ZeBlog archívum, 2006. november

Utolsó bejegyzés, 2006. 11. 27., hétfő #

Azt hiszem, lassan befejezzük a blog írását, legalább is a mindennapjainkról szóló dolgokat. A házunk végül is készen van, a gép forog, az alkotó pihen. Még egy utolsó gyors leltár:

Kajla kutyának vadiúj hófehér fogai vannak, harapdál is velük lelkesen.

Vadiúj fogacskák

A macskák már egészen megszokták és nem is vágják orrba, csak ha nagyon közel megy hozzájuk.

Nyafika néz

Elkészült a pergolák rézlemez fedése, ezzel a ház gyakorlatilag készen van, már csak be kell bútorozni.

Pergolalefedés

Lemértem a légfegyvereink sebességét, a légpisztollyal pedig legutóbb 181 kört lőttem. Karácsonyra meglesz a saját kiskaliberű pisztolyom is és versenyezni fogok.

Sebességmérés

Ágicza erre az évre végzett a kert betelepítésével. Múlt héten beiratkozott a lövészklubba, és nagyon megy neki.

Ágicza célba lő

Maestro, 2006. 11. 21., kedd #

Mivel én még mindig terveket rajzoltam és nyomtattam, Ágicza vitte el sétálni Kajlát. Most már egy kicsit jobban megy nekik a dolog, Kajla is kezdi elfogadni Ágit gazdájának. De valószínűleg nem sétáltak eleget, mert Kajla utána is csak rohangált fel-alá a házban, nem hagyta Ágit élni. Erre fogta és kirakta a kertbe, szigorú szavak kíséretében. A módszer bevált, negyed órával később egy igen megfontolt mozgású, engedelmes és jó magaviseletű kutya óvakodott be a lakásba - és maradt is bent egészen addig, amíg ismét ki kellett tenni egy kicsit elcsitulni...

Nézegettem a kötelező biztosításokat, és a jelek szerint nincs sok értelme váltani, maradunk a Postánál. Pontosabban olcsóbb éppen lenne, de mivel ezer forint alatt van a különbség, többe kerülne a váltással való hercehurca, mint amit az egészen meg lehetne takarítani.

Este megint nyomtattam és megint egy órán át vigyorogtam attól, hogy a nyomtató magától adagolja a lapokat és nem nekem kell egyenként beletáplálnom. Akinek mindig jó nyomtatója volt, nem is tudja, milyen öröm ez.


Maestro, 2006. 11. 20., hétfő #

Mostanában nincs sok történés, én rajzolgatok, Ágicza a kertben ülteti a növényeit. Az egyetlen lazítás a mai napra az volt, hogy kiültünk a tetőtérbe egy-egy párnára és megnéztük, hogy megy neki a Field Target lövészet. Az LGR-t - amint az várható volt - meg sem tudta emelni. Még a jóval kisebb LG55 is túl nagy volt neki, de ezzel legalább tudott valahogy lőni. Ahhoz képest, hogy első próbálkozás, nem volt olyan rossz, de azzal tette le, hogy ő inkább marad a pisztolynál. Majd, ha nyerek a lottón, veszek neki egy fél milliós Steyr puskát, azt minden irányban lehet állítani... Aztán, ha mégsem kell neki, hát legfeljebb majd használom én, mint az egyszeri apuka a modellvasutat.


Maestro, 2006. 11. 19., vasárnap #

Gondoltam egy nagyot, és mivel ezúttal Ágicza is eljött velem a lőtérre, magunkkal vittük Kajlát is. Az autós utaktól úgy általában eléggé be van tojva, mert kocsiból rakták ki az út szélére, azóta pedig az autó jelenti számára az orvosi rendelőt és az injekciókat. De azért elüldögélt szépen a hátsó ülésen hang nélkül, csak a tekintete volt kicsit riadt.

A lőtéren szerencsére éppen nem lőtt senki, így kicsit tudtam vele foglalkozni, amíg Ági lövéshez készülődött. Nem dramatizáltam túl a helyzetet, nem nyugtatgattam kétségbeesetten, csak felületesen foglalkoztam vele. Az első lövésre kicsit összerezzent, de mivel én láthatóan egyáltalán nem foglalkoztam a különös hanggal, őt sem érdekelte tovább. Aztán beindultak a koronglövők is, de Kajla oda sem figyelt már. Nagyon büszke voltam rá, ez tényleg igazi vadászkutya! Később mindketten lőttünk, akkor a pórázzal kikötöttem a lőállás korlátjához. Itt egy darabig állt és nézelődött, majd lefeküdt és elaludt (mellette 3 méterrel ketten is lőttünk)...

Ágicza az eleje felé majdnem sírva fakadt, mert a nagy revolverrel még a célfeketét sem találta el. De aztán kiderült, hogy csak el volt állítva az irányzék, azért nem ment neki. Utána áttért a kiskaliberre, ott az általam használt, jól belőtt MCM-mel nem voltak ilyen gondok. Egészen belejött a lövésbe, és itthon megfogalmazta azt az igényét, hogy neki sem ártana saját fegyver (vagy csak belátta, hogy ha hétvégeken is szeretne velem találkozni, akkor muszáj aktívan lőnie :-). A minősítéssel nem lesz gond, az MCM-mel talán másodszor lő életében, de 163-168 között sikerült neki. A nagykaliber nem megy neki annyira, de a minimális 135 kört azzal is meglövi simán, aztán majd egy saját, kisebb méretű revolverrel (és persze a megfelelő méretű, balkezes markolattal) már fejlődhet. Jövőre kiváltja a rajtengedélyt, eljön velem minősítő versenyre, aztán már csak válogatnia kell a boltban...

Nem lenne rossz, ha együtt járhatnánk lőni, ide Verőcére mindenképpen, de néha elmennénk különféle budapesti lőterekre is, kipróbálni más pisztolyokat is. Ezek szerint mégis csak jól választottam annak idején, mert nem csak a munkámban lett partnerem a feleségem, hanem a sportlövészetben is. Egyszer majd azt is ki kellene próbálnunk, hogy légpuskával mennyire tud bánni, hátha ahhoz is van érzéke. A tegnapi versenyen is volt egy fiatal pár, akik egy puskával lőttek... Milyen idilli is lenne, egyikünk vinné a puskát, a másikunk a kutyát, lőnénk aztán cserélnénk. Itthon is lenne kivel edzenem, sokkal jobban tudnék fejlődni technikailag is, na meg szórakoztatóbb is lenne.

Még mindig tavaszi idő van, a tóparton a kis cseresznyefa teljesen bezsongott, elkezdett virágozni:

Cseresznyevirágzás

Amióta hazaértünk, Ágicza természetesen megint csak ültet, újabb adag árvácskát telepített ki a kertbe. Lassan kezdenek elfogyni a teraszról, már csak az üres műanyag cserepek állnak halomban. Bevittük a kerti asztalt a házba, most tehát megint van étkezőasztalunk. A székeket összecsukva elrakodtam a tárolóba. Egyre fogy a mulcs is, már csak néhány zsákkal van belőle. Ezeket is ki kellene majd szórni még a tél előtt, mert a zsákokban lassan már összekomposztálódnak. A nádastó helyén már kész a virágoskert, csak annyi kéne még, hogy néhány lapos követ rakunk arra a részre, ahová az esőcsatorna vize folyik. Illetve, most talán felrakok oda is egy láncot, az kicsit jobban levezeti a vizet, nem olyan vastag sugárban éri a földet. Egy lefolyóra való lánc még biztosan maradt a kamrában. A kis tóba hulló vizet pedig nem kell terelgetni, az éppen úgy jó, hogy csak úgy belehullik a tóba.

Árvácskák

Ez a Kajla egy szarka. A kandalló melletti fészkében a következő tárgyakat találtuk: doboz gyufa, kis méretű üres virágcserép, befőttesüveg kupakja, a szokásos fej hagyma, egy hatalmas mangómag. Egyedül a két gumicsont tartózkodott ott jogszerűen, a többit csak úgy elcsórta valahonnan, odavitte és megrágcsálta. Viszont gyorsan tanul. Nemrég még elsunnyogott, ha ki akartam küldeni. Azóta megtanulta, hogy ha elsőre nem hallgat rám, akkor másodszor már a fülénél fogva repítem ki. Így aztán az első 'kifelé' szóra még csak lapít, de amikor másodszor szólok neki, akkor már egyből tudja, mi a dolga. Az ajtót már nem kaparja, csak egyszer próbálja meg, hogy nyitva hagytuk-e. Akkor bejön rajta, bár utána rövid úton kirakom. Ha viszont be van zárva, akkor békén hagyja. Ma nagyon jól viselkedett, szerintem érezte a jó kedvemet, amit a lőtéri nyugodtságával okozott. Más kutyák őrjöngenek egy vacak petárdától is, mellette meg .38-assal lőnek és ő fel sem ébred rá... Csodakutya ez, bizony. Ha nagyon jó lesz, talán még vadászni is fogok a kedvéért, szerintem az lenne neki a legnagyobb jutalom, ha elvinném magammal és ő szabadon hajthatná a vadat.


Maestro, 2006. 11. 18., szombat #

Ágiczát hiába kapacitáltam, hogy jöjjön velem és hozza a kutyát is magával, ő inkább itthon maradt és ültette tovább a növényeit. Ezt a szép időt ki kellett használni... Így hát egyedül mentem Dabasra, a kocsi hátuljában a szokásos versenyző felszerelésemmel, csak most magammal vittem a belövőállványt is.

Az út eseménytelenül telt, próbáltam felébredni és a vége felé már sikerült is valamennyire. Ez a verseny ugyanott volt, mint egy hónapja, egy Dabas melletti vadászház körüli birtokon. A belövés nagyon gyorsan ment az állvánnyal, csak felraktam rá a puskát, lőttem ötöt, aztán a távcső szálkeresztjét rátekertem a becsapódási helyekre. Ellenőrzésképpen lőttem még néhányat, és most már pontosan oda csapódtak 20 méteren, ahová céloztam. Megnéztem még 30 és 10 méteren is, hogy meg tudjak bízni a számítógéppel készített táblázatomban, és már készen is voltam. Most nézem, hogy ha már ott voltam, könnyedén lőhettem volna egy gólt is.

A belövőpálya

Minden verseny ezzel a képpel kezdődik, az egy vonalban felsorakozott versenyzők különböző, ismert távokra lévő papírokra lövöldöznek. A rugós és a külső levegőt besűrítő fegyvereknél nincs olyan drámai jelentősége ennek az egésznek, de a tartályos légfegyverek nagyon érzékenyek a légnyomásra és a hőmérsékletre, azokat mindenképpen a helyszínen kell pontosan beállítani, mert amit tegnap délben beállítottak a Mátrában, az itt reggel az Alföld közepén nem igazán használható.

Belövés

Maga a verseny meglehetősen szokatlan és érdekes volt. Ez az úgynevezett Hunter Field Target, ami sokkal közelebb áll a vadászat gyakorlatához, mint a hagyományos FT. Csak kis nagyítású távcsöveket lehetett használni, és a legfontosabb különbség az volt, hogy nem lehetett a távcsővel távolságot mérni. Kárpótlásul viszont neki lehetett támaszkodni bárminek akár testtel, akár a fegyverrel. Más volt a pontozás is, a vad eldöntése 2 pontot ért, és 1-et a megkondítása. A lőállást egy felfestett csík jelölte, amit lövés közben valaminkkel érinteni kellett. A magassága a földtől fejmagasságig változott, néha egészen lehetetlen helyzetekbe kényszerítve a különböző testalkatú versenyzőket. Az alábbi képen éppen szerencsém volt, a bal csuklómat kényelmesen rá tudtam tenni a jelre. De volt olyan pálya, ahol nem lehetett csak úgy nekidőlni, mert akkor a célt takarták a faágak. Hanem kitartott könyökkel a jelre támaszkodva, balra elhajolva még éppen át lehetett lőni az ágak között.

Verseny közben

Ezúttal hárman voltunk egy-egy csoportban, és most is a múltkor már jól bevált 'önbíráskodás' rendszerében, azaz az éppen nem lövő sporttársak írták a találatokat és döntötték el a vitás helyzeteket. Két 'Open'-es nagy öreggel kerültem egy csoportba, akik atyai jóindulattal viseltettek irányomban, és fél füllel hallottam, amint egyikük meséli másoknak, hogy milyeneket lő mellettük ez a srác a 7,5 J alatti puskájával. A verseny előtt azt hittem, hogy felesleges ez az 1-2 pontos különbségtétel, mert a vadat magát azért csak eltalálja az ember. De aztán lőttem olyan ágtalálatokat, hogy a lövedék a közelébe sem ment a célnak...

Végül 36 pontom lett a lehetséges 60-ból, ezzel ötödik lettem. Szépen lassan, de határozottam mászom egyre feljebb a tabellán. Ha ez a tendencia folytatódik, decemberben harmadiknak kell lennem, januárban pedig elsőnek :-) Amúgy nem sokon múlott, hogy nem lettem dobogós, az előttem lévő két kolléga csak 1 ill. 2 ponttal lőtt többet nálam. Az első helyeken sok volt a pontegyenlőség, ezekről a helyezésekről 'szétlövés' döntött, egy bizonyos pályát kellett végiglőni fekve, ülve, állva. Ez már inkább az idegek harca volt, a két csapattárs helyett harminc néző állt a szétlövők háta mögött, néha tréfásan kommentálva, néha lélegzetvisszafojtva figyelve. Nem is tudom, melyik lehetett a zavaróbb...

Szétlövés

Végül aztán eldőlt a kétséges helyek sorsa is, de az eredményhirdetést már nem vártam meg, így is már sötétedett. Most elég sokan fotóztak, nem voltam olyan nélkülözhetetlen a díjátadáson. A verseny után persze még megszemléltem néhány csodapuskát, vettem pár apróságot, és aztán indultam haza.

Steyr puska és gazdája

Útközben megpróbáltam a notebookkal felcsatlakozni valamilyen hálózatra, hogy ne kelljen csak a leveleinkért bemenni az irodába. Nyitott hálózatokat találtam is párat, de megosztott internet már nem akadt, így hát a körgyűrűn elmentem az M7 felé és hamarosan már ott voltam az iroda parkolójában. Innen már nem volt gond felcsatlakozni, és gyorsan le is rántottam mindent a netről. Tisztára, mint a kémfilmekben.

Aztán még vettem a macskáknak némi ropit, és egy formatervezett, rusztikus madáretetőt is. Amit én ácsoltam tavaly, az nagyon hatékony volt, de - hogy úgy mondjam - a funkcionalitás és az elkészítési hatékonyság igénye háttérbe szorította az esztétikumot. Ebbe alig fér valami mag, majd meg kell magasítanom a peremét, de nyírfából készült és náddal fedett, természetbe illő példány.

Ágiczának röpke pár órás élménybeszámolót rögtönöztem, amit feszült figyelemmel hallgatott végig és csak néhányszor aludt bele majdnem, de mindig felébresztettem. A legfőbb kérdése persze nem is a mai eseményekkel volt kapcsolatos, hanem hogy miként cuppantam rá ilyen hirtelen a lövészetre. Elmagyaráztam neki, hogy a jelek szerint ösztönösen és jól tudok lőni. Pár hónap után érek el olyan eredményeket, amit mások több év gyakorlással, tehát számíthatok még némi sikerre. Ezen kívül ez a sport tökéletesen megfelel az egyéniségemnek, és - ami fontos - megtanít a türelemre, aminek némileg híján vagyok. Ez persze nem jelenti azt, hogy nem reagálok ugyanolyan ingerülten az ostoba emberek ostobaságaira, de egyre jobban megtanulom kivárni a megfelelő pillanatot, és ez látszik az eredményeimen is. Egy precízen kivitelezett 20 lövéses sorozat felér egy kisebbfajta meditációval, egyszerre kell koncentrálni és megszabadulni a felesleges gondolatoktól, és elsősorban a saját hibáimat kell legyőznöm.


Maestro, 2006. 11. 17., péntek #

Kajla ma úgy napozott a tetőtérben, mint a macskák szoktak. Egyre több macskás dolgot csinál, már kezdek aggódni, hogy igazi kutya-e.

Napozó kutya

Amikor sétálni indultunk, két girhes kutya állt a kocsibejárón és az egyik morgott rám és Kajlára. Először kóbor kutyának néztem őket, de aztán láttam, hogy nyakörv van rajtuk. Mindenesetre velem ne agressziózzon még verbálisan sem egy ilyen jöttment kutya, felkaptam néhány öklömnyi követ a behajtó széléről és oldalba dobtam. El is tűntek sebesen, a gázpisztolyt már meg sem várták. Kajla megint játszott egy nagyot Fülessel, és szokás szerint sokszor alulmaradt, de soha nem adta fel.

Kajla alulmarad

Utána tovább mentünk az erdőben, és a hülye állatja hosszában rohangált fel-alá a patak medrében. Ha szóltam neki, akkor lobogó fülekkel rohant felém, vízcseppeket szórva szanaszét maga körül:

Lobogó fülek

Hazafelé futottam vele, és szemmel láthatóan imponált neki, hogy gyorsabban futok nála. Utána szó nélkül jött mellettem a pórázon, meg sem próbált húzni. Hiába, értelmes kutya: nem elég azt mondani neki, hogy én vagyok az alfahím a falkában, hanem meg is kell mutatni.

Szaladó kutya

A nap további részében a holnapi versenyre gyakoroltam. Lőttem térdelő és álló helyzetből, különféle távolságokból. Kajla végig ott sertepertélt körülöttem, és lazításképpen vele játszottam. Pontosabban, mivel kesztyűben lőttem, a fenevad ezt felhívásként értelmezte egy kis harapdálásra és rángatásra. Persze, először csak motorozás lett a dologból, aztán pocakolás és harapás elleni szájbefogás. Ezt már nem annyira szerette, inkább menekülőre fogta. Így derült ki, hogy kiválóan meg is lehet kergetni a kertben, ügyesen kitér előlem, de ha abbahagyom, akkor rögtön odaóvakodik, hogy kergessem tovább. Mostanában azt játsszuk, hogy ő játékosan harapni próbál, én pedig kézzel 'harapom', pontosabban próbálom átfogni a kitátott pofáját. Egyáltalán nem lassú, de legtöbbször alulmarad. Egyrészt, mert én a villámgyors macskák elkapásával edzettem a reflexeimet, másrészt mert egyelőre még nem tud még mit kezdeni azzal a ténnyel, hogy szükség esetén két kezem is van.

Ágicza elvitte dokihoz, megkapta a soron következő oltását. A doktor szerint testileg-lelkileg nagyon jó állapotban van, és ő is lenyomott vele egy kis harapdálós játékot. És persze, hogy rosszalkodik, de teljesen normális és kiegyensúlyozott állat, nem kell aggódni. Ágicza azért aggódik egy kicsit, mert vele durvábban játszik a kutya. Pontosabban ugyanúgy játszik, mint velem, csak Ági érzékenyebb és nem tudja kellő határozottsággal kezelni a helyzetet, ezért nem is örül olyan felhőtlenül a kutyának. Kérdeztem is, hogy akkor csak az én kedvemért egyezett-e bele a befogadásába? Hát igen...

Elhatároztam, hogy mivel itt a tél, és a hosszú téli esték, kézbe illő markolatot kreálok a légpisztolyomra, mert a mostanival nagyon fárasztó lőni. Sajnos, erről nem lehet csak úgy levenni a markolathéjakat és kicserélni valami ergonomikusabbra, hanem egy bázislemez nevű fogtechnikai anyagot kell ráolvasztgatni és így kialakítani a kényelmes fogást. Egyik régi mensás ismerősöm (néhány lakást is terveztem már neki) édesanyja éppen ilyesmikkel kereskedik, szerdára le is tárgyaltam vele egy kisebb szállítmányt, szerencsére nem túl drága dolog. Mellesleg azt is megtudtam, hogy hamarosan házat terveztetne és azt én fogom tervezni. Már a második lakása után is úgy képzeltem valahogy, hogy sokat nem kell már mesélnünk egymásnak. Csak szól, hogy 'Maestrókám, most házat építek' - én pedig megtervezem.


Maestro, 2006. 11. 16., csütörtök #

Délelőtt egy engedélyezési tervet nyomtattam és igazi élmény volt, hogy nem kellett egyenként adogatnom a lapokat a nyomtatóba, hanem csak ültem és mással foglalkoztam, míg a szerkezet szépen egymás után szívta fel magába a papírokat a tálcájából. Egy átlagos terv 10-15 oldal, mindez nyolc példányban, a régi nyomtatóval órákig tartott. És közben mást sem igazán tudok csinálni, mert fél percenként új lapot kell betenni. Most viszont kiküldtem a nyomtatást, közben zavartalanul megírtam a műleírást és még arra is volt egy kis időm, hogy étkezési jegyek után kutassak a neten.

Csomagom érkezett Debrecenből, megvan a tagsági igazolványom az ottani sportlövész klubba (a légfegyveres lövészeti ágakhoz), és mellé kaptam egy ellenzős sapkát is. Ez alapvetően egy sima bézbólsapka, de az ellenzőjéről két oldalt lelóg két oldalellenző is. Ha éppen nem lövök, ezeket fel lehet hajtani és tépőzárral rögzíteni fent, akkor teljesen normális sapkának néz ki. Ágicza persze nem örült neki annyira, pedig mit nem adnék egy lövészet iránt lelkesedő feleségért... Vagy legalább annak örülne, hogy én így lelkesedem valamiért - de a nők legjobb esetben is csak elnéző mosollyal szemlélik az ilyen hobbikat, és az egészből csak annyi marad meg bennük, hogy már megint nem nekik vett cipőt az ember :-(

Lövészsapka

Délután Pesten leadtam azt a tervet. Sajnálatos módon, elmulasztottam a megfelelő helyen lekanyarodni a Budafoki útról, és mire felfogtam a helyzetemet, már kanyarodott alattam az út a Lágymányosi hídra. Csak a pesti oldalon, a Lurdy-háznál tudtam megfordulni és visszajönni, így a 400 méteres útból csináltam egy 4 km-es városnézést.


Maestro, 2006. 11. 15., szerda #

Ma valami csodálatos, verőfényes idő volt. Tulajdonképpen azzal is simán kiegyeznék, ha az egész nyár ilyen lenne. 15-16 fok körüli meleg volt, felhők, napsütés, ami csak kell. Persze, Kajlával rögtön felkerekedtünk és elvittem sétálni. Egy ideje a szemközti hegy irányába jártunk, most viszont a patakparton mentem vele végig, amerre korábban szoktunk sétálni. Azt az utat akkor kezdtem hanyagolni, amikor jött ez az esős idő és tiszta sár lett az út, míg a kisebb forgalmú erdészeti utakon a falevelek megvédtek a latyaktól.

Napsütéses kert

Egész komoly kutyatalálkozót tartottunk ma. Ott volt ugye Kajla, aztán Fülest is kiengedték játszani. És éppen akkor jött arra két távolabbi szomszédasszony, egy Flóri nevű berni pásztorral és Picurral, a mindig elkóborló kis tacskóféle kutyával. A kutyák hatalmas kergetőzést mutattak be. Végigfetrengtek minden pocsolyát is, majd azon vizesen a homokdomb felé vették az irányt, hogy a lehető legmocskosabbak legyenek. Kajla és Flóri nagyon jól kijöttek egymással. Fülessel is szívesen játszanak, de ő lány kutya és nem küzd olyan szívvel-lélekkel, mint Kajla, aki láthatóan becsületbeli kérdésnek tekinti, hogy soha ne adja fel a harcot. Volt olyan pillanat, hogy csak eldőlt az út közepén és már azt gondoltam, hogy majd nekem kell hazavinnem a vállamon - aztán egyszer csak felpattant, és már ott lógott a Flóri nyakában.

Férfinak lenni azért is jó, mert ha eltalálom a megfelelő hangot, akkor nincs tovább okoskodás, hanem megcsinálják, amit mondok. A játék után hazafelé indultunk, Flórival lekanyarodott a gazdája, mi Picurral és Kajlával mentünk tovább a falu felé. Mesélte a hölgy, hogy ha a kutyája beveszi magát az erdőbe, néha órákig sem kerül elő és hiába szólnak neki. Ahogy így ballagtunk, meg is történt a baj: Picur megérezte valami vad nyomát és elhúzott a távolba, hiába kiabált utána a gazdája. Flóri viszont megszökött és jött utánunk, őt a távolból hívogatták vissza. Egy darabig nem történt semmi, hagytam a gazdikat intézkedni. Aztán meguntam és mondtam Flórinak, hogy most aztán húzás haza, mutatva is az utat az ujjammal. Ő pedig megfordult és hazaügetett. Aztán azt mondtam, hogy Picur, idegyere azonnal. És Picur jött is kifelé az erdőből, én pedig büszkén feszítettem, mint aki ért az állatok nyelvén.

Ágicza is kihasználta a szép időt, a nádastó helyén már kezd kialakulni a növényágyás. A végén majd mulccsal lesz leszórva, de addig is egy előzetes fotó:

A nádastó helyén

Nekem meg ennyi is volt az e heti lazítás, kutyasétáltatás után tárgyalás, este rajzolás ezerrel. Mint ahogy egész héten.


Maestro, 2006. 11. 14., kedd #

Az események drámai fordulatot vettek: Nyafika megfordult a párnán, két nap óta először. Irigylem is keményen, nekem sem lenne most más vágyam, mint elheverni egy puha párnán, összegömbölyödni és aludni. Aztán felkelni enni, majd visszafeküdni. Ha valakik, hát a macskák tudják, mi az élet értelme.

Nyafika idenőtt

Ma a változatosság kedvéért nem csak rajzoltam, hanem tárgyaltam is. Mostanában egyre hamarabb rátalálok a megbízóimnak leginkább megfelelő ötletekre, néha már én kívánom, hogy kekeckednének kicsit többet, hadd érveljek szívvel-lélekkel az általam választott megoldások mellett. De elfogadják elsőre is! Mindazonáltal őszintén remélem, hogy ennek oka az építészeti és empatikus képességeim fejlődése, nem pedig a lőkészségemé :-)

Megjött a hír, sikerült meglőnöm a szintet mindkét kategóriában. A kiskaliberű sportpisztoly beszerzését most azonnal el is indítom, karácsonyra akár már meg is lehet. Ideje lenne már, mert az üres markolatot tapizni mégis csak pótcselekvés. Most légpisztollyal lövök, itt is bevált a nemrég felfedezett odafigyeléses technika. Komolyan, felér egy meditációval.

Délután valami hiba volt a szerverünkkel. De nem is ez a lényeg, hanem hogy mivel nem tudtam sem leveleket letölteni, sem a megbízóink jelszavas tárhelyére feltölteni, a Pannont csesztettem a hibajelenségek részletezésével. Csak a második telefonálásunk során jutott eszembe megnézni valami más weboldalt is, ami tökéletesen bejött. Ekkor már egyértelmű volt, hogy ezúttal nem náluk van a hiba. Egy-két órát azért eltöltöttem vele, pedig lett volna jobb dolgom is.


Maestro, 2006. 11. 13., hétfő #

Felhívtam a polgármesteri hivatalt, hogy mit határozott hát a testület, kell-e fizetnünk minden szippantáskor. A jegyző nem volt bent, de megnézték nekem a határozatot, és abban az állt, hogy a képviselőtestület támogatja a kérelmemben foglaltakat, ezért 2007 végéig megkapjuk az engedélyt. Utána feltehetőleg megint kérvényezni kell majd, de ezzel ráérek majd akkor foglalkozni.

Nyafika pozíciója igencsak stabil itt a polcon... Ez a fotó egy nappal később készült, de tegnap óta mi sem változott. Ami azt illeti, ennél még a lótuszok kicsírázását nyomon követő fotósorozat képei is mozgalmasabbak:

Atomstabil pozíció

A kert egyre fakóbb színű, akkor már inkább állna rajta a hó...

Tél eleji kert

Kajla kezd rájönni, hogy ha hagyja magát pocakolni, akkor sokkal több pocakolásban részesülhet, mintha harapdálni próbálna. Lassan igazi macskaféle lesz belőle, már csak a dorombolást kellene megtanulnia, mert egyelőre csak szuszog és röfög, ha a fülét vakargatom. Ma például olyat is láttam tőle, hogy a lábát nyalogatta. Milyen poén lenne, ha megtanulna macska módra mosdani! Bár, a bundája nagyon szép fényes így is. Csak úgy csillog, mindenki a csodájára jár. Már csak a szabadidő hasznos eltöltése tekintetében tér el kicsit az álláspontunk. Szerintem a legjobb, amit egy ilyen kutyafülű állat gazdája tehet, hogy motorozást játszik a szóban forgó fülekkel. Kajla szerint ez nem olyan vicces, bezzeg képen nyalni a gazdit egy óvatlan pillanatban - nos, olyankor kimondottan sátáni vigyor játszik az orcáján...

Most esett le nekem, hogy mégis van valami az asztrológiában. Ágicza ugyebár virágokat locsol állandóan, én pedig célba lövök. Ági vízöntő, én nyilas.


Maestro, 2006. 11. 12., vasárnap #

Egész nap nem tudta eldönteni az időjárás, hogy milyen is legyen. Reggel csendes, de határozott esőre ébredtünk. Pedig szerettem volna elvinni Kajlát sétálni, de sárban úszó utakon mászkálni, a sárban ugráló, sáros kutyával az oldalamon - ez nem tűnt olyan vonzó perspektívának. Inkább a tetőtérben dobáltam neki csontot, végül is éppen olyan lelkesen rohangált utána, mint az erdőben a faágakért. A macskák a könyvespolcról szemlélték. Érdekes, ha én is ott vagyok, nem nagyon piszkálja a macskákat. Ők sem igazán törődnek vele, ha biztonságban tudhatják magukat. Nyafika például a polc sarkába tett párnán ütött tanyát, itt elég közel van hozzám és elég távol a kutyától.

Nyafika biztos pozícióban

Kajla pedig átvette a macskák helyét a kandalló előtt, ott fekszik elnyúlva és sütteti a hasát a tűzzel. Eleinte nem ment zökkenőmentesen a kandallóval való ismerkedés. Valószínűleg nekinyomhatta az orrát az üvegnek, mert többször is dühödten ugatta a lángokat. Aztán rájött, hogy messzebbről azért nem olyan rossz az, és azóta ott melengeti a pocakját.

Melegedő

Találtunk benne egy nagy kullancsot, de nem volt olyan egyszerű kivenni, mint a macskákból. Az volt a gond, hogy csak én tudtam elég stabilan lefogni, ugyanakkor nekem is kellett volna elkapni a rút férget a kullancskiszedő csipesszel. Jó darabig birkóztunk a kutyával, végül már a vendégeink is segítettek, de csak nem tudtam elkapni a kullancsot. De azért volt értelme ennyit nyösztetni, ugyanis utána olyan mélyen aludt, hogy egymagam is kikaphattam bundájából a potyautast.

Voltam a lőtéren is, hetek óta nem lőttem már élessel fekete pöttyre. Esett az eső és olyan bánatos idő volt, hogy hamarosan abba is hagytam. Azért még egy kicsit beszélgettem Tündivel, többek között a fegyvervásárlásomról is. Úgy néz ki, hogy nekik mint egyesületnek sokkal nehezebb lesz megszerezniük, úgyhogy legjobban azzal járnék, ha mégis kikérem most az évközi minősítést és rögtön saját nevemre kérem a tartási engedélyt. A tegnapi verseny eredményét még nem tudtuk meg, de ha mégsem lenne meg, akkor legfeljebb elmegyek bárhol az országban egy normál pontlövő versenyre, ott nem kérdés, hogy elérem a szükséges szintet. Közben kisütött a nap, ennek örömére még egyszer kimentem a lőállásba. És érdemes is volt, mert megint sikerült elérni a 180 körös eredményt. A recept kiábrándítóan egyszerű: nagyon pontosan kell célozni, nagyon pontosan kell elsütni és nem szabad hibázni. Ezt egymás után 20 alkalommal meg kell csinálni, és már meg is van :-)

Kiskaliberben egyértelmű, hogy MCM-em lesz. A nagykaliberűt viszont nagyon meg kell fontolni, mert irreálisan erős a kínálati piac. Azaz vásárolni nagy királyság, válogathatok és alkudhatok kedvemre. De ami mellett letettem a garast, azzal nagyon meg kell barátkoznom, mert csak sok utánajárással vagy nagy veszteséggel tudok túladni rajta. Ki kell tehát találnom, mi is lenne nekem a legjobb (fajta, méret, hozzá való lőszer), aztán ha csak lehet, kipróbálni valahol saját kezűleg is. Közben intézni a megszerzési engedélyt, aztán megvenni és használni. Úgy tervezem, hogy rendszeresen járok majd versenyekre. Már csak azért is, mert a Field Target lövészetből is a legtöbbet a versenyeken tanultam. Mint ahogy bizonyos tantárgyakból a vizsgákon... :-)


Maestro, 2006. 11. 11., szombat #

Ez jó mozgalmas nap volt. Már azzal kezdődött, hogy tegnap megnéztem a weben, pontosan hol is lesz a mai verseny helyszíne és kiderült, hogy átrakták az ERVA lőterére. Aztán ma reggel telefonált Tündi, hogy átrakták a versenyt, valahová Zuglóba. Abban maradtunk, hogy a 2/A mentén fekvő Shell kútnál találkozunk és onnan konvojban megyünk tovább.

Össze is gyűlt a kis csapat, 7-8 kocsival mentünk tovább. Amíg a többieket vártam, egy túrós táskát rágcsáltam. Ezzel egyedül voltam, a legtöbben egy falatot sem bírtak lenyelni reggel. Igaz, hogy soha nem izgultam nagyon a vizsgáimon sem. Meg aztán, nekem inkább csak érdekes kaland volt ez a verseny, de sokaknak az utolsó lehetőség arra, hogy megtarthassák a fegyverüket, ugyanis ha nincs meg a minősítésük, akkor búcsút mondhatnak neki. Most ne firtassuk azt, hogy akinek annyira fontos a saját lőfegyver, az mi a bánatért nem képes még év közben, időben elmenni egy-két versenyre. Pesten aztán bolyongtunk egy kicsit, mert a felvezető srác az első lámpánál elhúzott a messzeségbe, térkép alapján navigáltak az első kocsiban és így keveredtünk oda majdnem egy órával a verseny kezdete után az ERVA lőterére (mert hogy mégis csak ott rendezték meg).

Ez most nem az általam eddig gyakorolt pontlövészet volt, hanem a szituációs lövészet 'rapid shooting' nevű ága. Ennek lényege, hogy egy-két célt kell időre meglőni. A célok 5 méterre vannak és durván egy A2-es lap méretűek. Megadott sorrendben kell őket eltalálni. Többször lőni lehet, csak az időveszteséget jelent. A hibázás viszont plusz 3 másodperc idő. Azaz, ha valakinek például elakad a fegyvere, akkor okosabb késznek nyilvánítani a pályát és bevállalni a 3 másodperc büntetést, mint 20 másodperc szerelés után eltalálni a lapot. A verseny lényege tehát nem annyira a találati pontosság (bár célzás nélkül ilyen nagy lap, ilyen közelről is elvéthető), hanem a gyorsaság és a biztonságos fegyverkezelés. Egy-egy pályát ötször kell meglőni, és a négy legjobb eredményt veszik figyelembe az értékelésnél.

Akinek volt saját fegyvere, az persze azzal lőtt, mi többiek az egyesület öreg pisztolyát használtuk. Kaptunk hozzá egy tokot, és amíg egyik társam lőtt, gyorsan gyakoroltam kicsit az előrántást-kibiztosítást. Az első pálya nagyon egyszerű volt, egyet kellett lőni a lapra. Mindennek meghatározott rendje volt, vezényszóra kellett tölteni, stb. Maga a lövés úgy indult, hogy a betárazott, csőre töltött pisztoly ott volt az oldalamon a tokban, bebiztosítva. A kiinduló pozíció hasonlatos a túszokéhoz, feltett kézzel de legalább is könyök fölé emelt csuklóval állunk. A bíró megkérdezi, hogy felkészültem-e, az igen válasz után 1-2 másodpercen belül indítja az órát, ami hangos sípolással jelzi a startot, aztán pedig a lövések hangja állítja le. Ekkor kell előrántani a pisztolyt (ujj szigorúan a sátorvason kívül), a célra tartva kibiztosítani és lőni. Aztán bebiztosítani és eltenni, de ennek az idejét már nem mérik. Először volt két 7 másodperces időm, mert nem talált rá a kezem a biztosítóra. Aztán rájöttem a technikájára és 2,5-2,8 között lőttem. A fejlődésem onnan látszott leginkább, hogy utána a 2 lövéses pályán kicsit gyorsabb voltam, mint az egy lövésesen :-)

Persze voltak profik is, ez már a felszerelésükön is látszott. Meg az ugrásra kész mozdulataikon. Meg azon, hogy a rántás ívét nem törte meg a kibiztosítás, és igen gyorsan lőttek. 0,6-0,7 másodperc kellett nekik egy lőlapra, 1-1,1 a két lőlapos változatra. Volt egy fickó, akinek ilyen idői voltak: 1,05/1,05/1,06/1,06 - azaz századmásodpercre pontosan ugyanúgy lőtt, nyilván ezerszer begyakorolt mozdulattal. A pincelőtérben az jó volt, hogy nem sütött szembe a nap és nem fújt a szél, de a levegőt eléggé leterhelte a sok lövés. Mindenhol működött valami gépi szellőztetés, de a versenybírók az arcuk alsó felét eltakaró gázmaszkban voltak.

Utána már két cél volt, amikre egyet-egyet kellett lőni, egymás alatt ill. egymás mellett. Ezen a két pályán igazi kiképzőőrmester-stílusú lövészetvezető volt, aki mellett még bénábbnak éreztem magam, mint amilyen igazából voltam. De azért 4 másodperc alatt megcsináltam ezeket a pályákat is, és mivel nem hadonásztam a fegyverrel és biztonságosan kezeltem, valószínűleg a minősítéshez elég lesz ez az eredmény is. Elég érdekes itt a minősítés, mert nem abszolút idők vannak, hanem a legjobb lövő eredménye a 100%, és ehhez képest 20%-os teljesítmény a határ.

Ahogy végeztünk, a kedvünkért csináltak egy külön pótversenyt is a kiskaliberű pisztollyal. Ez nem igazi szituációs fegyver, hiszen az egész sport az önvédelem gyakorlásából indult, és az értelemszerűen legalább 9 mm-es lőszert jelent. De azért megoldottuk, és öten-hatan végiglőttük a pályákat .22-es MCM pisztollyal is. Hiszen végül is ezért jöttünk, hogy meglegyen a minősítés kis- és nagykaliberre is. De ettől függetlenül tetszett ez a fajta sport is. A pontlövészet leginkább biztos kezet és hideg fejet igényel, ez viszont jobban felpörgeti az adrenalint és mellesleg valóban nem rossz gyakorlás az önvédelmi szituációkra.

Az eredményeket nem vártam meg. Olyan sok versenyen még nem voltam, de azt már pontosan tudom, hogy ha fél-egy órát jósolnak az összesítésre a szervezők, akkor ezt a két számot össze kell adni és az eredményt megszorozni kettővel. Három órát pedig nem akartam várni, úgyis elküldik majd az eredményt az egyesületnek, holnap megtudom, ha megyek a lőtérre.


Maestro, 2006. 11. 10., péntek #

Úgy tűnik, most egy darabig minden nap korán kell kelnem. Egy családi házat mértünk fel, amit át fogunk tervezni egy kicsit. Ha már arrafelé jártunk, benéztünk néhány áruházba is. Az IKEA nagy csalódás volt, egyszerűen nem volt olyan lámpa, mint amit két éve itt vettünk a tetőtérbe. A hálószobába kellett volna még kettő, mert most nincs elég fény az ágyban fekve olvasáshoz, pedig ez lenne az egyik kedvenc elfoglaltságom. Ágicza látott egy heverőt, amit igen olcsón adtak és megfelelt az ő kényes ízlésének is, de nem vettük meg. Nem csak azért, mert éppen nem volt nálunk utánfutó, hanem mert fogalmam sincs még, milyen bútorokat és hová kellene vennünk.

Kajla valószínűleg megsértődött azon, hogy egész napra egyedül hagytuk és elhatározta, hogy a mai estét kizárólag mondandóim látványos megcáfolásának szenteli. Ahogy hazaértünk, éppen megjegyeztem Ágiczának, hogy Kajla már egészen összebarátkozott a macskákkal, nem hajkurássza őket állandóan. Kifejtettem volna bővebben is ezt a gondolatot, de nem hangomat elnyomta a tetőtérben rohanó két macska és egy kutya dobogása, morgása és ugatása. Később kitöltöttem neki egy nagy adag kaját, hiszen este szokott enni és biztos megéhezett estére. Erre csak szagolgatta és bele sem kóstolt. Nem próbálkoztam tovább, inkább lefeküdtem aludni.


Maestro, 2006. 11. 09., csütörtök #

Már régen voltam az erdőben kutyát sétáltatni, de ma reggel szakítottam rá időt. A forgalmasabb erdészeti utak nagyon sárosak, de a félreesőbb csapásokon a falevelek szépen takarják a talajt. Szokás szerint felültem nézelődni egy magaslesre, és Kajla lazán felmászott utánam. Nem is ez volt a poén, ezt már máskor is láthattam tőle. Hanem amikor elindultam lefelé, a kutya pedig próbált úgy tenni a magasles 1x1 méteres alapterületén, mintha ő nem is lenne ott, bújt az arasznyi széles ülődeszka alá lesunyt fülekkel. De minden hiába, végül csak ráleltem és levittem magammal. Nem semmi látvány lehettem, amint fél kézzel kapaszkodva mászom le a létrán, a vállamra vetve pedig egy kutya próbálja hálásan megnyalni a fülemet. Ez az igazi sport, nem a sziklamászás! Kajla csak a létrán lefelé volt ilyen megilletődött, de aztán lelkesen rohangált a faágakért, én pedig próbáltam úgy dobálni neki, hogy hegyen-völgyön átfusson, akkor talán eléggé kifárad és hagyja majd Ágiczát virágot ültetni. Azért elgondolkodtató, hogy a legjobban alvó és mozdulatlan állapotában szeretjük ezt a kutyát, mert egyébként csak a gond van vele.

Ágicza megint elbliccelte a pesti utat, így egyedül mentem be a városba. Elintéztem pár apróságot is, azután volt még egy órám, hogy megtegyek egy kb. 3 km-es utat a városban. Először telefonálni akartam, hogy mehetnék-e fél órával hamarabb is, de aztán inkább nem hamarkodtam el a dolgot, soha sem lehessen tudni a budapesti utakon...

És jól is tettem, mert kb. 50 perc kellett az útra. De a lényeg, hogy fél háromkor már fent volt minden fotós holmim a lakásban, és nekiállhattam fényképezni. Ezt a lakásátalakítást még tavaly terveztük, és most lett készen. Már amennyire egy átalakítás készen lehet, hiszen mindig van még valami apróság, ami kellene hozzá.

Nappali

De ez talán természetes is, szerintem nem igazi lakás az, amit egyszer megterveznek és egy vázát sem lehet benne arrébb tolni, mert oda a dizájn. Felmerülhet persze a kérdés, hogy akkor mi szükség van a tervezőkre. Nos, nincs feltétlenül szükség. De aki olyan lakást szeretne, ami most is tökéletes neki és esetleg könnyedén át is alakíthatja a változó igényeihez, az mégis inkább megtervezteti.

Hálószoba

Mindig szeretem látni a megvalósult terveinket. Ahogy a lakásban sétáltam, még élénken előttem volt a másfél évvel ezelőtti állapot, a zegzugos kis helyiségek és a szobák labirintusa, amiben még a felmérés vége felé is eltévedtem. A mostani rendszerben minden kézre áll és a megfelelő méretű. Megint csak azt kellett látnom, hogy nagyon érdemes különféle kis helyiségeket tervezni tárolásra. Itt egy gardrób, ott egy takarítószer-tároló, és máris sokkal szellősebb lesz az előszoba vagy a háztartási helyiség berendezése.

Fürdőszoba

Kipróbáltam, és gyakorlatilag be sem kell mennem az irodába, ha csak netezni szeretnék. Az iroda előtti parkolóban már bekapcsoltam a notebookot, és mint a titkosügynökök a filmben, rácsatlakoztam a belső hálózatra. Igazán lehetne itt Zebegényben is valahol egy olyan hálózat, amire néha rácuppanhatna kis számítógépünk és leránthatná a netről a túlméretes leveleket. Bár, aki sürgős választ vár a levelére, az már megtanulta a tömörítést és a BMP képformátum mellőzését. Vagy ha nagyon fontos, akár fel is hívhat, úgyis jobban szeretem a személyes kommunikációt.


Maestro, 2006. 11. 08., szerda #

Olyan szép szélcsendes idő volt, hogy muszáj volt kiülnöm a kert végébe célba lőni. Jövő hét végén lesz a következő verseny, bár ez most nem a szokásos fémvadlövés, hanem úgynevezett Hunter Field Target. Ennek a lényege, hogy nem lehet a távcsövet állítgatni, vagyis csak megbecsülni tudjuk a cél távolságát és a szükséges fölétartást, mindezt viszonylag kis nagyításon, mert különben nem lesz elég éles a kép. Vagyis pontosan olyan feltételekkel, mint ahogy életem első FT-versenyén indultam :-)

Ágicza talált valahogy egy blogot, amit néha olvas, de kicsit sznobnak érzi az íróját. Belenéztem én is, de nekem inkább szellemesnek és olvasmányosnak tűnt, fel is vettem az ajánlónkba. És - amilyen kíváncsi vagyok - 4 havi archívum átfutása után már beazonosítottam a szerzőt. Komolyan mondom, nem házakat kellene nekem terveznem, hanem bloggereket azonosítani, jó pénzért. A megrendelő kívánságára három munkanapon belül szállítanám a gipszjakab.freeblog.hu szerzőjének nevét, adatait, elérhetőségét. Ötvenezer plusz áfáért a hülyének is megérné, és valószínűleg lenne kereslet a szolgáltatásra...

Megint jól átvert egy diónyi tollcsomó: elhitette velünk, hogy ő egy ifjú zöldike, pedig hát csudát. Amint azt több, független forrásból is megerősítették, királyka volt az a tegnapi madár. Mondjuk, nekem édesmindegy (a hangsúly inkább a gombócforma megjelenésen volt), de madarakhoz értő olvasóink így is fel-felszisszennek a meghatározásaim láttán, ne feszítsük hát tovább a húrt. Tehát királyka, egyébként védett madár és aranyos kis tollas gombóc.

Verőcén alig háromnegyed órát kellett várnom, és felrakták Cliókára a téli gumikat. Szörnyen leterhelt most a gumis műhely, éjjel 10-11 között zárnak. Utána mentem tovább Vácra a vastelepre, és megvettem a rézlemezeket a pergolák gerendáihoz. Visszafelé rögtön be is mentem vele a bádogoshoz, leraktuk nála, hiszen úgyis meg kell először hajtogatnia, és úgy rakja majd fel a gerendákra. Vasárnap kijön megnézni a pergolákat, és majd ahogy az ideje engedi, megcsinálja a munkát.

Nem hittem volna, hogy bármit is viszontlátok még gyermekkorom kedvenc cukorkái közül, de ma találtam Nagymaroson abból a papír dobozos, préselt keménycukorkából, ami többek között orvosi pemetefű és méz ízekben van. Attól különlegesen jó, hogy érdekes növényi íze van, másrészt pedig nem annyira kemény, hogy ne lehetne szép lassan elrágcsálni. Ez a kutya tudhat valamit: tényleg jobban telik az idő, ha az ember folyamatosan rág valami finom és lassan fogyó dolgot.

Valami megmozdult végre távcső ügyben, legalább is az árát már leemelték a számlámról. Még egy hét, és nagy király leszek a 25 méter feletti vasnyulak irtásában is.


Maestro, 2006. 11. 07., kedd #

Ma egész enyhe idő volt, 10 fokra is felment a hőmérséklet és végre sütött a nap. Furcsa is volt, hogy csak este kell begyújtanunk a kandallóba. Ágicza nekiállt és lenyírta a füvet az egész kertben. Holnap még összegereblyézi és a gyep már nyugodtan várhatja a telet. Kajla szegény nem értette, hogy miért van ő mindig a kertnek abba a felébe zárva, ahol Ágicza éppen nem dolgozik. Pedig csak nem akartuk, hogy trimmelt bundával kelljen kimennie a téli hidegbe.

Madárgombóc

Egy pici zöldikefióka repült neki a teraszajtónak. Mindig csodálkozom, milyen gombócok tudnak lenni a hidegben a madarak. De ez volt a leggombócabb, amit eddig láttam. Amíg olyan kábaforma volt, a terasz asztalán pihentettük és közben fotóztam. Oldalról nézve csak egy madárforma gombócnak tűnt, de szemből nézve határozottan volt valami pingvines-fókás beütés is a megjelenésében. Már egészen éberen nézegetett körbe, mikor Kajla is észrevette, aztán oda is jött és megpróbálta elkapni a kismadarat. Szinte már a kutya szájából repült ki, de ügyesen elrepült.

Madárfóka

Apropó, kerti építmény: a patak mellett deponált földből hordtunk a régi nádastóba. Most, hogy lehullottak a levelek, most látom csak, milyen nagy is a telkünknek ez a hátsó része. Tényleg csinálni kellene ide egy kis kerti építményt. Valami kis fa házikót, ahová el tudok vonulni a világ zaja elől. Majd tavasszal, akkor most már tényleg...

Gombócmadár

Gondoltam egyet és írtam egy kérvényt az önkormányzatnak. Leírtam benne, miért kellett másik, tisztességes szippantóst keresnünk, és mentességet kértem az útvonalengedély alól, mert végül is közművet pótol nálunk és még csak helyettesíteni sem tudom senkivel. Egyébként is, ebben az országban minden 'zárt' szennyvíztároló feneke ki van ütve, át van fúrva, és két évente egyszer szippantatnak... Mi meg, amilyen hülye jogkövetők vagyunk, még le is szigeteltük és másfél havonta jöhet a 10 köbméteres kocsi. De így is elég sokba kerül a szippantás, nem kellene még egy évi 40-50 ezres külön büntetés azért, mert próbáljuk tisztességesen megoldani a dolgainkat.

A jegyzőnek csak hétfőnként van hivatalos félfogadási ideje, de azért felhívtam, nem tudna-e fogadni 10 perc erejéig. Tudott, így hát elvittem neki a kérvényt és elmeséltem, milyen helyzetben vagyunk. Azt mondta, ma délután lesz képviselőtestületi ülés, ott majd megvitatják és értesítenek a döntésről. Remélem, kedvező döntést hoznak majd.

Kajla este igazi 'one-dog-show'-t mutatott be. Azzal kezdte, hogy megcsócsálta a lézeres távmérő használati útmutatóját. Aztán Ágicza lábát kezdte rágcsálni. Ági egy darabig csak próbálta elhessegetni, de nem sokra ment vele. Akkor felkelt, hogy na most kirakja az értetlen állatját. Erre Kajla eldobta magát a földön, hanyatt feküdt és csak pocakolni lehetett, minden megmozdítási kísérletre csak eldobta magát, mint egy rongybaba. Azért persze lelódítottam a lépcsőn, de hiába mentem előre a kertbe, nem akart utánam jönni, hiába hívtam. Visszamentem, erre lesunyt fülekkel megpróbált felsompolyogni a lépcsőn. Elkaptam és visszafordítottam, ekkor felszedett egyet a padlón mindenfelé heverő velőscsontokból, és emelt fővel, parádés léptekkel bevonult vele a kosarába. De nem hatott meg, mert szemmel láthatóan azt tesztelte, meddig mehet el a szófogadás elbliccelésében. Pont jóval próbálkozott, miután nevettünk rajta egy jót, szívfájdalom nélkül kiparancsoltam onnan is. Addigra már megértette, hogy hiába minden jópofizás, ma is csak kint fog éjszakázni. Kiügetett a ház elé és rögtön be is mászott a fészkébe. Az utolsó, amit láttam belőle, a szokásos kép volt: csak az orra és az egyik szeme látszik az ajtó nyílásában. Nagy egér ez a Kajla, az már egyszer biztos.

Szorgosan olvasgatom a ChairGun2 program helpjét, és máris tanultam belőle. Befogtam az állványba a puskámat és alufóliával, régi filmekkel és egy kis rézlemezzel kihézagoltam a távcsövet. Ezek a betétek arra szolgálnak, hogy a távcső optikai tengelyét minél inkább a kívánt irányba állíthassam, és a szálkereszt tekerőivel már csak a végső finombeállítást adjam meg neki. Lőttem is egy párat, és egészen jól sikerült a beállítás. Az Öreg Kövérre külön figyeltem, nehogy úgy járjon, mint a múltkor. Mert ugye hiába szólok neki, hogy vigyázat, lövök! Az egyik fülén be, a másikon ki...


Építési napló, 2006. 11. 07., kedd #

10 fok, napos idő. Nádastó medrének feltöltése földdel.

Feltöltés földdel

Maestro, 2006. 11. 06., hétfő #

Még mindig ugyanaz a borús, semmire sem jó idő van, de az életnek mennie kell tovább. Ma csak helyi jellegű ügyintézős napot tartottam, de így is körbejártam a főteret. Olyanokat most nem is említek, mint posta, bolt és bankautomata, viszont bementem az önkormányzatra kérni egy útengedélyt a szippantós kocsinak. Nemrég kitalálták ugyanis, hogy 10 tonna feletti járművek csak egy 5 ezer forintos engedéllyel hajthatnak be a faluba. Már majdnem befizettem a gazdasági osztályon, amikor V. úr odaszólt, hogy várjak még vele egy kicsit. Beszélt a jegyzővel, de azt a választ kapta, hogy csak akkor lehetne felmentést adni, ha a szippantósunk szerződött közműpótló lenne. Kiváltottam hát V. úrnál az engedélyt, bár ezzel jelentősen megnőtt a szennyvíz elszállításának költsége.

V. úr mesélte, hogy látta az iskolában a puskámat és közelebbről megszemlélve (mert ő is sportlövő volt valamikor) nagyon is nehéznek találta. Mondtam, hogy maga a puska éppen a szabályok szerinti maximális 5 kg, csak még rajta van egy hetven dekás távcső, meg másfél kiló acél az alsó támaszban. De mivel ülve lövök vele, ez nem gond. És minél nagyobb a tömege, annál kevésbé hajlamos bemozdulni, úgyhogy direkt jó is. És legalább nem kell félnem, hogy az asszony elcsaklizza és kiviszi a kert végébe lőni :-)

Az iskolába is benéztem, és ez alkalomból újabb olvasónkkal találkozhattam személyesen, mert néha a legváratlanabb keresőszavakkal is rátalálni a ZeBlogra... Először nem is tudta, hogy hol játszódik a történet, és mikor arról olvasott, hogy vihar idején mindig áramszünet van, csak felsóhajtott: ez akár itt is lehetne. És itt is volt! :-) Kérdezte tőlem a hölgy, hogy mi újság a kulccsal. Mondtam, hogy hiszen még aznap este bedobtam a templom melletti kis utcában a második, fehér ház postaládájába. Jobbról a második? Hú B+, az balról volt... Még jó, hogy Zebegény ilyen kis falu, vissza lehet kérni a suli kulcsát a szembeszomszédtól, aki nyilván azóta keresi az ismeretlen kulcs gazdáját.

A kezdetek kezdete óta van csicsóka a telkünkön. A kezdet legkezdetén nem is nagyon volt más a telken, mint egy patak és a sok csicsóka. De most először láttam a gyökerét is, ami nagy gumókból áll. Ezt imádják a vadmalacok, ezért is volt vele bevetve, hogy a szemközti dombokról lehessen gyesznyóra vadászni. Nem kóstoltam, de Ágicza szerint édes a gumója, és hasonlít a krumplihoz. Úgy döntöttem, hogy EU-tagság ide vagy oda, élő állaton fogok kísérletet végezni. Dobtam Kajlának egy darabot, ő pedig elkapta és nekiállt majszolni. Ezt jó jelnek tartottam, még ha a formális logika alapján ez annyit és csak annyit bizonyít, hogy a csicsóka legalább annyira ehető, mint mondjuk egy fej nyers vöröshagyma, egy csupaszra szopogatott velőscsont vagy egy sáros munkakesztyű.

Csicsókagyökér

Írtam a tegnap kipróbált jó kis program szerzőjének, hogy mi módon tudnék regisztrálni. Visszaírt, hogy szerinte Magyarországról nem fog menni a PayPal, de ő mindenesetre elküldi a regisztrációs kódot, aztán ha nem sikerül átutalnom, akkor adjam azt a 10 angol fontot egy hazai állatmenhely alapítványnak. Ő is a nagyobb részét ilyen célokra fordítja, valami t. Megköszöntem a bizalmát és megírtam neki, hogy befogadott állatokért nem kell túl messzire mennem, két macskánk és a kutya is utcán talált jószág. De azért megpróbáltam beregisztálni a PayPal rendszerébe, és végül sikerült is. A srác megkapta a jogdíját, annál is inkább, mert ő azt az egyetlen fizetési módot alkalmazza, ami szerintem az egyetlen tisztességes metódus a szoftveriparban: aki egyszer regisztrálta a programját és fizetett érte, annak élete végéig járnak a frissítések és az újabb verziók, nem kell újra és újra fizetnie ugyanannak a programnak a hibajavításaiért és frissítéseiért.

A távcsövet pedig megrendeltem, még szállítással együtt is teljesen korrekt áron jön ki, most már csak ki kell várnom azt az 1-2 hetet, amíg ideér a csomag. Ez azt jelenti, hogy a jövő szombati versenyre még a régi távcsővel megyek, mert ha meg is kapom addig, nem lesz időm kiismerni és mindent beállítani rajta.


Maestro, 2006. 11. 05., vasárnap #

Még az éjjel megkaptam a visszaigazolást a távcső megrendeléséről, de ez csak egy automatikus levél volt. Még egy levelet kell tőlük kapnom, amiben megírják a postázás költségét és ha azt is elfogadom, akkor fogják postára adni, a pénzt meg leemelik a webes hitelkártyámról. Ez egyébként egész okos gondolat: kártyám fizikailag nincs is, csak száma és érvényessége, viszont külön számla tartozik hozzá. Erre csak annyit utalok át, ami a tervezett vásárlás összege, és így nem is vehetnek le róla többet.

Ma olyan trutyi idő volt, hogy csak Harry Potter kalandjait elolvasni volt erőm. Illetve találtam egy nagyon hasznos kis programot, ami néhány paraméter megadása után egy villanás alatt megrajzolta gyakorlatilag ugyanazt a görbét, amit én egész héten méregettem és finomítgattam. De legalább - ha a tegnapi verseny nem lett volna elég - visszaigazolta, hogy jól csináltam eddig is a dolgokat. Profi kis program, röppályát számol, elemez és ábrázol. Ha jól értem, ennek segítségével egyetlen belövés után tetszőleges hőmérsékletre és páratartalomra is megbízható görbéket tudok készíteni. Lehet, hogy egyszerűbb lesz számítógéppel kiszámíttatni és a gyakorlatban csak ellenőrizni az eredményt.

Kajlának sem volt kedve sehová menni ebben az időben, csak ténfergett a házban és rosszalkodott. Elnéztem, mekkorára megnőtt, egyszerűen félelmetes. Előkerestem a hollóstetői verseny képeit, hát csak a színe nem változott! Méretben másfélszer akkora, az orra is sokkal hosszabb lett, és - bár azért még mindig egy kajla kölyök - már nem olyan buksi kis babakutya, hanem igazi ördögfióka. Mostanában azt játsszuk, hogy ő megpróbálja elkapni a kezemet, én pedig megpróbálom befogni a pofáját. A harc váltakozó sikerrel folyik, de általában ő az, aki befogott orral nyüszít és kapálódzik a kellemetlen helyzetben. Nem harap erősen, de a hegyes fogait így is megérzem néha.

Nem igaz, hogy a Rés nevű zenekar immár klasszikus számainak sehol sincs fent a szövege az interneten. Pedig van egy daluk, amiből tisztára emlékszem a "nagy fekete kutya" illetve a "nevelek belőle inkább egy ördögöt" félmondatokra, és ez a néhány szó lassan második helyre szorítja gondolataimban a Kutyafülű Aladárt is. Nem semmi kazetta volt egyébként az a Résrehajlás: borítóján az ember legjobb barátja, a szalagon pedig lendületes és még félig-meddig megértett szövegükkel is ütős dalok. És egyszerűen nem találom a neten a szövegeiket :-( Miért?!?


Maestro, 2006. 11. 04., szombat #

Bár a tegnap estét Tatabánya-térképek vadászatával töltöttem, mégis csak vegyes érzelmekkel indultam a versenyre. Ugyanis nincs egy tisztességes, nagy felbontású térkép a weben semmiről, csak azok a hülye interaktív izék, amik percekig töltődnek le, és csak a szívás van velük. Komolyan, minden tisztességes városban eligazodom (na jó, a McDonald's keresését kivéve :-), mert végső esetben követem a 'Centrum' táblát, aztán meg kiválasztom a megfelelő (Győr, Budapest, stb. felé vezető) utat. De Tatabányát négy településből olvasztották össze, ennek megfelelően nincs igazi központja, a táblákkal pedig végképp fukarkodtak az illetékesek. Évek óta mindig eltévedünk itt, ahányszor csak erre járunk...

Tegnap már mindent összekészítettem a versenyre, most még annyit tettem hozzá, hogy a görbéket kinyomtattam lekicsinyítve, a grafikont felvágtam három darabra és celuxszal felragasztottam a puska oldalára, ott mindig kéznél van:

Teljes harci díszben

Fél óra alatt átértem Esztergomba, újabb fél óra alatt beértem Tatabányára, és - ahogyan előre láttam - újabb fél óra volt, mire eljutottam a lőtérre. Három helyi lakost is megkérdeztem, de láthatóan ők is csak tippelgettek, amikor az útvonalól kérdeztem őket.

Volt még elég időm, leültem hát belőni a puskát. Gyönyörűen beállítottam 20 méterre, de aztán megpróbáltam 35-re is. Itt már úgy találtam, hogy egy kicsit magasabbra kell fölé tartani, mint ahogyan a kottából kinéztem, de betudtam a hidegnek. A versenyen 20 darab szokásos, lyukas közepű fémállat volt, a többi 40 pedig fa bakokra kirakott kis talpas vasvad volt, különböző méretekben. Voltak közelebbiek és egészen távoliak is, és méretben is nagyon eltértek. Egész nagyokat is tettek közéjük, de ott voltak a gonosz csirkék, talán másfél centi magas testtel, azokkal már rendesen meg kellett küzdeni...

Fémvadak

Ez kicsit más verseny volt, mint az eddigiek, amiken voltam. Nagyjából fele annyian voltunk, de ebben lehetett némi része a hidegnek is. Viszont sokkal családiasabb hangulatú volt. A lőtér méreteiből adódóan garantáltan nem volt 37 méternél távolabbi cél, és a kis vadakból 10-10 egy sorban sorakozott, vagyis nem kellett annyi távolságot mérni. A golyófogó palánkok oszlopainak nagyjából tudtam a távolságát még a belövés idejéről, tehát volt viszonyítási alapom. Másfelől viszont, a többieknek ugyanúgy megvolt ez a segítség, úgyhogy a végeredményt nem befolyásolta.

Fémvadászat

A lövészet ennek ellenére nem indult túl jól. Amikor sorozatban még csak meg sem kondultak az állatkák, szörnyű gyanú támadt bennem: lehet, hogy mégsem állnak vissza tökéletesen nullára a távcső állító csavarjai? Vagy - ez lenne a jobbik változat - visszaállnak, csak mindig azonos irányba tekerve. Azaz bármerre állítanám, először fél-egy fordulattal kifelé kell tekerni őket, majd befelé csavarva állítani rá a kívánt értékre. De nem volt időm tesztelni az elméletemet, ráadásul lövedékem is alig volt, szinte ki volt számolva minden hátra lévő lövésre. Áldottam az előrelátásomat, hogy nem csak a tekergetéseket, de a szálkereszt kis pöttyeivel való alá/fölétartás értékeit is felírtam magamnak. Két-három lövéssel belőttem megint 20 méterre, aztán többet nem piszkáltam semmit.

Az eddigi versenyeken mindig csak én fotóztam, ezért nem nagyon szerepeltem a képeken. De most megkértem egy sporttárs ráérő barátnőjét (mert van ám, akit a kedvese minden versenyre elkísér, bizony!), hogy fotózzon le lövés közben. Külön említésre érdemes a méregdrága lövészkesztyű gazdaságos változata, a gumi pöttyökkel borított fehér munkáskesztyű (kemény 120 forint), ami itt tökéletes volt. A gumírozás miatt könnyű volt állítani a távcsövet, és elég meleg is volt. A jobb kezemen pedig levágtam róla az ujjak hegyét. Későn jöttem csak rá, hogy elég lett volna a hüvelyk- és mutatóujjamnál, a többi maradhatott volna a jó melegben, de hát legfeljebb beruházok még egy pár ilyen kesztyűbe... Amúgy öltözködésemmel is alkalmazkodtam a fagypont alatti hőmérséklethez, egy melegítőfelsőt húztam a pólóm fölé.

Fémvadász

Az utolsó pálya utolsó vadját céloztam éppen, amikor fél füllel hallom, hogy a bíráskodó sporttársak összegzik az addigi pontjaimat és megállapítják, hogy ezzel az Andrással már vigyázni kell, 49 van neki a 60-ból. Az utolsó cél egy bagoly volt, a lehető legmesszebb, de elég nagy találati zónával. Gondosan céloztam, kivártam a két széllökés közötti szinte teljes szélcsendet és féltő gonddal elsütöttem a puskát. Az 50 mégis csak kerekebb szám :-)

Utána levezetésképpen egy úgynevezett FT challenge verseny jött. 14 méterről kellett lőni 9 mm-es körökbe úgy, hogy a lövedék nem érinthette a kör szélét. Ez ekvivalens azzal, mintha egy 0,1 mm-es pöttyöt kellett volna kívülről érinteni (csak ha így hirdetik meg, senki nem vállalta volna a versenyt :-) 25 ilyen volt ülő helyzetből, és öt 20 mm-es, amikre állva kellett lőni. Ez elég nehéz feladat volt, főleg így a verseny után és a hidegben, de azért végigcsináltuk. Az ülő célokból nyolcat lőttem le, az állókból pedig egy kivételével mindet.

Úgy látszik, ez a nap a második helyezések napja volt számomra: PCP Standard (7,5 J alatti elősűrítős) kategóriában ezüstérmes lettem az 50 találatommal, és a challenge-ben is megosztott második lettem a 12 pontommal (az első 16-ot lőtt). Persze, a kevesebb induló miatt (négyen voltunk az én kategóriában) könnyebb is volt helyezést elérni, de akkor is: az első dobogós helyem a fémvadlövészetben! Két hét múlva Dabason már kicsit több önbizalommal indulok neki a versenynek.

Hazafelé - szokás szerint - alig találtam ki a városból. Kivergődtem a halál faszára valami gyártelepre, ahol az egyetlen embertől csak annyit tudtam meg, hogy nem igazán tudja az utat és ő is utálja ezt a várost. Próbáltam az ösztöneimre hallgatni, mint a vándormadarak, és végül is rátaláltam a helyes útra. Hazafelé már havas eső esett, szép megfontoltan haladtam a nyári gumijaimmal.

Az első érmem

A verseny nagy tanulsága volt számomra, a fémvadlövés és a csellendzs eredményeit nézve, hogy nem is a lőtudásom a leggyengébb láncszem, hanem a távmérésem pontatlansága. A másik tanulság, hogy mégsem jó tekergetni a távcső csvarjait. Illetve, egy strapabíró, minőségi távcsőét persze lehet - de hogy bírja-e, az csak úgy derül ki, hogy fél év versenyzés után elkezdenek-e romlani az eredményeim, mert kikopott valami a szerkezetben. Ebből egyenesen adódott a következtetés, hogy nem keresgélek tovább, hanem megrendelem ugyanazt, amit a másik LGR puskás kolléga is használ. Korábban már folyt köztünk némi eszmecsere e tárgyban, és mivel neki tökéletesen bevált, úgy döntöttem, hogy nekem is jó lesz. Erről van szó egyébként, és azt hiszem, ez tökéletes lesz az én céljaimra: húszszoros nagyítású, így sokkal pontosabban tudok vele távolságot mérni. Vannak pöttyök a szálkeresztjén, és elég rövid ahhoz, hogy elférjen a puskámon. Életemben nem rendeltem még semmit külföldről, hitelkártyával fizetve, úgyhogy legfőbb ideje volt.

Simmons 6,5-20x44

És elhatároztam, hogy veszünk egy komolyabb autós atlaszt, különös tekintettel Tatabánya térképére.


Maestro, 2006. 11. 03., péntek #

Reggelre leesett a hó. Na, nem valami sok, de fehér volt minden a ház körül. Sajnos, előbb vittem el sétálni a kutyát és mire visszaértünk, már csak foltokban maradt belőle, a többi elolvadt. Remélem, télen azért majd lesz még belőle elég, mert ha eltűnnek a levelek, nagyon szomorú tud lenni az erdő képe. Bezzeg, ha minden hófehér, annak már megvan a maga hangulata!

Az első hó

Befagyott a nagy tó is. Mindig csodálkozunk rajta, hogy a kis tó mennyivel később fagy be. Nyafikának hiába mondtam, hogy ne mászkáljon még a jégen, nem hallgatott rám. Amikor legközelebb láttam, a lépcsőn ült, csurom vizes volt és reszketett. Gyorsan begöngyöltem egy törülközőbe és magamhoz szorítva melegítettem, majd elkezdtem szárítgatni. Hangosan dorombolt és megvetően nézett le a biztonságos magasból a kutyára.

Ágiczának még kicsit korán jött ez a tél, a teraszon hegyekben állnak az elültetésre váró virágok. De jövő hétre már enyhülést ígérnek, majd akkor. Kitaláltam egyébként, hogy lehetne energiatakarékosan ültetni: egy bot végét meg kell faragni villás jellegűre, és egy kis darab velőscsont-töredéket kell vele lenyomni a földbe a kívánt mélységbe. Utána pedig már csak meg kell várni, míg Kajla kiássa a megfelelő mélységű gödröt :-)

Krizantém

Ezen a fotón jól látszik, mekkora óriási tappancsai vannak ennek a fenevadnak. Na jó, az extra széles látószögű objektív is besegített valamennyit, de a mancsai akkor is nagyok:

Óriástappancs

Most tudatosult bennem, hogy holnap Tatabányán fémvadlövészeti verseny lesz, és nekem ott a helyem. Délután kicsit lődözgettem a kertben, amíg már csak annyi lövedékem maradt, amennyi a holnapi versenyre kell. Próbáltam Ágiczát is elcsábítani magammal, de ő inkább a kerttel foglalkozna. Sajnálom, mert ha mondjuk neki is a légfegyveres lövészet lenne a hobbija, akkor még több időt tölthetnénk együtt, közösen járnánk az országot, és akkor esetleg igazi érdeklődéssel hallgatná a céllövészetről tartott kisebb eszmefuttatásaimat is.

Az alábbi képeken az látható, hogy milyen ártatlan képet tud vágni valaki, ha érdekei éppen úgy diktálják. Azt hinné az ember, hogy egy aranyos, meleg-barna szemű kiskutyát lát:

Angyalfióka

Pedig dehogy, igazából egy villogó fogú és szemű, mindent megharapni akaró fenevaddal van dolgunk, amint a mellékelt ábra is mutatja. Az egyetlen megfékezési módja a sétával és apportírozással történő halálra fárasztás, vagy velőscsonttal való szájbetömés és egyben a rágcsálási kapacitás lekötése.

Ördögfióka

Ma is kapott egy újabb adag oltást, és utána módszeresen végigszaglászta a rendelőt. A doki azt mondta, hogy a jelek szerint nagy szaglási ambíciói vannak, érdemes lenne megtanítani szarvasgomba-keresésre. Bár azt nem értem, hogy az általam eldobott faágat akkor miért nem találja meg, fél méterre tőle szaglászik szanaszét és nem érzi meg a szagomat a boton? És lehet, hogy nem lesznek túl hosszú lábai, de amúgy izmos, nagy testű kutya lesz belőle. Ami azt illeti, már most is elég nagy.

Krampuszkába reggel-este nyomjuk a gyógyszert és a vitamint, és úgy tűnik, van is valami hatása, sokkal jobban van már. A kis manó, mindig úgy megy el az alvó Kajla mellett, hogy minden ízében menekülésre kész, de azért kíváncsi is és óvatosan közelít a kutyához. Aztán az felhorkan álmában, Krampusz pedig máris teleportál a földszintre.


Maestro, 2006. 11. 02., csütörtök #

Már alig van levél a fákon, viszont egyelőre még nem szomorít el annyira, mert a fent hiányzó levelek mind ott vannak a fák alatt, egyszerűen csak lejjebb került a színes rész pár tíz méterrel... Kajla vidáman rohangál, és amikor ágakat dobálok neki, csúszik és farol az avarban, az orrával túrja és láthatóan tetszik neki. A sáros részeket kikerüli, úgyhogy alig hord be koszt a házba. És egy ilyen séta után - határtalan megkönnyebbülésünkre - hosszú órákon át alszik!

A rétesház egyre népszerűbb! Nem csak mi járunk oda rendszeresen, de egyik megbízónk is felhívott most, a nevezetes hely koordinátái iránt érdeklődve. Ugyanis eljött Zebegénybe, de nem hozzánk, hanem csak és kizárólag azért, hogy egy nagy halom rétest tömjön az arcába. Amúgy tökéletesen meg tudom érteni - ha nem zebegényi lennék, én is úgy intézném a dolgaimat, hogy hetente néhányszor feltétlenül erre kelljen járnom :-)

Délután elég lassan haladtam Budapest felé, mert közben végig ügyeket intéztem. Verőcén megbeszéltem a gumissal a téli gumik felrakását, szerdára kaptunk időpontot. Éppen ideje, ma egész nap 1-2 fok volt a világban, nálunk a völgyben pedig természetesen fagyott keményen.

Az irodában mostanában már be sem kapcsolom a számítógépet, hanem a notebookkal töltöm le a leveleket. Azt is kitaláltam, hogy ha megnyitok sok érdekes weboldalt és utána hibernálom a gépet, akkor itthon tovább tudom olvasgatni őket, nem kell egyenként elmentenem magamnak. Utána egy átalakítás előtt álló családi házat néztem meg, késő estig elbeszélgettünk.


Maestro, 2006. 11. 01., szerda #

Úgy tűnik, mégsem fog a szánkba bámulni az új szomszéd a teraszon. Tegnap beszélgettem vele és mondta, hogy elmérte a háza helyét, egy sor fát már ki is szedett, mert a mi házunk elejével szeretné egy vonalba tenni az ő házát, és a miénknél inkább csak kisebb lesz, szóval nem lóg oda a terasz elé. Valamint ő is aggódott, csak ő meg a telkünk sarkába ültetett platánfa miatt, hogy nem fog-e nagyon ráárnyékolni a növényeire. De végül abban maradtunk, hogy az ő életében nem fog az a platán akkorára megnőni, utána pedig majd csak lesz valahogy...

A jó hírtől függetlenül azért megszüntettük a nádastavat, mert a teraszt nem csak a tekintetektől kellene védeni, hanem a szinte mindig fújó északi széltől is. Úgyhogy hajnalban neki is álltak kiüríteni a pici tavat.

Víztelenítés előtt

A vizet kiszivattyúztuk a kertbe, ez volt meg a leggyorsabban. A tisztább sódert átraktuk a nagy tó sekély részébe, ott Ágicza valami mocsaras zónát tervez, ahhoz éppen erre van szükség. A maradék iszapos földet és értéktelen sásokat elvittük az erdő szélére, ahol majd része lesz a természetnek. A tófóliát és a geotextíliát felszedtük és amennyire lehetett, slaggal lemostuk. Ezeket elrakjuk, hátha még egyszer csinálunk egy kis tavat valahol a kertben... A beton peremet végül is nem bántottuk. Egyrészt azért, mert őrült meló lett volna, másrészt mert úgyis feltöltjük kívül-belül földdel, a mulcs eltakarja a betonperem tetejét is, szóval senkit sem zavar. Sőt, inkább kihasználjuk, ha már ott van: az eső úgyis ide esik a tetőtől, a tó helyén lesz tehát egy félmocsaras kvázimedence. Kvázi azért, mert lefelé megvan a kapcsolata az anyafölddel, de azért mégis jobban megmarad benne a víz, mintha nem lenne ott az a beton. Két nagy fát fogunk ültetni a tómeder egy-egy harmadolópontjába, köréjük pedig mindenféle mocsári növényt. A kerítés mellett már ott vannak a bokrok, jövő nyáron már kicsit védettebb lesz ez a terasz.

Üres a tó

Kajlát most szoktatjuk le arról, hogy az ajtót és a kilincset basztassa, bejutási célzattal. Ha éppen kint van és elkezd dörömbölni, már elég neki egyszer szólnom, és egy időre csend van. Ha mégsem hagyja abba, kimegyek leszidni. Ezt már nagyon tudja, behúzza fülét-farkát és nem is ellenkezik, amikor belódítom az ajtó nyílásán át a fészkébe. Aztán onnan néz ki bánatos képpel, mint aki szánja-bánja, de persze ezt nem hiszem el neki.

Bűntudatos kitekintés

Kipróbáltam a nappaliban, hogy mennyire egyezik az állványból belőtt lövésmagasság a kézből lőtt értékekkel. Volt egy kis különbség, de nem vészes, valószínűleg abból eredhet, hogy a vállam rugalmasabban támasztja meg a puskát, mint az acél állvány. Aztán felmentem a tetőtérbe, hogy megnézzem a 10 méteres távot is. Öreg Kövér máskor már az első lövés előtt, a készülődése zajára kimenekül a hálószobából, de most túl mélyen aludt... Ráadásul a távcsőben alig látok mást a lőlapon kívül, úgyhogy némileg meglepődtem, mikor épp a lövés pillanatában egy fekete-fehér macskafej töltötte ki a képet. De akkor már késő volt, és a távcsövet félrekapva szemem elől láthattam a macskát, amint párszor felugrik és rohan lefelé a földszintre. A lépcsőn már csepegett a vér a szájából, Ágicza pánikban, Kövér életben, de véres szájjal. Nem sokat haboztunk, Ági felhívta az állatorvost, én közben bedobtam a macskakosárba és már viharzottak is Nagymaros felé.

Fél óra múlva sokkal kisimultabb arccal néztek ki mindketten a kocsiból. Kiderült, hogy hallatlan szerencséje volt az Öregnek: a lövedék a félig nyitott száján ment át, végigsúrolta az ínyét és egy kis darabot lecsippentett a nyelvéből, de fogat vagy csontot nem ért (hiába, aki tud lőni, azt tud lőni :-). Ha csak egy centivel lejjebb vagy feljebb találom el, most Gödön műtenék... Mindenesetre inkább kerítek valami asztalt és arról lövök, nem a padlóra lerakott állványból, akkor nem tud beleszaladni a lövésbe egy tökéletlen állat sem.

Beraktam a kamrába az utolsó polcokat is, és a rendetlenség nagyobbik fele máris eltűnt a padlóról. Nincs túl sok hely a polcok között, de nem is kell, a lényeg a tárolás. A régi dübeleket kicseréltem az Ytonghoz tervezett 14-es csodadübelekre, és most mér meg sem moccannak a polcok, bátran rakok rájuk bármit.

Polcok

Egyre több állatunk feszegeti azt a finom határt, ami a kutyát a macskától elválasztja. Nem elég, hogy Tappancs mindig is kutyák iránt érdeklődött és rájár a kutyatápra, hogy Kaja fényesre nyalja a macskák kaját tálkáját, most Krampusz döntött úgy, hogy legjobb alvóhely a kutya párnája. És ha valamit át kell ölelni alvás közben, akkor az csak a Kajla által egy hónapja elcsórt és a fészekben őrizgetett hagyma lehet.

Krampusz kutya

Öreg Kövér este már evett, bár meglehetősen óvatosan. Rám nem neheztelt, az ölembe ugrott fel melegedni szokás szerint. Mondtam neki, milyen rohadt nagy mázlija volt, ő meg csak dorombolt tovább.


Építési napló, 2006. 11. 01., szerda #

4 fok, esős idő. Nádastó elbontása.

Víztelenítve