Maestro, 2006. 06. 30., péntek #

Nem éreztem túl jól magam, az egész délutánt átaludtam. Az eső még reggel is szemerkélt és határozottan hűvösebb lett az idő. Nyafikának az elmúlt héten színét sem láttam, de most egyből megtalálta, kinek a nyakába tekeredve kell aludni. De nem bántam, a belső fűtésű és bioenergiával működő sál egyszerre kényelmes és egyben trendi is.

Amint lesz egy kis időm, kiszámolom pontosan a kocsibehajtónk felületét, mert jó lenne megrendelnünk a követ hozzá. A lerakást meg tudják csinálni később is, de a követ most tudnák jó áron kihozni. Azt hiszem, mégis csak az az Y-alak lesz, a kerek behajtó kicsit sok lenne ennek az előkertnek. Igazából meg kellene modelleznem mindkét változatot, de most ha nem muszáj, inkább rá sem néznék semmire, aminek 3D-modellezéshez és rendereléshez van köze...

Megtettük az első lépést az Adobe-mentes számítógépes környezet elérése felé. A múltkor említett Foxit Reader weboldalán volt egy félmondat arról, hogy csak 'non commercial use' esetén ingyenes, de az EULA-ban már nem volt erről semmi. A biztonság kedvéért írtam a fejlesztő cégnek és kértem az állásfoglalásukat. Érdeklődtek a cégünk méretéről és számítógépparkunk létszámáról. Megírtam nekik, hogy kik vagyunk és miket csinálunk, valamint hogy miért nem jó nekünk az Adobe Reader. Most kaptam meg a választ, a jelek szerint a kis családi cég még belefér az ingyenes kategóriába, csak módosítanunk nem szabad a programon. Ezt minden további nélkül tudtam vállalni, úgyhogy az Adobe Reader helyett van egy tized akkora programunk, ami azonnal megnyílik, és egyebekben úgy kezelhető, mint a régi megszokott Reader, csak sokkal gyorsabb és nincs tele mindenféle felesleges és/vagy gyanús dologgal.

A következő nagy lépés a Photoshop felváltása lesz a GIMP-pel, de ehhez még kicsit tanulmányoznom kell a GIMP-et, hogy tud-e mindent úgy, ahogy azt elképzeltem. A Photoshop Elements-nél határozottan többet tud, van például 'Curves' parancs, maszkolás és hasonlók. Viszont még nem tudom automatizálni a képek átméretezését, és a panorámakészítőből származó PSD-k maszkjait nem tudja beolvasni, vagyis vagy találok erre is valami megoldást, vagy sajnos meg kell tartanunk a Photoshop Elements-et is. De Ági gépén könyörtelen leszek, képeket vagdosni, átméretezni és elmenteni egyértelműen jobb a GIMP, mint a nála most fent lévő Photoshop Light.

Ágicza, 2006. 06. 30., péntek #

Az állandó jellegű itthoni 'nyaralásnak' megvan az a hátránya, hogy néha mehetnéke támad az embernek. Ilyenkor fogja Cliókát és itt hagy csapot-papot, dolgot és ültetni valót, majd elhúz valamerre ismeretlen tájak felé. Ma is egy ilyen nap volt, kaptam magam, amint kocsihoz jutottam, és elmentem egyet kirándulni. Ilyenkor csak megyek, amerre a kormány visz, jelen esetben Királyrét felé, úttalan utakon át. Ez egy kedvelt turistaállomás, egy kellemes kis horgásztóval, és mivel szezon van, ezért voltak egynéhányan, de szerencsére még az elviselhető mennyiségű ember, amit tömegnek még a legnagyobb jóindulattal sem lehetne nevezni. Belegondoltam, hogy pl. a Margitszigetre már ki sem mernék menni, mert tömegiszonyom lenne, azért ez gáz... Leültem egy jóféle olvasnivalóval a padra, majd elbámészkodtam és jókat vigyorogtam belülről egy nagyon béna horgászon, akinek az úszó a feje felett levő fa ágai között landolt... Mindenesetre nyugis kis hely, a kapuval lezárható magánterületről az jutott hirtelenjében eszembe, hogy lehet, hogy 30 év múlva már természetes lesz, hogy a megőrzendő értékes területeket kapuval és őrökkel fogják védeni az illetéktelenek ellen...

Miután pihentem egyet, továbbindultam Clióval. Ahol szépen elfogy az út, leálltam egy kicsit nézelődni, ugyanis egy ugyanilyen szép kis patakvölgybe értem, mint itt a Malom-völgyi és vigyorogva állapítottam meg, hogy van valamilyen vadromantikája az ilyen vizes helyeknek, ami nekem felettébb bejön... Ez egy kőgörgeteges, csendesen csobogó fajta volt, és az erdőben kanyargott, de a hangulata egy kicsit más volt. Talán az újdonság varázsa, talán a hely békéje, de nagyon megtetszett, ugyanazt az időtlenséget sugározta, mint amit a patakmederben simára koptatott görgetegkövek, úgyhogy hoztam belőlük néhányat, hogy mindig emlékeztessenek a hely szellemére. Mivel a fényképezőt sikeresen otthon hagytam, ezért mindenki képzelje el magának, nem árt egy kis gyakorlás. :-)

Hazaérve folytattam az ültetést és az átültetéseket, ugyanis a kilométeresre megnőtt évelők rendre agyonnyomták a tőből elfagyott és most sokkal gyengébben fejlődő és fényt meg végképp nem kapó északi sövénynek való cserjesort. Egyet-kettőt a tópartra menekítettem belőlük, ahol szintén kiderült, hogy a korábban műgonddal kialakított ágyások meglehetősen szűkösek egy dús vegetációhoz, úgyhogy néhány négyzetméter fű áldozatul esett a kapának. Amíg a zsályák között dolgoztam, telibe kaptam a hihetetlenül bódító, tömény illatot, így most már maximálisan meg tudom érteni a körülöttük felhőkben vonuló dongókat és egyéb rovarokat... Estére, mire a letettem a lantot, olyan hideg lett, hogy pulóvert kellett húzni, majd egy kellemes kis októberi jellegű, borongós, szitáló esővel is megörvendeztetett az időjárás. Mindez még nem is volna baj, de minden átmenet nélkül a 36 fokból a 18-ba egy kicsit kellemetlen tud lenni, mint egy agyon (agymentesen) klimatizált helyiségbe belépni a déli kánikulából.

Maestro, 2006. 06. 29., csütörtök #

A mai napot elsősorban arra szántam, hogy kipihenjem az előző hetet. Ennek szellemében délelőtt a kertet nézegettem, ahol megint újabb virágok nyíltak ki. Itt vannak például a sásliliomok, amiket narancssárgaként vett és ez lett belőlük:

Ezek a liliomok mindig ezt csinálják, teljesen feldúlják a kerttervezési elképzeléseket, mert abszolút önkényes színekben nyílnak. A rózsák ennyiből jobbak, a piros rózsa az piros rózsa:

Most, hogy a főtér kövezése halad a vasúti híd felé, végre nagyobb teherautóval is be lehet jutni Zebegénybe. Szóltam rögtön a szippantósnak, mert már nagyon tele van a tároló, szerintem a bevezető cső alja is már víz alatt áll. Hétfőre ígérte, de holnap is járnak errefelé és ha tud, beugrik már akkor. Ági este kivételesen nem folyó vízben mosogatott, mert ha hétfőig kell kihúzni valahogy, akkor ez is számít.

Át kellett mennem Vácra, ahol is megfogadtam, hogy ha csak egy kicsit több pénzem lesz, ott hagyom az egész rohadt TB-alapú egészségügyet és magánúton, biztosítással intézek mindent. Éppen eleget fizetek be havonta, nekem ne vágjon sértett képet senki, ha csak a megfelelő tájékoztatás megkapása után írom alá azt, hogy megkaptam a megfelelő tájékoztatást.

A céllövést azóta is gyakorlom, és egyre jobbak az eredményeim. Az első lőlapomon látható tenyérnyi szórást most először sikerült akkorára csökkentenem, hogy 10 méteren 10 lövésből mindegyik a célfeketén belül talált (szabvány légpisztoly versenylőlapon):

A kertben láttunk egy rigót, abból a fajtából, amelyik egészen közel enged magához és nem repül el, csak a földön sétál tova. Valami bogár volt a szájában, de nem ette meg, csak hurcolta magával. Lehet, hogy nem is tőlem tartott, csak a bogarát féltette?

Este pihenésképpen megnéztem egy-két filmet. A kis tó melletti növényeket megnéztem esti fényben is, már egészen mutatósak. Csak úgy kézből fotóztam, de a mai céllövő eredményem után nem okozott problémát rezzenéstelenül tartani a gépet 2 másodpercig :-)

Vihar készülődött, bár még fülledt meleg volt a kertben. Aztán hirtelen feltámadt a szél, lehűlt a levegő, és egy kis csepergés után hatalmas eső szakadt le a tájra. Úgy fújt a szél, hogy az eső 45 fokban megdőlve esett. Felkapcsoltam a homlokzati reflektorokat és egy ideig néztem, hogy dől az égből a víz. Aztán jöttek a villámok. Az alábbi képen nincs semmi különös, a poén csak az, hogy éjjel 11 után készült, amikor két nagy villámtól éppen nappali fénybe borult a táj.

Rengeteg fotót készítettem, de csak egy igazán szép villámot sikerült elkapnom. Ez viszont megérte azt az egy óra ácsorgást:

Maestro, 2006. 06. 28., szerda #

Ágicza kezd átmenni vagányba, bár szerintem párnán ülve lődözni a kacsákra, az nem nevezhető igazán kemény sportnak :-) Kitaláltam, hogy sokkal jobb eredményeket is elérhetünk a kacsalövészetben, ha odateszem melléjük a rendes lőlapot is, így könnyebb ellenőrizni, pontosan merre is hord a fegyver. Hullottak is a kacsák!

A kis tóban most mindkét teknős ott volt egyszerre, bár láthatóan nem keresték egymás társaságát. A nagyobbik a part melletti köveken üldögélt sé félig a vízbe merülve napozott. Ő elég ijedős, de most nem rohant el azonnal, egy kicsit hagyta magát fényképezni.

A kicsit a hínár közepében találta meg Ágicza, békésen szunyókált. De rögtön felkapta a fejét, amint meglátott minket. Teljesen kezes jószág, bár van egy olyan sejtésem, hogy elsősorban a megszerezhető finom falatok reményében rajong értünk annyira. A macskák ennyiből sokkal jobbak. A finom falatok éppenséggel őket is érdeklik, de ők odajönnek hozzánk csak kedveskedni is. Krampuszka például az egész elmúlt héten szinte végig ott tanyázott mellettem a széken, egy kutya nem lehetett volna hűségesebb nála.

Ezen a fotón jól látható, milyen furcsán domborodik a páncélja. Nem tudom, hogy minden teknősfiókáé ilyen, vagy ő ettől különleges?

A tegnapi áramszünet miatt kicsit megcsúszott az egész renderelésünk, de azért még éppen elkészültem velük. Erre a DVD-íróm nem akarta megenni a CD-t, kétszer is újraindítottam a gépemet, majd végül inkább Ágicza számítógépén írtam ki, aztán már indulnom is kellett. Ilyen lett egyébként a ház, részben beépített tetőtérrel és minimalista külső formákkal:

Külön megemlíteném, hogy a teraszon látható kis fekete pötty - nem túl meglepő módon - egy fekete macska. Ez a macsek minden tervem látványtervén szerepel valahol, általában a teraszon sétál, de láttam már a galéria gerendáján egyensúlyozni is.

Délután Pesten leadtam a terveket, a másik kettőt pedig feltöltöttem a tárhelyünkre és majd onnan leszedik őket. Este még töltögettem lefelé a webről, ugyanis a múltkori Akvarium-albumok közül néhányat valamiért nem szedett le automatikusan a program, ezeket most egyenként megnéztem és lementettem, a teljes gyűjtemény így 1,5 GB méretűre nőtt, és még mindig tetszik a zenéjük. Olyan kis nyugis zene. És ami érdekes, egész sokat megértek belőlük, pedig nagyon régen tanultam oroszul.

Maestro, 2006. 06. 27., kedd #

Ismét csak reggel volt, mikorra minden képet, textúrát és kameraállást megcsináltam és kis felbontású képekkel leellenőriztem. Az éjjel eléggé lehűlt a ház, úgyhogy - hetek óta először - melegítőnadrágban és pulóverben kezdtem a napot. Ágiczának már e látványtól is melege lett, mikor reggel meglátott, de egyelőre magamon hagytam. Ha már korán reggel egy szál pólóban lennék, akkor nap közben már nem lenne mit levennem, ahogy melegszik az idő.

A ház még mindig jól szuperál klíma nélkül is, ma többször is mértem kint és bent, a belső tér délután 8-10 fokkal volt hűvösebb, mint a kinti levegő. Nem tudom, mennyire pontos a hőmérőnk, ezért az abszolút értékekért nem vállalok felelősséget, de most úgyis a különbség a lényeg. Méréseim szerint például a kinti 33 fokhoz bent 25 tartozott, a csúcs pedig 36 fok volt (bent 26). A teraszajtókat ma egész nap csukva tartottam, és így sokkal hűvösebb maradt az alsó rész, mint tegnap, amikor egész nap szellőztettünk. A tetőtérnél viszont az a stratégia vált be, hogy kereszthuzattal visszük ki az ablakoknál felhalmozódó meleget. De a legjobb védekezés a meleg ellen a következő egyszerű recept szerint történik: először is úszkálni kell fél órát a tóban, megszáradni a napon, majd lefeküdni a hűvös keleti hálószobában és addig aludni, amíg el nem múlik a meleg.

Így is tettem, és aludtam, míg csak ki nem derült, hogy csak én érzem túl soknak a hőmérsékletet. Arra ébredtem ugyanis, hogy folyik rajtam az izzadtság: Nyafika befészkelte magát a karom és az oldalam közé és ott aludt halkan dorombolva, képén azzal a bizonyos 'végre nem fázom' arckifejezéssel.

Este aztán nagy vihar kerekedett. Először csak csepergett az eső, igáig tetszett a dolog. De aztán leszakadt az ég és ömlött a víz mindenhonnan. Az eső hamar elmúlt, de a falu felett villámlott és hamarosan elment az áram. Az egyik renderelésből csak néhány perc volt hátra, azt még megvártam, hátha lesz annyi erő a szünetmentesben, de aztán le kellett kapcsolnom azt a számítógépet is.

Egy darabig szunyókáltam, mivel mást úgysem tudtam volna csinálni és a sötét erre kiválóan alkalmas volt. A hálószoba ablaka feletti mozgásérzékelős külső reflektor úgyis magától bekapcsol, ha visszajön az áram, úgyhogy azonnal fel is tudok ébredni a fényre. De hamarabb felébredtem, mert magasan a Börzsöny felett tovább villámlott, és a fénye idáig elért (a hangja már nem). Lementem hát a teraszra fotózni, az eső közben már elállt. Az állvány fent volt elcsomagolva, ezért csak a pergolához szorítottam a fényképezőt és úgy készítettem a képeket.

Az első fotón csak a villámok fénye látható a felhők mögött, de nem sokkal később sikerült két távoli villámot is elkapnom:

A biztonság kedvéért felhívtam az ELMŰ-t, de már az automata azzal fogadott, hogy nagy kiterjedésű üzemzavar van és dolgoznak rajta. Pár óra múlva visszatért az áram és folytathattuk a munkát. Voltaképpen el is mehettem volna aludni, de még megírtam egy-két levelet, aztán a blogot, és ismét hajnal lett. Megint jön fel a nap, megyek is aludni...

Maestro, 2006. 06. 26., hétfő #

Reggelre már megvoltak az első normál képek, aztán sorban készültek az interaktív ábrázolások is. Ezek sokkal lassabban készülnek, például egy körbeforgatható virtuális épületmodellt 180 képből csinálok, ezeket egyenként rendereli le a számítógép és a végén fűzi össze QuickTime formátumba.

Most, hogy a számítógépnek nélkülem is volt mit csinálnia, végre nekiállhattam rendbe hozni a légpisztoly irányzékát. Most nagyon jól jött, hogy a célgömb egy rugós fém kar vérén ül, mert csak meg kellett reszelnem a kar másik végét és máris feljebb emelkedett. Alapvetően szeretem az orosz cuccokban, hogy mindent acélból készítenek, de amíg ezt a viszonylag kis igénybevételnek kitett alkatrészt reszeltem, fenti véleményem átmenetileg szüneteltettem. Nem volt könnyű, de végül is elkészült és a próba abszolút sikert mutatott: ha nem zavar meg közben egy szúnyog, mind a 10 lövés a célfeketén belülre érkezik. Örömömben lelőttem egy sor kacsát is, most már egész gyorsan ment.

A délutánt a melegre való tekintettel átaludtam, de fél hat felé, mikor felébredtem, még mindig nyár volt, úgyhogy megfürödtem a tóban. Ágicza éppen bent volt a házban, mikor egy galamb szállt le a kis tó szélére, a sekély részben tapicskolt és ivott. Úgy látszik, csak a kezes-lábas emberektől tartanak a madarak, a víz felszínén úszó golyóforma jelenségek nem érdeklik őket. A fecskék is nyugodtan ittak mellettem a vízből, és ez a galamb sem zavartatta magát. Halkan kiabáltam Áginak, hogy hozza gyorsan a fényképezőgépet és addig is szép lassan közelítettem a galambhoz.

Még sosem láttam errefelé galambot, valamiért kerülik a völgyet, talán az ölyvek miatt, vagy csak a falu melegebb, ki tudja. Így szemre közönséges galambnak tűnt, nézelődött jobbra-balra és nem mozdult onnan, míg Ági fotózta.

Már egy méternyire sem voltam tőle, mikor végtére is megelégelte a közeledést és szárnyra kapott. Eddig sem volt ismeretlen előttem a békegalamb fogalma, de mégis egészen más, ha a saját szemével látja az ember :-)

Maestro, 2006. 06. 25., vasárnap #

Viszonylag eseménytelen vasárnapunk volt. Azt meg sem kell említenem, hogy ma is renderelést készítettem elő, és ezzel el is telt az egész napom. Már délután volt, mire rábízhattam a további munkát a számítógépekre és kicsit pihenhettem is.

Ágicza újabb teknősbékát talált a kis tóban, most kerülhetett ide a napokban. Még egészen pici, és furcsa, felfelé szélesedő páncélja van. Először nagyon óvatosan közelítettük meg, nehogy elijedjen.

Hamar kiderült, hogy teljesen feleslegesen vigyáztunk vele, mert kíváncsi és éhes jószágról van szó, akinek nincsenek fenntartásai az emberekkel kapcsolatban. Ágicza hozott neki egy kis csirkehúst, amit mohón felfalt és utána kézbe is lehetett venni. Most látszott igazán, milyen pici:

Azt hihette, hogy folytatódik az etetés, mert nem szabadulni akart, hanem Ágicza ujjára vadászott lelkesen. Amíg élességet állítottam rá, néha meg is harapta Ági ujját, de annyira még nem volt erős az állkapcsa, mint egy felnőtt teknősnek, úgyhogy nem volt túl veszélyes. Mindenesetre azért próbálkozott lelkesen, Ágicza pedig egyszerre próbálta meg tartani a kezében és mégsem túl közel engedni az ujjaihoz.

Végül egy videót is készítettem, amint a teknős Ágicza ujjára vadászik a vízben úszva. Olyan szorgosan lapátolt, mint aki hónapok óta nem evett, Ági pedig úgy irányította a vízben ide-oda, mint ahogy a macskákat szoktuk a lézeres távmérő piros fénypöttyével. Hadd szögezzem le, hogy minden látszat ellenére ez nem egy madzagon ide-oda húzgált, elemes teknősbéka-modell.

Elnézve ezt a videót az volt az első gondolatom, hogy eddig nem féltem kígyótól-békától-haltól, de amíg ez a pitbull-fióka a tóban lakik, mégis csak fürdőnadrágot kellene húznom a fürdéshez...

Maestro, 2006. 06. 24., szombat #

Már tegnap este összepakoltam, úgyhogy reggel már csak Ágiczát kellett megvárnom, és máris indulhattunk a gázpisztolyos találkozóra. Annyit hallottam az internet embereket elidegenítő hatásáról, de a valóságban inkább az ellenkezőjét tapasztalom. Az azonos érdeklődésű emberek, akik egy-egy internetes fórumon már régóta ismerik egymást, előbb-utóbb összehoznak egy személyes, ún. topiktalálkozót. Mi is több ilyenen voltunk már, nagy részükön szervezőként (lakberendezés, üvegfestés, kerti tó témakörökben). Most a gázpisztoly volt soron, az inárcsi lőtéren gyűltünk össze, hogy tapasztalatokat cseréljünk és kedvünkre lövöldözhessünk.

Budapesten viszonylag gyorsan átértünk, és hamarosan megérkeztünk Inárcsra (Dabas felett van egy kicsivel a térképen). A szervezők szerényen csak annyit írtak ki az útmutató táblákra, hogy 'GP találkozó', ne aggódjanak a helybéliek. A falu mellett, egy völgyben eldugott kis lőtéren volt a találkozó. Mire odaértünk már jó húszan lehettek. Halászlé készült nagy bográcsban, mindenki gázpisztolyokat nézegetett vagy éppen lőtt velük. Mi nagyon kezdőknek számítottunk a pár darabos gyűjteményünkkel. Meg aztán, aminek minden darabját konkrétan használjuk is valamire, az még nem is igazi gyűjtemény. Egy megszállottabb kolléga egyik pisztolytároló táskája így nézett ki:

A gázpisztolyt viszonylag ismertem már, az öntöltők sem nagyon hatottak meg (önvédelemre a revolver az egyetlen és az igazi), viszont most lőttünk gumilövedékes pisztollyal is, hogy lássuk, mit is tud.

Kiderült, hogy egész pontosan használható. Az alábbi lőlapra 4 méterről dupláztam rá háromszor, és 10-11 centis körön belül volt a szórás. Olyan fegyvernél, amit 4-5 méternél messzebbről nem használnak és jellemzően felsőtestre lőnek vele, ez tökéletes pontosság.

Valaki hozott egy fotocellás lövedéksebesség-mérőt. Tanulságos volt, hogy a versenylégpuska 5 lövésből 1%-on belüli ingadozással lőtt, míg a pisztolyunknál ez 10% körül volt (a hobbi és a profi kategória közötti különbség). A gumis pisztolynál is nagy volt a sebességbeli szórás, de elég impozáns, 885-1008 km/h közötti sebességeket mértünk. Ez

A gázpisztolyok mellett voltak más, hasonló kategóriájú fegyverek is, mint gumilövedékes elöltöltősök, légpisztoly és -puska, airsoft (műanyag golyós játékszer), paintball marker és más egyebek. Lőttem profi versenylégpuskával, nagyon precíz műszer és halálosan pontos. Ezt a puskát Ágicza felemelni is alig tudta, nem hogy felhúzni. A légpisztolyunkat megnézte egy hozzáértő (civilben az azt forgalmazó bolt tulajdonosa :-) és kiderült, hogy mégsem én lövök bénán, hanem valóban felfelé hord. A leglátványosabb fegyver egy gitártokba csomagolt, széndioxid-patronos sorozatlövő légpuska volt:

Ágiczának csak úgy a kezébe nyomtam, mire majdnem leejtette, annyira nehéz volt ugyanis. Nagy is volt neki, nem tudta rendesen megfogni, de azért egy fotó erejéig kitartotta a levegőben. Már csak azért is, mert egy éve a South Park-os portéinknál már előre látta a jövőt :-)

Én lőttem is vele, távcsővel-szálkereszttel célozni nagyon kényelmes dolog, főleg a légpisztoly nyílt irányzéka után. Egy botra tűzött flakont kellett vele megpengetni, egyszer sikerült is. Igazán pontos a földre fekve, az elején fityegő kihúzható állványra támasztva lett volna, de kézből is élmény volt vele célba lőni.

Rávettem Ágiczát, hogy ha már itt vagyunk és lövöldözhetünk, tesztelgessük egy kicsit az önvédelmi reagálásunk sebességét is. Riasztóra töltöttem a revolvereinket és megpróbáltuk séta közben, vezényszóra előrántani a fegyvert és lőni. Én már gyakoroltam ezt eleget, de csak 'szárazon', lövés nélkül. Itthon aztán a videó hangsávjából egészen pontosan is meg tudtam mondani a reakcióidőmet: a vezényszó elhangzásától az első lövésig 1,24 másodperc telik el.

Ágicza esete már érdekesebb volt, mivel az ő pisztolya a retiküljében van egy spéci tokban. Az első videók elég érdekesek voltak: ha én raktam bele a táskájába a pisztolyt, akkor 10 másodperc kellett neki, ha ő rakta be, akkor 6. Egyik sem túl hatékony. Megegyeztünk tehát, hogy gyanús környéken, éjjel stb. okosabb, ha a keze már a táskában van. Gyakoroltuk ezt is, és nagyon érdemes volt! Csak öt tárat lőtt ki, de megdöbbentően fejlődött a technikája már ennyi gyakorlás után is. Az első videón még 10 másodpercig keresgéli a pisztolyt, majd egy helyben állva lő szép lassan, minden lövés előtt felhúzva a kakast. Az utolsó videón (ld. alább) viszont már profi: 1,2 s alatt ránt és dupláz, kecses sasszé oldalra a gáz és/vagy a támadó elől, közben végig célra tart, még egy dupla, majd a kegyelemlövés.

Ha jól láttam, ő volt az egyetlen hölgy a találkozón, aki nem csak a párját kísérte el, hanem aktívan lőtt is. Nagyon büszke voltam, hogy ilyen vagány csaj a feleségem!

Ami még tetszett a találkozón, hogy néhány apuka elhozta a kisfiát is, és a 8-10 éves gyerekek roppant komolyan, de gyakorlottan kezelték a fegyvereket. Ők biztosan nem fognak hülyeségből egymásra lövöldözni, mert egyrészt kiélhetik legálisan a lövöldözős kedvüket, másrészt ismerik és tisztelik a fegyvert. Az a szülő, aki még a játékpisztolyt is tiltja a gyerekének, az sokkal nagyobb veszélynek teszi ki, mint aki megtanítja felelősen bánni vele.

Éles fegyverrel végül is nem lőttünk, mert Ágiczának eddig tartott a türelme, így hazaindultunk. Este olvastam a topikban, hogy lemaradtunk egy jó kis beszélgetésről. Viszont helyette este folytathattam a munkát. Mert hogy hazaérve először is belecsobbantam a tóba, aztán aludtam pár órát és nekiültem a következő renderelésnek. Ez jobban elő volt készítve, de azért itt is meg kellett csinálni egy csomó részletet. Azt hittem, hogy éjjel már ráuszíthatom a számítógépeket a renderelésre, de mikor láttam, hogy úgysem végzek ma vele, inkább lefeküdtem aludni.

Nyafika fogott valami kisegeret, amit órák hosszat inzultált még a házban. Elengedte, aztán kergette ide-oda, az meg felváltva visított és menekült, de végül Nyafi megunta a játékot és az egeret elérte a szokásos, szomorú vég.

Maestro, 2006. 06. 23., péntek #

Ma folytattam a renderelést. A tegnap leírt folyamatok végén már minden készen állt ahhoz, hogy elkészüljenek a ház külső képei. De azért mára is akadt munkám. Az egyik a benapozás, azt sajnos nem lehet batch-ben feldolgozni, egyenként kellett beállítani a két kameraállás és három évszak (nyár, tavasz/ősz, tél) kombinációit és várni, amíg elkészül vele. A téli benapozásokat egy ideje úgy csinálom, hogy kikapcsolom a kerti virágok és a falevelek láthatóságát, csak a csupasz fatörzsek maradnak és vetnek árnyékot. Ezen kívül havas textúrát raktam fel a gyepre és a háztetőre, behúztam az árnyékolókat, stb.:

Amikor ez is készen volt, jött az utolsó tennivaló, a 'babaház' modell. Ez úgy készül, hogy tető és födém nélkül küldöm ki a házat a renderelő programba, így felülről bele lehet nézni, mint egy babaházba. Erről készítek pár képet és egy forgatható virtuális modellt is, aztán már tényleg csak a számítógépen a sor, hogy ledarálja. A következő napokban végig ezt fogom csinálni, ezért inkább leírtam előre az egész folyamatot, szerdáig le sem akarom írni többet a 'renderelés' szót...

A kedvenc vadszőlőm már lassan a tetőnél jár, és most néztem, hogy a levelei is egyre nagyobbak lesznek. Mindig nézegetem, nincs-e újabb hajtása és ha látok egyet, ragasztószalaggal a megfelelő irányba terelem a kőfalon. Az átmenetileg odaragasztott szárak pár nap alatt megkapaszkodnak a köveken, és lassan egészen zöld lesz a ház sarka.

Még mindig tart a meleg, ezért a tóban kezdtem a napot, és Ágicza is velem úszkált. Szóval tényleg megtette, belemerészkedett a vízbe, amiben mindenféle szörnyűséges izé úszkál, algafoszlányok és lebegő homokszemcsék, hogy csak a legszörnyűbbeket említsem (a kígyók-békák nem zavarják, azokat szereti). Folytattam a kacsavadászatot, bár amíg nem lövök elég pontosan, inkább lőlapon fogok majd gyakorolni, ott jobban látom, hogy mit kell korrigálni. Ágicza is kipróbálta a nyugágyról történő célzást és egészen jól ment neki, csak a légpisztoly felhúzása minden erejét elveszi, ezért nem lő napi 8-10 golyónál többet :-)

Krampuszkát most először láttuk a déli teraszon, az asztal tetején pihenni. Tappancs gyakran fekszik itt és nézi a madarakat, de Krampusz nem szereti ezt a helyet, mert túl közel van a kerítés és a szomszéd kutyája, a teraszajtó pedig meglehetősen távol. Szép kecsesen elnyúlt, és néha felsandított a madarakra. Az ő fogalmai szerint ez lehet a vadászat.

Estefelé kezdett lehűlni a levegő, de itt nem volt olyan mindent elmosó felhőszakadás, mint Budapesten. A lenyugvó nap még teljes erővel sütött, de közben fentről szép csendben esett az eső:

Mindezek után tökéletes szivárványt láttunk a dombok felett. Nem könnyű szivárványt fotózni, élőben sokkal szebb és színesebb volt, mint amit ezen a képen mutatni tudok.

Tegnap megkérdeztük a szomszédunkat, hogy zavarná-e egy kis tűzijáték. Őt nem annyira, de a kutyája fél tőle. Ezért este magával vitte, hogy nyugodtan tarthassuk a gyereknapot. Ahogy esteledett, összeszedtem a 'zsírkrétákat', a revolverekre felraktam a gyári rakétavető toldatot és riasztóval töltöttem meg őket a hétköznapi viselet pepper-CS kombináció helyett. A fényképezőhöz tettem ki pótakkut, a fülünkre fülvédőt és az egészet kivittem a ház mögé.

Amikor elég sötét lett, kezdetét vette a show. Felváltva lőttem fel a rakétákat a két pisztollyal, Ágicza közben a kerti pergolánál állt és a fényképezőgéppel videót készített. Sajnos, még mindig nincs egészen tudatában annak, hogy ez a fényképezőgépünk hangot is vesz fel a mozgókép mellé, ezért csendes operatőrködés helyett olykor kommentálta is a látottakat. A két jelzőrakéta és a csillagokat szóró izé még tetszett neki valamennyire, de az utána fellőtt, hangosan sivító-fütyülő rakéta már érezhetően sok volt a fülezetének. Sajnos, nem igazán hatotta meg ez az egész rakétázás. Nem is töltöttem újra, és csak tíz rakétát lőttem ki a tervezett húsz helyett. Megjegyzem, több időbe tellett utána megtisztogatni a két fegyvert, mint ameddig az egész látványosság tartott. Na jó, azt nem mondom, hogy augusztus huszadikán vagy szilveszterkor nem rendezünk hasonló programot, de minden hétvégén nem fogunk rakétázni.

Szerintem nem volt rossz, nagyon magasra felmentek a rakéták és a méretükhöz képest látványosak is voltak. De valóban nem volt akkora nagy szám, hogy miatta túlságosan próbára tegyem a falubeliek türelmét, jóllehet ezúttal senki nem jött át reklamálni és rendőrkapitányságozni. (Pedig most készültem, kinyomtattam a 155/2003. sz. kormányrendelet ide vonatkozó pontjait :-)

Maestro, 2006. 06. 22., csütörtök #

A nap szenzációja természetesen a kacsalövő szerkezet volt. Ez tulajdonképpen egy fém doboz, amiben négy madárfigura van, acél lemezből. Ezek pontos találta esetén elfekszenek és egy mágnes megfogja őket. Ha pedig a középső palacsintasütőt találom el, akkor elfordul a mágneseket tartalmazó rúd és a madarak újra felsorakoznak. A dobozt úgy alakították ki, hogy a mellément lövedékek nem pattannak vissza, hanem az aljában gyűlnek össze. Eleinte megesett, hogy a szétlapult ólom rajta maradt a kacsán, de aztán elolvastam a használati utasítást és kiderült, hogy ha vékony olajréteggel kenem be madarakat, akkor ez nem történik meg. A ház mögött rögtön ki is próbáltuk Ágiczával, és hamarosan fel-le borítottuk a madárseregletet.

A másik fontos szerzeményem egy lőlaptartó és golyófogó készülék. Az elejébe különféle méretű lőlapok foghatók be, a végében pedig a golyók gyűlnek. Ennek nincs definiált kiöntőnyílása, mint a kacsasornak, idővel bizonyára majd megtelik és akkor megrázom jól a szemetes felett, aztán majd csak lesz valahogy. A házilagosan rajzolt lőlapok helyett rendes 10 m-es légpisztoly-lőlapot tettem bele. Ennek egyetlen hibája, hogy a fekete részbe eső lövések helyét nem látom messziről. Pedig ahogy nézem, ez is úgy fog működni, mint a digitális fényképezés, hogy a hibáim állandó elemzésével és a megfelelő visszacsatolással tanulom meg egyre jobban. A kerítésoszlopba behajtottam egy kis csavart, oda most bármikor fel tudom akasztani. Annyira azért még legrosszabb hangulatomban sem lövök, hogy teljesen elkerülje a golyófogót, de mögötte a mi telkünk ill. egy jól belátható üres telek van, senki nem tévedhet csak úgy mögé.

Ezt a fotót csak azért raktam be, mert - minden látszat ellenére - nem csak rózsák vannak a kertünkben. A nevét nem tudom, de garantáltan nem rózsa:

Az egyik kedvencem továbbra is a nyuszifülvirág, ezen tényleg minden nyuszisan bolyhos, még a virágkezdeményei is. Nyusziról jut eszembe... tegnap ahogy autóztam a városban (meglepően jól lehetett haladni mindenfelé, biztos mindenki inkább otthon maradt Bush miatt), valami korhű vásári kikiáltó szöveget játszottak be, és ott hallottam az alábbi örökbecsű sorokat:
"Tegnap még szaladt,
Máma már kalap!" - Hát, így járnak a nyulak.

Még mindig nem érzem úgy, hogy akár egyetlen állatot is le kellene lőnöm, az acél kacsákat kivéve persze. Délután egy nagy renderelést készítettem elő, de lazításképpen megpróbáltam a teraszon, nyugágyban ülve vadászni. A kacsatárat kitettem a tóparti kövekre, a teraszon álló növények között éppen kiláttam rá, és lődöztem sorban a madarakat. Az első három meglepően hamar ledőlt, de az utolsóval meg kellett küzdenem. Érdekes módon a felállítás viszont nagyon könnyen ment, pedig ahhoz fele akkora területet kellett eltalálnom.

Történt előrelépés Adobe-ügybenis. Tegnap jó kis programot találtam az interneten, Foxit Reader a neve. Ingyenes PDF-olvasó egyébként, és 1 MB körüli méretű, telepítés nélkül is fut és villámgyors. Az Adobe Reader telepítője 20 MB felett van. Jó kérdés, hogy ha a PDF-olvasás belefér a huszadába is, akkor vajon mi mindent csinál még az a program ezen kívül? Bármit is, minket már nem fog érdekelni, ugyanis a GIMP és a Foxit Reader segítségével mindkét számítógépünk tökéletesen Adobe-mentes lesz és az is marad.

A teknős mostanában nem bír magával. Egy hete kezdte, mikor a kertben vándorolt körbe, míg végül bele nem csobbant a nagy tóba. Azóta egy-két naponta átmegy egy másik vízbe, úgyszólván dúskál a tavakban. Most éppen a nádastóban volt, és onnan próbált meg kimászni a kis tó felé. Krampuszka elmélyülten szemlélte, de nem ment hozzá fél méternél közelebb.

A nap végére (pontosabban a következő elejére) elkészültem az összes renderelési beállítással. A megtervezett modellt ugyanis még egy kicsit 'fel kell tupírozni'. Amikor személyesen egyeztetünk, akkor maga a ház és a benne rejlő gondolatok érdeklik a megbízókat, nem számít ha az esőcsatorna még nincs felrakva és a kémény csak egy sima hasáb. De a végleges látványtervet sokszor és aprólékosan meg fogják nézni, hiszen ez lesz a házuk a következő fél-egy évben, amíg az igazi meg nem épül - tehát minden részletnek a helyén kell lennie. Persze, ez csak egy modell. De egy modell éppen akkor jó, ha minden fontosat pontosan megmutat annak ellenére, hogy nem terheljük lényegtelen részletekkel. Pontosan megmutatja a szerkezeteket és a tereket, valamit érzékeltet az egész ház és kert hangulatából is.

Az első lépés tehát az ArchiCAD-ben történik, a falak-födémek-tetők fő tömegeivel felvázolt modellre rákerülnek a részletek is. Amikor már minden a helyén van, átkerül a ház az Art*lantis nevű renderelő programba. Itt rárakom a textúrákat, beállítom a fényeket és az anyagok tulajdonságait. Ahogy végigmegyek az egész házon, sorra kerülnek elő a kisebb korrigálni vagy pontosítani valók, ezért közben párhuzamosan dolgozom még a modellen is. Aztán, ha már minden a helyén van és jól is néz ki, beállítom a kamerákat az álló- és mozgóképekhez, virtuális körbejárásokhoz és a benapozásokhoz. Sorban megadom a számítógépnek, hogy miket kell lerenderelnie, és innentől már elvan magában is, egy-két nap alatt elkészülnek a fotorealisztikus képek. A teljes anyag még készül, és úgyis nemsokára megint frissül a weboldalunk, de addig is egy kis előzetes:

Ágicza, 2006. 06. 21., szerda #

Hamisítatlan, rekkenő nyármeleg honolt egész nap a völgyben, amit a rózsák kivételével szerintem nem tudott értékelni senki. A bögrevirágok is le fognak futni a jövő hétre, amilyen tempóban nyílnak, pedig elképesztően néznek ki a dupla (tripla) szirmú példányok, és a lila-mályva-fehér kombináció remekül megy a virító szarkalábakhoz. :-)

András először pancsolt egyet a tóban, hogy elviselhető hőmérsékletre hűljön, majd bement a városba délután, engem meg itthon hagyott ültetni. Mondanom sem kell, hogy a kinti munkából csak késő délutánra lett valami, amikorra már megmozdulni is tudtam a melegtől, ráadásul a szinte állandó szél is távolmaradásával tüntetett a kánikula ellen.

Akkora volt odakint a hőség, hogy legyőztem minden addigi fóbiámat és bementem a tóba úszni, lebegő pöszmők és algák ide vagy oda... Arra kellett csak figyelnem, hogy a tógumi azért csúszós, tehát fordulni csak egy-egy helyen lehet megcsúszásmentesen, a kavicsokra ráállni meg nem éppen ideális, nehogy átlyukassza egy-egy élesebb darab a fóliát. A stég is nagyon bevált, kiváló kapaszkodót nyújt egy-egy pihenőhöz, szóval lehet, hogy nem is kell ide majd medencelépcső, legalábbis nekem egészen biztosan nem. Hát, mit mondjak, összességében nagyon hiányzott már az úszás, és miután egy jó negyed órát tempóztam, máris tűrhetőbbnek éreztem a kinti harmincegynéhány fokot. :-)

Ezután a bemelegítés/behűtés után persze már könnyebb volt nekilátni a dolognak is, és úgy tűnik, nagyon hatásos az úszás: két-három órára is megszabadít a hőség okozta bágyadtságtól és tespedtségtől. Valami front viszont alighanem készülődik, mert a szúnyogok estefelé elkezdtek rajzani, kénytelen voltam szúnyogriasztóhoz folyamodni, ami pedig még nem esett meg velem az utóbbi néhány évben...

Az esti fegyveres játszadozás sem maradt el: András hozott rendes, gyári lőlapokat és egy nyitott elejű fekete fém dobozba applikált rúdon tanyázó, lelőhető mágneses kacsákat, amiket azon nyomban ki is próbált a ház mögötti rögtönzött gyakorlótéren. Még nekem is sikerült egy kacsát, meg a visszaállító jelzőkört eltalálnom, határozottan jó szórakozás... :-D

Maestro, 2006. 06. 20., kedd #

A mai nap szép csendesen telt. Ágicza a kertben tevékenykedett, én képeket rendereltem, aztán elugrottam tárgyalni. És Ágicza folytatta a ház rendbe tételét is. Kezd alakulni, a másfél éves festékfoltok is eltűntek az ajtókról...

Még mindig elég meleg van, és ezen az sem segített, hogy a számítógépem teljes terheléssel ment egész nap. Komoly hőt le tud adni ilyenkor. Télen örülünk is neki, de most éppen meglettünk volna nélküle.

Hétvégén lesz Inárcson egy gázpisztolyos találkozó, mi is jelentkeztünk rá Ágiczával. Mint az Index több topikjának közönsége, a gázpisztolyosok is össze szoktak néha jönni. Ezúttal is egy lőteret bérelnek ki, ahol teszt jelleggel lőhetünk éles fegyverrel is. Persze, rakétákat is lőhetnék fel rogyásig, de az nappal nem az igazi, ezért inkább itthon teszteljük le a múltkor vett készletet, csak még előtte beszélek a szomszédunkkal. Az év eleji gázpisztolyteszteknél nem volt itthon, akkor könnyű dolgunk volt. Most viszont csak úgy fogok tűzijátékba az esti órákban, ha előtte megkérdeztem tőle, nem zavarja-e a lövöldözés.

Ezek a kis rakéták I. kategóriás, ún. játékos pirotechnikai termékek, amelyeket minden 14. évét betöltött személy szabadon megvásárolhat és felhasználhat. Még természetvédelmi területen is akár, ha nincs tűzgyújtási tilalom. Mindenesetre én próbálok jó szomszéd lenni, ezért előtte megkérdezek mindenkit, aki 100 m-es körzeten belül lakik (nem lesz nehéz, csak egy ház van a közelünkben). A távolabb lakókhoz pedig már úgyis sokkal inkább a látvány jut el, mint a hang.

Maestro, 2006. 06. 19., hétfő #

Krampuszkát mostanában le sem lehet vakarni rólam. Az asztal sarkán lévő párna túl nyílt helyen volt neki, de a legutóbbi tárgyalásunk után maradt mellettem egy szék, amin viszont biztonságban érzi magát. Itt alszik tehát, és mindenféle aranyos pózokba gömbölyödik, mint pl. a képen is. Álmában a pocakját is hagyja pocakolni. Sőt, egy ideje ébren is tűri, ami nála valószínűleg a legmagasabb fokú bizalom jele.

Délután a kis tetőtérbeépítésről tárgyaltuk. Könnyű dolgom volt, szinte minden tetszett úgy a megbízóknak, ahogy kitaláltuk. Persze, itt egyszerűen nem volt más lehetőség. Az ötletek inkább a szerkezeti megoldásokban voltak, és a tetőidomban, amit sikerült megszabadítanunk egy ronda hózugtól. Már a tárgyalás előtt is foglalkoztatott a csobbanás eszméje, de amint végeztünk és visszavittem őket a vasútállomáshoz, csak lerúgtam a ruhát és irány a víz. Ezt a képet elnézve azt hiszem, nyilvánvaló: mi itthon nyaralunk, egész nyáron. Hiszen van itt minden, ami kell, vízparti stég, tavak amerre csak nézek. Enni-innivaló a tó partjához legközelebb eső épületben. Ha mégis megunnám a pihenést, öt méterre ott a számítógépem és az internet. Egyetlen bánatom a monokinis nők hiánya volt, de aztán Ágicza ezt a problémát is megoldotta.

A vízbe viszont az istennek sem akart bejönni, mert hogy nem tiszta és fél a fertőzéstől. Ezt nem egészen értettem, szerintem a strandmedence szép kék vizéből sokkal több fertőzést el lehet kapni. Ez itt inkább természetes víz, és állatok persze vannak benne, de egyiknek sem gombás a lába vagy bármi egyebe. Apropó, állatok: a halak bizonyára a tó egyik sarkában bújtak össze remegve, amikor a nagy fehér szörnyeteg felbukkant békés otthonukban. De a kis vízisikló nem menekült el, hanem ott úszkált továbbra is a hínáros rész szélén. Gondoltam egyet, és megpróbáltam elkapni. Rögtön látta, hogy ennek már fele sem tréfa, és villámgyorsan elsietett a part menti kövek árnyékában. Egy darabig üldöztem, de sajnos gyorsabban úszott nálam és végül meglógott. A következő fotón az látható, amint éppen egy tárgyalás időpontját egyeztetem le. Valamikor nagyon imponált nekem az az építész cég, akiknek a belváros közepén, egy tetőtérben volt az irodájuk. De most már tudom, hogy annál sokkal jobb helyek is vannak :-)

Ágicza ma azt mondta, hogy neki nem is olyan sürgős a mosogatógép, inkább vegyünk egy lepukkant, olcsó kis notebookot, hogy ne kelljen egész nap a házban ülnöm, hanem leveleket és blogot írni meg böngészni tudjak kint a kertben is. Megfontoljuk, csak kellene valami jó beszerzési forrás, mert használt holmit ismeretlentől még nem nagyon vettem, és nem is szeretnék.

Krampuszka nem normális! Ebben a döglesztő melegben, amikor én már átköltöztem a tóba, Tappancs csak piheg a kövön elnyúlva, Nyafika a bokrok árnyékában hűsöl - erre ez a tökéletlen állat ott fekszik fent a tetőtérben az üveg mögött és sütteti magát a nappal. Mivel koromfekete, az elnyelt hőtől szinte már gőzölög a bundája. Ő meg elnyúlik, és magában tán azt gondolja, hogy 'nocsak, milyen meleg van'. De arrébb nem menne...

Annyiból is jó volt ez a fürdőzés, hogy utána még órákon át megmaradtam normális üzemi hőmérsékleten és nem volt annyira melegem. A házban csak 24-25 fok van, de nekem ez is sok, 16-18 körül érezném igazán jól magam.

Ágicza, 2006. 06. 18., vasárnap #

Kitört a nyár, végre észbe kapott időjárás-felelős vagy csak a naptárra nézett és elszégyellte magát? Mindenesetre elég jó idő volt ahhoz, hogy a teraszon napozzak, sőt, ahhoz is, hogy a tegnapról maradt maradék füvet lenyírjam a patakparti részen. Igaz, egy lokális zápor időközben bepróbálkozott, de egyetlen esőfelhő még nem volt elég a kiadós záporhoz, úgyhogy az eső is két perc után feladta és újra ragyogó verőfény honolt a völgyben. Egyre-másra nyílnak ki a rózsák, egy hónapja már erre várok, és mivel ma fegyvernyugvás van, így csak a rózsák maradtak:

Reggel azzal indítottunk, hogy egymás után kapkodtuk le a macskákat a macskalétráról és nyomtuk beléjük a gyógyszereket, féreghajtót és Frontline-t egyaránt. Öreg Kövér, a tabletta-kiköpő művész kedvéért átszoktunk a pasztásított gyógyszerekre, de így is elég ügyesnek kellett lenni, hogy benne megmaradjon a féreghajtó paszta. A többiekkel ennél jóval kevesebb gond volt, Tappancs csak a gyógyszer lenyelésének idejére hagyta abba a dorombolást, örült, hogy mindketten ővele foglalkoztunk.

András egész nap egy kis ház átalakításának tervein dolgozott, negyed órákra jött csak ki a házból, amíg az árnyékolót be- és átállította, meg a tavat méregette 'mikorcsobbanjunk'-szemmel. És igaza van, a víz már kezd átmelegedni, bár térden felül még azért igen hidegnek éreztem, úgyhogy lehet, hogy én még várnék azzal a fürdőzéssel egy-két hetet...

A kisbékák kezdenek szétszéledni mindenfelé, egyre többen hagyják el a vizet, és én egyre jobban félek a tópart közelébe menni, úgyhogy inkább a terasz és a stég vonalát tiszteletben tartva csak a fotózás és a fűnyírás erejéig mentem ki a kertbe.

A cicalányok egész nap András körül sündörögtek, már amikor Nyafka nem a pergola tetején vadászta az újabb madárfiókákat. A szegény verebek nagyon rossz helyre fészkeltek, de nem tudok rajtuk segíteni, addig nem zárhatom be a kismacskát a házba, amíg kiröpül az egész fészekalja.

A hátsó szomszédunk melletti nyaraló kedves tulajdonosának még kedvesebb fiacskája idén újra szerencséltetett minket a 'trance-techno party nonstop all weekend nevű' projektjével, minek hatására többen az egész napos fűnyírást választották kikapcsolódásnak a zajforrás körüli telkeken, és így máris sokkal jobban elviselhető volt a hangzavar. Talán emiatt is, vagy talán mert végre megtalálta a hangerő-szabályozó gombot a hifin, de a zene hallhatóan veszített intenzitásából a tavalyihoz képest... :-)

És most néhány szó a mai illusztrációkról: az alábbi képen látható rózsa az előkertet díszíti és sajnos tegnap nem kerítettem rá sort, hogy lefotózzam az egész bokrot, mára pedig már úgy elnyílt, hogy csak ez az egy virág maradt, amit lencsevégre tudtam kapni. Egyébként nem könnyű az élete Andrásnak az örökké változó kertben: mire megszokja, melyik növény hol található, az már vagy akkorát nőtt, hogy meg sem ismeri, vagy elkezdett virágozni és azért nem ismeri fel, vagy mint a rózsák esetében, a legkacifántosabb színkombinációkon megy keresztül, amíg kinyílik, pompázik, majd elnyílik, úgyhogy ezt a változatosságot elég nehezen tudja nyomon követni. Megnyugtattam, hogy ennél jóval kilátástalanabb a helyzet, ugyanis a kert különböző pontjain kétéves és egynyári növényeket is elhelyeztem, amiből jövőre már nem fog látni semmit, vagy ha igen, azt a kert egy teljesen más pontján, és mire elmúlik a nyár, megint más növények fognak virágozni, úgyhogy esélye sincs... :-P

A kedvenc futórózsáimról most a változatosság kedvéért csak egy kép készült, szerintem már így is elég sziruposan néz ki, úgyhogy ijesztgetésnek ennyi is elég, a többit majd máskor.

Ez ugyanannak a futórózsának a megbokrosodott változata, méteren felüli szárakkal és hasonló méretű virágokkal:

Maestro, 2006. 06. 17., szombat #

Tegnap óta bodzaszörpöt iszom. Ágicza sikerrel elkészítette, bár az első reakciója az volt rá, hogy 'finom, csak túl szirupos'. Elfelejtettem mondani neki, hogy a bodzaszörpöt - ha nem is annyira, mint az egyéb szörpöket - hígítani kell. Így máris sokkal jobb lett, mint egy jó bodza ízű limonádé. Ha kell, viszünk létrát is és tartunk még egy szüretet, nem fog ártani.

A pici békák kezdik elhagyni a tavat. Csapatostul másznak ki a vízből és szélednek szét a fűben. Nem is merek arrafelé járni, nehogy eltapossam őket. Ma láttunk a kis tóban két vízisiklót is, a kőszegély árnyékában úsznak és teljesen aranyosak. Ahogy elnéztem őket, nekem is kedvem támadt fürdeni egyet. Még pár ilyen meleg nap, és visszaveszem a tavat a kígyók-békák seregletétől, vagy legalább is osztozni kényszerülnek velem.

Most derült ki, mit is nézett Nyafika másfél hónappal ezelőtt. Egyrészt az oromfal csúcsánál lévő verébfészket, másrészt viszont azt a fészket is megjegyezte magának, ami a talpszelemen tetejénél volt a kőfal egy üregében. Csak abból persze kirepültek a madarak, azért nem volt olyan érdekes, mint a fenti fészek. De most fiókák is voltak benne.

Arra figyeltem fel, hogy a verebek olyan dühödten cserregnek és sipákolnak a déli terasznál, hogy elnyomják még a tavi békakórus hangját is. Kinéztem, hát Nyafika éppen jött le a pergoláról, szájában egy kisverébbel. Alig tollas, sárga csőrű fióka volt, de uzsonnaként végezte. Másodszor is felment (a verebek felháborodottan tiltakoztak), és most már láttam, hogy pont a talpszelemen felett nyúlkál be a fal résébe, és ezúttal is horogra akadt egy fióka. A képen Nyafika éppen elhagyja a tett színhelyét.

Nem értem, miért nem készít sok építész 3D látványterveket: mert ha a megbízó látná az épülettömeget a térben, akkor esetleg felkérné egy alaposabb alapos átgondolásra, azzal meg csak a munka van... Szerintem ez hülyeség, mert inkább a tervezés közben derüljön ki a ház minden előnye-hátránya, mint hogy építés közben mentsék a menthetőt mindenféle átépítésekkel. Az építész - elméletileg - persze látja is maga előtt a térben, amit megrajzolt, de azért én még emlékszem, mekkora gondot okozott az évfolyamunk egy részének az ábrázoló geometria. Szóval, aki jót akar magának, ne elégedjen meg alaprajzokkal és homlokzatokkal, hanem legalább valami vázlatos 3D képeket is kérjen a házáról. De az igazi persze az, ha alaposan, virtuális modellekkel és egyebekkel bemutatott épületre mondja rá az áment és aztán az szerepel a terveken. Sokkal olcsóbb egy falat a számítógépen arrább rakni, mint elbontani és felépíteni még egyszer...

Szorgalmasan gyakoroltam a légpisztollyal. Egy 500 db-os doboz lövedéket vettem hozzá, ez már majdnem kiürült. Ha jól eltalálom a fogást a fegyveren, 5 méterről 5 lövés egy két centis körön belül esik. Ha viszont egy kicsit is lazítok vagy kapkodok, akkor ugyanez a kör 10 centi felett van... Nagyon érdekes, hogy a lövéskor már azonnal érzem, pontos lesz-e. A jó lövéseknél mintha hirtelen egy méteres közelségbe kerülne a céltábla és nekem csak bele kellene pöccintenem a golyót. Pontosan, mikor kitalálok egy rafinált tetőidomot és már a felszerkesztés elején érzem, hogy ez tökéletesen ki fog jönni.

Maestro, 2006. 06. 16., péntek #

A kertben már hegyekben állnak a rózsák. Bármerre nézek, mindenütt valami különleges rózsafajta nyílik. Még mindig a hagyományos rózsaformájúak tetszenek a legjobban, de most találtam egy piros-fehér cirmosat is. A cirmosat mindig is szerettem, a virágtól a cicáig mindenben, de még a cirmos fonalak is tetszettek. A melírozott hajú nőkről nem is beszélve. Volt még piros-narancs színű is, meg barackszínű, stb. Ezek némelyike rendes rózsabokor marad, másikak viszont fel fognak mászni a pergolára és még a fejünk fölül is rózsák fognak lógni...

Egész éjjel dolgoztak a számítógépek a rendereléssel, aztán Ágicza gépe még az egész mai nap is, de megérte. Ilyen képek készültek az általa berendezett Moszkva téri netkávézó belső teréről:

És megtörtént a csoda: az a bútorgyártó cég, akiktől már lassan egy hónapja várjuk az átutalást, tegnap megtette és ma már meg is jelent a számlánkon. A dologban csak az a szomorú, hogy ez egy jó szándékú, fizetni akaró cég volt - csak éppen volt egy kis bénázás, egy kis késedelem, egy kis külföldi tartózkodás. Éppen ez a rossz az átutalásokban, hogy soha nem lehet tudni, mennyi igaz a kifogásokból. Szerencsére ennél a munkánál már előre utalásról szólt a szerződésünk, vagyis nem volt túl nagy a kockázatunk, mert csak akkor tettem a szerverünkön elérhetővé a hetekkel ezelőtt feltöltött kész képeket, amikor már láttam a pénzt a számlánkon. Hogy utálom ezt az egész üzletesdit!

Meg is érkezett az Építész Kamarától az új tervezői számom, még aznap adták postára, hogy beszéltünk telefonon. Mostantól újabb öt évig nem lesz gondom erre sem.

A kis tó pereménél egészen pici békák hemzsegnek. Nagyon picik még, de már rendes békának néznek ki, és a szárazföldön ugrálnak és mászkálnak csapatostul. Ági percenként kiabált be nekem, hogy hozzam gyorsan a fényképezőgépet, mert ezt le kell fotózni...

Ezt a fotót azért készítettem, hogy látsszanak az arányok is. Az ott a képen a mutatóujjam, szóval tényleg nem nagy az a béka. De ettől függetlenül ugrálni is tudnak és ha hirtelen odatolom közéjük az objektívet, úgy néznek össze, mintha csak közösen tudnának megfelelő álláspontot kialakítani ebben az új helyzetben.

A kertben egyre csak nőnek a virágok, ez az esős időjárás nagyon jót tett nekik. Van, amelyik növény már magasabb, mint Ágicza.

A tóparton is egyre több a növény, a két kis kerti lámpánk már szinte ki sem látszik közülük. Persze, mindegy is, már csak az egyik világít, és annak sem jósolok túl hosszú öregkort. Majd be kellene fejezni a tószegély lekövezését.

Nyafika behozott a házba egy békát. Nem a centi alatti minimálisak közül, hanem egy rendes felnőtt példányt. Ágicza elvette tőle és visszadobta a tóba. De Nyafi nem törődött bele a zsákmánya elvesztésébe és jó ideig nézelődött még a partról, nem bukkan-e fel valahol a béka. Ő valószínűleg nem látta a felszín tükröződésétől, de mi a stégen ülve azon nevettünk, hogy a brekkencs pont Nyafi alatt lapult, a víz fölé nyúló egyik kő árnyékában...

Ma is lőttem szorgosan, találtam a neten 10 m-es távra való légpuska-céltáblát, azt nyomtattam ki néhány példányban. kimértem, a ház mögötti farakás egyik szélénél állva éppen tíz méterre van az egyik kerítésoszlop, oda támasztottam hát a pallókat és lődözgettem. Már bánom, hogy 25 évvel ezelőtt kidobtam a 3-4 darabos sörösdoboz-gyűjteményemet. Milyen jól jönne most, kiraknám őket egy darab gerendára és lehetne irtani őket. Persze, erre is van célszerszám, egy acél doboz, aminek egyik oldala nyitott és négy kis kacsasziluett van benne lemezből, amiket ha eltalál az ember, lefordulnak. Vissza is lehet állítani őket, ehhez egy kisebb, kerek célt kell eltalálni.

Maestro, 2006. 06. 15., csütörtök #

Mikor összeválogattam a fotókat, akkor láttam, hogy a mai naplónk címe lehetne akár Guns'n'Roses különkiadás is. Az egyetlen kakukktojás fotó a reggeli párát ábrázolja, ami a tegnapi esőben alaposan átázott, sáros út felett gomolygott. Western filmekben látni ilyet az út felett, csak az a közeledő/távolodó csapat nyomában felverődött porból áll.

Délután természetesen gyereknapot tartottam, hiszen ki kellett próbálnom az új szerzeményt (Bajkál IZS-53M légpisztoly):

Éppen időben értem vissza Szobról, hogy fogadjam a lépcsős cég emberét, aki jött felmérni a leendő lépcső helyét. Mert hogy elérkezett a történelmi jelentőségű pillanat, megrendeltük a lépcsőt. Amit másfél éve várt már Ágicza, ami legjobban hiányzott a belső terünkből, az most végre meglesz. Talán Ági lelki egyensúlya is helyreáll tőle, mert szegényt nagyon megviseli mindenfajta rendetlenség. Még másfél hónap, tehát július végére lesz készen. Éreztem némi bizonytalanságot a hangjában, talán kicsit több idő is kellhet hozzá - de ha már ennyit vártunk, valahogy csak kibírjuk. Viszont a festést is belevetettem velük az ajánlatba, mert ha mindent ők csinálnak, pont a festéssel hadd ne mi vesződjünk... Még délelőtt felszerkesztettem és bekottáztam egy rajzot arról, hogy pontosan hol húzódnak a fűtéscsövek a padlóban. A középső oszlop alatt kihagytunk egy hurkot, ott nem lesz gond. De a legalsó fok végénél a külső pofalemezt le kell támasztani a földre, ott nem árt, ha pontosan a két cső közé fúrnak le az aljzatbetonba. Nem, mintha mostanában be lehetne vezetni a gázt, mert az erdészetnek telik ugyan ügyvédre, de inkább a szomszédait basztatja ahelyett, hogy például elintézné végre a földhivatalnál a telek előtti út (ami most papíron árok) úttá minősítését.

Most a felmérés történt meg, ebben persze én is segítettem. Érdemes is volt, mert jópofa eszközöket láthattam használat közben. Az általam is használt lézeres távmérő és mérőszalag mellett volt a repertoárban egy belső kijelzős szögmérő és egy 5 méterre kitolható teleszkópos mérőrúd is, szintén egy belsejébe épített mérőszalaggal. Lemértük az egész födémnyílást a korlát elkészítéséhez, illetve a magasságokat. Mindig is tudtam, hogy hol lesz a lépcső a házban, de mikor kitűztük a középső oszlop helyét a padlón, azért meglepődtem, mennyire tágas lesz majd a nappali: a létra mostani helyének nagy része felszabadul, és a macskalépcső is el fog tűnni. A tervezett lépcső ugyanis egészen a tolóajtó előtt fog húzódni, és csak a magasabb része lesz ott, ahol jelenleg a létra alja indul a padlóról. Emlékeztetőül: végül is ezt a fajta lépcsőt fogjuk megcsinálni. És most már tényleg lehet visszaszámlálni, mert belátható időn belül meglesz! Az első felét ki is fizettük, a maradékot majd a beszerelés után, a lépcső átvételekor kell kiegyenlíteni.

A légpisztoly tesztje is délutánra maradt, de persze a lépcső megtárgyalása után azonnal ez következett. Éppen akadt a ház mögött pár összecsavarozott keskeny palló, egy filctollal rajzoltam lőlapot és hajrá! Ez a légpisztoly csőletörős rendszerű, nem gázpatronnal megy, hanem egyenként kell felhúzni minden lövés előtt a cső 'letörésével'. Masszív acélszerkezet, 1,2 kg a papírja szerint. Ilyen még sosem volt a kezemben, de azért elboldogultam vele valahogy. Ágicza is kipróbálta, csak sajnos neki meglehetős gondot okozott lehajtani a csövet az erős rugó ellenében. Épp, hogy csak páros lábbal nem ugrált rajta, de így is elég érdekes pózokban, hétrét görnyedve húzta fel a pisztolyt. Azt hiszem, neki egy több lövetű, CO2-patronos pisztoly lenne az igazi, annak idején ilyeneket is nézegettünk a váci vadászboltban. Viszont ő is egészen jól lőtt, büszke is voltam az én kis asszonykámra!

Kezd meleg nyár lenni, de itt a földszinten egész jó hűvös volt a tetőtérhez képest. Először nem értettem, hiszen akkora különbség nem volt itt tavaly nyáron. Aztán láttam, hogy Ágiczának esze ágában sem volt még kinyitni a tetőtéri ablakokat, hanem hagyta felgyűlni a meleget a tetőtérben. Rossz nyelvek szerint azért, hogy a szokásos két pulóver helyett csak egyet kelljen felvennie...

A kertben szanaszét mindenféle rózsa nyílik. Általában tetszenek, de van köztük egy olyan, ami ugyanaz a rózsák világában, mint a palotapincsi a kutyák vagy a perzsa macska a macskák között: mintha valaki orrba nyomta volna egy palacsintasütővel:

Kéretik nem röhögni, de mégis csak ez az első lőlapom, miután beállítottam az irányzékot a távolságnak és a szélerősségnek megfelelően. Először tragikusan fölé lőttem, aztán kezdtem rájönni a technikára és utána már 10 méteren tenyérnyi területen belül maradt a szórás, ez látható a képen. Ez még nem túl jó eredmény, de elsőre elégedett voltam vele.

Maestro, 2006. 06. 14., szerda #

Már egy hete próbálom felhívni a Pest Megyei Építész Kamarát, most végre összejött, hogy nekem is munkaidőben jusson eszembe és ők is felvegyék a telefont. Mondtam, hogy egy kis gond van, mert nem 60 napig érvényes még a régi, április végén lejárt tervezői számom, hanem a Budapesti Kamara május 31-ével törölt a névjegyzékükből. Én meg ugye terveznék tovább, most is van engedélyezés alatt tervem. Megeskettek, hogy valóban befizettem minden tagdíjat és van erkölcsi bizonyítványom is, és még ma délután megcsinálták a tervezői számom megújítását. A csekkeket és papírokat pedig még a héten postára adom és akkor újabb öt évig nem kell foglalkoznom a tervezői névjegyzékkel.

Néha eszembe jut, hogy nem lenne-e értelme kérvényezni az É1-es, vezető tervezői jogosultságot is. Nem mintha nagy épületeket akarnék tervezni, de például az V. kerületben vannak olyan helyek, ahová még egy nyavalyás vászon árnyékolót is csak É1-es építész tervezhet meg. Azt hittem, csak félreértette a szóban forgó szállodaigazgató, de nem. Nemrég hoztak valami okos rendeletet, abban ez van. Biztos kurvára fognak örülni az É1-es építészek az árnyékoló engedélyezési terve c. hatalmas volumenű biznisznek, és nem győz majd válogatni a szálloda a sok jelentkezőből. De vigasztal az a tudat, hogy egészen más és színvonalasabb lesz az általam fél óra alatt felvázolt homlokzati árnyékolóelhelyezés terve, ha É1-es tervező írja alá a nevét, és így sikerrel óvjuk meg a világörökséget.

Budapesten most nagy beszerzőkörutat tettünk. Először is a macskáknak vettünk féreghajtót és egy dupla adag Frontline-t, már éppen ideje volt. Aztán a Gunboxban én következtem. A rakétázást egyelőre egyetlen közepes méretű rakétaszett képviselte, ebben van mindenféle effektes rakétából és sima jelzőből is, tökéletesen le tudjuk vele tesztelni, hogy mekkora buli ez az egész házi tűzijáték. Még valamit vittem végül, egy orosz légpisztolyt. Csőletörős, vagyis nem kell bele gázpatron, hanem úgy kell felhúzni, mint a legtöbb légpuskát. Mint minden orosz műszaki szerkezet, brutálisan nehéz és tiszta acél. Azt hiszem, arra tökéletes lesz, hogy Ágicza olcsón kipróbálja a célba lövöldözést, aztán vagy maradunk ennél, vagy később még mindig beszerezhetünk valami komolyabbat.

Az irodában ma sem tárgyaltunk, csak átmásoltam a múlt héten szép lassan letöltődött Akvarium-életművet (1,2 GB). A pendrive-om ennek a felére sem volt elég, de a fényképezőgépemben 1 GB-os kis vinyóka van, ezért a nagyját a fényképezőre másoltam át. Kerestem továbbá alternatív programokat Adobe termékekre, ezeket majd szép sorban kipróbálom és amit csak lehet, lecserélek ezekre, még az ingyenes Adobe Readert is. Patkánybanda, B+.

Maestro, 2006. 06. 13., kedd #

Ágicza dél körül átment Visegrádra, mert hatalmas virágpalánta-szállítmányt kaptunk megint ajándékba, csak érte kellett menni. Úgy telepakolták Cliókát, ahogy csak tudták, minden ülésen és előttük is virágok voltak. Az utolsó rekeszre való kis cserepet már csak úgy tudták berakni, hogy kiszedték a kartonból és egyenként dugdosták be a csomagtartó még üres helyeire.

Hamarosan majd személyesen is megköszönhetjük a virágokat, mert A mi otthonunk c. lap le fogja fotózni a házukat, és a fotózásra mi is elmegyünk, mint a témában érintett tervezők. Ágicza kirakta a teraszra a virágokat, amíg el nem ülteti őket, addig itt lesznek. Remélem, nem olyan sokáig, mint a tavalyiak, mert a kertben azért nincsenek annyira láb alatt...

Nyafika rendszeresen felmászik a ház melletti pergolára, és szinte mindig ugyanazon az oszlopon. Most végre sikerült lefényképeznem mászás közben is:

A macskák rendületlenül hordják be az egereket a házba, és legtöbbször szőröstül-bőröstül meg is eszik őket, csak néhány belső alkatrészt hagynak meg gondosan. Micsoda üzlet lenne beszállítóként kapcsolatba kerülni valami boszorkánybolttal, mi vihetnénk nekik nagy tételben a szárított egérmájat. És túl sok munkánk sem lenne vele, csak fel kellene szednünk a földről...

A telkünkkel szemközt nyílik néhány bodzabokor, ma fogtunk egy szatyrot és leszüreteltük őket, Ágicza megpróbál bodzaszörpöt csinálni belőlük. Ha már ott mászkáltunk az erdő szélén, elhatároztunk egy kis sétát is.

Arra fel voltam készülve lelkileg, hogy Tappancs fogja magát és velünk jön díszkíséretként. De nagy meglepetésünkre ezúttal Nyafika is csatlakozott hozzánk, és a két macska céltudatosan ügetett mellettünk-mögöttünk. Esküszöm, egy kicsit neveletlenebb kutyákat simán leiskoláztak volna, ahogy jöttek utánunk. Persze, azért macskából vannak, néha rámozdultak egy-egy madárra, de ha szóltunk nekik, akkor rögtön jöttek. Tappanccsal már a múltkor is játszottam azt, hogy nekiiramodtam, ő pedig futott utánam. Most Nyafival együtt szaladtak a nyomunkban, tiszta aranyosak voltak. Ha nem lenne annyi kutya egy kutyaiskolában, érdemes lenne elvinni őket is egy kis kiképzésre...

Az erdő tragikus állapotban van, kisujjnyi méretű ronda szőrös hernyók falják a leveleket mindenütt. Ezek már nem azok a jópofa nagyszemű(nek látszó) hernyóállatok, hanem egyszerűen rondák. Ez a példány éppen fejjel lefelé lógott egy levélen, pontosabban a levél maradványán, mert már alig volt belőle valami:

Elmentünk egy telek mellett, ahol nemrég épült egy ház és a kerítés mögött fiatal farkaskutya örült a változatosságnak. A macskák ketten öt felé spricceltek szét, hirtelen sürgős dolguk akadt. Vissza is fordultunk, a macskák hamarosan csatlakoztak hozzánk, de most valamiért nem távolodtak el tőlünk egy méternél jobban. Ha kicsit felemeltem a kezem, teljesen olyan volt, mintha láthatatlan pórázon vezettem volna őket.

Hiába, a macskák csak rövid távon kitartóak, ez a pár kilométeres séta már sok volt nekik. Egymás után rogytak le az út porába és csak néztek ránk, hogy most akkor mi lesz. Mentünk volna tovább, de ők csak feküdtek. Próbaképpen felvettük hát őket, mint a nyűgös kisgyereket. Ezt azonban már túl megalázónak érezhették, mert inkább lekívánkoztak és jöttek utánunk, mint akinek már minden mindegy. A ház előtt a kocsibehajtón aztán elterültek és csak a nyíló macskaeledeles konzerv hangja tudta őket újra mozgásra bírni.

Adobe különkiadás, 2006. 06. 13., kedd #

Nagyon érdekes levelet hozott a posta. Mindenki megtekintheti ezen a linken, a cégtulajdonos olvasóink pedig valószínűleg papíron is találkozhatnak vele. A lényegét azért lefordítom magyarra, hátha nem sikerülne kihámozni a sok sallang közül: számolj be nekünk az Adobe szoftvereidről, különben rád küldjük a BSA-t. Ahogy megjött ez a levél, első dolgom volt felhívni a levélben megadott fő disztribútor Trans-Europe Kft-t (06-1-392-0700), és az illetékes gyakorlatilag megerősítette a fentieket. Beszélgetésünk rövid kivonata, tanulságos:
- Kaptam Önöktől egy elég érdekes levelet, 'Legális szoftverek - nyugodt éjszakák' címmel. Megmondaná, hogy mi is ez voltaképpen?
- Szeretnénk felmérni, hogy a cégek legálisan használják-e a szoftvereinket.
- És gondolják, hogy aki illegális Adobe szoftvert használ, az most majd bejelenti?
- Nem valószínű...
- Akkor mi értelme az egésznek? Aki nem válaszol, arra ráuszítják a BSA-t?
- Mi nem...
- És más?
- Ezek a kérdőívek tovább kerülnek a központba, ők intézkednek majd.
- Ugye tudja, hogy patkány dolog, amit művelnek?
- Többen mondtak már hasonlókat. De mi csak végrehajtjuk az Adobe utasításait.

Mit mondhatnék erre? Magánvéleményem szerint az alig burkolt fenyegetést nem sokban enyhíti, hogy felkínáltak 5% kedvezményt azoknak, akik visszaküldik a kérdőívüket és e hónap végéig Adobe szoftvert vennének. Válaszunk tehát nem lehet más, mint hogy lófasz a seggükbe, zsarolókkal nem tárgyalunk. Ezek után - bár terveztem valamikor - mi már biztosan nem veszünk Adobe szoftvert, elég lesz eztán is a digitális fényképezőkkel kapott OEM változat, vagy keresünk bármilyen alternatív szoftvert, de egy fillért sem kap tőlünk az Adobe. Gratulálunk az Anti-Piracy Manager úrnak, sikeresen növelte az Adobe bevételét és jó hírét a világban.

Azt javasoljuk mindenkinek, hogy ha csak nem szükséges feltétlenül a munkájához, ne vásároljon semmit BSA-tag szoftvergyártótól. Minden szoftvernek van ingyenes vagy más kereskedelmi alternatívája. Hobbi célokra és egyszerűbb képfeldolgozásra, mint nekünk is, elég bármilyen OEM képszerkesztő szoftver, amit adnak a digitális kamerákhoz. Profi szoftverből ott van például a Paint Shop Pro, ingyenesből a GIMP. Hoppá, most látom csak, hogy másnak is tele a púpja az Adobe monopóliumával:
- Adobe termékek alternatívái,
- Ingyenes Adobe és Macromedia alternatívák,
- Adobe alternatívák,
hogy csak párat említsünk. Az Adobe-nak meg persze visszaküldjük a rühes kérdőívüket, mert nem akarjuk, hogy feljelentsenek a BSA-nál. Beírtam az OEM Photoshopok mellé a két példány ingyenes Acrobat Readert is, és most már nyugodtan alszom. Arra a kérdésre viszont, hogy tervezem-e további Adobe szoftverek vásárlását, a 6 mm-es nagy jelölőfilccel írtam be a választ. Olvasóink bizonyára sejtik, mit.

Maestro, 2006. 06. 12., hétfő #

Kinyíltak a ház előtt Ágicza angol rózsái is, nagyon szépek. A pergola körül akkora bimbókat hoztak, hogy nem bírják el a szárak, le hajoltak alattuk a földig. A fotón az állóképesebb rózsák láthatóak, a fürdőszoba ablaka alatt.

A kertben saját eprünk termett!!! Egyelőre három szem van rajta, egy éretlen, egy érett, valamint egy érett, ám valami állat által félig megrágott.

Ma folytattam a tegnap megkezdett vésést. Ahogy ott térdeltem a fejtőkalapáccsal a vadszőlő tövében, muszáj volt arra gondolnom: valahogy így festhet egy 'szőlőbányász', amiről annyit hallottam korábban mindenféle politikai fórumokon :-)

Estére elkészültem a beton vésésével. Ahogy leértem egyszer a földig, a többi már kicsit gyorsabban ment. A kőműveseink atombiztos járdát csináltak, legalább 25 centi vastag volt a beton a kővel együtt. A hálót külön művészet volt kiharapni a sarkokból a flexszel, de sikerült az is. Jó meleg is volt, a védőszemüveget szinte már búvárszemüvegnek éreztem, csak ennek a belső felén volt a víz... Aztán indultam Nagymarosra, Ágicza pedig kiszedegette a maradék törmeléket és feltöltötte termőfölddel a gödröt. Nem tudom, milyen növények kerülnek majd ide, de hamarosan kiderül az is.

Útban Pest felé, Nagymaroson lemértem a házat a szomszéd felől is. Itt láttam két szegény rotweilert 50 m² lebetonozott udvaron, a háttérben masszív, hamisítatlan állatkerti oroszlánszaggal. Ahogy az udvaron beszélgettünk a tetőtér beépítéséről, cseperészni kezdett az eső, és Visegrád irányában szép ívű, kettős szivárványt láttunk az égen. Kaptam a fényképezőgépet és szaladtunk fel a kis utcán a ház feletti utcácskába, ahonnan rendes kilátás nyílt az egész szemközti partra. Már ennyi idő alatt is sokat halványult a szivárvány, de azért még látható valamennyire a második ív is a kép jobb oldalán:

Maestro, 2006. 06. 11., vasárnap #

Eljött a nagy nap, nekiálltunk kirakni kővel a két tó közötti átfolyót. Ez nem túl nehéz feladat, mindent megbeszéltünk előre, csak le kellett rakni kövekkel a fóliával borított átfolyót.

Szépen és gyorsan haladtunk. Annyit változtattunk csak az eredeti terven, hogy Ágiczának túl sok volt a kő a két tó között, ezért az átfolyó alsó végén beszűkítettük a fóliát, csak egy-egy sor követ raktunk le két oldalt. Ettől még lehetnek sziklák két oldalt, de azok magukban fognak állni és növények lesznek körülöttük. A tavak szegélyét persze végig fogjuk rakni, most a nagy tónál rakott le Ágicza néhány darabot.

Ágicza kitalálta, hogy a vadszőlőm mellett ki lehetne szélesíteni a járda és a ház fala közötti lyukat, mert akkor még egy-két növényt odaültethetnénk. Támogattam a javaslatot, így hát fogtam a fúrókalapácsot és nekiláttam a munkának. Egy kicsi és egy nagy követ terveztem kivenni. Gyémántkoronggal körbevágtam a kontúrt és beszabdaltam a köveket is, hogy könnyebben törjenek. Az egyik kő hamar kijött, de a beton alatta valami kegyetlen volt, igazán nem sajnálták belőle a cementet... Nem is értem le az aljáig, olyan vastag volt. Ha ezt előbb tudom, megelégszem a kisebbik kő kivételével.

Kezdek rászokni ezekre a tóban tükröződő naplementékre. Most van itt a szezonja, amikor a nap egészen messze megy le a domb mögött. A képen nem igazán látszanak a kis kerti lámpáink, talán még be sem kapcsoltak. Az egyiknek már alig van fénye, a másik még kitart valamennyire, halványan világít az éjszakában. Tesztnek jók voltak, de senki se akarja ezzel megoldani hosszú távon a kerti világítását.

Este megnéztük, mit lehetne tenni a kocsibehajtónkkal. Az egyik megoldás a mostani Y-forduló, azt lerakatnánk kővel és kész. Ez sem rossz, mert az egyik ágában állnánk mi, a másikban egy vendég is parkolhat és akkor is ki tudunk állni. Igazából alig használtuk még rendeltetésszerűen, hol kő volt az egyik végében, hol cserép a másikban... Leginkább csak egyszerűen betolattunk. Ahogy számoltam, 60 m² körül lenne ez az Y-beálló. Megnéztem egy korábban felmerült ötletünket is, a kerek kocsifordulót. Az lenne a tökéletes, tolatgatás nélkül beállni és indulni akár utánfutóval is. Ha pedig Clióka bent áll a ház előtt, az elejét még mindig használhatják Y-ként a vendégek. Alapterületre alig több, mint az Y. A közepén valami dekoratív sziklával vagy kerttel, nem lenne rossz... Csak attól tartok, nem lenne-e túl nagy egy ilyen behajtó abban az előkertben. Nem szeretném, hogy nevetségesen aránytalan legyen, végül is ez nem kastély, még háznak is csak amolyan kisebbfajta. Ha lesz majd rá időm, megmodellezem a két variációt, aztán majd meglátjuk. Úgysem most azonnal csináljuk meg, és mindenképpen az előkert teljes rendezésével együtt szeretném ezt is megcsináltatni.

Maestro, 2006. 06. 10., szombat #

Délelőtt a szokásos szombati tárgyalásokat folytattuk le. Ezt többet már nem is fogom leírni, annyira természetes és megszokott esemény már hónapok óta. Az időjárással viszont szerencsénk volt, mert előtte és utána is szakadt az eső, mégis napsütésben tudtunk beszélgetni a teraszon.

Újra van teknős a nagy tóban. Rendszeresen visszaadjuk őket a szomszédnak, de aztán egyszer gondolnak egyet és újra ideköltöznek a tavunkba. Ezúttal nem a tóparti köveken napozott, hanem a vízen úszó hínártenger közében üldögélt:

Ágicza fotózott tavirózsákat, és most megpróbálta nem a virágtól öt centire tartani a fényképezőgépet. Sokkal jobb is lett a fotó, látszik kicsit a virág környezete is, egy kis vízfelület, ilyesmik. Rájöttem, miért zavaróak még a túl közeli makrofotók: akkorának szokom meg a virágokat, hogy a kertben már észre sem veszem őket, mert a fotó alapján legalább kétszer-háromszor akkoraként élnek az emlékezetemben.

Ha jól azonosítottam, az út mellett bodzabokrok nyílnak. Nagyon régen ittam már bodzaszörpöt, de amennyire vissza tudok emlékezni, gyerekkoromban nagyon szerettem. Ágicza azt mondta, hogy felőle mehet a dolog. Úgyhogy valamikor szüretelünk és szörpöt főzünk!

Ma mindent előkészítettünk a holnapi betonozáshoz. Átrostáltuk a tavalyról maradt sóder egy részét, a hét elején hozott zsák cementtel együtt pont elég lesz az átfolyó kikövezéséhez.

Nézegettük a kocsibehajtót is, hogy mi legyen vele. Ami azt illeti, jobb lenne egyszerre csinálni a tereprendezéssel és a folyókák beépítésével, valamikor a nyár végén. De persze attól is függ, mennyire lesz visszautasíthatatlan a mostani kövezési ajánlat, illetve meddig lesz érvényes. Este megint esett az eső, és ilyen felhők vonultak az égen:

Tappancs egyre önállóbb lesz. A speciális egy irányú macskaajtón már régóta jár ki-be, most pedig az élelmezését is megoldotta. Feltámaszkodik a macskatápos zsák szélére, beledugja a fejét, mint ló a zabos tarisznyába és ropogtat. A többiek irigyen nézik, de a nagy trükköt még nem tanulták el tőle.

Maestro, 2006. 06. 09., péntek #

Először is átmentem Szobra, volt fél órám a mindent elsöprő ebédszünetig, hogy elintézzem az elintézni valóimat. Ment is minden szépen, a szemüvegem szárát kicsit kintebb görbítették, vettem cipőfűzőt és várakozás nélkül bejutottam a háziorvosomhoz is.

A jól végzett munka elégedettségével elsétáltam az OTP irányába, ahol díszburkolat készül, szerettem volna kicsit körülnézni és érdeklődni. Az építkezésekről legtöbbször elküldik az ott csellengő polgárokat, de megvan ennek is a maga technikája. Határozott léptekkel át kell vágni mindenen, mint aki tudja, mit csinál. Amint az első munkás kérdésre nyitná a száját, hangosan ráköszönni, és amíg reflexszerűen visszaköszön, megkérdezni tőle, hogy hol találjuk az építésvezetőt. Az építésvezetők rendszerint éppen messze szoktak lenni, ezért ezután nyugodtan körbejárhatjuk az egész építkezést. Ezúttal azonban tényleg az építésvezetővel szerettem volna beszélni, de ahogy mutogatták nekem, melyik is ő a távolban mozgó pontok közül, ismerős ballagott felém. Kicsi a világ ugyanis... Akinek tegnap felmértük a házát, az éppen kőlerakással foglalkozik és éppen itt Szobon. Elmeséltem neki, hogy a kocsibehajtónkat kellene leburkolni, meg tudják-e oldani. Természetesen meg tudják, válasszam ki a nekem tetsző - kicsi, vagy nagy - kockakövet, és mindent megcsinálnak. Árat akkor tud mondani, ha mondok négyzetmétert és mutatok valami fektetési rajzot, de nem aggódjak, nem lesz vészes.

Hazafelé újabb köves brigáddal találkoztam. Zebegényből kifelé csak a töltés mellett, kerülő úton lehet kijutni, de befelé van egy sáv a feltúrt főtér oldalában. Éppen végeztek az előkészítéssel és kockakövet raktak itt is. Megkerestem a főnöküket és beszéltem vele. Jövő héten viszek neki terveket a pontos árajánlathoz, bár ez inkább csak kontroll lesz.

Megnéztük a kocsibehajtónkat, nagyjából 40 m² kő kell rá, ha csak az Y-t akarjuk leburkolni, és még 25-30, ha egészen a kerítésig elvinnénk a burkolatot. Nekem az sem lenne ellenemre, de előbb jó volna tudni az Y árát.

Aztán felhívogattam azokat az építtetőket, akiknek mostanában küldtem előzetes látványterv képeket, hogy mire jutottak, miután aludtak rá párat. A lejtős terepen álló házikón már csak apróbb korrekciók lesznek, a téglaborításos háznál viszont még mindig újabb és újabb homlokzati változatokat készítek, mert olyat kellene csinálnom, ami egyformán tetszik majd férjnek és feleségnek.

Már csak az kellene, hogy ideérjen hétfőre az az átutalás, amit már hetek óta várunk egy bútorgyártó cégtől, akiknek borítóképet készítettem az új katalógusukhoz. Velük nemrég beszéltem, végre tudják az aktuális számlaszámunkat is, vissza is értek az irodájukba, és hétfőre talán már tényleg a számlánkon lesz ez a pénz is.

Felhívtam a lépcsősöket is, hogy jövő héten jöhetnek felmérni és egyeztetni, mert kezdődhet a munka. Jönnek is valamikor, és 4-6 héttel utána hozzák a kész lépcsőt, beszerelik és a nagy létra visszakerül igazi helyére, a ház mögötti tárolózónába.

A tó peremét magasító Polifoam-darabkákat végül is megtaláltam, valószínűleg lecsúsztak, amikor a földet igazgattuk. Tegnap este azért nem találtam meg, mert a geotextília alatt voltak, és ott már nem turkáltam az éjszaka közepén. Az eső azóta is rendszeresen esik minden nap, úgyhogy az átfolyó lejtését már kielégítően teszteltük. Azt is elterveztük, hogy miként lesznek lerakva a kövek, és milyen lesz az egész átfolyó úgy általában. Annyi biztos, hogy Ági is ott lesz, amikor a köveket válogatjuk és rakjuk le, akkor biztosan nem lesz utólag probléma semmiből.

Képregényünkben pedig végre magyarázatot kapunk arra, hogy miért nézzük Nyafikát sokszor egérnek:

Ja, és az éjjel frissítettem a weboldalunkat! Kikerült néhány korábbi munkánk látványterve, és hamarosan lesz egy még nagyobb frissítés az éppen most készülő tervekből.

Maestro, 2006. 06. 08., csütörtök #

Egy-egy kimerítőbb pesti nap után inkább pihenni szoktam, de most nem igazán volt rá időm. A nagymarosi munkával gyorsan készen kellene lennünk, úgyhogy még délelőtt átmentünk felmérni. Az önkormányzaton nem volt félfogadás, de ha már éppen arra jártam, elmondták a tudnivalókat és ideadták fénymásolatban is a szabályozási előírásokat.

Vettünk egy halom gyümölcsöt, Ágicza bevásárolt, én pedig majdnem vettem egy fonott macskatárolót a kosaras cigányoktól. Ha egy számmal kisebb lett volna, pont megfelelt volna ide az asztalom sarkára, tulajdonképpen egy kis lapos kerek kosár, körben tíz centi magas az oldala, egy részén meg csak pár centi. Beletennék egy párnát és akkor aztán garantáltan mindig lenne egy macska mellettem.

Elkészült az átfolyó földmunkája a két tó között. Leginkább abban változott, hogy a tó partjáról kibontott kövekkel és betonnal meg lett szilárdítva a föld felső 30 centis rétege, és az átfolyó két széle magasabb lett, hogy semmiképpen se folyhasson ki a víz oldalra. Nem tudom, a múltkor berakott kis magasításom hová tűnt, de a földmunka során mintha elpárolgott volna a fólia alól... A víz nyomása miatt nem csúszhatott a tó belseje felé. Mindegy, majd holnap megnézem, mi is lett vele.

Utána visszaraktuk a geotextíliát, és rá a múltkor levágott fóliadarabot. Elég hosszúra hagyták, így miután betoltuk egészen a kis tó pereméig, az onnan kilógó fólia alá, még így is szépen belelóg a nagy tóba. A hétvégén megcsináljuk a betonozást, pontosabban a kövek betonba rakását. Az a tervünk, hogy nem hagyjuk csak úgy lefolyni a vizet, hanem kicsit kanyarognia kell majd, mert a kövek közé mindenféle mocsári növényeket ültetünk. Emellett az egésznek olyannak kell lennie, hogy talicskával is kényelmesen végig lehessen menni a tetején. Amíg ezeket megbeszéltük, lassan beesteledett, még egy alkonyati fotót készítettem a kis tóról:

Este a két cicalány megint nagyot alakított. Arra figyeltem fel, hogy a kis zsúrkocsin szundikálnak mind a ketten - de mivel utálják egymást, az egyik az alsó, a másik a felső lapján ül és néznek ugyanabba az irányba. Sajnos, Krampusz meghallotta a fényképezőgép zaját és éppen akkor indult el megnézni az új műszaki cikket, amikor exponáltam. De azért is beraktam ide ezt a fotót, ami remekbe szabott macskás életkép lett volna, ha az az oktalan állat nem érdeklődne annyira minden olyan szerkezet iránt, amiben valami motor zúg...

Nyugtasson meg valaki, hogy humanistának lenni nem egyenlő a feltétlen és szuicid hülyeséggel. Ami rinyálást összeolvastam az Indexen a ma lelőtt bankrabló kapcsán, teljesen megingatta az emberi értelembe vetett hitemet. Nekem ne mondja senki, hogy egy közveszélyes bűnöző élete bármit is ér és bárkinek is tekintettel kell lenni az élethez való jogára. Basszameg, arról abban a pillanatban mondott le, amikor bukósisakban és fegyverrel a kezében belépett a bankba! Ha már jogokért akar küzdeni valaki, mi lenne, ha egyszer nem a bűnözők érdekében tenné, hanem a törvénytisztelő emberekért? Lenne pár ötletem...

Azt már megtanultam, hogy minden változtatás után tele kell tölteni a tavat és megnézni, tényleg az elképzeléseink szerint működik-e. Megnyitottam hát a csapot a kis tó irányába, hadd teljen meg teljesen. Már éjjel volt, mikor kimentem megnézni. Hát nem a kifolyónál folyt, hanem fél méterrel mellette. Kiderült, hogy a földmunka miatt kicsit magasabbra került a tóból kilógó fólia alja, emiatt hullámot vetett és nem simult rá rendesen a tó beton peremére. Ahogy lenyomtam egy kisebb kővel, rögtön megindult a víz a nagy tó felé.

Maestro, 2006. 06. 07., szerda #

A délelőttöt szépen eltöltöttem a nap további felére történő készüléssel: egyeztetés közeli és távoli önkormányzatokkal, árajánlat-készítés és egyebek. A maradék időmben még a weboldalunk frissítését is folytattam, hogy a nagyobb képeket és videókat még ma feltölthessem az irodából. Tegnap hajnalig rendezgettem a képeket, rendereltem egy hiányzó virtuális objektumot, de legalább meglett az is.

A kertben narancsszínű rózsa nyílt! Megszoktam már, hogy mindenféle speciális rózsák vannak csak nálunk. Ennek a formája még egészen hagyományos, viszont a színe narancsos, itt-ott pirosba hajló:

Szokás szerint ma is utánfutóval mentem Pestre, még éppen maradt egy szállítmányra való pénzünk, hát 'egyszer élünk' felkiáltással fenyőkéregbe fektetjük, így mulat egy magyar úr. Még ifjú egyetemista koromban történt, hogy mikor szobatársammal beláttuk, esélyünk sincs másnapra elkészülni a rajzainkkal, okosabb mulatni menni. Elég csórók voltunk akkoriban, főtt ételt is csak egy-két hetente ettünk, amikor a barátnőm meglátogatott és hozott otthonról. Szóval, annyi pénzt tudtunk összekaparni, hogy csak egy fröccsre tellett, azt iszogattuk ketten a sarki talponállóban. Megittuk, majd bölcsen megállapítottuk, hogy innen már csak felfelé vezethet az út és valaminek történnie kell. És eddig még mindig történt is valami, ha igazán nagy gondban voltam.

Ma nem tárgyaltam az irodában, csak letöltögettem mindenfélét. Fantasztikus weboldalt találtam, ajánlom mindenki figyelmébe: az Akvarium nevű orosz zenekar összes művei szöveggel (persze oroszul) és letölthetőek jó minőségű MP3-ban! Ráadásul nem fájlcserélőn (azt sajnos tiltja az iroda szervere :-(, hanem szépen kint vannak egy weboldalon, ráadásul valószínűleg legálisan, mivel az együttes weboldaláról is mutat rájuk link. Aki szintén rámozdulna a lehetőségre, az ügyeljen arra, hogy csak egy szálon enged letölteni, többel nem is érdemes próbálkozni. Beállítottam mindent a számítógépen, letöröltem minden felesleges dolgot a vinyóról és ha minden jól megy, másnapra komoly gyűjteményem lesz egy nagyon jó kis rockzenekar dalaiból.

Érdekes, hogy először egy évtizeddel ezelőtt hallottam róluk, az akkoriban szárnyait próbálgató Fiksz rádióban szentelt önálló műsort a munkásságuk bemutatásának egy lelkes és szakavatott rajongójuk, név szerint Thuróczy Gergely. Ugyanennek a kis közösségi rádiónak az adásából ismerhettem meg az Épületegyüttes dalait is, amiket aztán éveken át hiába kerestem a neten, a rádióból pedig csak egy részét sikerült felvennem... Addig is Kormoránt hallgatok, egy ideje rákaptam a zenéjükre.

Maestro, 2006. 06. 06., kedd #

Elkészült az új szemüvegem, át is vettem rögtön. Tetszik ez a fényre sötétedő üveg, bár reagálhatna éppen kicsit gyorsabban is a fény változására. Viszont tényleg profi, bent a házban gyakorlatilag átlátszó az üveg, míg kint sötét barnásszürke. A keret is valami bronzbarna színű, úgyhogy belső térben van egy korrekt kis szemüvegem, a kinti napsütésben pedig jóképű napszemüveggé változik.

Most volt a legutolsó alkalom, hogy céget engedünk utólagos átutalással fizetni. Lassan két hete várjuk a pénzt, és akkor ők még a tisztességes fajta, akik valóban akarnak is fizetni. Csak éppen először a tavaly megszűnt régi számlánkra utalták el, aztán nem vették észre a nem teljesülést, most meg nem tudom, hová utalták el, de még mindig nincs a számlánkon. Mélységesen utálom az egész átutalás rendszerét, csak a szívás van vele.

Végigmentem az északi kerítés mentén és sorban eligazgattam a dróthálón a vadszőlőket. A nyár végére talán már kialakul valami összefüggőbb zöld azon az oldalon. Ági szeretne valami nádfonatot tenni erre a kerítésre a szél miatt, de én sajnálnám az északi kilátást, annyira jó felhők szoktak lenni arrafelé, az almafákról nem is beszélve. A kis vadszőlőt most néztem, egészen sokat nőtt az elmúlt két hétben, nagyjából 40 centivel magasabbra nyúlik, mint a múltkori fotón és oldalirányban is szépen elindult.

A kis tó partján virágzik az a növény, ami a vadszőlővel ellentétben lefelé nő: a kövek között szivárog és végül a vízbe lóg. Pici sárga virágai vannak, és nagyon jól néz ki. A háttérben Ágicza éppen újabb növényt ültet el. Pedig nem is vett mostanában semmit, viszont némelyik növényünk már akkorára megnőtt, hogy ketté lehet választani és a felét el lehet ültetni valahol máshol.

A mai napot pihenéssel töltöttük, vagyis főként a teraszon hevertünk és beszélgettünk a weboldalunk fejlesztési terveiről. Most csak egy tartalmi frissítést csinálok az elmúlt hónapok munkáiból, de a következő frissítésben már - a most készülő házak látványtervei mellett - tematizált oldalakat fogok készíteni, hogy aki házat terveztetne, vagy lakást, vagy csak a más által tervezett házát modelleztetné meg, az ne vesszen el az információk tömegében. Tehát ha például arra kattint, hogy 'új házat építenék', akkor a háztervezésről kap részletesebb infókat, és a menüben is azok a menüpontok jönnek elő, ami ezzel kapcsolatos: a házterveink és a házat bemutató publikációink, stb.

Még mindig a kedvencem ez a deszkastég a nyugati teraszon. Ágicza inkább a nyugágyakon heverészve napozik, míg én a stégen terülök el. Jó hely ez, hason fekve békákat és halakat tanulmányozhatok, vagy a felhők vonulását szemlélem, a háttérben a házunk homlokzatával. Olyan csendes és nyugodt itt minden, csak a madarak csiripelnek egész nap. Illetve a békák is rázendítenek, akkor aztán a saját szavunkat sem halljuk tőlük. De még ez sem zavar, ilyenkor felfüggesztjük a beszélgetést és a felhőket nézzük vagy megpróbáljuk elkapni és megpocakolni Krampuszkát.

Estefelé Nagymaroson voltam, egy kis ház bővítéséről tárgyaltunk. Nagyjából akkora, mint a Szőnyi utcai albérletünk volt, hasonlóan pici kerttel. Ha minden jól megy, csütörtökön már kezdjük is a felmérést. Persze, ez nagyon kis munka, de ez is valami. És éppen ideje lenne a környéken is fellendítenem a praxist.

Maestro, 2006. 06. 05., hétfő #

Ez amolyan nyugodt hétvégi nap volt. Egy munkával töltött hétvége után éppen ilyenre volt szükségem. Üldögéltem egy ideig a számítógép előtt a macskák gyűrűjében, aztán végigjártam a kertet. A patakpart kezd egyre rendezettebb látványt nyújtani. Már a nagyobb része le van terítve a fenyőkéreggel, köztük a nagy lapulevelek és mindenféle más növények, nagyon jól néz ki így. Basszus, tényleg muszáj lesz valami nyári lakot építenem ide... De addig is, egy újabb szállítmány mulcsot hamar hoznunk kellene, mert pár köbmétert még simán felvesz ez a terület is, és akkor még ott van a kert többi része is.

A juharfát úgy hajlítgatta a szél, rossz volt már nézni. Három lécből csináltam neki egy stabil támasztékot. Nagyon tanulságos, hogy ezzel az alacsony kis megtámasztással is nagyságrendekkel kevésbé lett érzékeny a szélre. Talán ha egy ideig így marad, a gyökereinek is könnyebb lesz megerősödniük és akkor már megáll majd a saját lábán is. Mögötte egy ideálisnak mondható drótkerítés látható, amit már teljesen benőtt a vadszőlő. Ilyet szeretnék körben végig a telek körül (és persze kelet felé a kőkapunkat).

A következő kerti akcióm a nagy tó algátlanítása volt. Első pillantásra még nem igazán tűnt olyan veszélyesnek a helyzet, de azért fogtam az akkumulátoros csavarbehajtót, belefogtam az algaszedő nádpálcát és végigmentem a tó szélén. Ott, ahol fél éve folyik be a friss víz a tóba a kútból, a felszíni kis algák mellett hatalmas víz alatti telepek is voltak. Méteres algatömeget emeltem ki szinte elsőre. Ha halból fogtam volna ekkorát, már a címlapon lennék. Ez a fajta fonalas alga gyönyörűen feltekeredik a nádra, és egyik fonál húzza magával a másikat. Egész jó szórakozás kiszedni a tóból.

Ma már sokkal jobb időnk volt, de azért előfordult néha olyan is, mint ami a fotón is látható: verőfényes napsütésben hulló eső. Aztán borús ég, aztán napsütés, mikor hogy tartotta éppen kedve. Ági is legalább háromszor vonult ki füvet nyírni, mert az egő mindig bekergette.

Jobban megnéztem a kis tó szegélyét és kiderült, hogy csak egy viszonylag rövid szakaszon látszik ki nagyon zavaróan a beton - de ez éppen a két terasz közötti, frekventált helyre esik. Nem túl szép kövek kerültek ide, a betonból pedig túl sok látszott és ráadásul szokatlanul világosra is sikeredett. Úgy döntöttem, inkább felszedjük ezt a két-három méter szegélyt és lerakjuk megint. Most hegyekben állnak a szebbnél szebb lapos kövek a ház előtt, nagyon szépre meg tudjuk csinálni. A tó többi része pedig eleve jobban néz ki, és azokat takarja is a növényzet.

A bontás hamar megvolt, a földön fekvő vékony beton azért nem örök életű. A kényesebb helyeken itt-ott bevágtam gyémántkoronggal a kövek közötti betont, hogy ott törjön el és könnyű legyen felszedni. Az innen kitermelt alaktalan kő-beton kompozitoknak már találtam is helyet: úgyis eljött az idő a két tó közötti átfolyó kialakítására, ott a fólia alatti földmagasításban szükség is lesz rájuk, hogy elég teherbíró legyen az a rész.

Nyafika már azzal is kivívta ámulatomat, hogy nem elégedett meg az asztalomon található szimpla párnával, hanem tévedhetetlen ösztönnel találta meg a párnára terített pulóvert és ott szundított. Már készültem lefényképezni, mikor hatalmasat ásított. Erről persze lemaradtam, de ahogy kerestem az alkalmas képkivágást a lusta macskaállat leghitelesebb bemutatására, beleásított az objektívbe. Hát, ilyen cica mellett nem lennék egér...

Esténként szoktuk nézegetni ezt az after-naplemente jelenséget. A nap már eltűnik a nyugati domb mögött, a ház és az egész telkünk árnyékban van, de a keleti dombok annál jobban világítanak a napsütésben:

Maestro, 2006. 06. 04., vasárnap #

Amint azt már korábban említettem, a privát szféránk védelmét elsőrendű kötelességemnek érzem. Mielőtt bárki ok nélkül magára venné, főként olyanokat szeretnék távol tartani az életünktől, akiket erre már többször is határozottan megkértem (és akik persze le se szarták a szép kérést). Nos, az esetleges hívatlan vendégek fizikai elhárítására már megvannak az eszközeink. Az információk védelmére a blog jelszavassá tétele jó megoldás lett volna, de sajnos az is kijátszható, nekem pedig biztos megoldás kell. Abba is lehetne hagyni persze az egészet, én viszont szeretnék blogot írni, hát fogok is. Úgyhogy a következőt határoztuk: írunk tovább a házunkról, a munkánkról, a mindennapjainkról, a növény- és állatkertünkről. De kis családunk életét és az abban esetleg bekövetkező változásokat illetően hírzárlat lesz. A ZeBlog végül is egy Házikónapló, ugyebár.

* * * * *

Ma igazán monstre tárgyalást tartottunk. Délelőtt tizenegy körül jöttek megbeszélni egy ház utolsó simításait, és este kilenc után hagytuk csak abba. Az is igaz persze, hogy nem csak egy-két színt hangoltunk össze a homlokzaton, hanem készítettünk egy kis tavat (erre vajh' mi ihlethette őket? :-) az egyik terasz elé, szigettel. Aztán a kandallójuk megmodellezéséhez begyújtottam a miénkbe egy nagy adag papírral és a lobogó tüzű kandalló képét egyengettem ki és húztam fel textúrának a virtuális nappalijukban álló fekete tömegre. Meg közben a teraszon beszélgettünk, eszegettünk (chilivel ízesített meggyes csokit hoztak, pont mint a Csokoládé c. filmben!). Úgyhogy jól elszórakoztunk, és mellesleg végső formát öltött egy házikó is.

Közben is történtek események, például Tappancs megint behozott egy egeret, amit elengedett a konyhában és öt perces várakozás után sorsára hagyta. Már el is feledkeztünk az egérről, bár azért benne volt a levegőben a várható szomorú végzete. Ez a végzet órákkal később érkezett meg, Nyafika személyében. Az ő feje befért a konyhaszekrény alá, ezért sikerült egyetlen mozdulattal kikapnia a sarokból. Volt benne annyi jóérzés, hogy kivitte és kint fogyasztotta el. Bár amikor igazán éhesek, tényleg szőröstül-bőröstül megeszik a zsákmányukat. Tappancs tegnap még a padlót is felnyalta utána, szinte nyoma sem maradt szegény egérnek.

Az ebihalak újabb nemzedéke növekszik éppen a tavakban, és Ágicza ki is fogott egyet, ami már egészen béka formájú volt. Nem tudom, hogy szúrja ki őket, de sorozatban veszi észre és kapja el azokat a pici békákat, amiket én meg sem látok szemüveg nélkül. Ez a jószág még el sem hagyta teljesen az ebihalfarkat, de már volt keze-lába. Egy centinél nem volt nagyobb:

A szokatlan esős idő természetesen a macskáknak is feltűnt, de vérmérsékletüktől függően azért feldolgozzák valahogy a különleges helyzetet:

Egy ilyen mozgalmas nap után akár mehettem is volna aludni, de valahogy úgy alakult, hogy inkább mindenféle zenéket rendezgettem könyvtárakba a számítógépemen. Hajnalig tartott, mire végeztem vele. Ágicza pihent helyettem is, én meg elmolyoltam hajnalig a zenékkel. Nyafi cicánk mostanában rákapott a számítógépemre, ott alszik egész nap a tetején. A kis fázós hátsóját gondosan a tápegység fölé igazítja, szép akkurátusan maga alá göngyölíti a mancsait és ott bóbiskol, álmában is kecsesen:

Maestro, 2006. 06. 03., szombat #

Megoldódott a hetek óta tartó rossz idő rejtélye: a hálószobai faliórát nem állítottuk át, és még mindig a téli időszámítás volt rajta. Nem csoda hát, hogy nem jöhetett el a nyári idő. De most beállítottam és láss csodát, rögtön kisütött a nap és szép idő volt.

Mindig meglepődöm a kerten. A növények soha nem elégednek meg az utoljára látott méretükkel. Hát persze, hogy nem tudom, melyik melyik. Mire sikerülne memorizálnom a kert egy-egy részletének a képét, a fele már elvirágzott, a másik fele újfajta virágokat hozott, de legalább is kétszer akkorák, mint legutóbb voltak. Most éppen a nyuszifülvirágokra csodálkoztam rá, legutóbb még alig látszottak ki a földből, most meg már fél méteresek.

Mivel hétvége volt, megint a szokásos egész napos tárgyalás és tervegyeztetés ideje volt. Mondanom sem kell, hogy ismét egy hangulatos kis ház született. Most még nincs róla közölhető képem, de néhány héten belül készen lesz a látványterve.

Fotóztam egy bogarat is, ami igazából aranyszínű volt, de olyan gyorsan iszkolt tova a terasz kövén, hogy csak hanyatt fordítva lehetett rá élességet állítani. Nem valami előnyös fotó, viszont újszerű látásmódot mutat fel a hagyományos bogárfotókhoz képest.

A napokban beszéltem A mi otthonunk c. lap fotósával, szeretnék lefotózni és leközölni néhány munkámat. Már beszélt is az építtetőkkel, és egy-másfél hónapon belül megy majd fotózni. Mondtam neki, hogy én is megyek majd. Részben, hogy találkozhassak a háziakkal, részben pedig, mert egy profitól mindig lehet tanulni valamit. Még néhány korábbi munkánk is jó úton van a leközlés felé más újságoknál, de ezeket egyelőre még nem akarom elkiabálni.

Nagyjából letisztult bennem, hogy milyen fegyvertokot is kell csináltatnom. Egyértelmű, hogy a 'cross-draw' elhelyezés nekem az ideális, viszont szerkezeti kialakításában a 'pancake' tok a praktikus, mert abszolút feltűnés nélkül viselhető a pisztoly. Ezért volt jó választás a HW88-as revolver, észre sem veszem, olyan kicsi és könnyű, ugyanakkor megbízható és precíz szerkezet.

Este átugrottam Verőcére pizzáért. Kérdeztem őket a házhoz szállításról és kiderült, hogy nem túl nagy összegért kihozzák Zebegénybe is, másrészt pedig ha bizonyos összeg felett rendelünk, kiszállítják ingyen is. Ez nagy fejlemény, mert például ma sem tudtunk leülni pizzát enni a vendégeinkkel, pedig négyen már egész tisztességes rendelést összehoztunk volna.

Maestro, 2006. 06. 02., péntek #

Reggel átmentem Nagymarosra bevásárolni, és ha már ott voltam, benéztem az erdészet irodájába is. Semmi újat nem tudtam meg, de ennek ellenére tanulságos volt. Már az megadta az alaphangot, hogy az egyik iroda ajtajára külön ki volt írva: 'X.Y. és Társai Ügyvédi Iroda levelével kapcsolatos félfogadás' ekkor és ekkor :-) Előttem hárman álltak sorban, ismerős kinézetű levelekkel a kezükben, a számítógépnél pedig egy fiatal srác állta a rohamot. Éppen telefonált, amiből megtudhattam, hogy nem egészen 15 éve nézték meg utoljára a birtokhatáraikat, és most gyorsan körbemérték az összes erdészeti terület szemmel látható határát, és minden gyanús esetben kiküldték a levelet, nehogy bárkinél is lehetséges legyen az elbirtoklás. Csodáltam a türelmét, én már biztosan odabasztam volna a főnökség asztalára az egész ügyet, hogy csitítgassák ők a sok felháborodott szomszédot, ha már ész nélkül kiküldték mindenkinek a hülye levelüket.

Az előttem lévőknél még volt valami lehetséges oka a figyelmeztetésnek, mert ez egyiknél el volt mérve a kerítés helye, a másiknál bokrok nőttek a telekhatárra és ezért ők azt vették a mérésnél az erdő-szántó határának. De a mi esetünkben abszolút indokolatlanul zaklattak minket. Aki nem tudná, az előttünk húzódó út állami tulajdon, az erdészet kezelésében. Nem csak maga az úttest, hanem a mellette lévő sáv, ami a falu végén 3-4 méter, de éppen előttünk már 15 méter körülire szélesedik ki, aztán újra elfogy szép lassan. Az erdészet derék munkatársa szépen lemérte az aszfaltburkolat szélét, majd felírta a kis jegyzetfüzetébe, hogy mivel az út melletti sáv is az erdészeté, tisztázni kell a tulajokkal, hogy a magukénak gondolják-e vagy sem. Idáig érthető is, hiszen a falu határától néhány teleknek nincs kerítése, vagyis ezeknél még esetleg lehet okuk megérdeklődni, tisztában vannak-e a telekhatár pontos helyével. De hogy az anyjuk picsájába nem vették a fáradságot, hogy akinek van kerítése az utca felé, azoknak lemérjék a kerítését is? Nem az az erdészeti és magánterület látható határa?!?

A miénket földmérő mérte ki kétszer is, centiméteres pontossággal. Azt a műholdas műszerük 20 centis hibahatárával is láthatták volna, hogy a helyén van. De nem, B+ ott a GPS a kezében és nem képes lemérni azt a rohadt kerítést. Mennyivel egyszerűbb kiküldeni egy levelet, amiben nagy határozottan tényként állítják, hogy jogosulatlanul használjuk a területüket és felszólítanak stb... Aztán persze csodálkoznak, hogy az ok nélkül felidegesített telektulajdonosok nagy tömege is hasonló határozottsággal állapítja meg a mizériáért felelősök jó anyjának foglalkozását és felszólítják stb... Erről ennyit.

Lemértük a tetőtéri kerek ablakok és a tető kölcsönös helyzetét, és ennek alapján felszerkesztettem, milyen alakú fareluxa is kellene oda. A rajzon a felső fekete vonal a tetődeszkázat határa, az alatta lévő barna csak a gerenda szélét jelzi. Azt találtam ki, hogy enyhén hordó alakra vágatjuk a reluxa szélét, ugyanis így keskenyebb felső elem kell hozzá és az összegyűjtött lamellák sem ütköznek olyan hamar a tetőbe. Ezzel a trükkel kb. 15 centivel feljebb lehet tenni a reluxát, mint ha végig 220 centi széles lenne. Már csak Józsa úr arckifejezésére lennék kíváncsi, amikor meglátja ezt a reluxatervet :-)

Olyan hideg volt kint, hogy - június ide vagy oda - Ágicza begyújtott a kandallóba! Szerencsére nem használt el túl sokat a dekorációs célú tölgyfából, aztán inkább hoztam be gyertyánt a ház mögül, eléggé kiszáradt már az is. Már akkor gyanús volt a dolog, amikor hazafelé tartva befordultam az Almáskert utcájára és a kéményünkből füstöt láttam gomolyogni. Kissé szokatlan volt így a nyár közepén, de valóban elég hűvös volt a házban. Ez a hűvös egészen pontosan azt jelentette, hogy Ágicza orrán már jégcsapok lógtak, én pedig pulóvert húztam az egy szál pólóm fölé.

Egész nap szakadt az eső, az autó hőmérője 7 fokot mutatott. Nagyjából, mint egy novemberi napon. Az eső pedig csak szakadt, megállás nélkül. Az egyetlen előnye az egésznek az volt, hogy egyetlen szúnyog sem volt a kertben - de kinek volt kedve kimenni, élvezni a szúnyogtalanságot?

Este aztán végképp betett nekünk az időjárás, néhány kisebb kimaradás után végleg elment az áram az egész faluból.

Maestro, 2006. 06. 01., csütörtök #

El sem hiszem: ennyi esős nap után ma délelőtt tökéletes fotózó idő volt. Eső után mindig jó fényképezni, mert az égen mindenféle felhők gomolyognak. A tökéletesen tiszta kék égbolt pedig éppen csak jobb valamivel a borús szürkénél. Kaptam hát magam és készítettem egy fotósorozatot a házunkról és környezetéről, az út mentén elballagva a falu határától egészen az erdőig.

Ezekbe a képekbe fogom majd beleilleszteni a kerítésünk modelljét, és talán így sikerül meggyőznöm a főépítészt, hogy az a kerítés éppen, hogy nagyon is tájba illő lenne és jól mutatna nem csak a házzal a hátterében, de messziről nézve is.

Persze, ha már ott volt a gép a kezemben, körbefotóztam a házat is. Erről most nem közlök teljes sorozatot, úgyis már mindenki az unalomig ismeri minden oldaláról.

A kert egyre látványosabb. Örömünket az sem csorbítja, hogy a nyolcszáz forintos kis akkumulátoros lámpák közül az egyik már alig pislákol. Tesztelni jó volt, de kábé ennyit is értek, senki ne rohanjon ládaszám venni ilyesmit, mint végleges megoldást a saját kertjébe.

Körülnéztem a patakparton is. Most, hogy ki van tisztítva a derékig érő gaztól, már egészen jól néz ki ez a rész is.

Most nem voltak szúnyogok sem, talán az eső elmosta őket. Újra elkezdtem gondolkodni azon, hogy majd egyszer csinálni kellene itt egy kis építményt. Fedett kerti építményt lehet rakni még a kertbe, és szerintem valami szúnyoghálós fal vagy egy-két oldalon valami könnyű deszkafal még belefér ebbe. Elvinnénk oda az áramot is, akkor pedig mehetne ott számítógép, világítás és a legfontosabb, a szúnyogriasztó is. De egyelőre nem túl aktuális a dolog, most a lépcső első részletére gyűjtjük a pénzt, csak kicsit lassan akar összejönni. Pedig már nagyon ideje lenne, mert nem tudom, meddig tartják még fenn a múltkori ajánlatukat.

Egyszerűen minden oldalról jól néz ki ez a kis terület, és - ami a legfőbb előnye - ez már egészen erdei hangulatú. Mégis csak építek itt egy nyári lakot. Az pont nekem való lesz, kemény erdei életet élek, csak a macskák és én a rengeteg közepében - de ha megéheznék, száz méterrel arrébb már készül a vacsora...

Hű társam is akadt a kis erdei sétámon. Nyafika hangos nyávogással tűnt elő a patak irányából, és nem is tágított mellőlem, míg ott fotóztam. Néha lemaradt, mert éppen tanulmányozott valamit a bokrok között, de aztán villámgyors sprinttel újra ott termett mellettem. Végül felmászott az egyik fára és onnan nyivákolt nekem. Megfogni itt nem hagyta magát - hogyisne, a fán ő is igazi vadállatnak számít - de azért nagyokat nyikkant és hangosan dorombolt nekem.

Jókor mentem ki fotózni, mert nem sokkal később már megint eleredt az eső és csak hullott megállás nélkül. Bánatomban benyomtam az arcomba egy tál tortellinit és lefeküdtem. A nap további részét nemes egyszerűséggel átaludtam.