Maestro, 2005. 12. 31., szombat #

Tovább esett a hó, szinte teljesen befedte a tegnapi nyomaimat. Ágicza most fényképezőgéppel ment futni, és jó két órát odavolt, de mindenféle szépet fotózott:

Újabb adag fát halmoztam fel a házban, az északi fal mögött már csak harmad annyi van, mint az ősszel, viszont dugig tele van a ház és a teraszon lévő tároló is. A tegnapi kismadár ma nem tűnt fel, így ráértem a farakodás közben mindenféléken gondolkodni. Azt találtam ki, hogy majd egyszer, ha lesz sok pénzünk, még egy kicsit alakítunk a terepen a ház körül. Az utcai és az üres telek felőli oldalon hagyunk 60-120 centit a mostani szinten, aztán jön egy kanyargós fal (esztétikai és statikai szempontok közös optimuma), és utána a terepet leszedjük síkba. Az olvadó víz és a záporok vize így elfolyik majd a sövény alatti sávban, a maradékot pedig elviszi egy kis kikövezett árok is a fal tövében. A mostani gyepet és a trágya-homok dúsítású földet persze külön rakjuk a tereprendezés előtt és a végén visszakerül, a másik oldalon pedig úgyis kőkert készül, ott nem kell termőföld. A telek előtt egy nagyon széles és nem túl mély árkot csinálnék, amin át lehet hajtani autóval, de a vizet elvezeti a telek mellett most is meglévő árokba. A támfalak olyanok lennének, mint a kerti pergola fala, csak azok a szobi andezitből. A kocsibehajtó maradna Y alakú, a körforgalom túlzás lenne, azt majd ha kastélyunk lesz... Kiszélesítenénk a ház mögötti járdát betonba rakott kövekkel és egy kis kövezett árokkal, és három helyen lenne kikövezett placc: az utánfutó alatt (amit ha félrehúzok, a helyén lehet fát vágni is), és az Y két végén (egyiket Cliókának, a másikat hogy a vendégek is álljanak be rendesen és ne a kaput állják el).

Persze, egyelőre azzal is teljesen elégedett leszek, ha az ősszel ásott árkoknak köszönhetően nem ázik át a ház alatti aljzat, mert akkor ez az egész tereprendezősdi csak egy lehetőség lesz és nem kényszerű teendő. Aztán gondolataim visszatértek a tűzifához és megállapítottam, hogy a tél végig nem biztos, hogy ki fog tartani, de amíg erdő lesz a környéken, addig mindig tudok tüzelőt venni és hihetetlen módon nem aggaszt a gáz esetleges hiánya.

Most csak az a gond a fával, hogy a ház jelenlegi fatárolóiban kb. 5 m³ fér el felvágva, azaz pont annyi, amennyit egy évben eltüzelünk. Kicsit persze még lehet púpozni, de jobb lenne egy 6-7 m³-es kapacitás, hogy ne a tél végén kelljen esetleg friss fával fűtenünk, hanem egész évben olyan fát használjunk, ami egy nyáron át száradt a ház mögött. Ennek kapcsán eszembe jutott, hogy ha lenne az északi oldalon valami kis előtető, akkor 2-3 sorban is tárolhatnánk a fát. Csak ez elég furcsán nézne ki, annyira nem fontos ez az egész, akkor inkább azt csináljuk, hogy még a tél elején feltöltöm az addig elfogyott fa helyét és csak kiszárad az is valamennyire tavaszig. Fontosabb lenne a házban csinálni még egy ugyanakkora tárolóhelyet, mint ami most kémény mellett van. Akkor ez egyikből fogyasztanánk mindig a fát és a másikban szépen száradna 1-2 hétig a jó melegben. Csak sajnos az az egyetlen hely kínálkozott olyan természetes módon.

Ha már újítások, felmerült még egy gondolat: jó lenne télen nyitva hagyni a fürdőszoba ajtaját a fűtés miatt, csak sajnos akkor Ágicza szuperérzékeny orrocskáját irritálja a macskaalom pora ill. egy-egy sikerültebb produktum elkaparás közben/után kiszabaduló odőrje... Eszünkbe jutott, hogy mi lenne, ha vágnánk egy lyukat a fürdő falába a tároló felé, 2x3 csempe, azaz 30x45 cm méretben. Ebbe tennénk egy fix fa betétet, abba pedig egy macskaajtót építenénk. A macskák így a fürdőszobán át a tárolóba járnának dolgukat végezni. Úgyis ott tároljuk a friss macskaalmokat és oda megy a használt is, amíg el nem visszük kidobni. Ott lenne minden egy helyen, a fürdőben meleg lenne, a lakásban pedig rózsaillat. Hogy mi lenne a tárolóban, azt most ne firtassuk. Egyrészt a nyári gumiknak és az ásó-kapának mindegy, másrészt inkább ott legyen kicsit büdös, mint a házban. Mostanában jön valamikor a kőműves, majd elmesélem neki az ötletet, szerintem nagyon praktikus kis téli munka lenne neki.

Így év vége felé Ágicza is megemberelte magát, és jelentős haladást ért el a kék háttér készítésében. Sajnos, az a kandalló elé tett heverő nem igazán növeli a munkafegyelmet. Ahányszor felfigyelek rá, hogy egy ideje nem megy a csiszológép, viszont egyre melegebb lesz itt fent, hát az asszony ott hever a lobogó tűz előtt és alszik...

Még mindig a weboldalunk frissítésén munkálkodom, az épülő munkák után az összes többihez is megírtam a főbb dátumok listáját. Nem tudom, mennyire érdekel másokat, de ha már a legtöbb esetben figyelemmel kísértük az egész építkezést, nem árt ennek valami jelét is adni, hátha valakinek ez is számít valamit.

Éjjel tűzijátékokat hallottunk és néha láttunk is a falu felől, nosza kimentünk kicsit a kertbe, rásegíteni a gázpisztollyal. Azt eddig is tudtam, hogy félelmetes hangja van, de a sötétben jól látszott, hogy fél méteres lángot is kilő magából a riasztótöltényekkel. Hosszú expozíciós idővel készítettünk is egy látványos fotót a tár kilövéséről. Azt már csak a monitoron nézve vette észre Ágicza, hogy a lövés után leengedett karjaim elmosódott képe egészen olyan, mintha egy piros Superman-köpeny lenne, utalva a hatóanyagokkal szembeni rezisztenciámra :-)

Közben szépen el is múlott az éjfél, mi pedig szilveszteri kabaré és berúgás nélkül is egészen zökkenőmentesen átértünk az új esztendőbe. Boldog új évet kívánunk minden olvasónknak, barátunknak, rokonunknak és üzletfelünknek!

Maestro, 2005. 12. 30., péntek #

Hát leesett megint a hó, méghozzá egész rendesen. Dél körül már 25-30 centi vastagon állt mindenütt a völgyben. Ez afféle porhanyós hó, amit alig lehet ellapátolni, főleg nem egy normál lapáttal. Megállapítottam, hogy a házunk nagyon házikós kinézetű így behavazva:

A kertet annyira ellepte a hó, hogy a nádastó határát már csak emlékezetből képzelhettem oda, de még a terasz széle sem látszott egyértelműen, elég óvatosan lépdeltem tehát a kertben. A képen az is látszik, hogy a stég hótakarója összegyógyult a teraszon álló hóval, és a távolban a nagy tó hídja kb. másfél méter hosszúnak látszik öt helyett, mert csak annyi áll ki a hókupacokból... A nagy tóba megint engedtem egy kis vizet, csak most más technikával, a jégdugók kimosása után csak egészen kicsit nyitottam meg a csapot, percenként 3-4 liter megy ki, és ezt így is hagyom, talán az áramlás miatt nem fog belefagyni.

A ház körül sétálva láttam ám, hogy egy szürke kismadár kiröppen a fal mellett felhalmozott deszkák közül, és ott repked előttem. Már éppen le akartam fotózni, amikor visszabújt a kupac védelmébe. A fotón ennek az útvonala látható, az egyik deszkán pedig tisztán kivehetőek a féknyomok is, ahogy dobbantott egyet a fán az irányváltoztatás előtt. Próbáltam megkeresni, de jó mélyre bújhatott, mert nem találtam sehol.

Dél körül még átmentem Szobra, hogy elintézzek ezt-azt. Elég veszélyes volt az út, Zebegényben végig kettesben kellett mennem, és az országúton is 60-70 felett már őrült száguldásnak tűnt a tempó, nem is kockáztattam meg többet. De még így is én voltam az utak császára, legtöbben a 40-et ítélték megfelelőnek ehhez az időjáráshoz.

Próbáltam hólapátot vásárolni, de természetesen kifogyott a készlet, nagy szezonja lett hirtelen az ilyesminek. Ezért Cliókával be sem mentem már a ház elé, a kerítésnél parkoltam le, hogy ne kelljen annyit lapátolni, ha majd menni akarunk valahová. Ha pedig még tovább esik a hó, nem is megyünk sehová, majd rendelünk 5-6 pizzát Nagymarosról, és élünk azon...

Amikor visszaértem, még mindig esett a hó. Ágiczával kaptuk magunkat és elindultunk egy kis sétára. A dombon felfelé vezető utat választottuk, ami 200 méter után már nem is tűnt annyira jó ötletnek, mert végig emelkedett, és a harminc centis hóban gázolva pont olyanok voltunk, mint régen a Delta elején a sarkkutatók. Már nem is volt olyan tökéletlen, mint mi, végig szűz hóban tapostunk, néha fél méterre besüllyedve a keréknyomok mélyére, egymást támogatva mint a sivatagi utazók a szomjhalál előtti utolsó órákban. Csak annyi különbség volt, hogy mi Szobról hozott sajtos pogit majszoltunk közben, és így egészen elviselhető volt a túra.

Persze a dombról is lefényképeztem a házunkat, így a havas tájjal tisztára olyan volt, mint egy karácsonyi képeslap. Az egyetlen dolog, ami elrontotta az örömemet, az a néhány rózsaszín folt, ami egy ideje egyre erősebben látszik a kisebbik fényképezőgéppel készített fotóimon. Valahol belül kell benne lenni a szennyeződésnek, de annyira nem tudtam szétszedni. Sötét képeken nem feltűnő, de a havas fotók közepén ott virít a rózsaszín homály, és ami itt látszik, az már a retusált változat. A másik gépem szerencsére nem csinál ilyet, az viszont zoomolni tud egyre kevésbé, lassan itt lenne az ideje kivágni a fenébe ezeket az ősöreg, agyonhasznált szerkezeteket és venni valami újat, de ilyesmire aztán végképp nem lesz mostanában semmi pénzünk.

A Tiffany-üveg is szépen halad, ma megjelentek a mintában az első kék darabok is. Az ugyan nem valószínű, hogy idén el is készül, de hát aki egy csigát vett feleségül, az utólag nem reklamáljon... Az üvegesnek már csak jövőre tudjuk odaadni, de ezzel a gondolattal már megbarátkoztam. Viszont más ügyben is beszélnünk kell az asztalosunkkal: a hálószoba ajtaja megvetemedett, becsukáskor csak alul ütközik, fent még egy centi kellene neki :-(

Apropó, feleség: ma délután megnéztük a Stepfordi feleségek c. filmet, nagyon tanulságos volt. Mondtam is Ágiczának, hogy figyeljen jól, mert az idióta csicsergéstől eltekintve szerintem pontosan ilyennek kellene lenni egy feleségnek. Mire az én drágám kifejtette, amit már eddig is tudtam, hogy nekem az 50-es évek Amerikájában kellene élnem. Szerintem egy otthont fenntartani, hangulatossá és igazi otthonná varázsolni teljes embert kívánó feladat. Hosszú évek óta nagyjából kétszer annyit dolgozom a cégben, mint Ági, de ez teljesen természetes, mert ő közben háziasszonyként is lenyom egy műszakot. Nem tudom, ebben a nagy liberális és PC korszakban a világ merre tart, de nem is igazán érdekel. Én a magunkét olyannak rendezem be, hogy egyedül is el tudjam tartani a családomat és Áginak csak annyit kelljen dolgoznia, amennyit a saját örömére szívesen vállal. Cserébe viszont igazi otthonunk van, kedves szóval, meleg étellel, tűzzel a kandallóban és doromboló macskákkal a kandalló előtt.

Ágicza, 2005. 12. 29., csütörtök #

Végre kisütött a nap és kopogósra fagyott a tegnapi pocsolyatenger, úgyhogy irány az erdő! :-) Ezernyi apró vízcsepp csillogott az ágakon és a hóból is maradt néhol az ágakon, szóval ideális fotós idő volt, kár, hogy ilyenkor nincs nálam a fényképezőgép... A patak ismét kilépett medréből, és az erdészeti út egy részét alaposan elárasztotta. Ezen a néhány száz méteren kialakítottak a hegyoldalban egy elkerülő ösvényt, aminek az a legnagyobb előnye, hogy lehet rajta terepfutni és közben gyakorolhatom az akadályfutást is, mert rendre sorjáznak az ösvényen a keresztben fekvő karvastagságú ágak...

Ettől a kis sporttól eltekintve lustálkodós nap volt a mai, napszállta után abba is belegondoltam, hogy ha minden igaz, akkor ezután a napok már egyre hosszabbak lesznek, és hónapok kérdése és elmúlik ez a délutáni sötétség is...

Egy kis tiffanyt azért beiktattam a nagy láblógatásba, a fenti képen látszik, hogy a cirmos üveget hogy érdemes szabni, hogy megmaradjon az éjszakai ég egyenletes sodrású háttere.

Ágicza, 2005. 12. 28., szerda #

Az ünnepek után már csak nem lehet olyan borzasztó a pesti forgalom, úgyhogy délután bemerészkedtünk a városba ügyeket intézni és az irodában le- és feltöltögetni. Egész nap lógott a lába az esőnek, délelőtt olyan pocsék idő volt, hogy nem is mertem nekiindulni az erdőnek. Az ilyen napsütésmentes locspocs és sártenger minden, csak nem lélekemelő élmény, úgyhogy kellő morcossággal ültem be a volán mögé. Egy ideje úgyis inkább én vezetek, legalább is addig, amíg András nem megy el végre a szemészetre vizsgálatra és új szemüveget nem csináltat magának.

Ahogy számítottam, nem volt túlzottan zsúfolt a város, viszont a Körút fáit is feldíszítették ugyanúgy, mint az Andrássyt, és ez valamelyest helyreállította a hangulatomat. Hiába, a városvezetés csak tanul valamit a bécsi és a párizsi példákból... :-) Aztán persze miután beszereztünk egy halom üres dvd-lemezt és megállapítottam, hogy a kedvenc bevásárlóhelyeim megszűntek az utóbbi egy évben, már mehettünk is az irodába, ahol karácsony utáni hangulatban bár, de szinte mindenki a helyén volt. Jellemzően mi oltottuk le a villanyt tíz körül, és meglepő módon az időközben leesett jégkásás hónak sem volt még ideje, hogy jégpályává változtassa a lefelé vezető meredek utcácskákat...

Maestro, 2005. 12. 27., kedd #

Ma elkészültem a weboldalunk frissítésének a nagyobbik felével, már csak az épülő munkák vannak hátra, és készen van ez is. Holnap az irodából fogom feltölteni a jelenlegi állapotot, aztán azt a maradék néhány módosított html-t már felküldhetem a mobiltelefonról is.

Ágicza befóliázta a faágakat, de összeforrasztani majd csak az éggel együtt fogja őket. Drukkoljatok neki, hogy elkészüljön az év végéig, mert különben nem is tudom, mi lesz...

Maestro, 2005. 12. 26., hétfő #

Egy évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy végre lefényképezhessem Nyafikát, amint átugrik az ablakból a födémre, a lépcsőnek kihagyott nagy lyuk felett. Ma olyan vadászós kedvében volt, sorra járta az ablakokat és ottfelejtődött, didergő legyekre vadászott. Amikor átröppent a déli ablakba, már izzítottam a fényképezőgépet. Aztán együtt ámultunk Ágival a szokatlan látványon, mert Nyafika mostanában csak kívülről szokott abban az ablakban feltűnni, amikor átmászik a pergoláról és nem érti meg, hogy úgyis csak az ajtón tud majd bejönni. Közben kis macskánk végzett a legyekkel és ugráshoz készülődött. Ez annyit tesz, hogy hátrált fél métert, hogy a hátsó lábai már a felfelé görbülő kávának támaszkodjanak, aztán helyből ugrott kb. két métert, nekem pedig sikerült lefotóznom:

Úgy gondoltam, ha már szusszanás, akkor itt a soha vissza nem térő alkalom a weboldalunk frissítésére. A weben egyelőre még ne keresse senki az új képeket, még csak a számítógépemen vannak meg, amint frissítem a hozzájuk tartozó html oldalakat is, kint lesz a cucc (azaz a napokban). Mivel a múltkor kiraktuk az elmúlt fél év minden új látványtervét, mostanra csak egy maradt, ezúttal főként megépült munkák fotóit fogom kirakni. A nagy újítás az épülő munkákról szóló állapotjelentés lesz, ahol egy-egy építési fotó fog szerepelni, valamint az építkezés befejezésének várható ideje. Persze, a legjobb lenne, ha minden tervem egy év alatt felépülne és azonnal a kertet is megcsinálnák olyan profin, mint pl. a Mézes utcai háznál, de az átlag családi ház - és a miénk sem kivétel - egy év alatt felépül beköltözhetőre, még egy év alatt felépül majdnem teljesen, aztán még 1-2 év, mire meglesz a kert is, a kerítés, a bútorok - és akkor lesz majd fotózható. Addig marad az építési fotó.

Ágicza ma főként a tűz előtt heverészett (mennyivel viccesebb lett volna, ha ehelyett az egérfogást tanulja el a macskáktól :-)

Azért éjjel már volt ereje felkelni és kicsit foglalkozni a Tiffanyval is, már a faágaknál tart, aztán gyorsan az ég és kész is van. Kérdeztem, hogy a földszinti beltéri ajtókra mikor fog majd új üveget készíteni, és meglepetésemre azt válaszolta, hogy ahogy a bejárati ajtóval végzett, nekilát annak is. Az felületre jóval nagyobb munka lesz, de nem igazán attól függ a sebesség, hanem a minta bonyolultságától és a konkáv ívek mennyiségétől. Ha például geometrikus formákból, főleg egyenesekből tervezne mintát, egy-két nap alatt elkészülne egy ajtó 6 üvegével. Gyors, egyenes vágások, minimális csiszolás, aztán lehet forrasztani. Ehelyett itt vannak a hullámos kontúrú faágak és virágok, amiket csak elnagyoltan lehet kivágni és rengeteget el kell csiszolni belőlük. Ezért nem éri meg neki eladásra készíteni Tiffany-üveget, mert egyszerűen nincs igény az efféle aprólékos, lelkiismeretes munkára. Ha pénzt akarna keresni vele, akkor látványos, de egyszerű formákat kellene kivagdalnia, és persze sorozatban gyártani. De egy mintát csak egyszer csinál meg, úgyhogy nálunk lesz elég Tiffany-üveg, de ezzel vége is. Kicsit sajnálom, bár én is azt mondom, hogy ha egyszer nem éri meg, akkor csak magunknak készítse, hobbiból. Csak arra kértem, hogy ha fizetőképes kereslet jelentkezne, annak ne mondjon helyből nemet.

Maestro, 2005. 12. 25., vasárnap #

Próbáltam kiszedni Ágiczából, hogy mi ez a nagy karácsonyfa-ellenessége. Persze, itt is csak szélsőségekben tud gondolkodni, azaz egy karácsonyfa vagy giccses és villódznak rajta a gagyi kínai lámpácskák, vagy nincs is egyáltalán. A másik probléma az élő fa kivágásával van. Ez engem nem hat meg annyira, de Ágiczát, aki egész évben növényeket telepített a kertbe, valahogy jobban megviseli a halott növény gondolata. Kérdeztem, hogy a döglött pulyka gondolata nem viselte-e meg, de ugye azt nekem csinálta és enni csak kell valamit. Jövőre azt kértem, hogy legyen azért igazi fenyőfánk, de azt sem bánom, ha egy nagy cserépben a teraszon lakik és 1-2 év után elültetjük a kertben.

A karácsony másik nagy problémáját, az ajándékvásárlási lázat is próbáljuk távol tartani magunktól. Ami kell, azt úgyis megvesszük - de karácsonyra csak azért sem adunk zoknit, nyakkendőt vagy praktikus csuprot. Az ajándéknak egy kicsit feleslegesnek kell lennie. Olyannak, amit az ember magától nem venne meg, de azért örül neki. Hogy, hogy nem, az én ajándékom marcipánból készült, és nem minden önkritikus éltől mentesen egy boszorkányt ábrázolt, fekete macskával (ahogy azt kell):

A napot boldog semmit-tevéssel és mindent-evéssel töltöttem, ilyenkor év végén szedem fel magamra a fagyos hónapokhoz szükséges hőszigetelő réteget. Megnéztem különféle komoly és kevésbé komoly filmeket, és őszinte meglepetésemre a Chicago c. musicalt sem állítottam le 10 perc után, hanem végignéztem, mert olyan jól megcsinálták, látványos volt és szellemes a két történeti sík egybefonódása, a valós élet és a musical fantázia együttese.

Aztán elkezdtem programokat begyűjteni magamnak, mert feltett szándékom freeware megoldást találni minden feladatra, amit mostanában a számítógépemmel csinálnék. Találtam egy , nagyon jó kis oldalt, ahol csak ingyenes programok vannak, és elég értelmesen leírják a tudásukat ahhoz, hogy el tudjam dönteni, melyik néhányat érdemes letölteni és kipróbálni. Mert persze itt sem az a gond, hogy nincs elég ingyenes és jó program, hanem hogy megtaláljam az én speciális igényeimnek ill. igénytelenségemnek pont megfelelő szoftvert. Letölteni majd csak az irodából fogom őket, és még idén felmondjuk a HBW banknál a céges számláinkat, vagyis szerdán bemerészkedünk megint a nagyvárosba.

Maestro, 2005. 12. 24., szombat #

Délelőtt elhoztam a nagymarosi cukrászdából a marcipántortánkat. Dupla adag marcipánt kértem rá, vastag kéregként borította a szintén marcipánkrémmel töltött tortakorpuszt. Dél felé már zártak a boltok, a posta ki sem nyitott (nesze neked, csekkbefizetés), én is indultam haza.

Nem éreztem egészen jól magam, az ünnepi készülődésből a rám eső részt nemes egyszerűséggel átaludtam. Ágicza sajttal töltött pulykát sütött, szép csendben még tiffanyzott is. Karácsonyfát most sem akart, a szokásos kis fenyő koszorút álltuk körül hajnali kettőkor, amikor felébredtem.

Boldog karácsonyt kívánunk minden kedves olvasónknak is!

Maestro, 2005. 12. 23., péntek #

Nekiálltam és rendet raktam a mindenféle maradék faanyagok között. Szétszedtem a deszkákból összeszegezett pergolamerevítőket, valamint azt az állást, amit két raklapból, deszkákból és pallókból ácsoltak még a stég deszkáinak lazúrozásához. A tűzifából behordtam annyit a házba, amennyi csak fért, és a helyére beraktam az egészségesebb deszkákat és pallódarabokat, a hulladékot pedig felfűrészeltem. Az egyenes szálú, nagyobb darabokból majd gyújtóst hasogatok, a többit pedig eltüzeljük úgy, ahogy van. Ezzel eltűnt a ház előtti gyepről az egész tákolmány, és a ház mögött sincs annyi faanyag, bár még mindig van elég.

Kicseréltem a hátsó kereket is, és amennyire lehetett, Ágiczát is bevontam a műveletbe, hogy lásson ilyet is, ne éjjel az országút szélén keresse, hova kell tenni az emelőt. A fotón éppen az látható, amint teljes súlyával a csavarkulcs szárán állva sem tudja meglazítani azt a csavart, amit még a Kós Károly sétányon tekertem be :-)

Tegnap bejelentettem a Dunaweb oldalain, hogy kellene drótnélküli internet, erre ma reggel már válaszoltak is, két héten belül kijönnek megnézni és mérni, aztán mondják meg, lehet-e és mennyiért itt szolgáltatni. Nem lenne rossz, havi 13 ezerért 1024/128 kbps, valóban (és nem Axelero módra) korlátlan, stb. Csak éppen ehhez is direkt rálátás kell, vagyis a mérés eredménye sejthető...

Aztán arra gondoltam, hogy a Westelnek úgyis jó a térereje itt a völgyben, hátha ők tudnának a GPRS-nél kicsit gyorsabb kapcsolatot is adni mobilon. Sajnos, EDGE lefedettség náluk is csak a nagyobb városokban van, viszont GPRS terén nem is rosszak, és náluk van olyan telefonos díjcsomag is, aminek nincs havi díja, hanem csak az internetes szolgáltatást kell fizetni, és nappal is használható külön költség nélkül. Már minden részletet megtudtam az új előfizetés létesítéséhez, amikor azért megnéztem a Pannon honlapját is, pontosan hogy van ez náluk. Megint csak rájöttem, hogy felesleges kapálózni, ezek már régen felosztották a piacot. A T-Mobile csak attól lett volna sokkal olcsóbb, hogy csúcsidőben is felhasználható a díjcsomagban benne foglalt adatforgalom. De nemrég a Pannon is bevezette ugyanezt, az internetezős telefonunk legutóbbi számlája ezért volt tehát csak 10 ezer a szokásos 30-35 helyett. Szóval ismét csak maradunk valószínűleg a jó öreg GPRS-nél, mert szélessávú internet nem nagyon terem errefelé. Lehet, hogy megint megpróbálkozom az Invitellel is, bár a vezetékes telefon viszonylag nélkülözhetőnek tűnt az elmúlt 2-3 évben. De azért megpróbálom, hátha közben ők is fejlődtek valamit (és hogy talán pozitív irányba).

Ma teljesen elkészültek a Tiffany-virágok. Először a réz csíkot ragasztgatta fel rájuk Ágicza, aztán összeforrasztotta őket. Bár abszolút értékben nem túl nagy része a képnek, de ez volt a legaprólékosabb munka, a háttér már sokkal hamarabb meglesz. Inkább a kivágás és a csiszolás a nehéz munka, a forrasztás megvolt egy óra alatt. Érdekes látvány volt, ahogy a forró ón végigfutott a üvegek találkozásánál, tényleg nagyon hamar megvoltak a virágok. Érdemes azt is megfigyelni a szirmoknál, hogy az üveg erezete sem akárhogy áll, az is része a szirmok rajzának. A Tiffany-üveg alapvetően durva és kis felbontású az üvegfestéshez képest, de ha a színes üvegek foltjait és erezetét is belekomponáljuk a képbe, ez a felbontás jótékonyan növelhető.

Építési napló, 2005. 12. 23., péntek #

3 fok, napos idő. Ideiglenes munkapad és deszkamerevítések szétszedése .

Maestro, 2005. 12. 22., csütörtök #

Azért a korán kelésnek is vannak előnyei, ilyen finom sós vackot még nem ettem, mint amilyeneket most vettünk Nagymaroson. Igazából persze nem 'sós vacak' a neve, hanem sós panino, amolyan kis összetekert kiflicske, és rendesen meg van sózva, és a köménymagot sem sajnálták róla. Legalább is a sikerültebb példányok ilyenek, és közben alig drágábbak egy zsemlénél. Egész úton Vác felé ezeket majszolgattam.

Visszakaptuk a kályhacső-könyök árát, és kb. kétezer forint értékben beváltottam megmaradt csavarokat és alátéteket is. És vettem fekete festéket, csak le kell vele fújni a könyököt, és ez 700 fokig hőálló. Csak az a macera ne lenne vele, szét kell szedni megint a füstcsövet, lefesteni és visszarakni. lehet, hogy csak az ünnepek után fogom megcsinálni egy szép napsütéses napon, amikor nem fázunk akkor sem, ha csak este tudunk begyújtani.

Ági engem kitett a rendőrkapitányság előtt, és ment átvenni a téli gumit. Éppen elég volt ennyit is úgy autóznunk, az egyik keréken nyári gumival. Felszerelni nem volt idejük, annyira tele vannak munkával, de így legalább megmutathatom Ágiczának is a kerékcsere fortélyait.

A rendőrségen fél órát vártam az ügyintézőre, de aztán sikerült leadnom a kérelmet a gázpisztoly viselésére. Érdekes, hogy ahány város, annyi értelmezése van a vonatkozó törvényeknek. Itt például azt hallottam, hogy viselni szabad, de ha használnám, be kell mutatni valami MKH tanúsítványt is. Ez természetesen úgy hülyeség, ahogy van, a gázpisztolyokat nem kell egyenként bevizsgálni, ha rendelkeznek bármelyik CIP-tagország minősítő jelzésével (éppen ez a CIP egyezmény lényege...) . Mindegy, eggyel több ok, amiért egy esetleges használat után nem szabad megvárni a rendőrséget. Mivel a kétezer forintot a postán kellett befizetni, előrelátóan kértem még kettőt, ezt már előrelátóan a HW88-akhoz.

Hazafelé Ágicza egyre álmosabban vezetett, és azt a csodát is bemutatta, hogy üres és egyenes úton padkázott egyet - de legalább láttam, mitől halt meg ilyen hamar az egyik jobb oldali gumink. Ennél már csak az volt szebb egyszer, amikor parkolás közben, félig az út melletti füvön állva majdnem sikerült a belső oldalán is lepadkázni a kerekeket :-)

Kerékcserére már nem volt lelki ereje, na meg fázott is a drága, de a Tiffany-üvegeknek nekiállt megint. Most a virágokat csiszolta össze, ez a munkafázis a ragtapasszal védelmezett ujjhegyekről ismerhető fel a legegyszerűbben:

Nagy vállalkozásba fogtam, összeírtam azokat a filmeket, amiket mostanában megnéztünk, és rövid ismertetőt írtam róluk. Persze, inkább csak magamnak, hogy el ne felejtsem, melyik melyik is volt. Egy mondat rövid tartalmi kivonat, egy mondat hangulatfestő jelzős szerkezet, illetve egy nézhetőségi index (0-1-2-x), ami a várható/célszerű megtekintések számát jelöli. Egészen jól sikerült, bár efelől nem is nagyon voltak kétségeim. Nekem nem a vélemény megfogalmazása okoz gondot, hanem azon kevés ember kiválasztása, akik nem sértődnek vérig egy-egy lényeglátóbb mondattól... De a filmek talán nem ennyire személyes dolgok. És szükség is van a reális értékelésre, mert a DVD-k borítóját olvasva még azt hihetnénk, hogy minden film zseniális és élvezetes. Pedig ennyivel őszintébb lett volna például a Mag borítójára azt írni: 'Őrült tudós elrontja a Föld magját, de a hősök megjavítják. Okos női pilótának igaza levős, hősiesen önfeláldozós, mindig utolsó másodpercben megmenekülős. Nézhetőségi index: 0 (még letölteni sem érdemes, nem hogy megvenni).'

Maestro, 2005. 12. 21., szerda #

Ma el is készült teljesen a napozóterasz. Ugyan kissé hideg volt hozzá, de azért kipróbáltam, milyen rajta heverni és a házat meg a tavat nézegetni. És arra is nagyon jó lesz, hogy ha nincs kedvem a nyugágyakban elhelyezkedni, csak leülnék egy kicsit macskát pocakolni vagy a halakat nézegetni, akkor ott vannak ezek a deszkák. Mindig is szerettem az ilyesfajta deszka tákolmányokat, és most van egy a saját teraszunkon is!

A széleken nem csak alul megy végig egy deszka, hanem a tetején is. Ez a két deszka, kellő mennyiségű csavarral összefogva már egyetlen osztott keresztmetszetű gerendaként viselkedik, ami nagyságrenddel erősebb, mintha két deszka, amit csak egymásra teszünk. Aztán az egészet lezártuk egy oldalsó peremdeszkával. Ez nem csak takarja a képen látható deszkakiállítást és a gérbe vágott deszkavégeket, hanem kicsit növeli a terasz zártságát (nem fújja be olyan könnyen a szél a könyvet a vízbe), és ha a tóban úszkálok, van hol stabilan megkapaszkodnom.

Most hallottam, hogy telepítettek egy pénzautomatát Zebegénybe is, a főtéren van, nem sokkal Márti néni boltja mellett. Útban Szobra láttuk is, tényleg kényelmesebb, mint Nagymarosra átmenni, bár eddig e legtöbbször összekötöttük a pénzfelvételt a budapesti utakkal. Elküldtük az üdvözlőlapokat a rokonságnak, és évek óta először nem 24-én kora délután adtuk fel, hanem még idejében. Visszafelé benéztünk Márti nénihez is. Mikor meghallotta, hogy még mindig nem vettünk sütőt, rögtön mondta, hogy egyszer majd látogassunk el hozzá, és majd süt nekünk valamit :-)

Ágicza szerint ugyan nem olyan nagy szám, és mindenki látott már sütésnél összeragadt zsemléket, de szerintem az ötös ikrek azért még itt is ritkák, úgyhogy következik az Olimpiai Ötzsömle:

Ha már úgyis deszkákat vagdostunk, vágtam három ék alakú darabot is, és kiékeltem velük a kút béléscsövét. Ez a műanyag cső ugyanis kicsit kisebb, mint a kút felső szakaszán lévő vascső, és eddig ahányszor beindult vagy leállt a szivattyú, a KPE cső is rándulása ezt is megmozgatta. Most rögzítettem, ha nem is túl esztétikusan, de szilárdan. A képen egyébként jól látható az is, hogy semmit nem bíztunk a véletlenre, a szivattyút két műanyag zsinór is tartja és ahányszor lemegyek az aknába, mindig ellenőrzöm őket, hogy nem szakadt-e el valamelyik. A rendszerhez tartozik még egy Bricostore feliratú nájlonzacskó, amivel a behulló sár és egyebek ellen védem a kutat. Az a zacskó az egyik legállandóbb elem a vízaknában: a vizes szerelvények jönnek-mennek, de az a zacsi azóta ott van, hogy használatba vettük a vízaknát.

Estére el is készült a terasz, feltakarítottak és átadták. A macskák is birtokba vették, a képen éppen Tappancs ismerkedik az új felülettel. Még azt vettem észre, hogy a terasz és a tófólia csatlakozása csak addig volt zavaró, amíg kb. 7 méter hosszan látszott. Most csak 80-90 centi látható a stégtől jobbra, így már nem olyan feltűnő, akár így is hagyhatjuk. Majd ha egyszer lesz ott egy létra, akkor pedig eltakarjuk egy szál deszkával.

Egész értelmes kezdeményezést olvastam a TotalCar-on a KRESZ megreformálásáról, maximálisan egyetértek vele. Mondjuk, nekem a rendőrökkel nem szokott problémám lenni, mert nem olyankor autózunk, amikor mérnek, a kisebb szabálytalanságaimat pedig eddig még mindig kidumáltam. De az tényleg hülyeség, hogy a legtöbb tábla a harminc éves Trabantoknak szól. A Kóspallag felé vezető úton van a Duna-Kanyar egyetlen olyan 40-es táblája, amit valóban komolyan kell venni, a többinél a jól bevált másfélszeres szorzó is biztonságosan alkalmazható. Meg hogy az 50-es limit jogos a falu/város közepén, de pl. Zebegényben is van egy olyan szakasz a Duna mentén, ahol az egyik oldalon vasúti töltés, a másikon jól belátható járda, ott miért nem lehet kint egy 70-es tábla? Úgyis annyival megy mindenki és ez nem is baj. Az értelmetlen korlátozások csak arra jók, hogy megingassák az ember bizalmát az értelmesekben is. Elképzeltem egy olyan rendszert, ahol jól átgondolt és valóban szükséges táblák lennének kirakva. Mert ha minden 40-es és 60-as tábla okkal lenne kitéve, akkor a saját érdekemben komolyan venném...

Építési napló, 2005. 12. 21., szerda #

2 fok, napos idő. Napozóterasz deszkáinak lecsavarozása, peremdeszkák felrakása .

Maestro, 2005. 12. 20., kedd #

Az ács reggel egy egész csomó fekete vasdarabbal jelent meg nálunk - amint kiderült, nem csak a két próbadarabot csinálta meg tegnap a merevítésekből, hanem utána egész nap a többit szabta-hajlította-fúrta-festette, az utolsó réteg felviteléhez éjszaka kelt fel még egyszer, hogy ma reggel itt lehessen az összes és felszerelhesse őket a pergolákra.

Nagyon látványosak lettek, így élőben még sokkal jobban kijött a megcsavart laposacélok trükkje. Amit a rajzon csak elegánsnak és könnyednek láttam, az a valóságban még sokkal látványosabb, a finoman elvékonyodó acél olyan, mint egy kalligrafikus tollvonás a térben. Régebben, amikor még kézzel írtam, a kedvenc tollam egy 1,1 mm-es vágott hegyű ArtPen töltőtoll volt. Azt is éppen ezért szerettem, mert ilyen finoman végződő vonalakat is tudtam vele húzni:

Ezen a képen látható a nagy trükk, amivel elkerültük a hegesztgetést, feszítőelemek beépítését és egy csomó vesződséget. A lényege, hogy a menetes szárat jó erősen odacsavaroztuk két oldalról az oszlopokhoz, az andráskeresztek pedig kicsit rövidebbre lettek szabva, és egy külön anyával rögzítettük, ami lehetővé teszi az utólagos megfeszítést. Az ács minden egyes átlót egyenként mért le, és így minden merevítőt szépen meg tudtunk feszíteni.

A hó ma is esett tovább, és valahol rádőlhetett egy fa a távvezetékre, mert jó pár órán át nem volt áram. Mondanom sem kell, hogy ez az áramszünet is éppen egy tervleadás előtt ért minket... Az ácsok addig folytatták a deszkák leszabását a stégre. Egyelőre még nem csavarozták le őket, csak egy-egy szeggel fogták oda, hogy hozzá tudják igazítani a következőt. Aztán már fűrészelni és csiszolni kellett volna, és éppen menni készültek, de akkor visszajött az áram és tudták folytatni a munkát.

Az akác gerendák végét bevéstük, hogy oda rakhassunk egy deszkát, ami végigfut a víz felett és a teteje egy szintben van az akácokkal. A deszkák ugyanis egy darabig akácról indultak és akácon is végződtek (ld. a tegnapi fotót), de aztán már a levegőben lett volna a végük, ezért kellett ez a deszka:

Ágicza ma végre ismét nekiállt a Tiffany-üvegeknek, már csak két virág van hátra. Amint mindet méretre csiszolta, a virágokat össze is fogja állítani, és akkor már ezekhez tudja igazítani a faágakat és az eget. Kicsit mintha megint megtorpant volna az alkotó lendület, de azért talán még kész lesz az idén ez az üveg is. Én már nagyon várom!

De áramszünetben a csiszológép sem működik, ezért Ágicza a szokásos kocogása után levezetésként még kint maradt a kertben, és egy meglepően élethű hómalacot készített. Úgysem látunk mostanában túl sok állatot a kertben (persze, a macskákon kívül), ezért betettem a ZooBlogba is :-)

A ház melletti pergola végül is ilyen lett, most már valóban majdnem teljesen készen. Szerkezetileg minden a helyén van, stabil is. Még azon gondolkodom, hogy tavasszal csináltatunk rézlemezből valami lefedést a vízszintes és ferde gerendákra, hogy ne ártson meg nekik annyira az eső és a hó. Ha már benőtték a növények, nem fogjuk tudni kezelni a fát, csak az ilyen védelemben bízhatunk, meg persze a mostani három réteg lazúrozás tartósságában.

A kerti pergola fotóján is nagyon jól látható, hogy 'fogynak el' a merevítések a sarkok felé. Valahogy olyan légiesen könnyed lesz tőle az egész. Tényleg nagyon jó, hogy így csináltuk meg és nem fából készítettük az andráskereszteket. Az viszont érdekes, hogy mennyire és hol hatékony ez a merevítés. A hátsó oszlopok természetesen igen merevek a kőfallal párhuzamos síkban, és előzetes aggodalmaink ellenére stabilan megfogják szerkezetet a kőfalra merőleges síkban is. Viszont csavarodásra nem dolgoznak olyan lelkesen, ezért a középső oszlop csak az egyik irányban merev, a kőfallal párhuzamosan fél kézzel is megmozgatható. Egyelőre most így hagyjuk az egészet, de valamit ki kell találni erre is. A legegyszerűbb lenne persze két irányban kikötni ezt az oszlopot, csak az eléggé útban lenne arrafelé. Elküldtem a fotókat a statikusomnak, aztán majd konzultálunk, hogy mi lenne a legjobb megoldás.

Mondtam már, hogy kétségbeejtő az arcmemóriám? Este megnéztem a Mona Lisa mosolya c. filmet és örömmel állapítottam meg, hogy ennek a főszereplője is milyen jó nő, ugyanolyan 'széles szájú kisbéka', mint aki az Erin Brochkovich c. filmben volt. Ezt elújságoltam Áginak is, aki csak odapillantott és közölte, hogy ez is Julia Roberts, csak más ruhában és fekete hajjal...

Építési napló, 2005. 12. 20., kedd #

1 fok, hóesés. Napozóterasz deszkáinak leszabása , pergolák andráskereszt merevítéseinek felszerelése .

Ágicza, 2005. 12. 19., hétfő #

Érdekesek a netes fórumok. A minap indítottam egy vitát az egyik kertészetinek mondott szakportálon, mert kíváncsi voltam egy-két dologra. A szokásos emberi tulajdonságok itt is szépen kijöttek: a buzgó helyesléstől a rémült lapításig minden előfordult, de egyik sem vitte igazán előre az ügyeket.

A sztori röviden: volt egyszer egy nagyon jó kis kertészeti szakfórum, amin egy idő után egyre inkább eluralkodtak az unatkozó háziasszonyok pletyi és offtopic hozzászólásai, már nem csak az erre fenntartott részen, hanem a szakmai oldalakon is. Felvetettem néhány javaslatot a fórum üzemeltetőinek arra, hogy hogyan közeledhetnének újra az eredeti szakmai profilhoz. Sajnos kiderült, hogy őket ebből az egészből csak az oldalletöltések és a kattintások száma érdekli, mert ebben van a pénz. A pletyka legkisebb visszaszorítása, az oldalak áttekinthetőbbé tétele csak csökkentené a hirdetési bevételt, tehát eszük ágában sincs semmin változtatni.

Az öreg fórumozók persze egyetértettek az elképzeléseimmel, de a pletyisek annál kevésbé, a fórum tulajdonosai pedig egyre durvább csúsztatások, hazugságok és személyeskedések után az egyik régi tagot, aki fel is merte emelni a hangját a visszásságok ellen, ki is tiltották. Én ezek után önként jöttem el onnan.

Azért itthon is zajlik az élet, nem csak a virtuális terekben: az alábbi fotó a nappaliról a lobogó tűz megvilágításában készült. Még a múlt télen fedeztük fel, hogy mennyire szép is az, amikor csak a kandalló fénye világítja be a tereket, úgyhogy most olvasóink is képet kaphatnak arról, milyen ez az esti csendélet, ami végre nappalivá varázsolja az alsó szintet:

Mostanában, hogy egy ideje ott van a heverő a kandalló előtt, András is gyakrabban előfordul a nappaliban. Legutóbb is ott szundított a tűz fényében sütkérezve. Tényleg rengeteget változtatott a nappalin ez a múltkori kis átrendezés.

Maestro, 2005. 12. 19., hétfő #

Már egészen elszoktam attól, hogy kopácsolásra ébredjek, de ma újra felvették a munkát a teraszon. Az egyik srác elkezdte lerakni a pallókat, az ács csak kis időre maradt itt, amíg elkészített egy-egy merevítést a két pergolához. Olyan lett, mint amilyennek elképzeltem, csak a csavarási irányon kellett változtatniuk, mert ők ellentétes irányú 90 fokos fordulatokkal csinálták, azaz a két vége a helyén maradt, csak a közepe fordult el derékszögben, míg én egyetlen 180 fokos csavarást képzeltem el, ami végig megy a laposacélon. Amitől persze a közepe ugyanúgy elfordul (így tud elmenni egymás mellett a kereszt két szára), de nekem valahogy természetesebbnek tűnik az egy irányba csavarodás. És mivel a terveken is így szerepelt, ennél is maradtunk a jövőre nézvést, ezt a két vasat pedig majd visszahajlítják.

A szép szó mindig használ! Ma felhívott a kályhacsövet forgalmazó cég képviselője. Éppen kint voltam a kertben, csak egy üzenetet hagyott, hogy hívjam vissza. De hamarosan megint telefonált, a jelek szerint fontosnak tartotta, hogy el ne kerüljön a jó hír: visszafizetik a könyök árát, plusz nálam maradhat a világosbarna könyök. Ezen kívül továbbították egy másik reklamáló vásárlójuk tapasztalatát, miszerint le lehet fújni hőálló fekete festékkel, mert az eredeti csak kifakult, de egyébként a helyén maradt, és megtartja az újabb réteget is. Azt hiszem, ez elég korrekt megoldás, el is fogadtam.

Egyszer már kiszárogattam egy szivaccsal az akác gerendákba süllyesztett csavarok körüli bemélyedéseket, csak mire kinyomhattam volna szilikonnal, újra eleredt az eső néhány hétre. De most a srác hozott hőlégfúvót, szépen kiszárítgatta a lyukakat és teletöltötte a szilikonnal. Az akác elég strapabíró fa, de attól még nem baj, ha nem ázik át minden esőben szinte a teljes keresztmetszete.

Megint töltöttem kicsit a nagyobbik tavon, és ezúttal rájöttem, hogy lehet használni a befagyott locsolócsővel is. Csak annyi a trükk, hogy a vízaknában addig engedem ki a vizet a szűrőnél, amíg beindul a szivattyú és felmegy a hidrofor nyomása 6 bar környékére. Ez a nyomás már elég ahhoz, hogy a csövet rugalmasan kissé kitágítva, a jég mellett folyjon el. Eleinte nem megy túl gyorsan, de idővel a hideg kútvíz is felolvasztja a jeget. Ha pedig alig csordogálóra állítom és úgy hagyom, akkor talán nem fagy be éjszaka sem.

Eldöntöttük, hogy a deszkák 9 mm-re lesznek egymástól, az még nem túl széles, de a víz és a hókása szépen lefolyik rajta. Viszont nem húztuk meg a széleket a vonókéssel, mert így sincs már túl sok színes lazúrunk, az jobban kell a vágott deszka- és gerendavégek lekezelésére. Meg aztán, úgy már túl szélesek lennének a hézagok.

Azután pedig rájöttünk, hogy miért jó télen vagdalni és vésni a tó fölé lógó gerendákat: mert a lehulló fadarabokat, forgácsot és fűrészport nem a vízből kell kihalászni, hanem a munka végeztével egyszerűen csak össze kell söpörni. Csavarok és kisebb szerszámok elsüllyedése ellen is hatékony védelem :-) Sajnos, annyira még nem vastag a jég, hogy rá is állhatott volna, de így is szépen haladt a munkával, estére már le volt vágva minden gerenda. Csak aztán esni kezdett a hó, és éjjelre már így nézett ki a teraszunk:

Nem tudom, holnap hogy fogják folytatni a munkát. Bár, végül is fűrészelni és csavarozni mindig lehet, csak a havat kell időnként lesöpörni a kipakolt szerszámokról...

Építési napló, 2005. 12. 19., hétfő #

2 fok, napos idő. Nyugati napozóterasz deszkáinak leszabása, akác gerendák végeinek méretre szabása, csavarsüllyesztések kitöltése szilikonnal , pergolák andráskereszt merevítéseinek legyártása .

Maestro, 2005. 12. 18., vasárnap #

Van egy jó hírem azok számára, akiket hozzám hasonlóan idegesítenek az internet névtelensége mögé bújva anyázók: lehet tenni ellenük! Mert ugye akad olykor egy-egy kis lúzer, aki szükségét érzi nagy bátran beszólni másoknak, de persze csak névtelenül. Ezt elsőre még elnézzük neki, hiszen ő is csak ember, neki is jár a kielégülés. De ha folytatja, nagy hibát követ el: nem jó olyannal kikezdeni, aki egyszerre bosszúálló és intelligens. Mert esetleg kedve támad a végére járni a dolgoknak, és a végére is jár.

Ezúttal ez történt, és meglepően könnyen ment: egy kis informálódás, pár óra nyomozás, és máris tudtam minden adatát. Csak sajnos közben a blogjából megismertem az összes problémáját is, a szakmai és emberi kudarcait, és be kell vallanom, hogy végül megsajnáltam. Minek rúgjak ebbe még én is egyet? Hegyezd csak szépen tovább a cerkádat, kishaver, és ne fikázd azt, amit nem érsz fel ésszel. Akkor béke lesz és nem publikálom a kutatásaim eredményét.

Magát a kutatási metodikát viszont talán érdemes megírnom, mindenki okulására. A kiindulás tehát egy anonim, nem túl sok bejegyzést tartalmazó blog. Ebből jól megismerhetjük a jellemét, azonban óvatos és ügyes, tárgyi infókat nem ad ki magáról. Na, ha ő nem, akkor majd a többiek: belinkeli kedvenc blogjait, köztük a feleségéét, aki egyébként méltó párja. Innen hamarosan megtudjuk a nő keresztnevének töredékét, és hogy milyen jellegű helyen dolgozik, de ő sem akar jobban beazonosítható lenni. Rákeresünk hát a letöltött archívumokban a 'barátnő', majd a 'kolléga' szóra, és találunk is egy linket az egyik kolléga blogja felé, ahonnan egy-két hónap átnézése után megtudjuk a munkahelyét. Az ottani weboldalon ő az egyetlen megfelelő keresztnevű, megvan tehát a fotója, a neve és a végzettsége, a teljes szakmai önéletrajzával egyetemben. Irány a kamara weboldala, a névre rákeresve ott a lakcíme, a mobilszáma, a cégének neve és e-mail címe. Internetes telefontudakozó: az ő nevén nincs telefon, de a lakcímre válaszul kiadja a lakástelefonjukat, ami a cég nevén van. A cégbírósági oldalakból csak az ingyenes változatot érjük el, de a cég címét, adó- és cégjegyzékszámát itt is megtudhatjuk. A többit egy jogász ismerősünk megnézi nekünk a CD-jogtárban és - voilá! - máris tudjuk a cégtulajdonos úr nevét (valamint anyja nevét, és a cége minden egyéb adatát). Ennyi mindent sikerült kideríteni róla, és akkor még fel sem emeltem a telefont, csak az internetet használtam...

Mi a tanulság annak, aki névtelenül írna? Legfőképpen az, hogy a névtelenség csak illúzió. Ha írsz az interneten, óhatatlanul el-elpotyogtatsz magadról némi információt. Ha nem te magad, akkor a rokonaid, barátaid és üzletfeleid. Önmagában egyik infó sem jó semmire, de egyszer valaki összerakja és annyi az anonimitásnak. Amatőr névtelenek esetében elég egy kis utánaolvasás és pár óra böngészés a neten. Kicsit rafkósabbak kedvéért esetleg már telefonálni is kell párat, vagy álnéven a bizalmukba férkőzni, stb. Persze, a legtöbb ilyen rosszarcú nem ér meg ennyi fáradságot, de nem árt tudniuk, hogy ha valaki igazán el akarja őket kapni, az megteszi. És akkor ez még csak a magánember házilagos nyomozása volt, nem a rendőrség vagy a titkosszolgálat módszerei...

Szóval, jobb névvel és arccal megjelenni az interneten, ahogy mi is tesszük. Persze, bennünk fel sem merült más, mert megszoktuk az egyenes beszédet és vállaljuk a véleményünket. De most látom csak igazán, hogy mennyivel okosabb volt mindig is ennek tudatában publikálnunk. A névtelenség hamis biztonságában ugyanis sok olyat is leír az ember, ami nagyon kínossá válhat, ha egyszer mégis kiderítik a kilétét.

Akit pedig a névtelenül támadók zavarnak, szintén a fentiekre gondoljon: ha igazán terhünkre van egyik-másik, meg lehet találni és aztán vérmérséklet ill. az elkövetett bunkóság súlya szerint lebeszélni a folytatásról. Legtöbb úgyis csak írásban bátor, ezeknek - ha egyáltalán szóra méltatjuk őket - elég egy e-mail az igazi nevére címezve vagy egy határozott hangú telefonhívás az otthoni számán. De olyan is megesett már, hogy felkutattak és megvertek egy-egy igazán arcátlan példányt. Van, aki csak így tanulja meg azt, ami szerintem a netes kultúra egyik alapköve lenne: soha, semmi olyat ne írj le, amit nem mernél elmondani szemtől szemben is!

Ágicza, 2005. 12. 17., szombat #

A hétvégén menetrendszerűen megérkező napsütés kicsalta Andrást is a házból. Igaz, hogy éppen futni indultam, de utánam szólt, hogy várjam meg, ő is jönne. Azt már próbáltuk, hogy ő is lépést tart velem, csak valahogy mégsem sikerült, úgyhogy most rávett, hogy lógjam el az út első felét és inkább sétáltunk a zöld jelzésen egészen addig, amíg meg nem láttuk a medréből kilépett patakot.

Mivel a patak elég jó fotótémának bizonyult, ott is hagytam az uramat az egyik csobogónál, amint gumicsizmájában bokáig gázol a sekélyesben, hogy megfelelő szögből tudja elkapni az áramló vizet. Én meg próbáltam megsaccolni, mennyit is szoktam az első távon futni, és folytattam az utamat az erdészeti úton. A turistaút a patakon át vezetne ugyan, de kocogás közben egy fatörzsön átkelni valahogy nem éreztem szerencsésnek, úgyhogy inkább az általunk nagyon régóta nem járt utat választottam, gyanítva, hogy ha András utánam jön, valószínűleg sejti majd, merre mentem. És nem tévedtem: az első pihenőnél beért és sétáltunk tovább, amerre a legelső kirándulásunkkor is vitt az utunk, amikor még nem tudtuk, hogy a zöld jelzés folytatása nem is erre van... A patak egy hegyoldal mélyében kanyarog tovább, tíz-húsz méterrel feljebb visz az út, ahol a föld egész vöröses-lilás, mintha vas-oxiddal lenne színezve, bár a Börzsönyben a bordó színű kövek sem ritkák.

Az erdőnek ez a nyugodt, téli képe is nagyon tetszik, ez a homogén színkezelés igazán nem az unalmas, mint inkább a megnyugtató jelzőt kapja tőlem. :-) Időközben sajnos beborult és egyre hidegebb lett, így visszafordultunk, hogy még sötétedés előtt hazaérjünk. Visszafelé az esőbeállónál már a hó is lassan hullani kezdett, mégis nagyon jó volt, hogy végre kimozdultunk otthonról. Néha elég abszurdnak érzem, hogy itt lakunk a természet közvetlen közelében és ennyire ritkán megyünk túrázni, és akkor is többnyire hétvégén, mint a "rendes" városi túrázók. Hiába, nem olyan könnyű levetkőzni ezeket a szokásokat... ;-P András végre rájött, amire a macskák és a "zasszony" már jóval hamarabb: kandalló előtt heverészni és olvasgatni jóóó! Arra kell csak vigyázni, hogy másfél óránként rakni kell a tűzre, erre Nyafika a legjobb indikátor: a kiscsaj ha már csak tíz centire nyújtózik a kandalló ajtajától, akkor már kialvóban van a tűz és sürgősen fel kell éleszteni egy-két fahasábbal, különben a kismacska negyven fok alá hűl és ez ugye megengedhetetlen... :-D.

Este rajzolgattunk egyet, mert András talált egy lélekbúvár programot, ami jól kielemzi az embert, ha megrajzolja, milyen házat is képzel el magának. Na, hát mi megrajzoltuk a házikót, kerttel, kiszínezve, ahogy egy gyerekrajzhoz illik, és megkaptuk hozzá az elemzést is, ami elég sablonos ugyan, de szórakozásnak jó volt. Az az egyetlen baj vele, hogy akit már rajzoltattak pszichológusok, az tudja, hogy mit hova rajzoljon és hogyan, hogy ne derüljön ki mindenféle furcsaság a papírról... :-D Aki esetleg játszadozni szeretne a progival, annak klikk ide...

Maestro rajza (fent), Ágicza rajza (lent)

Kipróbáltuk a nagymarosi éttermet is egy pizza erejéig. Először rendelni akartunk, de két pizzáért nem jönnek ki Zebegénybe, úgyhogy útra keltünk. A frissen esett hó persze ez alatt a néhány óra alatt szépen korcsolyapályává változtatta a falu macskaköves utcáit, de harminccal átverekedtük magunkat rajta, és egy gyalogost sem sikerült elütni közben! ;-) Aztán Maroson volt nagy meglepetés: a megrendelt normál és kisméretű pizza mindkettőnknek pont dupla akkora volt, mint amennyivel elbírtunk, úgyhogy dobozolás és hazahozás lett a vége...

Maestro, 2005. 12. 16., péntek #

Ma jött a kellemetlen kötelesség, a garanciális reklamáció. A világosbarnára sült könyökcsövet érdeklődéssel szemlélték, de nem igazán tudtak vele mit kezdeni. Ráadásul közben egy öreg szaki mellettem folyamatosan ontotta magából az okosságot: '...ez kérem túl lett hevítve, vörösen izzott. Mit vörösen, fehéren...' B+, te majom, még soha nem izzott nálunk kályhacső, ahhoz feketeszénnel kellene fűteni vagy gázolajjal és teljes huzattal. Felhívták a forgalmazót, aki annyit ígért, hogy utánanéz a gyártónál. Egyéb ötlet híján adtak valami vasport kis zacskóban, hogy hátha az majd rászárad és feketébb lesz tőle.

Azért elkértem a forgalmazó telefonszámát, és beszéltem vele személyesen is. Először azt javasolta, hogy vegyem tőlük a többi csövet is, mert akkor nem lesz olyan zavaró ez az árnyalatnyi különbség. Mondom, hogy egy árnyalatnyi igazán nem zavarna, annyi egyébként látható is volt az összerakásnál - de a fekete és a világosbarna közötti eltérés elég furcsán mutat egy nappaliban. Megkérdeztem a csere lehetőségéről is, de azon problémázott, hogy mit fog csinálni, ha az is kivilágosodik. Na, itt lett elegem a nyűglődésből, és szokott hivatalos-megfélemlítős hangomon felvázoltam előtte a lehetőségeket: ha ez egyedileg elrontott darab volt, akkor kapok helyette egy jót, nekik pedig megmarad a jó hírnevük. Ha meg minden kályhacsövük ilyen gyatra, akkor nem is lesz baj, ha a Fogyasztóvédelem betiltja a további árusítását és akkor nem két darab marad a nyakán, hanem kétszáz. Biztosított, hogy mindenképpen beszélni fog a főnökkel és azon lesz, hogy megoldást találjunk. Ezt már szeretem. Már régen rájöttem, hogy nem szavakkal kell fenyegetőzni, hanem hangsúllyal. Az a zsigerekre hat, és utólag nem is tudja, hogy mi rosszat mondtam, csak azt érzi, hogy jobb lesz nem ellenkezni.

Benéztem a nagymarosi cukrászdába, amit nemrég fedeztünk fel, és bevásároltam mindenféle finomságot. A eladólánynak ki is fejtettem, mennyire jónak tartjuk a süteményeiket, hogy valódi ízük van és nem agyoncukrozottak. Szerintem ő is készíti őket, mert sokkal jobban örült a dícséretnek, mint ahogy azt egy szimpla eladóról feltételeznénk.

A Pannon meglepően hamar válaszolt az érdeklődő e-mailemre, de nem sok jó volt benne. Zebegényben nincs EDGE lefedettség, és nem is tervezik mostanában a kiépítését. Nem igaz, hogy nincs semmilyen más drót nélküli szélessávú kapcsolat, csak a GPRS a múlt évezredi sebességével...

Nem kapcsolódik szorosan ide, de nemrég egyik olvasónkkal levélváltásba bonyolódtunk arról, hogy helyes dolog-e elküldeni a kurva anyjába azt, akit oda kívánunk. Ahogy egy irodalmi tanulmányban olvastam: 'Ha valaki minduntalan káromkodik, szinte kötőszóként használja a rút szavakat, az valóban csak szánalmas lehet. Ha azonban a szavaknak súlya van, jelentése, akkor tisztelnünk kell azt, aki ki meri mondani a valót.' Tehát míg én az őszinteséget és a tiszteletre méltóságot emeltem ki, ő azzal érvelt, hogy mégis csak illőbb dolog 'selyempapírba csomagolni a lófaszt'. Azóta gondolkodtam a dolgon és beláttam a szavaiban rejlő bölcsességet. Természetesen nem az a gondolat fogott meg igazán, hogy ha nem beszélek csúnyán, akkor majd nem botránkoznak meg a nénik és a bácsik. Hanem, hogy a selyempapírtól, ha csak jelképes mértékben is, de mégis csak vastagabb lesz a fent említett. Hát ezért kell udvariasnak lenni, kedves gyerekek.

Este, bár nagyon hideg volt, kimentem a ház elé felhőket fotózni. Telihold sütött, és a felhők olyan gyorsan úsztak az égen, hogy az 1 másodperces expozícióval is jól láthatóan bemozdultak, tovább pedig már nem rövidíthettem a záridőt, így is maximális ISO-ra volt állítva a fényképezőgépem. A fenti hatalmas szelet lent is eléggé megéreztem, hamar be is menekültem a házba - de még gyorsan beleléptem a kerítés előtt a sárba a papucsomban. Mert az eső is ráhord egy kis sarat a kocsibehajtóra, meg mi is az autó kerekeivel, de a markológép potyogtatott el igazán komoly mennyiséget. Legjobb lenne kikövezni a ház előtti részt, és akkor csak néha végigsepernénk rajta a vízsugárral, de a mostani kavicsos behajtón ez a technika nem igazán alkalmazható.

Maestro, 2005. 12. 15., csütörtök #

Ma felengedett annyira a fagy a föld közelében is, hogy újra tudtam vizet tölteni a nagy tóba. Most még csak vékony jég van rajta, ami a növények kosarára ül fel, ahogy szép lassan csökken a vízszint. Ahogy nő a jég, úgy lesz ez egyre kínosabb, aztán már 7-8 centi körül le fog érni a peremen lévő kavicsokig, és akkor már nagy felületen oszlik el.

A csodálatos könyökidom, ahogy tegnap már említettem, alapból egyenes, de gyakorlatilag bármilyen szögbe beállítható:

Szétszedtem a füstcsöveket, érdekes módon azért fél vödörnyi korom összegyűlt a csövekben, de nem igazán zavarta a légáramlást, mert szép egyenletesen elosztva borította be a cső belsejét 1-2 mm vastagságban. Amikor már eltávolítottam minden csövet és a Schiedel kémény csonkját tisztogattam, érdekes jelenséget figyelhettem meg. A kandallóhoz való kefével sepertem a kormot egy alá tartott zsákba, de csak a nehezebb részecskék estek le, a könnyebb kormos füst nem terjedt szét a nappaliban, hanem a huzat visszaszippantotta. Teljesen érdekes látvány volt, hogy a koromfelhő nagy része 5-6 centi után visszafordul és kimegy a kéményen. Aztán levágtam méretre a hosszabbik füstcsövünket, abból lett a függőleges szakasz, a fél méteres pedig maradt ferdén, ahogy volt.

A csöveket kicsit nehéz volt összerakni, mert Ágicza közben elment futni, nekem pedig egyszerre kellett volna megbillentenem és arrébb tolnom a mázsás öntöttvas kandallót, és közben igazgatni a csöveket. De aztán rájöttem, hogy a bilincseket nem csak meglazítani lehet, hanem teljesen le is vehetők a csövek karimájáról. Innen már nem volt nehéz, a felső kapcsolatot kioldva csak oda kellett tolni a kandallót a kémény mellé és aztán újra összeerősíteni a könyököt. A kandalló most jó 20-25 centivel hátrébb került, egészen a falnak van tolva, és a kéménytől is csak 10 centire van. Ágicza szerint sokkal jobban néz ki így, mint amilyen korábban volt, így valahogy olyan 'kandallósabb' lett:

Ahogy végeztünk az összerakással, be is gyújtottunk és kitűnően működött. Újabb adag fát hordtam be a házba, és a nádastó felé eső harmad teljesen fel is szabadult, most már be tudom rakni a talicskát és a többi szerszámot az eresz alá. A házban 2-3 hétre elegendő fa van, a kémény és a teraszajtó között amennyi csak befért, hegyekben áll. A jól végzett munka után gyönyörű lila árnyalatú naplementés fényeket fotóztam a patakparti fák felett:

Elégedetten ültünk le videózni, csak az a kicsit égett szag zavart, ami a kandalló első begyújtásakor is érezhető volt. Azt hittem, csak egy kis olaj ég le az új könyökről, de aztán este lementem a földszintre és volt nagy döbbenés: ezt a kurva könyököt nem hőálló festékkel mázolták le, és világosbarnára fakult néhány óra alatt!!!

Holnap viszem vissza, csak feltehetőleg amit helyette adnak, az is ugyanilyen lesz... Megoldás lehetne esetleg valami garanciában adott hőálló fekete festék és ecset - még az is olcsóbb, mint 1-2 naponta cserélni a színevesztett könyököket, amíg a készlet tart. Persze visszakérhetném az árát is, csak már mindent átszereltem erre a topológiára, levágtam a drága méteres füstcsövet, ide már csak ilyen könyök illik. Egyszerűen nem hiszem el, hogy egy gyártónak van képe sima olajfestékkel lefújni egy füstcsövet, amiben több száz fokos forró gázok áramlanak. Mindenesetre így most elég randa... :-(

Építési napló, 2005. 12. 15., csütörtök #

3 fok, borús idő. Kandalló füstcsövének átszerelése felső kivezetésűre, új könyökidom beépítése .

Maestro, 2005. 12. 14., szerda #

Reggel éppen a vízakna körül matattam, amikor megláttam az erdészeti úton azt a nagy sárga markológépet, ami tavaly nálunk csinálta a nagyobb földmunkákat. Leintettem és szóltam a srácnak, hogy ha végzett, visszafelé beugorhatna lerakodni a köveket a kocsibehajtóról, mert most éppen viszonylag fagyott a talaj, nem hordana fel annyi sarat az útra.

Kora délután végzett is és fél óra alatt átpakolta a köveket az Y-fordulónk végéből a mulcs helyén felszabadult placcra. A szétnyitható nagy rakodókanállal fogta meg a köveket, hogy minél kevesebb földet vegyen fel velük, mert hogy mindenféle törmelékes földdel keverve feküdtek ott azok a kövek. A föld külön ment ki a maradék kis földhalomra, és fóliástul felkapta azt a kisebb halmot is, ami a vízelvezető árkok ásásakor keletkezett. Már csak a maradék cserepeket kell elraknunk valahova, és rendesen meg tudunk fordulni a telken belül.

Nagymaroson tökéletes könyökidomot találtunk a kandallóhoz. Illetve, először meg sem találtuk, mert szállítási helyzetében ez a könyök egyenes volt, csak két szorítóbilincset kioldva el lehet forgatni, és így nem csak 90 fokos, hanem 45 fokos is lehet, nekünk pedig éppen ez kell, és kihagyhatjuk a szétvágás-hegesztés-festegetés folyamatot. Ráadásul van rajta egy tisztítóajtó is, kész királyság.

A szemüvegem kerete egyszerűen ketté törött, így Ágicza vezetett a pesti utunkon - bár gyanítom, hogy még így is én láttam többet a forgalom többi résztvevőjéből, mert Ágit legfeljebb csak az 5 méteres környezetünk érdekli, mármint előre-hátra irányban. Oldalra 0,5 m :-) Még éppen beértünk az irodába a tárgyalásunk kezdetére. Az 5,4 méter széles házat itt-ott picit kiszélesítettük, de még így is csak 6,2 m a legszélesebb helyeken. Szóval a keskeny telek nem akadály, 6 méter szélességben már teljesen használható házat lehet tervezni.

Délután sorban próbálgattam az irodából a különféle nagyfájl-továbbító weboldalakat, de nem jártunk sikerrel. A legtöbb fizetős, az ingyenesek mindenféle hibákat produkáltak. Az alarmix.org-nál van 3x25 MB tárhelyünk ilyen esetekre, de a céges hálózaton bölcsen le van tiltva az FTP, csak a saját mds-es szerverünket engedélyezte a rendszergazda. A vége az lett, hogy itthonról töltöttem fel az anyagok nagy részét, hajnalig ültem a gép mellett.

2005. 12. 14., szerda #

2 fok, borús idő. Kőkert köveinek elrakodása a kocsibehajtóról .

Maestro, 2005. 12. 13., kedd #

Ma új eszközzel gyarapodott a megbízóknak szóló weboldalunk. Rájöttem, hogyan használható mégis az ArchiCAD-ünk 'Redlining', azaz korrektúra funkciója. Ezt ugyanis kihagyták a lájtos változatból, csak arra nem gondoltak, hogy... - de nem untatom vele az olvasókat, a lényeg az, hogy teljesen legális eszközökkel használható ez a szolgáltatás és nem is kényelmetlenebbül, mint ahogy azt eredetileg tervezték (mert hogy kissé még életszerűtlen és macerás), csak gondolkodni kell egy kicsit. Majd a Graphisoftnak elárulom, feltéve hogy ők pedig megmondják nekem, hogyan lehet kék halál nélkül nyomtatni a PlotMakerből :-)

A dolog lényege az, hogy a megbízóinknak nem kell ArchiCAD-et használniuk ahhoz, hogy megnyithassák az általam készített munkaközi terveket, hanem egy JAVA alapú kis alkalmazással meg tudják nézni, ki tudják nyomtatni és - ami a lényeg - úgy tudnak egyszerű eszközökkel rajzi és szöveges megjegyzéseket elhelyezni rajta, hogy ezeket vissza is küldhetik és én be tudom olvasni a tervükbe. Sokkal hatékonyabb ez a megoldás, mint hosszú mondatokban definiálni a szóban forgó helyiséget - '...ha balra van a rajzon a bejárat, akkor a tőle legtávolabbi alsó szobának a telekhatár felé néző ablakai közül a...' - vagy helyette egy piros nyíl és kész.

A Project Reviewer használatát részletesen leírtam a partner oldalainkon, és kiraktam mellé egy kis minta alaprajzot is (természetesen a legendás 10 négyzetméteres családi házat :-), hogy az is kipróbálhassa az új technikát, akinek még nem készítettünk számítógépes tervrajzokat.

Ezzel szépen el is telt a napom, de a sikeres véghez vitel tudata minden fáradságért kárpótolt.

Maestro, 2005. 12. 12., hétfő #

Még mindig nem esett le a hó, pedig már napok óta csak erre várok. Ágicza már nem annyira, mert most már rendszeresen kilométereket fut le az erdőben. Ezen kívül pedig néha foglalkozik a Tiffany-üvegekkel is, de legfőképpen folyamatosan fotózza a hibiszkuszt - még jó, hogy van DVD-írónk... De most azért sem arról rakok be fotót, már a könyökömön jön ki az a növény.

Ha sikerül átverekedni magam a hibiszkuszt minden irányból részletesen bemutató fotók tengerén, sokkal egyénibb és érdekesebb virágokat is lehet ott találni:

Nézegettem a Pannon weboldalát és látom ám, hogy van valami USB portos modemjük, amibe SIM-kártya megy és kb. 6-szor gyorsabb lenne vele az internet, mint most. Fel is hívtam őket, de a szokásos problémába ütköztem, miszerint errefelé örüljek a GPRS-nek, EDGE lefedettség nem valószínű, hogy akadna. Viszont megtudtam azt is, hogy felesleges 30 ezerért ilyen spéci modemet venni, hanem fele annyiért kell venni egy primitív kis telefont - persze, ami netezni azért tud -, és az úgyis a gyorsabb hálózatra kapcsolódik fel mindenféle felár nélkül, ha talál olyat. Egyelőre ennyiben maradtunk.

Este, vacsora közben furcsa hangot hallottunk a kála irányából. Ezt a növényt nagyjából egy hónapja hoztuk be a nádastóból, és az ültetőkosarát egy nagyobb cserépbe tettük úgy, hogy a kettő között volt pár centi hézag, de fent a szájuknál összeértek, bezárva ezzel azt a kis köztes teret. Na, most a szétszedéskor derült ki, hogy egy kis béka is bekerült oda a kála gyökerével együtt! Ott nőtt-növögetett a zárt térben, amíg elég erős nem lett a hangja és fel nem figyeltünk rá. A gyökerek melletti tér ezek szerint elég nedves volt neki, mert életben maradt és esténként vígan kuruttyolt már korábban is, csak nem vettük komolyan. Arra gyanakodtunk, hogy a dézsában lakik, vagy kintről hallatszik be, de most odamentem lábujjhegyen a kála mellé és ott már egyértelmű volt, hogy a cserépből jön a hang.

Nem igazán tudtunk mit kezdeni vele, első körben kitettük a kis tó jegére, hiszen ilyen előtanulmányok után nyilván a jég hátán is megél. Teljesen nevetséges volt, ahogy próbált elugrani, erre csak kinyúlt a jégen és előre csúszott 2-3 centit. Fel is adta hamar, és csak üldögélt ott csendben. Volt kint a falnak támasztva egy lapos, széles kapa, a nyelével törtem neki egy nagy léket, aztán megpróbáltam beleterelni. Mint egy krupié a zsetonokat, elegáns mozdulatokkal közelebb húztam a lékhez, majd 'Rien ne va plus!' felkiáltással megpöccintettem, ő pedig eltűnt a mélyben.

Néha elgondolkodom, mennyire hihetőek az ilyen sztorik, amik néhanapján velünk itt megesnek. Mert a cserépben felcseperedett béka is elég abszurd, de hogy rulettasztalt játszhattam békával és kapával... Talán csak a régi pesti lakásunkban a kéményen át gázbojlerbe esett galambról szóló sztorink szárnyalja túl ezt.

Maestro, 2005. 12. 11., vasárnap #

Ez egy viszonylag csendes hétvégi nap volt, ma kivételesen nem volt senkivel tárgyalásunk. Ágicza megszállottan takarított, lassan már kezdek aggódni miatta, már nem is nagyon csinál mást. Az sem igazán tetszett, amikor csak havonta volt rá ideje, de talán megpróbálkozhatnánk valami ésszerű kompromisszummal is...

Nagy lelkesen felrajzolta egy gardróbszekrény tervét az előszobába, de ezzel még egy kicsit várnunk kell: amíg a kandalló az egyetlen fűtőtest a házban, addig nem célszerű egy zárt dobozt építeni az északi falhoz, bent szinte biztos lenne a penészedés. Inkább valami nyitott polcot javasoltam, amire felpakolhatnánk a sok mindenfélét, és ajtólapok vagy függöny helyett színes kosarakkal vagy dobozokkal tennénk egyszerre rendezetté és mégis változatossá az összképet.

Nézegettem a kandalló füstcsövét is, és kezd lassan körvonalazódni a megoldás: veszünk még egy derékszögű könyököt, azt flexszel szépen szétvágom a hegesztéseknél és a közbülső darabot kihagyva hegesztetjük össze újra. Akkor pontosan 45 fokos lenne és a segítségével átrakhatnánk a kandallót kicsit közelebb a kéményhez. És mivel a hátsó kivezetés helyett a felsőre csatlakoznánk, majdnem a falhoz is tolhatnánk az egészet, nem lógna be annyira a térbe. Néha még mindig elcsodálkozom, hogy az egész házat képes befűteni. Idén télre kitaláltam, hogy a fürdőben nem kapcsoljuk be az elektromos fűtésű törülközőszárítót, hanem egyszerűen nyitva hagyjuk a fürdőszoba ajtaját. Az új három rétegű üveggel a fürdő így is eléggé felmelegszik, csak Ági rohan le néha nagy anyázva macskákat kialmozni, mert érzékenyebb az orrocskája...

Benézett hozzánk a kőművesünk is. A mosogató alatti vésésnyomokat is megszemlélte és abban maradtunk, hogy majd a pergolák befejezésével együtt fogja megcsinálni, felesleges lenne külön kijönnie emiatt. Amúgy is nagy a lyuk, két rétegben kellene kivakolni, egyszerűbb az acélszerkezetek készítése közben beugrani emiatt a házba, mint csak ezért itt ülni fél napot. Nem siettetem nagyon, de azért idén még ezzel is el fog készülni. Mint a gipszkarton fallal a tetőtérben, azt is karácsony előtt egy nappal fejezte be.

A kis tó megint befagyott, és a nagy is közel jár hozzá. Egész éjjel töltöttem a kútból, és ha minden igaz, kitaláltam a locsolócső víztelenítésének egy kényelmes módját: a vízaknában lévő végét kell levenni a kiállásról, és akkor - mivel több méterrel van a föld alatt - az egész cső tartalmát maga után szívja. Csak úgy egyszerűen nem folyik ki belőle, mert alapjában lejt ugyan a tó felé, de több helyen is meg tud állni benne a víz. Holnap reggel majd letesztelem az eredményt, ha jól ment a dolog, a fagy ellenére folyni kell benne a víznek a nagy tóba.

Maestro, 2005. 12. 10., szombat #

A hétvégére havazást jósoltak, ezért délelőtt fogtam magam és behordtam egy nagy adag fát a ház mögül. Először is telepakoltam a kandalló környékét, mert már ott is kezdett kifogyni, aztán a nyugati terasz oldalába halmoztam fel, amennyit csak tudtam. Ki kellett vinnem magammal egy kis létrát, mert olyan magasra volt felhalmozva a fa a ház északi oldalán, és mire a végére értem, már mindenütt a földről is elérhető magasságúra csökkent a rakás. Próbáltam mindenhonnan szép egyenletesen leszedni, hogy a ház esztétikai megjelenésén ne nagyon változtasson, szabálytalan farakásokkal nem szívesen mutatkoznék.

A nagy tervleadás után most egy kicsit lazítottam, ez jelen esetben a Hupikék Törpikék majdnem összes epizódjainak módszeres megnézését jelentette. Nagyon törpös dolog volt, együtt izgultam a törpökkel a gonosz Hókuszpókkal vívott harcaik során és számos erkölcsi tanulságot is levontam. Laaa-laaa-la-lala-laaa, laaa-lala-la-laaa!

Sikerült orvosolnom a Keserű-féle gázpisztolyunk akadását is. Ugyan nem értek a fegyverekhez, de már a hifi-torony magnójánál is kiderült, hogy mindenféle rejtett mechanikai hibát megtalálok és ki is tudok javítani. Még azt is, amit a szakszerviz feladott (mert ők rutinból szétszedték, és amit éppen az előlap szorított le, az persze csupaszon már működött - én meg nem értettem hozzá, hát tanulmányoztam, végiggondoltam és így meglett a hiba). Ennek is csak egy kis kenés kellett a csőfar és a dob közé, és többet nem akadt el.

Ágicza újabb lépést tett a nappali otthonossá tétele felé, levitte a másik asztali lámpánkat is. Ez a két Zelig lámpa annak idején a rajzasztalainkon volt, aztán a CAD-re történt átállás óta az ágy mellett árválkodtak a földön, holmi olvasólámpaként. Most az egyik a Tiffany-üvegezésre használt asztalon van, a másik pedig a kanapé mögötti kis asztalon, olvasólámpaként. Lehet, hogy tényleg lesz valami ebből a nappaliból, a kandalló elé tett kanapé például telitalálat volt, Ágicza és a macskák versenyt hevernek rajta. Ági még a kandalló előtti padlóra fekvést is kipróbálta, és nagyon jó meleg is volt (hiába, a macskák tudják, mi a jó), de nem volt elég puha, állatbőrt viszont nem tehetünk ilyen közel a tűzhöz.

Két óra felé megérkezett Lurker kolléga, és először is rövid bemutatót tartott különféle gáz-riasztó fegyvereiből. Nekem a legjobban a szuperkönnyű kis revolver, a HW-88 tetszett, míg Ágiczának egy Röhm öntöltő, mert az olyan pisztolyosabb (majdnem 'törpösebb'-et írtam :-) kinézetű. Volt még egy másfél kilós spiátercsoda is, amit marcona tekintettel megmarkoltam ugyan, de ezt már nem tűzném nyáron a gatyámba.

Azután összeszedtük a szükséges kellékeket és kimentünk a kertbe tesztelni. Ideális idő volt, szellő alig fújt, csak egy kicsit hideg volt. Kimértük a távolságot, Ágicza pedig szorgosan tüzelt ránk mindenféle pisztolyokból és mindenféle gyártmányú töltényekkel.

Természetesen mindent videóra vettünk, a fényképezőgépem egy perces felvételi kapacitása éppen megfelelő volt ehhez. Igazán az öntöltőből leadott dupla lövés hatott ránk, és az is kiderült, hogy az egyéni érzékenységek különbsége tényleg döntő lehet. Lurker egy időre letérdelt és elég rosszul érezte magát, én csak köhögtem és nem volt jó levegőt venni, de éles helyzetben támadóképes maradtam volna.

Annyi mindenesetre kiderült, hogy a gázpisztoly azért hatékony, de egyáltalán nem csodafegyver: 1-2 méter körül van a hatásos távolsága, érzékeny a szélre, és 2-3 lövés a minimum, amit egyszerre ki kell küldeni. A legjobb persze, ha az ember eleve olyan kinézetű, hogy nem szívesen kötnek bele, akkor nincs gond. Én például nem tűnök sem rivális erős legénynek, sem könnyen kifosztható áldozatnak. Ágicza megítélése ilyen szempontból egyszerűbb, pici és védtelen kinézetű, úgyhogy főként őt szeretném felfegyverezni. A számítógép előtt még kielemeztük a videókat, közben tortát majszolgattunk.

Ma ugyanis kettős születésnapot ünnepeltünk, ma voltam 34 éves és pontosan egy éve költöztünk be a házikónkba. A saját születésnapomat hallgató korom óta nem igazán tartom számon (mióta egy átrajzolt éjszaka után tudatosult csak bennem, hogy 19 éves vagyok), amúgy is a hideg ráz mindenféle ünnepléstől, de a házunk szülinapja még újdonság, ezért azt megünnepeltük. Ágicza nemrég felfedezett Nagymaroson egy cukrászdát, ahol nem csak műanyaghabból és cukorból készülnek a sütemények, onnan rendelt egy marcipántortát. Marcipántorta volt az esküvőnkön is, mert hogy az a kedvencem (bár megjegyezném, hogy a 4 évenkénti előfordulása az életemben egyáltalán nem tekinthető kellő gyakoriságúnak...).

Miként a nagy regényeket, ezt a napot is keretes szerkezetbe foglaltam, mert a fáradalmaimat újfent a törpök kalandjainak nézése közben pihentem ki, majd mielőtt igazán belefáradtam volna ebbe, aludni mentem.

Ágicza, 2005. 12. 09., péntek #

Az elmúlt néhány nap elgondolkodtam azon, hogyan lehetne a nappalit kissé lakályosabbá tenni, hogy végre a gazdasági helyiség átlényegülhessen lakóhelyiséggé. Ennek csak az egyik tényezője, hogy gyakrabban kell(ene) a konyhát rendeltetésszerűen használnom és nem csak tárolóbútornak tartani. A másik oldal pedig az, hogy van egy jó kis kandallónk ebben a térben, ami elé telepedve lehetne tüzet is nézni esténként. Apropó, konyha. Bebizonyosodott most már, hogy tényleg nem kellett volna túlméretezni azt a szigetet, elegendő lett volna akkorára csináltatni, amekkorát először rajzoltam. Így túlságosan is elnyomja a többi bútordarabot, ahogy a tér közepén terpeszkedik, és elnyeli nem csak az összes barkácsgépet, hanem az edények, tányérok és konyhai kütyük összességét is. Majd a végleges szigetet az eredeti méretre vesszük, azaz mintegy kétharmadára a mostaninak.

Ezen elképzelések mentén kezdtem tehát végignézni, mit lehetne most kezdeni a meglevő bútorokkal. A teraszról a nagy kerti asztalt már egy hete behoztuk, a székek a fedett terasz védelmében még kint tartózkodnak, de hamarosan bekerülnek a tárolóba. Az asztal viszont nem csak a helyet foglalja a nappaliban: áttettem a tiffanyzó berendezéseimet a kályha-előszobaajtó közé, az addig ott tartózkodó kanapét pedig az étkezőasztal helyére toltuk át, hogy srégen a kandallóra nézzen, mellette a létra feljárója. A kerek asztalka egyik felét lehajtottam, és lerakodóasztalkává avanzsálva a kanapé mögé került, újabb növények elhelyezésére alkalmasan... :-) Egyelőre csak a fegyverforgatáshoz valók vannak rajta, minél messzebb tőlem, mert egész egyszerűen köhögök a qrv@ lőporszagtól is, és most nem akarom boncolgatni, mennyire örülök úgy egyébként is ennek a gázpisztolyos játszadozásnak, de mindegy. Holnap, ha a beharangozott hóesés is engedi, lesz jó nagy puffogtatás megint, kedvemre lődözhetem képen az uramat valamint egy vállalkozó szellemű kollégát az Index gázpisztolyos topikjából. Hurrá.

Rájöttem egyébként a nagy bútortologatás közben, mi is zavar olyannyira a nappaliban a fehér falakon kívül: hogy minden apró kacat elöl van, hogy ha akarnék sem tudnék áttekinthető rendet produkálni így. Úgyhogy amint készen van a bejártai ajtó felülvilágítója, extrasebességgel fogom megvarrni a konyhabútor elé a függönyt, mert az már nagyban segíteni fog a rumli optikai redukálásában. Azon még el kell merengnem egyébként is, hogy mi legyen a függönyökkel. Egyrészt jó lenne, ha némi textíliát be tudnék csempészni a sok szögletes bútor közé, hogy otthonosabb, barátságosabb legyen a tér, azonban azzal is tisztában vagyok, hogy nem nagyon húznánk el azokat, mert akkor a benti növények lemaradnának a napsütéses órák jó részéről, és nincs is mi ellen takarni a helyiséget, így a kelmék maximum díszítőértékkel bírnának. Mivel szigetelésnek sem kell a sok méter textil, talán lehetne valamilyen vörös-bordó organzát szép művészien redőzni a tolóajtók körül, amik masszív kovácsoltvas karnisokon lebegnének. De mindezek előtt festés, hogy tudjam, milyen színhez is választom azokat a könnyed, áttetsző függönyöket.

Vazz Raiffeisen netbanking sebesség! András fél órát kínlódott, hogy sikerüljön összehozni néhány átutalást a csilivili-töltögetős portálon keresztül. Jellemző, hogy egyre kevésbé veszik figyelembe az oldalkészítők, hogy nem mindenki kábelen netezik, szupersebességgel... :-/ A Graphisoft pedig annyit tudott csak mondani neki, hogy valószínűleg a nyomtató driverrel van gond, bár ezt már mi is tudtuk és leolvasható volt a kék halál képernyőről is, aminek a fotóját elküldte nekik. De hogy miért csak az ő programjuknál jelentkezik a probléma, arról fogalmuk sincs...

Maestro, 2005. 12. 08., csütörtök #

Ágicza egyszerűen nem bírt felkelni és magához térni, így nekem kellett bemennem Vácra a bankba, pedig lett volna még elég dolgom erre a napra. A bank nagyon gyorsan megvolt, idáig még pozitív minden tapasztalatunk a Raiffeisennel. Benéztem a vadászboltba is és örömmel láttam, hogy a riasztó- és egyéb töltények jó 15-20%-kal olcsóbbak, mint Budapesten voltak - újabb előny a vidéki életben. Be is szereztem ezt-azt a hétvégi tesztelésre.

A Renaulthoz is benéztem, megrendeltük az új gumit és ott is hagytam a kilyukadt kereket, hogy ha előbb megérkezne a gumi, nélkülem is fel tudják rakni és csak a kerékcserét kelljen megvárnunk ott helyben. Mondjuk, az érdekes volt, hogy adtak rá 20% kedvezményt, és így volt ezer forinttal drágább, mint az egyik szóróanyagban hirdetett listaár. De miután ezt szóvá tettem, rövid vívódás után megkaptam a 25%-os kedvezményt is :-) Megnézték a pótkereket is, azon valami noname nyári gumi van, de ugyanakkora méretű, mint a többi (sok pótkerék kisebb is, mert spórolnak a hellyel). Vagyis nem kell vagánykodni vele, de egy-két hetet kibír az is. Az ajtó javítására még nem tudtak időt mondani, előbb meg kell várni a biztosító visszaigazolását, hogy ki fogja nekik fizetni a javítást. Kérdeztem, hogy a Vácra történő többszöri utazgatásunkat nem térítik-e meg véletlenül, de nem nagyon szokták. Engem már csak igazságszeretetből is érdekelne a dolog, úgyhogy azért majd kitöltök ez ügyben is egy kérvényt. Elszántságomat látva az ügyintéző felajánlotta a segítségét ebben is.

Reggel láttam, hogy az ácsok visszahozták a megmaradt gerendavégeket, ott vannak szép sorban felpakolva a szennyvízakna tetején. Nagyon jó hely az, közel is volt, meg a nedves föld felett van, csak éppen mára vártuk a szippantóst, ezért át kellett raknom az egészet a ház mögé. A szippantós aztán nem jött, és este kiderült, hogy a fiával beszéltem kedden és vagy félreértette vagy elfelejtette. Jövő hétfőn viszont tényleg jönnek majd.

Ágicza közben magához tért és befejezte a virágszirmok kiszabását. Ezután össze is fogja állítani a virágokat, egyből nem 130 darabos lesz a kirakó, hanem csak 30 körül.

Érdekes, hogy mióta ott dolgozik, kezd otthonosabb lenni a nappali is, és a kandalló elé rakott papasan fotelben és is szívesen üldögélek, ha éppen egyik macska sem foglalta még el. Lehet, hogy majd kicsit át is rendezzük, ezt a tűz előtt üldögélést nem kellene kihagyni!

A délután további része egyetlen hosszas anyázás volt. Este hatra jöttek egy engedélyezési tervért, amit szépen háromtól hatig terveztem kinyomtatni és összerakni. Erre kiderült, hogy a Canon nyomtatónk drivere 3-4 oldal után stabil kék halálba küldi a számítógépet, ha a tervrajzok végső formába öntését és a nyomtatás menedzselését vezérlő PlotMaker programból nyomtatni próbálok. Az ötpercenkénti reset, reboot és egyebek feldobták ugyan a nyomtatás és a papíradagolás unalmas folyamatát, de kissé le is lassították. Hat órára még csak a fele volt kinyomtatva, és az A3-as papír is fogyni kezdett, mert minden lefagyás egyben egy félig nyomtatott lapot is jelentett. Először arról mondtam le, hogy a saját példányomat most nyomtatom ki, aztán az építtetők saját példányát is későbbre halasztottuk, végül is első az engedélyezési eljárás, a többi ráér. A kerítés tervéből már a kéményseprőknek sem adtunk, de még így is hiányzott két lap. Már azon voltam, hogy kiradírozom a vízaknánk bekötési vázlatait (úgyis be vannak szkennelve) és arra nyomtatok, de aztán Ágicza kitalálta, hogy a makulatúrapapírból vághatok A3 méretű darabokat. Így is történt, és két és fél óra késéssel ugyan, de végül csak elkészültünk a tervvel.

Nem tudom, ki hogy van vele, de amit egy freeware programnál elnéz az ember, az kifejezetten idegesítő egy olyan szoftvernél, amiért százezreket fizettünk ki. A helyzet pedig egyértelmű: minden más program alól nyugodtan tudok nyomtatni, az ArchiCAD-hoz tartozó PlotMaker viszont valamit máshogy csinál, mert kiakasztja a nyomtató driverét. Aztán utólag rájöttem egy tüneti kezelésre: a terveket PDF-be kell kinyomtatni, majd megnyitni az Acrobat Readerrel és onnan szép nyugodtan ki lehet küldeni papírra is. Így legalább működik, bár elég ciki ez a buhera szisztéma az egyik legjobbnak mondott építész CAD program esetén.

Egyszer majd veszünk egy új nyomtatót, csak nem nagyon találtam nekünk valót. Olyan kellene, ami csak feketével nyomtat, de azzal gyorsan és nagy felbontással és amibe nem egyenként kell adagolni az A3 ill. A4 lapokat, hanem van mindkét mérethez automata adagoló. Ebből meg kifogyasztanánk az utolsó patront is és rúgnék belé egy jó nagyot, mielőtt elengedem a szemetes konténer felett.

Az asztalosunk nagyon tele van most munkával, nem merte megígérni, hogy még az idén berakják a bejárati ajtó üvegeit. Talán nem is maga a berakás a nagy munka, mert azzal megvannak fél óra alatt, hanem hogy el kell vinni az üvegesükhöz és visszahozni onnan, ami mind-mind idő, és valószínűleg egy másik munka üvegeivel együtt intéznék szívesen. Az áccsal is beszéltem, nem felejtettek el minket teljesen, még karácsony előtt befejezik a pergolákat.

Maestro, 2005. 12. 07., szerda #

Ma megvolt az első defektem és kerékcserém. Mindkettő zökkenőmentesen zajlott le, a defektet például szinte észre sem vettem. Az M3 bevezetőre rákanyarodva kezdett el villogtatni és mutatni valamit a mögöttem jövő autó, de ezzel még nem sokat törődtem, azt hittem, csak az frusztrálja, hogy nem hagytam elém vágni a rákanyarodó sávban. Aztán amikor - már a Kós Károly sétány felé közeledve egy másik autós is jelzett, a sétány melletti biciklisávon megálltam és körbejártam a kocsit. A jobb hátsó gumi lyukadt ki, de nem robbant le a felniről, csak egyszerűen leeresztett. És mivel egyedül ültem az autóban, nem igazán akart ránehezedni erre a sarkára, szép stabilan gurult 80-90-nel és még csak furcsa hangok sem hallatszottak az irányából. De tényleg cserére érett volt már, ezért a HBW-s bankszámlánk felmondását elhalasztottam és inkább gyorsan kicseréltem a kereket. Gyorsan meg is volt, aztán mentem tovább, mert háromra vártak az irodában.

Alakulnak a dolgok az emelőkosaras fotózással kapcsolatban. Vácon átutazóban megint találkoztam azokkal az emelős kocsikkal, amiket legutóbb Szobon láttam. A kezelő is ismerős volt, és talán imponált is neki az elszántságom, amivel az egész Duna-kanyart bejárom emelőkosaras kocsiután kutatva, mert megadta a telefonszámát, és amint kitavaszodik, valamikor össze fogok szervezni nekik egy kis kitérőt!

Még tegnap megkerestek a Családi Háztól, mert egy készülő cikkhez keresve illusztrációkat, a 'dobogó', 'galéria' és 'szinteltolás' szavakra szinte csak a mi weboldalaink jöttek elő a keresőből. Összeválogattam néhány fotót a korábbi munkáinkból, és ma az irodából feltöltöttem nekik. Ezen kívül lehetőség lenne megjelenni az újságban kész házzal is, például a Mézes utcai házat esélyesnek tartanám egy ilyen szereplésre. És ott van 'Az év családi háza', arra természetesen benevezem a mi házikónkat, terv kategóriában pedig a csömöri házat.

Délután felhívott az Index gázpisztolyos fórumából egy kolléga - az egyetlen, aki nem csak távolról volt okos/bátor, hanem jelentkezett is, hogy kontroll csoportként részt venne a további kísérleteinkben. A hét végén valamikor tehát ide utazik Zebegénybe csak azért, hogy képen lövesse magát könnygázzal (hogy milyen emberek vannak :-) Ráadásul a részéről még nagyobb bátorságot igényel a vállalkozás, mert amíg én többé-kevésbé biztos vagyok abban, hogy nem lesz komoly hatással rám a szer, őt egy korábbi tesztjén már igencsak megviselte az a néhány szippantás is a felhőből...

Nagymaroson felfedeztem, hogy a Feketesas Étteremnek van egy pizzéria részlege, és vállalnak házhoz szállítást is! Be is mentem azonnal, és ha pizzát nem is rendeltem, de kértem egy listát a kínálatról és megtudtam, hogy Zebegénybe is kiszállítják, ha kell.

Este még megnéztem egy konyhabútort, amit Ágicza tervezett és most adná át a kivitelező, aztán indultam haza. A szivargyújtóról üzemelő kis pumpa ott volt a csomagtartóban, azzal már felfújtam rendes nyomásra a pótkereket, de aztán az első benzinkútnál beállítottam rendesen. Most egy darabig így kell járnunk, mert új téli gumira egyelőre nincs pénzünk, előbb be kellene érkezni néhány munkánk díjának. A 60 ezres átvizsgálást is halogatom még egy kicsit, de arra legalább jó ürügy, hogy majd a karosszéria-javítással egyszerre csináltatjuk meg.

Ágicza, 2005. 12. 06., kedd #

Jókor reggel bevittem Cliokát Vácra, szemléztetni, de mint ahogy azt a szervizben megjósolták, nem tudtak biztos időpontot mondani a kárszakértő érkezésére. Nem tudom, milyen isteni csoda folytán történhetett, de olyan pontosan érkeztem be hozzájuk, hogy csak néztem (ők is... :-) Bár, mire befutott a várva várt emberke, már legalább két órája ücsörögtem náluk egy jóféle könyvet olvasgatva (nesze nekem pontosság), igaz, kimozdulni onnan és mást intézni sem nagyon volt kedvem a szélrohamokkal tarkított, egyre vigasztalanabbul potyogó esőben. Komolyan, még két ilyen nap, és elhúzok valahova, jó messzire, ahol végre napsütés is van! :-(

A szemle szerencsére tíz perc alatt megvolt és csak a kulcsot kérték el tőlem, a konkrét javítási munkálatok viszont karácsony környékére fognak esni, ugyanis addig eltart, amíg a biztosítók egymás között lezongorázzák az ügyet és a szervizt is megbízzák a javítással. A legkevesebb idő az alkatrészek beszerzése, de így is három napot jósoltak, mire elkészülnek majd a munkával. Puff neki, megint szervezhetjük úgy a pesti utat, hogy valahogy ezt az időszakot kikerüljük. Mostanában nem kell annyit bent lennünk a városban, mint általában, ami nagy szerencse egyébként, mert valahogy az az érzésem, hogy tizedike után be fog indulni kedvenc metropoliszunkban az össznépi karácsonyi ajándékbeszerző meccs, ami majdhogynem járhatatlanná teszi a főbb közlekedési csapásokat, egyöntetű csúcsforgalmat generálva a gócpontokban a plázák és egyéb kereskedelmi egységek nyitvatartási idejében, vagyis reggel tíztől este nyolcig. És ebbe az őrületbe nem szívesen tenném be a lábamat, ha nem muszáj. Épp elég azt elviselni, hogy már mindenütt pakolásszák ki a karácsonyfának valót és dekorálják a portálokat a mindenféle, ízlésesebbnél ízlésesebb színösszeállítású futófényekkel... brr.

A fent emlegetett állandó égi áldással egyébként meggyűlik a bajunk, mint mindig. A ház környéke az árkoknak köszönhetően szerencsére már védve van - lehet, hogy még előbb-utóbb ki is festhetek végre? - na de a vízaknába a szigetelés ellenére még mindig akadálytalanul folyik befelé a víz, de hogy miért és hogyan jut be, elképzelésem sincsen. A körülötte bolygatott föld taposásra lazán süllyed húsz centit, majd oda is kell talicskázni a telek előtt megmaradt kupacból, de ezt csak akkor, amikor majd a ködös és távoli jövőben szikkad annyira a talaj, hogy az ilyesfajta munkákat egyáltalán lehetővé tegye.

Ja, tényleg, itt járt a Mikulás, és elhozta egyik marcipánból készült 3D-s képmását, ami még meg sem tudott melegedni nálunk, mert kisvártatva áldozatul esett az ádáz édességfalók szervezett csapatának... :-)

Maestro, 2005. 12. 05., hétfő #

Ma egy vidéki városban jártam, egy télikert belsejéről készítettem panorámafotót. Sajnos, közelebbit nem mondhatok róla, mert a tulajdonos nem járult hozzá semmilyen adatának közléséhez. Ezt a télikertet nem én terveztem, csak a fotózásra kért fel a cég, akik készítették.

A panoráma elkészítése rutinmunka volt, és szinte több idő volt kicsomagolni és összerakni (majd szétszedni és elpakolni) a felszerelést, mint elkészíteni a felvételeket. Eddig tulajdonképpen nem is reklámoztuk annyira a panorámafotó-készítési kapacitásunkat, pedig ahogy elnéztem a weben a magyar kínálatot, meglehetősen hiánypótlónak számítanánk. Általános probléma például a fotó alján látható állvány eltüntetése a képről. A legprimitívebbek egy egyszerű, de legalább őszinte gesztussal ott hagyják a képen ('ez van B+, nem a levegőben lógott a gép, hanem itten állt, ni'), a kicsit igényesebbek nem engedik annyira letekinteni a nézőkét, hogy belógjon az állvány képe, a rafináltabbak pedig kis kerek logóval és/vagy némi reklámfelirattal kitakarják a képből. Aztán ott van az állvány és a fotós árnyékának eltüntetése a képről. Valamint a függőleges egyenesek, pl. épületek falsarkainak függőlegesbe állítása - megannyi kihívás, ami messze túlmutat az újmódi bolondbiztos programok lefuttatásán.

Mondjuk, én a PanoTools-t használom, ami a panorámás programok között nagyjából olyan, mint a műszaki fényképezőgép a full automata gépcsodák között: csak 2-3 gomb van rajta, de hozzáértő kézben bármit meg lehet csinálni vele. Egyébként hosszú távon egy műszaki fényképezőgéppel és egy nagy felbontású digitális hátfallal szeretném megoldani a fényképezési feladatainkat, csak még az ehhez hiányzó 4-5 millió forintot kell előteremtenünk valahonnan...

A fent említett ház kertjében fotóztam ezeket a szépséges kerti törpéket és egyéb kert állatokat. Ott lapultak a tuják tövében, és kicsit arrébb találtam egy süncsaládot is, egymás felé fordított orrocskáikkal nagyon aranyosak voltak. Majd megkérdem Ágiczát, nekünk nem lehetnének-e ilyesmik a kertünkben, olyan szépek és ízlésesek... :-)

Hazafelé menet elmentem Csömörre, leegyeztetni egy vázlattervet az önkormányzattal. Leparkoltam az első zászlós-címeres épület előtt, de az sajnos a zeneiskola volt. Mellette viszont ott volt az önkormányzat, csak éppen az illetékes hölgy nem volt bent, pedig délelőtt külön megkérdeztem a kollégáitól, hogy bent lesz-e. Mindegy, ott hagytam neki a rajzokat és majd holnap leegyeztetjük telefonon. Ha mindkettőnk előtt ott vannak a rajzok, akkor az majdnem ugyanaz, mintha személyesen lennék ott.

Este már csak filmeket nézni volt erőm ('Angyalbőrben jó érzem magam!'), a borús idővel az alkotókedvem is jelentősen visszahanyatlott, a munkakedvemről nem is beszélve... Egész úton is hol esett, hol szemerkélt az eső, de a fotózás idejére félig-meddig kisütött a nap a felhők mögül.

Maestro, 2005. 12. 04., vasárnap #

Ma olyan szép reggelre virradtunk, hogy az valami hihetetlen! Tíz fok felett volt a hőmérséklet, sütött a nap. Fogtam is magam azonnal és kiültem a teraszra, a szokásos alkotó kiüléseim egyikére. Van egy régóta húzódó munkám, ahol egy erősen lejtős és igen keskeny telekre olyan házat kellene terveznem, ami kívülről 5,44 m széles. Nyolc méter körülit már csináltam korábban is, de ez tényleg elég perverz befoglaló méret. Szóval régóta csak próbálkoztam összeegyeztetni az igényeket és ezt a keskeny formát, míg az építtetők a másik oldalról próbálták meg ugyanezt: az oldalkert csökkentését és így szélesebb ház építésének lehetőségét próbálták meg kilobbyzni, de nem sok eredménnyel. Így álltak tehát a dolgok 2005 decemberében, amikor is a gyönyörű napsütésben, macskáimmal körülvéve és kedvenc fotelomba bevackolva magam vettem egy nagy levegőt, és miután az összes eddigi skiccet bekészítettem a kandallóba a mai begyújtáshoz - mintha csak valami belső hang diktálta volna - nekiálltam és felvázoltam a házat. Egy frappáns ötlettel megoldottam, hogy a 5,4/22 méteres oldalarányok ellenére se kelljen néhány méternél hosszabb folyosókat alkalmazni benne, és minden kényelmesen elfér. El sem hiszem...

Utána egy kis sétára indultunk Ágiczával a patak mentén. Ilyen szép időben nem lehetett itthon maradni! A futás nekem még nem nagyon ment ennyi év kihagyás után, pedig gimnazista koromban elég jó hosszútávfutó voltam. Gyalogolni azért szerencsére még volt elég erőm, és közben persze fotózgattunk is:

A múltkori gombasorozathoz találtam még egy taplógombát, ami egészen hangulatos volt a fodros széleivel és a barnás színskálájával:

Ágicza a naplementét fotózta. Az ilyen erdei sétákban az is tetszik, hogy 3-4 naplementét is láthatunk, ahogy sétálunk a kanyargós erdei úton, egyik domb takarásából ki, a másikba be...

A vízaknában megpróbálkoztam a vízszűrő visszamosásával, de kellemetlen meglepetés ért: az egyik golyóscsapot nem lehet elzárni, mert a betonfalba ütközik a karja :-( Megfordítani sem lehetett, mert akkor meg a nyomáskapcsolóban akadt volna meg. Végül egy nagy svédfogóval elfordítottam annyira, hogy egy ferde síkban mozogjon a kar, és így már nem akadály a fal. Aztán szomorúan láttam azt is, hogy hiába kentük körbe bitumennel a csőáttöréseket, a hóolvadáskor ugyanúgy befolyt a víz az aknába. Most nem állt benne, de a padlót borító fél centis iszapréteg mutatta, hogy párszor állt ott a víz, csak a szivattyú megbízhatóan működött és kidobta a felesleget.

Este elrakodtuk az útból a teraszra szánt deszkákat, hogy a markolós holnap jöhessen a markolóval és elrakja az útról azt a kőhalmot, ami miatt nem tudunk jelenleg Y-ban megfordulni a telken. Arról most le kell mondanunk, hogy egyből a végleges helyükre pakolássza őket, ugyanis közben rengeteg sarat felvinne a munkagép az útra (ami már amúgy is elég sáros). Úgyhogy most csak egy kupacba rakjuk őket, aztán majd tavasszal a kanalas markolóval elrendezgeti, az amúgy is sokkal alkalmasabb az ilyesmire, mint a kis Bobcat.

Nagyon érdekes tanulmányt olvastam a neten Tóth J. Zoltántól, a halálbüntetés témájában. Különösen azért figyelemreméltó, mert nem a szokásos egyoldalú propaganda, hanem felsorolja a pro és kontra érveket, ami a témában nem annyira jártas, de gondolkodni képes olvasónak nagyban segít meglátni a lényeget. Ez pont az a módszer, amit én is alkalmazok, ha szeretném valamiről megtudni az igazságot, csak jobbára újságcikkek vagy internetes vitafórumok végigolvasásából próbálom meg leszűrni a végkövetkeztetést. Az érvek ütköztetésekor hamar kibuknak a hazugságok, ellentmondások és a manipulációs szándékok. És nagyon szeretem, ha alaposan kivesézik az 'ex chatedra' kijelentéseket és az érzelmekre hatni akaró üres frázisokat. A fenti tanulmányból én ezt a néhány mondatot tartom a legfontosabbnak: Mások viszont azt mondják, hogy az emberek - így azok élete is - nem azonos értékűek. A potenciális áldozatnak (az ártatlan, vétlen embernek) több joga van a létezésre, mint annak, aki már bebizonyította, hogy képes önös érdekből elpusztítani más embereket. Azt hiszem, az ebben a kérdésben való állásfoglalás alapjaiban eldönti azt, hogy ki melyik oldalra áll a halálbüntetés körüli vitában. Ez pontosan így van.

Maestro, 2005. 12. 03., szombat #

Ma csináltunk még egy újabb tesztet a gázpisztollyal, és ezúttal fel is vettem videóra, hogy utólag elemezgethessük. Ezúttal hármat lőttünk egymás után, először két méterről, aztán másfélről. Ez utóbbi már kicsit jobban hatott rám, bár legzavaróbb nem is a könnygáz volt, hanem az arcomba csapódó lőpor- és egyéb ismeretlen eredetű szemcsék. Itt hívnám fel minden kísérletező kedvű olvasó figyelmét, hogy amit az arcából még kipiszkálhat egy steril tűvel, azt a szeméből már csak a műtőasztalon fogják. Vagy tessék szemüveget viselni, vagy legalább a szeme és a pisztolycső egyenesébe tartott tenyérrel fogadni a lövést. A másfél méteres lövésektől már kicsit könnybe lábadt a szemem, de még ez sem ütött ki: saját lábon jöttem le a hídról, leállítottam a videót és bementem a házba...

Bent kezdte kicsit csípni a szememet az anyag, és ekkor elkövettem azt a hibát, hogy megpróbáltam arcot mosni. Onnantól 10 percen át csukott szemmel pihengettem, mert nem esett jól kinyitni. Csukva csak annyira csípett, mint egy jófajta pörkölt a számban, de kinyitni a szemem csak pislogva tudtam és az már kellemetlen volt. Az a szemem járt jobban, amelyikkel többet pislogtam, mert hamarabb kimosta a könny a maradékot. A jó taktika tehát szembelőve is pislogni, egyrészt akkor ha egy stroboszkóp effekttel is, de látok, másrészt akkor hamarabb elmúlik a hatása.

Kísérleteinket összefoglalva azt mondanám, hogy alapvetően azért hatásos lehet a gázpisztoly, de csodát nem szabad várni tőle. Tényleg azonnal futni kell lövés után, mert nem hat mindenkire egyformán és egy szemüveg nagyon lerontja a hatásfokát. Viszont lőni minél közelebbről érdemes, 2-3 méter helyett inkább 1,5-2 méter, csak aztán gyorsan elugrani az útból és futni!

Ágicza ma nekiállt és megtervezte a bejárati ajtó feletti felülvilágító ablak üvegét is. A háttér ugyanaz a kék lesz, mint a madárkánál, csak itt egy faág fog belógni és nagy magnóliavirágok lesznek a képen (főképp azokon át jön be a fény). Először túl aprólékosra sikeredett - bár nagyon szépre -, de a második verzió már jobban figyelembe vette az üvegek közötti ónozás vastagságát is. Még így is 134 darabból áll (a Kék Madár 30 körül volt). Ennek már az összerakását is komoly logisztikai munka megszervezni, mert van egy plusz munkafázis, a puzzle kirakás :-), aztán az összerakásnál kicsit módosulhat az üvegdarabok egymáshoz képest viszonyított helyzete, ezt is néha korrigálni kell, hogy az üveg végleges külmérete ne változzon. Ezen eltűnődtünk egy kicsit, aztán végül azt találtam ki, hogy először rakjon össze egy-egy virágot, mert ott van a sok kis üvegdarabka, aztán az őket körbefogó 3-4 nagy égdarabot még lehet utólag úgy alakítani, hogy szépen illeszkedjenek a virágokhoz.

A mintát két példányban kell megrajzolni, az egyiket felszabdalva az üvegekre rajzolásnál fogja majd felhasználni, a másik pedig az összerakás háttérképe lesz - persze egy folpackkal levédve, mert különben a vizes csiszolási technika miatt hamar eláztatnák az oda próbált üvegdarabok.

Pár napja próbálom elérni telefonon az asztalosunkat, hogy az üvegezést leegyeztessem, de eddig még nem sikerült. Ágicza valószínűleg a jövő hét folyamán elkészül a felső üveggel is, aztán jó lenne, ha még idén bekerülnének a helyükre.

Maestro, 2005. 12. 02., péntek #

Ma kiderült, hogy a gázpisztoly gyakorlatilag nincsen hatással rám. Kora délután kimentünk a ház mögé egy kis gyakorlásra és tesztelésre. Először riasztópatronokkal lőttünk és a gumilövedék-vető csövet próbáltam ki. Magamon nem volt kedvem kísérletezni vele, de a tények: a csőbe csavarható toldatból egy 15 mm-es gumibogyó kb. úgy nyomott be egy darab lécet, mintha kalapáccsal csaptam volna rá. A hangja is félelmetes a 6 mm-es flóberthez képest. Elővigyázatosságból mindketten fülvédőt viseltünk, de még így is elég hangos volt. A gumilövedék néha megszorult a vetőcsőben és akkor nem talált célba túl pontosan, de a hangja akkor is megvolt, valószínűleg ha betéved valami kóbor kutya a telkünkre, leginkább a hang fogja elriasztani, de azért ott lesz egy távolsági rúgás a gumigolyóval és egy kis paprikatöltet ráadásnak. Bár szerintem ha megindulok egy kutya felé ezzel a pisztollyal a kezemben, már a gondolataimtól is meghátrál (puszta kézzel is tudok olyan képet magam elé festeni a kutya várható szomorú sorsáról, hogy inkább meghátrál).

A gázos töltényeket óvatosabban teszteltem, mert a gázpisztolyos topikban igen intenzív hatást leíró önteszteket olvastam, viszont szerettem volna első kézből tudni, mit is használok majd mások ellen, ha netán a szükség úgy hozza. Először csak ellőttem a levegőbe egy könnygázt, a szellő tőlem elfelé vitte a felhőt, majd belesétáltam. Eredmény semmi, csak kicsit büdös volt. Aztán úgy álltunk fel, hogy felém fújjon a szél, Ágicza 4 méterről rám lőtt, én a lövés után lassan mentem felé, bele a felhő sűrűjébe, közben normális ütemben lélegeztem. Enyhe kaparás a torkomban, és annyi. Azután két méterre álltam meg a fegyvertől és duplán lőtt rám. A könnygázt itt már kicsit büdösebbnek éreztem, és mintha valami halkan érte volna a szemüvegemet is, de hatás semmi, két köhögés és egy kis 'az orromat is tisztíccsa' érzés, de nem erősebb, mintha beleszagolok egy mentolos orrkidugítóba. Ha támadni akartam volna, abszolút megtehettem volna, megállító hatás nulla. Akkor most mi van? Immunis vagyok és célszerűbb lenne gázpisztolyok elrablásával foglalkoznom? Vagy szóljak Ágiczának, hogy varrjon nekem egy szűk piros ruhát, a mellén nagy 'S' betűvel? :-)))

A gázpisztolyos szakik sem láttak még ilyet, csak vaktában tippelgettek, hol és hányféleképpen ronthattuk el a kísérletet. Ezért kimentünk még egyszer és csináltam még egy tesztet. Ezúttal három töltényt táraztam be, riasztó-CS-pepper sorrendben. Kimértünk és kijelöltünk két métert a hóban. A riasztóval derékmagasságból függőlegesen felfelé lőttem egyet és a felhő 3-4 másodperc alatt lassan ellebegett északkelet felé. Beálltunk úgy, hogy a fejem és a pisztoly között volt a két méter, és pont felém fújt a szél. Ágira ráparancsoltam, hogy a szemem közé célozzon. Figyeltem is közben a csövet, pont szembenézett velem. Azután lőtt kb. 1 másodperc időközzel. Mindkét lövésnél éreztem az arcomon és a szemüvegemen hogy valami apró becsapódik, mint flexszel vágáskor a vasreszelék, csak nem égetett annyira. Nyugodtan lélegeztem és elindultam feléje. Kicsit büdös volt a levegő, volt egy rövid kaparó érzés a torkomban, kettőt köhögtem de ezzel már túl is voltam a dolgon. Az persze lehet, hogy a szemüvegem a jelenség kulcsa, mert a direkten becsapódó részecskéket elhárította, bár a gáz abszolút be tudott menni mögé és ennek ellenére nem csípte a szememet. Utána még egy ideig enyhe csípést éreztem az arcomon, mint egy jó paprikás pörkölt után a számban, de nem volt kellemetlen, inkább csak bizsergett. Mondjuk az igaz, hogy az erős paprikás ételeket jól bírom.

Holnap megismételjük a kísérletet 4 lövéssel és felveszem videóra is, bár valószínűleg csak annyi lesz látható rajta, hogy szembenézek a pisztolycsővel, majd átballagok egy fehér izén és köhintek kettőt, mint aki szándéka ellenére a női napozóba tévedt. De ezt nem tervezem közzétenni a neten, legfeljebb csak a hitetlenkedő topiktársak nézhetik meg némi töltény ellenében - mert ennyi kísérlethez már szponzorokra is szükségem lesz... Az mindenesetre biztos, hogy nagyon egyéni az, hogy ki mennyire érzékeny a könnygázra és társaira, vagyis gázpisztoly használata után már csak ezért is tanácsos azonnal elsietni a helyszínről, mert egy rezisztensebb támadó simán utánunk jöhet.

Reggel egyébként megint hó esett, bár aztán egész nap szépen olvadozott. A házunkat lefényképeztem a szomszéd üres telek irányából is, innen nem nagyon készítettem róla eddig fotókat. A farakásokat most utoljára láthatjuk ilyen szépen végighúzódni az északi falon, mert lassan kezd elfogyni a teraszra felhalmozott fa, be fogok hordani egy adaggal a házba és újra feltöltöm a teraszon lévő átmeneti tárolót is.

A nagy tó felől nézve a ház a szokásos képét mutatja, csak most kipróbáltam egy olyan beállítást, amikor nem látszik olyan nagynak és végtelennek a tó. A tavat egyébként most rendszeresen töltöm, a vízaknába lelógatott locsolócső segítségével. Szépen működik a rendszer, és a csőbe sem fagy bele a víz. Az igazi persze valami föld alatt húzódó vízvezeték lenne, a végén szabad kifolyással és víztelenítési lehetőséggel, akkor nem kellene mindig lemásznom az aknába megnyitni és elzárni a csapot. A locsolócsövet nem merem nyomás alatt hagyni és fent elzárni, mert ha nem bírja és elreped, akkor megint kirántja a szivattyú az összes vizet a kútból.

Elsétáltam a patakhoz is, a szokott képét mutatja most is. Viszont most, hogy nincsenek lombok, hirtelen tudatosult bennem, hogy nem is olyan kicsi a teleknek az a része, amit a hátsó kerítésünkkel leválasztottunk. Komoly méretű a félsziget, simán elférne itt valami kerti építmény. Csak azt nem tudom, mikor használnánk, mert amint elég meleg lenne hozzá az idő, megjelennek a szúnyogok is - és maradnak is addig, amíg el nem jönnek az őszi hidegek...

Mai utolsó fotónk Krampuszkát ábrázolja, amint éppen üget utánam a terasz kövén és menet közben megnyalintja a szája szélét. Aranyos kis manó, csak akkor mer kimenni, ha sötét van vagy ha én is kint vagyok, de akkor üget utánam, mint egy kis kutya. Apropó, kutya: amikor mentünk ki lövöldözni, a macskákat jobbnak láttuk bent tartani. Tappancs ezt még nem tudta és indult volna ki, mire Ágicza rászólt, hogy üljön le. És leült! Esküszöm, mint egy kutya, szabályosan leült és nézett ránk, hogy így gondoltuk-e.

Ágicza, 2005. 12. 01., csütörtök #

Lusta, láblógatós nap volt a mai, és azon kívül, hogy elmentem a reggeli napsütésben a még deres és jeges erdőbe futni, ami most már naponta előfordul, tulajdonképpen semmi izgalmas nem történt. Délelőtt jöttek Andráshoz tárgyalni, én meg lefotóztam a frissen kinyílt hibiszkuszvirágokat:

Ha valaki nem tudná, mostanában votl a Potter 4 mozipremierje, a kritika szerint nem sikerült ezt sem elrontani, igaz, ez csak akkor derül ki biztosan, ha már meg is néztük... remélem, mihamarabb.

Nekiálltam a felülvilágítónak is, legalább tudjam, mi fér el rá és milyen arányokkal számoljak, még egy-két nap és ezt is lehet kivágni, úgyhogy megint néhány napig a csiszológép zaját lehet majd hallgatni lentről!