ZeBlog archívum, 2005. szeptember

Maestro, 2005. 09. 30., péntek #

Kicsit aggódtam a tegnapi eső után, lehet-e majd ma fugázni a terasz burkolatát. Délelőtt pár órára szépen kisütött a nap, úgyhogy lehetett. Neki is láttak, mi meg Ágiczával elugrottunk Verőcére a Hét Vezér Pizzériába, jóllakni. Ez sikerült is, olyan finom laktató pizzát kaptunk, hogy ezúttal sem tudtuk egyszerre megenni az egészet, kitelt belőle a vacsoránk egy része is. Éppen indultunk vissza, amikor a burkoló hívott, hogy kevés lesz a fugázó, kellene még vinnünk. Ennél jobban nem is jöhetett volna ki a lépés, beugrottunk Nagymarosra és már vittük is.

A teraszon látszólag jól ment a munka, amikor észrevettem, hogy túl mélyen kiszedték a fugákat, és kilátszik a lapok 'egérrágta' szélének az alja is. Ez az egérrágás egyfajta dizájn elem ezen a típusú lapon, kissé szabálytalanná teszi a fugát. Kérdőre vontam őket, mégis hogy képzelték ezt, hiszen ott van a nappali burkolata, onnan is puskázhattak volna... Ez van B+, pedig csak másfél órára tettem ki a lábam az építkezésről. Pont hogy nem szabad túl mélyen kiszedni a fugát, mert olyan lesz, mint a mi a kép közepe felé látható. A helyes megoldás a fotó alján szerepel, az egérrágta részeknek úgy kell kinézniük, mintha ott az egész lap annyival kisebb lenne:

Túl mély fuga

Ez így nem maradhatott, hát nekiálltak és újra kifugázták az egész teraszt. Ez már jobb lett, bár egy-egy helyen még így is kimaradt, azokat a legutolsó maradék fugázóval kenték ki, így csak összejött valahogy. Tényleg nem tudom, mit gondoltak, miközben kiszedték a fugázót, nem zavarta őket a látvány?!?

Verőcéről már erősen siettünk haza, mert vendéget vártunk délután, de arra azért volt ideje Ágiczának, hogy vegyen néhány újabb virágot, amiket még ma el is ültetett a kis tó partján. Egyre látványosabb lesz az a tópart. Már csak az unalmas nagy gyepet kell televetni vadvirágmaggal, és egész jó kis kertünk lesz!

Újabb növények a tóparton

Ilyenkor eső után mindig nagyon szép felhők vannak az égen, nem győztem fotózni az északi panorámát. Ez a Börzsöny és Duna konstelláció mindig látványos felhőalakzatokat eredményez kis völgyünk felett. Már csak ezért is érdemes volt ide költözni!

Szépséges felhők

Estefelé még egyszer kisütött a nap (előtte esett egy kis eső is az épp hogy kifugázott teraszra), és szokatlan jelenséget fotóztam le a kertben: a nap éppen eltűnni készült a szemközti domb mögött, de ennek ellenére jól látható az árnyékom a földön, amint a szememhez emelem a fényképezőgépet, és mindez a nap felé nyúlik el a pázsiton... Na, ez hogy lehetett? :-)

Különös árnyék

Építési napló, 2005. 09. 30., péntek #

15 fok, változó idő esővel. Déli terasz kifugázása .

Fugázás

Maestro, 2005. 09. 29., csütörtök #

Még a múltkor hoztam egy szál laposacélt (háromba hajtva simán belefért Cliókába), ebből most szép kis abroncsokat hegesztettek a híd pallóinak végére, hogy ne repedjenek szét. Szép akkurátusan lecsiszolták, néhány lyukat is fúrtak rájuk a rögzítéshez, természetesen süllyesztékkel a csavarfej számára. Még az alapozó festést is megkapták a mai nappal, holnap még két réteg és aztán fel is rakják őket a pallókra.

Repedésgátló abroncsok

Szinte hihetetlen! A pontos burkolatfektetési terv alapján kiszámolva a 15x15-ös lapokból csak 2, azaz kettő darabbal többet rendeltem, mert éppen így jött ki az egész doboz. A fotón a burkolás után megmaradt lapok láthatóak, szám szerint két darab...

Az összes maradék 15-ös lap

A 30-as lapokból maradt egy egész doboz, és szintén maradt egy bontatlan csomag a tavalyiakból is, vagyis itt is egy az egyben megmaradt a rászámolt két doboz többlet. Az egyiket, amit most vettem, valószínűleg vissza is váltják majd, mert raktárkészleten volt, nem egyedileg hozták be nekem. De nem ez a lényeg, hanem az ámulat. Persze jogos a kérdés, hogy hogyan oldották meg mégis a burkolást. Egyrészt, volt a kicsi és a nagy lapokból is 5-6 darab majdnem egész még tavalyról, azokat is felhasználták. Másrészt, ezen a fotón az összes vágási hulladék látható: minden lapból addig vágtak innen-onnan, amíg volt gyári éle, 2-3 szabálytalan darabot is kihoztak belőle:

Maximális kihasználtság

És persze az is segített, hogy egyetlen lap sem tört el munka közben, mert vigyáztak rájuk... Sok építkezésen hegyekben áll a törött csempe, mert kényelmesebb minden vágáshoz új darabot elővenni, mint megfelelő maradékot keresni. Itt gondosabban álltak hozzá a dologhoz. Az persze más kérdés, hogy négy nap alatt burkoltak le 20 m2-t (na jó, ebben benne volt az eső is, meg félig a híd, és az íves kőfal melletti vagdosás is).

Jelentkezett az asztalosunk is, még nem készültek el az összes furnérozással, kicsit még várni kell a hálószoba ajtajára és a burkolatokra. Mindegy, annyira most nem sürgős.

Kezdem kiismerni az új ArchiCAD-ünket, nagyon sok mindent megcsináltak benne, ami a másikból zavaróan hiányzott. Ötletes, jó kis program, és több olyan dolog is van benne, ami nekem nem is jutott volna az eszembe. Ez viszonylag szokatlan érzés, mert inkább olyasmiket szoktam találni a programokban, ami szerintem kézenfekvő lenne, de a szoftverben még sincs benne. Még egy kicsit állítgatom és tesztelgetem, aztán már ezzel fogom csinálni az éppen futó munkáimat. Elsőként a kedvenc tervemet tettem át rá, és rögtön csináltam is vele egy jó kis téglahomlokzatot. Még fél nap munka holnap reggel, és büszkén fogom egy gombnyomással prezentálni a különféle nézet- és alaprajzokat, amiket eddig egyenként kellett elmentenem.


Ágicza, 2005. 09. 29., csütörtök #

Lógott a lába az esőnek egész délelőtt, de amíg nem eredt el úgy istenigazából, addig sokat haladtak. Tulajdonképpen elkészültek az összes vágott lap leszabásával és helyére illesztésével, már csak fugázni kell majd. A híd pallóit összefogó, laposvasból készült acélszerkezetet összehegesztették és alapozóval lekenték, holnap talán a helyére is emelik. Délután eleredt az eső, de olyan nyári zápor jelleggel zuhogott, hogy abbahagyták mára a munkát. Egész délután ez a szürkeség vett körül, úgyhogy a kertbe sem volt kedvem kimenni, inkább maradtam a gép előtt.

Már majdnem készen van a terasz

Egyre hamarabb sötétedik mostanában, úgyhogy nosztalgiával gondolok azokra a nyári napokra, amikor meg kellett várni az este 6 órát, hogy hőguta veszélye nélkül lehessen kint tenni-venni este 9-ig és néha még tovább is... Nem kedvencem a nyár, de a mostani annyira hideg volt és rövid, hogy még a végén hiányozni fog az a nagyon meleg is. A fecskéket már egy hete nem látom, lehet, hogy ők is megelégelték ezt az őszt, és tempósan elhúztak Egyiptomba, a sógoromat meglátogatni! ;-D


Építési napló, 2005. 09. 29., csütörtök #

19 fok, borús idő, esővel. Déli terasz burkolása, abroncsok legyártása laposacélból a tó hídjának pallóihoz .

Abroncskészítés

Ágicza, 2005. 09. 28., szerda #

Az ablakon doboló eső hangjai szolgáltatták az ébresztőt, és a szokásos, ezzel járó szürkeség nézett be az ablakon. Igaz, az esőcseppek koppanásába egy idő után a munkazaj neszei is belevegyültek, amiből azt a következtetést vontuk le, hogy a ramaty idő dacára itt vannak és dolgoznak. András le is ment megnézni őket, hogy a munka zajosabb része, úgymint flexszel való lapvágás is haladjon, mert a kőművesünkben van annyi jóérzés, hogy nem ébreszt fel minket ilyennel, ha van más csinálni való addig is...

Virágos munkafotó

A tegnap készített fotói is remekbe szabottak lettek, mint azt a fenti példa is mutatja, így nem csak a kulcsot, de a fényképezőgépet is lazán a kőművesünkre lehet bízni máskor is. Határozottan művészi beállításokkal sikerült megörökítenie a tegnapi munka eredményét! :-D

Amint az eső végre elállt, szivaccsal és rongyokkal felszárogatták a vizet a terasz még burkolatlan részéről és folytatódott az érdemi munka, az ennek megfelelő mennyiségű zajjal. Kezdem otthon érezni magamat, mert megint akkora a felfordulás az udvaron, mint amekkora egy építkezésen szokott lenni: gyalulják és festik a híd pallóit, mindenütt faforgács, a burkoláshoz szükséges alapanyagok, csempehulladék és egyebek. Az egész napos munka eredményeként a vágott lapok nagy része is a helyére került a terasz kőfalának félkörén belül a szokásos kínos precizitással, matyómintásra vágva, a fal egyenetlenségeit követve, de a külső részen még csak az egész lapok vannak lerakva. A burkolóanyagok másodosztályát egyedül ott lehet észrevenni, hogy egy-két milliméterrel eltér a nagyságuk az eredeti lapokhoz képest, viszont egymáshoz képest egyformák. Így aztán az új lapokból készült a burkolat nagy része és a vágottak a régi lapokból kerültek ki, elvégre abból volt kevesebb.

Most nyílt ki

Ahogy elnéztem, áldom az eszemet, hogy a nappali burkolatából csináltuk meg a teraszt, így koherens az összkép. Tömörebben fogalmazva: ez a járólap még mindig qrv@ jól néz ki! :-D Estefelé megvitattuk, hogy a kőfal alatti átfolyónyílásokba milyen burkolat kerüljön. Az alapkoncepció az volt, hogy a fehéres színű kőfalat folytatandó, a nyugati terasz megmaradt fehér lapjaiból vágunk hozzá, de aztán azt bepróbálva inkább maradtunk a sötétbarna teraszburkolatnál, jobb az úgy, ha a burkolat 'befolyik' a kőfal alá is.

Átfolyó

A kertben még mindig tombolnak a színek és a formák, ismét elültettem jó néhány tő krizantémot, és a tavalyiak is végre kezdenek kinyílni:

Krizantém

Tappancs pedig önhatalmúlag megszabadult először a gallérját összefogó madzagtól, majd pedig a műanyag partedlitől, és mivel a sebe is szinte begyógyult és nem piszkálta, nem is tettem rá vissza, hadd járjon végre szabadon. Holnap már ki is engedem, eleget volt szobafogságban. Igaz, hogy még mindig úgy néz ki, mint egy formára nyírt pudli, de annyi baj legyen. Amelyik macska egy rossz szót mer rá szólni, úgyis megkergeti! ;-)


Építési napló, 2005. 09. 28., szerda #

17 fok, borús idő, reggel esővel. Déli terasz burkolása .

Lapok bevágása az íves kőfal mellé

Maestro, 2005. 09. 27., kedd #

A mai nappal komoly előrelépésre került sor kis családi vállalkozásunk történetében: 100%-kal megnöveltük a cég tulajdonában lévő ArchiCAD licenszek számát. Bár még egy fillért sem fizettünk érte, az Archimage Kft-nél minden különösebb faxni nélkül megkaptuk a programot magyar - és az én külön kérésemnek megfelelően angol - változatban is, plusz a hardverkulcsot. Ez már korszerű USB portos, nem a nyomtató elé kell dugni, mint a régit. Az árát fél év alatt fogjuk szépen törleszteni, de feleslegesen készültem céges papírokkal-bélyegzővel, az e-mailben átküldött megrendelésem elég volt nekik szerződésnek. Nem tudom, a ZeBlogot olvasták-e vagy mindig is így csinálják, mindenesetre a legjobb önbebiztosítási stratégia valóban az, ha feltétel nélkül megbíznak bennünk.

Elbeszélgettünk még egy kicsit mindenféle termékfejlesztési kérdésekről, és megígérték, hogy utánanéznek annak, hogy nem fejleszthetnénk-e fel költségmentesen régi ArchiCAD-ünket ugyanerre a programváltozatra. Talán el tudják intézni, hiszen igencsak érdekükben áll: ha két 8.1 SE programunk van, akkor egy év múlva náluk upgrade-eljük mindkettőt a legújabb verzióra, hogy tudjunk pl. egy időben is ugyanazon a fájlon dolgozni. Ha viszont csak egy újabb programunk van, akkor teljes áron nem fogunk tudni venni mellé még egyet, hanem újabb 5 évre megleszünk a mostaniakkal.

Mivel némelyik mentés CD-m már 6-7 éves is megvan, úgy döntöttem, veszek egy nagyobb adag DVD-t és átírom őket, amíg még egyáltalán olvashatóak. Mivel az államnak már éppen elég adót fizettem mostanában és még fizetek is egy ideig, az Artisjusnak pedig végképp semmi köze az én lemezre mentett fotóimhoz és adataimhoz, a felesleges sallangoktól mentes DVD-beszerzési helyek közül választottam, és a bolti 3-400 forintos ár helyett 90-ért vettem 8x-osan írható TDK lemezeket. Volt némi konspiratív jelleg a dologban, úgy mint többszöri telefonos egyeztetés, felirat nélküli üzlet a már nem is emlékszem melyik utcában, kigyúrt őrző-védő munkatárs és utcai őrszemek... Kicsit aggódtam, de az Artisjus FAQ megnyugtatott: 'Az a magánszemély, aki nem kereskedik a hordozókkal, nem felelős a jogdíj megfizetéséért. Azzal sem követ el szerzői jogsértést, ha matrica nélküli hordozókra - azaz olyan hordozókra, amelyekre nem fizették meg a jogdíjat - készít megengedett magáncélú másolatot.' Tehát ne légy balek, ne fizess lemezenként több száz forintot a semmiért. Vásárolj szürkeimport lemezeket, pl. innen vagy innen. Szerzőijog-sértést nem követsz el, valamint így csak egy kisebb maffiát támogatsz és azt is kevesebb pénzzel :-)

Amint lesz egy kis pénzünk, meghozatjuk az idei tüzelőt is, amit majd a ház északi falánál fogunk felhalmozni és onnan hordjuk be először a fedett terasz oldalában kiképzett tárolóba, illetve a házba. De azért felvázoltam Ágiczának egy alternatív megoldást, ami igen praktikus lenne: a terasz két oszlopa között elférhetne az egész télre való tüzelőnk, és egyben védené a házat a széltől, fény meg amúgy sincs télen. Aztán, ahogy fogyna a tüzelő a tavasz közeledtével, úgy látnánk ki egyre jobban a farakás mögül... Nem hagyott nyugodni az ötlet, ezért fotómontázs segítségével elkészítettem a látványtervét:

Alternatív fatárolási megoldás látványterve

Építési napló, 2005. 09. 27., kedd #

24 fok, napos idő. Déli terasz burkolása .

Folytatódik a nappali burkolata

Maestro, 2005. 09. 26., hétfő #

Jó volt megint arra ébredni, hogy idegen autók állnak a telek előtt, és az ács hangját hallom, ahogy pakolják a fákat. Mivel még nem volt itt az összes burkolóanyag, a nagy tó hídjával kezdték a munkát. Először is levittünk egy kisebb gerendát a tóhoz, hogy belőjük a kívánatos hosszt. Kiderült, hogy elég lett volna 5 méteres pallókat vennem 6-os helyett, mert éppen elég lett volna az is. Bár ez annyival jobb volt így, hogy a repedésnek indult legvégét le tudtuk vágni, és hegesztenek majd valami pántot, amivel össze tudjuk majd fogni.

Tappancs már túlságosan is jól van: reggel döbbenten néztük, amint a nagy tölcsérrel a fején a szomszédos üres telken rohan egy tarka macskát kergetve! A mi többi macskáinkat is megkergeti néha, szerintem így vezeti le a gallér miatti frusztrációt.

Közben lepakoltam a déli teraszról a bútorokat és a nagynyomású mosóval tisztára mostam. pont ez kellett ide, a vízsugár gyönyörűen kiszedte a beleivódott-taposott-száradt sarat. A képen éppen a vízátfolyókat tisztítom:

Korszerű felmosás a teraszon

Hagytam az embereket dolgozni a gerendákkal és elindultam egy kis anyagbeszerző körútra. Megvettem a burkolás segédanyagait és a híd lerögzítéséhez való csavarokat és acéldübeleket. Utána tíz perccel dél előtt ott voltam a kerámiaszaküzletben, de már mindenki elment ebédelni. Unalmamban körülnéztem a környéken, és vettem alapozót és színtelen lazúrt a kerti építményeinkhez, egy remekül felszerelt szerelvényboltban pedig felvázoltam a kerti locsolókra kialakított tervemet és beszereztem hozzá minden alkatrészt. Időközben megemelkedett a megrendelt burkolólapok ára is, de miután szóltam, azonnal korrigálták. Ráadásul bemondásra, a szeptember elején telefonon megbeszélt számokat egy kis cetliről olvastam fel és vita nélkül elfogadták, nem is kérdezték meg a főnököt, akivel annak idején beszéltem.

Hazafelé benéztem a verőcei pizzériába. Egy ideig néztük egymást a hölggyel, aztán rájöttünk, hogy szinte a telekvásárlás óta ismerjük egymást, még a szomszédunknál találkoztunk velük. Olyan stílusban újították fel a pizzéria kis épületét, ami egészen Ágicza kedvére való: nagy fagerendák a mennyezet alatt, antikolt festés, stb. Ott beszélgettünk, amíg sült a pizza, aztán rohantam vele haza, mert a pizza igazán frissen jó. Kiültünk a teraszra, és csak két telefonhívást kellett fogadnom közben, egész jó arány. Meglepetten láttam egyébként, hogy stabil közepes térerő van a teraszon, ez mintha korábban sokkal rosszabb lett volna. Lehet, hogy fejlesztettek valamit itt a környéken és a kertbe is lesz már értelme magunkkal vinni a telefonokat?

Aztán folytattuk a hídépítési konzultációt. Felmerült, hogy ne egymás mellé tegyük a három nagy pallót (kb. 80 cm szélességben), hanem egyet alulra, besüllyesztve a talpgerendába, és a másik kettőt ez támassza alá, a lehajlás csökkentése és az együttdolgozás érdekében. Ágicza nem bízta a véletlenre a dolgot, lecipeltette velünk mindhárom pallót a tópartra, és ki kellett raknunk mindkét változatot. Hamar eldőlt, hogy maradunk a három pallós változatnál, mert kell ez a szélesség a tó felett heverészéshez és különben is. A 15 centis talpgerendákat magasságát pedig 3-ra redukáltuk, mert túlságosan magasan ment a víz felett a híd. Így meg a földhöz lesz túlságosan közel a vége, de majd Ágicza eligazgatja, én nem vitatkoztam vele.

Hídpróba

Felhívtak az Archimage-tól, hogy megvan az új ArchiCAD-ünk, beidomították a hardverkulcsot is, mehetünk átvenni. Holnap el is hozzuk, már nagyon kíváncsi vagyok rá. De a legjobb az benne, hogy most nem is kell semmit fizetni. Tisztára, mint az autóvásárlás, ott éreztem utoljára azt, hogy tényleg azt akarják, hogy vásároljam meg a terméküket és ebben érdemben segítenek is.

Sétányrózsa

Délután vettem egy nagy levegőt és nekiálltam a vízaknabéli csövek átkötésének. Viszonylag simán ment, persze csak ahhoz nyúltam, amihez tényleg muszáj volt, nem akartam megkockáztatni, hogy víz nélkül maradjunk a héten. Most úgy néznek ki az akna szolgáltatásai, hogy a ház felé szűrt víz megy és átmenetileg nem lehet visszamosni, de mivel csak a ház kis fogyasztása megy át rajta, ez nem akkora gond. A kert felé pedig egy külön szűretlen ág megy. Ez hatalmas változást jelent a ház vízellátásában: eddig ha sokat locsoltunk és eltömődött a szűrő, a házban sem volt víznyomás. Ezután viszont ha a locsoló szűrő nem enged át elég vizet, annál több jut a házba :-), a teraszról kilépve szűrőt mosni pedig sokkal kisebb macera, mint lemászni a vízaknába. Egész jól ment a szerelés, a tömítéseim sem eresztettek. Aztán azt is megtanultam, hogy a KPE-csövek bekötését kellőképpen meg kell húzni, különben másodpercek alatt képes 150 liter víz kirobbanni a hidroforból.

Miután átöltöztem és megszárítottam a hajamat, folytattam a munkát a föld felett. A régi kerti csapot meghagytam a helyén, de csak azért, hogy mégis legyen valami vizes kiállás az akna és a bejárat közelében is. De a cső megy tovább is, egy 30 méteres darabbal eljut a víz a kerítés mellett egészen a déli terasszal magasságáig. Itt összeállítottam és üzembe helyeztem azt a rendszert, aminek a dizájnjára roppant büszke vagyok. Műszakilag nem nagy kaland, az egyik csapon szűrt víz jön, a másikon szűretlen. A szépség abban van, hogy egyszerű és szimmetrikus formában sikerült megépítenem egy alapvetően aszimmetrikus rendszert. Ugyanis csak a jobb oldali fekete csövön át kap vizet a két csap: jobbra kifolyhat közvetlenül, balra a szűrőn át. A bal oldali betápláló ágat csak a szűrő visszamosásakor használjuk, vagy ha szűretlen vizet szeretnék a bal oldali csapnál is. A másik trükk maga a két csöves rendszer: a megkerülő hurok egy részét nem a csapok környékén alakítottam ki, hanem a földfelszínen, ezzel fent jóval egyszerűbb lett minden: két T-idomra épül az egész, nincsenek mindenféle kerülő ágak. És mellékhatásként sokkal stabilabb az egész, kinézetre és a gyakorlatban is:

Egyszerűen nagyszerű! :-)

Persze tudom, hogy a vizek kifolyása szempontjából teljesen mindegy, mennyire zseniális és dizájnos a bekötés, de én határozottan büszke vagyok rá és örömmel nézem még egy ideig a kertben, mert igazi profi öntözőrendszer még egy darabig nem lesz nálunk. Átpakoltuk a locsolócsöveket is úgy, hogy ebből a központi elosztóból kiindulva ellásson minden csepegtetőt, locsolót és tótöltő ágat. Még kell néhány tekercs locsolócső, de azt szerintem már csak tavasszal vesszük meg, most megleszünk vele így is.


Építési napló, 2005. 09. 26., hétfő #

23 fok, napos idő. Nagy tó hídja anyagának leszabása és felületkezelése , kerti locsolórendszer végpont kialakítása és átmeneti módosítások a vízakna bekötésében .

Hosszpróba

Maestro, 2005. 09. 25., vasárnap #

Ágicza számítógépét nem volt olyan egyszerű újrainstallálni, az egész napom ráment. Asszonykámat nem zavarta annyira a dolog, legalább volt oka a kertben tenni-venni (az én gépem elé nem ült le mondván, hogy úgyis mindjárt meglesz az övé :-). Hát, estig nem lett meg, de azért nem éltem hiába, a világ legszebben feltelepített Windowsa került Ágicza számítógépére. Holnaptól már megint mindketten újra a szokott munkánkat végezhetjük.

Szokás szerint kiültem a teraszra reggelizni, és Tappancs olyan bánatosan nézett kifelé az üvegen át, hogy őt is kivittem magammal. A múltkor szépen ott sertepertélt a közelemben, de ma már kitört belőle a kalandvágy: egy óvatlan pillanatban egyszerűen felszívódott, és eltűnt a telekről. Szólongattuk és kerestük a környéken, de nem került elő. Ágicza most a szokottnál is jobban aggódott érte, mert még mindig rajta van a gallér, és így lassabban tud szaladni és sokkal könnyebben fennakad ágakon vagy kerítésen. Egy óra is eltelt, amikor aztán egyszer csak megjelent, a nyakában még mindig a gallérral, de épen és egészségesen. A seb egyébként szépen gyógyul a farkán, hamarosan levehetjük róla a gallért.

Délután itt volt a kőműves, elvitte a terasz burkolási rajzát. Nem lesz túl könnyű dolga, mert a nappaliban már megismert lerakási mintát kell egy íves kőfalhoz igazítania. Holnap reggel felhívom a burkolólap-kereskedést, hogy megvan-e minden megrendelt lapunk, és még délelőtt elhozom. Ágival kiválasztottuk a fuga színét, természetesen jó sötétet, ez valami fixa idea az asszonykámnál, hogy csak az a szép. Én még nem egészen látom át, miért jó, ha a nappali és a terasz közötti küszöb két oldalán azonos anyagú és mintájú burkolat van, csak a fuga sötétebb jóval az egyik térfélen...

Nyafika valószínűleg még délelőtt behozott a házba egy egeret, mert egész nap a hűtőszekrény előtt állt lesben. Estére sikerült is elkapnia, egy aranyos kis kölyökegér volt az áldozat. Néha el sem hiszem, hogy az ugyanaz a Nyafika, aki két véres áldozat között a nyakam köré tekeredve alszik és dorombol, amikor tévét nézek.

Ja, és most már tényleg nem tudjuk tovább itt tartani a házban a régi 21"-os monitorunkat. Ha jövő héten sem sikerül neki gazdit találni, el fogják altatni!


Ágicza, 2005. 09. 24., szombat #

A tegnapi napot szinte teljes egészében bent töltöttem a négy fal között, és csak akkor jutottam ki a kertbe, amikor a nap már jóval a dombok mögött járt, így lemaradtam a napsütésről, ami pedig már nagyon hiányzott. Ezt kompenzálandó, ma délelőtt úgy döntöttem, hogy nyaralok egyet és kiültem napozni és feltöltődni a tópartra. Mivel évente összesen körülbelül két órát töltök azzal, hogy süttessem magam a nappal, mert két perc után unom az egészet és tíz perc elteltével forr az agyam, ezért nagyon meglepődtem azon, hogy még fél óra múlva is ugyanott ücsörgök és jólesik az egyre jobban melegítő nap...

További egy óra elteltével, amikor már András is lejött és kiült mellém a reggelijével, rám szólt, hogy legalább egy szalmakalapot tegyek a fejemre, mert aztán nézhetek, ha napszúrást kapok... Ha az nem is jött össze, de szépen pecsenyére égtem, szinte észrevétlenül: a nap már nem tűzött olyan erővel, mint nyáron, hogy rögtön megérezzem, hogy meddig az elég, ráadásul egy enyhe kis szél is fújt, ami végképp elfeledtette az óvatosságot. De legalább azzal vigasztalom magam, hogy most egy-két napra akár jöhet újra az a szürke trutyi, feltöltődtem! :-D

A kőműves hívott minket, hogy hétfőn el tudná kezdeni a burkolást a teraszon, ami egyrészt nagyon vidám dolog, mert végre halad a munka, másrészt viszont rémálom, hogy lehet hétfő délelőtt csempéért szaladgálni, mert a szállítmány másik fele még mindig ott van, sőt, nem ártana valami csemperagasztót is beszerezni, fugázóról és csempekeresztekről nem is beszélve. Ez utóbbiból, ha jól emlékszem, 4-est és 5-öst használtunk, a fugázóanyagnál meg egy életre megtanultam a leckét: sötétszürkét kell venni! =:-O

Délután még kapirgáltam egy kicsit a két tó közötti részen, egy újabb ágyást alakítok ki a japán juhar és a rőtvörösen nyíló krizantémok körül, a mulcs is rendesen fogy, de ezzel még nem végeztem, mikor rám sötétedett. Végiglocsoltam a teraszon még kint levő szobanövényeket és a ház melletti ágyásokat, amelyek a tető kinyúlása miatt jóval kevesebb csapadékot kapnak és a meleg is jobban megreked a déli fal tövében, így rászorulnak a mindennapos, extra vízpótlásra.

Nyafika már délelőtt is majdnem megfogta a kis siklót, de az végül bemenekült előle a nádastóba. De ez csak a bemelegítés volt az esti akcióra. Éppen készült a vacsora, amikor hatalmas visítást hallok a teraszról és Nyafika iszkol el a tolóajtó előtt, a szájában egy fekete rongydarabbal. Nosza, két lépéssel esek ki az ajtón, rá a macskára, nyitom ki a száját, és pottyan ki belőle a torkaszakadtából visító denevér. Mintha ölnék, olyan hangerővel pánikolt, ami nem is csoda, de még mindig nem tudom elhinni, hogy Nyafka képes egy ilyen villámsebességgel repülő állatkát elkapni... Ahogy vergődött a hátán fekve, teljesen sokkos állapotban, szárnyát kiterjesztve, végignézem, és nem tudom, a macskánk hogy fogta meg, de valami isteni csoda folytán egy karcolás nincs rajta. András már jött is le a ricsajra és a sürgetésemre, a szokásos egérfogó berendezéssel: egy átlátszó fonatú fém ceruzatartóval. Mondom neki, ebbe nem fog beleférni a denevér, de mindegy, el kell venni a már körénk sereglő macskák elől, toljunk alá egy papírt, aztán majd kitelepítjük szegényt az emeleten, ha már valamelyest megnyugodott.

Befeszülve

Na persze. Egy dologgal számítottuk el magunkat: a denevérnek az icipici fogain kívül ugyanilyen mütyűr karmai vannak, nem is egy, amivel eltökélten csimpaszkodott a ceruzatartóba, fejjel a tartó alja felé. Mivel tíz perc elteltével sem volt hajlandó mozdulni, a karmocskáit meg végképp nem akarta behúzni, nagyon óvatosan benyúltam érte, hátha ki bírom halászni valahogy. Mivel erőltetni nagyon nem akartam, megpróbáltam a pocakját egy ujjal simogatni, így ha végre elereszti a ceruzatartót, a tenyerembe essen. Ahogy pocakoltam, a száját nyalogatta, mint ahogy Krampuszka szokta, és valami hihetetlenül selymes és vékony szálú volt a bundája... A dolog bejött, bár minden pillanatban attól féltem, hogy összetöröm ezt a nagyon pici jószágot, vagy a bőrlebernyegét egy óvatlan mozdulattal megsértem, amíg azon a tizencentin kihúzom a ceruzatartóból, de a kölcsönös ijedtségen kívül mindketten megúsztuk a kalandot: ő sérülés, én meg harapás nélkül. Az ablakpárkányon kapaszkodott és mászkált egy kicsit, majd harci kiáltással szárnyra kapott és Tappancs csodálkozó és csalódott képe előtt villámgyorsan elsuhant az éjszakában.

Immár szabadon, az ablakban

Most már nagyon úgy tűnik, hogy a mai munkának is lőttek, mert hiába lett volna mit csinálnom, nem is kevés, András csak belepiszkált a gépembe még délután, mondván, újratelepít egy-két dolgot. Ennek folyományaképpen még éjfél után sincsen vele készen, úgyhogy se munka, se böngészés, se semmi... :-/


Maestro, 2005. 09. 23., péntek #

Kinyomtattuk és elküldtük az ArchiCAD megrendelést. Ha minden jól megy, a jövő héten már az új változat lehetőségeit tesztelgethetem. Nagyon kíváncsi vagyok rá, mert a mostani verziónk durván 5 éves, azóta csak fejlődött valamit a tudomány és a technika. Ágiczában azért csalódtam egy kicsit, egy feleség tipikus reakciója az ilyesmikre a drága hülyeségekről való mormogás szokott lenni, és aztán nagy harcok árán sikerül mégis elérni, hogy megvehessem. Ehelyett ő kiszúrja a szememet annyival, hogy 'vegyük meg, ha úgy gondolod'.

Ágicza tárgyalt egész délután, én írogattam a DVD-ket. Úgy eltelt ez a nap, nem is tudom, mivel. E rejtély kibogozásába úgy belefáradtam, hogy jó korán le is feküdtem aludni.


Maestro, 2005. 09. 22., csütörtök #

Reggel első dolgom volt felnyalábolni Tappancsot és elvinni Nagymarosra. Imádom, hogy nem is kellett vadászni rá és betuszkolni a szállítókosárba (mint pl. az Öreg Kövért). Egyszerűen csak szóltam neki, erre lejött az emeletről. Meglátta a kinyitott kosarat, mire azonnal belemászott és elhelyezkedett benne, mehettünk is.

Nem is volt ott más beteg rajtunk kívül, azonnal sorra kerültünk. Nagyon fájlalta a farkát, de a doki elbódította és így ki tudta tisztítani a sebét. Ez olyan nyugtató volt, aminek van ellenszere is, úgyhogy nem tart egy egész napig, mire magához tér utána. Ennek ellenére ma alig jött ki a kosárból és jobbára csak aludt.

Tappancs újra itthon

Egy hónappal ezelőtt szomorkodtam éppen azon, hogy miért nem akar nekünk a Graphisoft szoftvert frissíteni, és hogy a pár évig még maradunk a mostani 6.5-ös verziónknál. Erre most kijöttek egy új verzióval, ami a hangzatos Star(T)Edition nevet viseli. Ez tulajdonképpen egy 8.1-es ArchiCAD (a legfrissebb verzió a 9-es), csak éppen letiltva néhány, könnyen nélkülözhető funkciót - és jóval olcsóbban (1200 ezres listaár ill. 900 ezer + évi 180 ezres szerződés helyett 640 ezerért). 'Ha más ötletem van, arról is beszélhetünk' - hoppá, itt valakik nagyon el szeretnének adni valamit. Persze, mert nem fogy a szoftver, egy pályakezdő építész nem veszi meg egymillióért, hanem lemásolja a haverjánál ingyen. Adnák mondjuk 200 ezerért, ötször akkora lenne a forgalmuk...

Megvitattam Ágival a dolgot, aztán felvázoltam a disztribútornak egy számunkra is elfogadható üzleti konstrukciót. Valóban könnyedén sikerült velük megbeszélni, az eredmény: megkapjuk 600 ezerért, fél évi kamatmentes részletfizetéssel. Valamint már jövő héten átvehetjük, de csak október közepétől kell elkezdeni fizetni. És - bár ez nem szokás - angol nyelvű változatban kapjuk meg. Ezzel egy időre megoldódik minden gondunk: Ágicza megkapja állandóra a mostani 6.5-ös hardverkulcsát, hozzám jön az új változat, és végre egyszerre is dolgozhatunk a munkáinkon. Ez most viszonylag olcsó és jó megoldásnak tűnik, aztán később még mindig upgrade-elhetünk a teljes verzióra, ill. vehetünk egyet Áginak is, de azt már nem most kell kifizetnünk az építkezős időszak végén, hanem 1-2 év múlva. És ha nem is mellényzsebből, de a mostani helyzetünkhöz képest jóval könnyedébben.

Az angol változathoz azért ragaszkodtam, mert a magyarított szoftverekkel szemben komoly averzióim vannak. Nem elég, hogy a számítástechnikában jól bejáratott kifejezések helyett mindenféle nyakatekert magyar szót használnak (és ráadásul minden szoftverben mást), de gátlástalanul használják mindenhol az ékezetes fájlneveket. Ezért aztán hiába mentem el a saját dokumentumaimat ISO-kompatibilis névvel, több ezer egymásra hivatkozó könyvtári elemet nem nevezgethetek és szerkeszthetek át. Én pedig olyan mentést szeretnék, amit 10 év múlva is meg tudok nyitni akármilyen géppel, akármilyen Windows alatt...

Viszont a szoftverért való fizetés szenvedélyének ezzel éppen eleget hódoltunk, úgyhogy a backup és a CD/DVD-író programjainkat szigorúan a freeware kategóriából válogattam ki. Tényleg csak azokat a spéci programokat kell megvenni, amit más nem csinál egyáltalán vagy nem olyan jót, minden más feladatra kiváló ingyenes programokat lehet találni. Csak tudni kell pontosan, mit is akarok tőle, és az arra tökéletesen megfelelő programot kell megtalálni. Nekem sikerült, CD/DVD-írásra a CDBurnerXP Professional, adatmentésre és szinkronizálásra a SyncBack mellett tettem le a voksomat. Profin tudják mindazt, ami nekem kell, és ingyenesek céges használatra is.

Ágicza délután Pesten tárgyalt, én meg DVD-ket írogattam és a kis tó partját szemléltem Nyafikával, hogy milyen szépek és nagyok lettek ott a virágok:

Virágok a tóparton

Estefelé, mikor már megéheztem, zseniális ötlettől vezérelve felhívtam a hazafelé tartó Ágiczát, és még időben sikerült eltérítenem Vác felé, hogy hozzon már egy pizzát a Piccadilly-ből. Nem volt rossz így sem, de azért ott helyben fogyasztva az igazi.

Mesélte Ági, hogy éppen ki tudott még iszkolni a fővárosból, mielőtt kezdődött a kerékpáros felvonulás. Nem csak emiatt, de a ZeBlogból sajnálatos módon el fog maradni az általános a kerékpáros lelkendezés. Először is, mi továbbra is autózunk, mert sem a bicikli, sem a tömegközlekedés nem alternatíva arra a heti 1-2 alkalomra, amikor a szemétszállítástól az ügyintézős mászkáláson át a hazafelé való bevásárlásig mindenfélét intézünk (empátia eo ipso zéró). Aztán amit nap mint nap látok: a 12-es főúton végig kint van a 'kerékpárral behajtani tilos' tábla, mellette a külön kerékpárút, mégis ott csalinkáznak rendszeresen az út szélén (szimpátia eo ipso zéró). Arról nem is beszélve, hogy milyen rendezvény az, aminek még tisztességes magyar neve sincsen (pedig a 'Kritikus Tömeg' a magyarban is ugyanazt jelenti), spam levelekben olvastam róla először, és mostanra már külön filtereznem kell a böngészőben is, mert minden blog tele van a logójukkal (tolerancia ab ovo zéró).


Maestro, 2005. 09. 21., szerda #

Az ilyen esetekre nem ártana, ha lenne valami kis lakásunk, vagy legalább egy bérelt szobánk Budapesten is: tegnap éjjel értem haza, és reggel máris indultam vissza, Budaörsön tárgyaltunk és telket néztünk, aztán még éppen visszaértem a kéményseprők központi irodájába, leadni a tegnapi terveket. Itt végre azt a színvonalú szolgáltatást kaptam, amit minden hivataltól elvárnék: egy kedves és csinos lány átvette a terveket, ami pár apróságot bele kellett venni a nyilatkozatba, azt ott beleírhattam, és mivel ez esetben az építéshatóságnak nem kellett helyszínrajz, de nekik igen, ezért jobb híján elfogadta az általam szabad kézzel felrajzolt helyszínrajzot is, stb. Hát igen, lassan kezd kihalni az a szocializmusban nevelkedett undokpicsa-nemzedék, akik személyes sértésnek veszik, ha az ügyfél megzavarja őket a pletyka, kávézás ill. a pasziánsz közben. Kedves és segítőkész ügyintézőket minden ügyfélszolgálatra, 's a haza fényre derül!!!

Délután hívott Ágicza, hogy Tappancs farkán kinyílt valami seb, gyorsan el kellene vinni az állatorvoshoz. Mondtam neki, hogy ha meg akarok csinálni mindent, amit mára terveztem, akkor nem fogunk odaérni a rendelés végéig. Jobb híján telefonon mesélte el az állatorvosnak, mi a helyzet. Szerencsére ő megnyugtatta, hogy annyira azért nem veszélyes, elég holnap reggel bevinni. Ági felrakta rá a gallért, hogy ne tudja piszkálni a sebet, mást nem nagyon tehetett.

Megvettem a terasz burkolatának első felét, vagyis a nagy lapok kb. kétharmadát. Ennyi kényelmesen befért Cliókába, és a második fuvar is hasonló súlyú lesz a maradék nagy lapokkal és a pár doboz kicsivel és a díszekkel. Útban hazafelé felmértem egy épülőfélben lévő könnyűszerkezetes házat. (Vajon miért van az, hogy a munkások csakis az ótvar kereskedelmi adókat hallgatják, és azt is maximális hangerőre tekert, 5W-os gagyi rádiómagnón?).

Este átraktuk kicsit szellősebbre a gerendákat. Az volt a taktikánk, hogy egymástól kicsit távolabb raktuk a gerendákat és minden sor közé dupla deszkát raktam, hogy átjárja a levegő. A legtetejére hosszabb léceket raktam keresztben, amik mindkét oldalon túllógtak, és erre borítottuk a fóliát. Így sem az eső, sem a napsütés nem éri a fát, viszont a szél jól át tudja járni és szép lassan még tud száradni addig is, amíg beépítjük.

Este elkezdtem DVD-re másolni az eddig CD-n lévő anyagokat. Nagyon látványos, mert 6-7 CD tartalma fér rá egy lemezre, jelentősen csökkent a halom, amit a kezem ügyében kell tartanom. Azért nem dobom ki a CD-ket sem, és a fontosabb anyagok megvannak a vinyókon is, de most végre megtehetjük azt is, hogy a mentést fizikailag is más helyen őrizzük (ahogy a profik tanácsolják), mondjuk a budapesti irodában.

A tegnapi pizzának azért megvolt az utóhatása: egyre azon töprengtem, hogy ha ehetek pizzát, akkor miért ne ehetnék ma este is?!? A gondolatot tett követte, felkerekedtünk és átugrottunk Verőcére, ahol Ágicza látott egy pizzériát. Sajnos, még nem egészen szoktuk meg a vidéki életnek azt a hátrányt, hogy minden korán bezár, az este 10-ig nyitva tartó pizzéria már bezárt. De ha már ott voltunk, nem adtuk fel, tovább mentünk Vácra, az mégis csak város, ott talán még van valami éjszakai élet. Volt is, a főúton megtaláltuk a Piccadilly pizzériát, ami még fél órát nyitva volt és egy-egy igen finom pizzát tömtünk az arcunkba, az utolsó morzsáig. Ez a minőség fokmérője, mert a pizza közepét az ember megeszi a sajt miatt vagy csak úgy első éhében, de ha a szélét is szívesen elrágcsáljuk, akkor az a pizza tényleg tud valamit. El is határoztuk, hogy ezentúl hazafelé menet beugrunk ide is egy-egy pizzáért (amíg meg nem lesz a sütőnk, mert akkor persze visszatérünk a házi sütésű pizzára).


Építési napló, 2005. 09. 21., szerda #

18 fok, borús idő. Faanyag szellősebb átrakása és letakarása.

A faanyag átrakása

Maestro, 2005. 09. 20., kedd #

Még tegnap beszéltem az asztalossal, hogy mi újság az ablakainkkal és az ajtóborításokkal kapcsolatban. Sok a dolga, de azért a mi munkánk is halad, most furnérozzák a faanyagot, és másfél-két hét múlva el is készülnek vele. Túlságosan nem sürgetem őket, mert én sem szeretem, ha siettetnek.

Útban Budapest felé kifizettem a faanyagot és elintéztem a fuvart is. Abban maradtunk, hogy még ma délután kiviszik egy darus kocsival. Épp ideje, mert napokon át hagyták a fánkat ott állni a zuhogó esőben, nem bírták volna B+ megemelni a targoncával és betenni a fedett tárolóba vagy legalább rádobni egy fóliát... A sofőr aggódott kicsit, mert utoljára akkor járt nálunk, amikor még el lehetett süllyedni a sárban, de megnyugtattam, hogy majdnem egy éve van már rendes utunk. Na jó, nem aszfalt vagy díszburkolat, csak hengerkő és bányameddő, de a legnagyobb sárban is használható. Ágiczának hazatelefonáltam, hogy hová rakassa le a fát, és mentem tovább.

Épp a napokban untam meg, hogy a Genius egerem nem bír rendesen scrollozni, az egyik programban három oldalt gördít egyszerre, a másikban meg három sort, és sem a szerviz, sem a márkaképviselet nem tudott rá semmi értelmeset mondani. Eltettem hát pótegérnek ínségesebb időkre, és az első nagyobb szakkereskedésben vettem helyette egy Logitech egeret. Tulajdonképpen a múltkorinak a kistestvérét, ami kicsit kisebb, de használható helyen van rajta a hüvelykujjamnál lévő duplaklikkelő gomb. Vettem mellé egy DVD-írót is, ezt már régóta terveztem. Azt hittem, tökéletes ügyintézős sikersztori lesz a mai nap végeredménye, de a XIII. kerületben hiába próbáltam konzultálni a kéményseprőkkel: múlt héten telefonon azt mondták, hogy itt is le lehet adni terveket, ma pedig azt sem tudták, miről beszélek...

Az irodában, amíg a tárgyalásomra vártam, letöltöttem a netről számos backup programot, emellett leszerveztem egy 25-ös csomag írható DVD azonnali beszerzését. Ezek nagyon jó kis DVD-k, és teljesen üresek. Nem csak adatok nincsenek még rajtuk, de hologram és annak az ára sem. Úgyis a saját munkáimat és a fotóimat írom rájuk, ezután már egy fillért sem fogok az Artisjusnak fizetni. Próbáltam új alaplapot beszerezni a számítógépembe, de sajnos a mostani már elég régi modell. Nekem pedig a legjobb lenne egy pont ilyen, hogy ne kelljen napokon át újratelepíteni mindent, ill. másik processzort/memóriát venni. Aki esetleg tud valahol eladó, gyári új ABIT BD7II-RAID alaplapot, kérem értesítsen!

Újabb élvezetes házikó-alakítgatás után hazafelé indultam, és végre leadhattam azt a CD-t is, aminek az anyagához a múlt héten nem sikerült hozzáférnem a géphiba és az áramszünet együttesének köszönhetően.

Már késő este volt, mikor még beugrottam régi ismerőseimhez a DVD-kért, és persze ha már ott voltam, pár órát elbeszélgettünk. Közben nagy bátran megpróbálkoztam két szelet pizzával, amin nem volt túl zsíros feltét, és túléltem a kísérletet! Ezek szerint ha nem ragaszkodom a szalonnás-kolbászos változathoz, hanem jó a sonkás-sajtos is, nyugodtan ehetek pizzát.


Ágicza, 2005. 09. 20., kedd #

Kisebb-nagyobb megszakításokkal ma is végig esett, és csak az tartotta bennem a lelket, hogy délután volt egy tárgyalásom, és már délelőtt jó alaposan befűtöttem a kandallóba. András csak azért nem fejezte ki nemtetszését, mert bement Pestre, és csak késő este ért haza, a már átmelegedett házba, úgyhogy nekem senki ne mondja, hogy a jó közérzethez nem tartozik hozzá az otthon szó szoros értelmében vett melege! ;-P

Délután meghozták a pergolák faanyagát, egy darus teherautó emelte rá az egészet az odakészített talpfákra, közvetlenül a ház elé. Vadásztam hozzá fóliát, eső elleni védelemre, majd miután elszórakoztam a kisebb darabokkal és éppen nem lett elég, végre előbányásztam a tároló legaljáról a már tavasszal is jól teljesítő hatalmas fekete fóliát, ami a jeget is segített leolvasztani a nagy tóról. Most is pont ez a darab kellett, egy ez egyben be lehetett vele takarni az egész halmot, rá néhány terméskő, nehezéknek, majd a munka végeztével nyakig sárosan és ázottan konstatáltam, hogy majd holnap rakodhatom át a fóliákat, hogy ne két réteg legyen a gerendákon és még véletlenül se fülledjen be... A fene essen (illetve ne essen!) ebbe az időjárásba!

Lefóliázva

Ágicza, 2005. 09. 19., hétfő #

Ilyen extraronda, november végi időt is régen pipáltam... talán tavaly ilyenkor. Igazán szeretem, amikor esik az eső, és köd ül a hegyek között, de ez már több volt a soknál. Egész nap hullott az égből valami szürke trutyi, és beszürkítette az egész völgyet is. Az esőfüggöny mögött minden didergett, én különösen, mert befűteni azt nem, amíg nem esik nulla fok alá a hőmérséklet... :-( András a bölcsebb megoldást választotta: fejére húzott egy nagy gyapjútakarót, és végigaludta szinte az egész napot - igaza volt.

őszi tópart

A fenti kép még délelőtt készült, a szemerkélő esőben, miután még két talicskányi mulcsot végre sikerült elterítenem a tegnap délelőtt kiigazított tóparti ágyásban, így most már ez is emberien néz ki. Azt utáltam nagyon a mai napban, hogy ez a nyamvadt eső a kertből is bekergetett, mert esőkabátban nem nagyon volt kedvem gyomlálni és kapálgatni, később meg annyira rázendített, hogy az orromat sem akartam kidugni a házból. A macskák halomra nyúltak szanaszét a házban, és miután a szürkék megreklamálták nálam a nedves időt, be is csuktam az ajtókat, eleget szárítgattam már őket eddig is!


Maestro, 2005. 09. 18., vasárnap #

Hogy is volt az a dolog Mohameddel és a heggyel? Tegnap is egész nap hallottam visongani a tóparton a jégmadarunkat, de nem mentem ki fotózni, úgyis elrepül, amint megjelenek az ablakban. De az elszánt modellek nem restellnek bezörgetni a fotóshoz, ha már ő nem foglalkozik velük.

Nem tudni, hogy a fenti megfontolásból-e vagy csak véletlenül, de reggel azzal ébresztett minket a jégmadár, hogy hangos koppanással nekirepült a nyugati terasz ablakának! Ági tápászkodott fel hamarabb, és mikor leért a teraszra, még mindig ott hevert a madár, a szokásos sokkos bénultságban. Már csak alig egy arasznyira volt tőle, amikor hirtelen magához tért és elrepült. Ezt nagyon sajnálom, mert igazán jól mutatott volna a gyűjteményünkben egy fotó a kézfejen ülő jégmadárról... Mindenesetre, holnap kinyitom az ablakot és ott lesz a párnám mellett a fényképezőgép is, hátha ezúttal berepül :-)

Ágiczának viszont sikerült lefotóznia egy olyan lepkét, amit a múltkor hiába édesgetett a kezére, nem tudtuk kitárt szárnyakkal lefényképezni. A virágok között pihengetett, és szépen hagyta magát fotózni:

Pávaszem

Végre sikerült rendbe raknom a számítógépemet, a második vinyót teljesen le kellett gyalulni és újra partícionálni. Este már a fáljokat rendezgettem és amit lehetett, ki is írtam CD-re, mert el ugyan nem veszett semmi azon a pár nyomtatni valón kívül, de ami CD-n van, azt már nem kell 3 példányban másolgatnom a gépeinkre és külső vinyókra, csak egy biztonsági másolatot tartok belőle a saját gépemen. Kezdtem Ágiczát is megbarátkoztatni a fájlszerver gép gondolatával.

Ági megtartotta a szokásos vasárnapi tervegyeztetését, én viszont halasztottam a magamén, mert ma dél körül értem csak el, hogy ott tartson a számítógépem, mint csütörtök késő este :-(

Tappancsnak ma adtuk be az első adag gyógyszert. Estére már határozottan javult, a farkát vízszintes fölé is meg tudja már emelni és többször is felugrott hozzánk az asztalra, hangos dorombolással ráfekve egérre és billentyűzetre (orral természetesen a halsalátás tál irányába).


Maestro, 2005. 09. 17., szombat #

A számítógépemmel kapcsolatban támadt egy ötletem. Mielőtt nekiálltam volna mindent átszerelni benne, sokadik próbálkozásra sikerült elindulni rajta a Windowsnak. De nem léptem be, mert akkor garantáltan lefagy a hiányzó swap partíció miatt. Ehelyett úgy hagytam a belépő ablakkal, és Ágicza gépével, a hálózaton át szépen leszedtem minden fontos és kevésbé fontos adatot a vinyójáról. Azt még nem tudom, mi sérült meg esetleg ezek közül, ezért átmásoltam a csütörtök esti mentést is. Egészen estig mentek az adatok, de utána úgy állhattam neki szerelni, hogy lesz ami lesz, komoly adatvesztéstől már nem kell tartanunk. Végül is kb. fél órai (sajnos, eléggé unalmas) munkámat kell csak újracsinálnom és a nyomtatásra váró fájlokat kell újra összerendezni, mert azok a swap partícióval együtt elszálltak.

A másolgatás unalmas óráiban kitaláltam, hogy kellene nekünk egy harmadik számítógép, egy szerver. Ez egy igen egyszerű kis gép lenne kis processzorral, monitor és egér nélkül, viszont gyors hálókártyával és RAID-ben tükrözött merevlemezekkel. Mindkettőnk gépén csak a Windows és a programok lennének, az adataink és a munkafájlok pedig a szerveren. Így ha bármilyen baj éri a gépeinket, csak az éppen megnyitott fájl veszhet el, nem tudja magával rántani az összes adatot egy partícióhiba. Ezen a szerveren persze Linux futna és semmi mást nem lehetne vele csinálni, csak a megfelelő hálózati jelszóval elérni a rajta lévő fájlokat. Elzümmögne a nappali sarkában, és itt fent két munkaállomás lenne csak, egyik az ArchiCAD-es tervezésre és egy az Art*Lantis-os renderelésekhez. Később ez a szerver lehetne az alapja a drót nélküli hálózatunknak és a kertben történő, notebookos böngészésnek is...

Délelőtt egész szépen nekikezdet az eső, és legalább megnézhettem a gyakorlatban a teraszszegély-lezárásom működését. A fotón jól látható, hogy a teraszról a víz szépen lefolyik, és miután hamar túljut a veszélyes ponton, mit tehetne mást, belefolyik a tóba:

Vízelvezetés a teraszról

Felhívtam az ácsot, hogy ki tud-e majd jönni velem a tüzépre, mert sokkal nyugodtabb lennék, ha ő válogatná át a faanyagot, amit elhozunk. Egy része egyedi méret, amit külön nekem csináltak, azt nyilván el kell hoznunk mindet, de a sztenderd keresztmetszetekből lesz valami raktárkészlet, ott nem ártana kihagyni a propellernek valókat. Ma már lekéstünk róla, de valószínűleg hétfőn megnézzük, és - mivel van egy kisteherautója - el is hozzuk. Amíg be nem építik, addig a nappaliban fogjuk tárolni őket, ott nem túl gyorsan, de biztosan száradnak, míg kint sem a napsütés, sem az eső nem tenne túl jót nekik.

Tappancs még mindig fájlalja a hátsó felét, de ettől függetlenül mászkál a házban és ki akar menni a kertbe. Ági végül nem bírta nézni, kivitte magával sétálni mint egy kutyát, Tappancs pedig szépen ott maradt mellette, amíg kertészkedett, aztán engedelmesen vissza is ment a házba.

Egész nap a számítógépemmel vesződtem. Az adatok mentése után megpróbáltam életet lehelni a partíciókba, de valami nagyon meghalhatott ott belül, mert sikerült DOS alatt is egész jópofa fagyásokat produkálni. Kipróbáltam az új IDE-vezérlőt, de mivel a Windows eddig a RAID-en tanyázott, az új helyről nem volt hajlandó bootolni. Egy újratelepítés persze megoldotta volna a problémát, de ehhez valahogy nem volt kedvem. Viszont kiderült, hogy a fagyások függetlenek mindenféle vezérlőtől, csak a hőmérséklettől függnek: ha melegebb van, nem fagy a rendszer. Ez persze triviális, de tényleg csak ez segített: ahogy visszacsuktam a számítógépházat, ment minden szépen és biztosan. Gyanítom, hogy ez valami alaplapos gond, de egy ideig még kihúzhatjuk vele, ha többet nem kapcsolom ki a gépemet. Próbáltam konzultálni a szakértő barátunkkal, de szerintem csak hétfőn lesz majd elérhető.

A számítógép szorgosan másolt, ellenőrzött és bootolgatott, én pedig blogot írogattam és nagyjából kiolvastam Jack London összes novelláinak első kötetét. Nem volt rossz ez a pihengetős nap, csak éppen nem haladtam a munkáimmal, és megint gyűlnek az újabb plusz kiadások... Ágicza sikeresebb volt, nap közben a kertben tett-vett, ezúttal lelkifurdalás nélkül, hiszen a számítógépét én használtam. Este pedig már készülhetett a holnapi tárgyalásra, míg én a Windows bootolását néztem meg immár századszorra és mi tagadás, kissé már untam a látványt.


Maestro, 2005. 09. 16., péntek #

Hát B+ ilyen nincs! Pontban reggel nyolckor arra ébredtünk, hogy sipítanak a szünetmentes tápok, mert elment az áram. Kiszaladtam a villanyoszlophoz a falu határára, de minden kapcsoló és megszakító fel volt kapcsolva. Akkor mondta valaki, hogy nyolctól délután egyig áramszünet van, be is jelentették előre. Az még hagyján, hogy nem tudom még csak felmérni sem a gépemben tegnap keletkezett kárt, meg hogy nem tudom kiírni és kinyomtatni amin egész héten dolgoztunk és ma délben le kell adnom - nem, ezt az ember még férfimód elviseli. De amikor a hálószobából azt motyogja az asszony, hogy ja igen, a boltban ki volt írva, hogy 8-13 között nem lesz áram, de ő azt hitte, hogy csak ott nem lesz... Meg sem említette, pedig nem lett volna nagy ügy fennmaradnom és még az éjjel megcsinálni a nyomtatást és a CD-t. De hát sokkal valószínűbb volt, hogy csak a saját lokális áramszünetét reklámozza a bolt... :-(

Mindegy, az ébresztő és a reggeli futás legalább már megvolt, kiültem az ablakba jégmadarat fotózni. De mintha szórakozna velem, amint megjelenek az ablakban, akármilyen óvatosan, azonnal elrepül. Ha ott maradok, nem repül vissza. Lehet, hogy majd kiteszem csak a fényképezőgépet egy kis asztali állványon, távirányítóval, és visszacsukom az ablakot, hátha a megszokott üvegfelület hiánya zavarja. Akkor úgy tudok odamenni a géphez a szokott harci rikoltást meghallva, hogy nem lát semmi mozgást a házban, mert csak oldalról figyelem, a kihajtott LCD-n át. Vagy pedig vele is hasonlóan lesz majd, mint a rozsdafarkúval: miután én napokon át álltam rá lesben, Ágicza a kertben sétálva, két virág között csak úgy mellékesen lefotózza a jégmadarat is...

Amíg én jégmadárra vadásztam ill. magyaráztam a telefonban, hogy miért nem tudom ma sem átadni a terveket, Ági elvitte Tappancsot az állatorvoshoz. Hosszasan vizsgálták, és végül az derült ki, hogy a sérülése inkább valami ütés jellegű, feltehetőleg megütötték valamivel vagy pedig ráesett valami. Nagy szerencséje, hogy egész hátul kapta el, már majdnem a farkánál. Csak pár centivel előrébb, és esetleg már a hátsó lábai is lebénulhattak volna. Így csak a farkát nem tudja megemelni az üdvözlésünkre (bár látszik, hogy próbálja), és nem tud ülni. Kapott fájdalomcsillapítót és némi szteroidot, aztán majd itthon gyógyszerezzük tovább. Ha minden jól megy, kiheveri és újra teljesen egészséges lesz.

Tanakodtunk rajta, hogy mi is történhetett. Valószínűleg nem a kutya kapta el, mert akkor harapásnyom is lenne rajta. Talán az történhetett, hogy ahogy a szomszéd ház mögött felhalmozott faanyag közt egerészett, rádőlt valami és az ütötte meg. Ő hazarohant a kerítésen át, és a kutya is csak a robajra ért oda, megugatni a távozó macskát. Nyafikát már egyszer megkergették, most talán ő is megtanulja, hogy nem okos dolog elkóborolni. Szegényke, hátha pont nekünk akart egeret fogni, mert mindig úgy megdicsérjük érte, és most ez lett a vége. A szivarfa-levelek és az algacsomók ebből a szempontból azért sokkal biztonságosabbak voltak.

Telefonáltak, hogy megérkezett a faanyag, lehetne menni átvenni. Nagyszerű, jövő héten első dolgom lesz elintézni. Az ács csak a hónap végén fog tudni nekiállni a beépítésüknek, de az már csak pár hét, már nem kell addig sokat aludni...

Milyen jó is az, ha az embernek vannak elégedett, számítógépekkel foglalkozó megbízói! Volt kitől tanácsot kérnem a gépem ügyében, ő a leírt szimptómákból az alaplapi IDE-vezérlőre gyanakodott. Azt mondta, ad egy PCI-ba dugható külön vezérlőt, próbáljuk ki azzal a gépet, hátha azzal megy. Biztos, hogy nem maguk a vinyók sérültek, mert már korábban is az volt, hogy ha egyszer sikerült elindulni a gépnek, akkor ment egy héten át is. És most fizetnünk sem kell a vezérlőért, hanem vagy visszavisszük, ha máshol van a hiba, vagy majd lerendezzük utólag.

Itthon már volt áram, de nem volt lelkierőm egy egész éjszakás számítógép-helyreállítási akcióhoz, inkább beestünk az ágyba és mára ennyi volt.


Maestro, 2005. 09. 15., csütörtök #

Reggel rögtön kipróbátam a tegnap beszerzett gépezeteket. A fúrókalapáccsal kezdtem, a hozzá adott 8-as kőzetfúrót fogtam be és kontrollként a meglévő Bosch ütvefúrót is kivittem, szintén vadonatúj 8-as szárral. Az andezitet és a betont gyorsabban fúrta, de nem volt olyan látványos a különbség, talán másfél-kétszer ment gyorsabban, mint a régi géppel. Inkább az volt újdonság, hogy alig kellett odanyomni, mégis ugyanúgy ment bele az anyagba. Az a tömör mészkő, amivel a házat is burkoltuk, már kicsit látványosabb volt, abban majdnem háromszor gyorsabban ment a fúrás az új géppel. Igazán kíváncsi persze a vasbetonunkra lettem volna, de azt éppen most takartam körbe a tófóliával, a vízakna falában meg oktalanság lenne fúráspróbákat tartani. Mindenesetre nem baj, hogy megvan ez a gép is, ha máshová nem is, de a kőfalba néha biztos kell majd fúrni néha.

Fúráspróba andezitben

A nagy nyomású mosó is teljesen jópofa dolog, ezzel talán sűrűbben lesz kedvem Cliókát lemosni. Utoljára tavaly nyáron mostuk le, az egy éves szülinapján, most a másodikra pótlólag megkapta a mosót. Nagyon szépen leszedi a rászáradt sarat és egyebeket. És azért sokkal elegánsabb messziről lövöldözni a madárszarra, mint valami szivaccsal sikálni... Úgyhogy megtartjuk a készüléket, és az autó mellett szerintem be fogjuk vetni a teraszok felmosására és a kőfal tisztítására (vagy fotózás előtti benedvesítésére).

Megkésett szülinapi ajándék

Kisétáltunk Ágiczával a kertbe és mondanom sem kell, hogy a macskák is kisereglettek velünk együtt. A ZeBlogban még nincs is olyan sok virágfotó, a legutolsó pár hónap fotóinak egyre nagyobb részét Ágicza virágos fényképei teszik ki. De ne csak én szenvedjek, itt van egy újabb virág, asszem krizantém:

Krizantém

De a fő sztárok persze még mindig a rózsák, csupa különleges és ritka fajta, olyan klasszikus, virágbolti rózsát még nem is nagyon láttam itt a kertben. Ágicza lelkesen pátyolgatja őket és gyönyörködik bennük:

Rózsaszaglászás

Ma mindenféle filmeket néztem szoros egymásutánban, és több tanulságot is levontam a dologból. Első és legfontosabb: senki ne nézze meg a Mag című filmet. A sematikus amerikai kommersz mintapéldánya, ahol minden az utolsó másodpercben sikerül, és megy a 'sikerülni fog!' optimizmus ezerrel. Az Álomcsapda viszont egész jó volt, a Beavatás pedig igazán jó. Viszont megmondom, miért jobb DivX-ben nézni a filmeket és nem bolti DVD-n: a rippelt filmek előtt nincs reklám. Ellenben ha megveszek több ezer forintért egy DVD-t, akkor ott az elején a kibaszott reklámblokk, amit néha olyan trükkösen tesznek rá, hogy még csak át sem tudom ugrani, mert valahogy letiltják azon a részen a vezérlőgombok használatát. Azzal semmi baj, ha van egy filmajánló menüpont az extrák között, de hogy Vodafone vagy Suzuki reklámot kelljen néznem kötelező jelleggel... Aztán persze csodálkoznak B+ a kiadók, hogy nem fogy a film és az emberek inkább DVD-írót vesznek.

Az e-mailes reklámokat viszont már nem kell sokáig néznem, egyre okosabb a filterem, napi 3-4 darab spam megy csak át rajta. Már csak azt kellene megoldani a szolgáltatónknál, hogy a spam a neki kijelölt külön mailboxba érkezzen, és akkor nincs több nem kívánt levél és napi több megás letöltés!

Már sötét volt kint, amikor nagy hörgést és acsarkodást hallottunk az udvarról, majd berohantak a macskák, üvegmosókefe-farokkal. Kimentem gyorsan, de a bejárat feletti reflektorban éppen kiégett az izzó, nem sokat láttam. A macskák mind megvoltak, de Tappancs elég furcsán viselkedett. Úgy állt egy helyben, mintha éppen leülni készülne, de láthatóan nem tudott leülni. Megnéztük alaposabban, a hátán volt valami sérülés. Nem harapás, de kicsit rendezetlenebb volt ott a bundája, és ha hozzáértünk, panaszosan felnyávogott. Nem is piszkáltuk többet, óvatosan elfektettem az ágyon. Kicsit pihent, de aztán inkább csak mászkált összevissza a lakásban (kábé ugyanilyen voltam én is, mikor az az epeköves rohamom volt másfél éve, csak engem még aggódó kérdésekkel is zaklattak). Aztán végre megtalálta magának a nagy papasan fotelt, felmászott és szépen lefeküdt, ott is maradt egész éjjel. Nem nagyon tudtunk vele mást csinálni. Annyira nem tűnt akutnak a dolog, hogy bemenjünk vele Budapestre az ügyeletre, de persze holnap reggel első dolgunk lesz elvinni Nagymarosra az állatorvoshoz.

És a baj nem jár egyedül: amióta az új Genius egerem van, már másodszor fagy le úgy a számítógépem, hogy őrült villódzással végtelen ciklusban váltogatja az ablakokat, aztán persze lehet resetelni. Csak éppen most a reset után nem tért magához a gépem, sérült fájlrendszerről panaszkodott illetve néha el sem indult, néha meg lehalt a Windowsba belépés után közvetlenül. A bootolással már korábban is volt baja, ezért már egy ideje nem kapcsolom ki, hanem éjjel-nappal megy, csak egy-egy újraindítással frissítem néha a rendszert. De ez most módfelett kínos, mert holnap le kellene adnom a látványtervet, ami eddig készült, és a kiviteli tervet sem nyomtattam még ki. Szerencsére valami isteni sugallatra a lefagyás előtt pár órával csináltam mentést az összes futó munkánkról a gépem második vinyójára, de ha nem tudok bebootolni, akkor azt sem érem el. Annyit sikerült kiderítenem, hogy több meghajtó is sérült, de valószínűleg nem fizikailag, csak az adatok kuszálódtak össze rajtuk egy cseppet. Viszont ahová mentettem, az teljesen ép, holnap reggel átrakom Ági gépébe és onnan kiírhatom CD-re meg ki is tudom nyomtatni.


Maestro, 2005. 09. 14., szerda #

Mára már csak a munka könnyebbik része maradt, egy éles pengével levágtam a felesleges tófóliát és a kibuggyant ragasztót, hogy a víz le tudjon folyni a burkolatról. Most tehát úgy működik a rendszer, hogy a legveszélyesebb helyen, ahol a víz a fólia alá juthatna, ott tele van a hézag ezzel a brutális szilikonos ragasztóval, és a fólia rugalmasan még rá is nyomódik. De ha bejutna mégis valami, az alumínium alatt is végig van egy izmos csík. Ha meg fölötte marad, akkor már nincs gond, átfolyik a tóból kilógó fóliára és onnan már csak a tóba mehet. Sajnos, még fél tubus ragasztó kell a tökéletes lezáráshoz körben, de ha az is meglesz, akkor már tényleg nyugodtan rakhatjuk rá a deszkázatot.

Közben szép lassan töltjük vissza a földet a vízakna mellé, és egyben locsoljuk is, hogy jól tömörödjön. Ez egyben egyfajta teszt is, de a vízaknában nem látszik nyoma a víznek. Márpedig ha most sem folyik be, akkor a felszíni vizek még annyira sem fognak befolyni a lyukakon. Már tényleg csak a gépészeti szerelés lenne hátra, de a vízszerelőnk két hétig biztosan nem tud jönni, lassan meg itt az tél és nem is kell már locsolni a kertben. Mindegy, azért még idén megcsináltatjuk, hogy ezzel se legyen többet gond.

Rózsák

Ma csak egyedül autóztam be Pestre, majd a tárgyalás végeztével jöttem is haza. Út közben még beugrottam az Auchanba, vettem egy nagy nyomású mosót Cliókának, valamint egy fúrókalapácsot. Voltak akciósan olcsóbbak is, de azok még a gagyik közül is kitűntek igénytelen kivitelükkel, azokat inkább kihagytam. De kicsit többért (de még mindig tízezer alatt) találtam egy jó nagy, masszív szerkezetet, ami persze szintén kínai gyártmány, de mégis inkább nézett ki szerszámgépnek, mint játékpisztolynak. Nem mintha mostanában annyit kellene betonba vagy kőbe fúrnom, de hát ki tudja? (Mindent az olvasókért... :-)

Beszereztem mindenféle szúnyogellenes készítményt is, mert az utóbbi időben egyszerűen ellepnek minket esténként. Most azonban vannak aktus előtti és utáni eszközeink, úgymint szúnyogriasztó és csípéskezelő stift, utántöltő a párologtató riasztókba, és kültéri füstölő riasztó. Egyébként a párologtatós szerkezetek fényesen beváltak, egyszerűen nem jönnek be a szúnyogok a nyitott ablakon sem, valami olyan szag járhatja át a házat, amit ők egyszerűen nem bírnak. Én semmit sem érzek az egészből, de azért - hogy ne egész nap menjen a párologtatás - egy-egy kapcsolóórára tettem a párologtató készülékeket, hogy csak délutántól hajnalig működjenek.

Éjjel hazaérve szomorúan állapítottam meg, hogy a zöld festékes ecset elmosása után a fürdőszoba padlóján maradt a hígítós edény, és valami állat ebbe bele is esett, majd a fal mellett osonva bebújt a zuhanytálca alá:

Szellemegér nyomai

Egérre gyanakodtam, ahogy a szabályosan sorakozó kis nyomokat elnéztem, de várakozásommal ellentétben nem egy zöld színű egérhullát találtam a zuhanytálca alatt, hanem egy kis lepkefélét, ami a zöld nyomok végén hevert, mintegy pontot téve az események sorára. Szóval, ő volt az, csak ahogy csapkodott a szárnyával, olyan szabályos foltokat hagyott, mint egy egér lábnyomai. De komolyan, még valami elmosódott ujjak is látszottak a nyomokon. Úgyhogy az is lehet, hogy ez egy szellemegér volt, ami a végén lepkévé változott. Vagy bármi más. Mindent el tudok képzelni.


Építési napló, 2005. 09. 14., szerda #

23 fok, napos idő. Tófólia vízzáró rögzítésének síkba vágása a terasz burkolatával , földvisszatöltés és tereprendezés a vízakna mellett .

A felesleg levágása

Ágicza, 2005. 09. 13., kedd #

András végre befejezte a terasz-tófólia víz elleni szigetelő ragasztását, a tűző nap egy dologra volt jó: rendesen kiszárította a betont. Egész délután bent kellett lennem a fővárosban, már sötét este volt, amikor hazaértem, és tényleg kezdem utálni, hogy egyre kevesebb ideig van világos - kénytelen leszek hamarabb kelni, hogy elég napsütéses órában legyen részem! :-D

A perem szigetelése

Nyafika alakított ma is: a kisasszony hazahozhatott valamit az esti portyájáról, mert gyanúsan állt lesben a fürdőszobában hagyott felmosóvödör közvetlen közelében. Sejtettem, hogy nem helyettem akar takarítani és nem azért kerülgeti a takarítóeszközt, mintha nem tudná, melyik végét fogja meg a munkának, hanem inkább azt várja, hogy valahonnan kiugorjon a zsákmány... Direkt felfordítottam neki a vödröt, hátha alatta van, de nagy meglepetésemre semmi nem volt alatta és benne sem. Már-már azt hittem, a szemem káprázott, vagy a macskám szokásait nem ismerem eléggé, mikor rájöttem a dolog nyitjára: a felmosóvödör két rekeszes, és a kettő közé csúszott be az egérke, úgyhogy fejjel lefelé fordítva ki is ráztam a két-három centis résből. És bár egérutat nyert Nyafika elől, nem hinném, hogy sokáig bent maradna egy olyan házban, ahol négy macska leselkedik rá!

Tappancs is megtalálta az ideális vackolóhelyet: a fűnyírógép fűgyűjtőjét még a fotózás kedvéért András behozta a házba, én meg lusta módon nem vittem ki utána, így Mancsos Macska ki is használta az alkalmat, és kinevezte macskakosárnak, végül is, teljesen jó hely ez: félig fedett, pont megfelelő méretű és ráadásul finom, kinti szaga van, igazi, macskának való pihenőhely!

Megint kosárban

És meghozták a riasztóra az árajánlatot, egészen elfogadható, és még a havidíja is a túlélhető kategória, szóval, nem vetettük el a dolgot teljesen...


Építési napló, 2005. 09. 13., kedd #

27 fok, napos idő. Tófólia vízzáró rögzítésének felerősítése a terasz szélére , földvisszatöltés a vízakna mellett .

Leszigetelve

Maestro, 2005. 09. 12., hétfő #

Egyik ismerősünk még pár nappal korábban említette, hogy ismer valakit, aki rádiós riasztórendszerrel foglalkozik, és majd szól nekik. Ma délelőtt aztán kopogtattak is. Amint kiderült, az egyikük a bádogosunk fia, és már járt is itt, amikor segített anyagot hozni. Még az is lehet, hogy találkoztunk, csak én persze már régen elfelejtettem, amilyen az arc- és névmemóriám.

Az út felől (K)

A rendszer a szokásos riasztó, macskára érzéketlen beltéri érzékelőkkel, szirénával és rádiós riasztással Szobra. Felmerült az infra alternatívájaként egy nyitás- és üvegtörés-érzékelő kombináció is, de akkor madzagok lógnának minden ablak sarkában, és a tolóajtókon pedig két méteres drótok lógnának, ezt inkább nem vállaljuk be. Azt sem tudom egyébként, szereltessünk-e be egyáltalán riasztót. Amikor az elektromos rendszert építettük ki, akkor még nem terveztünk, nem is építettünk ki neki semmit. Mondjuk, ez a legkisebb gond, mert annyi csövet raktak be a falakba a villanyszerelőink, hogy nem lenne gond még pár érzékelő kábeleit is elvinni bennük. Holnapra adnak árajánlatot, aztán az ősz folyamán eldöntjük, mi lesz. Szerintem egy egyszerűbb rendszer nem árthat, mert a piti betörők ellen egészen hatékony, és egy profinak is megnehezítheti valamennyire a dolgát.

A kerti csap tájékáról (DK)

Ágicza egész nap felváltva aludt és a kertben ténykedett, engem meg elküldött Nagymarosra bevásárolni. Hamar rájöttem, hogy amennyire jó dolog nézelődni a sorok között és minden hasznosat meg finomat bedobálni a kosárba, annyira lélekölő egy papírcetlire írt lista alapján összevadászni a cuccokat. A tüzépen hiába kerestem 63-as karmantyút a szennyvíztároló szellőzőcsövéhez, de valahol majd csak veszek egyet. Elhatároztam ugyanis, hogy a földfelszín alatt levágom és bedugaszolom a tároló szellőzőcsövét. Úgyis már le van dugózva, csak a föld felett, így viszont nem kellene kerülgetni a csövet fűnyíráskor. Ha meg mégis nagyon szellőztetni akarnám, legfeljebb kiásom a csövet és visszarakom rá a levágott végét.

A kedvenc fotózási helyemről (DNy)

Ma többek között azzal foglalkoztam, hogy új szabályokat gyártottam a spamszűrőnk számára. De a leghasznosabb lépés az volt, amikor egyszerűen kivettem az angolt az elfogadott nyelvek közül. Azért most sem törli helyből az angol nyelvű leveleket, de rögtön kapnak 2,8 pontot (a törléshez 5 pont szükséges), vagyis egyetlen komolyabb stikli és már repülnek. A magyar levelekkel toleránsabb vagyok, azokat egyelőre csak feladó szerint szűröm. Nagyon jó kis rendszer kezd itt kialakulni, az egyetlen szépséghiba az, hogy a spam még mindig nem kerül át egy külön mailboxba a szerveren, vagyis még mindig mindet le kell töltenem. Most még nem is akkora baj, amíg a szűrőim hatását tanulmányozom, de azért hosszabb távon jó lenne majd, ha ez is működne.

A kis tó partjáról (Ny-DNy)

Az eddigi fotókból talán már sejthető, hogy mivel foglalkoztam még ma: mivel szép idő volt, és már egész elfogadhatóan néz ki a kert is, körbefotóztam a házunkat. Persze, akadt néhány szépséghiba, mint például - inkább nem is említem, hátha csak engem zavar és mindenki más inkább a ház és környezete harmonikus egészére koncentrál...

A nagy tó partjáról (Ny)

Még csütörtökön történt, csak eddig nem volt lelkierőm leírni... Ágicza egyszer csak felvetette, hogy mi lenne, ha a majdani lépcsőnket kiegyenesítenénk az alján, meg átraknánk, mert el fogja nyomni a nappalit, nem lehet bebútorozni és egyéb rémségek, amiket most itt ecsetelni nincs is lelkierőm... Próbáltam érvekkel meggyőzni, miszerint az elmúlt 14 hónapban nem változott a lépcső terve, eddig nem volt nagy, csak most nőtt meg hirtelen? Jöttem még afféle földhözragadt érvekkel is, hogy egyetlen hely van a padlón, ahol gondosan kihagytuk a padlófűtést és megerősítettük az aljzatot, mert az a lépcső helye. Több óra szájtépés után belefáradtam az egészbe és kinyomtattam Áginak a nappalink tervezett alaprajzát, hogy legalább vázolja fel, mégis miféle lépcsőt tartana elfogadhatónak. '-Ja, ez jó így. Csak én egy korábbi változatra emlékeztem...' Ez a válasza megadta a kegyelemdöfést felváltva kapartam a padlót, a falat és az arcomat. Ugyanis amikor ezt a végleges formát kitaláltam és megmodelleztem, utána éppen Ágicza írt róla méltató szavakat a blogba... :-(

A kerítés mellől (É-ÉNy)

Este benézett hozzánk a kőműves. Az alatt a pár perc alatt is, amíg a teraszon beszélgettünk, majd' felfaltak a rohadt szúnyogok. Nem tudom, idén valahogy nem sikerült a szúnyogirtás. Még a legnagyobb pusztítást én végeztem közöttük az elmúlt napokban, ahányat agyoncsaptam. Amikor bementem a házba, már egészen úgy néztem ki, mint Rambo a film végén, sebekkel és vérfoltokkal tarkítottan. Még kb. két hét, azaz szeptember vége felé kezdik el a burkolást.

Éjszakai felvétel (DNy)

Építési napló, 2005. 09. 12., hétfő #

27 fok, napos idő. Vízakna szellőzőcsöveinek lefestése .

Szellőzőcsövek festése

Ágicza, 2005. 09. 11., vasárnap #

Újabb dolgos vasárnap van a hátunk mögött, mint az utóbbi egy-két hónapban minden hét végén. Délelőtt leterítettem a mulcsot a tegnap kikapált részre, és közben megettek a szúnyogok, komolyan, ezek a véremet akarják, de nem esznek belőle, az tuti! =:-O Így hát a zápor be is kergetett szépen a házba, sőt, Andrást is - miután végzett a tárgyalással, és bár hoztak neki fúrószárat, egészen nem tudta befejezni a teraszon a munkát. Most egy-két napig, amíg a fólia alatt is kiszárad a beton, nem is fogja tudni megcsinálni a ragasztást, de a fúrással, hála az égnek, készen lett. Ez azért is jó, mert a tegnap délutánt jól végigzörögtük, most jól jönne egy kis csend...

Egész délután hol esett, hol elállt, valami fronthatás van még mindig, ami kifejezetten károsan befolyásol. Viszont a két eső közötti szünetben fotóztam krizantémokat a tóparton, sőt, a fehér, telt virágúakat is meg fogom örökíteni: a ház előtti ágyásba tettem három tővel a szellőrózsák mellé, különösen a szürkületben tudnak a fehér virágok nagyon jól kinézni, teljes napsütésben túl sok minden van, ami túlharsogja őket. Mint például ez a szín itt:

krizik

Elnézegettem a jövő hetet, ez is ugyanolyan rohanás lesz, mint az előző és az ezután következő, csak egyre múlnak a hetek, és én szeretnék a kerttel is egy egészen kicsit haladni, hogy az ősz legalább már félig kész állapotban találja - de legalább is legyen hova rakni a rózsákat, amik majd október közepén jönnek.


Ágicza, 2005. 09. 10., szombat #

Szokatlanul fülledt, vihar előtti nap volt ma. Szegény uram ilyenkor jobban tenné, ha tartaná a tisztes távolságot és szótlansági fogadalmat tenne, mert ennek híján ilyenkor kicsit nagy bennem a feszültség, úgyhogy inkább elfoglaltuk magunkat a kertben, külön-külön.

Leszigetelve

Végre összecsomagoltuk a sátrat, amit alig bírtam elérni: a füvet ellapítja, jégmadár nem fotózható belőle, akkor meg mi a fenének álljon teljesen feleslegesen a gyep közepén??! A fű már akkora volt, hogy András ugyan nekiállt nyírni, de az első néhány anyázás után átdobta nekem a labdát, kínlódjak vele én, elvégre én akartam a gyepet, őneki elég egy virágos rét is, nyírjam, ha tudom. Nyírtam is, egészen amíg fény volt, végére is értem az egész teleknek. Azt viszont megfogadtam, hogy a rendes hétvégi program egyik eleme lesz a rendszeres fűnyírás, ezt nem lehet elbliccelni, különben túl nagyra nő, eltömi a fűnyírót, és lehet vele szórakozni. Ezt a képet még a méretes fűvel készítette rólam András:

Ágicza a tóparton

Én az idei fű kikapálásával kísérleteztem. Tegnap este egy zsinór segítségével kitűztem a kőfallal koncentrikus körívet, de amint kiderült, az uram szeme jobban látja, úgyhogy újrarajzolta, kitűzte kis cövekekkel és szedhettem ki még egy négyzetméternyi füvet, de a végén a mulccssal már egészen pofásan néz ki, most már csak be kell ültetni vagy tizenöt tő levendulát a rózsák és a klemátiszok közé, le kell burkolni a teraszt és kirakni két nagy dézsát a két sarkára, benne valami dekoratív virágos cserjével.

Alakul a kert a terasznál is

Még tegnap hozott András hét méternyi fém profilt a nyugati terasz szegélyéhez, ennek a felfúrásával vesződött egész nap. Ami nem az ő bénaságát 'dicséri', hanem kőműveseink tiszteletreméltó törekvését, hogy a házat földrengés-és atombiztosra építették, ugyanis az összes, 4-es és 9-es közötti fúrószár hősi halált halt abban a néhány lyuknak a kifúrásában, amivel a terasz betonjához rögzíti majd a fém profilokat. Még P. szomszédtól is kért András egyet, de az is ugyanúgy végezte, mint a többi, ráadásul még maradt egy-két kifúrni való lyuk is! Mert hogy annak idején nem sajnálták az anyagot a házból, így a betonban is annyi cement van, hogy nem mindig érzi az ember, ha eltalál egy vasat... Talán ezt már akkor feltételezni kellett volna, amikor tavaly ősszel a huszontonnás, kövekkel megrakott teherautó ráment a déli terasz legsarkára és az nem tört le ettől a súlytól... Itt van egy kis áttekintés a ma tönkrement fúrószárakról:

Egy-két szétment fúrószár

A tóparton nem csak ücsörögtem, hanem algátlanítottam egy kicsit és valamilyen furcsa véletlennek köszönhetően felfedeztem, hogy a nagy tóban van egy három osztatú farokúszójú hal, ami azért fura, mert csak 'rendes' aranyhalak kerültek be és kárászok, akkor ez meg hogy került oda? Akárhogy is, ezekről a halakról azt kell tudni, hogy lassabban úsznak, mint a többiek, így kifogtam őkelmét és betelepítettem a lótuszok közé. És mellé még két kishalat a másik két tóból, hogy ne unatkozzon. Az egyik hófehér, a másik három színű, úgyhogy kezd elég színes lenni a halállományunk. És a nagy tóban is kezd az aranyhalak számaránya javulni a kárászokéhoz képest, ami szintén meglepő, de örülök neki. Estére azért már elgondolkodtam, hogy jó ötlet volt-e beletenni a halakat a dézsába, mert nem vagyok meggyőződve arról, hogy Nyafika előbb-utóbb nem veszi őket észre és bármennyire meg van nekik tiltva a pulton való grasszálás, nem fog ellenállni a vadászati lehetőség kísértésének.

Szegény lótusz, igen zokon vette az áttelepítést, mert sorra száradnak el a régebbi levelei, de az új hajtások is ugyanilyen tempóval törnek elő, úgyhogy annyira most nem aggódom miatta, fő, hogy melegben van. Talán majd a dézsát át kell helyezni, hogy sokkal több fényt kapjon, de ez két emberes feladat legalább, ehhez sajnos kevés vagyok.

Pici béka

A fenti minibéka idei termés, a kis tóban találtam, halászat közben, így készült is róla gyorsan egy portré. Mire lement a nap, a szúnyogok együttes támadása ellen bemenekültünk a házba, mert felhőben rajzottak még körülöttem is, pedig normál esetben békén szoktak hagyni, mert másokat jobban csípnek!


Építési napló, 2005. 09. 10., szombat #

29 fok, napos idő. Vízakna faláttöréseinek leszigetelése kent bitumenes szigeteléssel , tófólia vízzáró rögzítésének felfúrása a terasz szélére .

Nagy szériás fúrószár-elqrás

Maestro, 2005. 09. 09., péntek #

Jól sejtettem, ma is megcsodálhattam a természet ébredését, és persze le kellett mondanom a saját elalvásomról. Most nem mentem be olyan korán, de így is alig értem oda, mert néhány rajzot még el kellett hoznom a Copy Generaltól, egyben elhasználtam a bónjukat is - bár ezt kár volt, annyit tanakodtak rajta, hogy kell elfogadni, készpénzben már régen kifizettem volna. A múltkori kis afférunk óta kimondottan összeszedték magukat üzletpolitikailag, legalább is ami a vidékről beutazó építészeknek való kedvezést illeti: 10% engedményt adnak az internetes megrendelésekre (csak így szoktam megrendelni), és nincs alapdíj egyebek között a .PLT formátumokra (csak ilyet szoktam nekik küldeni).

Leadtam a terveket mindkét helyen, aztán benéztem a HBW bankba is, mégpedig az utolsó előtti alkalommal. Nem tudom nekik megbocsátani sem azt, hogy összesen 2-3 fiókjuk van, az is mind parkolóhely híján, sem a szép alattomban többszörösére emelt havi költségeket. Vár tehát a Raiffeisen váci fiókja, ide már csak a számlát felmondani jövünk el legközelebb. Szerencsére az könnyen megy, csak személyi kell hozzá, nem a cég teljes irattára (az majd az új számlához fog kelleni).

Két átvirrasztott éjszaka után kicsit álmosnak illett volna lennem, de ha lassabb tempóban is, de baj nélkül hazaértem. A lassabb tempó ezúttal pont jól jött, mert három helyen is rendőrök álltak az út szélén. De ez már csak így van: ha nagy ritkán belefutok egy sebességmérésbe, éppen egy teherautó után cammogok 70-nel, vagy olyan álmos vagyok, hogy csak 90-nel megyek.

Gyorsan elintéztem még pár levelet, például a spamszűrő ügyében (még mindig van vele valami gond, és ez valószínűleg így lesz hétfőig). Aztán kikapcsoltam a telefonokat és lefeküdtem aludni. Épp ideje volt.


Maestro, 2005. 09. 08., csütörtök #

Az átrajzolt éjszakákban azt szeretem a legjobban, hogy hajnalban olyan viccesek a madarak. Ma például, fél hat felé egy cinke fejelte le a déli ablakot, egy társa pedig a kerítésről figyelte. Alig, hogy visszafordultam a munkámhoz, jobb oldalt az északi ablakon nézett be egy kis rozsdafarkú, másodperceken át ott lebegve az ablak előtt. Aztán ellibbent, és rögtön jött a párja, az is lebegett egyet. Apróság, de egész nap vigyorogtam magamban, amikor ezekre a jófej madarakra gondoltam.

Tettem egy kerülőt a Kóspallag és Szokolya közötti úton, ami teljesen egy sávos, 30 km-es táblákkal végig (sajnos, nem mindet vettem észre :-), és igen hangulatos volt a fák lombján átszűrődő napfény.

Hazafelé jövet vettem pár tubus szilikont a vízaknához. A vízszerelőnket is próbáltam felhívni, de szerintem már menekül előlem és az újabbnál újabb bekötési tervek elől. Pedig nincs rá oka, ez már a végleges terv, lehetne beszerezni hozzá az anyagokat és keresni az időpontot a megcsinálásához.

Nagymaroson már elhagytam a tüzépet, mikor eszembe jutott, hogy meg kellene tankolnom. Egy kis utcában visszafordultam, és amilyen szerencsém volt, egy ilyen érdekes oromzati megoldást láthattam:

Oromzat megoldás

Rövid délutáni alvás után folytattam a munkát. Ágicza most már rendszeresen szed a kertben virágokat, amiket különféle művészi kompozíciókban kirak az asztalomra. Ez sem rossz, bár a lényeg az illatuk, ha már nem ülhetek egész nap a kertben, legalább a virágillat legyen meg itt a házban is.

Virágcsokor

Maestro, 2005. 09. 07., szerda #

Tegnap délután értesített az internet-szolgáltatónk, hogy végre működik a spam-szűrés az én egyedi beállításaimmal is. Egész délután azt próbálgattam, ma pedig folytattam a kísérletezést. Sajnos, még nem megy olyan gördülékenyen, mint szeretném, mert számos trükkös dolgot kell megoldaniuk. A beállításfájlt én írom meg és töltöm fel a tárhelyünkre / egy automata program 10 percenként megnézi, feltöltöttem-e valamit és átmásolja a júzerek elől elzárt részlegbe / de azért átfuttat rajta egy szintaktikai ellenőrzést, mert hát én is ember vagyok, tévedhetek / a spam-et egy külön boxba teszi, ami a beszédes devnull@... névre hallgat.

Jelenleg ez a folyamat még több helyen is akadozik, de változatosan mindig máshol, és én is kivettem belőle a magam részét néhány szintaktikai hibával. Most ott tartunk, hogy már szűri a leveleket, de nem az én szabályaim szerint hanem általános beállításokkal, és nem a devnull@-ba rakja. Ez azért kínos, mert most úgy jártunk, hogy nem csak le kell töltenünk minden spam-et, de a különféle státusz üzenetektől és teszteredményektől másfélszer hosszabb mindegyik...

A tökéletes megoldás az lesz, ha a devnull@-ba érkezik minden szemét, mert azt csak az irodából töltöm le egy héten egyszer. És azt is csak azért töltöm le és nem az igazi /dev/null-t céloztuk meg velük, mert hátha valaki véletlenül belekerül vagy a szűrőm túlzásba viszi a dolgot. Csak már működne!

Jóformán az egész napom el is ment a filter beállítások tesztelésével, levelezgetéssel, hibaüzenetváltással stb. Ágiczának csak egy levele volt, de az látványos:

Levél

Ágicza, 2005. 09. 06., kedd #

Hajnali égbolt

Ez a korán kelés valahogy sosem fog az erősségeim közé tartozni: fél hétkor, ami még erősen a hajnali órákhoz tartozik, igen nehéz értelmes képet vágni és lebotorkálni a létrán, reggelit készíteni a fiúknak... Viszont muszáj volt, mert csak nem késethetem el őket, úgyhogy erőt vettem magamon és időben elkészültem, miközben ők csomagoltak. A tegnapi nap egyébként a totális,ultrafárasztás jegyében telt el, de az biztos, hogy az utóbbi egy évben nem röhögtem ennyit, mint az elmúlt tizenkét órában. :-D Ami azt illeti, jövőre egy ugyanilyen összejövetelt lehetne szervezni, nagyon ütős, amikor szikrázik a levegő a halomban zúduló szóviccektől és hülyeségektől, na meg a konstans ugratásoktól, miközben vannak 'komolyabb' témákról is néhány perces elmélkedések, de ez inkább csak pihentető jelleggel fordul elő és szinte kizárólag valamilyen számítógépes vagy fényképezőgépes témában... ;-)

A papírzsepi-lengetés után úgy döntöttem, eldőlök még, mert a reggel didergős szépsége, hiába örökítette meg András azt a természeti tüneményt, ahogy a nap előbukkan a keleti dombok mögül, csak nem tudott rávenni, hogy elkezdődjön a nap... Ő még kiült egy jó könyvvel jégmadarat fotózni a tópartra, de sajnos nem járt sikerrel: a kis kobaltkék repülő ékszerdoboz csak nem akart feltűnni és sztárfotóvá válni - talán majd holnap. Délben megnéztem a hőmérőt, és tíz fokig süllyedt éjjelre, nem csoda, hogy ilyet fotózott az uram a telken felállított sátor előtt:

Harmatos rózsa

Délután beugrottam a városba, ügyintézni, és szerencsére csak minimális forgalmi akadályokkal találkoztam, azzal is csak visszafelé. Próbáljuk a minimálisra visszaszorítani a Budapesten tartózkodás óráit, de néha elkerülhetetlen egy-egy út. Mire hazaértem, már nem sok maradt a délutáni napsütésből, csak az az érzés, hogy ez már inkább ősz, mint nyár, már nem csak a levegő illata, de a nap ereje is ezt erősíti meg. Hoztam néhány bordó krizantémot, most már kezdik átvenni a kertben a helyet a melegebb, narancs-vöröses árnyalatok.

Mint például András egyik kedvenc fotótémájában, a 'hullám az üvegben' címűben. Már napok óta erre a fotóra gyúrt, hogy a kellő szögben, elég napfénnyel és élességben tudja reprodukálni Hokusai híres metszetét, A hullám címűt. Igaz, hogy az tenger és kék színű, de ez sokkal szebb és ma végre sikerült is tökéletesen elkészíteni a felvételt: :-)

Megfagyasztott pillanat

Maestro, 2005. 09. 05., hétfő #

Előbányásztam a tárolóból a sátrunkat. 5-6 éve használtuk utoljára, azóta becsomagolva hányódott a padlástól a pincéig mindenütt a sok költözésünk során. Ennek ellenére nem penészedett be és még csak nagyon gyűrött sem volt. Felvertem a tó partján, bevezettem a 220-at, vittem be pokrócot, inni- és olvasnivalót.

Sátort vertem

A fényképezőgépemre feltettem a telekonvertert és a hálózati adapterre tettem, így nem kapcsolt ki pár perc tétlenség után. A sátor helyét úgy választottam meg, hogy szép kilátás nyíljon az előtte lévő kis rózsabokorra és persze a tóra is, de a lényeg mégis csak az volt, hogy a jégmadár kedvenc fája a sátor mélyéről is jól látszott. Ettől függetlenül azért megint csak meg kellett állapítanom, mennyire melléfogott Ágicza ezzel a kerttel és a tavakkal: innen nincs értelme nyaralni menni, és nem is megyünk. Más nem tudom, mennyit utazik és fizet azért, hogy egy ilyen tóparti, rózsabokorra néző sátorhelyen sátorozzon, nekem meg itt van helyben, és két perc alatt vissza tudok menni a házba lezuhanyozni vagy megnézni az e-mailjeimet!

Kilátás a tóra

A jégmadár nem jött, talán még túl szokatlan volt neki a sátor, bár a felverés után már nem sok mozgást láthatott a környékén. Tappancs persze benézett nagy kíváncsian, aztán amikor szóltam neki, beugrott és leheveredett mellém aludni. Mindegy, azért egy szitakötőt lefényképeztem, de az igazi zsákmány a jégmadár lenne...

Még egy hónapja említette a kisebbik öcsém, hogy szeptember elején újabb egy évre kiutazik Egyiptomba békefenntartani, majd jönnének a másik öcsémmel látogatóba az út előtt. Délután felhívtam hát, hogy akkor végül is mikor jönnek. Azt mondta, fél óra múlva. És hogy gondolt rá, hogy idetelefonál, csak aztán valahogy elmaradt. Ágicza gyorsan elment Nagymarosra bevásárolni, és még úton volt, amikor befutottak öcsémék.

Még ki sem szálltak a kocsiból, nekiálltak macskákat fotózni, lehetetlenül kicsi digitális gépekkel. A fotó címe talán ez lehetne: Paparazzók a macskafarmon, hitelkártyának álcázott fényképezőgépekkel...

Macskafotózás

Ma viszont ráértem kicsit üldögélni, beszélgetni és poénkodni (ld. szemrehányás, mint falra hányt borsó). Felmentünk a hegytetőre napnyugtát fotózni, aztán ettünk és beszélgettünk tovább. Nem túl sűrűn találkoztunk mostanában, főleg így hárman nem voltunk együtt. Utoljára még a telkünk megvásárlása előtt.

Ágicza közben rengeteg ennivalót tett elénk, és végre (-valahára) áttelepítette a lótuszokat a kis tóból a dézsába. A tóból szivattyúztunk át vizet, mert a kútvíz túl hideg volt, vödörrel meg kissé sokáig tartott volna megtölteni.

Új helyén a két lótusz

Miklóstól egy nagyon jó kis CD-t kaptam, egy Commodore-64 emulátor és 3000 db játékprogram van rajta. Olyan régi kedvenceim is, mint a Boulder Dash, Impossible Mission és Fort Apocalypse. Ez utóbbi egyszerre megvilágította számomra, miért szerettem annyira a Descent sorozatot PC-n - az alapkoncepció ugyanaz: repülő eszközzel menni föld alatti járatokban, lőni mindenre, ami mozog, embereket felszedni aztán kilőni a reaktort és gyorsan elpucolni a robbanás előtt...

Még az este folyamán felskicceltem és átküldtem a vízszerelőnknek a vízaknába megálmodott bekötést, csak most az elvi kapcsolási rajz helyett igazi nézetrajzzal. A víznek persze mindegy, hogy kanyarog, de de én szeretnék egy áttekinthető és esztétikus gépészeti rendszert, az soha nem árt. Mert ha a gépészünkben esetleg nem is lenne ennyi esztétikai ambíció, gyermeki lelkesedésemet látva nem lesz szíve rút toldásokkal és összevissza kinézetű golyóscsapokkal elrontani az összképet.

Hajnalig eszegettünk és beszélgettünk, aztán megágyaztunk szerte a házban (a sátrat is kínáltam nekik, de túl hűvösnek találták az éjszakát, maradtunk hát a jól bevált kinyitható kanapénál és papasan matracnál. Már csak a macskákat kellett kitelepíteni az ideiglenes fekvőhelyek közepéből, és nyugovóra tértünk (ébresztő reggel fél hétkor, brrr...)


Maestro, 2005. 09. 04., vasárnap #

Pár napja újabb titkos verébfészket fedeztem fel. Hasonlóan ahhoz a másikhoz, itt is a kőfal egy résében van a fészek, és nem is látni, csak bizonyos nyomokból ott alant. Elmondhatjuk tehát, hogy a madarak nem csak itt fészkelnek a ház körül, hanem integráns részei annak. Ez az igazi bio-ház! :-)

Újabb titkos verébfészek

Ahogy végeztem a szokásos vasárnap délelőtti tárgyalással, elugrottam Nagymarosra, megnézni egy átalakításra váró nyaralót. Nem is tűnt fel eddig, hogy Nagymaros ennyire felnyúlik a hegyekbe. Egyre nagyobb ez a kisváros, ahogy megismerem a különböző részeit. Egy erősen lejtős telek, fele magasságban a Duna és a visegrádi vár között, kilátással mindkettőre - hát, nem rossz, nem rossz...

A nagy tóban már annyira elszaporodott a hínár, hogy egy részét egy gereblyével kihalásztam. A partról nem sokat értem el, ezért felgyűrtem a rövidnadrágom szárát és így ereszkedtem bele a tóba, a második teraszszintig. Utána már a nyakig érő víz jött volna, azt így ruhástul most inkább kihagytam.

Hínárbetakarítás

A kiszedett hínár megtöltötte a talicskát, és ezúttal nem a komposztra került, hanem átraktam a kis tóba, hadd tisztuljon annak is a vize. Most ott úszkálnak a vízben, amíg le nem gyökeredznek, valahogyan el is kellene keríteni a tónak azt a sarkát.

Egy talicskára való

Teljesen kiástam a vízakna bekötéseit, most néhány napig hagyom száradni, aztán jöhet a tömítés és a szigetelés. Próbáltam kiszélesíteni a kifelé menő csövek lyukját, hogy elférjen a harmadik, szűretlen vizes ág is, de ehhez kevés volt az ütvefúró, alig haladtam vele valamit. Viszont arra jó volt azért, hogy kipróbáljam az új fülvédőmet. A kis betonkocka fala mellett fúrva is kellemes döngicséléssé szelídült az ezer wattos gép zaja, a felszínen pedig semmi nem hatolt át rajta. Lehet, hogy a kezem ügyében fogom tartani azokra az alkalmakra, amikor Ágicza szemrehányást készül nekem tenni - mert még mindig nem tanulta meg, hogy az nálam falra hányt borsó, és fittyet hányok rá... :-)

A fecskék már az útra készülődnek, csapatostul kavarogtak a ház körül, a tetőn üldögéltek vagy a tóból ittak. Egy kicsit még maradhatnának éppen, mert még nem sikerült igazán jó fotót készítenem a vízre lecsapó fecskéről, pedig ez is egyike az általam célként kitűzött nagy fotóknak.

Fecskék a háztetőn

Építési napló, 2005. 09. 04., vasárnap #

24 fok, napos idő. Vízakna faláttöréseinek feltárása vízszigeteléshez, kertrendezés .

Feltárva

Ágicza, 2005. 09. 03., szombat #

A mai nap nagy része kerti munkákkal telt el, és a szombat-vasárnapot annyiból pihenőnappá nyilvánítottuk, hogy a szokásosnál is tovább alszunk. Így legalább tizen-egykét óra alvással bepótolom - vagy legalább is, megpróbálom - az egész heti kimaradt pihenést, és délután lehet kint tenni-venni a kertben. Először is, a mulcsot fogyasztgattam szorgalmasan, amit a hátsó részen terítettem el. A domboldalra is jutott még egy-két talicska belőle, mert ott kicsit vékonyabbra sikerült a múltkor a fenyőkéreg-takarás. Egyébként nagyon bevált ez a gaz elleni védelem, egyedül a zsályafélék utálják, de nekik meg valami nagyon meleg, napfényes hely kéne, nem olyan, ahol nyirkos marad a földjük, úgyhogy őket valahova át fogom ültetni, mert látszik rajtuk, hogy ez nem nekik való. Mintha megtáltosodott volna egy-két növény ettől a késő nyári melegtől, ismét bimbósak a rózsák, sőt, szemmel láthatóan megindultak azok a tövek is, amiket még két hete, a hideg-esős időszakban ültettem át.

Mindent a lótuszokért!

Telerámoltam földdel a nagy dézsát, beiszapoltam, majd fordultam még két talicskával, mert ugye ha a földet beáztatom, egyből kiderül, hogy még hiányzik a tetejéből néhány centi... Egy darabka tógumit kerítettem a két tő elválasztásának, hogy ha valaha át akarnám innen ültetni őket, akkor szét tudjam majd szedni a két tövet. Azon komolyan elgondolkodtam, hogy érdemes-e egyáltalán a lótuszokat kint tartani, nem tennék-e jobbat velük, ha megmaradnának a déli ablakok előtt, a 'télikertben', mert úgy tűnik, az itteni hűvös klíma csak a legmelegebb június-augusztusi hónapokban felel meg nekik, és az is csak akkor, ha kánikula van, és éjjel sem hűl a levegő húsz fok alá, mert egyébként meg fáznak itt. A másik megoldás persze egy fűtött üvegház lenne, vagy egy fóliasátor, de ha belegondolok, maga a ház is egy félig-meddig üvegház, a fóliasátrat meg nem állíthatom fel már szeptemberben a nádastó fölé, csak a lótuszok miatt, szóval, kellett nekem egy ilyen trópusi zőccséget bevállalnom, András is szid miatta, hogy ezzel csak a gond van... A másik, ami miatt nem lehet egy normál, mediterrán dézsás növényként ki-behurcolni a teraszról a házba, az a rengeteg föld, plusz a jó huszoncentis vízréteg a tetején, ami miatt a dézsa, amint tele van, megmozdíthatatlan lesz.

Tropaeolum és Vinca a keleti oldalon

A kaspók, amiket még a hét elején teleültettem sarkantyúkákkal, hogy az első fagyokig se árválkodjanak üresen, ma végre felkerültek az őket megillető helyre. Nem maradt ki a mai napból a vízakna szigetelésének előkészítése sem: még tavasszal jól befolyt az aknába a víz azokon a lyukon keresztül, ahol bemegy az áram meg kijön a víz, ezt most András kiásta és amint kiszárad, le kell egy bitumenes emulzióval kenni, jó alaposan, hogy amint beköszönt az esős időszak, már védve legyen az akna.

Mocsári hibiszkusz, lehengerlő virágméretekkel

Este azt mérlegeltük, hogy lehetne pizzát enni úgy, hogy Andrásnak se kelljen hazardírozni egy túl olajos és emiatt számára veszélyes adaggal, és lehetőleg olyan foszlós legyen a tésztája és olyan feltéttel készüljön, ahogy én csinálom. Emiatt aztán hamar elvetettük a verőcei pizzériát és minden egyéb, más vendéglátóipari egységet, úgyhogy lehet, hogy előbb lesz sütőnk, mint mosogatógépem... Mert a tésztát még csak-csak megdagasztom a kenyérsütő géppel, nade az sem lenne túl jó rendszer, hogy minden alkalommal, ha pizzát akarunk enni, átruccanjak Márti nénihez az Újvölgybe, megsütni... =8-O

Mivel még nem merítettük ki a GPRS e havi keretét, András újra megpróbálkozott a filecserélőkkel, hátha sikerül egy kis zenét letöltenünk... Hát, nem nyert. Az egyik túl sok reklámot töltött volna le már a telepítés közben, a másik nem volt hajlandó csatlakozni a hálózatra, a harmadik talált ugyan egy halom jó zenét, de letölteni nem volt képes, a negyediknek a keresőprogija halt meg, és mindezt a tűzfal be- és átállítások után, szóval, reménytelen. Ezért az egyért jó volna valami szélessáv, de ez még évek, mire itt, a világ végén erről álmodhatunk...

András már napok óta töpreng egy házterven, ahol kértek pár 'aprócska' változtatást, és ma este végül sikerült egyszerű és szép megoldást találnia rá, mint a pár nappal ezelőtti vízbekötésnél. De a lényeg, hogy sikeresen megoldotta és kellőképpen büszke is volt rá, aztán persze hajnalig eltart még, mire mindezt megépíti a számítógépben is, hogy holnap meg tudja mutatni az építtetőknek.


Építési napló, 2005. 09. 03., szombat (#

27 fok, napos idő. Vízakna faláttöréseinek feltárása vízszigeteléshez .

Gödörásás a vízaknánál

Ágicza, 2005. 09. 02., péntek #

András észrevette, hogy a nagy tóban milyen szépen elszaporodtak a hínárfélék és nekiállt a fűfésülő gereblyével az irtásnak, mert már a vízfelszín nagy részét beterítik. Ki is szedett belőlük egy csomót, vagyis a part mellől annyit, amennyit éppen elért, és a kis tóba is átrakott néhány marékkal a tócsagazokból, hadd nőjenek ott is kedvükre, így talán tisztul is majd a víz.

A szürkemarhákat csak a kerítés tartja vissza most már hetek óta, hogy át ne jöjjenek hozzánk füvet 'nyírni', de annyira azért szelídek, hogy a kerítés mellett legelészve az egyik tekintélyes méretű bika elfogadta az odanyújtott fűcsomót is, majd egykedvűen tépdeste tovább a füvet, tőlem fél méterre. Így, testközelből azért elég félelmetesek azok a hegyes szarvak, szóval miattuk is jó, hogy van az a vadvédő háló...

Legelő a kerítésen túl

Egész nap dolgoztunk, hol kint, hol bent, estefelé szedegettem ki a nagyra nőtt füvet a kerti pergola mögötti részen, de lassan haladok vele, mert nem csak a már egy éves fű nagyon strapabíró, de csak egy-két órát tud itt lenni, mielőtt besötétedik. A maradék kaszálékot is kifésültem a gyepből, hét végén muszáj lesz újra nyírni, és már most is túl hosszú - hiába, nekilódult rendesen.

Megunhatatlanul szép

Este, amikor mentem ki elzárni a még mindig a tóba csobogó vizet, megdöbbenve tapasztaltam, hogy nem csak hogy harmatos a fű, mint szinte mindig, de a levegő is alaposan lehűlt, tizenöt-hat foknál nem lehet több odakint. Ez lehet a magyarázata annak az igen ritka természeti tüneménynek is, hogy mostanában tíz óra után bent tartózkodnak a szürke macskák, amit eddig nem tudtam mire vélni, hiába maradt nyitva egy macskányira a tolóajtó, ők inkább bent nyújtóznak a tetőtéri melegben... Na, ennek a fele se tréfa, gondoltam, ideje végre feltölteni a nagy bordó dézsát, ha azt akarom, hogy a lótuszok ne szenvedjenek maradandó károsodást ettől a nyár végi hidegtől. Holnap kénytelen leszek ezt is felvenni a teendők közé...

Az első szellőrózsa

Maestro, 2005. 09. 01., csütörtök #

Úgy látszik, nem csak az építészetben, hanem az épületgépészeti tervezésnél is igaz az, hogy ami igazán jó, az szép is: hosszas töprengés után felvázoltam a vízszerelőnk számára egy újabb variációt a vízaknánk bekötésére, ami már tényleg mindent tud, és emellett imponálóan egyszerű és tiszta a tervrajza is:

A tökéletes rendszer

A rendszer lényege, hogy a mostani szűrő csak a házba menő vizet szűri, azaz elég havonta egyszer visszamosni. A kertbe két külön ágon menne ki a víz, az egyik ág szűretlenül, azaz korlátlanul használhatóan (tavak töltése, esőztetők), a másikra pedig felraknánk a tartalék szűrőnket (erről mennének a csepegtetős öntözők). A legfőbb előny az lenne, hogy a ház felé mindig elég lenne a víznyomás, és a legvízigényesebb locsolások szintén nem a szűrőkön keresztül mennének. A vízaknában megvalósítva persze nem lesz ilyen szép szabályos a csőhálózat, mert a kivezetések egymás mellett mennek ki a betonfalon át, de a működés elve ez lesz.

Ma volt az utolsó napja, hogy a régóta húzódó ablak GDL-emen dolgoztam, mert közben a tervezésekkel is haladni kell. Most éppen egy nagyon kézreálló és intelligens grafikus felületet készítek neki. Nem kapkodom el, az igaz, de ha egyszer készen lesz és tényleg jól működik, már nem lesz nehéz megcsinálnom a többi ablakot és más objektumokat, amiket most az általános érdeklődés hiányában valamint üzletpolitikai okokból nem részleteznék. De a lényeg, hogy ütős kis gyűjtemény lenne belőle, ami sokat megérhet az építészeti tervezés egy bizonyos ágával foglalkozó kollégáknak. Persze, a külföldieknek, a magyarokra nem annyira jellemző, hogy fizessenek egy szoftverért...

Tóparti rózsa

A kert még mindig tele van rózsákkal, Ágicza szorgosan fotózza őket:

Kúszórózsa a kerti pergolánál

Délután újabb tárgyalásunk volt, és már teljesen megszokottan használjuk erre a déli teraszt. Úgy látom, a nyugati tényleg megmarad a mi privát teraszunknak, azt csak megnézik a vendégek a kertet csodálva, de több fős tárgyalásra, asztal mellett ülésre a déli az alkalmasabb. Nem csak az asztal meg a székek miatt (bár az sem árt...), hanem mert ez nincs annyira eldugva a ház mögött, az útról is jól látszik. Aki először látja a házat, szerintem meg van győződve róla, hogy ez a teraszunk, a nappaliból nyugatra tekintve pedig a tavak vonják magukra a figyelmét és nem tudatosul igazán, hogy ott is van egy terasz. Na jó, az igazat megvallva az avatatlan szemlélő éppúgy gondolhatná kertiszerszám-, növénypalánta- és fűnyíró-tároló placcnak is...