| ZeBlog archívum, 2005. február |
|
Szép, napos reggel virradt ránk, bár elég hideg is volt közben. És a bejárati ajtó előtti nagy ázott folt egyszerűen eltűnt! Száraz volt a zúzottkő terítés széle is, és a föld is körös körül a ház mellett. Most tehát vagy belefagyott a betonba a víz és a napsütéstől pedig kiszáradt a legfelső egy centi, vagy az elmúlt napok intenzív szellőztetése és az utánpótlás elvágása segített. Egyelőre még nem akarom elkiabálni, de ha ez az elméletem fedi a valóságot, akkor megoldódott a probléma. Most jöttem rá, mit hiányoltam igazán ezekben a téli hónapokban: a felhőket. Mert vagy csak egy szürke homály borítja az egész eget, vagy halvány kék minden, és ennyi. Pedig az ég akkor szép, ha változatos formájú, éles kontúrú felhők bodorodnak rajta szanaszét, mint például amit ma obszerváltunk Tappancs kollégával: 
|
|
Úgy tűnik, tényleg érdemes kialudni a különféle fáradtságokat, mert ma már fel tudtam kelni magamtól és volt is lelkierőm tervezni. Iszonyú lehet úgy bejárni egy munkahelyre, hogy minden nap 8 órát kell dolgozni. Az én átlagom ennél ugyan több, viszont én osztom be magamnak, és éppúgy belefér a borús és rosszkedvű napok átalvása, mint egy 20 órás maratoni műszak. Ma éppen ez utóbbi volt, de azért közben volt egy kis időm fotózni is. Szokásos téli fotótémám a 'legtöbb házon a faluban már elolvadt a hó, de a miénken nem', ami a hőszigetelésünk hatékonyságát bizonyítja fényesen. Annyira bevált ez a tetőszerkezeti rendszer, hogy mostanában több háztervemen is hasonlót alkalmazunk, éppen a látszó fagerendák és a hatalmas hőszigetelés miatt: 
Tappancsot és Nyafikát nem zavarja, hogy már nincs ott a létra a déli ablak előtt. A fafödém széléről, helyből átugorják azt a másfél métert és ott nézelődnek az ablakban. Hogy miért éppen ebben, amikor a másik három kényelmesen elérhető lenne? Talán mert innen lehet legjobban látni a falut és szemmel tartani a szomszéd kutyáját, itt van a legmelegebb, és ez jó védett hely: 
Ma is folytattam a szellőztetést, de szerintem várni fogok a folytatással a melegebb időre, mert két nap alatt egy heti tüzelőt használtunk el. A fal kicsit mintha száradt volna, de az még nem jelent semmit. Éppúgy lehet ez az egész a maradék építési víz hattyúdala, mint az olvadással beköszöntő áradat előszele... |
|
Hajnali kilenckor, éppen hogy felkeltem az ágyból, és már ott állt a kapu előtt a vízszerelőnk. Hozott egy jó nagy nyomáskérőt, és megvizsgáltuk, ereszt-e a vízhálózat. Amennyire a műszer pontossága ezt ki tudta mutatni, nem szivárog. Persze, jobb lett volna egy 10-12 órás várakozási idő, de ezt legfeljebb valamelyik éjszaka tudom majd megcsinálni. Ezek szerint, ha tényleg nem a vízhálózatból jön a nedvesség, akkor honnan a bánatból? Az egyetlen hely, ahol befolyhatna kívülről, az a bejárati ajtó környéke, de az előtt most ástam meg a mentesítő árkot, úgyhogy onnan sem jöhetne már be víz. Az árkocskában sincs egyébként jelentős mennyiségű víz. Még esetleg az északi oldalról folyhatna be, a kisebbik tárolón keresztül. De akkor igen trükkösen kell folynia, mert a betonpadlón nem látszik nyoma... Elsősegélyként azt találtam ki, hogy alaposan kiszellőztettem a házat. Kb. 5 centis rést nyitottam a bejárati ajtón és a két teraszajtón. Volt is légáramlás rendesen, úgyhogy az enyhe idő ellenére komoly famennyiséget eltüzeltem, hogy közben azért meleg legyen bent. Ez egyben jó próba volt arra, hogy ha rossz lenne a ház hőszigetelése, akkor mennyit kellene fűteni. Hát, a többszöröse fogyna a fának, mint egyébként. Máskor 1-2 kilót teszek rá másfél óránként, most meg 6-7 kilót minden órában. Szombat dacára levelet kaptam, az önkormányzat a jelek szerint a posta megkerülésével kézbesíti ki a küldeményeket. Sajnos, ez még nem a használatba vételi engedélyünk, hanem csak a súlyadó volt :-( Valami front lehetett, mert délután eldőltem és nem is keltem már fel egész este. Ágicza a holnapi tárgyalására készült, én pedig csendben szunyókáltam, idilli csendéletben a cicamacskákkal: Nyafika az oldalamnál, Krampusz a hasamon, Tappancs pedig a lábamnál a takarón. |
|
5 fok, napos idő. Nyomáspróba a vízvezetékeken . 
|
|
Éppen ma érkezett meg az e havi Digitális Fotó Magazin, amiben volt néhány cikk az infravörös fotózásról is. És ez amatőr eszközökkel megvalósítható digitális géppel is. A lényeg, hogy a legtöbb digitális fényképezőgép is érzékeny valamennyire az infravörös fényre (ez infrás távirányítóval könnyen ellenőrizhető), és két réteg exponálatlan diafilmen át szűrve a kinti fényeket, sikerülhet csak és kizárólag az infravörös tartományba eső fényekből összerakni a fotót. A kisebbik Coolpix nem igazán érzékeny az infravörös fényre, de a másik gép egész jól használható. Ebben a világban a növények fehéren világítanak, a felhők sokkal plasztikusabbak, és néhány dolog meglepően más színű, mint amilyen egy fekete-fehér fotón lenne. Igazán majd nyáron lehet szép infravörös fényképeket készíteni, de azért próbát tettem a télikertünkkel: 
Érdekességképpen készítettem egy normál színes fotót is, illetve megnéztem, milyen lenne hagyományos fekete-fehér képként. Érdekes, hogy nem csak a klorofill világít, hanem a padlólap és a fuga is majdnem egyszínű az infravörös tartományban. |
  
|
|
A faluban lassan olvad a hó, néhol már kilátszik az aszfalt is. Még mindig jókat lehet csúszkálni, és érdekes módon nem is mielőttünk a legveszélyesebb az út. Itt felénk az erdészeti autók szép szabályosan taposták le a havat, és a nap is reggeltől estig süt rá. A faluban viszont van egy-két árnyékosabb kanyar, ahol még mindig áll a hó az úton. Egyébként addig örülök, amíg tart a hó, mert az erdőből lefolyó vizek így szépen az úton maradnak, és nem a telkünkre folynak be. A szerencsétlen vízaknánk falán fúrt csőátvezetéseket pedig le kellene bitumenezni, de ehhez száraz idő kellene, mikor kiássuk mellette a földet, hagyjuk megszáradni a betont és jól lekenjük Bonobittal. Kicsit sajnálom, hogy hagytam elröppenni azokat a hónapokat, amikor ott állt a gödör kiásva és a beton is száraz volt... De túl sokat azért nem rágódom elmúlt dolgokon, majd jön a tavasz és kiássuk. Ilyen egyszerű az élet. |
|
Ma Ágicza tudományos alapossággal mosogatott el, a vízlágyító számlálóján ellenőrizve, mennyi vizet is fogyaszt közben. Az eredmény megdöbbentő: egy mosogatógépre való adag edény és evőeszköz kézi elmosogatásához 91 liter víz kell. Ugyanez az Ágicza által kinézett Siemens gépnél 14 liter, vagyis havonta kb. 1,5 m3 víz lágyítását, felmelegítését és kiszippantását tudjuk megtakarítani, éves szinten 35-40 EFt körül. Nem is beszélve persze arról, hogy egy-két naponta fél óra munkát is meg lehet vele spórolni - szóval a következő nagyobb beruházásunk a mosogatógép lesz. Mindig azt hiszem, hogy már vége van a télnek, erre ma megint szállingózott egy kis hó. De nem maradt meg a fákon, mert mostanában nincs igazán hideg, a legtöbb háznak már az északi tetősíkjairól is leolvadt a hó (de a miénkről még most sem :-) Este felhívtam néhány régi megbízónkat, hogy elkészült-e a lakásuk/házuk. Azért elég szomorú dolog, hogy 2-3 év is eltelik, mire igazán elkészül egy felújítása vagy építés. Mert lakhatóra megépítik hamar, nekünk is alig volt több fél évnél, na de fotózható állapotba hozni, az már tényleg időbe telik. A mi házunkat is talán csak egy-másfél év múlva fogom tudni úgy lefényképezni, hogy már minden a helyén lesz és azok már a végleges fotók. Mindenesetre, nyár elejére azért lesz egy kicsivel több megépült munka a weboldalainkon, az mégis csak jobban mutat, mintha csak terveink lennének kint. |
|
Mint minden nagyobb munka után, ma is délig aludtunk - de legalább most rájöttem, hogy miért. Ugye, aki hajnalban kel fel, az csak kinéz az ablakon és látja, hogy itt az idő, már a hasára süt a nap. Na de aki ezt lekési, annak a legközelebbi hasonlóan jellegzetes fényerőváltás már csak az alkony, azt meg azért mégsem várjuk meg... Ha legalább lenne egy óra a falon - mondtuk hát, és lett is. A tüzépen beszereztem egy kék színű csákányt, gipszkartoncsavarokat, és egy flexibilis lefolyócsövet. Ez az évszázad találmánya, egyetlen harmonikásan hajlítható, tekerhető és nyújtható csővel kiváltható a szifon, a könyökök sora és a gázláng felett görbítgetett egyedi csődarabok. Vettem két hajólámpát is a gardróbba. Sikerült olyan jól bevásárolnunk, hogy haza kellett ugranom még ötezer forintért, közben Ágicza elintézte minden esedékes telefonhívását, a két megpakolt bevásárlókocsira pedig a biztonsági őrök vigyáztak. Az új csákánnyal rögtön lefolyókat ástam a déli oldalon földre hulló eső- és hólének, és egy 10 centi széles kis árokkal elválasztottam egymástól a házat és a kocsibehajtót. Most már tényleg csak belülről ázhatnak a falak, külső víz nem tud befolyni a házba. Felszereltem a világítást a gardróbba, itt csak az okozott egy kis bosszúságot, hogy a villanyszerelők fordítva kötötték rá a csillárkapcsolóra a két lámpa vezetékét. A gardrób falára pedig feltettem Ágicza üvegfestményeit, és a faliórát is felraktam az ajtónyílás fölé. Rögtön sokkal otthonosabb lett a hálószoba. És ha Ágicza egyszer feltakarítja a fürdőben és az előszobában a festékfoltokat a padlóról, egész jól fog kinézni a házunk. 
Megkérdeztem a váci Renault szervizt, mi a helyzet tükör-ügyben. Hát, elég siralmas. Cascóra kár is bejelenteni, mert az önrészen belül van az egész. Kérdeztem, érdemes-e esetleg feljelentést tenni, de nem. Egy hónap múlva lezárnák a nyomozást, és ha nincs elkövető, a kár marad a miénk. Mondjuk, bennem élt egy olyan optimista, naiv gondolat, hogy ha a kismarosi rendőrök kicsit kiállnának az út szélére ellenőrizni, egy törött tükrű kocsitól legalább is megkérdezhetnék, mikor és hogyan törte le. Úgyhogy nem vesztegetjük erre az időnket, veszünk majd új tükröt, csak be kell vinni a kocsit előtte, hogy meg tudják nézni a pontos paramétereket a rendeléshez. Megkerestek telefonon a Booster Magazintól, hogy leközölnék Ágicza cikkét az üvegfestés folyamatáról. Mondtuk, hogy csak rajta, egyetlen feltételünk a weboldalunk pontos címének leközlése. Elküldtem nekik a képeket nagy méretben, a többi már rajtuk áll. Nézegettük a konyha felőli falat, és bizony inkább magasabb lett rajta az ázás határvonala, mint alacsonyabb. Ezzel a különféle építési vizek kései eltávozásáról szóló elméletem megdőlni látszik. Kívülről most már semmilyen trükkös úton nem juthat be víz, szombatig még akár csökkenhet is a vízszint. Viszont támadt egy ötletem arra az esetre, ha bebizonyosodik, hogy valamelyik vizes kör a hunyó. Az egész padlót felszedni és újra lerakni százezrekbe kerülne, és jó ideig nem lenne fürdőszobánk. Helyette csak lezárjuk a sérült csöveket, és esztétikus réz csövekkel, falon kívül vezetjük el a vizet a szaniterekhez. Ha ezt tényleg szépen kivitelezik, még kicsit fel is dobhatja a fürdőszoba összképét (alapelv: ha nem tudod eldugni, tedd hangsúlyos elemmé). És akkor csak két-három helyen kellene pár csempét leszedni a falról, ahol bekanyarodna a cső a WC és a bidet mögé. Ágiczának - szokatlan módon - tetszik az ötletem. Most már csak tényleg az a kérdés, hogy a csövekből folyik-e a víz, vagy valami más rejtélyes forrásból. Nem is tudom, melyiknek örülnék jobban... |
|
6 fok, borús idő. Felszíni vízelvezető árkok kialakítása, gardrób világítás felszerelése, üvegfestmények felrakása a hálószobai falra . 
|
|
Ma már amolyan igazi olvadós nap volt. Nem volt túl sokkal nulla felett, de a napsütésben komoly vízmennyiség csepegett le a tetőtől (most már ideje lenne megoldanunk az elvezetését a ház mellől), és a hó között foltokban áll a víz a kocsibehajtón (csak meg ne fagyjon), stb. Még belegondolni sincs kedvem, de muszáj lesz megoldani a felszíni vízelvezetésünket. Nem kis tempóval rohantunk befelé Pestre, de még éppen időben odaértünk mindenhová. Egyébként valamikor le fogom fotózni az irodát, most már egész látványos a belső tér, érdemes volt kifesteni. A két kis ház után újabb jó példa arra, hogy pár liter festékkel is egészen otthonossá lehet tenni egy-egy sivár épületbelsőt. És az irodából feltöltöttem a weboldalaink legújabb frissítését, pár kedves kis munkával és képpel gyarapodott a sor: katt ide Hazafelé jövet végig esett a hó, Fót magasságában valami baleset torlaszolta el teljes szélességében a 2/A-t, várakozás helyett inkább visszaindultunk és a régi 2-esen mentünk, erre úgysem nagyon jártunk idáig. Ahogy közeledtünk Zebegényhez, egyre havasabb lett az út, a keréknyomokban csak vizes, azokon kívül viszont jeges-hókásás, érezhetően megdobta a kocsit, ha csak egy kicsit is eltértem az iránytól. Kismaros után Ágicza éppen szólt, hogy menjek lassabban, mert rossz előérzete van, amikor egy másik kocsi - mint hamarosan kiderült, nem egészen beszámítható vezetővel - jött szembe az út közepén, és esze ágában sem volt visszamenni a saját sávjába. Félrerántottam a kormányt, de a hóbordák miatt csak óvatosan, és nem eléggé: hangos csattanás, és a bal tükrünket elvitte az ő visszapillantója. Megálltam, megállt ő is. Elkezdtem visszatolatni felé. És erre az a patkány egyszerűen elhajtott! Mire megfordultam, már sehol sem volt. Visszamentünk Kismarosra, az utcai lámpák fényénél végignéztem Cliókát, de nem történt semmi baja, csak a tükör lett totálkáros. Úgyis hamarosan visszük a kocsit a 45 ezres szervizre, akkor a haldokló légzsákkal együtt rendbe rakatjuk ezt is. Szerintem egyébként éppen ezért nem ütköztünk jobban, mert légzsák nélkül elég kínos lett volna :-) Hogy miért hagyott cserben minket? Nyilván érezte, hogy ő a hunyó, és betétlapot kellene adnia. Látta, hogy túléltük az ütközést, hát megnyugodva elhúzott. Ebből látszik, mekkora faszság az egész bonus-malus rendszer. Éppen a felelősségbiztosítás lényegét veszi el, mármint hogy mindenki elismerje a másnak okozott kárt. Mivel nem akart magának évi 20-30 ezres többletköltséget, egyszerűen lelépett. Helyette most fizethetünk mi a tükörért. Mert persze mondanom sem kell, hogy még a színét sem tudtuk rendesen megnézni, nem hogy a rendszámát. Csak remélni tudom, hogy előbb tekeredik fel egy fára és pusztul el a barom állatja, mintsem hogy valaki másnak komolyabb balesetet okozzon. A benzinkutasoknak mindig külön küzdelem megadni a számlázási címet. Néha nem ismerik a kettős vezetéknevet, de legalább elhiszik bemondásra, hogy létezik ilyen is. Sokszor nincs kötőjel a számítógépükben, emiatt vagy egybe írják, vagy csak szóközt tesznek közé. A Mórót már olyan tisztán artikulálom, mintha Grétsy László és Kudlik Júlia közös gyermeke lennék, de ennek ellenére Muro, Monró és még sok más is került már a számlákra. De eddig legalább a Zebegénnyel nem volt gond. Idáig, mondom, mert ma az OMV-nél Devegény lett belőle. Miért is nem Kovács János vagyok, Nagykátáról?!? Már elküldtük a Pannonnak az antennaigénylést, de addig is elkezdtem jobb térerejű helyeket keresni a tetőtérben. A netezős telefont végül is az északi ablak kilincsére rögzítettem egy befőttesgumival, itt stabilan két pálcikás térerő van (máshol csak egy, vagy néha még annyi sem). 
|
|
Sokáig nem tudtam, mihez is kezdjünk a tél kellős közepén a tetőtérben tömegesen kikelt katicákkal, de a földszinten a minap megtaláltam rá a megoldást. A páfrányokat még év elején át kellett telepítenem a számukra hűvös fürdőszoba-ablakból a nappaliba, de itt meg a szárazabb levegő miatt különböző atkák támadták meg. Amikor már majdnem arra vetemedtem, hogy lefújom őket valami vegyvédelmi szerrel, eszembe jutott a megoldás: vessük be a természetes ellenséget! Nosza, tetőtérbe fel a katica-porontyokért, 4-5 apróságot menten áttelepítettem a páfrányra. Két-három napig lakmároztak, majd elégedetten tovarepültek - és a páfrány immár atka-mentes! :-) 
Furcsa, hogy amióta beköltöztünk, szinte mindig náthás vagyok, de a legjobban az bosszant, hogy alig érzem a kinti harapni valóan friss levegőt. Lehet, hogy mégis beüzemeljük a hűtőt, mert a rendszeres tárolóba való látogatás a kajáért nagyban hozzájárul ahhoz, hogy tavaszig ne javuljon az állapotom. A rendszeres fűtésnek hála a házban immár 20 fok körüli a hőmérséklet (Andrásnak egy szál pólóban is melege van), és csak akkor szökik feljebb, amikor kettőnél több fát teszünk a parázsra, és résnyire nyitva kell hagyni a teraszajtót, hogy ne süljünk meg. A kinti mínuszokhoz képest a ki-be járkálásnál jelentkező +- 20 fok hőmérsékleti különbség még 1-2 percre sem túl jó - különösen, hogy az ember lánya nem vesz fel hozzá nagykabátot... |
|
Vannak napok, amikor az embernek semmi kedve nincs még felkelni se. Bár a nap is próbálkozott kisütni, mégsem lett tőle több életkedvünk. András szinte egész nap szunyókált, estére élénkült csak meg egy kicsit. Mivel valakinek csak kellett tartani a frontot napközben is, én maradtam a gép előtt, dolgozni és egy kicsit böngészni is. A tulipánok - el ne kiabáljam - még mindig élnek és virulnak, de a rendrakás utáni takarításból és festékfolt-eltávolításból nem lett semmi, ahhoz valahogy nem volt lelki erőm ma. A házunkban a szürke-állomány megint kirukkolt valamivel: a régi CRT monitorokat mivel még mindig nincs hova rakni, bent maradtak a nappaliban. Tetejük kiváló megfigyelő- és pihenőpont, tehát nyomban elfoglalta egy kisebb és egy nagyobb gombóc, méretüknek megfelelően kiválasztva a hozzájuk illő kartondobozt... 
|
|
A konyha maradék részének összerakása, mint azt sejteni lehetett, nem az a ripsz-ropsz munka lett. Az egész délutánt ezzel töltöttük, de megérte, mert a végén csak néztem, mekkora nagy lett a munkapult, és hiába nem lehetett betolni a falig, már ennek is nagyon örülök. A mosogató egy szálcsiszolt alu színű Teka kéttálcás, ami meglepően kulturáltan néz ki a piszkosfehér lapon, amivel még mindig nem békéltem meg, hiszen vmi drappos árnyalatot szerettem volna, de azért ez se olyan borzasztó, különösen ekkora méretekben! :-P A vízellátással még hadilábon állunk, és most nem a padló és a fal találkozásánál előjövő verzióra gondoltam, hanem arra, hogy a mosogató flexi bekötőelem híján még nem használható rendeltetésszerűen. A lágyítatlan víz csapja is csak egy tömlővel érhető el, de jövő héten a megfelelő szerelvények beszerzése után teljesen használható lesz mindkettő. Ennek örömére végül mégis jól berámoltam a beköltözésünk óta halmozódó szatyor-hegyek tartalmát - néha szatyrostul - a vadi új konyhaszekrényeimbe, és végre éjfél után megnyugodott a lelkem. Holnapra egy kis nagytakarítás, és egészen emberi körülmények fognak minket körülvenni ezután az alsó szinten is! 
Még reggel arra ébredtem, hogy a déli tolóajtó elé telepített - és egy hónapja Nyafika által kikapart - tulipánhagymáim nem csak hogy kihajtottak, de a virágbimbók szinte egyik napról a másikra ki is nyíltak! Most csak négy virágzik, de a többi is biztatóan néz ki. És szerencsére ezek a növénykék már akkorák, hogy a kismacska sem érzi kötelességének kikaparni földestül a cserepéből, így aztán levághattam a rashel-hálót is a tetejéről, hogy a háromszínű tulipán teljes szépségében érvényesülhessen. 
|
|
3 fok, napos idő. Átmeneti konyhabútor pultjának összeszerelése . 
|
|
Valamiért elfelejtettem élfóliát rakatni hat polclapra, úgyhogy átmentünk Nagymarosra, ahol azonnal megcsinálták nekem és nem is kértek érte semmit. Bevásároltunk a legszükségesebbekből és úgy döntöttünk, hogy csak két forduló szippantás lesz most, a többit majd máskor, amikor megengedhetjük magunknak... Felhívott a statikus barátunk, ő is a csőrepedést valószínűsítette így fotó alapján, ez megmagyarázná a válaszfal felőli ázásokat is. Beszéltem a vízszerelőnkkel, hogy le tudná-e ellenőrizni a rendszert. Jövő szombaton tud jönni, és akkor pontosan meg tudja mondani, hogy tényleg a vízvezeték ereszt-e és hogy a hideg vagy a meleg ága. Addig is azt javasolta, hogy rajzoljuk fel a falra ceruzával az ázás mostani kontúrjait, hogy lássunk valami tendenciát is ez alatt az egy hetes várakozás alatt. Még annyi jutott az eszembe, hogy érdemes lenne beépíteni egy nyomáscsökkentőt a rendszerbe, hogy ne tudjon 4 bar fölé menni a nyomás. Persze, attól még ázna a padló, de talán nem annyira, illetve hosszú távon egyenletesebb lenne a csapok vízhozama (a hidrofor 2,5-6 bar közötti nyomásingadozása helyett csak 2,5-4 között változna a nyomás), és talán kímélné a berendezéseket is. Megismerkedtem az erdész fiával, egy barátjával valami ökologikus házas szakdolgozathoz fotóztak házakat, főleg a miénket meg egy kicsit a szomszédunkét is. Mondtam nekik, hogy a szerzői jogról szóló törvény szerint senkitől nem kell engedélyt kérni egy ház lefotózásához, ha közterületről fényképeznek. Ők azért inkább megkérdezték, és váltottunk még pár szót. Kiderült, hogy rönkbútorokkal is foglalkoznak, ami más munkáinknál még érdekes lehet. A szippantósok egész hamar végeztek - talán kicsit túl hamar is. Mivel a szennyvíztárolónk alapterülete pontosan 10 m2, minden 10 centi magasság egy köbmétert jelent. A lézerrel nem volt nehéz megmérni, és bizony csak 85 centi volt a különbség, vagyis másfél köbméterrel kevesebbet vittek el... Nem tudom mire vélni a dolgot. Egyelőre azt vélelmezem, hogy az 5 m3 valami névleges térfogat, és műszakilag nem lehet tökéletesen teletölteni, vagy valami ilyesmi. De azért legközelebb én is nézni fogom a vezetőfülkében a mérőkét, hogy tényleg teletöltik-e teljesen a tartályt, és aztán megint lemérem a kiemelt mennyiséget. A lézeres távmérővel és a hullámzást is beleszámítva kb. 1 cm, azaz 0,1 m3 pontossággal tudok mérni, azaz jó eséllyel kiderül, mi is a helyzet. Mindenesetre, most így egy köbméter elszállítása 1880 forintba került, hát nem olcsó... Mindeközben Debrecen városában telesírnak egy fórumot azért, mert - a csatornadíj mintájára - a vízfogyasztás arányában kötelezően kiszámlázzák a köbméterenkénti 2-300 forintos szippantási díjat akkor is, ha valakinek a szennyvíztárolója 'ereszt egy kicsit' és eddig csak évente egyszer kellett szippantatnia. Újabb adag fát hordtunk be a házba, idén talán már az utolsót. Már egy hete csak este gyújtunk be, ha napsütéses az idő, és így is elég meleg van. Jó hír a sok nedvesedés mellett, hogy a hálószobában azóta sem jelent meg újra a penész. Ma nem várt eredményt sikerült elérnem. Lassan három hónapja festi Ágicza a házat, de a fürdő és az előszoba még mindig nem bírta megkapni a második réteg fehér festéket. Ma este is megemlítettem Áginak, hogy pár napig bármikor lehet úgy az ember, hogy nincs kedve festeni. Akár pár hétig is. De hogy hónapok óta kelljen néznem a sárga leragasztást a villanykapcsolókon és a csempén, miközben rózsák képeit tölti le a netről napestig és a kertünket tervezgeti, pedig a félkész lakás sokkal jobban zavar, mint ha az egyik rózsabokor esetleg kicsit halványabb rózsaszín lenne a kelleténél. Ezt addig fejtegettem, amíg Ágicza berágott és még az éjjel nekiállt a festésnek. Hajnalig festett dühödten, és el is készült vele. És ezért a 5-6 órás munkáért kellett hónapokon át könyörögni neki! Szerintem összesítve ennek az időnek a többszörösét töltötte el azzal, hogy különféle kifogásokat talált és veszekedett velem. És most sem az észérvek győzték meg, hanem hogy kijelentettem: hozok egy szobafestőt arra a maradék pár négyzetméterre. |
|
5 fok, napos idő. Átmeneti konyhabútor sarokelemének összeszerelése . Fürdőszoba festése . 
|
|
Érdekes, milyen különbözőek az utak a boltig. A legnehezebb a ház elől kijutni, itt letaposott hó van csak, amin alig járunk. Az erdészeti úton két nyomot vájtak a faszállító teherautók, itt majdnem olyan, mintha villamost vezetnék, csak egy negatív sínen. A faluban is letaposott, jeges hó van csak, kettesben is meg-megcsúszik az autó a kisebb kanyarokban, a haladási irány és a kormánymozdulatok között csak laza korreláció tapasztalható. A 12-es út persze már rendesen járható, de arra ma nem mentünk. Feladtam a Pannonnak az antennaigénylő lapokat, most már tényleg jó lenne kicsit nagyobb térerőt biztosítani a házban, mert beszélni nem lehet akárhol, és az internet is csak megszakításokkal működik. A postán segítettek nekem kinyomozni a szobi szippantós telefonszámát is. A környéken ő az egyetlen, aki ilyesmivel foglalkozik, és 8 ezer forint egy fuvar az 5 m3-es kocsival. Ez nálunk három fordulót jelentene, mert két és fél hónap alatt majdnem teljesen megtelt a tárolónk. Holnap délután ki is jönnek, éppen időben. A fák máris sokkal kopárabbnak látszanak megint, nappal mindig fagypont felett van a hőmérséklet és süt a nap, a tetőről is olvad le a hó és nagy tócsákba gyűlik a földön. Próbáltam kis árkokat készíteni a nagy vízelvezető árokig, de a legfelső fél centi alatt még mindig kőkemény a talaj, szinte visszapattant róla az ásó. Ágicza régi vágya teljesült ma: elkezdtük összerakni a konyhabútort. Nem volt túl bonyolult, egyszerűen összecsavaroztam a lapokat, csak a pontos illesztésekre kellett ügyelni. Ez a laminált bútorlap egyáltalán nem néz ki olyan gagyinak, mint ahogy először gondoltuk. A csavarok helyét próbáltam szép szabályosan kimérni a látszó oldalakon, de majdnem mindegy, mert alig látszanak meg a barnásvörös alapon. A munkalap hatalmas, ennek csak az egyik fele lesz igazi konyhapult, a másikon a reggelikészítés kellékei lesznek, hogy ne kelljen megkerülni az egész szigetet a pirítósokért, mikor a teraszon ülünk. A munkalap közepébe, a leendő főzőlap kivágásába eső helyen vágtam egy akkora lyukat a körkiszúróval, hogy lelógathassuk a konyhagépek madzagjait. A padlóból kiálló vezetékre még nem kötöttem konnektort, egyelőre egy hosszabbítón át kap áramot a sziget. 
Viszont ahogy elpakoltunk a fal mellől, szomorúan láttuk, hogy nedvesedik a nappali és a fürdő közötti fal is. Ez aztán már végképp nem lehet a hidegtől, csak valami ázás vagy aljzat alatti vízfolyás okozhatja. Egyre jobban unom már ezt az egész nedvesedő aljú fal témát. A legkézenfekvőbb magyarázat persze a csőrepedés ill. szivárgás, de ezt a gondolatot egyelőre még próbálom elhessegetni. Az is eszembe jutott, hogy Ági jó egy hónapon át mosogatott úgy a fürdőszobában, hogy a víz a padlóra csepegett a mosdó mellett - de ebből nem tudom, mennyi tudott átszivárogni a kerámia burkolaton. Ez kicsit le is törte a lelkesedésünket, de azért Ágicza telepakolta a konyhapultot és az alatta lévő polcokat is, máris sokkal rendezettebb a nappali. Hisztérikusba csak akkor csapott át, amikor megemlítettem neki, hogy amíg nem szárad ki a fürdő felőli fal, addig nem fogjuk odatolni elé a másik konyhapultot. |
|
4 fok, borús idő. Átmeneti konyhabútor főzősziget elemének összeszerelése . 
|
|
Délelőtt telefonáltak a lapszabászatból, hogy elkészültek a konyhabútorunk darabjai. Egy hete nem mozdultunk ki a házból, ezért az utánfutóval együtt alig tudtam kiállni, három pár kerékkel már túl nagy akadály volt a 15 centis hó. De - mivel mégis csak sikerült kiállnom - hólapátolás helyett csak kicsit letapostam a kocsival a havat, tavaszig már jó lesz így is. A fák egészen fehérek voltak a tegnap esett hótól. Végre nem az a bús kopárság, ami pár hete volt! Most majdnem olyan volt a látvány, mint a legszebb, leglombosabb nyári fotóimon, csak ezúttal fekete-fehérben: 
Lefotóztam a bejárati ajtó előtti részt és elküldtem e-mailben a statikus barátunknak, hogy mit szól hozzá. Markáns vizes folt van ott, de mintha a ház felől menne kifelé, egyre kevésbé tűnik valószínűnek a kintről befolyó víz elmélete. De azért megcsináljuk egyszer ott azt a kis árkot, már csak a magunk megnyugtatására. Amíg Ágicza a nyomtatóba adagolta az A/3-mas lapokat, elhoztam a konyhabútor lapjait. Vettem hozzá csavarokat, kis L-vasakat, vízvetőt, ami csak kell. Itthon kellemes meglepetéssel láttam, hogy a bútorlapok egész jól néznek ki, színárnyalatukban is illenek a nappalihoz, és a munkalap világos szürke gránit színe sem rossz (bár Ágicza itt cöcög, hogy a sötétet kellett volna venni). Kirakodtunk a kocsiból, és siettünk be Pestre. Ágicza közben befejezte az iroda kifestését, felragasztotta a tapétacsíkot a lépcső feletti részen is, amit megint csak alig ért el, a lépcsőre épített állványzatot könyvekből, egy kis polcból, egy ajtólapból és a létrából. Az egész alkotmányt én fogtam feldőlés ellen, Ágicza pedig a tetején lebegett és nyomta a falra a bordűrt. Nem volt könnyű, de készen lett ez is. Múlt héten még csak néha villant fel Cliókában a légzsák hibáját jelző lámpa, ezen az úton viszont már végig égett. Megcsináltatni még egy darabig esélyünk sem lesz, úgyhogy próbálom megszokni a gondolatot, végül is csak átmenetileg nélkülözzük az egyik extrát - de akkor már inkább ezt, mint az ABS-t vagy a rádiómagnót... |
|
Azért levélben megkérdeztem Sz. P. építész úrtól (aki a vendégkönyvünkben mutatkozott be nemrég), hogy esetleg érvei is vannak-e a fikázáson kívül. Sajnos, másodszori nekifutásra sem sikerült neki sokkal több. Fiatal barátunk üdvös igét hirdet, csupa láng-lobogással - de azt már nem tudni, kinek a weboldalán láthatott pl. 'extra adag gipszstukkót', 'hejhuja színeket', 'számítógép séma elemeket'. Próbáltam rákeresni a neten, ki ez egyáltalán és milyen házakat tervezett eddig, de egyetlen önálló munkáját sem találtam, csak ezt. De ha már így szóba került, hát végiggondoltam, hogy kiknek, miért és mit szoktunk tervezni. Ars poeticánk szerint 'Otthont Tervezünk, Embereknek'. Kicsit tényleg szimplán hangzik, de hát mi mást csinálhatnék? 'Giccsparádét, Újgazdagoknak' - kölcsönös érdeklődés hiányában ez mindig elmaradt. 'Sablonházat, Proliknak' - a tömegtermelést kábé a második ugyanolyan háznál megunnám. 'Emlékművet, Önmagamnak' - ez persze tetszene, de egy család minden vagyonát nincs képem erre elkölteni. 'Mérföldkövet, az Építészetnek' - majd egyszer, ha már látom, hová vezet az az út. Nem, ambícióm merőben más irányú. Asszem, nem olyan kevés az az 'Otthont, Embereknek' sem, ha valaki komolyan gondolja és képes is megcsinálni. Úgy megalkotni egy család otthonát, hogy minden személyre szabott legyen, minden megfeleljen a mostani és a későbbi életüknek is, meg a szabályozásoknak, illeszkedjen a környezethez és a terephez, férjen bele a költségvetésbe, legyen több ütemben is megépíthető - ez nem hoz annyi pénzt és ismertséget, mint egy üzletközpont megtervezése vagy egy pályázat, de talán kisebb eséllyel feledkezik meg az ember a szakmai alázatról és hogy mégis csak az embereknek építik azt a házat azért, hogy boldogan éljenek benne, amíg meg nem halnak... E gondolatok magamban való fogalmazgatása mellett tempós tervfeldolgozási tevékenységgel töltöttem a maradék időmet. Gond csak akkor támadt, amikor hajnali egy felé nem bírta a hó súlyát a távvezeték, és a további munkának persze lőttek. Az egész falu sötétségbe borult, pár száz méteres körzetben csak a kandallónk tüze volt az egyetlen fényforrás... Egyszer majd beszerzünk egy igazi medvebőrt is, amit a kandalló elé teríthetünk az ilyen csendes, tűz mellett elheverős esték esetére. |
|
Az olvadás örömére megint ázik a bejárati ajtó alatti rész, macskaajtó-szigetelés ide vagy oda. Hogy kívülről jön-e vagy belülről, még mindig nem tudjuk, de most már engem is kezd idegesíteni. Felülről már biztosan nem kap vizet, de kívülről sem értjük, honnan jöhet a nedvesség. És ahogy olvad le a hó a tetőről, időnként hatalmasakat reccsen a fedélszék, ezt még meg kell szoknom. A konyhabútorral a lapszabászat még nem készült el, úgyhogy ez sem ma lesz elhozva - Andrásnak úgysem lett volna ideje összerakni, mert egy terv hajrájában van. Ha ennyit tudtam várni rá, egy nap plusz igazán nem számít már. Napszálltáig szünetelt a fűtés is, napenergiával megoldottuk a dolgot. Egyre melegebben süt a nap az ablakok mögött, ami egyre inkább előre vetíti az egész nyáron kihúzott csíkos avagy egyszínű, több méter kinyúlású árnyékolókat, hogy a belsőt ne csak 0 fokban, hanem +30 fölött is temperálni tudjuk. A hétvégi madár-invázió elkövetőit pedig egy kedves ismerősünk ismerőse beazonosította: ők a szajkók (mátyásmadarak)! |
|
Gyönyörű napsütéses-olvadós napra virradtunk. Ahogy kinéztem az ajtón, valami nagyon furcsa recsegés-ropogásra lettem figyelmes: mintha a fákon levő vastag jégréteget valami mozgatná, vagy egy csorda vonulna át a keményre fagyott hópáncélon. Aztán dél felé ebből a zajból semmi nem maradt, ugyanis a 4-5 fokos verőfényben az ágak is megszabadultak a jég szorításából és a jeges havon a vízcseppek kopogása is megszűnt. András számítógépe már korábban is nehezen akart néha elindulni, de most egyáltalán nem akarta betölteni a Windowst. Hosszas szerelgetések és anyázások után kiderült, hogy az egyik vinchester kábele volt kicsit meglazulva. Kis masszírozás után helyreállt az adatforgalom, és folytathattuk a munkánkat. Délután András tárgyalt, én meg a házban szöszmötöltem és azt nézegettem, mi mindent fogok tudni elpakolni a konyhámba, amit ha minden igaz, holnap már át is vehetünk! :-) Ja igen, ma volt 8 éve, hogy Andrással megismerkedtünk... vagy holnap lesz? Az biztos, hogy jó régen volt... =:-D |
|
Kezdem unni a telet. Az utóbbi másfél hétben többet foglalkoztam kerttervezéssel, mint bármi mással. A virághagymáim ott pihennek a tíz centis hótakaró alatt, és én látni akarok már végre egy kis színt is! Ezért aztán botanikai weboldalakon kutakodom, most például, miután már alaposan körbejártam a virágos cserjéket, évelőket és egynyáriakat, a hagymásokon és a rózsákon van a sor. A Morden Gardens kertészet kiváló oldalain ilyeneket lehet találni: 
A vég majd csak akkor jön el, amikor már ciklámen színű, bolyhos gyapjú pulóvereket akarok majd beszerezni, mert már annyira hiányoznak az éltető színek ebből a hófehér prériből... Ugyanis ma megint esett a hó. Mindenféle méretű és formájú pelyhekben, hol jobban, hol kevésbé, de rendületlenül hullott alá az égből. Néhány óra alatt vendégeink kocsiját is beterítette, ugyanis ma is tárgyaltunk - itthon. Közben meg szorgalmasan váltottuk egymást a gép előtt, mert az ablakunkat szinte zuhanórepülésben bombázták az általunk csak üvöltő madárnak hívott tollas jószágok egy csoportja, így András fényképezőgéppel a kezében leste őket. Nem tudom, miért kattantak rá a madarak a házunkra, de csak hogy be nem repültek a fotózás miatt nyitott ablakon, még a macskák (természetesen szürkék) is feszült figyelemmel ültek a párkányon és bámulták a szokatlan jelenséget. 
|
|
Mint az ilyen nagy munkák után szokásos, délutánig aludtam, de aztán folytattam a munkát, Ágiczával együtt. A székem meletti papasan fotelban felváltva alszik egy-egy macska. Szeretnek ott aludni, mert közel vannak hozzám és mindig megsimogatom őket, mikor hátra dőlök nyújtózkodni. Néha komoly harcok folynak a páholyért, aztán a győztes elnyúlik és lehet vakargatni az állát. Egész nap nézegettem, ázik-e a bejárati ajtó környéke, de semmi nyoma. A záron és a macskaajtón nincs nyoma jegesedésnek, és a padló is száraz alatta! Aztán pakolgattam kicsit a tüzifát, és látom ám, hogy a kémény alja is vizesedik. Ez már érdekesebb volt, hiszen a kémény a falon belül van. Aztán hamar rájöttem, mi a gond: elfelejtettük kivágni a kondenzvíz-kivezető cső végén a nyílást, és 2-3 liternyi víz állt a kémény aljában. Ennek egy része szivárgott át a samott csövön és hozta rám a szívbajt. Hamar meg is oldottam a problémát, kivágtam a cső végét, egy vödörbe kiengedtem a kormos vizet, és egy ásványvizes palackból pár liter vízzel még átmostam, mert kis belehullott vakolatmorzsák is voltak az aljában. Most egyelőre ott hagytam alatta a vödröt, aztán majd a vízmennyiségtől függően keresek egy alkalmas tálkát, ami befér a kéményláb szellőzőrácsa mögé. Mindig örülök, ha írnak a vendégkönyvünkbe, de ma elég sajátos dolgot pottyantott bele egy építész olvasónk. A biztonság kedvéért e-mailben is elküldte, nehogy véletlenül ne olvassam el és jó maradjon a kedvem. |
|
Elnéztem a zárbetét végére kiülő zúzmarát, és hirtelen észrevettem azt, amit már hetekkel ezelőtt is észrevehettem volna. A hengerzár mellett kis résen süvít ki a levegő, és szép lassan csepeg lefelé a padlóra a lecsapódó pára. Csak eddig reggel néztem, amikor még csak dér és jég volt, azért nem láttam a vízfoltokat, de most igen, a zár alatt víz folyik a padlóra és eltűnik a fal melletti résben. A macskaajtónál ugyanez a helyzet, a másfél mm műanyag lemez hőszigetelése elenyésző. Most már biztos, hogy innen ázott a padló, nem kintről folyik be, mert ahogy egyre hidegebb lett, úgy erősödött ez a jelenség, kint pedig már nap közben sem megy fagypont fölé a hőmérséklet. Maradt még egy kis polifoam lapunk, kis csíkokkal szép akkurátusan kitömtem kívül-belül a zár melletti réseket, és több rétegben betömtem a macskaajtót is. A hálószoba sarkaiban Ágicza lemosta Flóraszepttel a penészfoltokat, és - mivel azóta már 18-20 fokra is felfűtöm a házat, nem is jelentek meg újra :-) Máris jobb a kedvem... Nekem persze most kicsit melegem van, Ágicza és a macskák viszont élvezik a megemelkedett belső hőmérsékletet. És itt - Budapesttel ellentétben - még mindig tart az igazi tél, havas a táj amerre csak nézünk: 
Estére elkészültem a végső beállításokkal, ez a leglassabb része a munkának: már azt hiszem, hogy minden a helyén van, aztán a nagy méretű képeken észreveszek még ezt-azt, kijavítom, újra lerenderelem, stb. Egész éjjel ment a látványtervek készítése, én pedig ahogy elkészült valami, töltögettem fel szép lassan a tárhelyre. Közben újabb blogokat olvasgattam, és bővítettem az ajánló oldalunkat is. Érdekes, hogy a legszívesebben azokat a blogokat olvasom, ahol legalább nagyjából tudok valamit az íróról, netán személyesen is ismerem. Azt ugyanis már régen megtanultam, hogy nem csak a vélemény számít, hanem az is, hogy ki mondja. És - központi témánkat nem feledve - lehet, hogy kicsit több kifelé mutató linket fogok elhelyezni a szövegben is, hátha mást is érdekel az, ami minket. Ágiczát noszogattam, hogy fejezze már be végre a festést a fürdőben és az előszobában, mert két hónapja nézem azokat a rohadt sárga szalagokat a kapcsolók és az ajtók körül. Ehhez most sem volt kedve, talán majd jövő héten. Most inkább a kertünket tervezi lelkesen, a rajzokon lassan már mozdulni sem lehet a sok növénytől :-) Viszont este kapta magát, és felpakolt a másik nagy könyvespolcra is, ezzel máris sokkal rendezettebb lett a tetőtér, és megint eltűnt az útból 3-4 telepakolt papírszatyor. Köztudott, hogy kedveljük a macskákat, de az ostoba láncleveleket nem. Nagyon kérek mindenkit, mielőtt elhinné, hogy tényleg csinálnak bárkik is 'bonsai macskákat' és tiltakozó aláíróíveket küldene, hogy olvassa el ezt, és ne küldje tovább senkinek azt a hülye lánclevelet! A lényeg röviden: a szóban forgó weboldal (szándékosan nem linkelem be) nyilvánvalóan és jól láthatóan átverés, ugratás. A szóban forgó lánclevél csak a látogatottságát növeli, és csak a spamküldőknek segít élő e-mail címeket begyűjteni. Úgy általában, az internet dolgaiban kicsit is jártas ember semmilyen lánclevelet nem küld tovább. Soha. Semmilyet. Nem küld! |
|
2 fok, napos idő. Tetőtéri polcok összerakása és megpakolása . 
|
|
Persze, megint hajnalig húzódott a renderelések beállítása, de végre csak lefekhettem. De aztán fel is keltem hamar, mert fél kilencre vártak Nagymaroson az okmányirodában. Clióka minden erejével tiltakozott a hidegindítás ellen. A belső hőmérőjén -17 fokot jelzett (-10 is alig volt), a szélvédőjén masszívan ráfagyott jégréteg, és - életében először - nem indult el elsőre a motor. És majdnem belefagytam az ülésbe, végig vacogtam az utat még visszafelé is. Az okmányirodában hamar beírták az új lakcímemet a forgalmiba, bár igazából cserélni kellett volna az egészet. De így csak 1500 forint volt és nem 6000, ezért választotta a ugyanazt a megoldást, mint tavaly. És emlékezett rám, meg a forgalmimra. Mondtam már, hogy szeretem a vidéki ügyintézési mentalitást? Olyan nyugodt, kedves és békés errefelé minden hivatal, szinte sajnálom, hogy lassan minden ügyemet elintéztem már. Most, hogy hó van mindenütt, végre jól látható, mennyit is használunk a zúzottkővel felszórt utunkból. Egy kicsit szűkebb Y is elég lett volna, de gondolnunk kellett a másodikként mellénk beálló vendégautóra is. Meg arra, hogy Ágicza is vezet, és neki nem volt kisautója gyerekkorában, ezért nem tudja annyira precízen kiszámítani a kanyarok ívét... :-) 
Az irodába már el sem mentünk, Ágiczának úgysem lett volna ereje befejezni a festést. Inkább húztunk haza, én egy kicsit hamarabb eldőltem pihenni, míg Ágicza kertet és bútorokat rendezgetett az éppen készülő családi ház látványtervéhez. |
|
Ijesztő dolgot vettem észre délután: a hálószoba fala a padló közvetlen közelében a keleti oldal sarkaiban helyenként elkezdett penészedni. Két-három kisebb, világosszürke foltot láttunk, szegény András nagyon maga alatt van miatta. A hideg, fűtetlen tér alattunk és a 2-3 fokkal hűvösebb hálószobai klíma, az ott száradó ruhák és persze az általunk ki- és belélegzett levegő is párásítja a hűvösebb levegőt. Ennyi éppen elég is a penésznek, hogy megjelenjen. A gardrób bezzeg, amitől féltünk, hogy nem fog szellőzni, teljesen penészmentes! Valószínűleg ott a ruhák felveszik az extra nedvességet, remélem, ott nem lesz baj. A fentiek miatt most akár szereti az uram, akár nem, kénytelen rendesen befűteni, nem didergek este és reklamálok a kialudt kandalló miatt. Szokás szerint éjszakázunk a gép előtt, most megyek is, teszek még a tűzre, hogy felfűtsük végre a házat legalább 20 fokra, hátha... Mert persze tudnánk olyan meleget is csinálni, a kandalló bírja, csak akkor neki még egy szál pólóban is melege van, én meg még pulóverben vagyok akkor is. Vagy átrakjuk András asztalát a hálószoba sarkába, akkor éppen jó lesz mindkettőnknek a hőmérséklet. Behordtunk egy nagy csomó fát a házba, ennek már tavaszig ki kell tartania. A tárolóban még mindig van egy-két hónapra való, úgyhogy még ha 16 fok helyett 18-20-at is fogunk csinálni, akkor is elég lesz az ősszel beszerzett 60 mázsa fa egy idényre. |
|
Délig alvás, hajnalig rajzolás, majd zuhanás. Közben pihenésképpen jégtörés, de most fürdés nélkül. Krampuszka ma aranyos volt: egész nap itt feküdt tőlem karnyújtásnyira és összegömbölyödve szunyókált. Ha pihenésre vágytam, csak megvakargattam az állát és egyből halkan dorombolni kezdett. Nem akarok elhamarkodottan ítéletet mondani, de ahogy nézegettem, a színvonalasabb blogok viszonylag zárt körben mozognak, ahogy elmélyedek a témában, egyre több ismerőst fedezek fel mások ajánló rovataiban. |
|
Reggel szokás szerint kimentem a tavakhoz, karbantartani a lékeket. Hiába törtem be még este is, reggelre már újra 5 centi körüli jég nőtt rájuk. Éppen azon tűnődtem, hogy milyen jó kis reggeli sport lesz ez a télen, minden nap kétszer-háromszor ütni-vágni a jeget. A kis tóval már végeztem, a nagy tavon körbevágtam fejszével a lukat, már csak be kellet törni és aztán a gereblyével partra vontatni a darabokat. Finoman ráléptem egyik lábammal a jégtábla szélére, és - aztakurvaélet!!! - már csúsztam is befelé a vízbe. Csak mellig ért, de nagyon-nagyon hideg volt. Hamar úgy döntöttem, hogy nem keresem a tó fenekén a fejszét, majd kihalásszuk a gereblyével vagy legfeljebb vár tavaszig. A lék körül jó erős volt a jég, kimásztam a partra és - triatlont csinálva a fejszés gyakorlatból - az úszás után a tájfutás jött, árkon-bokron át rohantam vissza a házba. A csuromvizes ruhát még a teraszon ledobtam magamról, a vízzel teli gumicsizma alig akarta elhagyni a lábamat. Ágicza éppen a fürdőben tollászkodott, és először nem nagyon akarta érteni, miért tépem fel az ajtót és ordítok rá, amikor nem akar beengedni. Aztán mikor látta, hogy csuromvizesen, egy szál gatyában rohanok a zuhany felé és nyitom magamra a meleg vizet, akkor aztán beindult az életmentő akció. Száraz ruha, expressz főzőtt rumos tea, és persze aggódásban sem szenvedtem hiányt. Szerencsére gyorsan kimásztam a tóból és hamar jött a zuhany, úgyhogy nem volt időm átfagyni, és remélhetőleg túl fogom élni ezt a kalandot. Viszont kiderült, hogy kis asszonykám akármennyit is hányja különféle hibáimat, alapjában véve azért szeret és kellőképpen aggódik is értem. És legalább a mai nap sem telt el eseménytelenül... Végre összeállt a szóban forgó ház teteje, és - mondanom sem kell - a legegyszerűbb, legkézenfekvőbb megoldás jött be. De ezzel most én is elégedett vagyok, mert egyszerűsége (mondhatni, primitívsége) dacára szeb bés jobb megoldás, mint a különféle kifinomult és erőltetett korábbi variációk. Új menüponttal gyarapodott a ZeBlog, de ez nem rólunk szól: elkezdem összegyűjteni az olvasásra érdemes, rendszeresen frissülő és tartalmas blogokat. Kezdetnek két hölgy szerepel a Blog ajánló oldalon, de ahogy kezdek sűrűbben elmerülni a blogok tengerében, megpróbálok még kitenni néhány gyöngyszemet. |
|
A mai nap legfőbb tanulsága az volt, hogy telefonon és e-mailben korántsem lehet olyan hatékonyan megbeszélni egy terv alakulását, mint személyesen. Legalább is nem mindig sikerül. Az egész napom ráment, és jó eséllyel a holnapi is rá fog menni egy ház végső formába öntésére. De azért alakul szépen lassan, jövő hét elején meglesz ennek is a látványterve, és hamarosan frissítem az építésziroda weboldalát is. Pedig ez a nap is olyan jó pihenősnek indult, alig bírtam felkelni, és amint benyomtam az arcomba egy nagy adag tortellinit, vissza is feküdtem aludni, nem kockáztattam. De persze este és éjjel éppúgy megvolt a napi munka - de legalább én osztottam be. A nedves folt szárad felfele, és lehet, hogy a fagytól van. Ugyanis most kezd éppen nappal fagypont fölé menni a hőmérséklet, de az út felől most kellene több víznek ide folynia. Viszont éjszaka már csak -8 fok van, nem -18. Elképzelhető tehát, hogy a belső páratartalom csapódott ki a mirelit hűvösségű alumíniumküszöbön, és az áztatja a bejárat környékét? Pihenésképpen most Sherlock Holmes-történeteket olvasok, hátha így közelebb jutok a rejtély megoldásához. |
|
Megint verőfényes napsütés köszöntött ránk. A szobanövénykéink úgy látszik, végre összeszedték magukat, ennyi idő kellett nekik az akklimatizációra. A karácsonyi kaktusz most virágzott el, de a ciklámen még mindig töretlenül virít. Amíg nincs itt a tavasz, mindenféle szép virágos növényes fotóval vigasztalom magam, alig várom már, hogy virágba boruljon a kertünk! Addig is, amíg a tavasz megérkezik, próbálunk örülni a hónak és a télnek is, úgyhogy el is mentünk sétálni. Ahogy néztük, mára már jelentősen kevesebb volt a nedves folt az ajtó előtt, valószínűleg a napsütés és a viszonylagos meleg szárított rajta. A kőművesünknek sincs túl sok ötlete a vizesedés okát illetően, ő is a fentről lejövő víz beszivárgását tudta megemlíteni, ha csak nem belülről szivárog valami vízvezeték. De a tárolókban teljesen száraz a fal, szóval nincs igazán logikus magyarázat. Akárhogy is, holnap talán már többet fogunk látni. Szóltam Andrásnak, hogy csak egy kisebbfajta sétát kalkuláljon mára, mert volna még egyéb elfoglaltságom is, hát erre nem elvitt hegyen-völgyön át, teljesen ismeretlen, alig- és nem járt utakon az erdőbe??! 
Gyönyörű a hóval borított, csupasz erdő, és a frissen taposott nyomainkat valószínűleg csak az olvadás fogja eltüntetni, mert nemigen járnak arra, amerre mi kószáltunk. András néha-néha megállt fotózni, én meg addig kifújhattam magam. Előrelátásból jó melegen felöltöztem, ami egészen addig nem is baj, amíg nem feszített hegymenetben kell a dombtetőre felkapaszkodni, indításnak. Aztán persze kicsit szelídebb lejtők következtek, meglátogattuk a múltkori magaslest, ahol most nem fényképezkedtünk, hanem megpróbáltunk azon az úton menni, ahol András a pókhálókat fotózta. Nem találtuk meg, de törtünk helyette másik csapást, és azon folytattuk utunkat befelé, a sűrűbe. Egy idő után aztán elfogyott az egyébként sikeresen megtalált út és egy nagyobb bucka állt a végén, egy ősöreg tölgyfával a tetején. Itt megint irányt kellett változtatni, és lecsorogtunk a völgybe, hátha találunk egy patakot... Szerencsénk volt, bár a víz csörgedezését nem lehetett hallani, ugyanis befagyott - csak ahol sodrás volt, vagy kövek, ott kandikált ki a sötét vízfolt a hóréteg alól. A patak mentén már nem nagy kunszt hazajutni, csak szépen követni kell a folyás irányt, és az út is ismerősnek tetszett: két éve, az első túránk éppen erre vezetett, a zsombékos vidékről egyből felismertem. Innen már csak negyed óra kellemes sétaútra voltunk otthonunktól, úgyhogy azt sem bántam, hogy szép lassan megy le a nap, és András még az utolsó, súrlófényekkel megvilágított zsombékost fotózza szépen, megfontoltan. 
Jó két órát túráztunk, és mint ahogy lenni szokott, alaposan ki is ütöttem magam vele: a délután fennmaradó részét átaludtam. Ám egyáltalán nem bántam meg - most sem - hogy kimozdultunk: áldás ilyen helyen lakni, hogy két perc gyaloglás után már az erdőben vagyunk és túrázunk... Estére maradt még tennivaló: András összecsavarozta a pozdorja polcok másik részét, én meg le- és visszapakoltam a könyveket, kiporszívóztam, majd szortíroztam a katalógusokat és a régi újságokat válogattam szét különböző irattartókba. Máris rendezettebb így a tetőtér! |
|
3 fok, napos idő. Pozdorja polcok összeszerelése, pakolás . 
|
|
Nagy nap virradt ránk: András leadta a használatba vételi (népnyelven: lakhatási) engedély kérelmünket egy tízezer forintos illetékbélyeggel egyetemben, és Nagymaroson nagybevásárlás után megrendeltük az ideiglenes konyhabútorunkat. Mogyorószínű bútorlapokból lesz egy piszkosszürke színű, gránitmintás munkapulttal, amin igencsak vacilláltam, de szerencsére egy évnél tovább nem tervezem nézni ezt a bútort, úgyhogy ráhagytam Andrásra, ha már neki tetszik, legyen hát ez. A fehér födém-deszkázathoz tényleg jobban megy a világosabb pult, mint a sötétszürke, és a bútor is "könnyebb", lazább megjelenésű tőle. A végleges árat a négyzetméter függvényében még ki kell a lapszabászatnak kalkulálni, de a lényeg, hogy egy-két héten belül lesz konyhám! Ez azért is jó, mert végre a szatyor-halmazt is van hova elpakolni a földszinten, és végre megszűnik ez az áldatlan kupleráj, ami lent van és egyre inkább frusztrál. Délután András kiment fotózni a havas falut, amíg még ilyen szép fehér minden. Bent, a falu központjában is ugyanilyen az út is, nem úgy, mint Pesten, ahol már a maradék latyak is elolvadt. Tegnap este, hazafelé menet tűnt fel, hogy amint elhagytuk a 2-es utat, a táj is újra kifehéredett, Maroson már állt a hó és beérve Zebegénybe az út is hóborításos lett. Azt hiszem, itt egy-két héttel tovább fog tartani a tél, mint a városban. Egy nyugtalanító dolgot vettünk észre a házon: a bejárati ajtó alatt és mellett kint a beton, és bent a fal is kicsit vizesedik. Úgy okoskodik az uram, hogy valószínűleg a terep lejtése miatt szivárog oda és ül meg a nedvesség, de holnap utánajárunk a dolognak. 
Egész délután aludtam, ami rám fért, de korántsem elegendő pihenés volt az elmúlt hét után. András csak erre várt: amint talpon voltam, elkezdett zörögni a csavarbehajtóval és a pozdorja polcokkal, és összeállította a tetőtér az egyik sarkában a könyvespolcot. A másik, hosszabb fal holnapra marad, mert azt a meglevő könyvektől is meg kell szabadítani, hogy egyáltalán a polcok alapanyagához hozzáférhessen. |
|
-2 fok, borús idő. Pozdorja polcok összeszerelése . 
|
|
Reggel még azon drukkoltunk, a számítógépek időben elkészüljenek a képekkel, amit a délutáni tervátadásra vinnénk, annyira sok kamerát állított be András. Hiába kezdtünk hozzá a rendereléshez jó egy nappal korábban, mégis éppen hogy csak végzett a gép az utolsó panorámákkal. Erőm sem sok maradt a hajrában, de azt láttam, hogy nem lettek rosszak a látványtervi képek. Ízelítőül íme a kedvencünk, az olvasószoba: 
A tervátadáson csak félig tudtam jelen lenni, mivel ki akartam végre festeni a lépcsőház terét is az irodánkban. Ez a macerás feladat újév óta várt rám, mert állványzat nem lévén, egy ajtólapon és egy kisebbfajta irattartó szekrénykén egyensúlyozva kellett szivacsolni a falat. És ez a munka, bár csak néhány négyzetméter fal, vetekedett egy egész szoba kifestésével, ugyanis az idő nagy része arra ment el, hogy a korlátról lógva, vagy éppen a létráról nyaktörő szögekben kihajolva éppen elérjek egy-egy távoli sarkot. Na meg azzal, hogy az "állványzatot" cuccoljam át egyik lépcsőfordulóról a másikra. A blokád a le-és felmenő forgalmat mintegy megbénította, csak egy-két vállalkozó szellemű emberke merte átpréselni magát az ajtólapos állvány és a fal között... Festés közben barátunk, az iroda tulajdonosa felváltva szörnyülködött és próbált segíteni megbízónkkal együtt, aki rendszertelen időközönként kinézett hozzám is, és őszinte megrökönyödéssel vette tudomásul, hogy bútorokat emelgetek, mint egy aktatáskát és balettozom az ingatag korláton, mintha ez lenne a főfogalakozásom. Csak András hagyta rám a dolgot, mert vagy telefonált, vagy tárgyalt, és mint mondta, ő már hozzászokott a létrán ugráló asszonyka látványához és kész haszon, ha lezúgok, de amúgy nem félt, mert ügyes kislány vagyok. Hááát, tudom, hogy milyen, de azért több segítőkészséget vártam volna tőle... :-/ Este csak a Tescót értük el, András a kocsiban hagyott, mert már anniyra zombi voltam az eddigi megfeszített munkától és az egész estés festéstől, hogy további hasznomat nem vehette, így csak ő vásárolt be. Az egyre hidegebb autóban mivel aludni nem tudtam, egy érdekes beszélgetés fültanúja lettem. Már csak az egyre erősődő szóváltás hangjaira lettem figyelmes, amint egy fickó az iránt érdeklődik egyre dühösebben egy negyvenes hajléktalantól, hogy ha ilyen erős és egészséges, akkor miért nem megy el munkát keresni, hogy csak a bevásárlókocsikat kunyerálja el és tologatja vissza a helyére a százasért (dühös átkozódás), húzzon el az ilyen valami tisztességes munkát keresni és ne mások szánalmából éljen és együttérzésüket használja ki. Ahogy ilyen durván elzavarta azt az embert - ilyet még nem hallottam -, jól megnéztem magamnak mindkettőt. A hajléktalan pasas tényleg nem az a szakadt emberroncs volt, amilyeneket az aluljáróban látni, kinéztem volna belőle valamilyen normális munkát. Valami bekattant, és elkezdtem számolni: ha ennek a fickónak megéri itt ácsorogni és tíz percenként fogni egy balekot, aki odaad neki egy százast, és ezért csak egy bevásárlókocsit kell tíz-húsz métert tolni, akkor napi négy órás munkaidővel számolva húsz nap alatt megkeres 48 e adózatlan forintot, van hétvégéje, és nem törte agyon magát napi nyolc órában gályázva a minimálbérért - csupán a büszkeségét kell levetnie ennyi pénzért. Ma szállt el az utolsó illúzióm is: nagyon meg kell nézni, ki az, aki ténylegesen rászorul a segítségünkre. |
|
0 fok, hóesés. Tetőtéri könyvespolcok lábainak leszabása 
|
|
Ez a bizonyos renderelési beállítás elég hosszadalmasra sikeredett, reggel hét óra felé feküdtünk csak le. A számítógépek maradtak, feltekert ventilátorokkal teljes erővel dolgozott mindkettő egész nap, és valószínűleg még holnap délutánig egyfolytában mennek majd. Ágicza kitett magáért, egy amúgy sem kicsi házba annyi bútort pakolt be, hogy nagyon lassan készülnek a képek. A borús idő hideget hozott magával, éjjel -19 fok volt kint, ma reggel viszont megint sütött a nap. A macskák szanaszét feküdtek a tetőtér padlóján és napoztak. Krampuszka a napsütötte nagypárnát foglalta el. A fotón jól látható, hogy a lassan vándorló napsütést követve félig már lelógott a párnáról: 
Kint is fotózgattam, dél körül már plusz fokok voltak kint, és a napsütésben szép csendben olvadt le a hó a tetőről. Az északi oldalról persze nem, és a keleti is megmaradt egészen érintetlennek, míg a délre néző tetősíkokon már csak foltokban ült a hó, szép akkurátusan, minden cserép közepén egy kis kupacka. Mellettük a másik tetőn pedig az érintetlen hótakaró: 
Most már igazi tapadós hó van a porhó helyett, holnap valószínűleg megpróbálkozunk egy hóember készítésével is, de egy kirándulással mindenképpen. A nagy lékek igencsak beváltak. Az éjjeli szibéria ellenére sem fagytak be túlságosan, fél centis jeget kellett csak betörni rajtuk. Ezt este is megismételtem, és reményeim szerint ezzel a technikával viszonylag gyorsan és kényelmesen állandó szellőzést biztosíthatok a tavaknak. Meg egy kis akusztikai élményt a halaknak - de legalább történik körülöttük valami, mert azért elég unalmas lehet ott lebegni a jég és hó alatt a sötétben... 
Hosszú idő után megint találkoztunk a kőművesünkkel. Kérdeztem még tőle, hogy ettől függetlenül tavasszal ugye meg tudja majd csinálni a kertből hátra lévő dolgokat, járdát és egyebeket. Igen, azt reméli, hogy megtudja. Én is igen nyomatékosan azt reméltem, úgyhogy szerintem lesz majd rá szabad kapacitása. Elhozta a végső elszámolást, még egy kisebb összeggel tartozunk a különféle alkalmi munkákért. Azért a biztonság kedvéért elkezdtem összevetni az én elszámolásommal, de egyre jobban belebonyolódtam. Így inkább azt mondtam magamnak, hogy a fene sem fogja ezt számolgatni, eddig is pontosan számolt, biztos rendben van ez is, én nem számolgatok még órákon át kétezer forint esetleges diferencia felfedezése érdekében. Ágicza tiszta idegroncs (mindig ilyen, ha nagyobb munka vége felé vagyunk). Még azt kell megtanulnia, hogy akkor is tudjon örülni az életnek, amikor látszólag kicsit nehéz, mert például fáradt és álmos. Leginkább saját pozitív példámat szoktam felhozni ilyenkor, miszerint nem lehetetlen minden napot gyermeki optimizmussal és jókedvvel kezdeni. Pedig én is ugyanolyan kimerült vagyok, ráadásul nekem el kell viselnem még egy hisztis zombit is - aki csak távolról emlékeztet az én kedves kis feleségemre... A kemény zimankó miatt estére a kandallóba annyi fát tömtünk, amennyit csak elbírt. Akkora lánggal égett, hogy a földszintet teljesen bevilágította, akár olvasni is lehetett volna a fényénél. És végre a kandallónkat díszítő, vadászjelenetet ábrázoló domborműben is gyönyörködhettünk. |
Maestro, 2005. 02. 28., hétfő