Maestro, 2006. 07. 31., hétfő #

Ez a nap szinte elröppent, egész délután tárgyaltam. Mire végeztem, már nem sok mindenre maradt erőm, de azért a célbalövést nem mulasztottam el. Ma valószínűleg ráérezhettem valamire, mert egész jól a célra tudtam tartani és nem nagyon lőttem 7-esnél rosszabbat. Ezelőtt igen nagy imbolygással tudtam csak célozni és az a csoda, hogy egyáltalán lettek értékelhető találataim is.

A kert tele van új növényekkel, Ágicza úgy pozicionálta őket, hogy a teraszon állt és dirigált nekem, hogy melyiket hová vonszoljam a földön. Sikerült lebeszélnem arról, hogy egy nagy bokorral szinte teljesen kitakarja a látóterünkből a nagy tavat, inkább a szomszéd felé eső oldalra tettük, ahol sokkal jobb helyen van.

Elültette a fákat is a kertben. Sokkal nagyobb gödröt ástunk nekik, mint tavaly. Talán így könnyebben megindulnak, ha egy darabig puha és tápanyagdús talajba nyújtózhatnak a gyökerükkel, és csak azután kell megküzdeniük a tömör agyagos talajjal. Fák lesznek a ház előtt és a kis tó mellett is. Csak még idő, mire megnőnek.

A déli szomszédunk 3-4 év alatt egész szép sövényt nevelt magának, nyárfákból és juharokból. Abban maradtunk Ágival, hogy sürgősen kellene nekünk is egy ilyet csinálnunk az északi telekhatáron. Mert most ugyan üres az a telek, de éppen azért kell most ültetnünk, hogy mire ott építene és lakna valaki, addigra már 3-4 méteres fák takarják a házunkat és a kertünket.

Maestro, 2006. 07. 30., vasárnap #

Ma vendégeink voltak, és amíg az asszonynép szokás szerint a kertben sétálgatva a virágokról társalgott, én végre megnézhettem, milyen is egy digitális tükörreflexes fényképezőgép. Egészen más élmény kézben tartani, mint egy kompakt gépet. Hatalmas előnye, hogy a keresőben valóban lehet képet komponálni, és jól látszik az élesség is. Arról már nem is beszélve, hogy a képeknek van mélységélessége. A kompaktokban olyan pici az érzékelő, hogy gyakorlatilag minden éles a képen. Öröm volt nézni egy olyan fotót, amin csak az éles, amit én annak szántam és a háttér még kivehető, de nem zavaróan éles:

Aztán ott van a reakcióidő is. Bekapcsolás után nem 4 másodperc kell neki az üzemkész állapothoz, hanem csak 0,2. Az élességállítás sem szép megfontolt tekergetés ide-oda az objektív belsejében, hanem egy gyors zizzenéssel máris beállította az élességet. Nem kizárt, hogy egy ilyen géppel mozgó állatokat is le lehetne fotózni, amire a kompakt gépeink gyakorlatilag alkalmatlanok. Mikor ezeket Ágiczának is elmeséltem nagy lelkesen, szemében már láttam a lemondást: ő már sejtette, mi lesz a következő nagyon fontos beszerzésünk...

Ágicza ma is növényeket ültetett, gödröket ásott és adott a növényeknek a múltkor kapott trágyából is. A kert tele van új bokrokkal, még szoknom kell a változást, bár az tagadhatatlanul előnyös. Csak megint az a gond, hogy az autót és az utánfutót színültig megtöltő rakomány egyszerűen elvész a kertben. Nevetséges, hogy olykor 3-400 m²-es telkekre tervezek házakat, nekünk meg csak az előkertünk is megvan ekkora...

A kis tóban kinyílt a vízitök virága. Elég furcsa formájú, de a napsárga színe jól mutat a tóban:

Ma megtudtam egy kis háttérinformációt az öreg légpuskámról. Ezt még az igazi Walther gyárban készítették Ulmban, kimondottan versenylövészetre. Ennek megfelelően igazi acélból és igazi fából készült minden alkatrésze. Pontosabbat nem tudni róla, de 1955 és 1970 között gyártották, vagyis biztosan idősebb nálam! Gondolom, ennyi idő alatt lőttek is vele egy párat, de annak idején még nem garanciális idő + 1 nap tönkremenetelre optimalizálták a műszereket. Ez pedig egy igazi műszer, ahogy elnézem. A gyorsító rajta pedig valódi ritkaság, nem szokott lenni légpuskákon. Mostanában szorgalmasan gyakorolok vele, bár egyelőre még változó eredménnyel.

Maestro, 2006. 07. 29., szombat #

Elegem lett a melegben való célba lövésből, ezért ma hajnali hatkor felkeltem és napkeltéig gyakoroltam, ezúttal a régi, eddig méltatlanul mellőzött puskámmal. Még szerencse, hogy a dombok miatt nem ötkor kelt a nap, hanem volt egy órám hétig, amikor is megjelent a keleti dombok felett és egyből lefolyt rólam a ruha. Azt hiszem, tegnap alaposan felmelegedett a távcső a tűző napon, mert bár akkor pontosra behangoltam, ma szánalmasan mellé hordott. Újra belőttem tehát, és most már kézből is egész elfogadhatóakat lőttem. Már meg tudom tartani úgy kézben, hogy nem inog vészesen mindenfelé, hanem csak csendben vacillál a cél körül.

Délelőtt a teraszon tárgyaltam, de néha pár perc szünetet kellett kérnem, mert olyat láttam, amit még eddig soha. A cinkék még a télen megszokták, hogy a pergolánál ingyen napraforgó van. Most pedig örömmel fedezték fel újra az Ágicza által takarásnak ültetett napraforgókat. Még meg sem értek teljesen a magok, már a felét kiették a madarak. És mindezt fejjel lefelé csimpaszkodva hajtotta végre ez a kis tollas jószág:

Aztán persze eldicsekedtem a kis teknőcünkkel is, úgyis aktuális volt neki egy etetés. Legnagyobb meglepetésemre megjelent a vízben a nagyobbik is, amit mát hetek óta nem láttam. Eleinte riadtan húzta vissza a fejét, ha közelítettem felé, de aztán megérezte a sonka illatát a kezemben és onnantól kezes bárány lett... Nem telt bele sok idő, és már versenyt taposták a vizet a kezem körül, miközben kis húsdarabkákat adtam nekik. Néha valamelyik rálépett a másikra, akkor az lesüllyedt a víz alá 15-20 centire, de aztán annál dühödtebben folytatta a küzdelmet a kajáért.

Vihar készülődött, de a szokásos módon eleinte csak a távolban dörgött az ég, alig hallhatóan. Aztán megélénkült a szél, és sorban borogatta fel Ágicza új szerzeményeit. Egy idő után megelégeltem, átvittem a legmagasabb fákat a ház mellől a pergolához és egy gumipókkal lazán odafogtam őket az egyik oszlophoz. Radikális, de hatékony megoldásnak bizonyult.

Egyelőre még meleg volt, és eszembe jutott, hogy hiszen ott vannak a jó öreg ventilátoraink elcsomagolva a tetőtérben, miért is nem szedjük őket elő? Mert a ház ugyan sokkal hűvösebb a kinti meleghez képest, de csak csukott ajtók mellett marad ilyen hűvös, akkor viszont áll bent a levegő és amint leülök, megint melegem lesz. Most tehát már mozog a levegő a házon belül is, de mégsem cserélődik ki a kinti, 10 fokkal melegebb levegőre.

A mosogató csapját végül is fel tudtam rakni, csak fél centit le kellett fűrészelnem az excenteres toldatból. Elsőre tökéletes lett, nem szivárog sehol és amennyire meghúzás közben éreztem, nem is feszül túlságosan. Meg aztán ennek csak egy hónapot kell kibírna, aztán úgyis rendbe rakja a vízszerelőnk az egészet. Most már csak a konyhapultba épített, lágyítatlan vizet szolgáltató csapot kellene valahogyan rögzíteni, csak sajnos túl nagy lyukat vágott a munkalapba a körkiszúró és nem szorul oda rendesen a csap.

A melegre való tekintettel új lőteret kezdtem keresni a ház körül. Első ötletem volt maga a ház, az előszobától a teraszajtóig nincs egészen 9 méter sem. A tetőtér éppen jó lett volna, csak Ágicza nem támogatta. Télen úgysem marad más lehetőség, de addig nem erőltetem. Végül azt találtam ki, hogy nyáron legjobb a házból lőni a tópart irányába, illetve a nyugati terasz az ideális lőállás: flexibilisen árnyékolható, a zsúrkocsira le is tudom tenni a cuccokat, és saját telken belül maradnak a lövedékek. Ettől függetlenül egy pozdorja golyófogó lapot fel kellene állítani, erre fel lehetne akasztani a céltáblatartót és a kacsalövő szerkezetet is. Az egésznek persze mobilnak kell lennie, nem állhat a kert közepén egy ilyen izé. Megnyugtattam Ágiczát, hogy azért az mindjárt más, ha csak reggel rakom ki és este már el is pakolom a ház mögé :-)

Gondoltam egy nagyot és kipróbáltam a kacsalövő berendezést az új légfegyverekkel is. A régi orosz pisztollyal nem szívesen lőttem rá, mert akkora szórással lőtt, hogy semmi élvezet nem volt a kacsákat kerülgető lövedékek látványában. A HW40-es pisztollyal viszont változott a helyzet, a terasz ajtajában állva, 10-11 méterről sorban döntögettem le őket, általában 6-7 lövésből megvolt egy széria (4 kacsa ledöntése és aztán a visszaállítás a középső koronggal). Így már kimondottan élvezetes volt a 'vadászat'. Ráadásul úgy tettem le őket a kövekre, hogy a fű kicsit belógott a madárfigurák elé, egészen élethű volt. Érdekes, hogy igazi madárra eszembe sem jutott még lőni, még verébre sem.

Délutánra megjött az eső. A szél csak egyre erősödött és ezúttal végre el is ért bennünket a vihar. Ömlött lefelé az eső, és persze néhány villám után jött az ilyenkor szokásos áramszünet. Kiültem a teraszra, és csak néztem, hogy esik az eső. Esett rendesen, még a fotón is rendesen meglátszott. A távolban szállt fel a pára, az ereszcsatornából vastag sugárban ömlött a víz a tavakba. Nagyon jó volt úgy ülni a teraszon, hogy közben nappal volt és mégis hűvös idő.

Este szörnyű nyervékolás hallatszott a távolból. Komolyan, mintha öltek volna egy macskát. Csak Tappancs nem volt itthon (ki más?), zseblámpával jártam örbe a kertet és a patakpartot, a fű és a lombok is alig várták, hogy átadhassák nekem vízterhük jelentősebb részét. Nem találtam semmit, aztán még egyszer hallatszott ugyanaz a hang. Ekkor már kicsit nyugodtabb voltam, egyszer még megehet egy kutya egy macskát, de kétszer már nem. És amúgy is, talán éppen Tappancs tanít móresre valami lúzer szomszéd macskát. Nyafika és Öreg Kövér kijöttek velem a kertbe, míg Krampuszka a teraszon várta, hogy visszatérünk-e. Nyafit azért kicsit megviselték ezek a harci zajok, mert beszaladt a fürdőbe és bevette magát a zuhanyozó mögé, onnan nézett ki felé megilletődött képpel:

Maestro, 2006. 07. 28., péntek #

Amint már említettem, éppen a túlpart meghódításán munkálkodom. Ennek jegyében ma Tokodra (Esztergom mellett) mentünk felmérni egy kis házikót. Korán indultunk, és most stoppost is vittünk magunkkal. Nagy néha veszek fel becsületesebb kinézetű fiatalokat Nagymaros-Verőce tájékán, akik Vácra mennének, de ez a mostani stopposunk ismerős volt. Ahogy kikanyarodtunk a vasúti híd alól a 12-es útra, az egyik munkás intett le minket, aki két éve a házunk építkezésén dolgozott.

Letkésig magunkkal vittük, aztán átkeltünk Szlovákián és nekiálltunk felmérni egy kis házat, amit átalakítunk és kibővítünk majd. Ahogy végeztünk, Piliscsaba felé vettük az irányt, mert még tegnap éjjel felhívtak, hogy akkor menjen a tervezés. Kimentem tehát lemérni a telek oldalait, és megismételtem a panorámafotót is délutáni fényekkel, így sokkal jobban mutatott.

Szlovákiában Ágicza talált az út mellett valami növényt, amiből egyszerűen muszáj volt hazahoznia néhány tövet. A nevét nem merem leírni, a minap is csúfosan melléfogtam a gerberával, valami rokon jellegű, de egészen más nevű virágok fotóit raktam be a blogba. Na, ez pedig valami mocsári növény, a nedves talajú árokban nőtt az út mellett. Ágicza különösebb nehézség nélkül rángatott ki egy pár tövet és tette be a kocsiba. A határig aztán végig azon filózott, hogy mit fog mondani a határőröknek, ha netán ez védett növény lenne és büntetni akarnának miatta. Úgy véltem, hogy ami Magyarországon gyomnak számít, az egy szomszédos országban aligha lesz védett növény, egyébként pedig az 'ott találtuk kitépve az út mellett és mi csak felvettük' szöveg nem lett volna túl meggyőző. Persze, aztán rá se néztek, 5 másodperc alatt megnézték a személyinket és már mehettünk is tovább.

Nemrég felvetettem Áginak, hogy miért nem színes virágú gyomokat termesztünk a kertben, azok megélnének szépen maguktól is - ő pedig felháborodottan kikérte ezt magának. Most pedig fog egy marékra való árokparti gyomot és be akarja telepíteni a kertbe... De a természettel amúgy sem lehet sokáig szembe szegülni. A kertben a gyep közül kezdenek mindenféle más növények is kihajtani, ma például igazi vadvirágokat láttam. Lesz itt még vadvirágos rét, csak ki kell várni!

Agyilag teljesen zombi voltam a felmérés után, ezért rajzolás helyett inkább lőttem egy kicsit. Nagyon meleg volt, félmeztelenül álltam kint, de így is folyt rajtam a víz. Ráadásul újabban böglyök is megjelennek a kertben, ha megizzadunk, és ezek is csípnek. Sokkal maradandóbbat, mint a szúnyogok, ráadásul tiszta undorító nézni, ahogy csimpaszkodik a bőrömbe és nem lehet elhessegetni sem, csak ha lesöpröm a bőrömről, akkor hagyja abba. Lehet, hogy meg fogom csinálni az egyik légfegyveres kolléga ötletét, a légysörétet (egy kis WC-papír fojtás a pisztoly csövébe és elölről darát vagy cukrot beleszórni, majd ezzel lőni a légy felé). Állítólag nagyon hatásos. A tegnapi nap óta azon töprengek, mitől fejlődtem ennyit a lövészetben. Egy lehetséges magyarázat jutott eszembe (az isten adta tehetségen kívül :-), mégpedig hogy évek óta fényképezek ill. mérek távolságokat a lézeres távmérővel. És mindkettőnek a lényege a műszer mozdulatlanul célra tartása, miközben megnyomok rajta egy gombot. Lehet, hogy fordítva is működik majd, és egyre hosszabb záridőkkel fogok tudni fotózni, meg egyre messzebb elmérek megtámasztás nélkül is :-)

A hét elején vett légypapírok szánalmasan leszerepeltek. Az egyiket a végén már közvetlenül a monitorok fölé akasztottam, de a légy röptében visszafordult, amint a szárnya széle beleért a ragacsba. Néhány méla molylepkén kívül nem is ragadt bele semmi.

Maestro, 2006. 07. 27., csütörtök #

Mivel Ágiczának már több, mint két éve van jogosítványa, vontathat utánfutót is. Így hát ő vezetett Gödöllőre, ahol is nagy halom növényt akart beszerezni a kertünkbe. Az utánfutóval nem volt sok gondja, nagyon szépen követi az autó nyomát kanyarodáskor, és üresen csak 120 kiló, észre sem lehet venni vezetés közben. Csak a tolatás lett volna problémás az utánfutóval (főleg ha valaki egy szál kocsival sem tud rendesen tolatni), de ilyen szempontból már kifigyelte a környéket és nem kell tolatni. Végső megoldásként pedig még mindig ott voltam én is, aki majd tolat az utánfutóval szükség esetén.

Leparkoltunk a kertészet bejárata előtt, és Ágicza rögtön rárohant a növényekre. Kezében két A4-es lap, hosszában ketté hajtva és rajta hosszú sorban növények latin nevei. Amit kiválasztott, azt a néni írta egy papírra, én pedig talicskába raktam és vittem ki a kocsihoz. Teleraktam a hátsó ülések előtt a padlót, a lehajtott hátsó üléseket és a csomagtartót is. Aztán jött az utánfutó, ide már nagyobb fák is kerültek elfektetve, közéjük állított kisebb bokrokkal. Erről eszembe jutott egy remek ötlet kertbarátok számára, a Mobil Kert. Egyszerű, csak meg kell tölteni az utánfutót termőfölddel, és teleültetni növényekkel. A ház körül is mindig a kívánt helyre tolható, és nyaralás idején sem kell megválnia kedvenc kertjétől a lelkes tulajdonosnak...

Miközben válogattunk, megérkezett a debreceni fegyverboltos is, és hozta a HW40-et. Remek kis pisztoly, kicsit nagyobb, mint amit a képek alapján elképzeltem, de az általam annyira kedvelt precíz kivitelben. Megmutatta, hogy kell kezelni, a használati leírása elkeveredett csomagolás közben, de majd elküldi postán. Csak a miheztartás végett mutatott nekem egy profi versenylégpisztolyt is. Masszív kivitel, állítható markolattal és halálos precizitással. Volt hozzá egy kinagyított kép egy lőlap közepéből: 5 lövés 25 méterről, és a lyukak egymásba érnek. 400 ezerért a hülyének is megéri. Azt mondta még, hogy ha bármi mást szándékoznék beszerezni, nyugodtan keressem meg, mert valószínűleg tud segíteni.

Érdekes, hogy az általam eddig megismert akármilyen fegyveresek mind jó kedélyű és higgadt emberek. Emberünkről megtudtam, hogy profi versenyző és oktató. Meséltem hát neki az eddigi eredményeimről is, és meglepetéssel hallottam, hogy egyáltalán nem rosszak. Amikor az IZS-53M-mel lőtt 90 körömet említettem, arra csak bólintott, hogy szép, de persze feltámasztásból? Meglepődött, amikor mondtam, hogy csak úgy kézből. Bár ez egy egyedülállóan ihletett állapotban történt, mert amúgy 10 lövésből 70-77 kör között lőttem vele. Kérdeztem, mégis mi számít jó eredménynek? Azt mondja, hogy amatőröknél 10 méteren 20 lövésből 180 kör, azaz 9-es átlag a határ. Mármint olyan értelemben határ, hogy aki ennél stabilan jobbat lő, az már versenyezni szokott és így búcsút mond az amatőr státusznak.

Hazafelé Ágicza bemutatta élete legóvatosabb vezetését, 40-50 között ment egész úton, hogy a menetszél ne fújja le a fák leveleit. Egész érdekes volt, ilyen lassú tempóban sokkal nyugodtabban tudtunk nézelődni, kimondottan tetszett a lassú poroszkálás. A következő autónk lehetne egy légkondis 10 tonnás homlokrakodó, az elég lassú lenne Áginak és elég masszív nekem. Veresegyházon vettem alkatrészt a konyhai mosogató és a fal közé. Nem volt pont olyan hosszú, mint ami kellett volna, de azért megvettem, majd kicsit alakítok rajta. Aztán, ha lassan is, de csak hazaértünk a növényszállítmánnyal. Az autó olyan volt belülről, mint egy trópusi növényház, rengeteg növénnyel és 100% páratartalommal.

Egyelőre a ház köré raktuk ki a zöldségeket, illetve Ági a kisebb bokrokat rögtön oda is próbálta a végleges helyükre. Elültetni csak később fogja, mert egy kis érett tehéntrágya is kellene hozzá. Ezt hamar elintéztük, a tehenes szomszéd éppen ott vágta a fát srégen szemben az erdőben, kértünk tőle egy köbméterrel, a növényekhez nem kellett több.

Ahogy hazaérkeztünk, természetesen első dolgom volt lőni az új légpisztollyal. Mit mondjak, egy álom az orosz szerkezethez képest. Egyáltalán nem rúg vissza, és elsőre is jobb eredményeket lőttem vele, mint az elődjével bármikor. Délután felhívtam Lacit, akitől vettem, mert az irányzéka kicsit balra hordott és nem tudtam, hogy gyárilag pontosra volt-e állítva vagy nekem kell beállítanom. Mikor mondtam neki, hogy a kb. másfél centivel félre hordó irányzékkal 86 kört lőttem, csak annyit mondott, hogy 'hiszen akkor te jó lövő vagy'. Hízott a májam rendesen! Ahhoz képest, hogy másfél hónapja még tenyérnyi körbe lőttem, biztató ez a fejlődés. Én nem voltam ennyire elégedett az eddigi eredményeimmel, mert a magam maximalista módján a sikert egyetlen nagyobb lyuknak képzeltem a 10-es pont helyén. De ezek szerint van hozzá valami érzékem, amiből érdemes lenne kihozni, amit csak lehet. Ki tudja, ha így megy tovább, ősszel már tényleg versenyezni fogok... :-)

Maestro, 2006. 07. 26., szerda #

Képzelem, miket gondolt magában a tegnap éjfélkor tévesen felhívott fickó, amikor egy 'májsztró' nevű valaki 'pélacit' kereste és érdeklődött, hogy akkor holnap hol és mikor vehetné át a pisztolyt :-) Ma reggel viszont sikerült beszélnem az igazi illetékessel. Holnap jön Pestre, és például Gödöllőn tudna találkozni az éppen ott növényeket vásároló Ágiczával. Egy nap késést talán még túl fogok élni valahogy. Igazából csak fél nap, mert ma délután helyett holnap reggel lesz.

Olyan érzés egy-két naponta ránéznem a kis vadszőlőmre, mintha a kedvenc blogom frissülne: itt egy új hajtás, ott újabb 6-8 centi előrehaladás, szóval szépen alakul... Most kell szeretgetni, mert Ágicza szerint jövőre már machetével fogom irtani és szidom azt, aki az egész házat befuttatta vele. Ágicza végre nem csak rózsákat fotózott, ezek a virágok azt hiszem, gerberák:

Kezdem meghódítani a túlsó partot is. Tahitótfalura már terveztem egy családi házat, aztán néztem telket Esztergomban is. Most Piliscsabára mentem, szintén építkezés előtti tanácsadásra, de egyben a ház megtervezésére is kértek tőlem ajánlatot. Az összeírt igényekből kicsit nagy ház jött volna össze, de végül némi racionalizálással sikerült megépíthető méretűre csökkentenem. Az első, amit minden házból kirúgnék, az a garázs. Mindig azt mondom, hogy akinek futja 2-3 milliós házat építeni a 3-4 milliós autójának, az ne sírjon, hogy nincs elég pénze építkezni... Ahol lehet melléképületet is építeni, ott érdemes a garázst, kerti tárolót, műhelyt külön épületbe tenni, és persze sokkal egyszerűbb szerkezettel. És - nem mellékesen - a háztól függetlenül megépíthetően, így a későbbre halasztása egyben egy kis biztonsági tartalékot is jelent a ház építése során.

A tárgyalás végeztével még benéztem Budapestre. Már délután felé járt, de félelmetes volt, hogy Budakalász környékétől egészen a Flórián térig milyen lassan ment a forgalom. Minek költöznek ki ilyen helyekre az emberek? Akkor már inkább Újpest családi házas részére mennének, ott is van kert és zöld, de csak 10 perc a Flórián... Semmi pénzért nem autóznék erre minden reggel a dugóban. Az irodába be sem mentem, a túlméretes e-mailek várhatnak még egy hetet. A GunBoxban viszont átvettem a Nagy gázfegyver határozó dedikált példányát (a szerző a bolt tulajdonosa). Tényleg benne vagyunk, a 41. oldalon ott látható az a két kép, amit a gázpisztoly-tesztünk videóiból kockáztam ki és tettem be egy fórumba fél évvel ezelőtt.

Körülnéztem kicsit légpuska és -pisztoly terén is. Láttam olyan légpisztolyt, aminek igazi ergonómikus markolata van, ami alulról meg is támasztja a tenyér élét, tényleg szinte egybeforrt a kezemmel. Ez már hasonló, mint a professzionális versenypisztolyok, de 'csak' 85 ezerbe kerül. Úgyhogy nem vettem meg...

Maestro, 2006. 07. 25., kedd #

Továbbra is rendszeresen 'művelem' a szőlőmet, mármint hogy terelgetem a falon azt az egy tő vadszőlőt. Nagyon gyorsan nő, és ma életének jelentős állomásához ért, az egyik hajtása elérte a nyugati terasz oszlopát. Most úgy irányítom, hogy minél jobban benője a háznak ezt a felét. Ágicza ma mégsem ment növényekért Gödöllőre, mert 'rossz előérzete' volt. Biztosan az én esti légpisztolyos tragédiámat sejtette meg, vagy csak a mai nap további kalandjait úgy általában, de áttette csütörtökre a fák beszerzését.

A tegnapi vihar csak ízelítő volt, ma viszont igazán rendes eső esett. Úgy kezdődött, mint tegnap, egy ideig csak dörgött az ég a távolban. De aztán szép lassan ideértek a sötétebb felhők is és jött a záporeső. Egy ideig úgy esett és olyan szél fújt hozzá, hogy a nádastó feletti ereszcsatorna vizét egészen a kis tóig elfújta. Előtte egy-két órával még ott úszkáltam a tóban a nyári melegben, most pedig a teraszon állva néztem az ítéletidőt. Villámot csak egyet láttam, de az egészen közel csapott le, hatalmas volt és iszonyat hangos. Errefelé a viharok természetes velejárója az áramszünet, ezért a munkát kénytelen voltam félbehagyni, helyette a félig felhős, félig napsütéses eget fotóztam:

Az eső elvonultával megint igen meleg lett, csak most ráadásul fülledt, párás meleg. Az áramszünet néha még visszatért, ezért a számítógépeket újra kikapcsoltuk. Ágicza kiment a kertbe, Nyafi pedig fogott egy rigót. Legnagyobb sajnálatára észrevettem és rögtön el is vettem tőle. Elég bánatosan nézett ki, de nem volt semmi baja, csak a sokk bénította meg. Beraktuk a macskaszállító kosárba és azt a ház egyetlen (többé-kevésbé) macskabiztos helyére tettem, a zuhanykabinba. Néhány óra múlva már dörömbölt, hogy ő menne. Kivittem hát a ház elé, ő pedig elrepült. A macskák későn érkeztek, már csak a hűlt helyét szagolgatták hosszasan.

A rigókaland után felmentem kicsit olvasni. Kicsit később ebből valami csepegő hang riasztott fel. kérdeztem Ágiczát, hogy ő locsol-e, de aztán láttam, hogy hátul van a kertben! Megyek le a konyhába, hát a mosogató csaptelepének meleg vizes csatlakozásából folyik a víz a falra, onnan a pultra és arról a földre. Kiderült, hogy a legutóbb kicserélt excenter repedt meg. Amikor megpróbáltam kicsavarni a falból, teljesen el is tört és az egyik fele benne maradt a falban. Csak egy keskeny perem állt ki belőle, fogóval nem is tudtam megmozdítani, viszont itt-ott darabok törtek le belőle és kezdett fogyni a megfogható felület.

Felhívtam a vízvezeték-szerelőnket. Kiderült, hogy nincs 'inverz fogó', ami - elképzelésem szerint - belülről feszülne bele egy ilyen beszorult hengeres csőbe. Végül is azt tanácsolta, hogy reszeljem be három helyen tűreszelővel a bennragadt menetes részt, aztán ha egy darabját ki tudom ütni valahogyan, akkor a többi már könnyen kijön. Nem tudtam igazán végigreszelni, és kijönni sem akart, csak újabb darabkák törtek le belőle. Ezért mást találtam ki: benyomtam a csőbe a csőfogó egyik pofáját. Ennek az éles pereme megakadt a frissen belereszelt hornyokban, és így szépen ki tudtam csavarni.

Gyorsan fel is hívtam a szerelőnket az örömhírrel, egyben tovább is adva neki a felbecsülhetetlen értékű know-how-t. Aztán megbeszéltük, mi legyen a fali csatlakozásokkal. Az egész mizéria fő oka ugyanis garanciális jellegű: a két falba épített csatlakozó homloksíkja nem egészen párhuzamos egymással, ezért a csaptelep felrakásakor szükségképpen megfeszülnek, és a számos felmelegedés-lehűlés ciklusnak kitett meleg vizes excenter idővel elreped. Abban maradtunk, hogy most elsősegélyként veszek egy másik excentert és berakom, ő pedig elmegy nyaralni. Aztán egy hónap múlva visszajön, és kibontja a falat, aztán beállítja tökéletesen párhuzamosra és szabályosra a két fali kiállást. Addig is örülünk annak, hogy legutóbb a mosogatógép kiállása mellé beszereltettünk egy-egy elzárót a mosogató felé menő vízhez. Így a következő pár napban nem kell elzárnunk az egész házban a vizet, és legalább a fürdőszobában lehet mosogatni - mint a régi szép időkben...

Este aztán még egy meglepetés várt. A légfegyveres topikon írok a Gunbox tulajának, hogy akkor ugye van raktáron HW40, nem kell külön félrerakatnom. Mire közli, hogy most adták el az utolsót is, talán majd jövő héten lesz legközelebb, de aug. 1-től már a megemelt áron. Végig úgy csinált, mintha hegyekben állna a raktárban, hétfőn még arra biztatott, hogy menjek be nyugodtan és nézzem meg, stb. Ha akkor szól, hogy összesen két darab van a boltban, akkor már hétfőn lefoglalom az egyiket. Ráadásul ma tudtam meg azt is, hogy ugyanő a tudtom és beleegyezésem nélkül használta fel az egyik fotómat a nemrég megjelent gázpisztoly-határozó könyvében. Arra a felvetésemre viszont nem válaszolt érdemben, hogy ezek után legalább annyit megtesz-e, hogy jövő héten is a régi áron kaphatom-e meg a pisztolyt.

A fórumon viszont példás összefogás bontakozott ki. Először is egymás után többen jól leteremtették azt a kollégát, aki elvitte előlem az utolsó darabot és volt képe ezzel el is dicsekedni, a lelkembe tiporva rút kárörömével. Aztán valakinek volt egy tippje, hogy kinél lehetne ilyen pisztolyt kapni. Megint más írt nekem, hogy ha még ma éjjel felveszem vele a kapcsolatot, holnapra tud vinni Pestre egy HW40-est. Megint más SMS-t küldött nekem, hogy láttam-e a fenti hozzászólást.

De a pillanat emelkedettsége ezzel véget is ért. Írtam az illetőnek, hogy természetesen élnék a lehetőséggel. Megadott egy weboldalt és a kollégáját kellett volna felhívnom az ott található számon. Felhívtam, de nem akart tudni semmiféle HW40-ről, szerinte rossz számot hívtam. És basszameg, igaza volt! :-((( Elnéztem egy számjegyet a weboldalon... A jó szám viszont már ki volt kapcsolva, és az illető holnap reggel indul Debrecenből Budapestre. Erről ennyit, várhatok legalább egy hétig. Utálok várni.

Maestro, 2006. 07. 24., hétfő #

Reggel aranyos életkép fogadott a tetőtér nyugati végében. Nyafika és Krampusz, a két rivális cicalány ott ültek ugyanazon heverőn (persze, a két ellentétes végében), és figyelmesen hallgatták az oromfal csúcsából hallatszó madárcsiripelést. A kis verebeknek már kinyílt a csőrük, egész nap csivitelnek, a szülők pedig hordják nekik a kaját fáradhatatlanul. A macskák nem afféle vadászós harci készültségben voltak, inkább olyan arckifejezéssel ültek ott, mint a komolyzene-rajongó, mikor bekapcsolja a milliós hifit és hallgatja a hegedűszólót.

Megkérdeztem az építész kamarát, lehetek-e akkor É1-es tervező. Azt mondták, hogy persze, de nézzem meg a rendelet x. bekezdés y. pontját, csak 2008. január elsejétől megy a dolog ilyen egyszerűen. Egyébként az egész jogszabály tele van szerintük ellentmondásokkal és tisztázatlan dolgokkal, de majd a következő havi kamarai közlönyben lesz összeállítás a tervezési jogosultságokról. És, ahogy ezt sejtettem is, mindig lesznek egyenlőbb építészek, hiszen a szerzett előjogokról nem mondhat le egyetlen kolléga sem. Eddig elég egyszerű volt a képlet, É2 jogosultsággal lehetett 2000 m² alatti épületet tervezni, É1 - azaz vezető tervezői - jogosultsággal pedig bármekkorát. Idővel megszűnik az É2, csak az É1 (vagy egyszerűen csak É) lesz helyette. Ezt 5 év gyakorlattal megkaphatják a mostani É2-esek. De a vezető tervező külön fogalom lesz, az csak az eddigi É1-esekből lesz automatikusan ill. akik megfelelnek mindenféle egyéb követelményeknek és ezt a portfóliójukkal bizonyítják. Vagyis pont úgy, mint ahogy most is teszik az É1-re aspirálók. Lényegében tehát minden marad a régiben, a cél valószínűleg a fiatalabb É2-esek átmeneti hátrébb küldése a húsos fazék mellől. Mert nagy a szakmában a konkurenciaharc, hát biztosítani kell a megrendeléseket. Nagyszerű, sokat érek majd az É1-emmel másfél év múlva: az V. kerületi önkormányzat majd módosítja a rendeletét, É1 jogosultság helyett majd a vezető tervezőit fogja elvárni, és ezután sem tervezhetek oda egy árnyékoló ponyvát sem...

Minket ez az egész nem igazán érint (eltekintve a szégyenletes árnyékolótervezési tilalomtól). Én csak azt mondom, hogy aki tényleg jó tervező és megérintik az embereket a művei, annak mindig lesz elég munkája. De ez persze az erősek filozófiája, amit érthető okokból nem vallanak magukénak a kevésbé erősek. Aki csak kellő helyezkedéssel kap jobb munkákat, az jogosan retteg a leggyengébb vetélytársaktól is. Illetve mit is beszélek, természetesen nem a saját boldogulását félti, hanem a magyar építészet és építészeti kultúra jövőjét :-)

Aztán egy igen érdekes levelet kaptunk, egy lakástextil-szaküzlet tulajdonosa írt meglehetősen sértett hangon arról, hogy milyen jogon minősítjük a weboldalunkon az ő termékeik árát és minőségét, mikor őket a KERMI vizsgálja be és EURÓPAI UNIÓS minősítéssel rendelkeznek. Írt még sok mást is, a weboldalunkon látható munkákat például nem akarta minősíteni, ellenben szívesen találkozna velünk és készséggel beszélgetne az textilekről és azok minőségéről, stb. Mondjuk, ha már minőségről beszélünk, én is készséggel mesélnék például a -ba/-be ill. -ban/-ben ragok helyes használatáról vagy a központozás hasznáról, sokat tanulhatnánk tehát egymástól. Felhívtam tehát a nőt, hogy egyáltalán nekünk akarta-e küldeni ezt a levelet és ha igen, akkor mégis mivel bántottuk meg ennyire. Éppen autót vezetett, holnapra ígért visszahívást. Kíváncsian várom... Addig is rákerestem a nevükre a teljes szerverünkön, de csak egyetlen helyen szerepeltek, mégpedig az általunk ajánlott boltok listájában. Ahol is ennyit írunk róluk: "Olasz gyártóktól minőségi textilek, nagy választék, nagyon drágán." Ez két dicséret és egy tény, ezen sértődött meg? Hirtelen szörnyű gyanúm támadt: Ágicza csillagokkal jelölte a szerinte kedvező ár/érték arányú üzleteket. És ők nem kaptak egy csillagot sem! Lehetséges, hogy a hölgy nincs tisztában az 'ár/érték arány' fogalom jelentésével?!?

Ma megszállt az ihlet, és olyat lőttem, ami már kezdi közelíteni az egyszerű kis orosz légpisztolyunkból kihozható maximumot. 10 méterről lőve, tíz lövésből kilenc egy 3 cm átmérőjű körön belül ért célba. Egy szerencsétlen kivétel volt, amit én csak 'szúnyoglövésnek' nevezek. Olyankor lövök sokkal rosszabbat a többinél, mikor célzás közben megcsíp egy szúnyog, a szemüvegemre száll egy bögöly, meg ilyesmik. De ettől eltekintve egészen jó eredményt lőttem. Azt hiszem, ha meditálnék is céllövés előtt, még tovább tudnám fokozni az eredményességet. Hiszen végül is csak arról van szó, hogy tudok-e egymás után tízszer pontosan ugyanoda lőni.

Mivel olyan szorgalmasan dolgoztunk, úgy döntöttem, hogy költünk egy kicsit magunkra is. Ágiczának könnyű volt a döntés: a cipőállományát szorgos vásárlásokkal már elfogadható méretűre növelte, most tehát virágokat és cserjéket szeretne venni. Tiszta sor, holnap elmegy Gödöllőre az utánfutóval és telepakolja. Én természetesen egy jobb légpisztolyra gondoltam, ki is néztem egy rokonszenveset a Gunbox weboldaláról, a Weihrauch HW40PCA-t. Ugyanaz a gyártója, mint a míves gázpisztolyainknak, és a hozzáértők szerint otthoni céllövésre az egyik legjobb választás. Csak egy jobb légpisztoly van nála a piacon, de az háromszor annyiba kerül és széndioxid-patronnal megy. Ezt kézzel kell felhúzni, de nem a cső letörésével, hanem a képen látható felnyitással és visszacsukással.

De a legnagyobb különbség nem a formájában vagy a felhúzás módjában, van, hanem az elsütésben. A Bajkál IZS-53M esetében egy rugót húz fel az ember, ami elsütéskor préseli össze a levegőt és úgy lövi ki a lövedéket, erős visszarúgással és emiatt nagyobb szórással. Ez a német pisztoly pneumatikus elven működik, vagyis a felhúzáskor már rögtön a levegőt préselem össze egy hengerben és az elsütőbillentyű csak egy szelepet nyit ki. Nincs hátrarúgás, igen finoman elsüthető, és nagyon pontos. Ideális céllövő fegyver 10-15 méterre. Pluszban olyan finomsággal, mint a fénygyűjtős irányzék, ami egészen kevés fény mellett is jól látható. Szerdán, ha minden jól megy, már élőben is tudósíthatok róla.

És ma végre esett az eső! Már dél óta dörgött messze bent a Börzsöny felett, de estére ide is ért a széle. Esett egy kis eső, fújt egy kis szél, de éppen csak lehűtötte a levegőt és megoldotta a ma esti locsolást, aztán annyi. Talán majd holnap...

Maestro, 2006. 07. 23., vasárnap #

Bizony, Ágicza egy teljes műszakot lenyomott 11-től este 7-ig, de ehhez mérten haladt is a ház berendezése. Én közben egy felmérési tervet rajzoltam, néha fel-felnézve a tetőtérbe, ha volt valami építészeti kérdésük. Dél körül kaptam egy telefont, volt mensás tagtársamnak kellene házat tervezni. Szigorú beépítési feltételek, szigorú főépítész, szóval nem kihívásoktól mentes feladat. Eljöhetnének-e valamikor megbeszélni? Akár ma délután is, feleltem. Jöttek is, megbeszéltük. Válasz csak néhány hét múlva várható, de esélyes ez is. A kis teknős megmutatása és megetetése lassan sztenderd része lesz a vendégeink fogadásának. Ahogy kiállunk a tó partjára, megjelenik és mint a felhúzhatós játékteknős, teker teljes erővel felénk. Aztán jön a fióka-effektus a kitátott csőrével, majd a sonka elnyelése után a tenyeremben történő üldögélés és további falatok reményében történő nyaknyújtogatás. Egyszerűen mindenki odavan ezért a kis teknősért, annyira aranyos. Persze, csak akkor jön azonnal, ha a kertet mutatnám a vendégeknek és éppen lelkesen magyarázok valamiről. Ha teknőst etetni megyünk ki, akkor mindkét tavat körbe kell járni, mire előbukkan valahonnan.

Befejeztük a gaz irtását a telek előtt, már csak a földdombon maradt, de azt úgyis elviszi valaki előbb-utóbb, akinek kell a föld feltöltéshez, azzal nem fáradtunk. Legalább nagy ködben is tudom, hol kell befordulni a telkünkhöz.

Aztán kiástuk a földet a dézsából. Csak félig volt tele, de megemelni sem bírtuk, nem hogy kivinni a házból. Hát kiszedett belőle néhány talicskára való földet, és utána már ki tudtuk vinni a házból a maradékot, dézsástul. A földdel az átfolyó mellett töltötte fel a terepet, szépen kezd alakulni az a rész is. A dézsa helye eleinte kicsit furcsa volt, de aztán odébb húztuk a jukkát és egyből tágasabb lett a nappali.

Maestro, 2006. 07. 22., szombat #

Ha már így szóba kerültek az öcsém telkei, megnéztem azt a digitális térképet, ami Zebegény külterületét ábrázolja.Nézegettem ugyanis azokat a videókat, amit Miklós csinált illetve amit én vettem fel a telkeinek megnézésekor. Sehogy sem stimmelt valami, és most megértettem azt is, hogy miért nem. Szerencsére a térképen fel voltak tüntetve a villanyoszlopok is, így könnyű volt betájolni a telkeket.

Hát az történt, hogy amikor Ágival voltunk kint megnézni azt a telket, nekünk A. egy sokkal előrébb lévőt mutatott meg. Amikor a felső végénél állva körbefilmeztem a tájat, a villamos távvezeték majdnem a fejünk felett ment el. Tévedésről szó sem lehet, az egész külterületi részt ez az egy távvezeték szeli át, ami Nagymarosról jön és megy Szob felé. Amikor viszont Miklóssal mentek ki megnézni a telket, akkor már valószínűleg pontosabban betájolta magát, mert az öcsém videóin már a távolban van a vezeték, és a domb is majdnem eltakarja az adótornyokat. A térkép alapján így rekonstruáltam a történetet:

Kár lett volna drága pénzen lekaszáltatni a kertünk előtti területet, néhány óra alatt a nagy részén kitépkedtük a gazt és a parlagfüvet. Holnap be is fejezzük, és Ági közben még a kerttel is haladt. Most azért már sokkal könnyebb, hogy a kerítések mentén végig ki volt gazolva és mulccsal leterítve, inkább csak igazítani kellett rajta.

Időről időre érdeklődik nálunk egy-egy frissen végzett lakberendező vagy építész, bár éppen sejthetnék, hogy egy ilyen kis családi cégben nincs betöltetlen állás. Illetve ha mégis lenne, azt csak kipróbált ismerőssel töltenénk be. Beszélgetni azért szoktam velük, mert mindig hallok valami érdekeset. Egyikük például mindenképpen rendes munkaviszonyt szeretett volna, mert - most figyeljünk - ez kell neki ahhoz, hogy GYES-re mehessen. Mit mondhattam volna erre? A franc se érti, miért, de a cégek eleve nem szeretnek egyből végleges állásba venni egy ismeretlen kezdőt. Olyat pedig főként nem, aki mire beletanulna a dolgokba, elmegy GYES-re. És ezt ráadásul előre be is jelenti! A realitásérzék teljes hiánya pedig az alkalmazást kizáró ok minden mérnöki szakmában.

A kert szélén egy borzas szajkó mászkált a fűben, majd a közeledtemre felröppent a kerítésoszlopra. Nem igazán tartott tőlem, ott illegette magát jobbra-balra és csak akkor szállt tova, mikor már egészen megközelítettem.

Ahogy kicsit csökkent a forróság, elmentem még egyszer a dombtetőre, immár kezemben a kinyomtatott helyszínrajzzal. A telek valódi helye kb. 300 méterrel odébb volt, a villanyoszlopokon kiszámolva egész pontosan meg tudtam állapítani. A növényzet itt is ugyanaz volt, mint az egész domboldalban, a parlagfű-veszély tehát véglegesen elhárult. Ami azt illeti, nem sok különbség volt az igazi telek és a között, amit mi annak hittünk. De a lényeg, hogy az öcsém az igazit nézte meg vásárlás előtt.

Ágicza megint virágokat ültet. Pici cserepek százaiba morzsolt virágföldet, majd cserepenként 2-3 magot elültetve egy újabb növényágyás alapjait tette le. A déli terasz sarkai kívül esnek az íves kőfalon, ide eredetileg néhány nagy dézsában növényeket képzeltem el. De most be kellett látnom, hogy ez a két sarok ideális palántakeltető hely, mert nem rúgom fel véletlenül és az esőztető sem mossa ki a földet a kis cserepekből.

Remek hírt találtam egy építészeti fórumon: módosítottak a tervezési jogosultság feltételein, és aki É2-es tervezőnek megvan az 5 év szakmai gyakorlata, annak alanyi jogon meg kell adni a vezető tervezői (É1-es) jogosultságot. Normál esetben az öt évente esedékes megújítás alkalmával, de mivel én egy hónapja újítottam meg helyem a névjegyzékben, ez nem lenne túl kedvező. De a tag külön kérésére azonnal is átsorolják. Ezt fogom tenni, hétfőn telefonálok a kamarának, megkérdem a pontos tennivalóimat és kapom az É1-et. Nem mintha most új névjegykártyákat nyomtatnék '...okl. építészmérnök, vezető tervező...' titulussal. Nem szeretnék 2000 m² feletti épületeket sem tervezni. De vezető tervezőként végre nekem is jogom lesz megrajzolni egy kibaszott árnyékolót az V. kerületben, és ez nagy megnyugvást jelent számomra

Maestro, 2006. 07. 21., péntek #

Ma pedig olyan meleg volt, kiegészítve valami melegfront-jellegű hatással, hogy szinte egész nap csak aludtunk. Gyorsan elmentem a könyvelőhöz, aztán már csak néha keltünk csak fel anyázni egyet, hogy milyen meleg van még mindig. A macskák tikkadtan hevertek szerteszét a lakásban. A tökéletlen Krampusz pedig ismét a nyugati ablak előtt hevert a napsütésben. Már attól folyt rólam a víz, hogy ránéztem. A kis drágaság pedig csak feküdt kéjesen elnyújtózva, a koromfekete bundája legalább 70 fokos, és ő elégedetten dorombol csak úgy magának. Most már biztos, hogy ez a macska csak tévedésből került hozzánk és igazából sivatagi exportra szánták.

Este, mikor kicsit hűvösebb lett, Nyafika feltápászkodott és elment vakondra vadászni. Ilyen melegben ez az egyetlen vadászati technika, amit a túlhevülés veszélye nélkül gyakorolhat. Lényege annyi, hogy odaáll egy vakondtúrás elé, és feszülten figyeli, nem jön-e ki a vakond. Láthatóan nem számol azzal az eshetőséggel, hogy a kiszemelt zsákmány esetleg máshol is kijöhet a földből, de nem is ez a lényeg. A kertnek az a része félig-meddig már árnyékban van, és az egerekkel ellentétben a vakondtúrás nem szalad el, tehát kényelmesen ülve is szemmel tartható.

Csak úgy mellékesen jegyzem meg, hogy a képen látható Nyafi-sziluett a megszólalásig hasonlít a képregényünkben már régóta alkalmazott sematikus macskafigurára. Az ember szinte meg sem tudja mondani elsőre, melyik a fotó és melyik a rajz:

Voltunk fent a hegyen, megnéztük Miklós telkét. Ahogy vártuk is, parlagfű nincs rajta, mindenféle mezei növények és néhány kisebb cserje tenyészik rajta nagy egyetértésben. Viszont nagyon pozitív élményünk volt egy kutya és a gázpisztoly viszonyával kapcsolatban. Az történt ugyanis, hogy leesett a fényképezőgépem objektívsapkája és vissza kellett mennem érte. A sarkon lévő nyaraló harcias házőrző kutyája pedig megunhatta az állandó jövést-menést, mert kiszökött valahogy és nagy ugatva rohant felém. Ági mögöttem volt, távolabb, a kutya meg csak rohant felém acsarkodva. Még messze volt, és volt két néni is arrafelé, ahonnan jött, ezért csak ráfogtam a pisztolyra és vártam, közelebb jön-e. Megérezhetett valamit, mert megállt és csak nézett rám. Aztán a néni visszahívta és bezsuppolta a kerítés mögé. Jobb azért így, hogy nem kellett lőnöm. Én is megmenekültem némi kellemetlenségtől, de a legtöbbet egyértelműen a kutya nyert a dolgon...

Ágiczának még mindig nagyon tetszik az a domb, ahol még annak idején néztem telket, de nem vettük meg az ára miatt. Azóta valaki megvette azt a telket, ketté osztotta és a Dunához közelebbi felén épített egy amerikai stílusú faházat. A teraszáról totálban látható a naplemente. Ilyenkor mindig azon gondolkodunk, hogy nem lett-e volna jobb itt építkezni. De az üdülőövezet nagyon zajos, a vonat és az autók is felhallatszanak, meg az a sok szomszéd körben, aki mind hétvégén megy ki füvet nyírni... De az milyen jó poén lenne, venni egy nyaralót a hegyen. Útközben találtunk is egy eladót, de nem volt ott senki, telefon meg nem volt nálunk, így nem tudtunk utánaérdeklődni.

Amivel furcsa volt szembesülni, hogy a nap másfél órával később megy le, mint ahogy mi látjuk. Itt nálunk eltűnik a domb mögött, az égbolt világos marad, de a levegő kezd lehűlni. Közben a hegytetőről nézve még van máfél óra, mire lemegy a nap. Ebben a melegben ez valóságos áldás, de télen éppen elviselném még egy-két órával tovább is a napsütést.

Jut eszembe, kedden megbeszéltük az árnyékolók dolgát is. Ágicza belátta, hogy egyhamar nem lesznek meg az általa megálmodott bútorok, de valami otthonosat már nagyon akar a házba. Szerintem éppen elég otthonos a 'macskagyűjtemény és a kicsi feleség' c. állandó kiállítás, de ő többre vágyik. Ezért hát függönyök lesznek a nappaliban a nagy tolóajtók előtt, és megoldjuk valahogy a kerek ablakok árnyékolását is függönyökkel. Valami fent fixen rögzített, két oldalt félrehúzható függönyök lesznek felakasztva.

És, hogy ne unatkozzunk a hétvégén, megint ellátogatott Zebegénybe DJ Takony és népi zenekara. Új cuccot vehettek, vagy csak még bátrabban tekertek a hangerőn, mert az egész völgyet betöltötte a tucc-tucc-tucc. Tucc te, ha akarsz, köcsögdudás... A gyep viszont kiváló állapotban lehetett a telkükön, mert hangosan dicsérték: 'Ez bazmeg ez ám a jó fű!'. Hajnalig ment a zene, mindenki remekül szórakozott a faluban. Oda kellett volna lopózni és lefényképezni őket, aztán hatalmas pénzekért eladni a képüket kampánycélokra valami abortuszpárti szervezetnek.

Maestro, 2006. 07. 20., csütörtök #

Most írt a kisebbik öcsém, hogy nézzük meg a telkét, nem parlagfüves-e. Holnap majd kimegyünk megnézni, bár tavaly egyáltalán nem volt azon a környéken, amolyan masszív mezei növényzet van arrafelé, nincs már esélye az új jövevényeknek. Viszont a telkünk előtt láttam parlagfüvet, ott irtanunk kellene. Illetve a fenét nekünk, nemrég emlékeztetett minket az erdészet, hogy az az ő területe, pontosabban ők kezelik. Sajnos, amíg kint tároljuk a maradék követ a telek előtt, addig nem nagyon ugrálhatok, de azért elképzeltem, milyen levelet írhattam volna nekik. Természetesen egy ügyvédi irodától kapták volna, és kemény hangon szólította volna fel az erdészetet arra, hogy azonnali hatállyal parlagfűmentesítsék a kezelésükben lévő ilyen és ilyen helyrajzi számú területet...

Már kerestem vállalkozót a lekaszálásra, de kicsit drágának tartom, valószínűleg mi fogjuk kiirtani kaszával és/vagy kézzel a telek előtti gyomot. Vagy fogom magam és leszórom az egészet gyomirtóval. Csak aztán tényleg el kellene vetni azt a vadvirágos rétet, akkor többet nem is hajtana már ki.

Most döbbentem rá, hogy sokkal-sokkal jobban kellene reklámoznunk a weboldalunkon a ténylegesen 3D-ben történő tervezést. Nekem természetes, hogy ide-oda húzok a modellben falakat és bútorokat, ezekről azonnal térbeli nézeteket csinálok és ezek alapján döntök. De aki végigcsinált egy tervezést papíron és 2D-ben gondolkodó tervezővel, annak határozottan imponál a valós idejű tervezés látványa.

Más nem is igazán történt, szidtam a fülledt meleget és svédországi székhelyről ábrándoztam. Egész nap az esti tervegyeztetésre készültem, majd este tervet egyeztettem. Utána viszont nagyon jó kis filmet néztünk meg lazításképpen, Femme Fatale a címe. Pörgős akció, némi krimi, jó nőkkel és sok meglepetéssel egészen a végéig. Általában nem szokott váratlanul érni a filmek befejezése, de itt sikerült meglepniük az alkotóknak.

Este még megírtam az elmúlt néhány nap blogját. Ilyenkor döbbenek rá, hogy komoly időm rámegy erre, naponta több óra. Néha elgondolkodom, mi lenne, ha nem írnék semmit utólag, ha egy nap nem volt már energiám írni, akkor az a nap kimarad és kész.

Maestro, 2006. 07. 19., szerda #

Olyan szép idő volt az elmúlt héten, erre most megint itt van ez a rohadt kánikula. És én még nem ülhetek be a tóba, mert félig begyógyult lyukakkal a hasamon ki tudja, még a végén elsüllyednék. Inkább nem kockáztattam, és próbáltam a házban hűs sarkokat találni. Reggel azzal kezdtem, hogy jól átszellőztettem a házat, és beüzemeltem az esőztetőt a kis tó környékén. Valamiért a fotókon a fele sem jön át annak, amit élőben látok, a vízsugarak fotózásának is meglehet a maga saját technikája.

Aztán meglocsoltam a kert hátsó részét is, a nagy tó környékén és hátrébb, egészen a kerítésig. Itt legalább valami kicsi látszik az esőztető vízsugaraiból, a kerti pergola középső oszlopa mellett.

Délután elmentem Pestre, hoztam mulcsot is, de most csak utánfutó nélkül, amennyi a kocsiba fért. Ahányszor mulcsért megyek, mindig ott megyek el a Csömörre vezető út mellett, de mindig sietek odafelé és sietek valahová utána is. Most végre volt annyi időm, hogy megnézzem az ott épülő munkámat. Nagyon szépen haladnak, már a tetőtérben húzzák a főfalakat, hamarosan jöhetnek az ácsok is. Az építkezésen már nem voltak munkások, a tulajdonosok pedig még nem tudtak kimenni, ezért csak kívülről nézegethettem a házat. Mindig jóleső érzés azt látni, hogy szépen épül valamelyik tervem.

Éjjel, ahogy mentem ki elzárni a locsolót, furcsa hangokat hallottam a kis tó felől. Mintha a kis teknős beszorult volna a stég alá, kaparászás hallatszott a deszkák alól. Aztán gyanús lett a dolog, mert az az izé ott nyivákolt is olyan hangon, ahogy a vízbe esett Nyafikák szoktak. Éppen szóltam Áginak, hogy jöjjön le segíteni kimenteni, mikor Nyafika elunta a hiábavaló kimászási próbálkozásokat és a kikövezett tóparthoz úszott, majd csurom vizesen kimászott. De nem jött be a házba, hiába szólongattam az éjszakában. Csak később jött be, mire azonnal elkaptam és betekertem egy előkészített törülközőbe. Eleinte csak nézett ellenséges tekintettel, mert a nagy frottírgubóban mozdulni sem tudott. Aztán ahogy kezdett felmelegedni, úgy dorombolt egyre hangosabban, lassan már megközelítette a traktor-hangerőt. Dorombolt még akkor is, amikor Ágiczával kicsomagoltuk és alaposan végigtörölgettük. Egy darabig tűrte, aztán megelégelte és elviharzott a tetőtér felé.

Maestro, 2006. 07. 18., kedd #

Ezúttal hajnali hat óra felé érkeztek meg a szippantósok, és ez teljesen felborította a bioritmusomat. Még félig kómában, csíkszeműen álltam a szennyvíztároló mellett, gépiesen társalogva a gép kezelőjével. Egyebek mellett megemlítettem neki azt is, hogy számításaim szerint most éppen ki fog ürülni a tároló. És láss csodát, már csak a szívózsompban maradt néhány vödörre való matéria, mikor megtelt a tartálykocsi és abbahagyta a szívást. A szippantós elismerően nézett rám, hiszen a legtöbb ember azt sem tudja, hány köbméteres egyáltalán a tárolója.

Délután elrakodtuk a köveket a kocsibehajtó másik ágáról és kimértük a lekövezni való területet. A köveket mindenféle kerti szegélyekhez hoztuk még annak idején, de a gazolás és a mulcsterítés fontosabb volt, először azzal kell elkészülnünk, a kövek jobban ráérnek. Bár már egészen jól vagyok, a lyukak a hasamon azt mondták, hogy még ne emeljek túl nagy köveket. Ezért hát szégyenszemre csak az apróbbakat szállítottam át a fűben álló kupacba és segítettem Ágiczának a legnagyobb köveknél, míg a közepeseket ő vitte egyedül.

Hamarosan megtisztítottuk a behajtót a kövektől. Úgy látszik, ennek ez a sorsa, mindig dolgozunk vagy tárolunk rajta valamit, másfél év alatt talán csak 1-2 hónapon át használtuk és tolattunk úgy a telken, ahogy azt elterveztük. Utána kocsiba ültem és kis gyakorlás után lassított üzemmódban bejártam a behajtás és manőverezés fázisait, miközben Ági félbe hajtott zsákokkal kirakta a földön a leburkolni szánt terület határait. Még párszor be- és kiálltam, közben folyamatosan korrigáltuk a határvonalakat. Nem akartam túlságosan kicentizni, hiszen minden családban akadhat valaki, akinek gondot okoz éjjel a tolatás, még egyenes úton is. Meg aztán körbe is kell tudni járni az autót, kipakolni belőle a bevásárlást, stb.

A lézeres távmérő helyből számol területet is, így a burkolandó felület kiszámítása egészen gyorsan ment. Ha a kerítésig burkoljuk, akkor 75 m², ha csak a szorosan vett fordulót kövezzük ki, akkor pedig 50 m² körül lenne. Ágicza nézegette egy darabig, aztán azt mondta, ez még ráér, most inkább törlesszünk a tartozásunkból, a behajtót pedig majd felszórjuk zúzottkővel.

Ahogy végiggondoltam, az előkertet csak kellően átgondolt módon érdemes rendezgetni, mert most egész jól működik. Legalább olyan jól, mint az átmeneti konyhabútor vagy az ipari filc a tetőtér padlóján. Vagyis mindenképpen kell vele valami végleges megoldás, de nem kell vele annyira sietni. Tervünk pedig van elég, de egyszer rendesen le kellene ülnöm megtervezni az egészet. Azt meg jó lenne rendesen rákészülve megtenni, nem a napi munkám után még hajnalban kicsit foglalkozni vele.

A kerítésünk előbb-utóbb az általam megálmodott kőkapu lesz, de ehhez még meg kell győznöm a főépítészünket. A hóolvadáskor befolyó vizek ellen megcsináljuk azt a kis támfalat a keleti és az északi oldalon, de ez nem olyan sürgős, így is megvagyunk valahogy. A ház mögött szeretnék lekövezni egy 10x2 méteres sávot, ez lenne az univerzális favágó-tároló-céllövő terület. Itt most gyep van, végül is ezen is megoldható az összes fenti funkció, úgyhogy ez is ráér. A nagy sziklák köré Ágicza fehér murvával felszórt kőkertet képzelt el. Ebből most annyi lesz, hogy kiirtjuk a méteres gazt, és addig is bevetjük a területet igénytelen, vadvirágos fűmaggal (élénk helyeslés a tulajdonostársak sorából). A telek előtti területtel ugyanez a tervünk, oda értékesebb növényt nem is akarunk telepíteni, hiszen bármikor feltúrhatják valami közmű miatt. A kertbe viszont ültetünk kellene még néhány fát, e célból Ágicza egy gödöllői kirándulást javasolt. A kocsibehajtót pedig egyelőre felszórjuk egy kis zúzottkővel, és amíg az bírja, addig kitaláljuk, hogy érdemes-e leköveztetni az egészet vagy nem.

Maestro, 2006. 07. 17., hétfő #

Most, hogy Ági is itthon volt, alaposan átnéztük azt a tervet, amit még pénteken küldtek el nekünk a lépcsősök jóváhagyásra. A korlát rúdjain változtattunk egy kicsit, mert eredetileg az alábbi képen szereplő díszesebb elemet egy teljesen sima négyszögletes rúddal kombináltuk. Végül is egyszerűbbé tettük a dolgot és csökkentettük a lehetséges hibák esélyét, egy az egyben a 'Birnau' fantázianevű kovácsoltvas korlátrácsozást kértük:

A korlátok tetején hajlított tölgyfa fogódzó lesz, de ahogy elnéztem a rajzokat, ez csak a lépcsőnél lesz tényleg hajlított, a födémnyílásnál íves átmenet helyett kis kihagyás lesz a sarkoknál és egyenes darabokból rakják össze. Erre rákérdeztem, de felemás eredménnyel: a 135 fokban csatlakozó két vízszintes elemet éppen meg tudják csinálni íves átkötéssel is, de a lépcső felmenő korlátját nehéz lenne összekötni a hozzá csatlakozó vízszintes elemmel. Nem lenne éppen lehetetlen, de azt csak itt a helyszínen tudnák megcsinálni. A lépcsőre, mint egységes szerkezetre már a gyárban ráidomítják a korlátot, de ha az egészet egyben akartam volna, akkor mindent itt nálunk kellett volna legyártaniuk, mert egy 4-5 méteres térgörbét nem tudtak volna visszavinni a műhelyükbe a befejező munkálatokhoz. Így végül maradtunk a terv szerinti karfamegoldásnál. Azt hiszem, elég jól néz ki ez a lépcső ahhoz, hogy ennyit még elviseljen.

A napot rendereléssel töltöttem, Ágicza pedig reggeltől estig a kertben tett-vett. Egy topmenedzser veti rá magát egy hét nyaralás után úgy az e-mailjeire, mint ahogy Ági nézett végig minden növényt, kibírták-e az én locsolási módszereimet. Holnaptól aztán nekiáll dolgozni, mert van még a régi munkáiból is és bármikor befuthat egy-két telefon a múlt héten adott ajánlatainkkal kapcsolatban. A fotóit sem volt ideje átválogatni, de néhány építészeti vonatkozásút most berakok, mert egy csomó minden jutott róluk az eszembe.

Először is, azon a vidéken nem divat az oromfal. Nekem ez kicsit furcsa volt, mert ha csak lehet, oromfalas tetőket tervezek, több okból is. Itt azonban nem így gondolták. Szépen karbantartott, hagyományos parasztházak mindenfelé, de mind lekontyolt tetővel néz az utcára. De legalább e tájon nem olyan idegen a sátortetős kockaház :-)

Egy háromszor nagyobb és rondább gerendaház mellett - feltehetőleg gondnoki lak funkcióval - volt egy kis kőház testvérke, ami egész jól nézett ki, az itt-ott feltűnő igénytelen betonozás ellenére is. Kicsit nagyobb ereszkinyúlás kellett volna még neki, és tökéletes. Van a kőházakban valami igen ősi és mesebeli, ami minden embert megfog.

Ha egyszer nagyon gazdag leszek, veszek egy akkora erdőt, hogy a közepén álló dombról is csak a saját birtokomat lássam. Oda, ha esetleg nem kőből építenék házikót, akkor valami ilyen faházat csinálnék. Kezd meggyőződésemmé válni, hogy a házaknak van egy emberi és isteni törvényeknek még megfelelő maximális nagyságuk, olyan 100-120 m² körül. Ami ennél kisebb, azt már nagy akarattal lehet csak elrontani, mert az ekkora ház automatikusan otthonos és házikószerű.

A pici háznál már csak egy vár lenne jobb. Nem nagy vár, csak amolyan kuckós jellegű. De kőfalakkal, felvonóhíddal (ez utóbbi persze motorizált és távirányítós :-), az esetleges betörőket illetően pedig pallosjoggal, hiszen ha az én házam az én váram, akkor az én váram aztán végképp az én váram! Állandó lakóhelynek talán túl komor lenne, de a nyári melegben jó lenne a vastag falak között hűsölni, télen pedig a vár fokáról nézni a környező fenyveseket. És talán Ágicza sem pörölne velem annyit, ha bármikor befalaztathatnám a toronyszobába :-)

A lépcsősöknél rákérdeztem még a fémszerkezetek mázolására. Az ajánlatukban ez nem szerepelt tételesen, de egy kész lépcsőbe éppen beleértettem volna és annak idején a felméréskor azt ígérték, hogy megpróbálják belevenni ezt is. Mivel nem jeleztek vissza, hogy bármi probléma lenne, egész nyugodt voltam. Pedig hát lófaszt kapunk, nem festést: most kellett megtudnom, hogy akkora halom pénzbe nem fér bele pár doboz festék, hanem még külön kell fizetni érte. Este beszéltem egy festővel, hogy mennyiért tudnák ők lefesteni a lépcsőt. Sajnos, a festékkel együtt alig lett volna olcsóbb, mint amit a lépcsősök kínáltak, úgyhogy minden ellenérzésem dacára inkább velük festetjük le. Ha minden egy kézben van, akkor nem mutogathatnak másra, ha bármi megsérül és javítani kell. Az ígért másfél hónapból lassan kettő lesz, augusztus második hetére ígérték a lépcső beszerelését. De ha esetleg ezt az időpontot sem fogják tudni tartani, mégis csak kénytelenek lesznek ajándék festéssel kárpótolni a késedelemért...

Maestro, 2006. 07. 16., vasárnap #

Szabadságom utolsó napja teraszon történő üldögéléssel és renderelések előkészítésével telt. Ma csak délután tárgyaltam, egy korábbi munkámon dolgoztunk tovább, lassan kezd végleges formát ölteni ez a ház is. Megkérdezték tőlem, hogy telnek itt a napjaim Ágicza nélkül. Remekül! - kiáltottam fel őszinte lelkesedéssel. Az elmúlt egy hétben kisimultak a vonásaim, vidáman éltem az életem. Nem bosszankodtam semmin, és a hűtő is tele volt kajával. Nekem ez volt a tökéletes nyaralás, a helyszín már úgyis adott volt, csak a nyugalmamról kellett gondoskodni. És egy szerető feleség mindig kitalálja, mire van szüksége az ő urának. Elröppent egy hétre, önként vállalva mindenféle unalmas üvegfestést és hegyen-völgyön át való fáradságos menetelést, csak hogy stresszmentes környezetben gyógyulhassak. Ráadásul, amilyen figyelmes, érkezése előtt egy órával idetelefonált, hogy legyen időm kirakni az örömlányokat és eltakarítani az orgia nyomait.

Aztán a jelzett időben meg is érkezett az én kis asszonykám és vele mindaz, amit az idilli állapotok ellenére nélkülöztem az elmúlt héten. Először is a pizzának láttam neki, a műtét óta végre nem úgy harapok bele a sonkás pizzába, hogy esetleg rohammentő lesz a vége.

Ágicza nagy halom fotót csinált, közben többször is áttöltve a pendrive-ra a memóriakártya tartalmát. Majd mesél bővebben is, ha lesz kedve ill. ideje, addig is egy-két képet betettem ide, hogy legalább azt lássuk, merrefelé járt.

A fenti képen az alkotótábornak szállást adó falu látható, ez pedig egy bányató, amit kisebb trükkökkel akár tengerparti szikláknak is fotózhatott volna.

Ezek pedig csak nagy hegyek, mert az üvegfestésen kívül végig ilyenek között túrázott. És ami nem sikerült neki sem a futással, sem a fogyókúrás szerekkel, azt a túra megoldotta: láthatóan fogyott. Ami azt illeti, erre nagy szüksége is volt, hiszen olyan kövér volt már az utóbbi időben, szinte már gurult...

Maestro, 2006. 07. 15., szombat #

Ezt a napot gyakorlatilag kint töltöttem a teraszon, és ebben a szép időben valószínűleg ez is volt a legjobb, amit csak tehettem. Már korán felkeltem, hogy a reggeli hűvös levegővel átszellőztessem a házat. Aztán, ha már ébren voltam, megmelegítettem a hűtőben talált utolsó tál ételt és kiültem a teraszra elfogyasztani. Éppen megettem az utolsó falatot is, mikor eszembe jutott a kis teknős, hogy talán ő is örült volna egy falat sonkának. De akkor már késő volt...

Most, hogy már többet mászkálok a kertben, újra nekiálltam célba lőni is. Tíz méterről már nem jelent gondot mind a 10 lövést a célfeketében elhelyeznem - ha kellő hangulatba tudok kerülni. Ha viszont ideges vagyok vagy másra gondolok, akkor éppen csak bent maradnak a fehér körökön belül. Úgyhogy nem adom fel, keresem a megfelelő technikát és a lelki beállítottságot. A kacsákat szinte már mindig eltalálom, de nem mindig ragadnak le a mágnesre. Ha az alját éri a golyó, akkor nem kap elég lendületet, ha pedig valamelyik oldalát, akkor billegve megy hátra és visszapattan a mágnes melletti műanyagról. Szóval, már szinte minden lövésemre megkondulnak az acélkacsák, de egyelőre még több a sebesült, mint az egyből leterített telitalálatos.

Aztán szépen eltelt az egész nap mindenféle tárgyalásokkal, este hatkor is még ugyanúgy a teraszon ültem. De nem bántam, mert nem volt olyan rohadt meleg, járt a levegő rendesen, kimondottan jólesett ott ülni a kert közepében, de mégis árnyékban és asztalnál, széken. Munkákról tárgyalni is szeretek, érdekes feladat 2-3 óra alatt meggyőzni arról az érdeklődőket, hogy érdemes velünk terveztetni. Persze, a sikert még nem akarom elkiabálni, jelenleg három ajánlatunkra is várjuk a választ. És ugye csak az a munka biztos, amire meg is kapjuk a megbízást, a többi csak beszélgetés. Bár ettől még egyáltalán nem sajnálom az ilyen alkalmakra szánt időt. Már több száz családdal beszélgettem el a leendő otthonukról, és rengeteget tanultam közben magam is. Több okból is ragaszkodom a személyes találkozókhoz, ezek közül az egyik éppen az, hogy jó időtöltés egy újabb családdal az otthonukról beszélgetni. Még húsz év gyakorlás, aztán csak ránézek az emberekre és felskiccelem a házukat :-)

Este még egy látogatóm volt, egyik kedves olvasónk éppen itt járt a Duna-kanyarban. Minden feltételnek megfelelt (bejelentkezett telefonon és csokit is hozott magával), úgyhogy a második tárgyalásom után még egy újabb órát kint töltöttem a kertben beszélgetve, már amúgy is teljesen átálltam a kinti üzemmódra. Este aztán már csak blogot írtam, és mentem aludni, mert ha mozgalmasan is telt el a mai nap, azért elég fárasztó volt.

Maestro, 2006. 07. 14., péntek #

Már régóta foglalkoztatott az a kérdés, hogy mi célból vágnak fát a szemközti erdőben és meddig terjed majd az irtás területe. Most, mikor éppen mentem ki megnézni a postát, éppen ott találtam a favágót, aki egyébként a tehenes szomszédunk. Kiderült, hogy ő termeli ki ezt az erdőszakaszt, és először az út mellett végig ki akarta irtani a bozótot, de végül csak ott csinált pár teherautónyi helyet, ahol most is látszik egy kis világosbarna folt az út mellett az erdőben.

A keleti panoráma tehát megmarad gyakorlatilag érintetlenül. Készítettem egy fotót a nyugati oldalról is, ott pedig abszolút változatlan minden, már ami a fákat illeti. Most nézem, hogy a vadszőlő kezdi azért lassan kirajzolni a térben az északi kerítés vonalát is. Ha a telken állok, még nem ilyen markáns a zöld kordon, inkább csak dísznek tűnik a kerítés tetején.

A ház melletti vadszőlőm ismét nagyot nőtt, már ki kellett húznom a létrát két részesre, hogy felérjem a tetejét. Elkezdtem terelgetni a déli homlokzat felé is, másik irányban pedig a nyugati homlokzat irányába. A nyár végére tényleg be fogja nőni a házat. Jövőre pedig már irtani fogom, hogy kilássunk az ablakon... Bár, akár be is nőhetné a nyugati ablakot, legalább nem kellene drága árnyékolót vennünk. Télen pedig úgyis lehullatná a levelét, tökéletes megoldás lenne.

Este még volt egy tárgyalásom, és a legszebb az egészben, hogy egészen univerzális ajánlatot adtam: egy család otthonának megtervezését vállaltam és kész, aztán a lehetőségek függvényében ez jelentheti egy meglévő ház tetőterének beépítését, vagy földszintes hozzáépítést, de akár a ház teljes lebontását és egy új építését is a helyén. Igazából nem is ez a lényeg, hanem hogy adott igényekhez megtaláljuk a legjobb megoldást és azt tervezzem meg részletesen.

Mindig nagy örömömre szolgál, ha egy leendő építtető nem csak olvasta az ars poeticánkat, de maga is így gondolja és éppen ezért keresett meg minket. Meg azért, mert fiatalok és kreatívak vagyunk. Ez jólesett, de aztán elgondolkodtam, mi lesz akkor velem 50-60 éves koromban? A jó fej fiatalok már fel sem hívnak, mert egy begyepesedett vén fasznak gondolnak - és ki tudja, talán az is leszek. Ellenben a sznobok megtalálnak, mert sikk lesz a köreikben velem terveztetni... Nem biztos, hogy meg akarom ezt érni.

Maestro, 2006. 07. 13., csütörtök #

Ma is folytattam a locsolkodást, de most a ház előtti füves részt esőztettem kora reggeltől, amint az alábbi látványos fotó is bizonyítja. Élőben sokkal-sokkal látványosabb volt, de így is alig menekült meg a fényképezőgép a lelocsoltatástól, ezért megelégedtem ezzel a képpel is:

Ma kellett visszamennem a kórházba varratszedésre. Mivel hálapénzt elvből nem adok, nem is adtam soha életemben (mégis túléltem eddig a kórházi kezeléseimet), most sem vittem, nem is lett volna miből. Azt viszont fontosnak tartottam, hogy egy-egy nagy virágcsokrot adjak az orvosaimnak. Fogtam hát a metszőollót és körbejártam a kertet. Ilyen csokrokat sikerült összeállítanom:

Már útra készen álltam, mikor kiderült, hogy Márti néni csak délutánra tudja odaadni a lánya kocsiját, ezért át kellett szerveznem a kórházi időpontot is. És még jó is, hogy odatelefonáltam, mert egy sürgős műtét miatt délelőtt órákat várhattam volna a főorvos asszonyra, így viszont megbeszéltem szépen délutánra.

Addig is nézelődtem tovább a kertben. A déli terasz elé például Ágicza napraforgókat telepített, amik időközben észrevétlenül egész magasra megnőttek. Ha az asztalnál ülök, akkor már rendesen takarják is a teraszt. A futórózsák még nem rohamozták meg a pergolát, addig marad a napraforgós árnyékolás illetve a vászon árnyékoló. Aztán pár év, és befutják a rózsák a pergolát.

Kerestem a kis teknőcöt is, de hiába vizslattam a kis tó felszínét, nem láttam az ismerős kapálódzást. Hoztam a hűtőből egy kis sonkaforgácsot, és folytattam a keresést a nagy tónál is. A hídról már láttam is a hűséges kis rajongómat, teljes erejéből igyekezett felém a vízben. De még előbb át kellett kelnie a tavirózsákon. Ez teljesen nevetséges volt, félig felmászott egy levélre, mire az hirtelen lesüllyedt alatta a vízbe, akkor leúszott róla és jött a következő levél. Igazán megdolgozott azért a pár falatért.

Délután aztán beültem egy kis Daewoo Kalosba és elindultam Vác felé. Elég furcsa volt, a kuplung minden ellenállás nélkül szaladt be a padlóba, a szervó nélküli kormányt viszont jól meg kellett tekerni. De hamar belerázódtam, és szépen odaértem a kórházba. Ott először is megkerestem a nővérkék központi pultját és átadtam nekik virágaimat. Aztán az altatóorvost kerestem meg, de ő éppen altatott, úgyhogy az irodájában berakta egy vázába a nővérke. Az engem műtő főorvos asszonynak személyesen adhattam át, ő pedig viszonzásul fél perc alatt levagdosta és kiszedte a varrataimat. Kaptam még egy utolsó kötést a következő két napra, és mehettem haza.

A kórház büféjében valami isteni friss és puha piramis-szeletet kaptam, úgyhogy miután megettem, még kettőt kértem belőle elvitelre is. A hazaúton pedig rádöbbentem, hogy igazából iszonyú igénytelen vagyok, és a boldogsághoz nem feltétlenül kellenek anyagi javak. A klíma nélküli kis kocsiban letekert ablakkal a 80 km/h is már merész tempónak tűnt, és épp olyan vidáman dalolásztam magamban, mint Cliókával 130 felett. És voltaképpen melegem sem volt, valamint volt az egésznek valami retro-fílingje, ősi Ladák és Wartburgok műszarfala és kézi ablakemelője jelent meg lelki szemeim előtt. A remek kis túra végén sikerült fillérre pontosan egy ezresért megtankolnom, aztán visszaadtam az autót és újra autótlan földönfutó lettem.

Este hatalmas vihar tört ki tőlünk északra. Nem sokkal utána megérkezett az ilyenkor szokásos áramszünet is, gyorsan kikapcsoltam a számítógépet és - mivel mást úgysem tudtam csinálni - fogtam az állványt és elkezdtem fotózni a villámokat. Eleinte kicsit messzebb, de igen masszív fényű villámok csapdostak. A szokásos dolog bosszantott leginkább, hogy éppen akkor voltak a legszebbek, amikor a fényképezőgép az előző képet mentette el, de azért néhányat így is elkaptam.

Jó, ha észak felől jön a vihar, mert a völgy vonala mentén jobban látszanak a villámok, mint ha a domb takarásában dúl az égiháború. Fotóztam mindenfelé tekergő, egyszálbélű villámokat is, de sokkal szebb volt ez a példány, amelyik számtalan irányba elágazott:

Aztán esni kezdett az eső, ekkor jött az a technika, hogy egyik kézzel nyomva tartottam az exponáló gombot, míg a másikkal 10-15 másodpercenként törölgettem az objektívet. És végre profin megoldottam a villámfényképezés problémáját is! Kaptam egy tippet villámfotózó berendezésről (az első villanásra beinduló távkioldó), de ez csak a gyors tükörreflexes gépekkel használható. Viszont találtam egy olyan sorozatfelvételi módot a gépemen, amelyikben nincs limitálva a készített képek száma. Sorban készíti őket, és közben menti is a kártyára, amíg be nem telik a puffer. Nappali fotóknál ez 8-10 képet jelent, de most jött a nagy ötlet: hiszen a villámokat 4-8 másodperces expóval fotózom, mert akkor még nem lesz túl zajos a kép, de talán kerül rá valami villám. És 4-8 másodpercenként készített képekkel már hosszú perceken át tudok egymás után, szinte elhanyagolható időközökkel fotókat csinálni. Ezzel a technikával készült a következő fénykép, az égen vízszintesen mászkáló, félig felhők mögé bújt, szürrealista villámról:

Nézegettem, még milyen szoftvereket lenne érdemes beszereznünk. A szoftverek terén elég egyértelmű a céges policy: amiből van elég jó ingyenes változat, abból azt használjuk szabadon és boldogan. Ami 20-30 ezer alatt van és valóban jó program, azt megvesszük. Amivel pedig pénzt keresünk, azt megvesszük akkor is, ha néha bosszankodunk a hibáin (hülye Graphisoft például még mindig nem akar felvenni tesztelőnek, pedig lenne mit javítani az ArchiCAD-en). BSA-tagoktól pedig csak akkor veszünk bármit is, ha nagyon muszáj.

Maestro, 2006. 07. 12., szerda #

Mióta egyedül vagyok itthon, látványosan javult az étkezéseim minősége. Ugyanis annyi előre elkészített kaja van a hűtőben, hogy reggel és délben is meleget eszem (estére ilyen melegben elég az ásványvíz és a rágógumi is). Olyan nyugodt, békés itt minden, hogy mióta hazajöttem a kórházból, nem csak a számítógép előtt ülve gyűröm be az arcomba az étket, hanem kiülök a teraszra és csak nézelődöm reggeli közben. Az is növeli az étkezések változatosságát, hogy az asztalnak is mindig más részei vannak árnyékban. Ezért reggel a keleti oldal felé nézek, az erdőt látom és a szikláinkat, délben pedig a tóvidéket.

Ma monstre locsolást tartottam. Először is, megtaláltam a hiányzó két esőztetőnket is, az egyiket a kamra mélyén, a másikat a kerti pergola szélére dobva. Ezidáig együtt kerestem őket, ennek megfelelő méretű helyeken - nem is lettek meg... Aztán rájöttem, hova kell letenni úgy a két körbeforgó jószágot, hogy a déli terasz végétől a kerti pergoláig gyakorlatilag teljes szélességében végiglocsolják az egész kertet. Egy négyszögletes terület persze nem fedhető le két ilyen kis körrel, de a trükk az elrendezésben van, a 'lyukak' ugyanis a tavakba esnek. Jól ment a dolog, de azért lenéztem a vízaknába, nehogy megint kiürüljön a kút. Kiderült, hogy két locsolófej esetén ilyen veszély nincs, de a szivattyú szinte állandóan megy, bár nyomás alatt és ezért nem veszélyes vízhozammal. Félig elzártam a kert felé menő leágazást, amitől a vízsugarak alig gyengültek, de most már meg tudja tölteni a hidrofort a szivattyú és utána pihen is egy kicsit.

Apróbb korrekciókat csináltam a lépcső tervén, például sugaras helyett érintő irányúak lettek a csigalépcső fokok élei, ez masszívabb rögzítési felületet jelent a fokok alatti acél szelvények számára. Aztán beraktam egy fél szélességű plusz fokot, ami már egy szinten van a födémmel. Ezt később annyiban módosítottam, hogy ezt a fokot is teljes szélességűre vetettem, a másik fele ugyanis rálóghat a födémre. Így kicsit nagyobbnak tűnik majd a lépcső, ha felülről nézzük.

A korlát oldalról fog csatlakozni az övlemezhez illetve a födém fagerendáihoz is. A pálcák a rajzon csak jelképesek, a valóságban felváltva lesz egy csavart és egy sima négyszögletes keresztmetszetű pálca. A karfa hajlított tölgy lesz, reményeim szerint nagyon elegáns lesz ez az egész lépcső. Egyetlen probléma azzal lehet, hogy a legalsó lépcsőfok felett kicsit közel suhan el a 11-13. fokok széle. De ezt annak idején már nézegettem, a csőnél 180 centi lesz szabadon az 1. fok felett, a szélén pedig már 220. vagyis még a csőhöz simulva sem verem be a fejem, de csigalépcsőn úgyis a külső harmad körül jár az ember, ott pedig tényleg lesz elég hely. Mindenesetre, különösen magas vendégeink figyelmét felhívjuk majd rá, hogy a korlát mellett menjenek. De ez logikus is, aki magasabb, az szeret nagyobbakat is lépni, amire megint csak a lépcső széle az alkalmasabb.

A kis teknősnek naponta adok egy egész kis adag zsíros izét a karajos felvágott széléről, én azt úgysem eszem meg, ő meg oda van érte. Próbálom megtanítani neki, hogy a kajaadást füttyentéssel jelzem, egyébként viszont nem kellene beleharapni az ujjamba. Illetve, engedem beleharapni, aztán mikor már teljesen visszahúzta a fejét a páncéljába és még mindig a szájába nyomom az ujjam, már nem is akarja annyira megenni, inkább szabadulna tőle. Szegény, tulajdonképpen nem túl intelligens állatka, de olyan lelkesen kalimpálva igyekszik a parthoz, amikor csak meglát, hogy lehetetlen nem szeretni.

Ma már kicsit dolgoztam is, egy látványterv utolsó módosításait és mindenféle színvariációkat csináltam meg és töltöttem fel a megbízók tárhelyére. Sok dolgom ezzel már nem lesz: megnézik, megírják a végső döntéseket a kérdéses pontokat illetően, aztán Ágicza gépének lesz 1-2 napi elfoglaltsága.

Ahogy este mentem ki a kertbe, Nyafika ott feküdt a terasz végénél a fűben. Meglátott, nagyot nyújtózott és befordult azzal az aranyos 'pocakolj meg!' nézéssel, amivel ilyenkor várja a szokásos pocakolást. De ma fotót szerettem volna készíteni róla, ezért egy darabig várt, majd hatalmasat ásított, én pedig lefotóztam.

Sajnos nagyon kis felbontásra volt állítva a gépem, ezért hiába volt tökéletes az expozíció, nem lett elég részletgazdag a kép. De a macskák nem szoktak sorozatban ásítani, általában ébredés vagy pihenés után egyet, aztán aznapra annyi volt. De szerencsére eszembe jutott, hogy az ásítás ragadós. Ránéztem, beállítottam a fényképezőgépet Nyafikára, majd szemkontaktust kerestem vele és ásítottam egy hatalmasat. A módszer bevált, válaszul ő is ásított még egy nagyot:

Ágicza még mindig nyaral, én meg nem akartam telefonokkal zaklatni, a nyaralásnak éppen a kikapcsolódás a lényege. A héten letárgyalok számára néhány újabb munkát, aztán jövő héttől ő is újra részt vesz a cég életében. De addig hadd pihenjen és szórakozzon. Mi is remekül mulatunk itt, versenyt ásítozunk Nyafikával :-)

Építési napló, 2006. 07. 12., szerda #

34 fok, napos idő. Nagy tó szegélyének kövezése az átfolyónál .

Maestro, 2006. 07. 11., kedd #

A ház körül úgysem tudtam sok mindent csinálni. Szép megfontolt mozdulatokkal azért beüzemeltem egy locsolófejet a kertben, hogy a gyep ne száradjon ki teljesen. A kerítés melletti sövénynövényeket eddig is naponta locsoltam, és most nézem, hogy nőttek is rendesen. Nincs nagy lombjuk, de a méteres magasságot nagy részük már túl is lépte. A rekorder az a példány, amelyik a kerti vízelosztó szerkezet tövében nő. Az már embermagas, mert arrafelé mindig csurran-cseppen valami víz. Ha lenne még két kutunk, egész nap locsolnám az egész kertet és pár hónap alatt egész vadon nőne a kertben.

Krampuszka tegnapi halálugrását így egy nap távlatából is még jelentős eseménynek érzem, ezért képregényben is megemlékeztem róla:

Egy kérdésük volt a lépcsősöknek, mégpedig a korláttal kapcsolatban. A hajlított fakorlátot ugyanis általában egy laposacélra szokták rádolgozni, de az a laposacél a mi esetünkben javarészt térgörbe alakú lenne, amit kovácsolni kellene, nem lehet csak úgy meghajlítani a laposvasat. Ezért a másik rögzítési technikát javasolnák, aminek lényege, hogy nincs laposvas, hanem a korlát tartóoszlopainak lenne hengeres a vége és ezt ragasztják bele a karfába mart lyukakba. Ezzel kapcsolatban az volt a kérdésük, hogy mivel négyszögletes keresztmetszetű tartót választottunk, hogy legyen hengeres. A ferde korlát miatt kilátszana a fába menő hengeres toldat egy része, vagy pedig kézzel kellene kireszelni a hengerességet egy tömör négyszögacélból. Mondtam nekik, hogy amint az köztudott, ha elrejthetetlent kívánunk elrejteni, akkor hangsúlyos elemmé kell tenni. Nem sunnyogva reszelgetni és bízni benne, hogy senkinek nem tűnik fel, hanem egy markánsabb elemmel még korábban váltani a szögletes és kerek keresztmetszet között, és máris nem gond a kilátszó hengeres szár:

Egyre fejlődik a környékbeli zenei élet, ma például cserkészek vonultak el a ház előtti úton, régi katonadalokat énekelve. Határozottan jobban tetszett, mint DJ Takony tuc-tuc zenéje. Nem tudom, rézfúvós zenekarok szoktak-e teljes felszereléssel túrázni menni, de annak is meglenne a maga hangulata.

A hétvégét ismét teleszerveztem, az egyik csak egy ismerkedő beszélgetés lesz, de a másik rendes munkavégzés, egy korábbi tervünk vázlattervének újabb egyeztetése. Nem fog még menni 8 órán át, de azért így is haladni fogunk a munkával. Nem is tudom, hogy került szóba a notebook témája, de kiderült, hogy egyéb számítástechnikai termékek mellett ilyesmikkel is foglalkoznak. És valószínűleg még elfogadható áron tudnak szerezni új gépet. Persze, nem egy erőművet, de nem is valami 486-os roncsot. Néha érkeznek hozzájuk kifutó modellek, amit már nem vesznek meg a sznobok, mert van náluk újabb, de attól még márkásak, garanciálisak stb. Nekem pedig a kertben levelezni, tóparton blogot írni untig elég, nagy szükség esetén pedig még azon is elberreg az ArchiCAD (ha az irodai matuzsálem gépünkön is megy valahogy). Nem tudni még, mikor lesz éppen ilyen gép, de emberünk már rajta van az ügyön. Ehhez fog kapcsolódni egy wireless hálózat kiépítése, amit - ha már nekiállunk - szeretnék profin megoldani. Nem csak a mi két gépünket fogja drót nélkül összekapcsolni, plusz a notebookot egészen a kert végéig, hanem a vendégeink is rácsatlakozhatnak majd.

Este egy idegen macska tűnt fel a teraszon, csak nézett befelé. Nem kóbor macskának tűnt, inkább valakinek a felfedező kedvű macskája lehetett. De én még macskaszinten is fontosnak tartom a területünk védelmét, úgyhogy kiengedtem Tappancsot, rendezzék le egymással a dolgot. A tárgyalások eredményesek lehettek, mert azóta nem bámult be még egyszer és Tappancson sem láttam sérülést. De szerintem nem is verekedtek, Tappancs emberi viszonylatban a 120 kilós kigyúrt állat kategóriája lenne, akiben csak egy minimális életösztön is van, nem áll le vele verekedni.

Maestro, 2006. 07. 10., hétfő #

Ágicza nem rögtön reggel indult, előtte még átment Szobra a háziorvosomhoz, leadni a kórházi papírokat. Most először fog előfordulni, hogy végre nem a cégünk fizet a TB-nek, hanem a hónap közepétől a végéig terjedő időszakra én kapok valami kis táppénzt. Azt azért nem hiszem, hogy egészen a hónap végéig csak pihengetnék, de ezt a hetet még csak laza munkával és sok pihenéssel terveztem eltölteni. Végül is, másnak a drága nyaralásán sincs az apartmanhoz olyan tóparti terasz, mint itt nálunk... Süt a nap, a hűtő tele kajával, az asszony távol - megvan a békés, nyugodt nyaralás minden feltétele :-)

Az ecetfa nem adta fel. Tavaly kettéhasította a szél és én hiába kötöztem össze, a törés felett már nem hajtott ki. Most viszont meglepetten láttam, hogy alatta két nagy oldalágat is növesztett, és (bár földszintes kivitelben) de újra van lombja. Hát csak így tovább, kis ecetfa!

A nagy tó vize még mindig kristálytiszta, pedig már rendesen benne vagyunk a nyárban. Egy kis fonalas alga van a szélén, de azt Tappancs rendszeresen ritkítja, nekem nem is kell mostanában algátlanítanom. Tappancs ugyanis kötelességének érzi, hogy minden nap hozzon valami Ágiczának ajándékba. És ha éppen nem sikerül egeret vagy madarat fognia, egy-egy megtermett algacsomót halászik ki a tó széléről és azt hozza be büszkén.

Most, hogy DJ Takony feltehetőleg a Balcsin sütteti a nappal daliás testét, egész csendes a völgy. Valami énekszó hallatszott ugyan az Almáskert Fogadó felől, de a kedélyes délutáni éneklés után még haza is kell menni, úgyhogy ezek a vendégek nem olyan veszélyesek.

Krampuszka idáig nem nagyon közeledett hozzám, biztos nem volt ínyére a kötszer-, fertőtlenítő- és kórházszag. Aztán idővel rájöhetett, hogy attól még én vagyok az, mert délelőtt kedveskedése jeléül odasettenkedett mellém az ágyra. És mivel szokatlanul baráti hangulatban volt, a pocakolás kockázatát is felvállalva felugrott a hasamra aranyoskodni. A következő tizedmásodpercek történéseinek leírására talán nem is a repülés, hanem a teleportálás szó lenne a legtalálóbb, olyan hirtelen került át a szoba sarkában található pokróckupac tetejére.

Egyébként, ne aggódjon senki: amint az látható is, a ZeBlog nem úgy egészében lett jelszavas, csak egyes témák. Például az epekő-műtétem részletei már nem tartoznak ismeretlenekre, viszont ismerősök-barátok-családtagok számára megírtam ezeket a napokat is. És erről nem nyitok vitát, a belső szerveim sorsa aztán igazán a legbensőbb magánügyem, basszameg.

Maestro, 2006. 07. 09., vasárnap #

Ágicza ma elszántan betonozott. Először a kis tó szegélyének a maradékát, aztán tulajdonképpen szintén a kis tó szegélyét, csak az átfolyónál. Egyetlen helyen felejtette ki, ahol a nagy tó szegélyéből is felszedtünk egy-két követ, amiket szintén pótolni kellett volna.

Végre kerek egész lett tehát a kis tó szegélye, és ha meglesz a lépcsőnk is, akkor aztán igazán fotózható lesz már a házunk. A képen a szépen kirakott szegély mellett látható a kis teknősbéka is (bekarikázva), amint lelkesen újabb kajára vár.

Most feltűnően sok fecske körözött a tó felett, és végre sikerült is néhányat lefényképeznem, amint éppen lecsap a víz felszínére. Volt, amelyik csak a csőrét mártotta bele a vízbe, de egyszer-egyszer valóságos fürdőt vettek, hatalmas fröcsköléssel egybekötve.

Nehéz szépen elkapni a repülés legszebb pillanatát, amikor éppen lecsap és csak a csőre érinti a vizet. Nem is sikerült, de már az is nagy dolog, hogy legalább a lecsapás utáni pillanatos el tudtam kapni.

Némelyik fecske szépen repült tovább, míg mások meredeken felvágtak a magasba:

Miután elmentek a fecskék, újabb élőlény emelkedett ki a (frissen lerakott) tóparti kövek mögül. Tappancs ott állt lesben végig, egyszer-kétszer még méteres magasságba is felugrott utánuk, de persze nem sikerült elkapna egyet sem.

A napot főleg pihenéssel töltöttem, örök körforgásban a kerti nyugágy, a tévé előtti fotel és az ágy között. Ágicza egész nap főzött, holnap ugyanis egy hetes kézműves alkotótáborba megy a Zemplén közepébe. Estére öt nagy fazék kaját rejtett a hűtő mélye, így talán át tudom vészelni a következő hetet. A kocsi elvitele annyiból érzékenyen érintett, hogy a hét közepén vissza kell mennem a kórházba, de végül Márti nénitől kölcsön kérte a lánya kocsiját, azzal be tudok menni Vácra és nem kell a melegben gyalogolnom, vonatoznom és buszoznom.

Maestro, 2006. 07. 08., szombat #

Ez a nap is olyan napsütéses melegnek indult, mint a többi. Ma már nem volt sok dolgom itt a kórházban, voltaképpen készültem az elbocsátásra. A kötéseimet kicserélték és kihúzták az oldalamból azt a csövet is, ami egész idáig basztatta a májamat minden mozdulatnál. Rögtön jobban lettem, a sebek gyakorlatilag nem fájtak. Most láttam azt is, hogy az egyik tapasz két vágást is takar, vagyis összesen négy kis lyukat ejtettek táncosnői szőrtelenségű pocakomon.

Jövő héten kell majd visszajönnöm a varratok kiszedése miatt, de mára végeztünk. Felhívtam Ágit, hogy jöhet értem. Épp pár perccel előtte ébredt fel, még egy órát vártam rá, míg a holmimat pakolásztam. Aztán elköszöntem a szobatársaimtól, a nővérkéktől és a doktornőtől, és indultam haza. Ágicza bekönyörögte magát a sorompón belülre, ott várt közvetlenül a bejárat előtt. Vezetési stílusa mit sem változott: kifelé menet addig integetett köszönetet a portásnak, amíg majdnem elütött egy látogató házaspárt. Bár, a kórház kapujában balesetet szenvedni nem is akkora tragédia, itt aztán igazán közel a segítség...

Itthon először is felmentem a hálóba és lefeküdtem. A létrán nem okozott túl nagy nehézséget felmásznom. A kórházi ágyak valószerűtlenül kényelmesek, de a mi lécvázas ágyunk sem marad el sokkal mögötte, nem volt gond tovább aludnom.

Estefelé mentem csak le, megnézni a leveleimet és körülsétálni a kertben. Fájdalmaim nincsenek, de a ragtapaszok és varratok miatt csak kissé összegörnyedve és lassan tudtam közlekedni. Úgymond, öregesen. Öregesnek és elesettnek lenni pedig szopás. Nagyon remélem, hogy előbb halok meg, mintsem hogy akár a testem, akár a szellemem kikopjon alólam.

A macskák lelkesen kerülgetnek, de közel nem jönnek az orvosságszagom miatt. A hanyattolvasást még nem bírtam túl sokáig, inkább filmeket néztem, aztán mentem aludni, mert azért fárasztó volt ez a nap, és még gyenge vagyok. El is határoztam, hogy ezen a héten nem rajzolok senkinek semmit, ennyi pihenés még jár nekem. Aztán szép lassan indul megint a munka, az élet nem állhat meg.

Maestro, 2006. 07. 07., péntek #

Én nem tudom, mi értelme van hajnali fél ötkor felkelteni a betegeket. Mintha nem lenne elég bajunk, még ez a szükségtelenül korai ébresztés is terheli a szervezetünket. De nagyjából ez a legrosszabb, amit a kórházról mondhatok. A nővérkék kedvesek, bár kamaszkori német filmélményeim alapján éppenséggel több és másfajta kedvességet is el tudtam volna képzelni tőlük :-). A viziteken nem voltam túl nagy szám, problémamentes műtét utáni problémamentes lábadozásommal senkinek nem voltam túlzottan terhére.

Azt hiszem, tényleg nem volt hülyeség nem erőltetni tegnap a felkelést. Mára már sokkal jobban voltam, és a reggeli után rádöbbentem arra is, hogy fájdalmaim jelentősebb része a gyomrom megtöltésével meg is szűnt. Délben már rendes ebédet kaptam és a szemközti kolléga nekem ajándékozta az ebédhez járó három szem szilváját. Erre szükségem is volt, mert a csirkemáj és a rizs olyan száraz volt, hogy a hat szilvát muszáj volt egyidejűleg leküldenem, hogy egyáltalán le tudjam nyelni. A vacsorára kapott két szelet kakaós kalácsot olyan mély átéléssel fogyasztottam el, hogy a körülöttem fekvő három betegtársam sorban felkínálta a magáét is. Ez sem jött rosszul, mert mindezt délután négykor kaptuk, a magam adagját egy kicsit szűkös uzsonnaként fogyasztottam el és bizony jól jött este még két adag. A harmadik bónusz porciót meghagytam holnapra, hátha a reggel elmenőknek már nem adnak reggelit (ez utólag bölcs előrelátásnak bizonyult).

A nap második felére már kezdtem beleunni a beteg szerepébe, hát nekiálltam folytatni a munkát. Akivel volt még lezáratlan tervezési kérdésem, azt felhívtam, megbeszéltem a továbbiakat, és szépen el is telt a nap. Olvasni most nem tudtam annyit, mert hanyatt fekve fárasztó tartani a könyvet, felkelni - de még felülni sem - pedig nem volt igazán kedvem, bár ma már segítség nélkül is ment. Este már kicsit sétálgattam is a szobában, hogy edzésben legyek a holnapi hazautazáshoz.

Ma - mivel rá is értem, és kedvem is volt - jóval többet beszélgettem a szobatársaimmal, mint az előző két napon. Alapvetően nem szeretek cél nélkül és felszínesen társalogni, de itt volt kézzel fogható cél, az unalom elűzése. Érdekes, hogy semmi különöset nem mondtam, illetve egyáltalán, alig valamit, de mégis mindenki megkedvelt, estére már per Andris szólíttattam.

Ágicza, 2006. 07. 07., péntek #

Nyűgös, meleg nap volt a mai, csengetés ébresztett fel, és az egész nap felemásra sikerült. Szerencsére akkora kánikula nem volt, hogy a munkámmal ne tudjak haladni, de a kerti munka csak minimálisra sikerült. Már eleve cidrizek azon, mi lesz itt egy hét kihagyással, kiszáradnak a növények és megeszi a kertet a gaz, amíg nyaralok...

Azt hiszem, végleg feladtam a sásliliomokkal való hadakozást, mert az utolsó előtti kérdéses színű is természetesen homlokegyenest más színű lett, mint amilyennek tavaly vettem. A bordó-pergamen színű kombináció helyett szép sárga-piros, és ha nem kellene átültetni, mert éppen üti a közelében levő összes növény színösszeállítását, még örülni is tudnék neki, mert ilyet szintén szerettem volna anno, csak hát nem arra a helyre, ahol most pompázik...

Az utóbbi időben lepkét szelídítek, idén valahogy inkább ezek a nappali pávaszemek tévednek be a házba, míg tavaly barna pöttyös lepkékkel volt tele a környék. Egyébként kezes jószágok, rendszeresen mentem őket Nyafika elől, és egyik-másik szépen megmarad a kezemen, amikor ki akarom telepíteni őket az ablaküvegen kívülre, sőt, van olyan, amelyikkel ki is lehet menni a teraszra és nem mozdulnak az ujjamról. Most, ahogy ezeket a sorokat írom, egyikük megszállta a monitort, majd amikor próbáltam odébb terelni, átmászott az ujjamra, úgyhogy most bal kézzel gépelek.... A kis teknőc egyébként átköltözött a nagy tóba, amikor locsoltam, volt is nagy locspocs, ahogy próbálta magát átküzdeni a tavirózsa-rengetegen a vacsorájáért. Hogy ne fáradjon hiába, beugrottam a hűtőbe egy kis kajáért, és Tappancs óvó tekintetétől kísérve megetettem a kis piranját. Mancsos persze nevéhez híven megpróbálta kikalamászni a tekit a vízből, és nem ám karommal, hanem behúzott bársonytalpakkal, miután szóltam neki, hogy csak óvatosan azzal a sonkaillatú, úszó izével... Lehet, hogy ki akarta nekem fogni mint extra méretű, mozgó tereptárgyat az algák helyett? ;-)

Maestro, 2006. 07. 06., csütörtök #

Ez a nap egész nyugodtan indult, a tegnapi egész napos pihenéstől és olvasgatástól szépen kisimultak a vonásaim. A foci VB ellenére még aludtam is. Érdekes, hogy egyáltalán nem is izgultam azon, mi vár rám, pedig ma volt a műtét napja. Általában sem szoktam túl sokat problémázni a dolgokon, de itt nem is lett volna túl sok értelme. Úgy döntöttem, hogy megbízom az orvosaimban és a kórházban, innentől pedig nem is volt más dolgom.

Legurítottak a műtő előkészítőjébe, a műtős srác megkérdezte, hogy szólíthat-e Andrásnak. Mondtam neki, hát hogy a fenébe ne, a halálom a Fekete-Móró urazás. De túl sokat nem cseveghettünk, mert bekötött egy infúziót és attól elszenderedtem.

A következő emlékem már az, hogy a műtét után ébresztgetnek, de mivel feltett szándékom volt nem mondani semmi hülyeséget az ébredés utáni önkívületben, kicsit félretettek és ott tartottak, amíg tényleg magamhoz nem tértem és úgy vittek fel. Mivel kérték, ittam egy kicsit, de hányingerem volt, kábult is voltam, szépen elaludtam hát, amint visszakerültem az ágyamba. A hasamat leborotválták (mint nemrég Krampuszkáét), bekenték jóddal és mindezek felett három nagy tapaszt láttam rajta. Úgy néztem ki, mint egy lövöldözés túlélője, hasán a befoltozott lukakkal. Ivás közben el kellett hessegetnem azt a kényszerképzetet, hogy csak a ragtapaszok miatt nem folyik ki belőlem sugarakban a víz, mint a rajzfilmekben.

Megkaptam a köveimet is. Sok kis kő volt, 1-2 mm és 6-8 mm között változó mérettel. Egyáltalán nem voltak kemények, egyet körömmel ketté is morzsoltam véletlenül. A belső szerkezetük is olyan, mint némely ásványé, üregekkel és kifelé sűrűsödő és keményedő héjjal. Ha nem nézem azt, hogy komoly bajt is okozhattak volna, szépnek vagy legalább is érdekesnek tarthatnám őket. Most már valóban csak érdekesség, több gond garantáltan nem lesz velük.

Visszaemlékeztem, hogy a macskák is akkor kábultak mindig vissza, amikor az altatásból felébredve mászkálni kezdtek és a felfrissült vérkeringés újabb adag altatóval látta el az agyukat. Mivel enni úgysem ehettem, inni a hányinger miatt nem volt túl sok kedvem, szépen aludtam egész estig. Délután hallottam, hogy a szobatársaim azon tanakodnak, nincs-e valami baj azzal a fiatalemberrel, mert dél óta meg sem mozdul. Erre kicsit arrébb tettem a karom a párnán, hogy megnyugtassam őket.

Délután felhívtam Ágit, hogy ne aggódjon, túléltem a műtétet. Este - Pestről hazafelé jövet - be is jött hozzám látogatóba. Estére már teljesen elmúlt az altató hatása, bár a nővérke aggódva kísért el a WC ajtajáig. Felesleges volt az óvatosság, megálltam a lábamon. De utána aztán visszafeküdtem aludni, mára ennyi volt.

Ágicza, 2006. 07. 06., csütörtök #

Nem nagyon szoktunk egymást követő napokon a városban lenni, de most kivételt tettem: egy külföldön dolgozó megbízónk kedvéért beugrottam átbeszélni a helyszínen az átalakítás faltologatós részét, meg az egyéb apróságokat. A délelőttöt persze tűkön ülve töltöttem, különösen András szívderítő 'biztatásai' után, de szerencsére szépen túlélte a műtétet, gyenge volt, de az altatást is sikeresen átvészelte, úgyhogy dolgom végeztével be is ugrottam hozzá a kórházba. Feltöltöttem újabb könyvadaggal, bár szegény nem nagyon tudott mozdulni, meg még csövek lógtak ki belőle, ráadásul a legnagyobb baja inkább az éhség volt, mint a fájdalom, de hát nem tanácsos a műtét napján enni, előtte meg már egy fél napot koplalt is, szóval abszolút megértettem a helyzetét és Micimackóra gondoltam, aki bent ragadt Nyuszi barlangjában.

A nővérkéktől utánaérdeklődtem a diétájának, és nem tudom ugyan miért kell egy eltávolított epehólyag miatt diétázni, de sem friss gyümölcsöt, sem kelt tésztát, sem puffasztós kajákat nem lehet neki egy jó ideig ennie, úgyhogy érdekes lesz a jövő heti menü, különösen úgy, hogy egy részét előre meg kell majd főznöm. Ja, egyébként a kórházban szerencsére elég rugalmasan kezelik a látogatási idő fogalmát, mint az IKEA a nyitvatartási időt: fél kilenckor még mindig a betegágynál voltam, és egy nővérke sem akart kidobni... :-)

Maestro, 2006. 07. 05., szerda #

Reggel még egyszer körbejártam a kertet, megnéztem a házat különböző nézőpontokból. Hűséges perzsa macskáim ott tébláboltak mellettem. A kis narancsos rózsa már egészen piros volt és harmatcseppek csillogtak rajta, ezt még gyorsan lefotóztam, aztán indultunk Vácra.

Ágicza ma kissé indiszponáltan vezetett, a Vác melletti körforgalomnál csak azért nem gázolt el egy biciklistát, mert még időben ráüvöltöttem, hogy nézzen már körül. A kórháznál kitett a kocsiból és ment is tovább Pestre, mert sürgősen fodrászhoz kellett mennie.

Hamar kiderült, hogy kár volt úgy sietnünk, a biciklist is nyugodtan elüthettük és felpakolhattuk volna (ha már úgyis a kórház felé megyünk), mert egyelőre nem volt szabad ágy. Csak üldögéltem tehát egy padon a huzatban és próbáltam nem megfázni, így egy nappal a műtét előtt.

Aztán felvettek a betegek sorába. Végre kaptam értelmes tájékoztatást is arról, hogy mit is terveznek csinálni velem. Ezen kívül megadhattam, hogy kinek adjanak teljes körű tájékoztatást az állapotomról ill. kitől tagadják meg azt. Ezeket a rovatokat gondosan kitöltöttem, bár megnyugtattak, hogy telefonon senkinek sem mondanak semmi érdemit, mert ugye akárki telefonálhat.

Hat ágyas szobában kaptam helyet, körülöttem csupa idősebb ember, műtét előtt és után vegyesen. Mivel még teljesen egészséges voltam, nem sokat időztem a kórteremben, inkább sétáltam egyet a kórház parkjában. Találtam egy félreeső kis helyet, ahol néhány hatalmas fenyőfa alatt padok voltak kirakva. Oda bevackoltam magam, és a délután során kiolvastam három regényt, plusz belekezdtem egy negyedikbe is. Közben azért még nem teljesen állt le az élet, telefonon intéztem az ügyeimet, úgyhogy jól eltelt az idő.

Ezt a kórházat értelmes ember tervezte, a kórtermek nagyobb része keletre néz, a sokkal melegebb nyugati oldalon lépcsőház, fürdők, liftek és egyéb kiszolgáló helyiségek vannak. Még így is elég meleg volt, de ki lehetett bírni.

Mivel már minden vizsgálatom megvolt előre (labor, EKG, mellkasi röntgen, aneszteziológia), most nem sokat foglalkoztak velem. Beszéltem az altatóorvosommal is. Gratulált, hogy milyen szép leleteim vannak, minden szempontból tökéletesen altatható vagyok. Nyugtatgatott, hogy ne aggódjak, minden rendben lesz. Mondtam neki, hogy nős ember vagyok, nem félek a haláltól.

Enni csak ebédet kaptam ('ugye evett otthon, mert sajnos reggelit már nem tudunk adni'), utána estig még ihattam, majd teljes zárlat az input oldalon. Estére adtak két altatót is, de nem igazán hatottak, még ébren hallgattam végig a foci VB elődöntőjét és csak az utána beállt csendben aludtam el, akkor is sokkal inkább az unalomtól, mint a gyógyszerektől.

Ágicza, 2006. 07. 05., szerda #

A szokásos reggeli rohanós készülődés volt most is soron, bár egy kórházból tapsztalatom szerint nem nagyon lehet elkésni. Így aztán 9 után öt perccel ki is raktam Andrást a bejárat előtt, én meg mentem be városba egy halom dolgot elintézni. Mintha a nyári szünet jótékonyan hatna Budapest közlekedésére, ugyanis jelentősebb dugóval nem sikerült találkozni. Leteszteltem egy fodrászatot, és miután a körülményekhez képest kihozták, amit ki lehetett belőlem, fogtam magam és elcaplattam az irodába a jelentős mennyiségű gázpisztoly-talis videóért. Sőt, még egy CD-t is sikerült hazavinni, amin profi fotós örökítette meg a Lónyai u.-i lakást. Meg kell hogy mondjam, teljesen más a látásmódja, abszolút más szemszögből fotóz, mint amit Andrástól megszoktam, kevésbé a dokumentarista véna dominál, mint inkább az, hogy hangulatokat próbál meg szépen elkapni. Tanulságos ezeket a képeket nézegetni, teljesen ,más szemszögből mutatja meg ugyanis a már eléggé jól ismert témát. A délután folyamán két telefont is kaptam Andrástól, láthatóan halálra unhatta magát így, a műtét előtt, úgyhogy kiült a parkba, de mind a négy bevitt könyvet kiolvasta estig, pedig mondtam neki, hogy vigyen magával elég olvasnivalót...

Este eléggé kihalt volt a ház, a macskák mintha éreznék a térerő változását, ugyanis halomra alszanak mindenfelé, még kajálni sem nagyon jönnek le, szóval nagyon úgy tűnik, hogy András távollétében egész egyszerűen takarékra teszik magukat, ugyanis más okát nem látom a nyugalomnak.

Maestro, 2006. 07. 04., kedd #

Délután jött a soron következő munka, a kis tó partjának és az átfolyónak a lekövezése, ezt kellett a leginkább rendbe rakni. Ma nem betonoztunk, csak a köveket válogattuk. Csak úgy szárazon, beton nélkül ki is raktuk körbe a köveket, így a betonozásnál már nem kell semmin gondolkodni, csak önteni alá a betont és rakni sorban. A kis tó partjára nagyobb lapos kövek kerültek, mert ez lesz az a rész, ahol közvetlenül is oda lehet menni a vízhez. Az átfolyónál viszont a kisebbfajta kövek mutattak jól, mert ott a szegély alatt van még másik kő is bőven. A hulladék betondarabok utolsó példányait is éppen sikerült lesüllyeszteni az átfolyó mellett a földbe, a töltéshez éppen jól jöttek. Délután a macskák már birtokba is vették az új köveket:

A kis teknős egyszerűen nem bírt magával, amint bárki feltűnt a tó partján, már evickélt is oda és nyújtogatta a nyakát. Felülről nézve pontosan olyan volt, mint egy sárga csőrű verébfióka. Párszor ki is vettem a vízből, egész szépen megmarad a kezemben. A bőre hideg és vizes, de nem nyálkás, és nagyon puha. Nevetséges, de teljesen simogatni való állatka ez is. Kipróbáltam, mekkorát tud belém harapni, de még gyakorolnia kell. Nála is beválni látszik az a taktika, hogy nem kerülni kell a harapást, hanem elébe menni. Egyrészt, a csőre hegyével fájdalmasabban csíp, mintha az egész káván oszlik ez ugyanaz az erő. Másrészt, egy idő után már nem akkora poén neki a szájába nyomott ujj és inkább kerüli.

Estefelé vittem ki neki egy kis felvágottat. Öreg Kövér határozottan féltékeny a teknősre, minden etetésnél ott van és hangosan vernyog, hogy neki is adjunk és különben is, vele foglalkozzunk és ne azzal az izével ott lent... Az a kis izé pedig éppen csak nem pitizik a sonkáért, egészen kiemelkedik a vízből és hatalmasra tátott szájába várja a falatot.

Még jó, hogy megnéztem a naptáramat, mert nem csütörtökön kell bevonulnom a kórházba, hanem már holnap reggel. Csak egy rutinműtét, de mivel mégis csak altatással jár, az meg kockázattal, megtettem minden tőlem telhetőt. A végrendeletemet már múlt héten megírtam, ma a folyó munkáimat ráztam össze annyira, hogy egy építész barátunk szükség esetén folytathassa őket. Ági persze nem nézi jó szemmel ezt az egészet, de nem nyitottam róla vitát, ha velem bármi történik, lesz neki épp elég baja, legalább a tervekkel ne kelljen bajlódnia és jusson valami pénzhez. Amíg én a terveimet rendezgettem, Ágiczát az önállóságra nevelés jegyében hagytam egyedül tárgyalni egy ház lakberendezéséről. Pár napon belül ígértek választ erre az ajánlatra.

Körbejártam a telkünket, újabb lelki törést okozva Ágiczának. Mivel legalább holtomban szeretnék egy kis nyugalmat, megmutattam neki a patakparti félszigeten azt a helyet, amit végső nyughelyként szeretnék a hamvaimnak. Kurvára örült persze ennek a gondolatkörnek is, de legalább megértette, miért szeretném.

Nyafika is nyaral: elhelyezkedett az egyik nyugágy alatt, elnyúlt a délutáni napsütésben és csak nézett ki a fejéből.

Szép naplementénk volt, és a felhők fele fekete, a másik fele fehér volt az égen. Még egy kicsit mászkáltam a ház körül, a felhős ég és a tó kombinációját sem hagyhattam ki a fotótémák közül.

Tegnap nagy Adobe-irtás volt a gépeinken. A Readert letöröltem mindkét gépünkről, lett helyette gyors és ingyenes Foxit Reader. Ági gépéről lekerült a Photoshop Light is. Ez ugyan OEM verzió, de látni sem akarom többet ezt a nevet a könyvtárainkban. Lett helyette GIMP, ami teljesen ingyenes és amire Ágicza használja, arra minden tekintetben jobb is, mint ami eddig volt. Az én igényeimhez a GIMP sajnos kicsit kevés, de ámultan láttam, hogy a Paint Shop Pro csak 16 ezerbe kerül. Még a múltkor letöltöttem magamnak egy 30 napos teszt verziót, most egy kicsit nézegettem. Ahogy látom, ez mindent tud, ami nekem kell. Talán nem annyit, mint a Photoshop teljes verziója, de az Elementsnél jóval többet, és jelképes áron. Ennyit igazán nem sajnálok rá, és akkor az utolsó Adobe-termék, a Photoshop Elements (szintén OEM) is eltakarodhat a halál faszára, az Almáskert ezután Adobe-mentes övezet lesz. Mi pedig nyugodtan hajtjuk álomra fejünket, mert ma is tettünk valamit, amitől kicsit jobb lett a világ.

Este még megírtam pár dolgot, a blogot, aztán mentem aludni. Mostantól egy darabig Ágicza írja a ZeBlogot, ha lesz rá ideje és/vagy lelki ereje. Addig is minden jót mindenkinek, én leléptem.

Maestro, 2006. 07. 03., hétfő #

A vadszőlőm rohamos tempóban nő. Fél napon át nem nézek rá, és már két új hajtással gazdagabb és húsz centivel messzebb nyúlik minden korábbi hajtása. Továbbra is terelgetem a falon, amíg még van a ragasztószalagból. A kilógó mestergerendát már nem hogy eléri, de a tetejénél is magasabbra nyúlik. Ezt választottam kedvenc növényemnek, az összes többi pedig Ágiczáé.

Újabb fejlemény, hogy most már jelentős erőkkel képviselteti magát a nyugati homlokzaton is. Több hajtását is áttereltem erre az oldalra, és azóta fél-egy méterre is átlógnak már. Tényleg kellene egyet ültetni a délnyugati kőoszlop mellé, akkor hamarosan az egész nyugati oldalt befuthatná. A keleti homlokzatra is szerettem volna vadszőlőt tenni, de Ágicza ott valami mást futtat a falra. Hogy mit, azt nem tudom, de még nem sok látszik belőle. Lehet, hogy oda is kellene egy vadszőlő...

Ma délelőtt leginkább orvosokat interjúvoltam meg a hálapénz kérdéséről. Úgy vettem észre, hogy elég kellemetlen téma ez, de azért én próbáltam erről is minél többet megtudni. A végkövetkeztetésem az - de ez szigorúan csak megérzésen alapuló magánvélemény, nem objektív tárgyismeret -, hogy kicsit túl van dimenzionálva ez az egész problémakör. Az átlag orvos nem várja el, végképp nem zsarolja ki, de ha nagyon erőltetik, azért elteszi. Viszont sok beteg is akad, aki szokásból vagy a kiszolgáltatottsága miatt mindenképpen adni akar valamit. Én úgy gondolom, hogy miután havonta tízezreket fizetünk be az egészségügyi kasszába, egy extra méretű - saját szedésű - virágcsokrom kívül nem igazán kellene senkinek semmit adni. A virágot is csak akkor, ha tényleg elégedett voltam mindennel.

Lassan külön virágblogot is nyithatna Ágicza, annyi új virág van megint a kertben. Ennek sajnos nem tudom a fajtáját. Ági már alszik, és hiába kerestem vissza az archívumban, legutóbb is csak a találó, ám kissé általános 'virág' névre futotta csak a fantáziámból... Lehet, hogy árvácska, csak mivel Ági kötelességének érzi a legkisebb növénnyel is kitölteni a teljes képmezőt, éppúgy lehet árvácska, mint óriás orchidea.

Úgy örülök, hogy vége annak a rohadt melegnek, ami a múlt héten volt! Most csak 23-25 fok van kint, bent a házban pedig 18-23 között amennyit akarok. Légkondícionálónk ugye nincsen (nem is lesz), de a tolóajtók és az árnyékolók nyitásával-csukásával kiválóan szabályozható a belső tér klímája.

Egy ideje Krampuszka és Nyafika nem bír fél méternél jobban eltávolodni tőlem. Itt ülnek körülöttem egész nap, mint néma rajongók:

Maestro, 2006. 07. 02., vasárnap #

A kis teknősbéka teljesen kiskutya-jellegű lett. Ahogy feltűnök a tó partján, egyből felkapja a fejét és elkezd felém evickélni a vízben. Ma is vendégeink voltak, és a tárgyalás szünetében megetettem egy kis felvágottal. Egyre inkább az az érzésem, hogy a teknőspáncél mélyén valami más tér-idő kontinuum létezhet. Mert ugye benne van a páncélban maga a teknősbéka. Belefér mindaz a sonka, amit egy ültő helyében be tud burkolni. Ha hirtelen felemeljük, akkor bámulatos mennyiséget tud pisilni ijedtében, ugye ez is benne van. Plusz még oda húzza be a kezét-lábát-fejét is. Ennyi minden egyszerűen nem férhet el azon a kis helyen, valami trükknek tehát kell még ott lenni.

A terasz szélén, a kis tó mellett gyönyörű rózsa nyílt. A széle vöröses, a közepe pedig élénk narancsos-napsárgás keverék. Nagyon picike, de jól mutat a kertben.

Gyakorlatilag az egész napot betöltötte a tárgyalásunk, délelőtt kezdtük és este hét felé hagytuk abba. Viszont haladtunk is rendesen, ezek az interaktív tervezések sokkal jobbak, mint a hagyományos megbeszéljük-megrajzolom-megbeszéljük-módosítom-stb. sorrend. Az építész szakma biztos nem helyeselné ezt az eljárást, mert hová lesz az alkotás misztériuma... Ebben is van ráció, bár egyrészt az azonnali és bőséges visszajelzés nagyon fontos része a tervezésnek, másrészt a túlzott misztifikálás nekem mindig gyanús, hogy nem csak kóklerséget leplez-e. Én nem félek beavatni a megbízóinkat a tervezés folyamatába. Aki végigül mellettem egy ilyen 6-8 órás brainstormingot, az legalább látja, hogy nem a program tervez hanem az építész.

Amíg tárgyaltunk, tartottam magam valahogy, de miután végeztünk, mentem rögtön aludni. Sok volt nekem ez a hétvége, valami betegség is bújkál bennem, egyértelműen aludnom kellett.

Maestro, 2006. 07. 01., szombat #

Ma egész jókat lőttem, 10 méterről légpuska lőlapon is a lövések nagyobb része a feketén belül esett. Egyértelmű, hogy csak koncentrálás kérdése az egész: ha mindent jól csinálok, akkor nagyon pontosakat lövök. Azonban ha kicsit is másra figyelek vagy nem bízom a sikerben, akkor aztán mennek mindenfelé. Na jó, azért a körökön belülre még így is, de elég durva szórással. Persze, 10 méterről a profik szinte csak 10-est lőnek, a bénáknak néha becsúszik egy 9-es is... Ez a légpisztoly azért kicsit más, de ezzel olyan tanulni, mint egy primitív fényképezőgéppel, muszáj nekem pótolni a gépezet hiányosságait. És ha ezzel megtanultam bánni, egy komolyabb szerkezettel már csak könnyebb lesz.

Egyébként olcsó céllövészetre bármilyen digitális fényképezőgép is jó lehet. Csak ki kell állni vele és lefotózni a lőlapot. Az eredmény a képeken pontosan lemérhető :-) Ha célzási pontosságot nem is, de iránytartást valóban teszteltem már ilyen módon. Kézből fényképeztem belső terekben, majd a panorámakészítő programommal beállítottam a fotókat, hogy a függőlegesek valóban függőlegesen álljanak stb. A program ilyenkor kiírja, hogy a kép készítésekor y fokkal tért el a kamera tengelye vízszintes iránytól és y fokkal volt elforgatva. Amikor éppen jó formában vagyok, akkor ezek az értékek egy, de néha fél fok alatt is vannak.

Ágicza a kertben tett-vett, ő fotózta például a fenti mákvirágot is (csak valami lila izé elé lógott), egyébként pedig új növényágyásokat alakított ki a kertben a kis tó átfolyója mellett. Még mindig nem fogyott el a múltkori palántaszállítmány, ide is kiültetett egy adaggal. Azt néztem, hogy bármekkora is a kertünk, egyszerűen elnyeli a virágokat, havonta kellene mindig egy újabb adaggal hoznunk és egyfolytában ültetnünk, hogy szép lassan megteljen.