| ZeBlog archívum, 2005. július |
|
Szinte már csak Zebegényben tárgyalunk, szép lassan minden megbízónk átszokik ide, az újak pedig eleve ide jönnek, a pesti irodát csak néha használjuk. Végül is csak egy óra az út, és még minket is minden nap elbűvöl a kert és a tavak látványa - és egy városlakóra mindez bizonyára még fokozottabban hat. A déli teraszon tárgyaltunk, és közben az eresz alól végig lelkes verébcsipogás hallatszott. Amikor hátra sétáltunk a tavakhoz, kerestem a tekintetemmel, de egyszerűen nem láttam őket sehol. Még egy darabig tanakodtunk, hogy merre lehetnek, de csak akkor találtam meg őket, amikor odatámasztottam a kis létrát a falhoz. A kőfal teteje és a deszkaborítás között van egy 2-3 centi magas rés, ott látszott egy fészek széle. Nem akartam közelebb menni, de nem is kellett, a helyzet egyértelmű. A legfelső kövek mögött nem mindig sikerült teljesen kitölteni betonnal, és a szűk bejárat mögött lapul a titkos fészek, a magyarázó ábrán látható módon: 
Ma már reggel hétkor felkeltem, hogy becsukjam az ajtókat-ablakokat. A technika bevált, a ház éjszaka lehűlt és estére sem melegedett fel igazán zavaróan. De a legszebb az volt az egészben, hogy a kora reggeli hűvösben mászkáltam a kertben és abszolút nem bántam, hogy ilyen korán felkeltem. És kinyílt egy kis tavirózsa a kis tóban is, és nem a szokott halvány pasztell színű, hanem egész élénk kis virág: 
Lenyírtam a kertben a maradék füvet, bár végig támadtak közben a szúnyogok. De a legrosszabb az utolsó tíz perc volt, ez alatt annyi csípett meg, mint előtte együttvéve. Viszont annál jobban esett a teraszon elhajítani a fűnyírót és belemerülni a tóba. Már hűvös volt a levegő, így - furcsa módon - a víz nem is tűnt olyan frissítően hűvösnek. Ágicza még mindig idegenkedik a vízben lebegő pöszmőktől, csak a lábát lógatta be a vízbe a partról és közben két kézzel hessegette a szúnyogokat :-) Csináltam egy jó kis pallótokos ablak modellt. Úgy látom, sokkal könnyebb valamit elölről kezdeni és áttekinthető logika alapján, tiszta lappal indulva megcsinálni, mint próbálni megérteni mások munkáját és azt javítgatni. Még nem tudom, mit kezdek majd ezekkel az objektumokkal, egyelőre még a tesztelési fázis tart. |
|
Még mindig a kis tavat töltjük, a halak pedig még mindig ott úszkálnak a tóba csobogó víz környékén. Tegnap próbáltam őket lefilmezni, de megijedtek tőlem és elbújtak a víz alá. Ágiczának viszont sikerült egy állóképpel is egész jól érzékeltetni azt a tumultust, amit a zuhany alatt bemutattak: 
Ahogy lement a nap a domb mögé, elkezdtem lenyírni a füvet a ház előtt. Egyszer csak L. bácsi kocsiját láttam megállni. Csak beugrott szólni, hogy pár napja egy átharapott torkú szürke macskát találtak a pataknál, nem a miénk volt-e. Szerencsére, nem. 
|
|
Azt hiszem, kitaláltam a tökéletes megoldást a kánikula problémájára: csak egy vízálló notebook kellene. Fognám szépen, beülnék a tóba az egyik 80 centi mély padkára, előttem egy darab deszkán úszkálna a számítógép. Ma olyan meleg volt, hogy már reggel belecsobbantam a tóba, és tényleg valami olyan kép lebegett a szemem előtt az elkövetkező napokról, hogy vízilóként lebegve itt is maradok pár napig, csak levegőt venni bukkanok fel időnként. Tappancsot is a zuhanyzóban találtam meg, ott feküdt a rácson elnyúlva: 
A vízben lebegve eltűnődtem azon, hogy lassan össze kellene számolnom a pergolákhoz való faanyagot, de már ez a gondolat is kifárasztott. Felmentem hát a tetőtérbe, és gyakoroltam a 'hason fekve alvás egy szál gatyában a ventilátor hatósugarán belül' c. túlélési technikát. Este ébredtem csak fel, akkor már volt erőm leülni és megválaszolni a leveleket, írni a fórumunkra és ilyesmik. Ágicza hozott Vácról olyan kis, konnektorba dugható, folyadékot párologtató szúnyogriasztót. Bedugtuk őket estére, de őszintén szólva, az többet segített, hogy este kilenctől éjfélig becsuktunk minden ajtót és ablakot. Most, hogy éjszaka lett, újra szellőztetünk és így is fogjuk hagyni egész éjjel, hátha akkor másnap lassabban melegszik fel a ház. A ventilátorok mennek még most is, és így egészen elviselhető a klíma. Egy-két bánatos szúnyog azért bepróbálkozik még, de egyrészt már kezdem megszokni őket, másrészt azért sokkal kevesebben vannak, mint az elmúlt pár napban. |
|
Mostanában szinte éjjel-nappal tápláljuk bele a vizet a kertünkbe, napi 12-15 m3-t locsolunk ki. Nappal a tavakat töltjük és a kerítés melletti csepegtetős öntözők áztatják a földet a sövény alatt, alkonyattól másnap délelőttig pedig az esőztetőkkel locsoljuk a gyepet a ház körül. Ennek megfelelően naponta 1-2 alkalommal le kell mennem a vízaknába, visszamosni a szűrőt. Az egyik ilyen alkalommal lemértem, hogy melyik locsolási mód mennyi vizet fogyaszt, de szerencsére mindegyik alatta van a kút vízhozamának: csepegtetők 14-16 l/perc, esőztetők 18-22 l/perc, a kút pedig 25 litert hosszú távon is gond nélkül kiad a kútfúrók szerint. Vagyis locsolhatunk nyugodtan, és a szűrő eltömődése is természetes. Hiszen télen egy hónapon át nem használtunk el annyi vizet, mint most egy nap alatt. Az jutott eszembe ezzel kapcsolatban, hogy talán jó megoldás lenne nálunk egy félautomata öntözőrendszer kiépítése. Valahogy úgy képzelem, hogy a vízaknából úgy jönne ki a víz, hogy megkerüli az ottani szűrőt (vagyis megint csak havonta kell majd lemászni oda tisztítani). A déli terasz mellett lenne egy kapcsolószekrény valahol, ott lenne beépítve egy szűrő, és innen lehetne nyitni-csukni azt a 8-10 ágat, ami a föld alatt menne szanaszét a kertbe. Végül is nem is kellene olyan sok: 2 csepegtető cső elöl, 2 hátul, 5 esőztető, egy tótöltő és egy hagyományos kerti slag ott helyben, amivel minden egyebet megoldunk. A szekrényben lehetnek sima golyóscsapok is, de idővel valami programozható elosztó is kerülhetne oda. A rendszer lényege az lenne, hogy minden cső a föld alatt menne, nem hevernének mindenütt a gyepen meg a kocsi útjában. Viszont a drága vezérlő automatikát vagy kihagynánk, vagy későbbre halasztanánk, a szintén drága speciális locsolófejek helyett pedig - nemes egyszerűséggel - sima csővégek állnának ki a földből, amire egy fél méteres csővel rádugom az akármilyen gyártmányú esőztetőket. Esetleg a kiálló csöveknek néhány kődarabból építek egy kis 'kunyhót', ami eltakarja a kiálló csövet és növényekkel jól körbeültetnénk. Ha jól gondolom, ez majdnem ugyanolyan rejtett lenne, mint egy profi automata öntözőrendszer, de a töredékébe kerülne és már elég kényelmes lenne használni. Ágit még mindig hiába próbálom meg becsábítani a tóba, de legalább annyit már elértem, hogy a lábát belelógatja, azzal is hűt magán valamit. Én közben a vízből kinyúlva pocakoltam Tappancsot a teraszon, mint az a képen is látható: 
Nincs is jobb, mint a vízben úszkálva lehűlni, majd kimászni és azon vizesen elterülni a terasz forró kövén. Aztán vissza a vízbe, stb. Nagyon megy már a dolog. Fókának kellett volna születnem? :-) Este végre megtaláltuk az öcsém telkeit. Korábban már többször kerestem őket, de - mint most kiderült - egy kicsivel magasabban és közelebb a faluhoz. Kiderült, hogy ott vannak a Mókus utca végében, pár háznyira attól a kis nyaralótól, amit nemrég néztem meg egy esetleges áttervezés ügyében. Amennyire meg tudtam állapítani, mindenféle fű bőségesen tenyészik rajta, de pont parlagfű nem, úgyhogy nem kell erőltetnünk a lekaszálását. Nem is tudnánk, mert igazán pontosan nem is tudjuk, mettől meddig tartanak ezek a telkek, talán A. tudná megmondani, majd egyszer megkérdezzük tőle. 
|
|
Reggel Tappancs nagyot alakított. A teraszon hevert egy döglött veréb, Tappancs pedig mellette toporgott, pofozgatta és mutatta a madarat, hogy ezt most ő fogta... Aztán odarohant Nyafika, lecsapott a madárra és addig morgott, míg Tappancs elsomfordált. Az eseményeket rekonstruálva erősen valószínűsíthető, hogy kis kandúrunk a más tollaival akart ékeskedni. De az az arc, ahogy ezt előadta... Nagy bociszemekkel nézett Ágira, mint amikor egy-egy nagy algacsomót hoz be neki a tóból. Szegény, nem tehet róla, hogy csak Nyafika elég fürge ahhoz, hogy nyílt terepen elkapjon egy madarat. Ő viszont elég erős ahhoz, hogy elvegye tőle :-) Bár a történet morgós része azt mutatta, hogy azért tudta, igazság szerint ki illet a zsákmány, mert szó nélkül átadta Nyafikának. Már épp ideje volt, hogy kihívjuk a szippantóst, mert már majdnem megtelt a tároló. Eredetileg azt terveztem, hogy mindig akkor ürítjük ki, amikor összegyűlik benne egy kocsira való (11 m3 a 20-ból), de az elmúlt másfél hónapban nem volt pénzünk ilyesmire. Most viszont gyorsan megcsináltattuk ezt is. Kicsit emelkedett ugyan az ára, de ha jól értettem, ez valami általános emelés az üzletmenetükben, nem velünk akartak kiszúrni ezzel. 
Ma is jó meleg volt, Ágicza is csak fotózni merészkedett ki a kertbe, a munkát hanyagolta. Én úsztam egyet a tóban, és megint csak igazán sajnáltam, hogy nem volt nálam fényképezőgép. Ugyanis, mikor jöttek inni a fecskék, félrehúzódtam a tó egyik végébe, és ahogy kvázi eltűntem a képből, tőlem fél méterre csaptak le a vízre a madarak, aztán repültek tovább. Feltéve, hogy kellő élességgel le tudtam volna kapni a pillanatot, remek fotókat lehetett volna ott és akkor készíteni. Lassan tényleg itt az idő felverni a kis sátrunkat, itt a kertben szerintem kiváló közeli fotókat is lehetne csinálni a madarakról, ha zavartalanul repdeshetnek. 
Tulajdonképpen már régen eszembe juthatott volna, de most tényleg megcsináltam: előszedtem a tárolóból a régi jó ventilátorainkat, és beüzemeltem őket a tetőtérben. Az a fajta fülledt meleg volt ugyanis kint, amikor a falevél sem rezdül, és melegebbnek érezni a 30 fokot, mint a 35-öt, ha van egy kis szellő... Ágiczát már egy ideje kérlelem, hogy ne lépjen rá mániákusan minden olyan küszöbre, amit nem kellene összesározni ill. lekoptatni. Nem vagyok egyébként az a túlzóan rendmániás ember, de a tolóajtó sínjéről a görgőkre megy a sár, aztán hamar huplissá kopik az alumínium sín, hát átnevelő kampányt indítottam a védelme érdekében. Nem azért, de egy ideje figyelem a vendégeinket, és mindenki más ösztönösen átlépi azt a kurva küszöböt. De mostanra már elértem valamit, mert kicsi asszonykám már átemeli a teraszajtó felett a sáros papucsát, de léptei ritmusában még megfigyelhető a törés, ahogy megcélozza a küszöböt, de aztán erőt vesz magán és mégsem lép rá. Következő lépésként a fafödém szegélylécét láttam el egyedi védelemmel, átmenetileg most egy speciálisan kezelt papírréteg segít megóvni a pácolás épségét: 
Nem tudom, mi van itt mostanában, de pár napja esténként ellepnek minket a szúnyogok. Párat levadásztam egy darab kartonnal, de nem bírtam velük, más taktikát kellett választanunk. Lekapcsoltam a világítást, és a nyugati kivételével becsuktam minden ablakot. A nyitott ablak felett felkapcsoltam a kinti reflektort, és befújtam az asztalunk környékét rovarirtóval. Az eredmény hamarosan látható lett, a szúnyogok egy része kiment a fényre, a másik fele az asztalon vergődött, de nem sajnáltam a rohadékokat. Este már csukott ablakoknál ültünk, szúnyogmentes térben. A levegő persze jó fülledt volt és a számítógépek is fűtik rendesen, de a ventilátorokkal egészen elviselhető. Azt hiszem, ennyi volt a ház klimatizálása, újabb problémát oldottunk meg :-) |
|
Ahogy beértünk Budapestre, első dolgunk volt átvenni a Harry Potter könyvet a Központi Antikváriumban. Kb. ezer forinttal volt olcsóbb az interneten megrendelve. Szerintem abban bíztak, hogy majd még sok könyvet rendelek a regisztrációkor kötelezően elfogadott hírlevélből, de sajna első dolgom volt róla leiratkozni. Ágicza még délután kiolvasta, amíg a fogorvosra várt. Éppen ideje volt már, mert az elmúlt héten alig lehetett hozzá szólni, csak bámulta a képernyőt, mint akit elvarázsoltak... Tettem egy rövid kitérőt Etyekre, és örömmel tapasztaltam, hogy pont Biatorbágyig ingyenes az autópálya. Persze, ha végig díjmentessé tennék, az sokszorosan megtérülne szerintem országos szinten, de nem én döntök róla... Egy épületasztalos műhelyét néztem meg és tárgyaltam vele valami távlati együttműködésről. Ő meg éppen árnyékolástechnikai céget keresett, akik nem erőltetik rá a megbízóra a saját asztalosukat, hanem ő működhet velük együtt. Éppen tudtam ilyen céget ajánlani neki :-) 
Visszafelé láttam egy régi villanyoszlopot, aminek a tetején egy gólya ütött tanyát. Kis koromban sok faluban láttam ilyet, de az elmúlt évtizedben ez az első gólya, amit látok: Amíg Ágiczára vártam az irodában, scriptet írogattam egy hasznos kis GDL-objektumhoz, egy kerámia falburkolat elemhez. Nem tudom, programozói szempontból mennyire bonyolult feladat: 1-5 darab, különböző színű és magasságú síkot kell a fal elé tenni (eddig nem nagy kaland), de egy ezekhez képest tetszőleges helyen lévő, akár alul vagy felül kilógó kilógó ablak helyét ki kell hagynia, a káváknál a megfelelő színnel beforduló burkolattal. Végül találtam rá egy egészen jó algoritmust, ami szépen kezeli a kilógásokat is, nem hal meg ha egy sornak tévedésből negatív magasságot adok meg, stb. Az eredmény a képen látható. Persze, aki nem modellez sűrűn falburkolatokat, az talán nem tudja ezt kellőképpen értékelni, ezért egy kis háttérinfó: az ablak körül látható burkolatmintát a fent említett egyetlen objektum megfelelő paraméterezésével csináltam meg, míg korábban 20 db különböző kis darabból tudtam volna ugyanezt összerakni. 
Azt hiszem, áttérünk a Cora helyett az Auchanre, fantasztikus lédús narancsot lehet ott kapni és egyébként is, választékban és árakban is jobbnak tűnik, hogy az egy órával későbbi zárást már ne is említsem. Hazafelé menet a kóspallagi út felé kanyarodtunk, de most nem Szob felé mentünk, hanem elmentünk Kóspallagra, megnézni az ott épülő családi házamat. Persze, már nem volt ott senki, aki beengedett volna, de azért egy fotót készítettem róla a kerítés felett: 
Találtunk egy kis utat, ami a térképen nincs is rajta, de rendes aszfaltozott út, és végig az erdőben kanyarog. Kóspallagról Szokolyára vezet, onnan aztán lecsorogtunk Kismarosig aztán gyorsan haza, mert a csirke a csomagtartóban már kezdett felengedni... |
|
Nézegettem a házunkat, mennyire más látványt nyújt a falu felől nézve, mint fél évvel ezelőtt. Akkor sem nézett ki éppen csúnyán, de a puszta föld volt csak körülötte. Most viszont, főként messziről nézve - amikor a szomszéd növényei is besegítenek az összképbe - lassan kezd tényleg olyan mesebeli hangulatú lenni, mint amilyennek elképzeltem. Hát még, ha befutják a mindenféle növények, amiket Ágicza majd elültet körülötte! Pont ma ugrottam el macskaalomért a zebegényi kőbányába, és útközben próbáltam a kocsiból kinézve megtalálni az a kis házikót, ami annyira tetszett annak idején. De úgy benőtték a növények, hogy nem találtam meg :-) Na, valami ilyet szeretnék majd, idővel. Hogy a házunk alakját a sok zöld és a kőfal együtt rajzolja ki. 
Ma kaptam választ a HVG szerkesztőségétől, a GoldenBlog közönségszavazás eredményét ugyanis csak az első 3 helyezettnél tették közzé, a többiek e-mailben kérhették el. Nos, amint megtudtam, a ZeBlog a 'tematikus blog' kategóriában a 4. helyezett lett, 40 szavazattal. Köszönjük a támogatást mindenkinek! Végre volt egy kis időm feldolgozni a 2005-ös látogatottsági statisztikáinkat. Sajnálattal állapítottam meg, hogy ismét lemaradtunk arról - a más blogokban néha megemlített - jelenségről, hogy mindenféle perverz és a blog tartalmába nem illő keresőkifejezésekkel is eltalálnak az oldalra. Minket ilyen szimpla kifejezésekre dob ki a kereső, mint 'kerti tó', 'zsalukő', 'Zebegény', 'kullancs kiszedése', 'pergola' és társai. Viszont találtam egy blogot, ahol még februárban leszólták a kis tavunkat, hogy milyen hülyeség volt a terasz mellé rakni. Nagyon nem értette szegényke, pedig olyan egyszerű. A munkáimat végignézve láthatta volna, hogy nem annyira az általánosan elfogadott szempontoknak akarok megfelelni a házaimmal, hanem az ott lakók igényeinek és életmódjuknak. Mert - még ha hihetetlenül is hangzik esetleg - más emberek gondolkodhatnak egészen másként és tarthatnak egészen más szempontokat fontosnak, mint mi... Ezért került tehát két tó is a mi teraszunk mellé (mi ugyanis nem tervezünk gyereket és a vendégeink sem nagyon hozzák a sajátjukat), és ugyanezért terveztem három másik háznál is a tavat a kert végébe, ahol könnyű felhúzni félútra egy kis kerítést (mert ott 2-3 saját gyerek lesz plusz a vendégeké). Este már sötétedett, amikor borzalmas vonyítás hallatszott kintről. A macskák nagy része azonnal besereglett, de Tappancs nem volt sehol. A hang ugyan inkább kutyától származhatott, de attól még lehetett a mi macskánk is a másik harcoló fél. Ott mászkáltunk a völgyben zseblámpával, szólongattuk a macskát, de hiába. A távolban csak a szürkemarhák szeme világított a sötétben, Tappancs sehol, pedig még a kaját tálba is öntöttem egy kis ropit, jó hangosan (a másik három macska mint a szélvész, úgy jött). Aztán egyszer csak előjött a sötétből, egy karcolás nélkül. Ezek szerint csak két kutya kapott össze valamin, ő meg éppen akkor volt világ körüli úton. 
Nem sokkal később Nyafika is produkált egy nagy visítást, de ez már inkább olyan cickányosan hangzott. Az előszobában pofozgatott ide-oda egy cickányt, a múltkorinál kb. egy számmal kisebbet. A szokásos technikával, ráborítottam az írószertartót és Ágiczát gyorsan felküldtem fényképezőgépért. Nyafika közben méltatlankodva kerülgette az elhappolt zsákmányát, de aztán egy kis macskatáppalegész jól megvigasztalódott. Az állatkát kiemeltem a farkánál fogva, de ezúttal valami extra sportos példányt fogtam, mert izomból felhúzta magát és már az ujjamon éreztem a kis fogait. Nem vártam meg a folytatást, lágy ívben a konyhapultra továbbítottam a fogcsattogtató fenevadat. Ott még egy kicsit bújkált előlünk, de aztán egy pohárral rabul ejtettem és átraktam egy műanyag edénybe. Itt már kedvemre fotózhattam, és annyira aranyosan tekergette az ormánykáját, hogy rövid videót is készítettem róla. Ez utóbbit kétszeres lassításban tettem itt közzé, így szabad szemmel is követhetőek lettek a kecses ormánymozdulatok:
|
|
Egész délelőtt dolgoztam a kertben, minek eredményeképpen kezd normálisan kinézni a bejárati ajtó és környéke. A futó hortenziát is sikerült elültetnem az ajtó két oldalára, remélem, szeretni fogják a helyüket és szép nagyra nőnek. Most, hogy a szomszédnál a muskátlik beindultak, és a vadszőlő is ugye évekkel előbbre jár, mint nálunk, egészen vadregényes, alpesi a ház, úgyhogy rövid távú célul tűztem ki a házunk felvirágoztatását. Lehet, hogy mégis lesz petúniánk, mert találtam végre egy csíkos fajtát, ami tetszik is, és az talán jobban bírja a kánikulát és a napi egyszeri locsolást a függőkosarakban, mint a fukszia, hiába van árnyékban déltől naplementéig. Hogy ennél árnyékosabb helyet hol fogok találni neki, rejtély... Délután magamhoz ragadtam az ásót, míg András tárgyalt, és beültettem jó pár palántát az évelőágyba. Még icipicik, de ha az állandó locsolással túlélik ezt a meleget, őszre már mutatni fog valamit ez a néhány négyzetméter is. :-D Na persze estére már nyilvánvalóvá vált, hogy nem kellett volna elhamarkodnom azt az ásást, a kezem legalább is élénken tiltakozott ismét a manuális munka ellen... :-/ |
|
András ma azzal foglalatoskodott, hogy az általunk eddig felmért ill. lefotózott lakásokban fellelhető összes ajtólap osztásait és a tokborításokat felvázolta a fotók alapján, ebből fog majd egy olyan CAD-es elemet gyártani, ami mindezt a formagazdagságot reprodukálni tudja: 
Nem irigylem érte, mert ez újabb néhány nap elemgyártás, nekem meg kiselőadások hallgatása a GDL-objektumok lelkivilágáról és működéséről. :-P Ájult egy idő volt, nem tudom, a frontok mit akarnak, de megvisel az ide-oda vándorló sok felhő és a légnyomás-ingadozás. Azon kívül, hogy ültem a gép előtt és olvastam a Potter 6-ot - ez is letehetetlen, hogy a fene enné meg :-D, csak olvasom, amíg bírom - csendben átkozódtam azon, hogy tegnap nem mentem be a városba az urammal, mert akkor már kint a teraszon heverészve a könyvet lapozgathattam volna komolyabb szemrongálás veszélye nélkül... Maradt még néhány fejezet, hiába, a gép előtt sajnos lassabban haladok vele, mint a papírformával. Érdekes megfigyeléseket tettem a múltkoriban: egyre inkább bosszant, ha tucatjával látok elpazarolt négyzetmétereket egy térben. Nem csak azért, mert a tágasság élményét nem szükségszerűen a feleslegesen megépített négyzetméterek adják meg, hanem azért is, mert ez azt jelenti, hogy az adott építész olyan házat tervezett, amibe súlyos pénzeket kell az építtetőnek értelmetlenül beleölnie. Egyetlen m2 is 150-200 EFt között van mostanában, akár 3-4 millió különbség könnyen összejön egy nagyobb házban. András szerint az lenne az igazi üzlet, ha az ilyen terek átszervezését ingyen vállalnánk, és csak a megspórolt pénz felét kérnénk el jutalékként... És ez a hely- és ezzel együtt pénzpazarlás simán kikerülhető lenne egy kis szakmai odafigyeléssel és átgondoltabb tervezéssel. Nem egy egészséges tendencia, hogy a forma háttérbe szoríthatja a ház elsődleges funkcióját, ami mégis csak az, hogy lakni lehessen benne, bármennyire is műalkotásként kezeli néhány építész az általa tervezett lakóházakat... |
|
Egy átdolgozott éjszaka után vonakodva engedtem be Andrást a városba egyedül,de ha jobbnak látja, hogy ne kísérjem el, mint sofőr, ám legyen, legalább aggódhattam kedvemre, míg haza nem ért. Addig is, volt elég dolgom kint, meg ilyen csendes napokon azért néha előveszem a gardróbból és leporolom háziasszonyi mivoltomat és ilyenkor a ház is normálisabban néz ki, mint szokott... :-) 
A szomszédban, néhány telekkel feljebb a szürke marhák sportot űznek abból, hogy a kerítésen túlra szöknek és az öreg almafák alatt legelésznek egészen addig, amíg a gazdáuk észre nem veszi a rendbontást és dühödten haza nem tereli őket. A böszme nagy állatok meg ha elindulnak, nem biztos, hogy három lépéssel odébb nem állnak meg újra, szinte csak élvezetből hajolnak le egy-két ízletes fűcsomóért, úgyhogy szórakoztató a látvány, és tényleg úgy tűnik, hogy néha már-már bosszantásból csinálják! ;-D 
Tovább vigyorgok a sásliliomokon, ugyanis most egy narancssárga nyílt ki a bordó helyett, és már csak egy tő van, ami meglepetést okozhat, de az most még nem hajlandó megmutatni magát. Még szerencse, hogy egy másikon a bimbók már gyanúsan sárgulnak, na, ezt lehet, hogy telibe találtam és tényleg kénsárga lesz, és nem drapp vagy rózsaszín. Már az is megfordult a fejemben, hogy beszólok a kertészetbe, hogy ha éppen látnak bordót nyílni, vagy netán kétszínű pipacspiros-sárgát, ugyan tegyék már félre nekem! ;-P |
|
Tartottam egy extra pesti napot, hátha el tudok intézni egy csomó dolgot, ami a héten elmaradt. Amíg a városban evett a fene, és az idő nagy része a város különböző pontjaira való eljutásra ment el, ráadásul időre, addig András itthon ült a gép előtt és még mindig azt az ablak-rajzolót csiszolgatta, amibe néhány nappal ezelőtt kezdett bele. Lassan pilótavizsgás feladat lesz beparaméterezni ezt az objektumot, de az tény, hogy a belvárosi bérházak kapcsolt gerébtokos ablakai most már bármilyen alakot is vegyenek fel, megjeleníthetők lesznek 3D-ben. Az alábbi képen mindegyik ablak ugyanabból az elemből készült, csak mások a beállításaik: 
Késő délután keveredtem haza, de sikerült kialakítanim a ágyásokat a ház körül, úgyhogy most már csak a beültetése maradt. Tappancs különös dolgot művelt ma este: végigterrorizálta a többieket, Krampuszkát úgy megtépte, hogy fekete szőrcsomók hevertek a fürdőszobában, és András már-már azon volt, hogy kiteszi a hidegre az agresszív kandúrkát, mikor leesett végre, hogy mi baja van: már délután is nézett rám a kajástálja mellől, de nem vettem az adást és feljöttem... Úgy látszik, eddig tartott a türelme, estére kirobbant belőle a düh, hogy már vele nem is foglalkozunk - szóltam hát Andrásnak, etesse meg a fenevadat, hátha lecsöndesedik tőle. És láss csodát, negyed óra múlva már egy békésen mosakodó kis kandúrka hevert az ágyon, vigyori képpel és tökéletesen elégedetten a kiszolgálással... :-D |
|
Ágiczának rövid eligazítást tartottam a fotózás ritkábban használt manővereiről, és végre sikerült úgy lefényképeznie a tavirózsákat, hogy ő is elégedett volt az eredménnyel. A lényeg: -0,7 EV expokorrekció, manuális fehéregyensúly és valamilyen, a vízben szépen tükröződő téma a háttérben): 
Mondjuk, nekem ez a júniusi fotója is teljesen megfelelt, vagyis a technika már akkor is megvolt, csak az ad hoc elcsattintott képek nem lettek olyan látványosak. Ha már fotózás, szétkaptam a nagyobbik fényképezőgépet, mert egy ideje akadozik a zoom, tele állásba csak apránként lépegetve lehet elvinni, vagy pedig kézzel rá kell segíteni, különben lefagy az egész gép. Nem volt nehéz szétszedni, azt a néhány speciális háromszögletű csavart egy lapos műszerész csavarhúzóval kitekertem :-) Amennyire lehetett, kitisztogattam az objektív környékét, de csak annyit értem el vele, hogy már nem szorul olyan nagyon. Vagyis egy kicsit még igen, és ha nem akarom a gépet újraindítani, akkor a biztonság kedvéért továbbra is tekerem kézzel a zoomot. 
Az egészben az a szomorú, hogy szívesebben vittem volna a szervizbe, csak éppen tele van a Digitális Fotó Magazin a Nikon Hungary hirdetésével, hogy csak rajtuk keresztül vegyünk gépet, mert csak azt hajlandók javítani. Az, hogy én is legális importőrtől vettem a gépemet, az nem érdekes. Hogy ők a Nikon hazai képviselete, az szintén mindegy. Ha mást nem is, de annyit azért reméltem az EU-tagságtól, hogy egy Nikon gépet átvesznek tőlem a Nikon márkaszervizben... Ráadásul nem is garanciális, fizetnék érte rendesen - ha csak nem éri meg új gépet venni a javítás költségéből, vagy használni így, széles látószögű beltéri fotókhoz úgysem kell zoom... Lassan már a visításáról megismerem Nyafika áldozatait. Ez a mostani gyanúsan nem a szokott kommersz egérhang volt. Az ágy alatt bújt el vele Nyafika, de az állatfogásra immár rendszeresen használt írószertartó ezúttal is bevált és az egér már az enyém volt. 
Formára ez is egérféle volt, csak viszonylag kicsi, és a fülei is sokkal kisebbek voltak (a ZooBlogban látható róla közelebbi fotó). Megtanácskoztuk Ágival, hogy mi legyen vele, de mivel inkább volt egérszerű, mint másféle, végül is a macskáknak adtuk. Nyafit bezártam a házba, hogy a többieknek is legyen esélyük. Az Öreg Kövér aludt valahol, Tappancs és Krampuszka nyújtogatták utána a nyakukat. Leraktam a teraszra, Tappancs kíváncsian szagolgatta, de aztán hagyta futni. Szegény egér el is kezdett szaladni, mire Mancsos egy csapással a nádastóba seperte, aztán a parton toporgott, amíg kiúszott. Kihalászta (ebben nagy mester őkelme), aztán az egér megint egérutat nyert, a kerítésen át. A szomszéd üres telken már egész nagy a növényzet, Nyafi és Tappancs még negyed órát bolyongtak ott, de nem hozták vissza az egeret. 
Viszont a múltkori cickányféle állatka nem úszta meg a dolgot: annak idején futni hagytam, de ezek szerint nem ment elég messzire. Amennyire a múltkori fotókból meg tudtam állapítani, ugyanaz a példány volt. Hát, így járt. |
|
Reggel átugrottam Nagymarosra, bevásárolni. A szemeteszsákban ezúttal három egér maradványai is lapultak, és olyan büdös volt tőlük a kocsiban, hogy nem bírtam tovább: a Szőnyi utca felé kanyarodtam és bevágtam az egészet a temető melletti konténerbe. Hazafelé már vidámabb volt az út, tele voltak ennivalóval Clióka hátsó ülései, kicsit feltöltöttem a hűtőt. Délelőtt itt volt a földmérő, megcsinálta méréseket a ház épületfeltüntetési vázrajzához. Nem is hozott magával figuránst, hanem én segítettem tartani a prizmát a méréshez. Ez egy kis fém henger, benne három tükörrel, amik visszaverik a lézersugarat a műszerbe. Most csak alaprajzi mérést csináltunk, gyakorlatilag körbemértük a ház sarkait, ki- és beugrásait. A kőfal miatt mondjuk ez elég érdekes lett, ez a ház egzakt módon sajnos nem mérhető fel. A sarkokon például 10-15 centivel kijjebb van a kőfal, mint egy méter magasan, és persze egy arasszal arrébb éppen máshogy ugrik ki egy kő a falból és megint van 5 centi eltérés... Azzal vigasztalt, hogy 1:2880-as léptékben úgyis fél centi körüli lesz az egész ház, nem fognak túlságosan kidomborodni ezek az eltérések :-) A papírmunka intézése közben szóba került a váci földhivatal, hogy milyen segítőkészek voltak, amikor a művelésből kivonást intéztük. Akkor mesélte a földmérőnk, hogy pár évvel korábban nem egészen ilyenek voltak ott, csak aztán új vezető került a hivatal élére, aki valahogy más mentalitást sugározhatott át a beosztottjaira. Azóta kedvesek és segítőkészek arrafelé a dolgozók, és a földmérők is szívesen mennek be a kitűzési adatokért. Hihetetlen, hogy egyetlen emberen mennyi múlhat. 
Ágicza eltökélten fotózza nap mint nap a tavirózsáinkat, lassan kezdi kitapasztalni a kellő technikát. Kiderült, hogy délután a laposabban sütő napsugarak miatt szebbek lesznek a fotók. De túl későn sem lehet fotózni, mert akkor meg becsukódnak a virágok. Hiába mondom Ágiczának, hogy minden tavirózsa-virág ugyanolyan, csak a színük más kicsit meg a méretük, a memóriakártya jelentős hányada mégis mindig virágos képekkel van tele: 
Este nagy morgást hallottunk a földszintről. Hát persze, hogy a szokásos történet: Nyafika egeret fogott, Tappancs pedig el akarja venni tőle. A macskák a falnak támasztott üvegtáblák két oldalán néztek farkasszemet és acsarkodtak egymásra, az egér pedig minden bizonnyal közöttük lapult. Egyszer csak látom ám, hogy kiszalad az egér az üvegek mögül, Tappancs felé. Aki undorral visszahőköl, helyette Nyafika ugrik oda. Egy villanás, és már a szájából lóg kifelé, ő pedig hangosan morog Tappancsra, aki most végre megnézné, mi is rohant rá a félhomályból. Új vállalkozásba fogtam, részben saját munkám megkönnyítésére, részben hobbiból. Már régóta bosszankodom azon, hogy nincs egy tisztességes kapcsolt gerébtokos ablak könyvtári elem az ArchiCAD-ben. Valamilyen persze van, de az ilyen régi ablakok falburkolata tipikusan leér a földig, a parapetfal és a könyöklő sokszor beugrik, más színű a külső oldaluk, stb. Új ablak készítésébe még nem mertem belevágni, mivel az egész GDL-technológia jórészt ismeretlen előttem. De egy meglévő modell működését megérteni, korrigálni és kiegészíteni az nem olyan nehéz, ha egy kicsit gondolkodik az ember, és van legalább valami alapszintű leírás a kezében. Ma még inkább csak a problémákat tártam fel, és az apróbb dolgokat javítottam ki, még pár nap munkám lesz vele, mire teljesen készen lesz. |
|
31 fok, napos idő. A megépült ház felmérése az épületfeltüntetési vázrajzhoz . 
|
|
GoldenBlog: épp, hogy végeztem vele, de végül is mind a 100 versenyben lévő blogot sikerült végignéznem az elmúlt hónapban. Egy részénél persze csak a legfrissebb bejegyzéseket és szúrópróbaszerűen az archívumokat. A legérdekesebbeket elolvastam elejétől a végéig, és párat olvasok azóta is. Az egész GoldenBlog: akcióban nem is a verseny a legfontosabb, hanem hogy megismertem egy csomó jó blogot, amire magamtól nem biztos, hogy rátaláltam volna. Egyébként a ZeBlog majdnem mindegyik kategóriába beleillik: személyes, tele van fotókkal, közösen írjuk és persze tematikus is. Csak a híreket ignoráljuk következetesen, mint ahogy minden mást is szép sorban kizárunk az életünkből, ami megzavarná kis világunk harmóniáját. Antenna például már évek óta nincs bedugva a tévénkbe, csak az általunk összeválogatott filmeket nézzük. Az újságokat és hírportálokat egymás után törlöm ki a bookmark listából, amikor valamilyen konkrét hazugságon kapom őket. A hírblogokat viszont szívesen olvasom, mert az interneten másként nagyon nehéz lenne a rengeteg szemét közül kiválogatni az értékes információkat. Érdekes levelet kaptam a Renault-tól: 'A RENAULT által folyamatosan végzett minőségellenőrzés és termékfejlesztés keretein belül megállapítottuk, hogy az Ön gépkocsijának teljes megbízhatósága érdekében szükség lenne járműve kürt vezérlés kábelének - az Ön számára ingyenes - ellenőrzésére.' Mindez tértivevényes ajánlott levélben, előre bérmentesített válaszborítékkal, a franciaországi központba. És menjek mihamarabb. És ha már eladtam volna a kocsit, 'az ügy fontosságára való tekintettel' tanúsítsam ezt aláírásommal a mellékelt adatlapon. Persze B+, kürt kábel. Kíváncsi lennék, még mit néznek meg azon a rendkívüli ellenőrzésen... A rövid kis nyaralásunk után tegnap már megint egész nap rajzoltam, rendereltem, felmérést szerkesztettem. Ehhez képest ma igazi felüdülés volt egy nagy tekercs skiccpausszal kiülni a teraszra és alkotni. Délután néhány újabb tárgyalás, egészen késő estig. Utána húzás haza, élénken csevegve közben (hogy el ne aludjak a volán mögött). Ma sem sikerült elmennünk a Harry Potter könyvért (egyébként szabad áras, és itt a legolcsóbb: www.bookline.hu), de már bezárt az üzlet, mire Áginak sikerült volna velük beszélni. De mire hazaértünk, egyik kedves olvasónk jóvoltából már ott figyelt a leveleink között a regény, elektronikus formában. Képernyőn ugyan kényelmetlenebb olvasni, mint könyvben, de szép lassan azért átrágom magam rajta. Az igazi persze majd az lesz, hogy fogom a magyar fordítást, és kiülök vele a patakpartra Nyafikával és egy nagy adag gyümölcssalátával. |
|
A teraszok területén egyféle gravitációs anomália tapasztalható, mert reggelente mintha a délin lenne nagyobb a tömegvonzás, ami a reggelis tányérokra is erősen kihat, míg délután a nyugatin tapasztalható ugyanez, csak kellékként egy-két újság vagy könyv szerepel. A fene se' érti ezt, valahogy mindig kint kötünk ki az utóbbi időben. :-) Mára egy újabb liliom örvendeztetett meg a virágával, amit még öt-hat ugyanilyen fog követni néhány napon belül, a hatalmas bimbókat elnézve. A rózsákból az egyik nagyon beindult, világító lazacszínű, és ezzel az extra élénk színnel 'lenyomja' majd a környezetét, akárhova is fog kerülni. Úgyhogy most fő a fejem, mit is rakjak mellé kontrasztnövénynek, hogy valamelyest tompítsa a hatást. Azt már jól látom, hogy nekem az olyan növényegyüttes jön be, ahol éppen a zöldek 80-90 %-a virágzik, nem az olyan ágyás, ahol egy-egy növény mutatja csak a legszebb formáját. A mostani évelőágyás még csak a csontváza annak, amit szeretnék, de lassacskán benépesül ez is és a többit is kialakítjuk. A mulcs már megvan hozzá, csak a füvet kéne ezekről a helyekről likvidálni. A fű egyébként mostanában ambivalens érzéseket kelt bennem. A tavalyi gyep gyönyörű szép most már, hogy 'fentről' locsolják rendesen és mi meg buzgón nyírjuk. Ha ezt tavaly tudtam volna, hogy ennek a lelke a rendszeres nyírás, most nem lennének csúnya, méretes lyukak ott, ahol a huszon-centis fű telelt át és kipusztult alatta a nagyja... Még szerencse, hogy ennek a nagy részére szeretnék ágyásokat, tehát csak a szegélyek környékén fog problémát jelenteni a folytonossági hiány. A déli oldalon a fű ahol akart, kikelt, ahol meg nem akart, ott most jó foltos, örülök neki nagyon ám... főleg azért, mert a felülvetés nem tudom, hogy egyáltalán ér-e valamit vagy ne is kísérletezzek vele. :-( 
Most kezd lassacskán alábbhagyni az ujjaimban az elmúlt időkben állandósult fájdalom, hogy egy hete csak alapjáraton végzek kerti munkát. Valami ilyesmi lehet reumásnak lenni, de ehhez azért még csak korán van!! Az a furcsa az egészben, hogy amíg kint szöszmötölök, addig nem érzem, hogy túlerőltetném, csak amikor bent újra gép elé ülök, feltűnik, hogy valami nagyon nem stimmel és ez reggelente hatványozottan rosszabb... Nade a panaszt félretéve, a jövő hét végére talán be tudom majd szerezni az új Harry Pottert is, az egyetlen probléma csak az lesz vele, hogy akkor két napra az olvasáson kívül minden más tevékenységet fel fogok függeszteni. Ennyi idő alatt talán megleszek vele, elvégre úgy a buli, ha csak alváshoz teszem le a kötetet... ;-) András meg majd csak megbirkózik vele, az előző angol kiadást is viszonylag tempósan és a csiribiri-szakkifejezések akadályát is egészen jól véve kiolvasta, szóval, minek várjunk jövő februárig a fordításra, nemde? |
|
Ha már nyaralni nem megyünk, önhatalmúlag kivettünk egy pihenőnapot és nem csináltunk semmit egész nap, csak a teraszon heverésztünk az árnyékban, András meg szitakötő-fotózását megszakítva csobbant egyet a tóban. Hiába mondtam neki, hogy a kistekin kívül most már mini-Nessie is van benne - a minap láttam a kis siklót kecsesen elúszni a terasz felőli part mentén - egyiküket sem zavarta a másik jelenléte... :-P 
Az esti locsolás a szinte teljesen felesleges tevékenységek kategóriájába volt sorolható, mert ugyan napnyugta utántól egészen 11-ig áztattam az évelőágyást, a sövényt és a gyepnek valót, ám éjfél előtt egy-két fenyegető villámlással kísérve jött egy nyári zápor. Még a zuhé előtt gyorsan kiszaladtam elzárni a vizet, úgyhogy én legalább szárazon megúsztam, de nem úgy a kert - a növények nagy örömére... |
|
A harminc fok pluszra való tekintettel láblógatós napot tartottunk, és fél délután kint heverésztünk a védett teraszon. Az árnyékolók jótékony félhomályba burkolták a nappalit, és egész nap nem is engedték felmelegedni az alsó szintet. A fényképezőgép viszont hiába volt ott mellettünk, csak nem sikerült lefotózni, amint az egerészölyv lecsap a nagy tó partjára, és halat rabol. Egy ideig még bénázott a kerítés cölöpjén, a zsákmánnyal a karmában, majd három szárnycsapással eltűnt a patakparti fák között. 
A kerti virágok is okoznak meglepetést nap mint nap: sosem tudni, melyik nyílik ki éppen, és hogy milyen színű lesz a virágja... :-) Tegnap megmutatta magát a legkisebb tavirózsa is, amelyik eddig csöndben hozta csak az aprócska leveleit, de ennél többet még nem láttam belőle. Kiderült, hogy barackszínű a kis aranyos, viszont képen csak rózsaszínbe hajlik, és nem nagyon üt el egy 'rendes' tavirózsától. Vagy a másik: még múlt héten például beszereztem egy bordó színű sásliliomot, ami ma reggelre kiderült, hogy pont olyan orgonalila színű, mint amilyet már nagyon régóta szerettem volna: 
A patakparton az árnyliliomok is szépen nyílnak, és ahogy elnézem, a fák közötti szűrt napfény éppen elég a növényzetnek, hogy szépen nőjön, és a párásabb levegő miatt ide olyan árnyéktűrő különlegességek is kerülhetnek majd, mint a rhododendronok, persze csak akkor, ha az újabb növénytelepítési akció beindul - előreláthatólag valamikor augusztusban. 
Egészen érdekeset fotózott az uram a nádastóban, a lótusz levele kicsit hullámosan fekszik fel a vízre, amitől az árnyéka olyan, mint egy virág szirmai: 
Nyafika este megint megörvendeztetett minket egy egérrel, éppen hozta be a macskaajtón, mikor hirtelen ötlettől vezérleve kipróbáltam, melyiket szereti jobban: a konzervet, vagy a frissen fogott, még meleg kaját. Háát, a varázslatos konzervtető-kattanás megtette hatását: a kis vadász letette a zsákmányát, még éppen elérhető közelségben, majd belenyomta a fejecskéjét a teli kajástálba, amíg én galád módon szépen eltüntettem az egerét... |
|
Majdnem egész éjjel fent voltam, segítettem Ágiczában tartani a lelket, amíg ő az utolsó simításokat és korrekciókat végezte egy terven. Hajnaltájban mégis felébredtem a jégmadár rikoltozására. Óvatosan kinéztem az ablakon, és tényleg ott ült a tegnapi helyén, a nádastó melletti kerítésoszlopon. Most már a megfelelő fényképezőgép volt nálam, így hát a fotó is jobban sikerült, mint a tegnapi. Ha így haladunk, még egy hónap és teljesen kitölti a képkockát :-) 
Sajnálom, hogy az új árnyékolóink nem nyerték el minden olvasónk tetszését. Pedig nem kell őket lebecsülni. Már két hónappal korábban is olyan meleg volt a teraszokon, hogy csak este ülhettünk ki oda. Az árnyékolók felszerelésével az ölünkbe pottyant egy 30 és egy 20 m2-es új helyiség, amiket az év felében nap mint nap használhatunk. Azóta ott eszünk, ott szundikálok délután, de még a postát felbontani is kiülök a teraszra, pedig az csak pár perc. 
A másik a műszaki oldal: a két teraszajtó egyenként több, mint 9 m2. Ez télen nagyon jó volt, a napsütésből nyert hőenergia érezhetően rásegített a fűtésre. Nyáron viszont meg lehet dögleni ennyi üveg mögött, ezért életfontosságú volt valahogy védeni a házat. A napfényből annyit kell beengedni, amennyit csak tudunk, de épp olyan fontos a megfelelő kizárás lehetősége is. Még ha kicsit modern is a mesebeli hangulatú házikóhoz, számomra mindig is az volt az elsődleges szempont, hogy jól működő házat tervezzek. Ennek pedig része az árnyékoló is. Számomra ezek a napsütötte, színes vásznak amolyan vidám tengerparti hangulatot jelentenek, a nyugati (vízparti) teraszon ez lesz a végleges megoldás, és ez így lesz jól. A déli teraszon csak átmeneti megoldásként került fel az árnyékoló, de annyira bevált, hogy maradni fog a pergola megépítése után is. A rózsákkal lazán befuttatott faszerkezet árnyékol majd tavasszal és ősszel, a nyári melegben ill. szemerkélő esőben pedig kitekerjük a ponyvát is. 
Hazafelé már nagyon álmos voltam, olyan gyönyörű pirosfényes felhős napnyugtát láttam, hogy muszáj volt felmennem a hegytetőre és onnan végignézni. Fényképezőgép sajnos nem volt nálam :-( Ágicza csak a szélét látta a völgyünkből, de még az is elég látványos volt: 
|
|
Ma Krampuszka is úszott egyet! Reggel kint sétáltam a kertben, és a macskák is kezdtek kiszállingózni utánam. Váltottam pár szót a szomszédunkkal, és ahogy beszélgettünk, odarohant a kutyája is. A kerítés túloldalán volt, de a macskák elve a kockázatok minimalizálása volt, ezért mérlegelés helyett berohantak a házba. A szürkék már megszokták, hogy a kis tavon nincs jég, de Krampuszkát vitte a lendület, bele a tóba... Gyorsan kimászott belőle, de azért látszott a különbség a szürkefélék és a félperzsa Krampuszka bundája között: amíg a szürkék alig csöpögnek egy-egy vízi kaland után, addig Krampusz útját nagy vizes foltok jelezték a teraszon és a nappaliban, mintha legalább fél vödör vizet ellocsoltunk volna. 
A gardrób sarkából halásztuk aztán elő a kismacskát, és két törülközőt is elhasználtam, mire sikerült valahogy megszárogatnom a csuromvizes kis állatkát. Utána még egy darabig ott melengettem az ölemben törülközőbe bugyolálva, ő pedig undok képpel nézett kifelé, mert persze kicsit sem nevettük ki szegényt... Egész nap nem is történt semmi érdekes, folytattam a gaz kiszedését a patak körüli területeken. A felázott föld ideális volt ehhez, könnyen ki lehetett húzni őket, szinte gyökerestül. Aztán egyszer csak kitört a második legnagyobb zápor, amit ebben az évben láttunk: 
Ömlött a víz mindenfelé, a szomszéd háztető körül - és persze valószínűleg a miénk körül is - fél méter vastag vízpermet-felhő gomolygott, a nádastóból kicsapott a víz, pedig a szél pedig majdnem a terasz közepéig fújta azt a vizet, aminek a tóba kellett volna folynia. Esőköpenyben kimentünk a teraszra és megmutattam Ágiczának, miért is szorgalmazom az árkok kialakítását. Azt hiszem, most talán belátta, hogy néha jól jöhet. Folyt a víz rendesen a telekhatáron lévő árokban is, valamennyire még a fotón is kivehető. 
Sikerült újabb jégmadár-fotót készítenünk. Ezúttal egész közel volt hozzánk, a nádastó melletti kerítésen üldögélt. Csak a normálisabb fényképezőgép lent volt a földszinten, és nem akartuk elriasztani a madarat a mozgásunkkal. Ezért muszáj volt a nagy gépet használnom, ami széles látószögben kiváló, de a teléje kb. fele akkora gyújtótávolságú, mint a másiké, úgyhogy pontosabban fogalmazva: sikerült újabb életlen jégmadár-fotót készítenünk :-( Este felmértünk egy átalakításra váró lakást, és éjjelig beszélgettünk a házigazdákkal arról, mit is kellene kihozni belőle. Hazafelé menet éppen azon tanakodtunk Ágiczával, le lehet-e írni valahogy kívülállók számára azt az érzést, amikor valóban feltétel nélkül megbíznak bennünk és a munkánkban. Arra jutottunk, hogy nem lehet - ezért meg sem próbálom. |
|
Szép csendesen ma is szinte végig esett az eső. Azt hiszem, egy darabig most nem kell majd locsolni. Elég bánatos az idő, de Ágicza örül neki, mert nőnek a növények, és mert Angliában megszerette az esős-ködös időt. Bevittem az irodába a panorámafotókat, mert időközben elkészültem velük. Ide még egyelőre nem rakom ki, de majd belinkelem ha ők kiteszik a saját oldalukra. Az áccsal is beszéltem, megrendelt pár szál akácot a tóparti stég főtartóihoz, pár héten belül szállítják őket. Nem tudom, mikor lesz meg ez az egész pergola és teraszburkolás projekt, de most egy kicsit végül is csúszhat, árnyék már most is van... Hazafelé, mivel még nem sötétedett be teljesen, elmentünk a Szőnyi utca felé, megnézni a régi kis házikónkat. Teljesen felújították kívülről, a bejárat fölé építettek egy kis előtetőt, az utcai és veranda ablakokat kicserélték újakra, de sokkal kisebbekre. Ezt nem egészen értettük, amúgy sem volt túl világos a szoba. Attól tartok, a belső festéseket sem tartották meg, de annyira nem néztem be, hogy ezt megállapíthassam. Majd ha teljesen készen lesz, egyszer arra sétálunk és bekopogunk, mert azért kíváncsi vagyok, mit hoztak ki belőle az új tulajdonosok. 
Találtam egy nagyon jó és ingyenes ikonszerkesztő programot (IconoMaker). Ezzel végre csináltam magunknak olyan favicon-t, amiben van 32x32-es és 16x16-os kép is, ez utóbbi 256 és 16 színben is, hogy mindenki, minden gépen igazi kis házikót láthasson a weboldalainkat járva ill. elmentve a kedvencek közé. |
|
Tegnap este úgy bealudtam, hogy mára maradt a blogírás is. Hajnalban viszont már öt órakor fenn voltam, és a sok napnyugta után fotóztam hajnali fényeket is: 
Egész nap furcsa idő volt, gyakorlatilag ahány irányba néztem ki, annyiféle időjárást láthattam. Észak felől hatalmas fekete felhők gyülekeztek, a falu felett napsütéses ég bárányfelhőkkel, a házat süti a nap, a távolabbi nagy tóba éppen szemerkél az eső... Leszakadt olyan zápor, hogy csak úgy ömlött a víz az esőcsatornából a tavakba, aztán napsütés, aztán zápor és napsütés egyszerre, minden kombinációban. A legszebb az északi oldal volt pár perccel azelőtt, hogy leszakadt az ég: 
Beszéltem a földmérőnkkel, és ezen a héten már mindenképpen eljön megcsinálni az épületfeltüntetési vázrajzot. Pár hónapja szó van már a dologról, de most talán tényleg meglesz. Nem mintha sürgős lenne, csak a rend kedvéért szeretném. Ha már telefonáltam, felhívtan az Építő Ötletek c. miskolci újságot, hogy nem küldenek-e tiszteletpéldányt. Kiderült, hogy még nem jelent meg az első szám, szombaton jön csak ki, és persze majd küldenek belőle. Jó lenne, mert a címlapon a mi házunk képe az illusztráció, és egy házépítés fotókkal dokumentált története is ismerős lehet sokaknak :-) Ha már így benne voltam a telefonálgatásban, felhívtam a Kapitány és Társát is, a neten láttam, hogy ők csinálnak összecsukható negyedgömb forma árnyékolót. Kiderült, hogy 160 cm a legnagyobb ajánlott méret, a 220-as ablakunkra nem javasolják ezt a típust. Eszembe jutott, hogy akkor jobb híján belső oldali szalagfüggöny legyen a kerek ablakokon, de ez valószínűleg Ágicza ellenállásába ütközne, marad valami függönyféle megoldás, majd, egyszer. Délután valami madár fülsértő hangon füttyögetett be az ablakon. Ágicza éppen indult le megnézni, nem egy fecske ragadt-e bent a nappaliban. Én kinéztem az ablakon, és még éppen láttam a jégmadarunkat, amint néhány méterre tőlem, a nádastó melletti kerítésről felröppen és eltűnik a patakparti fák között. Legközelebb sokkal óvatosabban nézek ki, és lesz nálam fényképezőgép is! Néha egészen komolyan esett az eső, és a déli oldalon szép nagy tócsába gyűlt az esővízlevezető lánc körül. Ugyanis Ágicza szépen elegyengette és feltöltötte azt az árkot, amit még tavasszal vágtam csákánnyal a fagyos földbe. Eddig ez nem derült ki, mert nem esett annyi eső, hogy megálljon a fal mellett. Ágicza minden tiltakozása dacára kapát ragadtam, és 8-10 centi mélységben csinos kis árkot vágtam a földbe, nagyjából az egykori árok nyomvonalán. Hiába, no, oda árok kívánkozik. Ági persze szeretne valami föld alatt húzódó csövet, de az csak eltömődik meg beleszorulnak a macskák, így leszavaztam. Talán, ha valami profi vízelvezető rendszer lenne, tisztítóaknával és egyebekkel, akkor talán. De egyszerűbb lenne ezt az árkot kiszélesíteni 40-40 centivel mindkét oldalon, akkor már csak egy alig látható hupli lenne belőle a fűben, de a víz éppúgy lefolyna rajta. Mindenestre, amíg ástam, Ágicza ott állt az ajtóban és felváltva aggódott azon, hogy nem csap-e belém a villám, illetve hogy mi lesz a szép ződ gyeppel... Este épp a tévé előtt hevertem, mikor valami ciccegés és nyikkanások hallatszottak a hálószoba felől. Először valami kabócának hittük, de aztán láttuk Nyafikát (ki mást?), amint az ágy alatt pofozgat valamit Tappancs lelkes asszisztálásával. Az a valami folyamatosan sivított, mint akit ölnek (végül is, joggal) és a földön heverő ruhák közé bújt. Aztán Nyafi előhalászta és láttam, hogy egy kisegér az. Mégsem akartam, hogy ott fent egye meg, megpróbáltuk elvenni tőle. Erre lement vele a földszintre, én utánuk egy drótháló oldalú asztali ceruzatartó hengerrel. Rá is borítottam az egérre, és a farkánál fogva felemeltem - Nyafika meg odaugrott és kikapta a kezemből. Másodszor már Ági szorításában méltatlankodva nézte, hogy emelem fel megint a kis állatkát. Ekkorra már megdőlt a kisegér-elméletem. Méretre tényleg akkora volt, de inkább valami cickányfélének látszott, hosszú hegyes orral és vakondot idéző pici szemekkel: 
A falra tettem a fotózás idejére, egész nyugodtan lógott ott, lábaival a vakolatra támaszkodva. Utána kidobtam az éjszakába, a mellettünk lévő üres telekre. Ha van egy csepp esze, nem jön vissza többet. Nyafika még sokáig szaglászta a falon a cickány hűlt helyét, és szemrehányóan nézett rám. Kárpótlásul kapott egy kis konzervkaját, ha már elvettem tőle az egerét. Egyébként, nem is olyan rossz dolog egérre vadászni, kezdek ráérezni én is az ízére :-) Aztán ha annyit elérünk az állandó egérelszedéssel, hogy nem a tetőtéri szőnyegen öli meg az állatkáit, már az is nagy dolog. Hajnali kettőkor még mindig esik az eső, de szerencsére alig hallatszik be a tetőtérbe. Egyre inkább úgy tűnik viszont, hogy a vasárnap esti tófeltöltésünk egyike volt a világ legfeleslegesebb dolgainak :-) |
|
22 fok, esős idő. Vízelvezető árok ásása a déli terasz mellett . 
|
|
Ma reggel Öreg Kövér ismét bemutatta, hogyan is került a neve az e-mailjeim végére, az aláírásba. Még egészen kicsi korában, amikor csak mi ketten éltünk a kis szoba-konyhás lakásban, esténként mindig így befészkelte magát a hasam és a billentyűzet közé, én meg pötyöghettem fél kézzel a leveleket. Azóta persze felnőtt és már csak díszpárnát játszik egész nap, de ha hajnalig dolgozom, vagy túl korán kelek fel (azaz amikor érezhetően fáradt vagyok és vigasztalásra szorulok), akkor odajön és órákon át dorombol nekem: 
Ágicza kicsit maga alatt volt. Nem is annyira a buli fárasztotta ki, hanem hogy egész héten megszállottan rendezgette-gyomlálta-alakítgatta a kertet, hogy minden tökéletesen nézzen ki a Nagy Napra. Most megpróbálta egy nap alatt kipihenni magát, amíg én sikeres tárgyalásokat folytattam. 
Estére már csak annyi erőm maradt, hogy segítsek Ágiczának a vízijácintokat és egyéb úszó salátákat áttelepíteni a nagyobb tóba, mert ott több tápanyagot találnak és nem lesznek sárgák a leveleik. Emlékszem, hányszor akarta Ágicza leengedni a nagy tavat és kiszedni belőle az iszapot, aztán a végén csak kiderül, hogy az is kell az élethez... A nagy tónak ugyan nem látni le a fenekéig, de virul benne az élet, úgy jó az egész, ahogy van. És ezt már egy éve mondogatom kicsi asszonykámnak, de ugye... na, mindegy. |
|
Viszonylag eseménydús nap volt a mai. Reggel már korán felkeltem és végignéztem, ahogy behordják a mulcsot a telkünkre. A leendő kőkert helyén terítettünk le fóliával egy nagyobb területet, oda pakolt a markoló. Még a múltkor lemértük, hogy a kanál 300 literes, vagyis ha kicsit megpúpozza, akkor pont három forduló ad ki egy köbmétert. Ott üldögéltem tehát a ház előtt, minden fordulónál kiraktam egy kavicsot a lépcső szélére, néha fényképeket készítettem a rakodásról. Hamarosan a szomszéd kutyája is bepofátlankodott az udvarunkra, és előadta a Bús Nézésű Barátságos Kutya c. magánszámát. Annyira élethűen csinálta, hogy muszáj volt megvakargatnom a füle tövét, és ahogy kiderült, éppen úgy pocakolható, mint a macskák. Csak persze a macskák sokkal kecsesebb és puhább állatkák, és nem akarnak megharapni, amint hátat fordítok nekik... 
Összesen 7 m3 mulcsot hozott most át hozzánk, és valószínűleg később lesz majd még egy köbméter, ami szintén a miénk lehet. Alig, hogy megvolt a rakodás, befutottak az árnyékolósok. Egy személyautó tetőcsomagtartóján hozták az árnyékolókat, és pár óra alatt fel is szerelték őket. Nekem közben már indulnom kellett tárgyalni, csak még gyorsan egyeztettem velük a ponyva dőlésszögét. Még a vízszintességgel volt egy kis gond, általános irányelvként azt mondtam nekik, hogy a kert irányából nézzék össze az árnyékoló végét a nagy áthidaló fagerendákkal, azok biztosan vízszintesek. Vagy ha mégsem, akkor is legalább egymástól ne térjenek el. Mire visszaértem, már fent voltak az árnyékolók, és boldogan tekergettem őket ki és be. Délelőtt még borús volt az ég, néha az eső is csepergett, de délutánra gyönyörű napsütéses idő lett, és az árnyékolók fényesen beváltak. A déli teraszon kellemes hűvös volt, árnyékban és mégis kint a friss levegőn valószínűleg a kánikulát is könnyű lesz majd elviselni. A nyugati terasz hatalmas felületét is lefedte a ponyva, és a lelógó mellékponyvával egész késő délutánig teljes árnyékot adott: 
A ház úgy egészében is jól néz ki az árnyékolókkal, és a kiválasztott szín is teljesen jó kívülről és belülről nézve is. Mit mondjak még, ez az egész árnyékolósdi sikersztorinak bizonyult, na. 
Délután nagy partit rendeztünk, az Index kerti tavas topikján írogató kerti tavas sorstársainkkal találkoztunk. Azt hiszem, nagyjából pont az a tíz fős buli az, amit még el tudok viselni, és egész jól éreztem magam. Sajnos, a hölgyeknek nem sokat tudtam mondani a tavainkról, főleg a növényekkel kapcsolatban nem, de a férjek és barátok kis csoportjával építészeti és építéstechnológiai kérdéseket vitattunk meg. Ágicza ráadásul szó nélkül lelépett egy órára, valami geocaching ládát kerestek az egyik párral a trianoni emlékhelynél, addig én szórakoztattam a vendégeit... Késő estig beszélgettünk és eszegettünk mindenféle sütit és egyebet, ennyi kikapcsolódás már éppen kellett is. 
Elnézegettem a hátsó kerítésünket, szinte már teljesen benőtte a komló meg valami vadszamócaféle. Mi lett volna, ha a tüskés bokrok helyett ilyenekkel futtatjuk be az egész kerítésünket? Már embermagas zöld fal lenne körben a kertünk körül. Persze, ezek a levelek télen lehullnak, míg a tüskebokrok akkor is takarnak valamit. |
|
24 fok, napos idő. Árnyékolók felszerelése , mulcs behordása a telekre . 
|
|
Már teljesen megszáradt a bútorolaj a szerdán lekent asztalon és székeken, ki is tettük őket a teraszra. A déli teraszon szép kényelmesen elfér az asztal, a reggelimet már ott költöttem el. Délelőtt a nyugati teraszon üldögélve tárgyaltunk, és megint csak megállapíthattam, hogy árnyékban ülve nagyon jó kint lenni a szabadban. Persze, nem is volt olyan forróság, de akkor is. És holnap felszerelik az árnyékolóinkat, azután már bármikor kiülhetünk a teraszokra! Délelőtt nagyon alacsonyan repkedtek a fecskék a kis tó felett, és Tappancs lelkesen ugrált utánuk. El persze egyet sem kapott, és az egyik ugrás után alig tudott lefékezni a tóparton, tíz centi híján a vízben landolt. Utána már csak nézte őket a földön lapulva, és nem ugrált egy ideig... 
Bezzeg Nyafika, a fecskeinvázióról ugyan lemaradt, de ő látványos (és sikeres) vadászatot produkált. A tóban fekvő kőről felugrott, a levegőben lecsapott egy nagy szitakötőt, majd visszaérkezett ugyanarra a kőre és a vízből kihalászta a zsákmányát, majd elmajszolta. Délután jött a markolós, és kicsit átrendezte a ház előtti kertrészt. Először is behordta a nagyobb andeziteket, amik eddig a kerítésen kívül hevertek a gazban. A helyüket elegyengette, végig a kerítésünk és az erdészeti út között, a sittes földet egy kupacba hordva össze az egyik sarokban. Aztán kiszállította a maradék mészkövet a kerítés elé, és annak a helyét is elplanírozta. Ezzel teljesült Ágicza régi vágya, jöhet a kőkert! A mulcs átszállítása már holnap reggelre maradt, és az út közepe helyett a későbbi kőkert területére rakatjuk, hogy rendesen be lehessen állni a ház elé. A maradék sódert kitalicskáztam a kinti sóderhalomhoz, a telken belül most szokatlanul nagy rend uralkodik. A kerti csapunkkal kapcsolatban is kitaláltam valamit. Most a vízakna mellett van, az aknától egy méterre jön ki a földből a KPE cső, és a végén van egy csap. Arra gondoltam, hogy ez a csap megmaradna, mert jó az a kert elején és a vízaknához közel, csak a csövet a föld alatt kellene elvinni. És majd csinálok még egy leágazást, ami a déli terasz előtt ér véget, csak ezt a csövet nem ássuk el, hanem egyszerűen belefektetjük a vízelvezető árokba. Ezt sokkal kényelmesebb lesz nyitni-zárni a házból, és a központi elhelyezkedése miatt rövidebb tömlőkkel lehet elvinni a kert hátsó végébe a vizet, kisebb lesz a nyomásesés. Egy jótanács mindenkinek: óvakodjatok egy bizonyos newseefuel nicknevű nőtől, aki úgynevezett 'matricákat' reklámoz minden létező árverési és hirdetési weboldalon! Egyrészt lopott fotókkal reklámozza magát, szerepel ott Ágicza néhány üvegfestményének a fotója és más üvegfestők is sorra ismerik fel a saját képeiket. Másrészt, amint kiderült, a matricája meglehetősen gagyi. Az illető ugyanis nem a mintát másolja le a fotókról és rajzolja meg azt újra (ez elfogadott üvegfestő körökben), hanem egy az egyben lelop fotókat mások weboldaláról, és a hirdetéseire jelentkező balekoknak 500 Ft-ért kinyomtatja valami öntapadós matricára. Képzelhető, hogy milyen minőségű lesz a kép, amit a 4-500 pixeles képekről nyomtatnak A4 méretben... A vatera.hu hosszas e-mail váltás után levetette az oldalukról a képeit, de ott van még ezer más helyen a weben. Bővebben erről az Index Üvegfestés fórumán olvashattok, a szerda-csütörtöki hozzászólások között. |
|
23 fok, borús idő. Tereprendezés és kövek átrakodása , tószegélyhez való kövek összerakása . 
|
|
Kora reggel felhívtak a budapesti irodánkból, hogy süt a nap. Eddig nem volt jellemző rájuk az időjárásjelentéssel összekötött telefonos ébresztés, de erre most tényleg szükség volt. Kedden a borús idő miatt elmaradt a panorámafotózás, de most ideális idő volt: ragyogó napsütés, az égen egy szál felhő sincs. Elkezdtem tehát készülődni az útra. Most vettem észre, hogy hétfőre hívtak be tüdőszűrésre, a helyi iskolába. Csütörtök lévén, ezt csak röviden kommentáltam, de aztán megoldást kezdtem keresni. A polgármesteri hivatalban azt mondták, hogy semmi baj, csak december 31-ig menjek el Vácra. Felhívtam a váci tüdőgondozót, ők is várnak sok szeretettel. A tervezettnél két órával később értem be az irodába, de közben kedvező változás állt be az égi fronton: kis felhőkkel telt meg az ég. Ez a lehető legjobb a kültéri panorámához, mert hosszan süt a nap, de nem unalmas az égbolt képe, a kontrasztos felhőcskék nagyon jól mutatnak a képen. Szerencsére Ágicza nem látta, hogyan készítem a fotókat. Felállítottunk a domboldalon egy 7 méter magas, három részes létrát, egy fő ellensúllyal az alján, és erre másztam fel nagy bátran. A fényképezőgépem zoomja néha beragad, és ez persze pont ott jött rá. Akku ki-beszedegetés, objektív elfordulására kézzel rásegítés, mindez a létra csúcsán, fél kézzel kapaszkodva. De aztán megcsináltam a panorámát, a képen az is jól látszik majd az árnyékomról, hogy honnan készítettek a képet. Közben a kisebbik géppel engem fotóztak, mert néha nem csak a kép az érdekes, hanem az elkészítés körülményei is: 
Visszafelé már kicsit jobban ráértem, kerültem egyet Vácduka felé, ahol már majdnem készen van egy pár éve tervezett házam, arról csináltam néhány fotót. A váci tüdőgondozóban átestem életem leggyorsabb tüdőszűrésén. Várakozók nem voltak, papírokat nem kértek tőlem, azonnal behívtak és átvilágítottak. Leparkolással együtt is megvolt az egész tíz percen belül. Délután lenyírtam a füvet, és végre rájöttem, mi a helyes taktika a gyűjtőkosárral. Rajta kell hagyni a fűnyírón, de nem egy helyre mászkálni vele üríteni, hanem kupacokba rakni menet közben. Mindig is vonzódtam a nagy munkagépekhez, és ez már majdnem olyan volt, mint amikor az aratógép megy a mezőn és szabályos időközönként lepottyant egy-egy szalmabálát :-) 
A tavi növények tényleg sokat nőttek,most már egész hangulatos képeket lehet készíteni a házunkról. Furcsa, hogy mikor elkészült, a legsilányabb havas környezettel is annyit fotóztam a házat, most meg ez az első kép már hónapok óta. Persze érthető, akkor újdonság volt a házunk, megtette bármilyen fotó. De igazán szépen lefényképezni majd akkor szeretném, ha már kicsit erőre kapott körülötte a kert is (meg persze kék az ég, apró és éles kontúrú felhőcskékkel :-) |
|
Hét végére Ágicza nagy partit rendez, az Index kerti tavas topikjának nálunk lesz az idei találkozója. És persze most kétségbeesetten rendezgeti e kertet, hogy minden jól nézzen ki, mire jönnek a kertes-tavas kollégák. Nem titkoltan utáljuk a sznobokat, többek között az olyan megnyilvánulásokért, mint az árcédula 'véletlen' rajta hagyása a megvett holmikon, hogy a vendég is láthassa, milyen drága dolgai vannak itt valakinek. A tegnap megvett növényeket Ági ma reggel elültette a kertben, de nagyon sietett vele, épp hogy csak benyomta őket a földbe, ahogy voltak. Nem csoda hát, hogy egész nap remekül ugrattam az újonnan felvett sznob allűrjével (a hétvégi vendégek elkápráztatása a bokrokon hagyott árcédulákkal :-))) 
Telefonáltak az árnyékolósok, szombaton délelőtt szerelnék fel a két szerkezetet. Eléggé ki lesz számítva a dolog, mert dél körül végeznek vele, és pár órával később már kezdődik a buli. 
Tappancs mostanában azt játssza, hogy beül a macskatápos konzervek közé a polcra, és onnan néz fel ránk beszédes tekintettel. Pedig ilyen konzervet még egy ideig nem kap, mert néha kihányja, maradunk a speciális kímélő konzervnél. Ezt a fát már régóta le szerettem volna fotózni, mert mindig megakad rajta a szemem. A házunkkal szemközti domboldalon áll, és szinte világít a sötétzöld fák között: 
Holnap megnézzük az öcsém telkét és ha van rajta parlagfű, lekaszáltatom. Ágicza délután bent volt Pesten, és hozott bútorolajat is. Este lekentük a két új széket és az asztalt is, ha minden jól megy, szombatra teljesen megszáradnak és lesz mihez leülni a vendégseregnek. Még délután felraktam a konyhabútorra a függönysíneket, és Ági valamikor megvarrja hozzá a függönyöket is. Mondjuk, nekem nem igazán hiányoznak, mert nem lehet átlátni tőlük a polcokat, ezután húzogathatom félre őket, ha keresek valamit. Alighanem ez is amolyan ősi, misztikus dolog lesz, mint a levesevés erőltetése: száll anyáról leányra és mi, bárdolatlan férfiak, ezt úgysem érthetjük meg, hát csak fogadjuk el... |
|
22 fok, borús idő. Függönysínek felszerelése a konyhabútorra, kerti bútorok beeresztése olajjal , kertrendezés . 
|
|
Még reggel is folytattuk a tegnapi rendereléseket, de sikerült időben elkészülnünk vele. Bevittük Pestre átadni, és sajnos elfelejtettünk bemenni Vácra a kertibútor-olajért, viszont a Bricóban Ágicza nem mulasztotta el felhasználni a tavalyi egymilliós vásárlási összegünk után járó utalványokat, vettünk függönyt a konyhába és teletömtük Clióka hátulját új növényekkel. 
Az irodánál lefotózok majd néhány árnyékolót, de nem minden életveszély nélkül. Ezek egyike pedig egy 7-8 méter magas létra tetejéről fog készülni, amit az iroda melletti domboldalon állítottak fel, amint a mai helyszíni szemlém során ezzel szembesültem. Azt ígérték, hogy majd tartják alul, de azért nem felhőtlen a hangulatom. Ma fel is vonultam teljes fotós felszereléssel, de nem sütött a nap, és mivel a fotó árnyékolókat mutatna be, verőfényes napsütést képzeltem el ehhez a panorámához. Most tehát várunk a kedvező alkalomra. Este pedig éppen valami országos esőzés kezdődött, úgyhogy nem tudom, meddig kell még várni a szép időre. |
|
Ma blogos napot tartottam, szinte reggeltől estig csak a magam és mások blogjaival foglalkoztam. A számítógépek teljes erővel 3D panorámákat és objektumokat rendereltek, ilyenkor nem célszerű más memória- vagy processzorigényes alkalmazást futtatni mellette. Maradt a szövegszerkesztő, és végre megcsináltam egy régi tervemet, a ZeBlog archívumok átstrukturálását. Eddig ugyanis húsz bejegyzésenként volt archiválva, helyette most egy-egy hónap bejegyzéseit gyűjtöttem egybe. Remek kis Javascript sorokat írtam az évek és hónapok kiíratására. Persze, egy profi webdesignernek nem nagy dolgok ezek, de én büszke vagyok arra, hogy minden saját kezű munka a weboldalainkon, a dizájn és a JS menü is. Az egészet egyébként a Crimson Editor nevű programmal készítem, ami csak annyival tud többet a Notepad-nál, hogy színekkel kiemeli a HTML tag-eket, így könnyebben átlátom a kódot. Már többször felkínálták nekünk profi webdesignerek, hogy megcsinálják flash alapon az 'elavult weboldalainkat', de ettől a hátam borsódzik. A mi oldalaink letölthetőek modemmel is, minden böngészővel működnek, offline böngészőkkel leszedhetőek, és az egyetlen mozgás rajtuk a házikó pöfékelése (azt is én animáltam annak idején). Ez utóbbit olykor elnézegetem még most is, olyan megnyugtató. Próbáltam meghekkelni az ELMŰ bürokratikus rendszerét, de sajnos nem jártam sikerrel. Felhívtam őket, hogy bejelentsem a címünk megváltozását, és egyben kértem, ide küldjék ki újra az esedékes villanyszámlát. Titkos gondolatom az volt ezzel, hogy az új számlát nyilván később küldik ki, azért későbbre tolódik a befizetési határideje is. És mivel ez egy éves elszámolás, nem lenne mindegy a dolog. De nem így megy ez náluk: ha valaki nem kapta meg a számláját bármi okból, az újonnan kiküldött csekk befizetési határideje változatlan marad. De legalább a havi számlákat ezután már az új címünkre küldik... Mindemellett szorgosan olvasgatom a GoldenBlog első 100 helyezettjét. Amennyire lehet, próbálom felelősen megalapozni a szavazásomat. Az én-blogoknak már a felét kiszórtam, főleg a semmitmondó és a nyavalygós jellegűeket. Ahogy észrevettem, nagyjából három dolog derül ki egy-egy blogból, amit néha egészen eltérően értékelek: az író személyisége, a gondolatai és a stílusa. Ellenszenves ember is írhat elgondolkodtatót, és érdekes dolgokat is megírnak néha mesterkélten, stb. Azért nem lennék a döntőbírók helyében. Én mindenesetre próbálok olyat választani, aki mindhárom szempont szerint rokonszenves. A fotóblog témakört egy az egyben kihagytam, mert GPRS modemen keresztül nem vállalhattam az alapos átnézést. A hírblogok annyira nem érdekeltek eddig, de ha más választani kell, itt a legfontosabb szempont a hitelesség és az, hogy mennyire tudná pótolni a hagyományos médiát. A közös blogokat leginkább az én-blog kategóriához érzem hasonlónak. A tematikusnál a legkönnyebb a dolgom, mert már megvan a biztos jelöltem :-) |
|
Már látszatja van a múltkori két napos esőnek: végre elkezdett zöldülni a gyep! :-) Az immár gazmentesített hátsó traktus kezd egyre elfogadhatóbb ábrázatot ölteni, bár a fű jelenléte és hiánya is gondot okoz, igaz, más-más pontján a kertnek. Ahová évelőágyakat terveztem, ott van belőle bőven, ahova meg gyepet, ott meg nem kelt ki rendesen... Viszont a két tó közötti gyep-hiány egy érdekes gondolatot ültetett el a fejemben: lehet, hogy oda is teszek valami olyan növénycsoportot, ami optikailag 'belelóg' a nagy tó teraszról elénk táruló panorámájába, de csak annyira, hogy kíváncsivá tegye az embert, miért nem látja az egész vízfelületet és tovább csalogassa a teraszról, ki a gyepre. Lehet, hogy csak András nem tudta jól megfogalmazni még tavaly az igényeit a kerttel kapcsolatban, de azt látom, hogy a zöldet majd jó zegzugosra, felfedezésre csábítóra szeretném kialakítani, olyanra, hogy neki is tessen, csak hát ehhez (is) idő kell és még persze több tonnányi növény! 
A patakparti dzsungel bíztatóan kezd leredukálódni, de persze nem olyan tempóban, amilyenben kellene, úgyhogy még mindig nem vagyok teljesen nyugodt emiatt. Este, napszállta után a villanyfénynél locsolgattam a déli terasz előtti füvet - láss csodát, megindult ez is! - és lerendeztük a mulcsot is. Szerdán tudják áthozni nekünk azt az 5-6 m3-t, ami nála van, és ez egy időre a leggyakrabban nézegetett helyekre elegendő is lesz. Igaz, még kétszer ennyit fel fog venni a terep, de az már kicsit jobban ráér... Egy-két kósza bárányfelhő vonult lustán az égen, és amíg nem tűzött a nap, kiültem a tópartra, az egyik vízbe lógó nagy kőre, fotózni. Határozottan érdekes téma a tükröződő égi képződmények és a folyton fodrozódó víz együttese: 
Ha belegondolok, hogy a mostani tópart helyén egy évvel ezelőtt mi volt, háát, nem is hiszem el, hogy már így állunk. És lehet, hogy önsorsrontó vagyok, de még mindig csak azt látom, mit lehetne még csinálni rajta, mi mindent kell még alakítani, csiszolni, javítani. Tóparti mélázásomból a nagy teki riasztott fel, aki nagy koccanásokkal kikapaszkodott a partra, majd elindult az északi szomszéd felé, felfedezőútra. A vadháló finom alsó szövése viszont megálljt parancsolt a felfedező kedvének, így gyorsan visszatelepítettem a tóba őkelmét, Nyafi vizsla tekintetétől kísérve. Még szerencse, hogy gyerekkoromból emlékeztem, hogy vigyázva emeljem meg a páncélost, mert a tekik hajlamosak lepisilni az embert, ha nem tetszik nekik valami vagy meg vannak ijedve. Ez a példány is a máshol jól bevált taktikával próbálkozott: sikertelenül! :-P 
|
|
Most, hogy a patakpart egyre szebb lesz és a hülyegyerekék a ricsajos bandájukkal is levonultak a túlpartról, András hátrasétált a fényképezőgéppel, és amíg én bőszen irtottam a nagyra nőtt gazt, ő kikapcsolódásnak felvázolta, milyen üldögélőt is szeretne a fák alá, a csörgedező víz közelébe. Majd fotózott egy csiga-portrét, ha már itt volt, aztán vonult vissza a gép elé, dolgozni. 
Ma délután terepet igazítottunk a legyező-pergola mögötti támfalnál, talicskáztunk és egyengettünk egy-két m3 földet, ezzel is előbbre vagyunk. Ma már kezdett az időjárás is észhez térni, én meg elalélni a melegtől, amit úgy őszintén szólva hanyagolni tudnék: az elmúlt két-három nap esős huszon-fokjai nekem bőven jók lennének egy kellemesen temperált angliai nyárnak! Az időre persze azt is rá lehetett fogni, hogy egész nap alig tudtam kint dolgozni, mert nem elég, hogy frontátvonulás van, még hozzá a hőség is, na, ez egy kicsit sok volt... Most lett volna értelme a patakparti ücsörgőnek, ugyanis itt mindig hűvösebb és a víz és az erdő közelsége miatt érezhetően páradúsabb a levegő, ezáltal a meleg is sokkal elviselhetőbb. A szürkék napszálltáig, amíg kint dolgoztam a fák között, hősiesen tartották a frontot. Ott kószáltak látótávolságon belül, és még az uram hívó szavára Krampuszka is tovább merészkedett, mint a ház és a kerítés közötti út fele! :-) És András összerakta végre azt a panorámafotót, amit még a múltkor készített a pécsi TV-torony tetejéről. 
|
|
28 fok, napos idő. Tereprendezés . 
|
|
Nem tudom, hogyan festhetek frissen ébredve, csíkszeműen kitámolyogva a ház elé, de nincsenek illúzióim. Mindenesetre már jó ideje Nagymarosnál járva rám csörrennek a különböző mesteremberek, hogy ne érjen váratlanul az érkezésük... Így tett a vízszerelőnk is, aki ígéretéhez híven eljött megcsinálni a megkerülő ágat a visszamosható szűrő tisztításához. Még korábban átküldtem neki a vízakna falát borító csőhálózat panorámafotóját, volt hát elég ideje kitörpölni az optimális megoldást. Bekötési elv szintjén persze nem volt bonyolult a feladat, de a meglévő rendszerbe kellett beintegrálni úgy, hogy minél kevesebb idommal és olcsón megússzuk a bővítést, és térben is elférjen és kezelhető maradjon minden. Ezért aztán nem a szűrő fölé került a visszamosó ág, hanem kicsit messzebbről indult (mert a KPE-csőhöz könnyebb volt csatlakozni), és a meglévő vezetékek előtti síkban csatlakozott vissza egy T-idommal, hogy ne kelljen megbontani és hosszirányban arrébb tologatni a csöveket. Akit netán érdekelne, hogy is történik egy szűrő visszamosása, itt láthatja a magyarázó ábrát. Ágiczával teszteltem, és állítása szerint laikus olvasók számára is érthető a rajzom. A nagy X-ek jelentik a golyóscsapok zárt állapotát az egyes működési módok közben: 
Aki nem tudná, a visszamosható szűrő egy hengeres műanyag testben lakik a kép közepén, és egy henger alakú szűrőrács van benne. Kívülről jön a szűrendő víz és a szűrőhenger belsejéből megy tovább. Erre a trükközésre azért van szükség, mert így sokkal nagyobb a szűrőfelület, és nem jelent akkora akadályt a víznek. És akkor is átfolyik rajta, ha már kicsit eltömődött. Egy idő után azonban túl sok pöszmő és mikroszkopikus homokszemcse rakódik le a szűrő felületén, le kell mosni. A szűrőház alján van egy szelep, amit kinyitva a bemenő víz kívülről végignyalja a betétet, és a nagyját így is leviszi. De igazán alapos tisztítást úgy érhetünk el, ha fordított áramlási iránnyal mossuk át a szűrőt. Ilyenkor a víz a kimenő oldalon megy be és az alján folyik ki, esetünkben a vízakna sarkában kimélyített zsompba, ahonnan egy úszókapcsolós szivattyú emeli át a vízelvezető árokba. Na jó, erről ennyit. * * * * * Ágicza majdnem az egész kertet kigazolta, már csak a patakparti erdős részen maradt némi bozót. Lassan majd itt is kialakítunk valami üldögélős helyet. A komposzttároló máris megtelt, és mellette is hegyekben áll a levágott fű. Talán majd idővel kicsit összeesik, és akkor lehet még rakni bele. A terep viszont egyre jobban néz ki, sokkal átláthatóbb minden. Ágicza most már látja, mi lett volna a helyes taktika: bevetni az egészet fűvel, és szépen egyenként ültetni a dísznövényeket. Akkor nem kellett volna kerülgetni őket a fűnyíróval, illetve kézzel kiszabadítani a derékig érő fűből, mert most csak ezt tudtuk csinálni. De most tiszta a terep, és amint meg tudjuk hozatni a mulcsot, letakarjuk vele ezeket a bokrok közötti részeket, és ott utána nem kell már többet kapálgatni. 
A kis köcsögök a patak túlsó partján ma is teljes hangerővel zenéltek. Ezeknek ez jelenti a nyaralást?!? Szánalmasak. Én viszont elkészültem egy újabb rendereléssel, holnap vár rám még egy, aztán újra jönnek a tervrajzok, meg pihenésül egy kis fotózás. És, ha nagyon sok időm lesz, összerakom végre a pécsi TV-toronyból fotózott remek panorámámat is. |
|
24 fok, borús idő szemerkélő esővel. Szűrővisszamosó ág beépítése a vízvezetékbe, zuhanyozó bekötés tömítése , tereprendezés, bozótirtás . 
|
|
A zuhanynál reggel már egyértelmű volt: az általam tömített és betekert csatlakozás csontszáraz, viszont a másik úgy látszik, csak eddig bírta, megtelt a padlószintig a csap melletti üreg és kb. fél pohárnyi elfolydogált a fürdőszoba közepéig. Ezek szerint az is tökéletes megoldás lenne, ha én szedném szét és raknám össze újra, de úgyis jön holnap a vízszerelőnk, egyszerűbb lesz őt megkérni rá. A renderelésekkel végre végeztünk, most pár kisebb munkámat raktam rendbe, a végleges tervek elkészítése előtti utolsó egyeztetésre. Számomra szépen el is röppen ezzel az idő, Ágicza pedig a kertet szeretné rendbe tenni. Naponta kétszer nyomjuk bele az orvosságot, és nem is minden eredmény nélkül: Tappancs már a kertben mászkált. Még mindig elég sovány, de hatalmas sprinteket vág le a patakparttól a házig. De a legaranyosabb az volt, amikor le akartam fotózni, ahogy közeledik felém. Arrébb mentem pár méterrel, kezdtem volna beállítani a fényképezőgépet, de ő - mint egy lelkes kiskutya - mindig odaügetett hozzám és várta, mikor megyek megint arrébb, hogy akkor ő megint odaügethessen. De azért sikerült elkapnom a pillanatot, amikor kisoroszlánunk éppen közeledik: 
Ágizca a nagyobb dísznövények közül kapálta ki a füvet és rétegezte be a komposzttárolóba a rengeteg növényi maradvány közé. A bokrok közötti területre kerül majd a mulcs, ha egyszer sikerül beszereznünk. 4-5 köbméter van itt a szomszédunkban is, amit a piaci árnál kicsit olcsóbban ígérekt nekünk. De pár napja meséltem nekik, mennyiért találtam az interneten (www.fenyokereg.hu), és szerintem túlságosan jó áron adják ott, mert azóta nem nagyon sietnek aláígérni. De talán mindegy is, mert kb. 20 m3-re lesz szükségünk, vagyis mindenképpen lesz egy fuvarunk Budapestre. Egy kedves olvasónk felkínált nekünk némi megmaradt faanyagot, ami a kelleténél kicsit nagyobb gerendákból áll, de olcsó lenne. Most próbálom megtudni a pontosabb méreteket, és ha sikerül átterveznem a pergolát 10/15-ös faanyagra, akkor talán már érdemes lesz bevállalni a távolabbi fuvart és a felfűrészelést is, bár még mindig félek, hogy nullszaldós lesz a dolog, akkor meg már érdemesebb Nagymaroson megvenni az összes fát és nem vacakolni semmivel. A Hungaroplantnál vettünk tavaly néhány előnevelt fát, amik közül az egyik, egy tulipánfa nem eredt meg. Miután láttuk, hogy semmi esélye nincs az életre kelésre, fogtuk és kibillentettük a földből. Azonnal kiderült, miért ment ez ilyen könnyen. Nem azért, mert olyan profi fanyűvők lennénk, hanem mert a faiskolában annyira visszavágták a gyökerét, hogy szinte nem maradt rajta növekedésre képes kis gyökérkezdemény. Most az lesz, hogy levágom egy méterrel a gyökérmaradványok felett a törzset, és legközelebbi pesti utunkon bemutatjuk nekik a számlával együtt, és valami kárpótlást kérünk, pl. egy másik ilyen fát. 32 ezer forint nem sok egy több tízméteresre megnövő fáért, de pár kiló tüzifáért kicsit drága... Érdemes megjegyezni, hogy a corpus delicti - alakját tekintve - meglehetősen bunkószerű, vagyis egy esetleges garanciális vitában hatékony érvként is használhatjuk :-) 
Bár, ha ütni akarunk, nem kell messze menni. Az a kis pöcs, aki már tavaly is itt bömböltette a hülye zenéit, ma bulit rendezett a völgyben a degenerált haverjaival. Estefelé valaki leüvöltötte őket, de fél órával utána már megint olyan hangosan hallgatták, hogy a teraszon úgy szólt, mintha én hallgatnám a saját szobámban. Remélem, ez volt az egyik az idei két-három tombolásukból, és úgy általában a nyáron nyugtunk lesz tőle. Késő este lövés dördült - már éppen örültem, hogy végre valaki megtalálta a hangerőszabályozót a gyereken -, de csak valami tüzijáték vagy talán egy vadász volt, mert szólt tovább a zene... Szerintem, aki egy ilyen békés, természetközeli helyen képes üvöltetni a hülye zenéjét, azt sokkal nagyobb nemzetgazdasági érdek lenne kilőni, mint azokat a szerencsétlen vaddisznókat. És nem hiszem, hogy 500 m-es körzetben bárki egy szóval is tiltakozna ellene. |
Maestro, 2005. 07. 31., vasárnap