| ZeBlog archívum, 2005. január |
|
Újítottam a lékvágási technikámon, mindkét tavon egy nagy, méterszer méteres lyukat vágtam, ez talán nem fagy be olyan könnyen. A jég 10-12 centi vastag már, nyugodtan mászkálhattam rajta. A kivágott nagy táblát csak becsúsztattam a jég alá, de nem is volt olyan könnyű a víz alá nyomni. 
Egész nap esett a hó, és ennek megfelelően borús idő volt. Megint csak megfigyelhettem, milyen drámai változást jelent a fűtésben a napsütés. Tegnap csak fűtögettünk, többször is teljesen hagytuk teljesen leégni a tüzet, ma pedig végig égett a tűz a kandallóban. Hevenyészett számításaim szerint -30 fok külső hőmérsékletnél kellene teljes erővel fűteni, tényleg 6 kg/óra sebességgel rakni a fát. Olyan hideg meg talán csak nem lesz, vagy ha mégis, akkor legfeljebb kipróbáljuk a kandallót barnaszénnel is, mert hogy azt is eszik szükség esetén. Ez kimondottan eseménytelen nap volt. Ágicza beugrott Pestre a könyvelőnkhöz, aláírni valami papírt, és már jött is vissza. Aztán hajnalig egy renderelést készítettük elő. Ez majdnem olyan munka, mint a fényképezés, csak itt virtuális kamerákat helyezek el, és a képek elkészítése majd utána történik, most csak beállítunk mindent aztán megyünk aludni, és a gép megcsinálja a többit. Viszont megtudtuk a könyvelőtől, hogy az államnak nem elég a lakásom eladásából származó 'nyereség' utáni adó, hanem mivel ennyit kerestem tavaly, ugrott kb. 100 ezer forint adókedvezményem is (ugyanis az ilyen burzsujoknak az már nem jár). Mindent egybevetve majdnem másfél milliónkba fog kerülni az, hogy a lakásárak inflációját nem veszi figyelembe az adótörvény. Hát a jó anyjukat :-( |
|
Reggel még gyorsan pótoltam azt a pár fotót, amikhez a délkeleti napsütés szükségeltetik. Ez, összevetve a tegnapi képekkel, nagyjából a várt eredményt hozta: a házikónk minden oldalról jól néz ki :-) Ugyanis ha rendesen telibe kapja a napsütés, akkor szép napfényes minden oldalról. Ha viszont csak súrlófényt kap, sokkal plasztikusabban kirajzolódnak a kövek az oldalán. Vagyis nem feltétlenül kell egy egész napon át fotózni, hogy minden oldaláról jól sikerüljenek a képek, hanem egyszerre is letudható a dolog, ha valaki nem olyan alaposan áll majd neki a fényképezésnek, mint pl. majd én.. És a falu is egész érdekes látványt nyújtott reggel. Ugye, mindenki akkor gyújtott be, és az ellenfényben gyönyörűen kirajzolódtak a felszálló füstfellegek: 
Érdekeségképpen egymás mellé raktam a ház leglátványosabb nézetéről készült képeket, hogy mennyit számít az időpont, illetve a napsütés iránya. Nem csak a színek mások egy kicsit, de a kő is látványosan durvább vagy simább, egészen más az összkép egy-egy képen. A sorozat mintegy hét óra időtartamot fog át: 
A nap ezután szorgos munkával telt, két tárgyalás egymás után szépen kitöltötte az időmet. Lehet, hogy le kell mondanom a szabad hétvége gondolatáról, mert mindenki csak szombat-vasárnap ér rá ide utazni hozzánk Zebegénybe. De talán még jobb is így, mert akkor tárgyalunk, amikor tele van az erdő kirándulókkal - és akkor sétálgatunk a környéken, amikor a tömeg Budapesten dolgozik :-) |
|
Gyönyörű, verőfényes reggelre ébredtünk és mindjárt visszatért az életkedvem. Ahogy András a téli benapozást mutogatta még annak idején, pont olyan valószínűtlenül mélyen süt be a földszinti hatalmas ablakokon a nap, felkúszik az északi falra is. Ez a nap is rajzolással telt, de természetesen a fotózást sem lehetett kihagyni: a szemközti domboldalra felkaptatva készült néhány kép a házról. Aztán András csak hazaérve vette észre, hogy az egyik akkusapkát szépen elhagyta, valószínűleg mikor kapaszkodott fel az egyik fára. Nosza, ki kellett nekem is vonulni, de nem sok reményt fűztem egy 2x5 cm-es átlátszó műanyagdarabka megtalálásához a vakító fehér hóban... és hiába is kerestük a lábnyomokon visszalépkedve, nem találtuk meg. (Aki esetleg éppen a házunkkal szemközti erdőben bóklászna és talál egy Nikon EN-EL1 lítium akkuhoz való sapkát, csak dobja be a postaládánkba, köszönjük.) 
A mini-expedíció után az uram fogta a lapátot és letakarította a kis tó egy részről a havat. A nagy tó nekem marad holnapra, fő a munkamegosztás! :-) Akár napsütés, akár nem, igen fázott a lábam kint és szerintem keményen mínusz volt napközben is kint. A kamrában befagyott a felvágott és a joghurt is. Este, kiváncsiságból kitettük a hőmérőt, miután döbbenten szemléltem a befagyott (!) kulcsot a zárban és a lederesedett macska-bejárót. Beüzemeltük a hajszárítót, hogy legalább a kulcsot ki tudjuk szedni, és kinyithassuk a bejárati ajtót. Mínusz tizennégyig süllyedt éjfél utánig, és szerintem lesz ez még hidegebb is. Szegény növénykék, csak bírják ki, a halakra most nem is merek gondolni... |
|
Egész éjel és még reggel is tömött pelyhekben hullott a hó, magabiztosan beborítva hegyet-völgyet. Mivel nem szeretem a rossz megérzéseket, és nem volt kedvem fejre állni az itteni jégpályás úton, ezért elhalasztottam a mai pesti bemenetelt. Helyette itthon tettünk-vettünk - jobban mondva inkább én, mert András megint gyengélkedik, egész nap szinte csak aludt. Persze nem csodálom, hogy újra bujkál benne valami, ugyanis tegnap a hóesés örömére megint fotózással kísérletezett kint a hidegben. Legalább fél órát szöszölt a ház körül a vakukkal és a reflektorokkal, mire teljesen átfázva, ám újabb képekkel végre bejött. Hordtunk be egy nagy rakás fát, hogy kiszáradjon, mire a kandallóba kerülne. A pozdorja egyébként, mint fűteni való, fényesen bevált: sokáig ég és nagyon sok meleget ad le. Most, amíg ilyen hidegek járnak éjszakánként, mindig alaposan megpakolom a kályhát, mielőtt lefekszünk, hogy reggelre még meleg maradjon a kályha belseje. Macskák nem nagyon akarnak kint maradni, még a rendíthetetlen Tappancs is tíz perc után visszavonulót fúj - ha be tud jönni a befagyott macskaajtón. Így aztán estére megy a tombolás a tetőtérben, a szürkékből csak a szőnyegből felvert por látszik, ahogy mint a felettébb hangos szélvész, vágtatnak egymás nyomában. Nyafikáról mindig is tudtuk, hogy tisztaság-mániás, de néha ezt már túlzásba viszi. Ha valamelyikünk a fürdőben van és a kislány ott éri, akkor rendszerint kiköveteli magának, hogy tiszta almot prezentáljunk neki. Ezt teszi igen szemléletes módon: beleugrik az alomba, szaglász, kaparászik egyet-kettőt, majd szorosan elénk ül, és nyikorogva, félreérthetetlenül reklamál. Amint teljesítjük kötelességünket és tiszta, új zacskó alom is kerül a tartóba, abban a pillanatban beleugrik és elégedetten felavatja... ~8-O |
|
Megint esett néhány centi hó az éjjel, mert Clióka és a völgy többi része is még nagyobb fehér dunyhába burkolózott. Elszöszmötöltem egy ideig, mire fel tudtam kelni - de most érdemes volt! András ugyanis szólt, hogy igyekezzek a fürdőszobai tollászkodással, mert valami meglepetés vár fent az emeleten. Tippeltem, hogy vajon újabb kisrókát kell-e eltakarítanom, vagy esetleg egy csuromvizes szürke fenevad mászott ki a tóból megint, de nem! Amint felkapaszkodtam a létrán, András odavitt a nyugati ablakhoz, hogy nézzem meg a kertet. A nagy tavon nem csak egy frissen vágott lék pompázott, hanem egy igazi, hóba-jégbe taposott szívecske, csak nekem! :-) 
A szülinapi ajándék felett érzett örömömbe azonnal belehasított a felismerés, mekkora kockázatot vállalt a meglepiért: ha András nem macskányi súlya alatt beszakad az öt centis jég, miközben a tetején balettozik, az elég durva lett volna - a víz ugyanis 3-5 fokos, abszolút nem lékben való fürdésre alkalmas! A mai is a csöndes, dolgozós-pihengetős napok közé tartozott: miután sikerült az utólagos ijedtségtől éppen kiugró szívemet kicsit megfékezni, leültem dolgozni. A macskák szanaszét hevertek egész nap, Tappancs a kisebb-nagyobb párnákon, Krampuszka a puha takarón, Nyafika közvetlenül a tűz előtt, Kövér pedig a kémény meleg oldalának dőlve, ki-ki vérmérséklete szerint... 
Készült néhány panorámafotó a házról kívül-belül. A belsőkből még a tetőtér a viszonylag elfogadható kinézetű, csak még kicsit rendetlenség van. Kívülről viszont teljesen rendezett a látvány, mert a hó mindent eltakar :-) |
|
Reggelre kelve már fehér volt minden! Ágicza átugrott Szobra, elintézni ezt-azt, aztán készített pár fotót is a házról és a kertről: 
Felaprítottam még egy nagy adag pozdorját, már csak néhány tábla maradt, de ezekkel még várok. Ha kicsit kiszáradtak, a legszebb részeikből fogom kivágni a tetőtéri könyvespolcokhoz hiányzó lábakat. Aztán jól megraktam pozdorjával a kandallót, és ledőltem aludni. Ebben a hidegben jólesett még pár órára belefúrni az arcomat a párnába. Krampusz a hátamon feküdt, Nyafika a vállamhoz fészkelte be magát, a sztereó dorombolás közepette könnyű volt elszenderednem. Aztán persze hajnalig rajzoltunk, Ágicza még mindig egy látványterven dolgozott, én meg a különféle kis házikóimmal foglalkoztam. Békésen telt az idő, csak néha szakította meg egy-egy elkeseredett anyázás, amikor Ági számítógépe nem akart engedelmeskedni. Ennél durvább szavakat csak akkor hallottam, mikor odamentem segíteni és nekem elsőre megcsinálta, amivel Ági tíz perce szenvedett :-) Legutóbb kb. nyolc éve volt, hogy kézzel írtam levelet, de most megesett velem ez a csoda. Egészen elszoktam a folyóírástól, mert mindent számítógéppel írok, a terveket és skicceket pedig nyomtatott nagybetűkkel írom fel (bár az is már majdnem folyóírássá lényegült át az idők során). Szokatlan volt rendes tollal papírra írni, oldalakon át, de az eredmény valahogy sokkal maradandóbbnak tűnik számomra, mint ha csak egy marék bitet állítanék át a vinchesteren. |
|
Ha éjjel gép előtt ülök, szinte természetszerű, hogy másnap elkésünk, mert nem tudok felkelni ('legközelebb itthon maradsz, ha nem bírsz időben feltápászkodni' - mondja itt egy hang a háttérben :-). Még mindig hiányzik sok-sok óra alvás, ezért már azon gondolkodtam, hogy az ilyen esetekre beszereltetek Andrással egy katapultot az ágyba - hátha úgy könnyebb, gyorsabb és főképpen hatékonyabb az ébresztő. A délelőtti munkánkkal Veresegyházon gyorsan végeztünk, ám házigazdánkkal még sokáig beszélgettünk. Újból csendes jóérzéssel nyugtáztam, hogy áldás, hogy nem nézünk tévét már nagyon régóta. Így mentesülünk a kollektív agymosás és elmepusztítás rettenetétől, amit médiának neveznek. Hazafelé beugrottunk Őrbottyánba, egy kis tavacskát akartam lefotózni, amit a múltkor ott jártunkban elfelejtettem megörökíteni. Egy patak táplálja, így természetes hatású halastónak néz ki, valami natúr bája volt a kis szigetecskével és a néhány nyírfával a partján. A falucskát egyébként meglepően kedves dombok szegélyezik, szinte hívogatják az embert egy kis kocsikázásra. 
A dimbes-dombos terepautózáshoz így kedvet kapva felsóhajtottam (mikor már hazafelé vettük az irányt, a 2/A felhajtójánál), milyen jó is lenne egy kicsit csavarogni ebben a szikrázó téli napsütésben, erre András egy hirtelen kormánymozdulattal Nógrád megye felé irányozta Cliókát és nekivágtunk az útnak. Bár minden kívánságom ilyen gyorsan teljesülne! :-) 
Kis kerülő csak, és egy egészen más világba csöppentünk bele. Kicsi, pusztuló falvak a hegyek között, leromlott épületekkel, szétszórt, rozsdásodó traktorokkal a mező szélén a téeszek végnapjaiból, a félig üres közérttel ahol mintha harminc éve megállt volna az idő. Mivel ezek a falvak nem turista-célpontok, és a mezőgazdaságon kívül nincs is más munkalehetőség errefelé, szép csöndesen halódik a környék, egy-két fehér hollónak is beillő új épülettől eltekintve. Egyik helyen például egy ősfás parkot láttunk egy csonttá szedett kis kastéllyal, de mielőtt felcsillant volna a szemünk, megláttuk a vadonatúj, cifra kovácsoltvas kerítést is a frissen rakott terméskő támasztóoszlopokkal - erre valaki hihetetlen jó érzékkel lecsapott és megvette - már csak a több hektáros park miatt is megérhette neki, bármilyen eldugott helyen is van... Azt viszont nyugodt lélekkel megállapítottuk mindketten, hogy a Dunakanyar azért kicsit más - a lakosság összetételében és infrastrukturálisan is. A vadromantikája ezeknek a helyeknek lenyűgöző, de tartós ott-lakásra nem vállalnánk. Már csak azért sem, mert akkor nem lehetne mindig a Duna mellett autózni, és gyönyörködni a visegrádi Fellegvár romjaiban és alatta a szélesen fodrozódó kék szalagban, ami megunhatatlan látvány. Így, hogy visszafelé is világosban jöttünk, még inkább. :-) Apró kőházikónk tartózkodóan, ám egyáltalán nem hűvösen várt ránk: az egész napos napsütésnek és a reggeli begyújtásnak köszönhetően most sem dideregtünk. A földdombokból is elhordtak egy újabb adagot, most már rendesen kilátunk, mikor kikanyarodunk az útra. Este András - úgy látszik a mai nap mindenhez hirtelen indíttatásból kapja az ihletet - felszeletelt még egy csomó pozdorját a fűtéshez. Előtte a vékony farostlemez lapokból, amik egykor a kiállítási képeim hátlapjaként szolgáltak, ideiglenes ajtó-kazettákat készített az előszoba és a nappali közti ajtóba, hogy ne halljam annyira a mosógép zúgását. Csak amíg a tiffany el nem készül... Néha már komolyan szégyellem magam, hogy ennyire nem haladok a ház csinosításával, de egyszerűen itt egy lassabb, komótosabb életvitelre álltam be, és akárhogy is, egyikünket sem zavarja az ideiglenesség, és ad hoc megoldások, amik most még a házban találhatóak. Majd mindennek itt lesz az ideje, nem sietünk, elvégre nem azért költöztünk be, hogy itt is rohanni kelljen mindennel! |
|
-3 fok, napos idő. Beltéri ajtó átmeneti üvegpótlása farostlemezzel , megmaradt föld elszállítása . 
|
|
Már éppen indultam volna szokásos hétfői pesti üzleti utamra, amikor egy földdel megrakott teherautó állt meg a telkünk előtt, és felénk sétál a sofőrje. Mondtam neki, hogy ide nem kell több föld, így is hegyekben áll, inkább elvinni kellene. Kiderült, hogy éppen azért jött, a kocsin lévő föld mellé még kellene neki az is, amit a telek előtt kerülgetünk már régóta. Jól tettem, hogy nem engedtem elvinni november elején olyan kétes konstrukcióban, hogy én fizetem a felrakodást. Ez a fickó (időközben rossz arcmemóriám dacára is felismertem, a markológépesek főnöke volt) teljesen ingyen felrakta és elvitte, és talán még fizetett is volna érte valamit. De megkapta ajándékba, legfeljebb majd segít kicsit a tereprendezésben. Abban maradtunk, hogy egy pár köbméteres kupacot meghagy nekünk, a többit mindet viheti, csak a helyét egyengesse el szépen. Benéztem az őrbottyáni önkormányzatra, egy újabb tervet egyeztetni. Kicsit már ebédidőben érkeztem, de ennek ellenére fogadott az ügyintéző, és nagyon segítőkész volt. Meg is indokolta: ők itt a község fejlődését szeretnék, és nem akarják hátráltatni azt, aki ehhez járul hozzá egy-két szép házzal (ajánlanám a figyelmébe ezt a gondolatot több más, Budapest környéki önkormányzatnak is...). Adott egy költségcsökkentő tippet is: ha van a házban zárt garázs (+10 EFt illeték az engedélyezési terven), akkor a fedett kocsibeállót terasznak kell nevezni a terven, különben arra is ki kell róniuk egy tizest. Ugyanis önálló rendeltetési egységenként megy a bélyeg, és a garázs hiába szerves része a háznak, a legújabb okosság szerint külön kell rá fizetni. Egy külső gépkocsitároló pedig újabb egység, újabb tizes. De ha valaki épít egy 8 állásos luxus teremgarázst, arra is csak 10 ezer az illeték - feltéve, hogy egy helyiségről van szó... De a lényeg, hogy a házzal minden rendben, várják az engedélyezési tervet, és pár hét alatt megadják az engedélyt. Aztán még az építési kövekről beszélgettünk egy kicsit, mert - amint kiderült - szakmérnökként a kövek specialistája. Arra figyelmeztetett, hogy a mostanában divatos sárgás színű horvát mészkő nem egészen fagyálló, csak beltérben használható nyugodtan. Kültéren esetleg egy méhviaszos kezeléssel lehet tömíteni a pórusait, és akkor már nem jelent rá akkora veszélyt a fagy. Még szívesen elbeszélgettem volna vele, de inkább hagytam ebédelni menni, én pedig benéztem Vácra az ELMŰ-höz. Igazán próbálom megérteni őket, de valahogy mindig az ostoba bürokrácia rémképe tolakodik lelki szemeim elé, amikor az ELMŰ-re gondolok. És ma sem igazán sikerült elhessegethetniük ezt a látomást... Kértem ugyanis egy közműnyilatkozatot a házunkhoz. Adnak, de mutassak számlát vagy szerződést (ami nem volt nálam). Akkor mondjam meg a fogyasztási címet (a fogadó előtti közterületen álló villanyoszlop, nem tudtam fejből). Akkor lakcímkártyát, hogy ott lakom (csak hogy a telkünkön lakom, nem a villanyoszlop tövében az utcán). Akkor legalább mondjam meg az óra helyrajzi számát (lelki szemeimet az égre emeltem). Ott van ugye a számítógép, benne minden adat, ami csak kell. Én ugye épp most igazoltam magam. Nem lehetne ezt a kettőt összerakni? Mi a rőfös pöcsért nem lehet beütni a nevemet és megnézni, hogy van-e velük szerződésem, fizetem-e a számlákat, hol lakom és hol van a villanyórám?!? De nem vitatkoztam, mert hát kellett az a papír. Felhívtam hát Ágiczát, hogy keresse elő azt a helyrajzi számot és diktálja be nekem. Közben a nő beírta a nevemet a számítógépbe és kikereste a szerződésem adatait, de közben továbbra is várta tőlem a villanyóra helyrajzi számát. Ami - még így oldalról rápillantva is jól láthatóan - szintén ott volt a monitoron... De azért be kellett mondanom, csak utána kaptam meg a papírt :-( Reggel csak azt az egy szendvicset ettem, amit Ágicza még bedobott nekem a kocsi ablakán induláskor. A legutolsó bevásárlásunk alkalmával még a parkolópénzt is mind elvitte az autóból, úgyhogy jobb híján egy fél csomag rágót rágtam búsan egész nap. Itthon viszont meglepetés várt: Ágicza megtudta, mitől nem ragad bele a tészta a belsejébe, úgyhogy előbányászta a romhalmazból a kenyérsütő gépünket és remek mazsolás kenyeret sütött estére! Estére a falu felé eső földkupac már eltűnt az út mellől, csak annyit hagytak meg belőle, amit kértünk is, hogy hagyjanak. A földet kicsit túl mélyen szedték le, de Ági beszélt a sráccal és ha majd végeznek a másik halommal is, itt visszaállítják az eredeti terepet. |
|
0 fok, borús idő. A tó kiásásából megmaradt föld elszállítása . 
|
|
Este felhívott egy ismerősünk, hogy pár napja volt a rendezési tervet megvitató lakossági fórumon - ezek szerint erről jól lemaradtunk :-( De elmesélte a lényeget, és végül is semmi olyat nem mondtak, amit már ne tudtunk volna. Vagyis hogy csak akkor lehet mellettünk lakóházat építeni, ha a tulajdonosok összefognak és közművesítenek, mert a falunak nincs erre pénze. De még ez sem biztos, előbb jogerőre kell emelkedni a rendezési tervnek. 
Nyafika vállalta a papírmunkát, mi pedig látványterveken dolgoztunk ma is, mint ahogy egész héten. Kezdek már kicsit fáradni, de muszáj csinálni, mert mindjárt itt a tavasz, és vele együtt az elkésett, de azonnal házat akaró építtetők. Ugyan már jó ideje csak úgy vállalok el munkát, hogy nem kötök ki határidőt az elkészültére (mert a kreatív munkát nem jó siettetni), de azért ezeket az építkezéseket szeretnék majd még tavasszal elkezdeni, szóval lesz pár pörgős hónapunk... |
|
Ezt sem hittem volna, de igaz: mégis tudom hallgatni itt Zebegényben is a Klub Rádiót. Hagyományos tunerrel és antennával esélye sincsen, mert egy szlovák adó teljesen elnyomja, viszont az interneten is meg lehet hallgatni, és a 24 kbit/s-os adás még éppen lejön bufferelések nélkül a mobiltelefonon is. Esténként tehát rádiózunk, amíg tart a havi 500 MB ingyenes esti forgalomból. Sajnos, a KaZaa mostanában valamiért már nem működik, pedig még lenne egy csomó zene, amit be kellene gyűjtenem. Nem tudom, mi lesz most, a DC++ és a BitTorrent már nem az én világom a nehézkes kereséssel és a több tíz gigabájtos kötelező megosztásokkal, talán majd ha szélessávunk lesz a GPRS helyett. Ma egyszerűen nem tudta eldönteni az időjárás, hogy milyen legyen, a hóvihartól a verőfényes napsütésig minden volt. Az igazi tél még mindig elkerült minket, pedig tényleg úgy várom már... Ágicza megtalálta a tökéletes megoldást a virágpalánták védelmére. A hűtőt ugyebár nem használjuk, hanem mindent kint tartunk a kamrában. A hűtőszekrény rácsos polcaival pedig éppen le lehet takarni egy-egy nagyobb kerek cserepet vagy néhány virágládát. Talán most végre nem tudja őket Nyafika kikaparni és bónusz trágyázásban részesíteni. |
|
3 fok, változó idő. Lámpatestek felszerelése a földszinten . 
|
|
Próbáltunk olyan korán kelni, ahogy csak tudtunk, de a hálószoba környékén szokatlanul erős a gravitációs mező, hasztalan küzdöttünk ellene. Inkább észérvekkel éltünk, sorra halasztottuk el az ELMŰ nyilatkozat kikérését, egy önkormányzati egyeztetést (ezek az útba ejtendő programok lettek volna), így nyertünk újabb és újabb értékes negyedórákat. Aztán azért elindultunk, Veresegyházon tárgyaltunk egyet, majd visszafelé megálltam Őrbottyánban, lefotózni egy leendő ház helyét. Gyönyörű napos idő volt, dekoratív felhőkkel az égen. Rá tíz perccel már szakadt az eső, alig láttunk ki az ablaktörlő mögül, hazáig áztunk - viszont kocsimosás letudva, és időzítési professzionalizmus is bizonyítva :-) Nyafika ma is remekül alakított, de ezt nehéz csak szavakkal leírni, látni kellett volna - ezért elkészítettem a történet rekonstruált folyamatábráját: 
Nyafika békésen álldogált a galéria szélén (1), amikor is Tappancs rávetette (2)magát. A kis hülyefejű pedig nem elszaladt előle, hanem ugrott egy nagyot (3) a lyuk irányába, majd csak a puffanást hallottuk, ahogy landolt a félig teli kartondobozon (4). Az volt az egyetlen puha tárgy a környéken, közel 's távol csak konyhai eszközökkel teli szatyrok, pozdorja lapok voltak, illetve a kerámia padló. Így viszont nem történt semmi baja, mire lementem érte, már rohant fel a macskalépcsőn (5), folytatni a kergetőzést. |
|
Most éppen kicsit unalmas a vidéki élet. Esik a hó, de nem marad meg a földeken. Behordtunk egy halom fát a házba, és felvágtam a régi pozdorja zsalutáblák egy részét is. Ha elég jól ég a tűz, szépen apránként ezeket is el lehet égetni. Ágicza mostanában fűt ezerrel, de ez nem fog sokáig tartani: most átmelegedett jól, aztán pár hétig megint nyugi lesz... Egész nap rajzoltunk, mindketten látványtervekkel készülünk a jövő hét elejére. |
|
Unalmas nap volt a mai, a jelentős mennyiségű alvásunk mellett a legjelentősebb esemény az volt, hogy bevásároltunk egy halom gyümölcsöt a zebegényi ABC-ben. Gondolatom is csak egy támadt a korszakalkotó fajtából, mégpedig épületfizikai témakörben. Most fogalmazódott meg bennem, hogy miért nem hülyeség hőhídmentesre építeni egy szerkezetet. A mostani szabványok az egyes határoló szerkezetek 'k' értéke helyett az egész épületre számítanak egy összevont tényezőt, aminek viszonylag könnyű megfelelni akkor is, ha az épület egyes - kis felületű - helyeken durván hőhidas. A korrekt ugye az lenne, ha a hővezetési tényezők szórását is feltüntetnék a súlyozott átlag mellett.
|
|
Amikor az ember reggel kinyitja az ajtót és zúdul rá a jeges levegő, szinte semmitmondó az a kifejezés, hogy hideg van. A dérbe dermedt táj mozdulatlan, és az utóbbi egy-két napban ez a fehérség állandósult a füvön, a fákon és még az autó tetején is. -10 fok alatt vannak az éjszakák is, remélem, a növények kevéssé sínylik meg ezeket a szigorú fagyokat. Nyafika, mint igazi délszaki kismacska, inkább a kandalló előtti nyújtózást választja, mint hogy kint bóklásszon a tóparton, reggelente egyedül Tappancs lohol ki a megszokott hévvel az ajtón. Megint óracsörgésre ébredtünk, mert jöttek az asztalosok. Ma kifejezetten nem örültem ennek a látogatásnak, mivel nagyon nem szeretek mesteremberekkel veszekedni, de most nagyon a bögyömben volt a tegnapi telefonbeszélgetés. A főnök, akivel tárgyaltam, nem jött, viszont a segédei meghozták az ominózus fürdőszobai ablakkeretet, amiért balhézni terveztem. Ezer szerencséjük, hogy bár a fa az a flóderezett, tigriscsíkos jószág, de érdekes módon egy ekkora nagy felületen sokkal nagyobbak, markánsabbak a minták is, így sokkal rusztikusabb kinézetű, mint az ajtajaink betétjein, amire akárhányszor ránézek, csak nem tudok megbékélni vele. Ez egy szélesebb keret, 2 cm vastag, és még a színét is viszonylag jól sikerült eltalálniuk. Szóval, kipuffogtam magam nekik, és miután kiadtam a mérgemet, a keretet a szemem láttára bepróbálták az ablakkávába. Mivel igen impozáns látványt nyújtott és nagyon odavalónak látszott, úgy döntöttem, mégis maradhat, nem kell újat csinálniuk. Andrásra is úgy tűnik, mély benyomást tett az elkészült ablak, mert rögtön elkészülte után már a teraszajtókat méregette, hogy vajon arra is meg lehetne-e ugyanezt csinálni... hát, nagyon nem bánnám, mert baromira feldobja a nyílászárókat, valahogy a régi, kézműves munkával készült, míves ajtókat-ablakokat juttatja eszembe. A tetőtérbe is végre felkerültek a keskeny kis hajlított takarólécek a kerek ablakra, így egészen befejezett látványt nyújt a keretük is. Bár András megpendítette, hogy talán ezeknek a kerek ablakoknak is csináltathatnánk ilyen széles keretet, valamiért az asztalos igencsak húzódozott tőle: éppen elég meló volt a kis, rétegelt lemezből készült darabokat dekopírral kivágni. Bár, véleményem szerint ez is csak pénz kérdése... Amiből most momentán erre sem futja, úgyhogy leghamarabb tavasszal tudunk majd visszatérni a kérdésre, miután kifizettük az adót és van konyhám, gépekkel, sőt, a kert hátralevő részét is sikeresen betelepítettük - de ez még messze van. Dél körül, az asztalosok távozása után András nemes egyszerűséggel eldőlt és estig fel sem kelt: remélem, sikerült legalább részben kialudni a betegségét. Befűtöttünk amúgy alaposan, hogy teszteljük, mennyit bír a kályha és hogy végre ne kelljen gyapjú pulóverben ülnöm itthon - András pedig már itt reklamál, hogy pólóban is melege van! És inkább kapta a fotómasináját és az állványt, egy pulóverben nekivágott az éjszakának, mert az itthoni klímát nem bírta... No comment. 
|
|
-2 fok, borús idő. Ablakok takaróléceinek felrakása . 
|
|
Ma új technikát próbáltam ki a felkelést illetően. Korán csörgött a vekker (pontosabban csipogott a mobiltelefon), de nem keltem ki a jó meleg ágyból, hanem csak megfordultam a takaró alatt és az ágynak az ablakhoz legközelebbi sarkában olvasni kezdtem. Eközben Ágicza felmelegítette a pörköltet és felhozta. Így majszolgatva, olvasgatva, hátamon az elmaradhatatlan Krampuszkával, egész kereknek tűnt a világ. James Herriot könyveit olvastam, egyébként nagyon olvasmányosan ír az állatorvosi pályafutása kisebb-nagyobb eseményeiről. Több fontos dolgot is megtudtam belőle. Például, hogy a jól egerésző macska a nagy füleiről ismerszik meg - ez a leírás egy az egyben illik Nyafikára. Fülei olyan nagyok, mint a kamasz cicáknak, és egymaga több egeret, lepkét és madarat fogott, mint a másik három együttvéve. Aztán itt volt az a tapasztalata, hogy a nagybeteg állatokon néha egy nagy és mély alvás segít. Eltekintve a párhuzam degradáló voltától, én is legszívesebben eldőlök ha valami betegség bújkál bennem, és ha módomban áll rendesen kialudni, gyakran ezzel túl is vagyok rajta. De a legjobban azzal értettem egyet, hogy nem rossz dolog érteni valamihez, ennek kapcsán bekukkantani különböző emberek életébe és segíteni nekik, de a legjobb két munka között elheverni egy csendes, virágos domboldalon és csak nézni a gyönyörű tájat. Azt hiszem, ezt még sokszor ki fogom próbálni erdővel, patakparttal és egyebekkel is. De aztán azért csak mennem kellett, volt egy rövid tárgyalásom az irodában. Sajnos, az Álomháznak lerenderelt képeket elfelejtettem magammal vinni, így aztán nem is tölthettem fel negyed óra alatt a szélessávú neten, hanem helyette itthon ültem a gép mellett fél éjszakát, az adatok 2,5 kbit/s-mal vánszorogtak felfelé, végül a telefon akkuja a rádugott töltő dacára is lemerült, de aztán csak felkerült minden. Már éppen fel akartam hívni az épületasztalosunkat, de ő már reggel felhívott, hogy holnap hozzák a takaróléceket és a fürdőszobai ablak körüli faborítást. Ágicza persze nem bírta ki, hogy meg ne kérdezze, milyen erezetű fából van, és szegény asztalos holnap megint megkapja a magáét. Most azonban valószínűleg okkal, mert Ági tényleg határozottan arra kérte, hogy nem túl markáns erezetű fából készítsék. De olyan pici és annyit aggodalmaskodik mindenen, hogy nem igazán veszik komolyan. Amit nem erősítek meg én is, azt egyszerűen nem csinálják meg... Ágicza sem érezte túl jól magát, de mégis volt ereje egy egész délutáni rajzolás után nekiállni és kifesteni a fürdőt és az előszobát. Még egy réteg kell majd rá holnap, de már most is fehér minden, vége a hónapok óta tartó félig festett állapotnak. A kötődobozokat makulatúrapapírral ragasztotta le, ezeknek a sima felülete furcsán hatott a durván vakolt falon. Azt találtam ki, hogy kevés homokkal kevert, híg gipsszel kenjük le, csak úgy kézzel, az talán segít álcázni a papírt. Időközben megtanultam, még mikor a hálószoba falának glettelésekor, hogy a maradék gipszet mindig gondosan ki kell mosni, különben beindítja a következő keverés kötését. Ezért kötött bele például olyan hirtelen a második adag gipsz a szilikonos flakonba, amikor annak idején a kéménybekötést csináltam. A falak egyre szebben néznek ki, hála Ágicza hősies nekibuzdulásának. Én csak a konyhához tettem hozzá egy kis darabot: pár megmaradt dolgot visszavittem a Bricóba, és ugye le kellett vásárolnom az árát. Hoztam hát egy kétmedencés Teka mosogatót, ez volt a legegyszerűbb modell, 14 ezerért akciósan. Először egy 20 ezrest adtak helyette, de ez csak a pénztárnál derült ki, mert annyira hasonlóak voltak, hogy a raktáros is összekeverte... Most már tényleg csak a bútor része hiányzik, de egyszer meglesz az is. |
|
3 fok, napos idő. Elektromos kötődobozok lefedése, belső festés az előszobában és a fürdőben . 
|
|
Szétszedtem a számítógépemet, és a két vinchestert átszereltem a számítógépház aljába, a befújó ventilátor elé, mert így nem kell külön hűteni őket. A művelethez kellett gyártanom néhány fém alkatrészt, mert a két vinyó egymás felett lebeg a ház aljában, és minden kapcsolódás csak gumírozott rezgéscsillapítókon keresztül történik. Fogtam hát a flexet és néhány kallódó beépítőkeretből kivágtam a szükséges idomokat. A szabadban vágtam a ház előtt, és éppen láttam, hogy valami érdeklődőknek mutogatják a szomszéd telket. Nagyon kíváncsi lettem volna, hogy mit mondanak az érdeklődőknek a közművekről (szerintem azt, hogy az nem gond, lám a szomszéd két házban is van minden :-) Aztán felhívott a kőfal anyagát szállító emberünk, hogy a fia erre járna, és a szép időben készítene egy-két fotót a házunkról, referenciának a készülő weboldalukra. El is jött, de csak pár képet csinált, mert meglátta a számítógépemen a háttérképet, ami véletlenül éppen a mi házunk fotója. Utána már inkább csak képeket válogattam neki és írtam ki CD-re, az építési fotókkal együtt. Még órákat elbeszélgettünk utána, és többek között megosztotta Ágiczával a tótelepítési és -fenntartási tapasztalatait. Nekünk még nincs túl régóta tavunk, de Ágicza elég alaposan utánajárt a témának, nem sok újat lehetett neki mondani. Ragyogó napsütés volt egész nap. Bent az üvegházhatás miatt alig fűtöttünk, bár kint meglehetősen hideg volt. A macskák lelkesen kalandoztak kint, és a hülye fejű szürkék átmentek a szomszédba is. Ágicza persze kétségbeesetten rohant ki, és elkezdte szólongatni Tappancsot, hogy jöjjön haza. Az oda sem hallgatott rá. Próbált tapsolni neki, de ez az éles hang sajnos nem azt jelenti a macskáinknak, hogy 'nem szabad', hanem hogy 'szaladj innen', tehát annál inkább nem mozdult. A kutya nem vette észre, bár akkor úgyis hazaszaladt volna. Délután aztán Nyafika jött. Valahonnan ide keveredett egy randa nagy kuvasz, és a szomszéd ház körül lófrált. Nyafi éppen hazafelé tartott, már a tó mellett járt. Ahogy meglátta a kutyát, nem a ház felé szaladt, hanem elrohant a kertünk vége felé, majd átbújt a kerítésen és felmászott az egyik fára a patakparton. Ágicza szólongatta aztán, de nem jött le. Kint hagytuk hát, pár óra kuporgás a jó levegőn talán nem fog ártani neki. Csak azt nem tudom, Ági miért aggódik annyit, mikor láthatóan nem olyan könnyű elkapni ezeket a macskákat. Ágicza végre nekiállt a festésnek! Igaz, ma csak a fa alkatrészeket ragasztgatta le a szokásos sárga szalaggal, de holnap legalább már nem kell ezzel bajlódnia, hanem azonnal festhet. Nem tudom, mitől, de csöpögni kezdett a vízlágyító egyik csatlakozó csöve. Lecsavartam, tekertem rá még egy kis teflonszalagot és visszaraktam a flexicsövet, Úgy látszik, ennyi kellett neki, most megint minden rendben van vele. Este, mivel Ági aggodalmaskodása nem csillapodott még le, nem engedtük ki a macskákat, ők pedig nem bírtak magukkal. Tappancs rohangált a tetőtérben, majd a kapucni-összehúzóval kombinált, gumis madzagját rángatta elő valahonnan, míg Nyafika a Kövért próbálta meg provokálni, de nem sok sikerrel, az inkább kitért előle. Biztos, hogy direkt ment át a kutya elé délután, az legalább szívvel-lélekkel kergette őt... Aztán a saját farkát próbálta meg utolérni, de végül holtversenyben egyforma gyorsnak bizonyultak, így hát végül eldőlt aludni. |
|
2 fok, napos idő. Belső festés előkészítése . 
|
|
Tényleg megfontolhatnánk, hogy az éjszakai fennlét helyett korábban kelünk és fekszünk, mert nagyon szépek itt a reggelek is. Hajnalhasadást is láttam már egyszer, még tavaly. De az nem számít felkelésnek, mert akkor le sem feküdtem. Nem volt hülyeség az utolsó pillanatban megfordítani a hálószoba elrendezését, mert tényleg szép a napsütötte táj, még innen belülről is látszik kicsit a kőfal, és megcsillan a napfény a termoüveg szélein: 
Ez a nap úgy elröppent, alig vettük észre. Reggel még az utolsó simításokat végeztem egy családi ház tervén, aztán tizenegytől hat óráig maratoni tárgyalás keretében vitattuk meg a részleteket. Megint csak azt kellett látnom, hogy akkor lesz jó egy ház, amint egyértelműen kiderül, ki mit szeretne és mit vár el tőle. Utána már csak arra volt erőm, hogy belökjem a videóba a Man in Black II-t, és átvegyem kicsi asszonykámtól a teli tál gyümölcsös-joghurtos keveréket, amit szép lassan el is majszolgattam a film alatt. Este telefonált a Szőnyi utcai házikó tulajdonosa, hogy mégsem annyira sürgős neki a pénz, ráérek később is átutalni a tavalyi rezsit. Kicsit későn szólt, már két héttel ezelőtt átutaltam neki az egészet... Másfelől viszont nyugodtabbak vagyunk így, hogy mindent lezártunk a kisházzal kapcsolatban. A történet tanulsága, hogy - mivel mindig történhet valami - célszerű és bölcs dolog halogatni minden kifizetést :-) Kivétel persze a tervezési díjak kifizetésének a halogatása, ami igen rút dolog, a fejlett kultúrákban útálatosabb a szodómiánál, de talán még a spam-küldésnél is. Este Ágicza már lefeküdni készült, amikor még egyszer utoljára kiengedtem a macskákat az udvarra. Bejönni be tudnak maguktól is, úgy van beállítva a macskaajtó, de kifelé nekünk kell engedni őket. Ennek a rendszernek éppen az az előnye, hogy az ajtó előtt tömörülő tömeget egy mozdulat kiengedni, de nem kell aztán újra és újra lemenni és ajtót nyitni az egyenként visszaszivárgó, ajtót kaparászó vadaknak. Ágicza viszont még mindig aggódik értük, most is csak állt a hálószoba ablakában és nézte a kinti reflektor fényében mászkáló macskákat. Krampuszka nagy óvatosan csak a telken belül mászkált, a szürkék azonban hamar kimentek a kerítésen túlra. Az ajtócsapódásokból számoltuk, hogy hányan értek vissza, és életem párja csak akkor tudta álomra hajtani a fejét, mikor a harmadik csapódás zöreje is elenyészett az előszoba falai között (elég volt háromig számolni, mert az Öreg Kövér ki sem dugta az orrát, inkább a fotelban aludt). |
|
Reggel olyan szépen sütött a nap, hogy majdnem megint elballagtunk kirándulni az erdőbe. De hamarosan beborult az ég, és csak nagy ritkán sütött ki megint. Mi meg inkább a munkánkkal foglalkoztunk, most éppen egy ház végleges(hez közelítő) formába öntésével a vázlatterv előtt. Ezzel szépen el is telt az idő, de azért annyi még belefért a programba, hogy az összes maradék pozdorjánkat felvágtam kis darabokra, hogy stabil lábakat csinálhassak a könyvespolcainknak. Nem lett elég az anyag az összesre, de a többit megveszem majd a 2-es számú, még mindig átmeneti konyhabútorral együtt, amint lesz rá pénzünk. Összerakni nem tudtam őket, mert nem volt itthon megfelelő csavar, azt is be kell majd szereznem. Nem tudtam, idáig, mi hiányzik a házból, de ma elhoztam a Szőnyi utcából a házikós falióránkat (amit a fürdőben felejtettünk), és előkerestem a többi órát is. A nappaliban kirakott példány már lassan ipari műemlék lesz, már gimnazista koromban is ez az NDK-s gyártmányú óra volt a falamon, és azóta is ketyeg. A dizájnja is kellően letisztult és egyszerű ahhoz, hogy minden eddigi lakásunkban megállja a helyét. Amint kicsit fellélegzünk a munkákból, remélhetőleg ennél nagyobb horderejű lakberendezési akciókba is bele tudunk majd fogni, de jelenleg még a fürdőszoba és előszoba kifestését sem tudta befejezni Ágicza... Ma sem vágott bele a festésbe, inkább nekiállt mosogatni (azt még a fürdőszobában) és főzni az új 'konyhájában'. Egy egész sereg étel készült, de este már csak gyümölcsöt ettem, a nehéz kaják holnap reggelre maradnak. Viszont nagy előrelépés történt gyümölcs ügyben is: kb. egy hete felfedeztem, hogy a gyümölcsjoghurtok sikeresen dúsíthatóak szárított trópusigyümölcs-darabkákkal. Most ezt a gondolatmenetet vittük tovább, és a szokásos esti vegyes gyümölcsvagdaltat öntöttük nyakon a fent leírt joghurttal. Az eredmény egy nagy tál zsírszegény finomság, amit gyorsan be is gyűrtem az arcomba. Az összetevők mindig változnak, úgyhogy megunni sem lehet egyhamar. És a tökéletes vacsora méltó befejezéseként még éppen elkaptam a napsütés utolsó perceit a nyugati dombok felett. Azután mintha lekapcsolták volna a fél világítást, olyan hirtelen sötétedett be. 
|
|
5 fok, napos idő. Tetőtéri könyvespolcok lábainak leszabása . 
|
|
A ház építése jelenleg kicsit takarékon van, mert az időnket felváltva pihenéssel és pénzkereséssel töltjük. De azért Ágicza mégis megpróbálkozott egy kis lakberendezéssel. A főzőlapot és a mikrót feltette egy régi polcunkra, létrehozva ezzel az átmeneti konyhabútorunkat ideiglenesen pótló minimalista konyhabútort: 
Most tettem le a telefont. Tököm tele az olcsójánosokkal. Mentem meseházikót tervezni... |
|
Újabb érdeklődő a házikónk leközlésére! Ezúttal egy könyv kiadója keresett meg, bár kicsit misztikusnak tűnt nekem az üzletpolitikájuk. Tőlem nem kérnének pénzt a megjelenésért, viszont fotókat igen (nem tartunk saját fotóst a költségek miatt). A kivitelezőink nevét meg kellene adni, mert tőlük remélnek hirdetési megrendelést (érdekli is a őket, így is tele vannak munkával). Más ház is érdekelné őket, de az nem gond, ha máshol is megjelent már (nekem etikai okokból gond, de ezt érezhetően kukacoskodásnak tartják). A könyvet csak direkt módon terjesztik, főként építészirodák körében (akik majd biztosan velem terveztetik meg a házukat, mi). Szóval az egész legjobban a Who is who? rendszerére emlékeztet, ahol is az a célközönség, akik a könyvben szerepelnek, ők finanszírozzák az üzletet... De mindegy, ez is egy érdeklődő, aki leközölné a házunkat (lassan úgy érzem magam, mint a szűzlány, aki azt fontolgatja, kinek adja az ártatlanságát). De valóban szokatlanul népszerű ez a ház, pedig túl sok extra nincs rajta. Pár éve még azt gondoltam, hogy a saját házam majd a formával és az anyaggal való virtuozitás csúcsa lesz, a megtestesült térélmény és látványkavalkád - erre csináltam egy szögletes kis kőházat, csupa hagyományos anyagból és szerkezettel, legfeljebb az arányokat találtam el jól. Nézegetek most egy könyvet a kortárs építészet nagyjairól, és egyre embertelenebbnek érzem ezeket az építészeti trendeket. Egyszer, ha tényleg lesz egy kis időm, most már igazán meg kellene csinálnom régóta dédelgetett álmomat, hogy tanulmányterveket készítek. Úgy, mint az autógyárak. Olyan házakat, amik senkinek sem kellenek konkrétan, csak megnéznék rajtuk egy-egy ötletet. Mert a mások örömére is jó dolog tervezni, de szabadon, csak a magam kedvét töltve sem lesz talán rossz. Kis, csupa kő házikókat, nyári lakokat, emberléptékű átriumházakat.Meg persze a 10 m2-es minimál ház ifjú házasoknak :-) Csak látványtervi szintig persze, de a lényeg éppen a kitalálásban és a megmutatásban van. Délután nagy ügyintézős napot tartottunk, bár csak Vácig mentünk. Először is benéztem az Invitelhez, hátha mégis lesz rendes vezetékes vonalunk meg faxunk, mert én ilyen optimista vagyok. Persze, töltsek ki igénylőlapot, aztán kimennek mérni, és ha lesz elég térerő (DECT rendszerű rádiótelefon lenne ugyanis), akkor mehet a dolog. Nagy nehezen azt is elfogadta a hölgy, hogy én magam szeretnék jól hangzó számokat választani a kínálatból akkor is, ha ezt hivatalosan nem lehet. Már majdnem kitöltöttem az igénylőlapot, mikor szólt, hogy lenne itt még valami... Mégpedig, hogy külterületen nem 0 Ft a belépési díj, hanem 20 ezer plusz szerelési költség vonalanként. Nem egészen értettem, hogy mitől drágább bármi is a falu határán kívül, amikor ugyanúgy csak egy dobozt csavaroznak fel a falra és dugnak be a konnektorba, itt nincs kábelfektetési költség. És rendszerfejlesztési sem nagyon, mert ha nincs elég térerő, akkor a jelek szerint nem új adókat telepítenek, hanem visszautasítják a kérelmemet. Azt még elviseltem volna a céges imidzsünk kedvéért, hogy a havi kétszer háromezer forintból egy fillér sem beszélhető le, a percdíjakról nem is beszélve. De hogy még 40-50 ezret fizessek a semmiért... Itt keltem hát fel az asztaltól, és többet feléje sem nézek az Invitelnek. A Pannontól viszont még a hét elején megkaptuk az első igénylőlapot a kültéri antennához, lassan lehet ezt is intézni. A Pannon állja a munkadíjat és a kiszállást, nekünk csak az antennát és kábelt, egyebeket kell fizetni. És akkor talán gyorsabb is lesz kicsit az internet, meg nem szakadnak meg a beszélgetések. A netezős telefonnak persze mindegy, hogy rá van-e dugva még egy drót az adatkábel és a töltő mellett, de a helyhez kötött mobil kissé stabil lesz majd. Nem tudom, fogom-e majd szeretni. Miután az úgynevezett szolgáltatóval így jártunk, nem kis levertséggel indultam a hivatal felé. A földhivatalban ugyanis hosszú sorbanállást szokott jelenteni egy térkép és tulajdoni lap kikérése. És nem: elsőre azt hittem, nincsenek is nyitva. Aztán megkérdeztem és kiderült, hogy így nem sokkal zárás előtt már nincsenek annyian. Megint tanultam valamit. Pár perc alatt megvolt a térkép kikérése, fizetés és a frissen kinyomtatott térkép átvétele, közben Ágicza ugyanezt megcsinálta a tulajdoni lappal. Aztán vettünk pár nyomtatványt, mert a cégeinket is át kellene jelenteni Zebegénybe. Úgyis szinte csak céges ügyekben járunk be Pestre, legalább mostantól elszámolhatjuk az útiköltséget. Aztán még éppen fogadtak minket az Aegonnál, ahol biztosítást kötöttünk a házunkra, kicsit már zárás után végezve, de úgy látszik, ma Vácott az ügyfél volt a fontos mindenhol (kivéve persze az Invitelt). Végre talán Ágicza is nyugodtan alszik, mert eddig úgy aggódott örökké a lehetéséges károkon, mint aki zsenge gyermekkorában rossz szereplővel azonosult az Égig érő fű c. film megtekintésekor... Írtak az Álomháztól, hogy melyik két házam terveit szeretnék leközölni. Kiválogattam a legszebb nézeteket, még egyszer beállítottam mindent, és elkezdtem lerenderelni a képeket. |
|
Olyan köd volt, hogy szinte teljesen eltűnt a kilátás az ablakból, a szemközti dombig is alig láttunk el. Nyafika is elszontyolodhatott tőle, mert bánatában kikaparta a földből a frissen elültetett virágpalántákat és odapisilt a helyükre - erre ébredtem fel, Ágicza kergette végig a házon és papucsokat vagdalt utána. Végül az ágy alá menekült, de nem tudtam megvédeni, Ágicza kihalászta és a fülébe ordította, hogy nem szabad. Nem ez az első eset, úgyhogy előre látható volt, inkább a növényeket kellene végre védeni, ha ennyire fontosak - mondtam Áginak. Na, erre megkaptam én is a magamét (még jó, hogy a papucsokat már elhajigálta). Fogtam hát Nyafikát, és búsan leültünk megnézni egy filmet. Nyafika ilyenkor mindig TV-macit játszik, de ma - mint sorstárs - különösen aranyos volt, végigdorombolta a filmet és kapaszkodott belém. Szerintem érezte, hogy nálam biztonságban van. Ágicza elment Nagymarosra, bevásárlásba fojtani a bánatát, én pedig kaptam a fényképezőgépeket és elindultam egy kis erdei sétára. Megnéztem azt a vízmosást, ahol a kedvenc élénkzöld mohos fák és sziklák vannak, de ott érdekes módon nem volt köd, pedig elsősorban ezt szerettem volna lefotózni. Viszont a patakparton fotóztam egy Ködön Átsütő Napot: 
Aztán sokáig sétáltam még, és egy helyen, kiérve az erdőből, harmatcseppeken csillant meg a fény, ahogy mindenféle ágakon és pókhálókon lógtak. Fotóztam hát ilyet is, aztán egy jóval járatlanabbnak tűnő úton elindultam hazafelé. Érdekes, hogy minden mai fényképem szinte fekete-fehérnek látszott, annyira randa volt az idő. De - meglepő módon - a bús ködből végül egész jó fotók bújtak elő, úgyhogy egy fekete-fehér kollekció felkerült a weboldalunkra a mai termésből, egy kis előzetes a majdani frissítésből (csak a ZeBlog olvasóinak, menüből még nem érhető el). Aztán egyszer, ha lesz rá időm, rendbe rakom a teljes fotó oldalt, mert egyre több az olyan fénykép, amit érdemes lenne kitenni. 
Meg kell mondanom, hogy sokkal érdekesebb egy szimpla erdei ösvény is, hogyha az ember minden bokrot megnéz, nincs-e rajta valahol különösen szép cseppsorral bíró pókháló. Másként telik az idő is ilyenkor. Azt hiszem, máskor is gyakrabban megállok majd nézelődni az erdőben, mert sokminden végig ott van a szemem előtt, de normál tempóval haladva ezeket nem lehet meglátni. Ha viszont ehhez igazítom a lépteimet, minden második-harmadik bokornál találni valami igazán szépet. Eljátszottam a gondolattal, hogy ha találomra kiválasztanék magamnak egy 1x1 méteres területet, találnék-e rajta egy egész napra való fotótémát. Hát, ha nem lenne túl hideg és lenne nálam némi elemózsia is, nem okozna problémát. A házunk alig látszott ki a ködből, de azért megtaláltam. Az ablakából egy feltűnően barátságos és kiabálástól mentes Ágicza integetett, ezek szerint eleget voltam úton. Ha majd egyszer 100 éves koromban a titkot kérdik, hát elmesélem: amikor az asszony veszekszik vagy nyavalyog, csak ki kell menni sétálni egyet az erdőbe. És hát ez a hosszú élet titka, napi 8-10 óra a jó szabad levegőn... :-) Mondanom sem kell, hogy a házunkat este megint érdemes volt lencsevégre kapni, most a reflektorok fényének és a ködnek a kölcsönhatása miatt válthat érdekessé olvasóink számára is a házunk - egyébként már unalomig ismert - látványa: 
|
|
András megkérdezte a villanyszerelőnket, hogy a két árva szimpla konnektorunk helyett be lehet-e majd szerelni egy-egy duplát, ugyanis volt lakber tanárom örökbecsű axiómáját elhessegetve, engedtem, hogy erre a két helyre dupla helyett szimpla konnektor kerüljön, hát nem lett rittig kevés pont ott a nyomorult malacorrból?!! Persze, át lehet szerelni, kicsit kell vésegetni, de ez majd tavasszal, amikor a kerti villanyokat is jönnek megcsinálni, éppen olyan aktuális lesz, mint most. 3x16 vagy 3x25 Amper is kinéz a háznak, ha sikerül valahogy kibuliznia a szakszervnél, a vezetékünk szerencsére elbírja, és így valószínűleg a konyhagépeknek is elegendő lesz az áramunk. A tegnapihoz hasonlóan gyönyörű napra virradtunk, és a csöndes, napfürdőzős reggeli után aztán jobb kedvvel ülünk asztal elé, dolgozni, főleg, amikor néha egyszerre, közösen alkotunk egy házon. Az ilyen agyviharokat kifejezetten szeretem, nagyon jó érzés úgy alakítani, formálni egy leendő otthont, hogy mindketten szimultán csiszoljuk - csinosítjuk a tervet. Délutánig aztán otthon is voltunk, mivel csak estére vártak minket a városban, így szinte a naplementét is teljes egészében láthattuk. Már azt is kitaláltam, hogy ha a gép előtt ér a délután, a nyugati ablak elé tervezek majd egy napfogó paravánt, amit csak az ablak és a monitor közé húzok, ha túlságosan tűz a nap. Nem mintha egy függöny nem tenne ugyanilyen jó szolgálatot, de nincs szívem a kerek ablak elé bármit is aggatni, és így legalább van okom arra, hogy beszerezzünk (tervezzek) egy igazi, ódivatú paravánt! ;-) Vezetési gyakorlatnak is betudható volt, amit befelé menet az autóval műveltem, mivel csak sikerült megint úgy elhúzni az időt, hogy jól megkésve indultunk el. Kezdek rájönni, milyen is a sebesség bűvölete: amint biztosnak érzem a kezem alatt a volánt, és nagyon szorít az idő, lehet repeszteni ezerrel! Természetesen sehol sem mentem 130-cal, és nem is előzgettem mindenütt, és a városi csúcsforgalomban sem szlalomoztam és nyomultam igen hatékonyan, kihasználva a lassan egy éves (!) vezetési gyakorlatomat a dzsumbujban... Szerencsésen elérve az irodáig, Andrást kipakoltam, én meg, mint az aszfalt négy kerekű (tudom, nincs mindig ki...) ördöge, hasítottam tovább a pesti éjszakában, ügyintézni. Nem tudom, mi ütött a városba, de még a csúcsforgalom is kisebb volt, mint megszoktam, talán az ünnepi költekezések után most nem tapossák annyian egymást a boltok környékén és azért nyugisabbak az utak. Mire visszaértem, jól benne voltunk az estében, pedig még a lépcsőházat az irodában ki akartam festeni, de lefáradva nem mertem rá vállalkozni - egy tárolószekrényen, egy ajtólapon és egy kisebb fémlétrán egyensúlyozva nem könnyű dolog - inkább megvárom, míg pihentebben érek be. Hazafelé már nyugodtabban, megfontoltabban nyomtam a gázt, hiszen nem kellett sietni. Elbeszélgettünk Andrással egy munkája kapcsán, miért is utálta ő az egyetemen a tervezési tárgyakat. Amit én a lakber suliban sztoikus nyugalommal tűrtem, mármint hogy mindenféle mondvacsinált indokokkal fikázzák az általam sok ötlettel, a "mintacsalád" igényeihez igazítottan megtervezett házat/lakást, azt András kifejezetten utálta. Ám amint "élesben", valódi igényekhez, valódi családnak kell igazi házat tervezni, az már egy egészen más dolog! Itt ő úgy alakítja, játszik vele, mintha gyurmából lennének a terek, és a tereket is valós - néha ki nem mondott - igények mentén tudja testre szabni, méghozzá úgy, hogy neki kell néha azt is kitalálni, hogy a megbízó vajon mit szeretne, mert ilyen is elő szokott fordulni. De az mindig nagyon feldobja, ha igazán kreatívan sikerül alakítani egy házat, akár az építtetőt is bevonva a dologba. Este a jól végzett munka kellemes kimerültségével tudtam bezuhanni a zuhany alá - minden nap hálát adok az eszünknek, hogy megvan, és nem vártunk a kiválasztásával-megvételével, hiszen aktívan használjuk és kihasználjuk a tudását, főleg egy-egy hasonlóan fárasztó nap után. Azt még mindig érzem, hogy szinte bármennyit tudnánk aludni és hiába mennek lassabban, ráérősebben a napok, a tavalyi évet még eltart egy ideig, amíg teljesen kipihenjük. |
|
Visszatértek a munkás hétköznapok azzal a különbséggel, hogy most nem csak a gép előtt ülünk megállás nélkül, hanem jut másra is idő. Például úgy indítjuk a napot, hogy a szikrázó napsütésben kimegyünk a nyugati teraszra és a kőfal védelmében teljes szélcsendben, napozva nézegetjük a kertünket és gyönyörködünk a még csupasz domboldalban, na és a jégen korcsolyázó, tökéletlen szürke halász-macskáinkban. :-) Hihetetlen, hogy a tél ennyi arcát tudja mutatni: itt a természethez egészen közel nincsenek olyan időszakok, amire azt mondanám, hogy milyen ronda idő van: az eső és a zúzmarás hideg is értelmet nyer ilyen környezetben. De most, hogy hétágra süt a nap, további okunk is van örülni: a ház fényesen jól teljesít hő-ügyileg, az alsó szint egy nagyméretű, napcsapdás télikertként funkcionál, mindenütt árad be a fény, és még borús, szürke időben sem kellett még soha villanyt gyújtani napközben! Emiatt aztán már a nagyméretű doboz-halmokat sem bánom, hiszen előbb-utóbb azok is eltűnnek a leendő konyhaszekrény bugyraiban. András egész nap dolgozott, én csak este kapcsolódtam be, addig az ihletet gyűjtöttem és gondolatban már a kerten agyalok, hogy már most nyáron tele legyen virággal és mindenféle szépséggel... Az biztos, hogy tele fogom rakni finoman illatozó, dekoratív növénykékkel, hogy unalmas nem lesz, az biztos! Amit lehet, már most elkezdem elvetni, és a tolóajtók elé rakva még csak meg sem sülnek a benti melegben. Talán egy-két hónapot ezzel nyerek és minél hamarabb elkezdhetem a kertünk felvirágoztatását! :-) 
Tappancs este magánszámot adott elő: a megmaradt Whiskas-konzervet előrángatva a sarokból ráutaló magatartással jelezte, hogy bontsuk ki neki... Először csak odament a konzervhez, piszkálta a bontóját a karmaival, gurigatta, nézett ránk nagy boci szemekkel, hogy értjük-e. Na persze, amint látta, hogy a gondolkodási kihívásokkal küzdő kétlábúak nem vették az adást, odament a tányérjához, és elkezdte azt rángatni, majd vissza a konzervhez, mancsot rátéve, hogy biztosan felfogjam, hogy ő most konzervet kér. Kérdeztem is tőle, "Mancsoska, mit szeretnél?" Komolyan, csak azt nem mondta a szeme, hogy vazz, ennyire sötétek vagytok, vagy szórakozok velem???! Az igazat megvallva, galád módon húztam az időt és hagytam, hadd vessen be mindent a kaja megszerzése érdekében, mert meg kellett várnom, amíg András leér a fényképezőgéppel, és készít róla egy-két képet, és csak utána bontottam ki a hőn áhított húsos vacsit, így jutalmazva azt a rengeteg eszét a kandúrkának. Ja, és azt hiszem, egy nagytakarítás kinéz a padlónak, talán ezért is jó lenne már a tavasz, hogy a fűvetéssel és a kerti utak kialakításával eltűnjön végre a telekről a sár! |
|
Nagyon szép napos idő volt, igazi kirándulóidő. Úgyhogy ki is rándultunk, ezúttal az esőbeállónál tértünk le a patak nyomvonaláról, és Szob irányába indultunk el. 
Egy mély vízmosást találtunk, amibe hamarosan le is ereszkedtem, miközben Ágicza az ösvényről bátorított. Csodálatosan zöld mohos sziklákat és fatörzseket találtam, de a fotó alig adja vissza azt az élénk, szinte világító zöld színt. A végén alig tudtam kikecmeregni belőle, mert csapdába estem: szép lassan csúsztam lefelé egy sáros domboldalon, kezemben a fényképezőgép, de elrakni nem tudtam mert kapaszkodnom kellett, ugyanakkor vigyázni is kellett rá. Végül azért kikecmeregtem, és nagy kerülővel, egy másik úton érkeztünk haza (eddig még egyszer sem mentünk vissza is ugyanazon az úton). Jók ezek a kis kirándulások, pár óra alatt nem fáradunk el, inkább csak felfrissít a séta és mindig találok valami szép fotózni valót is. Ilyen hirtelen azért nem tudtunk ma elszakadni a természettől, ezért levezetésképpen kimentünk a macskákkal együtt a hátsó kerítésen túl, a telek patakparti részére. A macskák önfeledten rohangáltak, sorban felmásztak minden fára, kergették egymást fel-alá az aljnövényzetben - persze, csak a szürkék. A perzsák kidugták az orrukat, majd vissza is húzták gyorsan... Készítettem róluk pár videofelvételt is. De a legjobb mégsem a kergetőzős akció, mert ilyet máshol is láthat az ember. Hanem az, amelyiken Ágicza ballag vissza a ház felé, és Tappancs 1-2 méteres távolságban üget utána. Mintha egy láthatatlan pórázon vezetné, abszolút jól trenírozott kutya módjára követi. Gondoltunk már arra is, hogy elvinnénk magunkkal az erdőbe is, de féltjük a kutyáktól meg attól, hogy megszokja a távolsági túrákat és önállóan is ilyenre indulna. A tóból azért megint kihalászott valamit Ágiczának, és már megint ráment a jégre, pedig csak pár napja, hogy beszakadt alatta: 
Aztán még egy kicsit pózolt a teraszon, hogy elkészíthessek egy fotót a Macskáról És Az Ő Árnyékáról. Erre már Krampuszka is előbújt az odújából, kicsit sétálta teraszon, de szigorúan csak az ajtó melletti sávban, biztos ami biztos. 
Este már megint rajzoltam, ezt egyszerűen nem tudom abbahagyni :-). Persze, egy év intenzív munka után nem is lehet csak úgy hirtelen leállni vele. A tél vége amúgy is nehéz idő, mert mindenki tavasszal szeretné kezdeni az építkezést. Ja, és a kandallóba egész nap be sem gyújtottunk, annyira sütött a nap kint. Csak este hagytunk elhamvadni pár fahasábot, de aztán annyi. Azt hiszem, a 60 mázsa tüzifa felét kerülgethetjük majd egész nyáron, fog maradni bőven... |
|
Átgondoltam a könyvespolcainkat, és arra jutottam, hogy mégis csak stabil lábakra kellene tenni azokat a pozdorja lapokat. Mert nagyon jó ötlet, hogy a nem használt régi újságokból rakok stócokat lábnak, de nincs annyi felesleges papír a háznál. Úgyhogy mégis az lesz, hogy a maradék pozdorjából kis, L alakú lábakat készítek, és ezekre rakom a polcokat. Aztán végre hazahozhatjuk az irodából azokat a katalógusainkat, amiket még a pesti lakásomból vittünk oda. Mert bár ott van a budapesti irodánk is, de azért most már Zebegény az igazi főhadiszállásunk. Még mindig nyoma sincs a kemény télnek, Ági szerint nem is lesz már igazán hideg. A macskák rendkívül óvatosan szemlélték a tavakat, és valamiért nem akartak rálépni a jégre. De lassan már nincs is mire, délelőtt megint szemerkélt az eső, és a jég szépen olvadozik. Végre egyforma színű mindkét tó, kicsit zöldes-barnás, enyhén algás is, de legalább természetes színük van. Tavasszal megcsináljuk a kő peremet a kis tónál is, meg akácfából (ezt most találtam ki, bár elég kézenfekvő) azt a víz fölé benyúló kis stéget is. Ma is igen látványos naplemente volt, este körben mindenfelé gyönyörű vöröses volt az ég. De most nem csak ezt fotóztam, íme egy közeli az ablak és az ég kapcsolatáról, a déli oldalon: 
És utána végre nem késtem le arról a negyed óráról, amikor a leglátványosabb esti fényképeket lehetett csinálni a házról, mélykék ég háttérrel. Most nem volt időm a házat külön reflektorral is megvilágítani, de majd egyszer összejön az is. Íme az utca felőli látvány, azért így sem rossz: 
Este az Álomháztól is kaptam egy levelet, az új főszerkesztő gratulált a weboldalunkhoz és ő is jelezte, hogy érdekelnék a terveim. Még van néhány leközöletlen a korábbi munkáink között is, bár egyre kevesebb... Lassan alig marad olyan házam, ami nem jelent még meg valahol. És a legszebb az egészben, hogy nem mi fizetünk a megjelenésért, mint ahogy az egyes szaklapoknál (a rossz nyelvek szerint) bevett szokás, hanem csak ülünk nyugodtan és minket keresnek meg az újságok. Már csak a legfontosabb kérdés maradt hátra, hogy ha teljesen készen lesz a házunk, akkor az hol jelenjen meg. Szerintem a beltéri képeket legjobb lenne Ágicza kedvenc francia újságjának küldeni, hiszen ők voltak a fő inspirátorok. A külső képekkel vagy egy teljes bemutatással mindenképpen hazai lapot szeretnék kiszemelni, de még nem tudjuk, melyik lenne a legjobb. |
|
Ez a nap a macskák tökéletlenkedéseinek jegyében telt el. Délelőtt, ahogy kiengedtük őket az udvarra, Tappancs megkezdte napi őrjáratát. Először a kis tó peremén egyensúlyozott végig, majd áttért a nagy tó szegélyére. A nagyobbik tó legtávolabbi sarkában nagy nehezen lehalászott valami száraz levéldarabot az egyik befagyott növényről, és aztán nagy büszkén ügetett vissza, szájában magasra emelve a kókadt levélmaradványt. Mi a teraszajtóból figyeltük és arra gondoltunk, hogy hasonlóképpen szerezhette tavaly a szivarfáról hozott 'szerelmes leveleit', és aztán hozta Ágiczának árkon-bokron át. Most észrevette, hogy nézzük, ezért a kis tónál járva már inkább szaladt vele, és a síkos peremen megcsúszott, bele a vízbe. Szerencsére éppen ott csak 10 centi mély a tó, így igen gyorsan ki is ugrott belőle. A kis tó ilyen szempontból veszélyesebb, mint a nagy, mert annál körben van egy 15 centis sekély sáv, a kis tóban viszont csak teraszok vannak, sok helyen egyből a méteres víz jön... Aztán én felmentem a tetőtérbe rajzolni, és nem sokkal később hallom Ágiczát, hogy gyorsan nézzem a Tappancsot. Valószínűleg, amikor szólt, akkor még csak a jégen járt, de mire az ablakhoz értem, már azt láthattam, hogy a tó közepén úszik, és közben töri maga előtt a vékony jeget, ahogy hiába próbál meg kikapaszkodni. A terasznál Ágicza várta már, felkapta és begöngyölte egy törülközőbe, majd leült vele a kandalló elé, amíg szárogatta. Tappancsot nem nagyon viselte meg az eset, még tollászkodott fél órát, majd elment aludni. Nem sokkal később már megint ott nyivákolt az ajtó előtt, hogy engedjük ki... 
Aztán Nyafika következett. Ő látta ugyan Tappancs alatt beszakadni a jeget, de valószínűleg azt hitte, hogy őt a feleakkora súlyával még megbírja. Ez a feltevése tévesnek bizonyult. Ebből már csak annyit láttam, hogy Ágicza utána kap, de kisiklok a kezéből és felszalad a macskalépcsőn, majd bebújik az ágy alá. Ketten alig bírtuk kihajtani onnan, többször átkergettük a tetőtéren (addig sem fázott), mire végül sarokba szorítottam és kiemeltem a TV-állvány alól. Utána már egész békésen tűrte a szárogatást. A nyomokból jól látszott azután, hogy teljesen magától mászott ki a vízből, és aztán a bejárati ajtón jött be, a macskaajtón át. Ma estére csendes beszélgetős-pihenős estét szavaztunk meg magunknak kicsi asszonykámmal, a macskák lelkes asszisztenciája mellett. Öreg Kövér a lábainknál hevert, Nyafika az oldalamnál melegedett, Krampusz és Tappancs pedig mellettünk feküdtek a földön és bizalmatlanul méregették egymást. Főleg Krampuszka érezhette úgy - és nem is ok nélkül -, hogy egy ilyen Nagy És Ugrálós Állat közelsége esetleg azt jelentheti, hogy megint ráugorhatnak hirtelen, és ő megint menekülésre kényszerül. Elnézegettem a nappalinkat, és azt mondtam Ágiczának, hogy ha van kedve, csinálhatna belőle egy télikertet. Hogy a konyha és az étkező maradjon csak meg, és persze a kandalló környéke, de a nagy tolóajtók előtt tele lehetne minden növényekkel. Amint az sejthető volt, Ágicza ezúttal nem vétózta meg a javaslatomat, úgyhogy tavasszal drága bútorok helyett növényeket veszünk a földszintre. |
|
Még mindig tavaszi idő van, pedig én úgy szeretnék egy igazi -15 fokos telet, hogy végre tesztelhessük a kandallónk teherbírását. De már lassan két hete fogyasztjuk azt a kis halom fát, amit karácsonykor hordtunk be, és egy-két hétre való még mindig van belőle. Mindenesetre, a gyakorlat fényesen beigazolta azt a hipotézisemet, amit még Márti néni kisházában fogalmaztam meg, hogy egyáltalán nem kell semmilyen fűtőtest a tetőtérbe, ha elég meleget kap alulról (nem egészen 4 centi fa födém) és ha elég jó hőszigetelése van felül (25 cm üveggyapot hőhídmentesen rakva). Most úgy néz ki a helyzet, hogy amíg fűtünk, addig egy pólóban vagyok fent, este felhúzok egy mackófelsőt, éjjel meg be a dunyha alá. De sokkal többet már nem hűl a ház, reggel sem lógnak jégcsapok a bajuszomon. Felkelek, begyújtok, és megint meleg van. De természetes is, hiszen a ház 7 kW-os hőigénye -15 fokra vonatkozik, ha kint 0 fok van, akkor már csak 3-4 kW kell, ennyit pedig majdnem megtermelnek a számítógépek és a világítás... Felhívtuk az épületasztalosunkat, már kiadta gyártásba a kerek ablakok szegélyléceit, hamarosan hozzák és felrakják őket. Ami azt jelenti, hogy a lépcsőtől eltekintve a tetőtér készen lesz és fotózható is. A látszó fagerendák nagyon látványosak, ami nem mindegy, mert a nap jelentős részét itt töltöm a tetőtérben. De például az is szempont lehet, hogy így minden tartószerkezet szem előtt van, és azonnal látható, ha bármi probléma lenne velük. Ma elkészültünk az iroda festésével, most a felső bordűröket ragasztottuk fel Ágiczával. Nagyon kellettek ezek is oda, nélkülük nagyon befejezetlennek látszottak a falak. Az eredmény: újabb jó példa arra, hogy a színek bátor használatával még egy igencsak jellegtelen helyiséget is hogy fel lehet dobni. Ehhez képest kissé furcsának tűnhet, hogy a házunkban még mindig fehérek a falak, de egyrészt ezek a terek így is elég látványosak, másrészt még a fehér festés sem készült el az elmúlt másfél hónapban, nem hogy az antikolás... A Családi Ház Ötlettárba mégsem most rakjuk be a házunkat, mert tavasszal lesz egy olyan számuk is, ahol egy-egy ház nagyobb megjelenési felületet kap, és a megépült ház külső fotói is ott lehetnek. Erről a házról pedig van már fotónk is, ugyebár. Ettől függetlenül a teljesen kész házat szeretnénk majd külön is megjelentetni valahol, de azt majd akkor, ha már lesz körülötte valami rendes kert is. Helyette most egy másik tervem kerül be az év eleji számba. Úgyis szinte egyszerre kezdtem el a tervezését a tegnap belinkelt másik házzal, végig fej fej mellett haladtak. Úgy illik hát, hogy egyszerre is jelenjenek meg :-) |
|
Reggel már ott várt a válasz, benne egy telefonszámmal és e-mail címmel. Háromszoros hurrá a hoaxoknak és minden áldott jószivű, gondolkodás nélkül mindent továbbküldő júzernek! Majdnem egy hónappal a beköltözésünk után végre egészen rendezettnek mondható a tetőtér. Délután tárgyaltam, ezért Ágicza kapta magát, és még előtte egy egész sereg holmit elpakolt a gardróbba, meg felporszívózott. Meglepően tágas így a tetőtér, hogy nem kell mindenütt dobozokon és szatyrokon átbukdácsolni. Karácsony után kaptam egy levelet a Családi Ház Ötlettár szerkesztőjétől, hogy szívesen látnák még egy-két munkámat a lapjukban. Az egyik természetesen a saját házunk lesz - ez a legutóbb csak azért maradt ki, mert nem volt még róla rendes renderelt képem. A másik pedig egy olyan munkám, amit igazán szívesen terveztem, és ez talán látszik is rajta. Ez nemrég került ki a weboldalunkra is. Ma leültem hát, és kiválasztottam a házak leglátványosabb nézetét (a miénknél persze azt, ahonnan élőben is a legtöbbet fotózom), és lerendereltem róluk egy-egy nagy felbontású képet, előkerestem az alaprajzaikat, stb. A macskákat egyre többet engedjük ki, és mindig gondosan figyelik a kutyát, vigyáznak magukra. Talán Ágicza is meg fog nyugodni egy kicsit, mert persze még mindig aggódik értük. Pedig nem kellene, de lehet ezt megmagyarázni egy aggódó anyatigrisnek? :-) |
|
A mai nappal véglegesen kiürítettük a Szőnyi utcai kis házikót. Utánfutóra raktuk a hűtőt és minden egyéb vackot. Tényleg alig hagytunk már ott valamit, mégis kétszer kellett fordulnunk... Leolvastam az órákat, és ért egy kellemetlen meglepetés is. Ugyanis hiába nem laktunk már ott, a villanyfogyasztás legalább akkora volt decemberben is, mintha ott laktunk volna. Hát kiderült, hogy Ágicza bekapcsolva hagyott egy a kis elektromos fűtőkészüléket, úgyhogy az alapjáratra vett gáz helyett árammal fűtöttük egy hónapon át a házat :-( Nem hittem volna, hogy valaha is örülni fogok a különféle hülye láncleveleknek és azok továbbküldőinek, de ma ez történt. Ugyanis hirtelen beszélnem kellett volna egy régi ismerősömmel, akiről évek óta semmit sem hallottam, így jobb híján az interneten kerestem rá a nevére. De mivel láthatóan nincs saját weboldala és nem szerepel máshol sem, csak egyetlen egy találatot kaptam, mégpedig valami nyilvános fórumot, ahová valaki beküldött egy ostoba lánclevelet (amiben az AOL segít a rákos kisfiún, ha sok embernek továbbküldik). És a beidézett fejlécek sorában ott volt az a név is... Nem olyan ritka név, hogy azonnal biztos lehettem volna benne, de akitől kapta és akiknek továbbküldte, azoknak a keresztneve is ismerős volt, úgyhogy írtam neki, hátha. Hamarosan visszapattant azzal, hogy betelt a freemailes mailbox. De még mindig ott voltak az ismerősök a lánclevélben, írtam a legvalószínűbbnek, hátha ő tud segíteni. Neki munkahelyi kinézetű címe volt, úgyhogy szerintem leghamarabb holnap reggelnél előbb válaszol, de mégis, legalább el tudtam indulni valamerre. És meghatottan gondoltam arra, hogy talán ez volt az első eset az internet történetében, amikor egy nyomorult hoax levél tényleg segít valakin... |
|
Végre újra van hol tárolni a holmijainkat! András megszerelte a gardrób akasztóit, felaggatta a jó kis textil függőpolcainkat, én meg azon frissiben elkezdtem kirámolni a sok-sok doboz ruhát és alig használt, de valamiért megtartásra érdemes kacatot. Ahogy néztük, az akasztók fölé még befér egy-egy hagyományos polc is, jó széles és mély, hogy az ágyneműt és egyéb terjedelmes cuccot is tudjak behajtogatni. A szellőzés miatt úgy osztottuk ki a férőhelyeket, hogy a gardróbhelyiség keleti, külső falára kerültek az akasztós ruhák, kellő szellőzést és átszellőztetettséget biztosítva a falaknak, nehogy esélyt adjunk a penésznek, a benti, nappalival érintkező fal pedig a nagy kartondobozok, kacatos tárolók helye lesz. Még néhány könyvespolcot is kell még csinálni a többiek folytatásaként, mert újabb könyvhalmok kerültek elő nagy papírszatyrokból az ég tudja melyik földszinti sarokból! András egész este a régi emlékei között ült és merengett, tőle meglehetősen szokatlan módon. Viszont a nap mérlegeként elmondhatom, hogy nem csak a nappali lett egyből tágas és átlátható, miután kicsit összébb rendeztük, hanem mindkettőnknek sikerült egy kicsit pihenni és hagyni egy kis időt saját gondolataink rendbe szedésére is. Nehéz év van mögöttünk, és bár a naptár mást mutat, én csak akkor hiszem el, hogy vége az óévnek és egy új kezdődik, amikor itthon is sikerül legalább lakhatóra elrendeznem magunk körül az otthonunkat. És ha már saját otthonunk van, és történetesen otthonteremtés lenne a szakmám, mostantól már a szépészkedésről is szól majd a házunk története. És nem csak erről. Hiszen amit még év vége felé, a nagy hajtásban megfogadtam, be is fogom tartani: nagyon fogok ügyelni arra, hogy az otthonunk most már igazi családi fészek legyen, ne csak egy munkahely. |
|
4 fok, esős idő. Ruhaakasztók felszerelése és szőnyegpadló lerakása a gardróbban . 
|
|
Új év, új munkanap! A változatosság kedvéért András nekiállt dolgozni, én meg felváltva takarítottam, pakolásztam és macskákat pásztoroltam. Kialakult egy menetrend, hogy lehet ideglelés nélkül kiengedni és kutyamentesen legeltetni a négylábú bandát: délelőtt a mindig izgága szürkék kint kóborolnak egy kicsit, majd negyed óra múlva már mindkettő bent van megint. Aztán persze reklamálnak, hogy ők még mennének kifelé, de meg kell tanulniuk, hogy a bejárati macskaajtó csak befelé engedi őket! Este aztán kihajtjuk az egész bandát, a vonakodó Öreg Kövérrel együtt, ilyenkor Krampuszka az Éjszaka Ördöge, ugyanis semmi sem látszik belőle, így nem is fél odakint. Kövér amint lehet, inal befelé a macskaajtón, pontosabban próbálja magát betuszkolni a számára egyre szűkebb résen. A szürkék maradnak csak kint, vidáman grasszálnak a tó egyre vékonyodó jegén, szaglásznak be a lékeken, és teljes egészében jól érzik magukat. Majd fél óra után ismét libben a macskaajtó és otthon vannak megint. Most már alig aggódom miattuk, este a kutya nem hallja a bársony lépteiket, és nem is ugatja őket, ők meg nem mennek a közelébe, úgyhogy kicsit nyugodtabb vagyok így. A macskák megoldják, hogy feltűnés nélkül közlekedjenek... Délután elkezdtük összerakni a hálószobát, hogy végre szűnjön a rendetlenség a tetőtérben. Az ágyat átcuccoltuk és a szőnyeget is nagyrészt leterítettük, már csak a ragasztás hiányzik, arra viszont várunk, hogy teljesen kisimuljon ez a vékony és igen gyűrődős filcszőnyeg. Teljesen minimál-érzésem volt este, a villanyfényeknél: egy ággyal és két asztali lámpával már be lehet rendezni egy egész szobát! Nem szűnök meg csodálkozni azon, mennyire jó a tetőszerkezet, szinte felöltözteti a csupaszt tereinket, és mindig kínál látnivalót még akkor is, amikor híján vagyunk a berendezési tárgyaknak. András egész délután tárgyalt, utána meg egyszerűen eldőlt az ágyon, és elaludt. Haladtak a házzal rendesen, de azt a sok falat arrébb tolni, bizony fárasztó volt... |
|
6 fok, napos idő. Szőnyegpadló lerakása a hálószobában . 
|
Maestro, 2005. 01. 31., hétfő