| ZeBlog archívum, 2006. január |
|
Megpróbáltuk kipihenni a hétfői napot, de persze a vége mindig az, hogy ha egyszer gép elé ül az ember, akkor úgyis elkezd dolgozni, és persze ma is ez történt. András csak egy-két dolgot akart kiigazítani a készülő házikó külalakján, aztán egész napra ott ragadt a rajzok és a 3D előtt, de legalább egységesítette a dizájnt és gatyába rázta az apróságokat is, úgyhogy most már egészen pofás kis képek készülhetnek majd róla. Ha már fénykép, persze nem hagytam ki az újra virágzó hibiszkuszt sem a lehetetlenül hússzínű virágjával, amiből most hirtelenjében kettő is ki fog nyílni egymás után: 
Azt hittem pedig, megúszom ezt az influenzát, de egyre inkább úgy érzem, kezdek én is belesodródni, akár tetszik, akár nem. Még szerencse, hogy holnap bent leszünk a városban, mert így legalább időben eljutok orvoshoz, mielőtt kiütéssel győz a betegség... :-/ |
|
Attól tartok, a tegnapi javulásom csak átmeneti volt és csak a hihetetlen kötelességtudásomat demonstrálja, miszerint egy fontos tárgyalást azért akkor is végig tudok beszélni, ha egyébként napi öt szónál nem tudok sokkal többet kimondani. Délelőtt még telefonon beszéltem a tegnapi házat hosztoló önkormányzattal, kb. 80 évesnek tippelhettek a hangom alapján. Ez az első eset, amikor felkínálja az ügyintéző, hogy e-mailben elküldi a helyi építési szabályzatot. Ebben nem az az újdonság, hogy megvan a szabályzat elektronikus formában, mert az sok település weboldaláról letölthető. Hanem hogy valaki hajlandó és képes is e-mailben kommunikálni hivatalos ügyekben. Végre megérkeztek a márkaboltba a kandallóalkatrészek, be is spájzoltunk belőlük. Mikor a hőtől meggörbült szikrafogó vasról meséltem, az eladó elmagyarázta - inkább Ágicza felé fordulva, valamit sejthetett - hogy az alsó ajtót begyújtás után szabad csak nyitva tartani, azután már csak csukva, különben túlhevül a kandalló. Ma csak rövid látogatást tettünk Budapesten, utána Pécelre mentünk és megnéztük, mit lehet kihozni egy nappali-étkező téregyüttesből, de csak minimális építészeti átalakításokkal. Itt már inkább Ágicza tárgyalt, nekem már nem sok hangom volt, inkább a felméréssel foglalkoztam. Ez a legjobb ebben a lézeres távmérőben, hogy belső térben gyakorlatilag egyedül tudok vele dolgozni, és még így is gyorsabb, mintha ketten húzgálnánk a mérőszalagot. 
Ahogy hazaértünk, rögtön neki is álltam a kandallónak, kicseréltem Amikor a múltkor cseréltem a hátsó elemeket, akkor megesküdtem volna, hogy az újak láthatóan vastagabbak az eredeti betéteknél. Most egymás mellé tettem és kiderült, hogy teljesen egyformák. Beraktam a felső lángterelőt és a szikrafogó rácsot is. A régi rácsról kidobás előtt még készítettem egy makrofotót, hát kicsit megviselte a meleg. És magától törött ketté, néhány nappal ezelőtt. 
|
|
Az elmúlt napok beteges munkatempójának dacára Andrásnak sikerült egy olyan kis házikót összeütnie, amin még én is elámultam, amikor délelőtt szemügyre vettem és véleményeztem. Azt már megszoktam, hogy ha jókedvében alkot, akkor valami nagyon jól kitalált dolgot fogok látni tőle, most viszont a gombócházak prototípusát sikerült megalkotnia, és mivel hangja alig volt, ezért a közbevetett egy-két kritikus megjegyzésemre is csak két köhögés közé szúrt néhány szóval tudott reagálni... :-P A délutáni monstre-tárgyalás szerencsére az én asszisztenciám nélkül is lezajlott, nem volt szükség szinkronizálásra, mert csodálatos módon viszonylag jól ment neki a beszéd, viszont a ház formája most már szinte véglegesnek mondható, amint lesznek róla színes-szagos 3D képek, megosztjuk kedves olvasóinkkal is. :-) A macskák is alakítottak ma: hiába mondtam, hogy már egy ideje nem potyognak be a szürkék a halakhoz, Nyafka ma rácáfolt az optimizmusomra: hatalmas loccsanás hangzott lentről, majd lerohanva a kezemben egy törölközővel meglátom ám a szürke egeret az egyik széken lapulva az asztal alatt, és az eset folyományaként a több liter vizet a padlón. Először Nyafkát szárítottam meg, majd a fürdőzés nyomait tüntettem el, és közben azon vigyorogtam, mennyire komikusan néznek ki az ázott macskák. A kiscsajt letettem a tűz elé, ahol fél óra múltán is ott mosakodott, immár tűzforró és csontszáraz bundával... |
|
A mai nap főként semmittevéssel telt, András még tegnap hozzálátott az angol Potter 6-nak, mivel dolgozni nem volt ereje, olvasni viszont még tudott, így aztán estére ki is végezte a könyvet. Meg is állapítottuk, hogy ez a rész nem tartozik a kedvenceik közé, de hogy pontosan miért is, azt a magyar verzióra várók kedvéért nem részletezném... Krampuszka, a kis fekete gombóc szinte levakarhatatlanul követi Andrást, amióta beteg, talán érzi, hogy ilyenkor nincs megdögönyözve és agyonsimogatva, így egész éjjel ott alszik a gazdáján. Az első adandó alkalommal felugrik hozzá, amint öt percnél tovább egy helyben találja, majd nagy bátran befészkelődik hozzá és dorombol, bújik, mint egy igazi plüss játékcica, szóval abszolút szokatlanul kezes most. Persze, megvárom, mi történik, amint András egy kicsit jobban lesz, szerintem Krampuszka is azonnal iszkolni fog előle, amint megneszeli, hogy őt el akarják kapni egy kis pocaksimogatásra, amit egyébként különösen utál... :-P |
|
Még mindig tartja magát a jéghideg, deres-zúzmarás téli idő, a patakocska egy-egy nyíláson át csörgedez, a felszíne szinte mindenütt befagyott. Kopogós, betonkemény a hó is az úton, már régóta nem szakad be alattam ott sem, ahol jeges-kátyús, úgy látszik, vagy fogytam, ami nem valószínű, vagy a tizencentis, teljesen átfagyott jég tart meg ilyen szépen... :-D A tavakat nem is piszkáljuk, egy-két hétig talán a halak sem fulladnak meg lékvágás nélkül, amelyik meg ilyen időben a felszín közelébe merészkedik, megérdemli. A benti kis víz, amiben egyébként a lótusz telel, bár nem látszik rajta, egészen jó kis hely lett a behozott három halacskának, szépen megnőttek, és a macskák sem fogták még ki őket. És persze amikor Nyafika nem halászik és nem potyog bele a vízbe, akkor az is kristálytiszta, az emeletről a galéria szélére hasalva lehet szemlélődni a két méterrel lejjebb folyó vízi életet. Először persze nem értettem, a macskák miért szeretnek a galériáról félig lelógva lefelé bámulni vagy a gépeknek fenntartott konyhapult szélén mozdulatlanul a vízbe bambulni akár fél órát egyfolytában, de most már megvilágosodott: tévéznek! :-P Délután elbeszélgettem egy, a lakbersuli utolsó félévét taposó lánnyal, mesélgettem neki mindenféle műszaki megoldásokról, amit nekik nem adtak le órán, de a vizsga anyagában benne van, és megmutattam neki az akkori vizsgamunkáimat, meg a záróvizsga impozáns méretű portfólióját. Mivel vagy három éve ezek az akvarellek és montázsok meg műszaki tervek egy-egy eldugott sarokban hevertek, nekem is újdonság volt újra elővenni őket és végiglapozni az akkori munkákat. Elégedetten állapítottam meg, hogy még mindig tetszenek és a weben megtalálható fotók közel sem adják vissza az akvarellek tónusait. Aztán persze előkerültek a legelső rajzok is, és vendégünk megjegyezte, hogy ezt már látta valahol. Mivel a weboldalunkat nem ismerte, hamar kiderült, hogy a lakbersuli, ahol végeztem, kirakta az oldalára a legelső tervezési feladat szemléltetésére ezt a munkámat, néhány másik akkori osztálytársaméval együtt. Bár az újdonság erejével nem fog hatni, és ez, mint mondtam, a legelső rajzos munkám, azért itt lehet megtekinteni őket, az ízelítő menüpont alatt. :-) András csúnyán köhög, lázas és piszkosul beteg, alszik, amennyit tud, én meg töltöm bele a forró mézes teát, hátha használ neki, meg írok helyette is, amíg jobban nem lesz... |
|
Ugyanolyan hideg napra virradtunk, mint tegnap és tegnapelőtt, a szomszédasszonytól megtudtam, hogy -25 fok körül áll meg a hőmérő éjszakánként, úgyhogy ha most nem fagy ki néhány kényesebb növény, akkor soha. Még jó, hogy az igazán érzékenyeket eltettem télire a tárolóba, ott azért csak nem lehetett olyan hideg, mint a szabad ég alatt. A macskák is megszokták már a tároló hidegébe kihelyezett almot, a biztonsági intézkedésből elszórt narancshéjakat is felszámolhattam végre az alom régi helyén. András felhasogatta a maradék fát, szerencsére nem maradt igazán sok belőle, így gyorsan végzett vele, aztán le is dőlt és csak este kelt fel, lázasan és betegen. Alighanem a hét eleji kirándulásunk nem tett jót neki, tegnap meg végig bent voltunk a városban és egyik tárgyalás a másikat követte, így nem ért rá leesni a lábáról... |
|
A postán átvettem a tértivevényes leveleket az engedélyekkel, és mostantól már viselhetjük a két HW88-at az utcán is (saját telken ugye eddig is használhattuk). Közben írt a tokokat készítő kolléga, hogy Ági tokja készen van, akár el is vihetnénk. Az enyémre még egy kicsit várni kell, úgyhogy inkább majd egyszerre vesszük át mindkettőt. Ez a tok táskába készült, retikül külső vagy belső zsebébe lehet berögzíteni tépőzárakkal: 
Hiába rohantunk be Pestre, akivel 11-re beszéltünk meg találkozót, egyszerűen el sem jött, és azután csak valami furcsa telefonhívások érkeztek tőle, amik egy másodperc csörgés után megszakadtak. Mi nem tudtuk felhívni, a hangpostája is tele volt. Mindegy, ha még jelentkezik egyáltalán, már csak Zebegényben fogjuk tudni fogadni, még egyszer nem megyünk be potyára Budapestre. Utána feltöltöttem a tegnap este összerakott fotókat a megbízóinknak, és folytattuk a tárgyalásokat. Ágicza szegény már majdnem elaludt, illetve félálomban böngészgetett a neten, mert szóltam neki, hogy most nézze a rengeteg virágfotós weboldalt, ne otthon a mobiltelefonon át netezve... |
|
Reggel folytattam a fényképezést. Az 1 GB-os MicroDrive teljesen megtelt, ezért még egyszer alaposan átnéztem a tegnapi képeket, és minden felesleges ill. rontott példányt töröltem. De a helyükre rögtön fotóztam is újabbakat, aztán kivettem a másik fényképezőből a 128-as kártyát, arról is letöröltem mindent, és 7-8 fotó arra is ráfért (persze, RAW-ban készült minden). Nehéz dolgom volt, mert a ház szinte minden zuga lefotózásra érdemes volt. Azt mondanom sem kell, mennyire jólesett látni a munkánk eredményét és a tulajdonosok elégedettségét, már csak ezért is érdemes volt ideutaznunk. Indulás előtt még megnéztük a kertészetet is, Ágicza számára szerintem nagy élmény lehetett ennyi növénypalántát látni. Ameddig a szem ellátott, sorakoztak a kis növények. Pontosan, mint nálunk a nappaliban, csak ott azért nincs ilyen sok belőlük... Megérdeklődtem, mennyibe kerülne egy teherautóra való palánta, mert tavasszal majd lehetne folytatni a telepítést a kertben :-) 
Hazafelé végig én vezettem, már egész jól megvagyok szemüveg nélkül is. Esztergomban pedig végre időben megálltam a határátkelő előtti parkolónál és készítettem néhány fotót a hídról és a városról. A tüdőm lassan kiszellőzött már a cigifüsttől, de a ruháink is telítődtek vele, köhögtem egész hazaúton. 
A hídról fotóztam panorámákat is, de még össze kell fűznöm őket, egyelőre csak normál fotókat tudok berakni a blogba: 
Amikor éppen nem jöttek autók, készítettem egy halszemobjektíves fotót a híd közepén állva is, ez régi tervem volt. Aztán felkerekedtünk és indultunk haza. 
Ha már így belejöttem a vezetésbe, Szob előtt elkanyarodtunk és Márianosztra-Kóspallag kerülővel mentünk el Nagymarosra, ahol gyors bevásárlást rögtönöztünk és este Ágicza sajtos-ananászos csirkét csinált, amit én pedig szépen be is burkoltam. A ház kicsit kihűlt a két nap alatt, az éjszakai mínuszokat azért megéreztük. De hamar fel is melegedett, éjszakára már a szokásos hőmérséklet volt mindenütt. Érkezett egy halom e-mailünk, és a postaládában ott volt az értesítés, hogy megjöttek a fegyverviselési engedélyek mindkét új gázpisztolyra. A nap még nem ért véget, a két héttel ezelőtt készített fotóimat most már igazán ideje volt kiegyengetni és kikorrigálni, éjjel ezzel foglalkoztam. Egyedül a konyha panorámája nem lett készen, de a többit végre fel tudom majd holnap tölteni a lakások tulajdonosainak. |
|
Amíg Ágicza készülődött, jól megraktam a kandallót fával, hogy egy kicsit előre fűtsek a következő napokra. Jó meleg is lett bent, a legszebb nyári napokra emlékeztetett. A macskáknak csak ropit adtam, mert azt nem szeretik annyira, és akkor nem telik meg az alom két nap alatt sem. Amúgy is, ha nem vagyunk itthon, jobbára csak alszanak egész nap. Sőt, Ági megfigyelése szerint az aktivitásuk a ház urának jelenlététől függ: ha elmegyek valahová, vagy egyszerűen csak alszom, a macskák is felfüggesztik az életfunkcióikat és csak alszanak, amíg újra meg nem jelenek a ház életében. Az utunk viszonylag eseménytelen volt, csak azon tűnődtem el, hogy mi történik azokkal, akiket a magyar határőr átenged, de a szlovák valamiért nem. Ott kell maradniuk örökre és egyúttal bezárhatják az eldugaszolt határátkelőt is? Vagy csak puszta formaság az ismételt személyinézegetés? Esztergom után átvettem Ágiczától a kormányt, a hegyi terep és a kanyargós erdei utak az én reszortom, és nem mondok le róla semmiképpen sem. Sikeresen meg is érkeztünk Császárra, és megláthattuk az elkészült munkánkat. Pontosan hat évvel ezelőtt jártunk itt először, akkor mértük fel az átalakításra váró házat. Azóta aztán megtörtént egy elég komoly átalakítás, és már egy éve is egész jól nézett ki az eredmény, de most már valóban minden a helyén volt, be volt rendezve és be is volt lakva a ház. 
Nem is vesztegettem az időt, mert a panorámafotókat még a nappali fényben akartam megcsinálni. A fotótémák pedig egymást érték, öt beállítást is végigfotóztam, minden fontosabb helyiséget. A konyha különösen ütős lett, az íves vonalú bútorokat kicsit nehéz volt ugyan megcsináltatni, de a végeredmény mindenért kárpótol: 
A galériák is pontosan a tervek szerint készültek, és még az olvasósarok is beváltotta a hozzá fűzött reményeimet. Kicsit aggódtam korábban, hogy nem esik-e ki túlságosan a közlekedési útvonalakból és hogy fogják-e egyáltalán használni - de a jelek szerint használják, és éppen az is a jó benne, hogy egy kicsit külön lehet vonulni, de közben mégis ott van az ember a konyha-étkező légterében. 
A fürdőszoba is impozánsra sikeredett, bár az eredeti színvilágot menet közben eléggé át kellett terveznünk a hidromasszázs-kád adott színe miatt. Este ki is próbáltuk a kádat Ágiczával. Mit mondjak, tényleg egész jól el tudja lazítani az embert egy ilyen bugyborékolós fürdőzés. 
Az irodai élet azért közben sem állt meg, estefelé érdeklődő telefonokra válaszoltunk, és a szerdai napot telepakoltuk tárgyalásokkal. Persze, ezeknek csak egy részéről lesz megbízás, de ez nem is akkora baj. Ebben a házban üldögélve megerősödött az a meggyőződésem, hogy aki igazán megbízik a tervezőjében és a pénzt sem sajnálja a tervezésre, az jár jól a végén. Aki meg spórolni akar, az soha nem is fogja megtudni, miről maradt le. A vendégszobát elég picire terveztem, éppen hogy csak elfért a galéria sarkában, de nem is kell nagyobbnak lennie, egy dupla ágy és némi ruhatárolási lehetőség, aztán annyi. Bár egyszer már végigmentem a házon, este kitöröltem a kártyáról minden felesleges régebbi képet, és esti megvilágításban is lefotóztam mindent. Érdekes, hogy annak idején beszereztem rengeteg vakut és derítőlapot a fényképezéshez, aztán ahogy egyre gyakorlottabb leszek, egyre csak egyszerűsödik az eszköztáram. A magyar lakberendezési lapokban az a trend, hogy nagy teljesítményű műtermi vakukkal szarrá világítják a tereket, irreális fényárban úszik minden és a napfény ill. a lámpák fénye nem igazán érvényesül. Ágicza angol és francia újságjaiból tanultam meg azt, hogy elsősorban a meglévő fényekkel kell dolgozni, mert sokkal természetesebb lesz az eredmény. Vakuval éppen csak annyit kell rásegíteni, hogy a film (és különösen a digitális 'film' kisebb dinamikatartományát valahogy kompenzáljuk. Úgyhogy leginkább csak egy kisvakuval dolgoztam, aminek a fényét egy nagy derítőlappal tükröztem a térbe. Már a fényképezőgép kis képernyőjén is látszott, hogy jó lesz a végeredmény. És a lakás teljesen elkészült, minden a helyén volt, és minden a terveink szerint. Két dolog szokott egy terv halála lenni: ha átgondolatlanul megváltoztatják, illetve ha anyagi okokból még évekig nem fejezik be. Itt egyik hibát sem követték el, hát lelkesen fotóztam mindenfelé. Ágicza már majdnem a kádban is elaludt, én még beszélgettem a házigazdáinkkal, aztán mentem aludni. Fárasztó nap volt mögöttünk. |
|
Végre egy olyan nap, amikor nem kellett időre felkelnem! Már éppen ideje volt, lassan kezdett már megkopni a délig alvós nimbuszom - de ma megmutattam a világnak... A nap további részét blogírással töltöttem, és már napok óta egymás után töltöm fel az akkumulátorainkat, mert hétfő-kedden fotózni megyünk, végre teljesen elkészült az a családi ház Császáron. Lesz ott jó sok fotózni való, és egy éjszakát ott is töltünk, hogy mindenre legyen elég időnk. Na meg azért, mert szívesen látnak, vagyis feltehetőleg elégedettek a végeredménnyel :-) Mindig csak írok az Öreg Kövérről, mert nem sok vizet zavar az életünkben, leginkább egy díszpárnához hasonlítható, ahogy elnyúlik a lakás különböző pontjain és alszik. De ha felveszem és a pocakját simogatom, akkor különösen rondán tud nézni. Ágicza úgy érezte, könnyebb ezt a terhet is elviselnünk, ha megosztjuk másokkal is: 
|
|
Mindig olyan nehéz elmagyarázni a vendégeinknek, hogy a hátsó kerítés után még meddig tart a telkünk. Most itt volt az alkalom, a lombokon átlátni, és a havas terep jól is látszik. Tehát, a telkünk utolsó ötöde ilyen alakú, a patak medre S-alakban kanyarogva határolja. 
A mai nagy tárgyalás után a következő projektem a kandalló szikrafogó rácsának a rendbe tétele volt. Ez a rács az idők folyamán annyira meggörbült, hogy már nem is ment be rendesen a helyére a két kis pöcök az alján, mert a végei előbb leértek. Most fogtam a flexet és levágtam belőle egy kicsit. A megdöbbentő az volt, hogy az öntöttvas attól meggörbült, hogy a papucsom orrával ráléptem, amikor leszorítottam a vágáshoz. Talán már megérkezett a megrendelt új példány a mintaboltba, jövő héten átvesszük. Addig viszont megteszi ez is: 
A macskák már egész jól megszokták az alom új helyét, bár szó, ami szó, valóban elég hideg van ott a kamrában. Késő este valamelyik felmászott a ház mögött felhalmozott farakásra és a felét magával rántotta. Gyorsan kimentem és visszaraktam, nehogy reggelre esetleg a hó alól kelljen előbányásznom az egészet. Délután felfűrészeltem a maradék gerendákat, ezek a fél-egy méteres darabok úgysem lettek volna már jók másra, így viszont szépen fel tudom majd hasogatni gyújtósnak. Ami azt illeti, 3-4 évre elég gyújtósnak valónk van már így is, és csak nő a halom. |
|
Szép, hóborította errefelé a táj, a tegnapelőtti és tegnap hajnali hóesés még mindig tartja magát, a patakon is egy vékony jégréteg kezd előtünedezni egy-egy kanyarban. A havas-jeges táj dacára ma viszonylag enyhe volt az idő, meg is lepődtem, amikor a reggeli testedzésről visszatérve egészen tavaszinak éreztem a levegőt... :-) Végre sütött a nap, ez a téli, fényszegény időszak nem csak a növényeknek megpróbáltatás, hanem nekem is, így aztán kiültem napozni egy kicsit a teraszra, míg András tárgyalt. Mindig jól esik, amikor messziről, akár az ország másik végéből keresnek meg minket tervezési feladattal és hajlandóak is eljönni hozzánk... Ma is ez történt: a nyugati határszélről vállalták a több órás utat, hogy találkozzanak Andrással, és fél délutánt el is beszélgettek a feladatról meg a házépítésről általában - vagyis ahogy az egy rendes tárgyalásnál lenni szokott. Mivel ez egy tartalomszolgáltató blog, ezért ritkán szerepelnek benne 'szubjektívek' vagy 'filozófok', mint Myreille-nél és Athinánál, annál a két csajnál, akiket mindig szívesen olvasok, de néha az uram is hangosan felolvas nekem egy-egy részletet a blogjukból arról, hogy hogyan is kellene kedves és jó asszonykának lennem, hogy ő jól érezhesse magát kis otthonunkban. :-P Myreille-nek ezt már valahogy sikerült eltalálnia, Athina pedig elég okos hozzá, hogy ő is képes legyen rá, hát nekem miért ne menne? :-) |
|
Én biztosan nem kezdenék bele úgy egy vállalkozásba, hogy sem névjegyem, sem szóróanyagom, sem weboldalam, sem tervezési segédletem nincs az általam forgalmazni kívánt termékről. De ha mégis így tennék, akkor a költségeket legalább úgy minimalizálnám, hogy nem utaznék el messze lakó építészekhez mindezt előadni, hanem abból élnék, hogy hétvégén zárva tartok... Telepakoltuk a csodálatosan tiszta (minden karosszéria-javítás után lemossák!) autónkat az elmúlt másfél hétben felgyülemlett építési és háztartási hulladékokkal, mire egyből egészen sok hely lett a tárolókban. A macskaalmot áttelepítettem a nagy tárolóba, és megmutattam a macskáknak is. A szürkék hamar megértették, hogy hová vezet az új ajtó, és bizonyára szívesen kalandoznak egyébként is, végül is kaptak egy új helyiséget. A perzsafélék már nem olyan szívesen mentek át, az Öreg Kövér szinte visszapattant a tároló friss hűvös levegőjéről. 
Nagymaroson benéztünk a nemrég megnyílt Édeske cukrászdába, és egy kis marcipános torta mellett új infót is begyűjtöttem: találtam kirakva egy hirdetést sétarepülés és légifotózás témakörben. Rögtön fel is hívtam az illetőt, aki Dunakesziről száll fel egy kisrepülővel, óránként 12 ezerért méri a levegőég átszelését. Zebegény neki kb. 20 perc, vagyis egy gyors fotózás beleférne egy órába is, két óra alatt pedig négyszer annyi időnk is lehetne a ház körül repdesni és fényképezni. A fotókat vagy az üvegen át készíthetem, vagy le lehet venni a gép ajtaját, de akkor kicsit hideg lesz ott fent... Azt hiszem, ez inkább nyári program lesz, amikor minden szép a kertben. Bár, ha valami extra nagy adag hó leesne és utána szép napos idő lenne, akkor lehet, hogy egy gyors téli fotózással is megpróbálkozhatnánk. Ezután Pátyra vezetett az utunk, egy túl nagy belmagasságúra sikerült nappali lefedésére adtunk ötleteket. Mindig fantasztikus élmény látni azt, hogy aki hónapokon át töprengett hiába a megoldáson, hogy tud örülni egy-két jó ötletnek, ami helyre teszi az egész tér hangulatát. Az már csak hab a tortán, hogy eredetileg csak egy helyszíni tanácsadásra kértek fel, a megoldásokról még egy hevenyészett tervrajzokat is rittyentettünk ott helyben, de ettől függetlenül kértek egy látványtervet is, hogy ha már átépítik az egészet, ezúttal mindenképpen olyat csináljanak, ami biztosan tetszik nekik. Utána találkoztunk egy gázpisztolyos kollégával, akivel az Index szaktopikján ismerkedtünk meg, és néha egyedi bőr tokokat készít ismerősöknek. Végigbeszéltük a tok kérdését, és végül arra jutottunk, hogy Ágiczának egy zsebtokot készítünk, amit tépőzárral a táskájába tud rögzíteni, nekem pedig egy cross-draw rendszerű tokom lesz. Ez a bal oldalamon van, a pisztoly ferdén áll benne, ezért autóban ülve is kényelmes. Nyáron pedig vagy kitűröm a pólómat, vagy veszek egy alkalmas méretű övtáskát. Meg is rendeltük a két tokot, egy-két héten belül meglesznek. Érdekes, hogy akit eddig megismertem a gázpisztolyok kapcsán, egyáltalán nem valami militáns fegyverbuzik, hanem teljesen normális emberek, akik egyszerűen csak szeretik és értékelik a szép fegyvereket. Kicsit szégyenkeztem is, mert én csak egy hatékony eszközt látok benne, elsőre kiválasztottam az arra legalkalmasabb típust és kész. A különféle öntöltők, igazi nagy nevű modellek másolatai már nem annyira hoznak lázba, és nem lesz gyűjteményem sem a ritkaságokból. Aztán még az éjszakába nyúlóan adtam át mindenféle terveket és beszélgettem erről-arról, míg Ágicza a kocsiban várt, szegény... És hadd dicsekedjek el újabb macskapecéri tettemmel: egy kis sziámi macska, aki a gazdáira is morog, ha pocakolni próbálják, ott lógott a nyakamban és dorombolt végig, amíg a tervekről beszélgettünk. Ágicza közelgő névnapját a váci pizzériában ünnepeltük meg. Még jó, hogy ilyen figyelmes kis asszonyka, mindig emlékeztet az ilyen évfordulókra, mert magamtól nem mindig jutnak az eszembe. De így eszembe jutott, és minden jóra fordult :-) Este hazaérve találtunk egy gyanús foltot a fürdő padlóján, az alom régi helyén. Valószínűleg Öreg Kövér macskánk nosztalgiázott egy kicsit... |
|
Olyan szép napos idő volt, hogy megkockáztattam az átmeneti kandallónélküliséget, és nekifogtam a híres-hírhedt állítható könyökcső lefestésének. A sztori ugye idáig arról szólt, hogy a remek dizájnú kis cső fekete festése az első begyújtás után világosbarnára égett, de reklamációmra az importőr cég visszafizette az árát, amiből hőálló fekete festéket és fúrógépbe fogható körkefét vettem. Szétszedtem a kályhacsövet, és Ágicza lemosta a csöveket a festés előtt. Eredetileg azt hittük, hogy a festék csak megbarnult, de egyébként sértetlen. Ez nem egészen így volt, ugyanis vizes ronggyal le lehetett törölni az egészet: 
Ekkor már azt gondoltam, hogy ne végezzünk fél munkát, inkább fogtam a drótkefét, befogtam a fúrógépbe és lecsiszoltam a tiszta fémig az összes alkatrészt. Csövek két kezes csiszolására egyébként remek fogás bele dugott lábfejjel leszorítani a padlóhoz, kis gyakorlás után már a forgatását is meg tudtam oldani egy lábbal. 
A festés már egy kicsit körülményesebb volt, egy nagy fóliát terítettünk le a nappaliban, egyik felét pedig az éppen bent felhalmozott nyári gumikra hajtottam fel. A bal kezemet előrelátóan bebugyoláltuk egy nagy nejlonzacskóba, de a jobbot biztonságban hittem - egészen addig, amíg a flakon el nem kezdett bugyborékolni, és egy adag a kezemre nem folyt... 
De azért csak sikerült lefújnom mindent két rétegben, bár a végére már egészen beteg voltam a festék oldószerétől és a kezem lemosására használt észteres hígítótól. Gyorsan ki is mentem az udvarra, kiszellőztetni kicsit a fejemet. Ágicza a tetőtérbe menekült, a macskáknak színét sem láttam egész délután. A füstfojtó elem működési elvét már leírtam, de eddig még nem publikáltunk róla olyan fotót, ami kendőzetlenül megmutatná a lényeget. E hiánypótló fotó elkészítése után összeraktam a füstcsöveket, majd óvatosan begyújtottam. Éppen ideje volt már, mert kezdett lemenni a nap, és a természetes fűtés kiesésével egyre hidegebb lett bent is. 
A füstfojtó jól vizsgázott. Addig állítgattam, amíg a kandalló alsó ajtaján lévő levegőszabályzó tényleg kis ill. nagy lángot adott. Ha változnak a légköri viszonyok, csak a fojtón kell egy kicsit korrigálni, de az alsó szabályozó három állása mindig ugyanazt a lángot fogja jelenteni. A kőműves ma csak fugázni jött, a fándli sarkában megkevert egy fél marékra való fugázót, és gyorsan felkente arra a néhány darab új csempére. A csempék és a macskaajtó körüli fa találkozását ugyanilyen szürke színű szilikonnal nyomta ki, vagyis most már akár 12 cm-es vízállás esetén sem fog a víz a fürdőből átfolyni a tárolóba, illetve árvíz esetén a tárolóból a fürdőbe. Aztán még segített nekem levágni a függőleges kályhacsövet, mert a füstfojtó idom beépítéséhez is kellett a hely. 
A macskákat még nem engedtük átmenni az új ajtón, mert a tároló felől el volt zárva az átjáró, ne hűljön le a fugázás túl hirtelen. Leszabtam egy farostlemez lapot, így az ajtó mögött hőszigetelt és szilárd felületen közlekedve haladhatnak át a falon a fenevadak, amíg el nem érik a tároló betonpadlóját. Közben már este lett, a tűz lobogott a kandallóban, és a festék csodálatos módon rajta maradt és fekete maradt! Hát, ha összeszámolom, mennyi költöttem a könyök lecsiszolására és lefestésére, plusz a rá fordított munkaórám, még pár ezer forintot fizethetne a forgalmazója, akkor lennék a pénzemnél. Felmerült az ötlet, hogy nem vágnék le annyit a függőleges csőből, hanem kivenném a könyök középső elemét, de akkor el kellene húzni a kandallót a helyéről minden tisztításhoz, így meg csak szétszedem az illesztéseknél, kiveszem a középső darabját és utána már minden csövet el tudok távolítani. 
|
|
-1 fok, napos idő. Macskaajtó körüli burkolás fugázása és szilikonozás , kályhacső könyök újramázolása hőálló festékkel . 
|
|
Jó korán felkeltem, hogy kipakoljak a nagy tároló elejéből. Ez meg is lett gyorsan, a nyári gumikat és a fűnyírót bevittem a házba, a többi cucot meg egymásra halmoztam, és máris oda lehetett férni a macskaátjáró helyéhez. Szerencsére a felhalmozott több száz kiló macskaalom nem volt útban. A munkások nem jöttek 9-re, úgyhogy addig is elkezdtem felhasogatni a maradék fát. Az éjjel esett pár centi hó, minden havas és jeges volt, de azért elfogyott a halom, csak a legkorhadtabb darabok maradtak máskorra, de ezeket már le tudtam takarni egy darab fóliával, bár ezeknek már úgyis mindegy. A ház falánál most akkora a rakás, hogy még kézzel éppen fel tudom rakni. Még az jutott eszembe fatárolás ügyben, hogy a legegyszerűbb és legolcsóbb az lenne, ha nem én építenék drága pénzért mindenféle fatárolókat, hanem megbeszélném azzal, akitől a fát vesszük, hogy egy kis bónuszért cserébe a mi fánkat tegye magasabbra a talajtól, takarja le felül fóliával, szóval kicsit figyeljen rá oda és akkor ott is szépen ki tud száradni. De azért majd egyszer utánaérdeklődöm a fatároló építésének, végül is annyira nem lenne bonyolult szerkezet. Vagy pedig megveszem a fát és én tárolom szakszerűen a ház mögött a méteres rönköket. Csak a legjobb lenne felfűrészelve és felhasogatva szárítani, szóval lehet, hogy mégis építek neki valamit... Dél körül felhívtam a kőművesünket, hogy akkor mi lesz, mert hogy felkeltem már, jöhetnek. Jöttek is hamarosan, és nekiláttak a munkának. Először a csempét vágták körbe flexszel, majd levésték a falról. Utána minden oldalon befúrtak egymás mellé úgy 10 centis sávban, és a fúróval addig gyötörték ezeket a lyukakat, amíg egy nagy rés lett belőlük. Ebbe aztán egyszerűen bedugtak egy Ytong-fűrészt, és szépen elfűrészelték a falat. 
Ennek a technikának köszönhetően nagyon szép lett a lyuk széle, nem estek le nagy, kagylós darabok a másik oldalon a tárolóban. Utána szétvésték a lyuk helyén álló Ytong-tömböt, és készen is volt a lyuk. Két oldalt és fent a precíziós fűrészelésnek köszönhetően szinte teljesen sima, alul vésésnyomokkal, de szintén síkban. A tároló padlója kicsit magasabban van, ezen a képen még lejtősre vették az átjáró alját. De aztán mondtam nekik, hogy alulra is fog menni hőszigetelés, úgyhogy nyugodtan véshetik vízszintesre is. 
Ezután berakták a macskaajtót, körbefújták PUR-habbal, és a fal külső oldalára a maradék csemperagasztóval felragasztották a hőszigetelést. Erre azért volt szükség, mert a nyílászárók ideális helye - legalább is hőtechnikailag - a fal külső síkjában van (több rétegű falnál a hőszigetelésnél). A belső síkra rakott ablak melletti falszakasz kívülről sokkal nagyobb felületű, ezért túlságosan lehűlne. A polisztirolhab 'alagúttal' azt értük el, hogy a meleg csak merőlegesen tud átmenni a falon, úgy pedig már nincs akkora gond.Másrészt, csökkent a lyuk felülete is, 30x45 cm helyett csak 20x35 cm lett, alig nagyobb a bele épített műanyag macskaajtónál. A hőszigetelő táblákat oda is ragasztották, de ez szinte felesleges volt, mert a legfelső az oldalsókra támaszkodik, az alsó pedig befeszíti az oldalsókat, ráadásul félig belóg a padló betonja alá, nem tudják csak úgy kirúgni onnan a macskák. Még egy farostlemez lapot vágok majd rá járófelületnek, és tökéletes lesz. 
A fürdőszoba felől csak egy minimális burkolás mellett maradtunk végül, az ajtó 2-3 centivel van beljebb a fal síkjától, és a burkolásból megmaradt gömbölyű díszlécekkel szépen lezártuk a környező csempék éleit. Úgyis bosszantott, hogy mennyi megmaradt ebből a drága csíkból, most a felét felhasználtuk. Éppen elfogyott a maradék csemperagasztónk is, a fugázóból és a fugaszínű szilikonból is a maradékokat használtuk fel, gyakorlatilag csak a PUR-habot kellett most megvennünk. A díszlécekkel annyi plusz munka volt, hogy ezeket egyenes falba tervezték, ezért az egyik élén gyémántkoronggal le kellett kicsit vágni belőlük, hogy be tudjanak fordulni. 
Délután elmentem Vácra, átvenni Cliókát. Már nagyon régen utaztam vonattal, olvasnivaló nélkül is jól eltelt az idő, nézegettem kifelé az ablakon. Most újra rendesen havas a táj, sokkal jobban tetszik így, mint az eddigi kopár fekete világ. A 60 ezer km-es átvizsgálás során kicseréltek benne minden folyadékot és szűrőt, plusz az első fékbetéteket is, mert már alig volt belőlük. A karosszéria javítását szerencsére nem én fizettem (felelősségbiztosításos ügy volt), de azért meglepett ennek a 200 ezer feletti számlája. Mondtam is nekik, hogy ezek szerint muszáj CASCO-nak lenni a kocsin, mert különben a gatyánk is rámenne, ha mi horpasztanánk be. Gyorsan megnyugtattak, hogy régi ügyfeleknek, ha maguk fizetik, mindig kedvezőbb árakat számolnak fel, de a biztosítós esetekben természetesen a biztosító által még elfogadott legmagasabb rezsióradíjjal csinálnak mindent... 
Amikor hazaértem, már a vége felé jártak a munkának, össze is pakoltak mindent, holnap már csak fugázni kell visszajönni. Ledőltem egy órát aludni, és ezt nagyon előrelátóan tettem, mert este héttől majdnem éjfélig alakítgattuk egy kis ház terveit. A tavasszal kezdenék építeni, ezért öt órás maratoni skiccelgetés keretében csináltuk meg azt az oda-vissza tervegyeztetést, változtatások megrajzolását és azok változtatásait, ami más esetben egy-két héten át tartó levélváltásokat jelentett volna. De ettől függetlenül is jó ez a szisztéma, mert éppen a ház kialakítása, a helyiségkapcsolatok stb. az, ahol a legtöbbet számít az azonnali visszajelzés és az alapos megbeszélés. Aztán már ahogy egyre inkább a műszaki tartalomra helyeződik át a hangsúly, úgy térünk át a rövid találkozókra és a fájlok küldözgetésére. |
|
-3 fok, borús idő. Fürdőszobai fal áttörése, macskaajtó beépítése, nyílásszegély burkolása, fal hőszigetelése . 
|
|
Felhívtam a váci Renault-t, holnap lesz készen az autónk, lehet is érte menni. Az ajtó horpadását megcsinálták az elkövető kötelező biztosítására, de a 60 ezres átvizsgálás, folyadékok és fékbetétek cseréje 75 ezer körül lesz. Még jó, hogy megcsinálták ezt a hitelt a bankszámláinkra, legalább lesz mivel felavatnunk. Összeszámoltam, hány régi winchesterünk van, amiket már nem használunk, de még megvannak. Az eredmény még engem is meglepett: 2 db működésképtelen levélnehezék, 3 db bad sectoros, de szétparticionálással működőképessé tett, 4 db működő, csak öreg és kis kapacitású. Mivel már régóta szerettem volna látni egy ilyet belülről, fogtam az egyik halott példányt és felboncoltam. Sajnos, nem volt olyan csavarhúzóm, ami hat ágú és megfelelően kicsi csillagot formázott volna, ezért a képen látható általános szerszámok segítségével szedtem szét. A legjobban a fejekhez vezető drótok hajszálvékony kis réz szálak tetszettek, meg a hihetetlenül erős mágnesek a fejeket mozgató tekercs alatt-felett. 
Eddig is tudtam, hogy elég kis felületen tárolódik az a rengeteg adat, de így megszemlélve tényleg elég sérülékenynek tűnt. Mentjük is szorgalmasan az adatainkat, minden fontosabb dolog összesen három külön vinyón van meg a két számítógépünkben, ezen kívül időnként mentünk egy USB-n bedugott külső egységre, a régebbi dolgok pedig megvannak DVD-n is. Ma végre sikerült elkészülnöm egy kis házikó első számítógépes vázlatterveivel. Mindig érdekes feladat a szabadkézi skicceket áttenni a virtuális térbe. Itt már muszáj mindennek stimmelnie, amit a rajzon nagylelkűen úgy kanyarintok, hogy éppen elférjen minden, annak itt már valós méretei vannak, és emiatt néha elölről kell átgondolni az egészet. Ezzel a házzal is ez történt, és még nem is oldottam meg mindent, de annyit már látok, hogy sikerülni fog a dolog, Ágicza szerint be is lehet bútorozni. 
És már a térbeli Tiffany is sokkal jobban megy Áginak: a harmadik dobozkát már egészen olyanra készítette, mint amit a múlt héten rajzoltam neki, pici és egyszerű, de aranyos kis ékszeres doboz lett belőle. És - ami szintén nem mindegy - sokkal gyorsabban elkészült vele, mint az előzőekkel. Támadt még egy-két ötletem, miket lehetne készíteni Tiffany-üvegből, ami egyedi is lenne és érdekes is, de nem akarom lelőni a poént. Ha majd elkészül, úgyis bemutatjuk az eredményt. Este jelentkezett a kőműves is, holnap jönnek megcsinálni a macskaátjárót. Humanitárius okokból nem hajnali 7-kor jönnek, hanem még valami kisebb munkát elintéznek máskor, kilencig pedig csak fel tudunk kelni és gyorsan kipakolni a nagy tárolóból, hogy hozzáférjen a lyukhoz. Már csak azt kell eldöntenünk, hogy milyen mélyen üljön a falban a macskaajtó, de ezt a legjobb lesz majd a helyére bepróbálva megnézni. És ha már építkezős időszak jön megint, fogtam egy sniccert és szétszedtem a fürdőszoba régi hőszigetelt üvegét, mert a homokfúvott tábla kell Ágiczának a Tiffany-készítéshez, a másik üveglapot pedig elrakjuk, hátha egyszer fest rá valamit. Sikerült elég óvatosan dolgoznom, nem repedt el az üveg sehol. A technika lényege a vékony penge és a több lépcsős elválasztás. Először az üveg mellett majd V-alakban kivágom a szilikonos masszát, aztán beszúrom a pengét és elvágom az üveget a távtartó profillal összekötő maradékot. |
|
Hát persze, hogy valami félreértés volt a fa körül: tegnap a mi telefonhívásunkat vártáka (és szerintem tényleg azt hitték, hogy nem vagyunk otthon), de ma kihozták a fánkat. Ez most cserfa, nem gyertyán, de tavalyi vágásból már csak ez volt. Lett volna frissen vágott gyertyán is, de az már idei áron és túl magas nedvességtartalommal, erről inkább lemondtam. Ágicza ma befejezte a tegnapi kis dobozt, zsanérokat is forrasztott rá és így rendesen nyíló teteje lett. És a tetőbe újabb üveggyöngyöket épített, mert túl egyszerűnek érezte. Egykori kedvenc rajztanárom ilyenkor szokta volt azt mondani, hogy néha a kevesebb több, de Ágit nem ő tanította... Aztán nekiállt egy nyitott dobozkának. Egyszerűen nem bír olyan egyszerű kis tárgyakat készíteni, mint amiket én javasolok, ez is jóval nagyobb lett és háromszor annyi gyöngyöt tett rá. El is tartott pár óráig, mire készen lett vele. Csak ugratásból mondtam neki, hogy nekem fél óra kellene hozzá, de valami azt súgja, hogy ha nem is ilyen gyorsan, de egy kissé hatékonyabban csinálnám (persze, az eredményorientált mérnöki gondolkodás). 
Én közben elkezdtem felhasogatni a fát. Azért ez a szállítmány nem volt olyan szép, mint a múltkoriak, látszott, hogy az erdő valamelyik elfelejtett sarkából kaparták nekem össze. Kb. hatoda volt korhadt a közepén, a többi viszont egészséges volt. Nagyon könnyen hasadt, Ági előtt azzal villogtam, hogy 20-30 centi átmérőjű darabokat a kisbaltával, fél kézzel hasítottam ketté. A csodálatos nagy baltánk pedig most is remekül muzsikált, de azon tűnődtem, hogy kellene vennem még egy ilyen fejet és feltenni egy, a kisbaltáénál alig hosszabb nyélre, az lenne nekem a tökéletes szerszám. A favágással nem is volt gond, de a hajolgatás már nem esett annyira jól a derekamnak, ezért Ágicza is kijött segíteni, amíg én hasogattam, ő felszedte és a ház falához pakolta a fát. Szépen telt a tároló az északi oldalon, és most végre meg fogom tudni, hány m2 lesz felhasogatva és sorba rakva 1 m3 fa. Majdnem az egésszel végeztünk, a maradékot holnap vágom fel. A korhadtakat hagyom a végére, hogy majd elsőnek tudjuk eltüzelni őket. Levezetésként felvágtam egy talicskára való hányódó lécet is, és a gyújtóst felhalmoztuk a házban. 
A szürke macskák közben fogtak egy egeret, de ezt nem ették meg olyan hamar, hanem elengedték az előszobába támasztott üveglapok között és hosszasan vadásztak rá. Aztán jött a szokásos visítás, és az egérből csak egy darab belsőség maradt, amit mindig gondosan otthagynak (talán a mája). Persze, sajnálom szegény egérkéket, de ez az élet rendje. Én mióta megeszik őket (mióta nem kapnak annyi kaját), azóta takarítani sem nagyon kell utánuk. Elkészült a nyitott ékszeres dobozka, és ez már sokkal jobban tetszik Áginak. Megmondtam neki, hogy majd figyelje meg, ha mindkettőt meghirdetjük, melyik fog hamarabb elkelni... Szerinte persze ez, de én több esélyt adnék a kis kéknek. 
A tegnapi kék dobozkára került még két gyöngy (szerintem eggyel sokkal jobb volt), az egyik a felnyitást is segíti, a másik csak a szimmetria kedvéért. Érdekes, hogy mennyire más a színe attól függően, hogy milyen szögben éri a vaku fénye. A tegnapi fotón sokkal világosabb kék volt, itt inkább sötétebb: 
Nézegettem a házunk modelljét, hogy elférne-e rajta egy kis előtető az északi oldalon, de nem igazán akaródzik neki. Az a baj, hogy a tereptől mérve 2,20 m fölött kell maradnia, de nem lehet túl közel a mostani tetőhöz, és túl lapos sem lehet, ha cseréppel akarom fedni. A másik gond, hogy ha ezt a tetőt felrakom, akkor elfelejthetem a gázkazán fali kivezetését. Ennek nem tudom, mennyi esélye lesz a közeljövőben, de nem szeretném teljesen lehetetlenné tenni. Még gondolkodom a dolgon, esetleg csak a nappali mögötti részre teszünk kis tetőt, a pergolával átellenes oldalra. Talán azzal kellene kezdenem, hogy bemegyek V. úrhoz a polgármesteri hivatalba, hogy pontosan mit és mekkorát engednek itt építeni. Nyafika-rajongók számára eddgi is rendszeresen kedveskedtünk egy-egy képpel, de a fürdőszobában ma sikerült egy fotón kétszer is megörökítenem: 
Ahogy vágtam a fát, benézett pár szóra egy régebbi ismerősünk is, akit egy ideje nem láttunk már. Belegondoltam, hogy eddig akiket megismertem a zebegényiek közül (ill. voltaképpen szinte az egész Duna-kanyarban), mindenki kedves és normális ember, és ez nagyon tetszik. Persze, miért is ne lennének barátságosak? Próbálunk senkinek sem a terhére lenni és csak ennyit várunk el mindenki mástól is. Az igaz, hogy túl haverkodós fajták sem vagyunk és jól elvagyunk magunkban, de az erdő szélére költözőktől talán jobban elfogadnak ennyi antiszociálisságot. Most néztem egyébként, hogy totemállatunk, a Kék Madárka is milyen társadalomképtelen, a seggét fordítja az ajtókilincs felé :-) |
|
Ágicza belekezdett újra a Tiffany-készítésbe, ezúttal egy egyszerű vonalú, kis ékszertartó dobozkát készített. Próbaképpen felvázoltam neki néhány ötletet, hogy milyet lenne jó csinálni, de mind túl egyszerű volt neki, muszáj volt beleraknia egy kis csavart, nehogy túl gyorsan elkészüljön vele és esetleg anyagilag is megérje ilyesmiket készítenie. 
Ez egy csendes dolgozgatós nap volt, Ágicza az üvegeket tördelte és anyázta, én kisebb tervmódosításokat rajzoltam meg (végre), gyorsan elröppent a nap. Aztán elkészült a dobozka, de persze Ági szerint ezer baja van, ormótlan és ronda - még jó, hogy nem törte össze ott helyben. Nekem semmi bajom nincs vele, már csak azt kellene tudnunk, hogy mennyiért vesznek meg egy ilyet. Ahogy számolgattuk, ha 3 ezer körül elmenne, akkor már érdemes volt leülni megcsinálni, és akkor beindíthatnánk a melléküzemágat, egymás után készülhetnének a kis dobozkák, de persze nem lenne köztük két egyforma, mindegyik kicsit más anyagú-színű-formájú lenne. 
Megmértem a vizünk keménységét, jelenleg 19-es, vagyis nem nagyon kell állítani a vízlágyítón. A kútfúrás után közvetlenül 25 nk volt, a vízlágyító beszerelésekor 17, vagyis azóta már nem sokat változott. Azt hiszem, egész jó kis ötlet jutott az eszembe a gázpisztoly viselésével kapcsolatban. Van ugye az övemre akasztott tárcatartó táskám, amit már tizenkét-három éve viselek az oldalamon, rutinosan nyitom ki és nyúlok bele akármilyen ruházatban, és a HW88 éppen belefér. Amúgy is mindent az övemen gyűjtök. A filozófiám egyszerű: amíg nadrág van rajtam, addig nálam a tárcám, a telefonom, a kulcsom. Nem kell táskában kotorásznom, nem felejtem otthon, stb. Amint megtudtam, ez is 'rejtett viselésnek' számít, ahogy a viselési engedély megköveteli. Nem lenne rossz, mert minden más övtok esetén kénytelen lennék kitűrni a pólómat a markolat takargatáshoz, ezzel meg nem kellene változtatnom az öltözködési szokásaimon. Ágicza dolga egyszerűbb, neki egy táskába tépőzárazható zsebtokot csináltatunk. Már találtunk is ezzel foglalkozó szakembert a gázpisztolyos topiktársak között, aki ezt megcsinálja méretre szabva, nekem pedig vagy szintén ő csinál tokot, vagy egy alkalmas övtáskát veszek és azt használom. A régi övtáska a tárcámmal átkerül a bal oldalamra. Csak aztán nehogy a boltban rutinból a régi helyre nyúljak érte... Bár akkor talán ingyen is elvihetném a cuccot :-) Hiába vártuk, a fát ma sem hozták. Mire eszembe jutott, már este volt, nem akartam telefonálni, majd holnap. Hm, lehet, hogy nem látták Cliókát a ház előtt és azt hitték, hogy nem vagyunk itthon? |
|
Ma fogyott el az utolsó fadarab is a ház északi falán felhalmozott készletből. Illetve, annyira azért még nem fogyott el, mert van egy nagy adaggal a terasz oldalában is, és a ház is tele van tűzifával, de azért semmiképpen nem fog ártani az az újabb kocsira való fa. Ma nem hozták meg, vagyis akkor várhatóan holnap lesz itt. Miközben rakodtam be a fát, a farakás alján egérfészket találtam, de az egereknek már csak a hűlt helyét. Tappancs ma rekordot döntött: egymás után három egeret fogott meg és hozott haza. Az első akkora volt, hogy még szemüveg nélkül, az ablakon át is azonnal láttam, hogy van nála valami, amikor peckes léptekkel hazafelé sietett a szomszéd üres telekről. Szépen meg is ette az egereket, a maradékot átengedte Nyafikának, és csak pár belsőség maradt belőlük. Most már biztos, hogy ha nem vennénk nekik tápot, akkor sem halnának éhen, ma alig fogyott a ropi, minden macska egeret vacsorált. Végre lefotóztam belülről is a Tiffany-üvegeket. Nem volt könnyű, de végül is úgy sikerült az eredeti hangulatot visszaadnom, hogy a fénymérőt az üvegekre állítottam, a helyiséget pedig egy csökkentett teljesítményű vakuvillantással derítettem. Tényleg így néz ki élőben is, a madárka szinte világít, és Tappancs is mindig ott ül az ajtó előtt és ki akar menni. 
Egyébként sikerült Ágiczát rávennem, hogy állítsuk át a bejárati macskaajtót ki-be irányra, mert eddig csak befelé tudtak jönni rajta. De úgyis mindig kint vannak, ha meg elmegyünk itthonról, egész nap csak alszanak, szóval akár mehetnének szabadon is mindenfelé. Egyelőre még nem próbálnak kimenni rajta, én meg egy kicsit még tépelődöm, hogy nem lenne-e mégis jobb, ha mi engednénk ki őket és csak a begyűjtés lenne automatizált. A színes üvegek nem igazán átlátszóak, mert mindenféle fátyolos izék úszkálnak bennük és nem is egészen sík a felületük, de egészen közelről a kék üveg világosabb részein ki lehet pillantani, és látszik, hogy ki jött hozzánk: 
Szerdán vettünk újabb 50 kg sót a vízlágyítóhoz, de még nem öntöttem bele, mert éppen kiürülni készül, itt a remek alkalom egy kis tartálytisztításhoz. Aztán újra be is fogom állítani a készüléket, mert a legelső vizsgálathoz képest lágyabb lett a kútvíz, vagyis egy regenerálással nem 2,7 m3-t bírna, hanem talán 3-4-et is. Majd felhívom a beszerelést végző szakembert, hogy pontosan hogy is kell kiszámolni a kapacitást, és átprogramozom a szerkentyűt. És lesz ám itt rend is: a sót betöltjük a vízlágyítóba, a homokfúvott üveget kivágjuk a táblából, a hungarocelleket beépítjük ill. kidobjuk, a villanykörte helyére rendes lámpatestet teszünk, a macskát kiengedjük. És akkor nekünk is olyan szép rendezett előszobánk lesz, mint akikhez fotózni járunk. Én tényleg őszintén csodálom azokat, akik olyan rendet tartanak, hogy akármikor lehetne náluk leközölhető fényképeket is készíteni. Nálunk, ha majd egyszer lefotózom a belső tereket, előtte két napon át tartó takarítást kell rendeznünk... Közelednek a választások, ennek örömére hadd osszam meg olvasóinkkal egy megfigyelésem, amit már régóta tesztelek és egyre inkább helytálló elméletnek tűnik. Szóval, ha tudni szeretném, hogy kinek van igaza egy-egy konkrét kérdésben, csak figyelmesen végig kell néznem az érveket egy arról szóló vita során. Minden oldalon vannak megszállottak és hülyék, tehát az önmagában semmit nem jelent, hogy a hívei hülyeséget állítanak róla. De ha valamelyik oldal csak tisztességtelen eszközökkel tud operálni, ha hazudik, ha csúsztat, ha személyeskedik - míg a másik korrektül és logikusan érvelni is tud, akkor szinte biztos, hogy az utóbbinak van igaza. A dolog gyönyörűen működik, csak figyelmesen meg kell hallgatni mindkét felet. A politikai pártok tekintetében ez természetesen csak a 'same shit, different assholes' tanulság megerősítését jelenti, és sajnos a jelentősebb napilapoknál is, de egyéb társadalmi jellegű kérdésekben segíthet eligazodni. Nagyon tanulságos olyan blogokat, hírportálokat és fórumokat is olvasni, akikkel nem feltétlenül értek egyet mindenben. Mert vagy meg tudnak győzni az érveikkel, vagy én győződöm meg arról, hogy oka is volt az egyet nem értésemnek. Akárhogy is, gondolkodni ha fárasztó is, de még mindig jobb, mint birkának lenni. |
|
Most, hogy végre az egész heti rohangálást letudtuk, egy kicsit nyugisabb napoknak nézünk elébe. Az elmúlt négy nap is bőven elég volt ahhoz, hogy tudatosuljon: nagyon utálnám, ha reggelente be kellene menni a városba, vagy valahova máshová, ügyet intézni, netán minden nap bejárni dolgozni és ezért mindig időre felkelni... brrr! Sokkal jobb így, kötetlen munka-és pihenőidővel, amit aztán csak beosztani nehéz... :-) Délután jöttek hozzánk tárgyalni, pontosabban szólva, inkább Andráshoz, én meg csak szokás szerint kérésre beleszövegeltem - na jó, néha kéretlenül is. :-P Az a jó az ilyen legelső skicc-egyeztetéseknél, hogy szinte bármi lehet a vége - a pont eltalált, elsőre felvázolt, szinte ideális megoldástól kezdve az alapkoncepció-váltásig minden belefér abba a néhány órába. Aztán persze amint gépre kerülnek a skiccek, azonnal látszik, mit kell és lehet rajtuk változtatni, alakítani. |
|
Néhány napja kimondottan hideg van kint, éjszaka mínusz 10-12 körüli a hőmérséklet. A kandalló eszi szépen a fát, és most már reggel begyújtunk, nem várunk délutánig. Ágicza pedig ma felülmúlta önmagát: nem csak, hogy fel tudott kelni fél 7 felé, de időben el is készült és pár perces késéssel ugyan, de oda is ért a megbeszélt időre. Végre megérkezett minden szükséges alkatrész, megcsinálják hát a behorpadt ajtót és egy füst alatt a 60 ezres átvizsgálást is. Nem lesz olcsó mulatság, bár pontos árat nem mondtak rá, csak nagyságrendi becslést. Az eredeti gyári fékbetéteken nem is akarok spórolni, de az ablakmosó feltöltését kifejezetten megtiltottam nekik, mert azt arrafelé kissé drágán mérik. A nap legfontosabb eseménye a Kék Madár beépítése volt. Ahogy tegnap megbeszéltük, ma itt voltak az asztalos srácok és elhozták a két üveglap közé beépített Tiffany-üvegeket. Nagy örömmel szedtük ki a másfél éve berakott padlófűtés-hőszigetelőből kivágott átmeneti 'üvegezést', és néztem, hogy foglalja el a helyét az ajtóban a Madárka. 
A méretekkel volt csak egy kis gond, az ajtóban lévő nyílás méretéből 1 centi helyett másfelet javasolt elhagyni az asztalos, erre még Ágicza is rátett valamennyit. A nagy óvatosság eredménye pedig az lett, hogy a madárnál épp, hogy csak nem látszik ki az alumínium távtartó, a felső ablaknál pedig két oldalt fél-fél centin már a fekete ragasztás lóg ki. Még szerencse, hogy viszonylag sötét üvegből van és nem közvetlenül szem előtt, így nem annyira feltűnő. Pedig mondtam Áginak, hogy mérje le ő maga a nyílásokat, és le is mérte, csak azzal nem számolt, hogy mi a hőszigetelő üveg felépítése. Ugyanis a távtartó alumíniumok és a ragasztás nem pluszban kerül rá az üvegekre, hanem közéjük rakják, azaz az egész hőszigetelt szerkezet befoglaló mérete pontosan akkora, mint az egyes üveglapoké... De a madárka jól néz ki. Kívülről szemlélve, nappal nem árt neki egy kis belső világításos rásegítés, éjszaka pedig csak ez látszik az ajtóból: 
Ha már itt voltak az asztalosok, megnézték a hálószoba ajtaját is, mert egy ideje felül nem záródik rendesen. Kiderült, hogy nem is a szárny van igazán megvetemedve, hanem a tok felső sarka mozdult el egy kicsit. Próbáltuk kitalálni az okát, de nem olyan egyértelmű. A gipszkarton fal elég masszív önmagában, de a felette futó szarufákhoz majdnem egy centi dilatációval csatlakozik, hogy a hótól megsüllyedő gerendázat nem nyomja szét. Oldalirányban pedig az egész tetőszerkezet igen merev, arra sem lenne szabad elmozdulnia. Ráadásul, a gipszkarton falon sehol sem látszik repedés. Nem tudtunk mit csinálni vele, végül abban maradtunk, hogy megnézzük a nyári állapotát. Mert még viszonylag meleg időben építették be, ha tavasszal csökken a differencia, akkor ez csak a tetőszerkezet ciklikus mozgolódása, és együtt fogunk élni vele. Ha pedig súlyosbodik, akkor majd csinálunk vele valamit. Nézegettem a régi leveleimet, a DunaWeb éppen három hete ígérte azt, hogy két héten belül felveszi velünk a kapcsolatot egy munkatársuk és jön térerőt mérni. Hát, esetleg végre tényleg jelentkezhetne és jöhetne, bár most a Pannon havi tízezerért már nem annyira elkeserítő. De azért nem lenne rossz egy igazi szélessávú net. |
|
-4 fok, borús idő. Bejárati ajtó és felülvilágító üvegeinek beépítése . 
|
|
Most néztem a nagy tóba vezető locsolócsövet, a szép lassan csörgedező víz nem fagyott be, folyamatosan tölti a tavat és mellesleg nyitva tartja a léket is. A kis tóból Ágicza merít vizet a benti növényeknek, meg amint olvad valami a tetőn, az ereszcsatornából lehulló víz is léket csinál. A nádastó persze befagyott jó vastagon, de ott nem élnek igazi halak, csak mindenféle szürke kárászféle, azokért nem akkora kár, ha mégsem bírják. A tavak teljesen be vannak fagyva, hó viszont csak foltokban van a telken, kilátszik alóla a fű. Remélem, hogy ez a tavasz sokkal jobb lesz, mint a tavalyi volt, most nem fél méteres füvet hagytunk a hó alatt, megoldottuk az olvadó víz elvezetését is, és három rétegű üveg van a fürdőszoba ablakán, nem is láttam még lecsapódott párát sem, nem hogy lecsepegőt! 
Pest felé menet benéztünk az asztalosokhoz, és elvittük a fatáblába épített macskaajtót. Ágicza először teljesen kétségbe esett, mert ezt is a tigriscsíkos furnérral burkolták (hiába, amit nem mondok külön, azt nem úgy csinálják). De aztán megmagyaráztam neki, hogy a pont a fürdőben a beltéri ajtó és az ablakkeret is ugyanilyen csíkos, úgyhogy talán nem akkora baj ez. Én nem tudom, tegnap kiket engedtek oda a váci OTP-ben a pulthoz, de ma egy gyakorlottabb ügyintéző hölgytől megtudtam, hogy egyszerre is el lehetett volna intézni a számlamegszüntetésemet, nem kellett volna ma még egyszer visszamennem... Azután Ágicza kirakott engem a nyóckerben, ő pedig ment tovább átvenni holmi DVD-ket. Lefotóztam azt a kis lakást, ahová egy galériát terveztem valamikor. Nem volt túl nagy volumenű munka, de kis trükk ennél is volt, a galéria egyik tartógerendája magasabbra lett helyezve, hogy ne lógjon be annyira a tér közepébe, a fal melletti gerendára viszont ráfekszik a szerkezet. Galériát nem nagyon tervezek padlóra támasztva, ha csak lehet, főfaltól főfalig tartó gerendákra vagy rácsos tartókra szoktam rárakni az egészet. Egyrészt így nem zavarnak alatta az oszlopok, másrészt sokkal légiesebb a szerkezet. Két szorgos macskaféle is ott sündörgött körülöttem, és örömmel láttam, hogy a beltéri fotók sokkal otthonosabbak, ha macska is látható rajtuk. Egy ideje már a számítógépes látványterveinken is mindig elhelyezek valahol egy fekete macskát :-) 
Már mindent lefotóztam, de Ágicza csak nem jött. Felhívtam, és kiderült, hogy leült kicsit beszélgetni, majd benézett egy másik ismerőséhez is... Az eszébe sem jutott, hogy én meg itt várok rá :-( Aztán végre elindult, de már be sem jött, csak felvett a ház előtt és rohantunk tovább. Éppen odaértem ahhoz a lakáshoz, amit tavaly év végén terveztünk át és most igazi haditanácsot tartottunk, egyszerre volt ott az összes tervező, az építtetők és a kivitelezők is. Nagyon tágasnak tűnt így, az összes válaszfal kibontása után. Mindig érdekes látni élőben azt a teret, amit eddig csak a számítógépen láttam át ilyen üres formájában és aztán egészen más elrendezésű helyiségeket raktam bele. Hólapátot még tegnap vettünk, és rögtön két félét is: egy nagy széleset a porhóhoz, egy masszívabb közepeset pedig a vizes-jeges egyébhez. Most beszereztem még egy polisztirol-hab táblát a macskaajtó nyílásának hőszigeteléséhez, de zsákos Ytong vakolatot nem találtam itt sem, mintha országos hiánycikk lenne. A kínálat egyébként is siralmas, mert nem zártak be leltározáshoz, de alig van áru a polcokon, átépítenek és átrendeznek mindent. Még egyszer utoljára jól bevásároltunk, mert Clióka holnap szervizbe megy, és legalább egy hétig ott lesz, de ha találnak még valami hibát, akkor tovább is. Mindegy, enni már lesz mit. Rendeltem egy kocsi fát is, a gyertyán már elfogyott, cser lesz helyette, de az is hasonló, most legalább kipróbáljuk. Aztán lehet, hogy istállótervezéssel fogom kifizetni ezt és a következő néhány fordulót, ezt majd hétvégén megbeszéljük, amikor hozzák a fát. Lehet, hogy mégis csak építünk majd egy kis tetőt a ház mögé, ugyanis kisütöttem, hogy a faltól 60 cm-re még le is támaszthatom oszlopokkal, a kilógása pedig akár másfél méter is lehet a háztól. Akkor elférne két évre való fa is (12 m3), vagyis olyan fával fűthetnénk, ami egy évet száradt az erdőben, és másfél évet felvágva, tető alatt! A macskaajtót odapróbáltam a fürdőszoba falához, éppen elfér a bidé és a ruhapakolós szék között. Csak kb. 10 centivel a fal síkja mögött lesz. Vagy még beljebb, de ezt majd akkor döntjük el, ha már látom a lyukat a falban. Felhívtam a kőművesünket, mert erre a hétre ígérte a munkát. Kiderült, hogy még nem végeztek a burkolással, talán majd jövő szerdán tudnak jönni. 
|
|
Hiába hoztunk nekik nagy zsákokkal ropit, Nyafikáék inkább kimentek és megrázták az egérfát. Mostanában kis méretű, fiatal egérkéket hoznak sorozatban, mintha új generáció kelt volna ki a télen. Már csak arra kellene rászoktatni őket, hogy ne mindenáron a fürdőszobában egyék meg őket, a kertben jobban elférnének a maradékok... Ma csak Vácig utaztunk, a rendőrségen leadtuk a viselési engedély iránti kérelmet az új gázpisztolyokra. Az előadó hölgy már ismerősként üdvözölt (ezért jó az olyan név, amit nem felejtenek el és nem kevernek össze másokkal). Most is az MKH-papír beszerzésére buzdított, és ennek kapcsán elbeszélgettünk a mostani szabályozás lehetetlen voltáról. Most három hét ügyintézési időt jósolt, mert több a munka, de csalódott arcunkat látva azt ígérte, hogy megtesz minden tőle telhetőt. Nézegettünk szemüvegeket is, de szemvizsgálatot nem tudtak azonnal csinálni, Ágicza pedig fázni kezdett, ezért csak az OTP-be néztünk még be, felmondani a feleslegessé vált folyószámlámat. Ez nem ment minden nehézség nélkül, két dekoratív, ám kissé magabizonytalan hölgy tépelődött ott, hogy melyik számlámat kell megszüntetni a hat közül (3-3 alszámla van a két folyószámlámhoz). Akkor hagytam ott majdnem őket, amikor az ún. Webkártyát is le kellett volna adnom szerintük. Meséltem nekik, hogy az csak csak egy darab papír, amire fel van írva a virtuális kártya száma és lejárati dátuma, de a kártya csak az OTP számítógépén létezik, tehát nem az én cetlimet kell összetépni, hanem letörölni a számítógépükről. Be sem tudták fejezni az akciót, holnap kell majd folytatni (az egyik szerint bármelyik fiókban, a másik szerint ugyanitt). Majd Szobon folytatom, ott úgyis már fejből tudják, hány és milyen számlám van :-) Benéztünk még a vadászboltba is, ahol Ágiczának néztünk széndioxid-patronnal működő légpisztolyt, mert szeretne célba lőni a drága, és az nem is hangos, sem büdös. Persze, most csak néztük, de tényleg nem rossz ötlet. Még valami golyófogó jószágot kell építeni hozzá néhány deszkából, hogy ne pattogjon szét az ólom a kertben, de egyébként azonnal használható, és ehhez sem kell külön engedély. Mostanában kezd kint hidegebb lenni éjszakánként, de a kandalló persze bírja jól ezt is. A fa még nagyjából egy hónapra elég, de hamarosan hozatunk még egy kocsival, hogy ne az utolsó pillanatra hagyjuk, és hogy legyen még egy kis ideje száradni felvágva a ház mögött. Még egy kis fatárolási felület kellene, talán mégis megoldom valahogyan, hogy két sorban tároljuk a fát a ház mögött. |
|
Végre megvettem azt a füstcső-fojtó elemet, amivel már egy éve szemeztem, de eddig mindig lebeszéltem róla magamat. Eddig nem is igazán volt rá szükség, de most a kivezetés áthelyezésével annyira megnőtt a kandalló huzata, hogy nem tudom eléggé leszabályozni az égést. Ez a fojtó jószág tulajdonképpen egy rövid cső, amiben egy kerek lap forgatható egy tengely körül és egy rugó szorítja oda, hogy magától ne akarjon elfordulni. A lap kicsit kisebb, mint a cső átmérője és egy darab hiányzik is belőle, hogy ne lehessen teljesen elzárni a füst útját. Ágiczának pedig beszereztem egy kiló forrasztóónt, finom célzásként a további Tiffany-üveg készítésre. És persze az asztalosokhoz is eljuttattam a macskaajtót, amit hirtelenjében az előszoba és nappali közötti ajtóból operáltam ki. Aztán nem vettem helyette másikat, mert a fő macskaajtós beszerzési helyünk négykor bezárt, a Bricóban pedig csak fehér színben volt. De azt az ajtót nem sokszor csukjuk be, addig kibírjuk valahogy így is. És most végre időben eszembe jutott szólni az asztalosoknak, hogy ezek az ajtók csak akkor működnek jól, ha nem olyan szörnyen passzentos módon vágják be a fába, mert akkor deformálódik a műanyag keret és szorul a lengőajtó. Nem olyan vészes, a többi ajtón egy kis WD-40 segített, aztán meg talán bekoptak annyira az alkatrészek, mert többet nem kellett kenni őket. |
|
Néhány nap kényszerű punnyadás után végre megint futhattam, mert az eddigi latyak kopogósra fagyott, így nem süllyedtem el az úton, csak a jeges helyeken kellett óvatosabban átkelni. Ilyenkor mindig eszembe jutnak a HBB vonatkozó sorai: 'Aknamezőn szökell / Le sem ér a lába...' :-) Most először találkoztam kocogó kollégákkal is, bár lehet, hogy ez csak a hétvégének tudható be, turistákból is volt néhány, gondolom, a szép idő és a napsütés a bátrabbakat kicsalta a négy fal közül. Maroson már régen elolvadt a hó nagyja, Zebegényben viszont vidáman tartja magát a tél. A kert is hó alatt van, a tavakon egybefüggő jég, amit csak az ereszről lecsurgó víz által hagyott lék tör meg. Egyébként fényesen bevált az ereszünk, mint léktartó berendezés: amint nulla fok fölé emelkedik a hőmérséklet, annyi víz mindig lecsorog róla, hogy egy fél méteres kerek folton ott csillogjon a víz, a nagy tóban meg a híd alatt szokott néha nulla vastagságú jég maradni, hogy miért, rejtély... És mivel Ágicza-túltengés van, szenvedjen a nyájas olvasó is! Az alant látható fotó még az éppen leközölhető kategória, mert hogy kevés dolgot utálok jobban, mint hogy pózoljak a kamera előtt nagyon jól tudva, hogy úgyis csapnivaló lesz a kép, így aztán száz képből ha kettőn épkézláb módon nézek ki, az már maga a csoda. Ruha-ügyben ezt nevezi az uram manóruhának, és a kedvence a fűzős-habos-fodros lenne, 'mert az olyan asszonyos' de azért néha kénytelen vagyok ésszerű határok közé szorítani ilyen irányú esztétikai igényeit, különös tekintettel arra, hogy milyen jó dolog ilyen báli ruhában létrán mászkálni fel-le... Úgy látszik, Andrásnak nem jutott gyermekkorában öltöztetős játékbaba, ezért az asszonyt most szépen átképezte élő Barbie-vá, és ez még a szolidabb verzió: :-) 
Az egyetlen sirámom most már, hogy nem ártana még egy kicsivel több napsütéses óra, hogy végre ezt a téli borút feledhessem egy kis időre... Holnap megyünk fotózni, november közepén már megpróbáltam az egyik elkészült konyhámat megörökíteni, de a nagy fényképezőgéppel nem tudok rendesen bánni és nem is szeretem, így a fotók nagy jóindulattal is használhatatlannak bizonyultak. Hiába, amint nem természetfotót kell csinálni, megáll a tudományom, de majd holnap, szakértői segédlettel talán jobban fog sikerülni... |
|
Ma délután, ahogy felkeltünk, első dolgunk volt kipróbálni az új gázpisztolyokat. Már régen megtanultam, hogy eszközökből, szerszámokból csak a legjobbat szabad megvenni. Itt azt hiszem, sikerült is, a HW88 egyértelműen a legjobb önvédelmi gázfegyver, amit mostanában kapni lehet. 20-25%-kal kisebb méretű, mint a Keserű Gázdefender, amit ház körüli használatra tartunk, a súlya pedig - mivel főként alumíniumból van - csak a fele a szokásos gázpisztolyokénak. Vagyis tényleg rendszeresen hordható, könnyen megoldható a rejtve viselés és egy minden részletében ötletesen kidolgozott, precíz német szerkezet. Érdekes, hogy az 'igazi' pisztolynak kinéző öntöltő beszerzése eszembe sem jutott. Pedig egyszerű a magyarázat, és ugyanaz, mint ami az autónál is volt: nem felvágni akarok vele, nem szorulok fallikus kompenzációra sem, de még csak fenyegetni sem akarok vele senkit - egyszerűen csak használni szeretném, ha valami állat vagy netán ember rám támad. Ott pedig az egyetlen szempont a megbízhatóság, ezen téren a gázos öntöltők sehol nincsenek a revolverekhez képest. Így tehát a legkönnyebb, legjobb (és talán legszebb) forgó fegyvereket vettük meg magunknak utókarácsonyi ajándékként: egy elegáns nikkelezettet a hölgynek és egy szolid feketét az úrnak. Segítségképpen: a háttérben látható deszka 12 cm széles. 
Az egyébként tökéletes kis 'ékszer' egyetlen gyenge pontja a markolat volt, a gyári markolat túl filigrán, nem ad biztos fogást. Ezt mások is így érezték, mert egy jótét lélek kolléga az Index gázpisztolyos fórumán megtervezett és legyártatott egy ún. 'combat' markolatot, ami sokkal jobban kézbe illik és bár kicsit masszívabb lesz tőle a 277(!) grammos pisztoly, ennyit megér a kényelem és a biztonság. A fotón már az új markolat van felszerelve, a régit csak fölé tettem, pontosan a régi helyére, hogy lehessen látni a különbséget: 
A kertben rendeztünk egy gyors próbát, hogy minden rendben megy-e. Tíz-tíz töltényt küldtünk ki egymás után. Abszolút elégedett vagyok az eredménnyel. Az természetes, hogy mindegyik elsült, de 10 lövés után sem érezte úgy a dob, hogy most már egy kis olajozás kellene a további forgáshoz (á la Keserű). Ami szintén nagyon jó, hogy igen könnyű elsütni, nem csak SA módban, de revolverezve is. Ez főként Ágiczának fontos, de annyiból nekem is, hogy pontosabban lehet vele célozni, ha nem emészti fel minden energiámat az elsütés. Már éppen vittem be a fegyvereket, amikor odajött valaki, hogy ez nagyon hangos volt és nem kellene, mármint hogy a jó szomszédság miatt. Mondtam neki, hogy elnézést és ne aggódjon, ez csak egyszeri próba volt. Ennyiben maradhattunk is volna, de ő az engedélyem iránt érdeklődött, meg hogy elmehet-e a váci rendőrkapitányságra megkérdezni... Na B+, ez valami önkéntes rendőr? Egyébként a gáz-riasztó fegyverek szabadon vásárolhatóak és tarthatóak, csak az utcai viselésükhöz kell engedély, de ezt nem álltam le megmagyarázni neki. A kedvemet viszont jól elvette egész napra. Persze legyünk jóhiszeműek: nem tudhatta, milyen rendszerességgel akarok lövöldözni, és végül is udvariasan szólt, csak az a smasszertempó a végén, az engedély firtatásával, az volt túl sok az én érzékeny lelkemnek. |
|
Ma jó kis pörgős napunk volt, pattogtunk egyik ügyintézős helyről a másikra. Annyi mindent kellett csinálnunk, hogy életemben először kis cetlikre felírtam mindent: egy-egy cetlin ott volt az elintézni való, mellette telefonszámok, egyéb adatok. Nagymaroson leadtuk a Tiffany-üveget az asztalosoknak és felírták a kis macskaajtó méreteit is. Aztán következett Vác: bank, biztosítások átírása csoportos beszedésre, muníció beszerzése, csekkek befizetése. Budapesten folytattuk aztán, megvettem a két HW88-as gázpisztolyt, egy újabb adag írható DVD-t, aztán Ágiczának néhány ruhát, miközben órákat álltam és vártam, amíg öltözködik. Utána átvettem a markolathéjakat attól a fórumos kollégától, aki megszervezte a legyártását a HW88-tulajdonosok kis csoportjának (eközben Ágicza további ruhaneműket vásárolt). Este lelkesen csomagoltuk ki az újdonságokat, mintha második karácsony lett volna. Ágicza sorban felpróbálta és megmutatta nekem az összes ruháját, pedig azt hittem, mára már eleget öltözködött a próbafülkékben. Én átszereltem a pisztolyokra az új markolatokat, és megtöltöttem mindkettőt riasztóval, holnap egy gyors tesztet tartunk, hogy minden rendben van-e velük. Az engedélyeket már kitöltöttem, csekket befizettem, jövő héten elintézzük azt is, addig csak a telken belül használhatjuk őket. |
|
Az egész délelőtti helyi ügyintézés egészen gyorsan és zökkenőmentesen zajlott: a szemészeten igaz, hogy nem tudnak, csak sima vizsgálatot csinálni, de Andrást megkérték, hogy ha legközelebb arra jár, vigye magával a cilinderes vizsgálat eredményét is, hogy a megfelelő szemüveget tudják neki felírni. Nekem is évek óta halasztódik egy alapos szemvizsgálat, tulajdonképpen amióta lencsét hordok, azóta nem látott optikus... Viszont megvan az újabb A-hitel, ezúttal András számlájára, és még csak rendszerhibával sem álltak le a számítógépek - igaz, nem is szerencséltettem a szobi OTP-fiókot a jelenlétemmel. ;-) Került az asztalra friss sokmagos kenyér a helyi pékségből, amit szinte azonnal Zebegénybe költözésünk után fedeztünk fel és mostanában érdemtelenül hanyagoltunk. A zebegényi mészkőbányában mintha visszafelé haladna az idő: a macskaalom egyre olcsóbb! Vagy kezdik megadni a nagyker-kedvezményt, vagy csak az ÁFA-csökkentést a bánya nem hárítja át a kedves vevőkre, mint szokásos újévi áremelést? A lényeg, hogy a következő egy-két hónapra megoldódott a macskaalom gondja, a tárolóban meg remekül elfér az a három mázsányi bentonit. Mindig elgondolkodom azon, látva ezt a néhány négyzetméternyi rumlis helyet, hogy amikor a házat terveztük, még holmi műhely képe lebegett a szemünk előtt és hogy a kis tároló majd alkalmas lesz a ház körüli dolgok tárolására. Hááát... nem egészen. Igaz, hogy nem vagyunk olyan gyűjtögetős, 'majdjóleszezisvalamire'-típusú emberek, de azért egy családi ház körül jóval több ritkán használt, vagy egy halmazban kacatnak tűnő apróság gyűlik össze, ami most itt találta meg a helyét, így kiszorította még a kerti bútorokat is a nagy tárolóból. A kicsi meg még mindig tele van építési maradékokkal, legalább ötven darab üres sittes zsákkal, amiket már nagyon ideje lenne elengedni a legközelebbi konténer fölött, de András szerint még kellhet, ha rámolunk és rendet rakunk a tárolóban. Pedig ahogy elnéztem, ide pont beférnének a kerti szerszámok (na jó, az üres cserepek talán nem, mert azok két hatalmas kartondobozba is alig) és a fűnyíró is... Szóval tavasszal, ha nagyon ráérek, lehet, hogy csapok egy nagytakarítást-rendezgetést a tárolókban is. A kőmüvessel megtárgyaltuk vele a tárolóba vágandó macskaajtó kérdését is. Amint lesz egy szabad napja, átjön és megcsinálja. Az asztalosunk már meg sem lepődött, hogy megint valami gyártani valója akad, az átjáróba való fabetétet és a macskaajtó beszerelését valami jelképes összegért vállalta. Estefelé beugrottak hozzánk tárgyalni, kaptam egy csomó jó zenét, és késő estébe nyúló tárgyalást folytatott az uram egy kis családi házról, amiből, hogy, hogy nem, valószínűleg ugyanolyan gombócforma, barátságos kis házikó fog kerekedni a végén, mint a mienk... :-) |
|
Ez a nap nagyszerűen kezdődött: éppen indultunk már Pest felé, mikor a postás meghozta a viselési engedélyt a gázpisztolyra. Ennek örömére gyorsan betáraztam riasztó helyett pepper-CS pepita mintázatban, és zsebre tettem. Csak megnyugtatóbb úgy mászkálni vele a városban, hogy nem puszta kézzel tudom csak megvédeni magunkat. Nagyon gyorsan megvolt egyébként ez az engedély, nem egészen két hét alatt, és ebben benne volt a két ünnep is! A bejárati ajtó Tiffany-üvege végül is hajnal felé elkészült, de mégsem vittük magunkkal, mert nem találtunk alkalmas eszközt a biztonságos szállítására, és nem is nagyon volt már időnk ezzel foglalkozni. De az asztalossal beszéltem, és várják az üvegeket, aztán hamarosan hozzák vissza, hőszigetelő üvegbe építve - és az előszoba fényre derül! Igazán lehetne egy híd Vácnál. Visegrád-Nagymaros között nem lenne annyira jó, mert akkor nem lehetne rendesen közlekedni, de Vácnál már jó helyen lenne. Tahitótfaluba kellett mennünk, megnézni azt a telket, amire hamarosan tervezni kezdek. A váci komp csak egy óra múlva jött volna, ezért végül tovább mentünk egészen Dunakeszire, ott keltünk át (jóval olcsóbban egyébként, mint a váci komp lett volna), viszont aztán autózhattunk vissza a szigeten a nyaralók között 20-30-al a kátyús utakon. A telket megnéztük és miközben a szomszéd házakat fotóztam és távolságokat mértem, arra gondoltam: ha most valamelyik kutya kiszabadulna és nekem jönne, akkor be tudnám teríteni a képét 2-3 lövéssel. És mivel én is odaálltam már egynéhány elé, elég plasztikusan képzelhettem el magamban a hatását, mert abbahagyták az acsarkodást és visszavonultak... Jól sejtettem, talán soha sem kell nekem használnom a fegyvert, mert maga a tudat, hogy ott van nálam, segít elkerülni a bajt. Ágiczának meg különösképpen pont erre lenne szüksége. Remélem, nála is így fog majd működni a dolog és nem pedig úgy, hogy eggyel több valami lesz, ami miatt parázik... |
|
Hiába na, új év, új megkeresések, új munka! :-) Január elsején kell valahogy túl lenni, máris beindul az élet munka terén is. Megkereséseknek és új megbízásnak sem vagyunk híján, pedig még csak harmadika van. Ami persze azt jelenti, hogy a csendes pihenőnapok után egy kicsit feszesebb lesz a tempó az elmúlt egy-két hónaphoz képest. András délelőtt hitel-ügyintézett a szobi OTP-nél, ahol a kisvárosi lét áldásaira még mindig rácsodálkozunk: ahogy belépett, egyből azzal fogadták, hogy elkészült a bankkártyája, és már a lakcímet is fejből írják be, ha különböző számlákra befizet valamit. A folyamatos és tempós olvadásnak köszönhetően az erdészeti út egy hatalmas latyak, sportolás céljára abszolút alkalmatlan, gumicsizmában pedig nem lehet futni, bárhogy is ajánlgatja az uram... =:-O Arra viszont nem visz rá a lélek, hogy a falu felé menjek, egyrészt az aszfaltozott utak miatt, másrészt mert az erdőt sokkal jobban szeretem! :-) 
Jelentős késéssel bár, de végre megvan a felülvilágító üvege is. Igaz, az utolsó simításokat már nagyon hajnalban követtem el rajta. Ami nagy tanulság ebből a mintából, hogy sokkal jobban oda kell figyelni arra, hogy ne legyenek túlságosan is cizellált, barokkos, szeszélyes ívek egy-egy darabon. Jelen esetben a faágakkal gyűlt meg a bajom, illetve a háttér kékjét volt nagyon nehéz hozzájuk csiszolni. Ráadásul a jól megszokott, vékony rézszalag is elfogyott, így egy milliméterrel vastagabbal kellett végig fóliázni a kék darabokat, plusz a csiszoláskor a már befóliázott faág-darabkákat is sikerült jól eláztatnom, szóval azokat is fóliázhattam újra. Nos, a végeredmény sajnos cseppet sem olyan könnyed, laza, mint amilyet akartam, de ez van, legalább most már tudom, mennyit számít egy kicsit szélesebb fólia és egy kicsivel nagyobb eltérés a mintában - az én szememnek túlságosan is sokat... A teljesség kedvéért: a virágszirmok közötti fólia a régi, a háttér és a faágak pedig a szélesebb fajta látható. Itt, a patinázós képen talán jobban kijön a különbség: 
Egyedül az vigasztal az egészben, hogy ezt a tiffany-mintához meglehetősen széles felületet talán jobb is, ha valamennyire masszívabban fogja össze a szélesebb fólia, mert jobb eséllyel marad egyben az üveg, ha netán egy huzat vagy az asszony véletlenül bevágja az ajtót. Hogy az asztalosokhoz mindkét üveget le tudjuk-e szállítani holnap, még nem tudom, mindenesetre jobb, hogy elkészült, András már így is eleget nyúzott miatta (jó, persze tényleg joggal), viszont most már nem rajtam múlik, hogy mikorra rakják be a hőszigetelő üvegekbe és építik be a helyére. |
|
Jól sejtettem, hogy csak az ünnepek miatt kíméltek minket az érdeklődő építtetők. Még alig hajnalodott (11 óra sem volt), de már csörgött a telefon, családi ház tervezése ügyében kerestek. Kérdeztem, mennyire sürgős. Kiderült, hogy meglehetősen. Mondtam, ha igazán sürgős, akkor ne vesztegessük az időt, mert az alkotó munkafázisokat nem lehet sürgetni, akkor találkozzunk ma délután. Így is lett, délután végigtárgyaltuk a ház dolgait. Abban maradtunk, hogy ha hamar döntenek, akár már szerdán meg is tudom nézni a telket és beszintezni a lejtést. Mindig kritikus pont a megbeszélésben, amikor összeszámoljuk a kívánt helyiségek alapterületeit, és kijön az előzetesen becsült érték másfélszerese. Ezen sajnos csak egy darabig lehet az alapterületek szűkebbre vételével segíteni, de 10-15% csökkentés után már akár egy panellakást is vehetne az ember. Ráadásul ha minden kisebb, de ugyanannyi fürdőszoba stb. ,marad, akkor nem csökkennek a költségek az alapterülettel arányosan. Az igazi csökkentést mindig csak koncepcióváltással lehet elérni. Nekünk is sokat segített például a 3% beépíthetőség, rögtön rájöttünk, hogy lehet élni garázs, háztartási helyiség és dolgozószobák nélkül is. Nem is bánnám, ha mindenütt 2-3000 m2-es telkek lennének, és 3-5% beépíthetőség. Talán nem lenne annyi idegbeteg ember. Mára ez a tárgyalás elég is volt, eléggé kifáraszt egy-egy ilyen alkalom. Előtte ráadásul a ház körül is tettem-vettem, ellapátoltam a havat a kocsibehajtóról, és kiszedtem a ház körüli árokból is, bár a hó alatt már szépen utat vájt magának és folydogált így is. Sajnos, olvad a hó, már nem olyan szép a táj. A macskák továbbra is a kandalló előtt melegednek. Lehet, hogy ha feltámasztanám egy-egy féltéglára a kandalló lábait, Nyafika egyenesen alá feküdne. 
Ágicza ma kicsiszolta a kép második felét is. Tegnap állítottam a csiszolófejen, mert többször is felhasználható, ha az egyik részen túlságosan elkopik a gyémánt, csak lejjebb kell tenni a tengelyen és újra harapja az üveget. 2-3 alkalommal ismételhető meg ez, mielőtt ki kellene dobni a meglehetősen drága fejet. 
|
|
Nem bánnám, ha egy éven át minden napunk így kezdődne. Felkelés dél körül, lángok hosszas szemlélése a kandalló üvegén keresztül, macskák pocakolása rogyásig. Reggelente, amikor éhesek, mindent bevetnek, hogy észrevétessék magukat. Azt már megtanulták, hogy hangosan nyivákolni nem szabad, mert akkor egész napra ugrott a kaja, de aranyosnak lenni azt csak szabad... aranyosan mászkálnak tehát a hasunkon, amíg Ágicza fel nem kel és enni nem ad nekik. Aztán én is felkelek és aranyosan nézek, amíg Ágicza enni nem ad nekem. Egyszerű, de tartalmas életet élünk. Az olvasói levelek tömegének nyomására újabb fejezettel gazdagítottam a regexp-ek használatával kapcsolatos tudományomat, aztán ráuszítottam egy alkalmas kis programot a weboldalainkra, és mostantól lehet örülni: minden képhez van ALT és TITLE tag is, ugyanazzal a tartalommal. Ma én is besegítettem a Tiffany-üvegek készítésébe. Ágicza kezében már a harmadik üveg tört el, mire nem bírtam tovább hallgatni az anyázást és lementem rendet tenni. Ágicza megmutatta, hogy kell fogni ezt a fajta üvegvágót, aztán felrajzoltam a mintát és szépen kivágtam, végigkocogtattam és hiba nélkül le is törtem körben a fogóval. Aztán gondosan letettem a szerszámokat, mert a 100%-os sikerszéria egyik titka az, hogy tudni kell időben visszavonulni :-) Most már elég üvegmaradékunk összegyűlt, felvetettem Áginak, hogy kellene gyártania mindenféle kis ékszeres dobozkákat eladásra. Csupa egyenes vágással, egyszerű formákkal, a vágási hulladékokból kiszabva és villámgyorsan megcsinálva. Talán nem lenne annyira művészi és kreatív munka, mint a most csinált bonyolult minta, de anyagilag kimondottan megérné. |
Ágicza, 2006. 01. 31., kedd