Maestro, 2005. 04. 30., szombat #

Az erdőből levezető utat a polgármesteri hivatal utasítására derékmagasságú földhalommal torlaszolták el, hogy ne folyjon végig a falun a sáros víz, hanem az erdő alatt gyűlhessen össze. Ezért a teherautók az útról meglehetősen letérve szállítják a fát, és valószínűleg az egyik leverte a természetvédelmi terület táblát, mert a műanyag tábla egyszerűen leugrott a szögek fejéről. Nagyon bántotta a szemünket, ezért fogtam a csavarbehajtót és visszaraktam a helyére, helyreállítva ezzel a velünk szemközti domb nemzeti park sátusát:

Ma kicsit később jöttek, már csak a híd alapját kellett megcsinálniuk. A nagy tó partján még tavaly készítettek két betoncsíkot a keskenyedő rész két partján, de most a végleges tóperem kialakulásával ennek a végleges magasságát is be lehetett állítani. Szerencsére ezek az alapok elég nagyok lettek, úgyhogy kicsit még lehetett korrigálni a híd végleges irányán. A kőművesünk két művészien precíz prizmába terelte a betont ezeken az alaptesteken. Vasalást csak a tetejükön kaptak, hogy ne repedjen el a teteje, ha majd lecsavarozzuk rá a keresztgerendát. Az egész beton alig fog kilátszani a földből, a pallók is csak 5-10 centivel lesznek a parti kövek felett. Kis, lapos híd lesz majd ott, gyakorlatilag három masszív palló, korlát nélkül.

Ezek után már csak pakoltak, takarítottak és a szerszámokat szállították el. A talicskánkat az utolsó pillanatban kaptam le az utánfutóról és adtam oda helyette a munkások tulajdonában lévő kollégáját - amin amúgy nagy festékfolt jelezte a hovatartozást, de éppen azt az oldalát nem nézték meg. Utána már kicsit jobban ránézetttek a rakodásra és így megmaradt a lapátunk is :-)

Kicsit locsolgattam a járdákat, mint ahogy az elmúlt napokban is. Tökéletesen lefolyik róluk a víz mindenütt, máris nyugodtabb vagyok a ház vízvédelmét illetően. Tökéletes persze majd akkor lesz, ha meglesznek az esőcsatornák is.

A két terasz közti átjárót elméletileg lejtésbe rakták, de sajnos van egy rész, ahol kb. egy centi magasan megáll a víz, ezt a fugák óvatos visszavésésével valamelyest tudták korrigálni, de nem lett tökéletes. A bejárat előtti kövezés viszont teljesen jó lett. Az utolsó simítások után megcsinálták a csatorna tisztítónyílásának az álcázását is. A kövezés alatt folyik ki a házból a szennyvíz, és a tisztítónyílás fedeléhez hozzá kell férni ezután is. A betonban egyszerűen csak egy lyukat hagytunk azon a részen, most pedig finom sóderrel töltötte meg, ebbe ültette a négyzet alakúra faragott zárókövet. Kicsit látszik még a helye, de ahogy kiszárad és porosodik majd a kő, úgy lesz ez is egyre észrevétlenebb.

A munkások elvonultak, már csak a tárolók ajtaja és ablakai körül kell kicsit javítani a betonozást és készen vannak, aztán majd a pergolák elkészítése után jönnek megint, leburkolni a teraszt. Én még kint nézelődtem a ház előtt, és persze a macskák is nagy bátran mind kijöttek velem. A szomszédban a vendégek hoztak egy kutyát is magukkal, amit Nyafika nagyon aggodalmasan figyelt, két lábra állva, mint egy szurikáta! Ott átkozódtam, hogy ilyenkor miért nincs nálam a fényképezőgépem, de aztán kihoztam és lesben álltam - és sikerrel. Íme, néhány szurikátafotó (Nyafika balra látható :-)

Ahogy Nyafit fotóztam, átóvakodott a szomszédból a vendégek kislánya. Tappancsot még a kapuban sikerült megsimogatnia, amit büszkén el is újságolt nekem, aztán bejött és hangos kiáltásokkal próbálta meg magához csalogatni a többi macskát is. Erre Tappancs besétált a házba, a perzsák szublimáltak, Nyafi viszont tisztára harci macska lett, felpúposított háttal és üvegmosókefe-farokkal morgott rá az előszobában. A kiscsaj utána, és így kerülgették egy darabig a konyhaszigetet, aztán inkább odavittem Tappancsot, még ő bírja legjobban az ajnározást. Nagyon lelkes volt a kislány, az összes macskát meg akarta fogni.

De aztán érte jött az anyukája és elvitte, bár ő még maradni akart és macskázni. Szegény macskák, egész este aludtak, ki kellett heverniük ezt a stresszt...

Végre ismerős növényt is láttam a kertben: kinyíltak Ágicza tulipánjai. A nagy tó végében egy barbirózsaszín populáció tűnt elő, ahogy Ági kiirtotta körülöttük a gazt. Nekem inkább a kis tó mellettiek tetszettek, ezek nagyon szép lila színűek:

És már egy hete meg akarom írni, csak mindig elfelejtem: benne vagyunk az Álomház legfrissebb számában is, a noszvaji családi ház tervével, a 12. oldalon. Most már tényleg ideje lesz frissíteni a weboldalunkat, de előbb még be kell fejeznem egy nagy munkát. Egy másikkal éppen most készültem el, csak ennyi éjszakázás után nem szabad túl hirtelen visszaállni alapjáratra, ezért a blogot még megírtam - és mivel lassan hajnalodik, megyek aludni...

Építési napló, 2005. 04. 30., szombat #

18 fok, napos idő. Hídalapozás megmagasítása, tereprendezés, levonulás .

Ágicza, 2005. 04. 29., péntek #

Lassan beköszönt a nyár, ma már egészen meleg volt, meg is lepődtem, amikor kinéztem reggel a teraszra. Az emberek persze gőzerővel dolgoztak már, apróságok maradtak csak mára, kőburkolat fugázása és fugakorrekció, így rám is szántak egy kis időt, hogy folytathassam a tószegély betonozását. Egész délután kint voltam a nagy víz mellett, és a köveket próbáltam a betonágyba beleigazgatni. Az még külön élvezet lesz, hogy a kövek tetejét kifugázzam, de az már csak a levezető gyakorlat, egyelőre a nehezével készüljek el.

Érkezett egy ajánlott levél. András már örült, hogy megkaptuk végre a használatba vételi engedélyt, de ez az adóhivataltól jött, 30 nappal meghosszabbították a részletfizetési kérelmünk elbírálását. Ennyi erővel már egy olyan levelet is írhattak volna, amiben megadják a részletfizetési lehetőséget és nincs több dolguk velünk... Miután kidühöngte magát, az uram elővette a legbársonyosabb bariton hangját (na ja, én sem hiába kaptam tőle azonnal egy telefont a megismerkedésünk után...:-), és felhívta a pesti ügyintéző hölgyet. Miután a drót másik végén szokás szerint elolvadtak tőle, annyit sikerült elérnie, hogy a hölgy, tekintettel a szoros határidőre, előre veszi az ügyünket, hogy még a befizetési határidő előtt meglegyen a határozat. Addig is dolgozik szegény uram tovább, hogy legalább egy része meglegyen a pénznek, ha mégis egyszerre kellene fizetni. A Szőnyi utca ügyében azóta is csak nagy hallgatás van...

A tóban is végre beindult az élet, a mocsári növénykék szépen hajtanak, és az ebihalaktól feketéllik a partoldal:

Na persze, algából sincs hiány, ugyanolyan mértékben zöldül a sekélyebb részen a part, mint tavaly, de mindegy, előbb-utóbb csak elfogynak... Aztán amint a betonozási munkákkal végzek, a kertet is végre rendbe rakom, mert most féktelenül burjánzik a gaz és az évelőágyásban a nyíratlan fűtől a tulipánok sem látszanak, pedig már azok is szépen kihajtottak. A cseresznyefákra viszont még várni kell, ők még bimbósak, hiába számítottam arra, hogy még május előtt gyönyörködhetem bennük...

Építési napló, 2005. 04. 29., péntek #

17 fok, napos idő. Bejárat előtti kőburkolás és fugázás, teraszok közötti átjáró fugázása , Terasz kőfal utólagos kőfaragása és fugák korrigálása , kerti tó szegélyhézagainak kibetonozása .

Ágicza, 2005. 04. 28., csütörtök #

Igazán csak a macskák nem örülnek a kinti sürgés-forgásnak, mert kényszerű bezártságra vannak ítélve napközben, hogy ne legyenek láb alatt, így csak esténként eresztjük őket szabadon, akkor kitombolhatják magukat. Sajnos kénytelenek vagyunk bent tartani őket, hiába reklamál Tappancs az ajtóban, és Nyafika is hiába kaparja a tolóajtó üvegét: hajthatatlanok vagyunk, mert egy óvatlan mozdulattal képesek tönkre tenni az aznapi munka eredményét anélkül, hogy bárkinek is ártani akarnának:

Ma megint sűrűsödés volt a ház körül, alig győztem kapkodni a fejemet, mi mindent csinálnak egyszerre. Leburkolták a bejárati ajtó előtti kis beugrót, és ahogy András is megállapította, sokkal jobban néz így ki, hogy kihagytuk belőle a fehér lapokat. Megbeszéltük, hogy a nyugati teraszt nem burkoltatjuk újra, inkább elviseljük, hogy ennyire pepita - örök tanulságként, hogy jobb az asszonyt hagyni lakberendezni... Csöndesen megjegyeztem magamban, hogy lehet, hogy a következő alkalommal mégsem fogom hagyni, hogy az uram válassza a burkolatot.

Az északi oldalon a járda is elkészült végre, az esővíz ezen a ponton fog lecsorogni egy láncon keresztül, és innen vezetjük majd az árokba a felszíni vizekkel együtt:

Délutánra nekem is jutott egy kis betonozási munka, mert reggel hiába kértem meg a jómunkásembereket, hogy keverjenek nekem egy adagot, hadd haladjak végre a nagy tó köveivel is, ők akkor inkább a járdára koncentráltak. Aztán megszántak engem is, és adtak egy talicskányi bedolgozni valót. Kellemetlenül fedeztem fel, hogy a nagy tó szegélykövei egy kicsit termetesebbek, mint a kicsié, egy-kettőhöz András segítségét is muszáj volt kérni, amikor ki- vagy beemelni kellett őket. Most már csak azon drukkolok, hogy addig ne menjenek szét az ízületeim, amíg be nem fejezem a tavat. Elkészült a két terasz közötti kis tipegőköves átjáró is, amihez orvul lenyúlták szinte az összes szép kövemet, amit a csobogóba akartam beépíteni, és lapjaira hasogatva be is építették őket. Sebaj, a bányában majd válogatok hozzá újakat. Annyi bizonyos, hogy ezekkel a kövekkel a kőfalhoz képest lényegesen könnyebben és gyorsabban tudtak dolgozni, és nagyon gyorsan haladtak.

Délután óta szórakozik velünk a levelező szerver, gyűlölöm, amikor a gépek csak hátráltatnak a munkámban. Ha holnapig sem javul meg, érdekes dolog fog történni: kénytelen leszek telefonon időpontot és terveket egyeztetni! :-P

Építési napló, 2005. 04. 28., csütörtök #

17 fok, napos idő. Járdák kizsaluzása és földfeltöltés , bejárat előtti terület burkolása , teraszok közötti átjáró lekövezése , kerti tó szegélyhézagainak kibetonozása .

Maestro, 2005. 04. 27., szerda #

A lótuszok már rekordhosszúságúak, amint az a képen is látható. Illetve, már csak az egyik, mert a másikat véletlenül felrúgtam és letörött a hajtása. Az egész persze Ági hibája, mert ott hagyta az útban a papucsát, és én csak azt söpörtem félre, és az borította fel a poharat, ami amúgy is rossz helyen volt. Meg is mondtam neki, hogy asszony, ne siránkozz, mért nem tetted valami védettebb helyre, ha annyira fontos. De nem igazán sikerült megvigasztalnom...

A köfal most már tényleg majdnem teljesen kész van, itt-ott kipótolták a fugákat ahol túl mélyen kikaparták tegnap. Egy-két olyan hely van csak a falon, ahol túl hegyes sarkok állnak ki, azokat majd még le kell valahogy faragniuk, de egyébként a kőfal már a végleges képét mutatja és nagyon jól néz ki:

A mai fő attrakció a járdák betonozása volt, nagy volt a sürgés-forgás az egész telken. A járdák kiöntése mellett kiásták a kővel burkolt részeket is, és minden maradék sódert, hengerkövet és kulékavicsot beleszórtak feltöltésként, erre jön majd holnap a beton és az abba nyomkodott terméskövek. Ezt a fotót az ablakból készítettem, és nem csak a járda készítése látszik rajta, hanem az első sor burkolás a bejárat előtti részen is:

Ugyanis elkezdték leburkolni azt a kis, 2 m²-es területet, ahol eddig a kiütköző víznyomokat figyeltem aggódva. Most már ázhat nyugodtan, többet nem fogjuk látni, akkor meg nem is zavar :-)

A burkoláshoz szinte minden maradék lapot elhasználunk a hátsó terasz burkolásából megmaradt készletből, csak itt nem négy színű lesz, hanem egy sor szürkés lap a szélén, aztán sárga-barna sakktábla kiosztásban. Később láttam, hogy a szürke lapok gyárilag olyan nagy színgazdagságot mutattak, hogy a szürke sor végül is barnás-zöldes-kékes lett. Remélem, jól fog mutatni a mögötte következő, szabályosabb mintával együtt is.

Most már viszonylag száraz volt a fű, úgyhogy elhatároztam, kipróbálom a fűnyírónkat. Nagyon szépen vágja a füvet, ráadásul ez most jó magasra megnőtt, nem mindig volt könnyű dolga vele. Az egyetlen hibája, hogy csak 30 centi szélesen vág, vagyis rengeteget kell vele fel-alá mászkálni, és közben vigyázni a kábelre is. Igazából a benzinmotoros változatnak az lenne a fő előnye, hogy nem kellene vonszolni azt a rohadt kábelt. Meg hogy kicsit több erő lenne a motorban, nem akadna el minden nagyobb fűcsomótól a kés.

Úgy belejöttem a fűnyírásba, hogy az egész kerten végigmentem, csak a liliomok és egyéb értékes növények környékét hagytam ki, ezeket Ágicza gyorsan körbenyírta nekem, és csak a demarkációs vonalakon innen dolgozhattam. A kert most még zöldebb, mert a sötétebb felső végeket nem csak levágtam, de összegyűjtötte a gép és a kert végében halmoztuk fel. Később már csak levágjuk azt a pár centit a tetejéről, és ott hagyjuk, hadd trágyázza a földet.

Ezt a lepkét Ágicza kapta el villámreflexeivel, de aztán újra szabadon engedte a fotózáshoz:

Építési napló, 2005. 04. 27., szerda #

18 fok, napos idő. Járdák kiásása, zsaluzása és betonozása , bejárat előtti terület burkolása , korábban kitermelt föld elszállítása a telek elől , kerti tó szegélyhézagainak kibetonozása .

Maestro, 2005. 04. 26., kedd #

Reggel a betonkeverő jól ismert duruzsolására ébredtem, már a kőfal tetejét rakták, és egy srác folytatta a járda kiásását a keleti és a déli oldalon is. A kőfal teteje külön feladat a kőműveseknek, oldalfal rakásában ugyebár igencsak gyakorlottak lettek az elmúlt időkben, de a tetejére csak kisebb köveket tudtak tenni, mert a betont is alájuk kellett varázsolni valahogy, és ezek nem olyan szabályos faragott kövek, mint az oly divatos ürömi laposkő és társai. De azért sikerült megcsinálniuk, és ma gyakorlatilag készen is lettek a falazással, holnapra már csak egy kis fugázás maradt, aztán jön a járda.

Délelőtt csak borús idő volt, de délutánra már eleredt az eső, a falat gyorsan fóliával takargatták le, de a kőműves azért még fogta a flexet és a hosszabbítót, és levágta a nagy kőbe plántált vascső végét, hogy azt is kiönthessék híg betonnal.

Az ehhez használandó eszközök terén két iskola versengett egymással: a hagyományos szakmai értékeket képviselők a papírból csavart tölcsért javasolták, míg az új gondolatokra nyitottak egy félbevágott ásványvizes palackból készített célszerszámot. Végül is az ő lobbitevékenysége bizonyult hatékonyabbnak, így ő nyerte el a 14 vascső kiöntésére kiírt helyiérdekű tendert.

Meg is tette, aztán egyenként bebugyolálta kis zacskókba, nehogy beleessen az eső. Ma sokkal tovább maradt, mert muszáj volt még ma kikaparni a betont a kőfal fugáiból, hogy holnap rendesen ki tudják kenni. Az egyik munkásunk egyébként is a szívén viseli az építkezés sorsát, szombaton este például erre járva még beköszönt, megkérdezni, hogy sikerült-e elhasználni Ágiczának azt a talicska betont, amit még a műszak végén kevert ki neki. Jó, hogy szólt, mert holnap már csak nagykalapáccsal pakoltuk volna ki a talicskából: Ági velem együtt tárgyalt, aztán pedig teljesen elfeledkezett róla, azt hitte, nem kevertek neki betont a tószegélyhez. De ő se szólt, szóval 1:1. Már este volt, a beton is kötésnek indult, jobb híján azt mondtam, hogy terítse el a járda helyén a földön, ott kevésbé vész kárba, mint ha a telek előtti földhalomra önti.

Ágicza hozott csemperagasztót és alapozót, mert a kőműves délelőtt még úgy látta, hogy le tudja gyorsan burkolni a bejárat előtti kis területet. Ez végül is holnapra halasztódott, de én azért előkerestem a burkolólapokat a kis kamrából. Most csak a sárga és a barna színeket fogjuk használni, éppen elégnek kell lennie arra a területre. Pluszban van még néhány nagyobb vágott darabom a hátsó terasz burkolásából, amik jók lehetnek egy-egy sarokba.

Krampuszka meglepő bátorságról tett tanúbizonyságot, fényes nappal kimerészkedett a két tó közötti területre, és ott pózolt a sziklákon. Megjegyzem, a ház kőfala nem egészen ilyen fehéres színű, meg a dombok sem ilyen világosak, csak Krampuszka különleges fényelnyelési állandójú feketesége összezavarta a fényképezőgép fénymérő automatikáját:

Egész nap hányadék idő volt, de néhány perccel napnyugta előtt kisütött a nap, és egészen különleges fényviszonyokat teremtett a sötét felhős éggel és a zöldülő növényekkel. Itt a falu felé néztem, ahol csak egy távolabbi dombra sütött éppen a nap a felhők résén át:

Ez pedig a patakparti fákról készült, a Duna irányába tekintve:

Építési napló, 2005. 04. 26., kedd #

14 fok, borús idő esővel. Terasz kőfalának falazása , járdák kiásása és zsaluzása .

Maestro, 2005. 04. 25., hétfő #

Már régóta tervezzük, hogy lefotózzuk Nyafikát ébredés utáni pillanataiban, de eddig mindig előbb ébresztettük fel és csak aztán jutott eszünkbe, hogy az előbb kellett volna exponálni. De ma reggel éppen a lótuszokat fotóztam, és még a kezemben volt a fényképezőgép, Nyafi pedig ott aludt a kanapén. Már nyúltam feléje, hogy megsimogassam a kis pocakját, amikor egy benső hang azt súgta: itt az alkalom! Nos, hát így néz ki Nyafika ébredés után, amikor is menetrendszerűen ásít egy hatalmasat:

Kisebb-nagyobb intenzitással végig esett az eső, nem jött senki dolgozni. Mi viszont mentünk be Pestre, szokásos módon megint kicsit elkésve. Két tárgyalás után még éppen becsúsztunk a Bricóba, ahol is alighanem olcsójánoskodási rekordot döntöttem egy 10.990,- forintos elektromos fűnyíró kb. 1 perc alatti kiválasztásával majd megvásárlásával, amíg Ágicza kerek ültetőkosarakat vett a lótuszoknak (mert a szögletesnek a sarkán fennakadnak és nem tekerednek tovább vagy mi...). Vettem tartókonzolokat a konyhai felső szekrénynek is (ami átmenetileg egy darab polclap), már csak fel kell raknom.

Maestro, 2005. 04. 24., vasárnap #

Ma főként az elmúlt hét kipihenésével foglalatoskodtam. Előre is pihentem, mert a következő hét elég húzós lesz, két munkámat is be kellene fejeznem hamarosan, vagyis nem lesz megállás. Hétfőn még bemegyünk Pestre tárgyalni, aztán csak a rajzolás lesz egész héten.

A patak jelentősen apadt, legalább fél méterrel lejjebb van most a vízszint, mint pár napja volt. Kiemeltem a bokrok közül azt a pallót, amiről a régi búvárszivattyúnkat lógattuk be a vízbe, és szivattyústul a kerítés mellé tettem, mostanában úgysem akarunk a patakból locsolni.

Ágicza elkezdte kialakítani a két tó közötti átfolyót. Jó két méter széles fólia nyúlik át a kis tóból a nagyba, ennek a szélét felhajtotta, alatta kis földhányásokat készít, hogy amolyan mederszerű legyen az egész és minden rá eső vizet a nagy tóba vezessen. Aztán majd nagyobb andezitdarabokat fogunk rápakolni, közöttük szabadon hagyva a tulajdonképpeni lefolyást és mindenféle növényeket ültetve a szélekre.

Én csak a betont és a kőfalat locsoltam végig, megsétáltattam a macskákat és mentem vissza aludni. Nem érzem egészen jól magam, de most nincs időm betegeskedni. A Szőnyi utcai ház volt tulajdonos azóta sem hívott fel, még pár nap és megpróbálom én felvenni vele a kapcsolatot. Az a legrosszabb az egészben, hogy nem tudom, miért hallgatnak már hetek óta: csak más dolguk van, vagy meggondolták és mégsem akarnak fizetni, vagy valami egyéb? Jó lenne már tudni, de nagyon csesztetni sem akarom őket... De mégis, mikor hívnak már fel?!?

Építési napló, 2005. 04. 24., vasárnap #

15 fok, napos idő. Kerti tavak közötti átfolyó kialakítása .

Maestro, 2005. 04. 23., szombat #

Újabb fejlemény lótuszügyben (aztán elültetjük, és onnantól - olvasóink nagy megkönnyebülésére - a Lotus News napilapból átmegy folyóiratba):

Délelőtt komoly erőkkel folyt a munka: hárman a kőfalat rakták, ketten az északi oldalon ásták ki és zsaluzták a járdát, egy ember pedig a földet igazgatta el a kerti támfal mögött. Ágiczát nyomatékosan megkértem, hogy értelmesen és egyértelműen mondja el, pontosan mit szeretne a földhalommal, ne kelljen az egészet újra megcsináltatnunk, mint a déli oldali árkot annak idején. Erősen remélem, hogy ezúttal nem lesz probléma (vagy ha mégis, akkor Ágicza fogja az ásót és helyrehozza saját hatáskörben).

Felhegesztettek egy fenéklemezt és egy vékonyabb gömbvasat az egyik acélcső végére. A pergola nagy tartókövébe fúrtak egy lyukat (az egész akció azért kellett, mert 25-ös fúrójuk nem volt, de ekkora már igen), és a már korábban is bevált Mindentragasztó nevű csodaszilikonnal beragasztották a kőbe. Remekül sikerült, most már csak tényleg a pergolát kellene rátenni, de az most egyelőre vár egy kicsit, hiszen még az árajánlatok sincsenek meg az anyagra és a munkadíjra.

Ágicza hosszú napok halogatása után végre lemosta a kerek ablakot a déli oldalon, és a nagy létrát visszavihettük a házba. Már éppen ideje volt, a kicsi létra éppen csak felért a tetőtéri padlószintig, elég bizonytalan élmény volt egyensúlyozgatni rajta. De ez a nagy létra már majdnem olyan, mint egy lépcső, szerintem maradhatna akár véglegesnek is...

Tappancs messziről meglátta a tó partján üldögélő madarat, és laposkúszásban elkezdte megközelíteni. Aztán valami nagyon érdekeset láthatott meg a vízben, mert inkább az után kezdett el nyúlkálni, a pár méterre lévő madárral nem is törődve:

A kerti támfal óta sokat fejlődött a vascsövek berakási technológiája. Ott egyszerűen csak beleállították őket a betonba, mint a tőcsavarokat a koszorúba, és addig igazgatták, amíg jó nem lett minden irányban. A terasz falánál viszont még tegnap kis betonkupacokat raktak minden cső helyére, a tetejüket tenyérnyi darabon a kellő magasságban elsimítva. Ez azt jelentette, hogy ma már csak az oldalirányú pontosságra és a függőlegességre kellett figyelniük, mert a magasság már adott volt. A másik, hogy belevertek egy-egy szöget néhány kihegyezett léc végébe, és ezeket a csőbe akasztva kényelmesen meg tudták támasztani eldőlés ellen. A képen az is látható, hogy milyen szépen kapcsolódik az új fal a ház meglévő falához. Valamint, hogy Krampuszka szokatlan bátorsággal több méterre is eltávolodott a háztól!

Nyafika kicsit rosszkor szemtelenkedett át a szomszédba, észrevette a kutya és megkergette. Nem is próbált meg átbújni a dróthálón, hanem rohant végig a kerítés mentén, majd a patak partján felugrott egy fára. Ahogy láttam, végig tartotta az előnyét, vagyis olyan nagy veszélyben nem volt, de azért volt egy kis kockázat ebben az akcióban. Szerencsére az ijedtségen kívül nem lett más baja, a fáról hamar lejött és aztán berohant a házba, nem is jött elő egy darabig. De talán megtanulja végre, hogy nem érdemes kimenni a kerítésen túlra, biztonságosabb itt a saját kertünkben.

Érdekes kérdést tettek ma fel nekem, mégpedig hogy melyik a kedvenc tervem. Nem igazán tudtam erre mit válaszolni. Végül is minden házam tetszik nekem, csak mindegyik másért. De a legjobb szívvel azokra a munkákra emlékszem vissza, ahol kimondottan engem akartak tervezőnek (vagyis egyszerűen felkértek a tervezésre, tendereztetgetés és alkudozás nélkül), ahol maximálisan megbíztak bennem (csak elmondták a kívánságaikat de utána hagytak szabadon alkotni) és ahol együttműködtek velem (vagyis nem kekeckedtek és fikázták a munkát, hanem lényegre törően és konstruktívan bírálták menet közben). Egyik sem túl könnyű, de ha valaki képes rá, rengeteget segíthet abban, hogy igazán jó házat tervezzek neki. És persze az is éppen elég, ha a tervezés végén megmaradunk jó ismerősöknek, de egy-egy családdal komolyabb, szinte már baráti maradt a kapcsolatunk - és érdekes módon ezek éppen az igazán szívesen tervezett munkáknál voltak így.

Építési napló, 2005. 04. 23., szombat #

15 fok, napos idő. Terasz kőfalának falazása , járdák kiásása és zsaluzása , tereprendezés a támfal mögött , kerti tó szegélyhézagainak kibetonozása .

Maestro, 2005. 04. 22., péntek #

Az éjjel alighanem fagyott is, mindenesetre a szemközti domb árnyékában fehér volt a fű a dértől:

Ma is folytatták a kőfal rakását, szép nyugodt tempóban, komplikációk nélkül. Ágicza ma nem betonozott, minden idejét a készülődés foglalta el. A lótuszok egyre inkább levedleni látszanak a csokisdrazsé-imidzset és kezdenek növénynek kinézni:

Ágicza olyan lassan készült el, hogy már azt fontolgattam, szó nélkül itthon hagyom. Lett volna meglepetés, amikor nagy sokára előlibeg a fürdőszobából és Clióka helyett az a tény fogadja, hogy egyszer még a világ legbéketűrőbb férjének is elfogy a türelme...

De sajnos az ő segítsége is kellett a felméréshez, így megvártam. Pesten aztán felmértük azt a családi házat, amiről még szerdán tárgyaltunk, aztán Ágit ki kellett raknom a Villányi úton, mert egy újabb virágkiállításra ment a Kertészeti Egyetemre. Hiába mondtam neki, hogy én az Üllői úthoz sietek, kiteszem a Kálvin téren és odamehetne villamossal, de nem. Így aztán végigaraszoltunk fél Budán a péntek délutáni csúcsforgalomban. A villamosos verzióhoz képest Ági is jóval később ért oda a kiállításra, én pedig kimondhatatlanul elkéstem. Csak az vigasztalt, hogy a sors igazságos és hosszú távon kiegyenlítődnek a dolgok: ha én megvárakoztatom valaki más feleségét, valaki talán egyszer megvárakoztatja majd az enyémet is jól :-)

Építési napló, 2005. 04. 22., péntek #

17 fok, napos idő. Terasz kőfalának falazása .

Maestro, 2005. 04. 21., csütörtök #

A lótuszok egyre nőnek. Végül is, valóban érdekes így napról napra látni, hogyan bújik elő egy új kis élőlény abból a száraz magból:

Kicsit jobban megnéztem a nyugati oromzatot, és valami fehéres penész látszik a legcsúcsában lévő gerendákon. Nagyon remélem, hogy ez nem a házból kimenő pára miatt van, hanem csak a kőfal építési vize párolgott el és csapódott le a fán télen (amit láttunk is) - vagyis egy alapos lemosás és fertőtlenítés után nem jön elő megint.

Ma egész nap szép napsütéses idő volt, de a munkások nem jöttek, így Ágicza sem tudta folytatni a tószegély köveinek betonba ágyazását. A kis tóval különben már majdnem végzett, de aztán folytatni szeretné a naggyal is. Valami azt súgja nekem, hogy nem lesz itt totális vízcsere, úgyhogy ennyi védelemre valóban szüksége van a víznek. Most egyik tó sem túl átlátszó, de ez sokkal természetesebb szín, és ezért legalább nem kell állandóan aggódni: ennél zavarosabb már nem nagyon lehet :-)

A patak zúgása elhallatszott egészen a teraszig, kicsit körülnéztem hát a kert végében is, hogy mi a helyzet. A vízállás hasonló, mint tavaly, vagyis jó fél méterrel a szokásos vízszint felett van, és kb. kétszer olyan széles a patak, mint szokott lenni. A víz ronda sárszínű, és persze megint magával vitte a búvárszivattyúnkat pallóstul, csak most nem tudtam gumicsizmában belépni a vízbe és visszahozni. a sodrony persze erősen tartja, úgyhogy nagyon nem aggódom érte, majd az ár levonultával helyre rakom. Vagy talán vissza sem rakom, nem nagyon fogunk mi patakvízzel locsolni, csak eltömi a locsolófejeket.

Ma már beszélgettem is a térerővel teli telefonról, és szokatlanul tisztán szólt. Azon spekuláltam, hogy nem érné-e meg az öreg Nokiámat elővenni és kinevezni lakástelefonnak. A telefonjainkat átirányítjuk rá, hazaérve kikapcsoljuk őket és akkor minden hívás azon csörögne. Csak akkor erről is kellene a kimenő hívásainkat intézni, de ezt valami kedvező prepaid csomaggal olcsón megoldhatnánk. És ha összekötöm a számítógéppel is, akkor rendes billentyűzeten tudnék SMS-t írni...

Egyszer, ha lesz rá időm (minő naivitás!), akkor utánanézek majd annak, hogy hogyan lehet jogilag támadhatatlan módon megírni egy-egy patkányról, hogy mekkora patkány volt. Akadt egy-két ilyen az elmúlt években, nagy cégtől a piti vállalkozóig, de persze az ilyeneknek az önérzete fordítottan arányos a tisztességükkel, vagyis óvatosnak kell lenni, de én azért szeretném név szerint is megemlíteni ezeket. Ha jól értelmeztem a törvényt, a rágalmazás és a jó hírnév sérelme csak valótlan állításoknál forog fenn, vagyis ha csak bizonyítható tényeket írok le, az ellen nem tehetnek semmit? Akkor már csak a bizonyíthatóság a kérdés...

A nagy létra még mindig kint van a teraszon, úgyhogy a szürke macskák új sportot találtak ki. Ennek lényege, hogy a macska felmászik a létrán jó magasra, de lejönni nem mindig mer. Ezért inkább átugrik az ablakba, és ott addig nyivákol (Tappancs) illetve kaparássza az üveget (Nyaffancs), amíg valamelyikünk felkel és beengedi. Utána meg persze megy ki a teraszra, fel a létrára és így tovább...

Maestro, 2005. 04. 20., szerda #

Elkezdték összeválogatni a köveket az íves falhoz, ezzel telt a délelőtt. Úgy látszik, a kényesebb munkát a kőművesünk magának tartja fenn, mert inkább csak szárazon rakták ki a köveket egymás mellé. De nem is baj, mert így még korrigálhattunk pár apróságot. Például hogy a kifolyónyílások felett sokkal hosszabb kövek legyenek, amik tényleg áthidalásnak néznek ki. Meg hogy ha különösen szép követ akarnak berakni valahová, akkor ne a vörös, hanem a sárga példányok közül válogassanak. Ágicza tovább betonozta

A lótuszmagokból már jól láthatóan kibújt valami levélféle zöld bigyó, de mostanra Ágicza már kicsit visszafogottabban lelkendezik, úgyhogy már nem kell a fülemre szorítanom a kezemet, ha látom őt lefelé indulni a fényképezőgéppel.

Az ebédszünetben szólt az egyik munkás, hogy egy kis kék madár ül az ecetfán a tó felett. Ez a tavalyi jégmadarunk lesz, gondoltam, és kiültem a teraszra, hátha még visszajön. Vissza is jött, és a nagy expozíciós időre való tekintettel sikerült róla egy épp olyan elmosódott fotót készítenem, mint múlt évben Ágiczának:

Arra gondoltam, milyen rohadt jó lehet azoknak a természetfotósoknak, akik gyors tükörreflexes géppel és 600 mm-es teleobjektívvel fényképezhetnek. Ámbár, nekik viszont jégmadár nincs a kertjükben, be-be-beeee! :-)))

Délután megint eleredt az eső. Már úton voltunk, amikor a kőműves telefonált, hogy mi a helyzet az építkezéssel. Mondtam, hogy esik az eső, a falat és a tószegélyt letakarták fóliával, és szerintem nem tudják ma már folytatni a munkát. Még jó, hogy most nem sietünk sehova ezekkel a munkákkal, fél évvel ezelőtt sokkal jobban bosszantott az esős idő és a kényszerű leállások. Viszont sikerült felhívnom V. urat és azt ígérte, hogy jövő héten meglesz a használatba vételi engedélyünk. Ami azt illeti, a 60 nap már április elején lejárt, de ez most nem sürgős, ezért nem is jártam a nyakára idáig.

A földmérőnkkel viszont sikeresen tárgyaltam. Éppen hoztam neki egy újabb munkát, és mellesleg rákérdeztem a mi házunk épületfeltüntetési vázrajzára is. Azt mondta, hogy csak azt az ötezer forint körüli költséget kell kifizetnem, amibe neki is kerül a földhivatali eljárás, egyébként pedig összeköti a mérést egy családi kirándulással, úgyhogy még a benzint sem kell neki kifizetnem, munkadíjat pedig eleve nem is számolt volna fel.

Pesten mindketten tárgyaltunk egész délután, és mindkét projekt esélyes a folytatásra. Aztán már este volt, mire kiértünk Rákospalotára, megnézni egy átalakításra váró házat. Nem ismeretlenek az építtetők, pár éve már terveztem nekik egy konyhát az előző házukba. Nem is az a legjobb az ilyen munkákban, hogy újabb megbízás meg ilyesmik, hanem hogy megint engem kérnek fel a tervezésre, vagyis az előző munkám kiállta az idők próbáját.

Építési napló, 2005. 04. 20., szerda #

15 fok, napos idő, délután esővel. Terasz kőfalának falazása , kerti tó szegélyhézagainak kibetonozása .

Maestro, 2005. 04. 19., kedd #

Persze még a fű is tocsogott a víztől, de ledobtak rá néhány deszkát és nekiálltak kifugázni a kerti kőfalat. Viszonylag gyorsan elkészültek vele, ezzel a kőfal gyakorlatilag készen is van, jöhet a pergola. A kőművesnek támadt egy jó ötlete arra, hogyan rögzítsük a nagy kőre a központi tartóoszlopot. A falon ugye simán befalaztuk a csöveket a kövek közé, de a nagy kőbe nem tudunk csak úgy belefúrni egy colos lyukat, így maradt az a megoldás, hogy a cső aljára felhegesztünk egy acél lemezt, és azt a négy sarkán ledübelezzük a kőbe. Ehelyett most végül is az lesz, hogy csak egy kis darab laposvassal lezárjuk a cső alját, erre felhegesztünk egy darab betonvasat, és ezt már bele lehet ragasztani egy kisebb átmérőjű, könnyen kifúrható lyukba. A faoszlop aztán már úgyis megfogja a vascsövet, nem akar elhajlani, a függőleges erőket pedig bőven elbírja így is (1 cm² betonacél több, mint 2 tonna húzó/nyomóerőt visel el).

Ágicza egyik lótuszmagja kihajtott! Mondanom sem kell, hogy Ági fél óránként készített újabb fotókat arról, hogyan jött ki újabb egytized milliméterrel a kis zöld izé, és úgy általában több lelkendezést generált ez a lótuszmag, mint egy átlagos családban egy átlagos újszülött. Most már csak azt nem értem, hogy a természetben hogy a fenébe bírnak kicsírázni a lótuszmagok, ha csak gondos reszelgetés után bírja a levélke áttörni a kemény magot?

Ágicza ma is két talicskányi betont dolgozott be a tópart szegélykövei közé, már csak néhány méter van hátra a kis tó partjából. Annyit könnyítenek a helyzetén, hogy egy ember megkeveri és a tett színhelyére szállítja neki az anyagot, de a köveket már egyedül emelgeti és dolgozza alájuk a betont. Az mondjuk érdekes lesz, hogy a nagy tónál hogy fog tudni egyáltalán végezni a szegély betonozásával az alatt a néhány nap alatt, amíg a pergola falát csinálják, ugyanis a betonkeverő is csak addig lesz itt nálunk.

Lassan már egy egész állatkertet megtölthetnénk a kertünkben fotózott állatokkal, most például az egyik mocsári teknős szökött át megint a szomszédból, és falta két pofára az ebihalakat a nagy tóban. Éppen egy kövön sütkérezett, amikor elkaptam és lefényképeztem:

Végezvén a kerti kőfallal, belekezdtek a déli teraszba. Azért nem olyan rossz dolog az, ha az építésziroda helyben van: délelőtt szólt a kőműves, hogy kitűzné a falat, és egy óra múlva már a kezében volt a tervrajz. Úgy volt, hogy én segítek neki felrajzolni, de az antennaszerelés kicsit elhúzódott, úgyhogy csak néha tudtam odapillantani a teraszra. De nem volt semmi probléma, mindent fel tudtak szerkeszteni a terv alapján. A jó kiviteli terv egyébként igen egyszerű kinézetű: nincs tele orrba-szájba méretekkel, éppen annyi infót ad meg, amiből ki lehet szerkeszteni mindent, plusz pár ellenőrző méret. Ami ennél több, az már csak hibaforrás.

A víz elvezetésére néhány lyukat hagyunk majd a falban, ezekhez csináltam zsaluzatot pár öreg deszkából és a gyújtóssors elől kimenekített fadarabból. Ezek enyhén keskenyednek az egyik végük felé, így a végén csak ki kell majd ütni a falból. Bár a fal megállna akármilyen dizájnnal, minden lyuk fölé rendes kő áthidalást kértem, á la Stonehenge. Ezt a falat már a kőművesünk rakta személyesen, ez jóval nehezebb és kényesebb munka, mint a kerti társa. Itt is el tudunk helyezni néhány nagy követ, ami máshová nam lenne jó, de ahogy elnézem, még mindig fog maradni annyi kő, hogy egyszer az íves kőkapunkat is megcsinálhassuk belőle, ha engedélyezik.

Bár az az engedély még elég távoli, egyelőre jobban izgat, hogy mikor lesz meg a használatbavételi engedélyünk, mert a 60 nap már lejárt a hónap elején. Annyira azonban nem akarom sürgetni, végül is semmi sem múlik rajta. Viszont, ha mindennel megleszünk, azért még egyszer visszatérünk majd arra a kerítésre, mert ehhez a házhoz annyira hozzátartozna. Esetleg 5 centivel hátrébb húzom a telekhatártól és kerítés helyett mint kerti építményt vagy támfalat próbálom meg elsütni :-)

A Szőnyi utcai ház volt tulajdonosa azóta sem hívott fel, pedig nagyon érdekelne, hogy mikor számíthatunk a megígért pénzre. De sürgetni őt sem akarom (illetve hogy ne akarnám, csak nem lenne szerencsés gesztus, ezért marad a bizonytalanság :-(

De annyi legalább már biztos, hogy ezután már semmiképpen sem maradunk le a hívásról, ha mégis jelentkeznek - ugyanis beköltözött hozzánk a térerő! Dél körül megérkezett az az alvállalkozó, aki a Pannon megbízásából antennát szerel az ínséges területeken. Ínség az pedig volt itt, legtöbbször csak egy pálcika pislákolt a hétből a kijelzőn, sokszor nem is volt vétel egyáltalán, vagy beszélgetés közben ment el a hang. Az igénylést még február közepén küldtem el, eddig tartott, amíg eljuttatták a kivitelezőhöz. Ő viszont pár nap alatt kijött, nem rajta múlott.

Az üvegre erősíthető antennát hamar elvetettük, helyette egy 9 dB nyereségű irányított antennával járta körbe a ház környékét és a tetőteret. Végül a nyugati homlokzaton találtunk egy irányt, ahonnan elég erős jel jött be, de ehhez a falon kívülre kellett tenni az antennát. Illetve antennákat, mert van egy internetezős-faxolós telefon a számítógépekhez kapcsolva, és egy másik antennát kaptak a rendes beszélgetős telefonok. Pontosabban antennán csak az egyik lesz, de mivel egymásra vannak átirányítva, a másikat ki is kapcsolhatjuk.

Kivittük a nagy létrát, és az oromzatra nem is volt nehéz feltenni a két antennát. A gond csak az volt, hogy hogyan visszük át a kábelt a kőfalon. A reflektorok kábele mellett nem mehetett, mert arra túl szorosan rakták rá a követ és elfelejtettünk mellé betenni valami csövet. De a taréjszelemen felett átdugott drót némi kanyargás és a hőszigetelés átszúrása után kibukkant a kőfal felett, úgyhogy be tudtuk húzni a kábeleket (egyben megtudtam, hogyan jönnek be az elszántabb bogarak és legyek a házba). Már mindent összeszerelt az emberünk, amikor kiderült, hogy az egyik kábel megsérült a behúzáskor, semmi nem jött át rajta. Ahelyett szomorúan berakott egy másikat (mert a hibás kábel az ő vesztesége volt), végül az egyik szarufa mellett lehozta a kábeleket, rácsatolta a telefonokra és egyszeriben megtelt a kijelző:

A kiszállást és a munkadíjat a Pannon fizette, nekünk csak az antennákat és a kábelt, adaptert kellett megvenni. Azóta stabilan tartja a képen látható állapotot, amit még egyik zebegényi lakhelyünkön sem láttam. Beszélni még nem beszéltünk azóta senkivel, de az ügyfélszolgálat szépen, recsegések nélkül bejön. Az internet sebessége feltöltési irányban nem változott (2,6 kbps), a letöltés viszont stabilan 4 fölé ment, azaz jó másfélszeres növekedést értünk el!

Pár napja érdekes megfigyelést tettem: hiába van napok óta nyitva a kapunk, a szomszéd kutya nem rohan át macskákat kergetni. Valószínűleg rájött, hogy mire ő megkerüli a két telek közti kerítést, a macska már régen eltűnik a házban - vagy az arcátlanabbja csak átbújik a dróthálón a másik telekre - úgyhogy most taktikát változtatott és levegőnek nézi őket (Ágicza kimondhatatlan megkönnyebbülésére).

És csak azért is összeszedtem, milyen állatokat fotóztunk már itt: macska, kutya, aranyhal, kárász, koi-ponty, kecskebéka, varangyos béka, levelibéka, vízisikló, gyík, jégmadár, garázdabillegető, szajkó, rozsdafarkú, sasmadár, szürkemarha, mocsári teknős, vízicsiga, fehérlepke, szitakötő, azonosítatlan szúrólégy, molnárka, piros-fekete bogár, sárga pöttyös bogár, katicabogár, szőrös hernyó, fátyolka, tavi kagyló.

Építési napló, 2005. 04. 19., kedd #

17 fok, napos idő. Kerti támfal fugázása, terasz kőfalának kitűzése és falazása , GSM kültéri antennák felszerelése a nyugati homlokzatra , kerti tó szegélyhézagainak kibetonozása .

Maestro, 2005. 04. 18., hétfő #

Egész nap szakadt ez a rohadt eső, mi meg egész nap tárgyaltunk és rajzoltunk. Persze, a kőművesek sem jöttek, úgysem tudtak volna mit csinálni. De legalább a növényzet zöldül:

Közben azért rájöttem, hogy teljesen jó dolog a szemerkélő esőben kiülni a teraszra, belekucorodni a papasan fotelbe, és hallgatni a békákat. Amilyen unalmasak és egyhangúak egész nap, olyan művészien szólnak ilyenkor. Mint egy modern ütőhangszeres zenekar, egymással összhangban csendül fel innen-onnan a különféle békahang, és ráadásul a vízfelületek meg is duplázzák mindezt, igazi Natural Surround System. Nyafika is hamar rájött, hogy a szürke pulóverembe bevackolódva sokkal kerekebb a világ, mint kint a sárban mászkálva, úgyhogy lett tévémacim is.

Este, pihenésül megnéztem az Egri csillagokat. Hát, ez a film még egy másik korban készült, amikor az emberek ráértek perceken át szemlélni a török sereg felvonulását. Plusz a szokásos bosszúság, hogy a könyvnek a felét kihagyták, vagy ami még rosszabb, átírták. Tényleg csak olyasmit lenne szabad filmen megnéznem, amit eleve filmre írtak. Azt meg persze elolvasni nem szabad utána, ilyen egyszerű az élet.

Ágicza, 2005. 04. 17., vasárnap #

Egész nap lógott a lába az esőnek, a ronda szürkeséget csak egyszer-egyszer tudták áttörni a nap sugarai, azt is csak néhány percre. András nem is nagyon fárasztotta magát, hogy bármibe belekezdjen, szinte az egész napot átaludta és igaza is volt. Csak éjjel állt neki rajzolni, amikorra már kicsit kipihente magát. Az út menti bokrok is végre fehérbe öltöztek, a környéken már mindenütt virágoznak a gyümölcsfák, itt még a díszcseresznyék csak bimbós állapotban vannak.

Mivel jobb dolgom nem akadt, kimentem fotózni a kertbe: a kedvenc kockás liliomjaim nem sokára megmutatják magukat, az első bimbókat kaptam most lencsevégre:

Idén is lesz jégmadár-fotózás! Vagy legalább is, a fotó alanya már megjelent a tó mellett, gondolom, a kis halak vonzzák ismét ide. És hiába mászkáltam lövésre kész fényképezőgéppel, az apró, szikrázóan csillogó madárka egy pillanat alatt elröppent az ecetfáról, amint felé irányoztam a gépet. Sebaj, előbb-utóbb úgyis visszajön.

Újabb visszajáró lélek van a tavunkban is: a szomszédunk három teknőséből az egyiket megint nálunk találtam meg, pedig nincs is tojásrakási idény. A part menti ebihalakat tizedelte éppen, amikor rátaláltam, próbáltam kifogni egy hálóval, de aztán láttam, hogy a szomszédban éppen nincs senki otthon, így későbbre halasztottam a hazatoloncolását a falánk ragadozónak.

A tavasz beköszöntével mindenféle érdekes, eddig számomra ismeretlen rovarral is találkozunk házon belül: ez a tőrszerű szúrókával rendelkező darázsfélének újabb és újabb egyedeit néhány napja rendszeresen ki kell lakoltatni a tetőtérből, mert eléggé tartok tőlük, Nyafikával együtt.

Napszálltával aztán megint rázendített az eső, és kezdem feladni a reményt, hogy valaha is sikerül néhány esőmentes napot kifogni, hogy az előkertben elterített trágyát és homokot végre berotátorozhassák a földbe, de hogy napokon belül a fűnyírás is akut, tovább nem halogatható kérdéssé lép elő, az is biztos! Hogy a Smaragd Szigethez kezd hasonlítani kicsiny kertünk színvilága, annak csak örülni tudok. Főként, amikor összehasonlítom a körülöttünk látható többi telek ősgyepjével... :-)

Maestro, 2005. 04. 16., szombat #

Embereink ma nagy erőkkel vetették bele magukat a munkába. Ugyanolyan technikával készült ez is, mint a nyugati terasz: két réteg vékony hálóval, 10 centiről 6-ra elfogyó vastagsággal. De, mivel ez a terasz nem távolodik el annyira a háztól, a lejtése kicsit nagyobb lett, mint a nyugatinak. A víz persze arról is szépen lefolyik, de itt a déli oldalon ott lesz nehezítésnek az íves kőfal, nem árt egy kis plusz lejtés.

Éppen azt szemléltem, hogy rostálják a sódert, amikor Ágicza integetett a kertből, hogy ezt azonnal látnom kell. Hát láttam is csudát: fogott a fűben egy pici zöld békát. Először csak az ujjai résén át fotóztam, nehogy elugorjon, de aztán kiderült, hogy jól érzi magát és ott üldögélt egy ujján is, amíg én fényképeket készítettem róla:

Ezután átraktuk egy tóparti kőre, de még mindig nem izgatta magát, ott pózolt nekünk. Csináltam róla még néhány portrét, de a legérdekesebb kép az volt, amiből megtudhatjuk, hol is van a magyar politikai közélet színvonala (a kép alsó felén lelhetik meg kedves olvasóink):

Amíg Ágicza az újonnan beszerzett vízinövényeit ültette el a kis tóba, én a tavak közti átfolyó szélén heverésztem a naptól átmelegedett tófólián, és a halakat néztem. Hogy nem mozdultam, egészen közel jöttek és nyugodtan eszegettek valamit a hínárok szárairól. Aztán egyszer csak felbukkant egy nagy béka, és nézett rám. Szép türelmesen megvárta, amíg ráirányítom a fényképezőgépet és lefényképeztem, majd ahogy elkészült a felvétel, visszasüllyedt a tó mélyére.

Már kora délután végeztek a betonozással és hazamentek, de még itt hagytak egy talicskára való finom betont Ágiczának, a tó szegélyéhez. Szorgosan neki is látott, én hordtam neki a betont, ő pedig rakosgatta a kövek alá és közé. Ez a beton persze hamar elreped majd, de ez nem probléma, a repedéseket eltömi a föld és a növények, az eső nem tud átfolyni rajtuk. Csak az nem volt egészen világos előttem, hogy miért pont azzal a résszel kellett kezdeni a munkát, ahol a terep a tótól elfelé lejt, vagyis csak a teljesség kedvéért kellene betonozni, nem igazi vízzárási igényből fakadóan...

Végre sikerült megbeszélnem kicsi asszonykámmal az északi oldali vízelvezető árok kérdését is. Első próbálkozásomra ez kudarcba fulladt, mert Ági az 'árok' szóra már csak dacosan hallgatott és kifogásokat keresett ahelyett, hogy végighallgatta volna, miről is beszélek. Ekkor azonban eszembe jutott, milyen szépen is haladtunk a pergolák tervezésével attól a pillanattól, hogy asszonykám végre hajlandó volt elszakadni a 'hülye paráitól' és engem is meghallgatni ahelyett, hogy csak a magáét hajtogatja. Így hát átöleltem a kedvest, tenyeremet gyengéden a szájára helyeztem, és immár félbeszakítás nélkül ismertettem vele a helyzetet: az északi oldalon víz folyik át a szomszéd telekről is több helyen, és az útról is. Kell tehát egy árok, de annak végződnie is kell valahol. Legcélszerűbben a kő támfal után kellene belekötni a nagy tó lefolyásába, onnan már eljut a patakig. Ez az árok lehet egy alig látható, 10-15 centi mély hupli a földben, lehet markáns árok bokrokkal álcázva, de lehet akár egy gyepbe süllyesztett folyóka is. Ez utóbbira Ágicza lelkesen rámondta, hogy ez igazán nem zavarná, és ha már lennie kell valahogy, akkor hát legyen így.

Kicsit átalakítottam a fórumunk megjelenését a céges arculatunkhoz igazodóra: csináltam neki bordó gombokat, egyszerűbbé tettem a színvariációkat és megkapta a hagyományos MDS-hátteret. Ja, és lehet szavazgatni!

Építési napló, 2005. 04. 16., szombat #

19 fok, napos idő. Déli terasz betonozása , kerti tó szegélyhézagainak kibetonozása .

Maestro, 2005. 04. 15., péntek #

Korán reggel már a kertben voltam és a vihar utáni helyzetet szemléltem. A kis tóba iszap folyhatott, mert 10 centire sem lehetett lelátni benne. A telken nem nagyon voltak pocsolyák, és már izzították a ház előtt a betonkeverőt. A kőfal tetején az egykor oly divatos mosott beton felületeket figyelhettük meg, szerencsére a csövek környezetét valamennyire megvédték azok a fóliadarabok, amiket még tegnap este rakott rájuk a kőműves.

Tappancs egyszer csak nagyon lelkesen kezdett el vadászni valamit a tóban. A parti köveken állt, de valahogy trükkösen kitekeredve, mert a víz felől nyúlkált be alájuk. Nem sokkal később láttam, hogy valami növényfélét cipel a terasz felé, ahogy máskor is szokta. Aztán félúton kicsit letette, és akkor láttam, hogy egy nagy gyíkot fogott! A farka le volt tépve, de egyébként sértetlennek tűnt. A méltatlankodó Mancsost felvettem, a gyík pedig rövid tűnődés után eliszkolt a fűben. A biztonság kedvéért még egy darabig a házban tartottam Tappancsot, aki ez alkalomból élete legkeservesebb nyivákolását hallatta.

Szép nyugodt nap volt, Ágicza beutazott Pestre valami növénykiállításra és -vásárra. Amikor hazaért kis tó láttán persze elsírta magát és jobb híján velem veszekedett. Erre aztán Krampuszka, a kis fekete manó jött oda hozzám vigasztalni. Szokatlanul aranyos volt, úgy dörgölődzött és dorombolt nekem, igazi manóságshow-t mutatott be :-)

Én nem egészen osztom Ágicza szinte már beteges víztisztasági álmait. Volt ma egy jó órás telefonbeszélgetésem, ami közben a kis tó szélén üldögéltem egy kövön. Szerintem egyáltalán nem rossz így ez a tó. Sőt, most sokkal inkább néz ki természetes víznek, mint valami akváriumnak...

Ágicza mára tervezte a kis tó partjának körbe betonozását, pontosabban a kövek alá, de főként közé történő betonöntést, ami a későbbi káros befolyásoktól óvná meg a vizet. De olyan későn ért haza Pestről, hogy éppen csak bele tudott kezdeni azzal a fél vödör betonnal, amit a nap végén még összevakart neki a keverőgép sarkából.

Ma gyakorlatilag befejezték a kőfalat, már csak a fugázás van hátra. A teteje kicsit egyenetlenebb lett, mint azt szerettem volna, de nem vészes. Délután elkészítették a terasz peremének a zsaluzatát, hogy holnap betonozhassanak.

Este megint dörgött az ég, de ezt már nem vártam meg. Elég betegnek éreztem magam amúgy is, eldőltem hát aludni.

Építési napló, 2005. 04. 15., péntek #

19 fok, napos idő. Kerti támfal falazása , terasz peremének zsaluzása .

Maestro, 2005. 04. 14., csütörtök #

Folytatták a kőfal rakását, ma az egészet felhozták 80 centi körüli magasságig, holnapra hagyva a záró sort, amit sokkal precízebben kell lerakni, mint az eddigieket. Azt néztem, hogy így az ablakból milyen látványos még így félkészen is ez az építmény, és rá is jöttem, miért. A kertünk eddig sem volt éppen unalmasnak mondható, de csak növények voltak benne, semmi más. Most ott is visszaköszön a szemünknek oly kedves várfal-effekt, és valahogy a növények is jobban mutatnak így, hogy valami épített objektumot vesznek körül (na persze, mi mást várhatnánk egy építésztől... :-)

A fa oszlopok rögzítéséhez végül vettem egy szál colos vascsövet, feldaraboltam, kifúrtam és nem kis erőfeszítéssel belekalapáltam a lyukakba egy-egy darab 10-es betonvasat. A betonvas 10-es átmérője ugyanis úgy értendő, hogy az effektív keresztmetszete azonos egy 10 mm-es kör területével, de a bordázottság miatt inkább egy 12-es lyukon fér át kényelmesen. De persze minden csak kalapács kérdése, a kőtörő brigádtól kölcsön kapott célszerszámmal sikerült átütnöm a vasat a csöveken. Az ütések lendületét a fotó nem igazán tudja érzékeltetni, de valamelyest képet alkothatunk róla a cső végét fogó munkás óvatos távolságtartásából...

Délután Ágicza végignézett a falon, és kijelentette, hogy akkor inkább legyen mégis 1 méter, ne 90 centi. Ez a gyakorlatban inkább 99 centi lesz majd, mert egyébként már beleszámítana a telek beépítettségébe. Meg hogy ne üljön fel az 1 méteren kifeszített zsinór a köveken. Utána még rábeszéltem a munkásokat, hogy betonozzák be a vascsöveket, mert akkor lesz egy kis idejük kötni holnapig, és nyugodtabban rakhatják a legfelső sorokat. Időre mentek a vonatukhoz, de mondtam, hogy kiviszem őket az állomásra, de ennek ma kellene meglennie. Meg is lett, és még jó, hogy ma csináltuk, mert a kőfal egy helyen kicsit eltért az ívtől, amit ma még tudtunk korrigálni, de holnap már csak vésővel ment volna és nagykalapáccsal. De igazán csak a zárósor köríve a fontos, azt úgyis kisebb kövekből rakják, ott majd könnyebb lesz követni a körívet.

A körív középpontját egyébként trükkös módon őriztük meg. Az alapásásnál még csak le volt verve oda egy cövek. A nagy kő alapjához ezt ki kellett szedni, de még előtte levertünk egy-egy őrkarót két irányban, egy méteres távolságban. Ezekből aztán visszamérték a kőre a középpontot, majd három lécből ácsoltak fölé egy kis állást, a vascsövek helyének kitűzésekor már innen mértem ki a sugarat.

Kicsit kimélyítették a földet a terasz körül, hogy oda mehessen majd az aljzatbeton oldalzsaluzata. Ezt is lefényképeztem, aztán azzal raktam el a fényképezőgépet, hogy ma már biztos nem lesz semmi érdekes, megyünk aludni meg ilyesmik.

Hát nem B+! Negyed óra múlva olyan eső szakadt le, hogy csak néztünk. Ömlött az égből, az északi és keleti ablakokat végigmosta, mert hogy a nagy szélben néha szinte vízszintesen esett. A vízelvezető árokban úgy folyt a víz, ahogy még a hóolvadáskor sem. A bejárat előtti kis árok egészen megtelt, a terasz mellett kiásott árok szintén, a sáros lé folyt mindenfelé a telken.

Ahogy egy kicsit alábbhagyott a vihar, gumicsizmában-esőkabátban kimentem rendet tenni. Gyorsan összenyitottam annyira a spontán kialakult felszíni árkokat, hogy a víz lefolyhatott az igazi nagy árokba, lassan a bejárat előtti vízszint is lecsökkent a vízszigetelés szintje alá, de ahogy elnéztem, ez egy hét alatt sem szárad fel...

...aztán pár óra múlva még egyszer kinéztem, hogy mi a helyzet, és a víz eltűnt! Olyan száraz volt a talaj, hogy hiába állt 10-15 centi magasan a víz a ház mögött, és hiába agyagos itt a föld, szép lassan mégis csak beitta.

Építési napló, 2005. 04. 14., csütörtök #

18 fok, napos idő, este viharral. Kerti támfal falazása , pergola rögzítő elemek legyártása .

Maestro, 2005. 04. 13., szerda #

A nagy építkezésben egészen elfelejtettem megemlíteni, hogy zöldülnek a fák a patakparton! Errefelé egyébként némi késésben van a természet, például Nagymaroson már sárgállik mindenhol az aranyeső, míg a kertünkben csak most kezdenek nyílni a virágai. De azért már a fákon is látszik a tavasz:

A nagy tó megtelt ebihalakkal, mint valami gigászi spermiumok, úgy úszkálnak a sekély vízben. Őszintén szólva, elég oktalan állatoknak tűnnek, hiába nagy a fejük:

Ma elkezdték felfalazni a támfalat. Lassan haladtak a munkával, mert oda is kellett szállítaniuk a köveket. Viszont itt végre felhasználhattuk azokat a marha nagy kődarabokat, amik a ház falához nem voltak jók, mert nem fértek bele a fal 15-20 centis vastagságába. Ez a 40 centis fal ilyen szempontból hálásabb volt, úgyhogy a háznál megszokott méretű kövek mellett előfordult legalább annyi nagyobb darab is. Féltem, hogy nem lesz elég kő a teraszhoz, de alig csökkent a ház előtt a halom, ezek szerint rendesen bespájzoltunk belőlük annak idején.

A kerti pergola középpontját elég frappánsan oldottam meg: ott is csináltattam egy kis alaptestet, kb. 40x40 cm alapterülettel, de rendes 80 centis mélységben, és erre rárakták a legnagyobb kődarabot, amit csak találtunk (az építési fotón is látható). Legalább másfél mázsás darab, hárman alig bírták beemelni a helyére. Erre a kőre fog majd letámaszkodni a központi oszlop, nagyjából a képen látható módon (ja, egyébként ilyen lesz az a pergola) :

Elkészítettem a másik pergola látványtervét is, ami a déli teraszra kerül. Ennek is lesz egy kis kő lábazati fala, erre jön a faszerkezet. A terasz két sarka így kívül marad ugyan, de ide jönnek azok a nagy dézsák, amikből a pergolára futnak a rózsák és egyéb futónövények:

Szomorú egyébként, hogy a saját házunkról még mindig nincsenek bútorozási látványtervek, és most a pergolákról is csak ilyen hevenyészett izéket nyomatunk ki. De még erre is alig van időm, nem hogy igazi míves renderelésekre. És a meseház-projektemhez persze év eleje óta még hozzá sem tudtam kezdeni, pedig azt is hogy kitaláltam... :-( De azért arra valamikor majd sort kerítek, egy ilyen ötletet meg kell valósítani.

Összeírtam, hogy milyen méretű gerendák kellenek a tervezett szerkezeteinkhez, vagyis a fenti két pergolán kívül a nagy tó hídjához és a kis tó melletti terasz sarkára telepítendő stéghez. Ágiczának úgyis be kellett vinnie Tappancsot Nagymarosra az állatorvoshoz, mert begyulladt a szeme - én is velük mentem és addig megtárgyaltam az ácsunkkal a tennivalókat. Két árat várok most tőle: először is megtudja, hogy mennyibe kerülne ennyi akácfa kivágása és méretre fűrészelése. A másik pedig az ő munkadíja minderre. Én azért magamban már kiszámoltam ez utóbbit a tetőszerkezetnél és a deszkázásnál alkalmazott árai alapján, de kíváncsi vagyok, ő mit hoz majd ki.

Benéztem a tüzépre is, a kőfal és a fa oszlopok kapcsolatát megvalósító horganyzott acél kötőelemért. Hát, ott csak olyan volt, ami áll egy bebetonozható csőből és egy U-alakú saruból, ami nem néz ki annyira jól, mint azt először gondoltam. Ráadásul 1600 forint darabja. Estére viszont már a kezében volt a helyes megoldás, ezúttal is a statikus barátunktól: colos horganyzott vascsövet kell bebetonozni, a fa végét pedig csak megfúrni és egy abronccsal összefogatni. Szinte nem is látszik, erős, egyszerű. Még egy gyors egyeztetés, de az ács tud colos lyukat fúrni, van valami állítható fúrója, amivel 5 centi átmérőig bármekkora lyukat megcsinál, 15 cm mélységig. Nekünk pont annyi kell. A megoldás tehát 40 centi hosszú cső, a végén keresztben egy betonvas, fele a kőben, fele kiáll. Erre ül majd fel a fa oszlop, szilikonnal megkenve az egyébként passzentos lyukat. Atombiztos megoldás.

Sikerült beszélnem azzal a céggel, akik a Pannon megbízásából az erősítő antennákat telepítenék. Már náluk van az ügyirat, és hamarosan talán tényleg kijönnek hozzánk. Most egy visszahívást várok tőlük. Azért nem semmi: még tavaly decemberben kezdtem el intézni ezt az egész antennásdit, és pár héten belül meg is lesz!

Délután a kőművesek főnöke is kinézett az építkezésre, csinált egy kis zsinórállást a kőfal tetejének szintbe rakásához. Kicsit félve említettem neki a teraszra építendő kőfalat, mert erről még eddig nem volt szó. De már meg sem lepődött rajta, megbeszéltük és majd megcsinálják ezt is. Technológiai okokból ezt nem a szigetelésről indítjuk, mint a nyugati terasz félig-meddig teherhordó kőpilléreit, hanem megcsináljuk egyben a betonozást, és arra falazzák majd fel.

Azt is ő vetette fel, és jogosan, hogy az akác eléggé hajlamos görbülni és csavarodni, hogy tényleg jó lesz-e ez a pergolának. Megbeszéltem ezt az áccsal is, és végül abban maradtunk, hogy azért megtudja az akác árát, de a pergola éppen lehet fenyőből, csak jól le kell kezelni, a stég viszont mindenképpen akácból lenne jobb. Az viszont jól le lesz csavarozva, nem igazán tud mozogni.

Este Ágiczát megszállta egy tökéletlen fátyolka, hiába próbálta lepattintani, mindig visszarepült a kezére, mint valami idomított madár. Azt is hagyta, hogy a lámpa alá vigye és én lefotózzam:

Építési napló, 2005. 04. 13., szerda #

17 fok, napos idő. Kerti támfal falazása .

Ágicza, 2005. 04. 12., kedd #

Délelőtt nekifutottunk még egyszer a pergolának és végre ez is kipipálható a megtervezendők listáján. Türelmem úgy látszik, ebben a kérdésben valahol a 0 körül mozog, mert szegény András néhány verzió után jobbnak látta, ha megrajzolja azt, amit elsőre gondoltam, csak szerkezetileg helyrerakva. Szegény, nagyon rosszul esett nekem is, hogy most nem hagytam alkotni, de nem akartam még egyszer összekapni ezen a dolgon. Így aztán lesz egy félköríves, klasszikus szerkezetű, szép kis nyári reggelizőnk, és a dizájn megmarad a többi kerti tereptárgynak.

Az északi ablaknál a rozsdafarkúak egyre szorgalmasabban építgetik a fészküket, és az uram is egyre ügyesebben kapja el az oromzat alatti landolásuk pillanatait:

Az első bemozdult és elmosódott képek után most már komolyan felszerelkezve látott neki a fotózáshoz: egy erősebb külső vakut rakott az ablakba, jó egy méterre a fényképezőgéptől, és egy távkioldóval a kezében a szőnyegen heverészve szemlélte az eget, és exponált a madár feltűnésekor. És mindezt már szürkületben, ugyanis akkor röpdösnek a legtöbbet a madárkák és az égbolt sem ég ki hófehérre:

Az uram nem egy ornitológus típus, de madártanilag elsöprő erejű osztályozási rendszerét hadd adjam közre, mert amikor először ismertette velem, kis híján lefordultam a székről:

1. csoport: kakadufélék. Különféle virtuális madarak. Csak a képernyőn vagy könyvekben léteznek biztosan, a valóságban ki tudja.
2. csoport: sasfélék. Magasan repülő, nagy madarak. Fent köröznek a fák felett, teleobjektív hiányában nem lehet róluk rendes fotót készíteni.
3. csoport: verébfélék. Alacsonyan repülő, kis madarak. A tó szélén és a kerítésen üldögélnek, némi ügyességgel fotózhatóak.
4. csoport: csirkefélék. Repülésképtelen, fűszeres illatú madarak. Főként mellehúsból és szaftból állnak, fotózni nem szoktuk.

Ma sem állt a munka, egészen jó idő volt és délelőtt még az eső is megkímélt bennünket:kiöntötték a kerti pergola alapját, egész nap zúgott a betonkeverő, de nem bánom, mert újra épül-szépül a környezetünk, még ha most csak a letaposott füvet látom is belőle.

Építési napló, 2005. 04. 12., kedd #

14 fok, esős idő. Kerti támfal alapjának betonozása .

Ágicza, 2005. 04. 11., hétfő #

József Attila: Tiszta szívvel

Nincsen apám, se anyám,
se istenem, se hazám,
se bölcsőm, se szemfedőm,
se csókom, se szeretőm.

Harmadnapja nem eszek,
se sokat, se keveset.
Húsz esztendőm hatalom,
húsz esztendőm eladom.

Hogyha nem kell senkinek,
hát az ördög veszi meg.
Tiszta szívvel betörök,
ha kell, embert is ölök.

Elfognak és felkötnek,
áldott földdel elfödnek
s halált hozó fű terem
gyönyörűszép szívemen.

1925. március

Ma volt a költészet napja, József Attila századik születésnapja. Egy egész estét betöltő versmondó-versenyt hallgattunk a rádióban és ismét bebizonyosodott, ha az ember túl magasra teszi a lécet, csak átbújni tudnak alatta, átugrani nem sikerül. Ha a sztenderd Latinovits, azt eléggé nehéz, sőt lehetetlen überelni. Egyre inkább úgy érzem, a színész-szakma annyira felhígult, hogy a ripacskodáson kívül nem nagyon tudnak másképpen hatni a hallgatóságra, mint rikoltozással és üvöltözéssel, sem hogy a finom rezdüléseket át tudják adni egy-egy hangsúlyváltással. (A tegnapi Antigoné-előadás is ugyanilyen kiábrándító volt, bár azt hittem, csak a görög drámák számlájára írható a dolog.) Szomorú vagyok, hogy a Költészet Ünnepén ilyen sekélyesre sikerült ez a másképpen dicséretes kezdeményezés, pedig olyan szívesen hallgattam volna gyönyörűen előadott József Attila-műveket. Ehelyett... mindegy. :-( Inkább elolvasom őket magam, azokat a gondolatokat legalább senki nem tudja elrontani.

Emellett persze elgondolkodtam azon, kis hazánkban milyen sors jut a zseniknek. Nem értik meg őket, életükben nem jut nekik elismerés, holtukban meg dicsőítheti őket a bűntudatos utókor, nekik már nem fog használni. Lám, most felolvasóestek vannak, versenyek, Költészet Napja, megy a nemzeti hozsanna, pedig ha csak egyetlen mecénás akadt volna kis hazánkban, hogy egy szerencsétlen sorsú zseninek ne kelljen nélkülöznie egész életében, talán megérte volna a századik születésnapját is, hiszen nővérét, a "Boldogságos Kismamát" is csak tavaly temették el... Ennyire becsülik nálunk a lángelméket, hogy jobbnak látják kioltani az életüket, mint tovább tűrjenek és szenvedjenek, mert nem jut nekik elég figyelem és megbecsülés, hogy Latinovitsot is a túlvilágig űzték a perc-emberkék és a mellőzés...

Andrásnak több óra lesben állás után sikerült lencsevégre kapnia az egyik kis madarunkat, amint végre éppen rendesen ki van terjesztve a szárnya, csak sajnos kicsit elmosódott lett:

Ma is szorgalmasan terveztük a pergolákat, pontosabban szólva reggel nekiültünk a terasz faburkolatát befejezni és láss csodát, kipihenten és összezördülések nélkül máris ment a dolog. Mivel a kilencven centi széles, stégnek becézett csíkot a nyugati terasz szélén kényelmetlenségi okokból helyből elvetettem, ám be kellett látnom, hogy szerkezeti okokból az amőbaforma sem nyerő, kompromisszumos megoldásként egy, a terasz sarkára szimmetrikus formában kiegyeztünk. A víz fölé belógó sarka a legszélesebb, és két oldalt folyamatosan keskenyedik, így kényelmesen elférünk rajta, ha ott akarunk napozni, sőt még a könyvek és az egyéb, nem földön tárolandó holmik is. A formának megvan az az előnye, hogy egyforma vastagságú pallókból összeállítható, és a víz fölötti részén egy alátoldott pallóval megoldható a tófólia részleges takarása is.

Miért van az, hogy összeszorult gyomorral ülök neki minden egyes alkalommal, amikor a saját otthonunkon kell tervezni valamit? :-/ Amilyen szépen indult a munka, a végére persze megint ránk esteledett, a nap sem akart egész nap kisütni, az ablakok pucolásával sem tudtam végezni, és megint sikerült összekapni egy-egy nekem nem tetsző megoldáson, így aztán még mindig nem jutottunk dűlőre a déli üldögélő szerkezetével. A kerti pergola szerencsére még a délután folyamán igen gyorsan kialakult, elég egyedi formájú lesz, egy központi oszlopból legyezőszerűen ágaznak ki a vízszintes gerendák, a támfalra ülő oszlopok között keresztirányú merevítéssel. Ennél a szerkezetnél nem is voltak speciális elvárásaim, mindössze egy jópofa, átsétálós pergolát szerettem volna, ami műszakilag az ácsok szívatása nélkül megoldható. Emellett összeütöttük gyorsan a nagy tó felett átívelő hidat, aminek a tavaly nyáron kiöntött alapjait délután András feltárta egy ásóval. Jó öt méteres gerendák kellenek majd hozzá, és egyáltalán nem lesz íves. Három nagy palló egy szerkezetként összefogva, korlát nélkül fog hídként funkcionálni, hogy csöndes nyári délutánokon az átmelegedett deszkákon ücsörögve legyen hol a vízbe lógatni a lábunkat...

A déli oldalon, a hajdan tervezett télikert helyén viszont más a helyzet. Szívügyem ez a pergola, ha már télikertem nem lehet, és elég sokat tököltem már 3D-ben is vele, mire sikerült egy arányos és szép szerkezetet összehozni, amit tudtam természetesen, hogy megépíthetőségileg még cenzúrázva lesz. Még az sem dőlt el 100%-osan, hogy félkör, avagy téglalap alakú lesz-e a tér, hogy mekkora lesz a terméskő-lábazata, vagy hogy mennyire masszív, avagy filigrán lesz a szerkezete, mert néhány verzió végignézése után besokalltam. Műszakilag sajnos végig kell rágni néhány verzión magunkat, és mivel ehhez a részéhez nem értek, nem biztos, hogy amit kitalálok, az megáll a lábán. Így aztán felmerülnek olyan megoldások, amiket bár semmiképpen nem szeretnék látni, műszakilag mégis érdemes végiggondolni, és már ettől ideges leszek. Mindegy, holnap megint nekifutunk, és ha tiszta aggyal, aggódás nélkül kezdek neki, talán ez is össze fog állni előbb-utóbb - feltéve, hogy András is kibírja idegekkel.

Építési napló, 2005. 04. 11., hétfő #

15 fok, borús idő. Kerti támfal alapjának ásása .

Maestro, 2005. 04. 10., vasárnap #

Egész nap randa esős idő volt, élni sem volt kedvünk. Bánatunkban megnéztük még egyszer a Nyóckert, és ez valamit azért segített. A film közben felfigyeltem arra, hogy milyen szorgosan röpdös az ablak felett a kis rozsdafarkú. Óvatosan kidugtam a fényképezőgépet az ablak résén, de hiába vártam majdnem egy órát, nem jött oda. Mindegy, úgyis lefényképeztem már tegnap, bár most vakuval próbáltam, hátha úgy élesebb képet kapok. Fotózás helyett végül is a madárdalt hallgattam, mert az eső után szinte üvöltöttek, úgy szólt a csivitelés meg cserregés mindenütt.

Elkezdtem megrajzolni a pergoláinkat és egyéb faszerkezeteket, mert a héten beszéltem az ácsunkkal és mondta, hogy most vágat magának akácfát valami támfalhoz, ahhoz a szállítmányhoz hozzá lehetne csapni a mi megrendelésünket, 1400 forintért 25 centi átmérőjű, 3 méter hosszú törzseket lehetne kapni, és Verőcén fel is tudja vágatni. Nagy lelkesen bele is kezdtem a tervezésbe, de Ágicza megint hozta a formáját, nehogy még így a vége felé jólessen a házunkkal foglalkoznom... Persze, a teraszra rakandó stég sem volt neki jó. Persze, azért tudtam neki tetszőt is rajzolni, de természetesen ez változó szélességű deszkákból áll, legyezőszerű elrendezésben, nem éppen egy egyszerű darab, és még mindig nem érzem teljesen jónak ebben a formában. Ezek után a pergolákkal már nem is volt kedvem foglalkozni, majd jövőre.

Maestro, 2005. 04. 09., szombat #

Egy közérdekű link: South Park figura kreáló webmasina, érdemes kipróbálni. Először én alkottam meg kettőnk virtuális alteregóját. Azt hittem, egészen élethűen...

...de aztán jött Ágicza és helyretette a dolgokat:

Ma csak ketten voltak itt ásni, délutánra pedig már csak egy ember maradt. De a kerti támfal alapja szépen mélyült, még egy nap kell neki és lehet betonozni. Mivel esőt jósoltak hétvégére, egyelőre azt mondtam nekik, hogy csak 70 centire ássanak le, hogy ne a végleges alapozási sík ázzon meg. Így a maradék tíz centit csak közvetlenül a betonozás előtt fogják kiszedni, és az alaptest garantáltan érintetlen, tömör talajra fog kerülni.

Az északi ablakunk felett egy igen vagány kis rozsdafarkú rak fészket. Itt ülök az ablak mellet a számítógépnél, és néha az ablakkáván ott álldogál ez a madár, csőrében egy szál szalmával vagy egy kis ággal, és félrebillentett fejjel néz rám. Aztán felröppen, az ablak tetejénél egy kicsit egy helyben repül, majd megy építeni a fészket. A résnyire kinyitott ablakon kidugtam a fényképezőgépet, és sikerült is készítenem róla egy fotót, amint éppen behúzott szárnyakkal, zuhanórepülésben közelíti meg a kakasülőt:

Éppen ott állt a talicska a majdani kerti támfal előtt, ahol majd egyszer a pad fog állni. Bele is ültem rögtön, hogys megnéztem, milyen lesz a kilátás a padon üldögélve. Ilyesmi lesz:

Délután aztán eleredt az eső, és szép csendesen esett egész este is. Tappancs pedig újabb tökéletlenségi demonstrációt tartott a nagy tóban: a szakadó esőben gázolt a sekély vizű részen, és növénydarabok után kutatott, amiket aztán büszkén hozott be nekünk a házba.

Építési napló, 2005. 04. 09., szombat #

17 fok, napos idő, délután esővel. Kerti támfal alapjának ásása .

Maestro, 2005. 04. 08., péntek #

Nem tréfáltak, reggel nagy erőkkel megjelentek a helyszínen a kőművesek. Természetesen csak a csengőszóra ébredtem, ami szerencsére egészen lágy dallamú, mintha csak az Intercityn utaznék. Viszont, ha valaki korai látogató felébreszt, mindig gondot okoz a fogadása. Mert ugye ébredés előtt az ágyban fekszem, kiinteni neki meg azért mégis csak ruhában lenne jobb. Így aztán, mint az akciófilmekben a főhős, trükkös tempóban közelítem meg a gardróbot mint a kommandósok, álcázva ottlétemet és a fegyvert... 'Faltól falig hosszú az úúúút'...

Két embert hagytak itt a teraszt szigetelni, aztán továbbálltak, befejezni még azt a másik munkájukat. Először is lelapátolták a teraszról Ágicza kulékavicsait, ehhez egy fóliát terítettem le a kis tó partjára, hogy ne keveredjen a földdel. A terasz lesöprésében a szél is segített: úgy fújt, mint az állat. Fehér zászlócskákban ragadta el a port a seprű nyomán, csak a szélirányra kellett figyelni a söprésnél és hamar tiszta lett a terasz. Feltörték azt az ideiglenes betonozást, ami a házat védte a teraszajtó alatt befolyó víztől- Hát, alatta több víz volt, ezek szerint idáig eljutott az a víz, ami a bejárat környékén szivárgott be a télen...

Közben meghozták a cementet és a vashálókat, és kora délután hozattam még egy teherautó sódert. Közben kiterítették a maradék bitumenes lemezeinket a teraszra és kiderült, hogy még másfél tekercs kellene. Ezért átugrottam Nagymarosra, és ha már ott voltam, megrendeltem egy tubus színes szilikont az új fugaszínben, ezzel nyomjuk majd ki a bidé melletti hézagot. Ha jól számolom, ezzel nagyjából meg is van a legtöbb anyag, mást már nem nagyon kell hozatnunk. A sóderre azt találtuk ki, hogy a most hozatott újból lesz a beton, a régiből pedig, ami néhol földdel keveredett, készítjük a járdák alatti feltöltést. Kő van elég, talán majd cementből kell még egy kicsi, de az még ráér. Az igazán nagy tétel a kerámia burkolat lesz, de azt majd csak később rendeljük meg. Jó lenne már valamit hallani a Szőnyi utcai házról, mert ha az onnan megígért pénzt kifizetnék nekünk, akkor már (szinte) minden problémánk megoldódna.

Szépen ráolvasztották a bitumenes lemezt a teraszra, a tolóajtó melletti fél méteres részen már csak ragasztották a sűrűbbik fajta Bonobit masszával, féltették az ajtót és az alatta lévő hőszigetelést. Én közben Ágiczával kitűztem a kerti támfal ívét. Először azt mértük ki, amit ő a számítógépen megrajzolt, aztán jóval kisebbre vettük a kör sugarát, pár dolgot még változtattunk, így alakult ki a végleges formája. A szigeteléssel közben végeztek és nekiálltak az alapásás előkészítésének. Ez főleg lapátolásból állott, mert a nyár végén odahordott földkupac egyik végébe kicsit belelóg a fal vonala, azt át kellett rakodniuk a másik végébe, ahol viszont kicsit eltávolodott már a fal.

Ágiczának sikerült még egy önkéntes elfoglaltságot találni számukra, a kis tóba emeltek be néhány nagy követ. Ebben a tóban nincs annyi sekély rész, mint a nagyban, de azért arra két 15 cm-es teraszra beraktunk pár követ. Eddig nagyon mesterséges kinézete volt ennek a tónak, de a kő perem már sokat javított rajta, és meglepő módon ez a néhány, vízből kiálló kő is jelentősen oldotta a perem szabályos képét. Lassan elkezdhetem majd megtervezni a terasz szélére rakandó stéget, hogy a nyáron már tényleg használhassuk a teraszt. Csak az a kár, hogy a kerti bútorokat most nem tudjuk megvenni.

Ahogy befejezték a munkát, eldőltem aludni és ezt valószínűleg jól is tettem.

Építési napló, 2005. 04. 08., péntek #

21 fok, napos idő, erős szél. Déli terasz vízszigetelése, kerti támfal alapásásának előkészítése .

Maestro, 2005. 04. 07., csütörtök #

Reggel rögtön a nagymarosi tüzéppel kezdtem, végre sikerült őket felhívnom és megrendelnem a cementet. Kiderült, hogy a Construma miatt ilyen leterheltek, szinte végig a telefonon ülnek, mindenki most hívja őket. Még mindig nem szívesen küldenek ki céges autót a konkurens vaskereskedésbe, pedig igazán nem szép dolog ez a céges indíttatású xenofóbia. Főként úgy, hogy pár forinton nem vacakolok, de speciel a betonvasat sokkal drágábban adják, mint Verőcén. Kérdeztem a kőművest, hogy mikor jönnének, hát már inkább holnap lesz belőle (megint kezdődik ez a halogatósdi?), úgyhogy a fuvart is holnap reggelre rendeltem meg. De akkor biztosan jönnek? Igen, de ha mégsem, akkor is elérhetem őket telefonon a lerakodás miatt. Szóval most akkor jönnek vagy nem?

Áttoltam az utánfutót a teraszra, Cliókával pedig beálltam az út túloldalán a régi helyemre, ahol tavaly parkoltam az építkezés idején. Máris egészen építkezős hangulatom lett, ahogy kiszálltam az erdő szélén, és ballagtam a telkünk felé a napsütésben. És remek időzítéssel, éppen mikor a kapunál jártam, megérkezett az első teherautónyi homok. Másfél óra múlva a második is.

Aztán egy kis adózási ügyintézés következett. Az 1%-okat gyorsan kiosztottam. Nincs az az isten, hogy én akármilyen egyháznak egy fillért is adjak, inkább a parlagfű elleni harcot támogattam. A másik 1%-ot megkapta az első állatvédő és -mentő egyesület, akiket kidobott a Google az "adó 1% macska" keresésre, mellesleg egy szegedi egyesület. Felhívtam a váci APEH-ot, információszerzés céljából és megtudtam, hogy éppen ma van félfogadás, és hogy általában fél éves részletfizetést szoktak gond nélkül megadni. Ennyit is írtam a kérvényembe, aztán elindultam Vácra.

Nagymaroson felvettem életem első stopposát, egy fiatal srácot, aki így sokkal előbb beért Vácra, mint az általa lekésett vonat. Az adóhivatalban igen gyorsan végeztem (nem másfél órás sorban állással, mint a Haller utcában), de kissé bizonytalan maradtam. A kérvényemet elfogadták ugyan (+ 2200 Ft illetéket), de nem ígérték, hogy 30 napon belül elbírálják, mert 'sok a dolguk'. És ha május 20-ig sem kapok semmi választ tőlük, akkor mégis mit csináljak? A hölgy szerint akkor fizessek be, amennyit tudok, és várjak tovább. Hát, azért jobb lenne előbb tudni, hogy mikor mennyit kérnek, és csak aztán fizetni. Az APEH-nak miért nem kell 30 napon belül válaszolni az ügyfeleinek?

Amíg a postára ballagtam (mert ugye csekket adtak, nem lehet helyben befizetni azt a rohadt illetéket), még egyszer felhívtam a Pannont, hogy lassan már két hónapja várom az antennatelepítőket, hát mi van már. Az 'egy órán belül jelentkezik a technikus kollégánk' szövegük már a múlt héten kudarcot vallott, határozottabb cselekvést kértem. És láss csodát, sikerült is: ezúttal valóban visszahívtak és megtudtam, hogy már a telepítést végző alvállalkozónál van az ügyünk, ők fognak telefonálni még ma (azaz célszerű felhívnom őket). És, ha már hivatalok: a napokban kaptunk levelet valami Vízgazdálkodási Társulattól, hogy földtulajdonosként mi is a tagjaik lettünk a törvény erejénél fogva, és hogy fizessünk be nekik hektáronként 500 Ft+ÁFA hozzájárulást. Ahogy számolom, ez kemény 63 Ft lesz fejenként, mivel Ágiczával közös a birtok. Szerintem többe kerül nekik a levelezés meg a csekk, mint amit ezzel beszednek. Én a helyükben csak az 1 ha feletti területekkel foglalkoznék...

A házunk nagyon tetszik a madaraknak is, rendszeresen látom őket repdesni az ablakok előtt, ugyanis mind a négy oromfal csúcsánál készül egy-egy fészek! Aztán majd jönnek a fecskék is az eresz alá, ahogy azt kell. A szürke macskákat kiengedtem egy kicsit az ablakba madarat bámulni, először egyesült erővel néztek egy rozsdafarkút, aztán inkább egymásnak estek ott az ablakban, de ezt sajnos éppen nem tudtam lefotózni, maradt a bunyó utáni újabb madárles képe, csak már egymástól távolabb:

Délután a markolós gyorsan elterítette a homokot a kertben, aztán hozták a trágyát és abból is képezett egy réteget a homok felett, illetve néhány kisebb halomba rakott tartalékot is, a kisebb kerti munkákhoz. Hamarosan be lesz forgatva az egész a földbe és akkor jöhet a fűmag. Addig is, a csepegtető öntözőkkel folyamatosan locsoljuk a sövényeket, hogy minél gyorsabban nőjenek. Nem nyitom ki teljesen a csapot, de percenként 2-3 litert kap éjjel-nappal az a két 50 méteres sáv a kerítések mentén. Az utunkat kicsit megviselte a földmunka, mert a Bobcat úgy fordul meg, mint a harckocsik, ellentétes irányba forgatva a kerekeit a két oldalon. Most viszont az elsimítgatás után megint sima az út, csak éppen nyomokban trágyát is tartalmaz. Ha tényleg minden munkának vége lesz, megszórjuk még egy kocsira való finom zúzottkővel, hogy újra tökéletes legyen. A maradék földet pedig a jövő héten elviszik, már csak a kőkert marad későbbre.

Délután inkább aludtam, olyan kóválygósan éreztem magam. Aztán megnéztük a Nyóckert, ami igencsak jó film, látványos és ötletes végig. Kezd egyre jobban tetszeni ez a fajta animációs technika, amit igazán letisztult formában a South Park epizódjaiban láthatunk. Nincsenek költségvetési vagy technikai korlátai, és több teret hagy az ember fantáziájának. Persze, az olvasás élményéhez és annak virtuális valóságához nem fogható, de egy jól megírt sztori épp olyan jól élvezhető papírból kivágott figurák esetlen mozgásával illusztrálva is, mint egy szuperszámítógépen hetekig renderelt fotorealisztikus akciójelenettel.

Építési napló, 2005. 04. 07., csütörtök #

18 fok, napos idő. Homok és trágya behordása és elterítése a telek elülső részén .

Maestro, 2005. 04. 06., szerda #

Még tegnap felkötöztük az öreg ládát az utánfutóra, körbepakoltuk a kidobandó építési hulladékokkal, hogy minden gördülékenyen menjen - erre mit látok reggel a telefonomon: akivel már egy hete megbeszéltem, és akivel azóta is többször egyeztettem a szállítás időpontját, az utolsó pillanatban mégis csak lemondta, mert 'a családi tanács úgy döntött'. B+, pedig külön rákérdeztem az elején, hogy biztosan kell-e neki... :-(

De ami elrendeltetett, azt halandó emberek cselekedetei nem húzhatják keresztül, a láda a mai napon mégis csak elkelt. Éppen a hirdetést fogalmaztam a TIPP-be, amikor szólt a markolós, hogy végzett a tereprendezéssel, számoljunk el. Csak úgy poénból megkérdeztem, hogy öreg ládával nem lehet-e fizetni. És érdekelte a dolog! Megnézte minden oldalról, kinyitotta, becsukta és már vitte is. Sajnálom ezt a ládát, mert már nagyon megszoktam, de Ágicza lakberendezési terveibe nem fért bele sehogy sem egy ilyen öreg és nagy bútordarab. De legalább közel lesz, ha kedvem támad megnézni :-)

Mára már viszonylag kevés tereprendezés maradt, a déli terasz mellett szedtünk le még egy kicsit a földből, hogy egyenletesen lejtsen az árok felé. Minden tiszta termőföldet behoztunk a ház elől, már csak a kövekkel és betondarabokkal dúsított föld maradt kint (feltöltéshez kiváló, ha esetleg valakinek szüksége lenne rá...). Kitaláltuk, hogy még holnap délelőtt meghozatjuk a homokot, hogy el tudják teríteni a markolóval, mire jön a trágya. Most nem lehet azt megjátszani, mint a múltkor, hogy minden elfért nagy halmokban a telek végében és azt rendezgettük el vízszintesbe. Ezúttal először elterítik a homokot, aztán az első adag trágyát, és csak akkor tudják hozni a többit. Felhívtam a fuvarosunkat, hogy működik-e még a tavalyi homokbeszerzési forrása. Működött, az ára ugyan emelkedett egy kicsit, de nem vészesen. Két kocsival rendeltünk, holnap délelőtt szállítják.

Megint volt egy madarunk... Mivel a tereprendezés miatt nyitva volt a kapu, a macskákat nem engedtük ki a házból. Ezen felbátorodva aztán egy garázdabillegető ott barázdálkodott a tóparti köveken: álldogált, nézelődött, forgott ide-oda és billegtette a farkát:

Most, hogy a láda lekerült az utánfutóról, legalább volt elég hely még egy pár zsák építési hulladéknak, ennyivel is kevesebb maradt a telken. Egyre szebb és rendezettebb a ház környéke. Pár hét, és fű nő majd ezeken a részeken is!

Aztán megvártam, míg a számítógép végez a rendereléssel, kiírtam egy CD-re a végeredményt (mert hogy újabb munkával készült el Ágicza, egyszer talán majd a weboldalunkra is lesz időm kitenni a többivel együtt). Egész úton Pest felé próbáltam felhívni a nagymarosi tüzépet, de foglalt volt, később pedig már csak a fax vette fel. Viszont a vaskereskedővel sikerült beszélnem, és meglepő módon most csak kétharmadába kerül az acélháló, mint tavaly nyár végén.

Pesten gyorsan leadtam a CD-t, aztán megnéztem egy lehetséges későbbi munka helyszínét. Hát, tényleg nem csak a mesében létezik a Futrinka utca! Most meg kell érdeklődnöm pár dolgot az illetékes önkormányzatnál, aztán ha tényleg lehet olyat építeni, amit itt szeretnének, akkor már csak várnunk kell, hogy elfogadják az ajánlatunkat. És megkaptam a könyvelőnktől az adóbevallásomat, majdnem 1,3 MFt-ot kell befizetnem másfél hónap múlva (szoppancs).

Visszahoztam az irodából a fekete bőr kanapénkat. Sajnos, már mindenki elment, mire odaértem, hát nem volt egyszerű egyedül kihozni és feltenni az utánfutóra. De amint hazaértem vele és odatettük a kandalló elé, Nyafika máris ott nyújtózkodott rajta teljes hosszúságában, és tekintete azt mondta: Na végre, hát rájöttetek, mi kell egy Ilyen Pici És Aranyos Macskának!

Építési napló, 2005. 04. 06., szerda #

18 fok, napos idő. Tereprendezés, feltöltés .

Ágicza, 2005. 04. 05., kedd #

Ez a nap sem az unatkozós-láblógatós, eseménytelen napok között fog szerepelni emlékeinkben. Reggel az ágy olyan finoman kitett kilenckor, hogy csak néztem. Elképzelhető, hogy a nyár beköszöntével a korán kelési kedv is fokozódik? :-)

Kiugrottunk Kóspallagra, burkolás előtt nem árt, ha eligazítom a mestereket, mert inkább előbb kérdezzenek, mint utóbb verjék szét a drága burkolatot, mert elnéztek valamit... Felkötöttük az utánfutót, hogy visszafelé menet a kőbányát is útba ejtsük egy újabb tonna kőért, majd útnak indultunk. A tavasz ha a fákon még nem is látható, a levegőben már érezhető, és nagyon jót tett egy kis erdei autókázás. Az éjjel oly jól ismert kanyarok mindig szolgálnak egy kis meglepetéssel, hiszen a legritkább esetben visz erre az utunk nappal, így elgyönyörködhettem a tájban is.

A készülő házikó egyre szebb, és András is kedvtelve nézegette a galéria acélszerkezetét. Kimentünk a kertbe tavat nézni, és nagy örömömre kaptam egy halom vízinövényt is, csak ki kellett halásznom őket, így a tavi nagytakarítás egyik részét le is tudtam a házigazdánknál... :-D András hiába ígérgeti, mégsem pottyantott bele a vízbe, bár úgy kellett ellentartania, hogy nyakig belóghassak a víz fölé a testesebb példányokért. Bár lehet, hogy majd az otthoni tavunkat akarja ilyen módon tesztelni! :-P

Éppen kint beszélgettünk, amikor egy tompa puffanás hallatszott, és csak poénból összenéztünk vendéglátónkkal, hogy mekkorát pottyant valaki a galériáról, amikor tényleg belénk hasított, hogy ez most véresen komoly! Az egyik munkás egy rosszul alátámasztott pallón lebillent és lezuhant a földszintre. Azonnal hívták a mentőket, volt rohanás a helyi orvosért, és kín volt kivárni azt az öt percet is, amíg odaért a doktornéni. A mentőkre további negyed órát kellett várni, de az már elviselhetőbb volt, mert addigra kiderült, hogy az illető egy kulcscsonttöréssel és jelentősebb zúzódásokkal megúszta a dolgot. Történhetett volna százszor rosszabb dolog is, ahogy a hátára esett, de szerencséje volt. A mentősök jó tíz percet töltöttek csak azzal, hogy beemeljék a hordágyra, és kezdem csodálni őket, hogy mennyi minden múlik rajtuk, hiszen mire a delikvens a kórházba ér, addig is ők felelnek az életéért. Nem kis felelősség.

A kőbányába mindig örömmel járunk, valahogy nagyon a szívünkhöz nőtt ez a holdbéli táj. Még kis tavacskát is fotózott ott András, és ismét gyönyörű lapos kövekre tettünk szert. Szinte ugyanannyit hoztunk el most is, mint a múltkori fordulóval, már rááll a szemünk, mennyire lehet Cliókát terhelni.

Itthon gyorsan lerakodtuk a köveket és eltakarítottuk az északi kerítésnél még hányódó építési maradványokat, mert jött a markolós és nekiállt terepet rendezni. Szinte az összes korábban kitermelt föld, ami a kerítés előtt halmozódott, elfogyott a végére, mert a sittel teli felső öt-hat centit le kellett szedni a talajról, és az érintetlen földdel pótolni. Majdnem az egész kerttel elkészült, egy kis darab maradt holnap reggelre.

Amíg folyt a tereprendezés, addig kimostam és berámoltam a kis tóba a rengeteg tavi gazt, ami majd jól elburjánzik előbb-utóbb. A tegnapelőtti szalmabálát pedig sürgősen kihalásztam a tóból, mert úgy bezöldítette a vizet, hogy már a tófenék sem látszik!

Megrendeltünk öt kocsi trágyát. Még mindig jelent egy kis problémát a pótkocsis traktorral való megfordulás, mert tolatni nem tud. De majd bejönnek az egyik kapun és kimennek a másikon, csak közben a markolóval arrébb kell túrni a lerakott trágyát, hogy legyen elég hely az újabb szállítmányoknak.

Időközben a kőművesünk is befutott, aki bejelentette, hogy csütörtökön kezd, úgyhogy ismét épülünk és szépülünk, végre-végre!

Emellett szinte eltörpül az a tény, hogy délután eljött a szippantós is a hatodik faluból, és persze nem ő állította le a gépet, hanem hagyta, hogy a tartály megteljen. Nem is 85 cm lett a szintkülönbség, hanem bőven megvolt az 1 méter... Azaz ő kétségtelenül és valóban tíz m³-t vitt el. Sajnos, tele van munkával és minket is éppen hogy csak elvállalt emberbarátságból, de nem szívesen tevékenykedik más területén. Pedig András hálából szívesen reklámozta volna őt a környéken.

Este, a fotók nézegetése közben derült ki, hogy a kóspallagi baleset nem a véletlen műve volt, hanem nemtörődömség és figyelmetlenség következménye. Az a bizonyos palló az egyik végén nem is volt alátámasztva egyáltalán, nem csoda, hogy lezúgott az, aki rálépett! Ezek után próbálok én is odafigyelni a létrán való közlekedéssel, mert ha fáradt vagyok, néha én is mellélépek a fokoknak, és ilyenkor aztán muszáj kapaszkodni...

Jó mozgalmas nap volt ez is, csak András estére belázasodott. De lefeküdni persze nem akart, helyette a ház körüli járdákat rajzolja holnapra...

Építési napló, 2005. 04. 05., kedd #

18 fok, napos idő. Tereprendezés a ház előtti részen, építési kövek átrakása , megmaradt építőanyagok elpakolása .

Maestro, 2005. 04. 04., hétfő #

A biztonság kedvéért felhívtam a fóti szennyvízkezelő kft-t, hogy ők hogy állnak a szippantás kérdéséhez. Ilyen messzire már nem jönnek ki, viszont mondtak egy érdekeset: egy 2003-as törvény értelmében minden településnek kell rendelkeznie egy közérdekű szippantóssal, akit pályázat útján szereznek be maguknak, és aki köteles szolgáltatni a helyi lakosoknak, valami kötött áron. De azt is hozzátette, hogy nagyon jól tudja, hogy sok helyen nem találtak megfelelő vállalkozót, és nincs ilyen szerződés. Éppen ezt pedzegettem én pár napja V. úrnak is, hogy nem lenne-e köteles tenni a dolgát derék szippantósunk, de ő határozottan állította, hogy nem kötelezi őt más, mint a saját üzleti érdeke. Ezek szerint Zebegénynek sem sikerült még sikeres pályázatot lebonyolítania...

Összegyűjtöttem a könyvelőnknek a lakásom eladásának dokumentumait. Előzetes számításaim szerint majdnem 1,2 MFt lesz az adó, plusz még százezer, mert - bár külön adózó jövedelem - mégis elvesztem miatta az alkalmazotti adójóváírásomat. De csak erre jó ez a jövedelem: amikor már örülni kezdtem, hogy végre adhatok valakinek 1%-ot, akkor kiderült, hogy ilyen szempontból persze már nem vehető figyelembe :-(

Csak én mentem be Pestre, leadtam a könyvelőnek a papírokat, aztán egy tárgyalás után indultam is vissza. Némi bolyongás után le tudtam parkolni az állatkórháznál, és vettem mindenféle gyógyszert a macskáknak és a halaknak is. Az irodából elhoztam azokat a prospektusainkat és tervezési segédleteinket, amiket nem annyira másoknak mutogatunk, hanem mi használjuk a tervezéshez. Most már van hová elrakni őket a tetőtérben.

Ágicza ma is rajzolgatott, de közben azért szakított időt arra, hogy újabb adag gyepből gereblyézze ki a tavalyi száraz szálakat. Este még szerettem volna véglegesíteni a házunk melletti járdákat, de előtte mindig valaki másnak kellett tervezni valamit, nem maradt már lelkierőm lezárni a kérdést. Annyit sikerült eldönteni, hogy nem körbejárkálni akarunk a ház körül a járdán, arra ott lesznek a nagy lépőkövek. Hanem a vizet kell elvinniük a fal tövéből, valamint a tüzifát arra raknánk az északi oldalon. Lassan kezd kibontakozni a fal környékének képe: 30 centi széles, erős lejtésű betoncsík a fal tövében + 40 cm szintén még kicsit lejtős föld, jótékonyan takaró bokrokkal + kis árok a vizeknek. Esetleg a bejárat előtt lehetnek betonba ágyazott mészkő darabok, mintha a kőfalat elfektetve építenénk meg.

Maestro, 2005. 04. 03., vasárnap #

Álmomban megkérdezték tőlem, hogy mivel foglalkozom. Így feleltem: "Állatkerti gondozó vagyok, én etetem a medvét. És hát a mosómedvéket is. Néha, amikor szomorú vagyok, bezárom a medvét a barlangba és egy medvebőrbe bújva kiülök a sziklára. Biztosan látták már ott ülni a medvét, búsan ingatva ide-oda a fejét - na kérem, az én voltam."

Ezek után inkább felébredtem, és kiültem a teraszra reggelizni. A madarak már nagyon hangosan csiripeltek, és az első bátortalan brekegések is elhangzottak. Ezek még érezhetően rutintalan, kis növésű békák voltak, ellentétben a tavaly nyáron megörökített békahaddal. Mondandóm illusztrálására kitettem a tárhelyre az akkor készült két felvételt. Az egyik akkor keletkezett, amikor odaértem a tóhoz és a békák elhallgattak, csak az egyéb éji hangok hallatszottak. A másik pedig öt perccel később, amikor már újra megjött a bátorságuk és teli torokból zengték a dalt a békák is. Kis, 300 k körüli videók, DivX 5.0.2 vagy afeletti codec kell hozzájuk.

Alig, hogy végeztem a reggelivel, befutott a bádogos, végignéztük vele a tetőt. Minden rendben volt, az egyetlen kérdés csak az, hogy megoldjuk-e 4 méteres szálakból a csatornát, vagy bevállaljam a 6 méterest. Ez utóbbi jobb lenne, csak a szállítását nehezebb megoldani. Végül azt találtam ki, hogy mégis 6 méterest veszünk, csak még ott helyben felvágom 4,20 és 1,80 méteres darabokra, másrészt elviszem a tetőcsomagtartón a nagy létrát, hogy a hajlékony csatornaelemeket már erre a meghosszabbított tetőcsomagtartóra tehessem fel. A munkadíj elenyésző, de a réz csatorna hetvenezer körül lesz még így is, hogy a sok oromfalas rész miatt alig van ereszünk. Megemlítettem neki, hogy egyelőre még nem tudok kezdési időpontot mondani. Szerencsére nem sürgős neki a munka, az elkövetkezendő egy-két hónapban bármikor be tudja illeszteni a programjába. A bádogosoknál a tavasz viszonylag holt szezon, mert előbb ugye a tetőnek kell elkészülnie, azelőtt meg a házaknak, ilyenkor inkább csak kisebb javítások vannak.

Beszereltem a tárolók ajtajába a tegnap vásárolt zárakat. Ezeknek az a különlegességük, hogy ugyanaz a kulcs nyitja őket, mint a velük együtt csomagolt lakatot, vagyis ezután nem kell keresgélnem, hogy melyik kulcs mit nyit, egyetlen kinti kulcsom lesz a tárolókhoz és a vízaknához. Aztán gumicsizmát húztam és leereszkedtem a patakparton, megkeresni a kis ukrán szivattyúnkat. Pár méterrel vitte arrébb az ár a pallót,amiről a vízbe lógattuk, ott volt fennakadva a bokrokon, már a szomszéd telke alatt. Visszatettem a helyére, és elkezdtem felfelé ballagni a patak mentén. Hol a víz mellett, hol a vízben tapicskolva. A szürke macskák lelkesen jöttek utánam a parton, néha a víz fölé nyúló fatörzseken ők is átkeltek a patak felett, hogy velem egy oldalon lehessenek. De az igazi show-t Nyafika vágta le: az erdő felőli meredek oldalon rohant végig vagy 40 méteren, felfelé igyekezve, de a lába alól kirepülő avar miatt szép lassan mégis a vízhez közeledve szaladt, amíg csak meg nem állt egy laposabb részen.

A szürke macskákkal szerintem egy hosszabb erdei sétára is elmehetnénk, olyan szépen követnek minket. A perzsáktól viszont már az is nagy teljesítmény, hogy a patak környékére elmerészkedtek utánunk. Öreg Kövérről készült is egy sztárfotó, amelyen az árnyék jótékonyan elrejti lecsüngő hasát:

Krampuszka is nagy óvatosan kijött velünk, néha keservesen felnyikkantva, mint aki kedve ellenére cselekszik, csak ugye az üres házban maradni sem igazán akart volna, így hát jött velünk. De amint visszaindultunk a ház felé, megkönnyebbülten előre szaladt és eltűnt a tetőtérbe vezető lépcsőn.

Engedtem egy kis vizet a tavakba, mert az elmúlt napokban pár centit apadt a vízszint. És sikerült lefényképeznem Tappancsot, amint éppen iszik a tóból. Mondjuk, ez nem volt nehéz, mert vagy négy különböző helyen nyomta bele az orrát a vízbe, mintha lennének jobb és kevésbé jobb ízű részei a tónak.

Nyafika kifogott egy aranyhalat a nagy tóból, de nem ette meg. Nagyon remélem, hogy nem ízlett neki és többet nem fog kihalászni... A nagy tóban egyébként hemzsegnek a kis kárászok, és most először láttam két egészen nagy példányt is. A kicsik mindig ugyanott napoznak a víz szélén, de ha közelít valaki, gyorsan elhúznak a mélyebb részek felé.

Bóklásztam kicsit a szemközti erdőben, hátha megtalálom azt a kis akkumulátorsapkát, amit még a télen hagytam el, de nem találtam meg. Viszont összeraktam a locsolórendszerünket, és nem csak a tavakba töltöttem vizet, hanem megáztattam a sövényeket is. Direkt figyeltem arra, hogy ne rántsak ki sok vizet a kútból, de a téli havi 10 m³ után még ez a 2-3 m³ is sok volt neki egyszerre. Most nem iszapolódott el, hanem valami kis barna lebegő bigyók rakódnak rá a szűrőre, éjszaka is ki kellett mennem szűrőt mosni, hogy Ágicza fürödhessen. Nagyon remélem, hogy ez elmúlik, egyszer mintha már lett volna valami hasonló a vízben, de ha nem emlékszem a hibaelhárítás módjára, akkor valószínűleg magától elmúlt, mielőtt komolyabban foglalkozni kezdtem volna vele... A vízakna szellőzőcsöveiről egyébként levettem a föld felé néző könyököket, most olyanok, mint a hajókon a pipa alakú szellőzők. Az eső így sem tud befolyni rajtuk, és talán jobban áramlik rajtuk keresztül a levegő. Majd valami rácsot teszek még beléjük, nehogy valamelyik tökéletlen macska bemásszon rajta.

Ágicza már majdnem az egész kis tóval végzett, már csak pár méteren látszik ki a fóliázott szegély. Utána majd a nagy tó körüli köveket is átnézi, és rak melléjük egy második sort is. Azt hiszem, ha csak rajtam múlna és Ági nem gondozná ilyen lelkesen a kertet, nem sok minden teremne itt a vadvirágokon kívül, üldögélni azok között is lehet... De pont így jó mindkettőnknek: Ágiczának a hobbija a kertészkedés és a tavak pátyolgatása, szívesen foglalkozik vele magától is. Engem viszont nem nyaggat a kerti munkákkal, de így nem is veszi el a kedvemet a kertben való üldögéléstől, én csak annyit dolgozom kint, amennyit igazán jólesik.

Építési napló, 2005. 04. 03., vasárnap #

14 fok, napos idő. Tószegély kialakítása .

Maestro, 2005. 04. 02., szombat #

Ágicza itthon maradt takarítani és vendégeket fogadni, én pedig elmentem Szigetszentmiklósra, megnézni egy házat megvásárlás előtt. Ilyenkor mindig tudom értékelni a mi kőműveseink munkáját, mert bár azok a falak sem voltak tulajdonképpen hibásak, mégis valahogy érződött rajtuk a gondosság azon fokának a hiánya, ami nálunk természetes volt. Kezd megfogalmazódni bennem egy elmélet, ami szerint csak olyan kőművessel szabad bármilyen falat építtetni, aki szeret és tud is Ytongból falazni.

A Bricóban beszereztem pár villanykapcsolót és kültéri konnektort, meg egy doboz sötétzöld festéket a vízakna szellőzőcsöveihez, mielőtt megeszik őket az UV-sugarak. Átmentem a Praktikerbe is, ahol egész jópofa teakfa kerti bútorokat láttam. Szinte pontosan olyanok, mint a látványterveinkről már régóta ismerős kerti bútorok. De nem vettem mégsem, mert május végéig akcióznak velük, és utána is lehet majd kapni egész nyáron, vagyis nem kell elsietni a vásárlást.

Hazafelé döbbenten láttam, hogy az Almáskert utca elején lévő tankcsapda mellé beástak egy randa sárga cölöpöt is, nehogy kikerülhessék azok, akik nem traktorral vagy terepjáróval közlekednek errefelé. Az odáig oké, hogy lassítani akarnak, de miért pont egy olyan béna fém fekvőrendőrrel, ami szétqrja Clióka futóművét? Láttam már olyan megoldást, ami a lágy ívével is elég nyomatékosan megdobja a túl gyors autókat, de mégsem veri szét rajta az ember a kereket. Olyat miért nem lehetett ide tenni? Vagy azt akartak, csak közbelépett az autószerelő-lobbi?

Ágicza eközben még mindig a teraszon beszélgetett a vendégeinkkel. Tökéletesen beigazolódott az a hipotézisünk, hogy aki belép a házba, az a nappaliba lépve azonnal észreveszi a tavakat és a teraszt, és egy lendülettel megy is tovább, egészen a kis tó partjáig.

Ágicza felismerte a természetfotózás egyik alapelvét, miszerint nem akkor kell odaszaladni a halakat fotózni, amikor éppen ott úszkálnak, hanem előbb kell lesben állni és amikor aztán odaúsznak, sokkal közelebbről is lencsevégre lehet kapni őket. Sikerült is, ilyenek a halaink közelről:

Este átbeszéltük Ágiczával, miket is fogunk még csinálni a ház körül. A járda mindenképpen kell az északi oldalon, és talán még a keletin is, bár azt szívesebben oldanám meg valami betonba ágyazott kődarabokkal. Ezeket mindenképpen megcsináltatjuk, amint lehet. Aztán ott van még a déli terasz, a kerti támfal és a patakparti placc is.

A déli teraszt szerintem soha nem fogjuk télikertnek beépíteni, mert még ha engedélyeznék is, önálló helyiségként (pl. dolgozónak) nem igazán lesz használható, a növények meg így is elférnek a nappaliban. Valamint, ha később be akarjuk építeni, akkor hőszigetelni is kellene, lerakni a padlófűtés csöveit, megcsinálni a lábazati falakat. De ezek lefedés nélkül csak egy sekély esővíz-gyűjtő medencét képeznének, minden porcikám tiltakozott ez ellen a megoldás ellen. Különös módon, Ágicza szinte vita nélkül elfogadta az érveimet. Egyébként, ha majd egyszer lesz pénzünk és lehetőségünk egy ekkora télikert építésére, nem fog gondot okozni felszedni ezt a 20 m² betont és újra megcsinálni, ezúttal már beltéri padlóként. Úgyhogy a teraszt leburkoljuk, és majd egy pergola kerül fölé, de azt már bármikor megépíthetjük.

A kerti támfal, amihez szintén egy pergola csatlakozna, Ágicza fixa ideája. Szükségességét ezért nem is vontam kétségbe.

A patakparti placcon viszont elgondolkodtunk. Mert jó lenne nyáron kiülni a patak mellé az árnyékba (ha a teraszt, a tavakat vagy a pergolákat esetleg már unnánk), de feleslegesnek tartottunk ott egy nagy lebetonozott síkságot készíteni. Helyette azt találtam ki, hogy legfeljebb pontszerű betonalapok lesznek, mert annyi betont a kész kerten keresztül is oda lehet vinni, azokon pedig valami fa építmény, ami szintén bármikor megépíthető. Vagy valami sátor, csak beton helyett akácfa padlóval. Ez az ötlet mindkettőnknek sokkal jobban tetszett, úgyhogy ebben is maradtunk. Viszont az áramot kivisszük a patak mellé, minden eshetőségre készen, hátha nagyon beválik az a kis faépítmény, és akkor egy komolyabb nyári lakot is csinálunk ott.

Maestro, 2005. 04. 01., péntek #

Hosszú hetek óta először keltem úgy fel, hogy nem volt semmi tennivalóm. Felébredtem, letámolyogtam a földszintre és bevackoltam magam a teraszon a rattan fotelbe két szendviccsel, egy tábla extra finom csokival és egy üveg ásványvízzel. Kicsit hűvös szél fújt, de közben sütött a nap, és egyfolytában csiviteltek a madarak.

Krampuszka annyira felbátorodott a jelenlétemtől, hogy saját plüssállatkaságos személyében is átóvakodott a szomszédba. Abban a nagy, fóliával letakart farakásban valószínűleg lakhat néhány egér, mert igen gondosan szaglászta végig az egészet. Aztán végre Ágicza kétségbeesett hívására hazajött. A szürkék viszont rendszeresen átmennek, amikor nincs ott vagy nem figyel rájuk a kutya. Szegény eb, azért az majd biztos kínos lesz neki, amikor felfedezik az első sáros macskanyomokat a háza tetején...

Elnéztem közben a nappalinkat, hogy immár egyre jelentősebb részt foglal el belőle a palántázó részleg. Aki járt már nagy kertészetekben, az tudja, miről beszélek: palánták és cserepek végeláthatatlan sora faltól falig. Lassan ez van már itt nálunk is:

Körbejártuk a házat Ágiczával, és megbeszéltük az esőcsatornák sorsát. A tető alakja olyan, hogy négy önálló vízgyűjtő terület van rajta, két nagyobb a keleti (utcai) és két kisebb a nyugati (tó felé néző) vég egy-egy oldalán. A két nagyobb felület vizét a vápánál engedjük le, mert ott folyik le a legtöbb víz, kár lenne majdnem öt métert utaztatni még ott fenn, az is csak eggyel több hibalehetőség. A tó felőli végeken viszont csak két méter körül van az egész eresz hossza, ott egyszerűen nem is lesz lefolyó, hanem a tó felé néző végeken nem lesz lezárva a csatorna. Az egyik egyenesen bele fog folyni a tóba, a másik alá pedig készítünk egy kavicságyat, és onnan felszíni árok vezeti majd el a vizet. A másik két csatornának sem lesz rendes lefolyója, hanem néhány réz láncon vezetjük le a vizet a ház melletti árokba. Felhívtam a bádogosunkat is, 1-2 héten belül tud is jönni. Mindenesetre holnapután idelátogat, még egyszer megnézni a tetőt, hogy kellően képben legyen. A legfontosabb kérdésem nekem most csak az, hogy a 6 méteres csatornát el tudja-e valahogy hozni Vácról, mert én csak egy tetőcsomagtartóról az utánfutóig átlógatott szerencsétlenkedést tudnék megvalósítani Cliókával, nyerges vontatókat megszégyenítően nagy ívű kanyarodásokkal...

A kőművesünk is itt járt és mintegy mellékesen megemlítette, hogy jövő héten jönnének ide, megcsinálni a maradék munkákat. Éppen jó lesz így, ugyanis most hétvégén lesz időm összegyűjteni ezeket a munkákat, elkészíteni a terveket és a mennyiségek számítását. Igazából nincsen túl sok munka, inkább csak apróságok: járda a ház mögött, egy kis kő támfal a kertben, a bejárati rész lebetonozása, egy kis betonozás a patak menti részen. Meg talán a déli terasz szigetelése és betonozása. A burkolást viszont technológiai okokból is el kell halasztani, meg idő a kerámia burkolat leszállítása is.

Viszont jó hír, hogy nemrég megkeresett egy cég, akik a Flintstone-nál jóval olcsóbban hoznak be Novabell kerámiákat, csak nincs bemutatótermük. Ami azt illeti, szólhattak volna egy évvel korábban is... És ha minden igaz, mostanában veszik meg a Szőnyi utcai kisházat, és akkor visszakapjuk azt a pénzt az árából, amit a felújításra költöttünk. Az most éppen nagyon jól jönne...

Ma egyébként főleg csak pihentem, és élveztem a napsütést. Nyafika pedig felfedezte, hogy hogyan lehet egyszerre kint lenni a jó levegőn, süttetni magát a nappal, és közben mégsem a hideg kövön feküdni:

És a nap híre: teljesen megszáradt a beton a bejárat előtti sarokban. Nagyon tartottam attól, hogy mégis csak a fürdő felől ázik, és hogy komoly bontást igényel a dolog. De ezek szerint csak lassan száradt ki az a rész a házban. Legalább is remélem, mert persze itt semmi sem biztos, a víz lazán vándorolhat pár métert ide vagy oda mielőtt kimászik egy válaszfal mentén. De ha belülről utánpótlást kapna, akkor nem száradt volna ki az ajtó előtt. Ha ez az elméletem helyes, akkor hamarosan az előszoba és a fürdő közötti válaszfalnak is ki kell száradnia, és akkor mégis csak kívülről jött be az a víz...

Nézegettem a házunk nyári benapozását, és megint csak elégedetten láttam, milyen jó ez a tetőidom: a déli oldalon lévő nagy kerek ablak nyáron kora délutántól már teljes árnyékban van! A nyugatit pedig már csak a lenyugvó nap süti igazán. Talán néhány árnyékolóval meg tudjuk csinálni azt a csodát, hogy télen begyűjtik a hőt az ablakaink, nyáron pedig nem. A ház kialakítása ezt nagyban elősegíti, megfelelő szellőztetéssel tényleg működőképes lehet a dolog. A téli része biztosan működik, és mostanában már alig fűtünk, 3-4 hasáb fa fogy el naponta, az is inkább csak Ágicza lelkének megnyugtatására. De csütörtökön például be sem gyújtottunk, és másnap ugyanúgy felmelegedett a ház a napsütéstől. Sőt, felvetettem Ágiczának, hogy ha nem tartaná nyitva a teraszajtókat addig, amíg kint csak 10-15 fok van, akkor őszig már akár el is felejthetnénk a fűtést...

Maestro, 2005. 04. 01., péntek # - szippantós különkiadás

Bejöttem a teraszról, és egy jó forró zuhannyal átmelegítettem magam, hiszen délután jönnek úgyis szippantani, nem kell már annyira visszafogni a vízfogyasztást. Elhatároztam, hogy a szippantós úrral próbálok finoman beszélni. Bár időközben megtudtam, hogy a szivattyút egy úszókapcsoló állítja le amikor megtelt a tartály - tehát legalább is furcsa, hogy miért szólt oda a múltkor a srácnak, hogy elég lesz már és leállíthatja...

A szippantós jó óra késéssel, de végül befutott, és betolatott az aknáig. Nem is volt semmi baj, amíg általánosságokról beszélgettünk, de aztán szóba hoztam, hogy a múltkor nem stimmelt az elvitt mennyiség. Felkínáltam volna azt az aranyhidat az elegáns visszavonuláshoz, hogy a múltkor biztos csak nagyon siettek vissza ahhoz a verőcei csőtöréshez, és talán a kapkodásban nem sikerült valami rendesen... De végig sem hagyta mondani, meg talán ráérzett a kezemben lévő mappa és a távmérő jelentőségére, mert harsány 'Én akkor már itt sem vagyok!' felkiáltással bevágta magát a kocsijába és elhúzott...

Ez a hirtelen felindulás kissé meglepett, de aztán jobban belegondoltam és rájöttem, hogy csakis a talpig becsületes, korrekt vállalkozó jogos felháborodása diktálhatta ezt a lépést. Bizonyára tapintatlanság volt szóvá tennem, hogy számításaim szerint csak 8,5 m³-t vittek csak el, bár 10-et fizettem ki. Még szép, hogy megsértődött ezen a kicsinyes kekeckedésen az a szippantós vállalkozó, akiről köztudott a faluban, hogy soha nem csapja be az ügyfeleit.

Most bizonyára megbántottam őt. Eltűnődtem hát, hol hibázhattam, hiszen ha ő azt mondja, hogy 10 köbmétert vitt el, akkor az annyi is volt, miért hazudna? Tehát nyilván az én számításomban volt a hiba. Lehetséges például, hogy - ami diplomás mérnökként különösen nagy szégyen - egyszerűen tévedtem a henger térfogatának kiszámításakor. Végül is tévedni emberi dolog. Vagy talán az acél zsalusablon betonozás előtt kitágult a nagy melegben, és emiatt a tervezettnél 18%-kal nagyobb lett a szennyvíztárolónk alapterülete. Hiszen azt mindenki tudja, hogy a tárgyak a melegben kitágulnak. Netán a lézeres távmérőm átlagos mérési pontatlansága igazából 7,5 cm a Leica gyár által megadott 0,2 cm helyett. Hiszen a specifikációkat gyakran kozmetikázzák a jelentéktelenebb gyártók. Vagy bármi más oka lehetett. Mindenesetre szippantós vállalkozónk üzleti tisztessége gyanún felül áll, szippantassanak vele bátran kedves olvasóink is.

Visszamentem a házba, szóltam Ágiczának, hogy mégse fürödje ki a bojlerből a vizet, és intézkedni kezdtem. Először is felhívtam V. urat az önkormányzatnál és megtudtam tőle, hogy a környéken csak ez a bizonyos szippantási vállalkozó foglalkozik ilyesmivel, de nincs olyasféle törvény által előírt szolgáltatási kötelezettsége, mint a nagy közműszolgáltatóknak. , de esetleg a vízműveknél lehetne érdeklődni. Fóton találtam is egy kft-t, de ők nem vették fel a telefont. Végül elértem egy kis falu vízműtelepét, és ezzel beletrafáltam. Megadták egy helyi vállalkozó nevét, de a telefonszámát nem tudták. Újabb keresés, és már beszéltem is vele. Kicsit csodálkozott ugyan, hogy nem találtam közelebb senkit, de gyorsan vázoltam neki a helyzetet. Úgyhogy elvállalta, le is fixáltuk az időpontot, kedd este jön egy 10 m³-es kocsival. Mennyi lesz ez, kérdeztem tőle. Hümmögött, hogy Zebegénybe nem szokott járni, hiszen oda-vissza 70 km az út, és hát erre való tekintettel legyen 12 ezer.

Vagyis 1200 Ft/m³, szemben S. 'úr' névleges 1600 Ft/m³ ill. ténylegesen 1882 Ft/m³ árával. Most azonban már tudom, hogy a szippantósok olykor durva külseje milyen érzékeny bensőt takar, és hogy nem szabad oktalan bizalmatlanságunkat látványos mérésekkel demonstrálni, hát nem is fogom. Hiszen még ha a tartály egyharmadát felejtené is el netán megtölteni, még akkor is olcsóbb lenne az 5 km-ről idejövő szobi vállalkozónál! Azt sem bántam volna, ha messzebbről többe kerül a fuvar, de így még kerekebb a történet, minden téren igazságosan zárult ez az ügy: mi megspórolunk havi 3-4 ezer forintot, S. 'úr' sajnálatos módon elesik évi százezer forint körüli haszontól, egy derék vidéki kollégájának pedig lesz egy újabb kuncsaftja.

Mindezektől nem egészen függetlenül, de egyben régi tervemet valóra váltva készítettem egy vízszintmérő lécet, hogy ne kelljen mindig a távmérővel kimászkálnom a tartályhoz. Frissen lecsiszolt deszka, rajta alkoholos filccel a beosztások és a számok, mindez egy csavarral az aknanyílás sarkába fogatva. Nem olyan pontos, mint a távmérő, és alacsonyabb vízállásnál már elég lapos szögből látszik, de mégis ott van, mint ellenőrzési lehetőség. Rögtön le is olvastam róla, hogy keddre kb. 18 m³ körül lesz a tárolóban, vagyis még nem éri meg két fuvarral teljesen kiüríteni. De ha most ezt elviszik, 10-11 m³ körül megint kihívjuk és utána is mindig, többet nem hagyjuk így megtelni. Így ha nem ér rá, vagy bármi gond adódik, még mindig van egy hónapunk keresni valaki mást vagy várni a szippantással, nem leszünk ennyire kiszolgáltatva.

Építési napló, 2005. 04. 01., péntek #

15 fok, napos idő. Tószegély kialakítása , vízszintmérő készítése a szennyvíztárolóhoz .