| ZeBlog archívum, 2005. augusztus |
|
A délelőtti jégmadár-bújócska kezd állandósulni: fülrepesztő visongás, jégmadár jön, leszáll a tóparti kis fára, majd mire András ráállítja a fényképezőt, újabb visongás és a jégmadár, mint egy repülő ékszerdoboz, elhúz, kobaltkéken és icipicin, a patakparti fák közé. Ez tegnap is így volt és tegnapelőtt is, így nincs okom feltételezni, hogy ne kicseszésből csinálná... Na jó, a poén kedvéért néha bele-belecsap a vízbe hogy örüljünk neki, de lefotózni azt nem hagyja magát! =:-O 
Kineveztük ezt a napot pihenőnapnak, András a teraszon reggelizgetve kiolvasta a Twist Olivért, én meg szöszmötöltem a kertben. Összegereblyéztem a múltkori fűnyírásból megmaradt kaszálék felét, a másik fele holnapra maradt, mert rám esteledett közben. A gyepre már igencsak ráfért ez az átfésülés és egy-két nap múlva lehet újra nyírni a patakparti árnyékos részt, hihetetlenül gyorsan nő ott a fű. Tappancs ma megfogta élete második egerét, és mivel Nyafika nem reklamált a zsákmány elvesztése miatt, így kénytelen voltam elhinni, hogy ezt a példányt is Kandúrka fogta... :-) Azt hiszem, a kislányt kölcsön fogjuk adni egy napra Brünnhilde kartársnőnek, csak hogy biztosra menjünk. Bár neki szemmel láthatóan Tappancs a kedvence, de az ő egy-két egere össze sem vethető Nyafika referenciáival (ld. a fél ZooBlogot)... :-D |
|
Csalóka ez az esős-meleg idő, az ember sosem tudja, hányadán áll: most például hiába volt olyan csapadékos az elmúlt hét, csak a kis tavakat töltötte meg a lezúduló esővíz, a nagy viszont észrevétlenül apadt vagy tíz centit. A mai és a holnapi program tehát tófeltöltés a kútból, valamint ennek folyományaként szűrő-visszamosás, és ennek napi egy-kétszeri ismétlése... 
A párás melegben csak a növények érzik jól magukat, a tavirózsák ismét teljes szépségükben pompáznak, a lenti képen szereplő bordó mocsári hibiszkusz pedig két extra méretű virággal örvendeztetett meg... Ténferegtem egy kicsit a kertben, de hamar visszakergetett a hőség és a rám váró munka a számítógép elé, úgyhogy mára csak a képek maradtak: 
András megint alkot. És tegnap este kitalálta, hogy mégsem igazán szép az a ház úgy, ahogy az elmúlt héten megrajzolta, ezért nekiállt csinálni egy másik változatot is, nekem pedig ott kellett ülnöm mellette és véleményt mondanom, miközben próbáltam nem lefordulni a székről. És ezt rajzolta ma is, ezért aztán hiába is akartunk mi jó korán, de legalább időben elindulni a városba, most sem sikerült, sőt, egy-két betervezett programot is át kellett raknunk emiatt. A város csúcsforgalomban egyszerűen járhatatlan, több az autó az utakon, mint amennyien haladni tudnak! A mai tárgyalásaink végeredménye viszont kárpótolt mindkettőnket az elcseszett napért és végre kezdi a végleges, működőképes formáját feltölteni a papíron már kitalált házikó is! :-) 
|
|
Néha igen furcsa dolgokra tud ébredni az ember. Ma például arra, hogy egy bazi nagy szürkemarha legelészik kedélyesen az előkertben, majd nagy kiabálás és a szomszéd farmról jönnek hazahajtani az elkószált csordát. Sosem tesz jót, ha felijesztenek, de ez most különösen rosszul esett, hogy késő éjjelig dolgoztunk. Egy előnye viszont volt a szürkemarha-látogatásnak: megoldódott a méretes lyukak rejtélye, amit András a fűnyíráskor reklamált - a patanyomok süllyedtek olyan mélyre a puha talajban, hogy már az uram is észrevette... Még régebben számon kérte ugyanis rajtam, hogy ha már kiszedek valami növényt a gyepből, akkor a helyét miért nem töltöm fel földdel, hiába mondtam neki, hogy utoljára egy hónapja nyúltam hozzá az előkert gyepjéhez és akkor egy-két gazt húztam ki előle, semmi több... 
Az időjárás mintha kezdene észbe kapni, mert kifejezetten késő nyári verőfény honolt kint, egy-két eltévedt bárányfelhővel az égen, enyhe szellő, igazi, teraszon reggelizős idő. Úgyhogy mire dél lett, kezdtem felébredni, majd megbeszéltem egy időpontot az állatorvossal, ugyanis a macskák éves oltatása már egy hónapja folyamatosan esedékes lenne. Így aztán felpakoltuk az egész bandát, ami élményszámba megy: a két csajt egymás után betuszkolni a macskaszállítóba, amikor fél méterre is csak akkor közelítik meg egymást, ha kajástál van előttük, szóval, nem egyszerű feladat. El is határoztuk Andrással, hogy amint lehet, beszerzünk még egy, a mostanihoz hasonló, profi macskakosarat. Mivel egy szállítóba mind a négy macskát nem lehet betömöríteni, úgy döntöttünk, Tappancs elég okos ahhoz, hogy megmarad az ölemben útközben, bár ő sem szeret utazni. Nos, a terv fényesen bevált, mert nagyon úgy tűnik, Kandúrka ebben is hajaz egy kutyára: csöndesen szemlélődve, néha érdeklődve kipillantgatva az ablakon, egy nyikkanás nélkül tűrte az utat, ott feküdt csendben a hátsó ülésen, szorosan mellettem, csak hogy éppen nem dorombolt! A többiek persze Krampuszkával az élen nyervékoltak és hisztiztek, talán a bezártságtól, talán azért, mert nem tudták, hova visszük őket. Szerencsére nem kellett sokat várni az állatorvosnál, negyed óra alatt lekezelte a bandát, mehettek vissza a kosárba, Tappancs meg helyet foglalt a hátsó ülés előtti padlón, mint egy rendes házőrző... ;-) 
A szokásos kerti fotók sem maradnak ki a mai bejegyzésből: burjánzik a zöld, a szemem láttára nőnek a növények napról napra, csak az a baj, hogy a gaz is hasonló tempót diktál, szóval megint esedékes lesz egy irtóhadjárat, és a mulcs maradékát is le kell nagyon sürgősen teríteni, szóval a munka mellett várnak a kerti tennivalók is! =:-O 
Leterítettem mulccsal a ház déli oldalánál a földet, de András máris korrekciós igényt jelentett be, egyetlen lágyan formált ívet követel meg az uram a ház sarkától a teraszig. Piros pöttyökkel be is rajzolta nekem: 
|
|
Ágicza megint egész délután tárgyalt - úgy látszik, ez az ára annak, hogy hetente legfeljebb egyszer megyünk be Budapestre. Viszont szépen haladnak vele, ez a zebegényi környezet jót tesz a kreativitásunknak. Ahogy a leendő házat nézegettük, hirtelen egy nagy madár repült be a házba. Persze, rohantunk le és végül sikerült is a macskák előtt elkapni. Nekirepült ugyanis az északi ablaknak és leesett a fűtési lyukon át a kandalló mellé. Ágicza felkapta, és tartotta, amíg lefotóztam: 
A legérdekesebb a nyelve volt, mintha valami elszarusodott tüskében végződött volna, külön lefotóztam. Mindeközben fülsértő hangon sivalkodott: 
Aztán próbát tettünk vele és megmaradt Ágicza kezében. Kitettük végül a kis tó melletti sziklákra (ld. a ZooBlogban, és egy kis pihenés után magához tért a sokkból és elrepült. Ahogy elszállt, éppen jöttek a fecskék a tóra inni, de róluk nem sikerült használható fotót készítenem. Egyszer majd megtervezem ezt is, bebújok a kis sátrunkba és elkészítem az ivó fecske tökéletes portréját, ahol elég közel is vagyok hozzá, éles a kép, jó a háttér is meg minden. Délután lenyírtam a maradék füvet, de elég nehezen ment, a nedves és hosszú fű csak eltömte a gépet. A gyűjtődobozt nem is tudtam használni, Ágicza fogja majd holnap összegereblyézni a menet közben kiköpött fűcsomókat, aztán ahogy a fű kirúgja magát, pár nap múlva újra végig kell menni rajta. B+, hogy miért nem ragaszkodtam jobban a vadvirágos réthez! Ági persze azzal vigasztal, hogy később nem lesz ennyi gyep. Hát ebben én is biztos vagyok. Mostanában erős virágillat lengi körül az asztalomat, Ágicza mindenféle virágokat vágott le és tett ide egy vázába. Végre valami kézzel fogható hasznát is látom annak, hogy kertünk van, olyan itt a számítógépem előtt, mintha egy parfümériában lennék. És másfél év után újra ettem bélszínrolót. Kicsit aggódtam, de nem kerültem kórházba tőle, bár a zsírszegény étrendet azóta is tartom. Inkább, mint egy operáció! És, amint figyelmes olvasóink már bizonyára észrevették, az egész ZeBlogba visszamenőlegesen is beraktam minden bejegyzéshez egy-egy linket (permalink), hogy aki esetleg hivatkozni szeretne ránk, az a konkrét bejegyzést tudja belinkelni. Mivel az egész ZeBlog kézzel készül (Crimson Editor :-), jó sok munkám van benne - úgyhogy tessék használni! |
|
Még tegnap beszéltem azzal a kereskedővel, aki Novabell lapokkal is foglalkozik. Kiszámoltam még egyszer pontosan, mennyi kell a kicsi és a nagy burkolólapokból. 30x30-as lapból kicsit többet rendeltem, mert abból másodosztályút tart éppen raktáron, ami harmad áron van, cserébe dobozonként 1-2 darab nem elég méretpontos vagy a színe lóg ki kissé a sorból. De ha kicsit többet veszek, ez már nem probléma, másrészt a teraszt átszelő íves kőfal mellett lesz úgyis elég vágott lap, ott jók lesznek a selejtesebb lapok is. Esküvel állította, hogy a méretbeli- és színeltéréseken kívül teljes értékűek ezek a kerámiák is, értve ezalatt pl. a fagyállóságot. A nagy lapokból van nála raktáron 200 m2, abból valószínűleg még a jövő héten elhozok 16-ot. Kis lapból csak rendelésre tud hozni, viszont az I. osztályú lesz - de még ez is csak kb. kétharmad áron, mint a Flintstone-nál. Kiderült, hogy van még raktáron négy darab kis díszlapja, azokra szintén lecsaptam. És azért hívtam fel így szombat délelőtt, mert éppen most zárja le a rendelést, ha ezt a kamiont lekésem, akkor szeptember közepe helyett október közepére lenne csak itt az a két doboz kis lap. Mert hogy csak két dobozzal kellett rendelni, a többi kijön a nappaliból megmaradt lapokból. Ezért aztán hivatalos megrendelést meg előleget nem is kért, úgyis találkozunk jövő héten. Mostanában ideális az időjárás: egész éjjel esik az eső, így nem kell locsolnunk és tavat töltenünk. Nappal viszont süt a nap, szép az idő, de a párolgás miatt még sincs meleg. A növények virulnak ezerrel, minden harsogó zöld. Ebből is látszik, mekkora hülyeség a mondás a demokráciáról meg az angol gyepről: nem a 300 éven át tartó locsolás és nyírás a lényeg, hanem a megfelelő környezeti adottságok. Ha az megvan, akkor megvan magától is. Ha pedig nincs, akkor meg soha nem lesz olyan, mint Angliában... Ágicza elkezdte lenyírni a füvet a kert hátsó részében, de sajnos a nagy tó mellett kezdte, és közben ráesteledett. Ez azt jelenti, hogy éppen az árnyékban lévő, leggyorsabban növő gyepet hagyta meg, amit érdekes lesz majd levágni. Lassan tényleg traktort kell vennünk a telek rendben tartásához, vagy pedig lecsökkenteni a felére ezt a rohadt gyepet, mert csak a gond van vele. Én egész nap Ági gépét telepítettem újra, már igencsak ráfért. Most megint szép tiszta és rendezett rajta minden. Közben elkezdtem kutatni valami újabb Photoshop verziót, ami azért többet tud, mint a scannerhez kapott 5.0 LE változat. A szomorú az, hogy az 5.5 teljes változat tudása nekem tökéletesen elég lenne, de fogalmam sincs, hol lehet ilyet kapni, a weben csak a legújabbakat hirdetik. Aztán kinéztem magamnak a Photoshop Elements-t, mert azt 25 ezerért is meg lehet venni és talán tudja azt, ami nekem kell. Már éppen elmentettem a demó letöltési címét, hogy majd az irodából leszedem, amikor eszembe jutott, hogy a leginkább keresett szoftvereket valahogy mindig a fiókomban szoktam megtalálni, mint legutóbb az OpenOffice-t :-) És valóban: a nagyobbik fényképezőgépünkhöz egy Elements járt ajándékba, csak akkor meg se néztem, mert valami nagyon gagyi dolgot gyanítottam mögötte (egy 7.0 Light Editiont vártam vagy ilyesmit). Most feltettem és kiderült, hogy ugyan kissé le van butítva, de végül is minden fontosabb dolgot meg tudok oldani vele, úgyhogy egy darabig jó lesz. Imígyen lett tehát ingyen egy jogtiszta Elements-em, a mai ZeBlog-képeket már azzal kicsinyítettem le. |
|
Hogy mi a legundokabb dolog a világon? Több is van, de dobogós helyezést érdemel az az eset is, amikor valaki a hajnali órákban jönne valamiért, de aztán kímélésből egy órával később jön. Én meg felkelek már reggel kilenckor és egy óra hosszat ténfergek a szippantóst várva. Nem kezdek semmi nagyobb munkába, sem hosszas telefonbeszélgetésbe, mert úgyis mindjárt jön. De nem jön, mert örömet akar szerezni a kedves ügyfélnek, inkább előre vett egy másik fuvart, hogy hadd aludjak még egy kicsit, ha már éjszaka dolgozom és korán van nekem a 9 óra... Megrendeltem a faanyagot, majdnem 3 m3, 4-6 méteres szálakban. Egyedül hengeres oszlopot nem tudnak szerezni, azt majd valahonnan máshonnan kell megoldanunk (akinek esetleg lenne 20 cm átmérőjű, 2,5 méteres oszlopa felesleges, kérem értesítsen!). Mostanában, hogy ritkábban járok oda, mindig szemrehányásokat tesznek nekem, hogy milyen nehéz dolguk volt velem, mert mindig mindent azonnalra kellett beszerezniük. Mondtam nekik, hogy máskor meg egy-két héttel későbbre kértem a szállítást, mert éppen nem volt helyünk v. pénzünk. Vagyis átlagban pont jók voltunk a határidőkkel, szóval mi a probléma? Voltam az asztalosműhelyben is, pontosítottam azt a néhány függőben hagyott méretet és árat kértem két üvegezésre is. Egyrészt a belső ajtót homokfúvott üveggel kérjük, másrészt valamikor ősszel kicseréljük a fürdőszoba ablakában az üveget három rétegűre. Ezt nem ígérték még teljesen biztosra, mert meg kell nézniük, milyen vastag lesz a három rétegű üveg és elfér-e rendesen a szárnyban. És most jut eszembe: a mostani üvegezésből talán fel tudnának használni hozzá valamit, végül is két réteg üveg itt van, pontosan méretre vágva. 
A gazdaboltban megvettem Ági lótuszának azt a rémes bordó műanyag dézsát, amit már pár napja kinézett magának. Igen ám, csak az autóba nem fért bele sem keresztben, sem hosszában, sem elölről, sem hátulról. Meg is őrizte hát Clióka a szüzességét műanyagdézsa-vonatkozásban, további erőltetés helyett hazamentem az utánfutóért és azzal vittem el végül a dézsát. Sokkal nagyobb, mint gondoltuk, 350 liter! Ágicza majd teletölti földdel, vízzel és lótusszal. |
|
Mára mintha elfújták volna a rossz kedvemet és a rosszullétemet is. A tető építéséből megmaradt három gerendánkat bevittük a házba száradni. Ugyan fólia alatt voltak, de azt néha lefújta a szél, növények másztak alá, a bogarakról nem is beszélve. Bent aztán lemértem őket és végre kiszerkesztettem, hogy milyen hosszú gerendákat kell venni a pergolákhoz, hídhoz és stéghez. Az egészről szabási rajzot is készítettem, mert nem mindegy, melyik fából melyik elemet vágják ki, ha ennyire ki van számolva minden. A vágásokra eleget ráhagytam, de ezen kívül különösebb tartalékot nem képeztem. Délutánra összeállt a lista, holnap átmegyek Nagymarosra megrendelni a fát. Aztán lassan felvehetjük a kapcsolatot azzal a kereskedővel, aki Novabell lapokat tudna behozni. Ágicza felváltva rajzolt és a kertet pátyolgatta. Egyre több virág nyílik benne, és a tóban az egyik tavirózsa egyszerre három virágot is hozott: 
Belegondoltam, hogy pár hét múlva igazi ajtó lesz a hálószobán, és hogy az milyen jó lesz, mert például nem kell lehalkítanom a zenét, ha Ágicza aludni megy. Aztán eszembe jutott, hogy amíg nem lesz kész az a 3,5 m2 Tiffany-üveg, addig az az ajtó inkább csak dísz lesz... Nem is beszélve a bejárati ajtó üvegeiről és a két földszinti beltéri ajtóról! Azt javasoltam, hogy nézzünk szembe a tényekkel és kérjünk az ajtóba egy normál üveget vagy homokfúvottat, csak ne szögeljék be teljesen a léceket. Aztán majd szép lassan kicseréljük az üvegeket az évek során, ahogy elkészülnek... A fürdőszoba ablaka az egyetlen, ahol lemondtunk már a Tiffanyról és végleges marad a homokfúvott üvegezés. Oda viszont hosszú távon érdemes lenne egy 3 rétegű, extra alacsony k-val rendelkező üveget berakni a mostani átlagos üveg helyére. Ugyanis az az egyetlen helyiség, amit árammal fűtünk, ott viszonylag hamar megtérülne, és mellesleg a lecsapódott pára sem folyna úgy az ablakon télen. Ágicza persze állítja, hogy most már igazán neki fog látni a Tiffany-üvegeknek. Én ilyenkor csak rátekintek arra a három kötődobozra a falban: 8 hónapja nem sikerült még fél órát találnia arra, hogy beragassza őket makulatúrapapírral. Ezért nem tartom tehát felesleges óvatosságnak az üvegek rendelését az ajtóhoz... 
Megcsináltam az ablakok kilincseit. A mi vasalatainkon nincs ugyanis az a két szokásos bütyök a csavaroknál, aminek kifúrták a helyét a fában. Egy csavar viszont természetes, hogy lötyög egy kicsit oldalirányban, ha fenyőfában van és a feje egy centire kiáll az anyagból. A tiplifából sikerült a gérláda és a dekopírfűrész segítségével szép merőleges szeleteket levágnom. A közepükbe fúrtam egy lyukat, de csak 1,5 mm-es fúróval, munkaközi és pozícionálási célokra. Ebbe éppen bele tudtam kapatni a csavart, így belepróbálhattam őket a lyukakba beragasztás előtt, mert a csavarral ki is tudtam húzni. Szintén a csavarnál fogva kentem be őket ragasztóval, majd szépen belenyomtam a lyukakba és kikentem körben is a kisebb hézagokat. Száradás után már csak bele kellett hajtanom a csavarokat. A túl szűk lyuk miatt még egy kicsit belefeszült a lyukba a beragasztott tipli, ezután már atomstabilak lesznek a kilincseink. |
|
28 fok, napos idő. Ablakkilincsek felcsavarozásának megerősítése . 
|
|
Átnéztük a nyílászáróink ajánlatát. A belső ajtó árszínvonala maradt a tavalyi ajánlat szerint - pont egy éve halogatjuk hol pénzhiány miatt (mi) ill. idő hiányában (az asztalos). Csak annyival lett drágább, amennyi többletet a változások jelentenek, ugyanis a két íves oldalsó rész fix üvegezésűből nyílóvá alakult az idők során. A tokborításokat elsőre kicsit drágállottam, de aztán megnéztem, hogy nagyjából harmadába került darabja, mint egy hasonló méretű belső ajtó, vagyis összességében megint csak azt mondhattam, hogy nem is kellett volna ennyit foglalkoznunk vele, mert ismét csak teljesen korrekt ajánlatot adtak nekünk. Meg is rendeltem mindent, jövő hét elején fizetem ki az előleget és akkor még egyszer pontosítjuk azt a pár részletkérdést, ami még megmaradt. Két hét alatt készen is lesznek, azaz szeptember közepére már meglesz ez is. Egyébként megint egy bús nap, borús idő, eső eseget, fronthatás, fejfájás és általános kábaság. Én inkább fel sem keltem, nem tudtam semmi értelmeset csinálni a számítógéppel azon kívül, hogy bámultam a monitorokat és rajtuk az egérkurzort, amint átmászik egyikről a másikra. Abba is hagytam hamar e megfontolt szemlélődést, és inkább hagytam Ágiczát rajzolni, én meg lefeküdtem a tévé elé és megnéztem valami filmet, ahol a főhős jól seggbe rúgta a rosszakat. Ez tetszett, bár az összefüggéseket nem mindig láttam át. Ezért szerettem valamikor a klasszikus karatefilmeket, ott a jó fehérben volt, a rossz meg feketében. Az ennél kifinomultabb jellemábrázolási technikák már magukban hordozzák a téves dekódolás lehetőségét, ezért egy ilyen undok esős napon inkább kerüljük őket. 
Ágicza rózsái viszont szépen nyílnak. 
|
|
Nem értem én a Graphisoftot. Szerettük volna upgrade-elni a jelenlegi 6.5-ös ArchiCAD-ünket, mert mégis csak 2000-es szoftver, talán azóta fejlődött valamit a technológia. Fel is hívtam tegnap nagy lelkesen egy viszonteladót, mert az ott reklámozott akció szerint évi 180 ezres díjért most át lehet térni a legfrissebb verzióra és ez egyben előfizetés az utána kijövő újabb verziókra is - pont, ami nekünk kell. Ők adták is volna a programot szívesen, de a Graphisoft központ szerint sajnos a mi jelenlegi szoftverünkre pár hónapja már nem vonatkozik az akció, viszont megvehetjük újonnan 900 ezerért (plusz az évi 180). Így hát használjuk tovább a meglévő régi programunkat, és még pár évig nem is veszünk újat, mert miből vennénk így hirtelen... Ezt az átalánydíjat még éppen ki tudtuk volna fizetni, de ha nekik nem kell a pénzünk, hát B+. Remélem, a főnökei is gratulálnak majd a Graphisoftnál annak a munkatársnak, aki egyetlen telefonbeszélgetéssel megszabadította a cégüket pár százezer forint bevételtől. Újabb budapesti rohanós napot tartottunk, ügyintézés és tárgyalások tömkelege reggeltől estig. Ágicza elment valami növényeket csereberélni egy barátnőjével, én meg visszavittem a nemrég vásárolt egeret a WC-Centerbe. Nagyon jó kis egér lett volna, ha nem teszik olyan rossz helyre a duplaklikkelő gombot. A régi egeremen ez a gomb egészen az alján volt, a hüvelykujjam szélével éppen rá tudtam kattintani. Az új változaton már két gomb is van itt, de annyira fent, hogy fogást kell váltani az elérésükhöz, vagyis éppen a lényeg vész el. Szó nélkül visszavették - ez az egyetlen, amit szeretek az ilyen nagy hodály boltokban. Sajnos, a többi egéren sem volt túl jó helyen a pótgomb, még a legjobbnak az a Genius egér tűnt (8400-ért), amilyen Ágiczának is van, de abból már csak a kiállítási darab lett volna. Visszafizették hát az árát, én meg bementem az első számítógépboltba a Podmaniczky utcában, és megvettem ugyanazt az egeret 3000 forintért. Ez a majdnem háromszoros árkülönbség azért kicsit meglepett, de ezúttal nem volt más dolgom, mint örülni neki. Illetve, hogy más is örülhessen: Kventa Kft.. Az irodában megnéztem a leveleket és több örömhír is fogadott: megérkezett az asztalostól a várva várt ajánlat, illetve hosszas várakozás után végre megcsinálta a szolgáltatónk a szerver oldali spamszűrést, el is küldték a teszt oldal címét. A lelkesedésem hamar elmúlt, mert egy kissé nehézkesen kezelhető felület jött be, hibákkal és korlátozásokkal. Elképzeltem, amint a mobiltelefonnal netezve minden újabb szűrési feltétel után újra le kell töltenem az egész oldalt és ennek az idő- és költségvonzatait. Szerencsére hamar sikerült megegyeznem a rendszergazdával, hogy hozzáférhetővé teszik azokat a text fájlokat, ahol a beállítások végül is eltárolódnak a sok grafikus hercehurca után. Ott átláthatok minden beállítást és beírhatom, amit még akarok. Ez már jobban tetszik, viszont várni kell rá. Délután végig tárgyaltunk Ágival, és kissé bele is fáradtunk mindketten, de ettől függetlenül, mostanában minden tárgyalásunk meglehetősen pozitív élmény. Olyan jó látni, hogy tetszik, amit kitaláltunk és hogy már így félkészen is a magukénak érzik a házat/lakást a megbízóink. Kellőképpen feldobódtunk hát estére, de még mindig nem volt vége a napnak: Gödön megálltunk még hazafelé menet, egy telekosztás után építendő új családi házat megbeszélni. Az eredményét még nem tudom, ugyanis nem minden megkeresésből lesz munka a végén, egy részük csak az élettapasztalatainkat gazdagítja. Ezt sem sajnálom, bár még jobb, ha meg is bíznak utána a tervezéssel :-) És nem is csak a mi érdekünkben, mert mi kaphatunk még munkát máshonnan is - de aki házat épít, az azt az egyet építi a következő 10-20 évére! |
|
Reggel az ablakon kinézve az az érzésem támadt, hogy az elmúlt néhány hónapban amnéziás lehettem, mert nyomtalanul törlődött a nyárutó és most október vége felé jár az idő: köd, szürkeség, hideg, csúnyán zuhog, eláll, megint esik, és ezt végtelen ciklusban, tetszőleges mennyiségű ismétléssel. Gondoltam, elmegyek szépet nézni, úgyis van intézni és bevásárolni valóm Maroson, úgyhogy kaptam Cliokát és felpörgettem egy kicsit, a fűtésével egyetemben. A Dunakanyar nem is lehetett volna szebb: alacsonyan szálló szürkésfehér felhőfoszlányok fészkelték be magukat a dombhajlatokba, és sapkaként terült rá egy felhő a várhegyre is. Délután végre sütött egy kis nap is, amitől aztán kint is ragadtunk a teraszon, GDL-objektumokról és software-upgradelésről beszélgetve. Pontosabban szólva, András vitte a szót, én meg kérdezgettem, de úgy tűnik, idén még nem lesz meg a legújabb ArchiCAD-verziónk: most túl drága mulatság lenne még a részletfizetéssel is, és egyébként is, inkább lépcsőnk legyen hamarabb, mert még fél évet eldolgozgatunk egy ősrégi programmal, de ugyanennyit már nincs kedvem létrázni! Sajnos a múltkori rovarirtás nem váltotta be a hozzá fűzött vérmes reményeket: még mindig itt köröznek a szúnyogok, amint nem viselünk ellenük konnektorba applikálható vegyi hadviselést... |
|
Kezd megoldódni a rejtély, ami néhány hete foglalkoztatott minket: hogy mi az isten teremtménye zörgött valahol a tetőgerinc környékén. Most a hálószobából hallottam ugyanazt a hangot, és az ablak melletti pókhálóban meg is találtam a forrását: egy méhecskeutánzatot, ami valószínűleg igazából egy légyféle állat. Csak a lábainál fogva ragadt a hálóba, és olyan hangosan zümmögött, hogy a számítógép mellől is teljesen jól hallottam. Már korán reggel vendégeket vártunk, de azért még egy darabig ott maradtam és figyeltem. 
Érdemes volt. A pók nagy óvatosan odament a légyhez, de ahogy az megint rázendített, egy jó arasznyit visszarohant, a háló másik végébe. Aztán összegyűjtötte a bátorságát és úja odaóvakodott, majd megint vissza. De a végén azért ő nyert. Este, mikor legközelebb néztem, már csak ő volt a hálóban és a légy kiszipolyozott teteme a földön hevert alatta. Ez már csak ilyen pókos nap volt, a nappaliban a kémény mellett egy nagy ugrópókot láttam, de áldozatként egy kolléga hálójában. És körülöttük sok-sok szúnyogot - ezért nem bántjuk tehát a pókhálókat és nem lustaságból, mint ahogy azt az avatatlan szemlélő feltételezné. 
A kertben újabb liliomfélék nyílnak, ezúttal a patakparton. Én tavaly még komolyan azt hittem, hogy a patak mellett fogok hűsölni egész nyáron, de a szúnyogok keresztülhúzták a számításaimat. Meg persze el is kellene kicsit takarítani a hátsó telekrészről a sok gazt és kósza lomokat, kiépíteni valami minimális kis placcot, odavezetni az áramot, meg ilyenek. Talán még az ősszel megcsináljuk, de a jövő tavasz is esélyes. Megvan bennünk a szándék arra, hogy az idén elkészüljünk minden építési munkával, kivéve talán a belső lépcsőt, de az amúgy sem jelent akkora felfordulást a telken, mint a többi kinti munka. 
Most már biztos, hogy a több napig tartó esőket mi idézzük elő, mégpedig a nagy tó feltöltésével. Megfigyeléseink szerint amint több napos csapnyitogatással, szűrőmosással és sok köbméter vízzel színültig töltöttük a nagy tavat, másnap elered az eső és el sem áll egy ideig. 
De csak este eredt el, nap közben volt még annyi időm, hogy lenyírjam a füvet a ház előtt és mellett, Ágiczának már csak a nyugati rész maradt :-) A mai nap egyértelműen sikersztori volt. Három tárgyalást csináltunk végig és eléggé ki is fáradtunk a végére, de tetszett, amiket csináltunk és ez nagyon jólesett, mert a tervdíj mellett ez a másik, amiért szeretünk kis lakásokat és házakat tervezni. |
|
Újra eljött a nyugodt hétvége, csak éppen csendes pihenés helyett tárgyalással illetve a holnapi tárgyalásokra való készüléssel. Lassan kezdem megszokni ezt a munkaritmust, végül is ott lesz az egész jövő hét, kipihenni ezt a hétvégét... Körbejártunk a kertben, megnéztük az ecetfát is, ami pár hete kettétört a szélben. A drótozás szépen egyben tartja, és a tetején új hajtások is vannak! Mondjuk, én először azt hittem, hogy száradnak a levelek ott fent, de Ágicza szerint ezek a fák ilyen vöröses színben hozzák az új leveleiket. 
A délnyugati sarokban van ez első vadszőlőnk, ami a házat majdan romantikusan körbeszövő növénytömeg kezdeti fázisa. Jövő ilyenkor még nem lesz teljesen készen, de már akkor is mutatni fog valahogy: 
Kíváncsiságból megnéztem, mitől is nem esik le a falról. A drótra tekeredő szőlőkacsokat még értettem, de a sima kő már érdekesebb feladatnak tűnt nekem, mármint ilyen növényi szemszögből nézve. Ha jól láttam, a kacsok végén valami korongszerűség van, ami rátapad a kőre is, a fugákban lévő betonba pedig kimondottan jól beleintegrálódott. 
Tudom, hogy eredendően ez is lenne a dolga, de Tappancs macskánk eddig elég bávatagon nyúlt az egerek után, ha néha elé kerültek. Már teljesen elkönyveltük magunkban, hogy ő legfeljebb úgy fog egeret, hogy elveszi Nyafikától azt, amit ő fog... Erre este egy igazi egérrel állított be a kertből. Tekintetünkkel először Nyafikát kerestük, nem reklamálja-e valahol a közelben a zsákmányát - de ő akkor ballagott le a tetőtérből. Úgyhogy ünnepélyesen kijelenthetjük, hogy - bár elképzelésünk sincs, mi módon - de elfogott egy igazi egeret (ha csak nem végelgyengülésben pusztult el a szomszédos réten és ő csak megtalálta...). Mindenesetre, nagyon büszkén mutatta be nekünk. Talán már ő is érezte, hogy a tóból kihalászott alga azért mégsem az igazi vadászzsákmány. 
|
|
Addig is, amíg nem tudjuk motorral ellátni az árnyékolókat, kifejlesztettem egy módszert a ponyva gyors és könnyed kitekerésére. Tulajdonképpen nem nagy ügy, kellő technikával fél kézzel és gyorsan is lehet forgatni a kurblit, lendületből. Sajnos, visszafelé már nem megy a dolog, mert a rugós karok olyankor nem segítik a tekeredést, hanem ellenük kell dolgozni, és az már csak két kézzel megy. Amíg Ágicza Nagymaroson járt postázni egy elkészült tervet, készítettem is egy kis home videót a tökéletesített technikáról, és ezennel megosztom a többi árnyékoló-tulajdonos kollégával. Árnyékoló gyors kitekerése motor nélkül:
Most kaptam ezt a fotót, és talán érdemes másnak is megnézni: Kóspallagon elkészült a fából és kőből épített belső polc, és igencsak látványos lett. 
Emlékszem, Ági nálunk is felvetette, hogy legyen kőburkolat bent is az északi falon, de végül is nem lett. Felmerült helyette, hogy csak a nappalinkba benyúló négy sarokpillért burkolnánk kővel, az stílszerű lenne és nem is lenne túl sok kő a helyiségben. Csak azt a dilemmát kellene megoldanunk, hogy legyen olyan természetes kinézetű, igazi kőfal, mint a külső oldalon, ugyanakkor ne legyen 5 centinél vastagabb. Az egyetlen megoldásnak így hirtelen az tűnik, hogy a maradék köveink oldalából 3-4 centis darabokat szelünk le egy nagy gyémántkoronggal és azt ragasztjuk fel, a falra. Hát, nem tudom, ezen még kicsit tűnődnünk kell. Este Ágicza megint fogott egy lepkét (meg Nyafika egy egeret, de ennek már alig van hírértéke). Mint annyi megbűvölt elődje, ez is csak ott üldögélt a kezén és nagy néha kinyitott a szárnyait. Sajnos, nem akkor, amikor éppen lefényképeztem, pedig nagyon szép színes-mintás volt a szárnya. De valami talán még ezen a képen is átüt a színekből: 
Este pedig végre megláthattam azt a Rémületes Járgányt, amitől tavaly úgy megijedt, hogy a sietős tolatás közben leszedte Clióka orráról a fél burkolatot. Hát, őszintén szólva, nekem inkább tűnt egy kisteherautónak + a platójára szerelt szerkezetnek, mint valami felrobbanni készülő monstrumnak. De mindegy is, szerencsére a feltűnése ezúttal nem azt jelenti, hogy új karosszériát kell vennünk, hanem hogy nem kell már új töltetet venni a szúnyogriasztó készülékekbe :-) |
|
Nem sokszor szoktam harci állatként használni a macskákat, de ma reggel nem bírtam megállni. Krampuszka a napon feküdt, négy lába kinyújtva, az erős fényben már nem is feketének látszott, hanem vöröses barnának. Nyafika a papasan fotelben heverészett. Mindkét macska nagyjából ugyanolyan értelmes tekintettel nézett ki a fejéből (hiába na, reggel volt még). Felemeltem hát Krampuszkát, és odatettem Nyafi mellé. Nem is lett rossz kép, bár az igazi fotótéma az lenne, amikor a füleit is hátracsapja és tényleg félelmetesen néz ki. 
Még a hét elején megvettük a fatipliket az ablakokhoz, de még mindig nem volt időm megcsinálni a kilincsek végleges rögzítését, ez is majd valamikor a hétvégén lesz készen. Vagy azután... Lassan majd itt lesz az idő megsürgetni az asztalosunkat, mert már tényleg érdekelne az ajtókeretek ára. És még inkább az elkészülési határidő Viszont tettem egy kis kirándulást Őrbottyánba, ahol már kezd egészen ház formája lenni az egyik oda tervezett házamnak. Már ennyiből is látszik, hogy ha teljesen mediterrán stílusú házat nem is érdemes Magyarországon tervezni, azért egyes elemek - mint például a nagy és fedett terasz - nagyon hangulatosak tudnak lenni: 
|
|
Egész nap csak esett és zuhogott, és megint esett és megint zuhogott. Na jó, volt egy-két esőszünet is, amikor nagy bátran kirohantam a kertbe a rózsákat átültetni. Tavasszal, amikor még nem volt kialakítva a helyük, letettem őket a nagy tó végébe, hogy néhány hét múlva beültetem őket... Aztán jött a nyár, és még júniusban kísérleteztem két tővel, hogy megmaradnak-e a végleges helyükön, és úgy tűnik most már, hogy nem tévedtem: nyáron is át lehet őket ültetni, ha nagyon muszáj, csak a napi bőséges locsolásról nem szabad elfeledkezni. Mostanra szépen megerősödtek és nekiindultak. A többiek sajnos kicsit bánatosabban néznek ki, mert együtt volt vagy tíz tő, így nem tudtak olyan szépen fejlődni. Ám most, hogy úgy döntöttem, nem lesz itt már nyár, tehát ültethetők, ki is szedegettem őket a régi helyükről... Hamarabb kellett volna, még július elején, amikor volt az az átmeneti esős-lehűléses egy hét. Mindegy, most már ez is megvan, két hónap alatt talán ezek is rendbe jönnek, addigra meg már úgyis itt az ősz. Kétszer jól megáztam, de a hajszárító alatt jobb tíz percet eltölteni, mint esőkabátban és kapucniban vacakolni odakint, úgyhogy a pergolára valók már legalább a helyükön vannak. Holnap megpróbálkozom a déli oldalon a gyep felülvetésével is, ha ilyen esők maradnak egy hétig, ennél jobb időt nem is kívánhatnék neki. Estefelé beszélgettünk az urammal, hogy valamilyen tároló placcot ki kéne alakítani a telekre szállított, beépíteni való anyagoknak, hogy ne csak egy kupacban legyen valahol, ahol még helyet találunk neki. Így az utánfutónak is lenne végleges helye és nem a füvet nyomná agyon egy-egy foltban. Az előkertben, ahol bénán nőtt ki a fű, le is lehetne egy kis részt még szórni zúzott kővel, ami olyan lenne, mint az út, és akkor a még szükséges x m3 mulcsot is ott lehetne depózni, és nem a leendő kőkert helyén tárolni az egészet egy fólián. Persze amint kész a kőkert, végre az Y-fordulót is lehetne rendeltetésszerűen használni, mert az egyik szárát elfoglaló mázsás andezitdarabok is a helyére kerülnének. Szóval, van még mit alakítani. Azt viszont rövid mérlegelés után elvetettük, hogy Cliókának valami fedett beállót barkácsoljunk, egyszerűen nem illene a ház elé egy ilyen tákolmány. |
|
A mai nap nagy része esőzéssel, munkával, és közöttük intenzív fotózással telt el. Míg András a városban volt, én bölcsen az itthoni csendet és nyugalmat választottam, elvégre nem árt néha egy kis egyedüllét! 8-D 
A kedvenceim ezek a színváltó árvácskák, ahány virág, annyiféle árnyalata a lilának, hússzínnek és a rózsaszínnek, és bár már kezd leáldozni a szezonjuk, elvégre tavasz óta itt pompáznak, de még mindig ugyanolyan szépek, mint amikor kaptam őket: 
Az a néhány tő rozmaring, amit mellé tettem, lassan túlnövi a rózsákat is, élmény lesz ősszel kiásni őket, mert hogy kint még takarva sem bírnák az itteni mínuszokat, az biztos! |
|
Alig bírtam reggel felkelni, de muszáj volt bemennem Budapestre. Viszont annyi macskát láttam, hogy az kárpótolt mindenért. Először egy sorházi lakást mértem fel, és a bejárat előtt három kismacska üldögélt. Ott volt mellettük az anyjuk is, de velük együtt tűrte a pocakolási kísérleteimet. Módfelett pocakolhatóak voltak mind a hárman, bár az egyik kis kandúr inkább játszási felhívásnak vette a dolgot, úgyhogy vele egy jót játszottam a lábtörlőn, mielőtt becsengettem volna. Sajnos, a mi macskáink nem ilyen harci macskák, az ivartalanítás nem tett jót a harci szellemüknek... Később még a ház előtt beszélgettünk, amikor elment mellettünk egy lány, valami uszkár nagyságrendű díszkutyával a póráz másik végén. Mentek az úton szép nyugodtan, mikor egyszer csak előrontott az anyamacska a kapuból, bemutatott egy félelmetes harci pózt, majd két villámgyors pofont kapott a meglepett eb. Szegény, szerintem fel sem fogta, miért kapta. Talán csak mert a kapu előtt elhaladva odapillantott a kölykök felé, és ez már elég ok volt a megelőző jellegű csapásra. Érdekes, hogy az emberektől (legalább is tőlem) mennyire nem féltette a kicsiket. Aztán Budajenőn láttam Krampuszkát szürkében. Sajnos, közelebbről nem ismerkedhettem meg vele, mert pontosan ugyanolyan félős volt, azaz gyorsan elbújt valami alá és nem is jött elő, amíg ott voltam. Láttam viszont egy nagy szürke perzsát, aki unott képpel beballagott a nappaliba, beburkolta a másik macska kajáját, majd kiment - ez utóbbihoz hosszasan várta a kedvező alkalmat, amíg a szél annyira fellebbenti a függönyt, hogy nem kell az orrával neki megemelni és átmehet rajta. Érdekes, hogy befelé jövet nem voltak ilyen aggályai, vagy csak a zsákmányolás vágya erősebb volt benne a függönnyel szembeni ősi averziónál? |
|
Marosról hoztam 12-es tiplifát az ablakokhoz, amint András beszereli őket, az ablakkilincsek is rendesen használhatók lesznek. Lógott a lába az esőnek egész nap, estére aztán ide is ért a vihar, de addig csináltam a kertben pár képet: 
A macskák is érzik az időváltozást, szinte egész nap alszanak, a szürkék reggel és este kimennek körülnézni, de jönnek vissza fél óra múlva és versenyt nyújtózkodnak és gömbölyödnek az asztalon, az ágyon és a tetőtérben nekik elszórt párnákon... 
|
|
A ma hajnali napkeltéről csak azért nem maradtunk le, mert András még ébren volt, engem meg jól felkeltett, hogy megnézzem, és nem is bántam: ilyen szépet általában fordítva szoktunk látni, napnyugta formájában a másik oldalon :-) : 
Most, hogy a mulcsnak több, mint a fele le van terítve az északi oldalon az évelőágyásokban, a tóparton és a pergola domboldalán, egészen rendezettnek tűnik a terep. És végre ezt is megértem: András kijelentette, hogy így már sokkal jobban tetszik neki a kert! Naná, most már körvonalazódik az egész szerkezete és miután az uram annak a kívánságának is hangot adott, hogy szeretne a növények közé elszórtan egy-egy formás követ, úgy látom, eljött az ideje, hogy néhány jól válogatott illusztrációval megmutassam neki, milyen is egy japánkert, ugyanis valami hasonlót szeretnék majd az előkertbe, a kőkerttel szemben... :-D 
A kis tó partján kikapáltam a füvet egy-két helyről, csinosan kanyargó ágyásokat alakítva ki, aminek egy része már be volt ültetve, de a mulcstól lett végre egységbe foglalva. A teraszról meghagyom a kilátást a patakpart és az erdő felé, de a szomszéd felé egy szomorúfüzet és néhány terjedelmes cserjét be akarok szerezni, hogy szépen takarják-árnyékolják majd a teraszt. A tószegély köveinek hasadékába is egyre több helyen befészkelte magát a növényzet, és hála a napi bőséges öntözésnek, egye dúsabban zöldell és kékül, mert a mocsári nefelejcsek még mindig virágoznak, a kék és lila különböző árnyalataiban díszelgő szarkalábakkal teljes egyetértésben... 
A hétvégi szokásos fűnyírás-projekt mellett persze állandóan megy az esőztető esténként, jellemző módon hajnali 1-2 óra felé állítjuk át, hogy a hátsó gyep mindkét része elegendő vízhez jusson. A tavakat is fel kellett tölteni, mert egy hét alatt megint majd' tíz centit apadt a szintje, ami azt jelenti, hogy jó néhány m3-t elpárologtatunk, ám ez majd akkor fog jelentősen változtatni a kert páratartalmán, ha már a fák is akkorák lesznek, hogy valamennyire megőrizzék ezt a mikroklímát, de ez nagyon a jövő zenéje. Jelenleg az ágyásszegélyekre koncentrálok inkább, ez lesz ugyanis a következő lépés, amint a mulccsal végigértünk és a patakpart beültetett része is le van terítve. Ehhez persze még legalább 15 m3-t hozatni kell, amint erre lehetőségünk lesz. A szegélyeket viszont viszonylag gyorsan és költséghatékonyan fogjuk beszerezni a bányából: egy-két fuvar kisebbfajta laposkővel megoldjuk, amit csak be kell ásni a földbe. Lépőköveket is hasonló elven fogunk telepíteni a nagy tóhoz vezető csapásra, de ezt csak akkor, ha már nincs más dolgunk a kertben! Esti levezető gyakorlatként Nyafka megint egy egeret cipelt fel a tetőtérbe, amit először egyesült erővel kergettünk a macskákkal, ugyanis a kiscsaj elengedte, hogy játszhasson vele még egy keveset. Viszonylag visszafogott üldözési jelenettel megúsztuk végül, mert Andrásnak lent sikerült elkapnia a rágcsáló grabancát, és kitelepítette a teraszra a szürke kommandó és egy fekete kis gombóc társaságában. ;-) |
|
Végre normális nyári idő van, most öröm csak igazán a teraszon üldögélni! Mert a kánikulában csak a szükséges védekezés volt az árnyékoló, ami a házat védte a naptól, most viszont tökéletes dolog ott ülni alatta: körben napsütéses a táj, lágy szellő lengedez köröttünk, én meg hol az árnyékba húzódom, hol kiülök melegedni a napra. Így képzeltem minden reggelt, indításnak reggeli a szabadban, és máris egész napra feltöltődöm energiával. 
Ágicza virágai szép szorgosan nyílnak a kertben, és lassan kezdek megbarátkozni a kerttel, ahogy egyre tisztul és kezd valahogy kinézni. Azért még persze meg kell győznie az igazáról, de lassan kezdem elfogadni azt, hogy így sem lesz sokkal rosszabb ez a kert, mint amilyen egy vadvirágos mező lenne. 
Ági elkezdte kihordani a mulcsot a kertbe. Elnéztem fűnyírás közben, hogy milyen sokszor kell fordulnia a talicskával, és néhány deszkából összeütöttem egy magasítást a talicskára, amivel majdnem kétszer annyi fér bele. Egyszerű mivolta ellenére fixen ül a taligán, de mégis könnyű le- és feltenni. Legközelebb, ha festünk, kap egy réteget a házunknál szabványos olajkőris lazúrunkból, és tökéletes lesz az ilyen kis fajsúlyú anyagoknál, mint a mulcs ill. a levágott fű: 
Amikor deszkát kerestem a fenti csodához, a kerítés melletti deszkahalom közepén egy szép akkurátusan összetekeredett siklót találtam. Tényleg úgy kellene itt mászkálnom a kertben is, hogy ott van a nyakamban a fényképezőgép... Most a ZooBlog szegényebb lett egy állattal, bár a fekete gólya után egy sikló (ami amúgy is volt már korábban) elég snassz lett volna:-) Este láttam, hogy egy látogatónk szóvá tette a vendégkönyvünkben azt, hogy a spam-elhárító oldalunkon elküldtem az összes spammert a kurva anyjába. Sajnos, nem tudok egyetérteni a hozzászólókkal. Spamet küldeni mocskos dolog, egy-egy embernek nem okoz jelentős kárt, de globálisan valószínűleg milliós kárral jár, és rengeteg embert bosszant. Amelyik anya nem tanította meg a gyerekének kis korában, hogy ilyet soha, még pénzért sem teszünk embertársainkkal, az csak viselje emelt fővel a neki rendelt sorsot. Ha minden igaz, egyszer majd megcsinálják a szolgáltatónknál régi nagy kérésemet a szerver oldali spamszűrést az én szűrési feltételeimmel (whitelist + blacklist + regexp kifejezések). De addig hiába szűri őket a levelezőprogram, mindet le kell töltenem, és ez havi 4-5000 forintunkba kerül. Érthető tehát, ha utálom az összes reklámlevelet és a véleményemet nem szoktam feleslegesen cizellálni. Sajnálom, de én nem fogok gyomorbajt kapni a mások hülyesége miatt, már régóta mindig azt mondom, amit gondolok. És eddig még nem bántam meg. |
|
Sajnos, a fatiplik kicsinek bizonyultak az ablakszárnyon lévő furatokba, ezért el kellett halasztanom a nagy kilincsező akciót a következő pesti utunk utánra. De most már a célegyenesben vagyok :-) 
Ha nem is volt kánikula az elmúlt hetekben, azért a nagy tó szép alattomban jó 10 centit apadt, körben a szélén fél méterrel is visszahúzódott a vízfelület. Ideje volt tehát tölteni, egész nap ment a szivattyú. A kis tavakat nem viseli meg annyira a kánikula, pedig elméletileg ugyanolyan mértékben kellene párologniuk. De a nagy tó széle nagyon sekély, ott biztos jobban felmelegszik a víz. A halak lelkesen úszkáltak a kis tóba becsobogó vízzel szemben, a pisztráng ősök csak előjöttek... 
Elnézegettem a kis nádastavat, egyetlen virág van most benne, de az egy nagy kála, és egész jól néz ki. Vágott virágként soha nem szerettem (ezért unalmas módon mindig csak rózsát adtam a lányoknak), de így a tóból kinőve már sokkal elviselhetőbb volt. 
A lótusz is sokat fejlődött az elmúlt hónapokban, már a fél tavat beteríti, és a szárából időnként gyökerek nőnek ki. Ez igazából egy agresszív gyomnövény, minden letört darabkájával tovább szaporodik. Ugyanakkor meg kényes fajzat is, Ágicza szerint azért nem nő annyira, mert kezd fázni. Télen valami nagy hordóban lesz majd bent a házban - hát, nem is tudom, érdemes-e ennyit vesződni egy növénnyel, ami egyelőre nem mutatott fel többet néhány kis méretű lapulevélnél... Délután körbetelefonáltam az általam ismert bankok információs vonalait, hogy megtudjam, melyikhez lenne érdemes áthelyezni a céges számláinkat. A HBW Expressz annak idején nagyon jó volt, de most már havi 3-4 ezerbe kerül cégenként az a néhány nyomorult átutalásunk, itt az ideje váltani. A legjobbnak a Raiffeisen tűnt, náluk ugyanez a forgalom a kétharmadából kijönne, és van fiókjuk Vácon is. |
|
Végre egyszer úgy mentem be Pestre, hogy nem kellett rohannom. Meg is álltam Nagymaroson fatiplit venni, és utánaérdeklődtem a faanyagnak is. Egy-másfél hét szállítási határidővel vállalják és hat méteres vagy rövidebb hosszból érdemes kiszabni mindent, mert afelett már drágább a faanyag. De nincsenek akármilyen hosszúak, csak egész métereseket lehet rendelni. Így majd külön meg kell terveznem, melyik darabokat melyik gerendából vágjuk ki, hogy minél kevesebb legyen a hulladék. Aztán néztem alumínium profilokat a kis tó szegélyének leszorítására, de most egyelőre még nem vettem meg őket. Beszéltem az áccsal is, szeptember folyamán akkor jöhet, amikor éppen ráér. Ez neki is jelent némi könnyebbséget, és mégis készen lesznek még az ősz elején a pergolák. Addig éppen van időnk kiszámolni és megrendelni a gerendákat. Ágicza közben a délután nagy részét a kertben töltötte a jó levegőn, körülötte mindenféle, mulcson szunnyadó vagy a szomszéd mezőn kergetőző szürke macskával. Újra itt a vadászszezon: Nyafika ma egy egész megtermett egeret hozott be a házba, de mivel az ágy alatt gyanúsan nekiállt volna feltrancsírozni, erővel elvettük tőle. Erre sértett képpel megint kiment, és öt perc múlva hazahozott egy negyedakkora egérfiókát, amolyan "Na B+, ezt már csak nem akarjátok elenni előlem!' arckifejezéssel... |
|
Megrajzoltam a hálószoba ajtaját az asztalosoknak, és felvázoltam a falnyílás-borításokat a gardrób ajtónyílásaihoz és a tolóajtók körüli falhoz. Éppen időben végeztem vele, mire megjött a két asztalos srác. Ellenőrizték az általam lemért méreteket és elvitték a terveket. A belső ajtóra már van árajánlatunk is, a borításokra most kérünk, de mindenesetre lemérték azokat is. Jövetelük másik célja a tetőtéri ablakok beállítása volt: a porréteg alól elővakartak még egy állítócsavart, amivel már könnyedén be tudták állítani az ablakokat úgy, hogy könnyen kinyíljanak. A kilincs-problémámra is megadták a választ. A kilincs tengelye alatt és felett ugyanis fúrtak egy-egy lyukat a szárnyba, oda ment volna be a kilincs két bütyke - csak mi olyan kilincset vettünk, amiből nem áll ki ilyen bütyök, ezért nem ül egészen stabilan a helyén, hanem kicsit lötyög, ahogy a csavar vége elhajlik a lyukban. Én arra gondoltam, hogy majd a tüzifánkból faragok oda valami kis csapokat, ők azonban emlékeztettek arra, hogy ilyen csapot készen is lehet kapni, egyszerűbb lesz megvenni készen és berakni. Hétfő este meghalt az egerem, egyszerűen elkezdte lefagyasztani a számítógépemet. Tegnap vettem helyette újat, szintén Logitech, csak ez már nem golyós, hanem optikai. A régi egeremet elengedtem a szemetes fölött, de nem minden sajnálat nélkül. Ezért tehát elhatároztam, hogy írok róla egy kis nekrológot, mert megérdemli. 
Most néztem a számláját, 2000. júliusában vettem, azaz kerek 5 éven át használtam napi 10-20 órában. Akkor komoly beruházásnak számított, négyszer annyiba került, mint egy mezei egér. Szokatlanul kézbe simuló formatervezés, külön gomb a dupla klikkeléshez, teljesen profi volt. Most egy dizájnos optikai csudaegerem van helyette, hasonlóan jó fogással és saját professzionális egérpaddal. Az egészből csak az a tanulság, hogy profi használatra profi dolgokat kell venni, mert sokkal jobb, és sokszor összességében még is olcsóbb. Előtte ugyanis fél-egy évente kellett új egeret vennem (Genius Netmouse), ehhez képest ez öt évet kibírt minden gond nélkül. Délután hirtelen árnyék fedte el a nyugati ablakot, és egy hatalmas madár szállt le a nagy tóra! Ott álldogált egy ideig a tóban, míg én szorgalmasan csattintgattam róla a fotókat. Aztán kimászott a vízből, és elindult a patak felé a tó túlfolyó árkában. Óvatosan utánamentem, de persze addigra már átrepült a szomszéd üres telekre, ott ült egy ágon, aztán elrepült. Még készítettem róla pár fotót repülés közben. Igazán hatalmas madár volt, így közelről látszott csak igazán. A kéményeken ülő gólyák olyan picinek látszottak, de ez brutális egy madár volt. Ágicza egyszerre féltette a halainkat az étvágyától és a macskákat a csőrétől. 
Szerény madártani ismereteimmel a gólyafélék családjába soroltam és mivel fekete volt, kész is volt a diagnózis. Este rákerestem a neten, és mivel sem kócsag, sam daru nem volt, maradtam a fekete gólyánál. 
|
|
Ritkán fordul elő, hogy már délelőtt bent esz minket a fene a városban, de a mai napra annyi mindent beszerveztünk, hogy korán kellett kelni, hogy a végére érjünk a listának. Fura, hogy másfél éves gyakorlattal András még mindig talál olyan 'vezetéstechnikai hiányosságokat', amin kellőképpen köszörülheti a nyelvét, amikor a volán mögé enged. Mindig megbánom, hogy ilyenkor vezetek, mert amire beérünk a városba, már annyira ideges vagyok tőle, hogy szinte felrobbanok. Most például a duda és a fénykürt használata van terítéken, és valamiért nem tudunk közös nevezőre jutni, hogy a belvárosi őrült forgalomban rá kell-e dudálni egy-egy marhára ill. jelezzek-e villantással annak, akit beengedek. Én pedig nem szoktam használni ezeket a jelzéseket. Ő pedig a haját tépi, ami kevés még maradt neki... Végül sikerült Andrást kitennem az irodánál, én meg mentem ügyintézni, és valahogy úgy tűnt, hogy a városban előforduló négykeréken futóbolondok száma a többszörösére nőtt és ez így is maradt egész nap. Napközben beesett egy nem várt tárgyalás is, nehogy unatkozzunk akár egy percre is. Szerencsére hamarabb végeztem a dolgaimmal, mint az uram, meg mivel nem akartam megint késő este hazaérni, úgy döntöttem, amíg ő tárgyal a város legtávolabbi felén, én inkább hazajövök vonattal, nosztalgia és időnyerés miatt. Háát, vegyes élményekkel gazdagodtam. Annyira elszoktam az aluljáróktól, hogy szabályosan rosszul voltam tőle, aki járt már pl. a Nyugatinál megforduló embertömegben, az tudja, miről beszélek. Aztán persze a vonat - annak nagyon örültem, hogy egy óra alatt beért, mert gyorsított járat volt, de azon elméláztam, hogy ha az esztergomi szupermodern járgányok közlekednének mindenütt, talán az emberek is sűrűbben használnák a MÁV szolgáltatásait, ha választani kell az autó és a tömegközlekedés között... Az viszont nagyon pozitív élmény volt, amikor leszállhattam végre a vonatról és a harapni valóan friss, vízparti levegőt érezhettem megint a város szmogja és egyéb kipárolgásai után... Már esteledett, és mint mindig, kezdett vészesen hűlni a levegő azzal a jellegzetes nyirkossággal, ami a völgyre jellemző. Jól esett végigsétálni a falun, a többnyire virágos kiskertek előtt, ahol a rikító egynyári virágok még mindig színpompásan lángolnak és illatoznak. Hazaérve pedig örömmel láttam, hogy a zöldből már nem lógunk ki annyira, hiszen az elmúlt hét megtett mindent, hogy újból smaragdzölden pompázzon a gyep. Az a szép zöld gyep, amiről megegyeztünk, hogy a déli oldalon átavanzsál virágos rétté, amint beszerzek ilyen magkeveréket, így Andrásnak sem lehet kifogása a túl sok zöld miatt. Érdekes, hogy mennyire nem tudom megértetni vele, hogy a kertben is ugyanazt akarjuk, csak másképp. Az az elvadult dzsungel, ami az ő kert-álma, az több évtized alatt alakul ki és egy frissen telepített kerttől nem érdemes elvárni, hogy buján zöldelljen-kékelljen-sárgálljon a több méteres bokrok közötti egy-egy tisztáson, a méretes fák alatt. Főleg úgy, hogy még sok-sok növényt kell betelepíteni ahhoz, hogy a végleges forma kialakuljon és addig a legjobb alternatíva a gyomok helyett a gyep. Amit tény, hogy nyírni kell. Mint például most is, mert kezd kezelhetetlenül magas lenni a fű. |
|
Ágicza azzal a hírrel ébresztett, hogy a szél kettőbe törte a nagy tó partján az ecetfát. Ez volt a telkünk egyetlen ősi fája, ha a patak partján lévő nagy akácokat nem számolom. Nem bírt a nagy szelet, vagy talán túl sok lombot növesztett, mindenesetre egy elágazásnál kettéhasadt a törzse: 
A kérge viszont ép maradt, úgyhogy adtunk neki még egy esélyt, hátha megmarad. Visszaemeltük a letört lombokat az eredeti helyükre, és jó erősen összekötöztem a törzset. Közben is elég erősen fújt a szél, és mozgatta a kezünkben a két fél törzset, ezért kétszer is körbetekertem a dróttal, egymással ellentétes irányban. Ez azért jó, mert akármelyik irányba csavarja el a szál a lombot, nem lazul meg a kötés. Sajnos, azt nem tudom, mivel lehet még ilyenkor kúrálni egy fát, de talán megmarad így is. Szemre egész jó most: 
Amíg a fát gyógyítottuk, a szürke macskák hatalmas sprinteket vágtak le a kert végében. Persze, ezt nélkülünk is meg szokták tenni, de ha mi is tt vagyunk, akkor mintha direkt produkálnák magukat. Nyafika alig látszott ki a fűből, de úgy rohant, hogy csak néztük. És látszik, hogy tényleg elmúlt a meleg, mert ma reggel megint fogott egy egeret. Az elmúlt héten nem vadászott, de ahogy kicsit hűvösebb lett, újra nekiállt egerészni. 
Már el is feledkeztem róla, de ezek szerint csak idő kellett, míg sorra kerültünk: megjelent egy elemzés a weboldalainkról a Dotkommentátor oldalain. Itt egy-egy website gazdája (tulajdonosa, üzemeltetője, készítője) kérheti, hogy nézzék meg szakértő szemmel és elemezzék. Most megtörtént (köszönjük!!!), és egész kedvező eredménnyel, a legfőbb gondnak azt tartották, hogy könnyen elveszhet az információk rengetegében az egyszeri látogató. Még nem egészen tudom, hogy lehetne ezen segíteni, sajnos a GPRS-en keresztül nem nagyon nézegetek weboldalakat csak úgy céltalanul szörfölgetve, ezért aztán nem tudom, másoknál hogy oldják ezt meg. Felhívtam az asztalost, hogy ki kellene jönniük beállítani a kerek ablakainkat, illetve hogy akkor ugye belekezdenek majd a tetőtéri belső ajtóba? Úgy látszik, a nyaralás új energiákkal töltötte fel őket, vagy csak most éppen nincsenek úgy elúszva a munkákkal, mert várják a rajzokat az ajtóról, ablakot beállítani pedig már holnap kijöttek volna, de mivel aznap Pesten leszünk, szerdára beszéltem meg velük. Sőt, ha már ilyen készségesek,ki kell használnunk az alkalmat: a belső ajtó terve mellé kapnak rajzokat a gardrób két ajtónyílásába és a tolóajtók belső falkávájába beépítendő keretekről is. Ez Ágicza régi álma, és most talán meg tudjuk csinálni ezeket is. Beszélgettem viszont kicsi asszonykámmal az én álmomról is, mármint a vadvirágos kertről... Hát, nem egészen egyezik itt az álláspontunk, mert ő valami puccos angolkertet képzelt el magának, én meg egy kedves nyári mezőt. Most viszont sarokba szorítottam és végül sikerült megtudnom, hogy távlatilag sokkal kevesebb lesz a fű és több a virágágyás-cserje-bokor, csak ahhoz idő kell és a fű csak átmenetileg van ott sok helyen, hogy addig is kinézzen valahogy. Mondjuk, nekem még így is sok a gyep a rendes növényekhez képest, mert inkább valami mindenféle zölddel benőtt kertet képzeltem, el, amit évek óta nem lakott házak körül lehet látni. Tudom, másnál egyetlen nagy focipálya az egész telek, de akkor is, nekem még ennyi gyep is felesleges. Lehet, hogy egyszer megunom a fűnyírást, leszórom az egész gyepet Glialkával és két hét múlva szépen bevetem vadvirágos fűmagkeverékkel -mert hogy van ám ilyen is, csak Ági ragaszkodott a 'szép ződ gyephez' :-( 
Rosszul esett, hogy ennyire semmibe vette azt, amit én szerettem volna. Most van egy unalmas pázsitunk, amit állandóan nyírni kell és évente 1-2 hétig nő benne pár liliom. És talán szép lesz majd pár év múlva, addig is csak nézem a mellettünk lévő üres telket, milyen szép mező virágzik rajta... |
|
Hiába volt hétvége, ha egyszer ilyenkor érnek rá tárgyalni a megbízóink. Először Ágicza beszélt végig egy lakásátalakítást, aztán én egy családi házat. Szóval, inkább tárgyalunk akár hétvégén is itthon a teraszunkon ülve,mint hogy hét közbe be kelljen mennünk a kátyúk, parkolóórák és a szmog városába. Most először történt meg, hogy valaki légifotón is elhozta megmutatni a telkét. Biztos mindenki másnak már régről ismert, de nekem még új volt a Google légitérképe. Próbáltam megkeresni vele a házunkat is, de sehogy sem akart bejönni. Aztán éjjel rájöttem, mi volt a gond és így mégis sikerült megnéznem a Duna-kanyart. Egész sok mindent felismertem így a levegőből is, és - bár nem túl jó felbontásban - de megtaláltam Zebegényt is. A mi telkünkön akkor még csak a csicsóka virágzott, de a patak kanyarulata olyan jellegzetes, hogy még a világűrből is látszik: 
|
|
Mikor egész éjjel megy a munka, és a hajnal is a gép előtt ér, ilyen panorámát láthatunk az asztal mellől: 
Az esőmentes néhány órában gyomlálgattam a tóparton, mert a gaz kezd megint elharapózni, és ha most nem vetek gátat a terjeszkedésének, megint csak egy irtóhadjárattal tudom majd helyretenni a kertet. Ültettem még egynéhány peóniát meg három tő rózsát, az egyiknek, bár nem volt név rajta, pont olyan virágja van, mint az Eden-nek, amit a déli oldalon szeretnék felfuttatni. A tó algamentesítését Tappancs főállásban végzi: amint van kihalászni való, máris hozza be és nyivákol, hogy dicsérjük meg! 
Bár még mindig nem tudja megkülönböztetni az úszónövényeket az algáktól és azokat is rendszeresen beszállítja a házba, de azért megsimogatjuk ezért is azt a lökött kandúrkát, a felcipelt növényeket meg egy mozdulattal visszadobjuk a terasz melletti kis tóba... :-) |
|
Ma nem történt semmi sem, csak esett az eső, mi meg rajzoltunk reggeltől estig. Illetve, még a semminél is rosszabb történt: a mobilomon(!) felhívott személyesen Gyurcsány Ferenc miniszterelnök. Hogy mit akart, soha nem tudtam meg*, mert ugyanolyan gyorsan szavaztam a piros gombbal, mint pár éve Orbán Viktor hívása alkalmával. Megállapítható tehát, hogy az elmúlt négy évem is a kiegyensúlyozott politizálás jegyében telt el. Tegnap éppen tárgyalás közben hívott fel egy nő, valami banki megoldásokról akart nekem mesélni. Kellőképpen nyers hangon közöltem vele, hogy 1. hogy képzeli, hogy telefonon zaklat?, 2. a bankjukat ezután messze elkerülöm, 3. soha többet ne merészeljen felhívni. Erre sértődötten letette, amolyan 'én csak a munkámat végzem' mormogással (milyen munkádat, B+? Másokat telefonon zaklatni napi 8 órában?!?). Öt perccel utána csörgött Ági telefonja. Már előre röhögtünk, mert mindig egymás után hívnak fel minket az ilyen dögkeselyűk. Csak azért is én vettem fel, és persze ugyanaz a nő ugyanazokkal a szavakkal megtette ugyanazt az ajánlatot. És kissé meglepődött, amikor én is ugyanazon szavakkal kértem meg, hogy most már tényleg hagyjon minket békén. Több telefonunk nem lévén a közelben, ez így is történt - bár egy kicsit még füleltem, nem csörgeti-e meg a netezős telefonunkat is, mert az meg az enyémre van átirányítva... *: ...te jó isten, lehet hogy a miniszterelnök éppen fel akart kérni az új villájának a megtervezésére, én meg bunkó mód levágtam a telefont?!?... :-D |
|
Ma is egész nap esett az eső, egész komoly mennyiség szakadt a nyakunkba. Újra működtek a vízelvezető árkaink, a locsolást mint olyat egy időre elfelejthetjük, a növények meg egyre zöldebbek. Egész éjjel dolgoztam, le sem feküdtem aludni. De mivel tegnap kellőképpen kialudtam magam, ezt nem is nagyon éreztem meg, és most vezetés közben sem akartam elbóbiskolni. Ma csak egy rövid látogatást tettünk az irodában, egy most épülő családi ház belső berendezését próbáltuk meg helyretenni egy estébe nyúló szaktanácsadás keretében. Nem volt könnyű, mert a főfalak már állnak, és az építési engedélyen sem akartak már változtatni. De azért végül csak sikerült úgy átalakítani, hogy voltaképpen csak két fal került arrébb, de megszűntek a cső folyosók és a térbe belógó pozitív sarkok. Igaza van a feng-shuinak, hogy kerülendőnek tartja az ilyen, a térbe erőszakosan benyomuló sarkokat. Akár a chi áramlását törik meg, akár csak mi megyünk neki, sehogy sem illik a térbe. Van egy alakulófélben lévő elméletem, miszerint a konkáv sarkok az alkotásnak abban a fázisában keletkeznek, amikor az építész megunja, hogy sehol sincs hely egy kamrának vagy egy ajtónak, és bekúrja valami sarokba, jobb híján egy kis derékszögű ugrással kombinálva. Onnan gondolom, hogy így eshetik meg ez a dolog, mert némi gondolkodás árán eddig még mindig sikerült jobb megoldást találnunk az ilyenek helyett, tehát nem megoldhatatlan problémával állunk szemben. Este még bevásároltunk az Auchanban, de mivel éppen megint fogytán volt a pénzünk, csak a legszükségesebbeket. Viszont úgy éreztük, hogy itt az idő könyveket vásárolni, hogy ne csak a régi könyveinket olvasgathassam a teraszon ülve. Így derült ki, mi a közös Ambrose Bierce összes novellájában és a német szleng szótárában (kb. a fele volt új, a másik felét már ismertem :-) |
|
A mára ígért lehűlés csak délután ért ide, így a délelőttöt sikerült abban a vihar előtti fullasztó, mozdulatlan kánikulában tölteni, amikor már mindenki azt várja, mikor szakad le az ég és hoz végre enyhülést. András nemes egyszerűséggel átaludta ezeket az órákat és csak délután három óra körül kelt fel. És jól is tette, legalább a hasogató fejfájástól megmenekült... Azóta rendszertelen időközönként szemerkél, zuhog és esik, egy-egy rövidke szünettel tarkítva, amikor időnként még a nap is kikukucskál a felhők mögül. Ezt a völgyet azért is szeretem olyan nagyon, mert a távolabbi dombok ilyenkor ködpárában úsznak: a dombhajlatokban látszik, ahogy megülnek az alacsonyan szálló esőfelhők, festői a látvány. Az esőszünetekben kint ültetgettem a kertben, még hátra van kb. a növények fele, de ahhoz képest egészen jól haladok. A szomszéd kutya alaposan megkergette Nyafikát estefelé, és ez alkalommal nem is kárhoztatom érte: a szemtelen kiscsaj belopózott a szomszédhoz, amíg a házőrző eb nem figyelt eléggé. Igaz, hogy két évvel ezelőtt ott laktunk egy hónapig, de ez még nem ok arra, hogy a macska otthon érezze magát ott! Csak hát magyarázd meg ezt egy lökött szürke macskának... =:-O |
|
Hihetetlen, hogy ez a nyár is már a végéhez közeledik. Kicsit fura, hogy már augusztus van, pedig alig volt még időm kint lógatni a lábamat a kertben... Ma is, ahelyett, hogy ülnék egy helyben, felkerekedtem és elnéztem Gödöllőre, növénybeszerző körútra. Felfedeztem egy kertészetet, ahol nagyon szép növényeket lehet kapni még az én finnyás követelményeimnek is megfelelő választékban, mindenféle, régen keresett fajjal. Most csak az évelőket meg a cserjéket vettem górcső alá, de a hely ősszel is megér majd egy kiruccanást, talán itt a fákat is be tudom majd hiánytalanul szerezni. Estefelé keveredtem csak haza egy rakomány ültetni valóval, úgyhogy a napszálltáig hátralevő másfél órában azt tervezgettem, mi hova kerül. Kezdem érezni estefelé, hogy hamarabb sötétedik, nyúlnak az árnyékok, egyszóval egyre kevesebb a napsütéses óra. Az intenzitásra viszont továbbra sem lehet panasz, mert ismét kánikula volt, ahol én jártam, András viszont arról számolt be, hogy itthon kifejezetten felhős-enyhe volt az idő. Remélem, hamarosan jön az enyhülés, mert kezd elegem lenni a melegből. Még ha ez azt is jelenti, hogy hamarabb lesz vége a tényleges nyárnak. András még mindig az ablakaival vesződik, reggel algátlanított egyet, és neki ennyi is volt a kerti munka, a növények persze beültetése rám marad, de ezt a feladatot nem is engedném át másnak! :-) |
|
Most nem azért, de a mellettünk fekvő üres telken ilyen vadvirágos rét terem. Egy kicsit mindig fáj a szívem ezt látva, mert a fű is nagyon jó meg minden, de hetente lenyírni kicsit már unalmas. Az évenkénti két kaszálás inkább megfelelne a kertészkedési mentalitásomnak. Lehet, hogy majd orvul megszórom vadvirág-magokkal a gyepünket, hátha ott is megvetheti még a lábát néhány színesebb mezei virág is. 
Már régóta az eszemben volt, de igazán csak most tudatosodott bennem, hogy e hét végén jár le Clióka zöld kártyája. A szerviz szerencsére még ma tudott fogadni, most újabb két évre nem kell ezzel sem foglalkoznom. Ez a délután is gyorsan eltelt, egy lakásvásárláshoz előtti helyszíni szemlén néztem meg egy kis tetőteret, aztán kiutaztam Csömörre, egy építési telket megnézni és körbefotózni. Késő éjjelig beszélgettünk a házról, de azért hazafelé a kóspallagi úton mentem. Csak két őzet láttam, viszont az egész erdei utat úgy tettem meg, hogy senki mással nem találkoztam közben. Viszont a 12-es úton igazoltattak a rendőrök, és mikor látta a forgalmiban, hogy dízeles a Clióka, a menettulajdonságairól érdeklődött és hogy megérte-e megvenni - mert hogy ő is ilyet szemelt ki magának. Mondtam, hogy csak a hátsó ülésekben különbözik a Mégane-tól, elöl majdnem ugyanaz, és hogy jól fogyaszt (4,75 l/100 km), és hogy utánfutóval kiváló építkezős autó. A gyorsulásról persze csak óvatosan nyilatkoztam, mint a viccben: És ma végre Lemértük, mennyire melegszik át a ház, és egész jó értéket kaptunk: amikor kint 33 fok volt délután, bent akkor volt 26. Ez különösen annak fényében tűnik jónak, amit nemrég olvastam - miszerint nem egészséges dolog a klímát túl hidegre állítani, és kánikulában 25-26 fokra javasolták beszabályozni a benti hőmérsékletet... |
|
András elment a városba, engem meg magamra hagyott a kétségeimmel és a félelmeimmel együtt, mert azt még nem tudtam eldönteni, vajon már nem kell aggódni a macskáért vagy még van remény - ennyi időt ugyanis még sosem volt távol. Több variáció is megfordult a fejemben: vagy elkapta egy kutya, mint tegnapelőtt azt a szegény kismacskát, vagy felnyalábolták valami macskapecérek és elvitték a világ végére, vagy elcsavargott az erdőbe és lelőtték, vagy csapdába/verembe esett és nem tud kijönni belőle. Esetleg valahova bezárták véletlenül, padlásra-pincébe. Ha hétvégi ház, akkor öt napig ott is marad, ha pedig valami állandó lakosokkal megáldott épületben van, annak a sufniját sem biztos, hogy sűrűbben nyitogatnák. Ilyen vidám gondolatok kergetőztek a fejemben és próbáltam azt szuggerálni, hogy ha nem jön haza, akkor biztosan nem tud hazajönni, és nem azt, hogy esetleg visszament a Szőnyi utcába, a régi albérletünkbe, mert ott jobb volt neki... Kettő felé fogtam a szalmakalapomat és útnak indultam. Először az erdőnek fordultam, nagyjából azért, mert még mindig nagyon meleg volt kint, a nyílt terepen, és azért is, mert ha csak akkor kiabálom végig a fél falut, amikor munkaidő után otthon is vannak az emberek, nagyobb az esélye annak, hogy valaki talán meg is találja a kandúrkát. Az erdőben jó egy órát sétáltam, visszafelé jövet szemrevételeztem azt a vízzáró-elterelő gátat, amit az előző hónapban húztak fel. Hát, még nem világos, hol fogja ez megfogni az nagyobb esőzések alkalmával a hegyoldalból lezúduló vizet, de biztos csak én nem látom át a rendszert :-P Ezek után elbaktattam a patak mentén a Törökmezőre vezető úton, amerre szabad időnkben sétálni szoktunk. Jártam a szürkemarhás farmon, azonban kétlábúak hiányában ott nem értem el kézzelfogható eredményt. Szomszédoltam tovább, a patak túlpartjára átruccantam egy ismerős bácsihoz, de ők sem látták a Tappancsot, ellenben megerősítettek abban, hogy érdemes keresni, mert a kutyájukat nem egyszer hozták már vissza nekik. Igaz, névvel és telefonszámmal ellátott bilétával felszerelt ebről volt szó, de a macskáink nyakába ilyet mi nem aggattunk attól félve, hogy fennakadnak vele valahol. Úgyhogy kicsit kevesebb volt a remény, hogy megtalálják és visszakerül hozzám ilyen módon az elkallódott kandúr. Visszafelé jövet beszéltem turistákkal, a távolabbi építkezésen dolgozó faházas fiúkkal, majd beugrottam a lábszomszédunkhoz is egy kis időre, elmesélni, hogy jártam. Aztán itt pihenve egyet, leballagtam az Almáskerten a lakott részig és elkezdtem szólongatni kandúrkát, mint az erdőben, de minden látható eredmény nélkül. A nemrégen felújított híd felé kanyarodtam, mert ha macska lennék, a patakhoz közel csatangolnék, és ez légvonalban nincs is messze tőlünk, csak egy kicsit kavarogni kell a kanyargós utcák miatt. Beszélgettem még néhány ott lakóval, majd a szokásos tappancsoló kiáltásomat végre fülrepesztő nyivákolás követte: megvan! Nem láttam, hogy honnan jön a hang, de eltéveszthetetlenül KisMancs volt az, méghozzá valahonnan fentről, de húsz méteren belül, úgyhogy villámgyorsan lokalizáltam a hang irányát, megkerültem egy utcát, majd egy szépen gondozott kertbe bebámulva folyamatosan hívogattam a macskát, és végre megláttam: hat-hét méter magasan, egy nyírfa ágvillájában beágyazódva, a fa alatt egy kisebbfajta, aranyos farkaskutyával. A kutya nagy vidáman csóválta a farkát és örült, hogy ha végre lejön, milyen jó játszótárs lesz neki az a nyivákoló szürkeség. Mancsos azonban nem így gondolhatta, mert elkeseredetten kapaszkodott az ágon, esze ágában sem volt lejönni. A szemben levő szomszéd nagy szerencsére otthon volt, nem úgy, mint a háziak, úgyhogy az ő segítsége kellett ahhoz, hogy megfékezze a kutyát: elvitte és széjjelcincálta néhány papírzsebkendőmet a játékos eb, de végre Tappancs látókörén kívülre került, úgyhogy mivel még mindig fent gubbasztott a fán, úgy döntöttem, felmászom érte. Kerítettem egy kerti széket, és nekiugrottam a famászásnak. Kicsit kijöttem ugyan a gyakorlatból az elmúlt tizennyolc évben, de az élmény ugyanaz: gyerekkoromban is imádtam fára mászni! :-D Hamarosan ott volt a kezemben a macska, áthevülve a fent töltött napsütéses óráktól, a szomjúságtól lihegve, de ott volt, és eltökéltem magamban, hogy nem is engedem el. Szépen ágról ágra jött lejjebb velem, félig az ágakra támaszkodva, félig az ölembe, aztán amikor földet értünk, felnyaláboltam, mint egy kiskölyköt, visszaraktam a kerti széket a helyére, megköszöntem a szomszédnak a segítségét, aki addig tartotta a lüke kutyust, és irány haza, egy tűzforró macskával a karomban a harminc-sok fokos verőfényben. Persze ami Tappancsnak toronyiránt negyedannyi út, addig nekem a kiaszfaltozott utcákon több. Így nyilván idő volt, amíg hazaértünk, de Mancsos nem akart elszökni újra, csak csodálkozással vegyes tartózkodással nézte, merre is visz az utunk. Aztán a vége felé rájött, hogy haza, és akkor már szeretett volna szabadulni, de csak bent, a jó hűvös nappaliban tettem le a kandúrt egy nagy tál kaja és víz elé. Nem kellett kétszer kínálni, nekilátott a konzervnek, majd eldőlt a kövön és nem is mozdult, csak akkor, amikor megsimogattam azt a lüke fejét. Még átszóltam a szomszédba, hogy ne keressék, meglett a macska. Felhívtam Andrást is, hogy ő se aggódjon, majd bevágódtam a zuhany alá, jól megérdemelt frissítő gyanánt... Tappancs érdekes módon este nem igyekezett kifelé, újabb portyára, tényleg nem értem, vajon miért? ;-D |
|
Tappancsot tegnap délután óta nem láttuk, ilyen sokat még soha nem volt távol itthonról... Ágicza tiszta ideg, csak mászkál ide-oda a patakparton és szólongatja a kedvenc macskáját. Nekem be kellett utaznom Budapestre, Ági pedig körbesétál még a faluban, hátha látta valaki. Azért még ebben a drámai hangulatban is akadt némi vidámság: kérdeztem a szomszédunkat is, nem látta-e a macskát. Szerinte csak elcsavargott, hiszen járkál mindenütt, legutóbb például ott aludt a kutyaház tetején! :-))) |
Ágicza, 2005. 08. 31., szerda