ZeBlog archívum, 2005. november

Ágicza, 2005. 11. 30., szerda #

Bevittük a szervizbe Cliókát, felvették a javítandók listájába, időpont-egyeztetés után egy helyszíni szemlére kell majd bemennünk Vácra, amikor is a kárszakértő megvizsgálja, hogy mennyire sérült az ajtó. Szerencsére egy fillérünkbe nem fog kerülni a javítás, mert a biztosító állja a költségeket. Ha az egész ajtó cserés és nem csak a zár, a díszléc és a karosszéria sérült, hanem az ablakemelő is tönkrement, akkor sajnos néhány napig autó nélkül maradunk, mert az újabb kárszakértői vizsgálatot és újabb szemlét jelent, de mindez csak akkor derül ki, amikor szétbontják az ajtó belsejét a szervizben.

Ilyen vidám perspektívákat vázoltak fel nekünk, a szalonban viszont láttuk kiállítva az új Cliót, és szerencsére nem úgy, mint a fenékbe rúgott Mégane-t, ezt a formatervezőknek nem sikerült elcseszniük. Egészen meghagyták a régi széria vonalvezetését, egy kicsit dögösebb vágású lámpákkal, és egy kicsit trendibb belsővel dobták piacra, szóval még mindig tetszik! Azért azt érezhették szerintünk a Mégane tervezői, hogy az újfajta szériában már nem erőltetik a dizájn díjas formájú újítást, hanem visszatértek a régi jó '97-es modell formavilágához a mai igényekhez igazítva. Ez se rossz, de a hatodik sebesség, amit Clióból is hiányoltunk már nem egyszer, ebbe sem került bele, szóval Mégane-unk sem lesz egyhamar :-P.

Forrasztás és üvegigazítás közben

Már javában sötét volt, amikor hazaértünk, utálom a telet emiatt, hogy néhány óránál többet nem lehet világosban tölteni, ilyenkor legszívesebben téli álmot aludnék, de amíg van mit csinálni, addig inkább alkotok. Most éppen adunk az esztétikának és a rongyosra vágott ujjaknak, mert a csiszolás vége mindig ez, hiába a ragtapaszos védelem...

Közel a tűzhöz

A macskák rájöttek, hogy milyen jó a faforgács, és bár a mulcson eddig is jókat heverésztek, most a hideg beköszöntével találniuk kellett alternatív beltéri megoldást. Mint ahogy képesek a halak vizéből inni és a keskeny peremen egyensúlyozni, mert az eléjük tett kútvíz nem elég finom, itt is kitaláltak egy számukra ideális megoldást. Tappancs a szokott kreativitásával bevette magát a begyújtós kosár közepébe, és miután András Nyafikának is megmutatta, milyen jó kis vacok az ott a tűz mellett, ő is rákapott. Még nem megy a birkózás a helyért, mert amíg a kandallóban lobog a tűz, Nyafka inkább a tűztől maximum fél méterre távolodik el és ahogy a sugárzó hő mennyisége egyre csökken, ő úgy nyújtózik közelebb a tűzhöz.

Szinte kész a mű

A madárka végül is késő estére elkészült, mert az a 'ripsz-ropsz kicsiszoljuk azt a néhány darabot, és már csak fóliázni és forrasztani kell', beletelt még néhány órába. :-) A patinázás is megvan már, csak a fixálót kell ráfújni, alaposan megtakarítani és készen is van! Amit már nagyon régen magyarázok Andrásnak, hogy a tiffanyhoz nem lehet csak úgy hozzáfogni, hanem ahhoz egybefüggően sok ráérő óra kell, kezd beigazolódni. Holnap nekilátok a felülvilágítót megtervezni, legalább az alapkoncepció meglegyen, valami éjszakai cseresznyevirágokat gondoltam ugyanezzel az éjkék háttérrel, göcsörtös ágakkal, a technikai megvalósítással kell vigyázni, hogy ne kelljen túl aprócska szirmokat kicsiszolnom, abból elég volt a madárka kakadus bóbitája, vacakoltam vele eleget... ;-P


Maestro, 2005. 11. 29., kedd #

Ágicza korán reggel átment Nagymarosra forrasztóvízért, és ahogy ott parkolt az út mellett, egy kitolató furgon benyomta Clióka bal első ajtaját... Szerencsére nem húzott el a tettes nyom nélkül, szépen kitöltötte a bejelentőlapot. Egyébként ő is zebegényi, egy utcával arrébb lakik. Ezt elméletileg fizeti az illető biztosítója, nekünk csak a mászkálás része marad a dologból (nem tudom, a kötelező biztosításnál fizetnek-e pl. csereautót a javítás idejére, meg útiköltséget - vagy ne álmodjak?). Annyit tudok optimalizálni a dolgon, hogy az amúgy is esedékes 60 ezres szervizzel kötöm össze a javítást, akkor nem kell annyiszor Vácra menni. A szervizt fel is hívtam, be kell vinni a kocsit bejelenteni az esetet, és onnantól ők intéznek mindent. Az ajtó egyébként csukható és zárható is, úgyhogy az élet megy tovább, csak az ablakot nem lehet pár centinél jobban leengedni.

Újabb horpadás Cliókán

Szentendrére mentem megnézni egy házat, és a méregdrága komp helyett kipróbáltam újra a Letkés-Esztergom útvonalat. A határon alig akartak kiengedni, valami papírt kellett volna mutatnom a kocsi sérüléséről. Ezt nem egészen értettem, ezek szerint amíg meg nem javítják, magamnál kell hordanom valami dokumentációt? Vagy azt hitték, hogy éppen egy cserbenhagyásos gázolás után hagyom el pánikszerűen az országot? Az autóban felhalmozott linzer- és szendvicskészletek ezt támasztották volna alá, nem is beszélve az éppen a csomagtartóban szállított flóbert pisztolyról... Meleg helyzet volt, de aztán odahívták a szlovák kollégákat és ők odaszóltak a párkányiaknak, hogy engedjenek ki. Nem is volt gond, és Esztergomból egy kiváló kis kanyargós hegyi úton mentem át Szentendrére. Kár, hogy nem néztem a kilométereket, talán nem is volt olyan nagy kerülő, mint ahogy először gondoltam.

A szemle után a Keserű Fegyvergyárhoz mentem, és a régi flóbert pisztolyunkat (amit hamarosan már nem lehet majd jogszerűen otthon tartani) csekély ráfizetéssel becseréltem egy Gáz Defenderre. A Keserű Művek a fegyvergyártás Trabantjait ontja magából a rossz nyelvek szerint, de én még emlékszem, hogy az öreg Trabantunk ott is elment a hóban kettesben, ahol a Ladák csak farolgattak... Mondjuk, csak a harmadik példány dobja csukódott rendesen, de azt adták oda, úgyhogy nem panaszkodtam. Volt ott egy külön 'próbafülke', ott lőtt vele egyet a srác, hát igen komoly hangja van a 6 mm-es flóbert után! Vettem még hozzá egy rakétakilövő toldatot, amiből riasztópatronnal egy 15 mm-es gumigolyót is ki lehet lőni. Ez a gumi bevezetésként és utána egy kis paprikatöltet már komolyabb vadállat ellen is hatásos lesz. Szegény pisztoly egyébként elég nagy és nehéz, de a ház körül ez nem igazán számít, megbízhatónak pedig ez is megbízható, ez egy egész jól sikerült modell a hozzáértők szerint.

Az indulókészletünk

A Keletinél járva benéztem a Gunboxba is, némi munícióért. Lehet, hogy csak az én érzékeny művészlelkem nem szokta még a fegyverek világának keménységét, de az udvariassága ellenére is azt éreztem, hogy csak terhére vagyok az eladónak a kérdéseimmel. Persze ne lihegjen a nyakamban sem azzal, hogy segíthet-e - de ha egy minimális érdeklődést mutatna, az sokat jelentene egy magamfajta kezdőnek (ez csak egy szerény javaslat a cégtulajdonos felé). Kárpótlásul megnéztem a HW88-at (ez lesz majd rendszeresítve nálunk utcai viselésre), hát tényleg ég és föld a Keserűhöz képest! Nem is csak a súlya, hanem a használata is, a gázdefit például nem tudom, Ágicza el tudja-e egyáltalán sütni revolverező módban. Egy éles helyzetben talán igen, ha megkapja az adrenalinlöketet, de gyakorolni szerintem úgy fog vele, hogy két kézzel húzza fel valahogy minden jövés előtt...

Már egészen madár formájú!

Ágicza egész nap alkotott, már szinte minden megvan a madárból. A szemét nem tudjuk még, hogy milyen legyen. Lehet sima üvegből is, de vannak kis kerek lapos üveggyöngyeink is, amiből szintén jól mutatna egy a képen. Még azt kell majd megnézni, hogy mennyire átlátszóak ezek az üvegek, mert ennek a kis ablaknak az is lenne az egyik funkciója, hogy ki tudjak nézni az útra. Persze, ez csak amolyan elméleti funkció, mert úgyis a tetőtérből nézünk ki, ha becsönget valaki. Még szoknom kell a gondolatot, hogy az előszoba is kap majd valami kis fényt az ablakain keresztül és hogy ott is ki lehet majd látni. Nem csak Ágiczának kell időben elkészülni vele, hanem még az üvegesnek is kell idő, hogy még a téli ünnepek előtt hőszigetelő üvegezést készítsen belőlük és az asztalosok eljöjjenek berakni a helyére.


Maestro, 2005. 11. 28., hétfő #

Úgy látszik, csak belekezdeni volt nehéz, aztán már érvényesült a Tiffany-üveg készítésének első törvénye, miszerint ezt nem lehet csak úgy abbahagyni :-) Ágicza folytatta az üvegek kiszabását a madárkához, már megvan a háttér és a faág, amin üldögél. Olykor előfordul, hogy valamelyik darabot fáradságos munkával tükörképben alakítja ki, ilyenkor olyan szózat csendül fel a mélyből, hogy a kocsisok sírva jegyzetelnének. De a lényeg, hogy alakul a madárka:

Alakul a madárka

A felső üvegre még mindig nem született meg a minta, de mindegy is, előbb legyen meg a madár, aztán majd rajzolunk neki valami oda illő hátteret. Ez a kis madár egyébként egy régi mesekönyvemből való, Az icinyke-picinyke kék madár (vagy valami ilyesmi) a címe. Ez volt Ágicza első üvegfestményének is a témája, és most az első nagyobb szabású Tiffany-üvegen is ő fog szerepelni. Ha egyszer megtalálom azt a könyvet, beszkennelem és berakom a blogba is a madárkát.

A sok üvegvágás után Ági csak úgy próbaképpen össze is forrasztott néhány maradék darabot, hogy újra belejöjjön ebbe is. Azt hiszem egyébként, csak házi használatra fog Tiffanyzni, mert túl aprólékosan és gondosan csinál mindent, az eladásra szánt dolgokkal egyszerűen nem lenne szabad ennyit foglalkozni. Aki eladásra, nagy tömegben készít Tiffany-üveget, az kínosan ügyel arra, hogy ne használjon konkáv formákat (amit könnyebb kivágni), ne nagyon kelljen csiszolni a gyémánttal (ami lassú és drága is), szóval így kell(ene) ezt csinálni.

Remélem, azért a madárka és a felső üveg után lesz még kedve és ereje megcsinálni a nappali ajtajának az üvegezését is, és talán a fürdőszoba ajtaját is. A hálószoba ajtajánál már lemondtunk a Tiffany-üvegről, de a többinél nem ártana, ha mindenütt az lenne. Főként, ha tényleg csak saját célra fog üvegeket készíteni, akkor legalább a házunkon legyen eredeti Ágicza-féle üveg!

A mai postával megjött a Mikulás, három CD-t is kaptam. Kettőt az ArchImage-től, sikerült valahonnan keríteniük angol nyelvű verziót a régi 6.5 és 7.0 ArchiCAD-ekből, végre nem kell bosszankodnunk a magyarításokon. A harmadik az Éptár legújabb kiadása volt, amin különféle cégek szoktak közreadni a termékeikből GDL-objektumokat, azaz például egy folyókát, egy csúcsíves műanyag ablakot vagy egy ipari lengőajtót megtalálok benne készen, nem nekem kell összebarkácsolnom valami alternatív módon. E sok GDL láttán új elszántság éledt bennem arra, hogy befejezzem ill. folytassam a korábban megkezdett 'Régi házak épületszerkezetei' c. projektemet, aminek egyetlen tagja jelenleg egy pallótokos ablak. A csekély darabszámot egyelőre a megoldások kifinomultságával ellensúlyoztam, mert ez az ablak tényleg mindent tud, amit csak egy pallótokos ablaktól elvárhat az ember.


Maestro, 2005. 11. 27., vasárnap #

Férfitársaim! A mai nappal végleg bebizonyosodott, hogy a szép szó, a kérlelés és a meggyőzés a lúzerek eszköztárába való, a nőkkel másként kell bánni. Itt van például a bejárati ajtó Tiffany-üvege, amit több mint egy éve ígérget Ágicza, hogy elkészíti. Eddig állítólag nem volt ideje rá, mert ugyan napi 1-2 órát remekül eltöltött különféle internetes fórumok olvasgatásával, de ezt egy lendülettel kell csinálni. Kerek egy éven át ígérgette, hogy hamarosan belekezd, és persze ő volt megsértődve, ha szóvá mertem tenni a lassan már egy éves késést. Az elmúlt héten azonban valóban nem volt semmi más dolga, kert hó alatt, munkák parkolópályán - erre ablakot tisztított és takarított, ami persze nagyon jó dolog, de azt aztán igazán meg lehet csinálni részletekben is, és esetleg már rég készen lenne a Tiffany... Úgyhogy a szokásos módszerhez folyamodtam, addig hánytam a szemére a drágának az egész lehetetlen hozzáállását, amíg bepöccent és persze dúlva-fúlva, de végre belekezdett a munkába.

Felrajzolás

Még egyszer megnéztük, pontosan hol legyen a madárka a kerek ablakhoz képest, Ágicza kinyomtatta a rajzot és kezdetét vette a Tiffany-készítés! Először beszámozta a rajzon a kép darabjait, majd egyenként felrajzolta őket az üvegekre. Mivel erősen mintás üvegekből készíti, próbált minden darabot úgy elhelyezni az üvegen, hogy a cirmos minták is a megfelelő irányba álljanak. Ezeket is beszámozta, aztán nekiállt kivágni őket.

Részben kiszabva

Itt már egy része ki van vágva. A vágás nagy kopácsolással járt, mert ezek a dízes üvegek nem törnek olyan könnyen, mint az ablaküveg, bekarcolás után sokkal többet kell őket kocogtani, hogy biztosan ott repedjenek végig és ne máshol. A kisebb darabkákat fogóval kell törni, és ilyenkor száll mindenfelé az üvegszilánk, a munka végén alaposan fel kell söpörni a nappali kövét. A képen mér egész jól látszik a madárka. A csőre piros lesz, a hold mögötte pedig az előző képen látott cirmos sárga lesz. Azt még nem tudjuk, pontosan milyen lesz az ajtó feletti felülvilágító üvege, de valószínűleg ennek a képnek a 'folytatása' lesz, a fa és az éjszaka további részletezésével.

Én fent élveztem a békés magányt, Krampuszka befészkelte magát a mellettem lévő fotelbe és én akármikor megpocakolhattam álmában - nem is hagytam ki egy alkalmat sem! Ma mindenféle elmaradt dolgokat raktam rendbe, kisebb tervmódosításokat, blogírást, ajánlatokat stb. A ZeBlognak csináltam egy újabb alpontot, Építési Napló címmel. Semmi új nincs benne, csak egy külön oldalra összeszedtem az összes építési napló bejegyzést, ott sokkal könnyebb áttekinteni a ház építésének folyamatát.

És ha már ennyi energiát belefektettem a gázpisztollyal kapcsolatos okosságok összegyűjtésébe, talán nem lesz haszontalan megosztani az olvasóinkkal is. Az alábbi szöveget gondosan átnéztem, hozzáértők írásaiból szűrtem le a lényeget, de ettől függetlenül semmilyen formában nem tudok felelősséget vállalni az ott leírtakért, úgyhogy csak ismeretterjesztő jelleggel közlöm.

Weihrauch Arminius HW 37

MIÉRT IS KELL?
Az önvédelmi fegyver, amivel viselője gyakorlottan tud bánni és tudatában van az ott létének, egyfajta magabiztosságot ad. Ezt a rosszarcúak is érzékelik és több eséllyel választanak más áldozatot maguknak. Szerencsés esetben a fegyver éppen arra kell, hogy elő se kelljen venni. De ha mégis elkerülhetetlen a konfrontáció, van egy hatékony érv az ember kezében. A pacifista elvek nagyon szépek, de egy megvadult állat/ember támadásának elhárítására tökéletesen alkalmatlanok.

HA LEHET, AKKOR FUTÁS!
A legokosabb nem keresni a bajt, kerülni a rossz helyeket, és nem hagyni kialakulni a veszélyes helyzeteket. A gázpisztoly nem csodafegyver, ideiglenes harcképtelenséget okoz, csak a menekülés lehetőségét biztosítja. Azért is célszerű futással kezdeni, mert felszakadozik a mezőny, az erősebb de lomhább támadók lemaradnak, a többire pedig nem kell annyit pazarolni a drága töltényből.

ÖNVÉDELEMRE FORGÓT!
Az öntöltő fegyverek élethű másolatai kiválóak játszani, tisztogatni, gyönyörködni benne, mutogatni a haveroknak, felvágni a csajok előtt, szilveszterkor tűzijáték-rakétákat kilőni, kemény tekintettel csőre tölteni stb. Önvédelemre az egyetlen szempont a megbízhatóság. A forgótáras fegyver egyszerű szerkezet, nem nagyon romlik el, töltényhiba esetén csak meghúzod a ravaszt és megy tovább. Tűzkészen hordható, egy mozdulat elsütni akármelyik kézzel. Az öntöltő fegyvereknél még a legjobb is hibázhat: elég egy gyengébb töltetű töltény, és onnantól már csak egy darab vas, csőre tölteni csak két kézzel lehet. A tárkapacitás nem igazán szempont, újratöltésre úgysincs szükség és/vagy idő.

CSAK A LEGJOBBAT!
A minőségen egyszerűen nem szabad spórolni. A túl nehéz vagy túl nagy fegyver csak kényelmetlen, de a megbízhatatlan fegyverrel rosszabbul járhatunk baj esetén, mintha semmi nem lenne nálunk. Akinek nincs elég pénze gázpisztolyra, az vegyen egyből minőségi Weihrauch vagy Röhm revolvert, hagyja ki a 'megbízhatatlan öntöltő' és 'gagyi revolver' c. fázisokat.

ELŐKÉSZÜLETEK
A revolverek csak minimális karbantartást igényelnek (fél évente egy kis olajozás, egyébként legfeljebb portörlés). Lövések után a töltényűrt és a csövet kell tisztítani. A csőbe mindenféle akadályokat építenek, hogy ne lehessen golyót kilőni a fegyverből, de a pipatisztító kefe szépen befér. A töltények csak megbízható, minőségi gyártmányok legyenek.

EGY PEPPER, EGY CS
Egyetlen töltényben annyi hatóanyag van, mint egy egész flakon gázsprében. A ma használatos hatóanyagok: CS (könnygáz), nagy felhőben beteríti a teret (1-3 m közötti távolságra), nem kell pontosan célozni vele, sokáig a levegőben marad. Részegekre, drogosokra gyakran nem hat, zárt térben önveszélyes. Vaktában lövésre, menekülés biztosítására ideális. OC v. PEPPER (kapszaicin), telibe kell kapni vele a támadó arcát (4 méteren kb. 1 méter átmérőjű kúpban terjed), hamar 'leesik' a földre. A CS-nél erősebb, állatok ellen ez a legjobb. Általános helyzetekre célszerű felváltva tárazni mindkettőből. Elsőnek riasztót tárazni oktalanság és csak időveszteség. Ez nem éles fegyver, nem kell figyelmeztető lövést leadni.

ENGEDÉLLYEL, REJTVE
Megvásárlása és otthoni (ház+kert) tartása, használata nem engedélyköteles. A helyi rendőrkapitányság igazgatásrendészeti osztályán 2000 forintért kiváltható engedély, amivel - kizárólag csak józan állapotban - közterületen rejtve (pl. övtokban v. zsebben) viselhető. Előrántását érdemes gyakorolni, mert megette a fene, ha a retikül aljából vagy a hátizsákból kell előkaparni éles helyzetben.

NEM MUTIBA KÉSZÜLT
"Soha ne fenyegetőzzünk pisztollyal, ha nem akarunk lőni, es sohase lőjjünk, ha nem akarunk ölni". Ezzel ugyan ölni nem lehet, 1 méternél távolabbról még könnyű testi sértést sem nagyon okozhat, de a lényeg ugyanaz. Fenyegetni, megvillantani, demonstratívan csőre tölteni, levegőbe durrogtatni gyakran önveszélyes cselekedet. Lehet, hogy elég lenne az elrettentésre, de ha mégsem, akkor csak időt ad a támadónak az ellenlépésre. A gázpisztollyal nem bohóckodunk: vagy azonnal lövünk, vagy elő sem vesszük.

EGY LÖVÉS NEM LÖVÉS
Tehát ha úgy ítéljük meg, hogy érdemes alkalmazni a gázpisztolyt, akkor nem mutogatni, nem fenyegetni, hanem előrántani és lehetőleg 1-2 méteren belülről lőni gyorsan legalább 2-3 alkalommal. Azért minél többször, mert ha már a célon van a fegyver, több lövés jóval hatékonyabb és nem akkora gond egy hibás töltény sem. Egy-két töltényt azért érdemes első körben meghagyni, hátha másodszor is kell lőni célzottan vagy a menekülés fedezésére.

DURR, AZTÁN SKERA!
Lövés után azonnali irányváltás és futás! Több dolog elől is célszerű kitérni. Az egyik a támadó, aki ha vakon is, de még mindig megüthet/megkéselhet lendületből, ill. a hatás elmúltával újra támadhat. A másik a gázfelhő, amit a szél könnyen vissza is fújhat, kár megvárni. A látható füstfelhőnél a gáz mindig jobban szétterül. A gázpisztoly nem okoz maradandó sérülést, legfeljebb garázdaságnak minősül, ha nem állna meg a jogos védelmi helyzet. Ettől függetlenül a harmadik, amit nem érdemes megvárni, az a rendőrség. Okosabb elkerülni egy olyan macerás eljárást, amiben semmit sem nyerhetünk, viszont a támadó megtudja a nevünket-címünket, netán még ránk ver valami könnyű testi sértést, netán rasszista indítékú garázdaságot. Ez nem éles fegyver, aminek a használatát utólag be kell jelenteni.

UTÓKEZELÉS NINCS
Nevelési szempontból kézenfekvőnek tűnne rúgni párat a földön fetrengő támadóba, de csak ezért ne maradjunk a helyszínen. Segítségnyújtást nem igényel. Ritkán előfordulhat, hogy közvetlen közelről leadott lövésnél a szeme komolyabban megsérül (de most őszintén, ki nem szarja le azt a rohadékot, aki erőszakos bűncselekménnyel próbálkozott éppen). Egyébként kisbaltával, vasvellával, de akár még puszta kézzel is sokkal súlyosabb sérülést is lehet okozni valakinek, mint gázpisztollyal, és nagyobb a saját károsodás esélye is.

TÜZIJÁTÉK
Önvédekezés ill. mások megvédése (ld. jogos védelem esetei a BTK-ban) mellett a gázpisztoly jó játék is. Alkalmas kilövőtoldatot csavarozva a csövére egy vagy akár több tűzijáték-rakéta is elindítható vele egy riasztópatronnal. Ezek egész évben engedély nélkül használhatóak (szemben pl. a petárdával), 25-50 m magasra repülnek fel és ha nem is vetélytársai az augusztus 20-i tűzijátéknak, de a kert végében örömködni, szilveszteri mulatságra tökéletesek.


Maestro, 2005. 11. 26., szombat #

Reggel a vízszerelőnk telefonja ébresztett, és mire kikászálódtam az ágyból, már itt is voltak. Ha jól számolom, ez a mostani bekötési rendszer az ötödik változat, amit megvalósítottunk a vízaknában. De igazán nem panaszkodhat, mert a legutóbbit teljesen egyedül megcsináltam, csak a többihez kellett az ő segítsége is. Most egyszerűen tökéletes a vízakna belső rendszere: szűrt víz megy a házba, a szűrő vissza is mosható, a kert felé szűretlen ág megy. A kerti csap vízteleníthető is az aknából, és télen az aknában is lehet vizet venni egy locsolócsővel. Itt látható a teljes evolúciós folyamat, legfelül a jelenlegi állapottal:

2005. november 26.
2005. szeptember 26.
2005. július 2.
2004. október 9.
2004. szeptember 4.

A mai munka másik fele abból állt, hogy felszereltek egy sarokszelepet a konyhában a mosogatógép számára, és ha már úgyis megbontották a falat és a csöveket, beraktak egy-egy elzárót a mosogató felé menő csövekbe, hogy ne az egész házat kelljen elzárni, ha valami gond adódik a csappal. A lágyítatlan víz csapja elé pedig betettünk egy plusz leágazást, hogy például növénylocsoláshoz locsolócsövön át is lehessen vizet venni a házban is. Lassan már tényleg csak az marad hátra, hogy egy nagy mesterséges tavat építsünk a nappali közepén... Milyen jó is lenne, egy tó közepén emelt hídon lenne az étkezőasztalunk!

Most láttam, hogy a két kisebb tavon működik egyfajta automatikus lékfenntartó rendszer: ahogy az esőcsatornából belecsöpög az eső vagy az olvadó hó, alatta szép kis lék képződik, aminek vizét még kicsit meg is keveri a belehulló víz. Az persze kérdés, hogy a 12-15 centis jégbe is ugyanilyen könnyen vág-e majd lyukat a víz, illetve hogy egyáltalán fog-e olvadni a hó a tetőn olyan hidegben :-)

Automatikus lékfenntartó

Építési napló, 2005. 11. 26., szombat #

6 fok, borús idő. Mosogató csaptelep és elzárók kiépítése a mosogató alatt, végleges vízvezetékek kialakítása a vízaknában .

Vízszerelés a mosogató alatt

Maestro, 2005. 11. 25., péntek #

Átrágtam magam a gázpisztolyos okosságokon, és a több kötetre rúgó anyagot megpróbálom majd néhány oldalba összesűríteni Ágiczának a lényeget. Szegényke egyelőre még nem igazán lelkesedik azért, hogy pisztolyt hordjon, de legalább nem is tiltakozik. Még jó, hogy nem neki kell az efféle döntéseket meghoznia, hanem én magamra vállalom a döntés felelősségét :-) Itt élünk az erdő szélén, munka közben is sokszor Budapesten vagy mindenféle üres telkeken mászkálunk, szeretném minimalizálni a kockázatot. Úgyhogy szépen kap egyet. Nekem is lesz persze, de igazán nyugodt attól leszek, hogy ha nála is lesz és meg is tanulja kezelni.

Ágicza újabb ablakokat mosott le, én pedig azóta is csak ámulok. Ez az újonnan jött átlátszóság olyan új dimenziókat nyitott meg előttem. Mint a gimnáziumban a padtársam szemüvege, amit csak játékból vettem fel, ám hirtelen kiderült, hogy nem csak olyan messze lehet ellátni, mint ahogy azt korábban hittem. Az ablakok tehát ragyognak, a nappali padlója is, és még meleg étel is került az asztalra. Jók ezek a nekibuzdulások, bár csak a Tiffany-üvegek készítéséhez is összegyűlne egy kis lelkesedés...

Ha ezen a télen nem ázik már be a ház, akkor megcsináljuk majd a belső festést is, mert Ágicza szegény idegbeteg a fehér falaktól, neki egyszerűen muszáj valami színeset látni maga körül (javasoltam e célra a Tiffany-üvegeket, de ne tudd meg B+, hogy mit szólt erre az én halk szavú kedvesem).


Maestro, 2005. 11. 24., csütörtök #

Az a rossz a téli időszakban, hogy mire felkelek, már kezd is lemenni a nap, aztán a sötétben elvesztem az időérzékemet, hajnalig dolgozom, következésképp másnap is délután kelek, és kezdődik minden elölről. Tegnap este megpróbáltam kitörni ebből az ördögi körből, de csak részleges sikerrel: korábban lefeküdni semmi gondot nem okozott, de a felkelés része éppúgy dél körül jött csak össze...

Ma nyugis napot tartottam, egy vázlattervet kezdtem el összeállítani, és bár nem végeztem vele, annyi már látszott estére, hogy menni fog a dolog, szépen összejön majd minden, amit bele akartam rakni abba a régi házba. Egyébként ilyenkor látszik a legjobban, mennyit fejlődtem az elmúlt 8-10 évben. Mindig is jól használható és gazdaságos térelrendezéseket terveztem, de a pályám kezdetén ezt rengeteg logikai töprengéssel, 'sakkozással' oldottam meg. Most pedig elbeszélgetek az építtetőkkel, pár napig hagyom magamban érni a dolgot (közben kandallót szerelek stb.), aztán leülök és megrajzolom egyből azt az alaprajzot, aminek aztán már csak kisebb részletein változtatunk esetleg, mert alapvetően minden a helyén van benne. A változás ideje nagyjából egybeesik azzal, amikor elköltöztünk Budapestről és nem a nagyváros zajában kell terveznem, hanem a kertbe kiülve, ill. amikor elkezdtem írni a ZeBlogot. Aztán persze az is lehet, hogy egyszerűen csak akkorra szereztem meg a szükséges rutint, vagy akkortól lett egyre több az igazán nekünk való megbízó, ki tudja.

Délután a gázpisztolyról szóló indexes topik anyagát olvastam tovább. Ez is komoly feladat volt, több mint 20 ezer hozzászólást kell végigolvasnom. A tanulságokat majd a végén összegzem, most csak annyi tűnt fel nekem, hogy mi a legjobb reklámozási módszer: valaki, aki érti és szereti a szakmáját, és van például egy gázpisztolyokat is forgalmazó szaküzlete, rendszeresen írogat és ad tanácsokat a gázpisztolyokkal foglalkozó topikban. Amennyire meg tudom ítélni, minden esetben szakmailag korrekt módon, még ha ezzel olykor a saját üzletét is rontja.

Azt hiszem, ez lenne a tökéletes (és egyben az egyetlen, szerintem elfogadható) reklámozási forma is: ha mindenki saját maga írna szakmai blogot vagy írna a témába vágó fórumokra, nem lenne nehéz semmire sem jó szakembert találni. A sok marketinges elmehetne kapálni, és nem annak lenne a legtöbb ügyfele, aki többet tud költeni reklámra, hanem aki kellően hiteles szakmai és emberi arculatot tud felmutatni több év távlatában is.


Maestro, 2005. 11. 23., szerda #

A tavak már pár napja befagytak, de most kicsit enyhült az idő, és furcsa, csillag alakú lékeket vettem észre a felszínen. És igen, a nagyobbik lék bal szélénél az a pirosság egy aranyhal, mert egyelőre még vidáman úszkálnak a felszínen is, nem mentek még le a fenékre téli álomra:

Csillaglék

Úgy látom, a számítógépem rendben működik. Elmúlt éjjel végig izzasztotta a memóriákat a tesztprogram, de nem talált bennük semmi bajt. Lehet, hogy egy időre ez a problémánk is megoldódott? Ágicza öreg gépe pedig ugyanolyan atomstabil, mint amilyen mindig is volt, bár az is igaz, hogy ő sokkal kevesebbet használta, mint én a magamét, ami gyakran napokon át ment 100% processzorterheléssel, ha éppen úgy hozta a sors.

Délután megérkeztek az asztalos srácok, hónuk alatt a fürdőszoba ablakának új üvegét. Ez már nem csak három rétegű, hanem 'low-e' üvegezésű is, amiért egyáltalán kicseréltettem. Mondjuk, fogalmam sincs arról, hogy lehet ezt látni az üvegen, ezért elhiszem nekik. Ha már itt voltak, teljesen beütötték a szögeket a hálószoba ajtajának takaróléceibe. Ezeket legutóbb csak félig kalapálták be, hogy majd ki lehessen venni a léceket, ha Ágicza kicseréli a saját készítésű Tiffany-üvegre a homokfúvott üveget. Tudom, hogy ez naivitás volt, mert egy Tiffany-üveg nem készül el csak úgy. Hát nem is készült, inkább úgy találta Ágicza, hogy nincs is szebb és keletiesebb hangulatú, mint egy homokfúvott üveg finom osztólécekkel. Persze, ha már itt voltak, az osztólécek is megkapták a végleges rögzítést, pár darab kétoldalas öntapadó szalag helyett szilikonnal ragasztották oda.

Én közben nekiálltam szétszedni a kandallót, hogy kicseréljem benne a törött béléseket. Ezek nem samottból vannak, hanem egy Vermikulit nevű anyagból. A szétszedés viszonylag könnyen ment, csak a megfelelő sorrendben kellett kiszedni a béléselemeket, amik rafináltan egymást rögzítették. A felső részben volt a két kulcselem, amiket kiszedve szépen kijött a többi is. Mint gyerekkoromban az a műanyag kocka, amit szintén csak egy adott sorrendben lehetett összerakni a különféle alakú darabokból. Voltaképpen csak annyi volt a különbség, hogy itt két kormos nyíláson át benyúlkálva kellett mozgatni a kirakós játék darabjait.

Béléscsere a kandallóban

Minden szépen ki is jött, azonban a felső vízszintes elem, amin a füst vesz egy kanyart, mielőtt a kéménykivezetést eléri, egyszerűen darabokra hullott a kezemben. Valószínűleg már korábban elrepedt, csak annyi felől szorították a helyére, hogy nem tudott szétesni. Na B+, mondtam magamban, ez érdekes lesz. Az ablakcsere miatt eleve jól kihűlt a ház, és most még csak be sem gyújthatunk, amíg holnap nem hozok Pestről pótalkatrészt. De aztán persze sikerült megoldanom a problémát: a tűztér hátsó felső elemét csak azért cseréltem ki, mert kicsit letöredezett a széle, de egyébként egyben volt még (az alsó bezzeg három darabra törött, mert ezen csapódtak le a nagyobb lendülettel bedobott fahasábok). Szélességben éppen megfelelt, beraktam hát a másik lap helyére. A másik irányban rövidebb ugyan 2-3 centivel, de az nem változtatta meg a füstgázok útjának topológiáját, ennyi kockázatot bevállaltam.

Ezután visszaraktam a többi béléselemet is és befűtöttem. Csodálatos látvány volt újra tökéletesen látni a tüzet az üvegen át - az elmúlt hónapokban inkább csak a tűz fényereját láthattam, annál több részlet nem szűrődött át a homályossá vált üvegen.

Újra belátunk a tűztérbe

Építési napló, 2005. 11. 23., szerda #

-1 fok, borús idő. Fürdőszobai ablak üvegezésének cseréje, hálószoba ajtó osztóléceinek felragasztása , kandalló belső bélésének és üvegeinek cseréje .

Üvegcsere

Maestro, 2005. 11. 22., kedd #

Hajnali kilenckor arra ébredtem, hogy sajnos megint elfelejtettem éjszakára kikapcsolni a telefonomat. De legalább jó hír volt, megvan az újabb ArchiCAD-ünk, akár lehet is menni átvenni. Ágicza úgyis éppen Pestre készült, felvette a listájára ezt is.

Amúgy ma egész sok mindent elintézett, csak néztem: átvette az új bélyegzőinket, elintézte a bankot. Aztán tárgyalt csempebolttal, elhozta a számítógépembe az új memóriákat és a winchestert, kapott ArchiCAD-et, hozott üveget és béléselemeket a kandallóhoz - és ha működött volna az internet az irodában, az osztálytalálkozónk képeit is feltöltötte volna a tárhelyünkre. De ettől eltekintve igazán sikeres volt ez a napja. Ráadásul a számítógép-alkatrészeket úgy kaptuk meg, hogy pár hétig csak teszteljük nyugodtan, és majd akkor rendezzük a számlát, ha minden rendben megy (nem is rossz üzletpolitika :-).

A kandallóba persze nem tudtam berakni az alkatrészeket, majd ha kihűl... De a számítógépembe betettem mindent. A memóriákon most csak egy gyors tesztet futtattam le, az nem talált bennük hibát, de azért majd lesz egy teljes éjszakás teszt is, szeretnék biztosra menni. Ágicza gépéről ünnepélyesen letöröltem a 6.5-ös ArchiCAD-et és felraktam helyette a 7-est és az SE-t, most már csak meg kell barátkoznia az új programmal, és végre nekiállni újra tervezni, mert az elmúlt hetek nagy növénytelepítése, takarítása és fórum-olvasgatása közepette erről mintha kicsit elfeledkezett volna az drága...

A Tiffany-üvegekről nem is beszélve. De azokról legalább megtudtam, hogy az ajtóban lévő nyílás méreteiből két oldalon összesen másfél centit kell elhagyni, vagyis most már mindent tud, ami a madárkás üveg elkészítéséhez kell. Csak állna neki végre! Azt hiszem, megint elérkezett az idő egy kis kedélyborzolásra. A szép szóra ugyanis nem igazán hallgat a drága, de ha kellőképpen felhúzza magát, akkor szépen nekiáll a munkának akár az éjszaka közepén is. Hát, ezen ne múljon, én megteszem, ami tőlem telik.


Maestro, 2005. 11. 21., hétfő #

Amit már napok óta vártunk, most végre megtörtént: leesett az első hó. Ahogy felkeltünk, már fehér volt minden, amerre csak néztünk. Ágicza folytatta a nagytakarítást, amibe még a hétvége bús magányában fogott bele, ma az ablakok voltak soron. Egészen meglepő eredménnyel járt az akció: kinéztem a teraszra és azt hittem, el van húzva a tolóajtó, annyira tisztán kiláttam. Sehol az a fél év alatt rárakódott kellemesen homályos optikai filter réteg, amiből azonnal láthattam, hogy nekimegyek-e a következő pillanatban az üvegnek. Egyébként visszanéztem az archívumban, május közepén repült neki egy betévedt fecske az északi ablakunknak és szabad folyást engedett rémületének - azóta díszeleg ott az ablakon még mindig, mert oda még nem jutott el Ágicza az ablaktisztítással.

Eredetileg csak egy gyors bevásárlásra és csekkfeladásra indultam be a faluba, de ha már arra jártam, benéztem a községházára is, és ezúttal bent találtam I.-t. A cégek átjelentéséhez kaptam két adatközlő nyomtatványt, aztán még egy darabig elbeszélgettünk arról, milyen az élet ott kint a telken. Ami igaz, az igaz, mostanában nem sűrűn látni minket a faluban. Persze, nem véletlenül költöztünk az erdő szélére, amilyen antiszociálisak vagyunk... Aztán majd egyszer eljön megnézni, mit építettünk a tőlük vett telekre. Most láttam csak, milyen jó volt papírképeket készíttetni a házunkról, mert most például el tudom vinni őket megmutatni, amikor a kitöltött papírokat viszem majd vissza.

Érdekes, hogy nekünk nem is szóltak, pedig a többi telektulajdonost megkérdezték a környéken: az ELMŰ gerincvezetéket tervez kiépíteni valamelyik távolabbi telekig, itt lenne az alkalom rácsatlakozni és három fázison át kapni az energiát. Sokkal többet I. sem tudott az egészről, majd az ELMŰ-nél kell érdeklődnöm. Nem tudom, érdemes-e egyáltalán bővíteni az elektromos ellátásunkat, bár néhány komolyabb konyhai berendezés hamar túlnőhet a mostani 32 amperes korláton. Mert közben a szomszédunk szervezi a gáz kivezetését is, és akkor ha kiesik a villanybojler a fogyasztóink közül, akár hosszú távon is elég lehet a 32 A. Persze, a gáz valószínűleg még mindig ugyanott áll, hogy a telekkönyvben árok néven szereplő erdészeti út miatt nem lehet kivinni. Pedig ha lehetne, talán mégis beköttetnénk, mert a melegvíz-készítésre mindenképpen az lenne az olcsóbb, a fűtést pedig beszabályoznánk úgy, hogy csak akkor kezdjen fűteni, ha a kandallóban nem fűtünk, így megmaradna a fával tüzelés élménye és a függetlenség is, de ha éppen nincs kedvünk fűteni, akkor is meleg lenne...

Hazaérkezve megtettem néhány kört a telkünk előtti földkupac körül, hogy lássuk, hogy nézne ki az Ágicza által felvetett gépkocsiforduló. Nem is lenne rossz, a vendégek oda állhatnának be és tolatgatás nélkül mehetnének aztán tovább.

Az új forduló helye?

Délutánra már elolvadt a hó a füves részeken és a sötét köveken, úgy látszik, ezek megőriztek pár fok többlet meleget a tegnapi napsütésből. Összecsuktam a kerti székeket, egy kicsit még száradnak a teraszon, aztán mennek be a tárolóba téli álmot aludni. Lemértem a tároló falait, mert kezd időszerű lenni a régen tervezett polcrendszer felrakása, be kell majd szereznünk ehhez is az anyagokat.

Sikeres telefonbeszélgetéseket folytattam a házunkkal kapcsolatban is. Szerdán hozzák a fürdőszoba új üvegét (már egy hete készen van, csak még nem volt idejük beszerelni), és felragasztják véglegesen a hálószoba ajtajára az osztóléceket. És szombaton jön a vízszerelő is és megcsinál mindent, hogy tudjunk télen is tavat tölteni akár a vízaknából, akár a házból véve a vizet.

Ágicza szorgosan másolta kazettára az új szerzeményeit, mert annyira beleszeretett valami H.I.M. nevű együttesbe, hogy példátlan módon több CD-t is vásárolt. Legalább lesz egy jó érvem, ha netán cipőt akarna vásárolni ('sajnos, az árát már elköltötted CD-re' :-)

Én pedig este írogatás közben szorgalmasan töltögettem le az Indexről a Gázpisztoly topik mind a húszezer hozzászólását. Ha lesz időm rá, átrágom magam az egészen, mert szeretnék kicsit kiművelődni a témában és a vadászboltok kincstári optimizmusánál kicsit árnyaltabb képet szeretnék kapni a különféle márkákról, működési módokról és egyebekről.


Maestro, 2005. 11. 20., vasárnap #

Reggel még elég álmos voltam, de muszáj volt felkelnem, mert kora délután már Törökbálinton vártak egy tárgyalásra. És ez már a halasztott változat volt, mert eredetileg reggel 10-re Zebegénybe jöttek volna. Mondjuk, akkor szinte le sem kellett volna feküdnöm, így a korai felkeléssel sem lett volna problémám... Kissé szomorúan állapítottam meg, hogy öcsém hűtőszekrényének összes tartalma 3 db Sport szelet és két doboz gyümölcslé. E sok jóból fejedelmi reggelit rögtönöztünk aztán szedtem is a sátorfámat, mert sürgetett az idő.

Talán a hátszél segített be, vagy a forgalom nem volt akkora, mindenesetre két óra alatt már ott voltam Törökbálinton ('Csak egy fénycsíkot láttunk és utána a kiégett bitumént' - nyilatkozták a szemtanúk :-). Utána már meglepően éberen vezettem hazáig, haza is értem rendben.

Itthon elárvult macskafélék hada fogadott. Ági azt mesélte, hogy amíg nem voltam itt, az összes macska csak aludt, ki se mozdultak a házból. A tavak már teljesen befagytak, bár ez a jég még csak fél centi vastag. Nem tudom, mitől lett ilyen repedezett kinézetű, talán félig befagyott korában összekócolta valami hirtelen jött szélroham:

Befagytak a tavak

A kála nagyon jól érzi magát a házban is, és - bár állítólag most aludnia kellene - újabb virágot hozott:

Kála a nappaliban

A nap hátra lévő részét jól megérdemelt pihenéssel töltöttem, filmeket és vicces videókat értékeltem majd írtam ki DVD-re. Ja, és persze az öcsémnél lerántottuk a netről a Rózsaszín Pitbull összes számait. Sajnálattal kellett megállapítanom, hogy a 'Ne szívjál füvet' messze a legjobb daluk volt, még a '16 tonna' hallgatható, bár mintha nem egészen értették volna meg az eredeti szöveget, ciki. Na de a lényeg: az egyik albumukat egy bizonyos 'Bad Joe' digitalizálta be kazettáról. Ezzel az illetővel utoljára a tegnapi osztálytalálkozón találkoztam :-) De egyébként is kicsi a világ, egy másik osztálytársam pedig az egyik építtetőnk munkatársa, és éppen tőle kérdezték meg annak idején, mint szintén komlói származásútól, hogy tud-e rólam valamit


Maestro, 2005. 11. 19., szombat #

Bár már erre a hétvégére jósolták a hóesést, egyelőre csak deres volt a nagy tó feletti híd, és csak a vizeken volt jég. Reggel a nagy tó egészen télies látvánnyal fogadott:

Az első igazi téli fotó

Délelőtt összeválogattam néhány képet a házunkról, a csütörtökön készültek közül ill. korábbi fotókból is. Felhívtam telefonon egy-két Fuji partnert a 2/A út menti településeken, de dél és egy óra között zárt mindegyik, nem tudtam hol kidolgoztatni a képeket. Érdekes, hogy eddig nem is szembesültem igazán ezzel a problémával, mert a rengeteg fotómat csak képernyőn néztem és weboldalhoz használtam fel, nem igazán volt szükségem papírképek készítésére. Mindent vagy semmit alapon a Corában néztem meg, de ott csak másnapra vállalták volna, az Auchanben viszont meg tudták csinálni a képeket azonnal is. Mondjuk, a papíradagoló éppen akkor fogyott ki, de legalább láttam, hogy töltik meg a fényérzékeny papírral egy kivilágított áruház kellős közepén. Volt ott egy speciális táska, aminek ujjai voltak, mint egy dzsekinek. Ebbe rakta be a srác az üres kazettát, mellé a fedelét és a papírtekercset. Aztán bedugta a kezeit az ujjakba, és így csinálta meg a cserét. Szépek lettek a képek, bár az ég nem volt olyan igazán kék, mint itt az én monitoromon, mert valami automatikus korrekciót ráengedtek minden képre.

Ágicza közben sikeresen elkapta azt a pillanatot, amikor a napsugarak a kis tó jegéről visszatükröződve világították meg a nappali födémgerendáit:

Alulról besütő napsugár

A fényképkészítés után már nem volt más dolgom, mint sietni Komlóra, a 15 éves osztálytalálkozónkra. Az út viszonylag eseménytelen volt (és a napilapokban 'Ámokfutó a 6-os úton!!!' címmel megjelent cikkek nem rólam szólnak :-)

Negyed órával késtem csak, az osztály már a régi kedvenc termünkben üldögélt. Elmeséltük egymásnak, kivel mi történt az elmúlt években. Tőlem persze megkérdezték, hogy milyen stílusban tervezek és mennyire a saját vagy az építtető ízlése szerint. Érdekes egyébként, hogy minden laikus érdeklődőnek ez az első kérdése, lassan ideje lenne kialakítanom rá valami kielégítő választ. Mert nem erőltetek senkire egyfajta nagyon határozott stílust, de nem is rajzolom meg szolgaian, amit ő hoz a 'kockás papíron'. Általában annyi orientációt adnak stílus ügyben, hogy legyen pl. angolos vagy mediterrános vagy vidékies stb., de a lényeg az illető család egyéni életmódja és igényei, na meg a telek és a környezet adottságai, a ház elsősorban ezeknek kíván megfelelni. Ha mégis kellene valamit mondanom, akkor talán azt mondanám, hogy kedves kis gombócforma házakat szoktam tervezni, amikben jó lakni és ennek csak egyik eszköze a stílus, nem pedig a cél.

Nagyon tanulságosak ezek az osztálytalálkozók. Legfőképpen azért, mert segítenek emlékezni, hogy milyen is voltam 15 évvel ezelőtt, milyennek láttak a többiek. Egy kis időutazás... Az arcok ennyi év után is szinte ugyanazok, mindenkit elsőre felismertem :-) Amíg magunkról meséltünk, mindenkiről készítettem néhány portrét. Ugyan a felszerelésem és az eddigi gyakorlatom is inkább az épületfotózásra vannak optimalizálva, de azért sok esetben sikerült nem csak az arcképet megörökítenem, hanem azokat a gesztusokat és arckifejezéseket is, amiket annyi év után is azonnal felismertem. Az iskolánk mit sem változott, talán csak annyit, hogy jóval kisebbnek látom így az egyetem után.

4/c

A gimnázium után a szomszédos városrészben, Sikondán folytattuk a találkozót egy szállodában. Itt jelentős mennyiségű zöldséggel töltött kirántott sonkás akármit ettem meg és utána mégsem kerültem kórházba, bár kicsit aggódtam e lehetőség miatt. Aztán a többiek fotóit nézegetve döbbentem rá, hogy talán érdemes lett volna a házunkon kívül egy-két családi fotót is elhozni. Mondjuk, a weboldalunk éppen nálam volt a pendrive-on, de nem volt sehol egy notebook, amin megnézhettük volna. Mindegy, majd legközelebb!

Éjfél felé a társaság nagyobb részével együtt én is felkerekedtem és átautóztam Pécsre az öcsémhez. Elég fáradt voltam már addigra, de még beszélgettünk egy jó darabig, közben jogtiszta filmeket és zenéket másoltunk át a véletlenül éppen nálam lévő hordozható vinyóra. Már hajnalodott, amikor lefeküdtem aludni.


Maestro, 2005. 11. 18., péntek #

Újabb néhány évvel közelebb került elhalálozásom várható időpontja. Az előzmények a szokásosak: még tegnap este figyelmeztettem Ágiczát, hogy fél kilenckor keljen fel és kezdjen el készülődni, aztán kilenckor keltsen fel engem is és fél tízkor szépen elindulunk ügyeket intézni, mert időre megyünk a szervizbe. Fel is keltett, készülődtünk, és nem os fogtam gyanút, amikor 25-kör már majdnem útra készen volt és 35-kor el is indultunk.

Feladtam a postán a tegnap elmaradt csekket, és benéztünk a községházára, bejelenteni a Zebegénybe költözött cégeinket az iparűzési adó hatálya alá. Ma nem volt bent az adóügyes hölgy, mentünk hát tovább Vácra, felrakatni a téli gumikat. Éppen töprengeni kezdtem, hogy mit kezdjünk a váratlanul felszabadult időnkkel, amikor ránéztem az órámra, és láttam, hogy már negyed órája elkéstünk, mert az én drága feleségem B+ egy teljes órával később indult! Pontosabban egy órával és még öt perccel, mert még így sem sikerült félkor elindulnunk :-( És persze még ő sértődött meg, amikor őszinte szavakkal elmondtam mindazt, ami a szívemet nyomta...

A szervizben szerencsére fogadtak később is, bár fél óra helyett 2-3 órára becsülték az elkészülés idejét, mert kissé borult a késésünk miatt a munkarendjük. Azt hiszem, a másik gumigarnitúrát nem fogjuk már ott tárolni náluk, mert váratlanul fizetős lett ez a szolgáltatás is. Nem is az a pár ezer forint zavar, hanem ez a beetetős technika. Hirdessék meg akkor eleve fizetős szolgáltatásként, simán megért volna 3-4 ezret, hogy nincs tele autógumikkal a tárolónk. De azt nem szeretem, amikor olyasmiért akarnak pénzt elkérni, amit ingyen adtak korábban, mert akkor vagy most nem jogos pénzt kérniük érte, vagy pedig az ingyen adás mögött volt valami hátsó szándék.

Amíg a kerekeket centrírozták és szerelték fel a kocsira, elsétáltunk a bankhoz. Útba esett a vadászbolt, oda is benéztünk, mert feltett szándékom a jogszabály-változás miatt hamarosan illegálissá váló flóbert pisztolyunk lecserélése valami gáz-riasztó fegyverre. Nem vagyok túlzottan militáns személyiség, de azért itt az erdő szélén nyugodtabb vagyok, ha van valami önvédelmi eszközünk a vadak-kutyák-egyebek ellen. A másik ötletem az volt, hogy Ágiczát is felszerelem egy helyes kis női gázrevolverrel, mert ha nem is mászkál túl sokat a városban, de már kergették meg rosszarcú emberek, szegényke amolyan áldozattípus. Persze, egy gázpisztoly nem csodaszer, de egy-két primitív, részeg alakot megállít addig, amíg ő biztonságban elmenekülhet. Amint lesz egy kis pénzünk, megvesszük és persze megkérjük a rendőrségen az engedélyt is a viselésére. De Áginak szerintem kimondottan jót tenne. Ha jól csinálja, soha nem is kell használnia, de még elővennie sem, mert egyszerűen nem tűnik annyira áldozatnak... Nekem bezzeg nem kell ilyen, engem nem szoktak kóstolgatni a rosszarcúak, valószínűleg ellenfélnek nem vagyok elég erős, áldozatnak viszont túlságosan is, így aztán nincs miért kikezdeni velem.

Már korábban körbeérdeklődtem az interneten majd telefonon is, és a váci fiókkal rendelkező bankok közül a Raiffeisen nyújtott a mi kis cégeinknek leginkább megfelelő szolgáltatást. Ezen kívül kedves kis fiókjuk van, minimális sorbanállással és kedves ügyintézőkkel. Most csak bementünk érdeklődni, mert a számlanyitáshoz szükséges céges papírok közül hiányzott még a cégkivonat és az aláírási címpéldány is. Bementünk, és mint vállalati ügyfeleket azonnal külön tárgyalóba vezettek, és azután is ugyanolyan kedvesek voltak, hogy megmondtam, a minimális APEH-es pézforgalmon kívül nem nagyon lesznek más banki ügyleteink. A papírokra azonnal tudtak megoldást: megadták nekünk két helyi közjegyző címét és telefonját. Az egyik nem vette fel a telefont, de a másik azonnal tudott fogadni minket és lett mindenféle szükséges papírunk.

Közben a bankban sem tétlenkedtek, mire visszaértünk, az egyik céghez már elő volt készítve minden szerződés és egyéb papír, csak a másikra kellett volna még egy kicsit várnunk. Kérdezték, mit hozhatnak addig is inni, de inkább elmentünk pizzát enni, mert már erősen ebédidő volt. Harmadszorra már régi ismerősként fogadtak, és aláírtunk minden papírt, átvettük az internetes eléréseket stb. A bankkártyákat mindkét cégnél az én nevemre írattam - amint azt a tulajdonostársamnak is kifejtettem, célszerű a bankkártyát olyan személynek adni, aki semmiképpen sem költi el mindenfélére a rajta lévő pénzt :-) Közben már bezárt a pénztár, ezért úgy nyitottuk meg a számlákat, hogy be sem tettük a nyitó összeget. Jövő héten úgyis járunk erre, addig mínuszban lesz a számlánk, de tudnak róla és nem terhelnek rá semmi büntetőtételt. Összességében elmondhatom, hogy újabb jó pont a vidéki ügyintézésnek, mostani eszemmel akár még pesti lakosként is valamelyik környező kisvárosba járnék ügyeket intézni, az a kis utazási idő és költség bőven megtérül az idegeskedés és a felesleges körök futásának elmaradásával.

Megkerestek telefonon az Archimage-től, akiktől az új ArchiCAD-ünket vettük, és felkínáltak egy új lehetőséget: a régi Classic verzióról 200 ezerért át lehet térni az általunk is használt SE-re, és felkínálták, hogy 100-200 ezer között be tudnak szerezni nekem ilyen régi licenszet. Felvetettem, hogy esetleg én is körülnéznék, hátha kapni olcsóbban is, de ezt határozottan nem szerették volna. Persze annyit már megtanultam a kivitelezőkkel való kapcsolatokban, hogy a tól-ig árakat mindig tisztázni kell, mert az ember optimistán a kisebb értékkel számol, aztán majd csodálkozik a nagyobbon, hiszen az is teljes joggal van benne a megadott intervallumban. Ezért siettem leszögezni, hogy amennyiben tényleg 100-200 ezer között vesznek át régi licenszeket más építészirodáktól, akkor nekem a 100 ezres fajtából vegyenek, ezen kívül most továbbra sincs pénzünk, hanem majd ha lejárt a mostani szoftver részletfizetése, akkor folytatjuk majd további három hónapig. Azt hiszem, nem egészen így képzelték el ezt az üzletet, de nyeltek egy nagyot és elfogadták a javaslatomat. Hamarosan felhívnak, ha beérkezik ilyen régi kulcs és akkor megkapjuk a második példány SE-t is és onnantól fogva Ágicza is ugyanazzal a programmal fog dolgozni. A hardverkulcsot már két hónapja nem kell átdugdosni a gépek között, ha valamelyikünk rajzolni akar, mostantól pedig teljes lesz a kompatibilitás is.


Maestro, 2005. 11. 17., csütörtök #

Ágicza reggel bement Pestre, szokás szerint tetemes késéssel indulva, ezért az elintézni valók egyik részét helyből kihagyta a tennivalók közül. A másik felét pedig azért nem tudta megcsinálni, mert az egész főváros egyetlen rohadt nagy forgalmi dugó, nem ért oda időben sem a kandallós boltba, sem a számítógép-alkatrészeinkért. A cégkivonatokat esélye sem volt megkapni, mert csak délelőtt volt ma nyitva a céginformációs iroda. És mondanom sem kell, hogy az irodába is teljesen feleslegesen ment be, mert valamiért megint csak az első 30 MB-t tudta letölteni a Rózsaszín Pitbull zenéiből, pedig állítólag mindent úgy állított be, ahogy én itthon mutattam neki.

Sztárfotó a házról

Amíg szegény asszonykám a városban rohangált, én kihasználtam az alkalmat és a hirtelen jött, gyönyörű napsütésben körbefotóztam a házunkat. Valószínűleg ez volt az utolsó alkalom idén, hogy ilyen szép napfényes, ám mégsem havas fotókat tudtam készíteni róla. Most még annyit finomítottam a technikámon, hogy feltettem egy polárszűrőt is, ami gyönyörűen kiemeli az ég kékjét és a fű zöldjét. Ehhez jöttek még a kis bodor felhők, amint itt is látható:

A nagy kékség

Az egyetlen hiányosság talán csak az volt, hogy a környező dombokon már lehullatták a fák a leveleiket - viszont annál jobban világított a ház körüli fű zöld színe. Éppen kapóra jött ez a fotózás, mert a hétvégén osztálytalálkozóm lesz, ezek a hihetetlenül kék eges képek igazán mutogatni valók...

Ahol látszik a kémény is...

Ahogy a tó partján sétálgattam, felfigyeltem egy-két színes levélre, amik a nagy tóba hullottak. A polárszűrő arra is tökéletes, hogy szabályozzam vele a víz felszínén látható tükröződéseket. Csodálatosan átlátszó tud lenni a víz, ha nem csillan be rajta az ég, néhol viszont éppen attól lesz jó a kép, hogy a felhők is megjelennek rajta. Ez és az ég kékítése-kontrasztosítása is olyan effektek, amiket nem nagyon lehet Photoshoppal utólag megcsinálni. A leveles fotókból egy egész sorozat lett, talán egyszer majd lesz egy 'Levelek a vízben' menüpont is a weboldalunkon a fotóink között.

Levél a vízben

A hídon állva lefényképeztem a nagy tó vizét. Már a nyáron is nagyon tiszta volt a vize, de most ősszel még átlátszóbb lett, és ezt tükröződések nélkül lefotózva a legmélyebb részére is le lehet látni a hínár alá. Összehasonlításul itt látható, hogy milyen volt a víz másfél éve, a tó készítésekor. Ágicza egy éven át rágta a fülem, hogy szivattyúzzuk ki az egész tavat és töltsük fel újra - amire én mindig azt feleltem, hogy nem fogjuk. Mert hogy akkor lesz stabil a tisztaság és átlátszóság, ha magától alakul ki és egy ekkora víznél ki is fog alakulni. Ezt a fotót csak azért raktam be, hogy egyértelmű legyen, ezúttal is kinek volt igaza :-)

Mélyrelátás

Maestro, 2005. 11. 16., szerda #

A kandallónkhoz való pótalkatrészek megrendelésében határozottan van valami misztikus. Még tavaly sikerült valami olyan homályos redvát beleégetnem a kandalló üvegeibe, amit semmilyen szerrel nem tudtam aztán lesikálni. Most már tudom, hogy nem kellett volna pozdorja lapokkal fűteni, mert csak azokból származhatott ez az egész, előtte hónapokon át fűtöttünk keményfával és az üveg gyönyörű átlátszó maradt, legfeljebb hetente egy nedves papírtörlővel leszedtük róla a hamupihéket.

A misztikum abban rejlik, hogy tavasz óta ahányszor csak begyújtok, eszembe jut, hogy fel kellene már hívnom a márkakereskedést és megrendelni ezt a két üveget - és mire felérek a tetőtérbe, az egész kimegy a fejemből, legfeljebb éjjel jut megint eszembe, amikor már nem tudok telefonálni. Lehet, hogy a kandallónk jól érzi magát ezekkel a homályos üvegekkel, amik végtére mégis csak biztosítanak valami intimitást a belsejében lejátszódó folyamatok számára? De most szembeszegültem a sors akaratával, begyújtás után azonnal felmentem a tetőtérbe, és az erős elhatározásomnak köszönhetően még a délután folyamán eszembe jutott és felhívtam a szaküzletet! Van minden raktáron, ajtó üveg és a felső dizájn üveg is. A bélés hátsó lapja is elrepedt már két helyen, azt is a többihez írták, húszezer forint körül lesz ez az egész.

A régi üvegeket persze nem fogom kidobni, hanem ha még egyszer nagyobb mennyiségű pozdorját kell égetnünk - pl. majd egyszer az új bútoraink megvétele után a régi irodabútort - akkor arra a néhány hétre vissza fogom tenni őket, majd vissza az újakat és újra látom a lángokat lobogni, nem csak az átlagos fényerőt érzékeljük az egészből.

Ágicza elterítette a kertben a maradék mulcsot, most végre elrakhatjuk azt a nagy darab fóliát is, ami eddig alatta volt. És még mielőtt leesik a hó, el kellene majd rakodni az Y-fordulóból a köveket, hogy a jeges úton ne kelljen se be-, se kifelé tolatnunk, inkább a ház előtt manőverezünk egy kicsit. A fűnyírás után Ági most alaposan felgereblyézte az egész gyepet, mert a hosszú fű után a második legveszélyesebb dolog az ott maradt kaszálék, ami alatt kirohad a fű. A vízelvezetést már megoldottuk, és fogok majd venni egy hólapátot is, mert a tavalyi taktikám (hagyni a havat ott ahol van, legfeljebb a kocsival letaposni) mégsem tűnik így utólag olyan jó megoldásnak.

Ma már az installálgatás vége felé tartottam, az ArchiCAD-et telepítettem fel néhány példányban. Szép módszeresen felraktam a 6.5-öt (ez a kompatibilitás miatt kell), a 7.0-t (ez a SE-ből hiányzó 'Redlining' funkció miatt), az angol SE-t (amit ténylegesen használni fogok) és a magyar nyelvűt is (amit csak a teljesség kedvéért tettem fel). Ezek mind ugyanazzal a hardverkulccsal mennek, de sajnos a 6.5 és a 7-es magyar nyelvű. Egy komolyan fontolgattam, hogy áttérek a magyar változatra, de egyszerűen idegesítő, hogy ahány magyarítás, annyiféle új magyar szószüleményt kell megjegyeznem a különféle programokban, ezért már nem is kísérletezem velük. Az angol és a német terminus technicus legalább következetes, azzal semmi bajom. A különféle, netről letöltött GDL-elemeknek köszönhetően már egész jól megértem az olasz, orosz és holland kifejezéseket is. Ezek nem zavarnak, mert idegen nyelveknél természetes, hogy le kell fordítanom gondolatban a saját nyelvemre valamit. De hogy a magyar programoknál is ezt kelljen, ez már egy kicsit sok nekem...


Maestro, 2005. 11. 15., kedd #

Hát igen, 512 mega memóriával elég gyengén muzsikál a számítógépem, de most egy darabig ezzel kell beérnie. Még tegnap megkérdeztem azt is, hogy a processzort hogy lehet tesztelni, hátha az is kehes... Vannak spéci programok, amik 100%-osan leterhelik, volt a válasz. Akkor semmi gond, nálam olykor több napon át fut egy ilyen (Art*lantis 4, hogy el ne feledjük megemlíteni), amit ugyan nem egészen erre terveztek, de olyan tehetségesen írták meg, hogy akkor is 100%-os processzorterhelést produkál, ha nem csinál éppen semmit sem :-)

Megrendeltem a vinyó mellé 1 MB memóriát is, mert a másik ugyan egész éjszakán át bírta a tesztelést, de reggel a 38. körben ez is produkált néhány hibát. Azt hiszem, bölcsebb lesz az egészet cserélni, mint azt találgatni, hogy csak valamelyik képem valamelyik pixelje lesz egy árnyalattal zöldesebb a következő ilyen hibától, vagy pedig néhány napi munkám eredménye száll el tőle...

Ágicza az utolsó kerti munkákat csinálja, a hét végére már havat jósoltak. Most elültette a maradék virághagymákat, és elkezdte lenyírni a füvet. Tavaly nem igazán tett jót a gyepnek, hogy a hosszúra nőtt fű maradt a hó alatt. Maradt még egy kis szalmánk, amit eredetileg a tavak vizének tisztításához szereztünk be, de hőszigetelő növénytakarásként is használható.

Ez a nap is szépen eltelt, már minden fontosabb program fent van a gépemen, és Ágicza nagy örömére már stabil az internet is. De az ő gépét lehet, hogy le fogom kicsit korlátozni netileg, mert egyre többet ül előtte. Ez más lassan kezd függőség lenni...


Maestro, 2005. 11. 14., hétfő #

Ma folytatódott a küzdelmem a hardverekkel. Az új alaplap USB portjaihoz nemes egyszerűséggel nem mellékeltek drivereket a CD-n, hanem volt képük annyival kiszúrni a vevők szemét, hogy az SP4-ben úgyis benne van, töltsem le és telepítsem fel. Majd pont mobilon fogok 130 megát letölteni... De aztán eszembe jutott az aranyigazság, miszerint ha igazán szükségem van egy szoftverre, akkor az ott van a lemezemen vagy a fiókomban egy magazin CD-mellékletén. Teljesen véletlenül, a kiírni való programok között ott találtam a 4-es Service Pack-et, amit még néhány héttel korábban töltöttem le az irodából, 'hátha még jó lesz valamire' alapon. Feltettem, de persze semmi változás. Nagy anyázások után derült csak ki, hogy teljesen el kell távolítani az eszközök közül az USB portokat, aztán újra felismertetni, és akkor sem 2.0-ásnak jelöli őket, csak ha beledugok valami 2.0 eszközt, akkor aktivizálódik ez a funkció.

Már az új alaplappal

Folytatódtak a kék halálok, ennek okát keresve mindkét merevlemezen végigfuttattam egy teljes tesztet, ami szintén órákig tartott. Az eredmény: az a lemez, amelyikre mindig is gyanakodtam, hibás szektorokat tartalmaz. Ugyan kijavította magát, de ahol egyszer megjelent 4-5 bad sector, ott már annyi a megbízhatóságnak. Szomorúan kikötöttem hát a rendszerből ezt a vinyót. Ezen volt a swap file, ez mondjuk megmagyaráz néhány titokzatos lefagyást. Szerencsére az átmeneti fájlokon kívül csak mentések voltak rajta, az egész rendszert nem kellett újra felraknom. Betettem helyette egy pótvinyót, de ez még a régiek közül való, fenemód sivít, ezen kívül lassú is, ez nem maradhat véglegesen a gépemben.

Megrendeltem az új vinyót a számítógépcéges barátunktól, és kicsit elbeszélgettem vele a furcsa jelenségekről, amiket a gép produkált. Szerinte ezek főként memóriahibák, amik lehettek a merevlemezre kihelyezett swap memória hibájából is, és szerinte is megbízhatatlan alkatrészt legfeljebb levélnehezéknek szabad használni egy ilyen rendszerben, mint a miénk. De azért ajánlott egy tesztet, ami az igazi RAM memóriát teszteli. Ez nagyon elegánsan ment: letöltöttem egy nyúlfarknyi fájlt a www.memtest.org weboldaláról, kiírtam CD-re és újraindítottam a gépet. Utána már a CD-ről indult újra és nekiállt mindenféle mintázatú adatok ide-oda írogatásával módszeresen kínozni a memóriákat. Hamar kiderült, hogy az egyik 512 MB-os egység két helyen is hibás, minden vizsgálati körben ugyanott talált benne hibát.

Ámulatom egyre csak fokozódott. Már eddig is csodáltam, hogy miként dolgozhattam az elmúlt hónapokban egy ilyen lepra géppel, de most már tisztán látom a dolgokat... Mindazon megbízóink, akiknek nyár vége óta az instabil alaplap, bad sectoros vinyó és hibás memória dacára is sikerült elkészítenünk a házuk/lakásuk terveit, tekintsék ezt bizonyítéknak isten létezésére...

Nyafika mindebből semmit sem vett észre, csak henyélt egész nap az új helyén, amit most fedezett fel magának. Nincs is jobb hely egy ilyen kis macskának ebben a nagy hidegségben, mint egy zug a tetőtér sarkában, a kellemesen meleg kéményhez simulva:

Nyafika a kémény tövében

Most már biztos, hogy lyukas a nagy tó valahol. Ennél borultabb, nyirkosabb idő szinte nem is lehetett volna, de éppúgy fogy belőle a víz, mint a napsütéses őszi napokon. Annyira nem zavar, mert legfeljebb több vizet töltünk bele, de télen ezt kicsit nehézkes lesz megoldani. Csak abban bízom, hogy telítődik vízzel a lyuk körül lévő agyag és akkor már nem tud annyi víz kifolyni belőle.

Lefekvés előtt a hibás RAM modult elhelyeztem bűntársai, az alaplap és a vinyó mellé a kukába, és halmazati büntetésül hagytam, hogy Ágicza rájuk ürítse az asztalokról összeszedett morzsákat. A másikat egész éjszakára magára hagytam a teszttel, hátha benne is lappang a megbízhatatlanságnak valami csírája.


Maestro, 2005. 11. 13., vasárnap #

Ezen a délutáni reggelen folytattam a telepítést. Ágicza internet híján csak őgyelgett a házban, aztán végül kiment a kertbe virághagymákat ültetni. Próbáltam rábeszélni egy kis Tiffany-készítésre is, de amíg nem esik le a hó, addig biztosan nem fog belekezdeni - és a tavalyi tél alapján sajnos lehet, hogy még akkor sem. Mindegy, ha ez év végéig sem lesz készen vele, akkor keresek valakit, aki megcsinálja Ágicza helyett. Csak az zavar, hogy órákat eltölt mindenféle nyavalyás növényes és kerti tavas fórumokkal, erre a két üvegre (néhány napos munka lenne) már egy kerek éve nincs ideje...

A bukott alaplap

A régi alaplapot nyugdíjaztam, és folytattam a telepítéseket. Szép sorban kerültek fel a mindenféle programok, amikor beütött a krach. A levelezőprogramunk egyszerűen átment időutazóba: a délután beérkezett leveleket szépen elpakolgattam a helyükre, válaszoltam rájuk, stb. És mikor tíz perc múlva újraindítottam az Eudorát, újra abban az állapotban találtam az inboxot, mint fél órával azelőtt! Vagyis az új leveleim huss, elröppentek a nagy büdös semmibe, köztük egy tervezési munka iránti érdeklődés is :-( Egyszerűen nem értem, honnan szivárogtak elő újra olyan levelek, amiket egyszer már töröltem és be is tömörítettem utánuk a mailboxot.

Jobb híján beállítottam a programot, hogy hagyjon fent minden levelet a szerveren letöltés után, akkor nyom nélkül azért mégsem tűnhetnek el. Azóta is produkálta még néhányszor ezt a hibát, de már rutinosan mentettem. Estére 8-10 Eudora-pillanatfelvétel sorakozott összezippelve a lemezen.

Azért volt pozitív tapasztalatom is: a processzorventilátort az alaplapi szabályozásnál sokkal kifinomultabban is lehet irányítani egy kis segédprogrammal, amit hozzá adtak. Ezzel már három sebességet és két hőmérsékleti határértéket lehet összehangolni, vagyis nem kezd azonnal teljes erővel forogni a ventilátor, hanem egy köztes fokozatban már többet hűt, de még mindig nem olyan hangos. Határozottan tetszik ez a megoldás.

Megmondjam, miért nem vesznek az emberek elég műsoros DVD-t? Mert úgy járnak, mint ahogy mi is. Megvettük a Trainspottingot, és az elején (áttekerhetetlenül) ott üvölt valami reklám és egy demagóg felhívás, hogy ne lopj autót, meg kenyeret, meg DVD-t, mert a letöltés is lopás. Hát nem tudom, lopni az szokott, aki nem akarja megvenni a célobjektumot. Vagyis fizetni semmiképpen sem fog érte, de amíg a kenyér vagy az autó valakinek hiányozni fog, addig egy letöltött filmtől nem lesz kevesebb a polcon a boltban. Ráadásul a DivX-es filmeken nem nyomatnak a képünkbe semmilyen reklámot, ez tehát a jövő útja.

Az én etikai érzékem azt mondja, hogy amit az ember amúgy is megvenne (munkához szükséges szoftverek, kedvenc filmek és zenék), azt ki kell fizetni. De amit valaki egyébként soha nem venne meg, azzal nem okoz senkinek kárt, ha letölti szépen a netről. Ha tényleg jó az a film vagy zene, még mindig megveheti az első pont értelmében. Ha azért fáj annyira a kiadóknak a letöltés, mert az emberek már nem vesznek meg minden szart, az meg nem a mi bajunk - egyszerűen csak vége az 1 sláger + 10 töltelék dal szerkezetű lemezekkel történő kaszálás korának. Nagyon sajnáljuk a kiadókat, de egy egész lemez áráért már csak egy egész lemezre való zenét vesznek csak meg az emberek. Mellesleg, a magán célú film/zeneletöltés teljesen törvényes és jogszerű.


Maestro, 2005. 11. 12., szombat #

Reggel leültem a számítógép elé - utoljára ezzel az alaplappal - és szóltam Ágiczának, hogy már ne sokáig böngésszen, mert lementem az adataimat és jön a szerelés és installálás. Óvatos voltam, csináltam egy teljes mentést az én második vinyómra, aztán Ágicza gépére is, hogy minden meglegyen, ha bármi meghalna a munkálatok során.

Azt hiszem, a fél órával kissé elszámítottam magam, mert még este is csak csordogáltak a bitek a kábelen át Ágicza gépébe. Persze az is igaz, hogy az a bizonyos 'reggel' kifejezés pár sorral feljebb csak amolyan szokásmondás, a nap kezdetét jelölő szó, de az alkalmazására csak délután egy óra felé került sor :-) Addig is, amíg a mentés tartott, lefényképeztem Ágicza híres fekete káláját:

Fekete kála

Este aztán fogtam a jó öreg számítógépemet és szétkaptam alkotórészeire. A régi alaplapot még nem engedtem el a kuka felett, előbb látni szerettem volna az újat működés közben. Működött is, és késő estére már rajta figyelt a Windows is. Aztán balga módon feltelepítettem egy drivert, amitől nem találta meg következő indításnál a winchestereket, így a Windowst újra fel kellett raknom. Már erősen hajnalodott, mire úgy alapszinten összeállt a rendszer. Programok még nem kerültek fel, csak a Total Commander (mert a Windows intézője nem alkalmas rendes munkára), és a mindenféle driverek. Az eddigi módon egyszer sem fagyott le a számítógép, történt viszont egy-két kék halál, ami ezidáig meglehetősen ritka volt...

Azért jó egyébként ritkán vásárolni új dolgokat, mert látványosabb a technikai fejlődés. Az alaplapgyártók például három év alatt eljutottak arra a gondolatra, hogy a processzor ventilátorát az alaplap is szabályozhatja a hőmérséklet függvényében, és akkor nem nekem kell az előlapra kivezetett potmétereket tekergetnem. Ezen az alaplapon már BIOS-ból állítható, hogy hány %-on járatja a processzorventilátort, és hány fok felett álljon át teljes sebességre. Nem kétséges, hogy még pár év, és kifejlesztik a fokozatmentes szabályzást is...


Maestro, 2005. 11. 11., péntek #

Ma egyike volt azon szokatlan napoknak, hogy nem kellett időre beérnünk Budapestre. Csak mindenféle banki befizetéseket intéztünk, és hónapok óta először úgy beszélgethettünk a könyvelőnkkel, hogy nem kellett sehová tovább rohannunk onnan.

Aztán Ágicza elment az irodába, letölteni nekem a Rózsaszín Pitbull együttes dalait (tiszta igénytelen zene és szöveg, ne töltse le senki). Csak azt felejtette el a drága, hogy a weboldal-leszedő programunk alapból csak 30 megáig tölt le, ezért aztán csak az életművük egyharmadával ismerkedhettem meg este. Legjobb daluk vitathatatlanul a 'Ne szívjál füvet' c. drogellenes felvilágosító nóta, amit a népakarat tolmácsolójaként fellépő Tomcat beleplántált egy-két zenélő reklámtáblába, amivel maximálisan egyet tudunk érteni. Belegondolni is rossz, hogy mikor szép lassan megtanultunk keresztülnézni a rikító reklámplakátokon, most már zenélni is fognak. Ez csak valami idealista egyenlősdi lehet, hogy az internettel nem rendelkező járókelők is bosszankodhassanak a kéretlen reklámokon, mint a netezők a spam leveleken.

Egyébként a spamellenes weboldalunkról levettem azt a szöveget, miszerint bejelentjük az adatvédelmi biztosnál. Az egy sóhivatal, kár az időt pazarolni rájuk. Korábban néhányszor írtam nekik különféle magyar spamküldők ügyében, de csak annyi derült ki, hogy a céges mailcímre érkező spam nem is spam, a magán mailboxomba küldöttek ellen pedig a küldőnél kell reklamálni, hivatkozva törvényekre és kérni a törlésünket az adatbázisból. Ehelyett most arra helyeztem a hangsúlyt, hogy spamküldőtől soha a büdös életben nem veszünk semmit. Ezen kívül van egy jó kis szűrőnk, az első spam után örökre feketelistára kerül a feladó, amiről aztán tájékoztatást is kap a szerverről visszapattanó levelei fejlécében. Távlati terveimben szerepel még egy magyar spammer lista közzététele is, amit egy mozdulattal beimportálhat mindenki a saját szűrési feltételei közé. A végső célom egyszerű: minél kevesebb munkával és bosszankodással minél több kárt és bosszankodást okozni mindazoknak a rohadékoknak, akik úgy próbálnak meg piaci előnyre szert tenni, hogy közben elárasztják az internetet a kéretlen reklámaikkal.

A tegnap hajnali, majdnem végzetes lefagyás után elszántam magam az új alaplap azonnali megvételére. Nem vacakoltam sokat, a Blahától a Nyugati felé ballagva sorban benéztem minden számítógépes boltba. Végül a Bluefishnél oldották meg a problémámat, mégpedig profin. Alaplapot találni nem volt nehéz máshol sem, de mivel a nagy átmérőjű Zalman hűtőbordám éppen csak elfér a házban a tápegység alatt, nem felelt meg akármilyen elrendezésű alaplap, a processzor legfeljebb a printer port magasságában lehetett. A srácnak felvázoltam a problémámat, mire gyorsan keresett a neten egy nagy felbontású képet a régi alaplapomról, kiszabadított az LCD-monitorját a pult mögül, hogy én is megnézhessem, tényleg ilyen van-e a gépemben. Aztán már nem volt nehéz olyan alaplapot kiválasztani, ami minden szempontból megfelel. Egyedül RAID nincs rajta, de szerencsére itt van még a két hónappal korábban tesztelésre kapott IDE-vezérlő. Most akkor mégsem viszem vissza, hanem kifizetem és beépítem a gépembe.

Utamba esett egy antikvárium is, ahol két nagy szatyorra való könyvet vettem, különféle regényeket ill. Ráth-Végh István könyveit - egy kis olvasnivaló a hosszú téli estékre! Azért az elgondolkodtató, hogy ez a halom könyv összesen sem került annyiba, mint egyetlen menő film DVD-je...


Maestro, 2005. 11. 10., csütörtök #

Valami telepatikus kapcsolatban lehetek a számítógépemmel. Hajnal felé ledőltem kicsit aludni, amíg az elmúlt napokban beállítgatott látványterv utolsó képeit renderelte. Másfél óra múlva felriadtam, és megnéztem a gépet: éppen előtte néhány perccel fagyott le megint. Semmi gond, újraindítottam és ment tovább a munka, de ha nem ébredek fel rá, akkor reggel indulás előtt álltunk volna úgy, hogy hátra van még 3-4 órányi renderelés...

Lakásátalakítás terve

Így tehát mindennel elkészültünk, és ezúttal nem volt sem áramszünet, sem vinyóhalál. Persze, így nem nagy kunszt időben végezni... A számítógépnek legalább is nem, de annál többet vártam az én egyetlen feleségemre. Akit ha egyszer meg találnék fojtani, nem kell majd sokáig keresni az okát, engem pedig fel fognak menteni jogos önvédelem címén, hiszen csak a saját várható élettartamom drasztikus csökkenését előztem meg.

Ezúttal nem a szokott helyen nyomtattam ki a tervrajzokat, hanem egy új céget próbáltunk ki. Most főképp azért, mert reklám célzattal ingyen nyomtatták ki a tervrajzainkat, de ahogy elnéztem az áraikat, teljesen versenyképesek. És, amit lassan kezdek sokkal fontosabbnak tartani pár forintnál: alkalmazkodóképesek. Csinálnak nekem tesztnyomtatást, miután drivert installáltam, e-mail helyett FTP-vel is feltölthetem nekik a fájlokat, és más ilyen apróságok. A weboldalukat nem érdemes megnézni, flash-es izé az egész, de a rajznyomtatás megy nekik.

Tappancson még mindig gallér van, pár nappal korábban tettük fel rá, mert egyre több sebet szerzett be az utóbbi időben és most az egyiket túlságosan kivakarta. A műanyag gallért Ágicza egy kis piros selyemszalaggal kötötte meg, most szegény Tappancs úgy néz ki, mint a kislányok cicái a mesefilmekben :-)


Maestro, 2005. 11. 09., szerda #

Végül úgy alakult, hogy szép sorban minden pesti programunkat átraktuk holnapra, így ma csak Esztergomba kellett mennem délután. A srác közben munkához látott, nekünk nem is szólt be, hanem egyedül is felszerkesztette a teraszra az akác gerendák helyét. Persze, pontos tervrajzot kapott, ahol nem csak a végleges állapotról voltak méretek, hanem a kitűzés közben felmerülő segédvonalak is pontosan rajta voltak.

Már az akácok lecsavarozása volt soron, amikor rájöttünk, hogy a tó szélénél probléma adódhat. Ugyanis a terasz vasbeton lemeze ott csak 17-18 centi vastag, és mivel a víz fölé lóg, az alját is tófólia borítja, ami már a víz alatt van. A szükséges furat és a csavar hossza elméletileg nem járna perforációs veszéllyel, de jobb az ilyesmit nem ennyire kicentizni. Abban maradtunk, hogy a legszélső dübelekből levágunk néhány centit, úgyis átmenő szerelésre valókat hoztam, vagyis a rögzítést szolgáló részük ettől még sértetlen marad.

Elmentem Nagymarosra, kicserélni a csavarok egy részét rövidebbre. Ági még utánam szólt telefonon, hogy fúrószár is kellene, mert nincs 16-os fúrója a srácnak. Erről a fúróról hamar kiderült, hogy 1-2 centi még kellene neki hosszban, mert a dübelnek való lyukat még éppen ki tudná fúrni, de a csavarok egy kicsivel hosszabbak, szóval mehettem is rögtön vissza B+, hosszabbra cserélni a fúrószárat :-(

De utána már könnyen ment a dolog, és egymás után készültek el a lyukak a betonban. A lecsavarozást már nem vártam meg, indultam Esztergom felé, egy újabb építkezés előtti teleknézésre. Most először mentem át személyivel a határon, tényleg nagyon gyorsan ment. Letkésnél a határőrről kiderült, hogy már találkoztunk egyszer, ő is ott volt a bádogosunk fiával, együtt adtak ajánlatot a riasztóra és a távfelügyeleti rendszerre. Szlovákia ugyanolyan volt, mint Magyarország, nem láttam akkora különbséget, mint tizenvalahány éve Ausztriában. A legtöbb boltra itt is ki volt írva magyarul is minden, csak a közlekedési információs táblák voltak alig olvasható halványkék-fehérek a megszokott zöld-fehér helyett. Mondjuk, azt nem értettem, Párkánynál miért úgy szervezték a forgalmat, hogy tovább kellett menni még egy km-t, egy áruházi parkolóban megfordulni és aztán vissza a hídhoz...

Már sötét volt, mikor hazaértem. Már a ház előtt jártam, amikor hirtelen megfordultam, visszamentem a falu határához és a motorháztetőre támasztott fényképezőgéppel lefotóztam, mennyi látszik esténként (és egész éjjel) a házunkból. Voltaképpen csak egy nagy, kerek, kivilágított ablak, plusz némi halovány visszatükröződés a pergola gerendázatán:

A házunk éjjel

A stég váza persze már készen volt, szépen a terv szerint. A víz fölé lógó végeket még nem vágták méretre, majd csak a deszkázás felrakásakor fogják. Azt néztem, hogy ezzel több négyzetmétert elvettünk a burkolt teraszfelületből, de még így is maradt elég, a deszkával borított rész pedig nagyszerű lesz majd jövő nyáron. Már csak egy medencelétra kellene, pont annyi helyet hagytunk is a stég mellett, és a következő nyarat ott fogom tölteni a medencében ülve :-)

Helyükön vannak a főtartók

Építési napló, 2005. 11. 09., szerda #

10 fok, borús idő. Akác gerendák ledübelezése a terasz betonjához .

Lecsavarozás a betonhoz

Maestro, 2005. 11. 08., kedd #

Délelőtt átmentem Nagymarosra és megvettem a legbrutálisabb méretű dübeleket, amit csak kapni lehetett. Az akác gerendákat tehát 16 mm-es átmérőjű, 18 centi hosszú műanyag dübelekkel fogjuk a terasz vasbeton lemezeihez fogatni - bár némi alakváltozás még így is elképzelhető...

Reggel héttől a fél szemem már nyitva volt, de úgy látszik, nem akart zavarni az ács srác, mert csak felpakolta az akácokat a tetőcsomagtartójára és elvitte haza a kis asztalosműhelyébe. Ott találkoztam aztán vele, vittem neki mintát a dübelekből és a csavarból-alátétből, hogy tudja, milyen fészket kell kialakítani neki a gerendákban. Párszor átengedte a fát a gyalugépen, kifúrta-védte a csavarok helyét, és ezek a fák is megkapták a három réteg lazúrt. Mindezzel szépen el is telt a nap, a tényleges lecsavarozást holnapra halasztottuk.

Mellesleg, az sem Budapesten történt, hogy csak úgy ott hagyhattam a kocsit az út szélén, járó motorral...

Ágicza lobéliája pedig pici új hajtásokat hozott. Én ugyan nem érzem át kellőképpen ennek a jelentőségét, de állítólag nagy dolog:

Lobélia

Este filmnézés közben elnéztem Nyafikát: ahogy elhelyezkedtem, egy nagy nyikkantással már fel is ugrott mellém és elterült keresztbe a nyakamban, ahogy szokott. Néha az az érzésem, hogy ez a macska rútul kihasznál engem: azt hiszi, csak el kell dobnia magát és hangosan dorombolni, és ezzel órákon át történő melegedésre és pocaksimogatásra szerezhet jogosultságot. És ráadásul igaza van! :-)


Építési napló, 2005. 11. 08., kedd #

11 fok, borús idő. Akác gerendák legyalulása, méretre vágása és lazúrozása .

Az akác gerendák

Maestro, 2005. 11. 07., hétfő #

Ma beszéltem a gépészünkkel, és 1-2 héten belül el tud majd látogatni hozzánk, megcsinálni azt a pár hátra lévő munkát. Felhívtam az ikladi fatelepet is, hogy mi lesz már az akácainkkal, mert mintha a múlt hétre ígérték volna. Hirtelen kiderült, hogy éppen ma délutánra tervezték őket felfűrészelni, és még ma 3-4 között lehet is érte menni, ha időm engedi.

Az időm engedte, hát kocsiba pattantam. Utánfutót nem vittem, de a tetőcsomagtartót a biztonság kedvéért beraktam a hátsó ülésre. Útközben megálltam Veresegyházon, és a kedvenc szerelvényboltomban beszereztem az összes alkatrészt a vízszereléshez. Sajnos, a szétrepedt szűrőt csak egyben tudják pótolni, nem árulnak külön szűrőházat vagy még inkább csak plexit. Ezt a vásárlást tehát elhalasztottam, most télen úgysem kell a szűrő, tavaszig pedig csak találok olyan boltot, ahol pótalkatrészt is árulnak.

Még éppen beértem zárás előtt Ikladra, ott vártak felfűrészelve az akác gerendáim. Némelyiken maradt egy kicsi a kéregből, ugyanis nem sokkal nagyobb hengeres oszlopokból vágták ki őket. Gondolkodtam a tetőcsomagtartó felrakásán, de aztán mégsem tettem, mert kiderült, hogy 7 db 2,5 méteres oszlopot még éppen el lehet helyezni Cliókában (tényleg csodálom ezt a kisautót, mi minden belefér).

Az új akác gerendák

Az ácsnak is szóltam, hogy elérkezett a pillanat, amiről korábban beszéltünk, itt vannak az akácok és holnap le is kellene csavarozni őket. Persze, próbálta volna áttenni az egészet a jövő hétre, de emlékeztettem arra, mit beszéltünk meg: a deszkázás meg a pergolák merevítése ráér, de az akácokat nem hagyjuk összevissza görbülni, hanem minél hamarabb lecsavarozzuk a betonhoz. Úgyhogy az egyik embere holnap reggel nálunk kezd, én meg majd segítek neki felszerkeszteni a teraszra az akácok helyét. Este gyorsan beméreteztem a stég rajzát, most pontosan rajta van minden akác hossza, a végek levágásának szöge és a csavarok helye.


Maestro, 2005. 11. 06., vasárnap #

Már kezdek egy kicsit jobban lenni, az elmúlt pár napban eléggé megviselt ez a borongós időjárás. Ilyenkor legszívesebben a fejemre húznám a takarót és a körém sereglő macskák példáját követve csak szundítanék egész nap.

De ma muszáj volt felkelnem, mert végre rendet kell tenni a vízhálózatunkban, házon belül és kívül is. Az akció első lépéseként lementem a vízaknába, körbefotóztam a jelenlegi szerelvényeket és egyenként pontosan felírogattam, milyen csapok, közcsavarok, karmantyúk, szűkítők és egyebek vannak ott egyáltalán, milyen menettel, stb. Ehhez hozzáadtam a kamrában heverő maradék alkatrészeket és kihúztam a listáról azt a néhány 1"-os és a horganyzott idomot, amiket - ha már úgyis belepiszkálunk a rendszerbe - kicserélünk sárgarézre és 3/4"-esre.

A jelenlegi állapot

A rajzokat este át is küldtem a szerelőnknek, hogy addig is barátkozzon a gondolattal. Lesz munkája bőven: a vízaknában úgy kötjük át a dolgokat, hogy ismét vissza lehessen mosni a ház felé menő szűrőt, vízteleníteni lehessen a kerti csapokat és lehessen vizet venni az aknából is, locsolócsövön át. A konyhában is csinálunk egy locsolócsatlakozást, növények locsolásához ill., téli tótöltéshez. És kiépítjük a mosogatógép csatlakozását is, mert egyszer talán azt is fogunk venni és akkor milyen jó lesz majd, hogy rá tudjuk kötni a vízhálózatra! :-)

Ágicza nagyon lecövekelt az egyik Siemens mosogatógép mellett, és tényleg nem tűnik rossznak. Az különösen imponáló, hogy 14 liter vízzel és 1 kWh energiával elmosogat. Ágiczának ugyanez kézzel, folyó vízzel 5-6-szor annyi.... Kiszámoltam, havonta majdnem 6 ezer, évente 71 ezer forintot takarítunk meg, ha géppel mosogatunk. És ez csak a szippantás és az elektromos energia megtakarítása, pedig szintén elmarad ennyi víz felszivattyúzásának és lágyításának költsége is. Arról nem is beszélve, hogy csak be kell pakolni a gépbe és kész, ezt még én is meg tudom csinálni. A régi lakásunkban is akkor kezdtem el a mosogatással foglalkozni, amikor megvettük a mosogatógépet és térbeli kirakóst lehetett játszani benne az edényekkel.

Ágicza is nekiállt végre rajzolni, a kertben már nem sok mindent tud csinálni, legfeljebb még egy utolsó fűnyírás kellene, hogy ne egy dzsungel bukkanjon majd elő tavasszal a hó alól.

Este jutott eszembe, hogy vajon mi a bánat lehet azzal az ikladi fateleppel, akiknek már régen kifizettem az akácfát és azóta sem hívtak fel. Már megint gyűlnek sorban a telefonszámok, amiket majd fel kell hívnom holnap délelőtt.

És sorra érkeznek a fotók ill. a hírek a korábbi munkáimról. Párat még novemberben lefotózok, néhányról még képeket várok. Még ebben az évben hatalmas frissítés lesz megint a weboldalainkon. Nem szorosan ide tartozó gondolat, de mintha nem mindenki venné komolyan, amit a weboldalainkon írunk, mármint hogy tegezhetőek vagyunk, pedig magázódni kényelmetlen és nehézkes, főleg egy intenzív munkakapcsolatban. Lehet, hogy hozunk majd valami olyan belső céges irányelvet, miszerint a magázódó ügyfeleknek +5% feszengési pótlékot építünk a tervdíjba... :-)


Ágicza, 2005. 11. 05., szombat #

Jól elkiabáltam ezt a novemberi verőfényt, mert egész nap egyenszürkeség és levélszaggató szélrohamok ostromolták a tájat és a kedélyállapotunkat. Ennek megfelelően az egész napos tevékenységünk kimerült egy estébe nyúló tárgyalással András részéről, meg egy finom vacsora összedobásáról a részemről, és egyiket sem bántuk meg.

Elmerengtem a kék madárka bejárati ajtóba való applikálásán, majd felskicceltem, milyennek is kéne lennie, és amint érkezésem van rá, nekiállok megcsinálni. Az a gond az egész tiffanyzással, hogy mindezt az étkezőasztalon kell majd elkövetnem, műhely és külön helyiség híján, bár még az építkezés elején igencsak mondogattam az uramnak, hogy ha a nagyobbik tárolót is fűthetőre alakítanánk ki, legalább egy helyiség lenne, ahol magamra csukhatnám az ajtót! Ez mindkettőnk számára több szempontból is előnyös lett volna, és a szanaszét szóródó-pattogó üvegszilánkok sem zavarnának most senkit, és így meg tudnám kímélni a bársonytalpúakat az esetleges szilánkokba lépős balesetektől is. Tappancsos állatkánk egyébként még mindig gyengélkedik, pontosabban szólva, még mindig nincs a régi formájában. Megint táplálom bele az immun-turbósítószert, nehogy ismételten lerobbanjon, és bár egész délelőtt nincs itthon, napszállta után most nem kéredzkedik ki a többiekkel esti portyára...


Ágicza, 2005. 11. 04., péntek #

Délutánra vendégeket vártunk, úgyhogy nekiálltam végre nagytakarítani. Ritkán veszem rá magam az ilyesfajta akciókra, mert a felkavarodó házipor annyira bántja az orromat, hogy egész idő alatt csak tüsszögök, fintorgok, dobálom a zsepiket a kukába és a pokolba kívánom az egész takarítósdit... A lényeg viszont a végeredmény, ami már csak azért is üdítő, mert végre megint nyugtom lesz egy kis időre - nyamvadt allergia, utálom, és ez is annak a néhány éves fővárosi létnek köszönhető, amihez szerencsém volt. Még jó, hogy nem mérték még a tüdőm ólomtartalmát, komolyan, nem is akarom tudni, mennyi kárt tett benne az az ózondús és kristálytiszta levegő, ami az Üllői útról beszivárgott kis utcánkba...

Egészen pihenőnapnak tűnt egyébként a mai, mert nem csak, hogy hanyagoltuk a munkát, de ami már nagyon régóta nem történt meg, leültem filmet nézni, méghozzá egy egész estére! Azt hiszem, most néhány hónapig megint jól elleszek a vizuális kultúra ezen szegmense nélkül 8-D.


Ágicza, 2005. 11. 03., csütörtök #

Hiába van november, még mindig gyönyörű napsütésre ébredünk, ami nagyban segít abban, hogy értelmét lássam annak, hogy egyáltalán felkeljek. Nem is olyan hülyék a medvék, hogy téli álmot alszanak! :-)

András egész délelőtt telefonált, minek következtében lassan a vízaknánkban levő kaotikus csőrendszer is emberi formát fog ölteni a vízszerelőnk jóvoltából, és előreláthatólag az asztalos fiúk is eljönnek majd a jövő héten. Ennek azért fogok örülni, mert véglegesre szilikonozzák a most még ideiglenesen kétoldalas ragasztószalaggal rögzített díszléceket a homokfúvott üvegre, amik így többé nem fognak potyogni! Az már csak adalék, hogy a fürdőszobai üveg hányattatott sorsa is végre biztos révbe ér: a háromrétegű, gázzal töltött üveget akkor fogjuk csak újra cserélni, ha valaki majd véletlenül betöri...

Kénytelen voltam a városban tölteni a délutánt és az este egy részét is, viszont pizzafutárként egész sikeres vagyok: most már csak azt kell megtanulnom, hogy a melegítőtáskába ne fejjel lefelé tegyem be a frissen sült, még forró pizzát, mert annak a tetején levő sajtréteg látja kárát... ;-)


Maestro, 2005. 11. 02., szerda #

Ma elég szokatlan módját választottam az erdei túrának: a fényképezőgép mellett egy háromrészes létrát vittem a vállamon az erdőben, úgy másztam fel a telkünkkel szemközti domb oldalába. Háromnegyed évvel ezelőtt már volt egy hasonló túrám, csak akkor a havas fákra másztam fel. Most a létrával azt reméltem, hogy oldalág nélküli fákra is felmászhatok majd és végre kellő rálátással tudom majd lefotózni a házunkat. Sajnos, hiába másztam fel különböző fák tetejére, az egyetlen jó helynek az a fa bizonyult, amiről az év elején is fényképeztem. No, hát ilyen onnan nézve a házunk:

A nemzeti park dombja felől

Azt viszont immár tényként kell elfogadnom, hogy ez az erdő mindig megköveteli a maga áldozatát. Legutóbb egy akkumulátorsapkát hagytam ott valamelyik fa alatt, most a telekonverter objektívsapkája hullott alá az avarba. De ez várható is volt - Ági sem azt kérdezte, mikor visszaértem, hogy elvesztettem-e valami, hanem hogy ezúttal mit vesztettem el...

Utána - még mindig létrával a vállamon - átkeltem a telek végében húzódó patakon és készítettem egy fotót arról a dombról nézve is. Sajnos, az igazán látványos nézethez még 50-60 métert kellett volna menni észak felé, de azon a részen sehol sem lehetett rendesen kilátni a dombok közül, csak annyit láttam, hogy milyen kedvező nézetet nem tudok rendesen lefotózni. Egyetlen helyen tudtam kilesni a lombok közül a magasból, onnan így néz ki a házunk:

A patak mögötti domb oldalából

Ez a kép csak illusztráció, hogy milyen magasról fényképeztem a házat. Tappancs macskánk nem látszik rajta, pedig ő jött velem és végig ott sertepertélt a tíz méteres környezetemben. Ezért nem kell nekünk kutya, hiszen a macskám is hallgat a szavamra és a füttyszóra...

6-7 méter

Reggel egészen megdöbbentem, mert egy nagy adag spam fogadott a levelezőprogram ablakában, de aztán hirtelen megszűntek. Nem tudom, sikerül-e majd azt megcsinálniuk a szolgáltatónknál, hogy minden levelünket az én feltételeimmel szűrjenek, de ha egyszer ez is meglesz, tényleg tökéletes lesz az internetes környezetünk.

Megpróbáltam az egy hónapja hozott új fával begyújtani, de elsőre csak füstölgött, nem gyulladt be rendesen. Hiába, az egy éve fedél alatt száradó tavalyi fa alá elég fél marék forgács, de az ide kevés volt. De aztán megpróbáltam úgy, ahogy a tavalyi nedves fa alá gyújtottunk be, sok papírral és fenyőléc gyújtóssal, úgy már minden gond nélkül meggyulladt. Az ideális persze az lenne, ha két egyforma nagy fatároló lenne a nappaliban, az egyikből fogyasztanánk a fát a fűtéshez, a másikban pedig száradna a következő havi adag. De erre nincs hely, úgyhogy marad az a megoldás, hogy most a remek száraz fával gyújtunk be és aztán az új fával fűtünk tovább, hogy mire elfogy a régi fa és az újjal kell begyújtani, addigra az már elég száraz legyen. Hosszú távon pedig mindig tavasszal fogjuk majd megvenni a fát, és akkor őszre száraz lesz az egész. Most láttam csak igazán, milyen hatalmas különbséget jelent, hogy igazán száraz-e a fa.


Maestro, 2005. 11. 01., kedd #

Ez a szokásos rohangálós pesti nap volt. Őrbottyán felé kellett kerülnünk, koszorúmagasság ügyben egyeztettem az épülő háznál. Áginak egyébként megártott a mi száz négyzetméteres kis házikónk, mert már egy ideje minden más házra rácsodálkozik, hogy az milyen nagy.

Útközben benéztünk Vácdukára is, ahol már egy egészen háznak látszó objektumot találtunk a telken. Éppen ott voltak a tulajdonosok is, pár szót válthattunk is velük. Ha nem tartanék attól, hogy idővel a terhükre lennék, rendszeres programmá tenném a korábbi munkáim végiglátogatását, annyi pozitív élmény ér közben. Egyszer-egyszer persze akad negatív is, de ennyi jó példa és baráti visszajelzés után okom van azt hinni, hogy az nem annyira rajtunk múlott.

Az irodában letöltöttem a spam mailboxba száműzött leveleket - több, mint kétezer darab, 11 MB volt. Olyan jó érzés látni, hogy mennyi rengeteg szeméttől ment meg minket az új filterünk. Ezek között sem volt értékes levél, vagyis az új szűrési beállításaim eddig még működni látszanak.

Hazafelé indulva megkérdeztem Ágiczát, hogy mit szólna, ha beugranánk Vácra egy pizzára. Kiderült, hogy ő is éppen ezt akarta kérdezni tőlem. Ebben valami sorsszerűség volt, ugyanazt a kozmikus akaratot tolmácsoltuk mindketten. És hát kik vagyunk mi, hogy szembeszálljunk a sorssal akaratával? Vácra mentünk tehát, ahol már készen várt a telefonon megrendelt pizza és mi beteljesíthettük kozmikus küldetésünket.