| ZeBlog archívum, 2005. június |
|
Pár napja kiszedtük az ágyból a szivacsbetéteket, és a lécrácsra terített pehelypaplanon alszunk. Meglehetősen érdekes kombináció, de kényelmes. A matracokat feltekerve félretettük, de Nyafika hamarosan felfedezte magának és azóta ott alszik. Mindig ámulok ezen a kismacskán, hogyan tud egyszer olyan profi ragadozó, máskor meg ilyen pocakolható plüssállatka lenni: 
Próbaképpen felhívtam a Graphisoftot, hogy az új Art*Lantist nem kell-e véletlenül tesztelni, de sajnos már csak a szorosan vett forgalmazással foglalkoznak, azaz venni lehet náluk, de kritizálásért és okosságokért cserébe kapni nem. Nekem pedig ez a változat jobban testhez állt, úgyhogy most nem lesz új Art*Lantisunk, a demót meg letörlöm azonnal, mert ha még 30 napig használnám, esetleg túlságosan megkedvelném és muszáj lenne megvennünk, pedig most a házra kell minden pénz... Ágicza nem érezte jól magát, úgyhogy egyedül utaztam be Budapestre, átadni egy előzetes tervet. Átadtam, végignéztük, aztán indultam is vissza haza. Illetve, azért még gyorsan letöltöttem az összes zenét Pilu weboldaláról. Általában helyből hagyom a fenébe, ha flash-es intróval jön be egy weboldal, de ezt muszáj volt megnéznem. Ez a derék repper mostanában robbant be a köztudatba a Tékozló Homár oldalain belinkelt, Demszkyt kérdőre vonó dalával - de nem is ez az érdekes, hanem az innen letölthető nótája arról, milyen bulis hely Zebegény ('Rasztafári, ha még mindig élne / Ideköltözne Zebegénybe / Bármit is mondasz, Zebegény az isten / Ennél jobb hely a Földön nincsen!'). Érdemes meghallgatni a többi dalt is, de nyilvánvalóan ez a legjobb az összes közül :-) Hazafelé olyan zápor kerekedett, csak néztem. Még Clióka oldalsó ablakain is patakzott a víz, az utakon centis magasságban állt. Bezzeg itthon éppen csak szemerkélt, az ereszcsatornáig el sem jutott. Úgy szeretnék már egy igazi, nagy esőt látni itthon, amikor tényleg ömlik a víz a tetőről a tavakba, ahogy ezt annak idején megálmodtam... A zuhanyzó alól pár napja megint szivárog a víz, mint ahogy a beszerelés után is tette. Akkor az egyik csatlakozó tömítése bizonyult elégtelennek, valószínűleg most is valami hasonlóról lehet szó. Mindenesetre elvonszoltam a helyéről a zuhanykabint és egy ronggyal felitattam a vizet a padlóba süllyesztett sarokszelepek mellől, hogy lássam, melyik ereszt. Késő este még egyik mellett sem telt meg vízzel, de majd holnap reggel megnézem megint. Ha minden igaz, jövő hét végére felszerelik az árnyékolóinkat. Épp időben, mert Ágicza nagy partit szervez hétvégére, az Index kerti tavas fórumának lesz nálunk a topiktalálkozója. Én még nem döntöttem el, hogy a tetőtérbe rejtőzöm vagy autós túrára indulok ez alkalomból. De valószínűleg maradnom kell, hogy lelki támaszt nyújthassak a szegény macskaállatoknak. |
|
Tappancs már sokkal jobban volt. Még mindig elég sovány - pár nap alatt rémisztően vékony lett - de már nem azzal a szenvedő levertséggel bámul a semmibe, hanem eszik és már próbál kiszökni a kertbe is. Úgy látszik, amint hatott a görcsoldó és a fájdalomcsillapító, végre volt energiája nekiállni gyógyulni. Szegénybe most naponta kétszer gyógyszert nyomunk bele, de még közben is dorombol. Az állatorvosnál úgy bújt Ágicza nyakába, mint egy kisgyerek, és még amikor igazán rosszul volt, akkor is dorombolt nekünk. Ha jól tudom, a macska nem csak akkor dorombol, ha elégedett a világgal, hanem akkor is, ha nagyon beteg. Csak ilyenkor sokkal halkabban, mintegy alapjáraton zörög, és talán nem is nekünk szól, hanem csak magát vigasztalja vele. Amúgy eseménytelen napunk volt ma, több munkánk is éppen a 3D renderelés fázisában van, azt nyomatjuk ezerrel. A legrosszabb az egészben nem is a szellemi igénybevétel, hanem hogy ez a hülye Art*Lantis úgy van megírva, hogy akkor is 100%-on járatja a processzorokat, ha éppen nem csinál semmit, ezért minden hűtőventilátort fel kellett csavarnunk, és ezzel oda a gépeink nehezen kivívott némasága. Akit esetleg érdekel, az Art*Lantisnak most jött ki egy új verziója, amit egyelőre még csak demóban nézegetek, de határozottan értelmesnek tűnik. Ezt a programot még évekkel ezelőtt kezdtem el használni, tesztelésre kaptuk meg a 4.0 verziót. Használtam, bár bosszankodtam is rajta eleget, és írtam róla a jelentést, hogy mi mindent kellene javítani rajta. Jellemzően nem technikai tudásban, hanem a user interface emberekre szabásában és a fapadosság megszüntetésében. Ezután kihozták a 4.5-öt, ami semmivel sem volt jobb, pár felesleges funkciót kivéve. Annyira nem vált be, hogy downgrade-eltem a 4-esre és azóta is azzal renderelünk. Viszont ebben az új verzióban benne van majdnem minden, amit kértem! Persze lehet, hogy mások is ugyanezeket a hiányosságokat jelezték, de tényleg pontról pontra benne van a válasz minden fejlesztési igényemre, úgyhogy most büszke vagyok a szoftverfejlesztésben gyakorolt befolyásomra :-) |
|
Már tegnap délután észrevettem, hogy valami nem stimmel Tappanccsal, hiszen elég egy pillantás, már mondja is a szeme, hogy nincs jól... Mivel olyan nagyon régen nem voltak betegek a macskáink, már kezdtem is elfelejteni, mennyire le tudnak romlani egyik pillanatról a másikra. Tegnap még azt hihettem, hogy csak én aggódom feleslegesen és csak kicsit fogyott a macska, de egyébként nem is olyan nyúzott a képe... hát, sajnos nem. Reggelre már látványosan rosszul volt a kis kandúr, nincs mese, irány az orvos. Szerencsére még éppen becsusszantunk egy műtét elé, nagyon alaposan megtapogatta-átvizsgálta az állatorvos, majd adott neki néhány injekciót. Ha szerencsénk van, akkor csak valami fertőzést szedett össze, és péntekre jobban kell lennie, ha nem, irány a gödi kisállat-klinika... Amíg az indulásra vártam, utánanéztem a mulcsnak. Akácból nem szoktak készíteni, csak fenyőkérget találtam mindenütt, és mivel nekünk kell vagy 20m3 az egész kertre, egyáltalán nem mindegy, honnan és mennyiért vesszük. A szállítás sem lesz kis tétel, úgyhogy észnél kell lenni, hogy is csináljuk. Mondjuk, ez addig ráér, amíg lesz rá keret, és akkor is előbb virágokat fogok venni, és csak utána a talajtakaró, de érdemes jó előre utánajárni a dolognak. Amíg ügyintéztem, András lefotózta a tegnap kapott siklóbőrt, így néz ki a levedlett hüllőruha: 
Este még sötétedésig gazmentesítettem: felettébb idegesítő mértékben lassan, de annál biztosabban kezd egyre elfogadhatóbban kinézni a kert. A déli terasz előtti fű is már néhány centis, de nagyon egyenetlenül kelt ki és dacára a gyomirtós kezelésnek, azért rá kell segíteni a gyomlálással, hogy csak a rendes fűfélék nőjenek ott. 
A macskák egész nap karanténban voltak és a kaját is megvontam tőlük, így aludt a banda, Tappanccsal az élen, aki alig, hogy hazaértünk vele, csak addig szállt ki a macskakosárból, amíg lehűtötte magát a kövezeten, majd mászott vissza aludni és csak este támolygott elő, igen álmosan, ám határozottan jobb bőrben. Adtam neki diétás tápot, míg a többieket kizártam, és szerencsére evett, igaz, keveset és nem is ízlik neki az újfajta koszt, de iszik is, úgyhogy akkora baj nincs vele. Sőt, amikor rájött, hogy a többiek kint vannak, és csak ő maradt idebent, látványosan reklamált a csukott ajtó előtt, az esti portyára készen... Na, arra még várhat néhány napot, mert ameddig beteg, addig hiába a könyörgő pillantások és a boci szemekkel szuggerálás, nem fog meghatni egyik sem: a macska bent marad! |
|
A korán kelés, akár tetszik, akár nem, megmarad a kétesélyes dolgok között: vagy sikerül, vagy nem. Legalább is, amíg tervek fölött kell éjszakáznunk, nem mindig sikerül hozni a vidéki életforma jellegzetességét, hogy reggel, a kánikula előtt is lehet néhány órát szöszmötölni odakint. Végre kinyílt egy várva várt rózsám: tavaly ősszel az egyik csomagküldő telephelyén vettem belőle két tővel, és mindkettő gyönyörűen átvészelte a telet. A másik fajta sajnos elfagyott, hiába vettem abból is kettőt, hogy hátha az egyik megmarad... Nos, íme egy igazi angolrózsa, ami bimbósan még teljesen 'normális' rózsának néz ki, nade kinyílva...! :-) 
András bement a városba, és szerencsére nekem semmi dolgom nem akadt bent, így megspóroltam a bemenetelt, helyette kint töltöttem a délutánt a kertben. A szomszédnál vedlenek a siklók, meg is mutatta, milyen siklóbőrök hevernek nála egy halomban, én meg elkértem tőle egyet, ilyet még úgysem láttam közelről. Nála most van mulcs is, múlt hét végén daráltak akáckérget, utánajárok még, másutt mennyiért lehet kapni, de az az előnye meglenne a helybeni mulcsnak, hogy szállítási díjat nem kéne fizetni... 
András levonta a tanulságot a délutáni kertben üldögélős tárgyalás után: nem árt, ha egy nyugati teraszon az árnyékolónak van elöl leengedhető rolója is, mert a nap ferdén betűző sugarai ellen csak az ad védelmet, a felső rész ilyenkor már keveset vagy egyáltalán nem segít. Az uram hazafelé menet beszélt a vízszerelőnkkel is, aki hétvégén jön megcsinálni a szűrő-visszamosó elkerülő ágat: ezután már én is lemehetek a vízaknába, ha netán eltömődik a szűrő... |
|
Végre az ízeltlábúaknál értelmesebb állatot rakhattunk a ZooBlog mellékletbe! Tudni kell hozzá, hogy a házunk mind a négy oromfalának a csúcsában madarak fészkelnek, az északi oldalon például egy rozsdafarkú-pár, a délin pedig közönséges verebek. Ebből a fészekből esett ki egy fióka a teraszra, és az érdeklődő Öreg Kövér elől a konyhaszekrény alá bújt, megelőzve ezzel az előre látható véres tragédiát (mármint az Öreg orron csípését :-) De pointernek azért jó volt az Öreg is, Ágicza pedig kimentette a madarat. Azon tanakodtunk, visszategyük-e a fészekbe, de szerintem azzal több kárt csinálnánk, mint hasznot, éppen azért laknak 7 méter magasan, hogy senki ne piszkálja ott őket. 
Készítettem róla egy fotót, amint Ági a kezében fogta, aztán kitaláltam, hogy a fényképezőgépem szupergyors kisfotó-sorozatlövési üzemmódjában jól lefotózom, amint szárnyra kap. Mindent beállítok, visszaszámlálok, Ági elengedi - és a hülyefejű meg csak ül ott a kezén, és bámészkodik körbe. Kiváló fotó lehetett volna, de még jó fél percen át az addigi fotókat mentette a gép, engem meg ott evett a fene, nehogy lemaradjak róla. Aztán végül sikerült azért lefotóznom így is, és csak aztán repült el. Ágicza megcsinálta a növénykiállítást a kis tó két sekély padján. Köveket rakott végig a szélére, feltöltötte sóderral, és abba ültette a növényeket. Erre azért volt szükség, mert ez a tó fürdőtó lesz majd valamikor, ezért nem elég csak leszórni kulékaviccsal a padkákat, hanem valami hullámállóbb megoldás kellett: 
A tó szintje szokatlanul alacsony volt, el is kezdtük azonnal visszatölteni, de persze ez sokkal lassabban ment, mint a vízkiemelés a szivattyúval, késő estére is csak a felét pótolta vissza, ezért éjjelre is nyitva hagytuk a csapot. Viszont a terasz széle alá benyúló részen érdekes látvány tárult elénk, az algák úgy lógtak le a fóliáról, mint a cseppkövek a filmbeli titokzatos barlangokban: 
Én nem tudom, minek egyes építészeknek az ArchiCAD vagy más hasonló szoftver. Sokszor elszörnyedek, amikor másvalaki tervébe kell belenéznem a számítógépen. Most nem az építészeti megoldásokra gondolok, az ízlés dolga. De hogy valaki a világ egyik legjobb, kimondottan építészeknek és 3D tervezésre kitalált CAD szoftverével dolgozik, és mégsem telik több tőle, mint hogy valamiféle digitális rajztáblának használja. Ha csak elszakadt a párhuzamvonalzó damilja és ezért nyúlt a számítógéphez, akkor bőven elég lett volna egy freeware 2D CAD program. Az ArchiCAD 'virtuális épület' fogalma nem üres marketingduma, hanem fantasztikus eszköz a tervező kezében. Mindig csodálkozom, hogy képesek építészek úgy átadni egy ház kiviteli terveit, hogy szerencsétlen építtető még mindig nem egészen látja maga előtt, hogy fog csatlakozni a terep a félszinteltolásos épülettömeg ablakaihoz, és utólag kell róla 3D látványterveket készíttetnie, ha mégis látni akarja. Sajnos, a mai gyakorlat az, hogy családi házak tervezésénél csak egy választható extra szolgáltatás a látványterv és azt is csak a végén, a műszaki tervek után készítik el. Amikor már kicsit késő... Pedig hatalmas lehetőségek vannak ebben a technológiában, és érdemes élni is velük. Nálam éppen ezért a 3D látvány a tervezés alapja: a házat - ha csak egy virtuális térben is - de valóban felépítem a tervezés során, és ezt mutatom meg a megbízómnak, ezt nézegetjük és ezen változtatunk, ha kell. És amikor minden a helyén van, akkor a műszaki terveket úgy rajzolom meg, hogy a modell a kiindulás minden rajzhoz, legyen az alaprajz, metszet vagy homlokzat. Persze, van hátránya is ennek a módszernek: a megépült ház unalmas következetességgel olyan lesz, mint amilyennek már a tervezés során megismerte az építtető és - ha csak egy virtuális térben is - de végignézte kívülről-belülről. Izgalmakat kereső, kellően gazdag építtetők ezért semmiképp se ragaszkodjanak az interaktív, fotorealisztikus látványtervekhez - hová lesznek akkor az építés közbeni Nagy Meglepetések? 
Van egy rózsánk, ami egyre szebb. Egészen különleges színű, és a fotón nem látszik, de jóval kisebb, mint a szokványos rózsák, nagyjából feleakkora. Ez például sokkal jobban tetszik, mint a bumszli nagy virágú bazsarózsa-félék. Éjjel gyanúsan ismerős visítást hallottunk a hálószoba felől. Hát persze: már megint Nyafika csesztetett egy egeret. Hagyta, hogy bemeneküljön a könyvek közé, majd kihúzta és megint elengedte. Egyesült erővel letereltük a lépcsőn és ki a teraszra, hogy ott játsszon vele. Úgy láttam, nagyon óvatosan fogja meg az egeret, mert semmi sérülés nincs rajta, órákig lehet vele kergetőzni. Nyafika a jelek szerint megtanulta, hogy az átharapott zsákmány unalmas játszótárs, mostanában sokkal jobban vigyáz az egereire. És esélyt is ad nekik: a teraszon most viszonylag sok holmi hever, úgyhogy meg is szabadulhat az egér, ha be tud szaladni mondjuk a farakás közé. De Nyafi ilyenkor órák hosszat képes lesben állni, és a vége mindig a jellegzetes visítás... |
|
29 fok, napos idő. Növényteraszok betelepítése a kis tónál . 
|
|
A nagy meleg ellenére jelentős átcsoportosításokat hajtottunk végre a ház körüli dolgok között. Például fogtam a nagy tárolót eltorlaszoló, fűrészporral teli papírzsákokat és összeöntöttem a tartalmukat egy hatalmas műanyag zsákba, amit még az ácsok felejtettek itt nálunk. Ez a zsák 6-700 literes is megvan, és fűrészporral megtöltve ketten is alig bírtuk felrakni a talicskára, de végül parkolópályára állítottuk a komposzttároló mellett. Egyből rengeteg hely lett a tárolóban, amit azzal is fokoztam, hogy a gyújtósnak való deszkamaradványokat is egy helyen halmoztam fel. Most befér a fűnyíró, a talicska és a szerszámok is, ami persze nem olyan nagy csoda egy szerszámtároló esetében, de a miénkben már hónapok óta nem jártam, csak a küszöbtől behajolva emeltem ki ezt-azt. 
A kis tóból pedig elkezdtem átszivattyúzni a vizet a nagyba, mert annak jobban kellett, a kicsinek pedig úgyis le kellett csökkenteni a vízszintjét, hogy a növényültető padok szárazra kerüljenek. Így már viszonylag hamar megtelt a nagy tó, és még arra is maradt vizünk, hogy az Ágicza által frissen kimélyített árkot teszteljük. Érdekes ez az árok-dolog. Hisztérikus rinyálástól sem mentes vitánkban Ágicza a Microsoft-marketingen felnőtt generációt képviselte, számára az az elsődleges szempont, hogy az árok alig látsszon a terepen és ne bontsa meg a táj egységét. Ezzel állt szemben az én oldszkúl árokideám, miszerint elsősorban mégis csak a felszíni vizek elvezetését kellene biztosítania akkor is, ha dézsából öntik és akkor is, ha kicsit eltömődött már hordalékkal, szóval lehetőleg mindig. Nem volt könnyű elérnem, hogy mélyítsünk még az árkon, hogy stabilan lefolyjon benne a víz, ne menjen át a szomszédba és hasonlók. Árokásásnál nagyon sokat segít, ha közben folyik benne valami víz. Azonnal látszik, hol magas egy kicsit az alja, hol rakódik le hordalék meg ilyenek. A végeredmény egy egész pofás kis árok lett és végül is pont olyan mély, mint volt, csak az oldalfala lankásabb. Technológiailag az is teljesen jó kis árok volt, csak Ágicza lefaragott az oldalából (eddig nem is lett volna baj), és orvul feltöltötte (amit persze azonnal észrevett a szomszéd és én is). Képzelhető, mennyire meg volt sértve az én drágám, hogy nem hagyhatja úgy az árkot, hanem vissza kell állítani az eredeti mélységét. Mindent egybevetve, ha csak az oldalfalat faragta volna meg, egy csomó kellemetlenséget elkerülhettünk volna mindannyian. És akkor végül is milyen lett az árok? Eddig U-alakú volt, meredek oldalfallal. Most egy vízszintesen erősen széthúzott V-re emlékeztet a keresztmetszete, mintha egy lankás dombok között húzódó völgyet látnánk. És a mélysége - ha némi harc árán is, de - megvan, innentől már tényleg Ágicza szépérzékére bízhattam a végleges forma kialakítását. Elmélyültem kicsit az RSS témakörében, mivel feltettem magamban: a ZeBlognak is kell RSS feed. Először is kinyomoztam, pontosan mi is ez, mert addig csak sejtéseim voltak róla. Aki nem tudná: ez egy külön kis fájl a szerveren, amiből az arra alkalmas olvasóprogramok megtudják, mikor frissítettem a blogot, nem kell mindig ez egészet letölteni, hogy van-e újabb bejegyzés. Aztán megnéztem specifikációkat és pár mintapéldát, aztán vettem egy nagy levegőt és megcsináltam a sajátunkat is. Biztos van szerver oldali automatikus RSS-készítő is, én maradok a szövegszerkesztős kézi változatnál, ha már a blogmotorunk is a Crimson Editor :-) És a sok kerti munka után persze ugyanúgy ment tovább a tervezés. Lassan kezd kialakulni ennek is a rendje: reggel és estefelé lehet kimenni a kertbe, a délutáni forróságban és az éjjeli csendben pedig nyugodtan lehet dolgozni. Joggal merül fel a kérdés, hogy mikor alszunk. Azért hajnaltól reggelig arra is van egy kis idő, meg délután is. Sokminden belefér egy napba, csak szervezés kérdése... |
|
30 fok, napos idő. Vízelvezető árok kimélyítése a déli telekhatárnál . 
|
|
Még jó, hogy nem jelentkeztünk be pontos időre a főépítészhez, mert nem mindegyikünk tudott időben elkészülni, jó fél órával később értünk csak oda a polgármesteri hivatalba. De még bent találtuk a főépítészt, az a lényeg. Sajnos, nem nagyon mondott mást, mint amit vártunk: a jelenlegi szabályozás szerint ezt a kerítést nem lehet megépíteni, mert külterületen csak léc vagy drótháló lehet. Hiába érveltem azzal, hogy ennek jelentős hányada éppen dróthálóból van. Két új dolgot azonban megtudtunk. Egyik, hogy felőle éppen megépíthetnénk, ő nem szokott senkit feljelenteni - de akárki más megteheti, tehát nem ajánlja ezt a megoldást. Én is úgy gondolom, amit egyszeri magánemberként nyugodt lélekkel megtennék, azt aktívan praktizáló építészként nem engedhetem meg magamnak. Eddig még minden leadott tervemet engedélyezték, sehol sem kellett kiskapukat keresnünk vagy törvényt sértenünk, ne pont a saját házamnál kezdjem már... A másik lehetőség viszont már jobban hangzik: 3-4 hónap múlva (talán) elfogadják a rendezési tervet, és akkor lakóövezet lesz a környékből. Megkértem, nézze meg olyan szemmel is a tervet, mintha már lakóövezet lenne, hogy akkor megfelel-e. Azt mondta, úgy valószínűleg mehet majd a dolog. Ez azt jelenti, hogy év végéig talán meglesz a rendezési terv, télen engedélyeztetem, és amint az idő engedi, tavasszal megépíthetjük. Ágicza persze nem örült a hírnek, mert még egy évig állnak az építőanyagok a kertben, és nem tudja megcsinálni a kőkertjét. Mondtam neki, hogy hiszen egy egész halom kő van most azon a részen, átmeneti kőkertnek nem jó az? :-) Viszont abban egyetértett velem a főépítész is, hogy talán nem kellene olyan hosszan elnyúlnia a kerítés két végének, mert elvonja a figyelmet a kapuívről. Meg persze annyival nagyobb hosszon maradhatna a jelenlegi drótháló, nem lenne vele annyi munka sem. Ezt már korábban is felvetettem, de most, hogy főépítészi szinten erősíttetett meg a véleményem, immár Ágicza is kezdi elhinni, hogy tényleg nem hülyeség. Vagy persze csak az építészek összeesküvése a szegény feleségek ellen... Átugrottunk Szobra, vettünk egy kapát, most már semmi akadálya a füvesítés folytatásának és a tereprendezés utómunkálatainak. Nem tudom, Áginak mikor lesz rá ideje, mert közben itt vannak a tervezési munkái is. Lassan kezdi elhinni, hogy ilyen melegben tényleg reggel és este lehet csak kertészkedni, a kettő közti időt pedig alvás helyett tervezéssel is lehet tölteni, és akkor nem kellene éjszakáznia. Beszéltem a vízszerelőnkkel, jövő héten valamikor kiugrik hozzánk és csinál egy elkerülő ágat a szűrőhöz, amivel szétszerelés nélkül is vissza lehet mosni a vízszűrőt az aknában. Erre nagy szükségünk van, mert mostanában sokat locsolunk és a kis lebegő pöszmők idővel eltömik a szűrőt. Most csak azt tudom csinálni, hogy szétszedem és egy erős vízsugárral mosom vissza. Ha viszont meg lesz csinálva, akkor csak néhány csapot kell elzárni ill. kinyitni, sokkal könnyebb lesz a dolgunk. Néztem a nagy tavat, annyira lement a vízszintje, hogy a szélén körben kilátszottak már a kavicsok. Először nem értettem, hogy száradhatott ki ennyire, de aztán eszembe jutott, hogy mindig a kis tavat töltöttük, és a nagyba csak annyi víz ment, ami a kicsiből már túlfolyt. És mivel mindig csak érzésre töltöttük, talán nem telt meg teljesen már a múltkor sem. Mindenesetre, most majd pótoljuk a hiányt. |
|
Én meg közben elkészültem a disznóóllal. Ja igen, amikor egy falunkbéli kérdezte, hogy mi lesz ez, komoly képpel azt feleltem, hogy malacokat fogunk tartani. Épp kezdett már aggódni, hogy nem kellene állatokat tartani, mert nem tesz jót a falu közhangulatának, meg az idegenforgalomnak, amikor muszáj volt kinevetnem: csak nem gondolta komolyan, hogy éppen én fogok hajnalban felkelni disznót etetni, miközben még a füvesítésre is inkább felfogadok valakit... Szóval, lecsiszoltam flexszel az egészet. Szállt a por rendesen, de a permetezős plexiálarcom itt is bevált. Nyugodtan közel hajolhattam a deszkákhoz, nem ment a szemembe a por, csak a hajam lett olyan a végére, mintha beleőszültem volna a munka fáradalmaiba. A festés már nem volt olyan koszos munka, csak unalmas. Nem sikerült tükörsimára lecsiszolnom, ezért jó sok festéket felvett. Ezt viszont nem is bánom, hiszen ezek az oldalfalak ott fognak rohadni a komposzttal együtt, hát tartsanak ki minél tovább. És rájöttem arra is, miért lett olyan zöldes árnyalatú az a néhány takaróléc, amiket tavaly év végén tettek fel az ácsok. Én eddig azt hittem, hogy az állásban fakult ki a lazúr színe, és 'a kert végébe ez is jó lesz' felkiáltással vágtam bele a munkába. De nem: miután rendesen felkevertem az aljára süllyedt pigmenteket, ugyanolyan vörösesbarna lett a végeredmény, mint a tavaly nyáron lekent tetőszerkezet: 
Ha már így benne voltam a munkában, felfúrtam az utcai homlokzatra a három virágtartót. Már a csempénél is tűnődtem rajta, hogy nem egy izmosabb fúrókalapács kellene-e a sima ütvefúró helyett, de most már biztos vagyok ebben. A külső falat igen jófajta mészkővel burkoltuk, mert az ugyanaz a fúrószár, amit a vasbetonba szép tempósan bele tudtam nyomni, itt tized milliméterenként vánszorgott egyre mélyebbre a kőbe. Három nyomorult lyukat fúrtam csak, de ehhez minden erőmre szükség volt. A végeredmény viszont kárpótolt a fáradalmakért, még ez a néhány növény is egészen feldobja a házat. Amint túl leszünk az árnyékolók megvásárlásán, el kellene ültetnünk a falak tövébe a házra felfutó növényeket is. 
Ezután jött a legnehezebb feladat, a komposzttároló (házi szóhasználatunkban csak: disznóól) elszállítása a kert végébe. Rácsavaroztam még a tetejére két merevítő deszkát, hogy bírja a szállítás megpróbáltatásait. A gond a súlyával volt, én még csak elbírtam valahogy, de Ági megemelni sem tudta a másik végét. Azt találtam ki, hogy alá tettük a talicskát, így az erőkarok kedvező aránya miatt csak a súly töredékét kellett megemelnie. Így cipeltük el a hátsó kerítésig, ahol újabb gonddal szembesültünk, a kis kapuval. De nem csüggedtünk sokáig, mert felfedeztem, hogy pár oszlopközzel arrébb csináltunk annak idején egy nyitható részt. Persze, akkor még azzal számoltam, hogy markológép jönne esetleg hátra, de ez a tavasítás miatt már nem valószínű. Itt könnyedén átfért a tákolmányunk, és végül a kerítésen kívül, de közvetlenül mellette helyeztük el az erdős telekrészen. Így nem annyira zavar bele a díszkert látványába, viszont a növényi maradványokat beledobhatjuk a kerítés felett is, nem kell mindig a kaput nyitogatni. A talajba való leverés nem ment zökkenőmentesen, félúton inkább megálltam vele, nehogy szétverjem a vadiúj komposzttárolónkat. Most tehát kicsit szellős az alja, de nem vészes, ennyi frisslevegő-utánpótlás kell is neki. Ágicza le akarta még gyorsan vágni a tároló alatti területen a füvet, de erről sikerült lebeszélnem. Jobb helyen van az ott, idővel abból is komposzt lesz úgyis. 
Újabb rózsák nyíltak ki a kertben. Egelőre még minden rózsánk amolyan törpebokor, 30-40 cm magasak, de már van rajtuk virág. Nem tudom, mekkorára fognak megnőni, de tényleg szépek. Este átrajzoltam a kerítéstervünket úgy, hogy a pallók helyett a mostani drótháló kerítés van csak a kő felett, növényekkel befuttatva. Az egészet pofásan kinyomtattam, és írtam mellé egy múleírást is, címlapot is kapott - vagyis összeállítottam egy engedélyezési tervdokumentációt az egészről. Dossziéba fűztem, így viszem holnap a főépítész elé. Persze, most még úgysem adhatnám le engedélyeztetni, de legalább látszik, hogy komolyan gondolom. |
|
26 fok, napos idő. Komposzttároló csiszolása és festése , vízelvezető árok korrekciója . 
|
|
Hajnalban arra ébredtem, hogy álmomban dobolnak. Aztán felébredtem, de még mindig úgy tűnt, hogy valaki dobol mellettem a padlón. Hát a macskák játszadoztak valami verébmadárral, pontosabban annak földi maradványaival. Még szerencse, hogy a madarakat nem szokták megbontani, ellentétben a félig meghámozott és megrágcsált egerekkel, amiket szintén reggelente szoktam felszedni a padlóról. Viszont egy fecskét, ami oktalan módon berepült a házba, sikerült megmenteni. Kint nincs esélyük elkapni, de ha bejutnak a tetőtérbe, az ablaknak repülve és kábultan leesve könnyű prédát jelentenek. Rövid üldözési jelenetet követően szó szerint Tappancs szájából szedte ki Ágicza a madarat, de épségben! Még jó, hogy ilyen játékosak a macskák, nem ölik meg azonnal az áldozatukat. Ez a fecske is csak egy kicsit nyálas volt, de ahogy kitettük az ablakpárkányra, azonnal elrepült. Ma már nem volt menekvés, összeszereltem a komposzttárolót. Egész jópofa kis építmény lett. Mint statikát értő mérnökember, nem feledkeztem meg a szerkezet átlós irányú merevítéséről sem, és holnap felkerül még két léc a két rövidebb oldalra is. Nem, mintha így összedőlne, de egy szerkezet akkor igazán szép, ha látszik rajta az erőjáték és az azzal szembeszegezett teherhordó elemek. Hát csak látsszanak, két lécem még van e célra. Előkerestem a tavalyi lazúrfestékeinket, mert persze ezt is a szokásos színre kenjük majd le. Azt hiszem, előtte még átcsiszolom az egész szerkezetet, de nem aprólékos precizitással, csak amúgy rusztikusan, a flexbe fogott csiszolókoronggal végigsimogatva. Mégis csak zsaludeszkák voltak ezek, cementléből képződött kéreggel egyik-másik oldalukon... A macskák (természetesen a szürkefélék) máris birtokba vették a tákolmányt, ott mászkálnak a tetején és onnan nézelődnek mindenfelé. A perzsák persze bölcsen a biztos talajon maradtak, talán fel sem tudnának ugrani ilyen magasba: 
Este benézett az ács, meghozta az árajánlatát a pergolára és társaira (híd, stég, kerti terasz). Kb. egy hónap múlva tudja majd megcsinálni, csak a faanyagot kellene addig beszereznünk. A fenyőt csak összeírom és megérdeklődöm az árát Nagymaroson, az akácot viszont minél előbb el kellene intézni, mert azt csak frissen tudunk vágatni, nem nagyon tartanak raktáron. De ebből szerencsére nem kell sok, csak 8-9 stafni a stég deszkái alá, az összes többi faszerkezet fenyőből lesz. Este nagyon szép napnyugta volt, mindenféle érdekes színű volt az ég az egész északi irányban. Percekig csak álltam a ház előtt és gyönyörködtem benne. Fényképet azért nem készítettem róla, mert túl giccsesnek tűnt volna így fotón... |
|
27 fok, napos idő. Komposzttároló összecsavarozása . 
|
|
Útban Budapest felé beszereztem a csavarokat a komposzttárolóhoz. A szelektív hulladékgyűjtők problémája az, hogy hamar megtelik, így a műanyag flakonokat utaztattuk egyet Pest és Zebegény között. Benéztünk Vácra is, a Sárga Fogóhoz címzett barkácsboltba, de múlt heti ígéretükkel ellentétben nem volt náluk teak színű bútorolaj, Pesten meg már nem volt időnk elmenni a Körtérre. Majd Ágicza holnap megveszi. Fogorvosnál is voltunk, úgyhogy utána az elzsibbasztott számmal kicsit nehezen artikuláltam, pedig fontos tárgyalásom volt: most véglegesítettük az árnyékolók megrendelését. Lesz tehát egy 4,2x3 m-es a nyugati terasz fölé, külön letekerhető függőleges résszel a végén, meg egy 3,6x3 m-es a déli terasz felett. A motorokat, szélérzékelőket és távirányítót egyelőre kihagytuk, most csak a ponyvákra koncentráltunk, végül is a melegtől ezek is védnek. Még két hét, és már árnyékban ülhetünk a teraszokon! 
Színben ugyanolyat választottunk, mint ami a kiállítóterem homlokzatain is virít, egy fehér-sárga csíkos textilt. Versenyben volt még egy lágy átmenetes, sárga-narancs között változó ponyva is, de ez sokkal karakteresebb. Meg aztán, már évek óta ezeket nézem az irodánkba menet, számomra az árnyékoló már csak ez a színkombinációt jelenti. Ágiczát külön figyelmeztettem, hogy most szóljon, mert nem fogják kicserélni neki a ponyvát, ha mégsem tetszik a színe. De talán itt nem lesz baj, végül is ezeket látta élőben is. Most csak azon drukkolok, hogy a házhoz is kellőképpen passzoljanak... |
|
Hát, újra itthon! Persze, Pécs is igen jó hely, meg Abaliget és Sikonda és Komló is (na és persze Észak-Jemen :-), de itt Zebegényben egy kicsit nyugisabb minden. Itt járt nálunk a Ledium embere, megmutatta a LED alapú fényforrásaikat. Nem semmi, egy 2-3 mm átmérőjű LED, másfél centis hűtőbordával, és 1 W fogyasztással akkora fényt ad le, mint egy 40 W-os hagyományos izzó. Csak egyetlen gond van velük, hogy egyelőre még túl drágák. De még egy-két év, és megvalósítom régi álmomat, a házunk éjszakai díszkivilágítását! :-) Lemértük Ágival a déli terasz oszlopainak a helyét, és úgy találtam, nyugodtan lehet 2 méter helyett 3 is a kinyúlása. Trükkös módon széltében éppen elfér két oszlop között, az íves lezárásnak alatta suhan el, és ekkora kinyúlással már nem csak a tolóajtót védi a napsütéstől, hanem rendesen leárnyékolja a teraszt is: 
A fotón jobb oldalon látható Ágicza lába, nagyjából ott lenne a ponyva sarka is, tehát már az íves kőfal felett. A kezében tartott lécek árnyékát kiegészítettem pár vonallal. És ez már a földre eső árnyék, fejmagasságban jó fél méterrel szélesebb az árnyékos zóna. Jól látható, hogy ekkora területen már elfér egy asztal székekkel. Úgyhogy másfélszer akkora lesz ez az árnyékolónk. Érdekes módon, ez árban alig jelent különbséget, mert csak ponyvából kell nagyobb, a szerkezet szélessége semmit nem változik, a karok csak egy kicsit, a motorizációs részt meg abszolút nem érinti. Most néztem, a GoldenBlog versenyben benne vagyunk a TOP100-ban, mint tematikus blog. Kérem minden kedves olvasónkat, hogy ha szeret minket olvasni, szavazzon ránk és erre figyelmeztesse utastársait is! Köszönjük. Ahogy a nap eltűnt a dombok mögött, én is kicsit erőre kaptam, és nekiálltam összerakni a komposzttárolót. A deszkákat még a múlt héten leszabtuk hozzá, most már csak össze kellett csavarozni. Nem volt elég csavarom, ezért egyelőre minden deszkát csak egy-egy csavarral fogtam meg, de a szerkezet így is térbelivé vált. Két 80x130 centis box lesz benne, az előlapok deszkái egyenként kivehetőek, mint a zsilipeknél. Amint vettem csavart, összerakom teljesen, aztán átcsiszoljuk, Ágicza lekeni a maradék régi festékünkkel és kitesszük a kert végébe. Épp ideje lesz, mert már hegyekben áll a levágott fű és az egyéb növényi maradványok... Este összefűztem a pécsi TV-toronyból készített panorámát, pár napon belül meglesznek az utómunkálatok is. Félelmetesen messzire el lehet látni onnan, és pár óra türelemmel sikerült úgy körbefotóznom, hogy sehol sincs felhőárnyék a földön, az ég viszont egy gyors körnek köszönhetően viszonylag konzisztens felhőügyileg. |
|
28 fok, napos idő. Komposzttároló összecsavarozása . 
|
|
Okulva a tegnapiakból, a reggel már a kertben ért, a tó partján szöszölve nem is olyan vészes az ébredés - csak ilyen korán egy pulóver még kell hozzá! :-) Ez aztán ahogy melegedett az idő, le is került hamar, mert gyep-locsolás után nekifogtam a kerítés melletti hatalmas gyom-tenger kiirtásának. Ahogy tisztult a kép, úgy érett meg bennem az elhatározás, hogy a szomszéd felőli oldalra vagy húsz méternyi nádfonat-kerítést fogok minél előbb installálni, mert ahogy a méteres gazt eltüntettem, kiderült, hogy nem túl inspiráló a látvány így, és nem akarok még x évet azzal tölteni, amíg a harminc centi magas bokrok megnőnek, hogy ezt bámuljam a konyhából és a teraszról... A tegnapi és a mai locsolási kampánynak végül is meglett az eredménye, mert viszonylag könnyen haladtam a gyomlálással, bár estére még az utcai kerítéstől a nagy tóig értem el, a látvány már magáért beszél. A komposzttároló átlépett az akut sürgősséggel megcsinálandó dolgok listájára, mert már akkora a halom a levágott fűből, kigyomlált gazból a hátsó kerítésnél, hogy lassan le fog dőlni! 
Este még dolgozgattam egy kicsit, és azon keseregtem, hogy amíg a kert egyre rendezettebb lesz, bent ezzel arányosan halmozódik a káosz, ugyanis a kettőt egyszerre a legnagyobb igyekezettel (ami ugye, valljuk be, néha hiányzik :-P) sem tudom rendben tartani. Néha komolyan szégyellem, hogy ilyen csapnivaló háziasszony vagyok, de ez van... András éjfél előtt ért haza, igen nyúzottan és kimerülten, úgyhogy hagytam, hogy meséljen annyit, amennyi vacsora közben eszébe jut, aztán megnéztük a fotókat, és utána zuhant is aludni, hosszú volt neki ez a hétvége. |
|
Majdnem dél volt már, mikor az ágy finoman kitett, úgyhogy csak néztem, hogy elaludtam a délelőtti kert-gyomlálási akciót. Szerencsére erősen fújt a szél, úgyhogy abban reménykedtem, hogy a hőség nem fog akadályozni a munkában, aztán lebotorkálva a létrán kénytelen voltam rájönni, hogy kár volt több, mint 11 órát egyhuzamban aludni: csak fáradtabb vagyok tőle. Amikor elkeseredve tapasztaltam, hogy még a dupla adag koffein sem javít a helyzeten jelentősen, mert kb. ugyanannyira szédelgek, mint ébredéskor, pedig már délután van, így kénytelen voltam időlegesen feladni a dolgot és kiültem a teraszra bámulni az egymást kergető, hófehér felhőket... 
Estig aztán szép lassan mégis sikerült magamhoz térnem, locsoltam, kapáltam, és közben csendesen átkoztam a fű közül kikelt gyomot, ami miatt újra kell majd csinálni a kis tó melletti gyeprészt, mert több benne a tarack és a mindenféle gaz, mint a rendes fű, és minősíthetetlenül néz ki az egész. Ám hiába volt a lendület, a föld olyan betonkeményre száradt, hogy egy órát locsolni kellett, mire tudtam vele valamit kezdeni. Azt eldöntöttem, hogy hétfőn első dolgom lesz venni egy tisztességes kapát a gazdaboltban, hogy ne egy játékszerrel kelljen kínlódni, és legyen is a munkának valami látszatja. És mire jó, ha az ember a kis tó mellett kapálgat: kiderült, vannak kis halak itt is! Egy három centis apróság nézett velem szembe a sekélyesből, így ránézésre compó-ivadék, de várnom kellett még egy-két percet, mire újra feltűnt és jobban szemügyre vehettem. A mai nap tartogatott még egy állati meglepetést: a két tó közötti átfolyónál igazgattam a tófóliát és rendezgettem a terepet, mikor a fóliát megemelve szembe találkoztam a kis siklónkkal - immáron dupla akkora, mint tavaly volt, fél méternél is hosszabb, kifejlett példány, és talán a méretei miatt, vagy a meglepetéstől, de nem iszkolt annyira gyorsan be a tóba. Viszont a fólia alatt találtam még két kis siklót, egymás mellett, ők már gyorsabbak voltak, mint a nagy: amint megláttak, eltűntek a part menti kavicsok között. |
|
Szabadság, szeretem! :-) Mondhatnám, mert ilyen se' történt hosszú-hosszú évek óta: egy egész hétvégére, vagyis majdnem három napra nem leszünk együtt... borzasztó! :-P Végre mindkettőnk kipihenheti magát egy kicsit, András nem ül a gép előtt reggeltől estig és a munkát is elfelejtheti erre a néhány napra: szabadságra ment ugyanis Pécsre, egy régi ismerősét meglátogatni, én meg itthon maradtam kertet pátyolgatni és pihenni. Ennek az előnyei is megvannak persze, remélem, elég sok mindent meg fogok tudni csinálni kint ezen a hétvégén, csak az idő engedjen dolgozni. Még a szerdai nagy tereprendezés alkalmával átalakítottam a vízelvezető árkot egy kellemes ívben lejtő rézsűvé, majd egy slaggal és néhány tíz liter vízzel leteszteljük, hogy a szomszédból és az útról is lefolyjon benne az időszakos víz. Délelőtt, miután lemérte és lefotózta az árnyékolóknak való helyet, útjára bocsátottam az uramat egy kis hamuban sült pogácsával - nem is, hiszen még sütőnk sincsen! :-P Így rám tört a nagy szabadság, minek következtében kint bóklásztam a kertben és kedvemre fotóztam a különféle zőccségeket, a ciklámenlila virágú tavirózsát, például, amelyik most nyitotta ki az első virágát, meg ezeket a kékeslila szarkalábakat: 
Néhány óra múlva András azért felhívott, sikerült bent mindent elintéznie, így két kerti székkel és egy nagy zsák fűmaggal a csomagtartóban már a várost is elhagyta, úton van és remélhetőleg a forgalom is engedi időben leérni Pécsre. Aztán az este folyamán persze még kaptam egy újabb telefont, kellett neki itthon hagynia az asszonyt: egy gyors lakberendezési szaktanácsadást bonyolítottunk le, hát, mit mondjak, nem könnyű alaprajzot skiccelni, majd színtervet magyarázni dróton keresztül! Mindenesetre úgy tűnik, azért nem is olyan könnyű dolog úgy ripsz-ropsz elszakadnia otthonról... :-))) Este még szorgalmasan locsolgattam a déli terasz előtti gyepnek valót, majd láblógatás címén megnéztem a Shrek-et - kifejezetten jól esett ez az egyáltalán nem fajsúlyos mese a falrengető hülyeségekkel és az őrültségeivel együtt... Hajj, hol van már a kockánként rajzolt és színezett rajzfilmek kora! |
|
Ma már kicsit jobban voltam, folytathattam a munkáimat is. Ideje is volt, mert holnap elutazom, ezt a hétvégét pihenéssel fogom tölteni az ország másik végében. Immár szokásunkká vált, hogy a teraszon reggelizünk, ma is így tettünk. Aztán én mentem rajzolni, Ágicza pedig szokása szerint a kertben tett-vett. Elvégezte az utolsó simításokat a déli terasz előtti területen, jövő hét elején itt is meglesz a füvesítés. Közben fáradhatatlanul fotózza a tavirózsákat és az egyéb növényeket, pedig nem sokat változnak egy nap alatt. Viszont Ágicza fotózási technikája határozottan fejlődik, ez a képe például ugyanaz az unalomig ismert tavirózsa, csak érdekesebb nézőpontból fotózva - és az eredmény klasszisokkal jobb: 
Estefelé, ahogy kicsit lehűlt az idő, átválogattam a maradék deszkáinkat, mert most már tényleg meg kell csinálnom a komposzttárolót. Mivel mindenféle hulladék deszkánk volt, első lépésben 5 centis méretlépcső szerint különválogattam őket, majd lemértem, hány centi magas felület jönne ki belőlük. Ennek eredményeképpen a két tárolóbox szélessége 80 centi lesz (ez várható volt), a mélysége viszont 130 centi lett (ezt nem hittem volna, hogy több lesz 1 méternél). Az elülső deszkákat egyenként lehet becsúsztatni a helyükre, ahogy telik majd a tároló, ill. később kivenni a kitermeléshez. Szinte észre sem vettük, de tényleg itt a nyár: este 9-kor még világos van, és a nap már határozottan besüt az északi ablakon is (na jó, nem teljesen északi, van egy kis nyugati beütése is, de akkor is). |
|
29 fok, napos idő. Füvesítés a déli terasz előtt , komposzttároló deszkáinak leszabása . 
|
|
Már tegnap este is igen betegnek éreztem magam, alig tudtam végigcsinálni a tárgyalást (ami ráadásul az éjszakába nyúlott). Éjszaka nem is nagyon tudtam aludni, nappal próbáltam meg bepótolni belőle valamennyit. Ágicza a kertben dolgozott, előkészítette a füvesítésre a déli terasz előtti területet. Délután felhívtam V. urat, hogy mi a helyzet a használatba vételi engedélyünkkel. Csodálkozott, hogy még nem küldte ki nekem, hiszen jó másfél hónapja kaptuk meg a nem jogerős verziót, és már három hete letelt a fellebbezési határidő. Megnyugtattam, hogy igazán nem sürgős, végül is ez most már csak formaság, a használatba vételt nem a jogerős határozat kézhez vételével fogjuk megkezdeni, az már fél évvel ezelőtt megtörtént. Viszont annyiból nem is baj, hogy csak most adták ki a jogerős határozatot, mert a földmérő kért egy plusz példányt a földhivatali ügyintézéshez, amit most meg is kaptam és nem kellett külön bemennem érte. Kérdeztem V. urat, mit szól a pergoláinkhoz, meg hogy az egyiket a nyugati teraszról áttennénk a délire, és hogy adjak-e le emiatt új engedélyezési kérelmet. Azt mondta, hogy ezek a kerti építmények nem engedélykötelesek, építsem meg őket nyugodtan. Kérdeztem a kerítést is és meséltem neki, hogy elhagynánk a pallókat a kapu két oldaláról, vagyis a kőívtől eltekintve igazán áttört jellegű lenne a kerítés. Erre sajnos nem tudott semmit mondani, teljesen a főépítész hatáskörében van a dolog, vele kell beszélnem. Jövő hét végén lesz bent legközelebb. Felvetettem, hogy kerti építményként nem lehet-e megépíteni, de ez esetben csak az 5 m-es előkert után állhatna, vagyis lenne egy drótháló kerítésünk a mostani helyén és mögötte 5 méterrel a kőkapu - hát ez nem az igazi... Megemlítettem az engedély nélküli felépítés lehetőségét, mint amit szeretnék elkerülni, ha csak lehet. Ezt ő is kerülendőnek tartotta, mert ugyan megadják rá a fennmaradási engedélyt, de több százezres büntetést is kiszabhatnak mellé. Akkor már inkább megvárom a rendezési tervet, hiszen ha lakóövezet lesz ez a rész, akkor a kerítésre is más szabályozás fog vonatkozni. Persze, még mindig nem tudni, mikor lesz meg a rendezési terv, de idén év végéig mindenképpen meg kell lennie. Egyfelől persze ez már a tavalyi év végével is így volt, másrészt viszont most már megvan minden szakhatósági állásfoglalás, úgyhogy pár hónapon belül talán tényleg elfogadhatják az új rendezési tervet, és vele a Kerítést! |
|
28 fok, napos idő. Füvesítés előkészítése a déli terasz előtt . 
|
|
Még most is utálom, ha telefoncsörgésre kell ébredni, mert az egész nap álmos és vontatott lesz tőle... De legalább a teraszon meg tudtunk reggelizni anélkül, hogy ne kelljen felrohangálni a telefon miatt az emeletre. Az átmeneti esős-hideg idő meglepően gyorsan átváltott igazi nyárba, úgyhogy most kicsit nehéz az átállás. Így aztán csak estefelé tudtam a kertben is tenni-venni, napközben annyira merészkedtem ki a tópartra, míg az íriszeket és a tavirózsákat lefotóztam: 
András lefújta gyomirtóval a déli terasz előtti területet, hogy majd ültethessük oda a füvet. A kis tó melletti korábbi füvesítésbe is annyi gyom került, hogy hosszas könyörgésemre leszórta azt is. Inkább füvesítem újra, de legyen igazi gyep ott is. Ma volt az első alkalom, hogy tárgyaláshoz használtuk a teraszt. Hát, sokkal hangulatosabb, mint a szobában üldögélni, így a kerti bútorokkal egész otthonos lett a terasz. Napszállta után egyre több, nagyon apró, fehér rovar szálldos a tóparton, egy idő után szinte már sűrű tőlük a levegő. Majd lassan beszivárognak a fényre és a fehér papírburák körül akkora a szárnycsapkodás, mintha az eső dobolna csendesen a fejünk felett... |
|
Megint annyira beborították az algák a nagy tavat, hogy ki kellett találni ellenük valamit. Kézenfekvőnek tűnt ismét elővenni a múltkori feltekerős módszeremet, de nem igazán lelkesített a gondolat, hogy ennyi algát feltekergessek egy ágra. Ekkor jött az isteni szikra, hogy gépesíteni kellene a folyamatot. A végeredmény olyan sikeres technikai megoldás lett, amit kötelességem megosztani a világgal. 
A szerkezet lelke egy 30-40 centis, kisujjnyi vastag nádszál vagy faág. Ennek a vékonyabbik végét jó szilánkosan letörjük, a másikat precízen lefűrészeljük. A lefűrészelt véget befogjuk egy akkumulátoros csavarbehajtóba. A szilánkos vég a vízbe dugva beleakad az algákba, és szép lassú forgatással kényelmesen fel lehet tekerni őket a nádszálra. Mikor már elég nagy algacsomó van a pálca végén, csak le kell húzni róla (ezért kell a vége felé keskenyednie). Mivel a forgatás jórészt terheletlenül történik, egy akkufeltöltéssel simán végigtisztogatható egy egész nagy tó is. A találmány házilagos videónkon működés közben is megtekinthető:
A kerti bútorok már teljesen használhatóak, fürdés után úgy heverésztem a nyugágyon, mint egy milliomos a medencéje partján. Közben azt is eldöntöttük, hogy mindenképpen azt a variációt választjuk, hogy felrakatjuk mindkét - déli és nyugati oldali - árnyékolót, egyelőre mechanikus működtetéssel, aztán majd valamikor motorizáljuk őket. Érdekes módon, mostanában Ágiczának van melege. Én az elmúlt hetekben átálltam nyári üzemmódra, a téli fokozott hőtermelés helyett valami álmosan lelassult anyagcserével. Most én vagyok a fázósabb, de emiatt nem is szenvedek annyira a melegtől. Próbálom Ágiczát is rávenni arra, hogy ne szenvedjen az időjárástól, hanem alkalmazkodjon hozzá. Éjjel egy nagy szender kapirgált az ablak résében és végül bemászott hozzánk. Ágicza el akarta kapni, mielőtt a macskák fogják meg. Ágicza tehát fel-alá rohangált a tetőtérben, a két szürke macska pedig lelkesen szaladt vele, és nyúlkáltak ők is a lepke után. Ági egyszerre próbálta meg távol tartani a macskákat, illetve sarokba szorítani a szendert. Az ablak előtt kavargó akciójelenetből időnként egy kis, méltatlankodó szürke gombócot hajított ki valami ismeretlen erő, a többi esemény összemosódott a nagy kavarodásban... Végül meglett a szender (fotóit ld. a ZooBlogban), aztán kitettük az éjszakába. |
|
A hétvégéink mindig is munkával teltek, a pihenést a naptártól függetlenül osztom el, illetve szúrom be néha a munkafolyamba. Bezzeg a macskák, olyan édesdeden aludt egymás mellett Nyafika és az Öreg Kövér (két szerelmes pár... :-) 
Ágicza persze a kertben gyomlálgatott. Én pedig, hogy kicsit feldobjam a hangulatot, a lézeres távmérő fénypöttyével kicsit megsportoltattam a macskákat. Az eredmény frenetikus volt, egyszerűen bárhová mutattam a lézerrel, a macskák lelkesen rohantak a pötty után. Az első videón a perzsák láthatóak:
Megmodelleztem számítógépen is az árnyékolóinkat, a ponyvát fél méterenként elhelyezett rudakkal helyettesítettem, hogy jobban látsszon, melyik része hová vet árnyékot. Nagyon kell nyugatra a lelógó rész, anélkül csak a házat védi a ponyva, a teraszt szinte alig. 
|
|
A bútorok még mindig ragadnak egy kicsit, de már nem hagynak nyomot a kezünkön. Lehet, hogy csak hagyni kell őket még egy kicsit száradni ill. beinni az olajat és használhatóak lesznek. Szerencsére borús idő volt egész nap, ezért nem bántuk annyira, hogy nem lehet még kirakni őket a teraszra. Egy idősebb házaspár csengetett be hozzánk, a szomszéd üres telket nézegették és az építési lehetőségekről érdeklődtek. Elmeséltem nekik minden fontosabb tudnivalót. Lassan már ideje lenne összeállítanom valami kis információs füzetkét, amit ilyenkor csak odaadnék az érdeklődőknek és nem kellene ugyanazt annyiszor elmesélnem. Annyi tanulsága viszont volt a dolognak, hogy az elmúlt két év alapján egyre biztosabb: csak hozzánk hasonlóan nyugis, befelé forduló és magukban is jól ellévő emberek szeretnének ilyen helyen lakni, vagyis annyira nem kell félnünk attól, hogy ki költözik mellénk egyszer. Estefelé még gyorsan felraktam a vízlevezető láncokat az esőcsatornára. A bádogos által ígért vastag rézdrótot még nem kaptam meg, de megoldottam így is. Volt a kamrában egy fél collos réz cső, még a Szőnyi utcai ház vízszereléséből maradt. Ebből vágtam le arasznyi darabokat, és laposra kalapáltam, hogy átférjen a hosszúkás láncszemeken. Annyi trükk volt a dologban, hogy - amint az építési napló képén is látható - a lapítás síkja kétszer megfordul. A középső rész függőleges, így fér be a láncszembe, és a tetejére kalapáltam még egy horpadást, hogy ne csússzon le róla oldalra a lánc. Aztán fordul a lapítás vízszintes irányba, így mellesleg hajlíthatóvá is vált. Ezen a rézdarabon lóg a lánc, és mellesleg ez vezeti át a vizet a láncra a csatornából. Éppen, hogy végeztem a láncok felrakásával, előzékenyen el is eredt egy rövid zápor, hogy tesztelhessem a rendszert. A víz nagyobb része a lánc mentén folyik le, csak kevés hullik le mellette. A láncok földre lógó végét leterheltem egy kővel, hogy ne fújja ide-oda a szél, és ezzel kész is a vízelvezetés: 
|
|
19 fok, borús idő. Esővíz-levezető láncok felrakása az esőcsatornára . 
|
|
Végre minden együtt volt a kerti bútorok lekezeléséhez: anyag, eszköz, idő. A technika egyszerű volt, a maradék makulatúrapapírunkat kiteregettük a nappali padlójára, és lekentem a bútorokat a bútorolajjal. Ez valami terpentines kulimász, erős citrusillattal. Ágicza rögtön kijelentette, hogy ez irritálja az ő kényes kis orrocskáját, fessem le őket én. Nekem csak a bosszankodás maradt, hogy ez a remek kifogás nem nekem jutott eszembe először. De nem volt mit tenni, elkezdtem lekenegetni a székeket. Rohadt sok alkatrészből áll egy ilyen egyszerű bútor is, és ráadásul lécekből áll az ülőke és a háttámla is... Hamar kidolgoztam a technikát, először fejre állítva kentem le őket, majd visszafordítottam és lekentem a többi részt is. Az olaj néhol megfolyt rajta, de szerencsére ez nem számított semmit. Negyed óra száradás után Ágicza egy ronggyal letörölgette róluk a felesleges olajat, és hagytuk őket száradni. Csak az asztallapot nem kentem le, mert nem maradt elég olaj. De úgyis veszünk még két széket, azokat is le kell kezelni, úgyhogy egy újabb dobozzal kell még vennünk. Az egész nappali citrus illatú bútorokkal volt tele, és este még mindig enyhén ragadtak. Az olaj doboza pár óra száradást írt, nem egészen értettem a dolgot. Megjelent lelki szemeim előtt a kép, amint valami oldószerrel sorban sikáljuk le az összes bútort - de gyorsan elhessegettem... |
|
14 fok, esős idő. Kerti bútorok beeresztése olajjal . 
|
|
Egész nap olyan egyhangú következetességgel esett az aső, hogy jogos önvédelemből átmenetileg 100-zal csökkentettem az IQ-mat. Ennek következtében csak arra voltam képes, hogy a nagy papasan fotelben fetrengve filmeket nézzek sorban egymás után. Voltaképpen nem is olyan rossz élet ez sem, ld. még: boldogok a lelki szegények... Ágicza elment Szobra ecsetért, hogy végre lekezelhessük a kerti bútorokat. Közben még elintézett ezt-azt, hozott pár dolgot és el is intézett mindent - csak az ecsetet felejtette el. De nem tettem neki szemrehányást, ma tőlem sem telt volna sokkal több. Az eső egyetlen előnye (azon kívül, hogy nem kellett locsolnom a kertet) az volt, hogy megszemlélhettem működés közben az esővízelvezető rendszerünket. Nagyon tanulságos volt. A látszólag elég sűrűn hulló eső sokkal kevesebb vizet tartalmaz, mint amit hittem. A tető egynegyedére jutó vizet tartalmazó vízsugár negyedakkora sem volt, mint ami a locsolócsőből kijön. Viszont mindenütt egyszerre esik és sokáig, így lehet mégis versenyképes a mesterséges esőztetéssel szemben. Sajnos, már késő este volt, mikor eszembe jutott lefényképezni, de azért a lényeg látszik: 
A nappali egyelőre inkább egy kertibútor-kiállításra emlékeztet, mert ott van minden szék, nyugágy, asztal és kiskocsi kipakolva, várván az olajjal való telítődést: 
|
|
A város unott, zsúfolt, szürke és fázós, mintha csak november lenne. Előkerültek a sötét kabátok és a pulóverek, Skandinávia ehhez képest déltengeri édenkert, komolyan! Bár, lehet, hogy csak a három napos bejárkálás ment az agyamra, de akkor is kellemetlenül hideg volt ma egész nap, és itthon hétvége óta megint nem haladtam semmivel. Viszont egy átlagos pesti naphoz képes rekordmennyiségű elintéznivalót sikerült kipipálnom, úgyhogy a mai nap sem telt el hiába, csak másképpen, mint ahogy szerettem volna. Délelőtt végre sikerült visszavinni a világlátott ereszcsatornát, és András visszaülhetett az anyósülésre - mert, minő szentségtörés, én vezettem! Az uram rájött, hogy kénytelen néha volán elé engedni, hacsak nem akarja, hogy végleg kijöjjek a gyakorlatból, mivel ha mégis muszáj vezetnem, akkor még jobban gyilkolnám Clioka belső berendezését, neadjisten, karosszériáját. A száguldás már profi módon megy, sőt, már zenét is merek hallgatni hozzá, így már azért is zsörtölődhetek, mert a kocsi aprócska hangszórói nem vájtfülűeknek lettek tervezve! :-P Délután tárgyalás, Andrásnak még egy, amíg én a városban rohangáltam, majd még este egy felmérés is becsúszott hirtelenjében, úgyhogy az egész napos vezetés után otthon már csak arra volt energiám, hogy a teraszon megitassam a növényeket, mert hiába volt a városban egy kiadós zápor, az ide a Duna-kanyarba már nem ért el... |
|
Olyan szépen kiterveltünk mindent, aztán mégsem jött össze egészen. A megmaradt ereszcsatornát már nem volt időnk visszavinni, viszont odaadtam az ácsnak a pergolák rajzait is, jövő hétre ígért rá árajánlatot. Pesten megtárgyaltuk az árnyékolókat. Végül is két árnyékolónk lesz. Egy kisebb kinyúlású a déli teraszra, a tolóajtó szélességében, a pergolán belül maradó vászonfelülettel. A nyugati teraszt szinte teljesen lefedi az oda tervezett árnyékoló, és a laposan sütő nap miatt lesz egy másfél méteres második kis árnyékoló is rajta, amit a végéből lehet külön leereszteni és a lenyugvó nap sugarai elől védene. 
A második lépcső lesz a motorizáció, mert kézzel azért elég nehézkes őket feltekerni. Ennek másik előnye a kényelem mellett az, hogy tartozik hozzá egy szélérzékelő is, és erősebb szél esetén magától behúzza a ponyvákat, nehogy a szél kárt tegyen bennük. De ez így egyben valóban sok most a költségvetésünknek. Az egyik - kézenfekvőbb - megoldás lehet a motorok későbbre halasztása, de felmerült az is, hogy a nyugati árnyékolót rakjuk fel teljes felszereltséggel, a déli oldalra pedig egyelőre ne tegyünk semmit. Még nem tudom, hogy lesz, bár a napvédelem szempontjából jobb, ha mindkét árnyékoló minél hamarabb felkerül, még ha egy ideig kézzel is kell őket működtetni. |
|
Ahhoz képest, hogy kedden nem is szoktunk bemenni, egészen jól végigautóztuk a napot... Dél felé Vácnak vettük az irányt, hogy visszavigyük a maradék ereszcsatornát, csak még időben eltérített minket egy telefon, és mehettünk ki Őrbottyánba, szemlézni. András megbeszélte az összes, alapozásnál felmerült kérdést, majd egy áccsal gyorsan végigfutottak a pergolák rajzain is. Mivel a régi ácsunk annyira elszállt árat adott a munkára, inkább keresünk mást, aki megcsinálja. A délutánba még befért egy kisebb volumenű munka is, majd igyekeztünk be Pestre, az árnyékolókat megbeszélni. Háát, az árajánlatot megkapva még mindig úgy érzem, hogy nem kéne az a déli árnyékoló, de a gépesítést biztosan egy az egyben kihagyjuk most - az ráér jövőre is, addig inkább csak az a fontos, hogy a nyugati terasz elé legyen meg a kihúzható árnyékoló. Valami sárgás árnyalatú, csíkos jószágot gondoltunk, de a konkrét mintát még nem választottuk ki. Hazafelé Kóspallag felé vettük az irányt, és már elég éjszaka volt ahhoz, hogy lássunk őzet, rókát, sőt, egy igazi, még élő! egeret is, ott futott át előttünk az úton... |
|
Vegyétek meg a Digitális Fotó Magazin júniusi számát! Most jelent meg, benne a panorámafotó-pályázat eredményhirdetésével - és büszkén jelenthetem, hogy 400 pályázó közül bekerültem az első 12-be, bár az első háromba sajnos nem. Fotóm a 105. oldalon látható (a kis sárga sikátor Veszprémben), . 
Délelőtt feltöltöttük a nagy tó melletti részt, most már egészen természetesnek látszik a terep lejtése azon a részen. Még korábban hallottuk, hogy éppen van egy vadászati témájú kiállítás Nagymaroson: 
Útban Budapest felé meg is néztük, bár élve jobban szeretem az állatokat. Szorosabb zebegényi vonatkozásban egy medvét találtunk, amit '83-ban lőttek le félúton Zebegény és Nagymaros között. Ketten tévedtek át Szlovákiából, és nagy egyetértésben pusztították a mindenféle állatokat, amíg az egyiket elkapták, a másiknak sikerült meglépnie. 
Ahogy pakoltuk a konténerbe a szokásos heti szemetet és az utolsó pár zsák sittet, látjuk ám, hogy ott áll kicsit arrébb három műanyag konténer is, szelektív feliratokkal, úgymint papír, műanyag, stb. Ágicza rögtön fellelkesült, hogy mostantól mi is szelektálhatnánk. Felőlem mehet, bár nincs túl sok szemetünk: a papírt eltüzeljük, a növényi maradványokból hamarosan komposzt lesz. Most, hogy a mi ácsunk így leszerepelt, holmi noname ácsra nem bíznám, de most van egy másik jelölt is. Fel is hívtam, persze most rögtön nem tudná megcsinálni, de holnap átnézzük a terveket és mond rá valamit. Rajta kívül még egy jelöltünk van, az erdész fia, aki rönkbútorokat készít egyébként, tőle sem állna távol ez a feladat. Ágicza persze nehezen viseli, hogy nem lesz meg azonnal a pergola. Nyugtatgattam, hogy legfeljebb berakunk egy árnyékolót a déli oldalra is, úgyis kellene. E kérdésben nem egyezett teljesen az álláspontunk, de szerintem addig is kellene valami a napmeleg ellen, amíg megnőnek a növények a pergolán, és az mégis csak több év. Mert oké, hogy a kinti 36 fokban is csak 15 volt bent, de nekem ez is éppen elég volt, és ha le lenne árnyékolva a két nagy tolóajtó, máris több fokkal lejjebb maradna a belső hőmérséklet. Persze, tehetnénk valami ideiglenes nádszövetet is a pergolára, csak az nem véd az esőtől, és nem tudom leszedni, ha borús az idő és örülnénk a napfénynek. Úgyhogy talán mégis lesz egy kisebb árnyékolónk is, bár Ágicza nem örül neki őszintén. De nem hiszem, hogy lenne mersze megvétózni azok után, hogy szó nélkül megcsináltattam három tavat egymás után... A Bricóban éppen a napokban érték el a vásárlásaink az egymilliós összeghatárt, ennek örömére 50 ezer forint vásárlási utalványt kapunk majd valamikor. Végül is, ez 5% árengedményt jelent, az is valami. Az Auchanban kerestünk kisebb székeket a déli teraszra, de már egy sem volt, csak a kiállítási darabok. Sebaj, gondoltuk, úgyis arrafelé van dolgunk délután, majd megnézzük a soroksári áruházgyűjteményben is. Ettől függetlenül a Körtéren vettünk kertibútorhoz való olajat, ha máshoz nem, a meglévő bútorokhoz kelleni fog. Egyébként teljesen feleslegesen autóztunk be ilyen korán a városba, mert a ma délutáni tárgyalásomra összekészített terveket gondosan kiírtam a pendrive-ra, csak éppen benne felejtettem a számítógépben... Így csak netezgettünk az irodában, de amit letöltöttem, pendrive híján azt sem tudtam hazavinni, szóval elég bánatos délután volt. Összeszámoltuk az árnyékolók árát, de szerintem elsőre csak egy minimálcsomagot állítunk össze belőlük, motort és más extrákat majd csak később rakatunk bele. A soroksári Auchanban megint csak azt láttuk, hogy az árképzés egy üzletláncon belül sem tökéletes, a nyugágyunk, ami máshol 36 ezer körül volt, mi meg 17-ért vettük, az itt 24 volt. A székek viszont ugyanannyiba kerültek itt is, vettünk hát négy összecsukható, karfás széket, meg egy négyszögletes asztalt, ami nem túl nagy, de ki lehet nyitni 50 centivel hosszabbra is. Aki esetleg a Cliót kicsinek tartaná, annak büszkén mondhatom, hogy a 132x102 centis, lapos csomag gond nélkül belefért. Majd ha egy kicsit több pénzünk lesz, és még lehet kapni ilyeneket, akkor még két széket beszerzünk a mostaniak mellé, aztán ennyi elég is lesz a kerti bútorokból. Este még a számítógép előtt dolgozgattunk, mikor hatalmas visítások hallatszottak lentről: a két szürke macska egy egeret kergetett ide-oda a nappaliban. Most láttam, mitől olyan könnyed macska-egér játék, az egér igencsak lassan fut a macskákhoz képest, az egyetlen előnye csak az, hogy be tud bújni mindenféle lehetetlen kis résbe is. Nyílt területen viszont esélye sincs, úgy elkapják. Szinte csak sétálnak utána, kipiszkálják a sarokból, megint utána ügetnek, stb. Végül a konyhapult alá menekült be előlük, de azt nem tudom, sikerült-e elkapniuk. Bár, mindegy is. Valami azt súgja, hogy amíg a szürke macskák itt vannak, úgysem fognak itt túlságosan elszaporodni az egerek... 
Blogzárta után érkezett hír: már hajnalodott, amikor lementem a földszintre. Nyafika még mindig ugyanott volt, őrizte a konyhapult alá bújt egeret. Jó öt órája állt ott lesben, úgyhogy azt gondoltam, megérdemel egy kis jutalmat (na meg hogy ne később ébresszen fel minket a sikeres vadászattal), úgyhogy kihúztam a pult alól azt az összetekert PVC-darabot, ami mögött olyan atombiztos helye volt az egérnek. Egy villanás: Nyafi már derékig a szekrény alatt, oldalt fekve (mert csak úgy fér alá). Egy visítás: az egér ernyedten lóg Nyafi szájából. Azt már tudja, hogy mi csak elvesszük tőle, gyanakodva nézeget (persze, ennyit melózott vele, én meg felfalnám helyette!). Tappanccsal szemben is hasonló aggályokat táplálhat magában, mert amint kinyitom a teraszajtót, kiszalad az egerével, és viszi hátra a ház mögé, ahová a tegnapit is vitte. |
|
24 fok, napos idő. Tereprendezés . 
|
|
Reggel az ácsunk ébresztett, akit már kedd óta vártunk. Végre megszülte az árajánlatát a pergolákra, tavi hídra és a kis tó partjára telepítendő stégre. Remek üzleti érzékkel éppen a háromszorosát mondta annak, mint amit én kalkuláltam abból kiindulva, hogy mennyiért készített tavaly tetőszerkezetet illetve deszkázást. Kissé indokolatlannak éreztem ekkora áremelést, egyelőre nem is mondtam neki semmit. Attól tartok, túl sok munkája összegyűlt mostanában, és ennek sajnos én is részese vagyok két házzal - úgyhogy ezután nem fogom már senkinek sem ajánlani és ezzel a munkával sem leszek a terhére. Ma nekiestünk a nádastónak. Először kiszivattyúztuk belőle a vizet, ez fél óra alatt megvolt. A kiemelt vízből a kis tó halainak rendeztem élményfürdőt, és ők buliztak is benne rendesen. A legkövérebb aranyhalak és compók ott úszkáltak lelkesen, ahol a tó vizébe ért a colos csőből ömlő vízsugár. Ugyanazt élvezték, mint amit az egyszeri gazdagember az ellenáramoltatós medencéjében, hogy megfordulás nélkül úszhat kilométereket. Az egyik halból pedig úgy előtörtek a pisztráng ősök génjei, hogy nekifutásból kiugrott a vízből a partra. A fotón a második kiugrást örökítettem meg, elsőre visszaesett a vízbe, de a második akciót már ketten figyeltük Ágival, és mi is dobtuk vissza utána. 
A tó beültetése azzal folytatódott, hogy 4-5 centi vastagságban termőföldet terítettünk el az alján és kicsit letapostuk. Erre jött a sóder, méghozzá nem a frissen hozott originál változat, hanem a telek elől összekapart ilyen-olyan, kicsit földes, mindenféle szemcseméretű maradék sódert talicskáztam be a tóba, a peremen egy mérleghinta-elven működő deszka segítségével juttattam át a talicskát. Ági közben egy-két üres cserép beágyazásával mérte a vastagságot és terítgette végig a tó fenekén a sódert. Aztán nekiállt beültetni a nemrég vett sásféléket, és a nagy tóból is kiszedett egy csomó régebbi növényt, amik ott már túlságosan is elszaporodtak. Én egy darabig csak vártam, aztán nagyszabású fürdőzésbe fogtam, ha már egyszer itt van egy tó a terasz végében. Nem igazán értem Ágiczát, miért zavarja pár lebegő agyagszemcse a vízben, ha kicsit zavaros is a víz, attól még nem fertőzött. Meleg meg most van, októberben biztos nagy élmény lesz a kristálytiszta vízben fürdeni... A növények betelepítése után szép lassan elkezdtük feltölteni a tavat. Érdekes, hogy a sóderből nem mosott ki szinte semmi üledéket a víz. Egyelőre tökéletesen le lehet tehát látni a 25 centis mélységbe, ahol a sóderágyból lépten-nyomon kis zöld növénykék bújnak elő. Ezek csak egy méter magasra nőnek meg, mert nem nád, hanem sás. (akkor miért nádastó?!?) 
Most már biztos, hogy egér lakik a terasz szélén a farakásban. Nyafika órákon át állt ott lesben, nem hiszem, hogy valami bogárra pazarolta volna így a drága idejét. Egy egeret még dél körül fogott, aztán fel is falta a ház mögötti füvön. De ezek szerint még nem végzett minddel. |
|
24 fok, napos idő. Nádastó feltöltése termőfölddel és sóderral 
|
|
Olyan meleg volt egész nap, hogy csak ebédelni keltem fel. Illetve, nem is igazán meleg volt, hanem olyan nyomott fülledt idő, amikor nincs is kedve semmit sem csinálni az embernek. Bezzeg az asszonynak, ő ebben a lehetetlen időben is a kertben tett-vett, és bár némiképpen álmos mozdulatokkal, de irtotta tovább a bozót nagyságúra nőtt füvet a kert szélein, a mindenféle nagyobb növények körül. Unalmas mindennapjainkba csak egy rozsdafarkú hozott egy kis változatosságot, de ő aztán kitett magáért! Azzal kezdte, hogy ott zörgött a hálószobában, de pont olyan hangja volt, mintha egy lepke vergődött volna a lámpabúrában. De egy lepke nem csiripel! Megnéztem hát, és egy kis rozsdafarkút láttam, amint az ablak előtt vergődik, és az Öreg Kövér pedig előtte áll és obszerválja. Azt a lehetőséget helyből kizártam, hogy az Öreg fogta volna és játszana vele, szürke macskát nem láttam a közelben, azaz magától repült be és a macska csak nézte (némi undorral, mert ő alapvetően statikus mentalitású, és a mozdulatlan kajára esküszik. Odamentem, hogy kinyissam az ablakot. A madár felrepült, és most egy másik ablaknak ment neki, majd felrepült a taréjszelemenre. Kinyitottuk a többi ablakot is, és megpróbáltuk kitessékelni. Az egyetlen csukott ablak a déli volt, ahhoz ugye nem férünk csak úgy hozzá. Mondanom sem kell, hogy ennek repült neki teljes sebességgel, leesett az ablakkávára és a hátán fekve vergődött, mint egy epilepsziás. Utána mozdulatlanul feküdt a hátán, mintha halott lenne. Nem voltunk túl vidámak, mert elég valószínűnek látszott, hogy ő is ott fészkel a ház valamelyik oromfalának a csúcsán, vagyis majdnem családtag, de legalább is a háznéphez tartozik... Ágicza lent kifeszített egy pulóvert, én meg valami léccel lesöpörtem neki az a madarat. Kiderült, hogy életben van, csak kissé be van tojva. Kivittük, hogy hátha elrepül, de csak ült Ágicza kezén bávatag képpel: 
Pár csepp vizet szétkentünk a csőrén, felét lenyelte, felét lerázta, aztán ült tovább. Felhívtam az állatorvost, tudna-e segíteni. Éppen gyerekfürdetés volt, ahogy a telefonban hallottam, de este nyolcra mehettünk. A madarat betettük az egyik macskakosárba, és Ágicza átdugott a szellőzőréseken egy nádszálat, ami eredetileg valami növényt volt hivatott megtámasztani, amíg cserépben lakott és nem ültettük el. Sikerült úgy beszorítani egy görcsét a résbe, hogy elfordulni sem tudott, a madarat rátettük, ő pedig kapaszkodott belé eltökélten: 
Az utat is egész jól bírta, az állatorvosnál már annyira felélénkült, hogy repült is pár kört a rendelőben. Megvizsgálta, de semmi komolyabb sérülést nem talált rajta, csak az egyik vállán vérzett egy kicsit. Azt mondta az orvos, annyira vékony a bőrük, hogy nagyon könnyen megsérül, ha nekimennek valaminek. Gondolkodott egy injekción, de végül nem adott neki, mert a beadás nagyobb sokk lett volna a kis állatkának, csak többet ártott volna neki. Azt mondta, csak hagyni kell lenyugodni és aztán elengedhetjük. És nem is kért semmit a vizsgálatért, azt mondta, ez a hobbi kategória. Ahogy hazaértünk, kitettem a madarat Clióka tetejére, egy darab törülközőre, amit a macskakosárból vettem ki vele együtt. Fél órán át még ott üldögélt, aztán végül megunta és elrepült - legalább is az biztos, hogy nem valamelyik macska vitte el, mert mind a négy belülről kaparta az előszoba ajtaját :-) |
|
Szegény Ágicza nem hitte el, hogy reggel hétre húztam fel a vekkert. Meglepően frissen felkeltem, és nem sokkal később beengedtem a bádogost, aki szép módszeresen kipakolta a szerszámait a hátsó teraszra és nekiállt a munkának. A ház tervezése optimálisan kihasználta a kereskedelemben kapható csatornák méretválasztékát: 12 méter csatornából és négy szegletidomból négy 5 centis és két 10 centis darabka maradt, a többit mindet beépítették. Én közben a frissen bekapált földet locsolgattam, és - ha már kezemben volt a lehetőség - leteszteltem az ereszcsatornákat is. Az ég felé irányzott slaggal esőt szimuláltam, aztán a lecsorgó víz hangját és a lefolyócsonkot figyelve hamar kiderítettem, hogy a délkeleti sarkon valami gond van a lejtéssel, mert nem folyt le azonnal, mint a ház másik oldalán. Megnézte a bádogos is, és tényleg: középütt két centi magasan állt benne a víz. Állított a tartóvasakon (pontosabban tartórezeken :-), és így már jobb lett. A legjobban persze a tóba folyó két csatorna tetszik, alig várom már, hogy valami igazi nagy felhőszakadás legyen, és az ablakból fotózhassam a házi vízeséseinket. 
Időközben Ágicza is felébredt, és salátaszerű vízinövényeket telepített a kis tóba. Ezek egyébként nagyon kezes jószágok: a képen jól látható, hogy a hívó szóra hogy pattannak ki a vízből gazdasszonyuk kezébe: 
Sétálgattam a kertünkben, és persze fotózgattam tücsköt-bogarat (ld. a ZooBlog mellékletben). Kicsit szégyellem, hogy mostanában csak ilyen rovarfélékre futja, de mit csináljak, még Nyafika is csak egy nagy szitakötőt fogott nekünk, nem vakondot vagy denevért... Viszont kinyíltak az íriszek és ami még fontosabb, az első rózsánk is. Ágicza elég sokat aggódott miattuk, hogy nem fagytak-e meg, de ezek szerint nem. Most már csak azt nem tudom, örülne-e vagy nem az én kis asszonykám, ha egyik reggel egy nagy csokor frissen szedett rózsával kedveskednék neki. 
Délután átmentem Nagymarosra, megbeszélni az asztalossal a tetőtéri belső ajtót. Vittem neki rajzot a végleges osztásokról, Ágicza sötét fenyegetésekkel terhes szóbeli üzenetét a túl csíkos furnér kerüléséről, és a beépítésre szánt macskaajtót. Kicsit elcsodálkozott, hogy nyitni akarjuk a két oldalsó íves részt is, de tudomásul vette a változást. Az ajtószárny kerete nem lehet olyan keskeny, mint az ablaké, mert mégis csak egy két és fél méteres ajtóról van szó, és a zárnak is kell a hely, végül 8,5 centiben állapodtunk meg. Nem lesz tehát teljesen olyan, mint az ablakaink, de ez szerintem csak nekem fog feltűnni, az embereknek az egyik kerek ablak csak olyan, mint a másik. Az időbeni ütemezéssel lesz viszont egy kis gond, csak a nyár végére tudják megcsinálni. Nem mondtam neki, hogy voltaképpen mindegy. Azt azért megígérte, hogy az újonnan beszerzett vaspántokat majd felrakják a kamraajtókra, és utánállítják az ablakokat is, de határidőt erre sem mert mondani. Hozattam egy köbméter sódert a nádastóba, holnap fogjuk majd beletalicskázni és aztán lehet ültetni a nádast. Még kora délután rendeltem meg, de a délutáni utolsó - egybenhazatérő - fuvarral hozattam ki, így csak feleannyiba került a szállítás, mert a fuvaros itt lakik a szomszéd utcában. Belegondoltam, nem lett-e volna érdemes máskor is erre a lehetőségre játszani, de aztán arra jutottam, hogy néhányszor így is volt, máskor meg sürgősen kellett a szállítás, alig pár alkalom lett volna, amikor élhettem volna a lehetőséggel. És inkább örülnöm kell, hogy az elmúlt évet illetően ez a legkomolyabb dolog, amit a mai eszemmel másként csinálnék. |
|
26 fok, napos idő. Ereszcsatorna felrakása . 
|
|
Folytatódott a szép idő, és a reggeli viszonylagos szélcsendben kiszórtam a gyomirtót a kerítések melletti sávokon. Mondjuk, ha kicsit előbb gondolok rá, az optimális lélektani pillanat erre az lett volna, amikor már minden sövénynövény kikerült a földből az egyik oldalon, de még nem lett beültetve a másikon. De ezt elmulasztottuk, így hát egy darab fóliával takargattuk permetezés közben a frissen elültetett bokrokat. A szomszéd üres telken szintén növényirtás folyt, csak ott traktorra szerelt forgó micsodákkal. A kerítés melletti keskeny sávhoz persze nem fért hozzá, ezért oda is átfújtam egy kis gyomirtót, nehogy ott maradjon az a dzsungelsáv. Az egyik csepegtető öntözőcsövet is átraktam az új sövényhez. Ennek egy előre nem látott kellemes mellékhatása lett, hogy a felesleges víz a füves részen folyt végig szépen, azt külön nem is kellett már locsolnunk. A nagy bozótirtás után megint csendes lett minden. Napjában többször is kilépek ilyenkor a ház elé és nézegetem azt a nyugodt tájat: 
A képen is megfigyelhető a frissen letarolt szomszéd rét és a pusztulásra ítélt bozótsáv. A levágott füvet ellepték a seregélyek, meg is próbáltam lefotózni őket, de fenemód óvatos állatok ezek, nem sikerült elég közel férkőznöm hozzájuk. Talán lesben állva sikerült volna, de arra meg időm nem volt. A ház előtti füvet is most néztem, hogy messzebbről már egészen egybefüggő zöld. Közelről jobban látni a hiányokat, de az útról nézve már egészen jó: 
Be kellett látnom, hogy a seregélyek túl gyors és gyanakvó állatok, viszont elkaptam helyettük egy nagy szőrös hernyót, ami éppen a kőfalon mászott felfelé. Azt vettem észre, hogy úgy egészében nézve egy hernyó nem túl gusztusos látvány, de ha a részleteket is megfigyelhetjük rajtuk, egész jópofák tudnak lenni: 
Ágicza beutazott Pestre (szegény Clióka, nem voltam ott, hogy megvédjem :-( és egyebek mellett hozott egy nagy halom növényt a tavakba. Ezek most főleg sásfélék voltak, nem annyira dísznövények, inkább a víztisztítás lesz a feladatuk. Szivattyút még nem vásárolt, mert ahhoz én is kellek. Nem, mintha értenék bármit is a szivattyúkhoz, de én össze tudom foglalni pár tőmondatban is, mit kellene tudnia a szerkentyűnek, és azért így több eséllyel ad olyat az eladó, amire szükségünk van. És még alig merem elhinni: Ágicza megvette a hiányzó színt a Tiffany-üvegekhez, most már talán tényleg el fog készülni a bejárati ajtó üvegezése a madárral! A bádogos telefonált, hogy holnap reggel 7 felé jön. Érdekes lesz felkelni... De most már tényleg itt az idő megcsinálni ezt is, és úgy szeretném már látni, hogy közvetlenül a tavakba esik az eső. Épp ma jött be a postásunk megnézni a tavakat, és az egymásba történő vízátfolyásokról meséltem neki - de jó lenne ezt működés közben is látni, egy nagyobb eső alkalmával. |
|
Na, ez már végre igazi, normális nyári nap volt, amilyennek egész nyáron így kellene lennie. 20-22 fok volt, sütött a nap és enyhe szellő fújdogált. Nem döglöttünk meg a melegtől, éppen jó volt egy pólóban tenni-venni a kertben. Ági kiszedett jó néhány cserjét a déli kerítés mellől és átültette őket az északi oldalra. Tulajdonképpen nem is értem, miért kellett ilyen szúrós sövényt ültetnünk. Rémlik, hogy valami kutya miatti aggódás volt a háttérben, de ha egyszer van egy vadháló kerítésünk, akkor inkább valami gyorsan növő kúszónövény kellett volna oda, nem tüskös földön kúszó bokrok. De mindegy, a sors igazságos mivoltát bizonyítja, hogy nem engem szurkáltak össze átültetés közben, ezért nem bántam az akciót. 
Ma is berepült egy fecske a házba, de ez megmenekült Nyafika karmaitól. A fürdőszobában repdesett körbe-körbe, gyorsan lefotóztam, aztán sikerült kiterelnünk először az előszobába, aztán ki a szabadba: 
Délután végre jött egy kis szélcsendes idő, és éppen öntöttem volna be a gyomirtót a permetezőgépbe, amikor vendégek jöttek hozzánk. A gyomirtás tehát holnapra marad, de ezt olyan nagyon nem is bántam. Estefelé már igencsak hűvös lett, legalább is annak éreztük azután, hogy pár napja még éjfél körül is 25 fok volt kint. |
Maestro, 2005. 06. 30., csütörtök