Maestro, 2005. 10. 31., hétfő #

Na, ez szép reggel volt... A szomszédunk jött át szólni, és ahogy kimentem elé a teraszra, már rögtön láttam is a bajt: a kerítés mellett létesített csodálatos vízvételezési szerkezetemből dől a víz mindenfelé. Szaladtam a vízaknába elzárni a vizet, aztán megszemléltem a csapkomplexumot. Az történt, hogy az éjjel kicsit erősebben fagyott, és a plexi szűrőház szétrepedt. Egyben maradt, de a víznyomás 1-2 mm-es réseket feszített ki magának és valószínűleg hajnal óta, órákon át teljes erővel ömlött a víz.

Az árok szépen elvezette, de a kútnak rohadtul nem tett jót ez a folyamatos csúcsra járatás: a víz erősen fehéres jellegű volt a benne lévő iszaptól, és a vízaknában erős csobogás hallatszott a kútból. Ezek szerint alaposan lement a vízszint. Annyira nem, hogy az üresjárati nyomáskapcsoló kioldjon, de a kútba befolyó vizet most először hallottam csobogni, és a megnövekedett áramlás hozta magával az iszapot is. Kicsit hagytam pihenni a kutat, amíg meg nem szűnt a csobogás, aztán próbaképpen beindítottam. A víz ugyanolyan zavaros maradt, de aztán láttam, hogy a kútból már tiszta víz jön, csak a hidrofor teljes tartalmának csak 2/3-a cserélődik ki egy ciklusban, ezért jött onnan még mindig a trutyis víz. Erre leengedtem teljesen a hidrofort, a végén pár liter sötét iszap is kijött belőle. Néhányszor kimostam, aztán újra feltöltöttem és légtelenítettem. Innen már újra tiszta víz ment a házba, csak persze megjelent a hirtelen megnövekedett vízfogyasztás kísérőjelensége, a lebegő barna izék a vízben, amik jó hamar eltömik a szűrőt, ezért ma még kétszer le kellett másznom a mélybe szűrőt mosni, mire elfogytak, de komolyabb baj nem történt.

Erről jut eszembe, beszélnem kellene a vízszerelőnkkel is, hogy jöjjön el megcsinálni az aknát, mert az én átmenetinek szánt barkácsolásom eredményeképpen jelenleg sem a szűrőt nem lehet visszamosni az aknában (csak szétszedve és vízsugárral elmosva), sem a kerti csapot vízteleníteni (csak egy dugó kitekerésével).

Ágicza folytatta az ültetést, én pedig lassan fellapozom az Arany Oldalakat, mert halálra szégyellném magam, ha ezen a télen is mindenféle hungarocellekkel lenne betömve a bejárati ajtó két ablaknyílása... Mert egyfelől nagyon örülök, hogy az én kis asszonykám ilyen lelkesen csinálja a kertet, de ha néha mondjuk főzne valamit, netán leülne rajzolni is, meg tiffanyzni, meg... de a kert fontos és sürgős, be kell látnunk. Milyen jó is volt a Szőnyi utcában az 50 négyzetméteres kert!

Maestro, 2005. 10. 30., vasárnap #

Ez a fotó akár egy meghitt szerelmi kapcsolat kiteljesedését is ábrázolhatná, a dolog szépséghibája csak az, hogy mindkét kutya fiú... A szomszéd kutyája megint tüzel, és ezért persze a házban tartják és csak pórázon viszik sétálni. De 3-4 kankutya mindig ott lebzsel azért a ház körül, és ha már nagyon nem bírnak magukkal, a képen látható pozícióba tömörülnek. A mi kertünket békén hagyják, a macskák sem érdeklik őket - csak a csajra hajtanak :-)

Délelőtt, megcsináltam az árkot a ház előtt és a déli oldalon, szinte teljesen elkészült az árokkal. Jó 10 centivel mélyebb a ház előtti árok, és sokkal nyugodtabban nézünk a tél elébe. Most 10-12 centivel a szigetelés szintje alatt van az árok alja, és ahogy a próbalocsolás során láthattuk, a ház előtti - legveszélyesebb - helyről gyorsan elvezeti a vizet, ami két oldalt folyik végig a ház mellett idén már nem a falakat fogja alattomban áztatni.

Ágicza napok óta tulipánhagymákat ültet, kis kosarakba pakolja őket és ha jól sejtem, ezen a télen is növényházunk lesz majd nappali helyett. Arról sikerült lebeszélnem, hogy a fű közepébe telepítse a virágokat, mert aztán csak kerülgetjük őket fűnyírás közben. Pénteken egyébként végre elment orvoshoz, kapott egy vagon gyógyszert és most talán végre rendbe fog jönni. És akkor talán lesz ideje megcsinálni végre a Tiffany-üveget is a bejárati ajtóba...

Elsétáltam a falu felé, mert legutóbb hazafelé autózva feltűnt, hogy mennyivel ütősebb lett a házunk a pergolával. Mintha nőtt volna az össztömege, és kerekebb egész így a ház. Nem véletlenül terveztük ide anno folyamatosan hol télikertet, hol pergolát, egyszerűen kellett valami erre az oldalra.

Délután látogatóink voltak, Márti néni jött el a lányával megnézni, milyen házat is hoztunk össze itt. Már régóta tervezték ezt a látogatást, de ha jól emlékszem, legutóbb akkor látta a házunkat, amikor még szinte ki sem látszott a földből. Átbeszélgettük a délutánt, nagyon jólesett egy kis kikapcsolódás. És Márti néni megígérte, hogy legközelebb, ha kicsit több ideje lesz, süt nekünk valami finom süteményt! Amíg nekünk nincsen sütőnk, addig ez a felajánlás a hosszú távú túlélésemet biztosítja :-)

Ma nagyszabású filterkészítést is folytattam, a célom olyan trükkös szűrési feltételek megírása volt, amiken minél több spam fennakad és az is, ami a SpamAssassin alapbeállításaival nem - ugyanakkor az igazi leveleket nem bántják. Ez igazán nekem való feladat volt: átnéztem egy nagy halom reklámlevelet, amik az alapbeállítású szűrésen átjutottak, és végül is 4-5 szabályt írtam (az igaz, hogy jó trükköseket, Perl regexp formában), amik gyakorlatilag minden eddigi rést betömtek a rendszeren. Persze, mindig kitalálnak valami újabb trükköt, de mostantól nem napi bosszankodás van a sok és drágán letölthető szemét miatt, hanem hetente egyszer egy kis logikai játszadozás az újabb szűrési feltételek kitörpölésével :-)

Építési napló, 2005. 10. 30., vasárnap #

14 fok, borús idő. Ház előtti vízelvezető árkok kimélyítése .

Maestro, 2005. 10. 29., szombat #

Délelőtt, ahogy ígérte, ellátogatott hozzánk a statikus barátunk, a ház és kapcsolt részeinek statikus tervezője. Megnézte a kerti pergolát és megbeszéltük a lehetséges merevítési módokat. Ezek valamiféle könyökök lehetnek, vagy pedig a pergola mögötti domb oldalába vert akác cölöpökhöz rögzített acél zártszelvények, amik eltűnnének majd a növényzet között. De komolyan felmerült az a lehetőség is, amit korábban gondoltunk, mármint hogy megnézzük, mennyire lesz stabil az andráskeresztek felrakása után, és majd aszerint szerelünk fel plusz merevítéseket.

Nézegettem az év eleji ázásnyomokat, mindegyiknél teljesen száraz a fal. Ez azt jelenti, hogy akkor tényleg nem a vízvezeték szivárog a padlóban, hanem kívülről folyt be a víz az olvadáskor. Abban maradtunk Ágival, hogy a földszintet ennek ellenére még nem festjük ki színesre, hanem most csak fehérrel festjük újra az ázott részeket és ha ezt a telet gond nélkül kibírja, akkor mehet az antikolás. Jobb biztosra mennünk, mert az antikolt festést nem lehet olyan könnyen javítani. A tetőteret viszont tulajdonképpen ki is festhetnénk, inkább csak az elszánás hiányzik hozzá, meg én azt a bútorcsere idejére gondoltam időzíteni. Ágicza viszont másként gondolja, neki nem élet az élet színek nélkül, ezért ha lesz rá ideje, kifestheti akár még az idén is. Az irodánkat is úgy antikolta le, hogy egyetlen darab újságpapírral védte a szőnyegpadlót, szóval még csak nem is fog túl nagy felfordulást jelenteni az egész festési akció.

Délután kisebb erdei túrára indultunk, ezúttal Nagymaros irányába indultunk el a hegyen át. Ez az erdőrész egy kicsit ritkásabb bükkös, de megszakítás nélkül, több kilométeren át ugyanolyan folytonos, nincsenek tisztások meg rétek. Egyszer csak találtunk a földön egy fatörzset, amibe egy nagy fehér téglatestet applikáltak bele. Nem nyaltuk meg, de a nem messze tőle emelkedő magaslesből kikövetkeztettük, hogy sót raktak ki a vadaknak. A magasles egyébként is figyelemre méltó volt, mert életemben először láttam olyan magaslest, amire nem csak fel lehet menni az egyik oldalon és kész. Ennek ugyanis volt egy terasza is a létrával ellentétes felén, amire ki lehetett lépni. Még hozzá fedett terasz!

Készítettem egy panorámafotót is az erdőről. Annyira nem volt semmi látnivaló a körben álló fákon kívül, hogy az már látványos volt. Itt fotóztam le egy égbe nyúló fát is. Több ilyen is volt arrafelé, de ennek a törzse szép spirálban görbült, így nem lett unalmas a fotó:

Már alkonyodott, és a nap egyre vörösebb fénnyel sütött át a lombokon. Az sem volt utolsó látvány, de mégis egy egyszerű gomba tetszett meg a legjobban, ami szinte azonos színű volt a falevekkel ebben a megvilágításban:

Lassan hazafelé indultunk, szerencsére itt már végig lejtett az út, még a gravitáció is hazafelé húzott minket. Nagyon jólesett ez a kis túra ebben a napos, nyári időben. Egyedül csak azt nem értem, hogy hol maradt a turisták hétvégén megszokott hosszú, tömött sora, amit máskor mindig látunk az ablakból. Az biztos, hogy ha én városlakó lennék, nem hagytam volna ki egy ilyen napot - ki tudja, lesz-e még ilyen szép kirándulóidő ebben az évben?

Elhatároztam, hogy jövő év elejétől belekezdek egy újabb projektbe, amit már régóta fontolgattam: egy éven át, minden hónapban le fogok fényképezni néhány jól kiválasztott témát Zebegényben ill. a házunkon. Havonta esetleg több alkalommal is fogok fotózni, mindig ugyanarról a helyről és ugyanabba az irányba tekintve. A végeredmény, reményeim szerint, néhány ütős kis sorozat lesz, amikből aztán akár valami zebegényi naptárat is ki lehetne adni, vagy valami ilyesmit.

Ha már így sétálgattunk, megnéztük a patakot is a telek végében. Olyan furcsa, hogy amíg nem kezdtük meg az építkezést, addig a patakparti rész jelentette igazán a telket, mindig oda mentünk és ott tervezgettük a jövőt. Aztán jött az építkezés, most nyáron meg a szúnyoginvázió, idén voltaképpen most először mászkáltunk kicsit többet is ezen a részén a telkünknek. Persze, a növényzetet is rendbe kéne tenni egy kicsit, aztán valamikor majd tényleg összeütünk itt is valami kis kalyibát, ahogy azt annak idején elhatároztuk.

Otthon még egy harci feladat várt ránk: valamelyik macska eredeti akart lenni és nem a nappali kövére hányt, még csak nem is a tetőtéri szőnyegpadlóra, hanem a déli kerek ablak kávájára, ahol csak létrán tudtuk megközelíteni és eltávolítani a produktumot. Egy másik, kevésbé kreatív társa megelégedett a hálószoba szőnyegével is, Ágicza viszont majdnem kidobta az egész társulatot, annyira elege lett belőlük mára.

Maestro, 2005. 10. 28., péntek #

Visszaraktuk a déli teraszra a kerti bútorokat, és hosszú hetek óta először megint a szokott helyünkön üldögélve reggelizhettünk. Még délelőtt felkerekedtem, volt pár fontos elintézni valóm. Elsősorban Nagymarosra mentem, és vettem 5-6 darabot abból a nagyon finom tömzsi sóskifliből, amit nemrég fedeztünk fel. Aztán Szobra mentem, befizetni egy kis pénzt a számlámra, hogy tudjam miből átutalni az akác faanyag árát. Úgy látszik, ha péntek, akkor áramszünet, mert az OTP zárva volt, legközelebbi fiókok Vámosmikolán és Vácon, de nyitva tartást nem írtak, nehogy el tudjam dönteni, érdemes-e fél 12-kor nekiállni egy kis Ipoly-menti túrának.

Azután kombinálni kezdtem: az nem lehet, hogy csak áramszünet van meg ótépétlenség, annak okának is kell lennie, mégpedig nagy valószínűséggel egy emelőkosaras autó részvételével, mert az áram ott az oszlopok tetején tanyázik fent. Nekem pedig éppen egy ilyen kocsi kellene egy félórára, amíg lefotózom a házunkat. És hamar kellene, mert most már vannak pergolák, és még szép napos idő van.

Hamarosan meg is találtam a villanyszerelőket, mellettük a kosaras kocsi, de annyira feszített volt az időrendjük, hogy nem tudták vállalni a kitérőt Zebegénybe. Pedig valahogy így kell majd megoldanom, mert a kocsi csak ötezer forint egy órára, de ha Pestről kell kijönnie csak az én kedvemért, akkor lassan már olcsóbb a légifotózás... Hazafelé menet talán be tudott volna ugrani hozzánk is, de este már nem lett volna sok értelme fotózni. Viszont átküldtek egy kollégájukhoz, aki két utcával arrébb ténykedik, ráadásul annak a kocsinak 20 méteres az emelési magassága.

Odaballagtam, de sajnos éppen valami fehérgalléros öregúr irányította ott a munkákat, és hallani sem akart az emelőkocsi alternatív hasznosításáról. Hát, ezt roppantul sajnáltam, mert ez a kocsi pont jó lett volna, ha jól látom, legalább 20 méterre emel - próbáltam hozzáértőnek tűnni, de hasztalanul. Egy öreg szaki jóindulatúan odasúgta nekem, hogy jöjjek vissza, ha a főnök elment, a sofőrrel lehet beszélni. Hát persze, a sofőrökkel mindig lehet beszélni :-) De a főnök csak nem akart elmenni, nekem viszont elfogyott a sóskiflim, muszáj volt hazaindulnom utánpótlásért. Így történt hát, hogy nem készültek kvázi-légifotók a házikónkról...

Délután aztán nekiálltam a weboldalunk frissítésének, és éjjelre el is készültem vele. Nem hiába telt el öt hónap a legutóbbi update óta, ez most egy igazi monstre frissítés, 11 új látványtervvel!

Maestro, 2005. 10. 27., csütörtök #

El sem hiszem: az ikladi fatelepen van akác a deszkánál vastagabb méretben is, és le tudják vágni az általam kért méretre is. Telefonon meg is rendeltem a hét szál fát, a számlát elfaxolták és majd holnap átutalom nekik az árát. Köbméterre vetítve a legjobb tölgyfa árában jött ki, de azt hiszem, nem vagyok abban a helyzetben, hogy nagyon válogassak. Szerencsére olyan kevés kell belőle, hogy nem egészen 14 ezer forintból kijön az egész.

Az ácsok ma végeztek a csomólemezek felcsavarozásával, és ezzel a faszerkezet munkáival is. Már csak az andráskereszt merevítések elkészítése van hátra, ezekhez most csak kifúrták az oszlopokat, de majd akkor csinálják meg, amikor megint lesz egy kis szabad idejük. Annyit mindenesetre lefixáltam velük, hogy a többi munkát úgy osztják be, ahogy akarják, de az akácokat amint meghoztam, le kell csavarozni, mert különben elgörbülnek és aztán nézhetjük a stéget. Ha 12-es dübelek fogják a vasbetonhoz, akkor legalább is kisebb lesz az utólagos mozgás.

Kezdtem már unni, hogy a pergola csak kívülről fotózható le egyben, ezért feltettem a fényképezőgépre a halszemoptikát és készítettem így is néhány felvételt:

Szóltam a statikusnak is, hogy ne fáradjon tovább az akác utáni járkálással, sikerült találnom. Mondjuk, ha előbb szól, hogy ilyen lassan fog menni a dolog, hamarabb kezdek el máshol keresni... Ő is érezhetett ebből valamit, mert kárpótlásul - vagy örömében, hogy mégsem kell fél napot a világ végén fatelepeken töltenie - felkínált egy üveg bort. Sajnos, alkoholt továbbra sem ihatok, ezért inkább egy helyszíni szemlét kértem tőle, mégis csak jó lenne, ha ránézne a pergoláinkra, főleg a kerti példány merevítése miatt. Szombaton délelőtt jön majd valamikor.

Lassan már jelentkezhetne az üveges is, hogy bekerüljön a helyére az igazán jól hőszigetelő üveg a fürdőszobában. Közben megbeszéltük Ágival, hogy a beltéri ajtón marad a homokfúvott üveg, úgyhogy ha jönnek a fürdő ablakát megcsinálni, itt is beüthetik teljesen a szögeket az üveget leszorító lécekbe, nem kerül be később Tiffany-üveg. És ha már itt vannak, felszegezhetik a ragasztott osztókat is, mert a meglehetősen takarékos kézzel mért két oldalas ragasztószalag már két léc alatt is elengedte magát. Még jó, hogy a hálószoba felőli oldalon és a tetőtérből nem látszik.

A nagy tó vize teljesen letisztult, végig lelátni a fenékig. Azóta is azzal ugratom Ágiczát, hogy ugye nem kellett leengedni a tavat, kitisztult magától is... Persze, ősszel amúgy is átlátszóbb lesz a víz, de már a nyáron is sokkal szebb volt, mint egy évvel azelőtt.

Építési napló, 2005. 10. 27., csütörtök #

23 fok, napos idő. Pergolák acél csomólemezeinek felcsavarozása, kerti pergola gerendavégeinek levágása .

Maestro, 2005. 10. 26., szerda #

Ma látványos változáson ment át a kerti pergola, a helyükre kerültek az utolsó vízszintes gerendák is. Az erősítő csomólemezek még nincsenek felrakva, de ettől függetlenül nyugodtan lehet mászkálni a gerendákon:

Ennél a pergolánál - ellentétben a teraszon lévővel - két gerenda is került egy kiváltóra, ma ezeket vésték be a helyükre. Az illesztési hézagokat, illetve a fába süllyedt csavarfejek gödreit kinyomták szilikonnal is. Már csak arra kellene kitalálni valami technikát, hogy a növények drótjait úgy tudjuk felerősíteni a gerendákra, hogy attól még szükség esetén végig lehessen lépkedni a szerkezeten.

Nagyon szép nyári idő van, ragyogó napsütés meg minden, és közben a környék lassan kezd őszi színeket ölteni. A kedvenc világos lombú fám persze ebben is az élen jár, már teljesen sárga, míg a többiek még csak most próbálkoznak ezzel, több-kevesebb sikerrel.

A terasz pergoláján végre a helyére tették a kis függőleges oszlopot is, ami nem annyira teherhordó elem, inkább a faszerkezetek egymáshoz és a kőfalhoz való rögzítése a szerepe. A képen éppen a kőfalba dübelezett menetes szárak furatát készítik, két oldalról vigyázva a merőleges irány megtartását:

A helyükre kerültek a csomólemezek is, bár nem mindenütt, nem volt ugyanis olyan hosszú fémfúrójuk, amivel a gerendákon általbökve ki tudták volna fúrni a másik oldali lemezt is. Javasoltam, hogy tán vegyék ki a kis oszlopot lemezestül, mert akkor ki lehetne fúrni rövidebb fúróval is, de a kőfalhoz már jó erősen odacsavarozták, nem akarták megbontani. Végül fogták a kisflexet és egy fafúró szárat, és átalakították a végét fémfúró jellegűvé. Azért csak csökkent értékű fúró lett belőle, nagyon melegedett, ezért minden fúrás között negyed óra szünetet tartottak, addig csavaroztak és más apró munkákkal múlatták az időt. Nem is lettek vele teljesen készen, az alsó gerendák lemezei holnapra maradtak.

Aztán elterveztem a ház előtti árok kimélyítését. Voltaképpen már most is elég jó a rendszer, de ezen a télen nem szeretnék semmit sem a véletlenre bízni. A falak alja nyár végére már teljesen kiszáradt, lassan lehet majd festeni a házat, nem szeretném, ha a szép napsárga antikolt festés is felázna.

Még kedden találtam a neten néhány környékbeli fatelepet, akik foglalkoznak fűrészelt akáccal is. Ma körbetelefonáltam őket, de csak kerítéshez való, szélezetlen colos deszkát tartanak, mást nem. Az egyik helyen viszont ismertek egy fatelepet Ikladon (Aszód mellett), akiket aztán név alapján megtaláltam az interneten, de már csak az éjjeliőrrel tudtam beszélni.

Ágicza még mindig beteg, de orvoshoz menni nem hajlandó, mert szerinte már jól van. Csak éppen ő tud alvás közben is köhögni, én meg nem tudok a köhögés közepette aludni. Csak nappal valamicskét, amíg kint van a kertben...

Építési napló, 2005. 10. 26., szerda #

21 fok, napos idő. Kerti pergola vízszintes gerendáinak felrakása, faszerekezetek lazúrozása, terasz pergola acél csomólemezeinek felrakása, acél elemek mázolása .

Maestro, 2005. 10. 25., kedd #

Ma nagy visszatekintést tartottam a korábbi munkáimmal kapcsolatban, összeírtam magamnak a régi megbízóink telefonszámait és egész úton Budapest felé telefonálgattam. Rájöttem ugyanis, hogy nem állapot ez a mostani, amikor is tele van a weboldalunk számítógépes látványtervekkel, megépült házam pedig van kábé három, mintha valami zöldfülű pályakezdő lennék. Az ok persze egyszerű: megtervezek egy házat, ennek a félidejében már kiteszem a webre a látványterveket. Aztán fél-egy éven belül belekezdenek az építkezésbe, egy-két év alatt fel is építik és be is költöznek. De még további 2-3-4 év, mire be is vakolják, elkészítik a kerítést is, növények és fű kerül a kertbe - vagyis amíg fotózható lesz. Ezért úgy döntöttem, az épülő munkáim bemutatásánál lesz egy újabb aloldal is a számítógépes látványtervek mellett, ahol egy építési fotó lesz. Nem teljes körbefotózás, mert egy félkész ház annyira azért nem érdekes egy átlag internetes látogatónknak, de egy-egy fotó minden munkáról már demonstrálná, hogy meg is épülnek a házaink-lakásaink, csak éppen az anyagi lehetőségek függvényében. Voltaképpen a mi házunk sem kivétel ez alól, hiszen már tavaly december óta benn lakunk, de most készülnek a pergolák, alakul még a kert, és még csak ezután jön majd a belső lépcső, a parketta és a végleges konyhabútor.

Mivel megint a XX. kerületben akadt dolgunk és most volt nálam fényképezőgép is, ezúttal már meg is álltunk a Mézes utcai háznál. Előtte azért becsöngettem, bár telefonon egész délelőtt hiába kerestem őket. Ez sem ment zökkenőmentesen, mert beragadt a csengőgomb, és - amint hamarosan megtudtam - éppen a gyerekeket próbálták meg lefektetni... De a lényeg, hogy bent is körülnézhettünk. És érdemes volt, mert igazán szépen befejezték a belső tereket is, különösen a félkörös lépcsőházamat a 'parancsnoki híddal', és - új házaknál ritka módon - a kertet is szépen megcsinálták. Persze mindenütt csak pici növények voltak, de látszott rajta a megtervezettség és összességében is már kertnek nézett ki. Persze, az igazi nagy fotózást jövő tavaszra beszéltük meg, de azért már most is bőven a fotózható kategóriába esett a ház. Bent csak keveset fényképeztem, mert aludtak a picik, de a ház külső oldalait és a kerítést már módszeresen körbefotóztam:

Utcai kép: a régi omladozó kis házból csak annyi maradt, amennyiből a kerítést felhúzták. Belső kép: a körlépcső valóban a ház középpontja, balra a fürdőszoba üvegtégla ablaka, jobbra körben a szobaajtók.

Bevallom, kicsit tartottam attól, hogy ennyi régi építtetőt így egyszerre meginterjúvoljak, de felesleges volt aggódnom. A legtöbbről azért nem hallottunk idáig, mert még épül a ház, és messze van még, amíg elkészül, de azért pár fotót ígértek addig is. Más munkák elkészültek, úgyhogy a következő hónapban megyek fotózni is pár helyre. Egy lakást eladtak, de arról még majdnem kész állapotában csináltam fotókat, azok ezennel előléptek végleges fotókká. Mindenkit megkérdeztem, mit csinálna esetleg másképp, ill. mit változtatott esetleg önhatalmúlag a terven. Nagy megkönnyebbülésemre a módosítások általában kimerültek egy ajtó vagy a mosdópult arrébb helyezésében, de a házak alapvetően jók és használhatóak. Persze, ezt eddig is tudtam, de azért jólesett hallani :-)

Építési napló, 2005. 10. 25., kedd #

18 fok, napos idő. Kerti pergola oszlopainak utólagos lazúrozása .

Ágicza, 2005. 10. 24., hétfő #

Ma is inkább a munka könnyebbik végét fogtam meg, és megpróbáltam reggel leszédülés nélkül letámolyogni a létrán és reggelit csinálni a bevetésre (értsd: házfelmérésre) készülő Andrásnak. Ma valahogy nem akartam vele tartani: nem szívesen ácsorogtam volna a külső méréseknél kint a szélben és főként nem akartam kisgyerekes családba influenzát vinni, úgyhogy inkább kivontam magam a forgalomból és zsebkendőt lobogtatva (=trombitálva) útjára bocsátottam az uramat.

Itthon is csak munka várt, de legalább a rózsatövek nem fogékonyak erre a vírusra, úgyhogy bátran fogtam fülön a vödröt, ásót, talicskát, és három pulóverben nekiálltam ültetni - már nagyon ideje volt. A napsütés csak javított a kedélyeken és a munkamorálon, mert sötétedésig csak két konténeres tő maradt a teraszon, amik még keresik a helyüket. A ház előtti földkupacból is fogyott tegnap óta néhány talicskányi, és már az én lelkemre sem nehezedik a sok-sok vízben álló rózsatő látványa. A legnehezebb nem is az ültetés, az már-már rutinszerűen megy, hanem a különféle színek összekombinálása egy-egy ágyáson belül úgy, hogy még csak halványan körvonalazódik, milyen más növényekkel kell majd jól mutatniuk. Az már biztos, hogy a pergola mögötti traktust fehér-pirosban és lila-narancsban fogom tartani, a kontrasztszínekkel még csak az ilyen, kevésbé szem előtt levő helyeken merek játszani.

Az ácsok csak holnap reggelre várhatóak. Talán holnap már be is fejezik a kerti pergola faszerkezetét - estére meglátjuk, ugyanis holnap már nem úszom meg a városba menetelt, bármennyire is szeretném: muszáj lesz elmenni az orvoshoz, mert amikor már András megjegyzi, hogy 'Imádom az Ági hangját!' (félreértés ne essék, Bárdos Deák Ágnesről van szó!;-) - szóval akkor már itt a vég és hangom sem maradt...

Maestro, 2005. 10. 23., vasárnap #

Úgy látszik, a cinke kirepült a tetőből, mert nem hallottuk többet a kaparászását. Nagyon remélem, hogy nem pusztult el, mert elég macerás lenne kihalászni onnan... Visszaraktam a deszkát, de a létrát még ott hagytam a falnak támasztva, hátha még szükség lesz rá.

Persze, a szürke macskák egyből megtalálták és Tappancs egyszer csak benézett a déli ablakon. Ott flangált a gerendák tetején, amíg Ági fel nem mászott a létrára és le nem szedte, mert leugrani már nem mert.

Aztán Nyafika következett, ő a központi részt ideiglenesen megtámasztó vékony akáctörzsön mászott fel, aztán csak ült az ablakban és nyivákolt, hogy engedjük be. Ágicza hiába ment ki szólongatni, attól nem jött meg a kedve a leugráshoz. De amint kinyitott egy konzervet, másodpercek alatt lent termett és felsorakozott a vacsorához :-)

Ma is pihentem és a blogot írtam, mert szép elmaradást gyűjtöttem össze az elmúlt napok intenzív tervfeldolgozása közben. Estefelé megkérdeztem Ágiczát, hogy legalább egy határidőt mondjon nekem, mikor fogja megcsinálni a makulatúrázást azon a három kötődobozon. Erre felkapta a vizet, és demonstratívan nekiállt felvágni a makulatúrapapír-tekercset.

Miután ilyen hirtelen rájöttem a női lélek egy újabb működési mechanizmusára, már nagyon könnyű dolgom volt. Biztosítottam arról, hogy nem azt várom, hogy most azonnal, betegen nekiálljon ragasztgatni - csak mondja meg, mikorra fogja megcsinálni. Mert úgysem hat meg senkit ez a mártírkodás. Ezután már biztos lehettem benne, hogy még ma meglesz az egésszel. Úgy is lett - de azt hittem, eldobom a hajam: az a munka, amit lassan már egy éve halogat, amiről már órákban mérhető idejű vitákat folytattunk, 5 azaz ÖT kibaszott perc alatt készen volt!!! Infarktusban történő elhalálozásom várható időpontját a fenti események hatására egy évvel közelebb hoztam. Plusz lesz még egy kis vakolási és festési munka is, ahol kínomban a falat kapartam... :-(

De ha már belelendültünk, megkérdeztem Ágiczától, mikor hirdetjük meg a Tiffany-készítő felszerelést, hiszen vadiúj és biztos jó ára lenne. Mondanom sem kell, hogy másik 5 perc alatt kinyomtatta a madárka rajzát (ez is kb. egy éves projekt volt), kitalálta azt is, mi legyen a holddal (átkerül a felső üvegre, mert a madárka mellett túl zsúfolt lenne a minta) és kinyomtatta az egészet. És szerintem 2-3 nap alatt készen is lesz az üveggel. De csak jöjjön ezek után nekem bárki a szép szó hatalmával, ki fogom kacagni...

Építési napló, 2005. 10. 23., vasárnap #

19 fok, napos idő. Növénytelepítés, elektromos kötődobozok beragasztása makulatúrapapírral .

Maestro, 2005. 10. 22., szombat #

Ha az emberek és macskák nem is háborgattak, azért nem maradtunk ébresztés nélkül. Valami furcsa kopogó hang hallatszott a tetőből, a déli oromfal irányából. Fogtam a kislétrát, és felmásztam az ereszhez a fürdőszoba ablaka melletti sarokban. Benéztem, és tőlem egy méterre egy megszeppent képű cinke üldögélt. Valahogy bepréselte magát a tökéletlen állat a madárszalag mellett, de kifelé már nem működött ez az út, ott ült hát búsan és az irreverzibilitás hátrányain merengett.

Nem volt jobb ötletem, lefeszegettem azt a kis fél méteres deszkát, ami elzárta az eresz alját és aztán lent álldogáltam a fel mellett, fényképezőgéppel a kezemben várva a hülyefejű madár megjelenését. Úgy látszik, a bontási zajok beljebb űzték a tetőbe, mert hiába álldogáltam ott, nem jött elő. Kicsit féltem otthagyni, nehogy öt másik öltözzön be nagy hirtelen a nyitva hagyott tetőszerkezetbe, de szép lassan eleredt az eső is, nem állhattam ott tovább.

A nap további részét aktív pihenéssel töltöttem, összeválogattam a képeket a ZeBlog elmúlt heti bejegyzéseihez, ezen kívül ettem és tévét néztem. Még a leginkább intellektuális tevékenységem az volt, amikor elmentem Nagymarosra bevásárolni. Ezúttal Ágicza előfordulásuk szerint szedte sorba a vásárolni valókat, így nem bolyongtam ott órákon át, mint legutóbb, hanem szépen végigmentem a polcok mellett és sorban levettem róluk, ami kellett. Tiszta burzsujnak éreztem magam, ahogy a helyi lakosok két kiflivel a kis kosárkában álldogáltak mellettem, én meg egy rogyásig telerakott bevásárlókocsiba dobáltam a joghurot és a rágógumit. Persze, az nem látszott rajtam, hogy ilyet havonta csak egyszer-kétszer csinálunk...

Kiderült, hogy az asztalosunk egy éve látta utoljára a házunkat, azóta mindig csak telefonon vagy a műhelyükben tárgyaltam vele. Ő még ott tartott, hogy újdonság volt neki a kőburkolat, pedig az november körül már majdnem készen volt. Az ácsot megkértem, hogy próbáljon meg ő is akácot szerezni, mert tényleg kifutunk az időből. Még az is megoldás lehet, ha vágatunk valahol, hiszen nem kell 8x8 centisnél nagyobb keresztmetszet, az is legfeljebb 2 méter hosszban, innentől már csak fűrész kérdése az egész...

Néztem a kerti pergolát, már egész jól néz ki, bár még 2-2 hosszú gerenda hiányzik róla (na meg a növények...):

És újabb cikk jelent meg rólunk, pontosabban a ZeBlogról, ezúttal a www.ujlakaspiac.hu oldalain, bár a szerző ugyanaz, aki már egyszer írt rólunk, még két évvel ezelőtt, az építkezés előtt és a blogírásunk kezdetén.

Maestro, 2005. 10. 21., péntek #

Egész éjjel fent voltam, a tervrajzokkal már korábban végeztem, de a rendereléseket felügyelnem kellett, ezért álmosan böngészgettem a weben, közben MP3-makat hallgattam, hogy azonnal meghalljam, ha netán megint lefagyna a számítógépem. Ágicza a becsukott hálószobaajtó mögött nyugodtan alhatott, csak azzal a dilemmával kellett szembenéznie, hogy a csukott ajtón át nem csak a hang megy át kevésbé, hanem a meleg is...

Reggel 7 óra felé hallottam, hogy megérkeznek az ácsok, lementem üdvözölni őket. Kértem őket, hogy lassan és türelmesen beszéljenek velem, mert semmit nem aludtam az éjszaka. Azt mondták, nem látszik meg rajtam (vagyis lehet, hogy máskor is mindig ilyen elvarázsolt vagyok? :-), de éppen elég volt, hogy én éreztem. Elmeséltem, mit mondott a statikus a szerkezet merevítéséről, és abban maradtunk, hogy az építés után visszatérünk erre a kérdésre. Mára a kerti pergola vízszintes gerendáit tervezték felrakni. Bele is kezdtek, én pedig visszamentem kiírni CD-re az elmúlt napok munkájának eredményét, mert délután már le kellett őket adni.

Tényleg kezdem azt hinni, hogy az ELMŰ szándékosan büntet minket... Pár perccel nyolc óra után a zene elhallgatott, a csendet csak a szünetmentes tápok sípolása és az ELMŰ-ről alkotott véleményemnek kifejtése törte meg. Hát ez nem igaz B+, eljátszották megint ugyanazt, amit a legutóbbi tervleadáskor is, egy remekbe szabott áramszünettel örvendeztettek meg. Eltűnődtem, hogy ha sorba kapcsolom a szünetmentes tápokat, akkor talán a monitorok nélkül ki tudnám még írni a CD-t, de még össze is kellett válogatnom az anyagot, szóval reménytelen volt. Egyikük biciklire pattant és bement a faluba megnézni, mi a bánat van. A boltban persze kint volt a cetli, hogy 8-11 között áramszünet lesz (így jár, aki a hipermarketekbe jár vásárolni és nem a helyi kisboltba).

Mi meg csak néztük egymást, mert egyedül a Stihl fűrész ment áram nélkül, de nekik fúrni és csiszolni kellett volna. Kihoztam az akkus csavarbehajtómat, éppen frissen volt feltöltve, de 10-15 centi fán át nem igazán bírta meghajtani a fúrószárat. Szétszéledtek hát ez embereink, mindenki ment a dolgára azzal, hogy ha majd lesz áram és az eső is eláll (mert hogy az meg rázendített), akkor jönnek megint és folytatják a munkát.

A mobiltelefon szerencsére ment áram nélkül is, nekiálltam hát telefonálni. Az állatorvosnál lemondtam a mai látogatást, mert Tappancs a kinti séták után sokkal jobban lett, nem hányta ki a gyógyszert, vagyis nem kellett neki injekcióban beadni. Azután átraktam hétfőre a mára tervezett felmérést és délutánra a házvásárlás előtti szemlét, a tervátadást eleve délutánra terveztem, az az egy nem változott.

Amíg nem jött meg az áram, ráértem nézelődni a kertben, és az események mellékszálaként végre lefényképeztem azt a pár követ, amiket Ágicza rakott le a tó hídja elé, hogy gördülékenyebb legyen a fellépés:

Aztán már 9 órakor visszajött az áram, összerakhattam végre a terveket és kiírtam a két CD-t. Ágicza vezetett, mert bár elég beteg volt, de azért alapvetően aludt az éjjel, míg engem már csak a kötelességtudat tartott ébren és nem mertem volna autót vezetni, hátha ott alszom el. Próbáltam aludni a kocsiban, csak úgy nehéz egy kicsit, ha teljes erővel a gumiszőnyeget taposom önkéntelenül is, amikor Ági látja az előttünk lévő féklámpáját, de még rágyorsít egy kicsit, aztán satufékkel áll meg mögötte, mert 'szeret sportosan vezetni'. Én meg élni szeretnék még egy kicsit, bár ilyen vezetési stílus mellett úgyis elvisz az infarktus tíz éven belül...

Ismét a XX, kerületbe kellett mennünk, és a térképet nézve hirtelen belém hasított a felismerés, hogy szinte kerülő nélkül elhaladhatunk egyik korábbi munkám, a Mézes utcai családi ház mellett. Egészen meglepődtem, mert nem csak, hogy megépült az elmúlt évben, de egész szép rendezett kert volt mellette, és még a kerítés is olyan lett, mint a terveken. Sajnos, nem volt időnk megállni, csak a kocsi ablakából néztük meg, aztán mentünk tovább. Visszafelé jövet persze megint arra mentünk, és megállapítottuk, hogy teljesen jól néz ki, itt is lenne az ideje egy fotózásnak, mert hiába épült meg már egy csomó munkám, ha még éveken át nem igazán fotogének, mert hiányzik pl. a vakolat vagy a kert. Ez a ház viszont szépen megépült, igazán a weboldalainkra kívánkozik.

Visszafelé menet leadtuk a kalandos sorsú terveinket és az irodából feltöltöttem a weboldalunk frissítését. Még nincs teljesen készen, azaz nem érhető el a rendes menüből, de önmagában egy-egy munka bemutatása már rendben van, és ezt a mostani 25 megát egyszerűbb volt az irodából feltöltenem. Addig is, amíg elkészül a teljes és nyilvános frissítés, itt van egy kis exkluzív előzetes hűséges olvasóinknak:
(elavult linkek törölve - a szerk.)

Hazafelé menet Ágicza annyira tartalékai végére ért, hogy egy fél méteres ide-oda kacsázás után inkább átvettem tőle a kormányt és - bár álmosan és óvatosságból csak 90-nel gurulva - én vezettem hazáig. Ezért jobb nem is lefeküdni egy éjszakába nyúló munka után, az ember a délelőtti fáradtság után egyszer csak átesik a holtponton, és nyer még fél napi tartalékot, ami éppen elég például egy biztonságos hazavezetéshez, ráadásul én az 5 méternél messzebbi forgalmat is szemmel tartom, ezért jobbára csak motorfékkel és sebességváltással fékezek, úgyhogy Ágicza nyugodtan alhatott mellettem. Szegény, csak azért jött be velem ilyen betegen és fáradtan, hogy ne nekem kelljen vezetnem, aztán mégis én fuvaroztam haza :-)

Holnap viszont hét országra szóló alvás következik. A telefonokat kikapcsoltuk, a macskák tálkáját feltöltöttük ropival, vendéget nem várunk - szóval, nyugi lesz.

Építési napló, 2005. 10. 21., péntek #

12 fok, esős idő. Kerti pergola vízszintes gerendáinak felrakása .

Maestro, 2005. 10. 20., csütörtök #

Reggel Ágicza felhívta az asztalosunkat, megdicsérni az ajtókat és megkérdezni, hogy ha vastagabb üveg került a fürdőbe, akkor nem kellene-e levágni annyit a beszorító lécekből, hogy mégse álljanak már ki az ablak síkjából. Csak úgy mellékesen megkérdezte azt is, hogy milyen k-értékű üveget hoztak nekünk a fürdőszobába. Azt mondja, 1,4-es. B+, mondom én. Tudni kell, hogy a házunk többi üvege két rétegű low-E üveg, 1,1-es k értékkel. A fürdőbe a homokfúvott üveget viszont csak átmenetinek szántuk, az sima thermoüveg, k=2,8 (folyt is rajta a lecsapódott víz télen). Azóta ugye eldőlt, hogy nem kerül oda Tiffany, vagyis jó lesz a homokfúvott, de persze nem ez, hanem egy igazán jól szigetelő. Rendeltem tehát egy 3 rétegű low-E üvegezést, hogy az aztán igazán jól szigeteljen és tökéletes legyen. Erre nem kevés pénzért kihoznak egy olyan üvegezést, ami rosszabb a ház többi, két rétegű üvegénél is. Azonnal visszahívtam az asztalost, hogy B+, hát mit beszéltünk meg. Ő úgy emlékezett, hogy nem kértünk low-E üveget, de rákérdezni ugye nem jutott eszébe. Amúgy sem hangzott túl meggyőzően azután, hogy a megbeszélt valódi vésett osztók helyett is ragasztott álosztókat tettek fel a belső ajtóra. Abban maradtunk, hogy ezt az üveget most szépen kiszedik, átmenetileg visszarakják a régit, és az üvegessel megbeszélem a többit. Fel is hívtam, elmondtam neki a helyzetet és a segítségét kértem. Először persze egy új üvegre akart rábeszélni, de azt már igazán túlzásnak tartottam volna, hogy egy harmadik üveget is kifizessek erre az egy ablakra. Végül is abban maradtunk, hogy elviszik hozzá az elcseszett üveget, ő szétszedi és kicseréli a külső üveget low-E anyagra, és levegő helyett nemesgázzal tölti meg, és ez az egész kijön 3-4 ezer forintból. A srácok ki is jöttek ma és kicserélték az üveget, jövő héten valamikor pedig meglesz az új üvegezés is.

Végre elkészült a lakatos a pergola csomólemezeivel, és teljesen korrekt árat kért értük. Most vagy csak egyszerűen visszatért a földre az aknafedlapos sztori tanulságait elemezve, vagy pedig a PR-tanácsadói figyelmeztették, hogy nem okos dolog egyetlen ballépés miatt éveken át negatív kontextusban feltűnni a Duna-kanyar legolvasottabb építkezős blogjában :-) Szóval, a tervek szerint szépen meghajlított és meghegesztett mindent, és persze a gúlapalást tökéletesen illeszkedett a gerendákra - ezzel jelentősen növelve az ácsunk szemében a CAD respektusát.

A terasz pergolája gyakorlatilag már elnyerte a végleges formáját, levágták a kilógó gerendavégeket is, már csak az andráskereszt merevítések hiányoznak, de azokat majd a másik pergolával egyszerre fogják elkészíteni. Szeretjük nézegetni ezt a szerkezetet, abszolút illik a házhoz:

Elsétáltam az útig, megnéztem onnan is a házunkat, hogy mennyit változtatott rajta ez a pergola. Kicsit nagyobbnak látszik most, és valahogy kívánkozott is oda az a tömeg. Nem véletlen, hiszen már a kezdet kezdetén is volt ott valami, hol pergola, hol télikert - valami egyszerűen kellett oda! Aztán, ha majd benövik a növények, még látványosabb lesz.

Ja, és Ágiczával rájöttünk, miért látják a fotókon sokkal kisebbnek a házunkat, mint amilyen a valóságban. A dolog titka az arányokban rejlik. Egyrészt, a házakat kisebb kövekkel szokták burkolni, itt pedig fél méteres kődarabok is előfordulnak a fal alja felé, de a tetején sem ritka a 30-40 centis átmérőjű darab. Másrészt, az átlag házak ablakai 210 centiméter magasan végződnek a padló felett, legfeljebb 240-en. Nálunk ez a méret 254 centi. Mint ahogy a kerek ablakok is 100-150 centi átmérőjűek szoktak lenni más házakon, nálunk pedig 220, ami elsőre nehéz elhinni. Kéne egyszer egy olyan fotó, ahol valaki áll a ház előtt és a tetőtéri ablakban is...

Egyébként azzal kezdtem a napot, hogy elvittem Tappancsot az állatorvoshoz, az elmúlt napokban állandóan hányt - csak ült szomorú képpel a zuhanyozó lábrácsán (valamiért oda szokott menekülni, ha rosszul érzi magát), és időnként kipakolt egy kisrókát a rácsra, Ágicza nagy örömére. Újabb vizsgálat jött hát, amit nem igazán szeretett és kapott valami űrhajóskaja jellegű sűrítményt, amiből egy-két kiskanálnyi elég neki egy napra, és nem tudja kihányni. Megkérdeztem a dokit, nem lehetne-e kiengedni a kertbe szegény macskát, mert szerintem lassan már többet árt neki a bezártság, mint a betegsége. Azt mondta, hogy mivel már nincs láza, menjen ki nyugodtan, egy kis mozgás és a szabad levegő csak jót tesz neki.

Mostanában kicsit szünetelt a növények dömpingje, de ez a hibiszkusz-részlet annyira megtetszett, hogy beraktam róla egy fotót:

A terasz pergolájával egyelőre végeztek, átvonultak a kerti létesítményhez. Most már résen voltam és még idejében szóltam nekik, hogy terítsenek már le egy fóliát oda, ahol majd fűrészelni fognak, és akkor nem kell a végén a fűből összevakarniuk a fűrészport. Ma inkább csak a gépeket és a faanyagot pakolták át oda hátra, és kitűzték (Ági kapáját is felhasználva, ld. az építési napló fotóját) a legyezőszerű kiosztás középpontját. A pergola függőleges oszlopait azért a helyükre tették, de csak úgy álltak a levegőben, majd holnap fogják felrakni az összekötő gerendákat és a főtartókat.

Az ács kifejezte aggályait a szerkezet stabilitásával kapcsolatban. Teljesen igaza volt, annak idején a statikussal is arra jutottunk, hogy amilyen atomstabil a teraszra rakott pergola a maga félkör alakú alaprajzával, annyira kellene még valami merevítés ennek a negyedkör alakú szerkezetnek, mert oldalra természetesen nem mozdulna el, de a tó irányába viszonylag könnyen hajlandó lenne. Abban maradtunk, hogy még egyszer beszélek a statikussal, egyébként pedig előbb építsük meg, és nézzük meg, mit mutat a gyakorlatban. Elméletileg a másik irányban is kell lenni egy kis eredő merevségnek, de az a kivitelezés precízségén múlik, hogy ez érezhető lesz-e és végül is kell-e még valami kiegészítő rögzítés.

Felhívtam a statikust, és ugyanerre a következtetésre jutottunk, vagyis hogy csak ha kell, akkor rakunk be pótlólagos merevítést a szerkezetbe. Legegyszerűbb megoldásként javasolta, hogy acél huzalokkal pányvázzuk ki, mint a rádióadó-tornyokat, de ő maga is érezte, hogy esetünkben nem ez lesz a nyerő megoldás, bármilyen olcsó és hatékony lenne is statikailag... Inkább valami acél könyökök lesznek a központi oszlopnál. Ha mindkét oldalra rakunk belőle, akkor lehetnek laposacélból is, nem rontanának sokat a látványon. Sőt, újabb lehetőséget teremtenének a növényeknek a felkapaszkodásra. Kérdeztem arról is, hogy mi újság az akácokkal, mert lassan kellenének már a tóparti stéghez. Kiderült, hogy Fehérvár környékén nem tudott szerezni, csak valahol Pesten lenne egy hely, de nem tudja, mikor lesz ideje elmenni oda és elhozni a fákat. Bosszantó a dolog, mert tényleg csak néhány darab fáról van szó, de szükség van rájuk és nem nagyon tudunk mást berakni helyettük.

Ágicza végül csak nem bírta és estére ágynak esett. De szerencsére azért a renderelés beállításával elkészült, úgyhogy én azért tudta folytatni a munkát a végleges képek elkészítésével. Ági pedig megpróbálta kialudni magát, hogy holnap legyen elég ereje vezetni, mert én nem sokat fogok aludni mostanában.

Építési napló, 2005. 10. 20., csütörtök #

11 fok, borús idő. Pergola ferde gerendák végeinek levágása, kerti pergola oszlopainak felállítása és összekötő gerendák leszabása , acél kötőelemek mázolása, pergola gerendák utólagos lazúrozása , fürdőszoba üvegezés cseréje .

Maestro, 2005. 10. 19., szerda #

Nagy napra virradtunk ma, meghozták a belső ajtót a tetőtérbe és a borításokat is. A legfőbb elem a hálószoba falára kerülő ajtó-ablak kombináció volt, ami formájában és méretében a kerek ablakainkkal azonos, csak az ajtó része a földig ér. Ezen kívül készült egy-egy borítás a gardróbba vezető falnyílásokra, és kávaborítások a két nagy földszinti tolóajtóra.

Fent kezdték a tetőtérben, először a gardrób ajtónyílásaiba tették fel a burkolatokat. Sokkal jobb így, végre kezd olyan befejezett látványt nyújtani. Már csak azt a néhány elektromos kötődobozt kellene majd valamikor Ágiczának beragasztania egy kis makulatúrapapírral, de az elmúlt majdnem egy évben sajnos nem volt rá ideje. Talán okosabb lenne kihívnom egy festőt - kerül, amibe kerül, de legalább készen lenne...

Aztán folytatták a nagy kerek ajtó-ablak együttessel. Érdekes, tőlük is ugyanazt hallottam ezzel kapcsolatban, mint évekkel ezelőtt, amikor egyedi alakú üvegablakokat vágattam a lakásunk ajtajaira: hogy a műhelyben nem igazán tudták elképzelni, hogy fog ez mutatni, de itt már látják. Ebből csak annyi a tanulság, hogy aki nem tud előre maga elé képzelni valami formabontó dolgot, annak nem is fog eszébe jutni, hogy ilyet csináljon a lakásában. És ezért jó, hogy mi meg el tudjuk képzelni, papíron ill. a képernyőn meg is tudjuk mutatni és ha már készen van, akkor nincs vele semmi gond. De az valóban kicsit hülyén hangzik, hogy 'csináljatok nekem egy ajtót, ami kör alakú és beteríti a fél falat'...

Ellentétben a kerek ablakainkkal, amiket már összeszerelve szállítottak ki, itt külön volt még az ajtó és a két íves ablak, csak a helyükre rakva csavarozták össze őket. Aggódva kérdezték, hogy a gipszkarton fal íves nyílásába hol lehet majd rögzíteni, de én csak előkerestem a tavaly decemberi építési fotókat és megmutattam, pontosan hol milyen tartóborda fut. Az ajtóra felraktam a kilincset, amit még az év elején vettünk meg, az ablakszárnyakra viszont még nem szereztem be kilincset, sem átmenetit, sem véglegeset. De olyan pontosan állították függőbe, ahogy kell, így aztán ott maradnak a szárnyak akár nyitott, akár csukott állapotban is.

Felrakták a burkolatot a tolóajtókhoz is. Ez már nem is tartott túl sokáig, mégis igen látványos eredményt hozott. A tolóajtók szemre 30-40 centivel szélesebbek lettek, és valahogy sokkal elegánsabb az egész összkép. Rögtön fel is hívtam az asztalosok főnökét gratulálni és egyben megkérdezni, nem csinálna-e ilyet a kerek ablakainkra is (ez elől udvariasan, de határozottan kitért...). És, ha már itt voltak, felszerelték a kamraajtókra is a prá hónapja itt pihenő kovácsolt jellegű vasalatokat. Sokkal jobban néznek ki így azok az ajtók, ezekhez a kilincsekhez valami ilyesmi kellett.

Közben kint is folyt a munka, csak most nem volt olyan látványos, egész nap a kis kereszttartókat farigcsálták és csak a nap végén rakták be a rövidebb szarufákat. Gondos, precíz munkát végeztek, csak persze nem is haladtak túlságosan gyorsan. De nem is ez a lényeg, csak legyenek készen vele, utána már csak az fog számítani, hogy mennyire szép és tartós, amit csináltak.

Tappancs még mindig elég rosszul van, bár kapja a gyógyszereket. Kiengedni még nem mertük, de egy időre kiültem vele a teraszra, hátha használ neki a napsütés és a kinti levegő:

A kis vadszőlő új hajtása szépen növekszik, és fotókkal dokumentálom a növekedését. Ágicza csak bölcsen mosolyog a lelkesedésemen - ő már tudja, hogy egy év múlva machetével fogom irtani az ablakok előtt és utálni fogom...

Az egerészölyv most egészen közel repült el, talán 10-15 méter magasan lehetett. Hatalmas egy madár, csak eddig ez messziről nem látszott. Sajnos, a kis Nikon gépemnek nem erőssége a gyors élességállítás, ezért olyan lett a fotó, amilyen.

Most, hogy a helyére került az ajtó, lett igazán látványos a tetőtér. Méretében, főbb osztásaiban teljesen azonos a kerek ablakokkal, és azért sokkal megnyugtatóbb, hogy nem egy üres nyílás ásít a hátam mögött, hanem rendes ajtó van benne.

Amit viszont elszúrtak kissé, azok az osztók. Nem az osztásarány, mert az szándékos: legtöbbször az ajtószárny nyitva lesz, ezért az oldalsó ablakokon akartam szép egyenletesre kihozni az osztásokat. Csak éppen mi valódi osztókat kértünk, a majdani Tiffany-üvegre gondolva. Ők meg beraktak egy-egy nagy üvegtáblát és csak ragasztott álosztókat tettek rá. Ezt rögtön szóvá is tettem a főnöknek, és abban maradtunk vele, hogy majd ha elkészülnek a Tiffany-üvegek, grátisz átalakítják valódi osztós rendszerre. Sokat nem kockáztattak ezzel az ígérettel, mert Ágicza szerint ez olyan keleties és szép a homokfúvott üveggel, hogy nem is kellene kicserélni. Csak tudnám, hogy akkor mi a bánatos jóistenért költöttünk annyit a Tiffany-tanfolyamra, a szerszámokra és üvegekre :-( Mindenesetre Ágicza megkapta az ultimátumot: ha idén nem lesz Tiffany-üveg legalább a bejárati ajtó két ablakában (amik egy éve vannak mindenféle polisztirolhab táblákkal kitömve), akkor eladjuk az egész rohadt üveges felszerelést (és az árából részben számítógép-alkatrészeket veszek, részben hívok egy festőt, aki megcsinálja a kötődobozok leragasztgatását).

Én már túl voltam a betegségen, időhiány miatt inkább kihagytam az ágynak esést, és egy szem lázcsillapítóval megoldottam a kezelést is. Ágicza viszont most kezd beleesni, de azért közben folytatja a munkát is, egy lakás berendezésének a látványtervét állítja össze, hogy aztán én le tudjam renderelni a képeket és az animációkat.

Építési napló, 2005. 10. 19., szerda #

18 fok, napos idő. Pergola rövidebb ferde gerendáinak elhelyezése , tartóoszlopok utólagos lazúrozása , beltéri ajtó és kávaborítások felszerelése, fürdőszoba üvegezés cseréje, tároló ajtók pántjainak cseréje .

Maestro, 2005. 10. 18., kedd #

Az elmúlt héten a pergola már viszonylag hamar elérte végleges ereszmagasságát, de aztán ott meg is állt, csak a részeltek kidolgozottsága finomodott. Ma azonban felkerültek a 'tető' szarufái is, pontosabban azok közül a teljes hosszúságúak. Ezekre támaszkodnak majd a kis keresztirányú kiváltók és a rövidebb szarufák. Tetőnek csak annyiból nevezhető, hogy a formája olyan, de természetesen nem lesz lefedve semmivel, illetve csak növényekkel. A végleges tervünk az, hogy beszerzünk egy nagy köteg rézdrótot és rézszegeket, és ezzel alakítunk ki valami sűrűbb rácsozatot a szarufák tetején. Aztán pár év, és úgyis benövik a rózsák, mert hogy Ágicza igazi rózsalugast képzelt el ide. Néhány tő már el is van ültetve a terasz mellett, a többi pedig nagy dézsákban lesz a terasz sarkain, a kis kőfal körén kívül.

A ferde gerendákat persze majd alá fogjuk támasztani és az alsó, vízszintesekkel együtt egy térbeli rácsostartóként fognak majd működni. Egyelőre azonban még csak egy OSB-táblához erősítettek mindent. Jellemző, hogy bár most ketten is mászkálnak néha rajta, de ezzel az átmeneti megtámasztással is stabil a szerkezet. A végleges formájában pedig csak néhány rózsa lesz rajta, és meglesz minden merevítés. Ahogy szoktuk, semmit nem bízunk a véletlenre.

Nekünk hamarosan indulnunk is kellett a munkába - ma is pesti napot tartottunk -, ezért megint csak az ácsra bíztam a kisebbik fényképezőgépet. A múltkor csak a ki-bekapcsolást és az exponálást volt időm megmutatni neki, most viszont a zoom gombját is felvette a repertoárba.

Íme egy közeli kép a csúcsban milliméter pontosan összefutó gerendákról, és egy távolabbi az egész szerkezetről:

Jól látható a képen, hogy most még csak minden második szarufa van a helyén, a köztük lévőket majd holnap fogják bevágni. Ez egy kicsit tovább fog tartani, mert be kell szabni a helyére egy kis kiváltógerendát is. Mindenesetre, most már tényleg kezd látszani a szerkezet végleges formája:

Amíg az ács lelkesen ácsolt és fotózott, mi útnak indultunk Szentendrére. Kicsit késésben voltunk (na, vajon ki miatt?), ezért Vácnál a komp felé vettük az irányt. Azt hiszem, ezt hívják intézményesített rablásnak, ami ott folyik. Az 1200 forintos díjat meghallva azt hittük, rosszul hallunk. Ez igaz is volt, mert - mint hamar kiderült - 1700-ba kerül egy autó és két személy átvitele a Dunán. Nem azért, de egy oda-vissza pesti utunk szokott ennyibe kerülni, szóval csak az menjen komppal, aki nagyon siet...

Szentendrén egy kis nyaralót néztünk meg, hogyan lehetne nagyobb átalakítások nélkül egy kis irodát kialakítani belőle. Egyebek mellett újra hallottam azt a rosszindulatú pletykát, amit már több építésztől is hallottam, miszerint a szentendrei önkormányzat odáig megy lokálpatriotizmusban, hogy csak a helyi építészek tervezhetnek ott. De mivel mégsem tilthatják meg a mindenféle jöttmentek próbálkozásait, hát addig szívatják az outsider építészt és az őt megbízó lakosokat, amíg rá nem jönnek, hogy nem ez a dolgok helyes útja. Ez természetesen légből kapott híresztelés, el is határolódunk tőle.

Az alábbi fotót akkor készítettem, amikor Ágicza a leendő iroda színeiről mesélt, és mondanivalóját a kertben összeszedett természetes színmintákkal, színes falevelekkel és bogyókkal illusztrálta. A képen a különböző színek kombinált hatását tekinthettük meg:

Az irodában letöltöttem a spéci spamgyűjtő mailboxunk tartalmát. Az eredmény meggyőző volt: amíg mostanában napi 10-15 spam jut csak át a szűrőinken, addig ide egy hét alatt kb. 1700 darab érkezett, nagyjából 8 MB terjedelemben. Hát ennyi szemét otthoni letöltésétől menekültünk meg, nem semmi! :-) Azért gyorsan átfutottam őket, de nem került be egy igazi levél sem, vagyis a szűrőbeállításaink jók és hatékonyak. Annak a napi 10-15-nek is jelentős része olyan levél, amit valami ismeretlen ok miatt nem az én beállításaimmal szűr a rendszer, de már ezen is dolgoznak a központban. Hamarosan tényleg tökéletes lesz ez az egész.

Építési napló, 2005. 10. 18., kedd #

9 fok, napos idő. Pergola teljes hosszúságú ferde gerendáinak elhelyezése , napozóterasz deszkáinak lazúrozása .

Maestro, 2005. 10. 17., hétfő #

Az elmúlt éjszaka már egészen biztos, hogy volt némi talaj menti fagy, mert a kerti gizgazokon még kora délelőtt is vastagon állt a dér. Ágicza folytatta a házba történő bemenekítést, meg a kényesebb növények helyszíni betakargatását. A nappali egyre inkább télikertre kezd hasonlítani. Mondtam is Ágiczának, hogy ugye milyen jó lenne most ha meglenne a lépcső, minden fokára egy csomó virágot tehetnénk (feljárni pedig még mindig ott lenne a létra, azt már úgyis megszoktuk :-)

Egy 12-es fúróval belefúrtak a kőfalba, bár olyan óvatosan, mint egy tűzszerész egy különösen robbanékony bomba esetében. Volt is rá némi okuk, az egyik kőből lepattant egy néhány centi vastag darab (a fotón a jobb oldali furatnál, ahol korábban domború volt, most pedig kicsit konkáv felületű lett). Pedig az én fúrókalapácsomat használták, mert azzal lehet egészen lassan és kis erővel is fúrni, pont az ilyen óvatos munkákhoz. De végül is sikerült beütni az acéldübeleket, és a pergola két sarkát most 2-2 darab 12 mm-es menetes szár fogja a házhoz. Még egy kis szilikonnal kell majd kinyomni a lyukaknál, nehogy befolyjon és belefagyjon valami víz. Még egy helyen lesz majd a házhoz rögzítve a pergola, a középső csomópontjánál.

Délelőtt benézett hozzánk a markolós, mert valahol fel tudnák használni a telkünk előtt felhalmozott maradék földet. Ágicza még egyszer megnézte a halmot és végül abban maradtak, hogy a kétharmadát nyugodtan elvihetik, a maradék kis kertépítési munkához nem lesz szükségünk többre. Kérdeztük tőle az utat is, hogy szerinte mikor kellene rendbe rakni. Azt hiszem, előbb mindenképpen az Y-forduló egyik szárát elfoglaló köveket kell elrakni az útból, elrendezni a kőkertben és aztán többet már nem megy munkagép az útra, egy kocsi bányameddőt kell rászórni és eligazítani rajta. A ház körül kicsit még ki fogom mélyíteni az árkokat, az út kicsivel magasabb lesz, és sokkal egyenletesebb felületű, mint most. Másik nagy ötletünk a telek előtti gépkocsiforduló kialakítása, hogy a vendégeink begördülhessenek a kapu elé és tolatgatás nélkül tudjanak továbbmenni. Aztán az is felmerült bennem, hogy a telken belül is milyen jó lenne egy ilyen körforgalom, de az agyonvágná a kőkertet és a másik oldalon lévő gyepet is, ott jó lesz az Y is. Már ez is jelentős extrát jelent a faluban szokásos behajtókhoz képest, hogy a telken belül meg lehet fordulni.

Felrakták a vízszintes gerendákat, innentől a felső sík már egységes merev szerkezetként viselkedik, és a házhoz rögzítéssel együtt ha elméletileg nem is tökéletesen, de a gyakorlatban már elfogadhatóan a helyén marad a szerkezet, legalább is nyugodtan mászkáltak a tetején építés közben is. A gerendák csatlakozását minden esetben egyedileg jelölték fel és vágták ki, hogy minden teljesen egyezzen. A vágott felületeket utólag kenték le lazúrral, és nem is nagyon látszik meg rajtuk, hol van az eredeti és az utólagos felületkezelés határa:

Mielőtt felrakták volna a vízszintes gerendákat, minden tartóoszlopot befüggőztek és jó stabilan kitámasztottak. Egyre jobban néz ki a pergola, ahogy kezd kibontakozni a végleges formája, és ezt az összképet még az átmeneti kitámasztások sem tudják elrontani.

Közben már végeztek a gerendákkal és a kis tó melletti teraszra kerülő stég deszkáit alapozták, majd estére már a lazúr is felkerült egy részükre. Ahogy kicsit elcsendesült a szél, kiszórtam fél puttony gyomirtót a kőkert helyére, mert most nem is lehet látni a méteres gaztól, melyik kőnek hol lenne a helye. Aztán amint elkerül a faanyag az útról, felszabadítjuk az Y-t és leszórjuk egy kis fehér murvával a kőkertet. Ágicza leterítette mulccsal a kis tó melletti évelőágyás kiszélesítését (a képen a sötétebb sáv), azért így sokkal jobb. Ahogy Ágit ismerem, pár nap és már tele is lesz növényekkel...

Bennem csak akkor tudatosult, hogy milyen jól tartja a meleget a házunk, amikor a szomszédunk reggel rácsodálkozott a benti hőmérsékletre. De aztán belegondoltam, hogy egy átlagos hőszigeteléssel épült házban valóban dermesztő hideg tud lenni reggelre. Itt inkább csak hűvös, és a hatalmas ablakok (a déli oldalon pl. 12 m² nettó üvegfelület, a faszerkezetek levonása után!) gyakorlatilag ingyenes falfűtésként funkcionálnak, amíg kint süt a nap. Már csak egy hőszigetelő redőny vagy zsalugáter kellene eléjük éjszakára, de így sem rossz... Az elmúlt hetekben elég volt esténként begyújtanunk és legfeljebb egyszer rátenni. A régi tüzifából még alig használtunk el, hanem a különböző hulladék faanyagot égettük el.

Tappancs nagyon bánatosan nézett maga elé az elmúlt napokban, a szőre sem fénylik olyan szépen, mint máskor, inkább elvittük állatorvoshoz. Alaposan megvizsgálták, de csak annyi derült ki, hogy láza van, semmi konkrét szervi probléma. Talán a leukózis tör ki így néha rajta, mást nem tudtunk elképzelni. Érdekes, hogy Tappancs kap el elsőnek minden nyavalyát, Krampusz és az Öreg Kövér viszonylag kimaradnak az ilyesmiből (persze, ők nem is mászkálnak annyi felé). Nyafika meg gyerekkorában volt csak beteges, amióta vidéken élünk, kutya baja.

Este én sem éreztem túl jól magam. Elképzelhető, hogy valamilyen új típusú macskainfluenzával állunk szemben, ami átterjedhet az emberre... Úgyhogy se rajzolás, se weboldal-szerkesztés, hanem megpróbáltam megelőzni a bajt és a szokásos 5-6 óra helyett egy hosszabb alvással túl lenni a dolgon, mert most nincs időm betegeskedni, majd decemberben...

Építési napló, 2005. 10. 17., hétfő #

12 fok, napos idő. Pergola vízszintes gerendáinak elhelyezése, sarkok bedübelezése a kőfalba , napozóterasz deszkáinak lazúrozása .

Maestro, 2005. 10. 16., vasárnap #

Ma is a teraszon üldögéltünk. Azért nem semmi, hogy kisüt a nap a felhők közül, minden ragyogó napfényben úszik, és mégsem kell kitekerni az árnyékolót vagy sapkát húznom. És ereje is van még, ahogy látom. Annyira még nincs hideg, hogy zoknit is húzzak, és a lábfejemen gyönyörű fehér sávokban látszik a papucsom pántjának nyoma. A nyár végén nem volt ennyire kontrasztos, akkor ugyanis inkább kerültem a direkt napsütést. Szóval, ezt a színt csak azóta szedhettem fel.

Délután beugrott hozzánk az egyik asztalos srác, elvitte az utolsó macskaajtót és lemérte a fürdőszoba ablakát. Oda egy három rétegű hőszigetelő üvegre kértünk árajánlatot, mert a fürdő a ház legtávolabbi sarka és sok bent a pára, nem ártana egy jobban szigetelő ablaküveg. A mostani üveg ráadásul csak átmeneti üvegként készült, még csak nem is 1,1-es, hanem 1,4 körüli k-értékkel. Kedden hozták volna az ajtót és a burkolatokat beépíteni, de mivel aznap Pesten leszünk, inkább szerdára beszéltem meg, akkor itt leszünk mi is egész nap. Azért szóltam a főnöknek, hogy biztos akarnak-e jönni szerelni, mert fizetni momentán még nem tudunk, csak egy hét múlva, de nem vette nagyon a szívére. Persze már ismer és tudja, hogy úgyis amint van miből, fizetek.

Halad a weboldalunk is, de elég lassan. Mindegy, feltölteni úgyis kedden tudom majd az irodából, legalább is a rengeteg képet és a QuickTime VR-eket meg az animációkat onnan fogom feltenni. Aztán még legfeljebb írogatok a szöveges oldalakra, azt már fel tudom tölteni az itthoni GPRS-en is.

A nappalink pedig egyre inkább kezd egy növényházra hasonlítani, Ágicza szépen telehordta mindenféle zöld jószággal:

Maestro, 2005. 10. 15., szombat #

Rájöttem, mi zavar igazán a netes vitákban. Nem a névtelenség vagy a sunyiság. Nem is a más világszemlélet, vagy az enyémtől eltérő vélemény. Nem, a fájó az az elemi erejű korlátoltság, amivel egyesek ezt a véleményt mindenek felett állónak érzik. Sokáig azzal vigasztaltam magam, hogy épp elég baj nekik a saját ostobaságuk, de sajnos ez nem így van. Aki ostoba, annak nagyon is jó. Mindig biztos magában és soha nem tépelődik azon, mit lenne helyes cselekedni. Az ő kis behatárolt világában neki mindig igaza van és mindig tudja, mi a helyes. Nem csak a saját, a mások dolgaiban is. Ez a fajta ostobaság nem keverendő össze az IQ hiányával, attól még lehet mérnök vagy tanár vagy akármi. Tud írni-olvasni, osztani-szorozni, csak éppen teljességgel képtelen elképzelni, hogy más emberek különbözhetnek tőle. És - ahogy már Hofi is megmondta - a baltaarcúaknak mindig megvan az ő párjuk is. Így kerek a világ. Ami, ha mindig az okosabb enged, a végén a hülyéké lesz. 'Kézigránát kell, kézigránát kell ide...'

Miután rávilágítottam világunk egyik nagy problémájának megoldási módjára, már nyugodtabban dőlhettem hátra a karosszékemben a teraszon. A késő őszi napsütésben minden percet kint töltök a szabadban, végre nincs az a rohadt meleg mint ami egész nyáron volt. Ilyenkor már nincs melegem, ahogy egy szál pólóban kiülök a tó mellé (mellettem kicsi asszonykám jegesmedvének öltözve ül, a fehér pulóverébe bugyoláltan), majszolom a reggeli szendvicsemet és arra gondolok, hogy tényleg így kell élni, egy kedves kis házban egy kedves kis kert közepén.

Mert az ősz ellenére is egyre szépül a kertünk, Ágicza szorgosan ültetgeti bele az újabb és újabb növényeket. Mivel szinte napi rendszerességgel kerül valahova egy adag újabb növény, olyan benyomása támad az embernek, hogy itt éppen a nagy tavaszi növekedés figyelhető meg.

Nézegettem a teraszra ültetett pergola vázát. Még hiányzik persze a felső gerendázat, de hát munkaköri kötelességem nap mint nap olyasmiket elképzelni, amik még nem léteznek :-) Körbejártam minden oldalról, és - az átlagos turistát szimulálva - elballagtam az erdészeti úton az Almáskert Fogadótól a nemzeti park tábláig. Jól sejtettem már korábban is, hogy ilyen pergola kellett ide és nem üvegezett télikert. A télikert tömege túlságosan rátelepedett volna a házra, és minden praktikuma és előnye ellenére sem mutatott volna jól a déli homlokzaton. A pergola kontúrja voltaképpen ugyanolyan, de át lehet rajta látni. Mire pedig benövik a rózsák, addigra már a ház is félig el fog tűnni a vadszőlő és a virágok között, szóval akkor is meglesz az összhang. Egyelőre még az egyetlen kúszónövényünk az a kis vadszőlő, ami a pergolától balra látható. A bal oldali hajtása letörött, de most láttam, hogy már egy újabb indult el mellette. Ágicza szerint jövő ilyenkorra már fel fog érni a tetőig.

Már korábban is megfigyeltük, hogy a macskák imádják a földre terített mulcsot. Mégis furcsa volt látni, hogy macskáink - főleg a szürkefélék - ugyanabban a pozitúrában és ugyanazzal az arckifejezéssel ülnek ott, mint ahogy a kandalló elé szokták plántálni magukat egy-egy hűvösebb estén:

Hát, így jár, aki május óta nem frissített weboldalt... Egész este csak a képeket válogattam és konvertáltam át a weboldal sztenderd méreteire. 10 új munka fog most kikerülni: új családi ház, családiház-átalakítás, lakásátalakítás, tetőtér-beépítés, új társasházi lakás, meg még ki tudja, micsoda. Plusz a fotóim, plusz a régen ígért csatornákra bontás, amit első körben a menük testre szabásával oldanék meg. Vagyis a címoldalról elindulva más menüt látna, aki új házat akar terveztetni és mást, aki a régi lakását alakítaná át, mást aki csak böngészgetne, stb.

Ágicza, 2005. 10. 14., péntek #

Délelőtt, éppen mielőtt Szobra indultunk volna, megérkezett Szőregről a gyorsposta a rózsatövekkel, amiket még szeptember elején rendeltem. Igaz, hogy csak a felét tudták leszállítani a töveknek, de ezt az áruhiányt igazoló papírt és egy részletes ültetési útmutatót is mellékeltek a csomaghoz. Vízbe tettem hát a töveket és elugrottunk Szobra, majd közvetlenül utána Marosra is, mivel Szobon sehol nem volt kapható a keresett acéldübel. A Duna-kanyar most is új arcát mutatja: kezdenek színesedni a juharfélék,változik a Duna túlpartján nyújtózó hegyvonulatok tónusa, a zöld sokféle árnyalatát egyre inkább a rőtvörös-barnás-sárgás színek váltják fel. És a nap rendületlenül süt, bár csípős hideg van és talán csak a déli órákban simogató már csak a nap melege, de ez az igazi, őszi időjárás még mindig verhetetlen! :-D

Elültettem egy halom krizantémot, ezek után még mondja valaki, hogy az őszi ágyás unalmas és színtelen! Mivel az első talaj menti fagyot sikerült komolyabb károsodás nélkül átvészelni a növényeknek, így estefelé pánikszerűen bemenekítettem a legtöbbjüket: a kinti dézsásokkal kezdtem, és a palánták maradtak utoljára, amik túl kicsik ahhoz, hogy a telet kibírják, ha most ültetném ki őket. Így aztán a nappali szokás szerint átalakult télikertté, a déli tolóajtók előtt vagy nyolc négyzetméter csak a növényeké, így már András szerint is egészen lakályos az alsó szint! A szobanövényeket felköltöztettem az emeletre, a galéria széléről lógnak most le a mindenféle kúszónövények, és érdekes módon a macskák sem rúgtak még le egy cserepet sem!

Tappancs valahogy nincs formában: a hét elején meghúzta a jobb mellső lábát, de két nap alatt nyoma sem volt komolyabb sérülésnek, így itthon tartottam, és hagytam, hogy gyógyuljon meg magától a szobafogságban. Most viszont olyan kedvetlen, nyűgös, mintha bevágta volna valami miatt a durcát, elhúzódik, ha simogatni akarom, nem tudom, mi van vele. Valószínűleg hétfőn, ha nem változik az állapota, felpakolom és megnézetem az állatorvossal, hátha valami bújkál benne, mert ez a fajta levertség nála rendszerint a betegség előszele, és a macskáknál sajnos már csak akkor látszik, hogy valami bajuk van, amikor már tényleg szó szerint leesnek a lábukról...

Maestro, 2005. 10. 14., péntek #

Tegnap este esett az eső, de szerencsére majdnem minden frissen kezelt faanyagot letakartak. Egyet kivéve, amiről az eső érdekes foltokban mosta le a kicsit nedvesebb lazúrt, míg a gyorsabban megszáradt részeken rajta maradt. Ezt majd újra le kell csiszolniuk és lazúrozni. Reggel még esőre hajlott az idő, ezért a festőállást (két raklap, élére állítva és lécekkel kimerevítve) átköltöztették a nyugati teraszra, félig kitekerték fölé az árnyékolót és maradtak is ott egész nap, bár végül egészen szép idő volt végig.

Már inkább barnák, mint nyers színűek a gerendák, és hamarosan jön a munka látványosabb része, a szerkezet összeállítása. Délelőtt még a maradék vízszintes gerendát szabták le és a maradék abroncsok is felkerültek az oszlopok végére (mondanom sem kell, hogy - amint a képen is látható - oldalanként vinklivel beállítva :-)

Nem tudtam már tovább halogatni, ma tényleg meg kellett rajzolnom a kör közepén összefutó gerendák kapcsolódását biztosító acél elemeket. Végül azt a megoldást választottam, hogy mindkét helyen - a vízszintes és a ferde gerendák összefutásánál is - alul-felül lesz egy csomólemez, ami persze a vízszintes gerendáknál sík lesz, a ferdéknél pedig gúlapalást alakúra hajlított. Ezekre lesz felhegesztve a közbülső, 80 cm körüli kis oszlop fogadólemeze is, de ezt már az oszlopba fogjuk rejteni. Valahogy így fog kinézni felülről ez a középső rész:

Ez egyrészt jó masszívan összefogja a hegyes szögben csatlakozó gerendákat, másrészt lefedi az egész csomópontot és védi az időjárás viszontagságaitól. A nappaliban amúgy is megszokhatta már a szemlélő, hogy középütt egy fekete acél elem fogja össze a fákat, ettől a hagyománytól nem akartam itt sem eltérni.

Immár tudományosan bizonyítottnak tekinthetjük az a természeti törvényt, miszerint ha nem szakad az eső, Ágicza 99,9% valószínűséggel a kertben található meg. Ma is így volt, és újabb évelőágyást alakított ki a nagy tó partján a híd lábánál, kiszélesítette a kis tó déli partján lévőt is, és továbbiakat is tervez még. Bizony, mióta ő nyírja többet a füvet, minden erejével a gyepfelület csökkentésén munkálkodik :-)

Amíg a csomólemezek terveit rajzoltam, az ácsok látványos eredményeket értek el a teraszon. Felállították az oszlopokat, és felrakták a körben futó vízszintes összekötőket is. Az oszlopok kapcsán természetesen megint meg kellett vívnom egy meccset kicsi asszonykámmal, mert szerinte túl magasan van az aljuk a kőfal felett, olyan 'gólyalábúak'. Hiába magyaráztuk neki, hogy minden faszerkezet így kapcsolódik alul a világ többi részéhez, így védjük a fát a hótól és a felverődő esőtől. Nem sikerült meggyőzni, ezért végül beleegyeztünk, hogy majd lesz egy fa ülőke végig a kőfal tetején, és így nem kellett levágni az acél lábakból. Természetesen eszünk ágában sincs ilyen ülőkét gyártani, hiszen egyrészt drága és macerás, másrészt visszahozná az eredeti problémát a hó és víz vonatkozásában. Meg aztán ha készen lesz és nem csak az oszlopokból fog állni az egész szerkezet, már senki sem az alját fogja nézegetni, hanem az összhatást. Ha pedig még a növények is befutják, már nem is nagyon fog látszani ez az egész.

Az első benyomásom az volt a pergoláról - még így, félkészen is - hogy valóban egy helyiséggel bővült a házunk, ez növényekkel befuttatva az év felében teljes értékű helyiség lesz. Aztán első dolgunk volt megnézni, tényleg elfér-e rendesen az árnyékoló az oszlopok között, ahogy azt annak idején elterveztük. Természetesen szépen elfért, magasságban még a majdan lelógó növényekbe sem ütközik bele, egy-egy sarka kicsit kilóg két oszlop között (bal oldali karika), a vége pedig kb. 15 centire áll meg az oszlopoktól (jobb oldali karika). Pontosan így is gondoltuk, de azért jó volt látni a gyakorlatban is.

Ma egészen pihenőnapnak tekinthető napot tartottam, persze ha a csomólemezek felszerkesztésével töltött délutánt is pihenésnek számítom, vagy legalább is hobbinak... Aztán úgyis kezdődik megint a munka, vasárnap délután újabb tárgyalás, aztán megint látványterveket renderelek. Viszont ha az is meglesz, most már igazán monstre nagy frissítést fogok rendezni a weboldalainkon, annyi új munka összegyűlt május óta.

Építési napló, 2005. 10. 14., péntek #

17 fok, napos idő. Pergola gerendáinak lazúrozása , vízszintes gerendák leszabása, oszlopok és összekötő vízszintes gerendasor összeszerelése .

Maestro, 2005. 10. 13., csütörtök #

Még mindig ámulok a spamszűrő szisztémánk hatékonyságán. Most állt össze a rendszer egy kerek egésszé, a következő módon: a beérkező leveleinket a szerveren a SpamAssassin fogadja. Az ehhez szükséges beállításokat én adhatom meg, méghozzá nem valami nehézkes grafikus felületen, hanem a saját user_prefs-emet használja. A spam levelek kapnak egy megfelelő fejlécet, és átkerülnek egy külön mailboxba, amit itthonról a GPRS-sel egyszerűen nem nézek meg, ezért nem is kell drága pénzért letöltenem a sok szemetet. Ezt a mailboxot hetente nézem csak meg az irodában, hogy ha mégis egyszer értékes levél keveredne oda, az se vesszen el örökre. Plusz szolgáltatásként a spamekre kimegy egy szabványos hibaüzenet levél is a szerverről, ami hosszú távon segít a címünknek kikerülni a különböző címlistákból.

Azt a napi pár darab kéretlen levelet, ami átjut a szűrőn, már elviselem valahogy. Ha újabb, trükkösebb verziók jelennek meg nagyobb számban, csak írok rájuk egy új filter szabályt és feltöltöm a szerverre az új beállításokat. Nagyon tetszik az új rendszer, már csak egyetlen hibát kellene még megoldani a szerver oldalon: egyes leveleket valamiért egyszerűen nem enged át a rendszer, másokat pedig nem az én szabályaim szerint szűr, hanem a sokkal engedékenyebb alapbeállításokkal. De egyszer biztosan megcsinálják ezt is, és akkor egyszerűen tökéletes lesz! :-) Ez úton mondunk köszönetet a www.services.hu csapatának azért, hogy messze a kötelező szolgáltatásokon felül is foglalkoztak a nyűgjeinkkel és végül ilyen személyre szabott, profi megoldást hoztak össze nekünk.

Reggel a teraszon újabb látvány fogadott: a bútorokat elpakolták, helyettük rongyokba bugyolált lábú vasállványok álltak a teraszajtó előtt, és középütt egy nagy halom pallóvéget tettek egymásra, hogy a kis kőfalból kiálló acél tüskék magasságában tudják felvenni a kör középpontját. Amikor kimentem, éppen a pergola vízszintes összekötő gerendáira próbálták felszerkeszteni a lapolások vágási felületeinek helyét.

Kicsit töprengtünk rajta együtt is, majd egész frappáns megoldást találtam: a maradék gerendavégekből 8-10 centi magas minioszlopokat gyártattam le, és ezek tetején úgy szerkesztették ki a gerendákat, mintha már a végleges helyükre berakott oszlopok tetején csinálnák ugyanezt, csak itt minden kis oszlop felső vége garantáltan függőben volt az alsóval, és mindezt a földön állva, kényelmes magasságban csinálhatták:

Pár napja szomorúan láttam, hogy a bejárati ajtó bezárásakor (amikor a kilincset felfelé nyomva kell behúzni a sokpontos záródást) a díszes kivitelű 'Antwerpen' kilincsünk vékony anyaga megadta magát és a szilárdságtan tanulásom majd tanításom időszakából oly' jól ismert, ún. megfolyás jelenségét mutatta be (hasonlót, mint a mit a végletekig megterhelt nájlonszatyor füle mutat be közvetlenül a leszakadása előtti pillanatokban). Sajnos, ez a kilincs hiába volt jó díszes és drága, mégis csak egy vékony fémlapból állt, és hát hosszú távon én bizonyultam az erősebbnek (vagy csak az okosabb engedett :-)... Nem sokat vacakoltam vele, leszereltem mindkét kamraajtó belső oldaláról a kilincset ('Genf'), és ezekből raktam össze a bejárati ajtó új külső-belső kilincsét. Ez egy sokkal masszívabb modell, talán bírni fogja a rendeltetésszerű használatot.

A kamrák ajtaján bent átfúrtam keresztben a kilincs szárát, kapott egy alátétet és egy meggörbített szeget, hogy ne essen ki. Azok számára, akik véletlenül becsapnák maguk után a kamraajtót, a régi kilincsek egy-egy példányát el fogom helyezni a kamrákban :-) Bár lehet, hogy inkább a boltba kellene visszavinni és kérni helyettük Genfet, de hát kinek van kedve ezzel vacakolni. Mindenesetre, most egységes kilincsek vannak mindhárom kinti ajtónkon, így sem rossz:

Délután az egyik munkás festette a ház előtt a pergola gerendáit és láttam, hogy szinte egyetlen molekula vastagságú réteget próbál meg felvinni, a gerendák pedig ennek megfelelően sokkal világosabbak, mint a ház összes többi faszerkezete. Állítólag az ács mondta neki, hogy így kell. Gyors telefon, a főnök persze egész másról beszélt, de sikerült tökéletesen félreérteni. Mindegy, nincs harag, de a mai gerendákat még egyszer át fogja majd kenni ugyanilyen vékonyan, a két fél réteg talán kiad egy egészet, és nem fognak annyira elütni a többi fától.

Építési napló, 2005. 10. 13., csütörtök #

18 fok, borús idő. Pergolák gerendáinak lazúrozása, terasz pergola vízszintes gerendáinak leszabása és fakötések kialakítása .

Maestro, 2005. 10. 12., szerda #

Ma újra folytatódott a munka, és persze megint fel kellett kelnem már 8 óra felé. Az ácsok tudják, hogy sokszor hajnalig dolgozom, soha nem is zavarnának kérdésekkel, amíg nincs mozgás a házban. De mivel vigyázzák az álmomat, nem teljes erővel dolgoznak, hanem csak a csendesebb munkafázisokat csinálják és arra is odafigyelnek, hogy ne zajongjanak vele. Ez nagyon kedves tőlük, csak sajnos én azonnal meghallom, ha megváltozik kint a szokásos munkazaj vagy ha tanácstalanságot hallok ki a beszélgetés hangjaiból. Biztos, hogy frusztráló lehet a munkásoknak, hogy ha valamit elrontanak vagy csak készülnek elrontani, máris ott termek és mindenféle kínosakat kérdezek. Éppen emiatt jobban zavar a fojtott hangú beszéd és az óvatos kalapálgatás, mintha folyna a munka a maga megszokott módján. Ezért aztán amint tudok, felkelek és kimegyek megmutatni magam, amire aztán előkerül a Stihl fűrész és a gyalugép is... Az más kérdés, hogy Ágicza rendszerint még aludna tovább, de az fontosabb, hogy a munka haladjon.

Még a tető építéséből maradt három gerendánk, de annyira meggörbültek az idők során (na meg eleve a leggörbébbeket hagyták ki az ácsok is a tetőből), hogy inkább veszünk helyettük újakat. Ráadásul ezúttal 15x15-ös méretűből, mert abból van raktáron és próbál olyan példányokat kiválogatni, amik nem csavarodnak annyira. A régi gerendákból mindenféle átmeneti megtámasztások lesznek, aztán a végén felvágjuk őket gyújtósnak - bár legalább két évre való van már most is a kamrában, de hát nem fog minden évben ennyi hulladék fa teremni.

És reggelre már működött a szerver oldali spam szűrési védvonal utolsó bástáyja is, a sokáig hiányzó devnull@mds-epitesziroda.hu mailbox is. Nagyon profi kis rendszert építettünk ki a www.services.hu üzemeltetőivel. A napi több száz spam helyett kb. 10 darab jött, ezután írtam egy új szűrési feltételt, aminek a nagy része megfelelt és feltöltöttem a szerverünkre, ezután estig három darab jött. Szokatlan, hogy több a rendes levelem, mint a kéretlen szemét. Még szokni kell, hogy fél óránként történő levélletöltés után nem törvényszerű, hogy van új levelem... :-)))

A szokásos elkésős jelenetek után nagy nehezen csak felkerekedtünk, és kifizettük az új ArchiCAD ÁFÁ-ját és első részletét. Ha már személyesen mentem, megkaptam a 7.0 és 6.5 verzió CD-jét is, amik futnak az új változatunk hardverkulcsával. Ezek arra kellenek, hogy ha a régi formátumban kell dolgoznom, pl. az Ágicza munkájával való kompatibilitás miatt, akkor ezeket is használhatom a legújabb helyett.

A másik, régebbi példányunkat viszont egyelőre nem hajlandó a Graphisoft becserélni egy ugyanolyan korlátozott verzióra, mint amit most vettünk. Azt hiszem, bár kis cég vagyunk, de elég ambíciózusak és hosszú távra tervezők, ezért valamiféle 'hivatalos beszállítói' megállapodással fogom megkeresni a magyarországi és EU-béli Graphisoft disztribútorokat: a következő pár évben annál fogjuk megvenni a teljes verzióra való frissítéseket, az új Art*lantist és más egyebeket, aki elintézi nekünk ezt a cserét (vagy kicsit utánaszámol és megoldja saját hatáskörben).

Legjobb lenne persze egy olyan, hosszabb távon gondolkodó disztribútort találnom, aki egyszerűen ellátna szoftverekkel és cserébe részletesen elmondanám neki, mit kellene még javítani rajta vagy belerakni, hogy a gyakorlatban is kényelmes legyen használni. Az Art*lantis legújabb 'R' változatában például az összes jelentős kényelmi újítás pontról pontra benne van abban a listában is, amit annak idején változtatni javasoltam, és ez lesz az első verzió, ami trükközések nélkül is használható a mindennapi munkánkban. Persze könnyen lehet, hogy más tesztelőknek is pont ezek a dolgok jutottak az eszükbe, de sokszor az az érzésem, hogy nem teszteli elég olyan építész a CAD szoftvereket, akik valódi házakat terveznek valódi építtetői igényekhez... Mert ez nem programozói kérdés. Először is azt kell tudni, mi a probléma, mit kellene még tudnia a programnak. Aztán megfogalmazni, hogy ezt hogyan oldja meg, mármint megjelenítés szintjén, használhatóan. És ha már tudjuk, mit kell csinálni, a profi programozók megcsinálják, ilyen egyszerű ez. Az Art*lantis újításai szinte mind a user interface vonalon mozogtak, de ez is a lényeg: senkit nem érdekel, hogy az éjszaka folyamán 9 vagy 10 óra alatt rendereli le a képeket a számítógép. Annál fontosabb azonban, hogy a nap megelőző részében 10 vagy 3 órát kell ülnöm előtte, amíg beállítom a renderelést.

Az építészek többsége egyébként a könnyebb ellenállás irányába megy, és nem arra használja a CAD-programokat, amire valók lennének. Vagy papíron terveznek és a rajzolók szívnak a gépre vitellel és a térbeli ellentmondásokkal, miközben tervezés helyett csak rajztáblának használják a programot. Vagy pedig egyre inkább olyan házakat terveznek, amiket könnyű megrajzolni a szoftverrel, mert csak így dolgozhatnak hatékonyan. Nekem ez nagyon furcsa, mert nem egészen úgy gondolkodom, mint az átlagos építészek. Nekem például az első perctől természetes volt, amit a Graphisoft akkora erővel propagál a szakma felé (vagyis ezek szerint még nem evidencia): hogy a számítógépes tervezés lényege éppen az, hogy rajzok helyett magát a térbeli házat építem fel virtuálisan a számítógépben, ezt nézegetjük az építtetővel és ezt alakítom a tervezés folyamán. És a végén a modellből készülnek a tervrajzok, nem pedig fordítva.

Na jó, ennyit a CAD rejtelmeiről, bizonyára minden kedves olvasónkat jól lekötötte a téma. Lássuk inkább a végeredményt, mert csak az számít. Tegnap már beraktam egy ház képét, ez a fürdőszoba pedig abból a másik látványtervből való, amit Ágicza csinált és amit még mindig renderel a számítógépe. Remélem, hogy holnapra elkészül vele...

Építési napló, 2005. 10. 12., szerda #

20 fok, napos idő. Pergola tartóoszlopok lazúrozása és acél abroncsok felrakása .

Maestro, 2005. 10. 11., kedd #

Egészen furcsa volt reggel, hogy nem hallottam a szokásos munkazajt. Ma az ácsok máshol betonoztak, minden ember kellett, ezért újra egyesítették a csapatot és a nálunk dolgozó 1-2 ember is ott volt, mi pedig nyugodtan alhattunk - volna, ha nem jött volna 9-re a vízszerelő, megcsinálni a csapot... Egyfelől nagyon örültem neki, hogy velünk kezdte a napot, de miután 6 körül feküdtem le aludni, kissé még kialvatlan voltam. Gyorsan kicserélte a két excentrikus toldatot, és most már nem csöpög a csap. Ugyan kicsit ferdén áll, de állítólag nem lehetett másként megoldani. Ezt nem egészen értettem, mert az még úgy félálomban is rémlett, hogy mintha pont erre lennének kitalálva ezek az excentrikus izék, de hát nem én vagyok a szakember. Úgyis még fél (vagy legfeljebb egy) év, és másik csapot teszünk fel, amikor a végleges konyhát alakítjuk ki. Egyébként az eredeti vízszerelőnknek is valószínűleg rossz napja lehetett éppen itt a konyhában, mert a falban lévő két kiállás nem egészen volt egy síkban, ezért nem illeszkedett tökéletesen a csap, pontosabban ezért annyira meg kellett húzni a tökéletes illeszkedéshez, hogy nem bírta tovább és beletörött.

Csak estefelé mentem be Pestre, a több napos számítógép előtt ülés után a vezetés és a helyváltoztatás egészen felfrissített, nem aludtam el a kormány mögött. Útközben hívott fel egyik megbízónk, és az engedélyezési eljárás állásán kívül megemlítette azt is, hogy a www.szanalmas.hu belinkelte a spamküldők elleni lelki terrorunk élvonalbeli harcosát, a 'nospam' weboldalunkat (ahol szokott szókimondásommal elküldöm a kurva anyjukba a kéretlen reklámleveleket küldőket). A belinkelés szövege ('Legalább őszinte') szerintem teljesen korrekt, a kommentekben poénkodó júzerek felületesen ugyan, de megnézték a weboldalaink többi részét is és hamar leanyázták azt az egyetlen köcsögöt, aki szerint ilyenkor jó sok spamet kell küldeni nekünk. A látogatottságunk egyből a négyszeresére ugrott, köszönjük a reklámot :-)

Ha már így szóba került a téma, felvettem az egy hónappal korábbi levelezés fonalát a tárhely-szolgáltatónkkal, mert már csak az utolsó lépések hiányoztak a spam ellenes szisztémám teljességéhez, de valamiért csak a filter egyedi beállításait helyezték üzembe, a külön spam mailboxot nem.

Este pedig folytatódott a renderelés, csak most az Ágicza által készített házbelső terveit állítottam be és indítottam el a 3D-képek készítését, hogy éjszaka már az első képeket le tudja darálni a számítógép, aztán majd reggel beállítom a többit és azok elkészülnek szépen, amíg mi Pesten leszünk.

Maestro, 2005. 10. 10., hétfő #

Annyi a fa a ház körül, hogy alig fért el a neki szánt helyen. Már kisebbfajta állást építettem, hogy kb. 3 méter magasságig fel tudjam halmozni a fát a ház északi oldalán, de még így is maradt belőle. Fogtam hát magam és bepakoltam a tavaly óta száradó fát a terasz sarkából a házba. Az új fatárolómat majdnem a mennyezetig megtöltöttem, és még előtte is felhalmoztam mindenféle ideiglenes rakásokat, a teraszon pedig összetákoltam egy póttartót, hogy egy harmadik sort is fel lehessen rakni a kőfal öblébe rakott kettő elé:

A házunknak kimondottan jót tesz a mögé rakott fa, az északi homlokzaton most sokkal jobbal kiemelkedik a nappali 60 cm-es kiugrása. Ez eddig nem volt olyan látványos, mert ezt az oldalt csak szórt fény éri, a kőfal sarkai pedig kicsit le vannak kerekítve, ezért nem rajzolódik ki olyan plasztikusan az oromfal alatti rész. Na de most!

Ma csak kicsit ráérősebb tempóban ment a munka, de azért csak előrébb jutottunk. Van egy olyan érzésem, hogy ez is olyan lesz, mint amilyen kicsiben az én fatároló projektem volt: a leszabás-gyalulás-alapozás-lazúrozás-stb. napjai alatt az összkép nem sokat változik, fadarabok hevernek egymáson. De aztán már sokkal látványosabb a változás, viszonylag gyorsan a helyére kerül minden.

Annyi előnye van ezeknek a korai felkeléseknek, hogy ilyenkor a legszebb a kert megvilágítása a teraszról nézve. Ez a kedvenc panorámám, a kis tó szemközti partja a teraszról nézve:

A lótuszok nagy dézsájában három kis hal is lakik. Egy fátyolfarkú aranyhal, egy csókos szájú világosabb, meg egy negyedakkora picike. Kb. 100 liter vízben élnek, de nem levegőztetjük, és nincs semmi más akvarisztikai trükk sem. Mivel ez a víz viszonylag nagy felületen terül el és tele van növényekkel, a jelek szerint nem is hiányzik nekik, vígan úszkálnak ott már hetek óta. Ami külön érdekesség, hogy egy helyen egészen félrekotorták a fenéken lévő kavicsokat, mintha valami gödröt kezdtek volna ásni maguknak. Nem zavarja őket, ha nézzük, bár nem is érdekli különösebben, elvannak magukban. A képen a tenyerem árnyékában sorakoztak fel éppen:

A macskák már sokkal értelmesebb állatok, és a fotózáshoz is van érzékük: Krampuszka például beágyazta magát a gyapjútakaró alá (talán már kicsit hűvös ven a tetőtérben?), és onnan kukucskált ki a nagy világító szemeivel:

Este látjuk ám, hogy csöpög a víz a mosogató feletti csaptelep egyik hollandi anyájánál. Elzártam a vizet, meghúztam az anyát (közben a csőből több pohárra való víaz azért még kisunnyogott a konyhapultra), de csak rosszabb lett. Erre levettem az egész csapot, de a tömítések sértetlennek tűntek. Aztán, amikor felraktam, a másik oldalon megadta magát az excenteres toldó, a menet utolsó 2-3 fordulatánál eltört az egész. Felhívtam azt a környékbeli vízszerelőt, akit szomszédunk még annak idején ilyen esetekre ajánlott, de vendégségbe volt hivatalos és csak holnap reggelre vállalta a javítást. Szerencsére éppen nemrég vettem egy dugót a törülközőszárítóhoz, azzal lezártam a hideg vizes ágat és így a házban újra megnyithattam a vizet. A meleg vizet nemes egyszerűséggel elzártam a bojler alatt, holnapig kibírjuk talán így is.

Építési napló, 2005. 10. 10., hétfő #

22 fok, napos idő. Pergolák gerendáinak gyalulása , gerendavégek összefogó abroncsainak legyártása és mázolása .

Maestro, 2005. 10. 09., vasárnap #

Reggel vettem egy nagy levegőt és rendet raktam a kamrában. A monitor legalább egy köbméteres dobozát és még egy kisebb dobozt színültig megtöltöttem virágcserepekkel, amiket nem dobhattam ki, mert még kelhetnek palántázáshoz. Fél éves, bedöglött cementből is volt ott két zsák. Meg minden másból, amik hamarosan már az elnyűhetetlen esztriches zsákokban lapultak Clióka hátsó ülésén.

Ahogy kiléptem reggel a teraszra, két madár majdnem nekem repült. Valami verébfélék lehettek, bár csak egy villanásnyira láttam őket, aztán eltűntek valamerre. Egy cinke viszont berepült a házba, és hiába nyitottuk ki neki sorban az ablakokat, mindig az éppen még csukott ablakot fejelte le, vagy az oldalsó fix üvegeket. Végül - a szokásos forgatókönyv szerint - kábultan a földre hullott. Szerencséjére a macskáknak éppen máshol volt dolguk, így Ágicza fogta meg és az ilyenkor kötelező fotózás után szabadon engedte. Én nem nagyon merem megfogni az ilyen kis madarakat, az egész madár nem volt akkora, mint a hüvelykujjam, félnék kézbe venni.

A kertben minden növényen gyönyörű apró cseppekben állt a harmat, Ágicza szép módszeresen végig is fotózta az összes virágot. Egy ideje csak a memóriakártya kapacitása szab határt a fényképezési kedvének.

És, bár feltehetőleg nehezére esett 5 centinél jobban eltávolodni az objektívvel a virágoktól, körbefotózta a kertet normális látószöggel is:

Meg kell hagyni, egyre bujább és élettel telibb a kertünk, most már kezd olyan lenni, mint amilyen kerteket Ágicza könyveiben nézegettünk néhány évvel ezelőtt.

Ma délután is tárgyaltam, de ebben már nincs semmi szokatlan. Aztán lekentem lazúrral a tegnapi két deszkát és felszereltem őket a falra. Ha kell, már ide is lehet majd fát pakolni.

Délután kint üldögéltünk Ágival a kis tó partján, amikor megláttuk a kis siklót a parti kövek között. Egy gyors mozdulattal el is kaptam, de kicsúszott a kezemből, és sértett képpel beúszott hínáros rész közepébe, onnan nézett kifelé. Nagyon szép kis állatka, de mióta Nyafika két hete körbekergette a nádastó körül, valahogy bizalmatlanabb a világgal szemben. Így utólag már belátom, hogy az én siklófogászati kezelésem kalandnak érdekes volt ugyan (a kígyóval viaskodás a vízparton jó téma, ld. pl. Anakonda), de a fent említett bizalmat nem valószínű, hogy bármennyire is növelte. De nem baj, dorombolós háziállatnak itt vannak a macskák, ezek idejönnek maguktól is, a kis siklót pedig legalább nem tudják majd olyan könnyen elkapni, mert mostantól még jobban vigyáz majd magára.

Volt még egy szitakötő is, ami mindig az orrom előtt repült el, néha meg is állt a levegőben, de soha nem sikerült lefotóznom. Jellemzően két fajta kép készült róla: az egyiken szépan benne van a képkivágásban, de teljesen életlen, mert bemozdult vagy a gép nem rá állította az élességet, a másikon pedig élesnek éppen éles lenne a szitakötő, csak időközben elröppent, csak egyes részei látszanak a kép valamelyik szélén. Úgyhogy csak elmesélni tudom: egy nagy, 10 centi körüli szitakötő volt, sötétzöld az eleje és türkizkékes a potroha. Egészen úgy nézett ki, mint egy húsz évvel ezelőtti amerikai helikopter a Haditechnika Fiataloknak füzetekből.

Építési napló, 2005. 10. 09., vasárnap #

22 fok, napos idő. Beltéri tüzifatároló deszkák lazúrozása és felszerelése .

Maestro, 2005. 10. 08., szombat #

Ma megfigyeltem, hogy munkálják meg az oszlopok végeit. Nem elégedtek meg ennyivel, hogy a láncfűrésszel merőlegesre vágták. Nem, ahogy az építési napló fotón látható is, minden oldalra vinklivel felrajzolták a merőlegest, majd egyikük a nagyflexre rakott csiszolókoronggal addig igazítgatta, amíg tökéletesen merőleges síkot nem képzett. Persze, igaza van: ha a végső helyén, a durva kőfal felett nem is nagyon lesz észrevehető, a végek kifúrása és a beépítés biztos könnyebb lesz, ha nem kell fél centis pontatlanságokkal kalkulálni.

Azt hiszem, későbbre fog maradni a kakukktojás lap kicserélése a déli teraszon, most a pergola a fontosabb. Amikor még csak félig volt lerakva, akkor nem zavart annyira, de azóta világosodott vagy mi... Mindenesetre, ezt az egyetlen renitens lapot ki fogjuk műteni a helyéről és a 2, azaz két megmaradt kis lapunkból az egyiket feláldozzuk a pótlására.

Hoztak még két deszkát, amiket most meggyalultam, ezek lesznek a belső fatároló pallókkal szemközti falon, hogy ne a vakolatot gyötörjék a fahasábok. Közben az ács megkérdezte, nem tudnám-e megmutatni az ArchiCAD-et a fiának, mert építőipari főiskolára készül, és szeretné tudni, érdemes-e ilyennel foglalkozni. Az ebédszünetben szemléltetésképpen megmodelleztem egy kis primitív kulipintyót. Az már biztos, hogy ami nekem már évek óta megszokott és természetes munkaközeg, az igencsak imponáló látvány annak, aki még papíron rajzol.

Én nem éreztem ennyire a különbséget, mert fokozatosan álltunk át a számítógépes tervfeldolgozásra és tervezésre, és az elején nem ment még ilyen gyorsan. Emlékszem, a legelőször beszerkesztett felmérési rajzzal egy teljes hétvégét eljátszogattam, mire meglettem vele (papíron fél nap alatt meglett volna). De azóta már egész jól kiismertem a programot, most már a papíron végzett szerkesztésre kellene többszörös idő.

Pontosabban, ha tudom mit akarok rajzolni és megrajzolom, akkor majdnem ugyanolyan hatékony a papír is. De amint változtatni kell valamin... Arrébb húzni egy falat az egérrel kicsit könnyebb, mint kivakarni a pauszról és újra felszerkeszteni :-) De az igazi különbség a tervezésben van, az építtetőknek hatalmas segítség, hogy nem építés közben látják először 3D-ben a házukat - akkor már egy kicsit késő.

Közben kint elkészültek az oszlopok végeivel. A furat nem lett túl mély, mert csak ilyen fúrójuk volt, de úgyis összes lesz fogva egy abronccsal a gerenda vége, megtartani pedig így is megtartja. Egyre inkább kezd pergolára hasonlítani az a nagy halom fa!

Ma végeztem is a fa felhasogatásával, este már elkezdtem felrakni a ház mögé. Nem tudom, el fog-e férni mind az új helyeken, bár nagyon akkurátusan pakoltam őket egymásra, de így is már megtelt az egyik box a háromból, és még ugyanakkora halom van a földön, mint délután volt.

Építési napló, 2005. 10. 08., szombat #

22 fok, napos idő. Pergola gerendák végeinek megmunkálása, kőfal tartótüskéinek szintbe vágása , beltéri tüzifatároló deszkák legyalulása és alapozó mázolása .

Maestro, 2005. 10. 07., péntek #

Ma kiterítették a gerendákat sorban egymás mellé, és a szabási tervem szerint bejelölgették a vágások helyét. Amolyan igazi kiviteli tervrajz még mindig nem készült a pergolákról, de mivel a modell benne van a számítógépben, a méreteket le tudtam venni és kisakkoztam, hogy lehet a legkevesebb hulladékkal kivágni őket a megrendelt faanyagból. Szépen ki is jött (ami nem csoda, hiszen eszerint rendeltem a fát :-)

A vágással el is telt a nap első fele, a másikban egy nagyoló gyalun engedték át a gerendákat, hogy a nagyobb huplikat és görbeséget kiszedjék belőlük, aztán egy precízebb, automata előtolású gyalugéppel történt a végső egyengetés. Ez most nem a látványos munkák ideje, legalább annyira unalmas a gyalugépet etetni sorban a gerendákkal, mint amilyen a lazúrozás volt. Ma a függőleges oszlopnak valókat munkálták meg, estére már halomba rakva sorakoztak az udvaron.

Én közben felszereltem a tüzifatároló pallókat a házra. Az egyetlen trükk, amit használtam az egy deszka sablon volt, aminek a végét ugyanúgy ferdén levágtam és kifúrtam, mint a pallókét, csak ez fél méterrel rövidebb volt náluk. Azért kellett, mert a pallóim a szeszélyesen kanyargó kőfalhoz is igazodtak, ezért nem voltam biztos benne, hogy a szarufába fúrt lyuk és a járda távolsága mindenütt ugyanaz lesz. De a deszkát átmenetileg felhúzva a menetes szárra, kényelmesen függőbe tudtam állítani és lemérhettem, mennyit kell levágni a pallókból.

Ahogy a tető szélébe kapaszkodtam, látom ám, hogy az oromszegélynél egy félbe vágott cserép eltört a szegezésnél, és csak a felső kis darabja van a helyén. Szegény Ágiczának, aki a méréshez jött ki segédkezni, végig kellett asszisztálnia az egész pótlási folyamatot - de a ház karbantartásának pont a lényege éppen a zéró tolerancia, hogy mindent azonnal javítunk, mielőtt eszkalálódik a probléma. Elvágtam tehát egy cserepet a tartalékok közül, kitágítottam rajta a furatot, nehogy elrepedjen a szegtől, és a helyére raktam. Igen ám, csak az oromszél bádogozása miatt le kellett vágni a tartófülét, és csak a szeg tartotta a helyén. Azt meg nem lehetett beütni, mert 6-7 centire fölé lógott a következő cserép, ami szintén le volt szegezve. Végül úgy oldottam meg, hogy a felső cserép közvetítésével félig benyomtam a szeget a régi lyukba izomból, aztán egy csőfogó fejét becsúsztattam a cserép alá a szeg fejére és a fogó nyakát megütve sikerült teljesen bekalapálni.

Estére már készen is volt a fatároló. És éppen idejében, mert már elkezdtem felhasogatni a fát az udvaron. Még pár nap, és tető alatt lesz a fánk :-)

Este még felszereltem a beltéri fatároló pallókat is. Ez már könnyebb volt, az egyetlen nehezítést csak az jelentette a dologban, hogy közben ugye beesteledett és mi befűtöttünk. A nappali felső egy méterében igencsak kellemes meleg volt, csak ez a lépcső melletti lyukban nem érvényesül ennyire, itt a nappali sarkában viszont határozottan érezni lehetett. Ezek szerint ez a meleg légpárna és a vékony deszkafödém együtt valamiféle kezdetleges padlófűtésként működik, és ezért van meleg az egész tetőtérben is.

Építési napló, 2005. 10. 07., péntek #

24 fok, napos idő. Pergolák gerendáinak leszabása és legyalulása , tüzifatároló pallók felszerelése .

Maestro, 2005. 10. 06., csütörtök #

Ahogy ígérték, ma reggel meg is hozták az első kocsi fát. Most tudatosult csak bennem, hogy mennyivel rosszabb fát kaptam tavaly az erdészettől. Annak egy része bizony korhadt volt és mindenféle randa fonalas gombával teli, mintha egy éven át a sárban állt volna. Ez a fa bezzeg gyönyörű hófehér, a kérge ép, csak egy kis részén vannak kis fehér taplógombák. Ez is gyertyán, mint a tavalyi fa, de erre öröm ránézni, olyan szép darabok.

Aztán délután megérkezett a második forduló is, és így lerakva a halom teljesen kitöltötte a gerendák és a gyep közötti térséget, a házba inkább csak a teraszon keresztül lehet bejutni. Próbaképpen felhasogattam pár nagyobb tuskót, a nagy baltával majdnem mindegyik egyetlen csapással kettéhasadt, csak egy kicsit görcsösebb példánynál kellett még egyszer odaütnöm.

Ma sem voltak az ácsok, így egyedül festegettem a pallókat a tüzifatároló szerkezethez. Hát, meglehetősen unalmas dolog volt a 8 hosszú pallót egyenként lefesteni (már az alapozásnál végérvényesen meguntam), aztán még a színtelen védőréteget is rákenni. Amíg a lazúr száradt, levágtam a menetes szárakat, amikkel a szarufákhoz fogom rögzíteni a pallóimat. A vágás könnyű volt, de aztán jött egy kis precíziós munka a flexszel. Mint egy gondos fogtechnikus, úgy csiszolgattam a vágáskor durván keresztülszelt meneteket, hogy az anya akadálytalanul felkapjon rájuk.

A fülvédőt egyre inkább használom, érdekes módon nem teljes némaságot csinál, és a beszéd is érthető rajta keresztül, de a gépek zúgásának a hangerejét kb. a felére csökkenti és elveszi azt a kellemetlen visító hangot is. Lehet, hogy majd kipróbálom akkor is, ha Ágicza éppen a szememre hány valamit... :-)

Amíg a terasz szélén ülve a menetes szárakat vagdostam, Ágicza kifogott a tóból egy lehetetlenül pici békát, és az alábbi sztárfotót készítette róla:

Este lett már, mire nekiülhettem a munkámnak a számítógépnél. Aztán majd egyszer a weboldalunkat is frissíthetném, mert itt állnak hegyekben az új képek, de sokszor még blogot írni sincs időm. Lehet, hogy átalakulunk fotóbloggá? Mennyivel egyszerűbb lenne... :-)

Építési napló, 2005. 10. 06., csütörtök #

23 fok, napos idő. Tüzifatároló pallók lazúr- és védőréteg mázolása, kötőlemek levágása .

Maestro, 2005. 10. 05., szerda #

Még egy előnye van annak, hogy acélból lesz a pergolák merevítése: az így felszabaduló 5/10-es pallókból pont kijönnek a háton kívüli és belüli farakás-határolók, egyetlen szál marad meg feleslegben, az meg jó lesz a pergolák építésénél átmeneti megtámasztásra meg hasonlókra.

Megtervezni nem volt nehéz ezt a rendszert, hiszen voltaképpen két-két pallót rögzítünk egymás mellé fent egy szarufára, lent pedig a járda betonjába dübelezett L-idomra. Leszabtam hat pallót, egyelőre 10 centivel hosszabbra hagyva, mert levágni bármikor tudok belőle, de hozzátoldani nem lenne túl elegáns. A körfűrészem csak 4 centi mélységig használható, de a másik oldalról egész szépen sikerült eltalálnom a vágást, a vége felé már csak pár mm volt az eltérés. Két pallót vágtam beltéri használatra is, a kémény mellett lesz egy kis fatároló, hogy ne a földön heverjen a fa. A földön e helyett majd fonott kosarak fognak heverni, mert kell egy a gyújtósnak, egy a papíroknak, meg még egy az apróra hasogatott, egy éven át száradt fának, ami a gyújtós és a frissen felhasogatott nagy hasábok között fog pirotechnikai átmenetet képezni.

Most világosodott meg előttem, miért is volt elengedhetetlenül szükségünk a DVD-íróra: Ágicza naponta végigfotózza a kert összes virágát. De nem ám valami normális látószögű képen, ahol az látszana, milyen szép a kertünk. Ő makró módba kapcsol és bedugja az objektívet a szirmok közé, ami elsőre jó poén, de egy idő után már kezd kissé unalmas lenni, mert napi 40-50 mega fotó terem ilyen virágképekből:

Ágicza a szokásos virágfotózás után beautózott Pestre, én meg végiggyalultam a pallókat és lefózoltam az éleiket. Ez vonókéssel lett volna az igazi, de jobb híján a gyalugépet húztam végig rajta laza csuklóval, lendületből - egészen olyan lett, mint a tetőgerendáink rusztikus kézi megmunkálása :-) Este még annyi időm maradt sötétedés előtt, hogy lekentem őket az alapozóval, és hagytam száradni. Holnap megkapják a lazúrt és a védőréteget, aztán még a héten fel is szerelem őket.

Meg is kell lennie minél hamarabb, mert megrendeltem a fát (nagyon kényelmesen ment, csak leintettem festés közben az erdészeti úton poroszkáló UAZ-t), a napokban hoz a szürkemarhás szomszédunk két kisteherautó gyertyánt. Ezt a fát nem kellene hagyni heteken át ázni a sárban, hanem pillanatok alatt felvágjuk és az eresz alá pakoljuk.

Mint több Nikon digitális fényképezőgép regisztrált tulajdonosa, letölthettem pár ajándék filtert a weboldalukról. Az egyiknek a neve Monday Morning, amit azonnal ki is próbáltam, hiszen ez az egyetlen módja annak, hogy megnézhessem például a házunkat hétfő reggeli hangulatban:

Építési napló, 2005. 10. 05., szerda #

23 fok, napos idő. Tüzifatároló pallók leszabása és legyalulása, alapozó mázolása .

Maestro, 2005. 10. 04., kedd #

Egyszerűen nem hiszem el, hogy egy olyan nővel kell leélni a hátra lévő 10-15 évemet (mert ilyen stressz mellett nem hiszem, hogy tovább húznám), aki egyszerűen nem képes időre elkészülni. Tudományos alapossággal vizsgálva a problémát megállapítottam, hogy nem azon múlik, mennyivel előbb szólok neki. Akár egy órával a tervezett indulási időpont előtt szólok, akár két perccel előtte, mindig nagyjából fél óra késéssel indulunk.

Mint mindig, ma is ez történt, aztán rohanhattunk életveszélyes tempóban végig a 2/A-n. De azért jellemző, hogy végül mégsem Ágicza lassúsága miatt késtem el a mai irodahelyiség-felmérésről, hanem mert csak a harmadik kör megtétele után találtam a célobjektum közelében parkolóhelyet.

Délután meglátogatott az irodában a statikus barátom és átnézte a pergoláink terveit. Megint csak megerősített abban, hogy van érzékem a statikához, mert a rajzon szereplő merevítésekkel stabilak lesznek a szerkezetek. Sőt, a déli terasz pergoláját inkább csak a rend kedvéért rögzítjük majd a kőfalhoz, mert tulajdonképpen megállna magában is.

Felvetettem, hogy esetleg nézzük meg, milyen lenne a szerkezet, ha az andráskereszt merevítéseket nem fából készítenénk, hanem acélból. A statikusunk néhány túlbonyolított megoldás után felvázolt egy annyira egyszerűt, de mégis szabályozhatót, hogy csak néztünk. A lényege, hogy sima laposvasak a merevítések, és a felcsavarozásuknál szándékosan kicsit rövidebbre hagyjuk őket, így az odafogató csavarokkal lehet majd szükség szerint megfeszíteni őket (a hagyományos gömbvas + menetvágás + ellenmenetes feszítő helyett). Ez már tetszett, de azért még egyet csavartam a dolgon, ezúttal nem csak képletesen. Annyit tettem hozzá a dologhoz, hogy a laposvasak legyenek 180 fokban elcsavarva a két végük között, hogy a kereszteződésnél lapjukkal feküdjenek egymásra, a végeken viszont a fa oszlopokra tudjanak felfeküdni. Gondolkodtam, hogy illusztrációképpen ne modellezzem-e meg a fentieket, de nincs rá szükség: pár hét, és egyszerűen lefotózom :-)

Én még inkább csak elméleti lehetőségként gondoltam az acél merevítésre, de Ágicza aztán el is döntötte a kérdést. Szerinte kevésbé masszív kinézetű lenne úgy, megcsinálni pedig egyszerűbb, mint fából - tehát így lesz.

Amíg Ágicza tárgyalt, letöltöttem a netről egy nagy halom könyvtári elemet az új ArchiCAD-hez, bár nem tudom, mikor lesz majd időm átnézni és szortírozni őket. De már régen megtanultam, hogy mindent, minden verzióban le kell szippantani a netről, mert soha sem tudhatom, mikor és mihez lesz rá szükségem.

Hazafelé Vác, Piccadilly Pizzéria. Azt hiszem, erre rá fogunk szokni!

Maestro, 2005. 10. 03., hétfő #

Éppen a kőbánya felé tartottam macskaalomért, amikor hallom a rádióban, hogy nemsokára részleges napfogyatkozás kezdődik. Rögtön fogtam a fényképezőgépet és felállítottam a teraszon (a vadonatúj burkolaton :-) és előkerestem a múltkori teljes napfogyatkozás megszemléléséhez beszerzett hegesztőüveget. Ezen át már szabad szemmel is szépen látható volt minden, és ha az objektív elé tettem, a kissé zöld árnyalattól eltekintve egészen jó felvételeket lehetett készíteni a Napról:

Az ég felváltva volt felhős, alig felhős ill. derült, ezért hosszabb ideig kint maradtam és különféle expozíciós beállításokkal szórakoztam. Két felvétel között - ha már úgyis ott voltam a teraszon - kibontottam a helykitöltőnek bebetonozott hungarocellt a terasz lámpáinak helyéről, és a falból kilógó vezetékeket begyűrtem az így keletkezett lyukba. Hogy kicsit használjam is az új fúrókalapácsunkat, finoman körbevéstem a betont a lyukak szélén. Ágicza látott valahol ide illő kültéri lámpákat, egyszer majd beszerezzük őket és felrakom ide, meg alájuk a kültéri konnektorokat. Közben egy lepke is letelepedett mellettem a kőfalra és valószínűleg ő is a napfogyatkozást szemlélte, mert nyugodtan lefényképezhettem:

Megrendeltem az idei fát, ez talán nem lesz olyan korhadt, mint a tavalyi szállítmány, amit a nagymarosi erdészetnél fizettem be. Fajtát tekintve maradunk a gyertyánnál, azt hasítani is nagyon könnyű, vékony a kérge és jó az illata is. Azt mondták, ez már egy éve szárad. Még néhány hónap a ház mögött, és tökéletes lesz. Hamarosan hozatok két teherautónyit, azaz 4 m³-t. Tavaly 6-ot rendeltünk, de abból kb. 1 megmaradt, na meg bármikor vehetünk még tavasszal is egy kocsival.

Beszélgettem a marhatenyésztő szomszédunkkal és megkérdeztem tőle, pontosan milyen marhákat tenyészt. Megerősítette, hogy igazi magyar szürkemarhákat, törzskönyvezett meg nemzeti génállományban is szereplő példány mind, de nem a Hortobágyi Nemzeti Parkba viszik őket állománybővítés céljából (ahogy én feltételeztem), hanem szimplán csak a vágóhídra, mint a többi marhafélét. Gondolom, azért éri meg ezt a fajtát tartani, mert jó sok hús kijön belőlük és nem sokat kell vesződni velük.

Lemértem, mekkora pallók kellenek a ház északi oldalán a farakások kitámasztására. Ezek a járdától a szarufákig fognak tartani, és ezeknek támaszkodik majd a felhasogatott fa. Ha jól számoltam, egy sorban is el fog férni, és lesz egy dupla soros tároló a nappaliban is, a kémény és a fal közötti egy méteres sávot szintén telepakoljuk fával. Látványnak sem rossz, és eddig is bent tároltunk néhány mázsa fát a nappaliban, csak éppen nagy, összevissza halmokban. Ez elegáns lesz és rusztikus. Este benézett hozzánk az ács, meséltem neki a fatároló pallóinkról. Abban maradtunk, hogy én kifizetem őket a tüzépen, de ő fog érte menni és ő választja ki őket, az a biztos.

Beszéltem a kőművesünkkel is és megemlítettem neki, hogy a teraszon még mindig több helyen túl mély a fuga, és ha kell, számoljon fel érte külön díjat, de csinálja meg rendesen, fugázza újra legalább a legfeltűnőbb részeken. Azt mondta, hogy megcsinálja ő amúgy is, ha én nem sajnálom a fugázót. Csak néztem rá: hogy a fenébe sajnálnám? Legfeljebb azt sajnálom, hogy nem csinálták meg jól már elsőre, mert akkor nekem nem kellene még egy kis zsák fugázót vennem, neki pedig nem kellene még egyszer átkennie a teraszt.

Este elugrottam Verőcére pizzáért. Most már tökéletesedett a technikám, még itthonról feladtam a rendelést, ott csak át kellett vennem és hoztam haza. Így várnom sem kellett rá és még itthon is forró volt, amikor kivettem a hőszigetelő táskából. Nagymaros határában megint átestem egy igazoltatáson, és a rendőr (egy fiatal srác) ismét Clióka fogyasztási- és menettulajdonságairól kérdezgetett. Gyakorlatilag megismételtük a két hónappal korábbi beszélgetésünket. Eszembe jutott, hogy tíz perccel korábban, otthon láttam ugyanazt a macskát egymás után kétszer is elsétálni előttem, úgyhogy ez a 'déja vu' bizonyára csak egy kisebb hiba volt a Mátrixban :-)

Egyelőre még nem nyúltunk a tavalyi tüzifához sem, hanem a komposzttároló készítésekor keletkezett, több zsákra való hulladék fát égetjük el. Ma nagyon szép, napos idő volt, de azért estefelé jólesett egy kis meleg. Csak inkább nekem kell szabályoznom a fűtést, mert Ágicza csak azt nézi a fűtésnél, hogy bent hány fok van. Azaz 15 fok körül jól megpakolja a kandallót és nem gondol bele, mennyivel kevesebb energia kell 20 fok belső hőmérséklet eléréséhez, ha kint 10 fok van, mint ha -20 (egyötöde), ill. a fenntartásához (egynegyede). Az autóban ugyanezt játssza el a klímával, azonnali eredményt akar, maximumra tekert hőmérséklet-szabályzóval. Ha ezt előbb tudom, nem ilyen hatalmas hőtároló tömegű házat építünk, hanem valami könnyűszerkezetest, OSB-ből és polisztirolból...

Ágicza, 2005. 10. 02., vasárnap #

Mintha megint a dolgos hétvégéket élnénk, megint jutott egy tárgyalás ma délutánra - szerencsére csak Andrásnak, bár amilyen szemetelő eső esett rendszertelen időközökben, élni sem volt kedvem, nem hogy érdemben haladni a kerti munkákkal. Arra már rájöttem, hogy az egyéves gyomokat gyakorlatilag nem sok értelme van kihúzkodni a földből, mert az első fagy két - három héten belül úgyis elviszi őket. Most már csak azon drukkolok, hogy az a rengeteg rózsabimbó, ami kinyílásra vár, ne váljon idejekorán az első fagyok martalékává...

Délután egy kisebbfajta gyerekcsapat is megszállta a házat, és csodák csodája, nem sikerült teljesen leamortizálniuk a berendezést és ép bőrrel, szárazon úszták meg a vízparti rohangálást és a vadiúj hídon való átközlekedést is. :-)

Egyre hidegebb van, úgyhogy ezután már nem fogom a drága uramtól megkérdezni, hogy begyújtsak-e, hanem szó nélkül meg fogom pakolni a kályhát, amint lemegy a nap, ugyanis ma is mi történt? A teraszon töltött mozgalmas, alkotó délelőtt és a délutáni tervegyeztetés után András jó korán elvonult aludni, az elmúlt hónapot kipihenni, én meg itt vacoghattam a gép előtt egész éjjel, mert hogy nekem meg határidős munkám van...

A macskák egy gombócban hevernek mindenféle meleg takarókon, puha párnán, de eszük ágában sincs mostanában este kikéredzkedniük. Valamit tudnak ezek a bársonytalpúak!

Maestro, 2005. 10. 01., szombat #

Ma már csak a híddal foglalkoztak az ácsok. Illetve eddig is foglalkoztak vele, levágták és lekezelték a fát, meghegesztették és lefestették az abroncsokat, stb. De ma már össze is rakták az egészet. A teraszra már vissza is pakoltam a kerti bútorokat, most már csak egy kis jó idő kellene megint, hogy még használhassuk párszor, mielőtt elrakjuk télire az egészet.

Először a három pallót csavarozták össze, összesen négy heveder fogja össze őket, hogy valamennyire együttdolgozzanak, amikor csak az egyikre lép valaki. Maradt még annyi bitumenes vastaglemezünk, amiből vághattak alátétet a betonra felfekvő deszkáknak, és lefúrták a betonba a dübeleket. Ezeket az acéldübeleket csak bele kell pottyantani a lyukba, majd egy nagy szeggel beütni a végében lévő kúpos pöcköt. Ettől belefeszül a betonba és mivel metrikus menet van benne, egy sima menetes szárral akármilyen vastag szerkezetet odafogathatunk. Közben én is kint voltam a tó partján, fogtam a csavarbehajtót és körbementem a nagy tó peremén, fél vödörre való algát tekergetve fel a nádpálcára.

Pár napja, amikor Ágicza kedvéért odacipeltük a tóhoz a pallókat, úgy találtuk, hogy egy darabot ha nem is fél kézzel, de azért még tudunk mozgatni ketten. Most viszont három pallót kellett egyszerre megemelniük és tartani, amíg mi Ágiczával a lyukakba igazgattuk a menetes szárakat. Szándékosan eltérő hosszúságúra vágták őket, hogy egyenként kelljen csak foglalkozni velük, de még így is elég nehezen ment, túlságosan is passzentosak voltak a lyukak. Amint mindhárom menetes szár benne volt, már meg is állt az egész híd a levegőben, aztán egy darabig kalapácsütésekkel hajtották lejjebb (persze, rongyot és egy pallódarabot rátéve). Ez elég lassan haladt, úgyhogy kipróbáltam, mi történik, ha ráállok és ugrom egy párat a magasba. A súlyom álló helyzetben nem volt elég, de lendületből már én voltam az erősebb, a helyére ugrott az egyik vége. Közben a másik végén is a helyére taposták a hidat, és már csak le kellett csavarozni a helyére. Végül szép gondosan lefestették a csavarfejeket is és kikorrigálták a fa sérüléseit, amik az abroncsok rákalapálásakor keletkeztek.

Nagyon pöpec kis híd lett, első dolgom volt felmenni rá és elterülni a közepén, mint tavaly ilyenkor az egy szál pallón, amiről a szivattyút lógattuk be a tóba. Innen nézve egészen szokatlan látványt nyújt a tó, most látszik csak milyen nagy az a 90 m² felület.

Ágiczát annyira kimerítette a mai tárgyalás, meg kicsit valóban elképzelhető, hogy hidegebb volt a szokottnál, hogy begyújtott a kandallóba. Épp hogy csak át nem ölelte, úgy melegedett előtte, mint aki a fagyhaláltól menekült meg... Kb. egy havi tüzelőnk van, de most már tényleg be kell szereznünk a télire valót, mert még kicsit száradnia is kellene, mielőtt eltüzeljük. Tavasz óta tervezem ezt a beszerzést, csak mindig van valami fontosabb, amit előtte meg kell vennünk, megint az utolsó pillanatban fogjuk megvenni... De a lényeg, hogy azért addig sem fagyunk meg:

Építési napló, 2005. 10. 01., szombat #

17 fok, borús idő. Tó hídjának összeállítása és lerögzítése az alaptestekre .