ZeBlog archívum, 2006. május

Maestro, 2006. 05. 31., szerda #

Elég érdekes levelet kaptunk hajnalok hajnalán: valami ügyvédi iroda írja hivatali bikkfanyelven, hogy miután az előttünk lévő utat kezelő erdészet GPS-szel végzett felmérése során sajnálatos módon azt tapasztalták, hogy részben használatunkba vontuk az erdészet kezelésében álló ilyen meg ilyen ingatlan (vagyis az előttünk elhaladó út) területét. Ezért tehát ne sértsük tovább az erdészet birtokát és 15 napon belül azonnal, mert különben. Hát ezek meg mi a faszomat akarnak?!?

Azonnal felhívtam az erdészetet, ahol hamar kiderült, hogy ilyen körlevelet kapott szinte minden telektulajdonos, akinek az erdészet birtokával szomszédos a földje. Elmeséltem, hogy nekünk földmérő tűzte ki a kerítésünket, garantáltan nem használjuk jogosulatlanul senki birtokát, szóval mit fenyegetnek itt minket? Abban maradtunk, hogy egy e-mailben leírom nekik mindezt és ők hivatalosan is kiküldenek egy levelet, amiben tárgytalannak tekintik az előzőeket.

A patak rendesen erőre kapott, a napok óta tartó esőzéstől fél méterrel magasabb lett a vízszint és barna, iszapos az egész:

Beindult a patak

Ágiczának volt egy rövid tárgyalása az irodában, én közben feltöltöttem az elmúlt napokban készített rendereléseket, aztán mentünk is tovább. Ágicza beugrott orvoshoz, míg én - az utánfutós szerelvénnyel, jobb híján - egy betonszivattyú kinyújtott gémje alatt parkoltam. Nem mondanám, hogy nem tekintgettem sűrűn felfelé, de ezek a pumpák masszív jószágok, nem dőlt a fejemre. Roppant nehéz utánfutóval parkolni, eleve két kocsi helyét foglalja el, de a beálláshoz három autónyi hely kell, ha kilátok hátrafelé. Mulcsos zsákokkal telepakolt állapotban meg még több...


Maestro, 2006. 05. 30., kedd #

A statikus megnézte a fotót, és a következőkre jutott: egy ekkora (20x30 cm-es) gerendát 4-6 csavar fogott volna csak meg, tehát nem volt igazán jelentősége annak, hogy az ácsok nem csavarták be a sarun előfúrt egyetlen csavart. Kellő erővel vissza lehetne éppen fordítani és aztán jól odacsavarozni a saruhoz, de ezzel egyrészt a sarut tennénk ki feleslegesen nagy igénybevételnek, másrészt nem nagyon lehet ekkora erőt roncsolásmentesen átadni egy beépített fagerendának. Marad tehát a ferdeség optikai álcázása, a saru kiegészítésével vagy megfelelő lámpatestekkel történő eltakarással. A lámpák azért is jók lennének, mert nem csak a lámpatest takar, de eleve nem nézeget bele senki két pár 120-as izzó fényébe.

Ágicza újabb lárvabőrt talált a kertben, ezúttal valamelyik vízinövényen. A macskák pár napja behoztak egy kis kígyóbőrt is, lassan már komoly gyűjteményünk lehetne mindenféle levedlett bőrökből.

Újabb lárvabőr

Szobon végre megrendeltem a szemüvegemet. Ez egy pici kis optikai üzlet, szemben a rendelőintézettel, de nagyon segítőkész volt az eladó és azt mindig nagyra értékelem. Úgy döntötte, kipróbálom a fényre sötétedő üveget, úgyis főként autóvezetéshez és a városi útjainkhoz fogom hordani, és így nem kell külön dioptriás napszemüveget csináltatnom. Még egy hét, és meglesz.

Amíg Ágicza a gyümölcssalátámhoz valókat hámozta és vagdalta, én ott sündörögtem körülötte, szóval tartottam és közben feszülten figyeltem, hogy aprítja a gyümölcsöt. Hirtelen rá kellett döbbennem, hogy pont olyan vagyok e pillanatban, mint a macskák amikor csirkehús készül. Ágicza csak nevetett ezen, mivel neki már sokkal korábban feltűnt... De ha tényleg ennyire egyértelmű a viselkedésbeli azonosság, akkor legalább első kézből tudok nyilatkozni a macskák lelkivilágáról is :-) Naszóval: a macska őszinte állat. Nem képmutatásból hízeleg a kajáért, hanem őszinte lelkesedéssel tekint arra a csodálatos lényre, aki - a házban egyedüliként - képes kinyitni a hűtőt és ellátni őt ennivalóval...

Mostanában nem unatkozom. Szép nyugodt tempóban, de gyakorlatilag megállás nélkül tervezek hetek óta. Ma már majdnem készre összeraktam egy látványtervet, késő éjjelig ment a modellezés és a képek renderelése. Holnap feltöltöm az irodából, aztán már csak az utolsó simítások kellenek és mehet a végleges látványterv.


Maestro, 2006. 05. 29., hétfő #

Valami hihetetlen virágillat van az egész kertben. Egyrészt persze a mi rengeteg virágunktól, de Ágicza azt mondja, hogy a fő oka az akácfák virágzása végig a patak partján. Aztán majd ha a bodza is beindul, akkor lesz csak itt igazi illat. A szemközti domboldalon is virágzanak a fák, megint egy újabb arcát mutatja ez a kis erdősáv:

Virágzik az erdő

Most, hogy itt ülök a földszinten, jobban a szemem előtt van az a két fél mestergerenda, amik a legfőbb, 10 és fél méteres mestergerendára támaszkodnak fel, egy acél saruba ültetve. Ahogy száradtak ki a gerendák, a saruban lévő végük elfordult valamennyire. Szabad szemmel is jól láthatóan, bár kétlem, hogy rajtam kívül ez bárkinek is feltűnt volna, úgyis mindenki a kertet és a tavakat nézi. Lefotóztam, és elküldtem a statikusomnak egy távgyógyászati szemle céljából.

Csíkos nád

Az év elején idő hiányában nem készítettem olyan látványterveket a leendő kerítésünkről, amivel sikerülhetne meggyőzni a főépítészt az engedélyezés szükségességéről. De most, hogy már szép zöld minden, készítek egy-két fotót, ahol a falu felől látszik a házunk és még néhány szomszédos telek, ebbe fogom aztán belemontírozni a kerítés modelljének a képét. Célom megmutatni, hogy az a kecses kis kő-fa ív abszolút beleillik a tájba és jól mutat. Ma végig borús idő volt, ezért csak elterveztem, mikor is fogom ezeket a háttérfotókat elkészíteni: egyrészt délelőtt, amikor nem ellenfényes minden, másrészt amikor majd végre kisüt a nap.

Házikó a zöldben

Az asztalom szélére kirakott párna egyre népszerűbb. Szinte mindig szundít rajta egy macska, a többiek pedig a környéken várnak a sorukra és amint megürül a hely, lecsapnak rá. Krampuszka, ha éppen kitúrja valamelyik szürke macska, a székem mellett kucorodik össze a földön és onnan néz rám áhítattal. Érdekes, mennyire nem mozdul a közelemből.

Éjjel valami igen furcsa zajra ébredtünk, mintha egy macskára kint rádőlt volna valami vagy nem is tudom. A macskák bent voltak, csak Nyafika hiányzott. Körbejártam a házat, de semmi különöset nem láttam. Már készültem befelé, mikor feltűnt Nyafika is, kicsit ázott volt a szemerkélő esőtől, de nem volt semmi baja.


Ágicza, 2006. 05. 28., vasárnap #

Mivel mással is indulhatna a nap, mint egy kiadós, áztató esővel, ami persze nem akkor kezdődött, amikor felkeltünk, hanem már előző este rákezdte, pontosabban szólva alig hagyta abba. Ha ez így megy tovább, a tavakat már nem is kell többé újratölteni! Elnézve a tavaly ilyenkori bejegyzéseket, akkor azért már nyáridő volt ilyen tájban és bőven lehetett a tóban fürdeni is. Most meg pulóverben gyomlálgatok kint, ha éppen nem bentről bámulom az eső áztatta kertet.

Színváltó tavirózsák

Négy után végre kezdett Kóspallag felől derengeni az ég és az eső is megkönyörült rajtunk. Érdekes módon a szúnyogok is szerencsére alapjáraton működtek, front után mindig egy kicsit kevesebben vannak. Nem hinném, hogy az eső belemossa őket a patakba vagy egyéb módon szabadulunk meg tőlük egy időre, mindenesetre érdemes olyankor a patakparton is bóklászni, mert viszonylag megkímélik az embert.

Tópart, pergolával

A nap ugyan nem sütött ki, viszont a naplemente akkor is látványosra sikeredett. Így van ez vihar után, András egy egész sorozat fotót készített róla. A macskák is persze kisereglettek egyrészt utána, másrészt ilyenkor már a perzsák is bátrabbak, Krampuszka egyenesen a szomszéd kerítésének vette az irányt, de jobbnak láttuk, ha nem akarja meglátogatni a kutyát, úgyhogy visszaparancsoltuk a kisasszonyt birtokon belülre.

Gomba a fűben

Lassan kinéz már valahogy a kert, és úgy-ahogy gondozottnak tűnik a ház környéke. A tóparton most már a fűfélék is beindultak, nagyon lassan bár, de kezdenek észhez térni a kényesebb növények is.

Színkavalkád

Valószínűleg újabb békagenerációnak örülhetünk majd, mert a kis tó újra tele van aprócska ebihalakkal, meg persze kis halakkal is, ám őket egyre fogyatkozó számban látom, minden bizonnyal a nagyobbak gondoskodnak arról, hogy ne népesedjen túl a tó idejekorán.

Krampuszka elmélkedik

A tavirózsák pedig szebbek, mint valaha, rengeteg virág van a rózsaszínen, minden nap más-más a virágok színe, szeretem ezt a szivárványszínű fajtát, mert a világos rózsaszíntől a ciklámenliláig mindenféle árnylatot látok rajta addig a 3-4 napig, amíg egy-egy virág díszlik. Most már csak az igazi ciklámen színűnek és a kis kedvenc baracknak kellene végre kinyílnia, és a kis tó is díszesebb lenne, bár a partján a köveket egyre jobban takaró terülő növénykék is besegítenek abban, hogy egyre virágosabb legyen az összkép, amikor kinézünk a házból.

Az utolsó fénysugarak

Ágicza, 2006. 05. 27., szombat #

A szinte állandó esőzésnek köszönhetően a kert kezd egy zöld mezőhöz hasonlítani, amire ha néhány napig nem nézek rá, átváltozik térdig érő fűtengerré. Csak hát az eső miatt igencsak oda kell figyelni, és ugrani abban a pillanatban a fűnyíróval, amint kisüt a nap, különben még néhány nap és kezelhetetlen magasságokba szökik a fű a patakpart felé haladva...

Nyaff melegszik

A szarkalábak lassacskán kinyílnak, a rózsákról nem is beszélve, bár utóbbiakat szerintem csak az eső tartja vissza. A tavasszal elvetett egynyáriakkal vegyes tapasztalatokkal gazdagodtam: egy-két igénytelenebb fajta nagyon szépen nekieredt, és őket már be is ültettem a helyükre, ám néhány kényesebb - vagy makacsabb - faj csak nem hajlandó néhány csenevész levélnél többet felmutatni, hiába vannak már hetek óta kint a szabad levegőn. Azt hiszem, némelyik virágnak túlságosan is hidegek az éjszakák, és ezért nem mennek semmire. Nade azért nem adom fel, őket a kőfal védelmébe mégis kiültetem, hátha ott már jobban fogják szeretni a klímát.

Fukszia v 2.0

Hoztam egy újabb fuksziát, kipusztítási célból - illetve inkább azért, mert a két tő petúnia, amelyik lecsorog a bejárat melletti kaspókból, kissé aszimmetrikus hatást keltett a harmadik, mindeddig üresen árválkodó függővel. Ugye amilyen válogatós vagyok, tavasszal sikerült egy olyan meghatározhatatlanul bordó-kárminvörös színű petúniára szert tennem, ami mellé hiába kerestem a párját, a nagy tövet két megfelelő méretűre még szét tudtam szedni, de aztán itt meg is állt a tudomány... Most a lila-pink virágú fuksziával pótoltam a kaspóügyi hiányosságokat.

Petúnia, és majdnem ilyen a színe ;-)

A tópartot feldobandó beültettem egy-két nagyobbacska bokrot, mert András állandóan arra panaszkodik, hogy nem nőnek elég gyors tempóban a növények. Most segítettem a látványon egy kicsit, most két, méter magas, színes levelű som díszlik a kis tó két oldalán, nekik már csak terebélyesedni kell, és még egy kicsit nőni, de ilyen vízutánpótlással és némi szarvasmarhatrágyás földdúsítással szerintem erre sem lesz gondjuk.

Amarillisz

Délután kijöttek hozzám tárgyalni, úgyhogy ma sem maradtam munka nélkül, majd még jutott idő sötétedés előtt, hogy bóklásszak egy kicsit a kertben, majd a menetrendszerű eső sajnos visszakergetett a házba. A felső és az alsó képen egyébként egyaránt az amarillisz legelső virágja látható, két kis tőből az első úgy döntött, megmutatja magát, bár nem is hittem volna, hogy ez még idén bekövetkezik. Úgy látszik, túlélte a teleltetést, ellentétben a boldogult emlékű rózsaszín-habos fuksziával...

Újramarillisz

Maestro, 2006. 05. 26., péntek #

Két tettestársam éppen tengelyesen szimmetrikus pozícióba helyezkedve alszik az asztalomon. Nyafikáé természetesen a párna, de Tappancsot sem kell túlságosan sajnálni, a szkenner A3-as méretű és az egyik végét kellemesen melegíti a benne égő fénycső. Meg aztán mindig leparancsolom róla a macskákat, ezért különösen kívánatos hely.

A két jómadár

Egész nap lehetetlen időjárás volt. Hideg, de napsütéses reggel volt, aztán egyszerre mintha beesteledett volna, olyan felhők jöttek és leszakadt az ég, zuhogott ezerrel. Rá fél órával már hét ágra sütött a nap, nyári idő volt. Ágicza egész nap nappalit bútorozott - mármint nem a miénket, csak úgy virtuálisan, az egyik általam tervezett házban.

Egyszínű klemátisz

Arra azért volt közben ideje, hogy kicsit füvet nyírjon, de főként klemátiszokat fotózzon. Szerintem lehetne kicsit távolabbról is fotózni őket, hogy legyen valami háttere és kerete is a virágnak. Utólag körbevágni mindig könnyebb, mint retus eszközökkel plusz hátteret fabrikálni neki. Valószínűleg a távolságbecslésével lehet valami gond, az országúton is mindig rámászik az előttünk menők seggére, hiába könyörgök neki évek óta.

Csíkos klemátisz

Azt találtam ki, hogy megmagasítom a kis tó kifolyójának a magasságát. Persze nem annyira, hogy máshol folyjon ki, de fél-egy centivel magasabbra került így a vízszint, annál kevésbé látszik ki körben a fólia a kövek és a víztükör között. A két tó közötti átfolyónál úgyis változtatni akarunk a fólia fekvésén, ezért most elvágtam keresztben ezt a fóliát, hogy hozzáférjek az átfolyóhoz. Az átfolyó egyszerűen egy másfél centis horpadás a tó beton peremének tetején, amit a betonozáskor alakítottunk ki, a fólia pedig többé-kevésbé követi. Ebbe a horpadásba, a tófólia alá tettem egy centi vastag polifoam csíkot, ami kellőképpen megemelte a fóliát, de azért a víz még mindig stabilan itt folyik ki a tóból.

Megmagasított kifolyó

Kezdenek nyílni a rózsák is. Kicsit nehéz elképzelnem, hogy ezek is fel fognak majd futni a pergolákra, de a vadszőlőről sem nagyon néztem volna ki, amilyen pici volt az elején.

Rózsabimbó

A vadszőlőt pedig elhatároztam, hogy kicsit irányítani fogom a falon. Az új hajtásai szép hosszúak, de csak úgy lengedeznek a levegőben és inkább lefelé lógtak. Próbáltam egy részét átterelni a déli oldalra, ott van nagyobb falfelület, néhányat pedig oldalra is. Egész szép lendületes formája lett a végén:

Kedvenc vadszőlőm

Szeget esélyem sem volt beütni a betonba, nem olyan cementből keverték azt. A fúrogatást azért túlzásnak tartottam volna, ezért jobbat találtam ki. Maradt még egy kis festőszalagunk tavalyról, azzal egyszerűen odaragasztottam a szárakat a kőfalhoz. Elméletem szerint, amint a növény nyugton van egy helyben, meg fog tudni kapaszkodni a kőfalon, a ragasztószalagokat pedig vagy lemossa addigra az eső, vagy pedig én fogom leszedni. Szerencsére majdnem olyan halvány sárgás a szalag is, mint a kőfal. Ha messzebbről nézzük, egyáltalán nem feltűnő.

Átmeneti rögzítés

Maestro, 2006. 05. 25., csütörtök #

Mostanában az úgynevezett dolgos, szürke hétköznapok folynak. Egész héten csak dolgoztam, mivel most kellett behoznom a hét elején a jelszavasítással eltöltött időt is. Most talán sikerült elérnem, hogy többé ne zavarják meg az otthonunk nyugalmát. Ez ügyben már korábban is tettem lépéseket, most tehát bízom istenben és szárazon tartom a puskaport.

Lassan majd frissítenem kellene a weboldalunkat, mert néhány héten belül egyszerre leszek készen több munkám vázlattervével is, amik már megérdemelnek majd egy külön frissítést is. Lassan már egy éve fontolgatom, hogy kicsit lényegre törőbb szöveget írok a munkánkról. Nem valami ömlengést vagy marketingszöveget, de végre egyszer össze kellene írni, hogy mik azok az előnyök, amit egy átlagos építész munkájához képest mi nyújtani tudunk a megbízóinknak. E téren például nagyon érdekelne, hogy akiknek már terveztünk vagy éppen tervezünk valamit, azok szerint mik ezek az előnyök. Valamint arra is kíváncsi lennék, hogy a nem építkező, átlagos olvasó szerint mik lehetnek ezek. Nyitottam a kérdésnek egy fórumot is, hogy akinek van bármi ötlete, megírhassa nekünk és ezzel segítse a munkámat. Aztán még arra is gondoltam, hogy kérnénk igazi ajánlólevelet az építtetőinktől, leghitelesebb lenne azokból kirakni egy csokorra valót és kész.

Harangláb virág

Délután egy újabb munkáról tárgyaltam. Most, hogy nyár van, tényleg mindenki csak átrohan a házon, és a tavakat csodálja a kertben. Azért aztán a házról is beszélgettünk, nem is keveset. 4-5 órán át simán eltart egy ilyen első ismerkedő beszélgetés, pedig csak annyi történik, hogy nagy vonalakban átvesszük, mit is szeretnének a házuktól. Aztán kitaláltuk, hogy lehet 40 négyzetméterrel kisebbre venni a házat (természetesen a garázs elhagyásával). Már esteledett, mire végeztünk, de az ilyen beszélgetésekre sosem sajnálom az időt, akár lesz belőlük megbízás a végén, akár nem.

Hőscincér

Tárgyalásunk során jelent meg a színen ez a hőscincér is, és majdnem elriasztotta az érdeklődők 50%-át, de aztán mi férfiak végül úrrá lettünk a helyzeten. A vendégünk sakkban tartotta, míg én beszaladtam a fényképezőgépért, majd a fotózás után a fűbe pöccintettem.

A hőscincér szemből

Este már nem is volt lelkierőm számítógép elé ülni, leheveredtem inkább filmet nézni. A nagy Krampusz-ajnározás közepette egészen elhanyagoltam Nyafikát, aki most ellentmondást nem tűrően mászott azonnal a nyakamba és ott dorombolt egy pillanatnyi szünetet sem tartva, amíg csak tartott a film.

Tegnapi egérfogászati akciónk felett nem is tudtam csak úgy napirendre térni, még mindig erősen foglalkoztatott a téma:

Katt ide! (popup window)

Maestro, 2006. 05. 24., szerda #

Egész nap zuhogott az eső, olyan vigasztalan volt minden. Zebegényben éppen felújítják a főtér burkolatát, most a feltörési fázisnál tartanak és emiatt csak úgy lehet elérni a 12-es utat, ha elmegyünk a régi albérletünk felé a Szőnyi utca elején, majd mindenféle kis utcákon a vasút felett lehet lekeveredni a főútra. Visszafelé már jobb a helyzet, mert egy kis egyirányú utcán át minimális kitérővel el lehet jutni ide. Ha minden igaz, itt is macskakővel burkolják le a teret, mint Szobon. Kiváló alkalom lenne arra, hogy megtudakoljuk a kő beszerzési helyét. Vagy hogy a maradék 15-20 négyzetmétert megvegyünk akciós áron :-)

Ágicza a zuhogó eső dacára is kiment a kertbe, mert megint kinyílt két újabb tavirózsa, és ezt mindenkinek látni kell az általa látogatott tavas fórumokon is. Gondoltam, megkönnyítem a dolgát: megcsináltam az Ideális Tavirózsás Álomtó látványtervét, a ma délelőtti nyolc-tíz tavirózsa-fotó felhasználásával. Előbb-utóbb majd ilyen lesz, addig is szoktassuk szemünket a csodálatos látványhoz:

Ágicza álomtava :-)

Most íriszek virágoznak éppen a nagy tó szélén. Most tudtam meg, hogy az írisz mocsári növény, a tó szélén lévő sekély vízben áll hegyekben. Bár, legutóbb mintha a fű közepén láttam volna a kertben. Vagy az a liliom volt? Mióta láttam azt a rózsa formájú tulipánt, egy növényben sem tudok igazán megbízni.

Sárga írisz

Erről nem is mesélt Ági (most meg már alszik, meg sem tudom kérdezni), de talált egy újabb lárvabőrt a liliomokon. Szitakötő már nem volt mellette, viszont sorban vedlenek át, mert a tó felett mindig repül egy jó pár. Ha párban repülnek, akkor a szerelem hevében visszasüllyednek az egyszerűbb madarak repképességi szintjére, és néha akkorát koppannak az üvegen, mint egy kisebbfajta madár.

Lárvabőr

A rozsdafarkú párnak már fiókái vannak, merő egy csiporgás a ház északi frontja, a szülők pedig megállás nélkül hordják nekik a kukacokat. Tavaly is nézegettek már befelé a kerek ablakokon, de most az egyik be is kopogott. A csőrével kocogtatta az üveget és közben nézte Ágiczát, akinek ez a nézés nagyon ismerős volt, Nyafika szokott így nézni, amikor felmászik a pergolára és fél órát dörömböl a déli ablakon, mert ő be akar jönni.

Vácott gyorsan leadtam egy tervet a kéményseprőknek. Ennek kapcsán eszembe jutott, hogy azért egyszer láttam már kéményseprőt kéménnyel foglalkozni is, a régi lakásunkban kiszedett fél vödör homokot a koromzsákajtón keresztül (így jár, aki nem béleli a kéményét, a savtól elmállik a belső vakolat és téglák közötti habarcs). De ez csak lapátolás volt, én is meg tudtam volna csinálni, főleg egy ezresért 10 perc alatt. Viszont kefét kéménybe dugva kéményt seperni, na olyanról még csak olvastam ezidáig, de sosem láttam.

Már éppen indultunk tovább, mikor felfedeztem, hogy a naptáram otthon maradt, benne annak a telefonszámával, akivel találkozónk lett volna. A vezetékes száma benne volt a telefonomban, de furcsa módon hetessel kezdődött és csak hülyén pittyegett a híváskor. Visszafordultunk és már beértünk Verőcére, mikor még egyszer megpróbáltam és ezúttal szerencsém volt, ki is csengett és éppen bent is volt az illető. Volt még egy kis időnk a találkozóig, addig a Moszkva téren mászkáltunk és vidékről jött turistaként jól lefotóztam a villamost és a mögötte teret:

Budapesti turistafotó

Elfogadták Ágicza ajánlatát egy netkávézó belső látványtervének elkészítésére. Az építtető nem is titkolta, hogy mi voltunk számára a legszimpatikusabb tervezők, ezért hagyott a végére. Azzal kezdte, hogy mindenki mástól már megvan az árajánlata, így a miénket ott helyben el tudja bírálni és ha elfogadhatónak tartja, azonnal adja az előleget és kezdhetjük is felmérni az épületet. Így is történt.

Hazaérve nem csak Tappancsot találtuk kint a ház előtt, hanem ott ült a bejárat előtt Nyafika is. Csak találgatni tudtam, hogy Tappancs után közvetlenül ment ki az ajtón (20% esély), vagy a tároló nyitott ablakán ugrott ki (79,99%), netán ő is megtanulta kinyitni az ajtót belülről (0,01%). Krampusz párnáját átraktuk egy székre, ami itt van az enyém mellett. Érdekes, hogy a szürkéknek ott tetszett az asztal sarkán, mert onnan szemmel tarthatták az egész telket az ablakon át. Krampuszka viszont most kedvelte meg igazán a párnáját, neki az ilyen kuckósabb helyek jobban bejönnek. Egész este itt aludt mellettem. Ha nem foglalkozom vele, elalszik és álmában hangosan szuszog. Ha megsimogatom, nyújtózik és dorombol. Egyszer még a pocakját is odanyomta álmában a tenyerembe, de aztán felébredt és gyorsan visszakozott. Ma kapta meg az utolsó adag gyógyszerét, és most este órák hosszat itt volt mellettem, nem járt már annyit az alomra.

Krampuszka új törzshelye

Ilyen sem volt még: ma este fogtunk egy egeret, közösen a két szürkével! Ahogy írtam a blogot, csapódott a macskaajtó és már hallottam is a jól ismert sivalkodást: Tappancs kezdte a sort, behozott egy kisegeret. A konyhában elengedte, az meg bemenekült a kis szemetesedény mögé. Tappancs és Nyafika ott hajkurászták, de nem fértem hozzá. Odamentem és felkaptam egy üres virágcserepet, hogy majd azzal kimenekítem a teraszra, és akkor az egész díszes társaság kint folytatja az élet-halál harcot. Megemeltem a szemetest, de az egér nem a cserép felé tört ki, hanem hirtelen eltűnt a látómezőmből. De hamarabb meglett, mint gondoltam: ahogy hátraléptem, éreztem a talpam alatt valamit. Nem teljes súllyal, de ráléptem és ezzel jelentősen meggyengítettem az ellenállását. De még mindig nem adta fel, a heverő alá menekült. Segítségül megemeltem egy kicsit a sarkát, Nyafika villant egyet és az egér ott lógott a szájában. Tappancs dühösen fújtatva nézte és kerülgette, Nyafika fenyegetően morgott. Én nem irigyeltem tőle a zsákmányát, csak csendesen örültem az első, közösen fogott egerünknek. Krampuszka az egészre fel sem ébredt.


Maestro, 2006. 05. 23., kedd #

Most, hogy végre kicsit felszabadultam a hirtelen leadandó munkák nyomása alól, délelőtt nekiültem megírni a tegnapi blogot. Csak írtam-írogattam, de még mindig jutott eszembe valami, közben néha újabb olvasókat láttam el jelszóval, szépen eltelt az idő, és a blog csak egyre hízott. Délután ezért gyorsan feltöltöttem, mielőtt elér minden írók réme, a kiégés :-) Meg kell vallanom, sokkal nyugodtabban írtam ezt a blogot, mint a néhány nappal korábbiakat is. Nem csak a mai lazább munkarend miatt, hanem mert ezúttal pontosan tudtam, hogy kiknek írom. De még ezt is lehetett fokozni: Krampuszka kezd rendbe jönni, már sokkal jobban van. Hetek óta először éreztem magam igazán gondtalannak.

Igazából ezzel a fotóval kezdődött ez a napom, pontosabban ezzel fejeződött be a tegnapi. A hálószoba ablakából muszáj volt lefényképeznem a dombok mögötti napfelkelte fényeit:

Napkelte

Nem sokkal később, mikor felkeltem, kimentem fotózni a kertbe. Az északi oldalon már javában fészkelnek, talán költenek is a tavalyi kis rozsdafarkú madarak, a fal tövébe támasztott deszkákon ennek jól látható jelei vannak. Voltaképpen az ő csettegésükre mentem ki a fényképezőgéppel, megnézni a furcsa hang forrását. Nem is igazán tartottak tőlem, 4-5 méterről fotózhattam le a párt, amint a kerítésen üldögélnek. Az egyiknek a csőrében még egy hernyó is volt, úgyhogy máris a szívembe lopták magukat.

Rozsdafarkú pár

Vasárnap vettem két kis akciós kerti lámpát. Eléggé amolyan kínai gagyinak tűntek, de olyan olcsón adták, hogy két példányba beruháztam (egyszer élünk!), mert éppen kapóra jöttek. Ezek kis, akkumulátoros lámpák, napelemmel a tetejükön. Nappal szépen feltöltődnek, és alkonyattól 6-8 órán át világítanak. Az akku persze beépített, pótalkatrészre nincs sok remény, nem raknám tele velük a kertet. De arra pont tökéletesek, hogy tesztelgessem velük, hogy mutatna valami kis világítás a kert különböző pontjain.

Kerti lámpácska

Leültem írni, és közben fecskék repkedtek körülöttem. Sarkig volt tárva a nyugati teraszajtó, ők meg éppen fészkelőhelyet kerestek. Minden vágyam, hogy legyen egy sor fecskefészek az eresz alatt, de a nappali gerendái között - bármilyen jól is mutatna - nem mindig tudnánk megfelelően kezelni a helyzetet. Mert addig oké a dolog, hogy idilli csiripelés közepette rajzolgatok, na de ha el kell mennünk valahová? Vágassak a terasz ajtajának tetejébe fecskeajtót?

Fecske a házban

Inkább becsuktam az ajtót és odaálltam mögé, nem messze, hogy ne repüljenek neki az üvegnek. Nem is akartak bejönni, hanem a fedett terasz alá kukucskáltak be, az egyik meg is kapaszkodott a függőleges betonon (hogy csinálta?) és onnan nézett rám. Egy másik majdnem nekiment az üvegnek, a fotón az a pillanat látható, amikor éppen észreveszi a veszélyt és felvág a magasba:

Fecske a terasznál

Azt hiszem, ezek a színpompás, örökké változó virágok túl színesek és túl gyorsak nekem. Mire megjegyzem valamelyiknek a nevét és hogy pontosan hol van, már elvirágzott vagy színt váltott vagy Ágicza átültette máshová. A kedvenc kis vadszőlőm a délnyugati sarokban sokkal inkább nekem való növény. Szépen növöget, nem kóborol el, nincs mindig más színe. Rohamosan nő, már sokkal magasabb Krampuszkánál :-) Lassan majd elkezdem terelgetni a hajtásait, talán valami kis szögeket be tudok ütni a kövek és a beton közé, amíg megkapaszkodnak. Aztán úgyis olyan tapadókorongokat növesztenek, hogy lerobbantani sem lehet majd onnan.

Vadszőlő, Krampuszkával

És délután kitől kapok levelet, na kitől? Azt hittem, a pofám leszakad... Aki miatt már két éve is fontolgattam a blog jelszavassá tételét, akit hiába kértem szép szóval, akit hiába próbáltam kitiltani IP alapján és akinek elévülhetetlen érdemei vannak a mostani korlátozásban is - erre most ír nekem egy levelet, hogy legyek szíves adjak neki is jelszót! A szép kérést magasról leszarta, a kitiltást mindenféle ingyenes szolgáltatókkal kijátszotta, és hiába kértem annyiszor, csak nem felejtette el az e-mail címemet. Most pedig van képe jelszót kérni, mintha csak szórakozottságból hagytam volna ki éppen őt...

Máskor ezen hetekig bosszankodtam volna, ahogy párszor ez már megesett. De ma annyi pozitív energiával töltött fel a nap eddigi része, hogy az első felháborodásom elmúltával szépen leültem a kedvenc alkotó fotelembe (miután Öreg Kövért kibányásztam onnan), ölembe vettem kicsi asszonykámat és megbeszéltük, mi is legyen ezután.

Van ugye maga a ZeBlog, amit egyszerűen szeretek írni. Szívesen csinálom, jólesik napközben is magamban fogalmazgatni az ízesebb szófordulatokat és éjjel végiggondolni az eltelt napot. Megtanított észrevenni minden apró szépséget, ami csak az életben adódik. Sok kedves embert ismertünk meg a naplónk révén. Sajnálnám tehát abbahagyni vagy az asztalfióknak írni. Aztán ott vannak a mi kedves olvasóink. Ők is sajnálnák, ha abbahagynám és jogos a kérdés, hogy miért az ő dolgukat nehezítem meg mások hülyesége miatt. Mit tegyünk hát, hogy mindezekről ne kelljen lemondanunk, de a nyugalmunk meglegyen?

Amint már említettem, ma valahogy más ember voltam. Eszembe jutott néhány korábbi szavazásunk eredménye. Belegondoltam, hogy ezt a mostani védelmet is csak idő kérdése kijátszani, ha van egy segítőkész ismerőse az ország másik végében. Úgy döntöttem tehát, hogy ne szopassuk tovább az ártatlanokat, visszaállítom nyilvánosra a blogot. Hogy az is olvassa majd, akinek nem kellene? Nem érdekel. Nagyobb veszteség lenne akár csak egyetlen olvasót is elveszítenünk miatta. Meg kell mondanom, nem volt könnyű csak úgy legyinteni a dologra, de sikerült. Megkapja tehát a blogot, legyen vele boldog, de cserébe a nyugalmamat kértem. Meglehet persze, hogy ez is csak annyit ér, mint a többi korábbi kérésem, de ezúttal nem tréfálok. Megvédem az otthonom és a családom békéjét, és mostantól ha még egyszer szembe kerülünk bárhol, nem fogok válogatni az eszközökben.

A nagy tó partja

A kertben közben sem állt meg az élet. Ágicza már a nagy tó partján gazolt, az esővízlevezető árok környékét és a tó melletti méteres sávot tisztogatta meg. Mulcsot majd csak jövő héten tudunk hozni, de addig talán csak nem kelnek ki a gyomok. A mulcs után a következő egy nagy adag fehér murva lesz. Ágicza nem bírja tovább nézni az előkert rendetlenségét, neki ott kőkert kell. A legnagyobb kövek már ott vannak és be is vannak igazgatva a helyükre. Egy nagy kupac közepes méretűt viszont még el kellene helyezni, aztán felszórni a murvával az egészet. Onnantól a növényeknek annyi, legfeljebb egy-egy nagyon elszánt csicsóka fog tudni áttörni rajta. A csicsókát éveken át irtottuk, de épp most jelent meg néhány tő az egyik évelőágyásban. Úgy döntöttünk, ezeket meghagyjuk, legalább ennyi maradjon meg mutatóba a hajdani virágzó csicsókaültetvényből...

Már második napja töltődtek napenergiával a kerti lámpák, ideje volt bekapcsolni őket. Igen egyszerűen működnek, a napelem tölti az akkut, a LED pedig bekapcsol sötétedéskor és addig ég, amíg ki nem merül az akku vagy meg nem virrad. Hamar kiderült, hogy inkább csak irányfénynek jók, mondjuk egy kerti ösvény szélét kijelölni a sötétben. Ágicza inkább olyan világítást képzelt a kertbe, ami komolyabb fénnyel megvilágít egy-egy növénycsoportot vagy fát, sziklát. Egész furcsa volt, hogy éjjel az ablakon kívül is van valami fény, mert eddig csak a mélyfekete éj volt ott kint. Valahogy így néznek ki, bár a képen túl nagy hangsúlyt kapott a nappaliból kiszűrődő lámpafény is:

Éjszakai fények

Krampuszka pocakján éppen hogy kezd visszanőni a bundája, és végre már nem világít úgy a hasa, ha oldalt fekszik vagy mosakszik. Legújabb képregényünkből megtudhatjuk, hogy Krampuszka fazonigazítása nagy sikert aratott a többi macska körében is:

Katt ide! (popup window)

Maestro, 2006. 05. 22., hétfő #

Most már biztos, hogy legalább egy árnyékolót megrendelünk, a déli kerek ablakra. Az összes többi nem olyan sürgős, de a déli ablakon át úgy süt le a nap a monitorjaimra, hogy egy órán keresztül gyakorlatilag használhatatlanok. Ha nagyon kell, az egyiket el tudom forgatni annyira, hogy ne essen rá a fény, de ez csak kényszermegoldás. Rohadt drágák ezek az árnyékolók, bár azt meg kell hagyni, hogy profik. Öt centi széles fa lamellák, majdnem olyan színben, mint az ablakaink, kicsit talán mahagónisabb árnyalatban.

Ezért jó különben, ha egy ház kicsit rusztikus jellegű, abba kiválóan belefér némi árnyalatbeli eltérés vagy pontatlanság. Azt hiszem, vigyázni is kell a tökéletességre való törekvéssel, mert akinek csak a teljesen tökéletes felel meg, annak elég csak egyszer leütni kicsit az egyik falsarokról a vakolatot és oda a boldogsága. Sokkal okosabb, ha az ember az elég jót keresi és nem vész el a részletekben. Itt látszik a különbség például abban is, hogy volt-e valaki kollégista vagy sem... Ágiczának már az is felfordulás, ha néhány bútort arrébb tolok. Nekem pedig már az is egyfajta rend, ha nem az előszoba közepére hányt a macska, hanem csak a sarokba.

A vadszőlők kezdik benőni a kerítést az északi oldalon is. Még messze nem átlátszatlan, de már minden oszlop mellett felfutott egészen a tetejéig egy-egy növény, és ha minden igaz, ezen a nyáron nagyjából végig is mennek az egész kerítésen. Úgyhogy mire akárki építkezésbe kezd a szomszédban, már csak a zöld falat fogjuk látni, esetleg felette kandikál ki valamennyire a tető.

Kezdi benőni a kerítést

Újabb virágok nyílnak a kertben (ezúttal egy lehetetlenül bordó liliom). Lassan meg lehetne csinálni a ZooBlog mellett Ágicza régi tervét, a ZődBlogot is. Végül is a képek már fent vannak hozzá, csak össze kellene állítani az őket keretbe foglaló weboldalt.

Liliom

Azt hiszem, nem fogok túl sokat írni itt a ZeBlogban a ZeBlog írásának hátteréről, a jelszavasságról és ilyenekről. Akit érdekel, van róla külön topik a fórumunkon, ott leírtam pár gondolatomat, sokkal többet úgysem tudnék hozzátenni. Annak azért örülök, hogy meglepően sokan megértik és nem nehezítik azzal a dolgomat, hogy okoskodnak vagy csesztetnek miatta, hanem egyszerűen csak beregisztrálnak és olvasnak tovább.

Elvittem Márti néni ajándékboltjába azt a négy-öt Tiffany-üveg dobozkát, amiket Ágicza még a télen készített. Bizományba vette át őket, mi pedig bízunk benne, hogy ebben a viszonylag kis forgalmú ajándékboltban is el fog kelni, és nem kell messzebb mennünk velük. Bár aztán ki tudja, itt a nyár, jönnek a turisták, az ajándékbolt meg ott van a posta mellett a főtéren, elég feltűnő helyen.

Nagymaroson rá kellett jönnöm, hogy két fajta bevásárlás van. Az egyik, amikor az ember lendületesen szlalomozik a kocsival a polcok között, és vígan dobál bele mindent, ami csak megtetszik vagy éppen eszébe jut, hogy ilyen is kell. Ez jó mulatság, férfimunka. Aztán ott van a második típusú, amikor az asszony otthon hosszú listát ír össze mindarról, amit a szegény, háztartáshoz mit sem konyító embere nem vett meg az előbb említett alkalommal. Ez másfél óra bolyongást jelent a pultok között, gyűrött listát szorongatva, a pultoslányok együttérző tekintetétől kísérve. A harmadik típusú vásárlás pedig az, amikor az asszony is eljön az áruházba, és megveszi mindazt, ami az előző két alkalommal sajnálatos módon kifelejtődött vagy nem találtatott meg a polcokon. Ez a vásárlási változat a kocsit megtört tekintettel tologató, már csak a megváltó halált váró férjek semmi mással össze nem téveszthető arckifejezéséről ismerhető fel azonnal.

Éppen rakodtam be a kocsiba, mikor hívott Ágicza, hogy valami kéményseprők vannak itt és sepernének. Ebben csak a kémény mellé felhalmozott néhány mázsa fa akadályozta őket. Mondtam nekik, hogy a kéménnyel minden rendben, ne piszkálják. Oké, felelték, de ezeregyszázat akkor is kell fizetnünk a vizsgálatért. Kicsi gyerek korom óta sok minden változott a világban. Volt egy csernobili robbanás, történt egy rendszerváltás, pártok és kormányok jöttek-mentek. Az egyetlen stabil pontot ebben a felfordult világban a kéményseprők jelentik számomra. Akik már akkor is csak becsengettek, elkérték a pénzt és nem néztek bele soha, de soha a kéményünkbe. Rájöttünk tehát, miért koromfekete ruhát hordanak: hogy ne lássa senki, milyen makulátlanul tiszta.

Ági végzett a patakparti résszel, most az egész hátsó terület ki van takarítva a kerítés és a patak között. Valamennyi mulcsunk van is még, de ha időben megérkezik az éppen mostanában esedékes átutalásunk, akkor szerdán is hozhatunk még egy adaggal.

A patakpartnál

Ma ünnepélyesen befizettem a lakásom eladása után kirótt milliós adó utolsó részletét. De most már vége. Jövő hónapban pedig az ArchiCAD utolsó részletét is átutalom, aztán majd csak ülünk a pénzeszsákjainkon, mint a kövér kapitalisták és nem is fogjuk tudni, mihez kezdjünk hirtelen ennyi megmaradt pénzzel... Illetve, a fenét. Először is befizetjük a lépcső előlegét, majd egy hónap múlva a maradékot. Aztán mosogatógépet veszünk és növényeket telepítünk. Olyanokra, hogy új bútorok, egyelőre még nem is merek gondolni.

A kert most kicsit érdekes látványt nyújt, mert a gyep közepében egy-egy helyen nem lehetett lenyírni a füvet a virágok miatt. Ezeket Ágicza majd át fogja ültetni az ágyásokba, és akkor újra egyben lehet majd nyírni a füvet.

Fűcsomók

Egyik távoli projektünk az is, hogy kockakővel burkoljuk le a kocsibeállóinkat. A beton térköveket nem tartjuk igazán ide illőnek, úgyhogy kockakő lesz. Az csak a baj, hogy nem nagyon gyártanak már ilyet, esetleg valami útfelbontás és aszfaltozás színhelyén lehetne venni. Mondjuk, ez nem olyan sürgős, csak néha eszembe jut.

Mostanában kezdek rákapni a parenyica-jellegű sajtokra. Nem is annyira az íze miatt, hanem mert ezt a sajtot - szemben a géppel szeletelt trappistával - sokkal érdekesebb felrakni a kenyérre. Letekerni a 3-4 mm átmérőjű sajtfonalat a gubóról, a letöredezett kis ficakokat természetesen a macskáknak adni (és mennyi kis darab töredezik le ilyenkor!), szóval egész jó szórakozás. Aztán a gondos mintákba tekert sajttal fedett szendviccsel a kezemben kiülök a teraszra, és szép komótosan begyűröm az egészet az arcomba.

Ági megint kissé idegbeteg, mert a nagy kertészkedésben kicsit elszámította magát az idővel és megint hajnalig tartott a rajzfeldolgozás. Ez most az ő munkája volt, de én is besegítettem a végleges layoutok összeállításába. Krampuszka a vége felé visszasettenkedett a párnájára. Általában, ahogy kezdek fáradni, úgy sereglenek körém a macskák, és segítenek tartani bennem a lelket.

Most küldte egy olvasónk ezt a linket, ahol építész blogokról írnak, és köztük rólunk is, méghozzá egészen lényeglátó módon:
"Találhatunk persze hagyományos blogokat, amiket egy építész ír, kismadarakról, szerelemről, és többek közt építészetről. Innen számos tanulságos apróságot tudhatunk meg az építész munkájáról, amiket felhasználhatunk saját házunk/lakásunk tervezésekor megrendelésekor. A magyar építésztársadalomra jellemző összezárt sorok közül is kibújik tehát egy-egy dezertőr, aki nem igyekszik fenntartani a misztikus vallás főpapja látszatot, hanem elfogadja, hogy minél többen tudunk érvényes gondolatokat gondolni az építészetről, annál jobban jár az építészet, és rajta keresztül az építészet felhasználói, azaz mindenki."
Kíváncsi vagyok, másnak is ilyesmi jutott-e eszébe a blogunkról.


Maestro, 2006. 05. 21., vasárnap #

Annyira azért még nem hajnalodott, hogy ne készítsek egy-két fotót. A párnán most Tappancs aludt, édesdeden összegömbölyödve. Ő most egészséges, viszont a kullancsok kínozzák. Naponta többet is kiszedünk belőle, mert mindenfelé mászkál és a fél erdő kullancsállománya ott fityeg a nyakában. És alighanem allergiás rájuk, mert minden csípés helyén lassan gyógyuló seb és duzzanat marad. A füle meg valószínűleg a csalántól dudoros. De az optimizmusa töretlen, és bucira dagadt fejjel is folytatja a megszokott kóborlásait.

Tappancs a párnán

Kinéztem a ház elé, és nem is a fények voltak a meglepőbbek, hanem hogy a madarak szabályosan ordítottak mindenhol, csak úgy zengett az erdő. Hangos kakukkolás, csivitelés, pintyegés és egyebek, minden mennyiségben. Nyafika persze kiszivárgott velem. Szokatlan volt neki ez a korai időpont, ilyenkor nem túl sűrűn szoktuk kiengedni, magától meg nem tudja kinyitni a macskaajtót. Feszülten figyelte a madarak ricsaját és próbált rendet tenni közöttük. Mire megfordultam, már ott volt a szájában egy fiatal veréb. Meg kell mondanom, az lárma ettől szinte egyáltalán nem csökkent.

Hajnalodik

Próbáltam legalább pár órát aludni a nyolc órai ébresztő előtt. Másfél perccel később arra ébredtem, hogy Nyafi az ágy alatt rágcsálja a verebét. Ági kikergette madarastul, de visszahozta és a sarokban majszolta tovább...

Nád termése

Nekem még volt egy tárgyalásom az irodában, aztán hazafelé vettem az irányt. Most is majdnem elfelejtettem, de a pénztárnál eszembe jutott és visszaszaladtam nagy teljesítményű kompakt izzókért. Este ki is cseréltem a nappali (illetve az irodám, nappali kinek kell) lámpáiban az égőket. Nagyjából fele fogyasztással háromszoros most a fénymennyiség, a 40-es izzók helyett berakott kompaktok darabonként egy 120-as izzó fényével világítanak. Fényárban úszik a ház.

Trükkös tükörképek

Én pedig megyek aludni. Most már tényleg.


Maestro, 2006. 05. 20., szombat #

Az átállás viszonylag zökkenőmentesen lezajlott, bár az egész délelőttömet a regisztrációs levelekre való válaszolással töltöttem. Nem lepődtem volna meg némi szemrehányáson, de akik komolyan érdeklődnek a ZeBlog iránt, azok a jelek szerint komolyan is veszik a kérésemet. Régóta húzódó tépelődésem végére sikerült most pontot tenni, és máris sokkal jobb a kedvem. Minden szempontból jónak érzem ezt a mostani rendszert: először is, ezzel a viszonylag komoly IRL-adatokat igénylő regisztrációval biztosan sikerül kizárni a ZeBlog olvasásából néhány olyan embert, akiknek jó lenne minél kevesebbet tudni az életünkben bekövetkező változásokról. Úgy viszont nincs semmi értelme az egész blognak, ha nem írhatok bármiről őszintén. És ha már valahol határt kell szabni a kiáramló információknak, akkor inkább az olvasókat válogatom meg, mint a szavaimat. Másodszor, sokkal szívesebben írok hús-vér embereknek és nem ismeretlen, névtelen nickeknek. Harmadszor, nekem fontos a kölcsönösség. Egy ideje nem is mindig volt már kedvem írni, megkeseredett a szám íze attól a gondolattól, hogy olyanoknak kellene éppen lelkesen írnom, akik egy kurva kattintással sem képesek azt viszonozni. Ennek most vége. Legfőbb ideje volt már, mert a munkámmal is csak akkor foglalkozom, amikor szép az idő és jó a hangulatom. A hobbimmal aztán pedig tényleg csak virágos jókedvemben szeretnék foglalkozni. Negyedszer, annak is örülök, hogy akik rendszeresen szavazgattak és írtak nekem máskor is, azokat mostantól nem éri hátrány a többiek miatt.

Aki csak semleges érdeklődőként olvasná a blogot, annak kis kényelmetlenséget jelent a regisztráció, de ha ennyit meg tud tenni, akkor sem marad le semmiről. Aki viszont nem szívesen regisztrált be, vagy netán kínos kényszernek érezte, annak pedig épp most nyílt egy topik a fórumunkon, ott kiöntheti a szívét.

Már sárgában is!

De mit fecsegek én itt a blogírás nyavalyáiról, mikor van sokkal fontosabb hír is! Egy sárga tavirózsa is kinyílt a tóban, pár méternyire a másik háromtól. Hiába mondtam Ágiczának, hogy tavaly is ugyanilyenek voltak, ő nagyon fel van villanyozva, mert a völgyünk hideg éghajlatának dacára nálunk már csoportosan nyílnak, míg a többi tavas ismerősnél még sehol nincsenek.

Tavirózsa-kiállítás

Direkt csinált olyan fotót is, ahol mind a négy virág jól látható, és most szerte az országban irigységtől sárgulnak mindazok, akiknek nincs ilyen sok és szép virágjuk. És az egyik fiatal tavirózsa a kis tóban is hamarosan virágot fog hozni. Már láttuk a bimbót a víz alatt 20-25 centire, pár nap alatt feljön a felszínre és kinyílik. Engem még mindig jobban érdekelnek a izgő-mozgó élőlények, hamar felfedeztem egy érdekes bogarat az egik sásféle levelén. Átlagos kis bogár volt, de hatalmas csápokkal, amiket ide-oda lengetett.

Csálécsáp

Amióta Tappancs egyszer csuromvizesen jött be a kint szakadó esőből és ráfeküdt a kispárnára, azóta Krampuszka nem fekszik oda. Eddig tartott a pünkösdi királyság, most vagy üres a párna, vagy egy nagy szürke jószág nyúlik el rajta, és álmában elnyúlva lekalamászik mindent az asztalról.

Írisz

Hajnalodik. Megyek aludni.


Maestro, 2006. 05. 19., péntek #

Privát szféránk védelme érdekében változtattunk valamelyest a ZeBlog struktúráján. Mostantól a legutolsó egy hónap bejegyzéseit csak regisztrált felhasználóink érhetik el. Ha szeretnéd Te is elolvasni a legfrissebb bejegyzéseket, a következőt kell tenned:

- Minden megbízónknak (a régebbieknek is) alanyi jogon jár a belépés. Egyszerűen csak használd a webes tárhelyedhez kapott felhasználónév/jelszó párost. Ha már nincs meg, írj egy mailt és elküldöm megint.
- Személyes ismerőseink egy e-mailben kérhetnek jelszót a maestro@mds-epitesziroda.hu címen.
- Mindenki másnak: június elsejétől könnyítünk a regisztráción, azután bárki beregisztrálhat, aki szeretné naprakészen olvasni a ZeBlogot, az egyetlen feltétel a névtelenségből történő kibújás: e-mailben kérhetsz jelszót a fórumos nickneved, a valódi neved, egy nem titkosított telefonszám és egy rövid bemutatkozás mellékelésével. Az e-mailt arról a számítógépről küldd, amelyikről majd a blogot is szeretnéd olvasni, több (otthoni/munkahelyi) gép esetén mindegyikről küldd el a levelet. A megadott adatokat bizalmasan kezeljük, harmadik félnek nem adjuk át, az adatkezelés célja kizárólag a felhasználóink egyértelmű azonosítása.
- Még másabbaknak: ha a fenti feltételek egyikének sem felelsz meg, és regisztrálni sem kívánsz, akkor várd ki türelemmel a hónap végét, amikor is minden addigi írásunk átkerül a nyilvános archívumba, úgyhogy semmiről sem maradsz le. Vagy terveztess velünk valamit. Vagy ismerkedj meg velünk személyesen is :-)

Látható tehát, hogy nem célunk az építkezésünk történetét vagy a későbbi éveket sem elrejteni az olvasóink elől. Csak részleges lesz az autentikáció: az összes archívum nyilvános marad, 2003. tavaszától napjainkig, nem zárjuk el a több év alatt összegyűjtött építkezős tartalmat, sem az állatfotókat, sem a panorámákat, de még a Legendás Mészhidrátot sem. De a mindennapi dolgainkról real-time módban csak azok olvashatnak, akiket személyesen is ismerünk. Az internet persze alapvetően névtelen, de a ZeBlog nem egy szokványos blog. A ZeBlog a mi kis világunk és mi jobban szeretjük itt a névvel-arccal rendelkező embereket.

Tavirózsák

Már két tavirózsa virágzik a nagy tóban. Egy-egy ilyen virág 4-5 napig marad meg, de sorban hozzák az újabb virágokat. A nagy tónak lassan meghatározó eleme lesz a fotókon a kerti pergola, annak a tükörképe segít betájolni, melyik részét látjuk is éppen. Az alábbi, közeli tavirózsa-fotón több érdekesség is megfigyelhető: a kép közepétől kicsit jobbra fent egy pici béka ül a levél közepén, jobbra pedig egy fiatal tavirózsa bontogatja leveleit. A tó még mindig szép átlátszó, és még ha romlik is valamennyit a nyári napsütésben, nekünk jó lesz. Falura elmegy, na.

Tavirózsa békával

A következő egy mocsári nefelejcs, rajta vízcseppekkel. Ez most nem harmat, hanem az egész nap, kisebb-nagyobb megszakításokkal szemerkélő eső maradványa.

Mocsári nefelejcs

Lassan készen lesz a patak melletti terület gyomlálása. Ágicza az eső ellenére szorgosan tevékenykedik a kertben, és persze fotózza rendületlenül a virágokat. Még mindig rengeteg képet készít egy-egy növényről, de már akadnak köztük egészen élesek is.

Kúszó verbéna

Nyafika a legnagyobb esőben is kint volt egerészni, és olyan ázott kisegeret hozott haza, szinte kifolyt a szájából. Mostanában már nem is mindig hozza be a házba a zsákmányát, hanem ha kint is láttuk már, akkor elvonul vele a ház mögé és ott eszi meg. Krampuszka pedig - ha nem látom, el sem hiszem - átmerészkedett a szomszédba. Már éppen szólni akartunk neki, amikor valószínűleg észrevette a kutyát, mert hatalmas sprintet vágott le, majdnem levágta a kanyart a tavon át, és ezerrel rongyolt be a házba. Ha éppen nem kalandozik, akkor viszont az asztalomon lévő párnán alszik, abszolút rutinnal ugrik fel és helyezkedik el rajta.

Rózsa

És kinyílt a kertünkben az első rendes rózsa is. Nem tavi, nem rózsának kinéző tulipán, hanem igazi piros rózsa. Állatot ma nemigen láttunk, ebben a randa esőben nem is tudom, hol bújkálnak, de valahova biztos bevackolták magukat. Egyetlen benti állatunk egy lepke volt, ami a fal sarkán üldögélt. Igen óvatosan keltem fel a helyemről és közelítettem meg, nehogy elriasszam. Aggodalmam felesleges volt, mert az öt centire az orra elé tolt fényképezőgéptől sem rémült meg, és még órákkal később is ugyanott ült.

Lepke

Az estét - a héten először - teljesen a pihenésnek szenteltem, most már nem rajzolok, nem írok semmit, marad tehát a henyélés és filmnézés.


Maestro, 2006. 05. 18., csütörtök #

Estefelé kint sétáltam a kertben, és hátul a patakpartnál egy egész csomó szúrólegyet láttam a nefelejcsek körül. Próbáltam röptében lefotózni a levegőben - nem lehetetlen, mert másodperceken át egy helyben lebegnek -, de végül csak egy levélen pihenő példányt sikerült lencsevégre kapnom, a szokásos virágszívogató képeken kívül.

Pihenő szúrólégy

Néhány növénnyel arrébb láttam egy lepkét is, aminek mintha ormánya lett volna, legalább is nagyon úgy nézett ki az a piros izé a fejénél. Sajnos, nem tudtam közelebbről is megszemlélni, mert megijedt tőlem és elrepült.

Ormányos lepke

A teraszon Nyafika fogadott, ott heverészett a napsütéstől meleg kövön. Ahogy meglátott, rögtön begömbölyödött és nézett rám a szokott pajkos vigyorával, aztán pedig hempergett ide-oda, mintha már pocakoltam volna.

Nyafika hempereg

Nincs mostanában jó kedvem. Ahogy végeztem a napi munkámmal, lefeküdtem aludni már délután. Este keltem csak fel, blogot írni. A szavazásunk napok óta nem megy tovább negyvennél, ezért úgy döntöttem, hogy egyelőre nem lesz több szavazás a fórumunkon. És, ahogy annak idején ezt megígértem, mostantól jelszavas lesz a ZeBlog. Nemá B+? Debizony. Tetszettek volna szavazni.

Azt hiszem, egy kis magyarázattal azért tartozom olvasóinknak. Nem a szavazás hiánya volt a megszorítások legfőbb oka (bár nem volt ellenemre rúgni egyet mindazokon, akik le se szarják a szép kérést). Hanem a saját privát szféránk védelme. Egyrészt már régóta szándékomban áll kizárni néhány embert a mindennapjainkból. Nem valami okoskodó fórumozókat, ennél komolyabb az ügy. Másrészt, mivel sok és bizalmas információt is leírunk magunkról és a házunkról, a munkánkról és a beruházási terveinkről, ezeket nem szeretném többet névtelen olvasók kezében tudni addig, amíg igazán aktuálisak. És mert úgy általában is utálom a névtelenséget.

Ideraktam egy kispárnát az asztalom sarkára, ez sokkal jobb a pulóvernél,mert Ágcza nem viszi el este, mikor fázni kezd. Krampuszka hamar fel is fedezte, és most itt alszik mellettem.

Krampusz a párnán

Azért kicsit nyugtalanabb lett az idegenben eltöltött éjszaka és a sok vizsgálat után. Az előbb megsimogattam, mire fél métert ugrott helyből a levegőbe, lerúgta a párnája körül elhelyezett összes papírt a földre, aztán csak állt a földön buta képpel (valószínűleg akkor ébredt fel). Utánamentem, visszahoztam a párnára. Összegömbölyödött és aludt tovább.

Most, hogy minden Krampusz körül forgott az elmúlt napokban, a szürke macskákat kicsit a sorsukra hagytuk. Szerencsére őket nem viseli meg annyira, mert úgyis egész nap a kertben kószálnak. Öreg Kövér pedig ilyenkor sokkal aranyosabb, és le sem tudjuk vakarni magunkról, ő kiköveteli magának a törődést (hiába, az én nevelésem).

Katt ide! (popup window)

Maestro, 2006. 05. 17., szerda #

Délelőtt még az utolsó simításokat végeztem egy munkámon, Krampuszka pedig - ahogy minden betegségből felépülőben szokta - az ölemben aludt, ki sem lehetett volna onnan robbantani. Három helyen is leborotválták a bundáját, a mancsán és a nyakán a vérvételhez, a hasán meg az ultrahang miatt. Biztosan fázik is emiatt, mert azóta főleg hason fekve látom.

Pocakmelengető

Ezen a fotón látható az asztalom új, véglegesnek tűnő elhelyezése. Összességében jó így, csak sürgősen kellene valami árnyékoló a déli kerek ablakra, mert 11 felé egy órán át gyakorlatilag használhatatlan a számítógép a monitorra eső direkt napsütés miatt. Érdemes megszemlélni az asztal sarkát is, az ott látható macskafélének csak egy összehajtogatott pulóver kellett, hogy megtelepedjen és el se mozduljon onnan órákon át.

Újabb elrendezés, beépített macskával

Ez így tökéletes, mert nem zavarja az sem, ha felkelek a helyemről, de közben mégis ott van a közelemben, karnyújtásnyira. Mindig mondom, hogy nem is igazi otthon az, ahol nincs macska! És természetesen nem is igazi munkahely az, stb.

Krampuszka az asztal sarkán

Egész éjjel esett az eső, még hozzá nem is akárhogy, áthallatszott a tetőn is. Foly mindenfelé a telken, de az árkok szépen elvezették. Ágicza a nagy eső ellenére is kiment a kertbe fotózni, ugyanis rendkívüli témát talált, kinyílt az első idei tavirózsa!

Az első tavirózsa

Az asztalom sarka egészen népszerű lett. Gondolom, annak is szerepe van ebben, hogy remek kilátás nyílik a kertre, vagyis a szekrénytetőhöz hasonló stratégiai jelentőségű pozíció. Ahogy Krampusz ott hagyta, Nyafika foglalta el, és onnan nézett kifelé a teraszra.

Nyafika is megfordult erre

Pestre ma csak én mentem, és nem vittem utánfutót sem, mert úgysem lett volna elég pénzünk mulcsra. Csak kontaktlencséket váltottam ki Áginak és eledelt vettem a macskáknak, aztán mentem az irodába.

Lassan már általános tapasztalatként mondhatom ki, hogy azok lesznek a legjobb házak, amikből kihagyjuk a garázst. Eleve, minek egy rohadt kocsinak több milliós tárolóhely, mikor szépen elvan a ház előtt is? Manapság már nem divat 20 éves kocsikat azzal reklámozni, hogy 'garázsban tartott'. Amint kidobtuk a házból a garázst, hirtelen lett rendes helye mindennek. Nettó 150 négyzetméteren lazán elfért 5 hálószoba, nappali-étkező-konyha, valamint a kiszolgáló helyiségek és még két tároló is.

Ha már ott voltam az irodában, lementem a Józsa bemutatóterembe is, megnézni élőben a fareluxát. Nagyon jól néz ki, éppen illene a házunkhoz. Majdnem négyszer annyiba kerül, mint az alumínium, de ég és föld a kettő. Néztem a farolettát is, van sima feltekeredős és római roló rendszerű. Ezek sem rosszak, de nagy hátrányuk, hogy nem tudják a leeresztett de mégis részben fényt átengedő állást, mint a reluxa. Nekem tetszene a szalagfüggöny is - az is létezik fából - de Ágiczánál már kezd fóbiává válni a szalagfüggöny utálata, ezért arról le kellett mondanom. Az is igaz persze, hogy a macskák a régi lakásban is mindig átközlekedtek a lamellák között, gyakran leszaggatva az alsó gyöngyláncot. A reluxán nem férnek át, azt talán jobban békén fogják hagyni.

Úgy tűnik, használ a gyógyszer Krampusznak, mert már nem rohangál percenként pisilni, hanem szépen mászkál a kertben és alszik a heverőn, mint minden rendes macska.


Maestro, 2006. 05. 16., kedd #

Reggel tízkor első dolgom volt felhívni a gödi állatkórházat, hogy mi van Krampuszkával. Még nem sikerült megvizsgálniuk, telefonáljak később. Közben nekem is el kellett indulnom Szobra, a saját hasi ultrahangomra, ami tekinthető egyfajta szolidáris gesztusnak is Krampusz felé. Elég érdekes volt, hogy mindenkit 11-re rendeltek be, úgyhogy éppen úgy sorba kellett állni, mintha csak úgy odamentem volna. Már majdnem sorra kerültem, amikor még egyszer felhívtam az állatkórházat és addigra már megvoltak a vizsgálattal.

Kiderült, hogy nincs akkora baj, sem kő, sem homok nincs a húgyhólyagjában, csak egy komolyabb gyulladás. Erre kap most egy erősebb gyógyszert, és attól igen jó eséllyel helyre fog jönni. A szokásos módon, a mai adagját megkapta injekcióban, és egy héten át kell még gyógyszerezni. Délután pedig akár már mehetek is érte.

Persze, ahogy végeztem az orvosnál, azonnal indultam is haza a macskakosárért, aztán nyomás Gödre. Útközben azért megálltam még Verőcén, a falu végén van egy kimondottan autógumikra szakosodott kis műhely, vettem két Firestone gumit az első kerekekre. Az egyikkel a kilyukadtat pótoltam, a másik meg úgyis olyan kopott volt már, hamarosan cserélni kellett volna azt is. Mindenesetre ezt az abroncsot elhoztam, mert majd felrakatom valami olcsó felnire és akkor lesz még egy pótkerekem, a hosszabb távú utánfutós szállítások esetére. Csak fél óra múlva tudták volna felszerelni, ezért abban maradtunk, hogy majd visszafelé jövet benézek megint.

Az állatkórházban még nem volt rendelés, azonnal bemehettem és átadták a kismacskámat. Be akarták rakni a szállítódobozba, de én előbb egy kicsit a vállamra vettem, hadd nyugodjon meg. Közben elmesélték a vizsgálati eredményeket és a további kezelést, kaptam gyógyszert. Hazafelé megint keservesen nyivákolt, de ezúttal rátaláltam a megoldásra: énekelni kell neki! Amúgy fütyörészni szoktam a saját szórakoztatásomra, de attól csak még jobban nyávog és sietne megmenteni, mert valami segélykiáltásnak képzeli. De az énekszó megnyugtatta. Népdalokkal kezdtem, és hatalmas sikert arattam. Krampusz abbahagyta a nyivákolást, elfeküdt a kosár alján és nézett rám szép csendben. Aztán Kormorán-dalokat énekeltem neki, mert mostanában sokat hallgatom őket és úgyis itt motoszkálnak a fejemben. Néha próbáltam abbahagyni, de akkor megint jött a szívet tépő nyervékolás. Amikor végül kimerült a repertoárom, akkor pedig a 'Tente, baba, tente' dallamára szerzett 'Ne nyivákolj, Krampusz' című és szövegű dalocskával szórakoztattam a nagyérdeműt. Így utaztunk hát hazafelé, víg nótaszóval.

Felrakták a gumikat a kocsira. Több minden is imponált itt a szervizben. Az egyik, hogy hosszadalmas ügyintézés és ISO-900x nyomtatványtenger helyett azonnal a lényegre tértek. A másik, hogy én is nézhettem, mit csinálnak. Rágurultam egy emelőre, gumitömbök a kocsi alá és megemelték. A csavarokat sűrített levegős, ütvefúró-szerű csavarozóval tekerték ki, csak itt a tekerés irányába ütött a gépezet. Villámgyorsan lekapták a gumikat a felnikről, feltették az újakat, felfújták (fejből tudták, mi kell a Cliónak), és már vissza is tették, Krampuszka a kocsiban csak nézett ámultan.

Virág makró

Ágicza közben próbálkozott a makrofotózással, meséltem neki néhány trükköt, amivel növelheti a mélységélességet és most szépen ki is próbálgatta őket. Természetesen rögtön akadt pár széplelkű olvasónk, aki felháborodott amiért kiröhögtem a minap a bénaságáért. Pedig már igazán megszokhatták volna, hogy semmit sem teszek ok nélkül. Soha nem nevetném ki azért, mert nem tud akkora súlyt felemelni, mint én vagy mert nem tud beszerelni egy winchestert a számítógépbe. De a fotózás az más, mert a fényképezőgép használatát a gép megvásárlása óta havi rendszerességgel felajánlom neki, hogy megtanítom - és ő mindig éppen nem ér rá. Aztán nekiáll fotózni és csodálkozik, hogy nem az lesz a képen, amit szeretne. És persze engem anyáz meg 'a hülye gépemet'.

Krampusz örömmel vette újra birtokba a házat. A gyógyszer máris hathatott valamit, mert nem az alomra rohant először, hanem kint nézelődött a kertben. Azért sokkal barátságosabb így a ház, hogy megint itthon van ez a kis gombóc is.

Megkaptam a Józsától az árajánlatot a fareluxára. Ezek szerkezetileg rendes reluxák viszonylag nagy, 50 mm széles lamellákkal, csak éppen trópusi fából készülnek, nem műanyagból vagy alumíniumból. Sajnos, a kerek ablakra 72 ezer körül jön ki, a teraszajtó felére való méretű pedig 60 ezer. Voltaképpen nem sok, csak előbb legyen meg a lépcső...


Maestro, 2006. 05. 15., hétfő #

Ma is kerestem a virágok között a szúrólegyeket, de most nem volt kedvük erre repülni. Voltak helyettük valami halványszürke méhecskék, de azok olyan gyorsan cikáztak ide-oda, hogy nem tudtam lefotózni őket. A teknős sem volt sehol, kár is volt kimennem a kertbe.

Érdekeset mesélt ma a Családi Ház szerkesztője. Kiírtak egy pályázatot valami az év családi házára, két kategóriában: megépült házak ill. tervek. A bírálásra neves Kossuth-díjas építészeket kértek fel. Akik a megépült terveknél nem osztottak ki 1-2-3. díjat, csak dicséreteket. Ez még valahogy elfogadható, bizonyosan nem volt olyan színvonalú egyik pályamunka sem. A számítógépes látványterveket viszont nem is voltak hajlandók elbírálni, mert az igazi látványrajz csakis kézzel készülhet, papírra! Hát persze, a fénykép meg üveglemezre, a hangfelvétel pedig viaszhengerre... Egy szép szabadkézi rajz lehet akár művészi értékű alkotás önmagában is, de a leendő házat bizony csak őszintébben megmutatja egy körbejárható QuickTime modell...

Krampuszka állapota viszont nem javult, még mindig öt percenként jár ki az alomra, az utóbbi napokban már át is költözött a fürdőszobai székre, hogy elég közel legyen, ha szólítja a szükség. Ágicza felhívta a nagymarosi állatorvosunkat, aki azt mondta, hogy Gödre kellene bevinni, ott tudnak ultrahangot is csinálni és megnézni, nincs-e valami kő szegénykében.

Ha már a kő szóba került, mi elmentünk a kőbányába, és most megint a fenti részen keresgéltünk köveket. Minden robbantás után teljesen más a választék, érdemes minél többször kimenni és mindig olyan fajta köveket válogatni, amiből éppen jó a felhozatal. Most tehát az ágyásszegélyekhez vittünk köveket, majd mikor nem sokkal négy óra előtt eszünkbe jutott, hogy ötre már Gödön kellene lennem, áttértünk a nagy méretű díszkövekre. Ezekkel igen gyorsan megtelt az utánfutó, indulhattunk is. Ahogy megyünk lefelé a domboldalban, érzem ám, hogy igencsak húz jobbra a kormány - a jobb első kerék kidurrant. A fennsíkról már eltakarították a múltkori szerterepült köveket, de ennek ellenére elkaphattunk egyet, vagy pedig egyszerűen csak most fáradt el a gumi. Már így is késésben voltunk, de félreálltunk és villámgyorsan kereket cseréltünk (a Forma-1 team sírva jegyzetelt volna, ha látja). A mérlegnél nem volt senki, és hamarosan már 5-6 kamion is állt mögöttünk. A főnök sehol, pedig Ágicza nézte a távolabbi épületben is. A sofőrök azt tanácsolták, hogy menjünk nyugodtan, de én nem akartam fizetés nélkül meglógni. Végül odajött az egyik markológépes szaki. Kérdeztem tőle, hogy a főnök merre van, de nem tudta. Neki fizethetek-e, azt sajnos nem. Oké, mondom, mi viszont nem tudunk tovább várni, akkor hát legyen a cég ajándéka? Nézett nagyot, aztán csak nevetett és legyintett, hogy menjünk :-)))

Ahogy hazaértünk, Tappancs még mindig ugyanott ült a ház előtti ágyásban, ahol Ágicza induláskor hagyta. Eredetileg az utánfutó alatt feküdt, ezért tette át Ági a virágokhoz. Láthatóan egészen megbarátkozott az új helyével, és határozottan jól is mutatott a virágok között.

Katt ide! (popup window)

Összecsomagoltuk Krampuszkát és útnak is indultam vele azonnal. Az út elején még nyivákolt a dobozában, aztán végre abbahagyta és elszenderedett. A gödi állatorvosi rendelő inkább állatkórháznak számít már, több orvossal és komoly felszereltséggel. A váróban - remek ötlet - kiraktak egy tévét, amin stílszerűen valami állatos természetfilm-csatorna ment, így egész jól kibírtam azt a másfél óra várakozást. Krampuszkát kivettem a macskakosárból, hátha a közelemben kicsit megnyugszik. Szegény pici cicám, belefúrta magát a nyakamba, minden karmával belém kapaszkodva, és csak pihegett megszeppenten. Nagyon félhetett, a talpán egészen forrók és izzadtak voltak a párnácskák, ilyen stresszes tüneteket csak az orvosnál szokott produkálni. Voltak a váróban kutyák és más macskák is, de mind eléggé megilletődötten üldögélt, és Krampusz sem törődött velük. Másfél órán át le sem lehetett robbantani a vállamról.

Aztán mellém ült egy hölgy a váróteremben és kérdezte, mi a neve a cicának. Amikor mondtam, hogy ő bizony Krampusz, megkérdezte, hogy nem a ZeBlog írója vagyok-e. Persze, így macskástul nehéz megőrizni az inkognitómat :-) A várakozás hátra lévő ideje máris sokkal hamarabb eltelt, ahogy elbeszélgettünk.

A rendelőben Krampuszkának már nagyon melege volt. Elhasalt a vizsgálóasztalon, kezét-lábát szanaszét dobva átölelte az acél asztallapot. Vért vettek tőle, aztán vesevizsgálat és ultrahang. A vérvételnél még bent voltam vele, beszéltem hozzá és nyugtatgattam. A szürke macskáktól több ember egyesített erejével lehetett csak vért venni, Krampusz viszont nagyon békésen tűrt mindent, meg sem nyikkant. Pedig nem csak a mancsát szúrták meg, hanem a nyakából is vettek vért, mert csak ott volt elég nagy a véna.

Megfigyeltem, hogy míg az emberorvosok rendelőjében néha igencsak unott és kelletlen képet vágnak a nővérek, addig az állatorvosoknál kivétel nélkül csak mosolygós kiscsajok találhatóak, akik láthatóan szeretik a pácienseiket és szívesen foglalkoznak velük.

Krampuszkánál van egy kis gyulladás, de az ultrahang nem járt sok sikerrel. Annyit tudunk, hogy nagy köve nincsen, de a kisebb követ ill. homokot csak tele hólyaggal lehet kimutatni. Abban maradtunk, hogy ott tartják éjszakára a rendelőben, próbálják itatni és nem kap almot, hátha marad benne valami. Az éjszakai szállásért és a második ultrahangért pedig nem is kell fizetni (úgy látszik, ma mindenütt a cég vendégei vagyunk :-). Reggel megvizsgálják, holnap délelőtt kell betelefonálnom, hogy mire jutottak vele. Ha csak gyógyszer kell neki, akkor délután el is hozhatom. Ha műteni kell, akkor még egy nap. Szegényke, még soha nem volt teljesen egyedül, idegenek között! És még csak el sem búcsúzhattam tőle, mert addigra már elrakták a macskamegőrzőbe.

Katt ide! (popup window)

Szomorúan, üres kocsival mentem hát hazafelé. Itthon beletemettem bánatomat egy nagy adag gyümölcssalátába, de ez sem segített. Már ott álltam joghurtba mártott ujjal, mikor eszembe jutott: ezúttal hiába várom, hogy felberregjen és ideügessen egy kis fekete gombóc. Nyafika megérezhetett valamit, mert felugrott az ölembe és egy órán keresztül éktelen hangosan dorombolt nekem.


Maestro, 2006. 05. 14., vasárnap #

Ezúttal időben felkeltem és neki is láttam, így sikerült újra lepermeteznem a hernyók által fenyegetett fákat és a rózsabokrokat. Érdekes, hogy korán reggel milyen szélcsendes idő van, de utána ahogy sütni kezd a nap és felmelegszik a levegő, egész nap van valami gyengébb-erősebb légmozgás. Délutánra már komoly széllé erősödött, az árnyékolókat is csak fél méterre tekertem ki, jobban nem mertem.

Visszaraktuk az asztalomat a két teraszajtó közti sarokba. Most van fény ezerrel, kicsit sok is, de aztán rájöttem, hogy lehet még feljebb tekerni a monitorok fényerejét, aztán letöröltem róluk a port is, és máris nem volt olyan zavaró a teraszokról beáradó fény. Még szokom az új helyet, de egy előnyét máris észrevettem: fel sem kell kelnem a székből, csak hátra kell nyúlnom és éppen le tudom kapni Krampuszkát a macskalépcsőről, ahogy lefelé ballag. Amíg nem ismeri ki ezt a trükköt is, addig meglehetősen nagy veszélyben lesz a pocakja :-)

Sikerült egészen közel lopóznom az ijedős kis teknőshöz. Eddig szinte ahogy feltűntem a tó partján, máris vetődött be a vízbe. Most azonban rájöttem a dolog nyitjára és egészen lassan, de folyamatosan mozogva közelítettem meg. Ezt már nem ítélte annyira fenyegetőnek, mert fél méterről dugtam az orra elé a fényképezőgépet:

Ijedős teknősbéka

Ágicza megpróbálta lefényképezni a kertben nyíló ínfű virágját, de sehogy sem sikerült neki ráállítani az élességet. Mondanom sem kell, hogy a heves anyázás célpontja eleinte a fényképezőgép volt, de mikor kimentem és sorozatban csináltam a tűéles képeket, akkor hamar ellenem fordult a harag áradata. Pedig csak annyit csináltam, hogy a megfelelő helyre irányítottam a keresőt az élességállítás közben, és csak akkor exponáltam, ha láthatóan a jó célpontot kapta el az automatika. Évek óta ajánlgatom Áginak, hogy megtanítom a fotózás alapelveire illetve legalább alapszinten bánni a fényképezőgéppel. Mert most ha nem sikerül valami, akkor szidja a hülye fényképezőgépet és a hülye férfiakat, akiknek bezzeg engedelmeskedik az a hülye masina.

Sajnos, nem igazán deríti jobb kedvre asszonykámat az sem, hogy ilyenkor demonstratívan kinevetem és megjegyzem, hogy vagy meg kellene tanulni bánni vele, vagy pedig nem kellene szégyellni, hogy alulmaradt egy mesterséges intelligenciával vívott harcban. Bár a fényképezőgép még istenes, a múltkor a Cora előtt nem tudott kivenni egy kocsit a sorból, mert a százas bedugása közben nem befelé nyomta a láncot, hanem már húzta volna kifelé. Kiderült, hogy évek óta küzd ezekkel a kocsikkal, mert csak akkor sikerült kihúznia a láncot, amikor véletlenül gyengébben húzta meg. De nem is ez a szomorú, hanem hogy ezek szerint meg sem próbálta kipuhatolni a lehetőségeket, hanem beletörődött, hogy a kocsik lánca nehezen jön ki és azt hitte, hogy én csak azért tudom kiszedni elsőre, mert olyan erős vagyok. Azóta ugratom azzal is, hogy ami egy bevásárlókocsi zárjánál bonyolultabb szerkezet, azzal ne is próbálkozzon, mert alulmarad :-)

Indás ínfű

Amíg az élességállítás technikáját magyaráztam Áginak, megjelent a színen az általunk csak szúrólégynek elkeresztelt pici, szőrös állatka, ami feltűnően hosszú ormánykájával szép módszeresen szippantott egyet minden virágból. Nagyon jópofa volt, és mivel elég megfontolt tempóban repült virágról virágra, sikerült is lefényképeznem (a ZooBlogban több kép is van róla):

Nektárszürcsölő szúrólégy

Kezd megtisztulni a gaztól a kert hátsó része is, a kerítés mögötti, patakparti félsziget is. Ági ma egész nap ott kapált, és nagyjából a felével végzett is. Még nem tudom pontosan, mi lesz itt, szalonnasütő vagy kis faház - vagy a szúnyogok nagy tömege miatt semmi, csak egy mini botanikus kert az árnyékkedvelő növényekből. Mert kiderült, hogy a magas gaz között megvannak még a másfél éve elültetett mindenféle növények. Majd mulcs, zúzottkő út és gyep lesz itt is. Azt még nem tudjuk, hogy ki fog erre járni, de az biztos, hogy ha mégis erre téved valaki, akkor szépen gondozott kertet fog találni.

Madarak költöztek a nyugati terasz feletti oromfal csúcsába. Ezúttal nem volt fárasztó a lesben állás, csak elfeküdtem a stég deszkáin és készítettem a fotókat. A legtöbbön csak üldögéltek a madarak, az egyik a tetőgerinc legvégén, a másik a GSM-antennán. Utána mutattam nagy büszkén Ágiczának, hogy miféle madarak laknak ott fent. Ő meg lebiggyesztett ajakkal felelé, hogy ezek közönséges verebek. Attól tartok, ornitosznob is az én dárgám...

Veréb leszállás előtt

Nem is tudom, miért nem fényképeztem le tegnap a frissen elhelyezett díszkövet a kis tó partján. Most mindenesetre bepótoltam. A kép elsősorban a követ mutatja be, de a háttérben látható egy másik szürke objektum, ami éppen mosdik és a levegőbe tartott fehér mancsos lába olyan, mintha fehér zászlót lengetne - pedig csak a fényképezőgéppel vettem célba.

Díszkő, macskával

Azt hiszem, marad az asztalom ebben a sarokban, egészen kezdem megszokni. Azért valami fareluxa vagy faroletta fog kelleni a teraszajtókra. Nem is annyira a nappali fény miatt, hanem hogy éjjel ne a nagy feketeség közepén érezzem magam. Meg a negyvenes égők helyett 23W-os kompakt izzókat fogok berakni, azoknak háromszor akkora a fényük és csak fele annyit fogyasztanak.


Szavazás, 2006. 05. 14., vasárnap #

E heti szavazásunk: Hogy reagálsz a szelíd erőszakra (hittérítő/ügynök/stb)?

Mindannyian ismerjük azt a helyzetet, amikor valaki nem ért a szép szóból. Meg akar téríteni, rá akar beszélni valami befektetésre, vagy csak egyszerűen akar tőlünk valamit. Megmondjuk neki, hogy nem. Megmondjuk még egyszer. Olyan egyértelműen, hogy más ember már sűrű elnézéskérések közepette távozna. De ő nem akarja megérteni, hanem kedvesen és udvariasan, de csak mondja tovább a magáét. Kulcsszavai: de ha mégis, azt azért még elmondanám, és arra gondolt-e, stb.

Azt is utálom, ha nyíltan próbálnak ellentmondani nekem, de az legalább feltételez némi kurázsit is - tehát akár még imponálhat is, ha valaki képes rá. Amit viszont abszolút nem tudok tolerálni, az ez a fajta 'szelíd erőszak'.

Éppen ezért tartom roppant aljas dolognak, mert sunyi módon, udvarias szavak mögé rejti az agresszióját. Azt mondja, hogy 'csak annyit kérek, gondolja meg még egyszer', de igazából az az üzenete, hogy 'addig nem hagylak békén, amít nem engedsz nekem'. Visszaél azzal, hogy a látszólag szelíd fellépése miatt jó képet kellene vágnom a dologhoz. Hiszen ő csak kedvesen szólt - és persze én leszek az agresszív bunkó, mikor egyszer megunom és rátenyerelek a szájára. Sokan végül inkább engednek nekik, mert nem akarnak udvariatlannak tűnni.

Néha megpróbálkoztam azzal, hogy hasonló udvarias határozottsággal utasítottam el, de azt az ilyenek a gyengeség jelének veszik és annál inkább ütik a vasat. Végül is két megoldási mód kristályosodott ki az elhárításukra. Az egyik az palira vevés (magamat enyhén hülyének tettetve lelkes értetlenkedés, amíg meg nem unja), ez sok idejét elveszi és végül jól frusztrálja a kudarc. A másik az overkill jellegű kipenderítés (súlyos fenyegetésekkel és keresetlen szavakkal), amin persze még ő sértődik meg, de legalább gyorsan odébb áll. Vagy tud valaki jobb módszert?


Maestro, 2006. 05. 13., szombat #

Újabb adag pici hernyó jelent meg a kerti fákon és a rózsákon. Sajnos, elmulasztottam rögtön ébredés után a permetezést, utána pedig már egész nap fújt a szél, úgyhogy majd holnap reggel próbálkozom meg vele.

Növények a tóparton

Egyre nagyobbak a növények a kis tó mellett is. Azt találtuk ki, hogy egy-két közepes méretű sziklát még elhelyezünk köztük, sokkal jobban mutatnak így az évelőágyások és a 3D-be történő kilépéstől sokkal mozgalmasabb is lett hirtelen. A másik, ami tetszik nekem, az a kép közepén látható növényke, ami szétterül a köveken és belelóg a vízbe is. Egyszerre látványos és mellesleg takarja a kövek fugáit is. A háttérben pedig némelyik bokor már egész magasra megnőtt, kezdenek elszakadni a földtől, ami nagyon jót tesz a kertnek.

A terasz melletti tó egyértelműen telitalálat volt. Ha hason fekszem a stégen, a víz fölé nyúló részének résein át ebihalakat látok úszkálni, néha fel-felvillan egy nagyobb hal is. A stég alatti vízfelület szélárnyékban van, ezért itt mindig a széllel szemben áramlik a víz, itt folyik vissza az, amit a szél a tófelszín többi részén magával sodort. A nagy tó most teljesen algamentes, a nagyját még Ágicza szedte ki a tavasszal, a maradékot pedig felfalták az ebihalak.

Virág 1.

Ágiczával végiggondoltuk az asztalom dolgát is. A mostani helyén csak akkor maradhatna, ha nem lógna be olyan zavaróan a térbe. 'Amit nem lehet eldugni, azt hangsúlyos elemmé kell tenni' - tartja a régi tervezői bölcsesség. Például olyan konyhabútort és dolgozóasztalt készíteni, amik egymás folytatásai, és akkor máris nem olyan zavaró a közelségük. De azért éreztem, hogy nem ez lesz a megoldás. Ahogy pontról pontra végigvettük, az előző asztalpozíciónak egy igazán nagy baja volt, hogy a monitor mögötti ablak zavart a munkában. Azon gondolkodtam, hogy ha visszatennénk oda az asztalt, csak még 45 fokkal elfordítva, vagyis a sarokban ülnék és a szemközti sarok ill. a kandalló tájékára néznék. Ez már sokkal jobb lenne: mögöttem fal van, két oldalt kilátás (méghozzá közelről, nagy felületen), szemben az egész nappali. Egy ilyen asztal végképp nem állna be zavaróan a térbe, és lehetne akár enyhén íves is.

Aztán az jutott az eszembe, hogy ha már úgyis íves az asztal, akkor megcsinálhatnánk úgy is, hogy el is lehessen forgatni. Olyan görgőket szerelnénk a lábaira, amik nem tudnak elfordulni, és érintőirányban állnának. Így az asztalt egy körív mentén könnyen lehetne ide-oda tolni, de ha elé ülök, masszívan neki tudok támaszkodni. És akkor oda forgatom, ahová akarom... Most egyelőre kipróbálom ezt a rendszert a mostani asztalt ferdén berakva, a lényeg így is ki fog derülni. Az egyetlen gyenge pont a kilátás, hogy a saját kertünknek csak a felét látom, és többet látok a szomszéd üres telekből. De ha rágyúrunk a sövényre és ültetünk egy fát a megfelelő helyre, akkor építhetnek oda bármit, egy év múlva már alig látok át oda. A saját telkünket pedig majd nézem élőben a teraszról, munka közben talán nem is a jó kilátás a fontos, hanem hogy világos helyen legyek és mindenfelé sok zöldet lássak.

A végleges hely kérdésétől függetlenül, a földszintre költözésnek több előnyét is láttam már. A legfontosabb, hogy hűvösebb a tetőtérnél. Az ottani klíma a tavalyi kánikulában pont jó volt Ágiczának, de nekem már kicsit meleg volt, itt nem lesz ilyen gond. A másik, hogy ezt a helyiséget egy éven át csak 'átutazóban' használtam, most gyakorlatilag találtam egy új helyiséget a házban :-) És még egy: így nem csak a kertünk végére látok rá, vagyis sokkal többet látom Ágiczát, ahogy kint tesz-vesz. Amikor viszont dolgozunk, akkor megvan köztünk a kellő távolság.

Virág 2.

Közben Ági végzett a sövények kigyomlálásával, le is terítette végig a mulcsot. Szerdán mehetünk újabb adagért, mert nekikezdett a patakparti rész megtisztításának, és azt is le kellene takarni hamar. A két éve elültetett növények még mindig megvannak, csak eddig ki sem látszottak a gaz közül. A szúnyogok miatt nem lenne értelme szabadtéri kerti kiülőt építeni arrafelé. Azt viszont megfontolhatnánk, hogy ha valami zártabb építményt is rakhatunk oda, akkor abba már bevezethetnénk az áramot is, és akkor a zárt teret hatékonyan tudnám védeni a párologtatós szúnyogriasztókkal. A házban már mennek egy hete, egy-egy időkapcsolóval adagolom a levegőbe, és tökéletesen bevált: szúnyog egy sincs bent, és a legyek is szépen hullanak tőle.


Maestro, 2006. 05. 12., péntek #

Újabb munkahelypozíciót próbálok ki pár napon át. Átvonszoltuk az asztalomat a kandalló és a hűtő közé félútra, gyakorlatilag pontosan a régi helyére, csak egy szinttel lejjebb. Két dolgot rögtön láttam: belülről nézve ez nagyon jó pozíció, mert belátom az egész nappalit, és mindkét teraszajtón ki tudok nézni. Kívülről - mármint a nappali felől - nézve viszont az asztalom nagyon belelóg a tér közepébe, ez így nem maradhat hosszú távon. Azért egy-két napig így hagyom, bár Áginak már ez is sok volt, mindig idegbeteg lesz, ha a feje tetején áll a lakás.

Gyűrött szirmú tulipán

Mióta lent dolgozom a földszinten, sokkal többet vagyok kint a teraszon is. A tetőtér kerek ablakai hiába szokatlanul nagyok, mégsem versenyezhetnek a teraszajtókkal. Fent csak valami távoli látványként érzékeltem a zöld környezetet, míg itt lent sokkal kézzelfoghatóbb. De a lényeg persze a lustaság: a tetőtérben dolgozva fent hevertem el olvasgatni, míg innen lentről egyszerűbb kimenni a teraszra.

Lila tulipánok

Alaposabban megszemléltem a kertben a tulipánokat és feltűnt, hogy alig van köztük olyan hagyományos, tulipánforma tulipán. Mindegyiknek vagy rojtos a széle, vagy cakkos, vagy gyűröttek a szirmai. A legperverzebb tulipán már egyenesen a rózsára emlékeztet:

Rózsának tűnő tulipán

A kert egyik sarkában aztán felfedeztem azért néhány normális tulipánt. Kérdeztem is Ágiczát, hogy ezek a snassz virágok miféle tévedés következtében kerültek ide. Kiderült, hogy csak azért tűri meg őket, mert olyan speciális színük van. Isten hozott a tuliposznobizmus fellegvárában! És ha belegondolok, hogy nekem egy vadvirágos rét is elég lenne, sok zöld bokorral és fával...

Rojtos szélű tulipán

A tó fenekén is kezd megindulni az élet, emelkednek felfelé a hínárok, hamarosan megint beborítják a tavat. Megbeszéltük Ágival, hogy még egy kicsit tuningolunk a tópartokon, mert túl éles határ a mostani egy sor kő a tó szélén. Néhol folytatni fogjuk, persze ezt már betonozás nélkül. Helyenként a kőszegély belefuthat a vízbe is, máshol szétterülhet a parti növények között is. Meg az olyan helyeken, ahol nagyon kilátszik a beton a tószegély kövei közül, ott is el tudjuk takarni ezzel a technikával.

Vízinövények

A tó környékén gyönyörű zöld minden, a tavirózsák levelei pedig már nem olyan döglött színűek, kezd visszatérni beléjük az élet:

Tavi látkép

Ma történelmi jelentőségű esemény történt: Ágicza levakarta-mosta a fürdőszoba faláról, ablakáról-ajtajáról és a mennyezet gerendáiról a festéskor odakerült festékmaradványokat. Alig másfél év rábeszélés kellett csak hozzá, de nem bánom, mert így Ágicza bebizonyította, hogy ő nem stepfordi feleség :-) Én addig lenyírtam a ház előtt a füvet, hogy a munka zajával valamelyes lelki vigaszt nyújtsak a fürdőszobában sikálgató asszonykámnak. Igazából azért is várt ennyit a letörlésükkel, mert mostanra döntötte el, hogy mégsem akarja színesre kifesteni a falakat. Felvetettem már ezt korábban is, de túl sivárnak érezte. Mostanra viszont megszokta, meg kezd talán rájönni, hogy ha építészetileg elég izgalmas egy tér, akkor az magában is mozgalmassá teszi, nem kell feltétlenül mindent leantikolni. Lassan már ott tartunk, hogy én fontolgatom a mégis-antikolást, és Ágicza fog majd a fehér falakhoz ragaszkodni :-)

Még szerdán, Pest felé indulva találtunk egy irattárcát a főutca közepén. Tegnap nem találtuk otthon a tulajdonosát, de szerencsére ma a szomszédja ott volt, így nem kellett tovább magunkkal hurcolni a tárcát. Ez sem rossz utcácska, a hegyoldalban húzódik, és néhány ház után már az erdő jön. De ezzel semmi újat nem mondtam, mert Zebegényben a legtöbb kis utca roppant hangulatos.


Maestro, 2006. 05. 11., csütörtök #

Sokkal jobb így korán reggel menni a kőbányába, ilyenkor még jólesik a napsütés, ahogy a kőhalom oldalában mászkálunk, a sziklatörmelékhez lapulva. Most kis, lapos köveket válogattunk a mulcs és a fű találkozásánál képezendő szegélyhez. Ezen a részen elég sok ilyen kő volt, de mégis sokáig tartott a válogatás, mert a sok kis kővel lassabban telt meg az utánfutó.

Szépen elteregettük a mulcsot a déli kerítés sövénynövényei alatt. Ha valakit érdekel, ez a 70 méteres szakasz az alább látható módon letakarva 24 zsák, azaz 2,4 m3 anyagot igényel.

Mulcsterítés

Néha nem értem az embereket. Volt egy alak az Index egyik fórumán, aki évekkel ezelőtt a becsületembe gázolt valami cikk kapcsán. Végül nagy nehezen és félig-meddig visszavonta, én meg nem akartam többet foglalkozni vele, annak a fórumnak feléje sem néztem többet és azóta nem is keresztezte az utamat sehol. Erre most mit látnak szemeim: bejelölt az iwiw-en ismerősnek... Na jó, végül is váltottunk pár e-mailt, de akivel soha nem beszéltem és garantáltan nem akarok beszélni ezután sem, az miért hiszi azt, hogy ott akarnám látni az ismerőseim sorában? Azt hiszi, hogy négy év alatt elfelejtettem mindent? Hát nem, B+.

A kandalló felé fordított asztal majdnem tökéletes. Kilátás a kertre, kuckós hangulat, világos sarok sok növénnyel - csak a déli ablak fénye zavar be néha a monitorokon. Hiába a profi tükröződésmentesítés, azért egy-egy fényesebb folt erejéig csak megjelenik a mögöttem lévő teraszajtó. Arra gondoltam, hogy beszerzünk Józsáéktól egy-egy fareluxát a tolóajtók fix része elé. Nappal a fénytől védenének, éjjel pedig otthonosabb látvány lenne a sötét üvegek helyett. Itt nincs éjszakai városkép, mint a régi lakásunkban, az ablakok mögött csak a koromfekete éjszaka látszik, meg némi halvány tükörkép a nappali belsejéről. A fareluxa különösen jó lenne ide, mert beleillik a házunk anyaghasználatába. Na meg azért is, mert jó eséllyel le tudnánk valahogy barterezni, ami mindig jó az ilyen ínséges időkben.

Ági bement Vácra bevásárolni és bankot intézni, én meg addig a teraszon lazítottam. Elhasaltam a deszkákon, Tappancs mellém heveredett, és a békakórus harsogása ellenére szépen szundikáltunk. Aztán jött egy helikopter, ami a velünk szemben lévő erdőt permetezte. Majd utánajárok, honnan szállt fel, hátha be lehet szervezni őket egy kis épületfotózásra. Jobb lenne, mint a repülőgép, mert szépen meg is tud állni a levegőben ott, ahol éppen jó fotót lehet készíteni. Ha a közelben van a reptere, annyira nem lehet drága egy óra, meg kellene próbálnunk.

Helikopter

A házunk mostanában nem sokat változik kívülről, bár azért felhívnám a figyelmet a pergolától balra lévő sarokban látható vadszőlőre, ami egyre nagyobb és már levelei is vannak rendesen. Ha egyszer nem felejtjük el, még pár tövet be fogunk szerezni, hogy több oldalról is felfuttathassuk a házra. Ezen kívül azt is ismételten megállapítottam, hogy a stég nagyon kellett ide, mert így néz ki igazán jól a kis tó:

Ház

A macskák is élvezik a nyarat. Tappancs mindenfelé elkóborol, ma is három kullancsot szedtünk ki belőle. Krampuszka még mindig kapja a gyógyszert, szegényke beletörődött a napi kétszeri menetrendszerű elkapásba, már nem is menekül ilyenkor. És dorombol akkor is, mikor a kapszulát nyomom le a torkán. Valamit használ neki, de még mindig nem az igazi, szorgosan járogat az alomra egész nap - viszont a kanapét már megkíméli. A frissen lerakott mulcsban is sorakoznak a kis kráterek, a macskák spórolnak az alommal és egyben trágyázzák a földet is. Egyébként heverészni is szeretnek a mulcson, mert kellemes meleg és erdőszagú.


Maestro, 2006. 05. 10., szerda #

Rendkívül szoros ütemtervvel vágtunk neki a mai napnak. Utánfutóval mentünk be Pestre, és vittem húsz üres jutazsákot is. A telepen aztán jött a nagy meglepetés, nem adnak kölcsön egy lapátot, és eleve nem rakhatom zsákba a kérget. Vagy beleöntenek markolóval egy köbmétert az utánfutóba, vagy vegyem meg zsákokba rakva. Jó, értem én az üzletpolitikát, de ami szöveget lenyomtak hozzá: 'most nincs itt az üzletvezető asszony, és csak ő mondhatja meg, szabad-e magának itt a telep területén lapátolni', meg hogy a zsákért nem számítanak fel külön pénzt. Tehát 10 perc lapátolás kerül 2000 forintba?Nem sajnálom még azt sem tőlük, de miért nem képesek azt mondani, hogy igen, mi ezen is keresni akarunk, azért tilos idegeneknek lapátolni, slussz.

Az iroda előtt leakasztottam az utánfutót, és a két tárgyalás közti szünetben elmentünk az Otthon szerkesztőségébe, megmutattam nekik néhány munkánkat. Nem akarom elkiabálni, de valószínűleg az egyiket leközlik majd. Beszéltem a SzépLAK főszerkesztőjével is, ideje velük is felelevenítenünk a szakmai kapcsolatot. Ágicza közben növényeket és különféle tavas kellékeket csereberélt egy internetes ismerősével. Amíg vártam rá, sétálgattam a Kolosy tér környékén, évente egyszer kibírható a városi forgatag az autó légszűrője nélkül is.

Hazafelé menet Ágicza már bóbiskolt az autóban. Próbáltam rávenni, hogy vezessen kicsit ő is utánfutóval, most már megteheti. De szegény már a zsákokkal megterhelt autóval sem állt a helyzet magaslatán, még fél tonna ráadást végképp nem mert bevállalni.

Ahogy pakolom le a zsákokat az utánfutóról, egyre gyanúsabb a helyzet. Mire elfogynak, már nyilvánvaló: az üres zsákok nincsenek sehol. Kérdeztem Ágiczát, mert ő volt ott a rakodásnál, míg én a számlát intéztem, hogy miért adta oda nekik. Erre kiderül, hogy eszük ágában sem volt megkérdezni, hanem rakodás közben egyszerűen lenyúlták tőlünk a húsz jó kis zsákot!

A dologban nem ez a legrosszabb, mert túl nagy szükségünk nem volt ezekre a zsákokra, de ez a mentalitás... Az első reakcióm persze az volt, hogy ott kell hagyni a picsába ezt a sóher bandát, és mindenki mást is óvva inteni. Csak sajnos bárhol máshol néztem, másfél-kétszeres áron mérik a mulcsot. Szóval, amíg nem találok egy megfelelő másik céget vagy erdészetet, addig maradnunk kell náluk. De a szemünk ezentúl nyitva lesz.

Krampuszka még nem teljesen mérte fel, mit is jelent számára az, hogy a földszinten van a számítógépem:

Katt ide! (popup window)

Maestro, 2006. 05. 09., kedd #

Nézegettem, nézegettem a dolgozóasztalomat az új helyén, de valami mégsem hagyott nyugodni. Az a baj, hogy nappal nagyon jó így kinézni a monitorok felett a tavakra és a kertre, de estére ebből csak az marad, hogy ülök a sarokban, arccal egy nagy sötét foltnak fordulva. Hosszan tanakodtunk, hogy mi lenne a legjobb megoldás, mert sok mindent kellene tudni az új munkahelyemnek: közvetlenül a monitorok mögött belső tér legyen, de lássak ki jól a kertre is, néhányan oda tudjanak ülni mellém tárgyalni, ne legyek háttal a helyiség nagyobb részének, férjen el a közelemben néhány fiókos szekrényke is.

Földszinti munkahely

Mondjuk, nem rossz kilátás, ami így a monitorok felett kipillantva elém tárul, de hosszabb munkánál már fárasztó, túl világos a kinti világ a képernyőhöz képest. De azért nem rossz, valljuk be, egyáltalán nem rossz:

Kilátás a monitorok mögül

Ahogy kint tettem-vettem a ház előtt, látom ám, hogy köcsög paraszt turisták újabb hada piszkálja azt a szerencsétlen kispolszkit, ami ott áll az út mellett. Időközben kiderült, hogy egy falubelié és tervezik már az elszállítását. Hát nem ártana sietniük vele, mert jó néhány erre járó városi bunkó kötelességének érzi megrugdosni és letörni belőle valamit. Amíg az erdőben volt, egyszer fel is borították. De elég volt nekik odakiáltani is, már attól odébb álltak, valószínűleg nem volt tiszta a lelkiismeretük. Komolyan, ezek állatok, IQ-ban valahol a makákó és a galléros pávián között. Csak tudnám, minek mennek az ilyenek az erdőbe, ezeknek a Duna-pari kocsmák valamelyikében lenne a helyük, nyakalni a Kőbányait ájulásig oszt' jónapot, addig sem csinálnak kárt.

Most egy kisebbfajta teknősünk van a nagy tóban, de ez nagyon óvatos fajta, tíz méternél jobban nem lehet megközelíteni, azonnal megugrik és eltűnik a vízben. Ha nem piszkáljuk, akkor a part menti nagy köveken szokott napozni:

Napozó teknős

Dél körül elmentünk Ágiczával a kőbányába egy újabb adag kőért. Most nagyon jó helyet találtunk, gyönyörű lapos kövek tömkelege, arrébb sem kellett állni a kocsival. Felmásztunk 4-5 méter magasra a kőhalom oldalába és onnan dobáltuk le a megfelelő darabokat, aztán csak be kellett rámolni a kocsiba és az utánfutóba. A héten még egy fuvart tervezünk, csak érdemes lenne korábban menni, mert dél körül már elég sivatagi klíma tud lenni ott a kövek között.

Tegnap elkezdtük elteríteni a mulcsot a kerítés mellett, egy zsák nagyjából egy kerítésközre, azaz három méterre elég. Elméletileg akkor pont elég mulcs van a két kerítéshez, de kell még a patakpartra és a kertbe is. A zsákok nagy részét kiborogattam egy fóliára, és holnap viszek magammal húsz zsákot. Ugyanis az ömlesztett mulcs köbmétere egy ezressel olcsóbb, tehát nem zsákos hanem ömlesztett formában fogom megvenni és én zsákolom be ott helyben. Megéri a fáradságot, mert 10 perc lapátolással megkereshetek kétezer forintot. Vagy, ha ez a százas a zsák betétdíja, akkor még lapátolni sem kell :-) Cliókáról le sem akasztottam az utánfutót, egyfolytában szállítunk valamit. Holnap tárgyalni megyünk be Pestre, de két köbméter fenyőkérget is elhozunk, ha már ott járunk.

Két bevetés közt

Délután tépelődésünk eredményeként két további lehetséges asztalpozíciót találtunk. Egyik esetben maradna a mostani helyén, csak a kandalló felé fordítva. Előnye, hogy nem egyik oldalról hanem szemből jön télen a meleg, kzelebb vagyok a teraszhoz, és belátom az egész nappalit. Ez esetben ilyen kilátás nyílik a kertre:

Újabb elrendezésből

Aztán majd kipróbálom a másik megoldást is, amikor a kandalló és az előszoba közti sarokban vagyok, gyakorlatilag a tetőtéri helyemmel megegyező pozícióban, csak egy emelettel lejjebb. Itt annyit változtatnék, hogy nem a kert felé néznék, hanem kicsit elforgatott asztallal a szemközti sarok felé. Ez sem lenne rossz, a kilátás tökéletes éjjel-nappal, de jobban belelóg az útba az asztal. Csak sajnálnám azt a jó kis napsütötte sarkot hagyni az étkezőnek (amit úgysem használunk). Inkább én ülnék ott, sok-sok zöld növény között!

Ma egyértelműen bebizonyosodott, hogy Krampuszka szokásos esti nyervékolásával csak azt teszteli, hogy fontos-e még nekünk. Amíg fent dolgoztunk, addig a macskalépcső aljánál állva nyivákolt, és addig kesergett szívet tépő hangon, amíg nem szóltunk neki és erre boldogan felügetett hozzánk. Most, hogy itt van az asztalom a lépcső lábánál, az előszobából hangzott fel a panaszos sóhaj - vagyis meghagyta a kellő távolságot, hogy legyen honnan boldogan elősietnie, amint meghallja a nevét.


Maestro, 2006. 05. 08., hétfő #

Felcsatoltam Cliókára az utánfutót és elmentem Budapestre mulcsért. A Cinkotai utat hamar megtaláltam, tegnap errefelé néztem meg egy átalakításra váró lakást. Aztán hamar rájöttem, hogy a XIV. Cinkotai út nem azonos a XVII. Cinkotai úttal (én megtiltanám, hogy ugyanazt az utcanevet egynél több kerületben használják, kivéve ha ugyanaz az utca folytatódik), a múltkor a Csömöri úttal jártunk ugyanígy. Mentem hát tovább, ki a világ végére, úttalan utakon. Az eső sem bírta ki, ma is kellett esnie egyet. Negyed órát álldogáltunk a fenyőkéreg-telepen az eresz alatt, mire nekiállhattak zsákokba rakni és felpakolni a mulcsot.

A tetőcsomagtartót elfelejthettem, mert nem zárták le a zsákokat, így oda nem tudtunk pakolni. Viszont Cliókába kereken 10 zsák fért (á 100 liter), az utánfutóba pedig egymás mellé állítva 12, és még négyet rátettek a tetejére, egymásnak döntött szájjal. Egy fuvarral tehát 2,6 m3-t tudtam elvinni, és ha nagyon erőltetem, még négy zsák felfért volna valahogy, vagyis 3 m3-t is el lehet vinni egy fordulóval. Ez pedig azt jelenti, hogy ha össze tudjuk kötni a szokásos pesti tárgyalásos útjainkkal, akkor sokkal jobban megéri így vinni a mulcsot, mint teherautót fogadni.

2,6 m3 mulcs

Este valóra váltottam régi tervemet, és leköltöztettem a számítógépemet a földszintre. Úgyis mindig panaszkodott Ágicza, hogy nincs nappalink - gondoltam, gyorsan megelőzöm, nehogy véletlenül berendezzen itt egy nappalit, amit aztán nem használ senki sem :-) Persze, az igazi ok inkább a meleg. Tavaly nyáron teszteltük, a kinti 36-37 fokos melegben sem ment bent 25 fok fölé a hőmérséklet, de nekem ez is sok. A földszint télen-nyáron hűvösebb néhány fokkal, Ágicza meg fázós, mint egy kiscica, míg én 16-18 fokban érzem jól magam. Kézenfekvő megoldás tehát, hogy leköltözöm a földszintre.

Az egyik előnye tehát a hőmérséklet, így mindkettőnknek a megfelelő életkörülményeket sikerül biztosítani. A másik, hogy egész nap csak nézzük egymást a monitorok mögül, most lesz mindkettőnknek egy saját területe. De azért nem egy-egy bevehetetlen barlang, csak jellemző tartózkodási hely: itt lent Ági néha megjelenik főzni, míg én fent a tetőtérben nézek filmeket.

Mellékesen megmagasítottam az asztalomat 5 centivel, mert a térdelőszékhez ez a magasság dukál, most sokkal kényelmesebben fel tudok könyökölni az asztalra ('ne könyökölj, fiam, nem a kocsmában vagy!'). Apropó, amikor fiatal koromban először mentem a cimborákkal kocsmába, első dolgom volt mindkét könyökömmel jól felkönyökölni az asztalra. Az alkohol nem nagyon hatott rám, meg tartottam is a mértéket, de szabadon belekönyökölni a világba - nos, az mámorító volt.

Nem hittem volna, hogy a mobiltelefon antennája leér ebbe a sarokba, de simán leért, és ha a nyugati saroktól a másik irányban vezetem le a tetőről, akkor még jobban leér. És akkor végre a telefonjaink itt lesznek lent a földszinten, a tetőtérben pedig valami kis térerő van egyébként is, illetve ha már a tetőtérben vagyok és pihenek, akkor ne hívjon senki.


Ágicza, 2006. 05. 07., vasárnap #

Az időjárás ugyan nem vált meg a szeszélyes és áprilisi jelzőtől, azonban mintha egy-két óránál több esőtlen napsütésben lett volna részünk. Ennek örömére gyorsan ki is mentünk fotózni.

Nyüzsi a vízben

A víz egyébként a rengeteg ebihalnak, mint takarító személyzetnek köszönhetően egyre tisztább és átláthatóbb, a méter mélyen levő aljzat már újra látszik. Azt hiszem, nem is olyan rossz dolog, hogy a természet lerendezi magában a biológiai egyensúlyt mindenféle tavi kütyük és kémiázás nélkül is. :-)

Tavirózsa-levelek

A délutáni záport követően készült a fenti felvétel, a híd magasságából. Most már szinte az összes tavirózsának feljött a levele, szépen beindult az összes növény, egyedül a part menti hibiszkuszok lustálkodnak még, de nekik bocsánatos a késői ébredés, minden évben annak örülök inkább, hogy trópusi eredetüket megcáfolva ilyen jól bírják a hazai klímát - sőt, ezt a jégveremnek is beillő völgyet is. És ma, ahogy jobban szétnéztem a déli kőfal elé ültetett rózsák háza táján, felfedeztem az első bimbókat is, bár ezek még nagyon kezdetlegesek, de már kétségtelenül a mélyvörös-bordó virágok ígéretét hordozzák magukban. Mindössze a kezdődő levéltetű-inváziót kell megfékezni, és minden szép és jó lesz a rózsafronton is. A gyapjaslepke-hernyók szerencsére csak egy részét bántották a rózsáknak, egyet-kettőt kiszemeltek maguknak és ők tépettebben néznek ki, mint a többiek, de a nagy részük majdhogynem épségben megúszta a tarolást.

És míg a kertben nem győzök örvendezni az újabb nyíló virágoknak, azért hadd jegyezzem meg, hogy mindez Maroson vagy akár Szobon is már a múlt ködébe vesző dolgok, ugyanis ott jó két-három héttel előbbre jár minden: itt még alig bimbósodnak az íriszek, ott már javában kékellnek és a lilaakác is bizony-bizony hatalmas felhőkben díszlik és illatozik, míg itt az elmúlt két hét azzal ment el, hogy megmutatták magukat a tövek: nem fagytak el, de hogy idén sem fognak virágozni, az biztos!

Új madárfaj a tetőn?

András meg lefotózta Nyafikát, amint a kis lüke megtalálta magának az ideális madárfészket, egérlyuk helyett, a déli oldalon, az egyik szelemen felett. Ott ült, farkincáját kecsesen maga köré kanyarintva, és áhítattal nézett felfelé a madarakra. Jó fél órát ott ücsörgött, de szerencsére madarat nem sikerült zsákmányolnia a levegő ördögének, hanem azon drukkoltunk, hogy mikor akar majd a tetőnyereg alatt közvetlenül elhelyezkedő taréjszelemenre is felkapaszkodni...

Nyafika vadászik

A peóniával viszont idén lehet, hogy szerencsém lesz, ugyanis még tavaly ősszel a meglevő kettő mellé beszereztem még három egészséges, nagy tövet, és úgy tűnik, ezek már erősen bimbósak, és ha nem vigyázok nem csak fehér, de rózsaszín és lila meg bordó virágoknak is örülhetek majd. :-D


Szavazás, 2006. 05. 07., vasárnap #

E heti szavazásunk: Stepfordi feleségek?

Ezúttal egy régi polémiánkat bocsátanám szavazásra: milyen az ideális feleség? A címhez azt hiszem, szükségeltetik némi magyarázat annak, aki nem látta ezt az egyébként remek kis filmet: a stepfordi feleség a tökéletes nő prototípusa, ideális feleség és anya, házitündér és mindig engedelmes, szép, vidám, kedves, mosolygós, és szexis, ám mint egy kirakatbábu, önálló gondolatokkal és akarattal nem rendelkezik. A dolog 'szépséghibája' mindössze annyi , hogy ezt az ideális állapotot úgy lehetett elérni, hogy a stepfordi feleségek agyát átprogramozták.... Bővebben itt olvashatsz a filmről.

Namármost ennyi kitérő után a kérdés végtelenül egyszerű: minek örülnél Te, kedves férfiolvasónk jobban: egy 'hagyományos' nőnek avagy egy tökéletes, stepfordi feleségnek? Érvek pro és kontra, miért igen és miért nem, mi a jó az egyikben és mi van az érem másik oldalán... Az egyenjogúság teljes figyelmen kívül hagyásával a szavazásnál ezúttal elsősorban a fiúk véleménye érdekelne - akár bővebben kifejtve is. A lányok viszont inkább csak írjanak, egy ideálisnak mondható párkapcsolat rendszeréről alkotott általános elképzelésüket szintén szívesen meghallgatnám.


Ágicza, 2006. 05. 06., szombat #

Az időjárás a naptárt tökéletesen semmibe véve még mindig áprilist játszik: szabálytalan időközönként váltja egymást a szikrázó napsütés és a hol szemerkélő, hol zuhogó eső. Ennek eredményeképpen párás, fülledt az idő és délutánra ha az esős órák kerültek túlsúlyba, még azon is elgondolkodom, hogy be kellene egy kicsit fűteni, annyira le tud hűlni a ház. Erre még rájön egy-egy kiadós szélroham, és ilyenkor bármennyire is szeretnék kint lenni a kertben, inkább a házban próbálom elfoglalni magam. Esedékessé vált ugyanis egy kiadós ablakpucolás és egy generál-nagytakarítás is, amit a por miatt különösen utálok, de hát ez van...

A kert egyébként köszöni, jól van: a szeszélyes április annyiban megtette hatását, hogy elképesztő intenzitással zöldell minden és nőnek a növények, mintha odafentről húznák őket. Persze a gazok szintúgy, úgyhogy áldom az eget, hogy már ennyi négyzetméter le van mulcsozva, máskülönben megismétlődne a tavalyi gaztenger és az utána elkerülhetetlen irtóhadjárat. Jövő héten valamikor hozunk újabb adag fakérget a nagykerből, bár hogy Clióba és az utánfutóba hány köbméter fér el, még rejtély. Az biztos, hogy nem egyszer kell majd fordulnunk vele, amíg leszórjuk a kert már gyommentesített részeit, és idővel a már felszórt területre is esedékessé válik egy újabb adag terítés.

Egyet balra...

Addig is, amíg a mulcsot beszerezzük, kirándultunk egyet a szobi kőbányába, a nádastóhoz való kövekért. Meg persze azért, hogy a két tó közötti átfolyót is legyen mivel kirakni, mert András már jó ideje azzal nyúz, hogy a házat szeretné végre tisztességesen körbefotózni, és ez a fekete fólia még mindig ott csúfoskodik a ház legfotogénebb felénél. És egyébként is, valóban ideje már az átfolyót is rendbe rakni, mert az a csobogó, bár víz csak akkor lesz benne, ha nagyobb eső esik, esztétikailag tényleg nagyon hiányzik onnan. Szerencsére éppen kifogtunk két órányi esőmentes időt, úgyhogy a felszíni fejtésen szép kényelmesen lehetett válogatni a kövek közül. Valószínűleg újabb adagot robbanthattak a minap, mert a sziklafalhoz vezető út végig volt szórva elhullajtott darabokkal, amit kénytelen voltam eltakarítani Clió útjából, mielőtt az alacsony építésével fennakad egyik-másik nagyobb kövön. Jól teleraktuk a hátsó üléseket - természetesen a védelmi célokra előzetesen kimosott és száradó rongyszőnyegeket szépen otthon hagytuk - meg az utánfutót is, de olyannyira, hogy a kerekek láthatóan belapultak a súly alatt. Ezt viszont már csak a mérlegen vettük észre, de némi átszervezés után - a csomagtartó még elbírt néhány nagyobb darabot - indultunk is haza, természetesen most a súlyra való tekintettel inkább 60-70-nel. Itthon éppen kapóra jött az egyik munkásunk, aki beugrott némi hosszabbítóért, így a legnagyobb követ segített leemelni, aminek a felrakásával a bányában is csak a sokadik nekifutásra boldogultunk. Néha nagyon tudom utálni, amikor nem boldogulok valamivel elsőre, de hát a túlsúlyos, majd' mázsás kövek pakolását sajnos tényleg nem nekem találták ki...

...egyet jobbra

A kertben még reggel lencsevégre került egy tőkésréce, azon csodálkoztam csak, hogy nem a párjával érkezett. A múltkor már volt olyan, hogy kint tettem-vettem, és úgy öt méterre a fejem fölött húztak el a madarak: nyilván csak azért nem szálltak le a tóra, mert én ott voltam... Ezek szerint gyakoribb vendégek itt, mint gondoltam, és feltehetőleg a macskákkal is megismerkedhettek már, mert ez a gácsér akkor kapott szárnyra, amikor meglátta Nyafikát az ablakban, így András sem tudott ennél több képet készíteni róla.

Délután persze megérkezett a rendszeresen jelentkező égi áldás, úgyhogy a kerti munkát további egy napra jegelnem kellett. Egy pozitívuma mindenesetre a pocsék időnek is akad: sokkal többet alszunk, és a munkámmal is tudok végre haladni, nem csak a kerttel.


Maestro, 2006. 05. 05., péntek #

Nyafika tegnap este a tóparton elkapott egy feketerigót. Először azt hittük, elvétette, mert nem jelent meg vele azonnal a házban triumfálni. De aztán a fürdőben ott találtuk a rigót, tollak repdestek szanaszét, de Nyafi valamiért csak óvatosan kerülgette a madarat. Kiderült, hogy nem kell félteni, jól odavághatott neki párszor a sárga csőrével. Nagyobb sérülés nem is látszott a rigón, csak a tolla fogyatkozott meg itt-ott. Beraktuk a macskakosárba, azt pedig a zuhanyozóba, az ugyanis a ház egyetlen viszonylagosan macskabiztos helye (tökéletesen macskabiztos hely nincs). Nyafika egész éjjel ott feküdt a zuhany melletti széken, és őrizte a zsákmányát.

Feketerigó, madárforma nézet

Reggel láttuk, hogy egészen erőre kapott, a kis tálkában odatett vizét teljesen kipancsolta (talán a hely szelleme miatt). Ágicza próbálta kivenni, de úgy belecsípett, hogy inkább dobozostul vittük ki és ott vettük le róla a fedelet, hadd repüljön fel magától. Érdekes, hogy szemből nézve szinte teljesen gömb alakú volt, egy sértett képű, tépett tollú gombóc:

Feketerigó, gombócforma nézet

De ezzel még nem ért véget mára a tökéletlen állatok felvonulása. A stég szélén ott üldögélt a múltkori ázóbéka, ugyanott ült és nézett rám. De volt még érdekesebb is, egy hasonló méretű, 4-5 centis kis béka a stég két deszkája között kapaszkodott fel, és onnan nézegetett kifelé. Az a rés másfél centi vastag, és ő láthatóan jól elvolt ott benne.

Béka a deszkák között

Igazán látványos persze szemből volt, a deszkákra fektetett fényképezőgéppel:

Kitekintő

Ágicza gőzerővel dolgozik a kertben. Az elmúlt napokban lenyírta szinte mindenhol a füvet, a palántákat pedig kitelepítette a házból a teraszra és bent most egészen rend van (de a teraszon bezzeg... :-) Az egész déli oldalon ki van kapálva a sok gyom a sövénynövények közül. Ha éppen nem esik az eső, akkor locsoljuk őket, hogy végre nőjenek meg. Kicsit irigylem Ágit, hogy annyit lehet a kertben. Én mostanában egész nap tervezek, csak reggelizni szoktam kiülni a kertbe. Kellene már egy kis notebook, a blogot például igazán megírhatnám a teraszon ülve is.

Palánták

Volt egy olyan ötlete is Áginak, hogy a kerti pergola és a nagy tó közötti részt is betelepítené növényekkel. Így a pergolán át vezetne az út a hátsó kertbe. Mondjuk, én valami nyugodt ücsörgőnek képzeltem el azt a pergolát, de aztán belegondoltam, hogy nem lesz arrafelé valami nagy gyalogosforgalom, úgyhogy talán ez nem is probléma. Egyelőre azért abban maradtunk, hogy a tervezett növények helyét eltorlaszoljuk talicskával, vödörrel, ezzel-azzal, és ha nem zavaró a pergolán át menő kitérő, akkor megcsináljuk a fenti tervet.

Előbányásztam az utánfutót a ház mögül és felcsatoltam Clióka végére. Holnap hozunk egy adag lapos andezitet a kőbányából, és végre megcsináljuk a két tó közötti átfolyót meg a nádastó szegélyét is. A maradék tetőcserepeket áthordtam a ház északi felére, a farakások előtti járdára. Kezd gyűlni ott a 'majd csak jó lesz még valamire' típusú deszkahullaék, de még ura vagyok a helyzetnek :-)

Gyűlik a lom

Teljesen furcsa a nappalink. Olyan üres most, hogy kiköltözött a teraszra a palántanevelde. Majd lesznek rendes nagy beltéri cserepes növényeink, a lépcső körül és alatt, szóval valamiféle kombinált télikert-konyha helyiség a végcél.


Maestro, 2006. 05. 04., csütörtök #

Valaki szólhatna már az égieknek, hogy vége van az áprilisnak, nem lenne feltétlenül szükséges minden nap bemutatni a teljes termékpalettát, a zuhogó esőtől a verőfényes napsütésig. Annyiból viszont jó, hogy délután is lehet harmatos kinézetű növényeket fotózni, ha reggel esetleg nem jutott volna eszembe.

Vízcseppek

Ágicza talált egy követ a nagy tó partján, amire szépen rá tudott telepedni. Úgy sétálgatott a kertben, mint egy mesebeli várkisasszony, a macskák pedig a lábainál hevertek. Gyorsan le is fotóztam ezt az idilli képet, mert tökéletesen beleillett az ideális feleségről alkotott képembe. Ági persze csak elnézően vigyorgott (azzal a lesajnáló tanárvigyorral, amit valószínűleg külön tanítanak a tanárképzőkön) és azt mondta, hogy nekem egy mesebeli várkisasszony kell-e. Mit felelhettem volna mást: hát persze! Nagyságrendekkel szebb egy fűzős derekú, hosszú szoknyás ruhában (ld. még: 'manóruha'), mint a rikító kék mackónadrágjában, mert hogy a ruha teszi az asszonyt. Ugyanaz a nő egész más tud lenni rendes, nőies ruhákban. Hogy csak a hátsó fertály problémáját említsem meg: ami szoknyában nőiesen gömbölyű és vonzó idom, az nadrágban bizony már csak egy nagy segg. És így tovább. A keblek optikailag ideális tálalásáról oldalakon át tudnék értekezni, a hosszú hajról már nem is beszélve. E heti követeléseink tehát: cipőt a cipőboltból, a krumplileves legyen krumplileves, a nők legyenek nőiesek!

Idilli kép

Krampuszka csak akkor jön ki a kertbe, ha mindketten kint vagyunk. Valószínűleg ilyenkor már a kertet érzi biztonságosabbnak, mint a házat és ezért hajlandó elhagyni az objektumot. A képen éppen az látható, amint félúton megállva hangos nyávogással reklamál, miért nem megyek én is közelebb, miért kényszerítem egyre jobban eltávolodni a háztól.

Krampuszka reklamál

Nyafika bezzeg nem ilyen gyáva kukac, mászkál és rohangál a kertben önszántából is. Néha belegondolok, hogy a nyolcadik kerületi toronyház szeméttárolójában hányódó, elhagyott és éhező kiscica korában gondolta-e volna, hogy egyszer egy ilyen réten fogja mutogatni a pocakját és igazi egerekre és madarakra vadászik meg minden.

Nyafi ül a fűben

Bár, én sem nagyon tudtam elképzelni egy kilencedik kerületi lakásban lakva, hogy néhány éven belül a saját tavunk partján reggelizünk és ha túl meleg a kakaó, csak belemártom a bögrét hűlni a tóba...

Ma végre összejött Vácon a szemvizsgálat, gyakorlatilag változatlan a szemem, most már csak azt kell kitalálnom, hogy milyen szemüveget csináltassak. Tetszett a keret nélküli fajta, mert nem lóg be egy fém ablak a látómezőmbe. Viszont kicsi az üvege, csak előre látok vele élesen. Autót vezetni pedig egy olyan szemüveg lenne jobb, aminek akármilyen kerete van, de elég nagy szögben látok vele. Lehet, hogy csak az autózáshoz fogok szemüveget hordani, a monitorhoz abszolút nem kell, az élet más területein pedig megteszi a jelenlegi éleslátási színvonalam is.


Maestro, 2006. 05. 03., szerda #

Egyre virágosabb ez a kert! Ha a megfelelő perspektívából fotózom, akkor mintha tulipánokkal lenne tele. Persze, ekkora területet nem nagyon lehet teljesen megtölteni virágokkal, de Ágicza azért megpróbálja...

Virágoskert

Most már egyértelmű, hogy a terasz szélén fekve a legjobb elkölteni a reggelinket. Legtöbbször fekve eszem, mint a régi rómaiak. Annyi éven át kellett 5-10 perc alatt bekapnom egy ebédet az iskolai menzán, hogy azóta nem hagyom magam siettetni az evésben (bár másban sem). Kényelmesen elheverve az ember ráér megrágni minden falatot, közben nézelődni vagy beszélgetni. A víz ott volt mellettem karnyújtásnyi közelségben, a kert tele virágokkal, és most már zöld minden, a távolabbi dombok is.

Reggeli a tóparton

Minden étkezésünknek megvannak a maga vámszedői, most éppen Krampuszka sertepertélt ott körülöttem. Azt hiszik, ha elég aranyosan néznek rám, leesik nekik is egy-két falat sonka és sajt. És milyen igazuk van!

Krampuszka is kieszi a maga részét

Körbesétáltam a kertben, és határtalan megdöbbenésemre még mindig ott volt a szitakötő azon a levélen, ahol tegnap fényképeztem le vedlés után. Úgy látszik, még kellett neki egy kis erőgyűjtés a nagy repülés előtt. Most először láttam a régi lárvabőrét egészben. Eddig azt hittem, hogy a vége leszakadt, de nem: megvolt a vége is, csak feltűnően rövid volt. Szemmel láthatóan fele akkora sincsen a bőr, mint a belőle kibújt szitakötő. De akkor hogy fért el benne korábban?

Hogy fért ebbe bele?

Régi bőre most a levéllel együtt itt pihen előttem a monitor talpán (végre van levélnehezékem, hehe), és egészen randa hernyóformája van, viszont nem mászkál és fészkelődik egyfolytában, máris sokkal könnyebb fotózni.

Lárvabőr

Szemből nézve azért elég félelmetes így is. Voltaképpen a saját léptékében félelmetes szörnyeteg a legtöbb rovar. Bár, egy egérnek még Krampuszka is kellőképpen rémséges, nekünk meg csak egy kis pocakolható szőrgombóc.

Farkasszem

Budapestet ma egész jól megúsztuk, egy tárgyalás után le- és feltöltöttem az irodából mindenféle nagyobb fájlokat. Igazából ezért nem kell nekünk annyira a szélessávú internet, mert hetente egyszer hozzájutunk, és annyi éppen elég is. Aki túl nagy levelet küld, az szépen vár szerdáig a válaszra, a vicces videók szintén kibírnak még egy hetet. Nemrég egy bennfentes olvasónk megpróbált a T-izé hálózatfejlesztési terveiről érdeklődni, de az eredmény a szokásos volt: eszük ágában sincs ebben a völgyben EDGE vagy más fejlettebb internet-elérést biztosító rendszert telepíteni, nincs is tervben. Marad hát a jó öreg GPRS.

Hazafelé menet végre rendeztünk egy nagybevásárlást, roskadásig pakoltuk a bevásárlókocsit. Oly mértékben teleraktam, hogy a pénztár után csak két kocsiban tudtuk kivinni a cuccokat az autóhoz. De most van mindenféle enni-innivalónk egy hónapra. Az építészeknek persze megy az ilyen maximalizált pakolászás. Még elsős koromban láttam a kollégiumban, hogy a lányok utálták kivinni a szemetet, mert több métert is meg kellett tenni vele a folyosón a ledobóig. Ezért aztán akármennyire kimagaslott már a hulladékhegy a szemeteskosárból, mindig megtalálták a módját egy utolsó darab stabil elhelyezésének. A mérnöki lelemény és statikai virtuozitás szobra volt ez a szemetes. Ámultunk is, valahányszor megláttuk...


Maestro, 2006. 05. 02., kedd #

Tele van a kertünk tulipánokkal, most éppen a tóparton fotóztam le néhányat. Tényleg csak az a bajom velük, hogy nem nyílnak egész évben, de ez a néhány hét látvány is megéri a fáradságot, mert tényleg szépek. A nagy tóban az ebihalak módszeresen falják az algát, szabályosan legelik, nagy csapatokban hemzsegnek az utolsó nagyobb algamező peremén.

Tulipánok

Folytattam a könyvtári elemek korrekcióját, elég babra munka, de közben kijavítom a kisebb programozási bakikat is, és felhasználói felület szintjén is barátságosabbá teszem őket. Ágicza is rajzolt egy darabig, de aztán nem akart neki engedelmeskedni a számítógép. Ez még nem lett volna akkora baj, de odamentem segíteni, és nekem - szokás szerint - már gond nélkül megcsinálta ugyanazt. Én mulattam egy jót asszonykám arckifejezésén és verbális érzelemkifejezésein, ő pedig sértettem kiment a kertbe, kirángatni a mulcs alól kibújó egy-két kis gyomnövénykét. Aztán egyszer csak talált egy szitakötőt a tó partján, ami éppen akkor vedlett át, még ott volt a levélen a régi bőre is.

Szitakötő vedlés után

Nem sietett, várta a szárnya és a kitinpáncélja megkeményedését. Ha már ott hasaltam a talaj felett, körülnéztem a környéken, és kicsivel arrébb találtam egy növénykét, aminek kis levelei közé egy harmatcsepp ékelődött. Az volt a legérdekesebb, hogy a cseppecske legalja a levegően lógott, mert csak három oldalról támasztották meg a levelek:

Harmatcsepp

A szitakötő szép lassan elkezdte kibontani a szárnyait. Először elváltak egymástól és úgy nézett ki szemből, mint egy punk ifjonc. Aztán lassan kinyíltak a szárnyai (5-10 perc volt az alábbi fázisok között), míg el nem érte a szokásos helikopter-kinézetet:

Szárnypróbálgatások

Nézegettem a cseresznyefát is, néhány hernyó volt rajta, de nem tekeregtek és rágtak, hanem csak punnyadtak a leveleken vagy a rügyek tövében. Nem is a tavalyi kép tárult elém, a csontig lerágott levelekkel, hanem itt-ott rágtak bele kicsit valamelyik levélbe, aztán jött a hasfájás és nem volt kedvük tovább enni.

Haldokló hernyó

A szitakötő közben teljesen elkészült, gyönyörűen csillogtak a szárnyai a napfényben. A felröppenését már nem tudtam megvárni, mert jött a szippantós és ezért ott kellett hagynom. Talán nem vették észre a macskák, bár azokat az ilyen rovarféle csak akkor érdekli, ha le lehet vadászni, a mozdulatlan példányokkal nem törődnek.

Kész a szitakötő!

Maestro, 2006. 05. 01., hétfő #

Folytattam a könyvtári elemek rendezgetését. Azt már látom, hogy reménytelen feladat teljesen tiszta helyzetet teremteni, mert mire minden elemet aktualizálnék, egyedi nevekkel látnám el az utolsó kis makróját is, már itt lesznek az újabb verziók. Így hát a fontosabbakat megcsináltam, a többit pedig majd menet közben, jobbat nem tudok. Ha lenne egy szabad hónapom, persze nem lenne gond rendbe tenni mindet, de annyit tényleg nem ér az egész.

Lefolyó paraméterek

Azt viszont egyre inkább látom, hogy aki ezeket programozza, az nem nagyon használ ilyesmit a gyakorlatban. Ott van például az esőcsatorna lefolyója. Ennek két magassági paramétere van, a teljes magasság és a nyak eltolása alatti magasság. Aki látott már életében tetőt, annak bizonyára feltűnt, hogy jellemzően a nyak eltolása feletti rövid szakasz szokott egy ház csatornáin egyforma lenni, és az alsó végének a hossza változik attól függően, hogy hol éri el a földet pl. lejtős terepen. Semmivel sem lett volna több munka, ha a 'k' paraméternek a fentről mért távolságot adják meg. Nekem viszont egy halom bosszúságom volt vele, amíg meg nem untam és átírtam én a könyvtári elemet. Lehet, hogy felelevenítem régi tervemet és csinálok egy sorozat kényelmesen használható GDL-objektumot. Ez már piacképes is lenne...

És kitaláltam, hogy ha majd egyszer lesz elég erőm nekiállni és frissíteni, mi lesz a szlogen a céges weboldalunkon: 'Napsütésben Tervezett Házikók', vagy valami ilyesmi. És ez nem csak szöveg, mert valóban csak verőfényes szép időben ülök neki házat tervezni. Akinek szintén elmegy minden életkedve egy borongós és esős naptól és legszívesebben átaludná, nos az talán átérzi ennek a jelentőségét. Egyszerűen arról van szó, hogy rohadtul nem mindegy, milyen hangulatban tervezem meg azt a házat, amiben aztán a fél vagy az egész hátra lévő életét fogja leélni.

Egyébként pedig egész nap csak esett és zuhogott, és esett és zuhogott, de mi megtettük a megfelelő intézkedéseket:

Katt ide! (popup window)

És megint van szavazás! De ezúttal, az eddigiek eredményességén felbuzdulva és hogy ne okozzak további lelki töréseket senkiben, kísérleti jelleggel most a részvételtől függetlenül folytatom a ZeBlog publikálását. De ez nem azt jelenti, hogy akkor már nem is kell szavazni. Éppúgy fontosnak tartom az olvasók visszajelzését az engem érdeklő kérdésekben, tehát kérek mindenkit (igen, Téged is!), hogy mondjátok meg nekünk a tutit!


Szavazás, 2006. 05. 01., hétfő #

E heti szavazásunk: Fontos-e bosszút állni a rosszarcúakon?

Mi a teendő, ha valaki becsapott minket, megbántott vagy megalázott? Az okosabb enged, vagy szemet szemért? Kenyérrel vagy kővel dobjuk vissza? Mennyire tartjátok fontosnak a bosszúállást?