ezután már csak szomorúan nézte a macskákat a kerítés túloldalán. De a lényeg, hogy Tappancs is megszeppent kicsit a kutya rohamától, bár még mindig alapvetően érdeklődéssel szemléli a kutyaféléket a tökéletlenje... Nyafika viszont utálja a kutyákat, ennek megfelelően azonnal elhúzott, amint észrevette és ki sem jött többet aznap. A perzsák meg eleve nem távolodtak el annyira a háztól, hogy bármi bajuk essen.

Elkezdtem a weboldalunk frissítését, az elmúlt hónapokban összegyűlt pár új munkánk, csak még nem volt időm kitenni őket a céges weboldalra. Ma csak a képek összeválogatásával és lekicsinyítésével végeztem, az összes többi holnapra marad.

Megbeszéltük azt is, hogy mi legyen a konyhánkkal. Az átmeneti bútor csak jövőre lesz meg, addig gépeket sem érdemes beszerezni. Veszünk egy két medencés mosogatót és valami olcsó kerámia főzőlapot, a többit pedig majd januárban, amint lesz rá pénzünk. Addig viszont legalább lesz időnk alaposan utánajárni mindennek, mert Ági még mindig tipródik a Siemens és a Miele között (szóval nem kell azért sajnálni, semmiképp sem lesz olyan rossz az a konyha :-)

Éjjel esett az eső, és Ágicza egészen megdöbbent, mert alig hallatszott be a tetőtérbe. A csendes fázisában egyáltalán nem, csak amikor kicsit rázendített. Ő már lakott tetőtérben, ami nem volt ennyire jól leszigetelve, és azon hangosan dobolt az eső. Itt a sok üveggyapot is tompítja a hangot, meg az egymást keresztező síkokban lerakott pallók is megnehezítik a hang átadását.

Maestro, 2004. 12. 25., szombat #

Olyan szép reggelre ébredtünk, hogy rögtön mondtam is Ágiczának: öltözz, asszony! Mert mégis csak nonszensz, hogy akármelyik pesti turista többször elmegy sétálni a szemben lévő erdőbe, mint ahányszor mi tettük ebben az évben.

Kaptuk magunkat, és egy bőséges reggeli után útnak indultunk. Azért nem rossz ez a természetközeliség: tavak és patak telken belül, erdő és nemzeti park az utca túloldalán... Most ez utóbbit néztük meg. Azon a kis úton indultunk el, ami a domboldalban felfelé kanyarog, ami miatt Ágicza az utolsó pillanatban átalakította a hálószoba és a gardrób elhelyezkedését. A patakkal nagyjából párhuzamosan haladtunk, csak sokkal feljebb, a dombok oldalában és tetején. Ahogy visszanéztünk a falura, megállapítottuk, hogy innen is igen jól néz ki a házikónk, és hogy ha lehetne valami tökéletesebbet kívánni a mostani lakhelyünknél, az egy ilyen dombtető lenne, ezzel a kilátással. Viszont döbbenten hallgattuk, hogy a Duna-parti út forgalma itt már megint hallható. Szóval, mégsem véletlenül lakunk ott a völgyben, ahol semmi sem hallható a forgalom zajából, csak a madarak dalolnak nekünk.

Nyáriasan derült, enyhén felhős volt az ég. Ha süt a nap, mindig jó a kedvem - akármilyen hideg is van egyébként. Persze, volt nálam fényképezőgép, és amikor megpróbáltam egyetlen fotóban visszaadni azt, amit láttunk, ezt találtam a legjellemzőbbnek:

Az erdő után egy nagy, füves domboldalra értünk, amit magaslesek szegélyeztek. Legalább ötöt láttam körben, néhányba fel is másztunk körülnézni. Vadászni soha nem lenne kedvem, de egy komolyabb teleobjektívvel szívesen kipróbálnám a természetfotózás 'vadászós' változatát. Hiszen, ha egy őzet vagy rókát jó minőségben le tudtam fotózni, akkor éppúgy tökéletesen a szálkeresztben volt a 'lövés' pillanatában - de mégsem kell megölnöm ahhoz, hogy ezt elhiggyék nekem.

Némi próbálkozás után sikerült a fűbe telepített fényképezőgéppel egy önkioldós képet is készítenem magunkról:

Nagy kört írtunk le a környező dombokon, majd a szürkemarhás farm környékén bukkantunk megint elő a sűrűből, és onnan hazaballagtunk. Azt hiszem, a további napsütéses napokon szépen felderítjük a környék többi részét is, hiszen ezért (is) költöztünk ide!

A bejárati ajtón a macskaajtó marad egyirányú módban, azaz kimenni nem tudnak rajta, de befelé igen. Ezentúl nem vigyázunk olyan görcsösen, hogy ne mehessenek ki a macskáink pl. amikor a kocsiból pakolunk kifelé. Kimennek, szétnéznek, megugatják őket meg ilyesmi, aztán úgyis hamar bejönnek ilyen hidegben. Mire kitavaszodik, addigra pedig már jobban megismerik a környezetet és a veszélyeket is.

Maestro, 2004. 12. 24., péntek #

A tegnapi nappal befejeződött az építési napló, legalább is a hivatalos építési naplónak a napról napra történő szöveghű bemásolása. Lezártam, és szépen elraktam a többi építkezési irat közé. A hátra lévő munkák inkább már belsőépítészeti-lakberendezési jellegűek, ezeket formailag azonos 'Építési napló' bejegyzésekben fogom megírni, de ezek már csak itt a ZeBlogban szerepelnek. És persze csak akkor írok építési naplót, ha történik is valami munkavégzés.

Ezt a napot aktív pihenéssel töltöttük. Kipróbáltam a fürdőszobai ventilátort, majd beszereltem a számítógépembe egy vezérlőpanelt, amiről az összes processzor- és házventilátort lehet vezérelni. Úgy néz ki tőle a számítógépem, mint az Enterprise űrhajó vezérlőpultja, nagyon komoly és impozáns szerkezet.

A karácsonyt rövid úton elintéztük. Eddig sem voltam a nagy ünneplések híve: fa helyett eddig is fenyőkoszorút díszített fel Ágicza, ehhez most is beszerezte az ágakat, de nem volt ideje megcsinálni - de nem is hiányzott. Ajándéknak kaptunk egy gyönyörű kis házikót, ami elkészült és benne is lakunk, mi más kellhet még? Úgyhogy most csak megcsókoltuk egymást, a számítógépemen égtek a színes LED-ek :-), és ennyi is elég volt a tökéletes karácsonyi hangulathoz. A telefonjainkat kikapcsoltuk, és így is hagyjuk egész hétvégére, ez szintén a lelki békénk és nyugalmunk érdekében történt. Nagyon békés, boldog karácsony volt ez, a látványos külsőségek és a szervezett ünneplés teljes hiánya ellenére is.

Tartozom még az olvasóinknak azzal, hogy megírjam: köszönöm mindenkinek, aki eddig írt nekünk és a ZeBlog írásának folytatására buzdított. Amikor megnyitottuk és végigolvastuk ezeket a leveleket, csak ültünk és vigyorogtunk mindketten :-) Úgyhogy mégis csak kaptunk valamit karácsonyra, a házikónkon kívül is.

A folytatás már inkább a lakberendezés-otthonteremtés témakörről szólna majd, arról hogy miként lesz igazi otthon egy épületből. Nem tudom, mennyire érdekes ez annak, aki egy ház felépítését kezdte el olvasni - de talán az is érdekes lehet, hogyan lesz a csupasz terekből igazi otthon. A házunk már megvan, a következő évünk az otthonról fog szólni.

Ágicza, 2004. 12. 24., péntek #

Ma csak pihentünk, egyébre úgysem volt alkalmas ez az idő. Hosszú hetek óta először nem hajnalok hajnalán az óra csörgése riasztott fel korántsem békés szundításomból, hogy azután ébren támolyogjak még egy-két órát, mire teljesen felébredek. Ma nemes egyszerűséggel nem érdekelt, hogy 3-4 kávéval küzdjek az ébren maradásért. Úgy múlt el a nap, hogy nem kellett rohanni, csöndesen tettünk-vettünk a házban, hihetetlenül nyugodt, békés volt ez a nap - talán a legelső ilyen, mióta beköltöztünk. Mondtam az uramnak, ünnep ide vagy oda, jó lenne még sok ilyen nap, hogy tudjuk, miért is dolgoztunk...

Elmondhatom, hogy készen van a házunk. Legalább is, mestereket tavaszig már nem fogunk látni, és akkor is csak kint, a kertben. Legfeljebb a bádogost fogjuk az új év kezdetén elhívni, hogy az ereszt megcsinálja. Az építési munkák befejeződtek, már csak pár apróság van hátra, mint a festés, a tetőtéri ajtó berakása, a padló szegélydeszkáinak méretre vágása és a mennyezeti takaródeszkák a fürdőben. A ventilátort András ideiglenesen már bekötötte, és egészen csendes, szerintem jó lesz majd. Maholnap elkészülök a háló-gardrób festésével és a fürdővel, aztán beszereli véglegesen. Aztán elpakolunk mindent, amivel jelentősen leredukálódik a házban halmozódó, tömött papírzacskó-mennyiség.

Szóval, rengeteg még a tennivaló, de így, karácsonyra büszkén elmondhatjuk, hogy nem egészen egy év leforgása alatt megépítettük a házat és be is költöztünk! Természetesen mindketten alaposan le vagyunk amortizálódva, több száz órás alvási mínusszal, nyúzottan, de bizakodóan tekintünk a jövő év elébe. Mindketten várjuk már a tavaszt, hogy a ház körüli tereprendezéssel ténylegesen befejeződhessen az építkezés, és talán még a kerítést is megépíthetjük - nagyon remélem.

Békés, boldog karácsonyt kívánunk mindenkinek!

Ágicza, 2004. 12. 23., csütörtök #

Bár a kivitelezőnk ma már nem tervezett dolgozni, de mégis muszáj volt befejeznie a gipszkartonozást - tegnap nem sikerült elkészülnie a gletteléssel. A fal felületét ugyanolyan rusztikusra csinálta, mint annak idején a vakolást, sőt, még "dombornyomottabb" lett a fal. Ez főként azért van, mert a gipsszel nehezebb egyenetlen felületet produkálni (ugye éppen hogy simítani szoktak vele), de hősiesen megküzdött ezzel az akadállyal is. Több réteg diszperzittel és egy rusztikus szivacsolással már nem fog látszani a különbség.

Ahogy az egyik még nálunk dolgozó villanyász bölcsen megjegyezte, hogy ez nem is igazi építkezés, hogy sose látott itt üres sörösüvegeket - és tényleg! Soha egyetlen alkalommal sem fordult meg ez az elképesztő tény a fejünkben, pedig az idősebb szaki igazat beszélt - itt nem ittak az emberek, és ez tűnt természetesnek! Az asztalosunk megkapta az újabb munkát is, az emeleti kerek ajtót - szegény, szedheti elő a sablonjait januárban. A takarólécek is ekkorra lesznek készen az emeleti ablakokra, de így festékfoltoktól és maszkolószalagoktól mentesen már egészen késznek tűnnek az ablakok.

András kigyűjtötte az ideiglenes konyha anyagszükségletét, de hiába fáradt vele, mert a lapszabászat csak jövőre tudja vállalni a bútorlapok méretre vágását - úgyhogy a konyhagépeim sem sürgősek most. Nagy levegőt véve úgy döntöttünk, bemegyünk a városba, a karácsonyi forgatagba, mivel Andrásnak szgép csendesítéshez, nekem meg a bejárati ajtó dekorálásához volt szükség anyagra. Nem is volt akkora őrület, mint amitől tartottunk, bár azért sokan voltak mindenütt. Vettem két nagy tábla tiffany-üveget, hátha a két ünnep között lesz egy kis időm megcsinálni a kék madarat és a felülvilágítót is. Nagyon szép kilincseket is találtunk, kovácsolt vasból, éppen egy kőházhoz valók. A kedvenc városszéli barkácsboltunkban beszereztünk vezeték nélküli csengőt, és egy szálcsiszolt acél előlapos szellőzőventilátort a fürdőbe. Velünk söpörtek ki, mert záróra előtt estünk be, szokás szerint, de a Corában rugalmasabb a nyitva tartás: a karácsonyra való tekintettel egy órával később zárnak. Jó lenne, ha ezt a jó szokásukat hétköznapokon is megtartanák, akkor minket is többet látnának ott, az irodából hazafelé menet...

Feltankoltunk kb. egy hónapra való hideg élelmet, hogy ki se kelljen mozdulnunk a két ünnep között, majd Andrásnak az az ötlete támadt, hogy megtapasztalja, milyen is jég-rodeózni a frissen hullott havon, a parkoló egyik nem használt részén. Nos, felér egy vezetéstechnikai centrummal! Jó fél órán át gyakorolta a kézifékes kifarolást a hóban, hogy kell visszahozni a kicsúszni készülő autót, mit tud csinálni megpördülés ellen, stb. Mikor már eleget gyakorlatozott, és biztosnak érezte magát a jégen is, átvettem tőle a volánt és egy kis élményfrissítés nekem is jót tett. Ugyanis nekem nem volt újdonság a pálya, tavaly év elején néhány forgalmi órám a Népliget kietlenebb, forgalomtól mentes, havas útján ilyen gyakorlatokkal ért véget - azóta sem bánom, hogy télen tanultam meg vezetni. Ezért aztán kicsit életveszélyesebb tempóban, de ugyanazt produkáltam, amit András előtte hosszasan gyakorolt. Meg is állapodtunk, hogy egy délutánra kimegyünk a Hungaroringre gyakorolni, ahol nem 20-30-cal, hanem jóval gyorsabb sebességgel lehet vészhelyzeteket szimulálni és azokat megoldani, profi, tükörjeges pályán.

Ez a kis sport igazán jól esett, de hazafelé hagytam Andrást vezetni, hátha a lejegesedő úton élesben is tesztelheti frissen szerzett rutinját. Szerencsére erre nem került sor, helyette a Szőnyi u. kukájával csúszkáltunk le az utca aljára a keményre fagyott jégen - ugyanis a kukásautó ide nem jön föl, a delikvenseknek kell leszállítani a szemetet az utolsó nem meredek gyűjtőpontig. Komolyan, a lefelé menő úton jobban féltem gyalog, mint az autóban egy órája, jégkorcsolyázás közben!

Amíg pakolgattam régi lakhelyünkön, András elmélázott a kis házban, ahol már két hete nem járt, hogy mekkora falatnyi helyen éltünk fél évet, és ezt is kibírtuk. Különösen a fürdő szúrt neki szemet - ehhez képest a mostani valóságos táncpalota. Most már csak a nagytakarítás van hátra a Szőnyi utcában, és az év végén vissza is adjuk a kulcsait, ezért aztán András már nem nagyon fog ide visszajönni.

Végre hazaérve, ahogy rámoltunk ki a kocsiból, a macskák kislisszoltak a nyitott ajtón - eddig tartott a türelmük, bezártság-ügyben. Kis híján a hajam égnek meredt rémületemben, de hatalmas szerencsére a szomszéd fenevad bent lehetett, mert a tökéletlen Tappancs hiába bújt át rögtön a szomszédba, nem kergették meg. Ez az egy dolog, amire nem számítottam: a kandúrka nem felejtette el a tavaly augusztusi lakhelyünket, és rögtön arra vette az irányt, mert azt ismerte, frissen épült házunkat pedig kívülről nem! Hiába hívogattam az éjszakában, nem volt hajlandó visszajönni. Átbújt a kerítésen, utána sem szaladhattam. Amikor mégis odajött hozzám, megpróbáltam áthúzni a drótok között, de persze nem sikerült, úgyhogy nyár óta először kaptam tőle egy karmolást, amikor már felnyikordult, mert olyan keményen húztam visszaefelé. Nyáron is akkor kaptam egyet, amikor a karomba vittem az autóhoz és mellettünk bekapcsolták a betonkeverőt és halálra rémült az ismeretlen zajtól... Aztán, elunva a sikertelen próbálkozást, rezignáltan becsuktam az ajtót, lesz ami lesz alapon és kezdtem ide-oda elszortírozni a bevásárlás szatyrait. András kiment és kisvártatva jött is vissza, Tappanccsal a nyomában. A nyavalyás jószág rá bezzeg hallgat és jön, amikor hívja!

Aggódásom persze nem maradt kommentár nélkül, és András jól lehordott, mert a macska-kérdést már többször megbeszéltük és én még mindig féltem az állatkáinkat. Főként a szürkéket, mert kalandvágyóbbak, menősebbek, mint a két öreg. Az lesz, hogy megtanítjuk őket kerítésen átjönni és hogy hova kell hazajönni, mert ezzel használunk többet nekik, mint hogy bezárjuk őket teljesen.

Építési napló, 2004. 12. 23., csütörtök #

2 fok, hóesés. Gipszkarton válaszfal glettelése, villanyszerelés.

Az építési munkák befejeződtek. Az épület a jogerős építési engedélynek megfelelően épült, rendeltetésszerű és biztonságos használatra alkalmas. Megindítható a használatba vételi engedélyezési eljárás.

Ágicza, 2004. 12. 22., szerda #

Hamarosan itt a karácsony és vele együtt a pihenés is! Nem csak nekünk, hanem a kivitelezőnknek is, aki optimista becsléssel szerette volna már a december második felét jól megérdemelt pihenéssel tölteni és tessék, szenteste előtt két nappal még nálunk dolgozik! Viszont kezd vészesen késznek tűnni a gipszkartonozás is, délután még extra adag gipszért ki kellett ugranom a marosi Tüzépre, hogy el tudják kezdeni a glettelést. A csavarnyomokat és a toldásokat egy üvegszálas fátyolcsíkkal tüntetik el, ilyet is most láttam csak élőben. Azért tanulságos így, testközelből szemlélni a munkát, többet tanul belőle ez ember.

Szóval, András azért nem bánja, hogy végigasszisztálta az építkezést, felért neki egy extra fél év szakmai-kivitelezői gyakorlattal amellett, hogy tudja az utolsó csavarról is, hogyan és mikor került a házban beépítésre. Most az orra előtt húzták fel a gipszkarton falakat, amíg ő a gép előtt dolgozott, a háta mögött igen zajosan folyt a munka. Szegény macskák, kicsit sok volt nekik ez a flexszel fémprofilok vágását hallgatni reggel 8-tól este 4-ig. Krampuszka szegény le sem mer osonni a földszintre addig, amíg idegenek vannak a házban.

A mai nap is munkával telt, András gőzerővel egy tervdokumentáció gatyába rázásán dolgozott, és már a nap is lement, mire befejezte és indulni kellett be a városba. A munkások még nem készültek el az aznapi munkával, így visszakapták a kulcsokat, mi meg igyekeztünk be Pestre, amilyen gyorsan csak lehetett. A volánnál már hónapok óta nem ültem a falun kívül, így aztán meg is látszott az úttartásomon. Szegény uram a szemét nem merte lehunyni út közben, pedig ráfért volna egy kis szendergés. Megbeszéltük, hogy most egy ideig megint én fogok vezetni, mert ennyire nem szabad hagyni, hogy kijöjjek a gyakorlatból.

Építési napló, 2004. 12. 22., szerda #

6 fok, napos idő. Gipszkarton válaszfal glettelése, villanyszerelés.

Ágicza, 2004. 12. 21., kedd #

A tegnapi napsütéses időt egy hasonló kaliberű követte, és nagyon is ránk fér ez a jótékony fényár: legalább ébren tart minket. Igaz, a növényeknek ez kicsit kellemetlenebb: a déli +5 fok estére -9-re hűl, és ez a kicsit érzékenyebbeknek igen nagy hőingadozást jelent. A napsütés kiszárítja a talajt, az éjszakai kemény fagy meg roncsolja a szöveteket. Remélem, hogy a kényesebbeket a fűrészporos és jutazsákos takarás megóvja a pusztulástól. A halaknak szorgalmasan töröm a jeget, amíg a kinti konnektorok nincsenek kiépítve, lékfenntartót nem tudok nekik betenni. Majd jövő télre.

És, amit nem is nagyon akartam elhinni... Alig kellett fűteni a kandallóban, annyi meleget behoztak a hatalmas üvegfelületeink. Nyáron majd mindenképpen árnyékolni kell őket, de így télen ez a hőnyereség azt jelenti, hogy a napsütéses napokon azt kell gyakorolnunk, hogyan lehet másfél óránként egyetlen fahasábbal életben tartani a tüzet...

A villanyszerelők egész nap itt dolgoztak, és még holnap is folytatják. A csillár-alterkapcsolókkal nagyon megkínlódtak, valamit sikerült elcseszniük bekötéskor, mert vagy másfél órát motoztak ma a dobozokkal, mire helyre rakták az összegubancolódott szálakat. Először nem akarták elhinni Andrásnak, hogy valami elkeveredett a két áramkör között. Viszont kiderült az is, hogy András teljesen fölöslegesen véste le a díszcsíkot az egyik doboz elől, mert a ventilátor végül is jól lett bedrótozva, csak a sárga-zöld érre tették be a kapcsolt fázist, amit ő védőföldnek tartott és nem nézett meg...

A fiúk meglepően rezignáltan fogadták, hogy a hálóban bebűvészkedett alterkapcsoló madzagjait telepíthetik át a túlsó falra és hogy az egész gipszkarton falat drótozhatják be, mert a másik oldalon jön fel a földszintről a nagy köteg vezeték! Szegény kivitelezőnk viszont megkínlódik a villanyszerelő srácokkal. Ugyanis hamarabb bekötötték az egyik, csak ideiglenesen feltett gipszkarton táblába a villanyt, amit így már nem olyan könnyű lekapni a falról, pedig még le kellene. De holnap majd megoldják valahogy, remélem. Most már csak azon drukkolok, hogy beleférjen még az időbe az ünnep előtt a gipszkarton falak rusztikus glettelése. Ezt valami híg homok-gipsz keverékkel képzelte el András, ami hasonló durva felületet adna, mint a vakolt falaink.

Délután nagy ív papirosokon kísérleteztem, hogy a budai irodánk melletti helyiségeket milyen színre is fessem. Készült vagy tízféle verzió, és holnaptól már a kollekció a központi helyiség falán fog díszelegni, hogy az ott minket vendégül látó webdizájn stúdió kis csapata el tudja dönteni, mit szeretnének napi 8 órában a falon látni...

András egyértelműen nagyon közel van a teljes kimerüléshez. Amúgy sem egy könnyű eset, most viszont egy görbe pillantás elég, hogy akaratlanul is felbőszítsem. Nyúzott ábrázattal, estére már lázas pírban ül a számítógép előtt és már irigyli a kivitelezőnket is. Ugyanis ő is reggel nyolckor kezdi a műszakot, mint az uram, viszont négykor leteszi a lantot és megy haza, pihenni. András pedig még ráver 12 órát, és hajnali négy is van, mire ágyba kerül... Istenem, csak bírja erővel.

Építési napló, 2004. 12. 21., kedd #

5 fok, napos idő. Gipszkarton válaszfal építése, villanyszerelés.

Ágicza, 2004. 12. 20., hétfő #

Ahogy a reggel fél nyolcas ébresztőórára kitámolyogtam az ágyból, valami gyönyörűség fogadott a déli, nagy kerek ablakon kipillantva: a hetek óta egyen-szürkeségben szomorkodó felhőtakarót a nap itt-ott kezdte kilyuggatni és hatalmas, szürkés-kékes dunyha lett belőle fél óra alatt, hihetetlen sárgákkal-barackszínnel fűszerezve. Egészen a falut szegélyező dombokig elláttam, és mindezt az ágyon fekve! Nem ám, mint a városban, hogy az ember boldog, ha az ablakából egy falatnyi eget láthat, hanem az egész, hatalmas égbolt elém terítve, szelíden emelkedő dombok közé ágyazottan, mintha egy hegytetőről néznék széjjel. Rögvest át is szaladtam a hálószobába, megnézni, hogy a végleges hálóhelyünkről is ilyen szép-e a kilátás.

Lelombozódtam teljesen, mikor ráébredtem, hogy ahova ezidáig terveztük az ágyat, közel sem ilyen rózsás a helyzet! A szemközti domb, mivel a házat a több délutáni napsütés kedvéért közelebb húztuk a keleti domboldalhoz, jócskán lefogja a kilátást, és csak egy ék alakú nyílást hagy meg az égből, ha fekve nézek ki az ablakon. Mivel a hálószoba tájolásilag tökéletes helyen van és nem cserélhetjük fel a dolgozóval, így a helyiségen belül kell valami okosat tenni: megnéztem a kilátást a nemzeti park felé is. Ég és föld a különbség! Errefelé egy kis utacska kanyarog felfelé a dombon, ami télen egészen látszik, ám nyáron csak alig sejteni a lombokon át, és sokkal-sokkal tágasabb, nyitottabb arrafelé a kilátás, mert a szemközti domboldal már nem falként tornyosul elénk, hanem szelíden ereszkedik alá a völgybe. Meg is érett bennem az elhatározás azon nyomban: megcseréljük az ágyunk és a gardrób helyét, még szerencse, hogy a gipszkarton tartószerkezetét még nem kezdték el beszerelni!

Na persze még egy meccset meg kellett vívnom hozzá: András gyűlöli az ilyen hirtelen felindulásból született ötleteket. Kicsit szorongtam is, mikor előterjesztettem neki, de szerencsére hajlott az elképzelésre, úgyhogy kivitelezőnk legnagyobb meglepetésére közöltük vele, hogy a gardrób az ellentétes falon lesz. Szegény, hogy közben mit gondolhatott az előrelátó tervezés és a köztem levő kapcsolatról, azt inkább nem kérdeztem meg... 8-P

Mivel egyik fóbiám, hogy a szerkezetnek ne lógjon ki a bele, András pedig egy rumlis gardróbot tervezett, nem egy olyat, ahol esetleg ruhákat is tárolnék, kevés lett a gipszkarton tábla, kellett volna a gardrób belső oldalára is. Az uram mehetett Marosra még néhány tábláért, az utánfutó pedig nem elég nagy ahhoz, hogy a táblák ráférjenek. Szokott leleményével egy raklaphoz hasonló szerkezetett ütött össze néhány pallóból és deszkából, sík platóssá alakítva az utánfutónkat, amire rákötve már törésveszély nélkül szállíthatók a táblák.

Szerencsére gond nélkül hazakerült az összes lappal, sőt, még egy extra csomagot is hozott: a tüzépen mint törzsvásárlót, meglepték egy kis karácsonyi ajándékkal, majd azután érdeklődtek a hölgyek, hogy tényleg szakállt akar-e növeszteni - pedig csak a drágának a beköltözésünk óta arra sem volt ideje, hogy megborotválkozzon...

És majdnem elfelejtettem, hogy a mai nappal bejelentkeztünk a házunkba, mint állandó lakhelyre. Lakcímkártyánk még nincsen, de a lényeg, hogy már papíron is a saját házunkban lakunk.

Építési napló, 2004. 12. 20., hétfő #

5 fok, napos idő. Gipszkarton válaszfal építése.

Maestro, 2004. 12. 19., vasárnap #

Vigyázzon mindenki a Pannon új csodájával, az Internet Expressz letöltésgyorsítóval! Nemrég értettem meg, miért reklámozzák annyira... Az alapelve persze nem hülyeség, mert tényleg 4-6-szoros tömörítéssel hoz le szöveges oldalakat és JPG-ket több veszteséggel, de még élvezhető minőségben. Ezt a megtakarítást részletes statisztikában követhetem végig, de azzal már nem dicsekszik el, hogy adatforgalom nélkül is rendszeresen ellenőrzi a kapcsolatot pár bájtos UDP csomagocskákkal, ami egy nap folyamán a csúcsidőben majdnem 2 MB-ot tesz ki, azaz havi 7600 Ft pluszt jelent számítógépenként, ha nem csak a böngészés idejére kapcsolódnak fel hanem egész nap online vannak a gépeink (márpedig úgy vannak). A 'gyorsabb és olcsóbb internet' nekünk majdnem dupla akkora mobilszámlát jelentett a múlt hónapban :-(

Most, hogy a hálószobában még építkezünk, a ház nyugati végében aludtunk. Innen nézve is érdekes a napkelte. Itt nem a hasamra sütés élménye adatik meg, hanem az a furcsa látvány, hogy a szemközti domb teteje már napsütötte és színpompás, míg az árnyékos részek még erősen deszaturáltak:

A gipszkartont az egyik oldalán már teljesen felrakták. Először a nyolc szögletű tartóvázat szerelték össze, majd pár csavarral felrakták a gipszkarton lapokat és kivágták a köríves lyukat. Ehhez dekopírfűrészt javasoltam, amin kicsit aggódott a kivitelezőnk, nem fogja-e feltépni a papírt vágáskor. A legfinomabb fogazatú, fémhez való pengét tettem bele, és olyan gyönyörűen kivágta, hogy öröm volt nézni. Utána bevagdalták egy U-profil széleit, és ezt ívbe hajlítva becsúsztatták a tartóborda és a gipszkarton közé. Végül sűrűbben is felcsavarozták a burkolatot, közben pontosan az ívre igazítva a meghajlított profilt is. Nekem már így is megfelelt volna arra a pár hónapra, amíg nem lesz itt ajtó, de ő azt mondta, hogy legletteli a fal élét is. Ha elég szépen sikerül, akkor akár azt is megtehetjük, hogy csak egy vastag függönyt akasztunk fel, és az ajtót teljesen kihagyjuk.

És gyönyörűen sütött a nap, kora délután kimentem és körbefotóztam a házat. A hó jótékonyan elfedte a maradék építőanyagokat és a rendetlenséget, a ház pedig egyszerűen szép volt:

Az erdei úton jött két turista, akik szabályosan megbámulták a házat. Többször is megálltak elhaladtukban, és tenyerükből napellenzőt formálva hosszasan nézték. Gyorsan szóltam a kivitelezőnknek is, hogy jöjjön, és gyönyörködjön a májunkat hizlaló látványban. Persze nagyon remélem, hogy nem pont két fiatal építészhallgató állt ott, szakavatottan fikázva a mézeskalács házat, hanem tényleg tetszett nekik. Akárhogy is, amikor még csak az alapokat ásták, sokkal gyorsabban ment el előttünk mindenki, mint mostanában. Amiből az a tanulság, hogy aki kellőképpen kedves kis kalyibát épít, annak nem kell fekvőrendőrt telepítenie, ha pl. óvni szeretné a macskáit :-)

Fotóztam pár épületrészletet is, csak ilyen közelről egyelőre gondosan ki kellett komponálnom a képből a félkész elemeket. Ahogy a házat körbejártam, az erdő szélén egy bátor sárgarigó tőlem pár méterre éppen egy nagy piros bogyót szedett le egy bokorról - a szürke bokrok között a német nemzeti színekben tündöklő életképet persze, nem tudtam elég gyorsan lefényképezni, de egyszer kiülök ott valami lessátorba, és elkezdek természetfotókat készíteni. Olyan szívesen sétáltam volna egyet az erdőben, csak nézelődve és mindenfélén gondolkodva, de mennem kellett vissza, rajzolni. Ágicza viszont a mai szép napsütésben sokáig kint bóklászott a kertben, és ez láthatóan jót is tett a kedélyének - mert mostanában egyre ziláltabb idegállapotú, valószínűleg sok volt neki ez a másfél év. És most is, hiába van készen a házunk, még mindig annyi mindent kell csinálni. Legalább még fél év, mire minden készen lesz bent is és visszaállhatunk a normális életritmusunkra.

Építési napló, 2004. 12. 19., vasárnap #

4 fok, napos idő. Gipszkarton válaszfal építése.

Maestro, 2004. 12. 18., szombat #

Ágiczát hajnalban kegyetlenül kirángattam az ágyból, mert mire jöttek építeni, ki kellett üríteni a hálószoba területét. Mindent áthordtunk a nappali közepére. Ezért jó, ha elég nagy egy ház és vannak 'felesleges' terek: mindig kellhet valahol egy kis hely átrendezni, felújítani, stb.

Még tegnap töprengtünk azon, hogy mi módon fogjuk majd behozni a mobiltelefonok külső antennáinak a kábelét. Végül arra jutottunk, hogy ha már nem betonoztunk be még időben egy-egy csövet a kőfalba az ilyen esetekre, akkor legjobb lenne a belső térben felrakni azokat az antennákat, egy emeletnyi magasságkülönbség így is van, és nem kell a jeges tetőn mászkálni meg fúrni-faragni...

Ma a hálószoba falán dolgoztak, felcsavarozták a padlóra, a falakra és a szarufákra az U-profilokat. A szarufáknál került alájuk egy-egy csík gipszkarton is, és itt a függőleges bordákat nem szegecselték oda, hogy ha mozogna a tető, akkor a szerkezet fel tudja venni azt. A későbbi nagy kerek ajtó köré erősített acélbordák kerültek, majd elkezdték felrakni a gipszkartont. Amint meglesznek az egyik oldallal, jönnek a villanyszerelők.

Abszolút nem így terveztem, még csak eszembe sem jutott gondolni rá, de hiába... Ha egy ház alapvetően jól van kitalálva, akkor minden stimmel rajta magától is: a hálószobából leválasztandó kis gardrób fala pár mm híján hajszálpontosan eltalálja a nagy válaszfal egyik tartóbordáját, tökéletes lesz a csatlakozás. Persze, még mindig berakhattunk volna egy pótprofilt is, de azért így elegánsabban jött ki :-) Viszont a konyhai páraelszívó csöve kissé belelógott a gipszkartonba, mert arrébb nyomta a PUR-hab. Az Ytong falon kívül már az egész cső be van betonozva a kőburkolatba, de szerencsére az atomstabilan álló könyökben a cső el tudott annyit mozdulni, hogy elsuhant a fal mellett.

Ágicza nagy örömére üzemen kívül helyeztem az egyik szünetmentes tápot. Lassan egy éve szemléli kicsi asszonykám csendes gyűlölettel ezeket a szerkezeteket, mert mindig csak gond van velük. Az igaz, hogy nem száll el tőlük a gép, ha hirtelen kimarad az áram, viszont zavaróan kattognak. Már ez is elég ok lett volna szerinte, de mostanában az egyik az én számítógépem stabilitását veszélyeztette, úgyhogy repülnie kellett.

Kiderült, hogy a macskáknak nem drága és speciális játékok kellenek, hanem néha a legegyszerűbb dolog is fantasztikus kaland lehet a számukra. A falazáshoz felhajtott szőnyeg hallatlanul izgalmas! Nyafika addig harcolt vele, amíg beletekeredett, és - faltól falig lévén lerakva - nem tudott kijönni belőle. Tappancs lelkesen vadászott rá, pofozgatta, terelte ide-oda a két fal között. Aztán Krampusz is odament megnézni, de vesztére: Nyafi kitört, Krampusz a harc hevében a szőnyeg alatt maradt, miközben szabaddá váltak a cső végei. A két szürke azonnal lesbe is állt a két végén, és addig nyúlkáltak be utána, amíg fel nem lebbentettem a szőnyeget a közepén, és a kis manó gyorsan kirohant alóla. De azonnal jött is vissza, mert megint alá mászott valamelyik szürke. És ha nem látja őket, akkor már nem tart tőlük annyira, úgyhogy most Krampuszka indult rohamra...

Mi egész nap rajzoltunk, csak én fordultam hátra néha az asztalomtól, hogy szemmel tartsam a gipszkarton fal készítését. Ez a kivitelezőnknek is kényelmes volt, mert azonnal tudtam válaszolni minden kérdésre, meg tudtam nézni a régi fotókon az elektromos vezetékek helyét, meg ilyesmiket. Ha ezt tudom, egy konténerben már az építés elején ki kellett volna telepíteni a munkahelyemet a házhoz, akkor ment csak volna igazán a munka!

Építési napló, 2004. 12. 18., szombat #

0 fok, borús idő. Gipszkarton válaszfal építése.

Maestro, 2004. 12. 17., péntek #

Tegnap végeztünk az udvar rendbe rakásával. Ágicza heteken át azon imádkozott, hogy addig ne essen a hó, amíg nem készülünk el vele. A napsütés is éppen a költözködésünkkel esett egybe, és a jelek szerint tényleg csak ránk várt a hóesés is, mert reggel ónos eső esett, aztán jött a hó. Estére már fehér volt az egész udvar. A füvön csak áthullott, de a ház körüli letaposott föld, a terasz és a tavak jégpáncélja körben hófehér volt. Igazán szép esti fotókat persze alkonyatkor lehet készíteni, akkor nem égnek be olyan csúnyán a megvilágított részek, és az ég is mélykék, a koromfekete helyett, de későn eszméltem, úgyhogy most csak az ellenpéldát tudom megmutatni:

Azért élőben igen impozáns látvány volt így is. Gyorsan körbeszaladtam a ház körül, hogy bekapcsoljanak a reflektorok, bent is felkapcsoltunk minden világítást, és egy reflektort magam mellé téve megvilágítottam a tetőt is, ami egyébként a sötétségbe veszett volna.

A kivitelezőnk délelőtt jött, és kikaparta a kilógó PUR-habot a tetőtéri kerek ablakok mellől, leragasztgatta a tokot sárga szalaggal és kivakolta egészen a tokig a kávákat. Most jöttünk rá, mire jó a krepp festőszalag. Ugyanis két fajta kapható a kereskedelemben, a sima sárga erősen tapad, és egyben lejön. A krepp könnyen lejön idő előtt, viszont annál erősebben ragad leszedéskor. Egyetlen tekercsünk volt ilyenből, amit még az ácsok dobtak félre undorral a födémgerendák réseinek tömítése idején. De mivel nem volt más, ezzel kellett beérnünk. És kiderült, hogy azért van előnye is: a krepp papír kis hullámai miatt a szalag oldalirányban is hajlik, szépen követi az íves ablakokat és nem sok kis darabkából kellett összerakni az ívet. A vakolás előtt a kőműves a biztonság kedvéért felkent egy kis kellősítő oldatot is, ami még a burkolásból maradt. A kész vakolatot pár óra múlva vizes drótkefével végigsimogatta. Annyira jól sikerült, hogy ha Ági holnap lefesti, alig lehet majd megkülönböztetni a káva többi részétől.

Meghozták az acél profilokat a gipszkarton falakhoz. Az erősebb szelvények L-alakú kötőelemeinél kifogyhattak a készletből, mert két darab kicsit más típusú volt, amit nem lehet eltéríteni a derékszögtől. Nekünk viszont 135 fokos kapcsolatok kellenek, de éppen két elemet ki tudunk hagyni egy kevésbé igénybe vett helyen, ott maga a profil lesz két oldalán bevágva és meghajlítva.

Amíg a vakolatot javítgatták, elmentem a községházára és beszéltem a főépítésszel. Kiderült, hogy jól sejtettem a múltkor: az a patakegyengetés és világvégi közparkosítás a 15 évvel korábbi rendezési tervről lett átvéve, a jelenlegi tervezet szerint egyszerűen marad külterület ez a rész, viszont lakóövezet. Ez magyarul annyit tesz, hogy építhető itt lakóház, ha összefognak (ha-ha...) az üres telkek tulajdonosai és önerőből közművesítenek, mert az önkormányzatnak ez - nem lévén belterület - nem kötelessége. Ha jól látom a helyzetet, még évekig nem lesz tehát olyan szomszédunk a másik oldalon. Mert ami minket zavarna (túl nagy házat, vagy sok kis telken kis házakat), olyat csak teljes közmű-ellátottság után lehet építeni. Marad tehát az, hogy nagy telket vesz valaki, azon megelégszik a miénkhez hasonló 3%-os beépítettségű gazdasági épülettel. Ahol fúr egy kutat magának, épít egy szennyvíztárolót, de az áramot már nem pár százezerért varázsolja oda, hanem másfél millióért, mert a főépítész már csak gerincvezetéket enged arrafelé elvezetni (nagyon úgy néz ki, hogy mi voltunk az utolsók, akik önerőből fektethettünk ott kábelt :-). A patak partjára viszont nem építhetünk amolyan klasszikus szaletlit, mert a pataktól legalább tíz métert kell körben elhagyni. Ez a mi félszigetünk esetében egy kb. -3 méter átmérőjű kört jelent, ami kicsit kicsi lenne...

Annak viszont semmi akadálya, hogy egy leburkolt teraszon sátrat verjünk, persze valami félig nyitott, sörsátor jellegű dolgot.

A házunk pár évig még biztosan gazdasági épület marad, így márciusban nem ússzuk meg az adófizetést a lakásom eladásából keletkezett 'jövedelem' után. Most még pár hónap, mire jogerős lesz a rendezési terv, és aztán, ha majd egyszer meglesznek a közművek, lehet kérvényezni a lakóházzá történő átminősítést, és reménykedni abban, hogy az APEH utólag elismeri, hogy lakás célra fordítottuk a pesti lakás árát...

Megkérdeztem V. urat a használatbavételi engedélyről is. Nevetségesen hangzik, de amíg engedélyezési kérelmet rutinosan állítok össze beadásra, a használatbavételi engedélyezési eljárásról szinte semmit nem tudtam, mert azt már az építtetők egyedül intézik. Végül is semmi különös nem kell hozzá, nyilatkozatok a kéményseprőktől és a közművektől, tulajdoni lap, térkép, meg 10 EFt illetékbélyeg. Utána, ha ez megvan, egy földmérővel fel kell méretni a megvalósult épületet, ezt ő záradékoltatja a földhivatalban, és ezzel, valamint a jogerős használatbavételi engedéllyel lehet rávezettetni a térképre az épületet. Beszéltem is a földmérőnkkel, és meglehetősen baráti áron megcsinálja a mérést és az ügyintézést is, amint aktuális lesz a dolog.

És - mivel már felépült a házunk - bejelentkezhetünk ide is állandó lakosnak. Nagy meglepetésemre kiderült, hogy nem az Almáskert utcában lakunk, hanem az Almás kertben, ahol a 'kert' ugyanolyan közterület-megnevezés, mint az utca, tér, vagy dűlő. Házszámunk pedig még jó darabig nem lesz, helyette a helyrajzi számot kell használni, de ez úgyis csak a hivatalos helyeken érdekes, a normál leveleknél maradunk az Almáskertnél.

A számítógép rejtélyes lefagyásainak okát végül is sikerült lokalizálnom: az a nyomorult szünetmentes tápegység kezdte újra a szokásos kattogós játékát, de most a gépem is egyből lehalt tőle. Utoljára éppen egy partíció másolása közben, ezért a tegnapi bejegyzést emlékezetből kellett újra begépelnem - de szerencsére semmi más adat nem veszett el. Ez is csak azért, mert már a mentés után írtam, amíg a rendszerpartíciókat vizsgálta. Késő éjjel lett újra működőképes a számítógépem.

Ágicza egész nap dolgozott a sajátján, én pedig letelepedtem a padlóra, körberaktam magam a korábbi gombócvázlatokkal, és '6B-s ceruzával és lobogó hajjal' egész jól összefésültem egy új ház terveit, aztán - úgy hajnali három felé - pihenésképpen leültem a számítógép elé írni. Holnap pedig hétkor kelünk, mert még el is kell pakolni a tetőtérben, hogy legyen hely a gipszkartonozásra.

Építési napló, 2004. 12. 17., péntek #

-3 fok, ónos eső és havazás. Vakolatjavítás.

Maestro, 2004. 12. 16., csütörtök #

Kicsit megkésve bár, de végül hirtelen megvilágosodtam, miért nem szűnik a csatornaszag a vízlágyító közelében. A készülékből két vékony cső van bedugva a lefolyóba, és ezeket eleinte folpackkal, majd nájlonzacskóval, végül már szigszalaggal is körbetekertem. De még mindig büdös volt. Most már azt is tudom, miért... Az egyik csövön át egy szivattyú nyomja ki regeneráláskor a vízből kiszedett keménységet, mocskos lé formájában, de ezen keresztül tehát nem juthat be szag a házba. Ám nem úgy a másik csövön, ami csak a sótartály biztonsági túlfolyója! A gondos leragasztással tehát csak annyit értem el, hogy még véletlenül sem juthatott más levegő a sótartályba és onnan az előszobába, mint ami közvetlenül a szennyvíztárolóból jött :-( Most viszont ez a túlfolyó a villanybojler túlfolyójával van egy csokorba kötve, és együtt hullajtják cseppjeiket egy kis, bűzelzárós műanyag tölcsérbe, míg a megbízható csövet egymagában dugtam be a lefolyóba és hermetikusan körbe tekertem szigszalaggal.

Felszereltem a reflektorokat a déli és a keleti homlokzatra is. Az öt perces fix idejűnek sem akartam vesződni a cseréjével, inkább addig piszkáltam egy csavarhúzóval a belsejében rejlő, primitív potmétereket, amíg átállt 8 percre, amit határesetként már elfogadtam. Úgyis ez a déli homlokzatra kerül, ahol nem tartózkodunk olyan sokáig, mint a ház másik két végén. Amint leesik az első hó, alkonyatkor gyönyörű éjszakai fotókat fogok készíteni a házunkról. Ez a taktikát a Nemzeti Színháznál láthattuk pár éve: mivel még nem volt körülötte semmi, csak a sivár puszta és a feltúrt terep, ezért mindig éjszakai díszkivilágításban készült képek jelentek meg róla... Szerelés közben valami kétszer is levágta a fí-relét a villanyóra-szekrényünkben, de nem tudtam rájönni, mi lehetett.

Vérző szívvel, de ki kellett vésnem a helyéről egy díszcsíkot a fürdőszoba falburkolatából. Mögötte rejlik ugyanis az a kötődoboz, ahonnan még egy kapcsolatlan fázis is kellene adni a majdani ventilátornak. Végső soron ez is a kivitelezőnk hibája: annyira elkényeztetett a gondos és lelkiismeretes munkájával, hogy nem néztem utána annak idején, mit kötöttek be a villanyszerelők. Meg voltam ugyanis győződve róla, hogy ha külön nem mondok semmit a majdan oda kerülő ventilátorról, akkor minden eshetőségre felkészülnek :-(

A macskák nesztelen bársonytalpairól szóló meséket pedig nyugodtan elfelejthetjük, ezt a legendát csak militáns felinista csoportok terjesztik. Az igazság ezzel szemben az, hogy a földszintről úgy hallatszik, mintha megvadult elefántok tipornának át a fagerendák felett: hatalmas trappolás, dübörgés és egyéb robajok jelzik, hogy macskáink ismét játékos kedvükben vannak.

A számítógépem mostanában egyre gyakrabban lefagy, így gyorsan mindent átmentettem Ágicza gépére, aztán szétválasztottam a tükrözős RAID-ből a két vinyót, hogy egyenként végignézzem, nem sérült-e meg valamelyik pár hete, amikor - ezzel asszem, nem dicsekedtem el ezidáig - véletlenül beleakadtam a printer kábelébe, és levertem a bekapcsolt számítógépet az asztalról...

Építési napló, 2004. 12. 16., csütörtök #

-3 fok, borús idő. Munkavégzés nem történt.

Maestro, 2004. 12. 15., szerda # éjjel

Gondoltam én itt valamit.

Mivel az e-mailben kapott villódzó és mókásképes és egyéb üdvözletektől a hideg ráz ki, ezért valami emberibbre vágyunk... Mivel Ágiczával csak egy szép nagy házat adunk egymásnak karácsonyra és mást semmit, mert nem lesz rá sem időnk, sem pénzünk... Mivel anyagi támogatást nem kértünk soha az olvasóinktól, de így erőnk végre felé járva egy kis erkölcsi most jól esne... Mivel lassan el kellene döntenünk, hogy jövőre is folytassuk-e az online naplónkat...

Szóval, annak nagyon örülnénk, ha olvasóink most írnának nekünk arról, hogy miért olvasták szívesen a ZeBlogot és hogy szeretnék-e jövőre is olvasni.

A házunk lassan elkészül, és bevallom, egy kicsit belefáradtunk. Az építkezésbe, a két műszakos munkába és az azutáni éjszakai-hajnali naplóírásba. De a házat még építjük kívül-belül, és telnek ezután is a szürke mindennapjaink :-), és olykor azért történik valami említésre méltó is, pl. a macskákkal vagy a ház bútorozásával, vagy éppen a kerttel... Szóval, így az év és az építkezés végén szeretnénk tudni, hogy hányan és mennyire tartják fontosnak a ZeBlog-ot és hogy várják-e a folytatását.

Azt sajnos nem ígérhetem, hogy minden levélre válaszolunk, mert időnk még mindig nincs elég mindenre, amit szeretnénk - de minden levelet elolvasunk és minden levélnek örülnünk!

Ágicza + Maestro + a 4 cicamacska!

Maestro, 2004. 12. 15., szerda #

Már tegnap elkezdték elszállítani az udvarból a felesleges pozdorja maradványokat, és ma reggel is arra ébredtem, hogy az illető ott pakolászik a ház előtt. Ez a tökéletes szimbiózis: neki a kazánban teljesen fogyasztható ez a fa-műgyanta keverék is, nekem meg nem kell vesződnöm a kidobásával. A maradék deszkavégeket és egyebeket is egyszerűbb, ha ő égeti el, a kandalló üvegének nem tesz jót a fenyő magas gyantatartalma, meg nem is ad le annyi hőt, mint a keményfa. Egyre rendezettebb a telek képe, de ehhez néha messzebbről kell rápillantanunk, mert mindig elrakunk vagy elszállítunk valami ott heverő dolgot, az állandó kis javulás pedig nem olyan látványos.

Egész délelőtt a könyvelésünket rendezgettem, mindenféléket pakoltunk az útra, mert megint pesti ügyintézős napunk volt. Már előre féltem az ünnepi forgalomtól, de szerencsére nem volt olyan vészes, és az ízléstelen, villódzó égők helyett is kezd terjedni az egyszerű, aranyfényű izzósor, aminek esztétikusabb voltát Ágicza nem győzte méltatni.

A szobi tüzépen sem volt nekünk való acél profil a válaszfalhoz, de a másik nagymarosin igen. Pest felé menet benéztem hát a mi tüzépünkre, hogy a fuvarosuk mennyire szívesen hozna el pár darab falprofilt a versenytárstól. Nem kaptak kapva az ajánlaton, mert valamiért nem kedvelik annyira a másik céget, meg a fuvaros valami csempézést irányít otthon, sorra mondja le a fuvarjait. Mondtam erre, hogy 1. ha tartottak volna raktáron ilyen profilt itt vagy a gödi központban, akkor nem kellett volna szégyenszemre a konkurenciához mennem érte, és 2. szombat reggel nálunk falazásnak kell folyni, ezért ne csesszenek így ki egy törzsvásárlójukkal, hanem tegyenek kivételt. És lőn: péntek délután lesz fuvar, és bemegy a másik céghez is a profilokért, csak én rendezzem le ott előre az anyagiakat. Megtettem.

A Bricóban becseréltem a 6 másodperces lámpát egy újra, és vettem még egy ilyet. Este aztán kipróbáltam, és az egyik reflektor időkapcsolója rendesen állítható, de a másik megint csak nem reagál a tekerentyűre - de ez legalább 5 percnél ragadt be, az azért használható valamire. De azért inkább visszacserélem egy másikra, előbb-utóbb csak összeszedek három működő reflektort a három homlokzatra... Vettünk egy ruhaszárító állványt is, és sikerült találnom olyan kiemelő keretet, amivel a vasbeton falra felapplikálhatom a villanykapcsolókat a tárolókban.

Néztem fürdőszobai ventilátorokat is, de egyelőre nem tudtam választani. Volt páratartalom-érzékelős, volt mozgásra beinduló, madzaggal kapcsolható és egyebek, de végül is szerintem egy sima időkapcsolós lesz majd, amit a világítással együtt vagy külön is lehet kapcsolni a fürdő ajtaja melletti csillárkapcsolóval, és lekapcsolás után is még pár percig tovább működik. Ehhez persze az kellene, hogy a ventilátor kapjon áramot egy kapcsolatlan fázison is, de a villanyszerelők - érthetetlen hanyagságból - erre nem gondoltak, csak a kapcsolt fázis megy el oda. Nem tudom, hogy képzelték ezt, de persze az én hibám is, miért nem néztem utána a munkájuknak. Csak persze megbíztam bennük, hogy ha nem tudják, mi lesz beépítve, akkor felkészülnek minden eshetőségre :-( Az már biztos, hogy mielőtt átvesszük a villanyszerelést, minden konnektort, kapcsolót és vezetéket leellenőrzünk, hogy rendesen van-e bekötve...

Ágicza megbeszélte a pesti irodánk újabb helyiségeinek antikolós kidekorálását, aminek fejében újabb két évig miénk a sas-hegyi iroda tárgyalója, ásványvize és kávéja. Talán a két ünnep között ér majd rá kifesteni, bár ezt még nem látjuk egészen tisztán magunk előtt...

Jó tíz óra volt már, mire végeztünk a tárgyalásainkkal, és hazafelé indultunk. Reménykedve mentünk végig a kóspallagi úton, de sokáig egyetlen vadállatot sem láttunk. Aztán egy olyan útszakaszon, ahol balról meredek part, jobbról szalagkorlát és házak voltak, egy róka sprintelt előttünk, csak úgy lobogott utána a lompos farka! 150-200 méteren át rohant a kocsi előtt a reflektorok fényében, majd a korlát felé ugrott, aztán szuicid módon vissza elénk (de én fékeztem és nem ütöttem el mégsem), és végül elhúzott az erdőbe.

Építési napló, 2004. 12. 15., szerda #

-2 fok, borús idő. Munkavégzés nem történt.

Maestro, 2004. 12. 14., kedd #

Egy kis kényszerű kihagyás után ma már egy kicsit leülhettem a számítógép elé. Eddig sem vesztegettem az időt, de csak 'gombóc' szintű, szabadkézi rajzok felett tudtam töprengeni, amikhez jó voltam az ágyon vagy heverőben fekve is. Érdekes, hogy egy helyben ülni sokkal megterhelőbb a derekamnak, mint pl. a kertben tenni-venni, mászkálni meg ilyenek. De legfontosabb terápiás program a sok alvás volt, mert valóban egy egész évet kell kipihennem, és közben felkészülni a befejezésére is - mert még nincs vége az építkezésnek.

Első fél órám a számítógép előtt azzal telt, hogy felrajzoltam a gipszkarton válaszfalunk tartóbordáinak kiosztását. Ezek a bordák normális esetben 30-60 centinként sorakoznak egymás mellett, de egy háromszög alakú falban, 220 cm átmérőjű nyílás körül kicsit érdekesebben alakult az elhelyezkedésük.

Felhívtam a Pannont, hogy mit lehetne tenni a házunkban uralkodó igencsak harmatos térerő javítására. Kiderült, hogy tudnak telepíteni külső antennákat, amiért nekünk csak 8 ezer Ft önrészt kell fizetni, a többit ők állják. Ez szerintem elég méltányos, egy szerelő cégnek csak a kiszállási díja több lenne ide Zebegénybe.

Megmutattam a kivitelezőnknek a válaszfal tervét. A szerkezeti rendszer neki is megfelelt, és örömmel közöltem vele, hogy lesz még egy kisebb válaszfal, amivel gardróbot választunk le a hálószobából. Csak szombaton tudja kezdeni, addigra végez más munkáival és egyéb elintézendő dolgaival. Felhívtam a villanyszerelőket, hogy lesznek-e még jövő héten, de persze lesznek, hiszen ők is szeretnék még idén befejezni a munkát (és megkapni a pénzüket :-)

A villanyszerelőknek már nem jövök túl sokkal, mert 50 darab kis világítótest helyett csak 8-10-et kellett felrakniuk, meg 70 konnektor helyett 45-öt, vagyis kedvező irányba tértünk el az eredeti ajánlatuktól.

Nagymaroson megrendeltem a gipszkarton falhoz való tartóprofilokat, sajnos az egyik fajtát - az ajtó mellé rakandó, vastagabb acél U-profilt - errefelé nem nagyon használják a mesterek, megfelel nekik a sima CW- profil is. A gardróbnál még nekem is jó lenne ez a megoldás, mert ott nem is lesz rendes ajtó berakva ajtószárnnyal, csak két üres falnyílás, legfeljebb valami fa kerettel. De egy ekkora kerek ajtó mellé muszáj valami masszívabb tartószerkezetet építeni.

Krampuszka egyre fantasztikusabb! Nemrég még alig mert lemenni a macskalépcsőn, most meg, ahogy éppen hatalmas körültekintéssel óvakodott lefelé, csak úgy odaszóltam Áginak: nézd má' a Krampuszt - mire Krampuszka nagy nehézkesen, húsz körömmel kapaszkodva megfordult a pallón, és visszamászott hozzám egy kis simogatásért és vállonelnyúlásért. Majd ebből is elege lett, sóhajtott egy nagyot és újra nekivágott a félelmetes útnak...

Szólt a másik szomszédunk, hogy el kellene már rakni a telke bejárata elől a sóderhalmot, mert nem tud majd bemenni. Mondtam neki, hogy amint megint itt lesz a markológép, első dolgom lesz arrébb nyomatni vele, a mi telkünk elé. Meséltem neki is a rendezési tervről, a közparkkal a kertünk végében és egyéb érdekességekkel, persze ő is nonszensznek tartotta. Megkérdeztem tőle, nem lenne-e értelme egy kis, 10-15 centi magas töltést csinálni a telke elé, hogy a víz ne folyjon át rajta a mi telkünk oldalát támadva, de nem hitte el, hogy folyt már arra víz, hiába mondtam neki, hogy tavasszal mi láttuk. Akkor viszont a mi oldalsó kerítésünk felől lesz egy kis emelkedés a terepben, hogy ha szerinte úgysem folyik ott a telkére víz, akkor nem lehet probléma az sem, ha az ő telkének hosszában nem folyik tovább :-)

Azt már látjuk, hogy bőven elég volt 100 literes bojlert venni. Ágicza ugyan nagyobb űrméretbéli növekményt is el tudott volna képzelni a Szőnyi utcai 80 litereshez képest, de nem számolt azzal, hogy itt nem éjszakai áramról megy a fűtése, hanem normál nappaliról, vagyis bármikor újra felfűti a vizet, nem kell vele fél napokat várni. A lágyított víz nem hagy igazán nyomot a zuhanyfülke üvegén és a csaptelepeken, csak egy egész finom lerakódás látszik, de az csak száraz törülközővel is letörölhető nátrium-maradvány, nem pedig igazi vízkő, amit csak a sósav visz le.

A piszoár nagyon bevált, nem kell többet ülőkét felhajtogatnom, és egy öblítés 7 dl, negyede a WC-tartály legkisebb (3 literes) adagjának. Az ily módon megspórolt vízmennyiség tudatában pedig nyugodtabb lélekkel hagyjuk csak folyni-folyni a zuhanyból a nyakunkat masszírozó vízsugarakat. Mint ahogy a pénzt sem azért takarítom meg, hogy halomban álljon, hanem hogy jól elköltsem.

De megyek is zuhanyozni, a nyakmasszázs fúvókákat derékmasszázsként is tudom használni, legalább is a múltkor még sikerült. Úgyhogy megpróbálom megint...

Építési napló, 2004. 12. 14., kedd #

-2 fok, borús idő. Munkavégzés nem történt.

Ágicza, 2004. 12. 13., hétfő #

Nap nap után, amíg még nincs vége a telek sittől való megtisztításának, mindig azon drukkolok, hogy még ne essen a hó. Ma is jól telepakoltam az utánfutót és összetakarítottam kint, amit elértem. A napközbeni 0 fok körüli idő pont jó arra, hogy a növények se akarjanak megfagyni és ez a randa szürkeség, ami hetekkel ezelőtt telepedett rá az égre nem is engedi még éjszaka sem tovább hűlni a levegőt. Ez az egyetlen előnye van, úgyhogy most ezt is tudom értékelni. Nem látom még, meddig fogunk takarítani idekint, de egyre inkább kezd rendezettebb képet mutatni az előkert is. A favágásból hátramaradt fűrészpor és az első fuvar kő maradványa árválkodik egy majdnem elhordott homokkupaccal a ház előtti üldögélő és a majdani kőkert helyén most. A fákat, amiket mi már nem tudunk használni, legkésőbb hét végén elviszik, úgyhogy az sem lesz túl sokáig útban. A telek előtti felhalmozott tekintélyes földhalom nagy részét el fogjuk teríteni és még hátra, az árok patakba torkolló részén is kell majd néhány talicskányi. Az északi oldalon András összeszedegette a hányódó, fel nem használt vasháló-maradékokat és a minduntalan fel-felbukkanó újabb adag léceket és deszkákat. A déli terasz melletti friss kőhalmot szeretném még rendezni, összébb rakosgatni, hogy ne legyen annyira széjjelszórva.

András, szegény, dolgozik kint egy-két órát és dől le még mindig az ágyra, kicsit sikerült kiütnie magát. Az orvos is látta dél felé, pihenést írt elő neki, de az uram láthatóan benyomta magában a mellőz-gombot. Hiába rágom a fülét, muszájnak érzi talpon maradni, amíg csak bírja, ha már a számítógép elé még mindig nem tud betelepedni. És mostanában napi 12-14 órát alszik, próbálja kipihenni ezt az évet. Rá is fér...

A hidro-relaxálás üdvözítő élményét is végre a saját bőrünkön tapasztalhattuk: András beüzemelte a bojlert, így a meleg vízzel együtt már azt a luxust is megengedhetjük magunknak, hogy nem kell a kis házba visszajárni fürdeni! Előrelátó rutinossággal ő próbálta ki először, és jól is tette, mert én az összes maradék vizet elfürödtem. A lágyított víz fura szagához is kezdek hozzászokni, de a fúvókás, ám abból is fapados (no meg fa rácsozatos :-) zuhanyzónknak most tudtam csak igazán örülni. Isteni jóóó! Különösen fájó háttal, derékkal tud csodákat művelni, és nekem az elcseszett hátamra, nyakamra és vállamra is gyógyír. Nagyon nem bántam meg, hogy megvettük! 8-D Nézegettük a vízfogyasztást is, egy gyors víztakarékos zuhanyozás 10-15 liter vízzel is megvan, de még a csodazuhany tudásának végigpróbálása sem fogyasztott többet 60 liternél. Mindez persze Andrásnál - én addig áztattam magam, amíg ki nem fogyott a meleg víz.

Építési napló, 2004. 12. 13., hétfő #

-2 fok, borús idő. Munkavégzés nem történt.

Ágicza, 2004. 12. 12., vasárnap #

Ma is pakolásztunk, a régi zsaludeszkákat apróztuk gyújtósnak, és az előkertet próbáltuk megtisztítani az építkezés nyomaitól. András bármennyire is szeretett volna, még mindig nem tud gép elé ülni, annyira nem bírja a dereka a tíz percnél hosszabb egyhelyben ülést. Pakolni, fát körfűrésszel aprítani viszont már tud, mert nem fixen kell egy helyben tartani a derekát, hanem mozoghat egy kicsit. A fatárolóvá avanzsált műhelyben már lényegesen több a fa, mint a szabad hely, és ez azzal a jóleső tudattal tölt el mindkettőnket, hogy legalább tüzelőre nem lesz gondunk idén télen. A tegnapi több zsáknyi fűrészport mulcs helyett növény takarásra fogom használni, még jó, hogy külön gyűjtöttem őket. A telek előtt felhalmozott építési hulladékot is ideje elvinni, mielőtt leesik rá a hó, így felváltva elkezdtük zsákokba lapátolni. Emelni ahol lehetett én emelgettem András helyett, így telenyomtuk Cliókát és az utánfutót a jól megtömött sitteszsákokkal, és vittünk egy fuvarral Marosra.

Visszafelé megálltunk vacsorázni és pakolászni a Szőnyi u.-ban, benejlonoztam a virágainkat és végre áthoztuk a nagyját - remélem, nem fáztak meg az úton. Itt úgyis egy jó nagy télikertben érezhetik magukat, annyira világos és meleg a nappali. Most már csak a tetőtérben megbúvó legyekkel kell valamit kezdeni, mert naponta szorgalmasan összeporszívózom őket az ablakból, de még mindig van belőlük egy csomó. A szürkék persze könnyed reggeli szórakozásként irtják őket, de hát ennyivel ők sem boldogulnak, chemotoxszal meg nem akarok nekiesni a rovaroknak, bármennyire is utálom őket, a légyirtó szagát még ennél is jobban.

Macskáink kezdenek beleszokni az új környezetbe, már a kertbe is mennének nagyon, de nem engedjük őket. Krampuszka kivételével gyönyörűen közlekednek a macskalépcsőn. A kis gombócot még sajnos felfelé biztatva, lefelé pedig igen erőteljesen tolva lehet csak "gerendagyakorlatra" bírni. András a létrán állva, partvissal a kezében tuszkolta Krampuszkát lefelé, mert a tündéri vacak befékezett félúton, addig tudta ugyanis az uram a létráról kézzel elérni és lejjebb tessékelni. Én lent vártam és rimánkodtam a drágának, hogy ugyan jöjjön már le, de minduntalan visszafordult és András kezdhette elölről... Néha felvette szegényt, olyankor tíz körömmel kapaszkodott a vállába, úgy bújt oda hozzá, aztán megint gerendagyakorlatra kényszerült. Még jó, hogy nem láttak minket, simán hülyének nézhetett volna a gyanútlan szemlélődő! Andrást azzal vigasztaltam, hogy Pocoknak a macskaajtó használatának elsajátítása is jó néhány napot igénybe vett, hát ne türelmetlenkedjünk most. Akkor is megérte a ráfordított idő, amikor anno a kőpadlón térdelve gyömöszöltük a kislányt a macskaajtón ki-be...

És este Krampuszka mintha kimondottan gyakorolni akart volna, amíg András aludt, egy-egy órás időközökkel és teljesen magától, egymás után háromszor fel-le ment a macskalépcsőn!!! Biztos rájött, hogy azért ő is csak macskából van, és szép óvatosan, de határozottan lépdelt végig a gerendán.

Építési napló, 2004. 12. 12., vasárnap #

1 fok, borús idő. Munkavégzés nem történt.

Ágicza, 2004. 12. 11., szombat #

Nem is volt olyan furcsa az új házban ébredni. Az egyetlen hiányzó dolog a macskák jól ismert szöszmötölése volt, és a megszokott dorombolás, ami a fülünkbe zeng, amint kinyitjuk a szemünket. András szerencsére nagyságrendekkel jobban van már, elvégre szinte egyhuzamban aludt vagy tizenhat órát. Rémületemre alig akart ágyban maradni, mert hogy a költözködést végre be akarja fejezni és a Szőnyi utcában még tetemes mennyiségű pakolni való vár. Még jó, hogy a dereka úgy fél óránként emlékeztette arra, hogy ő tulajdonképpen most fekvő beteg, és kénytelen volt újra elfoglalnia a vízszintes helyzetet.

Délután még pakolgattam a ház körül, behordtam a tegnapról maradt, felaprózott gyújtósnak valót és teletömtem néhány újabb sitteszsákot. Kitakarítottam a fáskamra még szabadon álló részét, és a kis tároló is már tömve van az építkezésről megmaradt maradékokkal, ti. rendszerlemez, padlófűtés-cső, kötöződrótok, szögesdobozok. Utóbbit azért vissza kellett hozni a házba, mert András a délutáni pihenéstől újból erőre kapva javasolta, hogy csináljuk meg azt a macskalépcsőt, hogy a szőrgombolyagok is átjöhessenek végre, mert neki talán még jobban hiányoznak, mint nekem!

A gondolatot tett követte, egy megmaradt vörösfenyő pallót szemelt ki erre a célra, ezt kellett legyalulni, és fokokkal ellátni. A szőnyeggel bevont verziót gondos mérlegelés után elvetette, mert felfelé még ideális kapaszkodó lenne, nade lefelé? Inkább felszeletelt vagy 6 méternyi lécet, amit egy deszkából vágott le. Mellékesen leszabtuk a fürdőszoba álmennyezetének takaródeszkáit is, ezt még az ácsoknak kellett volna, csak hát sem ők, sem mi nem emlékeztünk rá, amikor legutóbb itt jártak... Az elkészült, remekbe szabott macskalépcsőt helyére emeltük, András kissé szálfaegyenesen, mert hajolni az még nem megy neki, de ehhez sajnos én kevés lettem volna egyedül. A megmozdulás után a nappali egy kedélyes asztalosműhelyhez hasonlított inkább, mint lakóhelyiséghez, ha már gazdasági épület a házunk, akkor legalább folyjon benne valami kétkezi munka is!

Fél óra alatt összetakarítottam, elpakoltam a még itt-ott hányódó, de már használaton kívüli kartondobozokat, szortíroztam a benti cuccokat és végre kitisztult a nappali képe is. Ugyan bútor egy darab sincs még benne, de már látni a padló mintáját! Lemértük, egy nap mennyi tüzelőfa fogy: tegnapelőtt András minden fahasáb kályhába rakásakor egy ugyanakkorát félretett, és 26 kg-ot mutatott a mérleg, amikor ezeket ráhalmoztuk. A leírásban átlag 6 kg/órára van kalibrálva a kályhánk, vagyis napi 1 mázsa (!) fa is belemenne... Szerintem nálunk -20 fokig nem lesz ilyen sok a fogyasztás.

Miután a macskák létfeltételeit és közlekedési útjait András biztosítottnak látta, elmentünk értük és az ágyunk tömör fa kereteivel együtt felpakoltuk őket is, némi elemózsiával kiegészítve. Ezen a héten, amíg költözködtünk, háziasszonyi teendőim kimerültek a szendvicskészítésben és a ház lakhatóvá tételében, de amíg a konyha marad a régi házikóban, nem lesz lelki erőm túl sokat főzőcskézni. A két nagy macskaszállítóval hazaérve azon drukkoltunk, Krampuszka hány másodperc alatt találja meg a vécét, aminek oltalmában kucorogni szokott minden egyes költözésünkkor. Meglepő módon most nem iszkolt ba riadtan az első, fedezéket jelentő helyre, hanem daxliszerűen laposra összenyomva magát, de kíváncsian nyakat nyújtogatva járkált körül a földszinten, a többiekkel teljes egyetértésben. Tappancs természetesen kisvártatva leült a bejárati ajtó előtti macskaajtó elé, mondván, hiába próbálgatja, nem akar kinyílni, pedig ő kint is felderítené a terepet! Nos, erre még holnap sem lesz alkalma, mert vasárnap még pakolni akarok kint, hogy tényleg meg legyen tisztítva a telek a mindenféle éles, hegyes, szúró vagy veszélyes anyagoktól.

Beszélgettünk Andrással a szélessávú internetről, és arra jutottunk, hogy egyáltalán nem is biztos, hogy akarunk mi ilyet. Főleg nem az árukapcsolt tévéadókkal. Inkább várunk pár évet, mire annyira fejlődik a GPRS vagy más vezeték nélküli technológia. Nem azért költöztünk ide, a természet lágy ölére, hogy fél napokat a számítógép előtt üljünk a szabad időnkben is, mint Budapesten az ADSL kapcsolattal.

A macskalépcső használatba vételéről csak annyit, hogy elsőnek Nyafika avatta fel, még a tempót és a le- és felszaladás ütemét kell eltalálnia, és napok múlva már gyönyörűen fognak tudni közlekedni rajta. Tappancs már megfontoltabban, komótosabban mászott fel a tetőtérbe, de ugyanolyan alapossággal porszívózta végig minden négyzetcentiméterét, mint az alsó szinten. Öreg Kövért igencsak bátorítani kellett, hogy egyáltalán feljebb merjen jönni, de végül győzött a harci szellem - vagy nem akart ég és föld között a létrán ragadni - és hősiesen feljött. Lefelé menet András határozott kézzel adta meg neki az irányt és a kezdősebességet, mire szomorúan levánszorgott, azóta azonban már önállóan közlekedik ő is mindkét irányban. Krampuszka, a drága meg fel sem volt hajlandó jönni, ő még néhányszori biztatásra és lépcsőre való helyezés után is még mindig lent kuksol. Este András aztán elunta a dolgot, feltette a macskalétra közepére és addig tuszkolta lentről, én pedig szólongattam a magasból, amíg végül felóvakodott ő is. Már csak az a kérdés, hogy fog tudni lemenni!

Építési napló, 2004. 12. 11., szombat #

1 fok, borús idő. Macskalépcső készítése.

Ágicza, 2004. 12. 10., péntek #

András 33-ik születésnapja és ünnepélyes beköltözködésünk alkalmából ha tortát nem is, de fa-aprítás közben kapott egy hexenschuss-t, úgyhogy mire jó, hogy az ágyat éppen áthoztuk: néhány napig, még ha akarna sem tudna felkelni belőle! :-( Hiába kértem őt még egy hete, hogy ha már megint költözködünk, nehogy újra lerobbanjon, úgy látszik, ő már csak ilyen... az biztos, hogy innen nem vagyok hajlandó tovább hurcolkodni, mert az ég tudja, milyen betegség érné el a következő alkalommal...

Péntek délután lévén, felhívtam a helyi doktorbácsit, Márti néni jó ismerősét, mert az éjszakát nem akaródzott megvárni, amíg András is végre hajlandó beleegyezni, hogy segítséget kerítsek. Dokibácsi helyből Márti nénihez irányított, gyógyszerért, mert az összes patika közel s távol már zárva, neki pedig még a múltkor írt fel olyan gyógyszereket, ami most Andrásnak kellene. Szerencsére Márti néninél még volt a pirulákból, úgyhogy elhoztam tőle egy-egy levéllel. Ez hétfőig elegendő lesz, addigra pedig Andrásnak is jobban kell lennie, feltéve, ha nem kel fel az ágyból addig és pihenteti magát, ha már mást úgysem tud csinálni. Bár megmozdulni is alig tud, most végre sikerült elaludnia, a fájdalomcsillapító szerencsére megtette hatását.

Még délelőtt, pakolászás közben érdeklődtem az asztalosunknál, hogy miért is lettek eltérő színei a tokoknak és az ajtólapoknak. Persze, az egyik furnéros, a másik tömörfa, a festék kívánta spéci 3 rétegű fújás pedig nem tette lehetővé, hogy a világosabbra még egyszer rámenjenek a festékszóróval, furnéros tok meg max. 210 cm magas volt, úgyhogy ez most már marad ilyen... A rugdosó méretváltoztatására pedig nem tudott számomra is értékelhető választ adni: ha már egyszer legyártanak egy teljesen jó bejárati ajtót, megvan náluk a rajz, akkor mi a bánatér' nem lehet ugyanazt reprodukálni??!

Azért fortyogok emiatt, mert ha veszünk egy átlagosan jó ajtót, akkor ilyen malőr nem fordul elő. Na persze, 225 cm magasat úgysem kaptunk volna. A kiugróan erezett furnérra is rákérdeztem: persze, lehetett volna simább, finomabban csíkozottat is csinálni, de az szerinte olyan műanyag kinézetű... Vazz, én pont olyat szerettem volna - nekem nem tűnik műanyagnak! Ebből kiindulva a fürdőszobai ablakkeret és a tetőtéri nagy kerek ajtó már a korrigált igények szerint fog készülni januárban, feltéve, ha még egyszer szólok róla. Azt hiszem, ezt a leckét nem felejtem el: ha nincs pontosan definiálva, mit is szeretnék, az nem olyan lesz. Még akkor sem, ha körültekintően választunk színeket - mert az olajkőris vészesen bebarnult a kinti gerendákon, az ajtók-ablakok színe pedig uv-álló - tehát maradt a beépítés állapotában látottakkal. Úgyhogy ma is tanultam valamit: hiába van abnormálisan színérzékeny szemem és vészesen pontos színemlékezetem, ha ez csak bosszant a mindennapokban, mert meglátom, melyik gerenda van gombaölős alapozóval beeresztve és melyik nem, mert fél árnyalatnyival eltér a kettő színe és az újonnan felrakott takaródeszkákat meg várhatom, amíg összeérnek a régivel az ajtók és a keretének színeltéréséről nem is beszélve... grrr!

Persze, ez most nem a legfontosabb. András gyógyuljon meg minél hamarabb, mert éppen elég lesz ágyban tartani, amíg én kint melózok. A telkünk takarítását folytatom holnap, a zsaluzatnak használt deszkák, pallók és lécek nagy része szerencsére már ki van válogatva, szögtelenítve, és halomba rakva - ezt csinálta délután az uram, amikor beütött a krach. A tüzifa teljes mennyiségben a tárolóban várja a felhasználást, a kint hányódó nejlonok túlnyomó részt már összehajtogatva. Még két-három nap takarítás és rozsdás drót -vadászat után áthozzuk a bársonytalpúakat is. Őmiattuk még a kőfaragáskor keletkezett pengeéles szilánkokat is össze fogom takarítani, a virágok miatt meg a ház körül egy méteres kerületen felgyülemlett cement- és fugázó-törmeléket. Nem mintha eddig is ráértem volna unatkozni, de ez már nagyon a vége az építkezésnek!

Építési napló, 2004. 12. 10., péntek #

3 fok, borús idő. Munkavégzés nem történt.

Ágicza, 2004. 12. 09., csütörtök #

Reggel jöttek az asztalosok, meghozták a beltéri ajtókat és a tároló deszka ajtajait is, velük együtt az előző szériával elkészült három kisablakot is berakták végre, úgyhogy már zárható a két kis helyiség is! Nekiálltak utánaállítani a régebbi ablakok vasalatát, mivel mostanra vette át a fa a ház páratartalmát, szeptember óta volt elég idő belerázódni a helyükre, a bejárati ajtó is pontosan záródik most már. Mindezt csak hallomásból tudtam meg, ugyanis azért még fel bírtam kelni, hogy Andrásnak reggelit csináljak, de arra már nem futott az erőmből, hogy ki is menjek vele a házhoz.

Délután jött vissza értem, majd benéztünk az önkormányzatra a rendezési terveket közelebbről is megszemlélni. Ha valaha is azt gondoltam, hogy ez a telek már a mienk, ezt már nem vehetik el tőlünk, hát, alaposan tévedtem! Az még hagyján, hogy a mellettünk levő telkek olyan nagyok, hogy simán felparcellázhatják és a szánkba nyomhatnak vagy négy házat, de ez benne van a pakliban, a főépítésznek viszont ez nagyon nem lenne az ínyére. Nade amit ezeken a tacepaókon láttunk, az felér egy elmebajjal: valami agyalágyult táj- és városépítész erre a világvégi helyre, a falu központjától húsz percnyire egy közparkot álmodott, ami a telkünk hátsó harmadát, a patakkal együtt venné el, a köz nagyobb örömére. Na ne! Szomszédunk még rosszabbul járna: neki majdnem a teljes hátsó kertjét veszélyeztetné ez az idióta ötlet, főként, hogy neki a háza is inkább a hátsó kert felé fordul. Hab a tortán, hogy ezzel együtt a patak medrét is meg akarják szabályozni egy egyenes, mindent átvágó vonallal, hadd öntsön ki minden évben minden, a közelébe így került házat! A másik oldalon, a meredek domboldalon úgy visz felfelé egy nyílegyenes út, hogy oda feljutni nem lehet! Onnan kellene ugyanis majdan a kettévágott telkek másik részét megközelíteni...

Ha azért kellett a tájépítész, mert egy rendezési tervhez az is szükségeltetik és emlékezetessé és igazolttá akarta tenni jelenlétét, hát, sikerült neki! Nem elég, hogy ellentmond ez a tervezet a hatályos természetvédelmi törvény egyik cikkelyének, miszerint a természetes vizek partjait úgy kell hagyni, ahogy vannak, ha van rá mód - ez a rendezési terv szöveges dossziéjában idézve is van betű szerint - de a megvalósítás is igen komoly akadályba ütközik. Történetesen az önkormányzatnak egy fillérje sincsen, közművesíteni és utat javítani sem tud, nem hogy patakszabályozzon és magántulajdonban levő, komoly hektárokat sajátítson ki súlyos tízmilliókért egy tájépítész szeszélyeiért! Ugyanis néhány telket teljes egészében érintene ez a park-ötlet, amire még jó, hogy most azt írták ki, hogy részletes rendezési terv készítendő rá!

Egyébiránt besorolásilag L-3-as, kisvárosias lakóövezet lennénk, viszont megtartva a külterületi státust, ami nekem így a fából vaskarika iskolapéldája. Mert lakóház éppen építhető a területre, 30% beépítettséggel, de csak ha minden közmű ott van - de az önkormányzat nem közművesít a területen, mert csak belterületen lenne erre köteles... És nem a hallgatólagosan elfogadott határig lesz "belterület" a patak völgyében megbúvó telkek sora, hanem mögöttünk két telekkel véget is ér a beépíthető terület határa. Ebből aztán azért lesz felzúdulás, mert a tulajdonosok további 15 évet várhatnának a következő rendezési tervre, hogy többet érjen a földjük és jó pénzért eladhassák! Ezért aztán az egyetlen lehetséges eszközt meg kell ragadni ez ellen a hülyeség ellen: beadványt írni, aláiratni az itteni telektulajdonosokkal, mindezt csatolni a rendezési tervhez, amit a képviselőtestület elé tesznek januárban. Addig is, jövő pénteken kifaggatjuk a főépítészt, pontosan hogy is van ez a belterületi dolog - mert hogy kerítést szeretnénk építeni tavasszal, vagy amint engedik - és lesz egy-két megjegyzésünk a közparkosításra is.

A mai füstölgésnek korántsem volt vége ezzel a hajmeresztős, gyomorideges adrenalin-derbivel a térképek előtt: András szép akkurátusan lefotózta mindet és az éppen a tárgyalóteremben tartózkodó kábeltévéseket is meginterjúvolta, nem akarnak-e az Almáskertbe földkábelen szélessávú netet kivinni. Hát, függőjátszma, persze sokkal többe kerülne, mint a póznákra aggatott, drótos rendszer, meg elő kellene még fizetni egy csomó plusz tarifás tv-csatornára, amit az életben nem néznénk, mert keményen árukapcsolnak. Ezt az ajánlatot még megfontoljuk. Ami engem illet, nagyon jól megvagyok a vánszorgó gprs-szel is, amire kell, arra éppen megfelel. Nem akarok filmet nézni a világhálón és online játszani sem!

Amíg András a gép előtt ült már a házunkban és ügyintézett, lementem közelebbről megnézni az új ajtajainkat. Bár ne tettem volna! A kültéri tároló ajtajai olyan keskeny lécekből lettek összeállítva, ami ellenállhatatlanul egy falusi klozett ajtajára emlékeztet, csak a szívecske hiányzik a közepéből kivágva! Ez lehet az én agymenésem is, de mindehhez a formához az a finomra csiszolt, kellemes tapintású, selyemfényű felületkezelés is hozzáadódik, ami az összes ajtónkat jellemzi, precízen legömbölyített élekkel. Teljes képzavar! A fürdő és az előszoba ajtó alsó, félkörös része, ahova a macskaajtót installáltuk, nem olyan lett, mint a bejárati ajtón: az alsó, ún. rugdosó részt sokkal kisebbre vették, így a fa betét lehetetlenül elkeskenyedik ott. A macskák - mivel, mint utóbb kiderült, András 10-15 cm-t adott meg macskaajtó magasságnak, - kénytelenek lesznek laposkúszásban átközlekedni rajta, mert végül 10 cm lett belőle. Ezt az ajtómagasságot átlag falusi macskákhoz méretezték, nem a mieinkhez... És ha mindez még nem lenne elég, a keret és az ajtószárny jó két árnyalattal eltér színben egymástól, és amivel nem tudok megbarátkozni, olyan kiugró az erezete, mint egy csokoládé és narancs árnyalataiban játszó leopárdnak!

Azt hiszem, mára több volt mindez, mint elég. Az ajtókhoz úgysem lehet már nyúlni, mert olyan spéci a felületkezelésük, hogy még antik-viaszolással sem tudok rámenni, hogy összebékítsem a két árnyalatot és tompítsak az erezésén, de az elszabott alsó részen úgysem tudnék házilag változtatni. Egyébként gyönyörűen, nesztelenül, gumi ütközőkkel a tokban nyílnak, ha meghagyják natúran és én pácolhatom-színezhetem, nem lenne vele semmi bajom, olyan elképesztően precízen vannak kidolgozva... Komolyan, szerencse, hogy a tetőtéri körajtó és a fürdő ablakkerete nincs még legyártva. András persze jól lebaltázott, hogy emiatt ki mertem nyitni a számat és elmondtam neki is a véleményemet: szerinte más vigyorogna, mint a vadalma, ha ilyen házban lakhatna, én meg mást sem tudok, csak fikázni... Ő persze meg sem látta az árnyalati eltérést, amíg meg nem mutattam neki: őt nem zavarja, ha az egyik cseresznye a másik meg inkább dió színű. Nekem viszont nagyon disszonáns! Kb. olyan érzés, mintha egy abszolút hallású zenésznek egy rosszul hangolt zongorán kéne játszania nap mint nap! András persze a maga keresetlen modorában felajánlotta, hogy ha már ennyire nem tetszik, nem kell elköltöznöm a Szőnyi u.-ból, ő attól még nagyon jól ellesz a házban a nem passzoló színű ajtókeretekkel, nekem meg nem kell minden nap ezt néznem... :-/ Nos, így állunk. Bánatomban kifestettem diszperzittel a fürdő és az előtér falait, amíg elértem őket, mert késő este már nem tudtam egyedül, zajtalanul lecuccolni a létrát a tetőtérből - András addigra már a papasan mélyén aludt a szokatlanul mozgalmas nap végén.

Építési napló, 2004. 12. 09., csütörtök #

3 fok, borús idő. Beltéri ajtók és a tárolók nyílászáróinak beépítése, nyílászárók vasalatainak utánállítása, beltéri festés.

Maestro, 2004. 12. 08., szerda #

Forradalmian új megoldásként reggel nem vártam meg azt a pár órát, amíg kicsi asszonykám feltápászkodik az ágyból, hanem kimentem a házunkhoz, és beüzemeltem az internet-kapcsolatot. Aztán jó darabig csak válaszoltam az e-mailekre, meg közben fűtöttem a kandallót.

Néztem a hőmérőt, ha hinni lehet neki, akkor reggel 16 fok volt a házban, ami a begyújtás után 25-re is fel tudott menni. Érdekes módon, a földszinten van melegebb, de a hőmérő szerint ez csak 1-2 fok különbség, a többit az adja, hogy érezni a kandalló sugárzó hőjét, illetve hogy a földszint felső, legmelegebb légteréből lépünk át a tetőtér alsó, leghűvösebb részébe. Eddig az elmélet, de valószínűleg azért néhány vastag függöny a tetőtéri ablakok előtt segítene bent tartani a meleget.

Bár panaszkodni azért nincs okunk, a szomszédunk itt járva nem akarta elhinni, hogy a nappaliban heverő farakás nálunk 3-4 napra is elég. Én pedig épp csak annyi fát rakok rá és olyan ütemben, hogy még ne aludjon ki a tűz, és mégis elég meleg van, de hiszen ezért van 25 centi üveggyapot a tetőben, meg 60 centis falak körben... Egyedül a hálószoba ablakának a sarkában fedeztem fel pár csepp lecsapódott vizet, úgyhogy talán nem is baj, hogy nem készült még el ennek a helyiségnek az ajtaja. Bár azt úgyis csak addig tartanánk csukva, amíg én még dolgozom és Ági már lefeküdt, aztán éjszakára már megint kinyitnánk.

Felhívtam az épületasztalosunkat, hogy hát mi lesz, mire meglepettem hallottam, hogy holnap hozzák az összes maradék ajtót és be is rakják őket. Ez azt jelenti, hogy teljesen használható lesz a fürdőszoba is, és lassan már tényleg költözhetünk. Hiszen hiába vagyunk itt egész nap, ha aludni azért még mindig visszamegyünk.

Az egyik embere még ma idelátogatott, felmérni a szükséges takarólécek méreteit. Kiderült, hogy a tetőtéri kerek ablakoknál is le kellett volna vakolni a hézagot, különben csak igen ormótlan lécekkel lehetne megoldani. Ezt annak idején állítólag megbeszélték egymással, ezért átirányítottam a kőművesünkhöz, így maradék felháborodását már rá zúdította. Nem is eredmény nélkül, mert hamarosan hívott, hogy akkor jönne majd vakolni. Mondtam, hogy külön ne jöjjön csak ezért, hanem mielőtt belekezd a válaszfalba, akkor csinálja meg. Ágicza kijavítja ott a festést, és utána jöhetnek a lécek.

Azért ahányszor visszamegyünk a Szőnyi utcába, mindig telerakjuk Cliókát ilyen-olyan holmikkal, ma sem volt ez másképp. De a tetőtér még mindig tágas, pedig már két szobányi holmit raktunk el benne.

A macskáknak is néztem már lépcsőt, egy hosszú pallót fogunk berakni átlósan a déli teraszajtó elé, maradék szőnyegből kap egy kapaszkodást segítő bevonatot, vagy kis léceket szögelek rá keresztben, a lényeg hogy amíg nincs lépcsőnk, azon fognak szépen fel s le mászkálni, mert a létra azért nem nekik való. Az akrobatikus szürkék talán még rámerészkednének, de ők is inkább csak felfelé menet, a bölcs perzsák pedig addig nyivákolnának, amíg valamelyikünk fel nem kapja és le-vagy fel nem liftezi őket...

Már határozottan fogy a tetőtérben a szatyorhalom, ahogy minden a helyére kerül. Azt hiszem, mégis csak készítek valami lábakat az átmeneti polcainknak, mert a mostani rendszer (könyvekkel való alátámasztás) működik ugyan, csak már nem nagyon van olyan könyvünk vagy újságunk, amit szívesen elásnánk több hónapra pár mázsa könyv alá.

A weboldalainkon is kicseréltem a címet és a térképet, hiszen mostantól már itt fogunk tárgyalni, az új házunkban.

De most megyek vissza a régi házunkba, aludni...

Építési napló, 2004. 12. 08., szerda #

3 fok, borús idő. Munkavégzés nem történt.

Maestro, 2004. 12. 07., kedd #

Még mindig tart ez a remek költözködős idő, meleg ugyan nincsen, viszont szépen süt a nap, öröm kint lenni a szabadban. Ma reggel is telepakoltuk az autót, majd amíg Ági az emeletre hurcolta fel a szatyrokat, addig én az utánfutóval fordultam még egyet, és elhoztam a kis szekrénykéinket is, meg a nagy dobozokba csomagolt holmikat. Összesen hat forduló, és a holmik nagyja már itt van.

Megdöbbentő, hogy mennyire nagy ez a ház az elmúlt másfél évünk lakásaihoz képest. Persze, az 1,90 m belmagasság alatti területek nem számítanak bele a hasznos alapterületbe, de azért ugyanúgy bútorozhatóak. Ilyen szemmel nézve csak a tetőtéri dolgozó-nappali akkora, mint az egész Szőnyi utcai ház, és akkor még ott van a hálószoba és az egész földszint is.

Az már biztos, hogy lesz majd egy kis gardrób a hálószobából leválasztva, de nem ruháknak, hanem a Végső Rendetlenségnek, amit az ember söpör szobáról szobára, szatyrokba csomagol és dobozokba válogatja a legfontosabbját, de végül valahol mégis csak el kell helyezni, mert kidobni mégsem akarja, mert ugye hátha... Na, az ilyesmik fognak hegyekben állni abban a bizonyos kis, 4 m²-es helyiségben. Állnak pedig ott addig, amíg egyszer nem lesz időm átnézni őket és kidobálni azt, ami már biztosan nem kell. Egyszer mindenképpen lesz rá időm, ha máskor nem, hát majd a következő költözéskor :-)

Estére összeraktuk az asztalainkat is, mert a munkáinkat muszáj folytatni. A konyha és a fürdőszoba maradt a Szőnyi utcában, de hamarosan átköltöztetjük azokat is, csak legyen meg az átmeneti konyhabútor itt, a házunkban. A lényeg, az iroda rész azonban már működőképes:

Vásároltam egy széles kerekű talicskát, és este újabb adag fát vágtam fel, már alig maradt a rakásból. Viszont a farakás maradványai alatt újabb raklapot találtam - pedig már azt hittem, mindet visszavittem a tüzépre. A tároló lassan teljesen megtelik a felvágott fával, és ahogy elnézem a fűtési tempót, egy tél alatt el sem fog fogyni ennyi fa, olyan kevéssel is kifűthető a házikónk.

Most néztem, milyen érdekesen kötötték be a villanyszerelők a földszinti világítást. Egy-egy csillár váltókapcsolóra van kötve a központi lámpa és az oldalsó lámpák, de mintha lett volna egy kis keveredés a vezetékek azonosításánál, mert a kapcsolók bizonyos állásában elég érdekesen kapcsolódnak fel és le a lámpák... Most vagy megcsinálom én, vagy megvárom a gipszkarton falat, és akkor rendbe hozatom velük, de akkor minden lámpát minden kapcsolóállásban végignézünk, mert ezek szerint ez nem felesleges óvatosság :-(

Szinte egész nap itt voltunk a házunkban, csak aludni mentünk vissza a Szőnyi utcába. Szegény macskáink, mostanában alig látnak minket, de ezt az egy hetet még ki kell bírniuk valahogy.

Építési napló, 2004. 12. 07., kedd #

5 fok, napos idő. Munkavégzés nem történt.

Ágicza, 2004. 12. 06., hétfő #

Puttony helyett egész nap szatyrokkal tele utánfutóval rohangáltunk, úgyhogy még véletlenül sem lehetett összetéveszteni minket a Mikulással (na meg Krampuszkával sem! :-). Meg is lett az eredménye a folyamatos ingajáratnak: a konyha és a macskák, no meg a fekhelyünk kivételével mindent átköltöztettünk a házba! Ez a minden jelen esetben a munkahelyünket és az irdatlan mennyiségű könyvet és folyóiratot jelenti, de már ezzel is kezd barátságosabbá válni a tetőtér.

Délelőtt a villanyszerelők bekötötték a maradék drótokat, András meg elkezdte építeni azt a sajátságos polcrendszert, ami pozdorjalapokból és lábként a ritkábban használt könyvekből áll. A macskákkal viszont majd vigyázni kell, ha ők is átjönnek, mert ez a polcrendszer addig működőképes, amíg a szürke kommandó nem próbálja ki a tetejét, ezzel esetleg magával rántva az egészet... Az én számítógépemet gyorsan össze kellett állítani, mert azon néztük meg a villanyszerelőkkel az építési fotókon, hogy melyik vezeték merre megy a falban. András éppen azon tűnődött, hogy milyen kevéssel is tökéletesen be lehet bútorozni egy házat :-)

Este, a negyedik forduló után Andrásnak még a kültéri reflektort is meg kellett szerelni, mert az időkapcsolója notóriusan 5-10 mp után kikapcsolt. Ez azért kellemetlen, mert a reflektor az oromzaton tanyázik, csak a nagy létrával elérhető magasságban. Nosza, létra kivonszol a házból, keleti fronton felállít, András fel, biztosíték le. Negyed órás akrobata-magánszám után a régi, nem időkapcsolós reflektor kerül ki ideiglenesen egy hosszabbítóba dugva, hogy lássunk is valamit az orrunkon kívül a kinti sötétben. András valami olyasmit mondott, hogy annak kellene fel-le mászkálni a hét méter magas létrán, aki a garanciát vállalta, mert egy sima bolti kicseréléssel ez még messze nincs rendben... Viszont a ház nagyon jól néz ki a sötétben, ahogy a reflektor fénye végigsöpör rajta.

Beköltözésünk örömére és az egész napos cuccolás folyományaként fél órás csendes pihenőt beiktattunk, inkább csak a tetőtéri gerendázat igen impozáns voltában gyönyörködtünk és mivel sem Andrásnak, sem nekem nem volt kedvem kommentálni a látványt - ami magáért beszélt - a fél év betonkeverő-zúgás és mesteremberek jövés-menése után csend honolt végre a házban.

Végül is ma nem jutott időnk az önkormányzatnál utánaérdeklődni a rendezési tervnek, mert mire eszünkbe jutott a nagy pakolás közepette, már a munkaidőnek is vége volt. Néhány nap ide vagy oda, nem számít, majd szerdán megint megpróbáljuk.

Leterítettük a hálóban is a szőnyeget, csak a gardróbnak szánt részen maradt meg a csupasz pozdorja padló, ahol felhalmoztuk a falhoz való gipszkarton táblákat, maradék pozdorjákat és más építőanyagokat. A villanyszerelő srácok után festhettem a konnektorok alatti részeket, ugyanis sikerült nekik összerugdosni a cipőjükkel a falat. Ugyan nem vagyok egy tisztaság-mániás, de legalább egy hétig legyen szép tiszta minden! Ezért aztán ledörgöltem a gerendákat, ahol ráment a festék, főként ott, ahol a padlóról nyújtózkodva még elértem, mert estefelé már nem volt erőm tovább létrázni. Andrással felcuccoltunk a nagy létrán közel ezer kötetet és számtalan szakfolyóiratot, a számítógép-asztalt és a dög nehéz fiókos szekrényt is, mára mindkettőnknek sikerült a csuklóját kikészíteni. Hogy lesz ebből egerezés, nem tudom...

Építési napló, 2004. 12. 06., hétfő #

3 fok, borús idő. Villanyszerelés.

Maestro, 2004. 12. 05., vasárnap #

Amikor népszavazni voltunk, a tanácsterem falán látjuk ám, hogy valami rendezési tervnek látszó tárgyakkal van kitapétázva a terem, de nem tudtuk alaposabban megnézni a szavazófülkéktől. Annyit láttam, hogy a mi telkünk utáni két telekkel bezárólag van egy övezetbe rakva az Almás kert fogadó utáni rész, de hogy ez pontosan mit jelent, azt nem tudjuk még. Holnap majd bemegyünk és megérdeklődjük, és akkor alaposabban is meg tudjuk majd nézni a terveket. Nagyon remélem, hogy nem járulnak hozzá ahhoz, hogy a mögöttünk lévő két nagy telket sok kicsire szabdalják fel nyerészkedési céllal. A főépítész tavaly határozottan azt mondta, hogy nem akarják megismételni a faluban látható zsebkendőnyi telkeket.

Aztán látogatóink jöttek, akik révén annak idején megkaptuk a Szőnyi utcai kisházat. Jobb alkalmat nem is választhattunk volna, hogy megmutassuk házunkat: hét ágra sütött a Nap, és nagyon látványos volt a ház minden oldalról nézve. Már másodszor hallottam a 'Jancsi és Juliska' kifejezést vele kapcsolatban - ezek szerint sikerült megadni neki azt a mesebeli jelleget, amit mindig is szerettem volna:

Tábolabbról a kert végéből nézve is jól mutat. Ha ügyesen fotózom, egészen úgy látszik, mintha egy komoly, nagy tó partján állna a házikónk:

Ma már csak pakolásztak a telken, elvitték a létrákat és pallókat. Holnaptól máshol dolgoznak, de még egyszer megkaptuk az ígéretet, hogy huszadikáig meglesz a szerelt válaszfal is. Addig is búcsút vettünk a kivitelezőnktől. Kívülről nézve gyakorlatilag egy kész házat hagytak maguk után, és tényleg nem sok tennivaló maradt hátra: pár nyílászáró berakása, a villanyszerelés befejezése, és a tetőtéri válaszfalak. A többi már csak bútorozás és lakberendezés. A kerti építmények és a kerítés maradt tavaszra, meg a növénytelepítés befejezése. De a házunk készen van - és ezt nem sokan gondolták volna a faluban, mert itt a legtöbb ház éveken át épül.

A markolóssal is beszéltem, egy hét múlva valamikor tud jönni befejezni a tereprendezést és eligazítani a földet a tó mellett. Ő úgy tudja, hogy nem vonták belterületbe ezt a részt, hanem csak az építést könnyítették meg. Mégpedig azért, mert belterületbe vonás esetén az önkormányzatnak kötelező lenne közművesíteni, csakhogy errefelé nincsenek önkormányzati telkek, amiknek az értéknövekedéséből ez visszajönne. Néhány magánember kedvéért pedig nem igazán érzik fontosnak a dolgot, és szerintem teljes joggal.

Kihasználva a napsütéses meleg időt, leragasztottam a nyugati teraszra felhajtott tófóliát. Ezt eddig csak néhány beütődübel tartotta, viszont a teraszról lefolyó víz alá tudott kerülni. Most telenyomtam a már máshol is sikeresen alkalmazott Mindentragasztóval, és méretre vágott lécekkel és kődarabokkal terheltem le. Nagyon jó érzés volt, hogy hevernek mindenféle kövek a kertben, amiket ilyenkor csak fel kell kapni és odatenni nehezéknek. Meg a maradék bitumenes csupaszlemezből csíkokat vágok a tó szegélyére, hogy védjem a tófóliát az UV-sugaraktól, és persze ezt is kővel fogom lenyomatni.

A szőnyegpadlót pontosan beszabtam a helyére a dolgozó részén, csak a hálószoba maradt ki, de onnan előbb el kell pakolni a gipszkarton lapokat. A kétoldalas ragasztószalag gyönyörűen a helyén tartja a szőnyeget, a toldás szinte észrevehetetlen. Cliókára felcsatoltam az utánfutót, hogy holnap reggel már egyből pakolhassunk rá. Összeraktam egy csomó könyvet is, most pedig még befejezem a ZeBlog írását, aztán összecsomagolom a számítógépeinket, mert holnaptól már az új házunkban dolgozunk és tárgyalunk.

Építési napló, 2004. 12. 05., vasárnap #

7 fok, napos idő. Szőnyegpadló lerakása, tófólia leragasztása a terasz betonjára, rendrakás a terepen és levonulás.

Maestro, 2004. 12. 04., szombat #

A mai nap sem telt el idegeskedés nélkül. A szép időre való tekintettel a kis tó három nap alatt bealgásodott, és már csak homályosan látni le a fenekéig. Engem ez nem zavart volna annyira, de Ágiczának mániája a víztisztaság, és persze ki máson töltötte volna ki a dühét?

Továbbra is fugázták a kőfalat, és közben pakolták össze az állványokat, pallókat, hegesztőapparátot, egyebeket. Teljesen olyan hangulatom volt, mint amikor a jól végzett munka után rakodunk el - és ez végül is így is volt :-) Összeszedegették a fal mellől a betonos-kőtörmelékes fugázási hulladékot, ebből egy csomót el is engedtem a konténer felett (Cliókába 16 db papírzsák fért be, egyenként 30-40 kilónyi tartalommal). Elhoztam a tüzépről az idei utolsó adag cementet. Egyetlen zsákkal hoztam csak, és valószínűleg ebből is fog még maradni.

A maradék másfél tábla pozdorjából és a kisebb darabokból polclapokat szabtam le, amik majd a fal mellett lesznek felállítva a ritkábban használt könyveink halmára, átmeneti polcként. De azért az igényesség itt is kiütközött rajtunk: ha már fél évig nyers pozdorja polcaink lesznek, legalább az éleiket lefózoltam a kis kézi gyalugéppel, így egészen jól néznek ki, és nem is annyira sérülékenyek. A Bosch kisgépeink nagyon beváltak, tényleg öröm profi szerszámokkal dolgozni. A körfűrészes vágásoknál eleinte még felcsavaroztam a lapokra egy pozdorja csíkot vezetőnek, de aztán már csak a felrajzolt vonalat követtem, és így is igen szépek lettek a vágási élek. A gyalu talpán külön van egy hosszanti vágat, amivel az élek letörésénél tudtam nagyon szépen irányban tartani a gépet.

Ágicza közben elültetett egy csomó növényt a tóba, amik már vagy egy hónapja vártak sorukra a nappaliban, felmosóvödrökben. Ezek a növények hivatottak a tó vízminőségét javítani, csak eddig mindig volt valami sürgősebb, házon belüli tennivaló. Ágicza azzal vigasztalta magát, hogy ha legalább alga van a tóban, akor beindult a mikroszkopikus élet is, és a halak biztosan nem fognak éhen pusztulni a tél folyamán! Így megnyugtatva lelkét, végre jött és segített lerakni a szőnyegpadlót. Egyelőre csak nagyjából szabtuk ki, és kiterítettük a padlón, hogy kisimuljanak a vonásai, mert a tárolás során magára szedett némi hullámosságot. Szemre még csak-csak szőnyegnek nézhetné az ember, de kb. 2 mm vastag filc az egész, mezítláb rajta járva sokkal keményebb egy normál szőnyegnél. Papucsban viszont már majdnem ugyanolyan. Fél évre megteszi, azután pedig fel sem szedjük, marad a helyén, filc aljzatként a parketta vagy hajópadló alatt.

Újra beüzemeltem a vízlágyítót, most már nem olyan döglött szagú a víz (a több hetes állás a szerkezetben nem tett jót neki), csak egyszerűen sós illatú. Inni úgysem lehet belőle a magas nátriumtartalom miatt - ez a gyakorlatilag teljes lágyság ára - de már évek óta nem iszunk vizet a csapból, nem fog ezután sem hiányozni.

Megbeszéltük, hogy a falakat egyelőre meghagyjuk fehérnek. Ennek több oka is van: egyrészt nem lenne Áginak rá elég ideje, másrészt nem árt fél-egy évet fehér falakkal kivárni. Ennek szintén több oka van, stilisztikailag az, hogy eleget lássuk a fényeket és eszerint válasszunk színeket, épületszerkezetileg pedig nem árt hagyni előjönni az esetleges repedéseket, azokat kijavítani és utána rámenni a nehezebben javítható színes festéssel. Ágicza egy feltétellel egyezett bele a színes falak elhalasztásába: ha végképp nem bírja már a fehérséget, akkor a fél év letelte előtt is felforgathassa a házat festés ürügyén...

Már hat óra is elmúlt, mire elhagytuk a házunkat. Kint tökéletes sötétség - közvilágítás ugye itt már nincs -, Cliókát is csak úgy tudtuk megtalálni és megközelíteni az út mellett, hogy a távirányítóval felváltva kinyitottam-bezártam az ajtaját, és az indexekkel kicsit megvilágította az utat...

Holnap végzünk a szőnyeggel, és talán már át tudunk költözni a számítógépekkel. Ennek meglenne az a jó hatása, hogy egyszerre lennénk ott a házban, és közben mégis tudnánk haladni a munkánkkal is. A mostani rendszer sokkal fárasztóbb, hogy este hullafáradtan hazaérve ülünk le rajzolni, nem is haladok úgy mindennel, mint ahogy szeretném. De már csak pár nap, amint átköltözünk, új korszak kezdődik ihlet és munkakedv terén is. A többi holminkat majd szép lassan költöztetjük át, azok év végéig ráérnek.

Építési napló, 2004. 12. 04., szombat #

8 fok, napos idő. Kőfal fugázása, tárolópolcok készítése és belső festés, szőnyegpadló leszabása.

Maestro, 2004. 12. 03., péntek #

Jó 12 óra alvás után ébredtem csak fel, de annyira jóllaktam tegnap, hogy csak estefelé éheztem meg... Mire kiértem a telekre, már el is ment a bádogos, aki felrakta a csatornavasakat. Telefonon beszéltem vele, amint lesz pénzünk megvenni az ereszcsatornákat, felrakatjuk végre azokat is - csak legyen még olyan időjárás, amikor ezt megteheti!

A villanyszerelőket viszont sehol sem láttam. Felhívtam a főnöküket, hogy mégis merre járnak. Ő valami sürgős munkáról beszélt, és hogy majd hétfőn jönnek. Azt már nem - mondtam neki - arról volt szó, hogy a hét végén itt már áram lesz a konnektorokban és világosság a lámpákban, mert már áttelepítenénk a számítógépeinket. Az sem baj, ha csak átmeneti módon, de valahogyan oldja ezt meg nekünk. Ki is küldte egy emberét, aki nagyjából bekötötte a dolgokat, így Ágicza este már villanyfénynél festhette a fürdőszobát. Kérdeztem tőle, mit sikerült megtudnia az ELMŰ-nél a három fázisú árammal kapcsolatban. Még nem kapott konkrét választ, de talán megoldható a dolog valahogy.

Kifizettem az ácsokat is, bár ezt egy kicsit elhamarkodtam, mert a fürdőben még nem tették fel a takaródeszkákat, amit megbeszéltünk. De talán nem is olyan lesz majd végül, hanem - tekintettel a vizes helyiségre - inkább több, kisebb darabból fogom összerakni.

Ágicza teljesen ledöbbent a kertben sétálva: a fák rügyeznek a szép időben! Szegények, nagyon meg fogják szívni, ha majd jön a fagy. Nem tudom, mi lesz ennek a hatása a tavaszi növekedésükre, de talán túlélik valahogy a csalódást.

Ágicza már a fürdőszobát festette, én pedig a kerítés mellett álló fát vágtam fel és pakoltam be a terasz oldalába, a kőfal elé. Már alig van felvágatlan fa, talán egy napi munka, csak lassan már nincs hová rakni a felhasogatott fát, azért kell vele várnom. A kőművesek már 3 felé tervezték, hogy befejeznék a munkát, de lassan fogyott a fugázó beton, meg talán nem is volt képük elhúzni addig, amíg én is ott voltam és vágtam a fát a szürkületben. Maradtak is sötétedésig (ami fél ötkor már itt volt, a hülye téli időszámítás miatt). Gyorsabban végeznek a fugázással, mint tervezték, de még ott van a külső kakasülők visszarakása, a déli terasz előtti beton, úgyhogy a válaszfalat majd csak később építik meg - de két hét múlva meglesz az is.

Visszavittem a tüzépre a raklapokat, és a kivitelezőnk is elkezdte elszállítani a már nem használt szerszámait, létráit és állványait. Egyre tisztul a telek, mert az elmúlt héten ahányszor kimozdultam a kocsival Zebegényből, mindig tele volt a raktere cementeszsákokba csomagolt hulladékokkal. A hulladék fák egy részét már el is vitték. De még mindig rengeteg minden hever szanaszét, és mivel nincs helyünk a kacatok tárolására, mindennek a sorsáról dönteni kell, nem lapulhatnak meg egy fészer mélyén azzal, hogy 'hátha még szükség lesz rájuk'.

Ez a tárolótlanság ez egész házunkra igaz lesz egyébként, minden felesleges vackot ki fogunk dobálni könyörtelenül, mert egyszerűen nem lesz hely a számukra. Ilyen egyszerű ez...

Intézkedtem a cégtáblánk hiányzó két sorának ügyében is. Úgy döntöttem, hogy csak a nevünk és a foglalkozásunk lesz kiírva a weboldalunk címe mellett, telefonszámokat nem adunk meg. Jobb, ha csak az keres meg minket, aki már látta a weboldalunkat is, aki pedig nem fér hozzá sehol sem az internethez, az még mindig bekopogtathat hozzánk, ha egyszer már arra jár. Ma is láttam egy autót, ami egész lassan ment el a házunk előtt, aztán megfordult és még egyszer eljátszotta ezt. Holnap kirakom a cégtáblát, mert még így, hiányosan is talán hasznos lesz, ha ott van a kerítésen.

Építési napló, 2004. 12. 03., péntek #

10 fok, borús idő. Kőfal fugázása, villanyszerelés, belső festés, csatornavasak felrakása.

Maestro, 2004. 12. 02., csütörtök #

Korán reggel ott dudálgattak a villanyszerelők a ház előtt, szerintem még arra az időre emlékeztek, amikor Clióka szervizben volt, és nekik kellett értem jönniük. Megmutogattam nekik mindent, és még olyan bonyolult kérésem is volt, hogy a váltókapcsolós világítótesteknél, ha mindkét kapcsoló felkapcsolt állásban van, akkor égjen a villany. Ezt először lehetetlennek találták, mert hogy a váltókapcsoló akkor is felkapcsolja a villanyt, ha mindkét helyen fordítva áll. Mondtam neki, hogy ezt én is nagyon jól tudom, de mindezek dacára megoldható-e, hogy ha felfelé van kapcsolva, akkor égjen a villany? Nem nagyon értette, hogy mit akarok, de végül csak sikerült megcsinálnia. Ilyenkor merítek erőt az IQ-tesztem eredményéből, mert az ilyen vitákban sokat segít az a tudat, hogy nem én vagyok a hülye :-)

Sikerült elnéznem a csillárkapcsolók cikkszámát, így aztán kétpólusú (leválasztó) kapcsolót kaptam helyettük. De annyira még ezt sem tudtam elrontani, mert egy ilyen kapcsoló úgyis kell majd a cirkóhoz, a másik kettőt pedig a két kinti tárolóba rakom, oda úgysem vettem még semmit. Csillárkapcsolókat pedig hoztam Nagymarosról pótlólag.

Ágicza festett, lassan már megvan az egész nappali, már csak az előszoba és a fürdő van hátra. Közben kint a kőfalat kefélgették, és ahogy elnéztem, a tervezettnél gyorsabban haladnak. Kifizettem majdnem az egész kőfalat, de a maradékot jó stratégiai érzékkel a szerelt válaszfal felépítése utánra halasztottam, hogy mindenképpen elkészüljön még az idén. Felhívtam az ácsunkat, hogy mi lesz a maradék munkákkal, de persze megint hallgathattam a siránkozást, hogy neki mennyire nem érte meg itt dolgozni. Kicsit már unalmas ez a nyafogás. És ráadásul az egésznek az az oka, hogy nem tudja rendesen felmérni elsőre, hogy mivel mennyi munkája lesz.

Magam is elcsodálkoztam, hogy milyen sok raklap ténfergett még a telken. Most összegyűjtöttem őket, és hat darabot raktam össze egy halomba, amiket holnap vissza fogok váltani. Az ácsaink is beugrottak, elvinni pár állványt. Így szemtől szembe már nem volt olyan elkeseredett, inkább megbeszéltük, hogy mennyit érdemes félretenni a megmaradt cserepekből, és mit lehet megpróbálni eladni vagy visszaváltani.

Ágicza csak most, ezt a fotót látva értette meg, miért nézték őt annyit a villanyszerelők festés közben :-)

Elővettem a régi cégtáblánkat, amiről elsősegélyként levakartam a régi címünket és a telefonszámainkat, és addig is már kirakom a kerítésre. Ha ennyire lelassít minden autóst ez a ház, akkor talán nem haszontalan dolog elhelyezni egy kis reklámot is rajta.

Délután sikerült valahogy felrángatnom Ágiczát fél órás délutáni álmából, és átmentünk Újvölgybe, Márti nénihez. Igazából még a névnapom alkalmából hívott meg, de csak ma jött össze az időpont. Ettünk egy olyan finom vacsorát, hogy tényleg egy falattal sem tudtam már többet megenni, és estig beszélgettünk Márti néniékkel. Jó volt ezt az estét ilyen családias hangulatban eltölteni, és rendes asztalnál enni (a mi étkezőasztalunkon jelenleg virágok vannak, ezért az ágyon elheverve eszünk már fél éve). Nosztalgiával néztem a kis házat, ami hét hónapig az otthonunk volt. Márti néni csomagolt nekem egy kis sütit, ha már egy ültő helyemben nem tudtam annyit enni... Viszont a következő vacsorát már mi adjuk, mégpedig az új házunkban!

Hazaértünk, belecsobbantam egy nagy kád vízbe, aztán eldőltem az ágyon - ami érthető is, hiszen teljes erőmmel az emésztésre kellett koncentrálnom! :-)

Építési napló, 2004. 12. 02., csütörtök #

9 fok, borús idő. Kőfal fugázása, villanyszerelés, belső festés.

Ágicza, 2004. 12. 01., szerda #

Már tíz előtt talpon voltunk két, szinte egy időben beérkező telefontól - legalább az egyikünket hagyhatták volna aludni! Az asztalos azzal a hírrel keresett, hogy jövő hét végére tudja csak szállítani az ajtajainkat, annyira el van havazva, és miután András rákérdezett, kiderült, a tetőtéri kerek ajtó csak januárra lett náluk beütemezve. Még szerencse, hogy a gipszkarton fal ettől még elkészülhet! És ha már kihozzák és beszerelik a beltéri ajtókat - mind a kettőt - a tároló három kis ablakát is beállítják a helyére a deszka ajtókról nem is beszélve. Ezzel végre befejezettnek lehet tekinteni a ház külső munkálatait, mert addigra a kőfal fugázása is elkészül majd.

Igaz, hogy a legtöbbet a maradék cserepek felrakása jelentett most a ház küllemének, és ezt kint élőben is tesztelhettük. Tizenegy felé már az ácsok be is fejezték a tegnapról elmaradt apróságokat, és hetedhét határon is túl jártak, mire megszemlélhettük művüket. Remek munkát végeztek, szokás szerint, és tényleg egyetlen dolgot nem tudok nekik megbocsátani a házon, hogy nem szóltak előre, melyik deszkákat szánták a fafödémhez. Ha ezt tudtam volna, egy jó hónapot száradhattak volna esőmentes helyen, és felrakva nem száradtak volna össze néhol 1-1,5 centit is. Azzal vigasztalom magam, hogy egy néhány száz éves, valamirevaló födém is éppen így néz ki! :-P

Amilyen szeszélyes idő volt ma, igazán nehezemre esett festeni, kezdek frontérzékeny lenni. Kint kóboroltam, jól szituált kukás néniként a telken és gyűjtögettem az építési hulladékot és a sittet nagy papírzsákokba. Aztán az eső is rázendített, a maradék gerendákat sietve benejlonoztam és bementem pamacsolni. A munkások rendületlenül fugáztak tovább, a ház déli oldalába költöztetett növénykémet vigyázón körbekötözték dróttal, miután látták, hogy nem ok nélkül takargattam le megóvva a lehulló cementtörmeléktől...

Mivel András egy nagymarosi fuvar után bement Pestre, egyedül kellett munkaidő végén hazagyalogolnom. Elkészültem a nappali több falfelületet tartalmazó felével, holnap ez is teljesen készen van, aztán ragasztgatom le az előszobát és a fürdőben van még egy kis gipszelni való folytonossági hiány. A félhomályban is még dolgoztak, be akartak még valamit fejezni, én inkább nem vártam meg őket. Visszafelé ballagva még vissza-visszanéztem az otthonunkra - minden elfogultságtól mentesen is gyönyörűnek találtam a keleti homlokzatát, a déliről még hiányzik a növényrács és a köré ültetendő bokrok és virágok, de ez így december felé megbocsátható dolog, nem? Jó húsz percet sétáltam a telektől a Szőnyi utcáig, csendesen mélázva a házon: teljesen besötétedett, mire hazaértem.

Építési napló, 2004. 12. 01., szerda #

9 fok, esős idő. Kőfal fugázása, belső festés.