Maestro, 2005. 05. 31., kedd #

Az eső ugyan nem esett, de ennek a rohadt melegnek azért vége szakadt. Egész nap északról, a hegyek felől fújt a szél, nem is akármilyen erővel, hullámzott a mező a szomszédban. És, ami szokatlanabb, a fák is egészen plasztikusan imbolyogtak ide-oda.

A bukóra állított déli ablakot viszont ki-be csapkodta a szél, ezért fogtuk a kislétrát és felszereltem erre is a kilincset, és be is csuktuk. Ehhez az ablakhoz kicsit nehéz a hozzáférés, mivel a lépcső lukja van alatta födém helyett, de ha Ágit fogom a háttérből, akkor ki tud annyira hajolni a luk fölé, hogy tudja kezelni. Eddig is sikerült neki, egy 'kivehető' kilinccsel, most az odacsavarozott kilincsbe bele is tud kapaszkodni, ha kell :-)

A kertünkből lassan szorul kifelé a rendetlenség. Az újonnan vetett fűben ugyan vannak kis, lóhereforma növénykék is, de ez csak Ágit zavarja. Az egyetlen igazán buja dzsungel a telek délkeleti sarkán van, a leendő kőkert helyén, ahol most derékmagasságig ér a növényzet és pipacsok nyílnak a sziklák között:

Még korábban kitaláltuk, hogy áttelepítjük a déli oldali sövényt az északira. Ez azért kell, mert észak felől is kellene egy kis védelem, a déli oldalra viszont előnevelt, egy méter körüli példányokat telepítenénk (a mostaniak 20-30 cm magasak), hogy ne kelljen annyit várnunk a takarásra. Észak felől még üres telek van, ott még pár évig biztos nem fog lakni senki, ott ráérnek növögetni ezek a törpebokrok. A kert szélein eddig nem nyírtuk a füvet, mert mindenféle értékes növények nőnek közötte. A végleges megoldás persze a mulccsal való leszórás lesz, de addig is Ágicza rendet tett: a nagy papírvágó ollóval szép precízen kiműtötte a füvet a virágok közül, komoly méretű szénakazlakat hordva össze. Ezeken a helyeken a fű most ugyanolyan rövid, mint máshol, csak egy kicsit sárgásabb.

Az ácsunk mára ígérte, hogy eljön megbeszélni a pergolák építését, de hiába vártunk rá. Beszéltem az asztalossal is, vele pénteken fogunk találkozni, mert lassan június lesz, és kezdhetné legyártani a belső ajtót a tetőtérbe. A bádogos még nem tud jönni, valószínűleg pénteken kezdi felrakni a csatornát, és két napra saccolja a munkát.

Nézegettem a nyugati teraszt, és az már biztos, hogy csak alulról érdemes feltenni az árnyékolót, egyébként agyonvágná a dizájnt. Meg ott nem esik rá az eső :-). Már csak azt kell eldönteni, hogy a fa vagy a vasbeton gerendára tegyük. A vasbeton persze stabilabb lenne, de Ágicza minden ellenkezése dacára tovább él bennem az eszme, hogy esetleg a déli oldalra is tehetnénk egy kisebb kinyúlású árnyékolót, ami a pergolától függetlenül működne, de Ági ellenez mindent, ami a pergola versenytársa lehet (ld. még: para). Így ott nem lesz vászon árnyékoló, hanem a pergola vázára teszünk majd fel valami nádszövetet addig, amíg nem futja be teljesen a növényzet.

Este olyan hihetetlenül pirosak voltak a felhők, hogy muszáj volt lefotózni őket. Ezen a képen még a szokásos kontraszt/levels korrekciót sem hajtottam végre, nehogy valaki képmanipulációval vádoljon. Íme, a való világ:

Este találkozhattam a Legkíváncsibb Lebegő Madárral, akit valaha is láttam. Már sötét volt kint, amikor kinéztem a hálószoba ablakán, hogy vajon megy-e még a locsoló a ház előtt. Ott is fészkel egy rozsdafarkú pár a tető csúcsa alatt. Az egyik madár éppen akkor érkezett haza, felkapcsolta a mozgásérzékelős reflektort és egy helyben lebegve nézett befelé a szobába. Majdnem az ablakosztó takarásában volt, mert azért úgy bátrabban néznek be az ablakon, ha őket nem lehet annyira látni. Amikor kicsit előrébb hajoltam, óvatosan arrébb röppent, hogy megint takarásban legyen. Ezt még kétszer játszotta el, csak ahogy oldalra húzódott, a lefelé jövő tető miatt egyre lejjebb is kellett repülnie, de amíg csak tudott, bámult befelé, aztán elrepült.

Maestro, 2005. 05. 30., hétfő #

Hajnal felé feküdtem le, már világosban. Délelőtt a tavakat vizsgálgattam, a kis tó már színültig van, de a nagyba még mindig kell 3-4 cm víz, folytattam tehát a feltöltést.

Kisétáltam a ház elé, kihalt volt az egész környék, csak a madarak csiripeltek bágyadtan a melegben. Olyan nyugodt érzés volt végignézni a tájon és arra gondolni, hogy ez nem csak egy kis nyaralás, hanem itt lakunk! És ezután ebben a rohadt melegben nagyon jó volt leszórni a ruhámat a teraszra, belecsobbanni a tóba és úszni egyet indulás előtt.

Pesten most nem csak reménybeli építtetőkkel tárgyaltam, hanem érdeklődtem árnyékolók után is. Még délután megmodelleztem a tervezett napellenzőnket, csak tömör felület helyett egymástól 1-1 méterre lévő rudakból, így a benapozás-tanulmányokon jól látható volt, mekkora kilógás mekkora árnyékot jelent majd. De az igazi gondom az volt, hogy sehogy sem tudtam elképzelni egy árnyékolót sem a nagy homlokzati fagerenda előtt, sem felette. Aztán - látva egy erkély alá rögzített mintadarabot - jött a kézenfekvő ötlet, hogy lehetne a gerenda alatt is. Akkor védett helyen is van, és nem rontja el a homlokzat hangulatát. Csak télen venne el fényt feleslegesen, de az egész szerkezetet három csavarral le lehetne szedni, csak a tartókonzolok maradnának a nagy gerenda alján.

Most még csak közelítő ajánlatot tudtam kérni rá, mert még pontosítanunk kell néhány méretet és a színét is. Az biztos, hogy most egyelőre a kézi működtetésű verzió lesz, motort később is szerelhetünk bele. Szintén későbbre halasztható, opcionális elem lenne egy második, másfél méter körüli árnyékoló, ami a vízszintes szerkezet végéből lenne függőlegesen leereszthető. A laposan betűző délutáni napsugarak ellen az lenne igazán hatékony.

Hazafelé menet a Corát már megint lekéstem (ez az este 9-es zárási idő nem nekünk van kitalálva). Próbaképpen továbbmentem hát egy kicsit a 2/B-n, és megnéztem a 'madaras teszkót' (gyk: Auchan a nép egyszerűbb fiainak ajkán :-), mi van ott. Nos, kellemes meglepetések voltak ott. Először is, este tízig van nyitva, ami már sokkal inkább alkalmazkodik a pesti útjaink végéhez. Másrészt, itt feleannyiért találtam meg ugyanazokat a trópusi fa kerti bútorokat, amiket eddig a Brico-Praktiker-Cora háromszögben nézegettem. És minden egyéb kerti asztalka és napernyő is hasonlóan olcsó volt. Aztán persze lehet, hogy ez volt a beetetés és a sonka meg arcátlanul drága náluk, de az momentán nem érdekelt. Elkötöttem egy gazdátlan nagy teherbírású szuperkocsit, amivel árut szoktak feltölteni, és felpakoltam rá két nagy nyugágyat és egy zsúrkocsit. A pénztárnál viszont elátkoztam az anyját minden auchanos vezetőségnek, mert a 71 pénztárból csak 5-6 volt nyitva, negyed órát kellett várnom :-(

Hasonló bútorokat képzeltem el még korábban is, de éjjel már a saját igazi keményfa nyugágyamban heverve eszegettem a joghurtot és néztem a halakat a kis tóban.

Maestro, 2005. 05. 29., vasárnap #

Ma legfőképpen a tegnap ismertetett kánikulaelviselési technikát csiszolgattam, csak a nádastó kedvéért szakítottam meg egy kicsit.

A vízbe visszahajtott geotextília a fele vizet kiszívta a tóból, úgyhogy feltöltéssel kezdtük, és közben Ági gyorsan helyére rakta a fóliát. Én közben a kis átfolyó árkot ástam és béleltem ki fóliával. Aztán teljesen teletöltöttük a tavat, hogy lássuk, jó helyen folyik-e le. Elsőre nem sikerült megállapítani, mert a szivattyú egy colos csövön nyomta ezerrel a vizet, folyt körben mindenütt. Aztán hagytam lefolyni a felesleget, és a kútból töltöttem bele szép lassan. Ez már csak ott folyt le, ahol kellett, az átfolyónál sem ment mellé útközben, és szépen belecsordogált a kis tóba. Hagytam folyni, mert a nagy melegben mindkét régi tó centiket apadt, a kicsiből pedig még töltöttünk a nádastóba is.

Egyelőre egyetlen növény került bele, a két lótuszt rakta be Ágicza a sekélyebb részbe. Aztán majd ahogy nőnek, úgy mehetnek szép lassan a mélyebb, végleges lótuszfészek felé. A nagy tóban közben sorra nyílnak a tavirózsák, Ágicza egyfolytában fotózza őket:

A ház viszont jól bírja a kánikulát, kinti 35 fok mellett sem ment bent 25 fölé, annyit pedig még éppen elviselünk. És ez még jelentősen fog javulni, ha meglesznek a külső árnyékolók és a pergola a déli oldalon.

Építési napló, 2005. 05. 29., vasárnap #

35 fok, napos idő. Átfolyó kialakítása a nádastó és a kis tó között .

Maestro, 2005. 05. 28., szombat #

Igazán nem hülyék a mediterrán népen a sziesztájukkal, csak az a korai felkelés ne lenne... Ebben a nagy melegben én is kifejlesztettem a magam túlélési technikáját.

Alkalmazása kellő fizikai és szellemi rákészülést kíván, ezért a délelőttöt alvással töltjük. Dél körül felébredve az ember megéhezik, de ezen segít egy doboz tonhalkonzerv és egy nagy tál mindenféle zöldség arc mögé tolása. Mindezt legjobb az ágyon heverve elfogyasztani, mint a régi rómaiak, újonnan beszerzett Galaktika füzeteket olvasgatva közben. Az evés végeztével hirtelen megnövekedik a gravitációs erőtér az ágy környezetében, és kik vagyunk mi, hogy ne engedelmeskedjünk a természet törvényeinek? Eldőlünk hát és úgy maradunk, más szóval: kezdetét veszi a szieszta. Estefelé kezd csak annyira lehűlni a levegő, hogy érdemes legyen megmozdulni. Még nincs túl késő ahhoz, hogy elintézzünk pár telefont és megválaszoljuk a tegnap érkezett leveleket. Közben lassan este lesz. Kint 20 fok alá esik a hőmérséklet, beindul a békakórus, telefonon már nem hívogat senki. És ez így is marad egész éjszaka, lehet végre dolgozni! Ahogy a hajnali fények egyre erősödnek, már tudjuk: hamarosan felkel a nap, és újra itt az a rohadt meleg. Kikapcsoljuk a telefont, takarékra tesszük a számítógépet. Ideje lefeküdni aludni.

Ez a fotó a hálószoba ablakáról készült. Jól látható rajta, hogy elmúlt az erdőben a hernyóveszély, minden fán zöld lomb virít. Az ablakon kinézve szinte csak ez látszik. Ezelőtt két évvel a IX. kerületi lakásunk ablakán kinézve koszos házak oldalát láttuk csak, és felettük egy kis csíkban némi eget. Azért ez sokkal barátságosabb... Érdemes megfigyelni az ablak kitámasztására használt díszpárnát, ami igen primitív ötlet, de nagyon hatékony: a párna lágyan, de biztosan védi az ablakot a becsapódástól, a macskák is heverészhetnek rajta, és mi is ki tudunk ülni az ablakba nézelődni.

Estefelé beugrottak a kőművesek, kiigazítani a nádastó peremének a magasságát. Ági közben vetett egy pillantást az átfolyóra és közölte, hogy annak egy méterrel arrébb, a terasz mellett kellene lennie. Mondjuk, ezt is lehetett volna pár nappal korábban is mondani, amikor kiástam az átfolyó árkot és kibéleltem tófóliával, de jobb későn, mint soha. Az embernek már arcizma sem rándult, mikor közöltem vele az örömhírt. Még szerencse, hogy úgyis alakítani kellett a tó peremén, belefért a legalacsonyabb pont átrakása is.

Először is megnézték, mi a helyzet a szegéllyel. Visszahajtották a vízbe a kilógó tófóliát és a geotextíliát, aztán lemérték és felírták a betonra, hol hány centivel van a vízszint felett a perem teteje. Kiderült, hogy jól sejtettem korábban, a zsinór lógott be és ezért került lejjebb a két hosszanti tóoldal közepe is. Szépen kikenték misunggal a tetejét, nagyflexszel vágtak új kifolyót, és kibontották a kis tó szegélyét az átfolyó csatorna új helyén. A régi átfolyónál pedig a maradék pár kanál misunggal visszarakták a korábban kiszedett köveket. Épp jókor végeztek, már erősen sötétedett.

Építési napló, 2005. 05. 28., szombat #

36 fok, napos idő. Nádastó szegélymagasságának korrigálása .

Maestro, 2005. 05. 27., péntek #

Kicsi asszonykám számára tartogatott némi meglepetést a mai nap. Csak annyi történt, hogy félkor megkérdeztem tőle, mennyi idő még, amíg elkészül. Rövid tűnődés után 12-13 percet mondott. Nagyvonalúan háromnegyedre tűztem ki az indulást, és erre figyelmeztettem utastársamat is. Háromnegyedkor szóltam neki, de még mindig a fürdőszobában tollászkodott, ezért pár perc várakozás után elindultam Pestre. Én figyelmeztettem.

Röviden összefoglalva: Yessssszzzzz!!! Az élet egyszerű és szép, csak nem szabad hagyni, hogy mások hülyesége miatt nekünk kelljen bosszankodni. Oktalanság is lett volna még negyed órát ülni az udvaron a 35 fokos kocsiban és várni a csigabajnokra. Helyette derűs, könnyed hangulatban száguldottam tova a napfényes Duna-menti úton, Ágicza pedig két anyázás közt valószínűleg szomorúan állapította meg, hogy az ura sajnos nem az üres szavak embere.

Gyors bevásárlókörutat tartottam, becseréltem az Üllői úti zárboltban a 90 mm-es távolságú címlemezeket 92-esre és a 40 centis ajtópántokat 50-esre. Ennyi elég is volt a fővárosból, a Bricóban feltankoltam macskatáppal, beszereztem még egy locsolócsövet és szerelvényeket hozzá, meg pár apróságot. Kerestem teakfa napozóágyat is, de csak székek voltak, eléggé leapadt a készlet. Megnéztem a Corában is, de ott még annyi sem volt. Végül még átautóztam a Praktikerbe is, ahol először néztünk ilyen kerti bútorokat, de ott már csak az a néhány kiállított darab volt, a raktárban alig valami. Felmerült még bennem, hogy veszek valami átmeneti műanyag bútort, de ahhoz képest túl drágák voltak, így hát hagytam a fenébe az egészet. Kerestem fali konzolokat és kaspókat, de siralmas volt a választék. Növényeket pedig majd Ágival együtt veszünk legközelebb.

Apró érdekesség: Pesten vettünk egy ajtókitámasztót, amit nem kézzel kell lehajtani, hanem lábbal nyomható le a földre egy gumírozott végű kis rugós kar, amit egy másik kallantyúra való taposással lehet visszaugratni a helyére. Ez az elmés szerkezet 590 forint volt a zárboltban, és 2500 körül a Bricóban. Természetesen nem zárható ki, hogy én valami gagyi utángyártottat vettem, bár szemre teljesen ugyanolyan és az ajtót is tökéletesen megfogja.

Még a múlt héten kértünk ajánlatot egy automata kerti öntözőrendszerre, ma érkezett meg. Ági szerint ennyit nem kellene most ilyesmire költenünk, és ezzel én is egyetértek. Annyit mindenesetre elhatároztam (még éppen időben), hogy mielőtt kiraknánk kővel a két nagy tó közötti átfolyót, 20-30 centivel alá lerakjuk azt a megmaradt PVC lefolyócsövet, amit a kamrában tárolunk, és ezen keresztül lehet majd átvezetni az átfolyó alatt a locsolórendszer csöveit, ha egyszer mégis csinálunk ilyet.

Felmerült bennem a gondolat, hogy Nyafira szájkosarat kellene tenni... Kora délután Ágicza egyszer csak látja, hogy bejön Nyafika a nappaliba, és letesz elé egy fél méter körüli kígyót. Teljesen sértetlen volt, de elég bávatagon mozgott. Gyorsan elvette Nyafitól és elvitte kicsit messzebb az erdőbe. De ezzel még nem volt vége a mai vadászatnak. Este hallom, hogy valami madár berepült a nappaliba, ott csipog és verdes a szárnyával, aztán már a tetőtérből hallatszik. Indulok fel, de Nyafi felrohan a macskalétrán, 2-3 másodperc őrült trappolás, aztán mire felérek, már az ágy alól villog ki a szeme, morog a többiekre, foga között a fecskével. Nagy nehezen elhajtottam a madártól, mire az felrepült, Nyafi pedig ugrott és elkapta a levegőben. Ekkor Nyafit kaptam el. Tappancs csak erre várt, most ő kapta el a fecskét és gyorsan le is szaladt vele a földszintre. Mire kimentem a kertbe, már a szomszéd üres telken volt, ott játszott vele pár méterre tőlem. Nekem viszont meg kellett kerülnöm a fél telket, és amikor végre el tudtam venni tőle, már nem élt szegény madár. Tappancs pedig ártatlan képpel beült egy kis műanyag vödörbe, hogy ő csak egy ártatlan kismacska, és ha már elvettük a madarát, legalább valami mást adjunk neki enni:

Nyafika még tegnap megmutatta, milyen okos és mi mindenhez ért még kis állatok legyilkolásán kívül - hát nem túl sok mindenhez... Estefelé esőztettük a gyepet és kint ültünk a teraszon, néztük az esőt és az alkonyi hűvösben gőzölgő tavat. Nyafi a tó szélén járőrözött éppen, amikor elérte a vízfüggöny. Kisétált alóla hamar, csak azzal nem számolt, hogy a víz megy utána. Még kétszer játszotta meg ezt a pár méterrel odébb ugrást majd újra nyugodtan nézelődést. És nem azért csak kétszer, mert rájött a probléma lényegére, hanem mert közben kisétált a szerkezet hatósugarából. Tappancs bezzeg gyorsan átlátta az ördögi masina működését, a kert végébe menet oda és vissza is hatalmas ugrásokkal rohant át az egész veszélyes zónán, csak biztonságos távolságban lassított le megint.

Maestro, 2005. 05. 26., csütörtök #

Úgy volt, hogy ma beutazom Pestre, de inkább pihentem. Tegnap mégis csak 300 km-t vezettem le, plusz a két tárgyalás, nem sok tartalék energiám maradt. Így hát főként ettem és aludtam olyan természetes könnyedséggel, hogy a macskák is megirigyelhették volna.

Folytattuk a tereprendezést a kis tó és a teraszok által határolt területen. A rotátorozásra még várni kell egy kicsit, ami nem is baj, mert amikor itt elvetjük a füvet, pár hétig nem lehet majd rámenni, így viszont annyival több ideje lesz megerősödni a korábbi vetésnek a kis tó másik oldalán.

Körbetelefonáltam Magyarország állatkertjeit, egy kis háttérinformációért. Kiderült, hogy ha a telkünkön eddig látott állatokat bármikor meg lehetne tekinteni, nem is lennénk olyan elhanyagolható konkurencia. A ZooBlog Virtuális Állatkertben kb. 55 féle állat lehet, ehhez képest az igazi állatkertek: Pécs 66, Jászberény 70, Győr 100, Veszprém és Szeged 120, Budapest 500 különböző fajt tart raktáron.

Mivel tovább forszírozta a témát, felvetettem Ágiczának, hogy szavazásra bocsáthatom a fórumunkon a kérdést, miszerint zavar-e bárkit ha a feneke is látszik egy képen, illetve hogy ennek a figyelemfelhívó kampánynak köszönhetően hányan vették észre olyanok is, akiknek amúgy fel sem tűnt volna :-)))

Kihajtott a második lótusz is, a régebbi példánynak pedig már négy levele van. Fantasztikusak ezek a levelek, lepereg róluk a víz, a nagy műgonddal rájuk spriccelt és rajtamaradt vízcseppek pedig úgy összeugranak, mint a higany, csak nem lapulnak el annyira. Sok képet készítettem róluk, ez tetszik a legjobban:

Ágiczával átválogattuk a zsaluzásból megmaradt faanyagot, mert egy két rekeszes komposztáló ládát kellene csinálnom belőlük. A maradék kis darabokat felfűrészeltem akkorára, hogy majd gyújtóst hasogathassunk belőle, a még kisebb hulladékokat pedig zsákokba gyűjtöttem - négy cementeszsák megtelt velük, a fűtési idény elején egy hétre is elég lesz ennyi fa. Összepakoltam jó pár zsák építési hulladékot is, mint pl. üres zsákok maradványait, betonrögöket, szakadt fóliákat és bitumenes lemezeket, egy egész autóra való gyűlt össze a végére.

Éjjel furcsa zajt hallottam kívülről: hát a szomszéd kutya udvarlói partyt rendeztek a teraszunkon. Egy német juhász és két korcs a kövön kergetőztek, egy nagy kuvaszféle meg a kis tóban úszkált! Ahogy rájuk üvöltöttem, azonnal elhúztak, nem kevés bűntudattal a képükön. A kuvasz bénázott csak, először nem tudott kimászni és már attól féltem, hogy elszakítja a tófóliát, de aztán a köves partszakasz felé hajtottam és sikerült kikecmeregnie. Azután meg a kert végébe szaladt, utána kellett mennem és kihajtanom.

Azt hiszem, a kapu teljes nyitva hagyása sem tökéletes módszer, hiába nem jön át a szomszéd kutyája macskát enni. Ezután marad az arany középút, vagyis alapvetően csukva lesz a kapu, de ha sűrűbben mászkálunk ki-be, akkor nem kell olyan féltő gonddal csukogatnunk. Persze, a legjobb a szép kis kőkerítésünk megépítése lenne, egy távműködtethető kapuval... Amint meglesz a jogerős használatba vételi engedélyünk, a kerítésünk keresztülvitele lesz a következő programom az építési hatóságnál. Aztán meglehet, már el is fogadták időközben a rendezési tervet, és - hogy stílszerűen szóljak - nyitott kapukat döngetek itt...

Maestro, 2005. 05. 25., szerda #

Azt hittem B+, megüt a guta. Már tegnap este elmeséltem kis asszonykámnak, hogy ma reggel időre kellene odaérnünk a szervizbe, jókor felkeltünk, készülődés közben is folyamatosan tájékoztattam a pontos időről, és mégis negyed órával később tudtunk csak elindulni, addig vacakolt. Én nem tudom, hogy lesz legközelebb, valószínűleg neki már hajnali ötkor csörögni fog neki az óra, és ha mégsem készül el, akkor jön utánam vonattal. Most is már legszívesebben itthon hagytam volna, de sajnos rá is szükség volt egy tárgyaláshoz. Na de majd ha növényeket venni indulunk Pestre...

Okulva az előző napokból, most már én vezettem - és én is fogok mindig, ha ketten ülünk a kocsiban. Eddig tartott a türelmem, asszony majd megtanul vezetni amikor egyedül megy valahová. Nagyon megnyugtató élmény volt stabilan a sáv közepén haladni, engedni a motort 1200-as fordulatszám fölött is pörögni, lejtőn motorfékkel fékezni, nem mászni a seggére az előttünk haladóknak és úgy általában, figyelni a 30 méternél távolabbi autókat is és a forgalom ritmusában haladni. Mindeközben halk zenét hallgatni és dudorászni önfeledten, nem pedig fel-felszisszenni Clióka szenvedését hallva...

Vác felé menet hirtelen olyat játszott az autó, hogy 90 felett határozott cincogás jött a motortérből, de mikor már a Rádi úton mentünk, megérezte a szerviz közelségét és abbahagyta a hisztit, újra jó kislány lett. Ez volt a 45 ezer km-es szervize, amíg törpöltek rajta, Ágicza bevásárolni indult, én pedig elballagtam a vastelepre, vettem réz pop-szegecset. Időközben megtudtam ugyanis a bádogostól, hogy jó az a méret is, amit ott tartanak - ha már az összes többi bádogosnak jó... Mondtam neki, hogy lehetne jönni felrakni az ereszcsatornát. Ezen a héten már nem ér rá, de jövő kedden vagy szerdán megcsinálja.

Beugrottunk a könyvelőnkhöz, aláírni néhány papírt. Szegények, mindig csak azt látják, hogy rohanunk valahová, ez a zsúfolt programú pesti ügyintézős napok hátránya. Az irodába most be sem mentünk, csak át a városon és ki újra a vidéki nyugalomba, felmérni egy kis házat, amihez teraszt tervezünk és némi lakberendezési tanácsadást folytattunk.

Visszafelé sem álltunk meg Pesten, hanem csak Dunakeszin az ügyvédünknél, aláírtuk a cégek új társasági szerződését, mostantól Zebegényben van a székhelyük, itt fizetünk iparűzési adót, és végre elszámolhatjuk a pesti útjaink költségét.

De még mindig nem volt vége a napnak, útközben hazafelé még megnéztünk egy átalakításra váró családi házat. Itt is hosszan elbeszélgettünk, és éjjel felé érkeztünk haza (biztonságban és nyugalomban :-)

Mai érdekes megfigyelésem az volt, hogy a gyerekek szörnyen nem bírják, ha a szüleik órák hosszat csak unalmas dolgokról tárgyalnak és annyira arra figyelnek, hogy őket csak lepisszegik. Máskor teljesen kezelhető és csendes kisgyerekek mindent elkövetnek, hogy újra ők legyenek a középpont. Persze, meg tudom érteni őket, én is ugyanilyen voltam, és vagyok még most is.

Szegény Ágicza... Azt még egész jól fogadta, hogy megálljt szabtam Clióka és az idegrendszerem gyors amortizációjának. De annál nagyobb felháborodással nehezményezte, hogy a tegnapi fotóm a fóliázásról direkt úgy készült, hogy a segge látsszon rajta központi helyen és nagynak... Próbáltam érvelni, hogy a fotós nem mindig választhatja meg a téma pontos pozícióját, illetve hogy minden művész a maga szubjektumán keresztül képezi le a valóságot és más ragadja meg a figyelmét, illetve hogy a fénykép mégis csak az objektív valóságot rögzíti, de nem győztem meg.

Maestro, 2005. 05. 24., kedd #

Szegény Ágicza egész éjjel rajzolt, de reggel mégis fel kellett kelnie, mert be akartuk rakni a tóba a fóliát, mielőtt az eső újra feláztatja a meder alját. De előtte még ki kellett mélyítenem a tó nyugati végén a medencécskét, mert a lótusz (már 3-4 levele van!) nagyra nő és nagy edény kell neki... Két talicskára való földet emeltem még ki a tóból, az addigra csíkszeműen letámolygó asszonykám megfelelőnek találta, ezzel nekiláthattunk a fóliázásnak.

Már két alkalommal is megfigyelhettük a tóépítő szakembereket, hogy csinálják, így aztán nem volt túl nehéz dolgunk. Meg ennél a kis tónál nem kellett a helyszínen hegeszteni a fóliát, hanem csak beigazítottuk a geotextíliát a mederbe, és rátettük a fólialeplet. Ágicza szépen beletaposta a mélyedésbe és a szegélyek mellé, eligazgattuk és néhány kődarabbal körben leterheltük a kilógó széleket, aztán jöhetett a víz.

Ez a feltöltés nem tartott napokig, mint a másik két tónál, mert csak 3 m³ víz kellett bele, és a mellette lévő tóból nyomta át a szivattyú egy colos csövön. Fél óra alatt megtelt, én pedig vígan pancsoltam közben a házilagos élményfürdőben:

Bár a geotextília lerakásánál igencsak esőszagot hozott felénk a szél, de az eső végül sikeresen elkerült minket. Próbáltam beszélni a bádogosunkkal, hogy akkor végül is milyen szegecset vegyünk és hogy mikor tudna jönni, mert az igazán szép az lenne, ha a tetőről már a tavakba folyna a víz és nem a földre. Egyébként, tényleg az ezer tó országa leszünk lassan... A tetőtéri ablakból nézve már nem elég a széles látószögű objektív, a halszemet kellett használnom, hogy mindhárom tó teljesen rajta lehessen a képen:

Volt viszont egy kis gond a tóval. Ágicza nem töltötte teljesen tele, még korábban leállította a szivattyút - mondván, tele van és minden rendben. Én azért nyomattam bele még egy kicsit, hogy lássam, hol bukik át először a víz. Hát, sajnos nem csak a tervezett kifolyónál folyt ki a víz, hanem a terasz mellett is egy méteren, meg a másik oldalon is. Mintha kicsit belógott volna a kitűzőzsinór, mert mindkét alacsonyabb szakasz a hosszanti oldalak közepe táján van.

Felhívtam a kőművest, hogy mi a helyzet. Épp csak annyit mondhattam, hogy nem stimmel a szegély szintje, máris mondta, hogy jönnek és kijavítják. Estefelé elvitték a telekről a betonkeverőjüket, akkor megnézték a szegélyt is. Nem olyan vészes a helyzet, 1-1,5 cm magasítást kell kenni a szóban forgó szakaszokra, és zsinórok helyett az igazi vízszinthez kell mérni. Felvetette, hogy nem lenne-e elég kicsit megvésni a kifolyót, hogy az legyen a legalacsonyabb pont, de ebbe nem egyeztem bele, mert akkor a magasabb peremrészeken színültig tele tónál is 2-3 centit kilátszana a fólia a vízből, és túl magasan lenne a szegély kövezése is. Abban maradtunk, hogy még a héten valamelyik este beugranak és kikenik a szegély tetejét. Kis szépséghiba ez a tószegély sikersztorinak induló történetében, de a végeredmény így is tökéletes lesz, inkább csak nekik kellemetlen a garanciális pluszmunka.

Este Krampuszka éppen befészkelte magát mellém és édesdeden álomra hajtotta kis fejét, mikor Ágicza szólt, hogy kel fel a hold és ezt feltétlenül le kell fotóznom. Hiába mondtam neki, hogy a jó éjszakai fotók alkonyatkor készülnek, és Krampuszt szívtelenség lenne felébreszteni, asszonykám addig lelkendezett, amíg felkeltem. Tényleg szép volt, most jó közel van a hold és éppen akkor mászott elő a dombok mögül, mint egy napkelte sötétben! Nem lett olyan szép a fotó, mint amit élőben láttunk, de nem bántam meg mégsem, hogy fél órán át azt figyeltem, hogy mozognak az égen a felhők és az égitestek.

Építési napló, 2005. 05. 24., kedd #

22 fok, napos idő. Nádastó fóliázása és feltöltése .

Maestro, 2005. 05. 23., hétfő #

Én beutaztam Budapestre tárgyalni, ezért Ágicza fotózgatott helyettem. Először is, sikerült lefényképeznie a kis rozsdafarkút, amint az ablak káváján megkapaszkodva kíváncsian benéz a házba. Az elmúlt napokban órákon át üldögéltem felhúzott fényképezőgéppel, egy ilyen alkalomra várva, de nem sikerült lefotóznom. Mindig az én asztalom felőli oldalra szokott leszállni és ott ordítozik a többi madárnak. Csak persze amint nyúlok a fényképezőgépért, elrepül. Ági viszont a másik oldalon nem látszik ki annyira a monitorjai mögül, neki sikerült azonnal lencsevégre kapnia:

Ma érdekes problémát vetett fel egy reménybeli megbízónk, akivel a családi háza tervezéséről beszélgettünk. Javasoltam neki, hogy beszéljen más építészekkel is, hogy tényleg azt válassza ki a házához, akiben a legjobban meg tud bízni. Igen ám, mondja ő, de mindegyik építész azt mondja magáról, hogy ő jó házakat tervez, kinek higgyen? Hát, csak a szavának persze ne. De azért minden normális tervező tud mutatni referenciákat, ha nem weboldalon, akkor fotókon vagy tervrajzokon. Ezekről már egy laikus is megállapíthatja, hogy mennyire tetszenek neki, illetve hogy mennyire ötletesek és használhatóak az alaprajzi megoldások. Több tervet áttekintve hamar ki lehet szűrni azokat is, akiknek minden házuk ugyanúgy néz ki. Aztán megpróbálhatja felmérni, mennyire volt képes különböző igényeknek megfelelő terveket készíteni az építész. De persze leginkább - nem is kicsit - meg kell benne bíznia, hogy majd szép és jó házat fog neki készíteni. Mégpedig mindezt a tervezés elején, amikor még a tervező sem tudja, milyen is lesz az a ház... Éppen ezért vagyok mindig olyan büszke magamra és a munkámra, amikor valaki felkér a tervezésre. Amikor ismeretlenül kérnek fel, egy beszélgetés után, akkor azért. Amikor olyan keres meg újra, akinek már terveztem korábban is valamit, akkor azért.

A tóépítő cég főnökéhez ugrottam be még az este, elhoztam a méretre vágott tófóliát és a geotextíliát. Megnéztem az ő fürdőtavukat is, gyakorlatilag hasonló a nálunk tervezetthez, csak ott a növényes rész nem külön tó, hanem a nagy tó szélén van, és egy benyúló földnyelv választja el, csak egy kisebb részen van köztük kapcsolat. A mi megoldásunk a szivattyúval talán intenzívebb vízcserét fog eredményezni, meg hát ugye történelmileg így alakult.

Ágicza fűnyírás közben egy furcsa lepkét talált a tó mellett és amikor szépen átterelte a kezére, az nem repült el, hanem békésen hagyta magát körbefotózni. Aztán este még a lámpaernyőn is fotóztam pár éjjeli lepkét, de azok nem voltak annyira látványosak, mint ez:

Szépen bővül új alblogunk, a ZooBlog Virtuális Állatkert is. Itt már csak a leglátványosabb állatfotókat mutatom be, a többi ott látható. Már majdnem 60 állatfaj van ott, amiket mind a telkünkön fotóztunk le. A budapesti nagy állatkertben kb. 500 faj van, a veszpréminek a weboldalán pedig csak 35 szerepelt. Holnap megpróbálom kideríteni, pontosan hányféle állatfaj van a különböző magyarországi állatkertekben, csak a miheztartás végett.

Ágicza, 2005. 05. 22., vasárnap #

A korai nyárra való tekintettel sarkig toltam a nappali ajtókat és rögtön lett egy nagy fedett terasz a nappaliból. :-) Ez a perspektíva aztán megérlelte bennem a gondolatot, hogy a déli terasz padlójára csak a nappali kerámiáját szabad kifuttatni, hogy még jobban összekösse a kinti és a benti teret. Mivel azt a pepita mintát, amit a nyugati teraszon az Isla-ból raktunk, nem akartam ide is, ezért kézenfekvő megoldásnak tűnt, hogy ne bonyolítsam túl a dolgot, mert a kevesebb több. Így fájó szívvel lemondtam a kedvenc Serenissima Deserti Mix lapokról, hogy ne legyen olyan kiállítótermes hangulata a földszinti tereknek. Helyette lehet, hogy kibulizom, hogy a kerti pergola alatti néhány négyzetméteren legalább ez lehessen... :-)

Hirtelen felindulásból nagytakarítást csaptam a házban, és végre kezd egy gazdasági helyiségből nappalivá, lakótérré avanzsálni a tér. Igaz, hogy az esőcsatornát még mindig kerülgetni kell, de legalább a kartondobozok menniységét a minimumra szorítottam és száműztem az utolsó zsák vakolóanyagot is a kinti kamrába. Helyette bekerült az a néhány négyzetméter nappali burkolat, ami a dobozokban pihent eddig kint. Térfogatra nézve viszont jobb volt a csere! ;-)

Elérkezettnek láttam az időt hogy kitelepítsem a szobanövények túlnyomó többségét a teraszra, a lótuszt viszont cuccolom vödröstül reggel-este, mert még nem merem egész éjszakára kint hagyni. Azt majd csak nyáron, hiába van már majdnem kánikula nappal, azért még hűvösek az éjszakák. Két nagy tő rózsaszín-fehér fuksziát vettem még két hete Maroson, most kitettem őket a bejárat elé, és osztatlan sikert aratott az ötlet, András meglepő módon lelkesedett a virágos házért, sőt, az ellen sem tiltakozott, hogy a keleti oldalra az ablakok két oldalára és a bejárat mellé kovácsolt vas konzolokat tegyünk fel és kaspóban virágokat lógassunk le róluk. Muskátli kizárva, fuksziák rulez! 8-D

Azért is szeretem az itteni estéket, mert olyan gyönyörű a felhőtlen égbolt, mintha szikrákkal szórták volna tele: tiszta, erős fénnyel ragyognak odafent a csillagok, mintha csak egy félgömb alakú bura alatt élnénk, ahol a kivetítőn csodálhatjuk a végtelent...

Maestro, 2005. 05. 21., szombat #

Reggel első dolgom volt felhívni a boltot, természetesen kicserélik a téves címet, de csak szerdára tudták biztosra ígérni. Mondjuk, azon a pár napon már nem múlik, ha fél évet kibírt az ajtó egy szál kilinccsel, a Tiffany-üvegeket átmenetileg pótló polisztirolhab lemezekről nem is beszélve.

A kilincsek így élőben kicsit másként mutattak, mint a fotókon. Pontosabban, a méreteik és az egymáshoz való arányaik okoztak egy kis csalódást: a Genf fantázianevű volt a leginkább olyan, amint amilyennek elképzeltem. A Köln valahogy sokkal masszívabbnak tűnik, az Antwerpen viszont túl kicsi és filigrán a bejárati ajtóhoz. Ezért kicsit átcsoportosítottam őket, a Kölnök kerültek a három kinti ajtóra, az előszoba két belső ajtajára a két Genf, és az Antwerpent tettem félre a hálószoba ajtajához.

Ez így elsőre jónak is tűnt, de ahogy nézegettem és nyitogattam őket, végül is - számos variáció végiggondolása után - átszereltem az egészet az eredeti terv szerint: kamrák Genf, bejárat Antwerpen, belső ajtók Köln. A tengelyekből különböző hosszakat kellett levágnom, de megoldottam és végül is minden passzolt. A kilincsek és a cím alapvetően fekete, némi ezüstös beütéssel, réz csavarokkal nagyon furcsán mutatott volna, de szerencsére találtam még pár darab fekete gipszkartoncsavart, amik tökéletesen jók voltak, így azokkal raktam fel az ajtókra.

Ez a kilincs-história az egész napon átívelt, mert még délelőtt raktam fel őket először és már este volt, mikor kialakult a végleges elrendezés. A kettő közti időt aktív pihenéssel töltöttem (feküdtem a teraszon és aktívan pancsoltam a lábammal a kis tóban :-)

Illetve azért nem ennyire hardcore lazulás volt csak a program, mert újra algátlanítottam a nagy tavat, csak most más technikával. A múltkori nagy vasszeg nem volt túl hatékony, most egy vékony ágdarabot használtam, amire kiválóan fel lehetett tekerni az algákat. A tekerős technika legnagyobb előnye az, hogy a kövek tetejéről és a növények szárai közül is ki lehet húzni az algát, amit a szöggel nem tudtam volna így összekaparni. Egy egész vödörre való gyűlt össze, aztán a maradék pár méter követ betonoztuk le. Így jó egyébként beszélgetni, munka közben, néha mesélve ill. hallgatva, aztán elmélyedve a gondolatainkban, szép ráérősen. Mint az öreg székelyek a viccekben...

Már esteledett, mikor Ágicza jött rohanvást, hogy valami csudálatos állat van a tó felett, olyan mint egy kolibri és azonnal nézzem meg. Először meg sem láttam, mert valami madárfélét kerestem, de aztán csak észrevettem. Hasonló volt, mint egy tiszavirág, csak vékonyabb valamivel. De a szárnya olyasféle alakú, és két hosszú faroknyúlványa volt. Majdnem egy helyben lebegett a víz felett, de még a legérzékenyebb ISO-beállítással sem sikerült elég éles képet készítenem róla:

Azt persze nem lesz nehéz eldöntenünk, miféle szerzet: megnézzük holnap is ugyanott a tavat - és ha már nem látjuk, akkor kérész volt :-)

Építési napló, 2005. 05. 21., szombat #

19 fok, napos idő. Kerti tó szegélyhézagainak kibetonozása, vízelvezető árkok kialakítása a ház két oldalán , ajtókilincsek felszerelése .

Maestro, 2005. 05. 20., péntek #

Ma érkezett meg a Copy Generaltól a bocsánatkérő levél és a 10 ezres bón. Meg kell mondanom, abszolút korrekten kezelték a problémát, úgyhogy maradok az ügyfelük - de azért inkább nem próbálkozom többet a Lónyay utcai üzletükkel, maradok a jól bevált Váci ill. Karinthy útiaknál.

Felhívtam a zárboltot és azt mondták, ma kora délután meglesznek a kilincseink. Meg is érkezett mind, átvettük és mentünk tovább Székesfehérvár felé.

Ez alkalomból láthattam a világ leghülyébben megtervezett útkereszteződését. Érd után, ahol a 6-os és a 7-es út szétválik, a jobb oldali sáv elfogy, majd újra visszanő. Azaz be kell(ene) sorolni a lámpa miatt álló pécsi sorba, és csak pár perc várakozás után kanyarodhatunk jobbra, holott lehetne folyamatos is a jobb sáv egészen a kanyarig. A felfestés kopásaiból ítélve, a gyakorlatban az is, mert ekkora hülyeséget minden autós ignorál, mi is így tettünk.

Nem könnyű feladat olyan lakás áttervezni, ami két szintes, és egy-egy szinten alig lehet mozdítani valamit, a főfalak és az ablakok adottak. De az mindig inspirál, ha szemmel láthatóan bíznak bennünk és minket akarnak az otthonuk kialakításához. Ma csak felmértük a lakást és beszélgettünk róla, de így is az éjszakába nyúlt ez a tárgyalás.

Ágicza mostanában egyre életveszélyesebben vezet, kész rettegés volt az út hazafelé is, de ezúttal is megúsztuk...

Hazaérve azért még volt annyi erőm, hogy halálfélelemtől reszkető kezeimmel odapróbáltam az ajtókhoz a kilincseket. Szépek, masszívak. Egy kicsit talán túl masszívak is, kivéve a bejárati ajtóra szánt kilincset, mert az túl filigrán, a fotón nagyobbnak látszott. Azt is láttam, hogy a kilincseket összekötő négyszögletes tengelyből le kell majd vágnom, mert vastagabb ajtókra méretezték. Minden szép és jó volt, kivéve a bejárati ajtó címlemezét, mert 92 mm-es lyuktávolságú helyett 90-est csomagoltak :-(

Maestro, 2005. 05. 19., csütörtök #

Mai egész napi ténykedésem abból állt, hogy felszereltem az ablakokra az új kilincseket, a gagyi átmeneti példányokat pedig elengedtem a kuka felett. Egészen szokatlan most a nyitás, mert az átmeneti kilincsek nem voltak odacsavarozva, tehát a kilincsnél fogva is ki lehet most nyitni az ablakot, nem kell a szárnyat ujjbeggyel megmarkolva segíteni neki kinyílni.

Délután hosszan tárgyaltam, majd ledőltem pihenni. Tanulok a macskáktól, bármennyit képes vagyok szundítani. Ők is felismerik bennem a rokon lelket, ahogy bevackolom magam a papasan fotelbe, hamarosan Nyafika a nyakam körül, Krampusz a hasamon, Tappancs az oldalamnál és Öreg Kövér a lábamat melegíti. Tart ez addig, míg a lányok észre nem veszik egymást. Akkor aztán jön a nagy undokoskodás, és mindketten sértetten elvonulnak.

Maestro, 2005. 05. 18., szerda #

Ma egész nap esett az eső, már teljesen átázott a frissen kapált, füvesített föld is. Érdekes, hogy amint nem hátráltat a munkában, máris nem tud érdekelni az időjárás. Hiszen most már csak annyi a tét, hogy kell-e locsolnom aznap vagy nem. Mostanában nem fog kelleni... Viszont kezd kibújni a fű a földből, már van egy kis zöldes árnyalata a ház előtti területnek is:

Folytatva a tegnap megkezdett akciót, beszéltem két tófóliás céggel is a kis nádastó ügyében. Hamar kiderült, hogy a kis mélység miatt itt semmi szükség helyszíni hegesztésre, elég legyártatnom egy megfelelő méretű leplet és belegyűrni a mederbe. Még a többlet anyaggal együtt is olcsóbban jön ki, mintha itt hegesztenék össze. Ráadásul, gyakorlatilag ugyanazért az árért 1 mm-es fóliát adnak 0,8-as helyett és mindenféle előleg nélkül is levágják és összehegesztik nekem még ma délután, legközelebb már el is hozhatjuk.

Aztán időpontot kértem Cliókának a 45 ezer km-es szervizre, ami már egy hónapja aktuális lett volna, csak eddig nem tudtuk elvinni. És - ürítsük fenékig a keserű poharat - bejelentettem az ELMŰ-nél a villanyóránk állását. Mondták, hogy ez mekkora csekket jelent majd pár héten belül és láthatóan meglepődött a hölgy, hogy én nem ütközöm az összegen. Engem inkább az bosszantott, hogy decemberben a beköltözéskor nem néztem meg az órát, így már soha nem fogom megtudni, mennyi volt ebből az építkezés és mennyi az elmúlt majdnem fél év alatti fogyasztásunk.

Az esős időben Ágicza kissé idegesen és életveszélyesen vezetett, de azért még odaértünk időben és élve az irodába, és a tárgyalás után elmentünk a nagykörúti Bakos üzletbe, megrendelni a kilincseket az ajtókra-ablakokra. Ezeket még tavaly kinéztük magunknak, de most végre meg is vehetjük őket. Az egyik kilincset láttuk élőben is, tényleg igazi szép kovácsmunka, nem valami gagyi fröccsöntés... Meg is rendeltük, jövő héten mehetünk értük. És a kamraajtókhoz találtunk olyan vasalatot, ami méretében gyakorlatilag megegyezik a most rajta lévő pántokkal, de nem eloxált felületű és laposvas kinézetű, hanem majdnem fekete színű és a kilincsekkel harmonizáló régies stílusú. Az ablakokhoz is találtunk kilincseket. Sajnos, a kovácsolt vas szériából csak ajtókhoz volt, de végül egy lágy ívű, bronz színű kilincset választottunk. Ebből csak két darab volt raktáron, de azokat el is vittük, este már azzal nyitogattam a hálószoba ablakát, az eddig használt átmeneti kilincsek egy részét pedig máris nyugdíjaztam.

Amíg Ágicza ügyintézett, nosztalgiából villamosra szálltam és így mentem el a zárbolttól a Nyugatiig. A WC-center felé vezető aluljáróban van egy kis antikvárium, ahol egész nagy halom régi Galaktikát találtam, és szinte mind olyat, ami éppen hiányzott a gyűjteményemből.

A Bricóban vettem láncot az esőcsatornákhoz. Ez olyan nagy szemű, vastag fekete műanyag lánc, és sajnos csak három lefolyóhoz való volt belőle raktáron. De a tóba talán beletalál így is a víz, aztán majd jövő héten hoznak új árut, akkor kipótoljuk a hiányt. Beszereztem egy elektromos szegélynyírót is, szintén az egyszerű kivitelű és tudományú fajtából, de átmeneti szerszámnak teljesen jó lesz. Aztán majd egyszer lesz ehelyett is benzinmotoros, de egyelőre ez is megteszi.

Éjjel, amikor hazaértünk, a kis tó medrében 5-6 centi magasan állt a víz - azaz az egész telkünkre összesen kb. 100 m³ víz hullott le két nap alatt!

Maestro, 2005. 05. 17., kedd #

Hanali 9 felé a postás csengetése ébresztett minket, Ágicza volt a kipihentebb, így ő vette át - és az APEH-től jött levél! A kérelmemben alapvetően fél évre, esetleg egy évre kértem a részletfizetést- És meg is adták, mégpedig a kedvezőbbet: 12 havi részletfizetéssel, és az első részlet sem most 20-án esedékes, hanem majd egy hónap múlva. Némi kamat persze van rajta, de nem büntető, hanem jegybanki alapkamat.

Nem sokkal később felhívtak a Copy Generaltól is, a Lónyay utcai üzlet vezetője elolvasta, amit a website-jukon beírtam a visszajelzés című interaktív oldalra - gyakorlatilag ugyanazt, mint amit itt a ZeBlogban is írtam. Úgy látszik, sikerült kellőképpen érzékeltetnem a bennük való csalódásomat, mert pár tisztázó jellegű kérdés után elnézést kért a kellemetlenségért, és felkínált egy tervrajznyomtatásra beváltható bónt arról a kb. 10 ezer forintról, amivel többe került a nyomtatás a béna alkalmazottjuk miatt.

Estig vártam, nem érkezik-e még néhány hasonló pozitív visszajelzés valamelyik korábbi írásom nyomán, mert akkor indítok egy tanfolyamot 'Hogyan írjunk sikeres kérvényeket és leveleket?' címmel, de ma csak ennyit tartogatott számomra a sors, így hát maradok az építész tervezésnél.

Megkérdeztem az ácsunkat, hogy mire jutott a pergolákkal. Azt mondta, hogy az akác 100 ezer körül lenne rönkben, és még 50 ezer a felfűrészeltetés, de tényleg mozog meg reped, úgyhogy szerinte is jobb lenne a fenyő, persze jó alaposan lekezelve. A munkadíjat még nem kalkulálta ki, de pár napon belül felhív vele. A miheztartás végett még korábban kiszámoltam, hogy mennyibe kerülne ez a tetőszerkezetek díjszabásával, ezt tekintem felső határnak így magamban.

Szóltam a bádogosnak is, hogy elérkezett az idő az ereszcsatornák felrakására. Részéről nincs akadálya, ráér és hamar el is készül vele. Lemértem hát még egyszer az ereszhosszakat és elindultam a vastelepre. Mivel hat méteres csatornadarabokat kellett hazahoznom, a szállításhoz felraktam Cliókára a tetőcsomagtartót és arra egy három méter körüli létrát. Erről már alig lógott le a csatorna, és szép stabilan a helyén maradt egész úton. Vettem hozzá mindenféle egyéb alkatrészt is, de a szeglettel volt egy kis gond, mert a lefolyó helye nem oda esett, ahol azt mi hittük, így az északi oldalon nem a gondosan kialakított kőmedencécskébe folyt volna az esővíz. De végül kitaláltuk, hogy lefolyó nélküli szegletidomokat veszek a sarkokba, és majd ott rakunk rájuk utólag lefolyót, ahol kedvünk tartja. Csak pop-szegecset nem találtam a bádogos által preferált méretben, annak beszerzését későbbre hagytam.

Útközben beszéltem az ügyvédünkkel is, mert már igencsak ideje lenne átjelenteni Zebegénybe a cégeinket. Hamarosan meglesz ez is, és akkor tényleg minden tekintetben zebegényiek leszünk, többé semmilyen hivatalos dolog nem köt Budapesthez. Mindeközben olyan őrülten dobolt az eső a kocsi szélvédőjén, hogy szinte elnyomta a kihangosítót. Szerencsére csak az úton esett, a fel- és lepakolást sikerült megúsznom szárazon. De egész nap ilyen takony idő volt, fejemre is húztam a takarót. Vannak olyan randa esős napok, hogy az embernek élni sincs kedve, olyan randa esős minden...

A ház körüli vízelvezetés még nincs teljesen készen, de már így is egész jól működik, a járda mellett néhol még megáll ugyan a víz, de nem megy a járda aljánál magasabbra - vagyis mindenütt a szigetelés síkja alatt marad, többet nem fog befolyni a házba:

Befejeztem a weboldalunk firssítését, felkerültek két korábbi munkánk fotói is, és persze az immár állandósuló összahasonlító 'ilyen volt' képek is.

Maestro, 2005. 05. 16., hétfő #

Folytattuk a pihenő- és erőgyűjtő akciót. Ágicza minden létező nézőpontból tucatnyi fotót készített az óriásliliomjáról, és az utolsó fél zsák cementünket is bekeverték, újabb pár méterrel gyarapítva a kész tószegély hosszát. Egyébként pedig masszív alvás, a macskákkal az élen (mert ha egeret nem is sűrűn fognak, de ebben vérprofik).

Építési napló, 2005. 05. 16., hétfő #

22 fok, napos idő. Kerti tó szegélyhézagainak kibetonozása .

Maestro, 2005. 05. 15., vasárnap #

Már dél is elmúlt, amikor kiültünk reggelizni a teraszra. Alig, hogy befejeztük az evést, és csak néztünk ki a fejünkből szótalan, két fecske elkezdett inni a tóból. Vagy nem is tudom, talán vadásztak, mert határozottan nagyot csobbantak, aztán repültek tovább. Olyan gyorsan repültek, hogy a fotókon csak elmosódott foltok látszottak a felkavart víz felett.

És akkor egyszer csak megjelent a jégmadár! A patakparti fák közül röppent elő, és leült a cseresznyefa ágára, onnan potyogott be a vízbe, a kishalakra vadászva. Lefotózni csak akkor tudtam, amikor éppen az ágon ült, de ilyen messziről még így is bemozdult. Mindig meglepődöm, hogy milyen hosszú csőre van, amint az a ZooBlogban lévő fotón is látható. Aztán megpróbáltam a fényképezőgéppel követni egy zuhanórepülését, az eredmény: a kicsit kevésbé elmosódott kék folt a képen, nos az a jégmadár...

A délutánt a konyha véglegesítésével töltöttem. Először is felraktam a nagy hosszú polcot a konyhabútor fölé (fotót majd akkor közlünk róla, ha egyszer rend lesz a munkapulton). Az egérvadászat miatt elhúzott konyhabútort is visszatoltuk a helyére a sarokba, és felcsavaroztam a vízvető léceket. Most már egészen konyha kinézete van, akár lehetne benne főzni is, ha éppen akarna valaki...

Délután kevertem betont és Ágicza lebetonozott egy újabb sor követ a nagy tó partján. Szép lassan már a kerítés melletti parton van, nagyjából a három pallóból álló majdani híd végénél. A nádastó betonszegélyét néha locsolgattam még egy kicsit, de kinti munkából ennyi elég is volt mára.

Este végre nekiláttam a weboldalunk frissítésének, és jó részével el is készültem. Több belsőépítészeti munkánkhoz is beraktam egy-egy helyiség képét az átalakítás előtti állapotban is, hogy össze lehessen hasonlítani a végül megvalósult képekkel.

Építési napló, 2005. 05. 15., vasárnap #

20 fok, napos idő. Kerti tó szegélyhézagainak kibetonozása, növénytelepítés , konyhai polc és vízvetők felszerelése .

Maestro, 2005. 05. 14., szombat #

Egy kis csemegét állítottam össze állatbarát olvasóinknak: a telkünkön eddig lefotózott állatok gyűjteménye - ZooBlog. Több, mint 40 állatfaj a jégmadártól a szürkemarháig, köztük számos még ismeretlen állat (számomra legalább is :-)

E nagyszabású akcióhoz az adta az indíttatást, hogy ma az állatok napja volt, reggeltől estig. Az egész egy vakonddal kezdődött. Éppen a nádastó fenekéről szedtem ki a felesleges földet, amikor Ágicza rohant ki a házból, kezében egy kisvakonddal. Ez nem olyan békés példány volt, mint amit még tavaly fogott Nyafika, bár ezt is valószínűleg ő fogta meg. Bevitte a házba, az pedig bemenekült a kanapé alá, Ágicza csak annyit látott belőle, hogy a két szürke macska meredten figyel két oldalt. Ezek után nem volt más dolga, mint gondolatban összemetszeni a macskák homloksíkjaira merőleges egyeneseket, benyúlni a kapott koordinátájú pontba és kivenni a vakondot.

De, amint mondottam, ez a vakond egy agresszív kismalac volt, karmolt és harapott, bár komoly sebet nem ejtett. Ahogy Ágicza hozta ki a napfényre - én közben gyorsan kihoztam a fényképezőgépet - a vakond egy utolsó harapás után kiugrott Ági kezéből, egyenesen bele a kis tóba. Mit mondjak, eleve nem sok vakonddal találkoztam életemben, de úszó vakondot szerintem más sem nagyon látott még:

Persze, a tóból aztán nem tudott kimászni, a merítőhálóval emeltük ki. Jól megnéztük magunknak az ázott vakondot, mert ilyen nem akad minden nap a hálónkba. Ő közben folytatta a harcot, most a hálót kezdte el cibálni, úgyhogy Ági kiborította a földre, elfogási célzattal. Sajnos, éppen frissen odahalmozott föld volt arrafelé, amibe úgy ugrott fejest, mint az előbb a tóba - csak innen már nem bukkant fel...

De ilyen könnyen azért nem szabadultunk meg tőle. Volt olyan lúzer, hogy másodszor is elfogatta magát a macskákkal, és a szennyestartók közé szorították be. Ott nyúlkáltak utána, kerülgették és morogtak egymásra a szürkék, de végül is Ági kapta el (immár egy munkáskesztyűben). Kicsit tanakodtunk, mi legyen vele (vakondunk közben a bőrkesztyűt rágcsálta és próbálta beleásni magát), végül Ági átvitte a patak túlsó partjára, onnan talán nem jön többet vissza.

Utána nem sokkal egy fecske repült be a házba a nyitott teraszajtón. Próbáltuk kihajtani, de csak felrepült a tetőtérbe, és nagyot koppant a nyugati ablakon, majd a délin. Ágicza elkapta (ma egy vakonddal már gyakorolt), és ki akarta dobni az ablakon, de a tökéletlenje visszarepült a házba. Gyorsan kinyitottuk neki a keletit és a nyugatit is, erre az északinak ment neki, és ijedtében rá is pöttyintett egy kicsit - de olyan ügyesen, hogy nem folyt le a keretig, maradt az üvegen. Hiába no, a fecske kecses állat, akármit is csinál éppen... Aztán letelepedett a taréjszelemenre, hogy lefotózhassam. Utána egy seprűvel finoman odébb pöccintettem, de az ablakon akkor sem akart kirepülni, hanem a bejárati ajtót választotta.

Azt hittem, mára ennyi volt az állatokból, de még nem értünk a végére. Este a macskák újra nagy morgást csaptak, a préda a szokott helyén, a szennyestartók között. Azt hittem, megint az az oktondi vakond az, de nem: ez most egy egér volt. Nyafika egyszer csak kikapta a résből, dobálta egy kicsit, majd a konyhaszekrény alá kergette. Itt azonban az egér sikeresen bepréselte magát a szekrény oldala és a fal közötti résbe. Nyafika csak kerülgette és nyúlkált utána, de nem érte el. Végül elhúztuk kicsit a bútort, és a vízmértékkel kitereltem a szabadba. Egy villanás, és már Nyafi szájában volt. Utána aztán nagy nehezen kitessékeltük egerestül a teraszra, hogy ne a nappalit vérezze össze. De hamarosan behozta és ott feküdt mellette ugrásra készen, de az egér már nem mozdult. Kidobtam a teraszra, mire rögtön három macska is rohant utána. Becsuktam mögöttük az ajtót, de azért holnap reggel nem árt alaposabban a lábunk elé nézni, mikor lemegyünk a földszintre...

A tószegélyt még este is locsolgattam, és alaposan meglocsoltam a mellé halmozott földet is. Ettől néhol 5 centit is lesüllyedt, pedig alaposan megtaposták előtte. Oda hordtam még egy kis földet, újra meglocsoltam. Azt találtuk ki egyébként, hogy idén csak szárazon rakjuk körbe kövekkel, ne betonozzuk még le, amíg süllyed. Remélem, Ágicza meg tudja állni addig. Végül is, látványban majdnem ugyanolyan, azt pedig most láttam az elárasztásnál, hogy szépen elfolyik róla a víz.

Építési napló, 2005. 05. 14., szombat #

20 fok, napos idő. Nádastó belső kimélyítése, földvisszatöltés a szegély mellett .

Maestro, 2005. 05. 13., péntek #

Ma már valamennyire magamhoz tértem, bár sok hasznos munkát nem végeztem azon kívül, hogy kitettem az eladó cuccok közé a egy régi monitort, amit nagyon jó lenne, ha jövő héten elvinne valaki. Még egy kis maradék csempénk van, kb. egy WC-padló vagy egy konyhabútor mögötti fal leburkolásához elegendő, de ezt még össze kell számolnom és lefotóznom.

Az APEH-tól még mindig nem jött semmi arról, hogy engedik-e a részletfizetést. Úgy döntöttem, ha huszadikáig sem érkezik semmi, akkor csak az adó egyhatodát utalom át nekik, és utána szépen havonta a többi részletet. A fizetési hajlandóságot szerintem ennyivel is tanúsítjuk, és hátha engedik is a részletfizetést, végül is egy hetük még van rá. Esetleg még jövő hét végén fel tudom hívni azt az ügyintéző hölgyet, aki a kérvényemmel foglalkozik, hátha ő tud már mondani valamit.

Ahogy a nappaliban üldögéltem, azon merengtem, hogy hiába harcolt érte Ágicza éveken át, a mi életstílusunkhoz nincs szükség arra a klasszikus fajta nappalira. Úgyhogy zöld utat kap a 'télikert a nappaliban' projekt, pontosabban 'konyha-étkező a télikertben', mert a végeredmény reményeim szerint leginkább ehhez fog hasonlítani: egy nagy, zöld növényekkel teli helyiség, aminek az egyik sarkában a konyhapult, a másikban egy étkezőasztal áll. Elég hangulatos lesz, azt hiszem.

Elkészült a nádastó szegélye. Végül is kb. 45x45 centi befoglaló méretű, közelítőleg háromszög keresztmetszetű lett, és három fő részből áll. Van egy földbe süllyesztett alapja, azon a tó tulajdonképpeni oldalfala, és az egészen egy simítás. Hozattunk még egy kis sódert, mert már lassan mindent elhasználtunk a ház körül, egy teherautónyit viszont már nem éri meg hozatni. Felhasználtuk az összes finom sódert, meg a tóba szánt durva kavics nagy részét is, így elég lett mindenre.

Sokat szenvedtek ezzel a szegéllyel, de végül sikerült meghúzni a fotón is látható alakban. A vége felé jött a főnök is, de négyen sokan voltak egy sablonra és nem haladtak elég gyorsan. Akkor jutott eszembe, hogy a kisebbik sablon már nem kell, és a dekopírral gyorsan kivágtam ugyanakkorára, mint a másik. Innen már kétszeres hatékonysággal ment a munka, és gyönyörűen formált, sima betonperemet adtak át nekünk este.

Hoztam Nagymarosról még négy mázsa cementet. Talán az utolsó fordulót, de persze ez megint nem lesz igaz, mert kell még a nádastó szegélyéhez is, meg a kőkerítéshez, ugyebár :-) A hernyók ellen is sikerült venni egy kis zacskó vegyszert. Kb. egy zacskós levespor mennyisége volt, két liter vízbe keverve azonnal ki is szórtam, éppen elég volt annak a négy-öt fának. Ettől függetlenül azért kapacitálom Ágiczát, hogy ha leszedné őket a fákról, már addig sem rágnák a leveleket és akkor nem kellene addig sem várni, míg hatni kezd a szer. A füvesített területeket reggel-este locsolom, nagyon megnyugtató tevékenység ez a magamfajta szemlélődő alkatú embereknek. Meg talán a fű is gyorsabban kinő tőle. De elindultunk azért más irányban is, akikkel ma tárgyaltam, ők éppen locsolórendszerekkel foglalkoznak, esetleg szóba jöhetne valami barter üzlet is... Első lépésként kiszámolják, mennyibe kerülne megoldani az öntözést, aztán majd meglátjuk.

A lótusznak már két levele van, és most hozza a harmadikat. Ágicza már kijelölte azt a pontot a nádastóban, ahol mélyebb lesz kicsit a meder és ahol a Lótusz lakni fog. De addig is van helyette liliom (soha nem gondoltam volna, hogy ez ekkorára megnő):

Építési napló, 2005. 05. 13., péntek #

18 fok, napos idő. Nádastó szegélyének betonozása .

Maestro, 2005. 05. 12., csütörtök #

A mai napot a tervleadásokat követő álmos ténfergéssel töltöttem. Bujkált bennem valami betegség is, de még hátra van egy másik munkámból néhány csomóponti rajz, és csak utána jöhet a pihenés.

Vagy még utána sem, mert - mondom, hogy megérzik! - két találkozót is megbeszéltem e hét végére, egy-egy új családi ház tervezése iránt érdeklődnek. És kijönnek Zebegénybe, és úgy kezdik a telefonban, hogy szeretnének megbízni a házuk tervezésével. Ki tudja, miért, az ilyenből sokkal jobb házak születnek, mint akik árajánlatot kérnek... De persze még egyik sem biztos, mindenesetre a héten talán még tudok egy kicsit pihenni.

Aludni azért nem akartam napközben, mert közben ásták ki a nádastó alapját, és néha kérdeztek, én is rendszeresen nézegettem a munkát, szépen eltelt az idő. Arra hamar rájöttünk, hogy hülyeség lenne a kiásott földet a tó közepén felhalmozni, mert egyrészt fellazítva jóval több hely kell neki, másrészt a tóban úgysem maradhat, és akkor már inkább most vigyék el, akkor nem akadályoz a betonozásnál sem.

Összeraktam a pár napja készített infravörös panorámát. Sajnos, a házilagos szűrő nem egészen tükröződésmentes, és a kivilágosodó képközép egy fotón még elmegy, de a panorámán már zavaróbb az ismétlődése. De legalább ezt is megpróbáltuk. Majd egyszer veszek egy igazi IR-szűrőt, csak elég drága. Tesztelgetni meg elég ez a barkácsolt változat is.

Valamiért felbuzgott bennem a kerítésépítési vágy, délelőtt hosszan elemeztük Ágiczával, hogy miképpen lehetne mégis csak megcsinálni. Persze, most első a használatba vételi engedély, addig nem akarunk mással foglalkozni. De felmerült bennem, hogy a pallókból álló oldalsó részeket elhagyhatnánk, hiszen nem elrejteni akarjuk a házunkat, elég lenne ott a mostani drótkerítés is. És esetleg akkor ez lehetne csak egy kőív, hangsúlyozottan nem kerítés, hanem a telekhatártól 5 cm-re kezdődő kerti lugas egyik eleme (aminek a folytatása nem is épülne meg :-). Még csak zárni sem nagyon kellene, most is hetek óta nyitva van a kapunk. Vagy megvárjuk tehát, míg érvénybe lép a új rendezési terv és engedélyezik ezt a kaput, vagy akárhogyan, de megcsináljuk.

Építési napló, 2005. 05. 12., csütörtök #

16 fok, napos idő. Nádastó szegély alapjának kiásása .

Maestro, 2005. 05. 11., szerda #

Ágicza beutazott Pestre tárgyalni és ügyeket intézni, én meg maradtam. Hozzám mostanában egyre több tárgyalópartner jön házhoz, most például egy miskolci regionális építési információs lap, az Építő ötletek keresett meg a weboldalunk alapján és vitte el a házunk pár fotóját. Először is ezt, címlapnak:

Aztán még kitaláltam nekik, hogy legyen egy két oldalas, 24 kis képet tartalmazó fotósorozat egy ház építési fázisairól, a zöld mezőtől kezdve a kész ház fotójáig. Véletlenül éppen volt a számítógépemen mintegy 2 GB fotó egy ház építésének fázisairól, ebből megígértem nekik, hogy összeválogatok 24 jellemző fotót. Ezt viszont már nem tudták megvárni, kifizették a képekért a szerzői jogdíjat és abban maradtunk, hogy majd feltöltöm nekik a tárhelyünkre, ha megvan az összeállítás. Az tavalyi EON-reklám (RTL Klub időjárás-jelentés) után ez a második alkalom, hogy valahol felfigyelnek a házunkra és képet kérnek róla. Azt hiszem, ha teljesen készen lesz a ház és meglesz a kert is, nem fogok más fotóst ide engedni. Kifigyelem, melyik kameraállásból melyik napszakban mutat a legjobban a ház, kivárom az ideális bárányfelhőket és akkor exponálok. És az én fotóimmal fogják leközölni a róla szóló cikket.

Ma csak délután folyt munka, kimérték a nádastó peremének a magasságát (5 centivel a kis tó pereme felett), és elkészítették hozzá a zsinórállást. A kőművesünknek ez már a harmadik tószegélye, és ahogy elnézem, állandóan fejleszti a technikáját, láthatóan szeretne profi munkát végezni. Ezért most azt találta ki, hogy OSB lapból vágunk két sablont, két centi eltéréssel. A kisebbikkel húzzák meg a betonszegély magját durva kavicsos, földnedves betonból, és a nagyobbik ívvel kenik rá a finomabb és képlékenyebb felső réteget. A sablon tetejét a zsinórokhoz igazítják, így tudják tartani a magasságot is. Átbeszéltük tehát a magasságokat, a szinteket.

Az alaptesteket kiszélesítettem 45 cm-re, így sokkal stabilabb lesz az egész. Ez kell is, mivel nem lesz benne olyan sok vas, mint a kis tó peremében. Az jórészt feltöltésen áll, bár épségben átvészelte a telet, talán éppen a masszív gerendavasalatnak köszönhetően. Itt a nádastónál tömörebb alatta a talaj, de csak egyetlen vas lesz benne, a peremtől 5-6 centivel lejjebb, a jégréteg közepe magasságában. A szélesebb alap miatt a sablonok is kicsit változtak, szimmetrikus formával is elérhettük a megfelelő lejtést (ami szintén a jég nyomása miatt kell):

Ágicza este beugrott még a Copyba, átvenni egy kinyomtatott tervet. Szegény, akkor nem tudta még, mi vár rá... Az csak bemelegítés volt, hogy lonyay@... helyett lonyai@...-t írtam a címsorba, vagyis meg sem kapták a plotfájlokat, nem hogy kinyomtatták volna. De a központi szerverük azért átvette szépen, így nem kaptam hibaüzenetet. Mindegy, elküldtem megint. Feltölteni nem lehetett nekik, pedig az hamarabb fent van és tudom is folytatni megszakadás esetén, szemben az e-maillel. Elküldtem az 1,5 MB-ot (negyed óra), majd a Pannon mail szervere visszadobta. Újra küldtem, ezúttal egyenként, annak is a fele visszajött, azokat újra (újabb negyed óra, de közben legalább már nyomtatták az első rajzokat).

Namost. Mindegyik rajz 84 cm széles volt, de a magasságuk különböző, 42 ill. 59,4 cm vegyesen. Azt kértem tehát, hogy 84 centis papírra nyomtassák ki, és talán elmulasztottam kihangsúlyozni, hogy a rajzok 84 centis oldalait gondoltam a 84 centis papírszélre tenni - nekem valamiért egyértelműnek tűnt, és minden más üzletükben is... Erre mit tesznek ezek az isten barmai? Kinyomtatták keresztben, 84x84 centis lepedők közepén a rajzok csíkjai, kb. 10 EFt felesleges kiadást okozva ezzel. Azért érezhették, hogy valami itt nem stimmel, mert Ágiczával felhívattak és megkérdezték, hogy tényleg 84 centis tekercsre akarom-e nyomtatni. De azt nem mesélték el, hogy miért is kérdik, Ági meg nem nézte meg az első nyomatot, így maradtunk ennél a méretnél és sajnos - mivel Ági átvette tőlük - már reklamálni sem nagyon tudok.

Ezúton tisztelettel javasolnám a Copy General vezetésének, hogy a Lónyay utcai üzletben dolgozó takarítószemélyzetnek még éjszaka sem engedjék meg a drága Xerox nyomtatók piszkálását. Célszerűbb lenne mindig olyan, megfelelően kiképzett gépkezelőkre bízni a tervnyomtatást, akiknek nem jelent problémát egy plotfile elforgatása...

De legalább elkészült, Ágicza vitte leadni a terveket - képzelhető, hogy örültek neki este 9 helyett éjfél körül...

Építési napló, 2005. 05. 11., szerda #

16 fok, napos idő. Zsinórállás készítése a nádastóhoz, sablon készítése a szegélybetonhoz .

Ágicza, 2005. 05. 10., kedd #

A vasárnapi infrafotózás eredménye előbb-utóbb kikerül ide is, panoráma-formában, főként, ha az uramnak lesz elég ideje összefűzni az északi oldalról készített képsorozatot. Kicsit feszített a mostani tempó, de próbálok lépést tartani Andrással, hogy én is be tudjak egy-két munkát fejezni időre. Ő most nem sok mindenre ér rá - talán a reggel-esti fűlocsolás az, amit nem lehet a gép előtt csinálni.

Elrendezgettük a kis tó partját is, majd köveket vadásztam a nagyhoz, magasításként. Az eső megint bepróbálkozott, de egy gyenge negyed órát bírt csak szemerkélni, utána kellett még locsolni a frissen elvetett fűmagot. Míg kint folyt a munka, láttuk, hogy egy mezőgazdasági kis helikopter a szemközti nemzeti park tölgyesét és gyertyánosát fújja végig valami kemikáliával, de fölénk nem repül. Remélem, ez a permet nem fogja kikészíteni a csíborokat meg a szitakötőket, mint a tavaly nyári 'szúnyogirtó' hadjárat...

Holnap jönnek betonozni, de ezt már csak akkor hiszem el, ha ténylegesen itt vannak és csinálják. A fenébe, hogy nekem meg be kell menni a városba, én sem fogok sokat haladni a szegéllyel... Kinyíltak végre az íriszek, a nagy tó partja is egyre szebb lesz, ahogy lassan kezd a kert az újonnan nyíló virágoktól színesedni.

Ágicza, 2005. 05. 09., hétfő #

Ennél már csak akkor utálnám jobban a hétfőket, ha munkába kellene járnom nap mint nap... Egész nap lógott az eső lába, András dél körül bement a városba tárgyalni és csak késő este keveredett haza, holtfáradtan és nyúzottan. A kőműves délután beugrott, de nem tudta megmondani, a héten mikor lesz ránk, illetve a tószegélyre ideje. Szerdára rám maradt egy-két elintézni való dolog Pesten, mert Andrásnak nem volt rá ideje, pedig ha nem életbevágóan fontos, nem akarok több időt bent tölteni, mint amennyit nagyon muszáj - egyre jobban utálok a szmogban és az állandósult dugóban átkozódni a kocsiban. És még nincs is itt a nyári harminc-egynéhány fokos kánikula, na, majd akkor lesz vidám dolog ugyanezt végigcsinálni...

Hazaérve aztán az uram is mesélt, ő jobban megúszta a mai napot: csak a nagymarosi benzinkúttal gyűlt meg a baja. Fél órát várt, hátha a pénztár megjavul és tud számlázni, mert alig lötyögött már néhány liter a tankban, ezzel nem akarta kockáztatni, hogy Vácig kelljen gurulnia. Aztán mégis muszáj volt, mert az idő sürgetett, így üzemtakarékos módon - motor felhúzatva 120-ig, aztán gurulás 90-ig, majd megint rágyorsítás - éppen beesett az első benzinkútig...

Ágicza, 2005. 05. 08., vasárnap #

Már a túlfolyónál jár a tószegély betonozása, ésten ket tagadhatatlanul gyorsabban haladunk vele, mint amikor csak én csinálom... Az uram keresett egy homorú követ az átfolyó lefedésére, majd miután beapplikáltuk a helyére, elment újra infrafotózni. Délután tárgyalás, szerencsére csak neki, én meg kipurcant térdekkel, befáslizva próbáltam megmaradni a gép előtt úgy, hogy ne legyen még rosszabb. Úgy látszik, térdelőszék ide vagy oda, most ez sem segít, úgyhogy érdekes lesz majd átvennem a tószegély-betonozást holnap, mert előreláthatólag jönnek kiönteni az új nádas-szűrőtavacska szegélyét...

Úgy tűnik, mégis megmarad az a professzionális joystick, amit András egy meggondolatlan pillanatában hozzácsapott az eladni valók listájához: kipróbálta ugyanis, hogy a kétezres ablaksz alatt működik-e rendesen és láss csodát, futott a Descent is... Azt ugyan még nem tudom, milyen gyakorisággal fog játszani - az elmúlt másfél év alatt valahogy nem volt rá ideje - de a lehetőség legalább megmaradt. :-P

Ha már ilyen szépen kilőttem magamat kerti munkailag, legalább világképet bővítettem, és komoly haladást értem el Athina blogjának tanulmányozásában. Még mindig zsenge kora ellenére finom humorral, vérlázítóan jó szöveggel és meglepő éleslátással csodálkozik rá az őt körülvevő világra. Élvezetes olvasmány, haladó webprogramozóknak is! :-)

Építési napló, 2005. 05. 08., vasárnap #

14 fok, napos idő. Kerti tó szegélyhézagainak kibetonozása .

Ágicza, 2005. 05. 07., szombat #

András néhány régi szűrőkonverterből és két előhívott, koromfekete diapozitívból infravörös szűrőt barkácsolt magának és végigfotózta a kertet. Még február végén a Digitális Fotó Magazin infravörös fényképezésről szóló cikkén fellelkesülve próbálgatta a technikát először, ahhoz képest azért ezek a kültéri fotók jóval látványosabbak. Álomvilág, fekete-fehérben. Szokásunktól eltérően a fotók ezúttal nem a szöveghez készült illusztrációk, hanem csak úgy ott vannak... ;-)

Ma is olyan viharos szél fújt, hogy kénytelen voltam vastag gyapjúpulóvert húzni, pedig a hőmérő szerint kifejezetten nyáridő volt. Nekiugrottam füvet nyírni, egészen jó buli, sőt, úgy tűnik, András is kezdi megkedvelni a dolgot, mert egyszer-egyszer a kezemből is kivette egy-két körre. Végül is kiderült, hogy egyáltalán nem baj, hogy ilyen pici elektromos kütyüt vettünk, mert ez elég könnyű ahhoz, hogy nekem se legyen megerőltető dolgozni vele. Persze a madzagjára vigyázni kell, de ahhoz képest, hogy életemben először nyírtam füvet, egészen jól elboldogultam vele. Amíg én füveztem, az uram átvette a helyemet a tóparton, és legnagyobb megdöbbenésemre nekiállt az algát lehalászni a partjáról. Ezt sem hittem volna! =:-O Fél vödörnyi undorító zöldes nyálkás biomasszát szedett ki a tóból, ennyivel is jobb a helyzet.

Délután tovább betonoztuk a tószegélyt ott, ahol a legnagyobb kövek vannak. Tavaly a túlfolyónál kezdtük el a szegély kövezését, és azt a jó néhány termetes darabot még ő András nekem a helyére, így aztán most sem próbáltam őket emelgetni: ismét rá maradt a feladat... A kerítés felőli oldalon lehet, hogy megint átveszem a munkát tőle, azok már kezelhető méretű kövek és ott már néhány növényt is kerülgetni kell, de majd meglátjuk, mire lesz időm.

A nyamvadt hernyók ellen megpróbáltam bevetni a kisseprűt, de olyan jól tapadnak az ágakra, hogy a rügyekkel együtt lesodorva tudom csak őket eltávolítani, de annak meg sok értelme nincsen. Holnap a vízágyúval fogok próbálkozni, hátha egy alapos, erős sugárral, jól célzottan lelocsolva le tudom őket koptatni a fákról, mert a szívem sajdul meg, ha ránézek az összerágott és virágja vesztett díszcseresznyékre...

Az előkertben frissen elvetett fűmag Andrásnak köszönhetően előbb fog kihajtani, mint tavaly augusztusban a hátsó kert gyepje, ugyanis reggel-délben-este locsolja, igaz, kell is, mert ez a bolond szél néhány óra alatt kiszárítja a talaj legfelső rétegét. Igazán kellemes a szemnek az építési anyagoktól megszabadított, tisztára egyengetett placcot nézni, és ha elgondolom, hogy előbb-utóbb a kőkert területéről is elkerülnek az építési anyagok maradéka, akkor ott is egy ilyen szemlélődő-meditáló zugot lehet majd kialakítani...

Építési napló, 2005. 05. 07., szombat #

15 fok, napos idő. Kerti tó szegélyhézagainak kibetonozása .

Maestro, 2005. 05. 06., péntek #

Egy ideje méltatlanul mellőztük a ZeBlogból a lótuszról szóló tudósításokat, pedig ő azért igyekezett, már csak két kézben lehet megtartani és van egy kis kerek levele is! Ágicza gondosan kibélelt egy vízi ültetőkosarat agyaggal és tófölddel, abba ültette át és mától a levágott tetejű műanyag flakon helyett egy átlátszó vödörben lakik.

Befejeztük a terep elegyengetését, és a motoros kapával soha nem látott sima, rendezett terepet alakítottunk ki. Az úttól balra lévő kép (a fotón szerencsére már nem látszik) maradt a rendetlenség egyetlen kicsiny szigete a telkünkön, ahol a terméskő- és deszkahalmok között kígyóznak a locsolócsövek, festői összevisszaságban. Annál jólfésültebb ez a terület, mintha nem is a mi telkünkön lenne... A kapálás után megtörtént a füvesítés is, pár hét és zöld lesz ez a rész is! Aztán már csak a kőkert marad és a telek előtti közterület, mert az útig van még jó tíz méter, oda kisebb bokrok kerülnek és persze füvesítünk ott is.

Van egy kis gond a kertbe ültetett fáinkkal... Kis hernyókkal van tele minden águk, valami gyapjas pille hernyói rágják az éppen kinyíló leveleket :-( Ágicza elment Szobra a gazdaboltba, de végül is nem vett semmilyen permetezőszert ellenük, mert mindegyik fokozottan veszélyes a halakra meg a méhekre meg minden más állatra (talán csak a hernyók élik túl). Marad tehát a mechanikus védelem a fák törzsén, pl. légypapír vagy valami hasonló, és a napi többszöri hernyótlanítás.

Az a múltkori ló megint kiszökött, és mivel mindenféle gyanús füveket legelt a szomszéd telkeken, inkább felhívtam gyorsan a gazdáját, hogy jöjjön érte, mielőtt felfúvódik valamitől. Jött is, de már előrelátóan egy jó hosszú ággal a kezében - sikerült is elsőre a hazai pályák felé irányítani a szökevény lovat.

Már fél évvel korábban is lefotóztam, hogyan látszik majd a hátsó kert a házon keresztül. Most persze még sokkal látványosabb a dolog: a nyitott ajtókon át nem csak a fű zöldje látszik, de a kerti támfal és majd a pergola is, a nagy kerek ablakban pedig a szemközti domb zöldje tükröződik:

Tappancs azóta is szorgalmasan gyűjti az algákat a nagy tó partján, most is éppen valami halászati akcióra készült. A házba behurcolt zöld csomók a megtévesztésig hasonlítanak egy magas fűtartalmú hányásra, amit a macskák olykor elhelyeznek a padlón. De a gusztustalan asszociációk ellenére is bátorítjuk Mancsoskát az algairtásra, mert szép lassan mégis csak komoly mennyiséget kiemel a vízből.

És kellemes meglepetés: délután csippant a mobiltelefonomon az egyenleg-értesítő SMS, visszakaptuk a Szőnyi utcából a tegnap megbeszélt pénzt, a tavaly megígért összeg nem egészen 30%-át - de legalább ez megvan.

Építési napló, 2005. 05. 06., péntek #

17 fok, borús idő. Tereprendezés, gépi kapálás, füvesítés .

Maestro, 2005. 05. 05., csütörtök #

Ma szemmel láthatóan felgyorsult a tószegély betonozása, ugyanis most nem csak a betont kevertem hozzá, hanem segítettem is végig. Szükség is volt erre, mert éppen egy olyan rész volt soron, ahol Ágicza meg sem bírta emelni a szegélyköveket, olyan nagyokat raktunk oda annak idején. Most járunk nagyjából a nagy tó felénél, és akkor ott van még a legújabb kis tó is. Hoztunk Cliókával annyi cementet, amennyit elbírt, bár néhány zsákkal majd kell még hozni később is.

Leültünk Ágiczával megtervezni a kis tavat. Nem volt egyszerű feladat, mert el kell férnie a meglévő ház, járda, terasz és fák között, a peremének kicsit magasabban kell lenni a kis tó pereménél, biztonságosan át kell tudni lépni felette a fatároló járdára, és a tetőről lefolyó esővíznek is benne kell landolnia. Pár perc meddő vita után asszonykámat lezavartam a kertbe, és a negatív kisugárzás és nyafogás kizárása után viszonylag hamar felvázoltam a legkényesebb pontot, a járdához való csatlakozást. Ennek lényege egy olyan felület, ami nagyjából a terasszal van egy szinten, de igen trükkösen több irányba lejt, hogy minden vizet arra vezessen, amerre kell.

Utána kimértük és kis cövekekkel kitűztük a harmadik tavat. Most mondhatná a felületes olvasó, hogy kicsit unalmas már az újabb és újabb tavak építése, de ez csak egy technikai izé, egy szerviztó, egy 15-20 centi mély biológiai szűrőmedence. Ennek megfelelően kiderült, hogy alig kell most ásni a helyén. A kőműves éppen benézett hozzánk, így megbeszéltük az optimális sorrendet. Először ellapátolják a földről a homokot és a trágyát, aztán kiássák körben a perem alapját, kb. 20 centi mélyen a mostani terepszinthez képest. Ezt rögtön ki is betonozzák, mielőtt esetleg megázna a föld, és aztán mélyítik ki egy kicsit a földet középen. A fóliát nem kell hegeszteni sem, egyszerűen veszünk egy alkalmas méretű darabot és belenyomjuk a sekély gödörbe, mint az egyszeri farmer a pickup platójába (ún. 'Redneck Swimming Pool' szisztéma):

Ennél az utolsó kitűzésnél fogyott el végleg építkezésünk végigkísérője, a Legendás Mészhidrát. Úgy érzem, megérdemelt egy emlékoldalt...

Éppen elhelyezkedtem az ágyon egy nagy tál tortellinivel, Nyafikával és egy könyvvel (a szokásos vacsorakellékek), amikor csörgött a telefon, a Szőnyi utcai ház volt tulajdonosa hívott. Aki nem tudta volna követni az eseményeket: ő volt az, akitől - egy kedves ismerősünk rábeszélésére - szívességi alapon megkaptuk fél évre a Szőnyi utcában található kis házát, ott laktunk az építkezés alatt, cserébe vállaltunk némi festést, más apróságokat, amiből végül is kicsit komolyabb felújítás lett. Novemberben, amikor már nagyon fogytán volt a pénzünk, azt kértük tőle, hogy a fél év rezsijét (amit az ő számlájáról vontak le) ugyan hadd ne kelljen már kifizetnünk neki, a többszörösét elköltöttünk a házra. Ebbe nem egyezett bele, mert kellett neki is a pénz autóvásárlásra. Viszont a testvérével együtt felhívtuk, és abban maradtunk, hogy a rezsit kifizetjük, de egyben megígérte nekünk, hogy amint eladja a házat, abból visszafizeti az egész felújítási költséget. A rezsit ki is fizettük neki rendben, pedig szinte minden pénzünk ráment. Egy hónapja eladta a házat, kb. két millióval többért, mint amennyit fél éve mondott rá az ingatlanos. És amikor egy hónap hallgatás után végre felhívott, na mit mondott?

Nem egészen azt, amire számítottam. Azt már a múltkor is gyanítottam, hogy valami patkányság lesz a dologban, de én csak arra tippeltem, hogy a rezsi számláit fogja vitatni, inflációt követtetni velük vagy kipótolni a szemétszállítás díjával, stb. Ehelyett elkezdte nekem magyarázni, hogy végül is mi tavaly év végén csak azt kértük tőle, hogy a rezsit engedje el a felújítás fejében, és hát ő most csak azt utalná vissza nekünk. Nem egészen ezt ígérte - emlékeztettem. Ja, hát ő azt csak azért mondta, mert nem látta biztosítottnak a rezsi kifizetését, hiszen nem is ismert minket. És a házat talán nem is a konyhabútor és a felújítás miatt adta el annyival jobb áron, hanem mert sürgős volt a vevőknek. És hogy ő jogilag nézve nem köteles nekünk többet fizetni, meg hát ugye úgyis ezt kértük tőle novemberben. És örüljünk ennek is, mert a testvére szerint hülyeség egyáltalán bármit is fizetnie. Nem tudtam meggyőzni, láthatóan őszintén hitt az elméletében és hogy ő korrektül jár el. Végül is beleegyeztem (mi mást tehettem volna?). Megadtam neki a számlaszámomat és azt mondta, mielőtt hazautazik Franciaországba, átutalja.

Egyfelől valóban köszönettel tartozunk neki, mert a háza megoldotta a nyári szállásunkat, egyébként pedig lakhattunk volna egy kis faházban a kempingben vagy valami albérleti szobában. Másrészt viszont azért halkan megkérdezném: miféle ember az, akinek a szava csak ennyit ér? Mert ha valami kényszerítő körülmény miatt nem tudna fizetni, azt talán még megérteném. De ő eleve úgy ígérte meg, hogy már akkor sem gondolta komolyan. És ezt ráadásul még el is meséli nekem, mint magától értetődő dolgot...

Nem is olyan rossz erkölcsi ars poetica: 'Amit ígérek, azt megtartom. Ha pénzt ígérek, azt is megtartom.' Már csak azt nem értem, hogy akkor a rezsit miért fizeti mégis vissza? Az egyetlen racionális magyarázat az, hogy ha semmit sem fizetne, azt még a fenti nyakatekert indoklás sem mutathatná korrektnek, és nyíltan azért nem akart becstelennek tűnni. Így neki nyugodt lehet a lelkiismerete, és az a lényeg. Mi pedig megszoptuk jól :-(

Építési napló, 2005. 05. 05., csütörtök #

19 fok, napos idő. Kerti tó szegélyhézagainak kibetonozása , új tó kitűzése .

Maestro, 2005. 05. 04., szerda #

Összeszedtem az összes olyan régi cuccunkat, amire nincsen szükségünk és eladnánk, csak eddig nem volt lelkierőm meghirdetni. De most talán még ez is számít valamit.

Egyszer csak arra lettünk figyelmesek, hogy pár telekkel arrébb egy ló nyargalászik, és a gazdája hiába próbálja megfogni. A ló láthatóan élvezte a dolgot. Amíg messzebb volt a gazdája, addig ártatlan képpel legelészett (nem tudom, miért, de erről azonnal Nyafika jutott az eszembe), majd amint éppen elkapta volna, szép komótosan odébb ügetett. Egész más volt, mint a szekér elé fogott, fejüket búsan lógató lovak. Szinte nevetett, amikor egy iramodással újabb ötven méterrel távolabb került a gazdájától. Aki persze nem adta fel, először csak valami karót kapott fel a földről, de aztán megtalálta a helyzet kulcsát. Visszaszaladt, hozott egy ostort. Csak egyet pattintott vele, de a ló azonnal megindult hazafelé. Már majdnem vissza is ért, amikor egyszer azért még visszaszaladt, de aztán nem láttuk többet, valószínűleg sikerült elkapni a grabancát.

Ma csak a járdaásáskor felhalmozott földet talicskáztuk el a ház mögül, hogy ne legyen túl magas ott a földhalom. A kapálás mára el is maradt, mert délután szépen eleredt az eső, és kisebb-nagyobb intenzitással egész estig esett.

A kőműves is benézett, elvitt pár ócska fóliát. Említettem neki az újabb tó tervét, mert a kiásása ugyan nem nagy dolog, de ennek is kellene egy kis betonszegély. Annak idején a kis tó ötlete sokkal jobban meglepte, de erre már csak bólintott, hogy megcsinálja. Szerintem már megszokta, hogy fél évente kell építeni egy újabb tavat az asszonynak. Végül is, még mindig jobb, mintha örökké új cipőket akarna venni...

Délután - Ágicza éppen Nagymaroson volt - látom ám, hogy a szomszéd kutyája ott kóborol a kertünk sarkában, a pataknál. Azonnal lerohantam, és úgy ráüvöltöttem, hogy meg sem állt hazáig. Azért azt tudta jól, hogy tilosban jár, mert behúzta fülét-farkát, úgy rohant haza. Este előkerestem a flóbert pisztolyunkat, nem árt készenlétben tartani, ha itt tényleg a lótól a kutyáig bármi előfordulhat. Csak előbb még benézünk Vácra, veszek riasztópatront a mostani golyósak helyett. Célszerűbb, mert egy komolyan támadó állat ellen a golyós sem ér semmit, durranni meg ez is durran ugyanakkorát - viszont még véletlenül vádolhat senki azzal, hogy seggbe lőttem az állatát.

Jelentősen lehűlt az idő, este tele volt az ég piros felhőkkel. Annyira magasan is volt belőlük, hogy a kis tó is tele volt a tükörképükkel:

Szőnyi utca ügyben semmi hír, egyik oldalról sem. Várunk tovább :-(

Építési napló, 2005. 05. 04., szerda #

19 fok, borús idő. Tereprendezés a ház északi oldalán .

Maestro, 2005. 05. 03., kedd #

Nem tudom, mennyire tekinthető hitelesnek a hőmérőnk, ami a keleti oldalon van kiakasztva a kőfalra, a bejárat mellett. Ma 26 fok volt rajta, bár sokkal melegebbnek tűnt. A ház hűtésére viszont kitaláltam a megfelelő stratégiát: az éppen melegedő oldalon a felső ablakot nyitottam ki, az árnyékoson pedig az alsót. Így a meleg levegő gyorsan kiment és viszonylag hűvös jött be helyette. Mindez elég rendes huzattal, de az asztalainkat elkerülte, így nem volt zavaró. Az északi ablak alatt a födémbe vágott kis lyuk megint hasznosnak bizonyult, mert egy kis kósza szellő itt is megindult.

Megérkezett a házunk használatba vételi engedélye! Tudom persze, hogy ez már tényleg csak formaság, de mégis, eggyel több dolog van rendben körülöttünk. Most már csak a földmérőnek kell jönnie és átvezetni a földhivatalban a térképi változásokat. Onnantól hivatalosan is létezni fog a házunk :-) A kertben pedig kivirágzott egy újabb tulipánfajta, amit elsőre rózsának néztem - ennyit az egyszerű és érthető növényekből álló kertkoncepcióról...

Ma sikerült beszélnem a Szőnyi utcai ház volt tulajdonosának a testvérével, és bizony eléggé vegyes érzésekkel tettem le a telefont. Megkérdeztem tőle, hogy mi van a testvérével, mert a házat már egy hónapja eladták és azóta nem hallottunk róla. És ugye nekünk határozottan megígérte, hogy az eladáskor kifizeti azt az összeget, amit a felújításra fordítottunk. Erre valami olyan választ vártam volna magamban, hogy persze, csak még nem volt alkalma felhívni, vagy adjam meg a számlaszámot és azonnal küldi, stb. De nem, csak azt bírta erre mondani, hogy most érkeztek be különféle elszámoló közműszámlák, és pl. csak 60 ezer volt az áram, stb. De most éppen Magyarországon tartózkodik a bátyja, majd fel fog hívni. Hát, ennyiben maradtunk.

Most ott tartok tehát, mint egy hónappal ezelőtt: csak várjuk a telefonhívást és a pénzünket. Azt nem tételezem fel róla, hogy a fizetés alól akarna valami mondvacsinált ürüggyel kibújni. De ezt a késlekedést nem értem, mi köze van a fizetésnek a közműszámlákhoz? Annak idején minden óraállást felírtunk, amikor a testvére tavaly év végén meglátogatott minket, és az általa valamilyen számlákról megállapított egységárakkal számoltam ki mindent, és év végén ki is fizettem az utolsó fillérig, bár megélhetésre is alig maradt pénzünk. Rosszul esik, hogy egy maximálisan korrekt elszámolás után bármilyen gyanút fogalmaz meg velünk szemben és visszatartja a pénzünket csak azért, mert nem látja át azt, hogy egy éves elszámoló számlán egy év fogyasztása van rajta, mi meg fél évet laktunk ott. A házat pedig alapjáraton fűtötték az ott lakásunk előtt és után is, víz- és csatorna alapdíjak is voltak biztosan - de ehhez nekünk mi közünk?!?

Nagyon remélem, hogy tényleg felhív még az adóbefizetés határideje előtt, tisztázni tudunk minden esetleges félreértést és végül csak megkapjuk azt a pénzt, ahogy megbeszéltük. Írtam annak az ismerősünknek is, aki annak idején összehozott minket egymással, hátha tudna segíteni valamit, de még nem kaptam tőle választ. Hát itt tartunk most :-(

A szippantós viszont nem feledkezett el az ígéretéről és délután megjelent nálunk. Majdnem teljesen kiürítették a szennyvíztárolót, legközelebb másfél-két hónap múlva kell csak jönniük és ha kell, még egy hónapig el lehet húzni a dolgot.

Valami rendkívül nyomott idő volt, a teraszon csak lógattam a lábam (szó szerint, bele a vízbe), aztán úsztam is egyet. Ebből szerintem rendszeres program lesz a nyáron, annyira jót tesz a hátamnak az egész napos asztalnál ülés után. Ahogy elnéztem a terepet a leendő kis tó helyén, alig kell ott ásni, inkább csak kicsit el kell rendezni a terepet, megcsinálni a betonszegélyt és jöhet a fólia.

Eleve elég elcseszett kedvem volt a Szőnyi utca miatt, az időjárásban is bújkált valami közeledő front. A maximális agyi teljesítményem csak arra volt elég, hogy betoljak az arcomba egy nagy adag gyümölcsöt, és egymás után megnézzem az Amerikai Pite mindhárom részét. Este a lenyugvó nap utolsó sugára annyira erősen ütött át a felhők résén, hogy muszáj volt lefotóznom:

Ágicza, 2005. 05. 02., hétfő #

A májussal beköszöntött a nyár is: igazi fojtogató kánikula volt ma, amihez még hozzá kell szoknom - ahogy elnézem, nagyon sürgősen, mert itt már nem lesz újra tavasz. Reggel ott várt rám egy talicska beton a tóparton, csak éppen elfelejtettek róla említést tenni, hogy menjek le időben bedolgozni... Így aztán jó sokat szenvedtem, mire sikerült kiüríteni a talicskát és a hócipőm is tele volt a végére, ráadásul reggel a betonkeverőt is elvitték, nem tudom, mikor tudom befejezni majd a munkát. Tappancs viszont segít karban tartani a nagy tavat: kandúrka folyamatosan halássza ki és hozza be a házba a partról a csomókba összeállt algákat, legalább olyan lelkesen, ahogy tavaly én csináltam. Alábbi képen Nyafika éppen jobbnak látta békén hagyni a napozó teknőst - úgy látszik, a kis páncélos a szomszédból végleg átszokott hozzánk:

András felhívta a Szőnyi utcai ház volt tulajdonosát (pontosabban a testvérét, de eddig is vele tartottuk a kapcsolatot), de éppen nem ért rá, holnapra halasztotta a beszélgetést. Tényleg érdekelne, hogy mikor fogják kifizetni a megígért pénzt, mert pár hét, és nyakunkon az adófizetés. A szippantóssal viszont sikerült beszélnie, holnap jön és majdnem teljesen kiüríti a tárolót, utána valószínűleg másfél-két hónap múlva kell csak jönnie. Aztán, ha már ügyintézett, elment Szobra az OTP-be, megrendelni a mobiltelefonos tranzakció megerősítést, hogy 50 ezernél többet is átutalhasson az interneten keresztül. Érdekes, hogy az általános hivatal- és ügyintézőfóbiája ellenére ezt a bankfiókot kedveli, mert mindig segítőkészek és olyan családias ott a hangulat.

Ma csak egy munkás volt itt, ő is szép csendben tevékenykedett, nehogy felébresszen minket. A tárolók ajtó-ablakai melletti réseket kente ki csemperagasztóval. Ez sokkal rugalmasabb, mint a cementhabarcs, talán nem fog kiperegni a hézagokból. Máris sokkal jobban néz ki a ház, hogy eltűntek a sárga PUR-hab csíkok. Ezzel az építési munkákat be is fejezték, legalább is egy időre.

Holnapra, ha minden igaz, jönnek rendbe rakni az előkertet most, hogy a kőművesek levonultak és egy hete már nem esik az eső nap mint nap. A földkupacok is eltűntek a telek elől végre, egészen kezd emberien kinézni a terep. Még néhány hét, és viszonylag tisztességes képet fog mutatni az előkert is. Igaz, egy hónappal ezelőtt is ezt mondtam, aztán mi lett belőle... :-( Szóval, csak az a biztos, ami már megvan.

Ismét kiderült, hogy hiába én vagyok a vízmániás, András sokkal jobban örül a tavaknak, mint én: megvolt a kis tó vízpróbája is! Hidegnek hideg, de tökéletesen használható, és tényleg csak a stég hiányzik a partjáról és egy hágcsó az oldalából... Délután ugyanis már annyira meleg lett, hogy komolyan elgondolkodtam azon, hogy előkeresem a szalmakalapomat, mert azért ciki lenne napszúrást kapni májusban... András viszont gyorsabban megoldotta a problémát: a teraszról nemes egyszerűséggel belecsobbant a kis tóba, és jó tíz percig ki sem jött belőle.

Ezalatt megbeszéltük, hogy inkább ebből a tóból kéne fürdőtavat csinálni, ugyanis az uram szerint ebben is ugyanannyit lehet úszni (ő tudja jobban, én még nem próbáltam egyiket sem...), mert a kicsinek meredek a partja, tovább lehet tempózni benne. Így a békákat és az egyéb mocsári élővilágot sem zavarnánk a másik tóban, ld. siklók és teknős. Most már csak azt kéne eltalálni, a kis tó mellé pontosan hová akarom tenni a tisztítózónát a nádassal, mert ahhoz ugye újabb néhány négyzetmétert kell beáldozni a kertből az újabb vízfelületnek... És én csak nem hittem el a tavas fiúknak tavaly ősszel, hogy lesz itt még fóliázni való! A nagy tónál ilyen probléma nem lett volna, ott elég mocsárzóna van a part mentén, a szomszéd felé.

Gondos mérlegelés után úgy döntöttünk, hogy az északi oldalon, a tulipánfa és a ház közötti terület lesz a nádasnak a legmegfelelőbb, mert ha valamilyen külső szűrőberendezést is kénytelenek leszünk alkalmazni, ott tudjuk a gépészetet viszonylag kevésbé szem előtt levő módon elhelyezni. Hogy Andrásnak így is teljesen jó a tó vízminősége, mert ő a természetes vizekhez szokott, addig rendben van, de ha én is szeretném úszásra használni a tavat, akkor jó lenne tisztességesen megcsinálni úgy, ahogy azt kell, hogy tényleg tiszta legyen a vize annyira, hogy bele merjek menni, úgyhogy ezen azért vitatkoztunk egy sort, mielőtt beadta a derekát.

A hirtelen jött kánikula más kérdést is felvetett: ha nyáron éppen nem a tóban tartózkodik az uram, a házban is meg kellene azt a klímát teremteni, ami még éppen elviselhető számára. Ha télen akkora a ház hőnyeresége, hogy napos időben be sem kell fűteni, ez azt jelenti, hogy kánikulában igen komolyan árnyékolni kell majd, hogy ne süljünk meg. Azzal vigasztaltam, hogy inkább az árnyékolás miatt főjön most a fejünk, mint hogy ne legyen elegendő fény az otthonunkban. A tolóajtók a problémamentesebbek, mert a déli előtt ugye ott lesz a pergola a növényekkel, arra tehát csak az idei és a jövő nyárra kell valami ideiglenes árnyékolófelületet applikálni, valószínűleg nádfonatot, hogy védjen a déli napsütéstől. A nyugati elé pedig kilógatunk egy normál árnyékolót. A felső, kerek ablakok már nagyobb falat, még nem született meg a tökéletes megoldás, bár már olyan külső, rácsos árnyékolók is megfordultak András fejében, mint amit irodaházakon és kórházakon látni, csak hát nekem nem tetszik igazán a dolog...

Ha van egy kis időm, mostanában Myreille-t olvasgatom. Szeretem a stílusát, a szófordulatait, a világ apró, pillanatokra megfogható szépségei iránti érzékenységét. Nem egy gondolata, meglátása visszaköszön, egy kicsit rokon lélek... Lassan haladok, mert párhuzamosan olvasom a legelejétől és az éppen aktuális bejegyzéseket, de még mindig csodálkozom azon, hogy képes ennyire nyíltan, önmagát sem kímélve kiírni mindent magából... Ehhez bátorság kell, és nem is kevés.

Építési napló, 2005. 05. 02., hétfő #

24 fok, napos idő. Hézagok kifugázása a tárolók ajtajai és ablakai körül , kerti tó szegélyhézagainak kibetonozása .

Maestro, 2005. 05. 01., vasárnap #

Nem is tudom, mikor volt ilyen utoljára, de ezt a napot szinte csak pihenéssel töltöttük. Pontosabban, amíg sikerült Ágiczát kirángatnom az ágyból és összekészülődött az útra, addig félig összeszámoltam egy közepes családi ház építőanyag-szükségletét, de ez most nem a szemrehányások ideje...

Eleve dél körül keltünk csak fel, meglocsoltam a betonokat körben a ház körül, és arra gondoltam, milyen jó is itt lakni a zöld közepén. Hirtelen nagy kedvem támadt elmenni kirándulni az erdőbe, ha már egyszer itt lakunk a szélén - mert lassan mégis csak ciki, hogy akármelyik 'gyüttment pesti' többet túrázik itt, mint mi. Visszamentem a házba és megpróbáltam talpra állítani kis feleségemet is, ld. fentebb. Már négy óra felé járt az idő, amikor végre elindultunk.

De ettől még jó meleg volt, a nap sütött ezerrel, elballagtunk hát a patak mentén egészen a törökmezői horgásztóig. Kicsit hosszabb volt az út, mint ahogy azt képzeltük, de ha már elindultunk, végigmentünk rajta. Közben kitaláltam, hogy ha esetleg nyernénk a lottón, akkor minden telket felvásárolnék a házunktól látótávolságon belül, és akkor Áginak is lenne elég helye növényekkel kísérletezni és mögénk sem tudna senki építkezni, szóval nyugi lenne.

A tó pontosan olyan volt, mint egy évvel ezelőtt, ezért nem is fényképeztem le. Viszont most továbbmentünk a tó mentén megnézni, hová is tűnik el a hegyek között. Nos, ez a tó valószínűleg a patakunknak egy felduzzasztott szakasza, mert hosszan elnyúlik egy völgyben, és a végén még mindig ugyanez a patak folyik bele.

Mindig azt hittem, hogy az URH együttes dalában csak amolyan szürrealista költői képet fogalmaznak meg ('Itt ha vesztettem is, jól jártam, itt van egy híd a folyón - hosszában!'). De most látnom kellett, hogy tévedtem: igenis létezik ilyen, bár talán nem egészen így tervezték, csak az áradás is besegített egy kicsit:

Aztán már esteledni kezdett, és sietnünk kellett hazafelé, mert 20 fok alá csökkent a hőmérséklet és a drágámon csak egyetlen pulóver volt. Az útról már feltűnt a házunk, ügyesen fotózva szinte egyedüli házként a környéken. A távolban pedig kékes füstfelleg jelezte, hogy a faluban még fáztak ezen az estén és kezdtek begyújtani a kályhákba:

Este megnéztünk két tökéletlen filmet, beburkoltam egy nagy tál gyümölcsöt és ezzel vége is volt a napnak. Jövő héttől folytatjuk a munkát, és ha minden jól megy, talán a nyáron is akad majd egy-két hasonló pihenőnapunk...