Ágicza, 2004. 03. 31., szerda #

Reggelre kelve András szól, hogy hiába dolgozott egész éjszaka, nyomtatás közben kifogyott a tintapatron, még az első sorozat tervet sem tudta teljesen kinyomtatni, és nem tudja leadni a tervet ma. Ezt ugye nem lehetett ennyiben hagyni, így hát kapta az autót, és telefonját hátrahagyva elviharzott, hogy kedélyesen rusztikus környékünkön a civilizáció eme vívmányát beszerezze. Szobon volt ugyan Canon tintapatron, de nem a megfelelő típusú. Viszont találkozott I.-vel, aki nagylelkűen felkínálta a zebegényi önkormányzat segítségét nem csak a fénymásolás, hanem a hiányzó egy oldal kinyomtatása erejéig is.

Az egész hivatalban csak a jegyző számítógépén volt Acrobat Reader, de végül összejött a nyomtatás. És mivel a hivatalos, könyvtárban elhelyezett fénymásolóhoz szünnap miatt nem lehetett hozzájutni, így az önkormányzaton megkegyelmeztek neki és le is másolták a terveket hiánytalanul. További egy óra alatt kiállították a számlát, mert idén még nem volt fénymásolás nevű tétel a könyvelőprogramban. Másfél óra rohangálással végül koronát tehetett a huszonnégy órás munkára, és én meg vihettem be futárként a városba.

Ám mielőtt elindultam, kinéztünk a telekre is, ahol egy acélcső behelyezésével most zárták ki a kútból a törmelékes víznyelő réteget és a talajvizet, kiszélesítik a kútnak való lyukat, hogy a fúró újabb toldata beférjen. Tömör andezitben dolgoznak, még jó, hogy nem kerestünk másik kútfúrót a két hónapos várakozási idő alatt: a köves talaj miatt a gatyánkat otthagytuk volna...

Két telekkel arrébb a szürkemarhák csendesen kérődztek a napsütésben, őket nem zavarta a fel-feltámadó még mindig hideg szél. Aztán felkeltek és elkezdtek füvet tépkedni előbb a szomszédunk előtt, majd előttünk is, nem törődve azzal, hogy egy-két méterre vagyunk tőlük. Békésen legelésztek, de közelebb nem engedtek magukhoz, bár szerettem volna a kisborjúkat megsimogatni.

A patak is kezd visszahúzódni a rendes medrébe, és láthatóan tisztul a vize is. Lakhelyünkön már kristálytiszta ismét, remélem, a hét végére már az idő is olyan napsütéses-melengető lesz, mint egy-két hete és kint kezdhetjük a napot a patakparton.

Következő állomás a leendő albérletünk volt: a kis házban megnyitotta András a vizet, arra az optimista becslésre alapozva, hogy a nagy fagyok elmúltak. A bojlerbe sajnos nem sikerült életet lehelnünk, így azt biztosan venni kell. És PVC-t is, mert olyan lepusztult darabok vannak abban a kis házban, hogy ezt mindenképpen ki kell cserélni. A fürdőszobáról pedig nem is essen szó, mert az tragikus állapotban van. Minimum egy wc- és kádcsere néz ki neki, és ha találunk normális csempét olcsón, akkor azt is megcsináljuk, mert azért fél évre nem mindegy, mit bámulunk felkelés után nap mint nap...

Jóval elmúlt három óra, mire elindultam Pestre, Márti néni lányát is bevittem, ne kelljen neki vonatoznia. Szerinte nem is vezetek életveszélyesen, és ezt nem udvariasságból mondta! ;-) Megpróbáltam egy halom dolgot elintézni, ebből a leglényegesebb, a tintapatronok megvannak. Ha csak hetente tesszük be a lábunkat a városba az bőven elég, ha úgy szervezzük a programot, hogy két-három lyukasóra is legyen, beszerezni ezt-azt.

Este, hazaérve András már mélyen aludt, nem is ébresztettem föl, pihenje csak ki magát, amennyire lehet. Leültem csendben a gép elé egy kicsit böngészgetni és beleolvastam az Index macskás topicjába, ahol megdöbbentő hír fogadott: az egyik topiclakó kedvencét, egy kijáró brit cicust szétszedett egy kuvasz. A cicát kölyökkora óta ismerjük a történeteken keresztül, olyan volt, mintha egy kicsit a sajátomat vesztettem volna el. Még belegondolni is borzasztó, hogy ha képes vagyok más cicáját elsiratni, mi lesz, ha a mieinkkel is hasonló történik???! Nagyon félek és féltem őket. Mert bármennyire is csodálatos lesz kint lakni a saját házunkban, nem akarom, hogy ezt az idillt egy oktalan állattól való rettegés mételyezze meg, amit nem lehet (mert nem akarnak) kerítés mögé zárni...

Ágicza, 2004. 03. 30., kedd #

Napsütéses délelőttre ébredtünk, András kiterelte a macskákat, és új projektbe fogott: meg akarja tanítani a perzsákat fát mászni! Ugye, a szürkék helyből kapaszkodnak a hegyibe, akár játékból, akár veszélyhelyzetről van szó, nade a két öreg... róluk jobb nem beszélni. Ezért aztán András próbaképpen feltette őket a fára, hátha rákapnak az ízére. Nos, Krampuszka amint tehette, lecsorgott a függőleges fatörzsről és az újra használható körmökkel rendelkező Kövér is csúnyán leszerepelt. András aztán taktikát váltott: a meggyfák ágvillájába tette fel a vonakodó, megilletődött szőrgombócokat, és csodák csodája, egy-két percig ott is maradtak. Krampuszka talán csak azért, mert volt legalább valami, ami megtámasztotta a tonnás kis fenekét, és a Kövér csüngő hasának is lehet, hogy jót tett egy kis alápolcolás, de ezt csak a rossz nyelvek terjesztik... ;-) Krampuszka egyébként először csak nézegetett jobbra-balra, mint egy ijedt fekete kismadár a fán, aztán nagy elszánásal és halált megvető bátorsággal leugrott a földre és iszkolt a ház felé.

Tappancs viszont meglepett azzal, hogy végre ő is eltanult valamit Nyafikától: megfogta élete első lepkéjét és peckesen lépdelve hozta be a házba a meglepően jó állapotban levő nagy, barna pillangót a fogai között. Letette a földre és nézett rám "ugye, milyen ügyes voltam"-képpel... aztán egy-két perc kergetőzés után a lepke nem bírta a strapát, erre a kandúrka enyhe kétkedéssel megszaglászta és miután ehetőnek találta, jóízűen el is fogyasztotta.

Délután András elhozta a heti ostya-fejadagunkat, és le is fotózta a helyet, ahol a múltkor elakadtunk. A kerék tengelyig beleült abba a kis gödörbe, és tőle 30-40 centire már a domboldal jött:

Esti keresgélésem eredménye a talán legdekoratívabb Zen-kerteket bemutató weboldal, amit a Terebessnél találtam. Utóbbi úgy látszik, missziós munkát lát el a keleti kultúra hazai terjesztésében, mert ritkán látok ennyire informatív weboldalt, mint az övéké. Nemcsak a termékeiket lehet böngészni, hanem egy halom egyéb kulturálisan kapcsolódó anyaguk is van pl. a zenről, vallásról, kertekről, magyarországi vonatkozásokról.

Néha a lustaságnak is megvan a haszna: a tegnapi sár már annyira megszáradt a csizmámon, hogy bőven kísérletezhettem vele: az egyik, magnóliákról szóló cikkben leírták, hogy kell otthon megnézni a talaj savanyúságát ill. meszességét. Na nem laboratóriumi pontossággal, hanem csak hozzávetőlegesen: sósav és száraz föld kell hozzá. Pillanatok alatt beszereztem a hozzávalókat és bevonultam a fürdőszobába kísérletezni. Egy-két csepp vízkőoldót cseppentve az elmorzsolt földre egyértelműen nem pezsgett, tehát nem meszes a talaj, mehetnek a rododendronok és a magnóliák, viszont a tölgyről le kell mondanom, nem csoda, ha a faluban senkinek nem sikerült meghonosítania őket, én sem fogok vele kísérletezni, bármennyire is jó lenne, ha egyszer nem ebbe a földbe való. A másik felismerésem, hogy ha már itt andezites szikla van a mélyben, akkor eléggé autentikusra meg lehet csinálni a szárazkertet is: a fehér murva közé kopott andezitsziklákat tesznek, ez a két összetevő és egy-két homogén, nyesett örökzöld dominál egy elmélkedésre alkalmas, igazi zen-kertben.

És a megvilágosodás ezeket a képeket nézegetve már törvényszerűen jött: ráébredtem végre, hogy az uram nem attól ideges és feszült már egy jó ideje, mert én lettem hirtelen ennyire kiállhatatlan, hanem azért, mert túl nagy teher nehezedik rá a rengeteg munkával és az építkezéssel. Szinte semmit nem tudott pihenni az elmúlt néhány hónapban, most narancslén és vitaminokon él, talán az tartja benne a lelket és az, hogy ez a hajtás nem hiábavaló. És egyre inkább aggasztja, hogy a saját házunk kiviteli terveire egyszerűen nincs ideje, pedig most már mihamarabb el kellene azt is kezdeni, mert már lassan itt az április és még az alapozás sincs sehol, nem hogy a kerítés. Kutunk talán lesz, én legalább is bizakodó vagyok ebben, bár ma nem néztük meg, mennyit haladtak a fúrással.

Ágicza, 2004. 03. 29., hétfő #

A várakozással ellentétben ma nem voltunk bent a városban. Mivel a mai megbeszélést kert-ügyben nem tudtuk összehozni, én is itthon maradhattam. A kerttervekből - vagy legalább is, az első vázlatokból - legkorábban csak szerdán fogok valamit látni, pedig már nagyon vártam, mit fog a hölgy kihozni belőle. Nem baj, cserébe a várakozásért majd jól megkritizálom a rajzokat! ;-P Természetesen építő szándékkal, mert egy-két napja bújom a faiskolai oldalakat, eddig a Silvanusnak van a leginformatívabb weboldala. Majd az irodából töltöm le az egészet, itthon csak csemegézni tudok belőle.

Szomorúan kellett megállapítanom, hogy a gyönyörű, százéves atlaszcédrusok, amikkel londoni parkokban találkoztam, itthon nem nőnek magasabbra 10-15 m-nél és jó tíz évesen is egy borzas-kusza fenyőhöz hasonlítanak jobban, mint az esernyő-koronájú, "igazi" matuzsálemekre. Így hát vérző szívvel bár, de lemondanék róla. Találtam viszont egy külhoni oldalon egy igen bizarr kinézetű, csüngő ágú erdei fenyőt, azt szívesen bevállalnám, ha itthon egyáltalán valaki foglalkozik ezzel a fajtával.

Annyi már érlelődik bennem, hogy mindenféle karakteres kinézetű fát és bokrot szeretnék látni, mint például ezt a korai orgonát. Mindössze annyit kell majd megállni, hogy ne zsúfoljam össze őket!

Végre megérkezett a lakcímkártyánk is, most már visszavonhatatlanul zebegényi lakosok lettünk. Délután megszemléltük a kutunkat, a töredezett kőréteg után már tömör kőzetben megy a fúrófej. A helyzet változatlan, csak az eső állt el szerencsére. Most meszes rögöket hoz fel a fej, remélem, ez csak a mély rétegekben van, mert nem szeretnék lemondani az azáleákról a kertben. Fölötte viszont andezitet találtak, tehát a remény még megvan!

Jártunk ezen kívül Nagymaroson is, miután sem Zebegényben, sem Szobon nem lehet a postáról faxot küldeni. Viszont ott sem sikerült, bár a helyiek megpróbáltak mindent, itt csak azon múlt a dolog, hogy a túlvégen a takarítónő nem bírta megnyomni a faxon a zöld gombot... Hab a tortán, hogy a postafaxot csak akkor hajlandók átvenni és elküldeni, ha nem csak szöveges az üzenet - táviratként kellene amúgy feladni egy vagon pénzért - így egy gyors rajzzal ki kellett egészíteni a szöveget. Eh, a sáros lábbeli mellett ezt az egyet gyűlölöm a falusi létben, hogy ha a saját infrastruktúra hiányzik, a halandó fel is adhat minden reményt, hogy a közületivel majd megy valamire, ld. közművek...

Hazaérve András iziben rátetetett a mobilra egy faxolási lehetőséget, mert előbb-utóbb kínossá fog válni a helyzet, ha távközlésileg nem használhatunk mindenféle csatornát. Ha már az Invitelnél nem tudtunk vonalas telefont szerezni, most a Pannonnál és a saját számítógépünkkel kombinálva csakazértis lesz faxunk!

Összeütöttem egy kandallófélét, András reakciója: "Hááát, elmegy..." Khmmm. :-/

Ágicza, 2004. 03. 28., vasárnap #

Egész nap dolgoztunk és hajnal volt már, mire végre letehettük a lantot. Még a telekre sem volt időnk kinézni. Következő lakhelyünket bevittem számítógépbe és nem lettem tőle boldogabb: rémesen kicsi helyen kell rengeteg mindennek elférnie. Még nem tudom, hogy fogjuk úgy bebútorozni, hogy ne egy túlzsúfolt raktár benyomását keltse, hanem emberi tartózkodásra alkalmas helyiségek összességét...

Maestro, 2004. 03. 27., szombat #

Délután vendégek jöttek hozzánk, de persze első dolgunk volt együtt kinézni a telekre. Nagy meglepetésünkre, a kútfúrók ma is dolgoztak. Bár, ha belegondolok, hogy két havi késedelmet kell behozniuk, nem is olyan meglepő.

Már javában fúrtak, de érdekes eredménnyel. Mindenekelőtt, szinte már az elejétől kőben mennek végig. Vagyis bölcs dolog volt fix árat kérni előre. Más kútfúrók méterenként pár ezerrel olcsóbbak lettek volna, viszont a kőbe érve azonnal dupla áron folytatták volna. Másik érdekesség, hogy valami töredezett kőzetben vannak éppen, ami egyszerűen elnyeli az öblítővizet, egyfolytában nyomják a patakból az iszapgödörbe, és szinte semmi nem jön vissza a furatból. Idáig tehát egy fordított kút van a telken, ami csak nyeli a vizet :-)

Elkezdtem átnézni a kivitelezőnk tavaly nyári ajánlatát. A ház persze már teljesen más azóta, de az egységárakat azért összevetettem egy kamarai költségbecslési segédlettel. A legtöbb tétel 10% eltérésen belül van, de van ami jóval felette van, azokat még azért megnézem alaposabban is. Csak tudnám, mikor lesz időm leülni a saját házunk terveihez... Egy alapozási tervet talán még el tudok készíteni, és majd amíg azt építik, addig jön a többi. Egyszerűen nincs időm rendesen átgondolni a házat, viszont ezért nem is görcsölök nagyon rajta. Amit csak lehet, próbálok profikra bízni, és erősen remélem, hogy így megúszom az építtetők szokásos idegbaját.

Átbeszéltük este az utánfutó dolgát is. Arra jutottunk, hogy kellene egy közepes méretű utánfutó az építkezéshez és az azt követő berendezkedés idejére. Nem tudom, mennyire éri meg, de a kisebb mennyiségű építőanyagokat így én szállítanám Nagymarosról vagy Budapestről, és talán jobban megérné, mint utánfutót bérelni vagy fuvarost fizetni. Ha jól összekötjük más programjainkkal, még időveszteséget sem jelent. Egy utánfutós út Budapestre és vissza gázolajban kb. 2000 forintot jelent, a többi költségünk úgyis állandó, szóval talán megérné. Ha másért nem, a függetlenség miatt, hogy akkor szállítok, amikor csak kedvem tartja, nem kell kölcsönkérni vagy bérelni (és használat után visszavinni, stb.) Még a múltkor letöltöttem az irodában egy halom utánfutós weboldalt, a legrokonszenvesebbnek most írtam érdeklődő levelet.

Maestro, 2004. 03. 26., péntek #

Délelőtt kirángattam Ágit az ágyból, és benéztünk az önkormányzatra. A kapuban álló V. úr fellélegezhetett, mert ezúttal nem hozzá jöttünk, csak a lakcímkártyánk után érdeklődtünk. Mint kiderült, ennek 30 nap a határideje, majd küldi a nagymarosi iroda. A forgalmit viszont ott kell intézni, helyben leadva talán gyorsabb lesz. Aztán eljön a nagy pillanat, amikor közlöm a biztosítóval, hogy vidéki lakosok lettünk, ezentúl kisebb a kockázat, lehet csökkenteni a Casco díját!

A kútfúrók ma is nagyon morcosak voltak, de nem hatott meg. Már fúrtak is valami előkészítő jellegűt. A patakból vesznek vizet a fúráshoz, most van ott elég. Bár, a tegnapihoz képest sokkal kevesebb, éppen a legjobbkor kaptam el azt a fotót a nagy hömpölygésről.

Maestro, 2004. 03. 25., csütörtök #

Délután kimentünk a telekre, ahol már felállították a fúrótornyot, és két munkás ásta az iszapgödröt és az árkot a zagy keringtetéséhez. A nedves fúrási technika lényege ugyanis az, hogy a fúrószáron keresztül bentonitos zagyot nyomnak le a furat aljába. Ez a zagy tulajdonképpen víz és igen finom kőszemcsék keveréke, ami a nagy sűrűségénél fogva kitámasztja a lyuk falát, és ez hozza fel a fúrási törmeléket is. Ami feljön és kifolyik a lyuk száján, azt elvezetik, kisebb-nagyobb gödrökben ülepítik, és egy szivattyú nyomja újra vissza a fúrófejhez.

Nem tudom, hogy csinálták, mert tegnap majdnem pontosan a kijelölt hely felett állt a kocsi, de most addig manővereztek, hogy jó 40 centire eltértek a tervezett helytől. Még jó, hogy annak idején kimértem a kút helyét négy fix ponthoz képest is, mert simán azt állították (a képembe bele), hogy pontosan a megadott lyuk felett vannak. Ezek még nem tudják, de amit a legjobban utálok kivitelezőkben, az a tervektől való eltérés, annak is a szólás nélküli, sunyisággal súlyosbított esete. Tíz centin nem problémáztam volna, de majdnem fél méter eltérés azért teherautós léptékkel is észrevehető lenne. Az igaz, hogy a teherautó mélyen beásta magát a talajba, de ha az első kerekekkel kimásznak az árokból, a fara elfordulna jobbra, nem az egész kocsival kellene párhuzamosan arrébb állni. Kicsit nehezen, de végül megértették, és azért felhívtam a főnöküket is, intézkedést kérve. Nem csesztem le, csak barátságos hangon említettem, hogy két hónap várakozás után hadd nem kelljen még heteket várnunk amíg felszárad a telek, oldják meg valahogy. Az emberek persze bevágták a durcát, de persze nem érdekel. Inkább ők mérgelődjenek pár órát, mint én később éveken át. Mivel nálam volt a múltkori felmérési rajz és a távmérőnk is, rögtön kitűztem nekik újra a kút helyét (az eltérés jól látható):

Az elmúlt pár nap összes esője most folyt le a hegyekből. A kisház mögötti patak is sokkal magasabb volt, mint pár napja, de a telek végében folyó patak drámaian megnőtt. A csobogónk egy az egyben eltűnt, a kép közepén látható fatörzs, ami fél méterrel a víz felett volt legutóbb, az most félig a vízben van:

Még a múltkor, a nagymarosi kompon lefotóztam egy hirdetést, gépi földmunka és lyukfúrás témakörben. Most beszéltem is az illetővel. Egyrészt ha olcsóbb, mint fúrógépet bérelni, talán kifúrhatná ő a kerítéscölöpök helyét, másrészt szeretnék egy kontroll árajánlatot addigra, mire megtudjuk, hogy a markolós mennyiért ás alapot és tavat, meg rendez terepet itt nálunk. Abban maradtunk, hogy hétfőn elfaxolom neki a tennivalókat, és arra ad pontos ajánlatot.

Ez sem az én napom volt, az egész délutánt átaludtam, mivel betegnek lenni most nincs időm, ez a fél nap plusz pihenés a maximum, amit megengedhetek magamnak.

Maestro, 2004. 03. 24., szerda #

Nem tudom, ilyen hamar megérezték-e a pénz szagát, vagy tényleg mostanra szereztek fogaskereket, mindenesetre beindult a kútfúrás gépezete...

Valamiért már fél órával a vekker csörgése előtt felkeltem, leültem a számítógépem elé és bekapcsoltam a mobilomat. Alig tíz másodperc múlva hívott a szomszédasszonyunk, hogy valami kútfúrók kutat akarnak fúrni a telkükön. Kocsiba vágtam magam, közben felhívtam a kútfúrók főnökét, hogy mi van. Csak az emberei tévedtek el egy picit, de ott vártak egy sarokkal arrébb, és miután megmutattam nekik a telek határait és a kijelölt fúrási helyet, elkezdték oda pakolni a technikát, és a szemerkélő esőben hosszasan meséltek a fúrási technikákról és a régi szép időkről. De türelmesen hallgattam, mert egész nap ugyanazzal az egy-két emberrel nyomni le egy fúrót a földbe - hát elég unalmas lehet.

A telken vettem csak észre, hogy amikor a rohanásban magamra kaptam a nadrágomat, a hátsó zsebe alatt tenyérnyi szélességben kiszakadt. Ezután végig ennek megfelelően, ügyesen helyezkedve beszélgettem. A nadrágot viszont nem dobtam ki, hanem félretettem az építőanyag-beszerzésekhez: biztosan több kedvezményt kapunk ha látják, hogy a seggem is kilóg a nadrágból :-)))

Ágicza ma lenyomott több, mint 200 km-t, és az istennek sem adta volna át a volánt, annyira belejött. A nagymarosi kútnál pedig egészen megdöbbentem: a legutóbbi tankolás óta szinte csak ő vezetett, és sajátos vezetési technikája ellenére rekord gazdaságos fogyasztást produkált, 4,31 liter gázolaj százon. Eddig 4,6 körül volt az átlag. A hihetetlen eredményt független szakértők bevonásával vizsgáljuk... Vagy attól lehet, hogy az utóbbi időben nem volt annyi belvárosi utunk, vagy a kisebb átlagsebesség miatt gazdaságosabb?

Maestro, 2004. 03. 23., kedd #

Ágicza beautózott Pestre fogorvoshoz, én meg békésen szunyókáltam, mikor felhívott a Dunaweb embere, hogy jönne telepítési lehetőséget nézni. Ugyanis arra gondoltam, hogy a Szőnyi utcában mégis csak lakunk jó fél évet, oda már megérné behozni a széles sávú netet. Itt Zebegényben az Antenna Hungária tornyán van az ő mikrohullámú adójuk, de a hegyek miatt sem a mostani lakásunkból, sem a következőből, és ami még rosszabb: a végleges házunk helyéről sem látni rá. Útközben, bármelyik két hely között többé-kevésbé igen. De a házhoz közeledve szépen eltűnik a fák között (már ez sem jó, tiszta rálátás kell), majd egy egész domboldal is belóg a képbe. Ideje megkérdeznem a kábeltévés társaságot, mikor akarnak a völgy felé terjeszkedni.

Délelőtt küldött SMS-t a vevőnk, hogy átutalta a foglalót. Közöltem a kivitelezőnkkel is az örömhírt, cserébe ő is mondott egyet: hogy bár nem volt raktáron két és fél méteres akác cölöp az újabb kerítésekhez, az erdészetben vágnak ki még annyi akácot, csak a mi kedvünkért. Otthon óránként nézegettem az interneten a bankszámla állását, de még nem jelent meg a számlámon.

Olyan nyomott, bús idő volt, hogy délután inkább eldőltem aludni. Ezért aztán a nap többi részéről nincsenek is emlékeim :-) Hajnali három felé viszont még egyszer utoljára megnéztem a számlát, és bizony ott figyelt már rajta a foglaló!

Maestro, 2004. 03. 22., hétfő #

Mindig mondtam Ágiczának, hogy a naplóírás egyik fő haszna a lényeglátás képességének fejlesztése, hogy a mindennapok kisebb-nagyobb eseményeire visszanézve, el tudjuk választani a fontos és érdekes dolgokat a megszokott és említésre sem méltóaktól. Na de hát érthető, hogy a kőburkolat kiválasztásának izgalmai közepette az ember (ill. az asszony :-) elsiklik olyan banális, eseménynek is alig nevezhető történés felett, hogy eladtuk a lakást!!!

A múlt héten ott járt ifjú pár vette meg. Mindig is erről ábrándoztunk, hogy olyanoknak adhassuk tovább a lakást, akiknek nem az az első gondolatuk, hogy lehetne átfesteni, hanem akiknek tetszik így, ahogy van. Meg akiknek tényleg szükségük van a benne hagyott bútorokra, mert a sajátjaikat még csak most kezdik el gyűjteni. Egyébként egy internetes levelezési listán olvasták a hirdetésünket, megtetszett nekik a lakást bemutató weboldalunk, és megvették. Megint csak bebizonyosodott, hogy legcélszerűbb az interneten keresztül keresni partnereket. Az ingatlanosok komolytalanok voltak, egy-két érdeklődőt hoztak, akikről soha nem is hallottunk többet. Az újsághirdetésekre elköltöttünk vagy 50 ezret, onnan kaptuk az olyan IQ-bajnokokat, akik az utolsó részletig mindent végigkérdeztek, majd a végén bírták csak kinyögni, hogy és egybe nyíló szobás? Mert akkor nem is kell... (Miért B+, egy száz éves, belvárosi bérházban szoktak máshogy is nyílni a szobák? És ha ez a döntő szempont, akkor miért nem ezzel kezdi?) Ezzel szemben a weboldal fényesen bevált. Onnan, ha nem is jött túl sok érdeklődő, de mind komoly volt, többször is eljöttek megnézni, stb. Valószínűleg az informatív bemutatás első szűrője után már csak azok hívtak fel, akiknek tényleg tetszett, a szellemi kihívásokkal küzdők pedig feltehetőleg csak valami hirdetési azonosítónak nézték a szöveg végén azt a http://... kezdetű sort :-)

Délután Ágicza megint a kerttervezőnkkel tárgyalt, én pedig este mentem az ügyvédhez. Aláírtuk a szerződést, bár igazán csak pár napon belül fog életbe lépni, amikor megérkezik a számlámra a foglaló összege. Közben ők is találtak is vevőt a saját lakásukra, csak az nem szeretett volna idő előtt felvenni valami lekötött pénzt a kamatveszteség miatt, ezért várni kellene három hetet. Mondtam, hogy ha nem tudok a Construmára teli zsebbel menni és mindenféléket akciósan megrendelni, akkor én veszítek. És, ha ezek szerint valakinek mindenképpen veszíteni kell a dologban, akkor inkább ne én legyek az... Ezt ők is jogosnak ítélték, de sajnos nem tudták felhívni a vevőjüket, mert nem írták fel a telefonját :-), várhatnak az ő jelentkezésére. De közben kiderült, hogy a Construma április végén lesz, úgyhogy jó lesz így is. Kutat fúrni, kerítést építeni és alapozni így is elég lesz a pénzünk, április közepéig sokkal több nem fog ott történni. A maradékot májusban kapjuk meg valamikor, mert azt banki hitelből finanszírozzák, és akkor mondunk véglegesen búcsút kis lakásunknak.

Egy-két dolgot még bent hagyunk ajándékba, például az öreg ruhásszekrényt. Valamint a Legendás Kissámlit, amit még az ez előtti kis lakásomban hagytak ott nekem az eladók, amikor tizenvalahány évvel ezelőtt, szinte bútor nélkül beköltöztem. Most meghatottan adom tovább az új nemzedéknek :-)

Ágicza vezetési technikája napról napra jobb, most már csak akkor inog meg a kocsi az úton, ha a klímát piszkálja. Próbálom most a reflektor használatában némi következetességre nevelni, mert egyelőre vagy tompítottal megyünk a kihalt úton is, vagy pofán világít minden szembe jövőt. Talán nem ártana előre is kirakni is egy 'T' betűt... Ma én is vezettem egy kicsit délután, hát tanulságos volt. Mit mondjak, a behorpadt orrú Cliókát sokkal jobban tisztelték, mint most a tanulósat. Megtapasztalhattam, milyen rút dolog az előítéletesség. Még akkor is, ha jobbára tapasztalatokon alapul...

Ágicza, 2004. 03. 22., hétfő #

Reggel a köves bácsi telefonjára ébredtünk: András majd' fél órát beszélgetett vele és annyira érdekes volt a mondanivalója, hogy az uram cseppet sem vette zokon, hogy felkeltették. Ugyanis megtudtunk egy-két hasznos dolgot az építőkövek lelkivilágáról, és alaposan górcső alá fogjuk venni a választékot. Amit eddig nem siettek tudatni velünk a szokolyai kőről, azt a geológus bácsi elmondta: ez egy porózus homokkő, egy idő után mállik, oxidálódik, amitől vöröses színt kap és ez még jó is lenne, de a kőfal állékonyságát veszélyezteti. Jó, az is igaz, hogy eltelik 20-25 év, mire ezen folyamatok első látható jelei előtűnnek, de akkor is, ha már minőségi anyagokat építünk be a házba, szeretnénk, ha az néhány évtized múltán is megállná a helyét, még akkor is, ha nem biztos, hogy ebben a házban akarunk megöregedni. Bár, ki tudja...

A tegnap látott tömör mészköveket még azért is meggondolandó, hogy alkalmazzuk, mert a szállítással és a bányában előzetes ki- és összeválogatással sem lenne nekünk dolgunk, mert még a robbantás után a helyszínen kézzel kiválogatják belőle a dolomitot. Sőt, még az is megoldható, hogy a sárgás árnyalatú kövekből állítsanak össze számunkra egy kupacot, néhány tonna vörös kővel megspékelve. De lényeg, hogy jóval kevésbé macerásnak tűnik a beszerzése, mint a szokolyainak, bár az nyersanyag-árban jóval olcsóbb lenne. Ám ha a válogatás, felrakás és a szállítás költségeit is hozzáadjuk, már hasonló árú lesz, mint a visegrádi. Az ürömi laposkő árának a töredékéből lesz egy teljesen egyedi kőburkolatunk, amitől a házra ránézve nincs az embernek az az érzése, hogy ez egy újgazdag vityilló... És minthogy szinte nem is kell beépítés előtt a köveket megmunkálni, így ez a költség is jóval kevesebb, mint számoltuk.

Andrásnak mindig problémája volt azzal, hogy bár az ürömi laposkő nagyon tetszik neki, mert egyszerre pontosan rakható, mérnöki szerkezet és jól strukturált, dekoratív burkolat, de mostanában kezd elcsépeltté válni. Boldog-boldogtalan most mediterrán kőből akar építeni, mert éppen ez a menő. Így aztán a jó drága házakon ez a még drágább burkolat igazi státusszimbólumként virít...

Most, hogy megtaláltuk az alternatíváját, kiderül, hogy a Kedvesnek egyértelműen jobban tetszik a visegrádi: ez jóval durvább, rusztikus felületű, mozgalmas kő, amit a felfagyás veszélye miatt mégsem szárazon rakunk, mint ahogy az ürömit kellene. Ebből egy hónap alatt összeszedik nekünk a kívánt mennyiséget, papíron pontosítják, milyen színű és formájú darabokat szeretnénk és minden szerződéssel, számlával meg. Úgyhogy sokkal professzionálisabbnak tűnik ez így, mint másutt a hozomra megbeszélés, ami esetleg mégsem jön össze... Megint ugyanoda lyukadtunk ki, hogy inkább választjuk az egyedibb falborítást, amiből nem tucatszámra láthatók az egy kaptafára készülő házak. És inkább maradunk a megbízható, profi szakembernél, aki papírral vállalja a beszerzést, mint hogy ott idegeskedjünk, hogy esetleg Szokolyán mégsem tudnak fél év alatt annyi és olyan követ válogatni, amit szeretnénk, vagy hogy a szállításra nem találunk embert és ezen csúszik el az egész... Inkább kerüljük a zűrös helyzeteket.

Délután a kerttervezővel tárgyaltam végig az első, koncepcionális vázlatot. Ez nem sokban különbözött attól, amit még mi vázoltunk fel neki, csak egy-két jó ötlettel toldotta meg a tervet: úgy látszik, kert-kitalálásban is működőképesek vagyunk! :-) Egyik elgondolása, hogy a kerti padunk mögé a szomszéd felé egy mini-rézsűt tegyünk terméskő támfallal, itthon is pozitív visszhangra talált. A Y behajtónk pedig terméskővel lesz szintén burkolva és alighanem a fedett terasz is erre a sorsra jut. Emellett megbeszéltük a hátsó kerítés szükségességét, és a kiültetendő növények főbb vonalait. Az igazán látványos, mutogatni való elrendezés előreláthatólag jövő hétre készül el, és ezen már csak apró finomítások lesznek.

Ágicza, 2004. 03. 21., vasárnap #

Egyik ismerősünkhöz Horányba látogattunk, András szakmai tanácsadásra, én csak sofőrként láblógatásra. Mivel kompon kellett átmenni a Szentendrei szigetre, ismét elgondolkodhattam azon, hogy előbb-utóbb ki kellene váltani az útlevelünket, hogy a párkányi hidat is használhassuk, így nem kellene egy vagyont költeni a hajókázásra, ha a túlparton akad dolgunk.

Útközben, a gát mellett láttuk ezt a leginkább borzas varjúra emlékeztető nyaralót, ami főként a spontaneitásával fogott meg bennünket. Természetes, szénaboglya formája kivitelezésileg szinte elronthatatlan... :-) Nagyon tetszett!

A kirándulás végül is nagyon kellemesre sikerült, és ha már a túlpart közelebb volt, Visegrádra is elnéztünk. András fotózni szeretett volna fent a várban, és egyet csúszni a nyári bobpályán, de egyikből sem lett semmi, mivel a nyári bobnál legalább százan álltak sorba jegyért, a várnál meg olyan szemtelenül sokat kértek parkolási díjnak, hogy az uram begurult, és inkább a szerpentinen lefelé csorogva bámultunk a tájat. Félúton volt egy pihenő, ahol megálltunk és a párás-borongós idő ellenére sikerült neki egy panorámafotót készítenie.

Panorámafotó, új ablakban nyílik meg:

A nagymotorosok is a tavaszt érezhetik, mert egyre többet látok-hallok belőlük, különösen hétvégeken. Dobhártya-szaggatóan bőgetik a masinájukat és kétszázzal repesztenek a két keréken, de a bőrszerkójuk imponál: mintha egy 80-as évekbeli rockerbanda tagjai lennének... jéé, ennyire öreg lennék, hogy már nosztalgiázok? =8-O

A hegyről lecsorogva Visegrádon egy kőkereskedés akadt az utunkba, ahol természetesen végigböngésztük a kínálatot. A tulajdonos egy geológus bácsi, ottjártunkkor csak a felesége mutogatta a portékájukat, de amit láttunk belőle, az igen meggyőző volt: olyasfajta sziklákat is árulnak, ami jó lehet várfal-jellegű fal építésére is, sőt, majd' egy tonnás darabokat is tudnak szerezni a bányából, amik a kertbe, sziklának valók. Ezek nem összetévesztendők a tizen-egynéhány kilós kavicsokkal, amit sziklakert gyanánt egymásra hánynak, ebből három-négy darab fog csak heverni a kertben, mintha az idő koptatta volna őket, és a talajerózió hozta volna őket felszínre. Közelről szemlélve ezeket a köveket meglepett, hogy egészen más anyaguk, tapintásuk van, mint a szokolyai köveknek, azok valahogy puhábbnak, mészkőszerűbbnek és jobban megmunkálhatónak tűntek. Ezek a kövek viszont közel márvány-minőségűek, rideg a felszínük, és nem sárgás, hanem inkább hússzínűek, rózsaszínesek, de tagadhatatlanul dekoratívak. Azt hiszem, ezekre egy durvább megmunkálás ráférne, ha szokolyai kő helyett ilyet veszünk a házhoz. Holnap majd András beszél a bácsival, megkaptuk a telefonszámát, és akkor bővebbet fogunk tudni a kő egyébb paramétereiről is. Maga a szabadtéri kereskedés stílusosan egy patak partján fekszik, kis hídon lehetett átjutni a túlpartjára, és közben egy mini-szigetecske fölött is átkeltünk... Idilli az a völgy is, tele száz éves fákkal, kis erdővel, ám ott hatalmas az autóforgalom, így összehasonlítva más helyekkel egyre inkább értékelni tudom a mi kis telkünk csöndjét.

Hazaérve Zebegénybe még gyors látogatást tettünk a telken. Öt órakor még a nap átsütött a dombokon, így egyre kevésbé aggódom a völgyi fényviszonyok miatt. Ilyen napunk volt:

A vízparton azért egy "rendes" napnyugta is lencsevégre került, és András bármennyire is lobbizott nálam, hogy az éppen ott horgonyzó kotró-szállítóhajó kapitányánál könyörögjem ki, hogy a húszméteres daru alig imbolygó tetejéről fotózhasson, szigorúan, de annál igazságtalanabbul nemet mondtam. Ennek az lett az eredménye, hogy én meg hiába kértem őt, hogy menjünk fel a hegyre ezerszínű napnyugtát bámulni, nem volt hajlandó, így csak a kis ház ablakából merengtem a lila-vörös-narancs színekben pompázó égbolt szépségén...

És hogy a mai, eseménydús nap se múljon el izgalmak nélkül, megkoronázásaként éjfél után, mikor már a tetőtérben csuktam be az ablakokat, a gyenge közvilágítás fényénél majd' egy méteres borzot vagy nyestet fedeztem fel, amint figyelmesen szaglászva mászkál az úton. Az állat teste jó fél méteres volt, a bozontos farka még ugyanennyi. Amint véletlenül megmozdult az ablakkilincs, a látogató riadtan nézett fel az ablakba, majd három ugrással bent termett a szomszéd bokrok alatt. Hogy milyen állat lehetett, rejtély, de még néhány percig ott álltam az ablakban, hátha viszontláthatom ezt a kecses éjjeli tüneményt.

Ágicza, 2004. 03. 20., szombat #

Egész nap dolgoztunk, egyik tárgyalás a másik után, hiszen a megbízóink is többnyire vagy este, vagy hétvégén érnek rá és egyre sűrűbben ők jönnek ki hozzánk, kirándulásnak álcázva a látogatást! :-)

Most, hogy tavaszodik, elősereglettek a mindenféle bogarak és egyéb apró állatkák is. Nyafika már elfogyasztott két pillangót - vagy legalább is, ennyiről tudok. Tappancsból két naponta fogok ki egy-egy kullancsot, szerencsére ideje sincs belefúródnia, mert vagy ő szedi ki a szőréből, vagy az első simogatásnál akad fent az ujjaim között. A macskák általában úgy jönnek be kerti portyáikról, hogy miután bebiztosították magukat az éhenhalás ellen, nekiállnak mosakodni tetőtől talpig. Elgondolkodtatott, hogy ha már ennyire erdő közelében fogunk lakni, hamarosan egy kullancs elleni oltás-sorozat is el fog kelni, ez négy-öt évig megóv minket a különböző fertőző megbetegedésektől, amit egyébként a kullancs terjeszt. Bár magát az élősködőt ez nem tartja távol, ahhoz sajnos egy fokhagyma-kúra kellene...

Maestro, 2004. 03. 19., péntek #

Azt hiszem, az eljövendő életünkben komoly része lesz a kertben való üldögélésnek és madárdal-hallgatásnak. Visszagondoltam tavaly augusztusra, amikor a telkünk melletti házban laktunk, és szinte minden reggelt, néha délelőttöt is a teraszon töltöttem.

Egy óra felé értünk oda a községházára, de V. úr kocsiját nem láttuk ott parkolni. Viszont, ahogy előre pillantottam, éppen akkor érkezett ő is. Kezünkbe nyomta az engedélyezési határozatot Megvan az engedélyünk!!! :-), és két lakberendezési újságot is. Ez utóbbi a szerkesztőség ajándéka volt mindenkinek, aki mostanában engedélyt kap. Tényleg nagyon sebtében készülhetett el az engedélyünk, mert az utcai kerítés magasságát a 150-180 cm helyett 226-nak írták (ugyan tényleg 226 centire van a teteje a ház padlószintjéhez képest, de az alja meg 66-ra...). Mindegy, a lényeg, hogy megvan. Ha nem is egy, hanem három hét alatt, de ez még mindig sokkal jobb, mint a szokásos másfél-két hónap, amit más munkáimnál tapasztalok szerte az országban. A pozitív rekordom egyébként Kisbér volt (2 nap), míg a leglassabb a XXI. kerület (5 és fél hónap).

Örömünkben kimentünk a telekre, hogy vajon most más szemmel nézünk-e rá? Bizony! Sokat üldögéltünk a patak partján, hallgattuk a víz csobogását, és mi másról beszélgettünk volna, mint a házunkról és arról, hogy milyen királyság lesz ez: patak a telken belül és erdő az út túloldalán, nem kell messze mennünk. Kitaláltam, hogy a telek hátsó, erdős részén első körben csak pár fatörzset helyezünk el üldögélésre, és majd ahol igazán jól érezzük magunkat, ott építek ki kicsit kényelmesebb helyeket. A telek legvégén lévő patakpartot eddig érdemtelenül mellőztük, pedig ott tényleg senki és semmi nem zavarhat, ott is kiépíthetnénk éppen egy pihenőhelyet.

Ágicza még nem tudta feldolgozni a tegnapi sokkot, de pár napon belül azért talán ismét kész lesz folytatni a házunk belsőépítészeti tervezését.

Ágicza, 2004. 03. 19., péntek #

Működni látszik az az elgondolás, hogy a napot a patakparton és a kerti padon kezdjük. András reggel kirángatott az ágyból, és még félig kómásan magával vonszolt a házból a napsütésre. A padon ücsörögve ébredtem fel, és mit mondjak, alaposan feltölt életenergiával ez a röpke fél órás napfürdő és madárcsicsergés is. Máris könnyebben indul a nap így! :-)

A macskák ott poroszkáltak körülöttünk, Krampuszka porszívózta a füvet, Nyafika pedig provokálta a többieket, hogy kergessék. Öröm nézni őket kint a szabadban, látszik, hogy elemükben vannak és úgy csillog a bundájuk, mintha politúrozva lennének! ;-D

Délután az önkormányzaton tettük tiszteletünket, és bár a lakcím-bejelentést intéző hölgyet nem találtuk bent, de V. úr ráüttette a hivatalos pecsétet az engedélyünkre, úgyhogy még két hét, amíg jogerőre emelkedik a határozat, és aztán nincs, aki megállítson minket! Ennek örömére gyorsan ki is ugrottunk a telekre, megnézni, milyen állapotban van. A hó már teljesen elolvadt itt is, sütött a nap ezerrel, és miután a szomszéd kutyája is jól megugatott minket, eldőlt a füvön napozni és többet nem is hallottuk a hangját. Úgy látszik, nem csak az emberek lelkének tesz jót a finoman melengető napfény...

A patakot már messziről hallottunk, de kis híján bokáig süllyedtünk a sárba, mire a telek végébe érve megpillanthattuk. Zavarosabb, gyorsabb a vize, mint a ház mögött csobogó újvölgyi pataknak, de sokkal több vizet is szállít. Valószínűleg ha már a hegyoldalból levitte az olvadás a földet is, és visszahúzódik a rendes medrébe, akkor ez is kitisztul majd. Már virágzik a patakparti mogyoró, és a füzek is nyitogatják a leveleiket. Az egyik fa tövében egy csomó hagymás növényke is előbukkant, kíváncsi vagyok, mi hajt ki belőle. Most, hogy úgy tűnik, sínen vannak a dolgaink, megnyugtató volt kint a parton ücsörögni és azon merengeni, mi minden fog velünk történni a következő néhány hónapban és tervezgetni, hogyan is fogunk ilyen áldott csendben és békességben, madárfüttyös-patakcsobogós helyen élni. Andrásnak megpendítettem, hogy a medret az egyik kanyarnál ki is mélyíthetnénk, és oda egy mini-merülőhelyet létesíthetnénk, a kánikulában talán jól jönne. Feltéve, ha nem szárad ki ismét a meder, mint tavaly augusztusban....

Maestro, 2004. 03. 19., péntek # 13 óra, rendkívüli kiadás! :-)

Egy kép néha többet mond minden szónál:

Ágicza, 2004. 03. 18., csütörtök #

A végén mindig kiderül, hogy amit kitalálok, az nem teljesen hülyeség, hanem igenis van benne ráció, még ha nem is tudom mindig az uram férfilogikájának tetsző módon megokolni. Az biztos, hogy a három legfontosabb dolog kapta a legtöbb helyet a házban: az ideális elrendezésű munkahely, mivel mindketten asztalnál, számítógép előtt töltjük időnk java részét, a tágas fürdő, hogy kellemesen induljon a nap, és a konyha, mert talán többet fogok főzni is, ha végre normális méretű, kellően gépesített házi nagyüzemben, tágas térben, senkitől sem elzárva kell tüsténkednem. Egy luxus van csak a házunkban, a nagy háló, mert a szűk, levegőtlen hálófülkéket egyikünk sem bírja. Ébredni is kellemesebb egy olyan térben, ahol nem kióvakodni kell a fal mellett az ágyból, hanem tisztességesen van hely szöszmötölni, készülődni.

A térkapcsolatok is egyetlen szervezőerő mentén alakultak: ha ketten vagyunk otthon, akkor is legyen közösségi és elvonulásra alkalmas tér egyaránt, és ha vendég jön hozzánk, aki alapesetben tárgyalni jön, ővele is le tudjunk ülni akár kötetlen beszélgetésre, akár tervegyeztetésre érkezett. Mindkét lehetőség adott a tetőtérben: a tévénézős-kanapés sarok éppen erre termett és András dolgozója is úgy alakult ki, hogy legyen elég hely terveket kiteregetni és monitorokat körbeülni.

Amin tényleg változtatni kellett, hogy ha több munkám van, akkor valóban nem ideális a hálóban fogadni vendéget, ha ott a dolgozóm. Bár így biztosítottnak láttam, hogy a háló nem esik áldozatul egy karcsúsító akciónak, de úgy látszik, hogy az egyenes falakkal is akkora méretben tartható, hogy megőrzi tágasságát, nagyvonalúságát még akkor is, ha a dolgozóasztalom kikerül onnan. Lent a földszinten viszont szabad a garázdálkodás: a télikertet majd teljes egészében birtokba vehetem, és amíg elkészül, a tágas nappaliban berendezek egy dolgozósarkot, ha tárgyalnom kell, az étkezőasztal karnyújtásnyira lesz. A lakásunkban is bevált a házi telefon-alközpont, ezen keresztül abszolút jól lehet kommunikálni, itt is kiépítünk majd egy hasonlót.

Andrásnak azért elsoroltam, hogy addig örüljön, amíg csak ennyire antiszociális a felesége, hogy inkább tűri, hogy bömböltesse a zenéit, míg én egy fejhallgatón keresztül tudom az enyémeket hallgatni. Viszont amint az új szálláshelyünkre költözünk, külön szobában - mit szobában, egy télikertnek kiképezett verandán - lesz az új dolgozóm, edzhetek a télikert-élményre! :-) Az biztos, hogy a nyárra való tekintettel a ventillátorokat készenlétben fogjuk tartani, mert biztosan szükség lesz rájuk.

András főként azt fájlalta, hogy csak úgy nekiugrottam berendezni a házat anélkül, hogy őt kérdezgettem volna, mit szeretne benne, vagy egy előzetes tervezési koncepciót állítottam volna össze. Most, hogy interaktívan, egymásnak oda-vissza passzolva próbáltuk végignézni a bútorozást, mégis visszatértünk arra az ősszel már felvetett gondolatra, hogy a dolgozóm ideális helye egy szeparálható helyiség, de nem a privát szféránk, a hálószoba, hanem egy nyitottabb tér, ami jóval alkalmasabb a feladatra. Emiatt aztán végképp borult a tetőtér berendezésével együtt a falak helye is, a gyönyörű, szerkezetet megmutató gerendáknak pedig tényleg jót tesz egy világos, egyenes vonalvezetésű fal. A télikert mint munkahely azért is megfelelőbb, mert végre nem a négy fal között érzem magam, hanem szinte kint a kertben, és a tiszta éjszakai égboltban is kedvemre gyönyörködhetem, ha már nem akarok a gép előtt ülni. Úgy érzem, hogy bár az elmúlt fél év összes beszélgetése főként arról szólt, mit vár el mindkettőnk ettől a háztól, mik a prioritások és mindkettőnk heppjei, mégis először inkább beköltözünk a régi bútorainkkal és kitapasztaljuk, hogy az elméleti bútorozás minden tekintetben kiállja- e az idő és a gyakorlat próbáját. Főként, hogy az építkezés után a büdzséből biztosan nem fogja futni arra, hogy rögtön álmaink toszkán bútoraival vegyük körbe magunkat! =8-S

Maestro, 2004. 03. 18., csütörtök #

Azért fantasztikus dolog, hogy a fürdő ablakából kinézve egy erdős patakpartot látok, és napról napra megfigyelhetem, hogy bújnak elő a kis zöld növénykék a lassan már unalmassá váló barna avar alól. Igazi nyári idő volt ma is. Ami azt illeti, én ennyi meleggel ki is egyeznék egész évben, ez éppen olyan egyszálpólós idő. Kiültünk a patakpartra, néztük a harkályt a fákon, és Tappancsot figyeltük, amint lazán átugrik a két méter széles patakon, hogy a túlsó parton állva igyon belőle, majd visszajön. Próbáltam az ugrást sorozatfelvételen megörökíteni, de 1/30 s alatt már a másik parton volt:

Ez a mai a nagy fejlemények napja! Először is, bár nem sok reménnyel, de megint felhívtam a MOL-Gázt. És szinte el sem hiszem: az erdészet megadta a hozzájárulást, úgyhogy már csak valami telekkönyvi apróságot kell elrendezniük, és tényleg leadhatjuk az igénylést.

Nézegettem a papírjainkat és azt hiszem, rájöttem, miért hiszi azt a szomszédunk, hogy az árok közepe a telekhatár. A háza egy nagyobb telek legszélén áll, és a mellette lévő 6-8 méteres telek (ami a miénkkel határos) is még a övé. Nos, a hivatalos térképen is látható, hogy ez a telek hátrafelé enyhén keskenyedik. Tehát, ha ő elöl lemérte a telek szélességét, és ezt tartotta végig az árok kialakításánál, akkor ezért mászott át a végén másfél métert a telkünkre. Azért ez is valami, hogy ezek szerint jóhiszeműen tévedett.

Fel is hívtam, hogy elújságoljam neki a jó hírt a gázról. Sajnos, itt neki a telefonja merült le, az enyémről meg az egységek fogytak el, úgyhogy nem tudtuk folytatni a beszélgetést. De várhatóan még a héten érdemes lesz akkor leülnünk velük beszélni a kerítés és az árok dolgáról. És akár kezdhetjük is a tereprendezést, a földmunkákat, szóval szép lassan elkezdhetjük az építést.

Este felhívott a srác, aki tegnap megnézte a lakást a párjával. Mivel igazán tetszett nekik, sokat tötyörögni meg tényleg nem akarnak, így hát bejelentette a vételi szándékát. Csak azért nem holnap kötjük meg a szerződést, mert pénteken nem tud az ügyvéd (azt is kerítettem neki hirtelen) tulajdoni lapot kiváltani, de hétfőn este megkapjuk a foglalót. A többire kicsit várni kell, mert ők is eladnak egy lakást, de az garzon jellegű, igen jó helyen, szóval hamarabb találnak rá vevőt, mint mi. Persze, a saját érdekünkben én is segítek nekik annyiban, hogy a jelenleg még a mi lakásunkat hirdető weboldalra kirakom az ő lakásuk adatait, esetleg le is fotózom nekik rendesen, hátha az is segít az eladásban.

Ágicza kicsit mintha vakvágányra jutott volna a berendezési tervekkel. Szorgalmasan pakolja be a bútorokat, elmerül a részletekben, de még mindig nem tisztáztuk, hol és milyen nappalit is akarunk, azt ki és mikor fogja használni, meg ilyesmik. Úgyhogy szépen megkértem, kezdje úgy a tervezést, ahogy bárki másnak csinálná: először is írja össze helyiségenként, melyiktől mit várunk, mire használnánk. Aztán ezeket a funkciókat rendezzük el, és majd a végén jön a tökölés a kisszekrénykékkel.

Első lépésként rövid úton eldöntöttem, mi lesz a tetőtérben. Az íves falaink, bármilyen szépek és praktikusak voltak is alaprajzon, nem mutattak jól a belógó gerendázattal együtt (mondanom sem kell, hogy az kinek a heppje volt...). Megpróbáltam hát olyan falakat csinálni, amik követik a szaruzatot. Megint kiderült, hogy csak Ágicza intoleranciája miatt vagyunk gondban :-), mivel nem mindig bírja azokat a zenéket, amiket én hallgatok. Pedig lassan fél éve egy térben dolgozunk, és eddig még úgy látszott, túléli... Kitalálta, hogy az övé lesz a télikert, ott lesz a számítógépe és a tiffany-készítő műhelye is, és ott akadálytalanul süthet rá a nap, amire annyira vágyott. Én meg majd ülök békésen a hűs tetőtérben, vagy a patak partján... A földszinti nappaliban csak egy leülősarkot csinálunk a kandalló mellett, esti olvasgatáshoz, a vendéges-tévézős nappali a tetőtérben lesz. Az étkezőasztalt meghagytam a terasz mellett, mert hidegebb időben is úgy szeretnék enni, hogy a kertre lássak rá közben.

Idáig jutottunk, most kicsi asszonykám durcás képpel gondolkodik a berendezésen, meg az élet értelmén...

Maestro, 2004. 03. 17., szerda #

A kútfúró már amint a nevemet meghallja, kitalálja a kérdésemet. Most azt mondta, hogy hét végén, vagy legkésőbb jövő hét elején tudna kezdeni. Hát már ideje lenne...

Kaptunk egy telefont a Dunawebtől, jövő kedden mennének ki a következő szálláshelyünkre térerőt mérni. Ezzel talán lehetőség nyílna egy széles sávú mikrohullámú netkapcsolatra, és viszonylag kedvező tarifákkal számolnak, nagyon megérné a dolog. Persze, az egész csak akkor érdekes, ha a házunknál is lesz megfelelő színvonalú vétel, különben nem éri meg beruházni a dologra. Azért nem lenne rossz megint széles sávon nyomulni! A GPRS nagyon jó, hogy van, de sebességben mégis csak egy 33-as modem körül van, amit öt éve is már kicsit lassúnak éreztem.

Ágicza is halad a vezetésben, már nem megy át félig a szomszéd sávba vagy a padka felé, amikor sebességet vált. Néha már ki merem nyitni a szemem menet közben, bár a halálfélelemtől még nem szabadultam meg teljesen. Na meg a Cliókáért érzett aggódástól... Mert én szép stabilan vezetek, és ha törni kell a kocsit, akkor azt is határozottan csinálom. Ágicza meg lehet, hogy soha nem megy neki senkinek, de mindig úgy érezni. :-)

Viszont jó érzés csak ülni a kocsiban és nézelődni, utánafordulhattam az építészeti nevezetességeknek (hopp, most majdnem miniszoknyás csajokat írtam :-), és nyugodtan gyönyörködtem a látványban (míg állni látszék az idő, bár a szekér haladt...)

Ma két komoly érdeklődő is volt a lakásra (meg egy komolytalan, aki el sem jött). Az egyik nekem kicsit túl aggódósnak tűnt, és - némi undorral - érezni véltem rajta az alkudozás előszelét is. De a másik, egy fiatal pár elég határozottnak tűnt. Így is képzeltem el annak idején: olyannak adnám el legszívesebben a lakást, akinek így tetszik ahogy van, és aki éppen ezért veszi meg, nem a fekvéséért vagy egyébért. Azt ígérték, hogy hamar eldöntik a dolgot. Nem olyanoknak tűntek, mint akik holmi tépelődés miatt lemondanának a kedvezményünkről.

A közvetítő irodákkal kár is volt szóba állni, csupa olyan érdeklődőt hoztak, akiknek egy időpont sem volt jó, és végül el sem jöttek, vagy ha mégis, abban sem volt sok köszönet.

Ágicza ma jelentette ki, hogy most már nyugodtan bele mer vágni az építkezésbe. Remélem, eddig nem az ő negatív gondolatai tartották vissza a vevőket. Nem olyan elképzelhetetlen ez, a kimondott szónak hatalma van, akár negatív, akár pozitív vonatkozásban. Ezért arra biztatom az asszonyt, hogy ne vészmadárkodjon, hanem legyen optimista. Ha a világ folyásán esetleg nem is változtat vele, az én kedélyemet mindenképpen kímélné ezzel a stratégiával :-)

Ágicza, 2004. 03. 17., szerda #

A hivatali malmok itt, faluhelyen lassan őrölnek: Bár V. úr már adná az engedélyt, de a jegyzőnek még rá kell ütnie a pecsétet, és erre sajnos péntekig várnunk kell, ugyanis a hölgy előtte nem lesz bent. Vagyis az egy hetes engedélyeztetés helyett kapásból már három hétnél tartunk, de ez most nem bánt annyira, lévén, hogy a csodálatos időtől én is bizakodóbb vagyok.

Úgy látszik, András komolyan gondolta, hogy ezt a tankot nekem kell kiürítenem, mert ma is vezettem, szerencsére sokkal kevesebb bénázással, mint előző alkalommal. Most már az országút sem akart kiszaladni a kerekek alól... A városban viszont kisereglettek a motorosok és a biciklisták, ami nem kevés bosszúság az autósoknak, mert őket kerülgetni és rájuk is figyelni nem egy élmény, főleg, ha egy kerékpáros miatt dudálják le az ember fejét.

Most fordult elő először, hogy egyedül ültem volán mögé, és a kezdeti ijedelem két kilométer után köddé lett. András délután és este is lakást mutogatott, én viszont az irodában tárgyaltam. Az elmúlt időben volt néhány komoly érdeklődő a lakásra, de hát ugye az a komoly érdeklődő, aki leteszi a foglalót is, nem? Reméljük, nemsokára már pénzügyi akadálya sem lesz az építkezésnek, ha már ilyen szépen kitavaszodott, mert most már tényleg itt az ideje nekifogni a háznak!

Maestro, 2004. 03. 16., kedd #

Ma reggel is nagyon szép idő volt. Eddig csak nyaranta, pár nap táborozás erejéig élvezhettem azt, hogy kilépek a házból és csend van, meg madárcsicsergés, fák és bokrok. Éppen azt fejtegettem Ágiczának, hogy a négy évszak köztudottan már rég a múlté, hiszen a tél után rögtön nyár jön - de igazából egész évben nyár van, legfeljebb vannak hűvösebb napok is :-)

Most minden reggel ezzel kezdem, megsétáltatom a macskákat a patak partján. A ház mögötti patakban egyre több a víz, remélhetőleg nem viszi el a házikónkat (pár éve megpróbálta, amikor az a rekordmennyiségű eső esett).

Ma egy aranyos kis házikó látványterveit készítettem el, és azon tűnődtem, vajon a mi házunkról fogok-e valaha is renderelni...

A kivitelezőnk beszélt az erdészekkel, nincs már három méteres akác oszlop, csak 2,50-es, amiből 1,60 m magas kerítés lenne. Szerintem a patak felől az is teljesen jó, meg a kutya ellen is, a marhák és őzek meg úgyis inkább északról vagy az út felől jönnek, ahol két méter magas lesz a kerítés. Egyébként az erdészet által is használt vadháló lesz, mégpedig az erősített változat. Remélem, az megfogja a teheneket. Na meg az építési teleknek sem árt, ha be van kerítve, mégsem olyan csábító lopni, és mert a kivitelező is aggódott a munkások biztonsága miatt (mivel a szomszéd kutyájának elég harapós híre van a faluban...).

Van esély rá, hogy a pálcás bácsika tényleg tud vizet találni: ismerőseink most ásatták meg a kútjukat, és tényleg két forrást találtak egymás alatt az általa kijelölt helyen. Csak nálunk is így legyen majd!

Ágicza, 2004. 03. 15., hétfő #

Végre az első, hamisítatlan tavaszi nap! Az üdülőövezetbe kisereglettek a telektulajdonosok, megélénkült a környék. Kint legeltettem a macskákat és napoztam a kerti padon, még az sem zavart, hogy csöndes szomszédunk igen ricsajos családja is kilátogatott a szülőkhöz, és jót hógolyóztak a napon. Ugyanis errefelé még az árnyékos zugokban tartja magát a hó, de ha így halad, már nem sokáig, és ha szerdán pecsét kerül az engedélyre, akkor egy okkal több, hogy bizakodjam a mielőbbi kezdésben.

Délután telket néztünk, na nem magunknak, hanem egy kedves fiatal párral együtt, akik szintén Zebegényt szúrták ki leendő lakhelyüknek. András már komolyan fontolgatja, hogy össze kellene hoznunk 2-3 hozzánk hasonló, házvásárlást tervező fiatal párt, akik együtt meg tudnák venni a szomszéd két telket. Ez nyilván csak úgy működne, ha a szomszéd még megfizethető áron kínálná azt a 3+3 ezer m²-nyi földet. Eltűnt viszont az eladó tábla a szomszédos telekről, de egy érdeklődő telefon helyre tette kétségeinket: az újabb egy millióval drágult telekért még nem taposták agyon egymást az izgatott vevők... András szerint csak egy céltudatosabb vevőjelölt akarta csökkenteni a konkurenciát a tábla elsinkófálásával :-)

A falu egyébként két lehetőséget kínál építésre: az üdülőövezetben, ahol dunai panorámás telkek vannak, az út és a vasút is hallatszik, a hegyoldalban szinte a mi fülünknek elviselhetetlenül, a hegygerincen még kibírható mértékben. A panoráma viszont lélegzetelállító. Ám télen majd' az összes, nem vízszintes irányú út járhatatlan, max. terepjáróval lehet néhol kísérletezni, de nem érdemes, ld. két nappal ezelőtti kalandunkat. Megszokott dolog, hogy a hegyen lakók rendre lent hagyják a faluban az autót a tél beköszöntével. Ez is egy megoldás, lehet a bevásárlószatyrot erőltetett hegymenetben cuccolni a hóban-jégen... A nem panorámás, völgyi telkeken viszont áldott csend honol, egész évben járhatóak, nade a kilátásról le kell mondani. Elismerem, kemény dió a választás. Nagyon örülök, hogy mi ezen a tépelődős időszakon már egy éve túlestünk, és csak azon kell détáznunk, hogy milyen növényeket telepítsünk a patakpartra és mit a ház köré.

Apropó, patakpart: a mienk a csöndes kis csobogóból dühödt vízierőművé változott az olvadásnak köszönhetően, majd' húsz méterről már hallottuk a morajt, mikor a közelébe értünk. András készített róla egy mini-videót is, ilyennek még úgysem láttuk.

A vízelvezető árok viszont cseszik funkcióját betölteni, inkább a valaha betonos út tűnik itt a vízelvezetőnek, nem a telkünk szélén elterülő árok. Kint nyakig sár van, némi olvadó hó és szél, de szerencsére ez csak kellemes fuvallat, nem csontig ható, didergős zimankó. Így is elkelt a gyapjúpulóver és a nagykabát. András persze kint egy kapucnis melegítőben flangál: elképzelésem sincs, mihez fog kezdeni nyáron, ha most érzi jól magát... Így is késhegyig menő vitát folytatunk itthon a konvektorok állásán, mert ami nekem jégverem, ő ott egy pólóban lubickol...

Zebegény déli végében eddig még nem sokat jártunk, de most rögtön le is fotóztam Áginak egy szép faszerkezettel elkészített tetőt:

Szegény Tappancs, ma rájárt a rúd: állandóan ott sertepertélt körülöttünk a drága, és Andrásnak kétszer is sikerült jól oldalba rúgnia, teljesen véletlenül. Most meg, hogy este ilyen kótyagos-alvós a macskabanda az egész délelőtti kintléttől, felkaptam a nagy melák szürkét dédelgetni, erre András kis híján fejbe vágja a felrázandó ásványvizes palackkal! Hiába no, nincs ma szerencséje. =8-O

Ágicza, 2004. 03. 14., vasárnap #

Andrásnak kijelentettem, hogy márpedig nem lesz nálunk tojás alakú kandalló, ami leginkább egy búboskemencére emlékeztet, egy kicsit más jelenik meg lelki szemeim előtt, ha kandallót emlegetnek. Egyébként is, ebbe a formába nem lehet egy sík üveges tűzteret belerakni, úgyhogy valamit változtatni kéne: vagy racionalizálni a kinézetét, vagy engem lecserélni egy engedelmesebb, nyuszibb asszonyra, bár erősen kétlem, hogy találna ilyet...

Délután a kivitelező áthozta nekünk a kerítés költségvetését. Krampuszka, az örök gyáva kukac, akit a legtöbb látogatónk nem is látott, mert csak akkor jön elő, ha biztonságban érzi magát, most kitett magáért. Igen rövid habozás után odaóvakodott hozzá és hagyta magát megsimogatni! A kis gombóc az elmúlt hét évben ha ugyanennyi embernek hagyta, hogy megérintse, sokat mondok. Talán ő a finomabb, érzékenyebb belső radarjával megérzi, kiben lehet megbízni, vagy talán a nyugalmat, harmóniát érzi abban a néhány emberben, akiket ebben a kegyben részesít? Akárhogyan is, emberünk a Krampusz-teszten sikerrel átment, jöhetnek az egyéb próbatételek! :-P Visszatérve jövetele ügyére, akác-cölöpök és vadháló lesz a telken, ezt a legkevésbé macerás beszerezni, és viszonylag olcsó is, meg ezt úgyis néhány év alatt átszövi a sövény. Egy-két hét múlva akár lehet is kezdeni az építését. Előtte persze gondosan elplanírozni a terepet, mert az most igencsak hepehupás. Ehhez viszont markológép kell majd, tehát már megint várhatunk. Kezd nagyon elegem lenni az állandó Kirevárunkmost? c. össznépi társasjátékból... :-/

A kerttervezőről pl. két hete semmi hír, őt is most már meg kell sürgetni, ugyanis annyira nem érünk rá: ültetni kéne a sövényt, na de milyet, hány tövet, hogyan, stb.

András délután lefotózta a kis házunk mögötti patakot, amiben egyre több a víz. Pár éve több méter partot elmosott a nagy áradáskor, de talán most nem fogja.

Maestro, 2004. 03. 13., szombat #

Hajnalban megmodelleztem a kandallót is, amit Ágiczának eddig csak szóban vázoltam fel. Az amorf amőbaforma tömeg egybeolvad a kéménnyel, és a macskák számára külön kis melegedő lépcsőcskék vannak rajta:

Ági este csak döbbenten nézte, és felvázolt nekem egy kommersz alakú kandallót, aminek nem oldalt, hanem hátrafelé van a kéménye, azaz a miénkhez semmi köze...

Reggel csak egy mogyorós csokit majszoltam el a kocsiban, szép kényelmes tempóban. Nagymaros előtt egy türelmetlen öregúr nagy erőlködve megelőzött, majd boldogan haladt előttem 95-tel. Egészen addig, amíg le nem intették a rendőrök rutinellenőrzésre, míg én vígan továbbmentem mellette :-)

Leszedtük Ágicza üvegfestményeit a kiállítóteremben. Érdekes módon, a nagy képeket, amiket olyan sokáig aggattam fel, egy mozdulat volt csak leszedni. Sajnos, egyiket sem vették meg, és ezen Ágicza rendesen el is kenődött. Én is sajnálom, mert igazán jól jött volna még egy kis pénz az építkezés előtt. Azt hiszem, eladásra sokkal kisebb képeket kellene festeni, mert egy kis képért megadnak 20-30 ezret, de egy tízszer akkoráért 100-at már nem. A munka és az anyagköltség pedig leginkább a felülettel arányos.

Magammal hoztam Ági jogsiját, úgyhogy hazafelé már ő vezetett. Az enyhén lejtős parkolóban első dolga volt kiengedni a kéziféket, majd elkezdeni övet csatolni, ülést állítani. A kocsi közben szép lassan gurult. - FÉK! - üvöltöttem rá, hogy tán ne horpasszuk be Clióka frissen megcsináltatott orrát a magas padkán. Persze, nehéz elmagyarázni egy Alföldön nevelkedett és Pest lapályán vezetni tanult leányzónak, hogy a fékeket mindig úgy kell kezelni, mint ha lejtőn lennénk. Ha meg valóban lejtőn is vagyunk, akkor aztán végképp... Mindegy, elindultunk. Szegény Cliókát gyilkolta rendesen: a motor szokatlanul magas és alacsony fordulatszám-tartományokba kóstolt bele, a jobb oldalunk állandó veszélyben forgott (mert ugye balra a 10 centis útpadkától másfél méter távolságot kell tartani, míg a jobbra parkoló kocsiktól, mellettünk elmenő buszoktól elég 30 centi is). Arra kértem Ágit, hogy egyelőre tartsa be az előírt sebességeket. Ez ment is, de dudálgattak rá rendszeresen - ilyenkor kecsesen emelte az ujját csitító mozdulatra, egyben kérve autóstársunkat, hogy szeresse az édesanyját (nem pont ezt a kifejezést használta).

Mikor megálltunk az iroda előtt, úgy éreztem magam, mint nyáron egy egész napos úszkálás után: ahogy álltunk, mozogni éreztem a kocsit. Végül is itt is ugyanaz volt a helyzet: ismeretlen indíttatású és kiszámíthatatlan erők ragadtak magukkal, amelyek nem hallgatnak a szóra, csak mennek a vakvilágba. Mit mondjak, elég rosszul éreztem magam, ahogy hallgattam Clióka szenvedését és próbáltam magyarázni Ágiczának, hogy na most kell megmutatni, hogy tudnak a nők egyszerre több felé figyelni. Például az úttesten maradás nagy kihívása mellett néha nézni a fordulatszámot (ha már a motor bőgése nem bántja a fülét), a sebességet (a 70 belterületen sok, országúton kevés), a váltót ('Kapcsold az ötödik sebessééééééééget!'), a többi autóról most nem is beszélve (majd vigyáz magára, akinek az élete kedves), és persze megtalálni a megfelelő sávot és lehajtót ('B+, hát rád figyeltem, nem az útra'). Szóval, aki képes egyszerre körmöt piszkálni, macskát simogatni, pakolászni és rajzolgatni miközben hozzá beszélek, az éppen tudhatna vezetni is...

Még beugrottunk az ostyánkért, és (itt már én vezettem) a jeges úton majdnem beletolattam egy több méteres árokba. Kicsit jobbra dőlt a kocsi, az első kerekek beásták magukat, jobbra még 30-40 centi és aztán már csak a mélység. Szerencsére a szomszéd úr hozott egy csörlőt, Ágicza szerzett drótkötelet és elhozta a vonóhorgot. Először hátrafelé húztuk kicsit az autót, hogy az első kerék kikerüljön a gödörből. Ez volt a könnyebb, mert az út lejtése ezt támogatta, majd az orránál fogva felfelé húztuk. Sikerült megértetnem Ágiczával, hogy ha végre előre ment a kocsi 10-20 centit, fékezzen amíg újra megfeszítem a csörlőt, különben visszagurul. A drága nem vette figyelembe, hogy a kocsi orrától fél méterre csörlőzök, és a motor hangjától semmit nem hallok abból amit mond. És az is elég idegesítő volt, hogy mindent egy-két másodperces késéssel hajtott végre. Csak azt nem tudom, hogy a reakcióideje ilyen lassú, vagy a féket nem találja, vagy azon tűnődik, hogy emancipált nőként köteles-e engedelmeskedni nekem...

De azért nem semmi teljesítmény volt tőle, hogy ilyen friss jogsival, hegyi terepen abszolút gyakorlatlanul végigcsinálta ezt a kocsikirángatást. Most egy darabig csak ő fog vezetni, hadd tanuljon (én meg majd ülök mellette elfehéredett arccal, görcsösen kapaszkodva az ülésbe, és vezetéstechnikai alapismereteket próbálok meg átadni...) És, mivel nemrég tankoltam tele, hamarosan azt is látni fogjuk, milyen fogyasztást eredményez a vezetési stílusa.

Clióka sértetlenül úszta meg a mai kalandot, az üvegfestményeket visszatettük a falra, és este megnéztem a Holt költők társaságát, amit végre sikerült fellelnem a Corában a filmek között.

Ágicza, 2004. 03. 13., szombat #

Egyetlen dolgot sosem fogok tudni az uram szemére vetni: egy percig sem unatkozom mellette. Az élet csak egy kicsit sűrűbb, és csak egy kicsit izgalmasabb, mint amilyennek lennie kellene...

Délelőtt tízkor találkoztunk az Aranytízben, lekapkodtuk a képeket, berámoltuk a kocsiba, majd András a kezembe nyomta a jogosítványomat, betuszkolt a vezetőülésbe, és hajrá, irány az ismeretlen! Enyhén reszkető térdekkel beállítottam az ülést, tükröt, és megpróbáltam nem lefulladni elinduláskor. Szerintem András sokkal idegesebb volt, mint én, mert egyfolytában osztotta a jó tanácsokat. Nem elég, hogy az útra próbálok koncentrálni, még őrá is figyeljek... azt a felvetését viszont kategorikusan megtagadtam, hogy zenét hallgassunk út közben.

Otthon felpakoltuk a cuccokat, köztük a bús magányomban összeírt listát a házba való hasznos apróságokról, úgy mint beépített fritőz és padlóba süllyesztett konnektor. Még benéztünk az irodába is, majd északnak vettük utunkat. Viszonylag tűrhetően vezetek, ahhoz képest, amire számítottam. Igaz, volt egy fél óra, amikor vagy hatszor dudáltak rám, mert az előírt ötvennel tötyörögtem az úton... András megígérte, vesz nekem egy kék T-betűs matricát, hogy már messziről látsszék mazsola mivoltom, tán akkor több türelmet tanúsítanak irányomban.

Mivel a fél autó tele volt a holmikkal meg a képekkel, András egyedül ment el bevásárolni, majd már naplemente után várt ránk az országút. Izgalmasnak ígérkezett a kaland, mivel még nem vezettem sem országúton, sem sötétben és végképp nem próbáltam az ötödik sebességet. A legnehezebb talán az úttartás, a széles sávban kilencvennel a legkisebb kormánymozdulat is métereket jelent, így igencsak be voltam rezelve, és nagyon nem bántam, hogy nem lakunk messzebb... Közben amíg próbáltam az út közepét és a megfelelő sebességet eltalálni, záporoztak rám a "nem látod, hogy mindjárt beérünk a faluba, mér mész nyolcvannal, ne menj le a padkára, a terelőkorlátot nem kell levinni, szebben vedd a kanyart, kapcsold már be a reflektort, ne riogasd a szembe jövőket, próbáld ki, hol van a felezővonal, ne pörgesd túl a motort, tedd már végre ötösbe, kapcsolj tompítottra, megvakulnak a szembe jövők" és hasonlók. Mindketten idegileg kicsit megviselve értünk be a faluba. Azt most eldöntöttem, hogy ez volt a legutolsó alkalom, hogy a volán mögött hagyom magam stresszelni. A vizsgabiztosból sem szerettem az ilyet, a saját férjemtől pedig nem fogom eltűrni, hogy hisztis libát csináljon belőlem, bármennyire is félti az autót.

Még az ostyáért kellett beugranunk a szomszédba, néhány száz méternyire a hegyen, amikor elért a vég: az út sáros-jeges, félig olvadt, félig még havas, enyhén csúszkáló kerekekkel még bementem az utcába, de száz méter után megálltunk, mert túlmentünk a célon. Épp jókor, mert az egy nyomtáv is kezdett minimálisra zsugorodni és elkezdtem félni. Megmondtam az uramnak, hogy nem vagyok hajlandó itt visszamenni, vegye át a kormányt, mert a festményektől ki sem látok a hátsó szélvédőn, és innen kijutni csak tolatva lehet. Át is ült, csöndben átkozódva, és egy hirtelen mozdulattal amint megindult át is csúsztunk a két keréknyom között és kis híján az alattunk tíz méterre elterülő árokban kötöttünk ki. A kocsi jobb oldala vészesen lefelé állt, és minél jobban próbálta András kihúzatni, annál jobban bekaparták magukat a kerekek a sárba. Na, ez csöppet sem tréfadolog, gondoltam, mire végre megtalált minket az ostyás néni férje a két kiló finomsággal. Ő és a szomszédja segített nekünk aztán kiszabadulni.

Keríteni kellett egy vontatókötelet, én elszaladtam Bogiért, Márti néni lányáért, akinek András időközben telefonált, ő tudott valakit, akinek van drótkötele, így mire hazaértem, már útra készen állt. Én felkaptam a vonóhorgot (ezentúl mindig rajta lesz a kocsin), ő meg átvitt Szobra, a kötél tulajdonosához. Mire végre visszaértünk, az ostyás bácsi szomszédja kerített egy kézi csörlőt, így minden készen állt a mentőakcióra.

Először az árokba dőlés ellen kellett stabilizálni az autót, a kerítés oszlopai jól vizsgáztak, mert ahhoz kötötték a fémsodronyt. Engem András beparancsolt az autóba, hogy kormányozzak, még szerencse, hogy nála türelmesebb hangnemben irányított a bácsi, hogy s mint kormányozzak és mikor gáz-fékezzek, míg András inkább bőszen csörlőzte a kocsit. Közben, ha nem ment minden simán, rendre leordított, hogy tán nem hallom, amit mond, csináljam már, pedig pont azt csináltam, amit lehetett... Nesze nekem két napos jogsi, jól indul az autós karrierem. Most lehet, hogy cinizmus, de nagyon-nagyon örülök, hogy nem én ültem a volán mögött és úgy csúsztunk ilyen durvát. Végre több, mint fél óra kínlódás és többszörös elölről-hátulról csörlőzés után egyenesbe állt a kocsi, engem Bogi vitt haza az egyik, látást akadályozó festménnyel (a nagyseggű Danae lógott be a képbe), míg András megpróbált óvatosan kijutni az ingoványos terepről. Elhatároztam, a következő autónk egy négykerék meghajtásos Land Rover lesz, gallytörő ráccsal. Inkább egy stabil terepjáró, mint a mai őrület ismétlésben. Hja, és megint 13-a volt.

Maestro, 2004. 03. 12., péntek #

Felhívtam V. urat, hogy mi újság a tervünkkel. Hát, van újság. Tegnap délután nézte meg a főépítész, és a házzal semmi baja, de a kerítésünket baszhatjuk, mert csak léc vagy drót lehet! Azt javasolta, rajzoljam át, különben csak a házat és a szennyvíz-tárolót tudja engedélyezni, a kerítést el kell utasítania. Ő már nem lesz bent, de menjek be nyugodtan és cseréljem ki a tervben azt a tervlapot.

Szomorú szívvel megrajzoltam a kerítésünket úgy, hogy végig deszkából van. Ágit felhívtam, persze kissé kiakadt. Azt hiszem, a házunkkal kapcsolatos tárgyalásokra inkább nem fogom magammal vinni, mert még nincs meg a kellő önuralma. Kora délután vittem be a módosított tervet, még javában pakolásztam a rajzok között, mikor megjött V. úr is. Elmondta, hogy most semmit sem tehetünk, mert a tervre írt főépítészi vélemény egyértelmű: 'Épület építészetileg megfelelő. Kerítés mg. területen illeszkedés, tájba illés, építési hagyományok miatt csak deszka-léc, vagy drótfonat (egyszerű) lehet.'

Hát, azért az előző verzió kicsit ütősebb volt... Ráadásul a környéken nem is nagyon van más kerítés egy-két, a tehenek által letaposott drótszálon kívül... De ez most nem az okoskodás ideje. Előbb legyen engedélyünk, aztán még mindig lehet lobbizni. Azt a főépítész amúgy is kiszúrta, hogy nagyobb a ház, mint a 3%. Kérdezte V. úrtól, mennyivel. Pár négyzetméter, mondta ő (de azért volt az 15 is). Mindegy, azt mondta, hogy döntse el V. úr. Ő meg úgy gondolta, hogy ha hamarosan úgyis belterület lesz, akkor mit csesztessen itt minket - felőle építhetjük.

Szerencsére a dolog valószínűleg csak átmeneti: ha végre belterület lesz ebből a környékből, akkor a lakóházzal együtt talán újra megpróbálhatjuk engedélyeztetni ezt a kerítést. Egy évig úgyis csak egy drótháló lesz körben mindenütt, azalatt meg csak megszerezzük azt az engedélyt. Most azonban az a fontos, hogy a ház engedélye meglegyen. Kérdeztem V. urat, mikor mehetek be a határozatért. Azt mondta, szerdán még hívjam fel telefonon, és valószínűleg még aznap meglesz. Azt mondta, ha nagyon alapozhatnékunk lenne, felőle már kezdhetjük is. Azért én megvárom a jogerős engedélyt, meg most úgyis a kútfúrásra kell előbb a pénz.

Kinéztem a telekre is. Érdekes módon, az úton hosszában folyt végig a víz, esze ágában sem volt az árok felé venni az útját:

Azért majd kijövök megnézni egy igazán nagy eső idején is, de kicsit azért csökkent a szememben az árok jelentősége. Ahogy mentem vissza a kocsihoz, a szemközti erdőből három szürkemarha bukkant elő:

Szép komótosan kiballagtak az útra, és egy darabig farkasszemet néztünk egymással, majd megfordultak és haza indultak (pár telekkel feljebb van egy farm, onnan szoktak néha kiszabadulni.

Beszéltem az ostyasütő hölggyel, és előrelátóan egyből két kilót rendeltem tőle, extra sok köménymaggal. Ecseteltem neki sanyarú helyzetemet, hogy asszonykám nélküli árvaként az ő ostyája az egyetlen esélyem az éhenhalás elkerülésére. Megígérte, hogy hamar megsüti, de sajnos így is csak szombaton lesz meg. Annak viszont nagyon örült, hogy mindenkinek úgy ízlett az ostyája - én meg örültem, hogy ezt mondhatom neki, és hogy nem csak udvariasságból.

Este lerendereltem Ágicza múltkori tetőtéri berendezési terveit. Azt hiszem, egy ilyen virtuális panoráma sokkal érezhetőbben megmutatja a teret, mint akárhány normál fotó. Fent a hálószoba, lent a dolgozó-nappali látható:

VR-panoráma, új ablakban nyílik meg:

VR-panoráma, új ablakban nyílik meg:

Maestro, 2004. 03. 11., csütörtök #

Reggel épp, hogy csak elértük a vonatot, Ágiczát kézen fogva húztam az úton, csak úgy lobogott utánam :-). Ő tovább is ment a vonattal Pestre, én meg átvettem Cliókát. Szebb volt, mint új korában, utoljára akkor volt így lemosva. Illetve, a mosás (bár ha ritka is) azért nem akkora újdonság neki, de Budapesten alig mentem vele két utcányit, és már ülepedett a kosz a még meg sem száradt felületre. Igazán sajnáltam, hogy nem volt nálam fényképezőgép, csak itthon tudtam lefotózni (egész úton hazafelé gondosan kerültem a tócsákat).

Még a vonaton beszélgettünk Ágiczával a berendezésről. A mostani terv nagyon szép, de még nem igazán érzem a magaménak. Nézegettem Ági Art & Decoration újságjait, baromi jó enteriőrök vannak bennük, a hatásuk a mi házunkra tagadhatatlan, csak még mindig tartok tőle, hogy egy kirakatlakást rendezünk be. De még van esély: berakhatunk két széket a hálóba csak azért, hogy arra dobáljuk a ruháinkat, lesz egy csomó fach a szanaszét heverő papírjaimnak, meg ilyesmik. Mindig csak ahhoz tudok visszakanyarodni, hogy a valódi életünkhöz tervezzünk, és ne az életünket kelljen a berendezéshez idomítani.

Csak kíváncsiságból benéztem a váci piacra is, és kétharmad áron kaptam Milka csokit. Ha lesz egy kicsit több pénzünk, ide még majd visszajövök! :-)

Hazafelé menet meglátogattam a Sasvári Kandallóstúdiót is. Viszonylag olcsón árulnak olyan szlovák égésteret, ami központi fűtést is el tud látni: 360 ezerért körbe is falazzák egy Ytong fallal, ami köré már azt dizájnkodhatunk, amit akarunk. Ennek az ajtaja csak simán kinyílik, de ha íves és emelhető üvegajtós kandalló kell, az is van 500 ezer körül, csak ahhoz még külön kell a hőcserélő egység, ez így együtt meg már túl magas lenne (beépítésileg és árban is). Így is közelebb kell vinni a kéményhez a kandallót, ezért életbe lép a 'B-terv', nem középütt lesz, hanem közvetlenül a kémény mellett, és több hely lesz mellette a nappali belseje felé eső oldalon.

Aludni nem akartam, mert annál erősebb volt bennem a kötelességtudat, de dolgozni sem volt erőm. Ezért filmeket néztem és kiolvastam néhány rövidebb könyvet.

Este, élve a rám szakadt szabadsággal, minden macskát kicsaptam legelni a kertbe, rámorzsáztam a heverőre, miközben mocskos szájú német és angol zenekarokat hallgattam feltekert hangerőn és segítettem nekik énekelni. Ebben az alkotást elősegítő légkörben megmodelleztem a kerítésünket is. Hiszen mindenki ezt látja először, nem mindegy, hogy milyen lesz. Hát, valami ilyen:

Maestro, 2004. 03. 10., szerda #

Beszéltem a kútfúróval, azt állította, hogy jövő héten már tudnak fúrni. Lehet, hogy ezúttal tényleg összejön? Pontosan két hónap késésben vannak... Szívem szerint már régen kerestem volna mást, csak ők viszonylag elfogadható áron lefúrnak gyakorlatilag akármilyen mélyre. Más meg nem akármeddig, meg nem akármilyen kőzetben, meg dupla árért fúrja a követ, stb.

Egy pécsi cég keresett meg még korábban e-mailben, Variotherm fűtési rendszereket terveznek be és forgalmaznak. Ma ellátogattak hozzánk és átbeszéltük a ház lehetőségeit. A földszinten egyértelmű a padlófűtés, csak a télikertbe kellene inkább szegélyfűtés, hogy ne haljanak meg a növények a melegtől. A tetőtérbe én szintén szegélyfűtést gondoltam, kiindulva a mostani kis házból, ahol lakunk. Itt semmilyen fűtés nincs a tetőtérben, csak ami meleg lentről feljön, és nem vészes. Ha az oromfalak alatt lenne pár méter fűtőtest, akkor az ablak előtti helyeket is teljes értékűként használhatnánk. Propagálták még a falfűtést is, mennyezetbe építhető változatban a tetőtérben, de ennek egyetlen előnye szerintem csak az lenne, hogy nyáron hideg vízzel hűtésre is alkalmas lehet.

Egyébként a melegtől sem félek: a hálószoba keleti, este már nem melegszik és jól át is szellőztethető. A földszintet sem érzem veszélyeztetettnek az 50 centis falaival. Egyedül a tetőtéri dolgozó lesz érdekes, de visszagondoltam a nyárra, amikor a szomszédék házában laktunk, és azt is kibírtuk. És nálunk vastagabb lesz a hőszigetelés és - ami még fontosabb - nagyobb a határoló falak tömege (nem deszka-hőszigetelés-deszka felépítésű oromfalaink lesznek, hanem ugyanolyan vastag tégla+kő, mint a földszinten).

Felmerült egy hőcserélős szellőztető rendszer lehetősége is, ami a kimenő levegő hőjét 70-80%-ban képes visszanyerni. Ez nagyon okos találmány, de sajnos további belső szellőzőcsöveket igényelne bent, és mivel fél millió körül van az ára, szerintem soha nem térülne meg. Azért nevetséges, hogy egyszerűen túl jól szigetelő ablakokat gyártanak mostanában, ami több problémát okoz, mint amennyit megold. És persze vehetek külön spéci szellőzőrést minden ablakunkra, ha nem a klasszikus megoldást választom (az ablakok gumitömítésének részleges kiszedése a felső oldalon, persze csak saját felelősségre).

Ágicza, 2004. 03. 10., szerda #

Mégsem kellett ma Pestre mennem, így egy napot nyertem, bár inkább mentem volna mégis, így visszagondolva... András a szokásosnál is összeférhetetlenebb volt, olykor komolyan gondolkodom azon, hogy inkább egy nyári lakba költözöm, mint vele egy házba. Persze a végén mindig kiderül, hogy sz@rul érzi magát, és azért ilyen, de akkor is, ha már minden idegesíti, akkor meg miért nem megy aludni és piheni ki magát? Nagyon el tud néha keseríteni... :-/

Délután egy kiselőadást és szakmai tréninget kaptunk a szegélyfűtés előnyeiről, és bár számomra eddig sem volt kétséges, hogy a tetőtérbe az kerül, de most már biztosak lehetünk benne, hogy ez a fűtési forma számunkra az ideális. Az alsó szint padlófűtése természetesen nem változik. Azon elméláztunk, hogy gázfűtés helyett egy geotermikus energiát hasznosító kütyübe ruházzunk be, de az ára egykettőre elriasztott, bármennyire is vonzó a gondolat, hogy nem kellene a gázművek kegyeiért esdekelni, hogy kényelmesen fűthessünk.

Az egész napos gép előtt ülés eredménye látható a következő fotókon, mert azért ma sem láblógatás volt a program. Mivel minden monitor színbeállítása különböző, így mindenki egy kicsit mást lát, mint amilyen azon a gépen volt, amin dolgoztam eredetileg. A gerendák cseresznyeszínűek, a köztük levő gipszkarton enyhén antikolt bézs-drapp, a hálószoba fala mélyvörös és a padló antik dióbarna. Vagy legalább is, ilyennek szántam... A képekről a függönyözés még hiányzik, nehéz esésű, semleges színű drapériákat kell elképzelni, amik a felső gerendákról a padlóig omlanak le, és a kerek ablakok két oldalára vannak kikötve. Ezt azonban elég nehéz lett volna megmodellezni, így fájó szívvel, de ki kellett hagynom.

Elöl a pihenő, hátul a munkatér, vagyis András dolgozósarka. Egy nagy számítógépes asztal és egy kör alakú tárgyaló lesz itt elsősorban, meg a zajkeltő berendezés. Háta mögött a hálószobába vezető ajtó és a mellette levő ablakra végig tiffany ablak kerül, mint a kanapé háta mögé.

A nappali-beszélgető-tévéző sarok. Komoly változásnak néz elébe, mert András nem tartja jó ötletnek, hogy itt legyen a tévé. Viszont a földszintre bár az talán elférne, de egy kényelmesen elheverős kanapé már nem, és ez szerintem a pihenéshez elengedhetetlen. Mellé két könnyed rattan karosszéket gondoltunk, nem foglal túl sok helyet, és könnyen arrébb lehet tenni. Az asztalka üvege alatt egy mini-szárazkert honol, aprócska kövekkel.

A hálószoba kicsit vad, de néha az erős színek csodát tesznek. A dió padló jó alap a kísérletezésre, mindenféle stílusú belsőben megállja a helyét. Két centis, igazi hajópadló lesz ez, 20 cm széles deszkákból, ha már rusztikus a hangulat, legyen igazán az! A bal oldalon csak félig látszó ajtó a gardróbba vezet, ez egy elég pici, 190 cm alatti tér, de az akasztós ruháknak egy rúdon éppen elegendő.

A hálószoba fala, a sok-sok tiffany-panellal, ami komoly változások előtt áll. Az íves háló-dolgozó közötti fal alaprajzon ugyan remekül nézett ki, de a szabályos osztású gerendákkal csak nem akar összepasszolni, tehát valami jobban működőt kell kitalálni. Szégyen-gyalázat, pont a saját házunkban kell lemondani az íves falakról, de ez sajnos elkerülhetetlen lesz. Ami miatt a dolgozósarkom is komoly veszélybe kerül, nem is szólva a jó tágas hálószobáról... :-( Nem tudom, hogy lehetne meghagyni ezt a térelosztást, csak szögletesre, a gerendákkal futóra megcsinálni. De ez legyen András gondja, én többet nem szólok bele, hogyan oldja meg. Nincs kedvem többé vitatkozni vele a házunk építészeti dolgain.

András felhívta a szervizt, Cliókáért holnap délelőtt tudunk menni. Remélem, addig rendbejön az uram hangulata, ha másért nem, a két napos szabadság reményében...

Ágicza, 2004. 03. 09., kedd #

Ma végre megragasztgattam a hálószoba sarkában még hetekkel ezelőtt lejött bordűrt, szöszmötöltem a konyhában, mivel mást ilyen csapnivaló időben nem lehet kezdeni. Felváltva esett és havazott, és a kettő eredményeképpen az összes fáról lemosta a maradék havat, most minden csapzott és szürke. Macskák annyira nem akartak kimenni, és nem is forszíroztam a dolgot. A szürkéket így is törölközővel kellett szárogatni, amikor negyed óra elteltével sürgősen bekéredzkedtek... Érdekes egyébként, ahogy a nagy hóban közlekednek: Tappancs pl. csak a saját nyomában lépdel, amit az első kettővel kitaposott, óvatosan abba lép bele a hátsókkal is: mintha egy manökent látnék egy divatbemutatón, elég érdekesen mozog, de kétségkívül kevésbé lesznek vizesek a futóművei. :-)

Szerdától szombatig bent fogok dekkolni Pesten, mert hajnalban belém nyilallt a felismerés: szombaton zár az üvegfestő-kiállítás, és le kell aggatni a képeimet! Ez azért is izgalmas lesz, mert nem tudom, Clióka elkészül-e addigra. Ha nem, a szervizesek húzhatják be a nyakukat, mert lesz nemulass! Kézben ugyanis nem lehet a képeimet szállítani, ahhoz legalább is egy díjbirkózó szükségeltetne...

Szerdán-csütörtökön ügyeket intézek, rohangálok, péntek az egyetlen nap, amire érdemes lenne visszavonatozni, de minek, ha egyszer úgyis jönnek lakást nézni, hát tőlem aztán jöhetnek, rajtam ne múljon... Fene ette volna meg ezt a kocsi- és jogosítványtalanságot, remélem, a jövő hét orvosságot hoz erre az áldatlan állapotra, ha a váci szerviznek és a nagymarosi okmányirodának hinni lehet. Utóbbiak egyébként rendkívül kedvesek és segítőkészek, tegnap egy óra alatt el tudtam intézni a papírokat, és mikor megtudták, hogy a vonatot mindenképpen el kell érnem, belehúztak és csodálatos módon az indulás előtt öt perccel alá is írhattam a jogosítvány-kérelmet. Aztán uzsgyi, száz méter gyors lépcsőzéssel spékelve, de a vonatra szerencsére még várnom is kellett 2-3 percet!

Maestro, 2004. 03. 08., hétfő #

Hajnali 8-kor már felkeltem, és bevittem Cliókát Vácra. Szépen átvette a szerviz, és - ISO minősítés ide vagy oda - ha nem szólok, véletlenül kifelejtették volna a vállalt elkészülési határidőt. Szerintem azért jobb, ha le van írva valahol, mert ha nem lesz kész péntekre, akkor jöhet az ingyen csereautó vagy ilyesmi. Azt ígérték, hogy még ma délelőtt kinyitják a motorháztetőt, és felhívnak, hogy mit láttak benne (azóta sem hívtak, tán ki sem sikerült nyitniuk? :-) A motorháztető és a jobb fényszóró cseréje egyértelmű, azt viszont nem tudták még megmondani, mi van a zárószerkezettel. A szerviztől gyalog ballagtam tovább a vasútállomás felé, és szinte biztos voltam abban, hogy éppen lekésem a vonatot és várhatok egy órát a következőre. Ezért nem is siettem, de csodálatos módon mégis elértem.

Ágicza reggel felhívta a polgármesteri hivatalt, hogy megérdeklődje a jogosítvány ügyintézési metódusát. Éppen I. vette fel a telefont, akit persze megkért, hogy érdeklődje meg V. úrnál a tervünk sorsát. Legott meg is kérdezte, de 'a helyzet változatlan'. Jó, egész nap esett a hó, úgysem most alapoznék, de az engedély kiadása után még több hét, mire tényleg jogerős lesz és lehet kezdeni építkezni - szóval nem lenne baj, ha változna az a helyzet...

Teljesen furcsa érzés volt újra tömegközlekedni. Ugyan nem volt csúcsforgalom, de így is túl soknak tűnt az ember. Meg azok a szagok... Azt hiszem, hosszú távon azért csak maradok az autónál. Elintéztem pár dolgot a városban, és beültem a lakásba egy zacskó varászlatos pogácsával. Ezek attól voltak varázslatosak, hogy amint beleharaptam egybe, azonnal csengetett valaki. Először jött a könyvelőnk. Aztán egy ingatlanos hozott egy érdeklődőt, de gyorsan tovább is nyargaltak. Majd aláírtam egy halom elkészült tervet és átvettem hat üveg jófajta bort, mint sürgősségi pótlékot. Végül jött még egy érdeklődő, aki komolyabbnak tűnt, vele nézegettük a lakást.

Egy régi ismerősünk éppen hozzánk igyekezett Zebegénybe, ő hozott haza kocsin a szakadó hóban. Szokatlan élmény volt úgy nézni a jól ismert utat, hogy nem én vezettem, és nyugodtan bámészkodhattam bármerre.

Maestro, 2004. 03. 07., vasárnap #

Azon tűnődtem, hogy lehetne meggyorsítani a házunk engedélyeztetését. Mert ugyan V. úr azt ígérte, hamar meglesz vele, de az eddigi kérelmeinknél is láttam, mennyi dolga van, és esetleg elfeledkezhet róla. Talán most lesz itt az ideje igénybe venni I. segítségét. Nem kell semmi különöset tennie, csak érdeklődni V. úrnál, hogy áll a házunk ügye. Erre V. úrnak eszébe jutunk, előszedi a kérelmünket a kupacból és ráüti a pecsétet :-) A főépítész végül is már látta pár héttel ezelőtt a tervet, azóta csak apróságokat változtattunk rajta, külső megjelenésében pedig semmit sem. Ha nem kellene megvárni a pénteket, amikor legközelebb bent lesz, akár ezen a héten meglehetne az engedélyünk!

Ágicza egész este a házunkat bútorozta, a dolgozóból például ilyen lesz a kilátás dél és nyugat felé:

Ágicza, 2004. 03. 07., vasárnap #

Ez egy csöndes, dolgozós hétvége volt, mindkét nap végig tárgyaltunk, ma András, tegnap én. Estére megszavaztunk egy kis pihenést: kedvesem Nyafikával filmet néz, én meg bútorozom a tetőteret. Gyönyörű lesz! :-) Életemben először várom a nyarat, hogy lássam végre készülni a házat...

Szeptembertől edig tartott a PB-palack, amilyen tempóban főzök, csoda, hogy ilyen hamar kifogyott :-P Akkor ütött volna meg a guta, ha holnap ilyenkor teszi, amikor az autó már a szervizben várja, hogy megszépüljön!

Maestro, 2004. 03. 06., szombat #

Délelőtt hívott telefonon az a néni, aki pár utcával arrébb lakik és igen finom házi ostyát süt. A nagy sár ellenére elvergődtem odáig, és átvettem egy nagy barna papírzacskót, benne egy kiló ostyával. Az igazi narancslé után egy újabb dolog, ami nem egészen ugyanolyan, mint a boltban kapható... Köménymagos, és roppant finom. 3-4 napra becsülöm az élettartamát, ahogy elnézem a fogyasztás ütemét. Ágicza messze földön híres gyümölcsteája mellett ezentúl ez lesz a vendégfogadás másik alapvető kelléke minálunk.

Megkértem Ágit, írjunk egy listát a házba berakandó apró lakberendezési ötletekből. Ide olyasmik kerülnének, mint pl. hogy legyen betervezett helye a WC mellett a macskaalomnak is, vagy hogy a nappaliban és a tetőtérben is égjen esténként egy-egy kis teljesítményű kompakt fénycső, irányfénynek. És a lényeg, hogy a probléma mellé a megoldás felvázolásának is hagynánk helyet, pl. felskiccelni egy bútort vagy leírni, hogy legyen egy időkapcsoló az előszobában ezeknek az éjszakai világításoknak.

A legtöbb ilyen ötlet apróság, de ha időben gondolunk rá, elkerülhető a későbbi, barkácsolt jelleggel történő megoldása. Kíváncsi vagyok, mi kerül még fel erre a listára.

Maestro, 2004. 03. 05., péntek #

Valami nagy patás állatok nyomát láttuk a telken, őzek lehettek vagy tán szarvasmarhák a pár telekkel feljebb lévő farmról. Ott jöttek be a telekre, ahol oldalt át van szakadva a kerítés (az út felől nincs egyáltalán elkerítve, de valamiért az nem tetszett nekik), és mentek tovább a szomszéd kertjébe is:

Megnéztük az árkot, hát elég egyértelmű: a telekhatár a földmérő két karója közti piros egyenes mentén van, az árok középvonala (kékkel szaggatva) pedig eleinte ezzel egyezik, de a telek nagyobb részén fél-egy méterre bejön a telkünkre. Viszont a növényeik azért annyira nincsenek közel, ha a jogi határra tesszük a kerítést és új árkot ásunk a saját telkünkön, akkor nem éri őket bántódás.

Ellátogattunk a domboldalba is, a kis házhoz. Kiszellőztettünk, és elkezdtük tervezgetni a berendezését. Ágicza felszerkeszti majd a múltkori felmérést, és megcsinálja a bútorozást. Ami biztos: az utcai szobában lesz az én dolgozóm, valamint a nappali és a tárgyaló. A belső szoba a hálószoba lesz, a beüvegezett veranda pedig Ágicza dolgozószobája és étkező. Onnan egyébként ilyen kilátás nyílik:

A fürdőszoba egyik ablaka olyan pici (talán 25x25 cm) és annyira aranyos, hogy valahova a mi házunkra is kellene egy ilyen. Talán a nappalira, hogy kilássunk észak felé, de ne jöjjön be túl sok hideg, és még a kandallóhoz is be tudom adogatni a fát rajta keresztül...

Ágicza, 2004. 03. 05., péntek #

Túl vagyok a vizsgán, ötössel, bár ez nincs benne az oklevélben, amit kaptam. Helyette viszont az igen, hogy ezentúl képzett tiffany iparművészeti- és dísztárgy készítő vagyok, amitől nem fogok többet tudni a szakmáról, de legalább papírom van róla! :-) Igaz, munkagépeim még sehol, mert azt az átkozott kutat kéne először megásatni és csak utána jöhetne a beruházás erre a hobbimra... Amivel mellékesen a házunkat is dekorálnám, de ez majd csak áprilisban válik égető problémává, feltéve, ha addigra el tudjuk adni a lakást. Ezért is kellett bent maradnom a városban, most is látták páran és még a jövő héten is mutogatni fogom. Grrr! Arra nem számítottam, hogy ez ilyen vontatottan fog menni! Nesze nekünk lakáshitel-megszorítások, kicsit (?) kibaltáztak az egyszerű, még megfizethető lakást kereső-kínáló néppel (is).

Mivel a Kedves kijött értem az állomásra, megnéztük a telket is. Négy óra után is még mindig napos volt, azt hiszem, télen sem fog nagyon zavarni az az egy óra mínusz a napsütésből, ami a nyugati domb miatt van. Az egész faluban viszont még mindig áll a hó, a tél itt nehezebben enged szorításából. És ha már autókáztunk egyet, felnéztünk leendő lakhelyünkre is, kiszellőztetni és szokni a hely szellemét. A Dunát ugyan innen sem látni, mégis a túlpart kékellő hegyeit igen, így van némi lehetőség szemtornáztatásra. Eltűnődtem, hogy a macskák a zsebkendőnyi telket pillanatok alatt fel fogják térképezni, a szomszédos dombtetőről kell majd a szürkéket összeszedni. Szemben a házzal egy csahos komondor lakik, remélem, megedzi majd a macskákat öblös hangjával, és megtanulnak tartani a kutyáktól is.

Andrásnak egyébként kifejezettem jót tesz, ha magára hagyom egy-két napra, legalább értékelni tudja a hiányomat. Azért amint hazaértünk, elmosogattam, hadd örüljön, hogy nem marad rá a munka java... ;-D

Maestro, 2004. 03. 04., csütörtök #

Reggel telefonált a kárszakértő, ahogy megbeszéltük. Persze, most is késtünk (a nőkbe tán genetikailag van belekódolva, hogy egyszerűen nem bírnak elkészülni időre?), de szerencsére a szakértő is akkor ért oda, így ebből nem volt probléma. Körbefotózta Cliókát, de a motorháztetőt a szervizes fickó nem merte kinyitni (mert mi lesz, ha nem tudjuk visszacsukni?). Hát B+, éppen ezért nem Zebegénybe beszéltem meg a találkozót hanem ide, hogy a szervizben kéznél legyenek a szakemberek. Mindegy, hétfőn hajnali 9-re viszem javítani, miután a fél 8-at kategorikusan megtagadtam. Azt ígérték, hogy péntekig meglesz, persze hiszem majd, ha látom.

Még odafelé benéztünk a polgármesteri hivatalba is, persze megint nem félfogadási időben. V. urat nem találtuk bent, de leraktuk az asztalára a kéményseprős papírt, meg kicseréltem egy lapot a tervdoksiban, ahol elírtam pár helyrajzi számot. Azért még felhívtam, hogy elmondjam neki az örömhírt,

Ágiczát feltettem a vonatra, ment be Pestre fogorvoshoz, meg lakást mutatni, meg készülni a holnapi vizsgájára. Én majdnem fél órán át élveztem a hirtelen rám szakadt legényéletet, de aztán szomorúan kellett megállapítanom, hogy ismét úgy hagyott itt, hogy nincs elmosogatva (ezt szerintem direkt csinálja, hogy hiányozzon és gondoljak rá :-). Vettem egy nagy levegőt és fél lábas vízbe betettem két kinyitott töltöttkáposzta-konzervet, így nem kellett sem a lábast elmosogatnom, sem a tányért az evéshez. Viszont megértettem, miért akar Ágicza szigetes rendszerű konyhát magának: valóban nem túl szívderítő a fal felé fordulva főzni. Persze, a nők több mindent elviselnek, ami az érzékeny férfiléleknek már túl sok, de akkor is, minőségileg más élmény belátni az egész teret főzés közben. Főleg, hogy egy rendesebb étel órák alatt készül el - szerintem a konzervek 5 perce is túl sok volt.

Most áttértem a 3D renderelésekre, illetve egyelőre azok előkészítésére. És, ha majd már így belelendültem a dologba, talán a saját házunkat is meg tudom mutatni kívülről. A belső tereken Ágicza még dolgozik, de a kertet és a külső nézeteket már igazán megcsinálhatnám. A kiviteli tervekről nem is beszélve, mert lassan kellene egy végleges költségvetés is.

A fél nap megint áramszünettel telt, így az alkonyat utolsó fényeinél olvastam, meg a macskákat pocakoltam. Este végre lefotóztam Ágicza Tiffany-lámpáját is, szegényről kicsit elfeledkeztünk az engedélyezési terv miatt:

Maestro, 2004. 03. 03., szerda #

Ágicza rájött, hogy neki nincs is semmi dolga Pesten, úgyhogy inkább itthon maradt, míg én beutaztam a fővárosba. Már hétfőn is feltűnt, hogy a horpadt orrú Cliókának sokkal szívesebben adnak elsőbbséget, és a tötyörgők is azonnal begyorsítanak, ha mögéjük érek :-) Ha nem kellene a hitel miatt megjavíttatni, így is hagynám. Mert így az egyetlen kínos dolog csak az, hogy nem lehet kinyitni a motorháztetőt, de amíg el nem fogy az ablakmosó, addig ez sem igazi probléma.

Bementem a kéményseprőkhöz, és mit tesz isten, megkaptam a szakvéleményt! Amikor odaértem, még nem volt készen, de miután a titkárnők emlékeztették a bácsit, hogy hétfőn már beszélt velem, azonnal nekiült és kb. tíz perc alatt megcsinálta. A tervet jóváhagyta, semmi rendkívüli intézkedést nem írt elő, és bónuszként beleírta a határozatba, hogy nem kötelező a kéményseprőjárda (ami drága, bonyolult és csak gond van vele), hanem elég egy külső tisztítónyílás a kéményen, ami a tetőkibúvó felől elérhető. Igazán megdolgozott hát azért a két... kétségkívül megdolgozott a fizetéséért, na. Csak azt nem tudom, miért tartott volna ez három hétig alapesetben. Az építkezők nem az a kimondott ráérős fajta. Ha rajtam múlna, 7-15 nap lenne a hivatalos szakhatósági határidő, nem 30 meg 60.

Alig értem be időre az irodába, de akkor aztán végig tárgyaltam késő estig. Úgy látszik, tényleg működik a dolog: csak ki kell mondanom és le kell írnom, milyen embereket szeretnék megbízónak, és erre éppen olyanok keresnek meg! (Persze, talán éppen ezért, szóval nincs benne semmi mágia.)

Ágicza, 2004. 03. 02., kedd #

Csak egy sima, munkával teli nap van mögöttünk, még a macskák sem műveltek semmi érdekeset. Nyafika rendíthetetlenül pörköli magát öt centire a konvektor előtt, Tappancs az erdőt és a szomszédban felállított madáretetőt kerüli, Krampuszka folyamatosan alszik, a Kövérrel teljes egyetértésben. Még mindig tél van, hó és hideg, de legalább a cinegék nem fáznak.

Maestro, 2004. 03. 01., hétfő #

Este aludtam pár órát, de utána már egyfolytában fent voltam egész éjjel. Hajnalra elkészültem mindennel, összeállítottam a tervlapok layoutjait és pihenésül nyomtattam, aláírtam, pecsételtem. Az nem volt olyan túl rendkívüli dolog számomra, hogy engedélyezési tervdokumentációt állítok össze, de a szokásos 'Tervező: Fekete-Móró András okl. építészmérnök' most kiegészült, és ez az új, 'Építtető és tervező...' verzió nagyon tetszett!

Le is adtuk szépen (10000 forint illeték), és igazán nem direkt csinálom, de eddig még nem sokszor intéztem ügyeket hivatalos félfogadási időben :-) De ezt itt nem is veszik annyira szigorúan, ha éppen ráérnek, mindig foglalkoznak velünk. V. úr azt ígérte, hogy amilyen hamar lehet, meglesz az engedély. Mert igaz, hogy most még áll a hó a telken, de meg kell lenni az engedélynek, még két-három hét a jogerőre emelkedés, szóval annyira nem is érünk rá. Most már tényleg csak a lakásunkra kellene vevőt találni, hogy belekezdhessünk.

A kéményseprőknél megkérdezték, hogy a tervező vagy az építtető nevére írják-e a számlát (4400 forint/kéménykürtő), és módfelett elegáns érzés volt azt felelni erre, hogy mindegy :-) Azt mondták, hogy nagyjából három hét alatt lesz meg a szakvéleményük. Kérdeztem, nem lehet-e hamarabb, mire a kiscsaj azt javasolta, beszéljem meg a kolléga úrral. Ő diszkréten be is csukta mögöttünk az ajtót, igazán nem akart zavarni. Végül is abban maradtunk, hogy szerdán kora délután benézek hozzájuk, hátha csoda történik és mégis elkészül valahogy az az állásfoglalás...

Benéztem az Invitelhez is, hogy mégis mi volt az a levelük az akciós előfizetésről. Egy igen kedves hölgy elmagyarázta, hogy nincs kapacitásuk. Kérdeztem, akkor tán nem fejlesztenének-e, de a jelek szerint nem akarnak. És ő ugye mit tud tenni? Ennyiben is hagytam hát a dolgot. Azért eltűnődtem: bezzeg annak a kis arrogáns p.nak a matávpontban bátran elmondtam ami a szívemet nyomta, mert ostoba volt és undok. De ez a hölgy itt olyan kedves és udvarias volt, hogy még csak ki sem dühönghettem magam kedvemre... Azért még van mit fejlődniük ezeknek a vidéki ügyfélszolgálatoknak, mire elérik a budapesti színvonalat! :-)

Ágicza egész éjjel varrt az irodában, mert elhoztuk a varrógépét, hogy végre befejezhesse a kanapé huzatát. Én neteztem, amíg bírtam, majd inkább ledőltem aludni a másik kanapéra, Ágicza hajnalban ébresztett. Valahogy felkászálódtam, de olyan álmos voltam, hogy végig ötvennel vezettem a városban...

Az M3 előtt még beugrottunk a McDonald's-hoz. A Drive-In előtt négy igencsak elvarázsolt kiscsaj állt. Hol egyik, hol másik potyogott ki az autóból. Az egyetlen viszonylag józan közülük a sofőr volt, az pakolászta vissza őket, aztán elhajtottak valamerre. A mekis alkalmazottak őszinte megkönnyebbüléssel néztek utánuk.

Ágicza, 2004. 03. 01., hétfő #

El sem hiszem, András végre elkészült a tervünkkel! Olyan jó érzés volt végre látni az összefűzött tervdokumentációt, alig bírtuk kivárni, hogy végre délután legyen és vihessük leadni az önkormányzatra. Erre odaérve kiderült, hogy az országos gyakorlattal ellentétben kies falunkban hétfőnként délelőtt van félfogadás...

De az senkit nem érdekelt, V. úr átvette a dossziét. Átlapoztuk, és mit ad isten, neki is nagyon tetszett a kerítésünk! :-) Felnyaltuk a kérelemre az illetékbélyegeket és egy kéményseprői szakvélemény ígéretével otthagytuk nála kis házikónk terveit a mielőbbi engedély reményében. Ha a főépítész is rábólint, lehet, hogy két-három hét múlva már jogerős engedéllyel a kezünkben kezdhetjük is a nagy meccset! És mivel errefelé nem veszik olyan szigorúan a hivatali időt, még a lakcímváltozást is el tudtuk intézni a másik szobában egy mosolygós hölgynél.

Vácott András elugrott a kéményseprőkhöz. Úgy tűnik, a zárt ajtók mögötti, négyszemközti ügyintézés csodákat művel... Így talán előbb lesz szakvéleményünk, mint várhattuk. Egy kis "turbósítást" elvégre megengedhetünk mi is magunknak, nem?

Mivel már négy felé járt az idő, a jogosítványom papírügyeit vérző szívvel, de át kellett rakni csütörtökre, de a lámpám talpáért még be tudtunk ugrani. Egész este tárgyalás volt Andrásnak, én meg a gőzerővel megvarrtam a kanapé huzatát, ami már november óta váratott magára, annyira nem volt kedvem, de főként időm rá. Hajnali fél háromra végeztem vele, András már jó előtte ledőlt aludni, azért két napot egyfolytában már neki is sokk lett volna ébren tölteni. Ilyenkor nagyon-nagyon hiányzik az a nyamvadt jogosítvány, mert ő még alhatott volna tovább a kocsiban, ha én vezethetek hazafelé így is nagyon-nagyon sajnáltam, hogy egyáltalán fel kell ébresztenem...